Bojti Ferenc
Nemzettudat, hazafiság a középiskolában
A szerző diákok körében végzett felmérést arról, hogyan ítélik meg önmaguk nemzethez tartozását, mit jelent számukra a hazafiság, hogyan vélekednek a nacionalizmusról. A tanulmány szemelvényeket közöl a diákok válaszaiból is. Ezek a számadatoknál érzékletesebben tükrözik vissza a diákok történelmi és politikai tudatának sajátosságait. |
Felmérésünket egy átlagos budapesti szakközépiskolában végeztük a főváros külső kerületeiben Kőbánya, Rákoskeresztúr, Mátyásföld stb. , illetve az agglomeráció településein lakó, zömében szakmunkás és alkalmazotti foglalkozású szülők gyermekei között. Vizsgálatunk eredményei tehát ebben a körben általánosíthatóak.
A felmérésre nézetünk szerint szerencsés időpontban 1996.
március 14-én, a nemzeti ünnepről szóló iskolai megemlékezés keretében
került sor. A
Dolgozatunkat a
A kérdőív
A kérdőívet azzal a céllal fogalmaztuk meg, hogy a célcsoportként kiszemelt középiskolai diákok egy csoportját esetünkben a Gyakorló Utcai Közgazdasági Szakközépiskola 14. osztályos tanulóit választásra késztessük néhány közkeletű vagy lehetséges felfogás, nézet között a nemzet, nemzettudat, a saját nemzethez való viszonyulás, hazafiság, nacionalizmus témakörében. A kérdőív szándékunk szerint alkalmas volt arra a pedagógiai-didaktikai feladatra is, hogy diákjainkat elgondolkodtassa, jó esetben a megadott variációk bizonyos elemeinek kombinálása, illetve ezek elvetése, tagadása révén önálló vélemény kialakításához segítse őket a kérdésről.
Büszke vagy-e arra, hogy magyar vagy?
Kedves Gyakorlós Diák!
A március 15-i megemlékezés kiváló alkalmat nyújt, hogy elgondolkozzunk arról, mit jelent számunkra magyarságunk, a nemzethez tartozás élménye. Az alábbiakban néhány jellemzőnek tűnő véleményt próbáltunk megfogalmazni. Arra kérünk, válaszd ki a legszimpatikusabbat, és karikázd be a számát! Akkor is jelöld meg a saját véleményedhez legközelebb állót, ha egyik sem fedi teljesen a Te álláspontodat, illetve ha több megfogalmazással is egyet tudnál érteni! A 8. pont utáni üres helyen indokold meg a választásodat, illetve egészítsd ki olyan szempontokkal, amik kimaradtak, és Te lényegesnek tartod! Tehát:
Büszke vagy-e arra, hogy magyar vagy?
Válaszvariációk
1. Igen. Az, hogy idegen, sőt ellenséges környezetben, állandóan a nemzethalál árnyékában, ezer éven át fennmaradtunk, sőt lélekszámunkhoz képest igen nagy arányban járultunk hozzá az emberiség szellemi és anyagi gyarapodásához, a magyart kiemeli a hasonló adottságú népek közül. Ha abszolút értékben nem is, viszonylagos teljesítménye alapján a nemzetek élvonalához tartozunk. Egy ilyen nemzet tagjának lenni büszkeség.
2. Nem arra vagyok büszke, hogy magyar vagyok, hanem magyarnak tudva és vallva magamat mindarra a pozitív teljesítményre, melyet nemzetem vagy annak egyes tagjai, csoportjai elértek a történelem folyamán vagy napjainkban. Ugyanakkor mélységes szégyent és felelősséget érzek azokért a hibákért, tévedésekért, bűnökért, amelyeket a nemzet nevében honfitársaim elkövettek és elkövetnek. Nemzetemhez érzelmileg viszonyulok, részeként azonosulok az egésszel. Csak közömbös nem lehetek vele szemben.
3. Miért kellene büszkének lennem egy olyan dologra, ami tőlem függetlenül következett be? Nekem abban semmi részem sincs. Ugyanezzel az erővel születhettem volna délalbánnak, perzsának vagy miszkito indiánnak, s akkor arra kéne büszkének lennem? Inkább úgy kellene föltenni a kérdést, hogy objektív adottságként elfogadom-e az adott nemzethez tartozásomat, vagy megpróbálok olyan más nemzethez tartozni (kivándorolni stb.), amely egyéni ambícióimhoz kedvezőbb feltételeket képes nyújtani.
4. Nem vagyok rá büszke. Ahhoz, hogy büszke lehessek valamire, részesének kellene lennem. Márpedig mindeddig nem volt lehetőségem arra, hogy saját életem társadalmi-politikai-nemzeti feltételeinek alakításában aktívan részt vegyek, az engedelmes végrehajtónál vagy a passzív fogyasztónál több lehessek. Minden, amire büszke lehetnék, ellenem fordul: vádol, hogy nem én tettem, hogy én csak készen kaptam, míg másrészről jogalapot biztosít másoknak, hogy a döntési jogot az én sorsom fölött is! kisajátítsák.
