A gyöngyhalász és a gyémántcsiszoló1
A pedagógusmesterség tartalmáról és tanulhatóságáról szóló könyv címe kérdő mondat, szokatlanul kihívó és agykérgünk alá is behatoló. Miközben tanulmányok százai, könyvek tucatjai elemzik, törvények, rendeletek, közalkalmazotti bértáblák, munkaköri leírások meghatározzák, a pedagógus személyisége zárt titokként a szociális csodák palotájának egyik fejedelme marad.
Bevezetőjében az olvasót a téma sötét sűrűjében hagyja bolyongani; a pedagógustevékenység lényegét keresi; leírható-e az a tudomány módszereivel, vagy feltörhetetlen titokként mű-egész? Gondolatmenete feltartóztathatatlanul sodor a pedagógus személyiségének titkai felé, amelyben megpillanthatók az emberi hatások, a társas világ történései, az értékek megnyilvánulásai. Élvezetes képekben villantja fel a pedagógusmesterség tartalmi elemeit a személyiségelméletek diorámáiban, majd a gyakorló pedagógus világát idézi, amelyben megtestesül a pedagógiai varázs. Az emberi elfogadás, az együttérzés, a kongruencia, az erőszakmentesség és a rugalmas viselkedés megannyi csillogó oldala a megcsiszolt gyémántként szikrázó pedagógus személyiségnek. A hatékony pedagógus kreatív konfliktuskezelése megteremtheti azt a társas mintát, amely kiutat kínál az erőszaktól, önzéstől és közönytől átitatott labirintusainkból.
Jóllehet elismeri a pedagógus tudásának, szakmai felkészültségének jelentőségét, e témával nem kíván foglalkozni. A csukott ajtó ezúttal nem tárul fel, a tudáshoz való személyes viszony, a személyes tudás egyéni színezete, valamint a tudomány szociális és erkölcsöt is érintő üzenete háttérben marad.
Kárpótol a pedagógusmunka társas vonatkozásának, a személyesen
szociális lény bemutatásával. A könyvben kibontakozó ábra nem állókép,
megelevenedik.
A könyv e fejezeteiben csúcsformát mutat. Rövidke elvi-elméleti nyitányban megismerhetjük a kiscsoportok világát, a társas lény kiscsoportokban tanúsított magatartását és annak változásait. Ezután gyakorlatias és konkrét leírások következnek. Olyan strukturált gyakorlatokat, játékokat és kiscsoportos tanulási helyzeteket találunk, amelyeket a pedagógusképzés folyamatába iktatva nagy hatékonysággal formálódik a résztvevők önismerete, kapcsolatkészsége, konfliktus- és helyzetkezelő eszköztára. A gyakorlatok pontos leírása lehetővé teszi, hogy a csoportmunkában járatlan olvasó bepillanthasson a folyamatok mikrotörténéseibe, a gyakorlottabb olvasó pedig új módszereket tudjon rekonstruálni.
A pedagógusképzésnek ez az intenzíven személyes világa élénk kontrasztban áll a tanárképzésben tapasztalható tömegoktatással. Az oktató a helyzetekben nem tanok előadója és vizsgáztatója, hanem sokkal inkább a csoport facilitátora, segítője, aki helyzet- és konfliktuskezelési technikáival modellként dolgozik. A tananyag ezúttal nem a sárguló fóliánsokon rögzített szóáradat megjegyzése, hanem maga a társas helyzet gyakorlása és alkotása.
A pedagógusok továbbképzésében is jól használható módszerek növelik a tanári kompetenciát, ahogyan ezt a szerző adatokkal támasztja alá. Sok száz résztvevő véleményét elemzi, amelyek a csoportgyakorlatokat értékelik és minősítik. A könyv e módszerek hatékonyságát meggyőzően hirdeti és bizonyítja.
Ha elfogadjuk, hogy a mesterség tanulható (is), hinnünk kell
a gyémántcsiszolás értelmében. Keserűségünk oka a pedagógusképzés
általánosan alacsony hatékonysága, a hallgatótömegek arcnélkülisége,
az oktatók fáradt középszerének túlzott verbalizmusa.
A címben megfogalmazott kérdés a könyv elolvastán újabb kérdést juttat eszünkbe: hogyan biztosítható Magyarországon a pedagógusmesterség megtanulása?
Havas Péter