Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 április > A gyöngyhalász és a gyémántcsiszoló - Gondolatok Sallai Éva: Tanulható-e a pedagógus mesterség? című könyvéről

A gyöngyhalász és a gyémántcsiszoló1

– Gondolatok Sallai Éva Tanulható-e a pedagógusmesterség? című könyvéről –

A pedagógusmesterség tartalmáról és tanulhatóságáról szóló könyv címe kérdő mondat, szokatlanul kihívó és agykérgünk alá is behatoló. Miközben tanulmányok százai, könyvek tucatjai elemzik, törvények, rendeletek, közalkalmazotti bértáblák, munkaköri leírások meghatározzák, a pedagógus személyisége zárt titokként a szociális csodák palotájának egyik fejedelme marad.

Sallai Éva könyve a pedagógusképzés útkeresésének messziről is feltűnő jelzőtáblája. A Veszprémi Egyetem műhelyében megszületett munka végső forrása önmaga, a szerző legszemélyesebb világa, harcai és konfliktusai. A pedagógusmesterségről folytatott örök vitát felidézve, a művészet és a tudomány közötti választási szakadék halálos mélysége helyett Sallai Éva a személyes és szociális terek szentélyeibe hívja követőit.

Bevezetőjében az olvasót a téma sötét sűrűjében hagyja bolyongani; a pedagógustevékenység lényegét keresi; leírható-e az a tudomány módszereivel, vagy feltörhetetlen titokként mű-egész? Gondolatmenete feltartóztathatatlanul sodor a pedagógus személyiségének titkai felé, amelyben megpillanthatók az emberi hatások, a társas világ történései, az értékek megnyilvánulásai. Élvezetes képekben villantja fel a pedagógusmesterség tartalmi elemeit a személyiségelméletek diorámáiban, majd a gyakorló pedagógus világát idézi, amelyben megtestesül a pedagógiai varázs. Az emberi elfogadás, az együttérzés, a kongruencia, az erőszakmentesség és a rugalmas viselkedés megannyi csillogó oldala a megcsiszolt gyémántként szikrázó pedagógus személyiségnek. A hatékony pedagógus kreatív konfliktuskezelése megteremtheti azt a társas mintát, amely kiutat kínál az erőszaktól, önzéstől és közönytől átitatott labirintusainkból.

Jóllehet elismeri a pedagógus tudásának, szakmai felkészültségének jelentőségét, e témával nem kíván foglalkozni. A csukott ajtó ezúttal nem tárul fel, a tudáshoz való személyes viszony, a személyes tudás egyéni színezete, valamint a tudomány szociális és erkölcsöt is érintő üzenete háttérben marad.

Kárpótol a pedagógusmunka társas vonatkozásának, a személyesen szociális lény bemutatásával. A könyvben kibontakozó ábra nem állókép, megelevenedik. Sallai Éva évtizedes gyakorlati tapasztalatából és tudásából merítünk, miközben a pedagógussá válást a csoportdinamika felől közelítjük. A könyvben szélesívűen terül elénk a pedagógusmesterség tanulhatóságának edzőterepe: a kiscsoportos tréninghelyzetek és normálterápiák világa.

A könyv e fejezeteiben csúcsformát mutat. Rövidke elvi-elméleti nyitányban megismerhetjük a kiscsoportok világát, a „társas lény” kiscsoportokban tanúsított magatartását és annak változásait. Ezután gyakorlatias és konkrét leírások következnek. Olyan strukturált gyakorlatokat, játékokat és kiscsoportos tanulási helyzeteket találunk, amelyeket a pedagógusképzés folyamatába iktatva nagy hatékonysággal formálódik a résztvevők önismerete, kapcsolatkészsége, konfliktus- és helyzetkezelő eszköztára. A gyakorlatok pontos leírása lehetővé teszi, hogy a csoportmunkában járatlan olvasó bepillanthasson a folyamatok mikrotörténéseibe, a gyakorlottabb olvasó pedig új módszereket tudjon rekonstruálni.

A pedagógusképzésnek ez az intenzíven személyes világa élénk kontrasztban áll a tanárképzésben tapasztalható tömegoktatással. Az oktató a helyzetekben nem tanok előadója és vizsgáztatója, hanem sokkal inkább a csoport facilitátora, segítője, aki helyzet- és konfliktuskezelési technikáival modellként dolgozik. A tananyag ezúttal nem a „sárguló fóliánsokon” rögzített szóáradat megjegyzése, hanem maga a társas helyzet gyakorlása és alkotása.

A pedagógusok továbbképzésében is jól használható módszerek növelik a tanári kompetenciát, ahogyan ezt a szerző adatokkal támasztja alá. Sok száz résztvevő véleményét elemzi, amelyek a csoportgyakorlatokat értékelik és minősítik. A könyv e módszerek hatékonyságát meggyőzően hirdeti és bizonyítja.

Ha elfogadjuk, hogy a mesterség tanulható (is), hinnünk kell a gyémántcsiszolás értelmében. Keserűségünk oka a pedagógusképzés általánosan alacsony hatékonysága, a hallgatótömegek arcnélkülisége, az oktatók fáradt középszerének túlzott verbalizmusa. Sallai Éva könyve az igényes és személyes képzési módszert ábrázolja, amely – legyünk nyíltak – igen költséges. Ezeknél lényegesen „olcsóbb”, ha a képzés csak a mesterséget leíró, tananyaggá csócsált szövegek elolvasására és felmondására épül. Tény, hogy a tankönyvek és jegyzetek olvasgatása és felidézése sohasem hozza létre a személyes készségek gyakorlati megváltozását. Más dolog beszélni a dolgokról és megint más csinálni is. A tanárképzők zsúfolt tantermeiben e témákról elhangzó előadások csak annyit képesek közvetíteni a pedagógusmesterség személyes világából, mint a peep show ablakocskájában való kukucskálás az örök szerelem szépségéből.

A címben megfogalmazott kérdés a könyv elolvastán újabb kérdést juttat eszünkbe: hogyan biztosítható Magyarországon a pedagógusmesterség megtanulása?

Havas Péter