5. Nem vagyok rá büszke. Sőt! Bizonyos fenntartásokkal egyetértek Teleki Pál búcsúlevelében írott minősítésével: legpocsékabb nemzet! Történelmünk utóbbi fél évezrede kizárólag vereségekkel és elvtelen kompromisszumokkal van tele. Nemzeti fejlődésünk rövid kivételektől eltekintve mindig a haladással való szembenállás jegyében ment végbe. Mindig a rossz oldalon álltunk; Hitler utolsó csatlósaként az egyetlen nem német állam voltunk, amelyben nem volt számottevő antifasiszta fegyveres harc, amely szótlanul tűrte félmillió polgárának deportálását és elpusztítását, sőt még segédkezett is benne. Forradalmaink mindig elbuktak vagy eltorzultak, kompromisszumaink visszájukra fordultak, legnagyobb tehetségeink emigráltak vagy belepusztultak magyarságukba.
6. Büszke vagyok rá! Nemzeti sajátosságaink egybeesnek a legkiválóbb erkölcsi tulajdonságokkal: nyíltság, egyenesség, vendégszeretet, bátor kiállás, érdemeink önérzetes vállalása, realizmus a helyzetmegítéléseknél, megfontoltság. Ha elköteleztük magunkat valami mellett, akkor hűségesen kitartunk. Fő hibánk a lobbanékonyság, és hogy túlságosan bíztunk másokban, akik ravaszabbul és önzőbben, számítóbban politizálva a mi rovásunkra gyarapodtak. Pedig környezetünkben messze a legtehetségesebb nép vagyunk, nemzeti tulajdonságaink kiemelnek bennünket a többiek közül. Ám a történelemben csakúgy, mint az egyéni életben, az aljasság, csalás többnyire győzni szokott a becsület és nyíltság felett.
7. Nem büszkeség vagy szégyen kérdése a dolog. Magyarnak születtem, ez meghatározza, hogy a magyar föld, történelem, nyelv, kultúra, politika stb. iránt kitüntetett figyelmet kell tanúsítanom, mivel ehhez személyes közöm van. A megismerésben viszont teljes objektivitásra kell törekedni, mivel az érzelmi alapállás elfogultsághoz vezet, tehát hamis ismereteket közvetít. Az érzelmi hozzáállás hamis tudathoz vezet, vagyis szükségképpen torzult, hibás állásfoglaláshoz (nacionalizmus, sovinizmus, fajelmélet, nemzeti nihilizmus, cinizmus stb.). A nemzet nem sportklub, hogy szurkolói legyenek.
8.
A kérdőív feldolgozása
A felmérésben elvileg az iskola valamennyi diákja részt vett, leszámítva az éppen hiányzókat és a feladatot valamilyen okból elbliccelőket a kérdőív kitöltése nem volt kötelező. Ezzel együtt a 6061 tanulóból (100%) 482-en (79,5%)2 adták vissza valamilyen módon kitöltve az íveket, és ez már több mint reprezentatív minta: a felmérést teljes körűnek tekinthetjük.
Más kérdés, mennyire vették komolyan a feladatot. Előfordult, hogy egy egész (negyedikes!) osztály szinte kivétel nélkül ugyanazt az egy válaszvariációt karikázta be, minden további megjegyzés nélkül. Az osztályfőnök tanúsága szerint itt az történt, hogy a nyomatékos kérés ellenére egy hangadónak számító diák fennhangon minősítette a megadott válaszokat, az egyiket elfogadhatónak, a többit marhaságnak ítélve, a többiek pedig kritika nélkül átvették az ő véleményét. Ez a tény mindazonáltal mégis hordoz értékelhető információt a vizsgálat szempontjából: ebben a csoportban a nemzet témaköre még a március 15-e előtti napon is csak ilyen figyelmet érdemelt... Szerencsére ez a hozzáállás kivételesnek számított. A tanulók többsége maga is érdeklődéssel fogadta a válaszvariációkban megadott különböző, sőt néha egymást kizáró nézeteket, amelyek mégis majdnem mind igaznak tűntek, és szívesen vállalták azt a nem túl megerőltető szellemi izgalmat, hogy ezekből kiválasszák a számukra legszimpatikusabbat vagy egy olyan nyolcadik kombinációt, amellyel azonosulni tudnak.
A feldolgozás során érdekes lehet a válaszok megoszlása nemek és korosztályok évfolyamok szerint is. Várakozásunk szerint a felsőbb osztályosok a természetes érés, valamint a történelmi, irodalmi stb. ismeretekben való nagyobb tájékozottságuk következtében árnyaltabb, átgondoltabb véleményeket fognak nyilvánítani/preferálni, mint a kisebbek. Ugyanígy arra számítottunk, hogy a fiúk inkább a racionálisabb (3, 4, 7), vagy a szélsőségesen elfogult (5, 6) nézetekre lesznek nyitottabbak, a lányok pedig főként az érzelmileg telített, de mérsékeltebb megnyilvánulásokat (1, 2) választják majd.
E várakozásaink csak részben teljesültek. Miként az a részvételi arányokból (l. 2. lábjegyzet) kiderült, a negyedikesek egyharmada sajnálta az időt az effajta mulatságokra, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az érdekes egyéni véleményeket megfogalmazók között mégis szép számmal találunk végzős osztályba járókat. Ami a lányok és fiúk megoszlását illeti, néhány osztályban elmulasztották feltüntetni a nemet a kérdőíven, így csupán a harmadik évfolyamon áll rendelkezésünkre ebből a szempontból teljes dokumentáció.3 Anélkül, hogy elébe akarnánk menni a részletes elemzésnek, annyit már most leszögezhetünk, hogy markáns különbség nemek szerint nem igazán mutatható ki a véleményekben.
Végezetül önkritikusan említést kell tennünk egy mulasztásunkról. Az egyik negyedikes osztályban többen szóvá tették, hogy nem tudják, ki, milyen célból végzi ezt a felmérést, netán mire akarják felhasználni az így összegyűjtött információkat. Noha a felmérés előkészítése során tájékoztattuk céljainkról az osztályfőnököket, és megkértük őket, a kérdőívek kiosztásakor ezt mondják el a gyerekeknek is, ez nem mindenütt történt meg. Szerencsésebb lett volna a kérdőív bevezetésében írásban rögzíteni a felmérés kettős célját. A közvetlen cél az ünnep alkalmával az volt, hogy diákjaink ne csak passzívan üljenek végig egy akármennyire is gondolatébresztő ünnepi beszédet vagy műsoros összeállítást, hanem emellett tevőlegesen is gondolják át viszonyukat a nemzethez, a hazához, az ünnephez. A másik, távlati célunk pedig értelemszerűen az volt, hogy felmérjük, tanítványaink az érzelmi azonosulás, a tudatosság, az egyéni és közös érdek összehangolása, a cselekvő felelősségvállalás milyen szintjén viszonyulnak ehhez a napjainkban különösen érzékeny problémához, hogy e tények alapján tervezhessük ezirányú sürgető pedagógiai feladatainkat.
A válaszvariációk értelmezése
Ahhoz, hogy diákjaink választásait értelmezni tudjuk, meg kell próbálnunk valamilyen objektív szempontrendszer szerint kategorizálni a fölkínált hét válaszmintát, természetesen úgy, hogy szubjektív normapreferenciáink lehetőleg ne érvényesülhessenek. Erre egy olyan hármas koordinátarendszer kínálkozik, amelynek egyik tengelye a kollektív-individuális, a másik tengelye a racionális-irracionális, a harmadik pedig az affektív-reflektív ellentétpárok között feszül. A kollektív-individuális tengely egyik végpontján az a felfogás helyezkedik el, amely minden egyéni törekvést az egyetemes kollektív nemzeti érdeknek rendelne alá, a másikon a közös nemzeti érdekeket ignoráló, értéknek kizárólag az egyéni boldogulást tekintő gondolkodásmód található. A racionális-irracionális minősítés az érvelés-kifejtés módjára vonatkozik. Irracionális az az álláspont, amely teret enged az ilyen-olyan előjelű előítéleteknek, nemzetkarakterológiai sztereotípiáknak, a nemzeti mitológiának és/vagy a politikai ideológiának. Természetesen nem áltatjuk magunkat azzal az illúzióval, hogy mindezektől a szubjektív-irracionális tényezőktől teljes mértékben mentesek maradhatnánk, de a racionális álláspontban érezhető, esetleg manifeszt módon meg is jelenik a törekvés, hogy ezektől elhatárolódjon. Az affektív-reflektív ellentétpár az érzelmi telítettséget, illetve az érzelemmentes, távolságtartó magatartást jelenti; a stílus szenvedélyessége, pátosza a személyes érintettség fokáról árulkodik, az irónia vagy a hűvös objektivitás pedig a kívülről-fölülről reflektálás igényét jelzi.
Vegyük sorra az egyes válaszvariációkat!
Nem teljesen alaptalan, de empirikusan nem bizonyítható közkeletű sztereotípiákra épülő hazafias álláspont. Feltűnő a nyíltan vállalt egyoldalúsága, az ok-okozat felcserélése: büszke akar lenni a hazájára, és ehhez talál érveket. Az álláspont hangoztatója feltétlenül azonosul a kizárólag pozitív minősítésű nemzeti kollektívummal. Önkritikát nem vállal és nem kíváncsi az ellenérvekre sem. Nem az igazságot kívánja, hanem az igazolást, tehát eléggé felszínes. Nacionalizmusa mérsékelt, a nem magyarok irányában nem bántó. Bár a reflektivitást teljes mértékben nélkülözi, stílusában igyekszik mértéktartó maradni.
A patrióta álobjektivitásával szemben, nyíltan szubjektív álláspont. Legfőbb jellemzője a sorsként vállalt azonosulás a nemzettel, amely olyan, amilyenné tagjai teszik. Nem idealizál, figyelmen kívül hagyja a nemzetkarakterológia közhelyeit. Lelkesedik az eredményekért, és szégyenkezik a bűnökért, mulasztásokért, amelyeket a nemzet nevében honfitársaim elkövettek mondja. Nem fogadja el a kívülről oktrojált kollektív felelősség elvét, de morális lényként kizárólag belső késztetésre felelősséget vállal a nemzeti történelemért. Ha a pozitív teljesítményekkel azonosul, nem utasíthatja el ezt az azonosulást a negatívakkal sem (a győztünk!, de kikaptak a fiúk mintájára).
Mindenfajta érzelmi azonosulást elutasító, racionális individualista álláspont. A tényt elfogadja, az Ady-s sorsszerűséget nem, vagyis egyéni érdekei szerint változtathatónak tekinti a nemzeti hovatartozást. Az országtól, ahol él, csak elvárásai vannak, kötelezettséget nem vállal. Ez az infantilis magatartás nyilvánul meg a szeretetmegvonás sugalmazásában is a méltatlanná váló szülőhazával szemben. Érzelmi ürességét iróniával próbálja leplezni.
Az érzelmi azonosulás kielégítetlen igénye teszi szenvedélyessé az elutasítást. Számára a nemzet a politikai manipuláció eszköze, amely a nacionalista ideológia szolgálatában áll. Az autonóm személyiség ellenáll a manipulációnak. Nemzeti identitásigénye a demokratikus participáció igényének formáját ölti, ezáltal nőhetne a manipuláció fölé, ha lehetséges volna.4
Történelmünk kétségkívül gyakori kudarcos mozzanatait abszolutizáló, az önostorozás és önsajnálat hullámaiban lubickoló mazochisztikus megnyilvánulás. A realista látszat mögött valójában egy negatív nemzeti mitológia húzódik meg. A tragikus pátosz mélységesen individualista hozzáállást takar, hiszen a jobbítás lehetetlensége felment a cselekvés és a felelősségvállalás alól.
A nemzetkarakterológia minden sztereotípiáját csatasorba állító érvelés, ahol a nemzeti kollektívummal feltétel nélkül azonosuló szubjektum a saját csoportot minden pozitív attribútummal felruházza. Racionális érvekre nincsen szüksége, ezek helyét a szakralizált nemzeti mitológia kinyilatkoztatásként megjelenő igazsága tölti be. Ennek a gondolkodásmódnak szükségszerű velejárója az összeesküvés-elmélet, hiszen egy ilyen nagyszerű nép nyilván dicsőbb sorsot érdemelne, csak hát a külső és belső ellenség ugye... Az ellenség mitikusan gonosz képe indokolja az agresszív ösztönök felszabadulását. A fekete-fehér szemléletmód könnyen emészthető igazságokká egyszerűsíti az amúgy érthetetlenül komplikáltnak tűnő világot, ami így igen hasonlatossá válik a fiatalok kedvenc akciófilmjeinek világképéhez.
Ez a választípus racionális, intellektuális, kicsit szárazon érvelő, maximálisan reflektív. Elegáns dialektikával lép át az azonosulás-felülemelkedés dichotómiáján. Hiszen éppen azért kell tényszerű megismerésre törekedni, mert közöm van hozzá. Feloldani látszik a moralista (2.) és az autonóm intellektuel (4.) belső ellentmondását. A nemzetünkkel való azonosulásunk üres moralizálás vagy lelkesedés helyett feladatot ró ránk, és ez a feladat a megismerés. Kérdés, hogy ez a kétségkívül tiszteletre méltó, de korlátozott cselekvési program mennyire követhető egy középiskolás fiatal számára.
A 482 válaszból mindössze 8 olyat találtunk, amelyet egyik megadott variációhoz, illetve ezek valamely kombinációjához sem lehetett kötni. Ezek egy része speciális helyzetre utal (pl. nem magyar identitás), mások valóban egyéni gondolatokat fogalmaznak meg, vagy kétségbe vonják a kérdés létjogosultságát.5 Végül voltak értelmezhetetlen, zavaros megnyilatkozások is.
Természetesen ezek a véleménytípusok a válaszok többségében
nem a maguk vegytiszta formájában jelennek meg. A gyerekek többnyire
nem tartották magukat az előíráshoz szerencsére! , így két, néha
három választ is bekarikáztak és/vagy aláhúzásokkal, törlésekkel,
írásos kiegészítésekkel jelezték, mivel tudnak azonosulni és mivel
nem. A szuverén értelmezés tipikus példája, amikor a 2. variációt
választók jelentős része kihúzta a válasz második felét (
A többes bejelölések és a szöveges kiegészítések lehetővé tették a másodlagos választások vizsgálatát, ami jelentősen árnyalja a kapott képet.
A számszerű eredmények
A választásokat választípusonként, összességében és évfolyamokra lebontva, illetőleg az elsődleges és másodlagos választások megkülönböztetésével közöljük (l. 1. és 2. táblázat).
A leggyakoribb választás összességében és valamennyi évfolyamon
egyenként is a 7., vagyis a
elsődleges | másodlagos | összesen | |||||
egyedül | mással | összesen | |||||
1. | 22 | 18 | 40 | 8,3% | 19 | 59 | 12,2% |
2. | 63 | 24 | 87 | 18,0% | 34 | 121 | 25,1% |
3. | 30 | 17 | 47 | 9,8% | 24 | 71 | 14,8% |
4. | 2 | 4 | 6 | 1,2% | 5 | 11 | 2,3% |
5. | 18 | 8 | 26 | 5,4% | 23 | 49 | 10,1% |
6. | 48 | 30 | 78 | 16,2% | 31 | 109 | 22,6% |
7. | 143 | 47 | 190 | 39,4% | 41 | 231 | 47,8% |
8. | 8 | 0 | 8 | 1,7% | 0 | 8 | 1,7% |
Összesen | 334 | 148 | 482 | 100% | 177 | 659 |
Az évfolyamonkénti megoszlás mindazonáltal figyelemre méltó szabályszerűségeket tár fel. Elsőtől harmadikig a 7. opció szukcesszíven emelkedő tendenciát mutat, és a negyedikben is tartja az igen magas százalékarányt. Már másodiktól érezhetően, de harmadik-negyedikben egyértelműen domináns ez a választás. Elsőben viszont még az első helyet is meg kell osztania a vele minden tekintetben ellentétes szubjektív-irracionális-affektív 6. opcióval, de a 2. számú is csak néhány százalékkal marad mögöttük. Egyáltalán: az első évfolyamon a legkiegyenlítettebbek a választások. A 4.-et és talán a túl gorombán hangzó 5.-et leszámítva a többi öt vélemény szignifikáns eltérést mutat ennél a korosztálynál a többihez képest (26, 20, illetve 10% körüli megoszlásban).
2. táblázat A hét opció választása évfolyambontásbanOpció | I. évfolyam | II. évfolyam | III. évfolyam | ebből fiú | IV. évfolyam | Összesen | ||||||
1. | 12 | 9,9% | 6 | 4,7% | 14 | 10,2% | 6 | 42% | 8 | 8,2% | 40 | 8,3% |
2. | 25 | 20,1% | 28 | 22,0% | 14 | 10,2% | 5 | 35% | 20 | 20,6% | 87 | 18,0% |
3. | 12 | 9,9% | 15 | 11,8% | 16 | 11,7% | 6 | 37% | 4 | 4,1% | 47 | 9,8% |
4. | 0 | 0,0% | 1 | 0,8% | 3 | 2,2% | 1 | 33% | 2 | 2,1% | 6 | 1,2% |
5. | 6 | 5,0% | 6 | 4,7% | 8 | 5,8% | 2 | 25% | 6 | 6,2% | 26 | 5,4% |
6. | 32 | 26,4% | 21 | 16,5% | 16 | 11,7% | 5 | 31% | 9 | 9,3% | 78 | 16,2% |
7. | 32 | 26,4% | 50 | 39,4% | 64 | 46,7% | 18 | 28% | 44 | 45,4% | 190 | 39,4% |
Még nyilvánvalóbb az első évfolyam speciális különbözése a felsőbb évfolyamoktól, ha a választásokat a racionális-irracionális és az affektív-reflektív tengelyek mentén csoportosítva vizsgáljuk. Ha racionálisnak a 2., 3., 4. és 7., irracionálisnak az 1., 5. és 6. választásokat tekintjük, racionális választása az első évfolyamon 69 tanulónak volt (57,0%), irracionális 50 tanulónak (41,3%). Ugyanez a második évfolyamon 94 (74,0%), illetve 21 (26%), a harmadikon 97 (70,8%), illetve 38 (27,7%), a negyediken 70 (72,2%), illetve 23 (23,7%), vagyis a felső három évfolyam nagyjából egységes képet mutat: 71-74% az elsősök 57%-ával szemben. A nemzedéki határ ebből a szempontból tehát az első évfolyam után húzódik.
3. táblázat Az affektív-reflektív tengelyen az évfolyamonkénti megoszlásAffektív (1., 2., 4., 5., 6.) | Reflektív (3., 7.) | ||
I. | 75 (62,0%) | 44 (36,4%) | |
II. | 62 (48,8%) | 65 (51,2%) | |
III. | 55 (40,1%) | 80 (58,4%) | |
IV. | 45 (46,4%) | 48 (49,5%) | |
Összesen | 237 (49,2%) | 237 (49,2%) |
Szembetűnő, hogy az össziskolai átlag hajszálra megegyezik a két tengelyen. Itt is jellemző az elsősök elkülönülése a nagyobbaktól, akik mind 50% alatt (40 és 49% között) maradnak az affektív oldalon, szemben az elsősök 62%-ával. A másik végpont a harmadikosok meglepően alacsony affektivitáskvótája (40%), ami a másodikosok és negyedikesek nagyjából azonos szintjéhez képest majdnem annyira kibillen negatív, mint az elsősöké pozitív irányba. Ennek több lehetséges magyarázata közül az egyik az, hogy nem a harmadikos a rendhagyó, hanem a negyedikes. A trendnek úgy kellett volna folytatódnia, mint a 7. opció esetében, amivel értelemszerűen össze is függ, vagyis a negyediknek a harmadikkal (és nem a másodikkal!) többé-kevésbé megegyező képet kellene mutatnia. Hogy nem így történt, azért részben a 3. opció negyedikesek közötti feltűnően alacsony választása a felelős. Ennyivel kevesebb lenne a végzősök között a nemzeti szempontból közömbös, mint a többi évfolyamon (1012%-kal szemben csak 4%!)? Aligha van így. Inkább arról lehet szó, hogy a potenciálisan a 3.-at választó negyedikesek nagy része az egész felmérést elutasítva be sem adta a kérdőívét.
A fentiekkel szoros kapcsolatban áll az a különös jelenség, hogy az általában 20% fölötti népszerűségű 2. opció miért kapott a harmadikosok között csak 10%-ot. A kérdés fennmarad, nincs válasz, amint arra sem, miért kapott a másutt 10% körül preferált 1. opció a másodikosoktól csak 4,7%-ot.
Nem lehet viszont véletlen az a markánsan csökkenő tendencia, amit a 6. opció esetében figyelhetünk meg. Míg ez a szélsőségesnek mondható, elfogult és előítéletes vélemény az elsősök több mint negyedére jellemző, a másodikosok mintegy hatodára, addig a harmadikosoknak már kevesebb mint nyolcada választja, a negyedikeseknek pedig már a tizede sem. Igaz, az indoklásokból kiderül, a nagyobbak között a kevesebből is több a tudatos választás. (Érdekes itt megfigyelni a másodlagos választásokat. Az elsősök és a negyedikesek közül mindössze hárman, a másodikosok között is csak öten említik második, esetleg harmadik helyen a 6.-at, ez nem módosítja lényegesen az eddig kapott képet. Nem így a harmadik évfolyamon, ahol húszan(!) említik másodlagos választásként a 6.-at: a húszból heten az 1., tízen a 7.(!) opció mellett/mögött. A másodlagos választások azonban rendszerint erősen korlátozott azonosulást jelentenek, inkább csak némely részlet fogja meg őket, például az utolsó mondatok rabulisztikája.)
Az évfolyamonkénti vizsgálat mellett a harmadik évfolyamon módunk
van a
Szólni kell a két
Az 5. opció 56%-os választása tekintettel a provokatívan önostorozó megfogalmazásra talán még nagyobb is a vártnál. Akik mégis ezt választották, szinte mind szükségét érezték, hogy hosszadalmas magyarázó jegyzettel indokolják pesszimizmusukat. Itt olvashatók a legmarkánsabb politikai vagy inkább politika- és politikusellenes vélemények. Érdekes, ez az olyannyira történelmi érvekkel alátámasztott álláspont mennyire aktuálpolitikai felhangot kap, különösen a felsőbb évesek olvasatában. Ezekből a jegyzetekből bőséges válogatást közlünk.
Egyéni vélemények
Idáig az előre megadott válaszsémák tanulói recepciójával foglalkoztunk. Most végezetül lássunk egy bő válogatást azokból a szöveges kiegészítésekből, amelyeket a gyerekek írtak, és amelyek mindennél jobban tükrözik azokat a tudattartalmakat, amelyek a nemzet témakörében a fejükben vannak.
Úgy tűnik, itt is követhető az a módszer, hogy ezeket a jegyzeteket a fő opciók körül csoportosítva közöljük. A hozzáfűzött megjegyzések többnyire hasonló mentalitást árulnak el az egyes opciókhoz kapcsolódóan, és jellemző divergenciát mutatnak egymáshoz képest. Az is érdekes lehet, ha egy opción belül szögesen ellentétes vélemények fogalmazódnak meg, ahogy azt például a 6.-nál láthatjuk, a túlzásokat, a rasszizmust elítélő állásponttól a nyíltan hungarista szélsőségig terjedő skálán.6
Az önérzetes, a közösségért tenni vágyó, hazafias hozzáállás csendül ki ezekből a sorokból:
Ennél a választípusnál két egymást leginkább kizáró jellemző kiegészítés olvasható. Az egyik a fentebb már említett szűkítő értelmezés, amelyben a válaszoló elhárítja magáról a felelősséget a bűnökért, viszont az eredményekre büszke, noha azokat sem ő személyesen érte el.
Némelyek még azokat is próbálják mentegetni, akik e bűnöket
elkövették:
A másik típus éppen erre a morális felelősségvállalásra rezonált. Volt, aki tisztán történeti érvekkel indokolt:
A legtöbben azonban a jelenre és a jövőre koncentráltak. A személyes felelősségvállalást úgy értelmezték, hogy nekik is tenniük kell a hazáért, hogy ők és utódaik büszkék lehessenek:
Akad a kettes opción belül egy-két olyan megnyilatkozás, amely az 5.-nél vagy a 6.-nál típusos, ezeket majd ott idézzük. Mégse tekintsük ezt tévesztésnek, inkább elgondolkodhatunk azon, hogy egy szövegbe mi minden beleolvasható.
Az erre a véleményre szavazókról feltehető, hogy számukra a nemzeti hovatartozás nem túl fontos, nem csinálnak belőle nagy ügyet.
A következő jegyzet szerzője önmagát generációja tipikus képviselőjének tartva már a nemzeti ünnepet is minősíti:
Mások a kivándorlás lehetőségét fontolgatva választották ezt
a véleményt (is).
Különösen figyelemre méltó annak a két negyedikes lánynak a
segélykiáltáshoz hasonló jegyzete, akik a ritka 13. párosítást választották:
A 3. választás az 5. mellett az itthoni kilátástalanságból való menekülés lehetőségeként jelenik meg:
Abból a tizenegy tanulóból, akik valamilyen formában ezt a választ elfogadhatónak találták, egyik sem írt érdemleges kiegészítő jegyzetet a választásához. A legtöbb, ami tőlük telt, néhány mondat, fordulat kimásolása, kiemelése volt.
Itt olvashatjuk természetesen a legpesszimistább jegyzeteket.
Igen jellemzők, főleg a felsőbb osztályokban, az élesen kritikus politikai véleménynyilvánítások, amelyek azonban nem kapcsolódnak egyetlen ismert politikai nézetrendszerhez vagy éppen párthoz sem. Inkább csak pontos látleletet kapunk az ország legfőbb problémáiról:
Másrészt amint már említettük egyfajta differenciálatlan politika- (sőt, politikus-)ellenesség fejeződik ki bennük:
Egy harmadikos lány egész kis tanulmányt írt a politikusok népnyúzó felelőtlenségének a közoktatás nyomorúságával való összefüggéséről:
A hazaszeretet magas érzelmi intenzitása sodor egy táborba egymással gyakran szögesen ellentétes nézeteket valló fiatalokat. Van, aki a soviniszta vélemény szinte minden állítását kétségbe vonja:
Sajátos nézőpontból láttatja ezt a mentalitást egy kettős identitású
másodikos lány, aki így ír:
Sokak élményét írja le kamaszos lelkesedéssel a következő másodikos
fiú:
A nemzeti elfogultság és az elemi realitásérzék összeütközéséről árulkodik a következő jegyzet egyeztetési hibája:
A legtehetségesebb nemzet történelmi és jelenbeli kudarcaiért természetesen más nemzetek, népek áskálódása a felelős.
Az erkölcsi fölény fontosabb az anyagi sikernél is.
Aki bízik is a majdani felemelkedésben, az ezt teljesen irracionális módon (még jőni fog, mert jőni kell) a távoli jövőben képzeli el:
Nyíltan idegenellenes, sőt fajvédő, a hungarizmusra utaló megnyilvánulások is találhatók a vélemények között, ezek azonban elszigetelt jelenségek. Mindössze három ilyent találtunk az egész iskolában:
Végül egy zavaros fogalmazásában is vérfagyasztó vélemény ezúttal a 2. opcióhoz kapcsolódva:
Az egymással ellentétes vélemények itt is megtalálhatók, bár persze az előzőekre jellemző szélsőségek nélkül. A múlt fontosságával kapcsolatban ezt írja egy harmadikos lány:
A születés determináltságával kapcsolatban:
Az érzelmi kapcsolódás fontosságáról:
Talán az egyetlen kérdés, amiben a 7. opciót választók egységesek, az a nacionalizmus és különösen a fajgyűlölet elutasítása.
Ebbe a sorba tartozik az az egyik opcióhoz sem köthető válasz,
amely a magyarok legszégyenletesebb hibájának
Legvégére hagytuk azt a lakonikus megjegyzést, amit egy 7. opciót
választó negyedikes fiú mintegy életre szóló programként illesztett
a kérdőív végére:
Következtetések
A vizsgált diáktársadalmon belül a nemzeti identitástudat minden árnyalata megtalálható, a kritikátlan azonosulástól a közömbösségen keresztül az azonosulás nyílt elutasításáig, a másság iránti méltányos toleranciától a heves xenofóbiáig, a felelősségelhárítástól a morális felelősségvállaláson keresztül a cselekvő hozzájárulás igényéig. Korosztályok szerint jellegzetes eltéréseket tapasztaltunk a véleményekben. A fiatalabbak között gyakoribbak az érzelmileg telített, átélt, másrészről irracionális, előítéletes megnyílvánulások, az idősebbek főként harmadiktól inkább fogékonyak a racionálisabb, reflektált, objektivitásra törekvő álláspontok iránt. Ezen belül folyamatosan növekvő a 7., és folyamatosan csökkenő a 6. opció trendje. Nagyjából változatlan viszont a patrióta (1.), a moralista (2.), a cinikus individualista (3.) és az önostorozó (5.) választása. Nemek szerint nem mutatható ki lényegi eltérés.
Az önostorozó 5. opció a másodlagosakkal együtt tekintve viszonylag nagy népszerűsége igazolja a már nemzetközileg is számon tartott sajátos magyar pesszimizmus virulenciáját a legfiatalabb korosztályokban is. Érdekes lenne ezt egy hasonló adottságú másik országban végzendő kontrollvizsgálat eredményével összevetni.
A pesszimizmus azonban nem csak alkati kérdés. Feltűnően erős a jövőtől való félelem, a kilátástalanság, a perspektívátlanság érzése ezek között a fiatalok között, és minél közelebb vannak ahhoz, hogy kikerüljenek az iskola védőszárnyai alól, annál konkrétabbak ezek a félelmek a munkanélküliségtől, az értelmes élet lehetetlenségétől, attól, hogy rájuk is az a vergődés vár, amit szüleiknél tapasztalnak. Érzékelik a politika felelősségét, de a politika a velük szemben ellenséges külvilág (gyerekekről lévén szó, a számukra érthetetlen és ezért elfogadhatatlan felnőtt világ) képviselőjeként jelenik meg. És ezeknek a gyerekeknek több mint a fele szavazni fog (szavazni fog?) 1998-ban!
A másodlagos választások vizsgálata igazolja,
hogy néhány feltűnően inkoherens megnyilvánulás ellenére a többség
logikusan választott a felkínált válaszvariációk közül. Más kérdés,
mennyire volt ez a választás átgondolt, és egyáltalán mennyire értették
meg az adott szövegek ideológiai üzenetét. Elgondolkoztató, milyen
sokan nem érzékelik a számukra rokonszenves stílus mögött az esetlegesen
szélsőséges, intoleráns vagy cinikus tartalmat. Gyakran találkozunk
olyan esettel, hogy a kiválasztott válaszvariáció és a hozzáfűzött
magyarázó jegyzet között fényévnyi a távolság. Akár egy frappánsnak
tűnő fordulat, akár egyetlen, a kontextusából kiragadott gondolat
az adott opció felé irányíthatja a szimpátiát, és gyakran észre sem
veszik, hogy olyan gondolatmenetre adták szavazatukat, amelynek egészével
nem értenek egyet. Példaként utaljunk arra a fiúra, aki a 6. opció
választását
Miután nem áll rendelkezésre a megelőző évekből, évtizedekből
kontrollcso-port, nem tudjuk összevetni a jelen állapotokat a múlttal.
Így hát kinek-kinek beállítottságán, politikai kultúráján, ízlésén
múlik, soknak vagy kevésnek, esetleg még éppen elfogadhatónak tartja-e
a közömbösök, az előítéleteikben megcsontosodottak, a hűvös távolságtartók,
a kivándorlást fontolgatók, a kilátástalanok, a hazáért tenni vágyók,
a gyűlölködők, a gyűlölködést elutasítók stb. számát. Ha néhány év
múlva megismételjük ezt a vizsgálatot, talán majd kirajzolódnak trendek,
tendenciák. Sok múlik azonban a társadalom, a gazdaság mindenkori
állapotán. A fiatalok gondolkodásmódja, mentális állapota különösségében
is hű tükre az ország általános anyagi, szociális, morális és kulturális
állapotának. Ahogyan egy már idézett harmadikos lány írja: