Bakó Boglárka

Erdővidék - magyar mikrorégió
a Székelyföld peremén1

Boglárka Bakó                                                                                                                                 316.7(498)

Minority in Majority: Erdővidék                                                                            316.022.4(498)(=511.141)

Forest region, micro-region research, institutional system

Erdővidék a Székelyföld egyik kevésbé ismert, magyar többségű mikrorégiója. Há-
romszék (hivatalosan Kovászna megye) északnyugati része, mely a Baróti-medence
területét öleli fel. Nyugati határa az Észak-Persány és a Rika-hegység, északi, észak-
keleti a Dél-Hargita vonulata, délkeleten pedig a Baróti-hegység övezi. Erdővidék
központja és egyetlen városa Bárót, mely 1989 előtt még működő szénbányájának
köszönhetően központi gazdasági szerepet töltött be a régióban. Erdővidék 21 tele-
pülést foglal magában, ezek a következők: Uzonkafürdő (Ozunka Bái), Nagybacon
(Bátanii Mari), Erdőfüle (Filia), Székelyszáldobos (Doboseni), Vargyas (Vfrghis),
Szárazajta (Aita Seacá), Zalánpatak (Valea Zálanului), Bodos (Bodos), Kisbacon
(Bátanii Mici), Magyarhermány (Herculian), Bibarcfalva (Biborteni), Bárót (Baraolt),
Olasztelek (Tálisoara), Bardóc (Brádut), Felsőrákos (Racosul De Sus), Köpec
(Cápeni), Köpecbány (Colonia Cápeni), Miklósvár (Miclosoara), Nagyajta (Aita Maré),
Középajta (Aite Medie) és Bölön (Belin).

A településeken élők zöme az unitárius és a református felekezethez tartozik, ki-
vételt ez alól Miklósvár és Bárót népessége jelent. Miklósvár az egyetlen katolikus
falu a régióban, Baróton pedig a katolikus, a református, az evangélikus és az or-
todox felekezetnek is van temploma. Az utazót Erdővidéken először a táj ragadja
meg; hegyes-dombos, fenyveses, erdős nyugodt táj belesimuló falvakkal, borvízfor-
rásokkal, csendes, békés kisvárossal. Ezt a képet „árnyalja" a közutak állapota; az
aszfaltot csak hellyel-közzel magán viselő vagy teljesen aszfaltozatlan mellékutak és
kátyúkkal tarkított főutak. Kérdés, hogy mindez mire utal? Az állami finanszírozás
hiányára? A legfelsőbb megyei vezetés figyelmetlenségére? Vagy talán arra, hogy ez
a mikrorégió perem része az infrastrukturálisan és közigazgatásilag meglehetősen
elhanyagolt képet mutató Háromszéknek?

Az utak állapotát - mivel az erdővidéki látogatókban ez mindig mély benyomást
hagy - beszélgetőtársaim szinte kivétel nélkül megemlítették vagy érveik bizonyítá-
sára, vagy példáik alátámasztására. A rossz utak, a bürokratikusán összevont fal-
vak és a nehéz megélhetés panaszlása jellemezte beszélgetéseinket. Mindemellett
beszélgetőtársaim erős kisrégió-identitását bizonyította terveik sokasága a függet-
len önkormányzatról és a magyarországi lehetőségekről.

152 Bakó Boglárka

Kutatási szempontok

Erdővidék a „Kárpát-medence kisebbségi magyarlakta települései és régiói a 20.
században" című kutatási programnak bizonyos szempontból ideális kutatási terü-
lete volt: tömb magyarlakta régió, magyar bürokratikus vezetéssel, magyar iskolahá-
lózattal és számottevő kisebbségi magyar (illetve magyarországi) gazdasági befo-
lyással. A kutatási eredmények bemutatása előtt érdemes felvázolni az anyaggyűj-
tés szempontrendszerét, témaköreit és a települések kiválasztási kritériumait.

Az első fázisban a településeken helybéli adatfelvevők előzetes, kérdőíves fel-
mérést végeztek el. Ezek adatfelvételei elsősorban a magyar kulturális és oktatási
intézményekre, a helyi gazdasági, foglalkoztatottsági, képzési szerkezeti sajátossá-
gokra, valamint a magyarországi rokoni, kivándorlási, ingázási, intézményi, kulturá-
lis stb. kapcsolatokra, illetve a települések etnikai adatainak pontosítására vonat-
koztak. A kérdőívek alapján a felmért településekből négyet választottam ki az
alább részletezendő kritériumok alapján.

A kutatás a mindennapi élet megismerésén és a helyi társadalmak sajátossága-
iból adódó kérdéskörök összehasonlító vizsgálatán alapult. A településeken az állo-
másozó terepmunka segítségével kutattam.2 Ily módon megismerhetővé váltak a
mikroközösségek érték- és normarendszerei, sztereotípiái, mentalitáskategóriái,
feltárhatóvá Magyarországgal és a többségi társadalommal való kapcsolatrendsze-
rük. Az előzetes terepfelmérések alapján a kiválasztott kulcsinterjú-alanyokkal a kér-
dés-témakörök alapján strukturált és mélyinterjúkat készítettem.3 Beszélgetőtársa-
im a települések vezető egyéniségei, lelkészek, polgármesterek, tanárok, közműve-
lődési szakemberek, illetve aktivisták közül kerültek ki.

Az antropológiai módszerrel, mélyinterjúk és a kutatói megfigyelés alapján gyűj-
tött anyag nem tartalmaz „kemény adatokat". A kérdőíves felmérés adatait árnyal-
ja, és a „kultúra bennszülötteinek" véleményét, gondolatait tolmácsolja.4 Ez az
anyag valószínűleg csak megszorításokkal általánosítható a régió egészére, hiszen
mindössze négy település értelmiségi rétegének hozzáállását tükrözi a felmerült
problémákhoz. A témakörök az alábbiakban felvázolt témákra koncentráltak, min-
den településen figyelembe véve csak a falvakra jellemző sajátosságokat.

Az intézményi szintek vizsgálatának több szempontja volt. Már az előzetes helyi
felmérések alapján körvonalazhatóak voltak az egyházi, kulturális és szociális intéz-
mények, így vizsgálataim elsősorban arra irányultak, hogy milyen közösségi szere-
pet töltenek be ezek, milyen mértékben vállalják, Ml. vállalják-e a közösségi össze-
tartás erősítését. A lelkészekkel, polgármesterekkel és civil szervezőkkel készített
interjúk annak a „rejtett tudásnak" a megismerését tűzték ki célul, hogy ezek az in-
tézmények a magyar identitás „erősítését", „örökítését" feladatuknak tekintették-e,
ennek érdekében milyen jellegű rendezvényeket szerveztek, ezt a helybeliek hogyan
fogadták, milyen mértékben vettek részt benne. Mindehhez kapcsolódott az a téma-
kör, mely azt vizsgálta, hogy a helybeli vezető szervezetek milyen módon fejezték ki,
illetve vállalták-e a kisrégióra és a településre jellemző nemzetiségi sajátosságokat.

A magyarországi kapcsolatteremtés kutatása elsősorban a helyi sajátosságok
felmérésére, a kapcsolatteremtési módokra irányult. Mindemellett a vizsgálatok rá-
mutattak a kapcsolatok működési lehetőségeire és helyi jellegzetességeire. A ma-
gyarországi kapcsolatok minősége (azaz hogy egyenlő partnerként vagy esetenként

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 153

alárendelt szerepkörben, passzív támogatottként vagy csupán vendégként, illetve
közönségként vesznek részt benne) érzékeny téma volt beszélgetőpartnereim szá-
mára. Ennek oka, hogy az anyaországi kapcsolatrendszerük, tapasztalati anyaguk
gyakran ellentmondásos volt. Mindennek erőteljes hatása volt a helyiek Magyaror-
szág- és magyarság-képére, melynek megismerése szintén a kutatási program cél-
kitűzései között szerepelt.

A kisrégió (mentális és földrajzi) határainak meglétét, illetve a határ tudatos „vál-
lalását" vizsgáló témakörre kiterjedő kérdések az erdővidékiek és az erdővidéken tú-
liak (az Oltón túliak, a székelyföldiek, az ó-romániaiak) viszonyrendszerét, az „erdővi-
dékiességet", a mikrorégió védelem- vagy veszélyeztetettségérzetét vizsgálták.

Az interetnikus kapcsolatok vizsgálata elsősorban a roma-magyar viszonyok fel-
tárására irányult. A magyar-román viszonyok kutatásának háttérbe szorulása a ro-
mán nemzetiségű lakosok kis száma és kulturális sajátosságaiknak „láthatatlansá-
ga" miatt volt. A roma-magyar együttélés vizsgálata figyelemre méltó, helyi sajátos-
ságú viszonyrendszert tárt fel, míg a román-magyar együttélésnél a rejtett kapcso-
latrendszerek, a sztereotípiák kutatása vált értelmezhetővé. Az interjúk kérdései a
„kisebbségi többség" vezetési stratégiáira, a bürokratikus viszonyok megismerésé-
re és a mindennapi együttélésre vonatkoztak.

A kedvezménytörvény hatásának vizsgálata ugyancsak fontos célkitűzése a prog-
ramnak. A beszélgetések három fő pont köré szerveződtek: az igazolványokkal
szemben támasztott kisebbségi elvárásokat, az igazolványok igénylésének okait és
a magyarországi használatához kapcsolódó történeteket vizsgáltuk.

Az erdélyi autonómiatervezet témaköre eredetileg nem szerepelt a kutatási té-
makörök között. Mindemellett szinte minden interjú során előkerült, hiszen Erdővi-
dék régiója a tervezet autonómiaterületének határain belül van. A nyári terepmunka
ideje alatt a magyarországi és romániai média többször is foglalkozott a témával, s
ez felszínre hozta a helyiek állásfoglalását.

A vizsgált települések

Az erdővidéki mikrorégió-kutatásba négy település került be: Felsőrákos (Racosul de
Sus), Bibarcfalva (Biborteni), Nagybacon (Bátanii Mari) és Bárót (Baraolt). Választá-
suknál igyekeztem figyelembe venni, hogy az erdővidéki mikrorégióra jellemző „típus
települések" közé tartozzanak.

Bárót, Erdővidék egyetlen városaként, kiemelt szerepet tölt be a régióban. Tönk-
rement szénbányája ellenére, mely a munkalehetőségek számát nagyban csökken-
tette a Baróti-medencében, ma is kulturális és gazdasági központnak számít. Felső-
rákos Erdővidék egyik legszegényebb, gazdaságilag és kulturálisan hanyatló telepü-
lése, míg - előzetes feltevésem alapján - Bibarcfalva, a határában álló ásványvíz-
palackozó üzem (bibarcfalvi borvízgyár) munkalehetőségeit kihasználva a prosperá-
ló település egyik példája lehet. Nagybacon pedig nagyközség, négy falu bürokrati-
kus székhelye, a magyarországi turizmus egyik kedvenc célpontja, a környék gazda-
sági és kulturális életének fő szervező települése.

A továbbiakban a településeket a kutatási szempontrendszerek két nagy cso-
portja szerint elemezem. Az első részben faluszintre lebontva vázolom fel a telepü-
lések intézményi szintjét, magyarországi kapcsolatteremtését és interetnikus kap-

154 Bakó Boglárka

csolatait. Érdemes ezeket a vizsgálati pontokat a települések szintjén bemutatni, hi-
szen a falvakra jellemző sajátosságok ezek alapján ragadhatóak meg. Feltárhatóvá
válnak így a - kiválasztott - erdővidéki „típustelepülések" mentalitásrendszerei,
együttélési viszonyai, külvilággal való kapcsolatai. Vázlatosan mutatom ezeket be,
hiszen a települések mélyebb elemzése szétfeszítené e tanulmány keretét. Mind-
emellett - úgy vélem - a jellegzetességek felvillantása érzékelhetővé teszi a telepü-
lések mindennapi lehetőségeit és problémáit.

Az elemzés második részében bemutatom a kisrégió mentális térképét kirajzoló
sajátosságokat, a státus- vagy kedvezménytörvény és az erdélyi autonómiatervezet
vizsgálatának eredményeit. Ez utóbbi témákhoz kapcsolódó interjúk rámutattak ar-
ra, hogy ezeknek a kérdéseknek az értékelése nem hordozott magában falubeli sa-
játosságokat, azaz beszélgetőtársaimat inkább érzelmi hozzáállásuk határozta meg,
mint bármely közösséghez való tartozásuk.

Felsőrákos

Felsőrákos 996 lélekszámú település (1992), amelyben 21 református, 16 római
katolikus és 5 ortodox vallású él. A település lakosai a mindennapok során magya-
rul beszélnek, mely jellemző a nem magyar nemzetiségűek nyelvhasználatára is.
„...most már én is úgy veszem észre, hogy valamikor sokkal erősebb volt ez a falu,
de most le van maradva például Bardóchoz vagy Füléhez, Vargyashoz viszonyítva, az-
tán az is, hogy rég nincs helyi tanács ez is érződik a falun. Baróthoz tartozunk. "5

A két nagy létszámú nemzetiségi közösség - a magyarok és a romák - többé-ke-
vésbé konfliktusmentesen él együtt. A békés mindennapokat hierarchikus viszony
határozza meg, mely sajátságos „gazdasági-munkakapcsolaton" alapul. A hierar-
chia csúcsán a magyarok állnak,6 majd a románok következnek, bár ők kis létszá-
muk alapján szinte „láthatatlanok". A piramis legalján a roma közösség van. A har-
monikus interetnikus viszonyok alapja, hogy a romák alkalmazkodnak a falubeli vi-
szonyokhoz, alárendelt helyzetüket elfogadják. Mindemellett anyagi hátterükből fa-
kadóan kiszolgáltatottak is a magyaroknak, hiszen a magyar gazdák biztosítják szá-
mukra az egyetlen pénz-, illetve termény kereseti lehetőséget.

„Cigányok vannak a faluban, kb. 100-150-en. Megpróbálnak a maguk módján
beilleszkedni, igazából magyarnak vallják magukat, unitárius cigányok legtöbb ré-
szük. Van köztük egy pár, aki úgymond pünkösdista cigány. ..."7

(Vannak nemzetiségi ellentétek a magyarok és a cigányok között?) Kimondottan
nincsenek, mert megpróbálnak beilleszkedni. Tehát olyan sincs, (mint a)hogy más
közösségekbe, tolvajlások. (Dolgoznak együtt a magyarokkal vagy a magyaroknak?)
Általában úgy, hogy a magyaroknak dolgoznak napszámba. És akkor kapják ezt az,
úgymond, szociális segélyt, azért itt a faluban kell bizonyos társadalmi munkát elvé-
gezzen.8

A roma-magyar kapcsolatrendszer egyik jellegzetessége a magyar nők kereszt-
szülőség-vállalása szegényebb roma családoknál. 9„...itt az volt, és még ma is az a
szokás, hogy például keresztelés alkalmából sokszor magyarokat hívnak kereszt-
szülőnek. És mi azt tartjuk, hogy ez olyan dolog, ami igazából kötelesség, kereszté-
nyi kötelesség elvállalni és nagyon sok magyar családnak van cigány keresztgyer-
meke. "10

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 155

Mindez viszont nem jelent „komasági kapcsolatot"11 a roma és a magyar csalá-
dok közt, a keresztszülői viszonyok csupán a mindennapi, anyagi nehézségek ide-
jén aktivizálódnak.12 A földmunkálatok elvégzéséhez sok magyar család hív romá-
kat segítségül, általában mindig ugyanazt a roma családot kérik meg, s ha egyik fél
sem sérti meg a munkavégzés és bérkifizetés íratlan szabályait, akkor ez a kapcso-
lat több generáción átöröklődik.

A munkanélküliek száma magas a faluban, ennek oka egyrészt a baróti bánya le-
építése, mely évtizedekig munkalehetőséget biztosított a helybelieknek. A földmunká-
latokból pedig, mivel a gazdáknak nincsenek munkagépeik, nehezen lehet megélni:

„(Milyen a munkanélküliek aránya a faluban?) Ezt én számarányban nem tudnám
megmondani, de annyit tudok mondani, hogy magas. Tehát a munkanélküliség alatt
azt értjük, hogy nincsen egy állami fizetése, vagy most, ugye, a magáncégeknél. Ha
ezt értjük, akkor magas. Ellenben a mezőgazdaság még mindig van, állattenyésztés-
sel foglalkoznak. Tehát ha olyan értelemben vesszük, hogy kik azok, akik munkanél-
küli segélyt kapnak, úgy is azt mondhatom, hogy elég magas az arány. (A mezőgaz-
daságból és az állattenyésztésből meg lehet élni?) Hát épp hogy. Tehát tudnak any-
nyit termelni, ami a saját szükségleted, de arra, hogy eladják, arra már nem jut. És
ennek egyetlen oka az, hogy ezeken a kis területeken mezőgazdasági gépek, ugyan
van egypár a faluban, de azok az emberek, megkérik őket, hogy felfogadják, olyan
nehéz, mert magas árakat kérnek. Nagyon sokan, különösen az idősebbek nem tud-
ják megfizetni. És akkor mondjuk a 3-4 hektáron dolgozik. "13

Földműveléssel és állattartással elsősorban a közép- és idős generáció tagjai
foglalkoznak. A fiatalokra inkább a városi, illetve a magyarországi munkavállalás jel-
lemző.

„A fiatalok nem nagyon (művelik a földet), mondjuk, mellékkeresetnek foglalkoz-
nak, de nem nagyba." (Állatot tartanak?) Igen, de például olyan, hogy farm legyen
valakinek, az nincs. (Csak a földművelésből meg lehet megélni?) Itt nem nagyon.
(És akinek nincs más munkalehetősége, csak a földje, az akkor mit tud tenni?) An-
nak nagyon nehéz. Még akinek, ugye már nyugdíjas, és még bír a mezőn is dolgoz-
ni, annak valamit csak pótol, de különben elég nehéz. Semmi munkalehetőség
most már a közeibe, ami van, az nagyon gyenge. A bánya (ti. a baróti bánya) is bom-
lófélbe van. "14

Felsőrákos 1968 óta Bárót városhoz tartozó település, így nincs önálló önkor-
mányzata. Ebből következően nem rendelkezik faluszinten pénzforrással, és nincs
a település belső ügyeit irányító vezető rétege. Mindez rányomja bélyegét a telepü-
lés társadalmi működésére, hiszen a vezető, ügyintéző réteg és a kulturális élet, a
civil szervezetek szervező rétege hiányzik településről. Az értelmiség nagyszámban
kitelepült, illetve iskolái elvégzése után nem költözött haza szülőfalujába. Ez az oka
annak, hogy Felsőrákoson nincsenek működő civilszervezetek, kulturális intézmé-
nyek. Az egyház is csupán az egyházmegyei kezdeményezésekbe kapcsolódik be (pl.
Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület), önálló, falubeli kulturális szervezetei15 nincsenek.
A helyi vezető réteg hiánya volt az egyik oka annak is, hogy az 1989-es rendszervál-
tás után megindult magyarországi kapcsolatok mára elhaltak.

„Magyarországi, úgymond falu-testvértelepülés nincs. Hanem egy jó pár évvel ez-
előtt az iskola próbált Tiszakóroddal egy ilyen testvériskolai kapcsolatot kialakítani,
és a szomorú az, hogy igazából mi helyiek nem vettük ezt, tehát az iskola nem vet-

156 Bakó Boglárka

íe ezt eléggé komolyan. Mert nagyon szépen indult. (Kinek a kezdeményezése volt?)
Ez igazából az ő kezdeményezésük volt, ők voltak az elsők, akik eljöttek, csak az is-
kolavezetőség, egy pár ember az igazgatóval, utána az egyházközség szervezte meg
a találkozót. Jöttek gyerekek, jött egy csoport gyermek is. Utána minket is kihívtak,
egy busznyi gyereket. Ellenben nem folyt a megfelelő levelezés és a kapcsolattar-
tás. Most se mondom azt, hogy megszűnt, hanem stagnált, tehát nincs igazán. (Se-
gítséget, anyagi segítséget hoztak az iskolának annak idején?)

Igazából, ha én jól emlékszem, a gyerekek által összeállított tancsomagot hoz-
tak. Füzetet, színes ceruzát, ilyesmiket. "16

A magyarországi falukapcsolatuk szimbolikus gesztusa a magyar országzászló
odaajándékozása volt a településnek. Ez vihart kavart a településen, elhelyezése
és „használata" feladatot rótt új tulajdonosaira. Mindemellett a magyar országzász-
ló megléte szimbolikus szereppel bírt a magyar közösség életében, és ajándékozá-
sa ugyancsak szimbolikus gesztusként jelent meg a magyarországi testvérfalunál.

„Igazából akkor (ti. a magyarországi látogatásuk alkalmával) a jó emlék az volt,
amikor ültünk fel a buszra, ez közvetlenül a fordulat után volt, 92-93-ban, hogy a
falu polgármestere egy címeres nemzeti színű zászlóval kedveskedett nekünk, aki
igazából nem is nagyon pártolta - ahogy az iskola igazgatója elmondta - kezdetek-
kor ezt a kapcsolat kialakítását. De polgármesteri minőségében is a megnyitóra el
kellett hogy jöjjön, és ott a beszélgetés és az egymás mellé való leülés odáig jutott,
hogy igazából megkedvelte a gyermekeket is, és a tantestület tagjait is. És utána
végig ennek az egész eseménysorozatnak az egyik lelkes támogatója volt. (A címe-
res zászlót hova tették?) A címeres zászló pillanatnyilag az iskola tulajdona. Az ügy-
mond a március 15-i ünnepeken van kitéve, de olyan az igazgatónőnk, hogy nem
meri kitenni, hanem bent.""

A szimbolikus gesztus ellenére mára már nem működnek magyarországi kapcso-
lataik, melynek oka a két település távolsága, az utazási és anyagi nehézségek és
a kapcsolatok elhanyagolása. A magyarországi kapcsolataik csak rokoni vonalon
működnek, a faluból egyre nagyobb számban kiköltöző fiatal családokkal. A fiatalok
elsődlegesen az erdélyi nagyvárosokba költöznek, de egyre gyakrabban fordul elő a
magyarországi munkavállalás is. Ez sokszor vezet végleges elköltözéshez, s ezért
nem jellemző a munkákból származó jövedelem itthoni befektetése sem.

„Nagyon nem jönnek vissza, akik elmentek. Egy-kettő van, aki visszakívánkozott,
de nem nagyon, például, akik Szentgyörgyre bementek. "1S

„Most már eljutottunk oda, hogy igazán nem merjük a gyerekeinknek azt monda-
ni, hogy maradjatok, mert volt egy ilyen időszak, és most is van, bár ez már lassan
csak szlogen. Mert nekik még pillanatnyilag nincs megélhetési lehetőségük, és
nincs biztosítva, ha elvégzik az egyetemet, akkor a szakmai fejlődés sem. Akkor
nem veszi a szülő magának azt a bátorságot, hogy azt mondja, hogy márpedig itt-
hon kell maradni, hanem engedi, hogy menjen és érvényesüljön, és haladjon. De mi
már az 55 évünkkel mit kezdjünk...?"1S

Bibarcfalva

Bibarcfalva egynemzetiségű település. Lakóinak száma 825 (1992), melyből a hiva-
talos 1992-es adatok szerint egy német, három román és 821 magyar nemzetisé-

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 157

gű van. A református egyház adatai szerint viszont mára már csak egy román nem-
zetiségű lakója van a településnek, a többi lakos magyar. Romák nem élnek a falu-
ban. „Nálunk fő út sincsen, összekötő út van Sepsi és Udvarhely (között), és lehet
elmenni Brassóba. Vonatállomásunk nincs, mert a vonat Brassó megyében van, te-
hát az Oltón túl van. Egy kicsit elszigeteltebb közösség. Jó, az életbe ez nem vala-
mi pozitív irányt mutat, de mondom vallásosság szempontjából, a közösség szem-
pontjából jó. Egy összetartó nép."20

„így van a levéltárunkba leírva, hogy az erdővidéki falvak közül Bibarcfalva volt a
legszegényebb. És ahol szegénység van, ott a cigány sem áll meg. No, de nem csak
az van, hogy a cigány sem áll meg, nem adtak helyet. Egyszerűen nem engedték
meg az akkori régi idősek, öregek, hogy itt a telkük mellé a cigány építsen. Ez kö-
szönhető annak, hogy a 60-as évek előtt Bibarcfalva bírói székkel rendelkezett, te-
hát polgármesteri hivatal volt, és azok nem adtak jóváhagyást, hogy a cigányok le-
telepedjenek, így aztán Nagybaconba kötöttek ki, meg Száldoboson. Száldoboson
például már meghaladta a cigánylélekszám a falunak, a magyaroknak a lélekszá-
mát."21

Mivel sem roma, sem román közösség nincs a faluban, így itt nem kutatható az
együttélési viszonyrendszer. Ellenben a tömb magyarlakta település kiváló példája a
falu, ahol a helybeli magyar vezetés működését nem befolyásolja sem román, sem
roma közösség. Mindemellett - mivel a falu Baróthoz tartozik - a helyi bürokrati-
kus önkormányzati rendszer a helyi önkormányzat hiánya miatt valójában nincsen.
Működő civil, kulturális vagy művelődési szervezete nincsen a falunak, ám Felsőrá-
kossal ellentétben a település mindennapi életének szervezését az egyház vállalta.
A helyi lelkész nem foglalkozik a kulturális élet szervezésével (leszámítva a havi ren-
dszerességű „özvegyasszonyok találkozóját"), viszont hollandiai egyházi kapcsola-
tok segítségével a református egyház a gazdasági élet fellendítőjévé, egy átlagos
megélhetési színvonal megtartójává vált.

„ '92-ben egy lelkipásztor kollégámmal érkeztek hozzánk hollandok, és akkor meg-
kérdeztek, hogy ők keresnek egy testvérgyülekezetet, tehát nem faluközösség, falu-
kapcsolat, hanem egyházi kapcsolat. 92-ben elérkeztek hozzánk, és nagyon kedve-
sen azóta kialakult a kapcsolat. Már voltunk mi is 96-ban, hat presbiter, jómagam és
a feleségem. Meghívtak, el is vittek, haza is hoztak. De ők minden esztendőben jön-
nek kétszer hivatalosan, tavasszal és ősszel, amikor egy lelkész, egy presbiter, egy
diakónus jön, és persze most az utóbbi esztendőben fordító is jön. És jó az, hogy
most már őtőlük kapjuk az anyagi támogatást. [...] Igen a falut segítik olyan értelem-
ben, hogy az egyház nevére adják a pénzt, amiből gépparkot létesítettünk. [...]

Teljesen gazdaságilag (segítenek), ha végignézem bent az udvaron, egyebet
nem látsz, mint gépet, gépet. Ez kellett, mert nem volt a falunak gépje. 94-ben vá-
sároltak meg itt helyben egy nagy traktort, egy 5 tonnás utánfutót, egy szántó hár-
mas ekét és tárcsát. És azóta minden esztendőben egy-két gépek vásárolnak. Most
már van pityókaültető gépünk, krumpli pergető, tehát nem a szedő, hanem a kiper-
gető, akkor van kukoricavető-gép, van trágyaszórónk, van permetezőgépünk, és
most az idén vásároltunk egy kisebb kombájnt, egy kisebb traktort és egy gabona-
vető-gépet. Na ez az anyagi támogatás! Persze most ügyesek voltak a hollandok,
mert az idén pályáztak a holland gazdasági minisztériumhoz, mert valami elfogad-
ja, hivatalossá tette az egyházi kapcsolatokat. És nyertek 2000 eurót Bibarcfalva

158 Bakó Boglárka

javára. És a többi pénzt a gyülekezet osztotta fel, tehát adta, ebből vásároltuk meg
a kistraktort, a kombájnt, a gabonavető-gépet. (A helybeliek fizetnek a használa-
tért?) Igen. Ez így van, hogy adományba dolgozok, és adományt fizetnek be az egy-
házközség pénztárába. És mondom, ez a géppark fejlesztése. Ami csodálatos, és
ami mondjuk sokkal szebb erkölcsileg, emberi tartásilag, az hogy már öt esztende-
je gyakorolják, hogy karácsony előtt, novemberbe, decemberbe pénzt küldenek, cél-
adomány, tehát nem lehet másra költeni, csak amit ők megelölnek. Ez abból áll,
hogy most már tekintet nincs, hogy református vagy baptista, vagy katolikus, vagy
unitárius. Kapnak egy csomagot lélekszámra. Az úgy van, hogy megkapom a pénzt,
beváltom, akkor leülünk, megtárgyaljuk, hogy ebből a pénzből mit lehet csinálni, és
vásárolunk. Tehát minden személy - református vagy más felekezethez tartozó -
megkapja az ún. 1 kg cukor egy liter olaj, 1 kg rizs, 1 kg liszt. [...]

Ezt mind jó, mindenféleképpen. Ha most kimegy az utcára, és megkérdezné,
hogy mi lenne, hogyha az egyháznak nem volnának gépei, akkor egészen biztos,
hogy a legnagyobb keserűséggel mondanák, hogy »jaj, Istenem, mi lenne velünk?«
Mert nincsen gépparkja senkinek. Egy-kettő kistraktor van, de az nem elég. "*2

Mindemellett nagy az állandó munkanélküliek száma a településen, mely megle-
pő, hiszen Bibarcfalva határában van a „Biborteni borvízgyár", mely munkaalkalmat
adhatna a falu lakóinak. A gyár viszont pusztán túlélési gazdálkodásra rendezkedett
be, így a foglalkoztatottak szerződései bizonytalanok, a fizetések alacsonyak és
esetlegesek.

„Ez az Erdővidék egyetlen egy olyan faluja, ahol működik ez az üzem, de elég
vacak... Gyengén fizetik őket. [...] Ez azt jelenti, hogy gyakran hívják vissza munká-
ba, és ha tiltakozik [...], például kijön reggel, éjjeli váltásból, már esetleg délután
vissza kell mennie. Nem tudom ezt részletesen, nem vagyok teljesen tájékozott, de
hallom, hogy panaszkodnak, és nagyon gyengén fizetik őket. A minimálbért is ép-
pen-éppen alig adják meg. [...] Hát a borvíz azért felszippantja, azért a minimálbé-
rért is elmennek az emberek. (És akkor a földekkel...?) De igen, a földeket az most
visszakapták. Elég sok olyan család van, aki abból él. Két-három tehénkét tart, az-
tán a tejet elviszi a csarnokba... (Ebből meg lehet élni?) Tessék elképzelni, hogy ho-
gyan! Hát nem nagyon. Éppen, hogy tengődik.jr13

„Ha most megkérdezne, bemegy a gyárba, mondjuk, ott nem merne beszélgetni
senki, mert nagyon félnek attól, hogy holnap, holnapután nem lesz munkahelyük,
ha ilyet nyilatkoznak. De ha az utcán vagy odahaza megkérdezed, akkor mindenki a
legnagyobb keserűséggel beszél. Van egy ilyen, hogy „muszáj dolgozzak, ha tetszik,
ha nem, mert ha szólok vagy apellálok, vagy elégedetlenkedek, akkor kitesznek a
kapunk kívül, és holnapután mi lesz a családdal?" Nagyon sok fiatal család ezért
nem mer gyereket vállalni, mert nincs megélhetési lehetősége. Például olyan csalá-
dok is vannak jelen esetben, hogy se a férj, se a feleség nem dolgozik, tehát nincs
kereseti lehetőség. Szülőkre, nagyszülőkre támaszkodnak, vagy a mezőgazdasággal
foglalkoznak, de az nem megoldás. (Hány százaléka dolgozik az embereknek?) Na-
gyon kevés. A falut inkább a nyugdíjaskor határozza meg. Fiatal nyugdíjak ezek,
mert a bányavállalatnál dolgoztak, és tudjuk, hogy aki 20 évet dolgozott, az már 45
évesen nyugdíjba ment. De tudomásom szerint itt a faluban nincs 40-50 személy,
aki dolgozik (az ásványvízgyártó üzemben) az bizonyos 200-250 munkásból. Ez egy
rájátszás a falura mindenféleképpen. Inkább importálja más faluból, sőt van egy

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 159

ilyen nyilvános fenyegetettsége az igazgatótól, legalábbis a rossz nyelvek szerint,
hogy azt kiabálta, ha nem tetszik, tessenek kimenni a kapun, ő Szentgyörgyről hoz
munkásokat. Tehát nagyon sokan így tengődnek. [...] Tehát korszerű, tiszta, egész-
séges, csak éppen a jövedelem és a megélhetőség az nem fedi a valóságot. Mesz-
sze vagyunk. Egymilliónyolcszáz, egymilliókilencszáz lejből, mit lehet vásárolni? Ha
belegondolunk egy picit. Semmit.t>2A

A gazdasági élet középpontja így a földművelés, illetve az állattenyésztés lett. A
településre nem jellemző, hogy a fiatal családok nagyobb erdélyi városokba költöz-
nek. Elterjedtebb a magyarországi időszakos munkavállalás, melynek eredménye-
képpen az utóbbi években több család Magyarországra telepedett át.

Működő magyarországi testvérfalu-kapcsolata nincs a településnek. A rendszer-
váltás után Bibarcfalva is felvette a kapcsolatot néhány anyaországbeli faluval
(Biharugra, Egyházaskesze), de az évek során a kapcsolatok lazábbá váltak, később
teljesen elhaltak. A helybeli értelmiségiek több mindennel is okolták a kapcsolatok
megszűnését: anyagiakkal, a távolsággal, a magyarországi emberek „hidegségé-
vel", de tény, hogy néhány találkozó után egyik fél sem erőltette tovább ezek fenn-
tartását.

„Voltunk, ez az igazság (ti. Magyarországon), mert valamikor az ottani igazgató
úrral vettem fel a kapcsolatot annak idején, én voltam ott, különben a fiatalember,
nem jut eszembe a település neve, valami egyházas... nagyközség, onnan áthelyez-
ték a kollegát, azt írta nekem, olyan 50-es létszámú, 1-8 osztály. Kicsi. Az utolsó le-
velemre még nem válaszolt. De így, hogy gyerekeket utaztassunk oda, az anyagiak
sem engedik, túl messze is van. Ők hoztak könyveket, többször is járt itt az igazga-
tó, és felszereltük az ő segítségével a magyar kabinetet, mi annak nevezzük, a
könyvtárat. A magyar oktatást ilyen szempontból elég... Aztán nem éppen úgy ala-
kult, ahogy mi szerettük volna. (A magyarországiak jöttek?) Inkább egy-egy ilyen de-
legáció, tantestület delegációja jött. (Gyerekekkel jöttek?) Nem, nem hoztak onnan
gyerekeket. Szerettük volna, de nem jött össze a dolog, túl költséges és messze is
van, segítséget nem kaptunk. (Vártak valami különlegeset a magyarországi kapcso-
lattól, valami segítséget?) Tulajdonképpen nem. (Megfeleltek az elvárásaiknak?)
Szerintem igen. Elég bőkezűek voltak. A kolléga pályázat útján jutott könyvekhez,
elég szegényes volt a könyvtárunk addig, és most sikerült fölszerelni. Én szerintem
ők, amit lehetett, megtettek. [...] Akartuk, akarták ők is, csak nem jött össze a do-
log. Sem onnan, sem innen. Ott nem került annyi gyerek, itt is elég nehezen jött vol-
na össze. Az anyagiakat nem tudtuk volna megteremteni, és az olyan szintű körül-
ményeket. Családoknál elhelyezni, jó, az ment volna, de nem biztos, hogy éppen úgy
sikerült volna. [...] Mi valahogy barátságosak, vendégszeretőbbek vagyunk, az itte-
niek. Én nem panaszkodom, mert egy kollegámnál voltam, és a lelkét is kitette, de
nem is sikerült olyan közvetlen kapcsolatot teremteni így a közösséggel, azzal az
egy családdal voltam így. Ők többször is voltak itt nálam egy hetet, másfél hetet.
Mert tőlünk is voltak kint kollégák, de nem voltak nagyon elragadtatva. A Balaton
partján valahol valamilyen táborba, valami úttörőtáborban voltak, aztán ott maguk-
ra hagyták őket. [...] Valami olyasmi volt, hogy többet nem megyünk."25

Tehát a vizsgálatok rámutattak, hogy Bibarcfalva, hasonlóan Felsőrákoshoz, in-
tézményi szinten szervezetlen, a magyarországi kapcsolatai nem működnek, és a
gazdasági helyzete stagnáló. Mindemellett hollandiai egyházi kapcsolatai segítségé-

160 Bakó Boglárka

vei a gazdasági élet egyik megtartójává vált, ám mindez csupán a mezőgazdaság-
gal foglalkozó családoknak nyújt segítséget. Ez az oka annak is, hogy a mezőgazda-
sággal nem foglalkozó családok elköltöznek a településről, általában Magyarország-
ra, ritkábban erdélyi nagyvárosokba.

Nagybacon

Nagybacon községközpont, közigazgatásilag hozzá tartozik Kisbacon,
Magyarhermány, Szárazajta és Uzonkafürdő. A nagyközség lakóinak száma 4405,
ebből Nagybaconban (1992-es adatok szerint) 1863 ember él. 69 román nemzeti-
ségű, 1757 magyar és 34 magát romának valló ember. „Azért könnyebb, mert itt
mi vagyunk a többségben, és azért tudjuk érvényesíteni az akaratainkat nagyjá-
ból. "26

A település háromnemzetiségű, de a romák magyar anyanyelvűsége és a romá-
nok kis lélekszáma miatt csak magyar anyanyelvű osztályok vannak a helyi általá-
nos iskolában. Mindemellett közigazgatási központ révén, bürokratikusán szerve-
zett magyar nemzetiségű vezető réteg van a településen. Mivel a képviselő-testület
14 tagja közül mindegyik magyar nemzetiségű, így a helyi magyar érdekek képvise-
lete maximálisan érvényesül a községben.

„ Van egy olyan probléma, hogy felülről jönnek a dolgok, a pénz, ami a lényege az
egész dolognak. A pénznek a megszerzése, annak a lobbizása az azért nehéz az
egész Kovászna megyének, azért mert magyar megye. És az állami pénzeket, ami-
kor osztják el, biztos, hogy sokkal kevesebbet kap a megye, mint más megyék, ahol
román lakosság van. De viszont itt az elosztásban nincs itt probléma. Mi itt egymás
közt tudjuk, hogy ennyi áll rendelkezésünkre, ennyit kell elosztani. [...] Mi védve,
biztonságban érezzük magunkat ilyen szempontból.iri1

A település kulturális élete több szálon fut, egyrészt működő egyházi szerveze-
teken, másrészt civil szervezeteken át. Az ő kezdeményezésükre került sor a ma-
gyar eredetű műemlékek rekonstruálására (pl. Benedek Elek Múzeum), a magyar
kulturális rendezvények központilag szervezett lebonyolítására (március 15., meg-
emlékezési ünnepségek).

A községközpont sok előnnyel jár a nagybaconiak számára. Bár a baróti bányák
bezárása sok nagybaconi családfenntartót tett munkanélkülivé, de a földművelés-
hez és állattartáshoz visszatérő falubeliek nyugodt megélhetést tudnak családjuk-
nak biztosítani. A földművelés felfelé ívelő gazdasági ágazat lett a faluban, melynek
több oka is van. Egyrészt több mezőgazdasági munkagép van a településen, így na-
gyobb földterületeket tudnak megművelni (szemben pl. Felsőrákossal, ahol a földek
nagy részét kaszálónak hagyták). Másrészt a kisdarabokban visszakapott földeket
közös művelés alá vették, így könnyebbé és termékenyebbé vált a munka. Nagygaz-
daságban állattartással és tejfeldolgozással is foglalkoznak külön erre specializáló-
dott családok.

„(A mezőgazdaságból meg tudnak élni?) Meg lehet élni, meg. A tejből meg bár-
milyen más mezőgazdasági termékekből. Krumpli, pityóka. Eladásra is termelnek.
Vannak olyan tehetős gazdák, aminek örvendek én, hogy fiatalok, akik 30 év körü-
liek, 40, esetleg 50 és olyan farmjuk van már, hogy olyan 40-50 milliót kapnak ha-
vonta tejből. Ugye az már nem akármi? Az már nálunk sok pénz. Olyan tizenöt, hú-

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 161

szas nagyságrendű fejős szarvasmarhát tartanak, ügyesen azokat rendezik, legel-
tetik, külön kimelegedőkön tartják nyári szezonban, télire pedig istállóba. Komoly is-
tálló-beruházások vannak, ahol elhelyezik. Ennek örvendek, és ilyen elég sok van.
Vannak gépek is. A község területén annyi traktor van, hogy az egész Kovászna me-
gye mezőgazdasági területét meg tudnánk dolgozni. Közel 200 nagyságrendű erő-
traktor van. Tehát vannak gépek, jó munkásemberek lakják. Ez maga atz mutatja,
hogy a földnek az értéke Kovászna megyében itt Nagybaconban a legértékesebb,
ami azt jelenti, hogy az emberek értékelik ezt a dolgot. "2S

Mindehhez hozzájárul, hogy a település megkapta az állatvásár rendezésének jo-
gát is, melyet egy modern állatpiac építésének tervével pályázott meg. így a jövő-
ben az erdővidéki régió egyetlen rendszeres állatvásárának rendezőjévé válik a köz-
ség, mely komoly jövedelem-kiegészítést jelent az önkormányzat részére.

Nagybacon tehát Erdővidék gazdaságilag egyik legjobban fejlődő települése.
Mindez a faluképen is látszik, a település utcái aszfaltozottak, portái nagy részben
felújítottak, de mindenképpen rendezettek, Kós Károly tervezte gyülekezeti háza
frissen festett, temploma jó állapotban van. Mindemellett a településről nagyfokú
migráció indult meg, mely elsősorban az értelmiségi réteget érinti. Munkavállalás,
pénzkereset céljából a középfokú végzettségűek próbálnak szerencsét a határokon
túl, de általában keresetüket hazahozzák, és itthon fektetik be. A felsőfokú végzett-
ségűek nagyobb számban hagyják el az országot, és telepednek le - elsősorban ma-
gyarországi - nagyvárosokban.

„Inkább dolgozni mennek, igen, ez jellemző. Nagyon jól csinálták, nagyon sokan
a fiatalok közül, akik elmentek. Jól választottak olyan lehetőség szempontjából,
hogy kimentek, pénzzel jöttek fel, visszatértek és vállalkozásokat indítottak el belő-
le, ami elég jól működik. Tehát ilyen szempontból értékeljük, hogy voltak ügyes fia-
talok, akik elmentek, és ott megkeresték a pénzüket, hazahozták, itt befektették,
vállalkozást indítottak és elég jól működik. (És jellemző, hogy kint maradnak?) Van
sajnos az is, hogy kint maradnak. Ennek mi nem nagyon örvendünk. Fele-fele. Az ér-
telmiség inkább kint marad, a középfokú végzettséggel rendelkezők, azok nagyon
sokan visszatérnek. Szakemberek lesznek, és bizonyos szakmákban indítanak vál-
lalkozásokat. De, sajnos, nagyon sokan, akik olyanok, értelmiségiek és itt hasznát
vettük volna a közösségben, akár tanár vagy más, elmentek. (Inkább Magyarorszá-
gon vagy a környező nagyvárosokban telepednek le?) Van ilyen is, elmennek oda is.
A városok általában vonzzák az ilyen értelmiségieket, jobban van lehetősége, és ez-
zel élnek. Nem nagyon maradnak itt. Pedig azért meg lehet élni. Nem vagyok az ok-
tatás terén megelégedve, mert lényegében az volna az alapja az egésznek, hogy
olyan fiatalokat, gyerekeket neveljünk, akik felkészültek az életre. És az a baj, hogy
a tanárok, értelmiségiek azok elmentek. Kevés, nincsenek szakképzett káderek,
akik vannak, azok vagy idősebbek, vagy olyanok, hogy nem tudnak minőségi okta-
tást nyújtani a gyerekeknek. '^9

Nagybacon nagyközség régiójában a turizmus időszakos jövedelemforrásnak bi-
zonyul. Elsősorban Magyarországról érkeznek egyéni és „buszos turistacsoportok"
végiglátogatni a környék nevezetességeit, emlékházait, gyógyfürdőit, borvízforrása-
it. A turizmusból prosperáló réteg viszont még nem alakult ki, néhány magánházat
leszámítva nem foglalkoznak a helyiek fizetővendég-szolgáltatással. Ennek oka el-
sősorban, hogy állandó nyaralóközönségre nem lehet számítani az utak rossz minő-

162 Bakó Boglárka

sége és a turistalátványosságok elhanyagolt állapota miatt. Igy a helyiek állandó
pénzforrásként nem tudnak a turizmusra építeni.

Nagybaconnak működő magyarországi testvérkapcsolataik vannak (Okány), en-
nek eredményeként évente több alkalommal ellátogatnak az anyaországba, illetve
magyarországi gyerekcsoportokat táboroztatnak. A magyarországi testvértelepülé-
sükön keresztül alakították ki kapcsolatukat az egyik szlovákiai magyar településsel
is. Magyarországi kapcsolataik elsősorban kulturális rendezvényekre és a szabad-
idő közös eltöltésére szorítkozik, mindemellett a település magyar vezető rétege ha-
tározott elvárásokkal fordul az anyaországbeliek felé:

„(Várnak anyagi segítséget a magyarországi településektől?) Biztos, hogy jobb
volna, én nem mondom, hogy nem, elvárnánk, de tudjuk azt, hogy lehetőségeik Ma-
gyarországnak sem éppen olyan szabadok, hogy azt csinál, hogy nem tudom, meny-
nyi pénzre lehessen számítani. De azért biztos, hogy jogunk van, ezt elvárnánk. Ha
nem olyan dologba, hogy anyagiba, de például én gondolkodom egy olyanba, hogy
Magyarország már megjárta a csatlakozás útjait az Európai Unióba, bizonyos ta-
pasztalatokkal rendelkeznek. Magyar szakemberek vagy egy csoport egy régióba,
mint itt Kovászna megyébe, vagy legyen az akár Hargita, egy 15 tagú csoport mond-
juk egy éven keresztül (itt tartózkodna), és "kioktatom ezeket a magyarokat, hogy
hogy tudtok pályázati pénzekhez jutni. Mi már ezt csináltuk Magyarországon, tudjuk,
hogy ez hogy mú'ködik«. És ilyenbe segíteni. Ez nem kerülne a magyar államnak se
túl sok pénzébe, de viszont a közösségeknek nagyon nagy hasznára szolgálna. Fel-
világosítás, hogyan kell egy pályázatot elkészíteni. Pontosan, konkrétan, na most er-
re pályázz, mert ez most megy. Ez nagyon jó volna. Mert itt azért nehéz, a lehető-
ségek sem olyan nagyok, de biztos lesznek jobb lehetőségek a pályázatokra. Külön-
böző világbankos, Európai Uniós pénzeket idevonzani, és akkor jó volna, ha valaki
tudná, hogy pontosan mire kell figyelni. 'm

Nagybacon a három bemutatott falu közül a leginkább prosperáló település. Ezt
köszönheti egyrészt annak, hogy négy falut magában foglaló községközpont, melyet
erős és magabiztos bürokratikus réteg irányít. Mindemellett a helyi protestáns egy-
ház is vállalta a magyar kultúra megőrző és továbbörökítő szerepét, mely több erdé-
lyi egyházmegye sajátossága. A gazdasági élet szervezettsége és a helyi gazdák le-
leményes újításai biztos megélhetést teremtenek a falu nagy részének.

Bárót

Bárót Erdővidék egyetlen városa. Központi szereppel bír a régióban, melyet a kultu-
rális szervezetei, egyházi intézményei, iskolái is alátámasztanak. „De Baróton is
most nagy lehetőségek nincsenek, mert egyszerűen munkahiány van. "31 Az 1992-
es népszámlálási adatok szerint 6483 lakosa van Barótnak, melyből 298 román,
6131 magyar, 13 német, 38 roma nemzetiségű. A rendszerváltás óta - a helyi ér-
telmiségi réteg véleménye szerint - növekvő román népesség jellemzi a települést.
Ennek a hivatalos adatok szerinti növekedése elhanyagolható, de a helyi magyar kö-
zösség mindennapjaiban igen látványos helyet töltenek be. Ennek oka, hogy a bete-
lepülő román népesség nagy része rendőri állományban van. „(Mi a városban a ma-
gyarok és a románok aránya?) Az arányok? Úgy tudom, hogy 8%, de nem hiszem,
hogy van annyi. Amikor én ideérkeztem Barótra 90-ben, megkérdeztem az akkori or-

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 163

todox lelkészt, hogy „ti hányan vagytok?" 54-en voltak. Akkor 7000 fölött volt
Barótnak a lakossága. Ez az 54 fő 1% vagy annyi sem. Azóta olyan erőteljes rend-
őr-betelepítés volt, 40-50 rendőrt telepitettek be. A 10 000 lakosú Barótnak és a
környező csatolt falvakkal együtt - úgy lett város, hogy a csatolt falvakkal felduz-
zasztottak a létszámot, és 10 OOO-nél már városság avathatták - és akkor 50 rend-
őre volt a városnak, és az ellátta a szomszéd településeket is. Voltak gazdasági
ügyekkel foglalkozó, elhárítással, nyomozó is. [...] Most állítólag 200-an vannak
már."32

A romák száma is növekedett a rendszerváltás óta. A baróti roma közösség nagy
része magyar anyanyelvű és katolikus vallású. Van egy kisebb lélekszámú ortodox
csoport is. Látványos együttélési konfliktusok nincsenek a helyi nemzetiségek kö-
zött, együttélési viszonyukat inkább távolságtartás jellemzi.

„Van egy tartózkodás, én úgy látom (ti. a romák és a magyarok között). Meg van,
hogy: »ez cigány«. Persze cigányok között is különbség van. Például én most egy
olyan példát mondok, hogy amikor házszentelni megyünk év elején, minden csalá-
dot meglátogatunk, akkor sok cigányházban sokkal nagyobb tisztaság van, mint ma-
gyar házakban esetleg.ir33

Az együttélési viszony a románok és a magyarok között nem konfliktusmentes.34
Ennek egyik oka, hogy az utóbbi években betelepülő román családok nem fogadják
el a város hierarchikus magyar vezetésének hagyományát és a mindennapok ma-
gyar „közlekedő nyelvét".35 A baróti több generációs román családok általában két-
nyelvűek, s megfigyelhető náluk az előzékeny nyelvváltás. A rendszerváltás után be-
települt román családok, illetve a rendőri állományban idehelyezett rendőrök viszont
gyakran nem beszélnek magyarul, mely által konfliktusos helyzetek sorát indíthatják
el. Az üzletekben, hivatalokban dolgozó magyar nemzetiségű emberek nem beszél-
nek kielégítően románul, a románok nem értenek magyarul, s így a kommunikáció
nehézkessé válik.

„Itt is vannak románok, és attól még el kell tűrni, a tolerancia meg kell legyen
itt is. (A baróti románok tudnak magyarul?) Nem tudom, hogy beszélhetünk-e baró-
ti románokról. Bevándorló románokról lehet. Van, aki megtanul, de van, aki nem is
akar. Vagy ha tud is, akkor nem is akar beszélni, esetleg van ilyen is. (A magyarok
tudnak románul?) A magyarok, ha olyan környezetben vannak, üzletelésnél, ott fon-
tos, mert anélkül nem megy. Vagy hogyha fiatalok elkerülnek innen egyetemekre,
akkor valamit csak kell tudni, mert általában mindenhol románul kell tudni vala-
mennyire. Nagyjából gondolom, hogy azért tudogatnak. "36

Bárót 1989 gazdasági központ volt Erdővidéken, melyet a határában elhelyezke-
dő szénbányájának köszönhetett. A rendszerváltás után a szénbányát leépítették, s
idővel működését minimálisra csökkentették, mely a munkanélküliek hatalmas tö-
megét eredményezte a régióban. Ma a város gazdaságilag stagnál, a munkanélkü-
liek kis részét néhány újonnan alapított mini cég szívta fel. Ez a tendencia, hason-
lóan az erdővidéki falvakhoz, migrációt indított meg, melynek elsődleges célja Ma-
gyarország.

„Ezt a munkanélküliségi mutató emelkedőt egy kicsit ellensúlyozták a vállalkozá-
sok. A vállalkozásokon keresztül több száz személy jutott munkához, de azt is kell
számítani, hogy közben egy nemzedék felnőtt 15 év alatt. [...] A kivándorló ifjúság-
nak, a kivándorlóknak az a része hagyja el Erdélyt, amelyik - legalábbis a gyüleke-

164 Bakó Boglárka

zetünkkel kapcsolatosan mondhatom, vagy a városban élőkkel kapcsolatosan -,
akik komolyan akarnak valamit tenni. Szinte mindenki volt kint dolgozni. Aki nem ál-
landó és nem megbízható, az hazajön. Szomorú az, hogy egy részüket ezeknek kell
alkalmazniuk, mert nincs jobb, és sok nehézségük van a vállalkozóknak. Azt is meg-
figyelhettük, ha egy családnak jobb a kapcsolata, és el tudja helyezni a gyerekét,
akkor nem megy el. Tehát nemegy olyan kivándorlás van, hogy irány Budapest, nem.
Nem az a típus. Itt kerülnének komoly jó munkahelyekre. Mindig voltak világot látni
akaró emberek, azok elmennek, különben nem. Szeretik a Székelyföldet, szeretik a
hazájukat. És van egy olyan munkanélküliségi réteg is, amelyik nem állja meg a he-
lyét, és örök munkanélküli marad. A fiatalság körében eléggé az a réteg maradt itt-
hon, amelyik improduktív, alkalmatlan. Persze megpróbálkoznak a vállalkozók azzal,
hogy ezeket is [...] lényegében ezeknek a gyerekeknek volna munka. '"-1

A magyarországi vendégmunkát vállaló családok, amennyiben biztonságos min-
dennapokat tudnak teremteni maguknak és családjuknak, ritkán térnek haza. A bá-
nya leépítése megszüntette az állami munkahelyek meglétét a régióban, újabb kis-
vállalkozások alapításának már nincsen lehetősége a városban, és az értelmiségi-
ek elhelyezkedésének lehetőségei is végesek.

Barótnak Zirccel, Budafokkal és Szarvassal van kapcsolata. Városi kezdeménye-
zésként indult, egyházi vonalon csak Zirccel vették fel kapcsolatot. A kapcsolatfel-
vétel elsődleges célja gazdasági volt: a magyarországi vállalkozói szféra bevonása
a régióba. Mindemellett városi vezetés szintjén is megszervezték az együttműkö-
dést, kölcsönösen delegációk által képviseltették magukat testvértelepülésük ren-
dezvényein. Mára a kapcsolatok kulturális jellege elhalványult, csupán a 4-5 évente
megrendezett Baróti Napokon frissítik fel az együttműködést a testvértelepülések-
kel. Megmaradtak a működő gazdasági együttműködések, de újabbak már évek óta
nem létesültek. Levelezés szinten működnek a baráti-családi kapcsolatok, de köl-
csönös látogatások a nagy távolság miatt ritkábbá váltak.

„Az első testvértelepülés-kapcsolat úgy '90 elején született Zirccel. Utána tudo-
másom szerint Budafokkal, azután Szarvassal. Általában ez azonkívül, hogy vállal-
kozói szférákkal találkozott, voltak ilyen kezdeményezések, azon túl inkább 4-5 em-
bernek a kapcsolata volt. [...] Csak azt említem meg, hogy időnként, évenként meg-
ismétlik, 4-6 éve megrendezik a Baróti Napokat szabadtéri megnyitóval, s oda hív-
ják a testvértelepülések vezetőit. "38

A magyarországi kapcsolatok rendszerváltás utáni nagy fellendülésének intenzi-
tása mára lanyhult. A távolság, az anyagi helyzet, a megszokás és nem utolsósor-
ban az anyaországbeli viselkedés minták39 miatt háttérbe kerültek az együttműködé-
sek.

Bárót az erdővidéki mikrorégió kulturális központja. A város magyar vezetése erő-
teljes magyar bürokratikus réteget eredményezett. Több kulturális szervezetük is
van, nagy részük egyházi szervezésű (pl. Gyöngyharmat együttes, Ragsányi Anna-
dalkör, Rozmaring kórus stb.). Ezek és néhány civil szervezet (pl. Gál Mózes Közmű-
velődési Egyesület) vállalta fel a kulturális élet szervezését. Ezek elsősorban az évi
nagy ünnepek rendezésével foglalkoznak (pl. március 15-e, hagyományőrző Székely-
bál, augusztus 20-a, október 6-a). Intézményi szinten a város a mikrorégió egyik
legszervezettebb települése, erőteljes magyar bürokratikus vezető réteggel. Erdővi-

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 165

dék egyetlen városa lévén a helyben maradó értelmiségiek egyik letelepedési cél-
pontjává vált.

Szükséges a települések interetnikus viszonyait, intézményrendszerét és ma-
gyarországi kapcsolatait részletesebben bemutatni, mivel a megszólaló értelmiségi-
ek véleménye sokat elárul a mikrorégió működéséről, belső viszonyairól, kapcsolat-
rendszeréről.

Az interetnikus kapcsolatok vizsgálata egy hierarchikusan felépített, a magyar
többségből adódó magyar vezetésű település képet mutat. A közösségek harmoni-
kus együttélését a több generációs roma és román etnikum alkalmazkodása és a
fennálló társadalmi helyzetük elfogadása biztosítja. Etnikai feszültségek ebből adó-
dóan ott keletkeznek, ahol a románok vagy romák (lásd Bárót) nem fogadják el a
számukra kijelölt társadalmi helyet, nem alkalmazkodnak a helyi magyar közösség
hagyományos nyelvi vagy mentalitásbeli szokásaihoz.

A településeken folytatott vizsgálatok rámutattak a kulturális és egyházi intézmé-
nyek „összefogás-erősítő", „helyben tartó" szerepére. Egyes településeken, mint
Felsőrákos, az intézmények működésének hiánya indokolta a közösség migrációját,
gazdasági ellehetetlenülését. Nagybaconban és Baróton a helyi intézmények, a bü-
rokratikus réteg megléte bizonyította közösségszervező és gazdaságsegítő szere-
pét.

Erdővidék egészére jellemző, hogy a rendszerváltás után kialakult magyarorszá-
gi kapcsolatok nagy része mára eltűnt vagy nem működik. Ennek oka, hogy a pusz-
tán anyagi segítségben kimerülő kapcsolatok kimerültek, a forráshiányok miatt az
együttműködések lehetetlenné váltak. Az erdővidékiek nem fordultak szigorú igé-
nyekkel a magyarországi testvértelepüléseik felé, elvárásaik nem az anyagi segít-
ségre, mint inkább a mentális támogatásra irányultak. A testvérfalu-kapcsolatok
családi-baráti kapcsolatokban maradtak meg, melyben a települések már közössé-
gileg nem vagy csak ritkán vesznek részt. A magyarországi kapcsolatok kialakítása
egyfajta nyitási lehetőség lett volna a régió számára akár gazdasági, akár kulturális
szempontból nézve. Mindemellett ma a gazdasági kapcsolatok stagnálnak a lehető-
ségek hiánya miatt (a nehézkes román gazdasági törvények, utak állapota), a kul-
turális lehetőségek pedig a távolság és a periféria miatt háttérbe kerültek.

Az értelmiségiekkel készített interjúkból elemezhetővé válik az az unikális hely-
zet, amiben az erdővidéki falvak lakosai élnek: kisebbségben többségben. Minden-
nek súlyát és szokatlan mivoltát a mikrorégiót soha vagy ritkán elhagyó magyarok
nem érzékelik, számukra ez a természetes mindennapokhoz tartozik. A régión kívül
végzett, illetve a nem erdővidéki származású értelmiségiek viszont nagymértékben
érzik, és a riportokban gyakran hangsúlyozzák ennek egyedi jellegét. Feltételnek ér-
zik ezt nemzeti megmaradásukban, és ezért problémát jelent számukra néhány szé-
kelyföldi város növekvő nem magyar nemzetiségű lakossága. Mindez egyenesen ve-
zet a - később bemutatott - autonómiatervezet népszerűségéhez.

Erdővidékiek a kedvezménytörvényről és az autonómiatervekről

A kedvezménytörvény és autonómiatervezet bemutatása és vázlatos elemzése szin-
tén a kutatási projekt célkitűzései közé tartozott. A beszélgetések az igazolvány

166 Bakó Boglárka

igénylésének okai, használhatósága, az ehhez kapcsolódó történetek és a különbö-
ző elvárások témaköreire fókuszáltak.

Beszélgetőtársaim szerint a magyarigazolványok igénylésének több oka volt Er-
dővidéken. A fiatal, kisgyermekes családok elsősorban az iskolatámogatási kedvez-
ményhez kötött feltétel miatt igényelték: a magyar iskolába járó gyerekek utáni ma-
gyar állam által folyósított ösztöndíjat a magyarigazolvánnyal rendelkező családok
kapták meg. Az idősebbek érzelmi okokból igényelték igazolványukat. Ők voltak
azok is, akik az igazolvány konkrét hasznát nem érezték (mint utazási kedvezmény,
múzeumlátogatási lehetőség stb.), mivel anyagi körülményeik nem engedték meg,
hogy elutazzanak az anyaországba: Erdővidék a magyar határtól messze eső régió,
s a kedvezmények csupán a magyar határtól érvényesek. „Meg a másik, azért sem
veszik ki most már, az idősebb réteg, a pénznélküliség miatt. Mert ha mégis elmen-
ne Magyarországra, hogy érvényesítse, az útlevél olyan drága, hogy ki se váltja már,
1 250 000 lej. "40

„A legtöbben érzelmi okokból (váltották ki). Egyszerűen azért, mert van, és le-
gyen. Végül is különösebb gyakorlati hasznát nem hallottam, ilyen ingyenes, aki ki-
ment Magyarországra. "41

„Nagyon sokan igazán csak érzelmi alapon (váltották ki), tehát azért, hogy le-
gyen. Mert arra lehetó'ségük, hogy ők kimenjenek, és úgymond ennek az igazolvány-
nak az előnyeit élvezzék, arra nincs lehetőségük. De azért is kiváltották, hogy legyen
nekik egy ilyen címeres igazolványuk. És mondom, vannak egy jó páran, akik azért
(váltották ki), hogy munkavállalás és gyerekeknek azt a bizonyos 20 000 Ft-ot tan-
díjat megkapják. "42

„(És másra mire használják még?) Az utazásra. Más előnyök? Én sem használ-
tam az enyémet ki annál jobban, hogy kedvezmény... a fiataloknak van inkább ked-
vezmény. Felnőtteknek nincs annyira kedvezmény belőle. Az utaztatásnál a diákok-
nak, ami van kedvezmény. (Akkor a magyarigazolványban csalódtak, hogy keveset
biztosít?) Nem, az a 20 000 forint is valami, akinek gyereke van, annak biztos, hogy
valami. Nem lehet mondani, hogy csalódtunk éppen, csak lehet, hogy nem szolgál-
ja azt a célt annyira, mint amennyire elvárnánk esetleg, de azért csak szolgál vala-
mit. Nagyon sok embernek segít, aki kap 20 000 Ft-ot, az nálunk már nagy pénz.
Akinek gyereke van, az örvend, mert legalább valamilyen dolgot azzal megold. "43

„(Miért váltják ki?) A 20 000 forintért, az iskolai támogatásért. Hát nem tudom,
ez az igazolvány igazából nem jelent egy állampolgári státust. Például egy kimenő
munkavállalónak egészségügyi biztosítás, ez jó lett volna. (A munkavállaláshoz
szükséges...?) Nem szükséges, ellenben én, ahogy hallottam azoktól, akik kijártak,
akinek van, annak bizonyos szempontból egyszerűbb a papír intézés. (Miért váltják
ki?) A 20 000 forintért, az iskolai támogatásért.™

„(És miért váltják ki az emberek a magyarigazolványt?) Mindenki azt reméli, hogy
esetleg egy betegség bekövetkeztével, vagy ha Magyarországra utazik, esetleg köny-
nyebb lesz odakint."45

Az igazolvánnyal szembeni elvárások is egyöntetűek az erdővidéki magyarok kö-
rében: szinte kivétel nélkül a magyarországi ingyenes orvosi ellátást igényelték vol-
na az igazolvány kedvezményei között. Ennek oka főleg abban rejlik, hogy a mikro-
régió orvosi ellátása akadozik, kórházai nagyon rossz állapotban vannak, és gyógy-
szerhiánnyal küzdenek.

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 167

(Milyen kedvezményeket kérnének a magyarigazolványhoz?) Habár ott is, mivel
az ember a tévét nézi, elég nehéz, de az egészségügyi ellátás lenne a legfontosabb.
Ha az ember olyan ellátásra szorul, amit itt nem tud megkapni. Most már nagyon
gyatra lettem. Például Baróton is kórházba a gyógyszert, ha az ember bent fekszik,
meg kell vegye.46

Szerintem egészségügyi biztosítás, minden, ami a magyar állampolgárnak, ami-
kor Magyarországon van, amit élvez, ami abból származik, hogy magyar állampolgár
és Magyarországon lakik, akkor ugyanazt kapta volna meg a határon túli magyar is.
Ez a kettős állampolgárság máskülönben nem hülyeség. Ez egy nagyon jó dolog len-
ne, ha bejönne."

A magyarigazolvány használatával kapcsolatos magyarországi történetek törté-
neteket két nagyobb csoportba lehet osztani. Egy részük az igazolványhoz kapcso-
lódó pozitív élményekről szól, másik részük a használat közben kialakult konfliktus-
helyzetekről mesél.

Az első csoport jellegzetes elemei közé tartoznak az igazolvány előnyeinek fel-
sorolása: az utazási kedvezmény, a magyar állami ösztöndíj-támogatás s az igazol-
ványhoz szorosan kapcsolódó pedagógusigazolvány könyvvásárlási kedvezményei.
„A haszna bizonyos utazási kedvezmények, mi személy szerint a könyvtárakba való
belépést (használtuk ki). Amikor tavaly voltunk a Széchényi Könyvtárba egy bizonyos
könyvcsomagból válogathattunk és hozhattunk el ingyen, és feltétlenül kérték, hogy
megvan-e az igazolvány. No és most a szülők közül egy jó páran megkapták ezt a
20 000 Ft-os...'"*

„Ezzel kapcsolatosan, az utazással kapcsolatosan volt jó élményük, hogy 90%,
vagy mennyi a kedvezmény, tehát az nagyon sok. Elmondták, hogy Győrtől Pécsig
mentek, és mennyivel olcsóbban tudtak elmenni. Ez egy pozitív dolog'"19

A negatív történetek az igazolvány használata közbeni megaláztatásokat említik
elsősorban. Ennek sokféle terepe lehet, de alapvető momentumai jellegzetesek: a
jegyvételnél pénztárosok, illetve az utazó közönség rosszindulatú megjegyzéseinek,
illetve az igazolvány használatakor bármiféle félreértések esetei. Jellegzetességei
ezeknek a történeteknek, hogy a sértések szinte minden esetben a határon túliak
más nemzetiségére utaltak. Ez természetesen utal az igazolvány erőteljes nemzeti-
ségi kötődésére, így a negatív élmények általában a nemzeti érzület megsértéséhez
kapcsolódnak:

„A legbosszantóbb - és vicc is van róla - az, hogy, és én is tapasztaltam, példá-
ul Budapesten, Magyarországon vagy pontosan a Balatonon, Siófokon, azt hiszem,
a kis Trabimmal oda lepöfögtem, és benyújtottam az útlevelünket, s a magyarigazol-
ványunkat. A feleségemmel voltunk, és kértünk a sátortáborban egy helyet a
Trabinak. A pasas -jó sor volt mögöttem - elvette, megnézte, és odaadta a csics-
kásnak, azt mondja, »itt vannak valami románok«. Ott volt az igazolvány, és szóval
így. Van egy vicc is. Hogy lesz a székelyből román? Úgy, hogy kimegy Pestre. (És ezt
érezték többször is, hogy Magyarországon...?) Nem többször is, hanem mindig. A
közvetlen ismerősök, akik tudják a dolgot, azok nem, de azt hiszem, ott önöket úgy
is nevelhetik az iskolában. Ilyesmi, hogy székelység vagy ilyesmi nem nagyon han-
gozhatott el. "s"

Erdővidék, mint már említettem, tömb magyar terület, magyar belső vezetéssel,
magyar iskolákkal és nem számottevő román közösséggel. A román-magyar együtt-

168 Bakó Boglárka

élési viszonyok - talán Barótot leszámítva - elemezhetetlenek a régióban a romá-
nok asszimilálódása, „észrevehetetlensége" miatt. így nem beszélhetünk ro-
mán-magyar etnikai feszültségekről, még Baróton sem, ahol a román közösség szá-
mának emelkedése némi feszültséget indukált. Mindemellett a magyar autonómia-
tervezet radikális irányzatát a román népességgel szembeni etnikai intolerancia jel-
lemzi. Ennek a gondolkodásnak nincs lokális színezete, helyi, csak a mikrorégiót
„védő" sajátossága. A székelyföldi régiót mint tömb magyar terület érdekeit védi a
„más" etnikumúakkal szemben. Valós érveket hoznak fel ennek védelmére: az utak
rossz minőségét, az adók elfolyását, a megye alulfinanszírozottságát, s mindezt
nemzetiségi létük elleni támadásként élik meg. Ezt forgatva vissza, az autonómia-
tervezet fontos igényének tekintik a román nemzetiségűek, illetve a magyar nyelvet
nem beszélők kiköltöztetését a területről, a román tulajdonú gazdasági vállalkozá-
sok megszüntetését és magyarosítását.

Lokális és regionális identitás

Befejezésül érdemes kitérni néhány gondolat erejéig az erdővidéki régió mentális el-
különülésére, földrajzi határainak meglétére és ennek érzékeltetésére a határokon
kívül levőkkel. Mindez a tömb-lét biztos tudatával, a szórvánnyal szembeni előny
hangsúlyozásával párosul beszélgetőtársaim véleményében. Többen hangsúlyozták
az Oltón túliak viselet- és szokásbeli másságát: „Általában népi szokásokban is vál-
toznak, aztán azt hiszem az egész életmód más. Mindig különböztek. "51

„Mások (ti. az erdővidéki magyarok). Tehát meg van a maguk sokszor szűklátó-
körú'ségük is, a maguknak valóság. De ezt hozza ez a bizonyos elszigeteltség. Most
már nyíltak a határok, tehát lehetőség van a ki- és bemenetelre, de azért magában
hordja a dolgokat, hogy itt és itt élt és született. Például 30 esztendővel ezelőtt nem
nagyon sikerült, hogy beházasodjanak (ti. nem erdővidékiek). Nem engedték
meg. "52

Az erdővidékiek lokális/regionális öntudata nem pusztán a határon túliakkal
szembeni elkülönülésükben nyilvánul meg, hanem a régión belüli közös múltnak,
hagyománynak összetartó erejében is. „Azért egymásra számítunk és bízunk egy-
másban, hogy bármilyen probléma történjen, akkor a magyarság úgyis összetart. Ez
jellemző, hogy fellépnek, ha olyan dolog történt, akkor biztos, hogy a magyarság rög-
tön melléáll, és ellenállást nyilvánít az ellenállóval, valakivel, aki szemben áll. Tehát
nyújt valami biztonságot, hogy egy tömbben vagyunk. "^

A tömb magyar régiót a nemzetiségi megmaradásuk esélyének érzik. „Minden-
képpen másabb, mindenképpen magyarabb marad itt az ember, az normális. A ro-
konságban van olyan is, aki szórványban él. Például van egy unokaöcsém, a testvé-
rem fia, aki nem beszél magyarul. Magyar a neve, meg mindenféle, de nem tud ma-
gyarul. Csak velem beszél egyedül, de akkor is csak annyit, »igen, keresztapám^,
»nem, keresztapám^, ennyit tud mondani. És ő románnak is tartja magát. Szóval a
szórványnak megvan ez a hátránya. Különben aranyos, rendes emberek. A szom-
széd az lehet román, az lehet sváb, az lehet bármi, ott a szórványban együtt kell
élnie és meg kell szokja. De lassan, akarata ellenére is már kezd kavarni, már kezd
csángóul beszélni. "^

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 169

Az erdővidéki kisrégió természetes védettséget biztosít a benne élőknek, mely-
nek előnyeit - mint az anyanyelvi oktatás, magyar bürokrácia, belső gazdasági kap-
csolatok - és hátrányait - mint állami pénzforrások hiánya, utak állapota, román
nyelv nem ismerete - is megtapasztalták. Mindemellett csak egy, nem erdővidéki
származású beszélgetőtársam utalt a tömbmagyarság hátrányaira. Ennek, talán,
leglátványosabb pontja a román nyelv nem kielégítő ismerete. Több interjúalanyom
is utalt rá, hogy míg az országnyelv ismerete nélkülözhetővé válik a régió határain
belül,55 az Oltón túl már komoly hátrányba kerülnek megfelelő nyelvismeret nélkül.
„A tömb az nem feltétlenül jelent védelmet. (Miért nem?) Azért, mert, ahogy
mondta az egyik kedves évfolyamtársam, elbízzák magukat, és nem ügyelnek. (Mi-
re kell ügyelni?) Mire? Hát nagyon sok mindenre. Az első például, ami mindenütt
van, hát ugye nem beszélik a nyelvet (ti. a román nyelvet) helyesen, mert megszok-
ták, hogy mi itt így (ti. magyarul) beszélünk, és kész. Az iskolában vettem észre,
hogy nem hajlandók bizonyos dolgokat megtanulni, mert »ügyse vesszük hasznáU.
[...] A román nyelv az nem működik itt nálunk. Pedig meg kell tanulni, mert ugye,
az állam nyelvét azt ismerni kell. Akárhova megy az ember, megkérdezik, nem tud-
ja, hogy mit feleljen, ha nem tudja, hogy mit kérdeznek. És az már eleve kellemet-
len. Azonkívül, ha valaki ki akar mozdulni, és időnként ki kell mozdulni, akkor jó,
hogyha tud valamilyen nyelven beszélni, és nem feltétlenül csak románul. Most kezd
divatos lenni, hogy világnyelveket is oktatnak, és még meg is tanulgatják, de az az
igazság, hogy én itt nem láttam nagyon nagy ráállást. "56

A tömb magyar területek magyar lakosai hátrányba kerülnek a román nyelv hiá-
nyos ismerete miatt, kénytelenek a régió határain belül maradni vagy magyarorszá-
gi munkalehetőséget keresni.

Jegyzetek

1.     A 2004. nyári terepmunka tapasztalatait és tanulságait összefoglaló szöveg az
5/044/2002. számú Nemzeti Kutatásfejlesztési Pályázat keretében folyó kutatási prog-
ram előtanulmányaként készült. A régió fogalmáról lásd Bourdieu 1985.

2.     Az antropológiai terepmunkáról és elemzésről Idásd Malinowski 1972, Niedermüller Pé-
ter 1992,1994.

3.     A riportidézeteket szöveghűen közlöm. Saját kérdéseimet, amennyiben a választ magá-
ban hordozza, kihagytam a szövegből. Lábjegyzetben utalok rá, hogy kitől származik az
idézett rész, kivételt ez alól az autonómiatervezethez kapcsolódó idézetek jelentették,
ahol néhány megszólaló anonimitásban kívánt maradni.

4.     Niedermüller 1988.

5.     Részlet a lelkésszel készített interjúból (a továbbiakban: f.l.i.).

6.     A hierarchikus felépítés Erdővidék minden településén megfigyelhető. A magyarok veze-
tő szerepe következik a magyar többségű települések magyar nyelvű közigazgatási gya-
korlatából, a magyar nyelvhasználatából, a magyar kulturális szerepek és szokások „el-
sőbbségéből", illetve a települések magyar eredetének hagyományából.

7.     f.l.i.

8.     f.l.i.

9.     Ennek egyik oka régebben a szegényebb családok „pártolása", „megsegítése" volt. Igy
a magyar keresztanyák segítették a keresztelő megrendezését, ők vették meg az első

170 Bakó Boglárka

rend ruhát is az újszülöttnek. Ma már nem minden esetben vállalják el a felkérést a ma-
gyarok, mindezt romló anyagi helyzetükkel magyarázzák.

10.   Részlet a nyugdíjas óvónővel készített interjúból (a továbbiakban: f.o.i.).

11.   A komasági kapcsolat a rokonsági kapcsolathoz hasonló szoros viszonyt feltételez a ta-
gok közt. A keresztszülők egész életükön át támogatják keresztgyereküket anyagi és
mentális szempontból is. Átmeneti szertartásaikra ajándékot vesznek, házuk minden
esetben nyitva áll keresztgyerekük előtt.

12.   Azaz ha a roma család megszorul anyagilag, akkor jó eséllyel kopogtat be gyermekének
keresztanyjához, illetve a magyar családok a nyári földmunkák idején szívesen hívják
„keresztgyermekük" családját bérmunkára.

13.   f.l.i.

14.   f.o.i.

15.   Erdély-szerte a magyarlakta falvak egy részére jellemző, hogy az egyház magára vállal
egyfajta közösségszervező, identitás-fenntartó szerepet is, ennek a gondolatnak a fé-
nyében szerveznek kulturális rendezvényeket, alapítanak szervezeteket.

16.   f.l.i.

17.   f.l.i.

18.   f.o.i.

19.   f.l.i.

20.   Részlet a lelkésszel készített interjúból (a továbbiakban: b.l.i.).

21.   b.l.i.

22.   b.l.i.

23.   Részlet a helyi RMDSZ-vezetővel és iskolaigazgatóval készített interjúból (a továbbiak-
ban: b.i.i.).

24.   b.l.i.

25.   b.i.i.

26.   Részlet a nagybaconi polgármesterrel készített interjúból (a továbbiakban: n.p.i.).

27.   n.p.i.

28.   n.p.i.

29.   n.p.i.

30.   n.p.i.

31.   Részlet a baróti katolikus pappal készített interjúból (a továbbiakban: b.k.p.i.).

32.   Részlet a baróti református lelkész interjúból (a továbbiakban: b.r.l.i.).

33.   b.k.p.i.

34.   A konfliktuselemzésről lásd Olzak 1993.

35.   Közlekedő nyelv alatt azt a nyelvet értem, melyet a helyiek a mindennapokban, nem
hivatalos helyeken használnak.

36.   b.k.p.i.

37.   b.r.l.i.

38.   b.r.l.i.

39.   A határon túli magyar nemzetiségűeket- mint a riportokból kiderült- magyarországi lá-
togatásaik alatt gyakran azonosították származási országuk nemzetiségével. Mindez
nagymértékben befolyásolta kapcsolataikat: „Lehet, hogy van egy olyan felfogás is,
hogy nem mindenki ismeri az erdővidéki népet, és egyszerűen... amikor kimegyünk, ál-
talában tapasztalunk dolgokat, persze ez nem mindenkire vonatkozik. Amikor kimegy, és
azt mondják rá, hogy »cigány«, meg »oláh« meg ilyesmik, akkor egy kicsit visszahúzódik
az ember." (b.k.p.i.)

40.   b.r.l.i.

41.   b.i.i.

42.   f.l.i.

43.   n.p.i.

44.   f.l.i.

Erdővidék - magyar mikrorégió a Székelyföld peremén 171

45.   f.o.i.

46.   f.o.i.

47.   n.p.i.

48.   f.l.i.

49.   b.r.l.i.

50.   b.i.i.

51.   f.o.i.

52.   b.l.i.

53.   n.p.i.

54.   b.i.i.

55.   Érdekes viszont, hogy ezt a gondolatot több esetben is ellenpontozták a románul nem
beszélő magyar fiatalok a katonaságnál történt kellemetlen eseteinek felsorolásával.

56.   n.l.i.

Felhasznált irodalom

Bourdieu, Pierre 1985. Identitás és reprezentáció. A régió fogalmának kritikai elemzéséhez.
Szociológiai Figyelő, 1 (1) 7-22. p.

Kunovich, Róbert M., Hodson, Randy 1999, Conflict, Religious Identity, and Ethnic
Intolerance. Croatia Social Forces, Vol. 78, No. 2. (Dec. 1999), 643-668. p.

Malinowski, Bronislav 1972. Baloma. Válogatott írások. Szerk. Bodrogi Tibor. Budapest, Gon-
dolat.

Niedermüller Péter 1992. Az „újraolvasás" lehetőségei. Holmi, 4. évf. 11. sz. 1693-1698.

P-

Niedermüller Péter 1994. Néprajz, kulturális antropológia, kultúrakutatás. Replika (15-16).
Niedermüller Péter 1988. Tájékozódás - kutatási áttekintések. Ethnographia, 3-4. sz.

376-389. p.

Olzak, Susan 1993. Etnikai konfliktusok elemzési stratégiái. Regio, 1. sz. 159-182. p.
Reiter, Albert R: Az etnicitás politikai alapjai. Regio, 1992. 1. sz. 3-17. p.

Boglárka Bakó

Minority in Majority: Erdővidék

This study presents the findings of the research program 'Hungárián Minority
Settlements and Regions in the Carpathian Basin in the 20th Century' con-
ducted in the framework of the NKFP. The site of the research was the micro-
region situated in the south borderlands of the Sekler land, Erdővidék. Erdővi-
dék is a region populated almost exclusively by ethnic Hungarians with
Hungárián administrative leadership, Hungárián school networkand significant
minority Hungárián (or from Hungary) economic influence. Four settlements
Felsőrákos (Racosul de Sus), Bibarcfalva (Biborteni), Nagybacon (Bátanii Ma-
ri) és Bárót (Baraolt) were included int he research of the Erdővidék micro-regi-
on.

The research was based upon the investigation of everyday life and the
comparative examination of the questions posed by the peculiarities of local
societies. The analysis was based on many perspectives. First, it examined
institutional levels. It was completed by the theme of expression and admit-
tance by the local leading authorities of national peculiarities that feature the

172 Bakó Boglárka

micro-region or settlement. The study focused on the functioning of relation-
ships with Hungary and the image of Hungary and Hungarians within local com-
munities.

The third theme concerned the existence of (mentái and geographical) bor-
ders of the micro-region and the conscious admittance of these borders. It
alsó focused on the relationships of local people with others from the Sekler
land, over the river Olt and the Carpathian mountains (Oltenia and Muntenia),
characteristics of being from Erdővidék and the perception of living in defense
or in danger.

The analysis of inter-ethnic relationships first of all was concentrated on
the Roma-Hungarian co-existence. Questions of the interviews concerned the
leadership strategies of the 'minority majority', administrative conditions and
everyday co-habitations.

One of the main goals of the NKFP program was to research the effects of
the Law on the Status of Hungarians living in Minority. Interviews were organ-
ized according to three crucial points: minority expectations concerning
Hungárián Identity Cards, reasons of demanding those cards and stories illu-
minating their uses in Hungary.

Originally the topic of the Transylvanian plans on autonomy was neglected.
Nonetheless, the issue was raised in almost all interviews since the region of
Erdővidék is within the borders of the intended autonomic territory. During the
field-work Hungárián and Románián média discussed the topic many times and
this called for taking sides among local population, as well.

Eiler Ferenc
„Kisebbségi külpolitika"

Csehszlovákiai magyar részvétel az Európai Nemzetiségi
Kongresszus tevékenységében 1925-1938

Ferenc Eiler                                                                                                                      94(437)" 1925/1938"

„Minority Foreign Policy." Participation of Hungarians Living in Czechoslovakia             327(437) )"1925/1938"

in the activities of the european nationality congress 1925-1938                       323.1(437) )"1925/1938"

European Nationality Congress, international minority protection, Hungárián foreign policy, petitions, ter-
ritorial revision

I. A magyar kisebbségek nemzetközi aktivitásának keretei

Az európai nemzeti kisebbségek szervezeteinek a két világháború között is csak
korlátozott mértékben volt lehetőségük arra, hogy kilépjenek a nemzetközi politikai
porondra. Ilyen jellegű aktivitást lényegében két irányban fejthettek ki: egyrészt pa-
naszosként petíciókat juttathattak el a Nemzetek Szövetségéhez, másrészt önálló
szereplőként bekapcsolódhattak néhány- meglehetősen korlátozott nyomásgyakor-
ló erővel rendelkező - nemzetek feletti organizáció tevékenységébe.

A Népszövetség által garantált, regionálisan korlátozott nemzetközi kisebbségvé-
delem olyan lehetőséget kínált az aktivitásra, mely több szempontból is speciális-
nak tekinthető.1 A jogsértést regisztráló egyházi, kulturális és társadalmi szerveze-
tek, pártok vagy magánszemélyek ugyanis saját államukkal szemben kértek védel-
met a nemzetközi szervezettől, a vélt vagy valós sérelmek orvoslásának kikénysze-
rítését remélve. A panaszeljárás szabályainak értelmében azonban a kisebbségek
szerepe a petíció Genfbe való eljuttatásával lényegében ki is merült, mivel a jogsér-
tést elszenvedők nemzetközi jogalanyiságát nem ismerték el, s az eljárás további
lépéseibe sem vonták be őket. Az 1929-es madridi tanácsülésen elfogadott refor-
mokig a kisebbségi panaszosokat hivatalosan még arról sem értesítették ki, hogy
a Tanács foglalkozik-e petíciójukkal, vagy megelégszik az érintett állam válaszával,
egyszersmind ad acta téve ezzel az ügyet.

1921 és 1938 között összesen mintegy ezer petíció érkezett a Titkárságra, s
ezek közül mindössze 473 felelt meg az előírt formai és tartalmi kritériumoknak. A
rostán fennakadtaknak már esélyük sem volt arra, hogy egy, a Tanács tagjaiból ala-
kuló hármas (később esetenként ötös) bizottság elé kerüljenek, mely az előzetes el-
járás keretében hivatott volt dönteni arról, hogy a Tanács megindítsa-e a hivatalos
eljárást az ügyben, vagy sem. A legtöbb petíció az első világháborúból területi gya-
rapodással kikerült államok kisebbségpolitikáját kifogásolta: Lengyelországot 203,
Romániát 78, Görögországot 41, Csehszlovákiát 36, Jugoszláviát 35 továbbítható-
nak minősített beadvány panaszolta be.2

124 Eiler Ferenc

Az első évek akklimatizációs periódusában még jórészt a magyar kormány, a ma-
gyarországi bejegyzésű társadalmi szervezetek (Magyar Asszonyok Szövetsége,
Bocskai Szövetség, Magyar-Székely Egyesület stb.) beadványai voltak túlsúlyban a
magyar kisebbségek helyzetét számon kérő, Népszövetséghez és más nemzetközi
fórumokhoz eljuttatott panaszok között. A magyar pártok megalakulásával s az
utódállamok politikai életébe való bekapcsolódásával ez a tendencia alapvetően
megváltozott: ettől kezdve a kisebbségek politikai, társadalmi és egyházi szerveze-
tei már maguk fordultak Genfhez. 1920 és 1938 között összesen 90 beadvány ér-
kezett a magyar kisebbségek érdekében a Népszövetséghez, 12 pedig más nemzet-
közi fórumokhoz.3 A petíciók közül 47 foglalkozott romániai, 24 csehszlovákiai és
19 jugoszláviai sérelmekkel.4 A magyar megkeresések jelentős részét a Titkárság
elfogadhatónak, azaz formailag és stílusában is megfelelőnek találta, ezért tovább-
küldte a Tanácsnak, ahol a panaszok kivizsgálására Hármas Bizottságok alakulhat-
tak. A legtöbb beadvány esetében a bizottságok tudomásul vették az államok petí-
cióra adott válaszát, s lezárták az ügyet. Néhány esetben azonban a kormányok -
még mielőtt az ügy a Tanács elé került volna - önként orvosolták a sérelmet, vagy
a Bizottsággal folytatott színfalak mögötti tárgyalások kompromisszumos megoldás-
hoz vezettek.

Legkorábban a csehszlovákiai magyar kisebbség élt a Nemzetek Szövetsége ál-
tal számára biztosított lehetőséggel: az 1921-1925 közötti periódusban 14 petíció
foglalkozott panaszaikkal.5 Ezek után jelentősen visszaesett a petíciós aktivitás, s
csak 1930-1932 között vált még egyszer intenzívebbé (6 beadvány). A csehszlová-
kiai panaszok legtöbbje - eltekintve az általános helyzetet kifogásoló petícióktól - a
kisebbségi szerződésben kilátásba helyezett kárpátaljai autonómia hiányát, az ag-
rárreform és az állampolgárság megszerzésének visszásságait tette szóvá. A Nem-
zetek Szövetsége azonban mindent egybevetve nem váltotta be a petensek hozzá
fűzött reményeit, mivel a Tanács rendre tudomásul vette a csehszlovák kormány be-
adványokra adott válaszait. A tény, hogy 1932 után már csupán egy petíciót juttat-
tak el Genfbe, egyértelműen a bizalomvesztésnek tudható be.6

A magyar kisebbségek nemzetközi porondon folytatott tevékenysége azonban
nem merült ki a sérelmek orvoslását kérő genfi megkeresésekben. Annál is inkább,
mivel a kisebbségvédelmi eljárás rendje mindvégig passzív szerepre kárhoztatta
őket. A nemzetközi politikai élet szürke zónájában azonban létezett néhány olyan
szervezet, melynek érdeklődési körébe a kisebbségi problematika is beletartozott,
s melynek tevékenységébe kisebbségi politikusok is bekapcsolódhattak. A húszas
évek közepéig a két legfontosabb ilyen jellegű organizáció az Interparlamentáris
Unió és a Népszövetségi Ligák Uniója volt.

Az Interparlamentáris Unió 1923-tól, az Etnikai és Gyarmati Kérdések Bizottsá-
ga létrehozása után időről időre napirendre tűzte a nemzetközi kisebbségvédelem
kérdését. Mivel ülésein teljes jogú képviselőként csak a törvényhozásba bekerült
politikusok vehettek részt, a jugoszláviai Magyar Pártnak lényegében esélye sem
volt arra, hogy bekapcsolódjék a szervezet munkájába, mivel csak 1927-1929 kö-
zött küldött képviselőket a belgrádi parlamentbe. A romániai Országos Magyar Párt
is mindössze egyetlen alkalommal vett részt az Unió egyik bizottságának ülésén,
amikor 1923. február 14-15-én Jósika Samu pártelnök maga helyett kiküldte Pá-
rizsba Willer Józsefet, az Országos Magyar Párt prominens személyiségét, későbbi

„Kisebbségi külpolitika" 125

parlamenti képviselőt. Az erdélyi politikus tíz pontból álló javaslatcsomagját azon-
ban, melynek centrális követelése a kisebbségek jogi személyként való elismerése
volt, a szervezet meglehetősen hűvösen fogadta. 1923 júliusa után az OMP és a
nemzetközi fórum közötti kapcsolat egyszer s mindenkorra meg is szakadt.7 A szer-
vezet konferenciáin tehát csak a csehszlovákiai magyar politikai elit képviseltette
magát, többnyire Szüllő Géza révén.8

A másik, nemzetek feletti szervezet, a népszövetségi eszme népszerűsítését és
terjesztését célul kitűző Népszövetségi Ligák Uniója 1921. október 15-én, Bécsben
tartott tanácsülésén határozta el egy Kisebbségi Bizottság megalakítását. Ennek
vonzereje már jóval nagyobb volt a magyar kisebbségek politikai szerveződései szá-
mára, ezért - amint lehetőségük nyílt rá - ők is megalakították saját, a többségi
nemzetet reprezentáló egyesülésektől független tagszervezeteiket. A magyar ligák
életre hívása, illetve bejegyeztetése azonban nem ment simán, mivel a kormányok
tartottak attól, hogy a kisebbségi politikusok nemzetközi fellépése negatívan befo-
lyásolhatja azt a képet, melyet országaikról a nemzetközi közvélemény előtt igyekez-
tek kialakítani. A Romániai Magyar Népliga Egyesület például a hatóságok akadé-
koskodása miatt csak 1927. május 14-én alakulhatott meg Székelyudvarhelyen.9
Ráadásul a Romániai Népliga Egyesületek Szövetsége, melyben természetesen a
román nemzetiségű tagok voltak többségben, sikeresen blokkolta a magyar egyesü-
let hivatalos felvételét egészen 1930-ig.10

Az 1928. július 15-én Szabadkán megalakult jugoszláviai magyar liga esetében
azonban már nem csupán az alapszabály jóváhagyása körüli bonyodalmak jelentet-
tek problémát.11 A pártok 1929-es feloszlatását, a diktatúra kikiáltását követően
ugyanis - a jugoszláv kormány kezdeményezésére - az új rendszerrel együttműkö-
dő Szántó Gábor egy konkurens egyesületet alapított, melyet a hatóságok azonnal
hivatalosan be is jegyeztek- szemben a magyar közösség legitim vezetőinek koráb-
bi kezdeményezésével.12

Legkorábban a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga alakult meg Loson-
con, 1922 első felében, s ez a tagcsoport fejtette ki a legaktívabb tevékenységet a
szervezet keretein belül.13 Bár az egyesület alapszabályát a hivatalos szervek 1925-
ig nem hagyták jóvá, ez nem akadályozta meg a magyar küldöttek részvételét az
Unió közgyűlésén és kisebbségi bizottságában.14 Az Interparlamentáris Unióhoz ha-
sonlóan ebben a szervezetben is Szüllő Géza képviselte legtöbbször a csehszlová-
kiai magyar kisebbséget. Szüllőt, aki 1925-ben az Országos Keresztényszocialista
Párt elnöke lett, erre személyes ambíciója, kitűnő nyelvismerete és félelmetes
debatter híre is predesztinálta. A szervezet vitáiban a konfliktusokat felvállaló, ese-
tenként tudatosan kereső, meggyőződéses negativista politikus mindent elkövetett
azért, hogy Csehszlovákia kisebbségpolitikáját a nemzetközi nyilvánosság előtt pel-
lengérre állítsa, és a propaganda eszközét felhasználva Csehszlovákia nemzetközi
reputációjának lejáratásával előmozdítsa a területi revízió ügyét.15 A politikus szoros
kapcsolatot ápolt a magyar miniszterelnökséggel és a külügyminisztériummal, s kül-
földi útjain begyűjtött tapasztalatairól rendszeresen tájékoztatta a magyar kormány-
szerveket.

A két nemzetközi szervezet számára azonban a kisebbségvédelem csupán egy
volt a sok vizsgálandó témakör közül, s tevékenységüknek csak egy szegmensét ad-
ta a kisebbségi kérdés. Bár kisebbségi bizottságaik mozgástere mindvégig megle-

126 Eiler Ferenc

hetősen szűk maradt, s elvi jellegű határozataiknak, ajánlásaiknak sem az államok-
ra, sem a Népszövetségre nézve nem volt kötelező ereje, mégis egyfajta - erősen
korlátozott - nemzetközi nyilvánosságot biztosítottak a kisebbségek törekvései, sé-
relmei számára.16 Jelentőségüket azonban maguk a kisebbségi politikusok sem be-
csülték túl.17

1925-ben viszont alakult egy szervezet, melynek tematikájában már csupán a ki-
sebbségvédelemmel szorosan összefüggő kérdések kaptak helyet, s melynek tag-
sága kizárólag az európai szervezett nemzeti kisebbségekből tevődött össze. Az Eu-
rópai Nemzetiségi Kongresszust Ewald Ammende észtországi újságíró és politikus
alapította, s azt a célt tűzte ki elé, hogy a nemzeti kisebbségek reprezentatív szer-
vezeteként a nemzetközi sajtónyilvánosságra és a kisebbségi szolidaritásra építve
minél előbb olyan tényezővé nője ki magát, melynek hangjára a nagypolitika szerep-
lői is odafigyelnek.18 Ez a szervezet kötötte le a magyar kisebbségek külpolitikai ak-
tivitásának jelentős részét.

II. Magyar részvétel az Európai Nemzetiségi Kongresszuson

A Kongresszus egy 14 éven át fennálló laza szervezet, önmeghatározása szerint
„kongresszusi közösség" volt, melynek tagcsoportjai évente egyszer találkoztak -
legtöbbször Genfben.19 Ezeken a többnyire háromnapos konferenciákon a választ-
mány által előre meghatározott napirendi pontokat tárgyalták meg, s az összejövete-
lek végén a szervezet egységes állásfoglalásaként határozatokat fogadtak el, melye-
ket elküldték a Népszövetségnek és a sajtó munkatársainak is. A konferenciák kö-
zötti időszakban a különböző nemzetiségű csoportokat reprezentáló tagokból álló vá-
lasztmány volt jogosult lényegi kérdésekben döntést hozni. Az ügyek vitelét pedig
1925-től egészen az 1936-ban bekövetkezett haláláig főtitkárként maga az alapító,
Ammende látta el, 1927-től bécsi állandó irodája élén.20 Természetes, hogy egy olyan
organizációban, melyben a tagok évente csak egyszer találkoznak, és több száz, ese-
tenként több ezer kilométer távolságra élnek egymástól, a főállású titkár befolyása
rendkívül megerősödik - még akkor is, ha hivatalosan egyetlen meghatározó kérdés-
ben sem mondhatja ki a végső szót. így történt ez ebben az esetben is: Ammende
személyisége és kapcsolati hálója rányomta bélyegét a szervezet tevékenységére.

A Kongresszus nemzetközi elfogadtatása és zavartalan működése szempontjá-
ból Ammende már az előkészítés fázisában két fontos alapelvet tartott szem előtt:
a szervezetnek el kellett ismernie a Népszövetséget a nemzetközi kisebbségvéde-
lem legitim fórumának, elfogadva ezzel egyszersmind azt is, hogy az európai hatá-
rok csak a Nemzetek Szövetsége előzetes kezdeményezése és beleegyezése ese-
tén változtathatók meg, valamint hogy az egyes napirendi pontok megtárgyalása
közben a résztvevőknek tilos az államokat konkrét bírálat tárgyává tenniük. Amíg az
előbbi szabály egyértelműen a nemzetközi elfogadottság biztosítását célozta, az
utóbbi megszorítás szerepe kettős volt. Egyrészt szerette volna kifogni a szelet az
államok oldaláról várható bírálatokból, másrészt igyekezett elejét venni annak, hogy
a tagkisebbségek az anyaállamok bírálata miatt egymás ellen forduljanak. Ennek a
gyakorlatnak két fontos következménye lett: a szervezet nem esett szét az időnkét
feszítőnek bizonyuló belső ellentétek ellenére sem, ugyanakkor azonban nyilvános

„Kisebbségi külpolitika" 127

tevékenysége szükségszerűen az elméleti kérdések boncolgatására korlátozódott,
s így a külső szemlélő számára idővel ellaposodott.

A Kongresszus a külvilág felé független volt minden állami befolyástól, és műkö-
désének anyagi feltételeit - elvileg - maguknak a kisebbségeknek kellett előterem-
teniük. Valójában azonban a szervezet soha, egyetlen másodpercre sem volt mentes
az állami befolyástól. Bár a nemzetközi sajtó egy része a német kormány kezdemé-
nyezését sejtette az új szervezet mögött, ez nem felelt meg a valóságnak. Sőt, az
Ammende-projekt a német külügyminisztérium kifejezett tiltakozása ellenére - igaz,
az Európai Német Népcsoportok Szövetsége bázisán és tapasztalatai alapján - in-
dult be.21 Az Auswártiges Amt valójában csak 1928-ban döntött a szervezet anyagi
bebiztosítása mellett, ettől fogva azonban mindent el is követett azért, hogy a Kong-
resszusból Németország külpolitikai érdekeit jól szolgáló instrumentumot faragjon.22

A magyar kormány viszont már az első pillanatban felkarolta a kezdeményezést.
Bethlen szabadsága idején magánbirtokán fogadta a német kisebbségi politikust,
ami arra utalt, hogy a miniszterelnök komoly fantáziát látott az ötletben. Több szem-
pontból is támogatandónak tartotta a tervezetet. Mindenekelőtt azt remélte tőle,
hogy egy komoly propagandaértékű szervezet jelenik meg a nemzetközi politikai po-
rondon, lehetőség szerint állandó irodával és saját lappal.23 Emellett természetesen
abban is reménykedett, hogy a szervezet katalizátorként működve elősegíti majd a
német és a magyar kisebbségek revízióorientált együttműködését az utódállamok-
ban. Ennek megfelelően a magyar kormányok a Kongresszus fennállásának 14 éve
alatt komoly összegekkel támogatták a szervezetet.24 Ammende később budapesti
látogatásai alkalmával, valamint gyakori jelentéseiben rendszeresen beszámolt a
külügyminisztérium vezető munkatársainak, így 1932-ig pl. a miniszter állandó he-
lyettesének, Khuen-Héderváry Sándornak, a miniszterelnökség kisebbségi ügyekért
felelős államtitkárának, Pataky Tibornak, sőt alkalmanként magának Bethlen István-
nak is terveiről, utazásai során szerzett tapasztalatairól vagy a nemzetközi szerve-
zetek háza táján keringő hírekről.

Ammende a magyar kisebbségek politikai vezetőit is megkereste, hogy rábírja
őket a genfi konferencián való megjelenésre. A csehszlovákiai magyarok képviselő-
ivel, a Népszövetségi Ligák Uniójának ülésein rendszeresen megjelenő s őt feltehe-
tően már személyesen is ismerő Szüllővel és Flachbarthtal gond nélkül sikerült
megállapodnia. A romániai Országos Magyar Párt vezetői azonban csak azt követő-
en adtak igenlő választ megkeresésére, hogy Budapesten és az erdélyi szászok ve-
zetőinél is leellenőrizték a német politikust.25 Igazi nehézségekbe csak a jugoszlávi-
ai magyar politikai elitnél ütközött, ahol a vezető politikusok a megtorló intézkedé-
sektől való félelmükben eleinte kereken elutasították a genfi út ötletét.26 Budapest
egyértelmű és határozott nyomására volt szükség ahhoz, hogy végül ők is részt ve-
gyenek az üléseken.27

Ettől kezdve a magyar kisebbségek minden évben elküldték képviselőiket a kon-
ferenciákra, ami rajtuk kívül egyedül a lengyelországi németekről mondható el. A de-
legáltak köre nem volt túlságosan széles: a Kongresszus ülésein összesen 16 ma-
gyar küldött vett részt legalább egyszer az évek során. Közülük azonban öten csak
egy-egy alkalommal jelentek meg, így az ő szerepük valójában elhanyagolhatónak te-
kinthető.

128 Eiler Ferenc

A szervezet ülésein legtöbbször Szüllő Géza képviselte a magyar kisebbségeket,
aki a magyar csoportot megjelenítő alelnökként és választmányi tagként mind a ti-
zennégyszer megjelent, s fel is szólalt a találkozókon. Ez rajta kívül mindössze a len-
gyelországi német Kürt Graebére, a Kongresszus szervezőbizottságának elnökére
volt igaz. Szüllő mellett a két másik meghatározó magyar politikus, a romániai
Jakabffy Elemér tizenkétszer, a jugoszláviai Deák Leó pedig tizenegyszer utazott ez-
zel a megbízatással nyugatra, míg a csoport legfelkészültebb, nemzetközi hírű jogi
szakértője, Balogh Arthur nyolcszor regisztráltatta magát.

A magyar küldöttek még a történelmi Magyarországon szocializálódott, jelentős
részben nemesi származású, többségükben jogvégzett személyek voltak, akik a ma-
gyar pártokban vagy azok holdudvarában komoly szerepet játszottak, s akikkel
szemben a magyar miniszterelnökség nem fogalmazott meg fenntartásokat.28 Tizen-
négyen pártjaik országos vezetőségéhez tartoztak, kettejüket pedig elsősorban új-
ságíróként, illetve közíróként tartottak számon. A magyar delegáltak felét a két vi-
lágháború között legalább egyszer parlamenti képviselővé választották. Szüllő Géza,
Jakabffy Elemér, Balogh Arthur és Jósika János többször is bekerült a törvényhozás-
ba, Esterházy Jánost, Jaross Andort, Strelitzky Dénest és Sulyok Istvánt pedig egy-
szer-egyszer választották képviselővé. A résztvevők többsége egyúttal a Népszövet-
ségi Ligák Uniójának magyar tagozataiban is vezető tisztséget töltött be.

A magyar csoport tagjainak és az illetékes magyarországi kormányszerveknek a
Kongresszussal kapcsolatos alapállása azonos volt, s ez volt a biztosíték arra, hogy
a szervezet működésére befolyással rendelkező magyar aktorok lényegében - elte-
kintve néhány összezördüléstől - a stratégiai kérdésekben problémamentesen mű-
ködtek együtt. A szereplők a magyar külpolitikának ezt a mellékszálát is az axiómá-
nak számító revíziós törekvések összefüggésében értékelték. A szervezet szerepét
mindenekelőtt a nemzetközi közvélemény kisebbségi kérdések iránti érdeklődésé-
nek felkeltésében, illetve fenntartásában látták. Ezzel összefüggésben természete-
sen olyan lobbieszköznek is tartották, mely bevethető a Népszövetség garancia-
eljárásának megváltoztatására irányuló nemzetközi akciókban. Végül, de nem utol-
sósorban olyan fórumot láttak benne - legalábbis az első időkben -, amely jelentő-
sen hozzájárulhat az utódállamok német és magyar kisebbségeinek politikai köze-
ledéséhez, a magyarok irányában meglehetősen rezervált német kisebbségek reví-
zióra hangolásához. Ennek megfelelően a Kongresszus történetének magyar szem-
pontból való korszakolásánál a szervezet irányvonalához s ezzel összefüggésben a
német szereplőkhöz való viszony tekinthető meghatározónak.

Az első, 1925-1929 közötti időszak - mindent egybevetve - a harmonikus
együttműködés jegyében telt. Az első öt évben kiépültek és megszilárdultak a Kong-
resszus szervezeti keretei, és az évenkénti konferenciák szisztematikusan feldol-
gozták a kisebbségi problematika aspektusait, a szervezet pedig kialakította elvi ál-
láspontját csaknem minden lehetséges kérdésben.29 Igaz ugyan, hogy a lengyel és
a németországi kisebbségek arra hivatkozva, hogy számukra nem felel meg a kultu-
rális autonómia németek által különösen forszírozott követelése, valamint hogy a
Kongresszus nem hajlandó nemzeti kisebbségként elismerni és sorai közé fogadni
a németországi frízeket, elhagyták a szervezetet, de ez nem robbantotta szét a
közösséget.30 Azt azonban nem sikerült elérni, hogy a Nemzetek Szövetsége part-

„Kisebbségi külpolitika" 129

nerként fogadja el, s a Népszövetség reformjára 1928-29-ben indult nemzetközi ak-
cióban való részvétele sem hozta meg a remélt eredményt.31

Ebben az időszakban mind a magyar kormányszerveket, mind a magyar küldöt-
teket alapvetően a kivárás jellemezte. A miniszterelnökség és a külügyminisztérium
szabályosan folyósította Ammende számára az összegeket (ekkoriban még
Flachbarthon keresztül), a küldöttek pedig kivették részüket mind a kongresszusok
előkészítéséből, mind a konferenciák tevékenységéből. Volt azonban néhány jel,
ami előre vetítette a magyar csoport és a kongresszus vezetősége között kiéleződő
feszültség képét. Bár Budapest tisztában volt azzal, hogy a szervezet nem támaszt-
hat olyan követeléseket a Népszövetség és az államok felé, melyek gyökeresen el-
lentmondanak a békeszerződéseknek, s ezért megértéssel viszonyult az elméleti
munka ideiglenes előtérbe helyezéséhez, a csehszlovákiai küldöttek, Szüllő Géza és
Flachbarth Ernő egyre türelmetlenebbül követelték a főtitkártól az akadémikus meg-
közelítés feladását és az egyes kisebbségeket ért konkrét sérelmek megtárgyalá-
sát.32 Ezzel kapcsolatban Budapest azt is kénytelen volt regisztrálni, hogy az időszak
végére a szervezetben egyre egyértelműbbé vált a német csoport, s rajtuk keresz-
tül a német külügyminisztérium befolyásának előretörése.33 Ráadásul a német-ma-
gyar kisebbségi kapcsolatok javítása sem haladt előre. Igaz ugyan, hogy az 1928-
as konferencián a romániai kisebbségek egy szándéknyilatkozatot írtak alá jövőbe-
ni politikai lépéseik összehangolásáról, de ez a megállapodás nem volt hosszú éle-
tű, mivel még abban az évben a német párt a választásokon a kisebbségi blokk öt-
letét elvetve a kormánypárttal lépett szövetségre.34

Az 1929 és 1932 közötti időszakra az összjáték akadozása és a magyar fenn-
tartások szaporodása volt jellemző. Ennek nyitányaként a magyar csoport egységes
színfalak mögötti fellépésével 1929-ben ki kényszerítette a Kongresszus vezetősé-
gétől egy olyan könyv megjelentetését, amely tételesen beszámolt a tagkisebbsé-
gek helyzetéről, országonkénti és kisebbségenkénti bontásban.35 A kötet a konkrét
sérelmek nyilvánosságra hozásának jegyében született, valójában azonban tovább-
ra sem mozdította elő a konferenciákon a teoretikus munka konkrét bírálatokkal va-
ló felváltását.36

Időközben Ammende pozíciói is meginogtak Budapesten. Két éven keresztül
ugyanis nem volt képes elérni, hogy a jugoszláviai magyar kisebbség miniszterelnök-
ség által legitimnek tartott vezetőit a diktatúra kikiáltása után időben kiengedjék a
kongresszusokra. Pataky ezért nyomás alá helyezte a főtitkárt, akinek ettől kezdve
sikerült elérnie, hogy Deák időben megkapja útlevelét.37 Ez a „kisiklás" már önma-
gában véve is rossz pontnak számított Budapesten, de a főtitkár azon törekvése,
hogy a szláv kisebbségek nyomásának engedve a magyarországi szlovákok legitim
vezetőit is bekapcsolja a szervezet tevékenységébe, a helyzetet még inkább elmér-
gesítette. Ammende, aki két tűz között találta magát, személyesen Bethlentől kért
támogatást Szeberényi Lajos békéscsabai esperes számára.38 A miniszterelnökség
figyelmét felhívta arra, hogy ellenkező esetben a csehszlovák propagandagépezet
teljes erővel Magyarország kisebbségpolitikája ellen fordul, s ezáltal Budapest a
nemzetközi közvélemény szemében vádlóból vádlottá válhat. Ennek ellenére Beth-
len mindössze arra adott engedélyt, hogy Szeberényi a kormány bábszervezetének
vezetőjével, Bernolák Nándorral együtt utazzék ki Genfbe.39 Bár az esperes végül
nem vett részt a Kongresszus ülésein, s a szlovákkérdés is egyszer s mindenkorra

130 Eiler Ferenc

lekerült a napirendről, az eset a főtitkár budapesti kapcsolataiban súlyos bizalmi
válságot okozott.

Az utolsó hat év során lényegében állandósult a feszültség a Kongresszus veze-
tősége és német csoportja, valamint a magyar aktorok között. Az előző időszakhoz
képest mindenképpen komoly változást jelentett, hogy Bethlen hatalomból való tá-
vozásával és Kánya Kálmán miniszteri székbe kerülésével a főtitkár pozíciói jelentő-
sen meggyengültek Budapesten. Kánya személyes ellenszenvet táplált Ammende
iránt, mivel az őt berlini követ korában állítólag felelősségre vonta a magyar nemze-
tiségpolitika hibái miatt, s a befektetett összeget sem tartotta arányosnak a Kong-
resszus által hajtott haszonnal.40 A magyar csoport kiléptetésének kérdése ettől
kezdve visszatérő téma lett a miniszterelnökség és a külügyminisztérium egyezteté-
sein. Pataky egyetértett ugyan Kánya fenntartásaival, de Szüllő és Jakabffy benn-
maradás mellett felhozott érveit elfogadva megegyezett a külügyminiszterrel a támo-
gatás további - bár csökkentett mértékű - folyósításáról. Az illúzióikat már régen el-
vesztett magyar kisebbségi vezetők több szempontból is fontosnak tartották a to-
vábbi részvételt: egyrészt tartottak attól, hogy távolmaradásuk esetén a kormányok-
hoz lojális kisebbségi politikusok jelennének meg a konferenciákon, másrészt nem
szívesen mondtak volna le arról a lehetőségről, hogy évente egyszer a három ország
meghatározó magyar politikusai zavartalan körülmények között találkozhassanak,
ráadásul a Népszövetség székhelyén.41

A magyarországi német kisebbség képviselete körül kirobbant botrány tovább
mélyítette az ellentéteket a magyar és a német csoport között. A német külügymi-
nisztérium és az Európai Német Népcsoportok Szövetsége ugyanis a miniszterel-
nökséghez közel álló Magyarországi Német Népművelődési Egyesület vezetője,
Gratz Gusztáv helyett inkább a radikálisabb, a kormány kisebbségpolitikáját mélyen
elítélő s azzal nyilvánosan szembe is helyezkedő Basch-csoportot hívta meg - Bu-
dapest és a magyar küldöttek háta mögött. Ez a vita - mely hozzájárult ahhoz, hogy
Jakabffy Elemér a radikalizálódó német csoporttal való közösségvállalás elutasítá-
sa miatt elhagyja a szervezetet - a Kongresszus története alatt már nem jutott
nyugvópontra.42 Az utolsó két évben csak úgy sikerült elkerülni a nyílt szakítást, hogy
a magyar és a német csoport megállapodást kötött arról, hogy a magyarországi né-
met kisebbség egyetlen politikusa sem jelenik meg teljes jogú képviselőként a szer-
vezet rendezvényein.

III. A csehszlovákiai magyar küldöttek és a Kongresszus

A magyar csoport ugyan kifelé mindvégig egységesen lépett fel a Kongresszus ple-
náris és bizottsági ülésein, vezető személyiségeinek viszonya a szervezethez a har-
mincas évek első harmadáig mégsem volt tökéletesen azonos. Ez a különböző atti-
tűd részben az érintettek eltérő személyiségében gyökerezett, részben a Kongresz-
szus céljainak és követett taktikájának eltérő megítélésében. A magyar küldöttek
közül a Csehszlovákiából érkezők voltak a legkevésbé türelmesek a főtitkár és az
elnök által képviselt mérsékelt, a szervezet alapszabályához konzekvensen ragasz-
kodó, a kisebbségi problematika elméleti szintű feldolgozását előnyben részesítő, a
szervezet túlélését mindenek előtt fontosnak tartó stratégiával szemben. Szüllő,
Flachbarth, Jaross és Esterházy között ebben a kérdésben nem volt nézeteltérés.

„Kisebbségi külpolitika" 131

A csehszlovákiai magyar küldöttek, és felszólalásaik

Résztvevők

Kongresszusok

Ossz./Félsz.

Szüllő Géza

25c, 26c, 27c, 28a, 29a, 30a, 31a, 32c,
33b, 34a, 35a, 36c, 37c, 38a

14/14

Flachbarth Ernő

25b, 26a, 27a, 28a,b

4/5

Jaross Andor

29, 30b, 32b

3/2

Esterházy János

31b, 32b

2/2

Aixinger László

32

1/0

Szvatkó Pál

32

1/0

a) előadás; b) hozzászólás; c) üdvözlő beszéd

Ammende és Szüllő között szinte kezdettől fogva tapintható volt a feszültség, mely-
nek az volt az oka, hogy Szüllő a Kongresszust szigorúan a kisebbségi propaganda
nemzetközi színterének tekintette, míg Ammende helyet keresett szervezetének a
nemzetközi politikai porondon, és semmi sem hiányzott neki kevésbé, minthogy a
radikális hangvétel eluralkodása esetén a Kongresszust revizionista gyülekezetnek
könyveljék el.43 Ez nemcsak a Népszövetség és a sajtó előtt lehetetlenítette volna
el teljesen a szervezetet, de a német kormányt is támogató hozzáállásának gyöke-
res felülvizsgálatára késztette volna.

Szüllő a választmányi üléseken, sőt némileg enyhébb formában a kongresszuso-
kon is ugyanazt a taktikát és stílust képviselte, melyet a csehszlovák parlamentben.44
Nem véletlen tehát, hogy a Németországi Népszövetségi Liga képviseletében 1926-
ban megfigyelőként Genfben megjelenő Ottó Junghann rá utalva azt jelentette a né-
met külügyminisztériumnak, hogy „a magyaroknak természetükhöz híven kevésbé
fontos az egyes problémák szakszerű feldolgozása, és ők a nemzetközi kisebbségi
mozgalmat mindenekelőtt közvetlen propagandahatása alapján szemlélik."45 Szüllő
ugyanis már ekkor, a második konferencia nyitónapján megsemmisítő kritikát akart
gyakorolni megnyitóbeszédében a Népszövetség fölött, s csak az elnökség nyomásá-
ra volt hajlandó kihúzni szövegéből a legkeményebb megállapításokat.46

A magyar politikus ugyanakkor elismerte Ammende képességeit, akit valóban te-
hetséges, komoly nemzetközi kapcsolati tőkével rendelkező embernek tartott.47 Vi-
szont már 1928-ban kialakult benne az az - alapjában véve helyes - meggyőződés,
hogy a főtitkár elsősorban a német érdekeket szolgálja, a magyar törekvéseket pe-
dig igyekszik háttérbe szorítani.48 Szüllő ezt természetesen nem nézte tétlenül, s a
választmányi üléseket gyakran harctérré változtatta. Tökéletesen tisztában volt az-
zal, hogy hozzáállásával nem sok hívet szerzett magának kollégái között, s azt is
érezte, hogy Ammende nem kedveli, sőt egyenesen tart tőle.49 Ebben nem is téve-
dett. A főtitkár 1928 augusztusában a külügyminisztérium politikai osztályának ve-
zetőjénél tett látogatása során panaszt is tett Szüllőre, mivel attól tartott, hogy a
csehszlovákiai magyar politikus nemzetközi porondon való fellépéseivel komoly ká-
rokat okozhat a kisebbségek ügyének. Ammende észrevételét ekkoriban még
Jakabffy is osztotta. Szerinte ugyanis a csehszlovákiai politikus agresszivitása, sze-
mélyeskedése a konferenciákon mindenkiben antipátiát keltett, ezért azt javasolta
az illetékeseknek, hogy figyelmeztessék Szüllőt és Flachbarthtot arra, hogy előadá-
saikat már-már tudományos objektivitással tartsák meg, s óvakodjanak attól, hogy
viselkedésük alapján a Rothermere-akció propagandistáinak tartsák őket.50

Túlzás lenne azt állítani, hogy a két egymástól teljesen eltérő habitusú politikus
között komoly ellentét vagy tartós feszültség lett volna. Arról nem is beszélve, hogy

132 Eiler Ferenc

magyar kisebbségi politikusként mindkettőjük végső célja megegyezett. A konstruk-
tívabb, objektivitásra törekvő Jakabffy egyszerűen nem tartotta célravezetőnek
Szüllő tudatosan felvállalt konfliktuskereső, cinikus stílusát. Fenntartásaihoz felte-
hetően hozzájárult az is, hogy Szüllőben érezhetően jelen volt az utódállamok veze-
tő népeivel szemben érzett magyar felsőbbrendűség-tudat is, melyet az erdélyi
Jakabffy mindig is kifejezetten károsnak tartott.51 Az elégedetlenség azonban köl-
csönös volt, mert Szüllő alig egy hónappal később a következőket írta a külügymi-
nisztériumnak Jakabffyról: „Jakabbfynál bizonyos felvilágosításokra van szükség,
mert ő öncélnak gondolja a kisebbségi konferenciát, meg van hatva annak nagysá-
gától, és nehezen tudja belátni azt, hogy a mi célunk nem az, hogy mi megelégedett
kisebbségek legyünk valamely országban, de a mi végső célunk az, hogy mi ne le-
gyünk abban az idegen országban kisebbségek."52

Az 1928-tól kezdve szintén Bécsben élő, Ammendével egyébként szorosan
együttműködő elnök, az olaszországi szlovén Josip Wilfan iránt Szüllő kifejezett el-
lenszenvet táplált. Ennek több oka is volt. Az elnök a magyar politikussal ellentét-
ben óvatos, főleg közvetítő szerepre törekvő személyiség volt. Ráadásul szoros kap-
csolatban állt a jugoszláv külügyminisztériummal, s ezért Szüllő a magyar érdekek-
kel törvényszerűen szembenálló szláv lobbi egyik vezéralakját látta benne.53 Minden
fenntartása ellenére tisztában volt azonban azzal, hogy a Kongresszusnak szüksé-
ge van Wilfanra, mivel távozása esetén még inkább nyilvánvalóvá vált volna a szer-
vezet német és magyar orientációja.54 Ennek ellenére távol állt tőle, hogy kerülje ve-
le a konfliktusokat, s ezeket az ütközéseket Wilfan meglehetősen nehezen viselte.
Az 1937-es bécsi választmányi ülésen történtekről például a következőképpen szá-
molt be: „Wilfan egy prófétai szellemű beteg szlovén agitátor. Újból majd megütöt-
te a szél, amikor rámásztam. Mindenesetre látom azt, hogy hogy gyűlölnek bennün-
ket a szlávok, de ez ad nekem erőt."55 A Szüllő által regisztrált ellenérzés valóban
élt Wilfanban, és nemcsak azért, mert az ő stílusától meglehetősen távol állt annak
rámenőssége. A Kongresszus elméleti kérdéseket boncolgató gyakorlata valójában
megfelelt neki, s ez ellen feltehetően a jugoszláv kormány sem emelt vétót, mivel
az alapszabály nem engedett teret az elszakadási törekvések artikulálásának. A
Kongresszus „akadémikus jellege miatt" Szüllő egyébként nemcsak az elnököt és
Ammendét kárhoztatta, hanem a zsidó csoport vezetőjét, Leo Motzkint is.

A Szüllő jelentéseiben szereplő német kisebbségi politikusok közül talán a cseh-
szlovákiai Wilhelm Medingerről és a lettországi Paul Schiemannról volt a legjobb vé-
leménnyel. Medinger azonban 1934-ben elhunyt, a demokrata meggyőződésű
Schiemann pedig a nemzetiszocialista hatalomátvétel után gyorsan elvesztette ad-
digi meghatározó szerepét a német kisebbségek nemzetközi aktivitásának szerve-
zésében, s visszavonult a Kongresszustól. Ekkor már lényegében az új rezsimmel
feltétlenül együttműködő Werner Hasselblatt, az Európai Német Népcsoportok Szö-
vetsége berlini irodavezetője kezében volt a német kisebbségi vezetők koordinálá-
sa, aki Ammende halála után Uexküllre támaszkodva - Wilfannal együttműködve -
átvette a szervezet tényleges irányítását. Szüllő hozzájuk fűződő kapcsolatát is a
magyar érdekek szempontjából értékelte. Bár egyáltalán nem rokonszenvezett a
nemzetiszocialista ideológiával, a szervezetben 1934 után megerősödő radikális
német vonal képviselőit mégsem elsősorban világnézeti alapon kritizálta, hanem
aszerint, hogy gyakorlati lépéseik mennyire feleltek meg az általa egyedül helyesnek

„Kisebbségi külpolitika" 133

vélt magyar elvárásoknak.56 Az általa „náci féle kábult hegeli meghatározásoktól
konfúzussá lett félfilozófus"-ként emlegetett Hasselblatton lényegében ugyanazt
kérte számon, mint Ruthán, a Szudétanémet Párt külpolitikusán, nevezetesen, hogy
túlságosan passzív.57 Hasselblatt és Szüllő között a viszony végül annyira megrom-
lott, hogy a magyarországi németek képviselete körül évek óta tartó huzavona az
1938-as stockholmi konferencián már kölcsönös fenyegetésbe és egymás nyílt ki-
oktatásába torkollott.58

Flachbarth, Esterházy és Jaross lényegében osztotta Szüllő álláspontját, s ők is
igyekeztek tágítani a szervezet általuk túl szűknek érzett kereteit. Ezért mindhár-
man többször is megszegték az államok nyilvános bírálatát tiltó szabályt. Rajtuk kí-
vül csak a lengyelországi ukránokat kellett az üléseket levezető elnöknek többször
rendreutasítania. A részletekbe menő tárgyalás és a kemény, kritikus, államokat is
megnevezni kívánó új hang magyar követelése nem merült ki a Helyzetjelentések cí-
mű kötet megjelenéséért folytatott küzdelemben. 1930-ban, első kongresszusi fel-
szólalásában például Jaross Andor nagyrészt a háborúból területi nyereséggel kike-
rülő közép-európai kisállamok diszkriminációs gyakorlatával foglalkozott.59 Kemény
kritikával illette Lengyelországot, Romániát, Görögországot, Csehszlovákiát és Jugo-
szláviát. Ezzel súlyosan vétett a Kongresszus alapszabálya ellen, s erre Wilfan nyo-
matékosan fel is hívta a figyelmét.60

Ilyen előzmények után valójában egyáltalán nem volt meglepő, hogy az 1932-es
bécsi kongresszuson az elnök és az amúgy is radikális csehszlovákiai magyar cso-
port között kenyértörésre került sor. Esterházy János ugyanis ahelyett, hogy a napi-
rendi pontról kezdett volna beszélni, a csehszlovák kormány diszkriminációs politi-
káját állította pellengérre.61 Beszédét Wilfan háromszor is félbeszakította, és élénk
polémia alakult ki a fiatal magyar és az idősebb szlovén politikus között. Az elnök
Esterházyt a Kongresszus alapszabályára hivatkozva többször is rendreutasította, ő
azonban nem engedett, s ezért Wilfan félbeszakította az ülést, a teremből kivonul-
va pedig szívrohamot kapott. A délutáni ülésen egy rövid, de annál keményebb hoz-
zászólásban Jaross is felsorakozott Esterházy véleménye mögé: „Eljön az idő -
mondta -, amikor a Kongresszusnak radikálisabb álláspontra kell helyezkednie. A
sok teoretikus vita ma már nem érdekli a kisebbségi népeket. Ezek jelentős, az
egész föld figyelmét felkeltő szavakra várnak."62

Szüllő a húszas évek végén a miniszterelnökségnek írt jelentéseiben többször is
elítélően nyilatkozott a szervezetről. Ebben az is szerepet játszott, hogy egyre in-
kább úgy érezte, az irányítás egyértelműen a német csoport kezébe megy át. Annak
pedig nem volt érdeke a Kongresszus hangvételét radikalizálni, pláne azután nem,
hogy Németország 1933-ban kilépett a Népszövetségből. Ugyanakkor azonban a
harmincas évek közepén a német csoport akciót indított a nagy-britanniai nyilvános-
ság megdolgozására, 1937-re pedig tervbe vette egy londoni kongresszus megtar-
tását. A szigetországi akció valódi célja német részről abban állt, hogy a Szudétané-
met Párt politikusai számára legális fellépési lehetőséget teremtsen, s az angol
közvéleményt tájékoztassa a csehszlovákiai németek sérelmeiről és követelése-
iről.63

A magyar külügyminiszter is támogatandónak tartotta a londoni konferencia öt-
letét, mivel a szudétanémet előretörést a magyar kisebbség érdekei szempontjából
is pozitív fejleményként értékelte.64 A kongresszus végül az előző konferenciákhoz

134 Eiler Ferenc

lényegében hasonlóan zajlott le. Az előadók elsősorban arra koncentráltak, hogy a
Népszövetség elégtelen működését pellengérre állítsák, az időszerűvé vált reform
szükségszerűségét hangsúlyozzák, és a kisebbségi autonómia lehetséges konflik-
tusrendező volta mellett érveljenek.65 Emellett követelték, hogy az esetleges nép-
szövetségi reform kérdésében a szervezetet ismerjék el teljes jogú tárgyalópartner-
nek. Feltűnő volt ugyanakkor, hogy a megjelent képviselők fele német volt, s közü-
lük is kiemelkedett a Csehszlovákiából érkezettek száma.66 Szüllő a záróegyenleg
megvonásakor ugyan alapvetően hasznosnak tartotta a londoni kongresszust, véle-
ménye azonban korántsem volt olyan pozitív, mint német kollégáié. Hasselblattal el-
lentétben ő sem a szervezést, sem a sajtóvisszhangot nem tartotta kielégítőnek.
Ráadásul szerinte a rendezvényt a német küldöttek nagy száma miatt egyértelmű-
en német ügyként kezelték, s ez sokat levont annak propagandaértékéből.67

A Szudétanémet Párt belpolitikai megerősödéséből következő feszítőerőnek volt
köszönhető, hogy Szüllő - félretéve erős ellenérzését - hajlandó volt a magyarorszá-
gi németek képviseletének kérdésében egy Jakabffyénál visszafogottabb, az ellen-
tétet ideiglenesen szőnyeg alá söprő álláspontot elfoglalni.68 Szüllő a magyarorszá-
gi németek ügyét alárendelte a csehszlovákiai politikai helyzetnek. Bár aggasztónak
tartotta, hogy a „magyar nemzeti alapon szervezett és a magyar állam által is támo-
gatott" Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet, jobban mondva a Gratz-
féle irányzatot a Kongresszusban aktív szerepet vivő német küldöttek kerek-perec
elutasították, a Csehszlovákia további gyengítéséhez esetlegesen hozzájáruló lon-
doni konferencia érdekében mégis elfogadhatónak tartott egy olyan kompromisszu-
mot, melynek értelmében egyetlen magyarországi német sem jelenhetett meg hiva-
talosan az üléseken. Érvei végül meghallgatásra találtak, s Budapest is beleegye-
zett az „ideiglenes fegyverszünetbe".69

Az 1938-as stockholmi kongresszus után azonban a csehszlovákiai magyar poli-
tikus már azt javasolta a magyarországi illetékeseknek, hogy a magyar csoportot
azonnal léptessék ki a Kongresszusról, s ezáltal „likvidálják" az immár teljesen ha-
szontalan szervezetet. Bármennyire is felbosszantotta azonban Szüllőt Hasselblatt
túlságosan is öntudatos, kioktató fellépése, kizárt dolog, hogy a pillanatnyi benyo-
mások hatására döntött volna így, hiszen a szervezetet évek óta nem tartotta sok-
ra, a német vezetőket pedig eddig sem becsülte túlságosan. Sokkal valószínűbbnek
tűnik, hogy a nagypolitikai események érlelték meg benne ezt az álláspontot. Az
AnschluS után ugyanis Csehszlovákia körül is egyre jobban szorult a hurok, s vár-
ható volt, hogy a területi revízió ideje rövid időn belül mindenképpen elérkezik. Ilyen
körülmények között pedig egy amúgy is leszálló ágban lévő szervezet már nem sok
hasznot hajthatott.

A müncheni egyezmény után a német kisebbségi politikusok még megpróbáltak
életet lehelni a szervezetbe, és 1939-ben rendezni akartak még egy konferenciát.
A főtitkár az előkészítés során megjelent Budapesten, de a magyar csoportok rész-
vételére nézve nem kapott egyértelmű ígéretet, mivel Csáky külügyminiszter - előd-
jéhez hasonlóan - fölöttébb szkeptikus volt a Kongresszus értelmét illetően.70
Amennyiben a magyar küldöttek részvételével mégis megrendezték volna az össze-
jövetelt, akkor a szlovákiai magyar kisebbséget - megegyezés szerint - az első bé-
csi döntés után magyar állampolgárrá lett Szüllő Géza helyett Esterházy János kép-
viselte volna...

„Kisebbségi külpolitika" 135

Jegyzetek

1.   A Népszövetség által garantált kisebbségvédelemmel foglalkozó magyar nyelvű szakiro-
dalomból lásd Balogh Arthur: A kisebbségek nemzetközi védelme. Berlin, Ludvig
Voggenreiter Verlag Magyar Osztály, 1928; Búza László: A kisebbségek jogi helyzete. Bu-
dapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1930; Szalayné Sándor Erzsébet: A kisebbség-
védelem nemzetközi jogi intézményrendszere a 20. században. Budapest, MTA Kisebb-
ségkutató Intézet-Gondolat Kiadói Kör, 2003; Eiler Ferenc: A két világháború közötti
nemzetközi kisebbségvédelem rendszere. Pro Minoritate, 1997. ősz-tél. 64-90. p.;
Zeidler Miklós: A Nemzetek Szövetsége és a magyar kisebbségi petíciók. In: Bárdi
Nándor-Fedinec Csilla (szerk.): Etnopolitika. A közösségi, magán- és nemzetközi érde-
kek viszonyrendszere Közép-Európában. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2003,
59-85. p.

2.   A kisebbségi petíciókkal kapcsolatban forgalomban levő számok eltérnek egymástól. Ez
jórészt annak tudható be, hogy olykor nem egyszerű egymástól elválasztani az új és a
régi petíciókhoz benyújtott ún. járulékos petíciókat, márpedig a Titkárság kisebbségi
szekciója ezeket nem számolta az önálló petíciók közé. A hivatkozott számok Sebastian
Bartsch kutatásain alapulnak, melyekben az a szekcióban vezetett hatkötetes nyilván-
tartásra támaszkodott. Sebastian Bartsch: Minderheitenschutz in der internationalen
Politik. Opladen, Westdeutscher Verlag, 1995, 103-106. p.

3.   Zeidler Miklós: i. m. 80. p. A magyar petíciók számára és tárgyára kitérő eddigi fonto-
sabb munkák: Csuka János: A délvidéki magyarság története 1918-1941. Budapest,
Püski Könyvkiadó, 1995, 401-405. p.; Gustave Kövér: Non, Genéve ne protége pas les
minorités nationales! Genéve, Bureau Central des Minoritás, 1938, 86-158. p.; Mikó
Imre: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től
1940. augusztus 31-ig. Budapest, Stúdium, 1941, 302-308. p.; Herbert von Truhart:
Völkerbund und Minderheiten-Petitionen. Leipzig-Wien, Wilhelm Braumüller Verlag,
1931, 137-154. p.

4.   A jugoszláviai magyar kisebbség sérelmeit felpanaszoló petíciókat a Magyarországra át-
települt Prokopy Imre nyújtotta be a Népszövetségnek - szorosan együttműködve a mi-
niszterelnökséggel. Prokopy Imre: A jugoszláviai magyar kisebbségvédelmében a nép-
szövetségi Tanácshoz intézett panasziratok sorsa. In: Csuka Zoltán: A visszatért Délvi-
dék. Budapest, Halász Irodalmi és Könyvkiadóvállalat, 1941, 67-81. p.

5.   Zeidler Miklós: i. m. 80. p.

6.   Jaross Andor: A Nemzetek Szövetsége és mi kisebbségi magyarok. Magyar Kisebbség,
1933. 21. sz. 597-98. p.

7.   Mikó Imre: /. m. 81-82. p.

8.   Flachbarth Ernő: A csehszlovákiai magyarság küzdelme jogaiért a nemzetközi fórumo-
kon. Magyar Kisebbség, 1928. 6. sz. 208. p.

9.   Elnöke Balogh Arthur (OMP elnöki tanácsának tagja: 1928-tól; szenátor: 1926-1937),
díszelnöke Ugrón István (OMP elnöke: 1923-1926), főtitkára Sulyok István (újságíró,
képviselő: 1932-1933).

10.   Mikó Imre: i. m. 83.

11.   Az egyesület elnöke Sántha György (MP elnöke: 1922-1929), társelnöke Várady Imre
(MP társelnöke: 1922-1929; képviselő: 1927-1929), Falcione Árpád (MP társelnöke:
1922-1929), főtitkára Deák Leó (MP titkára: 1922-1924; majd alelnöke: 1924-1929).

12.   Visszaélés egy népliga-egyesület alakításával. Magyar Kisebbség, 1931. 17. sz. 617. p.

13.   Elnöke Novek Béla gyáros, díszelnöke Szüllő Géza (OKP elnöke: 1925-1931; képvise-
lő: 1925-1938), alelnöke Flachbarth Ernő (a magyar pártok prágai központi irodájának
igazgatója: 1925-1929). Az 1931-es tisztújítástól a szervezet elnöke Esterházy János
(OKP elnöke: 1932-1936; EMP ügyvezető elnöke: 1936-1938; képviselő: 1935-

136 Eiler Ferenc

1938), ügyvezető alelnöke pedig Jaross Andor (MNP ügyvezető elnöke: 1933-1936;
EMP elnöke: 1936-1938; képviselő: 1935-1938).

14.   Flachbarth Ernő: i. m. 208. p.

15.   Szüllő Géza. Magyar Szemle, 1938. 4. sz. 372-375. p.

16.   A Népszövetség Tanácsa és a Titkárság nem kísérte osztatlan lelkesedéssel a Népszö-
vetségi Ligák Uniójának tevékenységét. „Az Unió gyakorlati munkáját bizonyos területe-
ken kevéssé nézik barátságos szemmel. Azokban a határozatokban, melyeket az Unió
kidolgoz, és ajánlásként a Népszövetséghez eljuttat, kényelmetlen, és a Népszövetség
kompetenciájába nem egészen taktikus beavatkozást látnak... Az Unió kisebbségvéde-
lem területén kifejtett munkáját ezért - a közvélemény figyelmének a problémára való
irányítása tekintetében is - erősen kritizálják; másfelől azonban meg vannak arról győ-
ződve, hogy ezek az erőfeszítések a Népszövetség Tanácsánál semmiféle eredményt
nem fognak elérni." Aschmann genfi német konzul jelentése a német külügyminisztéri-
umnak. 1925. október 30. Politisches Archiv des Auswártigen Amts (PAAA), R 60463,
Számozatlan.

17.   „Ez a liga, amely a világ sóhivatalának, a Népszövetségnek mellékorgánuma, s mely a
tehetetlenné vált vének s a tehetségessé nem válni tudó fiatal akarnokok tornaegyesü-
lete, Brüsszelben tartotta meg a gyűlését, s ott olyan határozatokat hozott, amelyet raj-
tuk kívül komolyan nem vesz senki." Szüllő Géza jelentése a Népszövetségi Ligák kon-
ferenciájáról és más tárgyalásokról. Párizs, 1925. február 12. OSZK, Kézirattár. Fond X.
X/27.

18.   Ammende 1925 nyarán összefoglalt, a majdani szervezettel kapcsolatos elképzeléseit
lásd Ewald Ammende: Az európai nemzeti kisebbségek képviselői számára rendezendő
konferencia szükségességének indokai, irányelvei és programja. In: Eiler Ferenc: Nem-
zetközi kisebbségi kongresszusok a két világháború között. Függelék. Regio, 1996. 3.
sz. 158-166. p.

19.   A Kongresszussal foglalkozó szakirodalomból lásd Rudolf Michaelsen: Der Europáische
Nationalitáten-KongreB 1925-1928. Aufbau, Krise und Konsolidierung. Frankfurt am
Main - Bern - New York - Nancy, Verlag Péter Láng, 1984; Sabine Bamberger-
Stemmann: Der Europáische NationalitátenkongreB 1925 bis 1938. Nationale
Minderheiten zwischen Lobbyistentum und GroSmachtinteressen. Marburg, Verlag
Herder-lnstitut, 2000; Bellér Béla: Az Európai Nemzetiségi Kongresszusok és Magyaror-
szág a kisebbségvédelem rendszerében. 1925-1929. Századok, 1981. 5. sz.
995-1040. p.; Eiler Ferenc: Az Európai Nemzeti Kisebbségek Kongresszusainak határo-
zatai 1925-1937. Szeged, A JATE Történész Diákkör kiadványa, 1996; Eiler Ferenc: Ki-
sebbségvédelem és/vagy revízió? Magyar részvétel az Európai Nemzetiségi Kongresszu-
son 1925-39. (Disszertáció, kézirat.) Pécs, 2005.

20.   Ammende 1936-ban hunyt el Pekingben. Utóda először ideiglenes, majd állandó főtitkár-
ként a balti német Ferdinánd Uexküll-Güldenband, a Nation und Staat főszerkesztője
lett.

21.   Gen. Konsul Müller feljegyzése a nemzetközi kisebbségi kongresszus ügyében történ-
tekről. 1925. szeptember 5. PAAA, R 60462, Számozatlan; Freytag bukaresti német kö-
vetjelentése a német külügyminisztériumnak. Bukarest, 1925. szeptember 18. PAAA, R
60462. Számozatlan.

22.   Poensgen (Népszövetségi ügyosztály) feljegyzése. Berlin, 1928. április 7. PAAA, R
96562, 088.

23.   Welczeck, budapesti német követ jelentése a német külügyminisztériumnak. Budapest,
1925. augusztus 27. PAAA, R 60462. Számozatlan.

24.   A harmincas évek elejéig Ammende a kezdeti évek alacsonyabb összegei után 8000
svájci frankot kapott a külügyminisztériumtól a magyar csoport hozzájárulásaként. Ezen-
felül öt-öt ezer frankot a miniszterelnökség és a külügyminisztérium rendkívüli támoga-
tásaként. Az összeget csökkentették valamivel a húszas évek elejétől. A Kongresszus-

„Kisebbségi külpolitika" 137

ra (Ammendére) fordított összeg egyes dokumentumok hiánya miatt nem állapítható
meg pontosan. Legnagyobb problémát az okozza, hogy az 1928 előtti, valamint az 1934
utáni rendkívüli támogatásokról (egyáltalán azok létéről) alig tudunk valamit. A kisebb-
ségi kongresszusok támogatása 1925-1938 között a befizetéseket figyelembe véve
mindenképpen meghaladta a 140 000 frankot. Ezenfelül a kiutazó magyar küldöttek uta-
zási költségeit és napidíjait is Budapest fedezte.

25.   Jakabffy Elemér: Adatok családunk történetéhez. (Kézirat.) XII. rész. 1. Teleki László Ala-
pítvány Könyvtára, K 3066/2005.

26.   Hory András belgrádi követ jelentése a magyar külügyminisztériumnak. 1925. szeptem-
ber 30. MOL, K 64. 1925-47-503-400.

27.   A politikai osztály utasítása Wodianer, belgrádi ügyvivőnek. Budapest, 1925. szeptem-
ber 7. MOL, K 64. 1925-47-503-309.

28.   Szociáldemokrata vagy kommunista irányultságú közéleti személyiség természetesen az
adott körülmények között szóba sem kerülhetett a delegációk listájának összeállításá-
nál.

29.   A szervezet a maga elé állított korlátoknak megfelelően nem foglalkozott az önrendelke-
zési elves a határmódosítás kérdésével.

30.   Jerzy Kaczmarek és E. Christiansen deklarációi 1927. augusztus 24-én. In:
Sitzungsbericht des Kongresses der organisierten nationalen Gruppén in den Staaten
Europas. Wien - Leipzig, Wilhelm Braumüller Verlag, 1928, 123-125. p.

31.   1929-ben a Népszövetség Tanácsa által kinevezett Hármas Bizottsághoz a kisebbség-
védelem eljárásrendjének tervezett reformjával kapcsolatban az államokon kívül a nem-
zetközi szervezetek is eljuttathatták észrevételeiket. A Kongresszus választmánya által
kidolgozott emlékeztető a következő pontokra helyezte a hangsúlyt: az eljárás teljes nyil-
vánossága, a kisebbségi panaszosok részvétele az eljárásban, a hármas bizottság gya-
korlatánakjavítása, a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság véleményének rendszeres kiké-
rése, egy, a Népszövetség mellett működő szakértői bizottság felállítása és a kisebb-
ségvédelemre nem kötelezett államok kisebbségvédelmi szerződések szellemében tör-
ténő eljárása a kisebbségi panaszok ügyében. Az Európai Nemzetiségi Kongresszus Vá-
lasztmányának Emlékeztetője. Nation und Staat, 1929. augusztus. 583-584. p.

32.   Szüllő jelentése a berlini interparlamentáris konferenciáról. Pozsony, 1928. szeptember
5. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/27.

33.   Forster követ jelentése a külügyminisztériumnak. Belgrád, 1928. január 23. MOL, K 64.
1928-47-190 (108/1928); Szüllő Géza jelentése a berlini interparlamentáris konferen-
ciáról. Pozsony, 1928. szeptember 5. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/27.

34.   A megállapodás szövegét lásd Sitzungsbericht [...] 1928. 158-159. p.

35.   A Kongresszus alatt Ammendével folytatott megbeszélésekről lásd Jakabffy Elemér:
Adatok családunk történetéhez. I. m. 28-29. p.

36.   Ammende, Ewald (Hrsg.): Die Nationalitáten in den Staaten Europas. Sammlung von
Lageberichten. Wien, Wilhelm Braumüller Verlag, 1931.

37.   Ammende levele Wilfannak. Bécs, 1933. augusztus 10. Bundesarchiv (BA), NachlaíS
Wilfan (N 1.250), Fasz. 5. 1174.

38.   Ammende levele Bethlennek. Bécs, 1931. július 9. MOL, K 64. 1931-47-579.

39.   Kristóffy széljegyzete július 24-i dátummal Ammende Khuennak írt levelén. Ammende le-
vele Khuen-Hédervárynak. Bécs, 1931. július 18. MOL, K 64. 1931-47-579.

40.   Feljegyzés cím és dátum nélkül. (Feltehetően Kristóffy, biztosan 1935-ben.) MOL, K 64.
1935-47. Számozatlan.

41.   Szüllő jelentése az 1933-as kongresszusról. Címzett és dátum nélkül. OSZK, Kézirattár.
Fond X. X/28.

42.   Jakabffy levele Wilfannak. Lúgos, 1937. június 12. BA, N 1.250, Fasz. 8. 849.

43.   A propaganda szerepét Szüllő elképzeléseiben jól illusztrálja egy, a külügyminisztérium-
nak írt beszámoló 1926-ból: „A magyarok ügyesen működnek, a Délvidékről is jöttek

138 Eiler Ferenc

már hárman, ami kedvező jel. Általában konstatálhatom, hogy a propagandában a ma-
gyarság ügyessége szemmel láthatóan fejlődik." Szüllő jelentése a külügyminisztérium-
nak. Cím nélkül. Genf, 1926. augusztus 26. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/27.

44.   Szüllő tevékenységét az első bécsi döntés után a Magyar Szemle a következőképpen
méltatta: „Az idő bebizonyította, hogy Szüllő Géza kitartó és negativista politikája volt az
igazi reálpolitika... alig volt nemzetközi konferencia, európai kisebbségi és parlamenti
találkozás, ahol meg nejelent volna s ne hívta volna fel a hallgatóság figyelmét a cseh-
szlovákiai állapotokra. Itt ugyanaz a rendszeres és következetes negativizmus jellemez-
te tevékenységét, mint a belpolitikában." Magyar Szemle, 1938. 4. sz. 372-375. p.

45.   Ottó Junghann: A második nemzetiségi kongresszus Genfben, 1926. október 25-27 (té-
ves: augusztus, nem október). Dátum nélkül. PAAA, R 60464. Számozatlan.

46.   Uo.

47.   „A konferencia maga nem ér semmit. Benne értékes ember Ammende, aki rendkívül te-
hetséges, nagyon megfizethető, tehát nagyon alkalmas. Akár ebben a konferenciában,
akár a Monarchia lecsatolt részeiből származó kisebbségekből összehívandó új konfe-
renciákban fel lehetne őt használni. Azt látom, hogy tényleg a legnagyobb lapokkal jó
relátiókban van." Szüllő beszámolója az 1933-as kongresszusról. Dátum nélkül. OSZK,
Kézirattár, Fond X. X/28.

48.   „A kisebbségi konferencián prevarikáns a német, s én azt hiszem, hogy ezt a német ér-
deket képviseli Ammende, aki ügyes újságíró, de aki kevés érzékkel bír aziránt, hogy mi-
ért tartjuk mi magyarok ebben az intézményben a lelket." Szüllő jelentése a berlini in-
terparlamentáris konferenciáról. Pozsony, 1928. szeptember 5. OSZK, Kézirattár, Fond
X. X/27.

49.  „Nekem nagyon nehéz ezek között [ti. Ammende, Motzkin, Wilfan - E. R] helyzetemet
fenntartani, de megtudom csinálni, érzem, hogy sokszor kellemetlen vagyok nekik, de
respektálják akaratomat." Szüllő jelentése a berlini interparlamentáris konferenciáról.
Pozsony, 1928. szeptember 5. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/27.

50.   Apor napi jelentése. Budapest, 1928. augusztus 6. MOL, K 64. 1928-47-488.

51.   „A vacsoránál azután folytatta szellemeskedését, ami ekkor valóban feldühített. Ilyene-
ket mondott: »múltkor egy tót politikus azt mondotta nekem, hogy a magyarok azért
olyan elbizakodottak, mert amikor ezer év előtt idejöttek, valami állatbőr volt a vállukon.
Nem azért, válaszoltam én, hanem mert maguk akkor libériában fogadtak!"" Jakabffy:
Adatok családunk történetéhez. I. m. 53. p.

52.   Szüllő Géza jelentése a külügyminisztériumnak. Pozsony, 1928. szeptember 5. MOL, K
64. 1928-47-527.

53.   „A konferenciánk elnöke pedig Wilfan, egy szenvedélyes szlovén, a legfanatikusabb faj-
tájú szlávokból való, aki történetesen, mert kisebbség, együvé köti magát a magyarok-
kal, de lelke mélyében - azt látom és érzem - utálja a magyarokat." Szüllő jelentése a
berlini interparlamentáris konferenciáról. Pozsony, 1928. szeptember 5. OSZK, Kézirat-
tár, Fond X. X/27.

54.   Szüllő jelentése a kisebbségi konferencia igazgatósági üléséről. MOL, K 64. 1937-47-
372. Ammende számára is fontos volt a tény, hogy Wilfan a szláv csoporthoz tartozott.
A választmány londoni előkészítő utazása kapcsán ezért azt javasolta Hasselblattnak,
hogy a kinti akcióban Wilfant tolják előtérbe. Ammende levele Hasselblattnak. Jelzés
nélkül. Bombay, 1936. február 21. BA, N 1. 250, Fasz. 33.

55.   Szüllő jelentése Patakynak. Budapest, 1937. február. 3. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/8.

56.   „A stockholmi kisebbségi konferencián újra kitűnt, hogy az ott lévő náci-németek épp oly
ellenséges érzülettel viseltetnek a magyarok iránt, mint az ott lévő szlávok. Hasselblatt
rosszindulata egy húron pendül Wilfanéval. Az elhunyt Ammende zsonglőrködése jobb
volt, mint a mostani Uexküll-Hasselblatt-Wilfan trió." Szüllő jelentése az 1938. augusz-
tusi stockholmi kisebbségi konferenciáról. Dátum nélkül. OSZK, Kézirattár, Fond X.
X/24.

„Kisebbségi külpolitika" 139

57.   Szüllő jelentése a kisebbségi konferencia 1936. augusztus 6-7-i bécsi elnökségi ülésé-
ről. Dátum nélkül. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/38.

58.   Szüllő jelentése az 1938. augusztusi stockholmi kisebbségi konferenciáról. Dátum nél-
kül. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/24.

59.   Sitzungsberícht [...] 1930. 78-83. p.

60.   „Mindenkinek szíve joga, Kongresszusunkon kívül hogyan beszél, de Kongresszusunkon
a kisebbségi problémák megoldását az államok keretein belül kell keresnünk." Uo. 80.

P-

61.   Az előadás és a vita jegyzőkönyvezett szövegét lásd Sitzungsberícht [...] 1932.
125-129. p.

62.   Uo. 141. p.

63.   Hasselblatt levele Twardowskinak. London, 1937. július 17. PAAA, R 60533, L 497889.

64.   Hasselblatt beszámolója a Népszövetség Közgyűlése alatt folytatott beszélgetéseiről.
PAAA, R 60533, L 497860-L 497861.

65.   Jósika, NI. Balogh előadásának összefoglalását lásd A szervezett nemzetkisebbségek
kongresszusa Londonban. Jósika János báró előadása az Országos Magyar Párt kisebb-
ségi szakosztályának 1937. szeptember 3-án Sepsiszentgyörgyön megtartott ülésén.
Magyar Kisebbség, 1937. október 1. 502-506. p.

66.   28 küldött jelent meg Londonban. Közülük 16 volt német, a 16 személyből pedig 6 ér-
kezett Csehszlovákiából.

67.   Szüllő jelentése a londoni kisebbségi kongresszusról. Dátum nélkül. MOL, K 64. 1937-
47-408.

68.   „...itt nekem az egész akcióm az, hogy a németeknek a feszítőerejét úgy tudjam felhasz-
nálni, hogy az nekünk használjon. Ez az indoka annak, hogy én a Henlein-féle törvényja-
vaslatokat - amelyekben ők olyan igényekkel lépnek fel, amik a nemzetiségeket erősí-
tik, tehát magyarországi vonatkozásban a németeket, de cseh vonatkozásban a magya-
rokat is erősítik - mégis elfogadom azért, mert ha ezek a törvények keresztül menné-
nek, akkor az annyit jelent, mint »finis Ceccoslovakia«". Szüllő jelentése. 1937. május
30. OSZK, Kézirattár, Fond X. X/8.

69.   Megegyezés Szüllő Géza és Heinrich Rutha között. Pozsony, 1937. július 1. OSZK, Kéz-
irattár, Fond X. X/40.

70.   Uexküll-Güldenband: Beszámoló magyarországi, jugoszláviai és romániai utazássomról.
1939. ápr. 12-máj. 4. BA, Deutsche Stiftung, (R 8043)/1000, 7-12.

Ferenc Eiler

„mlnority foreign policy." participation of hungarians llving in czechoslovakia in

THE ACTIVITIES OF THE EUROPEAN NaTIONALITY CONGRESS 1925-1938

The European Nationality Congress established in 1925 set the goal to grow
intő such extents to command the attention of big politics's participants as
the representative organisation of European nationality minorities, building on
international press public and minority solidarity. The communities of
Hungarians living in Jugoslavia, Románia, and Czechoslovakia sent their rep-
resentatives to the organisation's conferences organised yearly, who with
each other and in co-operation with the Hungárián government made efforts to
rightly influence the organisation's direction and interests of the Hungárián
minority, and to harmonise them with the revision Hungárián efforts as much
as possible. In the Congress they first of all saw such a programme tool that
offers the opportunity to keep the issue of unfairness of peace treaty in the
eye of the international public opinion up-to-day constantly. Obviously, it was

140 Eiler Ferenc

alsó pleasing for them that the Congress made constant efforts for the sake
of increasingthe effectiveness of minority protection.Theirthird importantgoal
was building on co-operation within the organisation, to harmonise the
Hungárián parties with leading Germán minority politicians of succession sta-
tes.

The Hungárián minority living in Czechoslovakia through the whole duration
of the organisation's existence was practicably represented by Géza Szüllő,
who at the same time as the representative of the Hungárián group, was the
Vice-president of the organisation. Expect for him, through a few years, Ernő
Flachbarth, János Esterházy and Andor Jaross alsó joined the organisation.
The Hungárián politics living in Czechoslovakia were very active at the confe-
rences, and with their determined, critical representation many times got intő
serious conflicts with the leaders of the organisation's other nationalities,
mainly Germans. The study introduces the activities of Hungárián representa-
tives, while gives special attention to the relationship of Hungárián minority
politics with Budapest.

00022-1.jpg

DOKUMENTUM

Értékteremtő kisebbségi közösségek

Beszélgetés Szarka Lászlóval,
az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézetének igazgatójával

00022-2.jpg

A kisebbségek tudományos kutatásának intézmé-
nyes feltételei csupán a rendszerváltást követően
alakultak ki. A magyarországi és a közép-európai ki-
sebbségi kutatás egyik központja az MTA Etnikai-
nemzeti Kisebbségkutató Intézete. Az intézet igaz-
gatójával, Szarka Lászlóval beszélgetünk.

- Milyen megfontolások tették szükségessé az Inté-
zet megalakítását, és milyen céllal alakult meg
2001. január l-jével az Akadémiai Kisebbségkutató
Műhely utódintézményeként?

-   A magyarországi akadémiai kutatások elmúlt
másfél évtizedét áttekintve Vizi E. Szilveszter, a Ma-
gyar Tudományos Akadémia múlt évben újraválasz-
tott elnöke 2001-ben a következő hasonlattal jellemezte az elmúlt másfél évtized
fejlődését. A rendszerváltás utáni első évek forgatagában Kosáry Domokos elnök
úrnak az akadémiai törvény elfogadtatásával sikerült megtartania és megerősítenie
az MTA szakmai és politikai legitimációját, s ezzel a korabeli magyar politikai élet
háborgó tengeréről sikerült biztos kikötőbe irányítania az immár 180 éves intéz-
mény zászlóshajóit. Az elnöki poszton őt követő Glatz Ferenc két választási cikluson
keresztül az akadémiai intézményhálózat konszolidációjára, valamint a kiemelt,
stratégiai jelentőségű kutatások támogatására helyezte a hangsúlyt. Ezzel felújítot-
ta az azt akadémiai „flottilát", amely jelenleg 30 természettudományi és 17 társa-
dalomtudományi intézetből s emellett számos kutatócsoportból, egyetemi támoga-
tott kutatóhelyből áll, és ötezernél több kutatót foglalkoztat.

Ennek az intézménykonszolidációs és stratégiai fejlesztő munkának a részeként
alakult meg az Akadémia máig legfiatalabb kutatási intézménye, az Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézet. Miközben a konszolidáció keretében intézetek szűntek
meg, illetve alakultak át, Intézetünk létrehozása érdekében Glatz Ferenc elnök úr
több nyomós érvet is felsorakoztatott. Magyarország - a két és félmilliónyi Kárpát-
medencei s további egymillió diaszpóra helyzetben élő kisebbségi magyar, a magyar-

94 Fazekas József

országi nem magyar kisebbségek, a magyarországi és a szomszédságban élő ma-
gyar nyelvű cigányok, valamint a régió multietnikus jellege, a felerősödő migrációs
mozgások miatt - a kisebbségi kérdés által leginkább érintett európai államok kö-
zé tartozik. Ugyanakkor, s ez már alapvetően tudományszervezési feladatnak szá-
mít, korábban nem sikerült létrehozni olyan interdiszciplináris kutatóhelyet, ahol a
kisebbségi közösségek létezéséhez kötődő etnikai folyamatokkal foglalkozó törté-
nészek, szociológusok, antropológusok, nyelvészek, jogászok együtt, közös kutatá-
sokat folytathattak volna. Miközben szinte valamennyi magyarországi egyetemen ki-
alakultak kisebbségi tárgyú csoportok, tanszékek, s mellettük számos alapítványi,
múzeumi, civil és önkormányzati háttérrel működő kisebbségkutató műhely műkö-
dött, a kutatások elméleti, módszertani, informatikai hátterét biztosítani képes aka-
démia intézmény hiányzott. Ennek a nehéz feladatnak az ellátására, elméleti, mód-
szertani alapkutatások megszervezésére, átfogó kutatási programok koordinálásá-
ra hozták létre intézetünket 2001 januárjában.

Az Akadémia jelenlegi vezetése a kutatóintézetek társadalmilag hasznosítható ku-
tatásainak erősítésében, illetve a nemzetközi kutatási, együttműködési és pályázati
potenciál, sikeresség növelésében jelölte meg a legfontosabb tudománypolitikai fel-
adatot. Azaz a konszolidált és megújult akadémiai intézményi flottát egyre bátrabban
és folyamatosan a nyílt vizeken kell bevetni, próbára tenni és hasznosítani. E tekin-
tetben az ilyen viszonylag kis létszámú intézeteknek, mint a miénk-jelenleg 27 mun-
katársunk van -, egyszerre van könnyű és nehéz dolga: minthogy a kutatók zöme fi-
atal, kétségkívül könnyen hadra foghatóak, mobilisak vagyunk. Ugyanakkor a pályá-
zati piacokon megkövetelt szakmai teljesítmény, pénzügyi önrész tekintetében egy-
szerre érződik a rövid intézeti múlt és a költségvetési szűk esztendők hatása.

A kisebbségi magyar, magyarországi nem magyar kisebbségi közösségekkel, a
közép-európai romákkal foglalkozó kutatócsoportok mellett intézetünkhöz tartozik a
Komoróczy Géza professzor által vezetett Judaisztikai Központ, amely az ELTE kere-
tében judaisztikai tárgyú oktatást is folytat. Emellett a judaisztikai kutatócsoportunk
fiatal munkatársai évente jelentetnek meg történeti judaisztikai tárgyú alapkönyve-
ket. Intézetünk másik két munkatársa, Kovács András és Papp Richárd viszont a
mai magyarországi, illetve Kárpát-medencei magyar zsidó népességen belül megfi-
gyelhető közösségépítési és revival jelenségekkel foglalkozik.

Ezenkívül az intézetnek van dokumentációs, adminisztrációs és informatikai cso-
portja, és 2003-ban létrejött a migrációs kutatócsoportunk is. A Migrációs Kutató-
központtal való megállapodás alapján kialakult kutatócsoport főként a Magyarország-
ra érkező menekülteket, menedékeseket, bevándorlókat s egyéb itt átmenetileg vagy
tartósan letelepülő, esetleg honosítást is kérelmező külföldiek csoportjait vizsgálják
rendszeresen, a bécsi székhelyű European Migration Centre megbízásából. Ez utób-
bi a rendszeres évi menekültügyi jelentések mellett feldolgozta a magyarországi kí-
nai bevándorlók integrációjának kérdéskörét, s külön program keretében vizsgálták
a távoli országokból érkezett bevándorlók gyermekeinek iskoláztatási gondjait.

A szervezetileg az MTA Társadalomkutató Központjához kapcsolódó Etnikai-nem-
zeti Kisebbségkutató Intézet igyekezett kihasználni a Központban kínálkozó együtt-
működési lehetőségeket. Közös pályázatok, kiadványok és rendezvények jelzik a bu-
dai várban található társadalomtudományi intézmények kooperációját.

Beszélgetés Szarka Lászlóval 95

- Mely területeken folynak kutatások az intézetben?

- Az elmúlt másfél évtizedben az etnicitás-, nacionalizmus-, konfliktus- és migráció-
kutatás keretei közt folytak azok az átfogó elemzések, amelyek meghatározó jelen-
tőségűeknek bizonyultak. A nemzetközi kisebbségkutatás igen fontos fejleménye,
hogy a konfliktusokra kihegyezett tematizáció és kutatások mellett az elmúlt évek-
ben felerősödtek a közösségépítést, multikulturalitást, önkormányzatiságot, auto-
nómiát középpontba állító interdiszciplináris vizsgálatok. A magyarországi nem ma-
gyar és a Magyarországgal szomszédos államokban élő „határon túli", illetve a nyu-
gat-európai és tengerentúli diaszpóra jellegű magyar kisebbségek esetében ennek
megfelelően intézetünkben is kezdettől fogva a közösségépítő folyamatok szem-
pontjából fontos jelenségekre - pl. a szabad anyanyelvhasználatot biztosítani hiva-
tottjogintézmények kialakulására, az oktatási, kulturális intézmények működésére
vagy a diaszpórában és szórványhelyzetben élő magyarok kapcsolattartási gyakor-
latának megújulására - összpontosítottuk a figyelmünket.

Az intézeti romakutatás, a kisebbségi magyar munkaerő-piaci, oktatásszociológi-
ai vizsgálatok ugyanakkor azt is jelzik, milyen fontos, hogy a többség-kisebbség vi-
szony szabályozásában az antidiszkrimináció alapelve meghatározó elemévé kezd
válni az európai szabályozásnak, miközben a versenyszemléletű gazdasági, munka-
erő-piaci szegmensekben a hátrányos helyzetük miatt korlátozott érdekérvényesítő
képességgel rendelkező kisebbségek állami támogatása hosszabb távon is megke-
rülhetetlen eleme a pozitív etnopolitikának.

A kétnyelvűség jelenségkörének vagy éppen a nyugat-európai történeti és etni-
kai régiók (pl. Nagy-Britanniában Skócia és Wales, Spanyolországban Galícia,
Astúria, Navarra, Valencia, Aragónia) autonómiájához vezető folyamatok és kelet-kö-
zép-európai párhuzamaik vizsgálata azt jelzi, hogy az európai integrációval párhuza-
mosan olyan mélyebb strukturális átalakulás jelei is megfigyelhetőek, amelyek az
európai nemzetállamok etnopolitikai tartalmának és szerkezetének új keretfeltétele-
it és perspektíváit jelölik ki. Ebben a témakörben Intézetünk és a Flensburgban mű-
ködő European Centre for Minority Issues közösen szervezett meg egy összehason-
lító európai kisebbségi autonómiaelemzést, amelynek keretében a magyarországi
önkormányzati modellt, illetve az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és szlovákiai magyar
autonómiaterveket is megvizsgáltuk.

Vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalnak, hogy az Európai Unió bővítésének
egyik üdvös mellékhatásaként a régió nemzetállamainak egyik sokak által remélt,
de még többek által illúziónak tartott lassú átalakulása is elkezdődött. Mintha
megint esélye lehet annak, hogy az amerikai típusú multikulturalizmus jórészt kiüre-
sedett ideológiai konstrukciói helyett a kölcsönös előnyök, a hozzáadó típusú akkul-
turációs modellek pozitívumainak felmutatásával - s természetesen a szükséges
törvényi háttér megteremtésével - létrejöjjenek a sajátos európai s azon belül ke-
let-közép-európai, az etnopolitikai értelemben véve is demokratikus soknemzetisé-
gű nemzetállamok működésének, multikulturalitás gyakorlatának a feltételei. Jó-
részt ennek a fejlődési tendenciának, alternatívának a tudati, identitáspolitikai fe-
dezetét tárják fel az intézet kulturális antropológusai. A lokális identitásnak szentelt
tanulmánykötetünkben s az ezt az erőteljesen interdiszciplináris jellegű kutatást
folytató kistérségi identitásvizsgálatokban vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai

96 Fazekas József

és burgenlandi magyarlakta kistérségekben egyebek közt az interetnikus viszonyok,
a modernizációs, migrációs és integrációs kihívások hatását vizsgáljuk a magyar
nemzeti és kisebbségi közösségi identitás szempontjából.

A kisebbségi magyar pártok romániai, szlovákiai és jugoszláviai kormányzati sze-
repvállalása, a térségben elkezdődött erőteljes regionalizációs folyamatok, a ma-
gyarországi kisebbségi önkormányzatok funkcióinak letisztulása, valamint a roma-
kérdés kapcsán felhalmozódott feladatok sokasága ugyancsak eleve kijelölik az al-
kalmazott kutatásoknak az irányát.

- Milyen kiemelt témakörökben?

- Az első három évben öt olyan területet jelöltünk ki, amely az intézet munkatársa-
inak egyéni kutatásait összefogta, és alapkutatás jelleggel a különböző tudományos
diszciplínák etnikai, kisebbségi tárgyú kutatásaira épült. Ezek a kutatási területek a
következők:

-  az egyéni és csoportos etnikai identitásszerkezetek elemzése, valamint az
identitásváltozások asszimilációs, integrációs és migrációs folyamatok keretében
történő értelmezése, az etnicitás és felekezetiség, az etnicitás és a politikai aktivi-
tás, az etnicitás és a nyelvhasználat, illetve az identitás lokális, kistérségi formái-
nak komplex vizsgálata;

- a kisebbségi közösségek számára átfogó önszerveződési, emancipációs, repre-
zentációs és érdekvédelmi kereteket biztosító önkormányzati, autonómiamegoldások
vizsgálata, különös tekintettel a kisebbségi magyar pártok és érdekvédelmi mozgal-
mak önkormányzati programjainak megvalósulására, illetve a magyarországi kisebb-
ségi önkormányzati rendszer működésére, válságjelenségeire és megújulására;

-  a kelet-közép-európai multietnikus régiók etnikai térszerkezeti változásainak
elemzése, különös tekintettel a magyarországi és kelet-közép-európai roma népes-
ség gazdasági, kulturális, szociális,jogi helyzetének, településszerkezeti változása-
inak vizsgálatára;

- a Magyarországra irányuló és a kelet-közép-európai migrációs folyamatok vizs-
gálata, különös tekintettel a bevándorolt kisebbségi csoportok kialakulására és a
velük szembeni többségi magatartás alakulására.

Az Intézet kezdettől fogva kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy olyan alap-
kutatásokat támogasson, amelyek tárgyát az etnikai kutatások alapfogalmai - etnici-
tás, identitás, két- és többnyelvűség, asszimiláció, etnikai konfliktusok, kisebbségi
önkormányzatok, egyéni és közösségi kisebbségi jogok, kisebbségek tipológiai be-
sorolása, csoport- és közösségszerveződés dinamikája stb. -jelentik. A Tér és te-
rep című intézeti évkönyv eddig megjelent három kötete, valamint a munkatársak
többségének (pl. Bartha Csilla, Bakó Boglárka, Bindorffer Györgyi, Ilyés Zoltán, Kál-
lai Ernő, Kovács András, Kovács Nóra, Papp Richárd, Prónai Csaba, Vajda Imre)
munkássága közvetlenül ezekre a témakörökre irányult. Az évkönyv mellett a Ki-
sebbségi kérdés Kelet-Közép-Európában, illetve a Kisebbségi monográfiák és a Ki-
sebbségi léthelyzetek, Magyar Világok és A magyarországi cigány népesség helyze-
te című intézeti könyvsorozatokban adjuk közre a legfontosabb kutatási eredménye-
inket. A felsorolt sorozatokon kívül összesen 28 olyan monográfia, illetve tanul-
mánykötet jelent meg, amelyek az intézeti középtávú munkatervben alapkutatás-

Beszélgetés Szarka Lászlóval 97

ként szereplő programok eredményeit adták közre. (Lásd az intézeti munkatársak
és kutatási programok 2001-2005. évi kiadványainak listáját a 105-108. oldalon

- a szerk. megj.)

- Milyen eredményekről tud beszámolni az eddigi kutatások alapján?

-  Legtöbb kiadványunk a kelet-közép-európai kisebbségek történeti fejlődésével, jogi
helyzetével, a népcsoportok összetett (kettős, komplex) identitásszerkezetével, a
többféle nyelvi, nemzeti közösség által lakott települések, régiók etnikai térszerkeze-
tével, a kisebbségek csoportidentitását befolyásoló többségi magatartásformákkal
foglalkozik. Emellett a kisebbségi önkormányzatiság, a különböző autonómiaformák
működéséről, a kisebbségi kulturális intézményrendszerek identitáspolitikai funkciói-
ról készült elemzéseink jelzik, hogy az első négy-öt évben milyen kutatási profilja ala-
kult ki az Intézetnek. Alapvetően azokra a kutatási programokra építünk, amelyek- a
munkatársi közösség szakmai összetételének és az egyéni kutatási irányoknak meg-
felelően - az etnikai tárgyú interdiszciplináris vizsgálatok fő irányaihoz kapcsolódnak.

Az Intézet pályázati tevékenységének köszönhetően három nemzeti kutatásfej-
lesztési pályázata részesült eddig támogatásban, ezen kívül egy kétéves adatbázis-
fejlesztési pályázatban is konzorciumvezetői szerepet vállaltunk. Az Országos Tudo-
mányos Kutatási Alapnál (OTKA) eddig hat befejezett és négy folyamatban lévő pá-
lyázatunk jelzi az intézet aktivitását.

Az elmúlt négy-öt év alatt az Intézetben sikerült megteremteni az alapjait a Ma-
gyarországon és a Magyarországgal szomszédos országokban élő kisebbségi cso-
portok integrált digitális kutatási adatbázisának, ezen belül külön a régió hét orszá-
gában élő magyar kisebbségek településszintű etnodemográfiai és intézményi adat-
tárának. A Kelet-Közép-Európái Interetnikus Adatbázis (IKM) című kutatási program
részeként elkészült a régió térinformatikai rendszere, kialakultak a kisebbségi de-
mográfiai, intézményi, választási, kutatási adatállományok, s jelenleg is fejlesztés
alatt van a nemzetközi kisebbségi jogtár és a kutatási bibliográfia. Mindezeket az
anyagokat folyamatosan hozzáférhetővé tesszük az intézet 2005 augusztusában
megújult honlapján (www.mtaki.hu).

A kisebbségi magyar tárgyú kutatások közül elkészült a kisebbségi magyar kö-
zösségek nyelvi jogi helyzetét elemző tanulmánykötet, befejeződött a határon túli
magyar kulturális, közművelődési intézmények szociológiai felmérése és elemzése,
s ennek alapján adattárat állítottunk össze róluk. Túl vagyunk az alapadatok össze-
gyűjtésén és rendezésén a kelet-közép-európai régió integrált településszintű inte-
retnikai adatbázisát célzó munkálatban, amelyben magyarországi és határon túli
magyar kutatóintézetek alkották a kutatási konzorciumot. A 2004. decemberi nép-
szavazás előtt a Teleki László Intézettel, a Márton Áron Szakkollégiummal és a
Corvinus Egyetem Nemzetközi Jogi Karával közösen létrehoztuk a kettős állampol-
gárságról szóló honlapunkat, amely ma is a leggazdagabb dokumentációja a szak-
mai elemzéseknek, illetve a kérdés körül kibontakozott vitáknak (http://www.ketto-
sallampolgarsag.mtaki.hu).

Részt vettünk abban a nemzetközi kutatásban, amely a státustörvény hatását
vizsgálta, s amelynek eredményeit a sapporói Hokkaido Egyetemen dolgozó leda
Osamu kolléga irányítása alatt két angol nyelvű tanulmánykötetben adjuk közre. Kö-

98 Fazekas József

zülük az egyik már megjelent, és teljes szövege teljes egészében hozzáférhető a
honlapunkon, a többi kiadványainkhoz hasonlóan.

A magyar kisebbségekkel foglalkozó kutatóink doktori disszertációi az elmúlt há-
rom évben sorra elkészültek: Ilyés Zoltán, Mandel Kinga, Kovács Nóra, Eiler Ferenc
és Vizi Balázs munkái reményeink szerint egymást követően jelennek meg, többsé-
gükben az Intézet Kisebbségi monográfiák című sorozatában. Ezek a disszertációk
történeti, szociológiai, néprajzi és antropológiai megközelítésben különböző kisebb-
ségi léthelyzeteket vizsgáltak kiterjedt forrásbázis alapján.

A magyarországi kisebbségekkel foglalkozó csoportunkban két kollégánk törté-
nészként, a másik kettő pedig antropológusként elemzi a törvényben elismert 13
kisebbségi közösség etnikai, etnopolitikai sajátosságait. Bindorffer Györgyi a duna-
bogdányi svábok kettős identitásáról készült, a közelmúltban németül is megjelent
monográfiája után a baranyai németekkel foglalkozik, jórészt olyan településeken,
ahol az 1946-1947-ben kitelepített svábok helyére a felvidéki magyar családokat
küldték. Elkészült a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek demográfiai sa-
játosságainak gyorselemzése, amely Tóth Ágnes és Vékás János kollégáink munká-
ja révén várhatóan a jövő évben a magyarországi kisebbségek anyanyelvi, nyelvis-
mereti, nemzetiségi és egyéb identifikációs mutatói alapján a kisebbségi közössé-
gek sajátos többes identitásszerkezetét tárja fel monografikus formában. Elkezdő-
dött a nemzetközi kisebbségi jogtárnak, valamint a magyarországi kisebbségek ál-
tal lakott települések, a kisebbségi önkormányzatok, oktatási intézmények integrált
adatbázisának a megalapozása.

A kelet-közép-európai és magyarországi cigány/roma közösségekkel kapcsolatos
kutatások közül kiemelkedett a harmadik országos reprezentatív roma lekérdezés
Kemény István és Janky Béla vezetésével. Kállai Ernő, a romológiai kutatócsoport
vezetője irányította a 130 magyarországi települési roma önkormányzat vizsgálatát,
amelynek eredményei ez év tavaszán jelentek meg a kutatás zárókötetében. Az MTA
Regionális Kutatások Központjával és a miskolci, budapesti egyetemi kutatóhelyek-
kel közösen elvégzett kutatás további két kötete ebben az évben lát napvilágot.
Prónai Csaba kollégánk igen fontos kezdeményezése a roma tárgyú nemzetközi ant-
ropológiai kutatási eredményeknek egy hatkötetesre tervezett magyar nyelvű válo-
gatása. Emellett ő irányítja a romológiai kisenciklopédia előkészületi munkálatait. A
kisebbségi magyar és a romológiai kutatócsoport közösen folytat kutatást a szom-
széd országok magyar nyelvű roma csoportjainak a kisebbségi magyarokkal kiala-
kult interetnikus kapcsolatairól.

-  Milyen az együttműködés a kárpát-medencei kisebbségkutató intézetekkel? Ho-
gyanjellemezné a határon túli magyar intézményekkel vagy műhelyekkel való együtt-
működést? Milyen közös kutatási programokat valósítanak meg ezekkel az intéze-
tekkel, műhelyekkel?

-  Kezdettől fogva jó kapcsolatunk alakult ki a Szlovák Tudományos Akadémia kas-
sai Társadalomtudományi Intézetével, az opavai Sziléziai Intézettel, újabban pedig a
brünni Masaryk Egyetem szociológiai és történeti intézetével. A Szlovák Tudomá-
nyos Akadémia pozsonyi Etnológiai Intézetével közös kutatást kezdeményeztünk a
gömöri magyar és szlovák többségű települések cigány lakosságának iskolaválasz-

Beszélgetés Szarka Lászlóval 99

tási gyakorlatáról. A kutatás zárótanulmányait ebben az évben adjuk közre. Az erdé-
lyi, kárpátaljai, vajdasági intézményesült kapcsolati hálónk jelenleg az ott működő
magyar kutatóhelyekre terjed ki, de tervezzük, hogy a bukaresti, belgrádi és ungvá-
ri testvérintézetekkel is felvesszük a kapcsolatot.

A nyugat-európai intézetek közül a bolzanói két dél-tiroli kisebbségi kutatóinté-
zettel, a már említett flensburgi kutatóközponttal, a müncheni Südost-lnstituttal, va-
lamint a Norköppingi Egyetem Etnológiai Intézetével alakult ki szorosabb kapcsolat.

A magyar-magyar intézményi kapcsolatokban folyamatosan arra törekszünk,
hogy a sok nagyon fontos regionális, lokális vizsgálat mellett olyan kutatások is be-
induljanak, amelyek a kisebbségi magyar közösségek helyzetének, rokon és sajátos
jellemzőinek összehasonlítására, átfogó kép megalkotására is módot adnak. Ilyen
kutatásnak bizonyult például a Csíkszeredái Regionális és Kulturális Antropológiai
Intézettel közös lokális identitásvizsgálatunk vagy a magyar nyelvi korpusz kereté-
ben folyó munkálatnak a kisebbségi magyar nyelvváltozatokra való kiterjesztése, il-
letve a státustörvény hatását vizsgáló kutatásunk. Ugyanakkor az akadémiai kuta-
tási ösztöndíj-pályázatok előkészítésekor, működtetésekor alapvetően a határon tú-
li magyar intézményépítésre helyezzük a hangsúlyt. Ennek keretében indult négy év-
vel ezelőtt az akadémiai kutatóállomás-program, amely jelentős anyagi és szakmai
támogatást adott a dunaszerdahelyi Grammá Nyelvi Iroda, a kolozsvári Szabó T. At-
tila és a beregszászi Hodinka Antal Nyelvészeti Intézet kialakulásához, működésé-
hez. Hasonlóképpen az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Babes-Bolyai Egyetem ko-
lozsvári magyar kutatóintézeteinek kialakulásában, működésében intézetünk készí-
ti elő és koordinálja az akadémiai támogatást, együttműködést.

Az intézeti rendezvényeinkre majdnem minden alkalommal a szomszéd országok-
ban működő intézmények munkatársai közül is hívunk résztvevőket, hasonlóképpen
állandó résztvevői vagyunk a somorjai, komáromi, beregszászi, kolozsvári, szabad-
kai, lendvai rendezvényeknek.

Úgy érzem, jól alakul az együttműködésünk a somorjai Fórum Kisebbségkutató
Intézettel is. Az adatbázis-fejlesztéstől kezdve a közös kutatásokon, rendezvénye-
ken, kiadványokon keresztül egészen a közös pályázatokig és a közös tervezésig
terjed ez a kooperáció. A mai nehéz költségvetési és pályázati körülmények közt
egyre többet számít a bizalom és a belső igényre, közös érdekekre alapozott egyet-
értés. Az a véleményem, hogy az eddigi és az idei közös eredményeink alapján ér-
demesnek látszik elmélyíteni ezt a kétoldalú kapcsolatrendszert, különösen, ha köz-
ben sikerül még bevonnunk néhány jó szlovák szakembert is a munkába.

- Az Intézet kutatási eredményei hogyan hasznosíthatók, hasznosithatók-e egyálta-
lán a gyakorlatban?

- A kisebbségi közösségek kutatásában az alap- és az alkalmazott kutatások több
szinten is hasznosulnak. Részben Magyarországon kötelező minden kisebbség szá-
mára a saját népismeret oktatása, erre a célra mindegyik közösség saját tanköny-
vet készít. Másrészt egyre több az olyan kisebbségi önkormányzati gyűjtemény, mű-
velődési intézmény, ahol a kisebbségek múltját, jelenét bemutató, elemző tanulmá-
nyokra, előadásokra igényt tartanak. Hasonló a helyzet a kisebbségi magyar közös-
ségek esetében is, ahol az oktatási intézmények a magyar tannyelvű egyetemi, fő-

100 Fazekas József

iskolai képzési formák elterjedésével igen jelentős igényt támasztanak a kisebbsé-
gi tárgyú kutatásokkal szemben. Ezért is örülünk minden olyan együttműködési fel-
kérésnek, lehetőségnek, amely a komáromi, beregszászi, kolozsvári, Csíkszeredái
magyar felsőoktatási munkahelyekről érkezik.

Kutatásaink közül az európai státustörvényekkel és kisebbségi autonómiákkal,
illetve a kisebbségi politikai pártokkal, önkormányzatokkal, valamint az identitáspo-
litikai változásokkal foglalkozó elemzéseinknek volt idáig a legnagyobb visszhangja.
A társadalomtudományi kutatási eredmények hasznosíthatósága azonban kétségkí-
vül nehezen mérhető. Mindenesetre mind a magyarországi, mind a szomszéd orszá-
gokkal folytatott magyar kisebbségpolitikában a kormányzati és a kisebbségi olda-
lon egyaránt megfigyelhető a szakszerűség folyamatos erősödése, melyben a kuta-
tások, elemzések minden bizonnyal fontos szerepet játszanak. Maga a politika is
egyre természetesebbnek tartja a kutatók bevonását a döntés-előkészítés folyama-
tába, ami a megnövekedett publikációs lehetőségekkel és a sajtónyilvánossággal
együtt a tudományos szféra korábbi elszigeteltségét mára jórészt felszámolta.

Az Akadémia vezetése az idén ősszel indította el az Akadémiai Intézethálózat Fó-
ruma című rendezvénysorozatát, amelyen az egyes intézetek éppen azokról a kuta-
tási eredményekről számolnak be, amelyek közvetlenül is hasznosíthatónak bizo-
nyultak. Ugyancsak az ősz folyamán jelenik meg a Szellemi termékeink és haszno-
sításuk című akadémiai kiadvány, amelyben intézetünk az Interetnikus adatbázist
mutatja be.

-  Változott-e a kisebbségi kutatás helyzete az Európai Unióba való belépés után?

- Az első három év tapasztalatai azt mutatják, hogy különösen az alapkutatásokban
érdemes kezdettől fogva nemzetközi együttműködési formákat kialakítani, hiszen a
Kárpát-medence etnikai, interetnikus adottságai egyrészt máig nem kerültek bele
súlyuknak megfelelően a nemzetközi kutatásokba, másrészt hiányoznak az itt zajló
folyamatok nyugat- és kelet-európai analógiáival való összehasonlító vizsgálatok. Az
Unió 2004. évi kelet-közép-európai bővítése óta kiírt pályázatokra igyekeztünk azon-
nal „rámozdulni", most várjuk az eredményeket. Arra azonban igen gyorsan rá kel-
lettjönnünk, hogy az első időszakban erős nyugat-európai partnereket kell találnunk
ahhoz, hogy a kelet-közép-európai, Kárpát-medencei együttműködés mellett megbíz-
ható uniós kapcsolathálóink is kialakuljanak. Most építjük ki például kapcsolatain-
kat az uniós államokban élő kisebbségek nyelvi, oktatási kérdéseivel foglalkozó
Mercator intézetekkel és a mögöttük álló kutatásszervezési hálózattal. 2007 júliu-
sában a Nyelvtudományi Intézettel és a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karával mi
szervezzük az európai kisebbségi nyelvek XI. konferenciáját.

Az európai integrációs folyamat következményei nagymértékben befolyásolhat-
ják a régió etnikai szerkezetének alakulását, a kisebbségi közösségek lokális, etni-
kai kötődéseit és migrációs potenciálját. Ezeknek az összetett változási folyamatok-
nak a longitudinális elemzése szintén csak nemzetközi összefogással képzelhető
el. Előzetes prágai, ljubljanai és pozsonyi konzultációk alapján a partnerintézetek-
kel közösen kezdeményezni szeretném, hogy a lengyelországi és baltikumi kisebb-
ségeket is bevonva azonos módszertan alapján indítsuk el az új uniós országok ki-

Beszélgetés Szarka Lászlóval 101

sebbségeinek változásvizsgálatát, az olasz-brit együttműködésben 1997-2001 kö-
zött lefolytatott Ethnobarometer vizsgálathoz hasonló szerkezetben.

Az Akadémia mérlegeli annak lehetőségét, hogy nagyobb kutatási potenciált kon-
centráljon a romológiai kutatásokra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a régió valóságos és
potenciális etnikai konfliktusainak igen nagy hányada kötődik a kelet-közép-európai
roma kisebbségekhez. Intézetünk-egyebek közt a magyarországi roma kutatási há-
lózat kialakításának szorgalmazásával, a kelet-közép-európai roma adattár megter-
vezésével és konzorciumi formában történő kialakításával - kiemelt figyelmet fordít
a többségi nemzetek és a romák viszonyát befolyásoló tényezők elemzésére, a ro-
mák települési, munkaerő-piaci, oktatási szegregációját eredményező folyamatok
átfogó vizsgálatára és a konfliktusok okainak feltárására.

- Hogyan látja Budapestről a határon túli magyar kisebbségi kutatás helyzetét, ered-
ményeit? Mely területen sikerült eredményeket felmutatni, s hol vannak még teen-
dők?

- Az elmúlt másfél évtizedben valamennyi Magyarországgal szomszédos államban
igen jelentős intézményesülési folyamat ment végbe a kisebbségi tárgyú kutatások-
ban. S ebben a magyar kisebbségi közösségeknek is igen jelentős szerepük volt. A
magyar vagy részben magyar tannyelvű felsőoktatási rendszer kialakulásával párhu-
zamosan olyan kutatóhálózatok is létrejöttek, amelyek mai formájukban nemcsak
az adott országban, hanem nemzetközi mércével mérve is versenyképesek. Példá-
ul a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet vagy a Kolozsváron működő Erdélyi
Múzeum Egyesület Kutatóintézete, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja,
az ottani magyar szociológiai műhelyek és a tavaly létrejött Egyetemi Kutató Intézet
Csíkszeredái Regionális és Antropológiai Kutatások Központja mind olyan intéz-
mény, amely kutatásaival, kiadványaival a régió élvonalába tartozik.

Ezért is érzem a következő évek legfontosabb kutatásszervezési feladatának,
hogy erőinket a többségi partnerintézetekkel egyesítve a régió etnikai, kisebbségi
tárgyú kutatási kérdéseit, eredményeit bevigyük az európai etnikai kutatások cent-
rumaiba. Meglehetősen abszurdnak tűnik ugyanis az a helyzet, hogy az európai ki-
sebbségpolitikai viták súlypontja már hosszabb ideje erre a régióra koncentrálódik,
ugyanakkor a kisebbségkutatás meghatározó európai intézményeiben még mindig
csak mutatóban van jelen a térség.

Éppen ezért az intézeti alapkutatásainkban is nagy súlyt szeretnénk helyezni a
kelet-közép-európai államok csatlakozása után átalakuló nemzetállami közeg elem-
zésére, különös tekintettel a kisebbségi csoportok összetett identitáskonstrukciói-
nak átalakulására. Fontosnak tartom a többség-kisebbség viszonyrendszer perma-
nens változásainak vizsgálatát, mégpedig elsősorban az európai regionalizációs fo-
lyamatok várható következményeinek figyelemmel követésére, az etnikai csoportok
és a regionális közösségek identitásának, identitáspolitikájának alakulására, külö-
nös tekintettel a befogadó és az anyaországok nemzetállami szerepvállalására.

Mindezekben a munkálatokban a korábbiaknál is nagyobb jelentősége van az in-
tézetközi együttműködésnek, különböző kutatási konzorciumoknak, közös kutatási
programoknak, fejlesztéseknek. Ehhez a személyes, hivatalos kapcsolatokon túl
nagy szükség lenne a kormányzati és kormányközi támogatási forrásoknak a ki-

102 Fazekas József

sebbségkutatásra való kiterjesztésére, s olyan angol nyelvű internetes publikációs
fórum kialakítására, amely a régió kisebbségkutató intézményeinek közös megjele-
nését, prezentációját biztosítaná a világháló nyilvánosságában.

- Milyen kutatásszervezési feladatokat végez az Intézet?

- Az elmúlt években jórészt az Intézet keretei közt zajlott a Domus Hungarica és az
Arany János Közalapítvány határon túli ösztöndíjprogramjának titkársági munkája,
valamint a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági akadémiai kutatóállomási
programban résztvevő intézmények kutatási együttműködésének a koordinálása.
Ezekről szintén az intézeti honlapról lehet részletesen tájékozódni.

- Történészként, a szlovákiai magyarság történetének ismerőjeként hogyan látja a
nemzeti kisebbségek helyzetét az elkövetkező' évtizedekben, milyen kihívásokkal
kell szembenéznie a szlovákiai magyarságnak megmaradása érdekében, számolva
az uniós integrációs folyamatoknak a kisebbségekre gyakran negatívan ható követ-
kezményeivel is?

- Úgy érzem, ma már nem egyszerűen csak a megmaradás a tét. Jóllehet Benesék,
Husákék emléke még itt kísért tájainkon, de Bosznia-Hercegovina és Koszovó után
aligha vezetheti be bárki büntetlenül a deportálások és kitelepítések gyakorlatát, s
nagyszájú populistákon kívül nem szorgalmazhatnak a reszlovakizációhoz hasonló
erőszakos asszimilációs programokat. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Meciar-féle
nemzetállami fundamentalizmusnak erős tartalékai vannak. Ezzel együtt a szlováki-
ai magyarok, azaz mi - hiszen számomra ez a közösség maradt az elsődleges, meg-
határozó - alapvetően annak módját kell megtaláljuk, miként kell a megnyílt hatá-
rok kínálta lehetőségeket a magunk javára fordítanunk. Ebben az új helyzetbe az a
fontos tehát, hogy - egyéni döntéseinkkel, választásainkkal, civil és politikai szer-
vezeteinknek adott mandátumunkkal - igazi, szervezett, öntudatos közösségként
adjunk válaszokat a soknemzetiségű Szlovákián és a magyar glóbuszon belüli kihí-
vásokra, hogy felnőtt közösségként jelenjünk meg az európai kisebbségi közössé-
gek soraiban. Minden fogyatkozásunk, gazdasági gyengeségünk, mostani kétség-
beejtő munkanélküliségi mutatóink ellenére - az elmúlt kilenc évtizedben soha ilyen
szervezettek, gondolkodásunkban függetlenek, önállóak nem voltunk, mint most.

Tudnak-e, szeretnének-e a szlovákiai, felvidéki magyarok valódi, akarati közös-
séggé válni? S ha igen, milyen keretek közt, milyen intézményi,jogi formákban, mi-
lyen gazdasági háttérrel, politikai tartalommal? Jómagam ezeket a kérdéseket te-
kintem ma valódi nagy kérdéseknek. Sokan úgy gondolják, a kisebbségi kérdés ke-
zelése szempontjából semmi sem változott meg Szlovákia és Magyarország uniós
csatlakozásával. Egy másik végletes megközelítésben azt is hallani, ideje végre tel-
jes egészében figyelmen kívül hagyni a nemzetállami adottságokat. Jómagam úgy
látom, még mindig igen sok eleme hiányzik a tényleges közösségépítés hosszú tá-
vú programjának. A szlovákiai állami kisebbségpolitika keretei közt éppúgy hiábava-
ló csodára várni, mint a magyarországi nemzetegyesítő törekvések esetében. Az
életképes közösségek valódi ereje az egyéni és közösségi célok összhangjával, a

Beszélgetés Szarka Lászlóval 103

csoport belső szolidaritásával és szervezettségével, gazdasági teljesítőképessé-
gével, valamint szervezeteik, intézményeik teljesítményével mérhető.

- Hol tartunk ma ebben a közösségépítésben, milyen akadályok nehezíthetik ezt a
folyamatot?

- Az elmúlt évek részsikerei, tényleges eredményei ellenére sok a bizonytalanság
például abban a tekintetben, miként alakul a közösség viszonya a szlovák többség-
hez és Magyarországhoz. Mekkora mozgástér nyílik a regionális keretek közt, azaz
saját szülőföldjükön az egy évszázadon keresztül másodrendű állampolgároknak
számító kisebbségi magyarok számára? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre vá-
laszt kereső emberek egy része a választási ciklusok parlamenti és kormányzati ko-
alíciós erőviszonyait tekinti meghatározónak saját személyes, családi, kisközösségi
stratégiája alakításában, mások pedig a könnyebb ellenállás irányában próbálnak
szabadulni a kisebbségi élet többletterheitől, ki asszimilációs, ki meg migrációs pá-
lyára térve.

2004 után a szemünk láttára és a kisebbségek aktív közreműködésével alakul
ki az az integrált gazdasági, munkaerő-piaci, oktatáspolitikai tér (gondoljunk csak a
multinacionális cégek ellentmondásos jelenlétére, a bolognai folyamat egyetemkö-
zi kapcsolatokat generáló, ugyanakkor régi rendszereket leépítő hatására), amely az
alapfeltételeket módosítja a régió kisebbségei számára. A ma még igen nehéz kö-
rülmények közt élő szlovákiai magyarok léthelyzete lassan megszűnik azonos lenni
a határ menti perifériákra kiszorítottak hátrányos peremhelyzetével.

A multinacionális cégek két-három műszakos szlovákiai magyar munkavállalói a
határ innenső és túlsó oldalán véleményem szerint túl nagy árat fizetnek, és sok-
szor megalázóan kevés bért kapnak azért, hogy megpróbálnak élni azokkal munka-
erő-piaci lehetőségekkel, amelyek a határnyitás utáni első évben megjelentek. Gaz-
dasági bázis nélkül könnyen kiszolgáltatottjaivá válhatunk a mindenfajta szociálpo-
litikai kontroll, társadalompolitikai kötelezettségvállalás nélkül működő profiterőmű-
veknek. A határok korlátok nélküli átjárhatósága mindazonáltal a legfontosabb po-
zitív változás 2004 után, amely remélhetően a határ menti helyzetből adódott ko-
rábbi gazdasági, társadalmi hátrányok fokozatos felszámolását vonja maga után.

- Az egymással versengő alternatívák közül várhatóan melyik kerekedik felül? Az ön-
kormányzatiság felerősödése vagy a folyamatos alkalmazkodás, vándorlás?

- A transznacionális jellegű, folyamatosan mozgásban lévő, a határ menti fekvést a
magunk számára kamatoztatni kívánó, de gyakran mégis vesztes helyzetbe kerülő
közösség helyett minden erővel arra kellene törekednünk, hogy a hagyományos ke-
let-közép-európai nemzetállami kalodák átalakulásával egy időben képesek legyünk
megteremteni saját, közösségi kereteinket, amely nem csupán a közösség reprezen-
tációjára, hanem az érdekek érvényesítésére és a fejlesztési elképzelések megva-
lósítására is képes. Vagy van és lesz elég erő, lelemény saját kistérségeink, földje-
ink, falvaink, városaink, környezeti, turisztikai adottságaink, tudásunk alapján olyan
regionális, gazdasági rendszereket kialakítani, amelyekről mi dönthetünk, vagy to-
vábbra is mások, máshol, mások érdekét előtérbe helyezve hozzák meg a döntése-

104 Fazekas József

ket. Ebből a szempontból az Európai Unió mint a nemzetállamokat felülről átalakí-
tó, kontinentális méretű politikai, gazdasági és kulturális tér egyszerre jelent lehe-
tőséget a közösségi létezéshez megkerülhetetlen önkormányzatiság megteremtésé-
re és a határtalan gazdasági versenyre. Ezzel a szabad versenyes világgal párhuza-
mosan olyan negatív trendek is kialakulhatnak, amelyek az önálló gazdasági alapja-
it nélkülöző kisebbségek esetében az elvándorlás és beolvadás alternatíváit erősít-
hetik fel.

Amennyiben tehát a szlovákiai magyarság képes lesz saját anyanyelve, kultúrá-
ja, regionális identitása, kétnyelvűsége, szlovákiai, csehországi, ausztriai és ma-
gyarországi kapcsolati tőkéje bázisán vállalt tudatos értékteremtő közösséggé szer-
veződni, megszabadulhat attól a kényszerhelyzettől, amikor a történelmet évtizede-
ken keresztül jórészt csak elszenvedte. Fokozatosan aktív alakítójává válhat az egy-
benyíló közép-európai, kelet- és délkelet-európai régiók soknemzetiségű kultúrájá-
nak, komplementer gazdasági szerkezetének. S maga adhat adekvát válaszokat a
folyamatos, mindennapi interetnikus, gazdasági és morális plebiszcitum legnehe-
zebb kérdéseire. A 20. századi tapasztalati anyag birtokában persze telve vagyunk
a jövőre nézve is óvatossággal, aggállyal, kétellyel. Mégis mintha lenne némi hal-
vány remény arra, hogy a gazdasági és szociális szempontból keserves áldozatok-
kal járó integrációs folyamatok a kisebbségek szempontjából több jót hoznak, mint
rosszat. Hatalmas tehát a mi felelősségünk, hiszen egy tál lencséért elveszteget-
hetjük az időt és a lehetőséget. Ugyanakkor a türelmetlenség és a radikalizmus is
könnyen felboríthatja a szekeret. Elemzők, döntéshozók, választók, véleményformá-
lók és közösségi emberek egyaránt szembesülnek a fenti dilemmákkal. Jó lenne, de
szép is lenne, ha a következő évtizedben a közösségépítő politikai alternatívák ke-
rülhetnének ki győztesen. Azok, amelyek - a tradíciók és kötődések, az értékek és
érdekek, a kölcsönös tolerancia és az államhatárokkal nem osztályozható emberi
méltóság alapján - itt, a Duna, Ipoly, Sajó, Bodrog és Ung mentén is magától érte-
tődővé tehetik a nyelvek, kultúrák, nemzeti közösségek autonómiáját és egyenjogú-
ságát. Merthogy azt már megtanulhattuk, ezek nélkül aligha képzelhető el a nemze-
tek minden kényszertől mentes együttműködése, termékeny kölcsönhatása.

Az interjút Fazekas József készítette

Gaucsík István

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem

A csehszlovákiai magyarság két világháború
közötti gazdasági szervezetei*

(2. rész)

István Gaucsík                                                                                                       94(437)"1918/1938":338.2

Setting economic organisations and protection of interests                   338.2(437)(=511.141)"1918/1938"

economic organisations of hungarians living in czechoslovakia
between the two world wars (2. part)

Economics, legal gaps, economic self-organisations, protection of minority economy interests, economic
associations, co-operatives, trade companies,

A csehszlovákiai magyar gazdasági érdekvédelem területei és szerve-
zetei

A többség konszolidáló hajlamával, a nemzetállam-építő adminisztratív, gazdasági
és kulturális inkorporációval szemben a kisebbség az öndefiníció és az önigazgatás
jegyében viszonylag teljes (teljességre törekvő) etnikai alapú társadalmi struktúrát
(politikai vezetés, hivatalnoki, vállalkozói réteg, szervezett parasztság és munkás-
ság) próbált meg létrehozni. A szlovákiai magyarság első kisebbségtörténeti korsza-
kában a társadalmi kapcsolatok és cselekvések újradefiniálásának szükségességé-
vel, az önszerveződés dilemmáival és az intézményépítés nehézségeivel szembe-
sült. A politikai elit „felülről" tett kísérleteket a kisebbségi társadalom megszerve-
zésére. A politikum befolyásolási szféráján kívül álló kezdeményezésekkel való ta-
lálkozása feszültségeket generálhatott és belső törésvonalakat teremthetett (Kán-
tor 2000, 223, 227-229).

A közösségi (kényszer- vagy vállalt) szolidaritást egyik részről a kulturális hagyo-
mány és az érzelmi beállítottság próbálta megalapozni, másik részről az érdekek
összekapcsolása és érvényesítése, azaz a racionális lépések sorozatai. Ez utóbbi-
ak tehették lehetővé a „kisebbségi szervezeteken" belül az egyének személyes
részvételét, és érdekeik képviseletében, védelmében, önkéntes egyesülésüket. A
szükségletek kielégítésére és nyereségre törekvő egyéni cselekvések tehát gazda-

* A tanulmány a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Fő-
osztálya és a Márton Áron Szakkolégium 2004. évi ösztöndíjával készült. Rövidített és átdol-
gozott változata megjelent a Korall című folyóirat 2004. 18. számában A csehszlovákiai ma-
gyarság gazdasági szervezetei (1918-1938). Gazdasági egyesületek, szövetkezetek, ipartár-
sulatok címmel (48-64. p.)

28 Gaucsík István

sági közösségeket is létrehozhattak, amelyek a kultúratámogatás, segélyezés, ka-
ritatív tevékenység felé való elmozdulással, saját vállalkozásukat eszköznek tekint-
ve gazdálkodó csoportokká válhattak (Weber 1992, 36-38, 42-43).

Általában véve a gazdasági alrendszer33 és a kisebbségi társadalom közötti szo-
ros kapcsolatot a kulturális értékek (is) alapvetően meghatározták. A gazdasági
szerveződések céljait és stratégiáit alakították, nyereségorientált (pénzintézeti rész-
vénytársaságok, ipari és mezőgazdasági vállalkozások) és közösségi motiváltságú-
akat (a belső demokratizmusra épülő szövetkezetek, amelyek egyenlőségre törek-
vő, filantróp jegyekkel is rendelkező, emellett „haszonszerző" tulajdonságú szerve-
zetekként működtek) befolyásoltak. Önérdek és erkölcsiség nem szükségszerűen
kerültek egymással ellentétbe, hanem párosulhattak és kiegészíthették egymást.

Az alábbiakban a szervezet fogalmát „a racionális munkamegosztásból fakadó
kötelékek" (Vámosi 2002, 118) értelemben használom, tehát a gazdasági egyesü-
letek, társulások államilag kötött rendszerben kaptak helyet, amelyek csoportokra
tagolódtak, társadalmi és nemzetközi erőtérben, meghatározott társadalompolitikai,
gazdasági és kulturális környezetben mozogtak (Vámosi 2002, 110).34

Ha a weberi szervezetfelosztást35 kivetítjük a magyarságra, akkor néhány szigni-
fikáns jegyet meg tudunk különböztetni. A „gazdasági vonatkozású" oktatásügyi,
közművelődési, kulturális szervezetek gazdaságon kívüli szervezeti cselekvései mo-
zaikszerűek voltak, hiszen maga a kulturális keretrendszer36 is csak töredékesen tu-
dott kiépülni. A magyarság képviselete teljes mértékben hiányzott a „gazdaságsza-
bályozás" felsőbb struktúráiból, tehát azokból az állami intézményekből (kormány,
minisztériumok), amelyek a gazdaságpolitikát irányították, meghatározták. Az al-
sóbb struktúrákban már nagyobb lehetősége adódott a részvételre, közvetve egyes
csoportokon keresztül nyomást is gyakorolhatott, véleményt formálhatott (szakszer-
vezetek, kamarák, iparos és kereskedelmi szövetségek, szövetkezeti központok).

A korszak kisebbségi magyar gazdasági szerveződései közül a szakmai vezeté-
sűekkel (funkcionálisakkal), az egy-egy gazdasági területre koncentrálok csoportjá-
val37 (megyei-regionális gazdasági egyesületek, szövetkezeti típusok, ipartársulatok)
foglalkozom.38 Ezekre, elsősorban a gazdasági egyesületekre, a politikai pártok erő-
teljes intézményépítő aktivitásai hatottak. Dolgozatom tárgyát terjedelmi okoknál
fogva csak erre a problémakörre szűkítem le.

Szakmai vezetésű szervezetek

A gazdaszervezkedés színterei: a megyei-regionális gazdasági egyesületek39

Az 1918 előttről áthagyományozódott szervezetek közül a gazdaközönséget meg-
szervező (azonban a parasztság túlnyomó többségét kereteiken kívül hagyó) gazda-
sági egyesületek a volt felső-magyarországi vármegyékben is létrejöttek. A dualiz-
mus idején az agrárügyek második lépcsőjét alkotó egyesületek mezőgazdasági és
állattenyésztési feladatokat vállaltak fel, erőteljesen bekapcsolódtak az agrármoz-
galomba, és helyi szinten jelentős közéleti súllyal rendelkeztek.

Céljaik között a gazdasági infrastruktúra (legelők, árucsarnokok karbantartása;
gépállomások, szövetkezetek alapítása) fejlesztése, a termelési ágazatok támoga-
tása (állattenyésztés, fajnemesítés; szőlészet, kertészet, gyümölcstermesztés) és

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 29

a szakképzés előmozdítása (előadások, tanfolyamok, a legújabb módszerek és
technikák bemutatása, a géphasználat és a háziipar segítése) egyaránt szerepelt.
Szakmai munkájukkal a megye gazdasági életét is feltérképezték, a tagságot ked-
vezményekkel motiválták. Sokrétű propagandával és információterjesztéssel (kiállí-
tások, vásárok, vándorgyűlések, versenyek) is foglalkoztak, amelyekkel a kormány-
zati intézmények és a megyék vezetőségét célozták meg. Hatékonyabb érdekképvi-
seleti szervekké való fejlődésüket a szakigazgatásban betöltött szerény pozíciójuk,
törvényileg szabályozatlan jogköreik és kedvezőtlen pénzügyi helyzetük akadályozta
(Pataky 1970, 81-83).40

Szlovákiában látszatra csak az 1920-ban elfogadott közigazgatási törvény vetí-
tette előre a gazdasági egyesületek sorsát. A magyar megyék maradványai még
négyéves átmeneti időszakra fennmaradtak (mivel a törvény végrehajtási rendelke-
zése késett), de a nagyzsupa-szervezet411923. január l-jétől történt bevezetése az
egyesületek jogi megszűnését vonta maga után. A megyei elöljáróság gazdasági-
gazdálkodási és igazgatási jogosítványai között ugyan szerepelt a lakosság érdeke-
inek ilyen jellegű védelme (intézmények, üzemek létrehozása a 31. § szerint), azon-
ban a gazdasági egyesületekre vonatkozó jogi keretet nem vették át, és nem is újí-
tották fel, mivel az állami közigazgatási központosítás és ellenőrzés, valamint a na-
gyobb területi-tartományi egységek kialakítása a regionális kezdeményezéseket
gyengítette (Sbírka... 1920, 291-306).42 Gazdasági és erdészeti egyesületek (hos-
podárske a lesnícke jednoty) alakultak, amelyekben azonban -jelenlegi ismereteim
szerint - a magyarság nem tudott pozíciókat szerezni.43

A régi magyar gazdasági egyesületek megszűnésének-megszüntetésének fő oka
azonban politikai motívumokra vezethető vissza. A pozsonyi minisztérium számára,
amely a szlovák gazdasági érdekek monopolizálására törekedett, és a szlovák tőke
számára kedvező környezetet akart biztosítani, ezek a szervezetek megbízhatatlan-
nak tűntek, hiszen tisztviselőkarától és tagságától nem várhatott lojalitást.

Az ellenzéki magyar politika a kezdetektől az önvédelmi tevékenység szerves ré-
szének tekintette a gazdasági egyesületek szervezeti rendszerének az átmentését
és így a helyi szintű gazdasági érdekvédelem megszilárdítását. Szilassy Béla44 egyik
beszédében a kisgazda társadalom megszervezésének két útját jelölte meg: a párt-
keretek (természetesen az Országos Magyar Kisgazda-, Földmíves-, és Kisiparos
Pártról van szó) kialakítását, amelyet külső, politikai támadás hívott életre, és a gaz-
dasági egyesületek átszervezését, amelyeket belső, gazdaságpolitikai intézkedések
(kényszerszolgáltatások, rekvirálások, hatósági beavatkozások stb.) váltottak ki. Az
egyesületek jogellenes feloszlatása áttekinthetetlen minisztériumi és hivatali dönté-
sek között zajlott. A keletkezett űrt a kisgazda-koncepció vagy a régiek visszaállítá-
sával akarta betölteni, vagy ha ez nem lett volna lehetséges (hiszen a szlovákiai po-
litikai kurzus éppen a gyülekezési jogot szűkítette45), akkor a politikai szerveződések
vállalták volna fel ezt a feladatot (Prágai Magyar Hírlap, 1923. január 31. 7-8. p.).46

A Teljhatalmú Minisztériumnak a Gömör-Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület47 el-
leni feloszlató intézkedései a magyar gazdasági érdekvédelem bázisának a meg-
szüntetését és a vele egybekapcsolódó kisgazdapárti politikai képviselet és Szent-
Ivány József48 pártépítő tevékenységének felszámolását kívánta elérni. Az 1921. ok-
tóber 31-én kelt rendelet államellenes tevékenységre hivatkozva (bizonyító érvek
nélkül) tiltotta be az egyesületet és fiókszervezeteit.49 Az egyesület tisztikara a prá-

30 Gaucsík István

gai legfelsőbb bírósághoz fordult panasszal. Az 1922. szeptember 6-i bírósági dön-
tés a minisztériumi lépéseket törvénytelennek minősítette (Prágai Magyar Hírlap,
1922. szeptember 7. 4. p.).50 A céltudatos felszámolási igyekezet gyorsan eltávolí-
totta a korábbi formális hiányosságokat. 1922. szeptember 29-én újra feloszlatták
az egyesületet, és vagyonát elkobozták. A bírói indoklás ekkor már elfogadta a mi-
nisztérium álláspontját, jogszerűnek nyilvánította a feloszlatást, mivel a nyílt politi-
kai szerepvállalást az ország területi integritása elleni támadásnak könyvelte el.51
Gyakorlatilag azt az ernyőszervezetet szüntették így meg, amely a községi földmű-
ves szövetségeket tömörítette.52

A Bars Megyei Gazdasági Egyesület - teljesen alaptalanul - a folytonosság fenn-
tartásában bízott. Kirendeltségként való további működtetése (Nyitra vagy Hont vár-
megyéhez kapcsolódva) azonban illuzórikussá vált.53 Tevékenységének (részbeni)
felújítása 1929-ben új szervezeti keretek között történt. A lévai székhelyű Magyar
Gazdák Szövetkezete az Alsó-Garam völgyének gazdarétegére támaszkodott. Léván
és Zselizen található raktárai takarmánybeszerzéssel, üzemanyag-eladással, árube-
szerzéssel, vetőmagtisztítással és közvetítő kereskedelemmel foglalkoztak. Szórvá-
nyos adatok jelzik a kapcsolathálók tudatos megszervezését (a Lévai Első Bank
pénzügyi támogatása, a református egyházi háttér).54

A két magyar polgári párt egyesítésének időszakában kezdődött el a regionális
szinten működő gazdasági egyesületek tervszerű létrehozása. Ennek a jogi-szerve-
zeti keretnek a kialakítására bizonyíthatóan a pártok irányítása és felügyelete alatt
került sor. Valószínűsíthető a kisgazdákra támaszkodó Magyar Nemzeti Párt határo-
zottabb befolyása és a koncepciók kidolgozása, hiszen a szervezőmunkát lebonyo-
lító, sokévi tapasztalattal rendelkező Fodor Jenő55 ennek a pártnak a vezetőségében
volt. Az egyesületek megnevezése a régi megyei struktúrákra utalt, és így a folyto-
nosságot jelezhette.56

Először 1935. március l-jén „politikamentes érdekvédelmi" szervként a
Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület kezdte meg működését (Prágai Magyar Hírlap,
1935. március 7. 10. p.). A Tornaijai, Feledi, Rozsnyói és Nagyrőcei járás tartozott
hozzá, az egyesületi iroda Tornaiján volt. Nem véletlen, hogy a politikailag és gazda-
ságilag egyik legszervezettebb magyarlakta régióban jött létre. Fodor Jenő az alaku-
ló közgyűlésen a következőképpen határozta meg a feladatokat: „Célunk: a nagy
gazda-összefogás megteremtése a Sajó és Rima völgyében, mert nem lehet előbb-
re való és fontosabb feladat, mint a szétszórt és magára hagyatott, de számbelileg
legnagyobb kisgazdatársadalmi osztályt művelni, felépíteni és helyesen vezetni.
Gazdaérdek, közös érdek. Ami érdeke a kicsinek, érdeke a nagynak. Tagjainkban nö-
velni fogjuk az osztályöntudatot, de osztályharcot nem hirdetünk, mert tudjuk, hogy
a földművesek boldogulásától függ a más társadalmi osztályok boldogulása is" (Prá-
gai Magyar Hírlap, 1935. február 19. 10. p.)57. Az egyesület gazdasági érdekvédel-
mi tevékenységet fejtett ki. A tagság továbbképzését és művelődését tanfolyamok,
tanulmányi kirándulások segítségével és szaklap kiadásával próbálta biztosítani. A
mezőgazdasági termelés javítására törekedett, és új értékesítési lehetőségeket kí-
vánt teremteni.

A Bódvavölgyi Gazdasági Egyesület 1936. november 8-án tartotta alakuló köz-
gyűlését Nagyidán. A találkozón felszólaló Fodor kiemelte, hogy az egyesületnek az
érdekvédelmi tevékenységét azért kellett a gazdákra kiterjesztenie, mert a többi

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 31

foglalkozási csoportnak már megvoltak a szerveik (konkrétan a kereskedőket tömö-
rítő kamarákat és a grémiumokat58 említette), a Mezőgazdasági Tanács pedig álla-
mi szervezetként nem képviselte őket kellőképpen. A nemzetiségi alapú egyesülést
azzal indokolta, hogy a többnyelvű adminisztráció csak megnehezítette volna a mű-
ködést (érdekes, hogy az állami, országos szintű betagolódást sem zárta ki). A föld-
műves- és gazdatanfolyamok beindítását ígérte, mivel alig volt magyar mezőgazda-
sági szakemberképzés. A program részletezésekor kitért a szakfolyóirat59 fontossá-
gára, a vetés- és állatkiállításokra, valamint a versenyek szervezésére. Az egyesü-
let elnöke Schell Péter nagyidai birtokos lett.60 A Garamvölgyi Gazdasági Egyesület
megalakítására 1937. július 4-én került sor Léván. Körzete a Lévai, Zselizi, Párká-
nyi és Ipolysági járásra, illetve a Verebélyi járás Léva vonzáskörzetébe tartozó köz-
ségeire terjedt ki. Az egyesület elnökévé Taubinger Árpádot választották (Bars,
1937. június 27. 1. p.; Bars, 1937. július 11. 1-2. p.)61.

A tájegységi keretekben működő egyesületek egységes irányítását és vezetését
az 1938 júliusában Ersekújvárott megalakított Dél-szlovákiai Gazdasági Egyesületek
Szövetsége végezte. A gazdasági egyesületek kiépítését alulról, a falu szintjéről
kezdték. A következő lépcsőt a járási beosztás jelentette, végül a szövetség látta el
a központi feladatokat, és hangolta össze a lokális és regionális kezdeményezése-
ket. A vezetőség összetétele mintha a nyugat-keleti földrajzi megosztottságot oldot-
ta volna fel. A szövetség elnöke Fodor Jenő, az alelnök (a Csallóközi Gazdasági
Egyesület elnöke) Bartal István lett (Fodor 1940, 188, 193).62

Fodor Jenő a szlovákiai magyar gazdasági egyesületek 1935-1938 közötti tevé-
kenységéről készített áttekintésében63 a kisebbségi élet szervezettségének négy
„pillérét" különböztette meg: a politikait, a kulturálist, az érdekvédelmit és a gazda-
ságit. A két utóbbit gyengének tartotta, szerinte fejlesztésük megkésett, mivel a po-
litikai és a közművelődési-kulturális önvédelem a csehszlovák kisebbségpolitika mi-
att elsőbbséget élvezett. Elképzeléseiben az érdekvédelem szorosan összefüggött
a gazdasági szervezettséggel. Két fogalmat különböztetett meg. Az érdekvédelem
(gazdaérdekek képviselete, felvilágosítás és jogsegély) alatt egy hosszan tartó fo-
lyamatot értett, amelyet a nagy taglétszám súlya támasztott alá. Az érdekellátás fo-
galma a termelő egyén, a gazda boldogulásának anyagi (szociális-vagyoni biztonság-
teremtés, a gazdálkodás javítása és modernizációja) és szellemi (szakképzés, isko-
láztatás) működési terepe. Hosszan kitért a gazdasági szakoktatás helyzetére, buk-
tatóira és a fennálló akadályokra (alacsony tanulólétszám, a szülők rossz anyagi
helyzete). Szerinte a tömeges oktatást „alapvető" és „továbbképző" tanfolyamok
formájában az egyesületek biztosíthatnák (Fodor 1940, 187-190).64

A szövetkezeti mozgalom (szövetkezeti típusokf5

A szövetkezeti élet sem bontakozott ki alapok és előzmények nélkül. A magyaror-
szági szövetkezeti struktúra is ismerte a szövetkezet-szövetkezeti központ hálóza-
tát. Az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) és a Hangya egyaránt betöltötte
azokat az irányító, szervező és ellenőrző szerepeket, amelyek a szövetkezeti intéz-
mény belső működése során igényként megjelentek.66 A hatalomváltás után tehát
nem keltett volna meglepetést az új szerkezeti elemként megjelenő Központi Szö-
vetkezet kreálása, ha az nem folyamodik politikai célokat követő mozgalomépítés-
hez. A magyar ügyviteli nyelvű és magyar tagsággal rendelkező szövetkezeteknek te-

32 Gaucsík István

hát meg kellett találniuk a helyüket a formálódó csehszlovák szövetkezeti ren-
dszerben.67

Szlovákiában a legnagyobb foglalkozási csoportoknak megfelelően négyfajta szö-
vetkezeti típus alakult ki: a földműves, az iparos, a munkás, az alkalmazotti-polgá-
ri. Ezek (kereskedelmi, pénzügyi és termelői) szövetségekbe tömörültek. Fölöttük re-
víziós és szervezési szövetségek, valamint a bírósági felügyelet állt. A szövetségek
konföderációi az államigazgatási-felügyeleti szervekkel (minisztériumok) voltak kap-
csolatban. A legnagyobb csoportot a földműves-szövetkezetek alkották, mivel az
összes szövetkezet tagságának 80-90%-a tartozott a keretei közé. Egymással pár-
huzamosan két szervezeti rendszer működött: a fiókjellegű és az önigazgató, de
ezek több esetben keveredhettek is. A szövetkezeti formákra egyszerre volt jellem-
ző az egységesülés és a nem szövetkezeti jegyek jelenléte (a szövetkezetek pénz-
ügyi központjai vagy a nagy felvásárló társaságok részvénytársaságokként működ-
tek) (Fabricius - Holec - Pesek - Virsik 1995, 84-87).68

Az alábbiakban a szlovákiai magyar szövetkezeti mozgalmat egyrészt az egyes tí-
pusok szerint vizsgálom,69 másrészt a szövetkezeti központok problémáját tekintem
át. Külön foglalkozom a Hanza tevékenységével, amely a magyar fogyasztási szövet-
kezetek nagyobbik részét tömörítette.

A hitelszövetkezetek megoszlása mutatta a legjobban, hogy a szlovákiai és kár-
pátaljai területeken a múltban ez a szövetkezeti fajta eltérő fejlődési utakat járt be,
kevésbé differenciálódott, és a hatalomváltás után is lényeges szerkezeti elemként
fennmaradt. A cseh-morva-sziléziai területeken a községekben a mezőgazdasági
(Raiffeisen-féle70), a városokban a polgári-iparos (Schulze-Delitzsch-féle71) szövetke-
zetek fejlett struktúrája magas színvonalú szövetkezeti hagyományokra támaszko-
dott. Ezek a típusok a volt felső-magyarországi területeken teljesen hiányoztak,
1918 előtt nem is tudtak gyökeret verni. A magyar hitelszövetkezetek jelentős szám-
mal (212) voltak képviselve. Az összes szövetkezet 18,2%-a volt magyar, ezzel meg-
előzte mind a német, mind a rutén kisebbséget, de a szlovákság mögött elmaradt.
Pénzügyi pozíciójuk megállapításához és működésük gazdaságosságához azonban
még hiányoznak az elemzések.

A mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezeti rendszer a magyar kisebbség
tagjai számára is több lehetőséget jelenthetett, hiszen a gazdasági vállalkozások
(ha nem hasonlítjuk össze a csehországival) széles és strukturált formái jöhettek
létre. Sok típus vagy teljesen hiányzott, vagy csak minimálisan volt reprezentálva. A
szlovákiai mezőgazdasági szövetkezetek 24,3%-os „részesedése" a csehországiak
53,4%-ával szemben jelentős lemaradást jelzett. Az összes mezőgazdasági szövet-
kezet (beszerzési és eladási, termelő, valamint egyéb kategóriában) közül 12,4%
(55) volt magyar, ami a többi kisebbséggel (német, rutén) szemben előnyös volt, de
a szlovákok 74,7%-os többségétől nagyon elmaradt. A magyarság mérlegét rontot-
ta, hogy főleg innovatív jellegű (gépszövetkezetek, villamossági szövetkezetek) és
egy-egy mezőgazdasági területre szakosodott kategóriát (pl. keményítőgyárak, gyü-
mölcs- és zöldségfeldolgozó, Ml. értékesítő szövetkezetek) nem tudott szervezni. Az
ipari szövetkezetek típusában is keveset tudott létrehozni (az összes 9,1%-át kite-
vő 13 vállalkozást).

A fogyasztási szövetkezetek a szlovákiai területeken domináltak (55,8%), Cseh-
országban kisebb arányt tettek ki (10,5%), így Szlovákiában agrárjellegénél fogva a

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 33

kisebb községekben is jellemzők voltak. A magyarság - döntően agrárnépességű
népcsoportként - éppen ezt az alapformát tudta jobban kiépíteni. 1931-ben az ösz-
szes szlovákiai és kárpátaljai szövetkezet 24%-a volt magyar (293).72 A hitel-, a me-
zőgazdasági és az ipari szövetkezeti fajtákhoz viszonyítva ez sokkal jobb részesedés
volt. Ennek a hálózatnak az alapját a Hanza Szövetkezeti Áruközpont (és néhány
társvállalkozása) vetette meg, mivel a magyar fogyasztási szövetkezetek 56,3%-át
(165-öt) inkorporálta. A többi azonban vagy szövetkezeti központ nélkül működött,
vagy a Központi Szövetkezet revíziós részlegéhez tartozott.

A bérlő- és telepítő, illetve a legelő- és erdőszövetkezetek (részben) az agárre-
form végrehajtása során keletkeztek. A csoportba tartozó 4 magyar bérlő-telepítő
és 3 erdőszövetkezet feltehetően a közigazgatási egységeknek (járás, tartomány)
juttatott földeket-erdőket, illetve az állam kezelésében maradiakat bérelhette. A ma-
gyar kisebbség az építő- és lakásszövetkezetek szintjén nagyon alulreprezentált
volt. Ez azt jelentette, hogy az építkezési lehetőségektől és a részben államilag ga-
rantált kölcsönöktől elesett (Rados 1932, 769).73

A szövetkezeti központok és szövetségek kérdése alkotta a kisebbségi magyar
szövetkezeti mozgalom legneuralgikusabb pontját. A magyar mezőgazdasági, ipari
és hitelszövetkezetek nem rendelkeztek önálló központtal, ami az érdekérvényesí-
tésüket hátráltatta és az állami kedvezményekből való részesedésüket akadályozta.
A köztársaság fennállásáig ilyen nem is jött létre. Az önálló hitelszövetkezeti köz-
pont hiánya azért volt súlyos, mert az itt összegyűlt tőkét nem tudták felhasználni
a fogyasztási szövetkezetekben.74

Egyedül a magyar fogyasztási szövetkezetek Hanza-szervezte csoportja alakítha-
tott központot. Ennek jóváhagyására a monopolhelyzetben lévő Központi Szövetke-
zet anyagi válsága, üzleti forgalmának visszaesése, áruosztályának felszámolása
és az áruellátás megoldatlansága vezette. Halmozott feladatainak (a hitelszövetke-
zetek pénzügyi műveleteinek lebonyolítása és a fogyasztási szövetkezetek áruval va-
ló ellátása) nem tudott problémák nélkül eleget tenni. Az 1925-ben felszámolt üzle-
ti részlegei helyett felvásárló központokat (Zsolna, Kassa, Késmárk, Galánta) alakí-
tott ki, de ezek komoly tőkehiánnyal küszködtek, egyedül a galántai volt jövedelme-
ző (Fabricius - Holec - Pesek - Virsik 1995, 100; Vavrik 1993, 10). Végül hatásköré-
nek bizonyos decentralizálására kényszerült, és ez találkozott az 1920-tól felmerü-
lő, de már 1923-tól a kisalföldi magyar szövetkezetek vezetői által konkrétan meg-
fogalmazott célkitűzésekkel.

A Hanza Szövetkezeti Áruközpontot 1925. június 18-án 35 magyar szövetkezet
és 19 fizikai személy alapította. A Hanza a fogyasztási szövetkezetek államfordulat
előtti szervezetére támaszkodva, a tagok és a vezetők gyakorlati tapasztalatait
hasznosítva a kisebbségi magyarság legsikeresebb -és mindmáig kellőképpen még
nem vizsgált - vállalkozását teremtette meg. Az 1924-1929 közötti gazdasági kon-
junktúra kedvezően befolyásolta fejlődését. Ez az időszak vetette meg annak az
anyagi és technikai bázisnak az alapjait, amelyekre az 1930-as évek második felé-
nek vállalkozói tevékenysége, üzleti tevékenységének kiterjesztése és kultúratámo-
gató, közművelődési aktivitásai épültek.75

Szervezeti rendszerét az 1930-ban alapított Hanza Hitelszövetkezet szilárdította
meg, amely az áruszövetkezet tőkegyűjtő és kölcsönnyújtó helyeként működött. A
tagszövetkezeteknek állandó hitelt biztosított, és így fedezte az elszámoláskor je-

34 Gaucsík István

lentkező hiányt. Ezzel elérték a vállalkozás pénzügyi függetlenségét. Ez az alszer-
vezet azonban, amely a fogyasztási szövetkezetek hálózatára épült, nem tölthette
be a magyar hitelszövetkezetek központjának a szerepét, hiszen szintén a Közpon-
ti Szövetkezethez tartozott (Vavrik 1993, 50-53).76

Gazdasági érdekeit 1934 folyamán a Központi Szövetkezettel folytatott vitában
is meg tudta védeni. A nézeteltérés tárgyát a pénzfeleslegek, óvadékok és az ellen-
őri költségek csökkentése jelentette (Hanza Szövetkezeti Újság, 1935. június 15.
4. p.). A történet előzménye az 1929-es megegyezésük volt, amely során a Hanza
kérésére az érsekújvári ellenőrzési székhely a személyzettel együtt Galántára került.
A revíziós költségek elszámolásakor a Hanza előnyt kapott, a kiadások kisebbik ré-
szét kellett állnia. A Központi Szövetkezet ezt a megállapodást 1934. január 1-jei
hatállyal mondta fel, nem utolsó sorban a Centrokooperatív77 nyomására, amely a
szerződésben az ellenőrzési jog átruházását kifogásolta. A Központi Szövetkezet ne-
hezményezte, hogy a Hanza a költségeket saját számlájára vezette, amelytől így el-
esett (a galántaiak kívánságát, hogy a költségeket csökkentsék, ezért sem tartotta
korrektnek). A Hanza másik követelését, hogy a tőle a pozsonyi központba befolyt
tőkékkel rendelkezzen, szintén elutasította, hiszen pénzügyi központként jogosítvá-
nyaihoz ragaszkodott. Ez a követelés minden bizonnyal a Hanza Hitelszövetkezet po-
zícióit akarta megszilárdítani, mivel csak a Központi Szövetkezet döntött arról, hogy
a pénzfeleslegek vagy a helyi hitelszövetkezetnél, vagy nála maradnak.78

A konfliktus végül kompromisszummal zárult (további adatokat nem találtam er-
re vonatkozóan, de valószínűleg a korábbi helyzet maradt fenn). Ez előkészítette a
NUPOD-dal 1935-ben közösen létrehozott Centrum nevű felvásárlási iroda megnyi-
tását, amely az áruközpont üzleti forgalmának növekedését nagyban elősegítette.79
Találó volt Ivánfy Géza megállapítása a szövetkezeti forma lényegéről: „A szövetke-
zet az egymásrautaltságuk terén öntudatra ébredt fogyasztók intézménye" (Ivánfy
1932, 140)80.

A két világháború közötti kisebbségi magyar szövetkezetek fejlődésének komp-
lex vizsgálata még várat magára. A szövetkezeti mozgalom feltételrendszere, a rá
vonatkozó statisztikai adatok, a levéltári iratanyagokban és a publikációkban elrej-
tett információk teljes mértékben feltérképezetlenek. Gazdálkodásuk milyensége
(mennyire voltak nyereségesek vagy veszteségesek), tőkeviszonyaik alakulása és a
régiókban játszott társadalmi, kulturális szerepük sem képezték kutatások tárgyát.
A legjelentősebb szövetkezeti vezetők (Nagy Ferenc, Kuthy Géza, Várady Béla stb.)
pályaképeiről, koncepcióiról pedig alig tudunk valamit.

Kisipar és kiskereskedelem - az ipartársulatok31

Az iparosokat és kereskedőket tömörítő ipartársulatok (amelyeket az újabb szlová-
kiai magyar történeti kutatások teljesen elfelejtettek) a fentiekben bemutatott szer-
vezeti formákhoz hasonlóan az államfordulat előtti alapokra támaszkodtak.82 Cseh-
szlovákiában a kisipar és a kereskedelem ezen szerveződéseinek törvényi keretei
elég hosszú ideig átmenetiek voltak. Az egységes iparjog későn került bevezetésre,
és ezzel együtt az új szervezeti keretek kialakítása is késett. 1918 és 1924 között
jogi „kétvágányúság" állt fenn, hiszen a cseh országrészekben az osztrák iparren-
delet, Szlovákiában a magyar törvények voltak hatályban.83

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 35

Az egységesítést az 1924. december l-jén kihirdetett 259. sz. ipartörvény
{Sbírka... 1924, 1575-1629).84 rendelte el, amely az iparfajták három fő csoport-
ját különböztette meg: az ún. szabad iparágakat, a kézműipart és a hivatali enge-
délyhez kötött (koncessziós) iparokat. Rögzítette az iparűzés kategóriáit, az önálló
vállalkozás feltételeit (végzettség, igazolványok kiadása, gyakorlat, dijak befizetése,
kérvényező eljárások stb.) és a kisüzemek működésének szabályait. Részletesen ki-
tért a kisipari vállalkozás tevékenységére, bérletére, átvételére, a segédek, munká-
sok és az inasok munkajogi, fizetési viszonyaira. Lehetővé tette inasiskolák alapítá-
sát és fenntartását. A törvény az állami közigazgatás (iparhatóság) számára előírta
az ipartársulatok járási vagy városi szinten való létrehozását (7. fejezet, 152. §).85
Az ipartársulatoknak a közigazgatási-járási beosztáshoz kellett alkalmazkodniuk, és
a törvény által megszabott fél éven belül újra kellett alakulniuk (lehetséges volt
egyesületi formát is választani). Ennek feltételét a tevékenységükhöz szükséges ak-
tív vagyonállomány jelentette. A féléves határidőn túl a régi alapokon működő társu-
latoknak be kellett szüntetniük, fel kellett számolniuk működésüket.86

Az ipartársulatok sokrétű társadalmi, humanitárius, gazdasági és kulturális célo-
kat vállaltak fel. A tagok számára anyagi segítséget nyújtottak (pénztárak, segély-
alapok), támogatták a művelődést, a szakképzést, biztosíthatták a közös kisipari
termelést, az iparengedélyek kiadásával-megvonásával a kisipar védelmében befo-
lyásolhatták a helyi üzleti versenyt, nyersanyagraktárakat, vásárcsarnokokat, szö-
vetkezeti hitelintézeteket alakíthattak, ipari- és inasiskolákat, tanulóműhelyeket,
szaktanfolyamokat szervezhettek. Ipari munkaközvetítéssel is foglalkozhattak.87 Na-
gyon fontos jogosítványuk volt, hogy kereteiken belül az egyes iparosokat összefo-
gó (legkevesebb 30 tagot számláló) szakosztályok alakulhattak, amelyek érdekvé-
delmi munkát (javaslatok, állásfoglalások) fejthettek ki (Sbírka... 1924,
1621-1622). Hivatalosan vegyes jellegű szervezetek voltak (a megnevezésük: ve-
gyes ipartársulatok), hiszen az iparágak legszélesebb spektruma a kereteik között
összpontosult.

A magyarlakta területek ipartársulatai a törvény intencióinak megfelelően szin-
tén átalakultak. Tagságuk és a tisztviselői kar megoszlása a járások nemzetiségi vi-
szonyait tükrözte vissza. A társulatok elnökei, választmányai, titkárai legnagyobb
részt még 1918 előtt szerezték meg igazgatási-szervezési tapasztalataikat. Az
1924-es év tehát számukra nem jelentett radikálisan új kezdést. Az érdekvédelem
terén abban az értelemben jelentett újrakezdést, hogy egészen újfajta gazdasági és
gazdaságpolitikai jelenségekkel, kihívásokkal szembesültek. Az országos hierarchi-
án belül új szervezeti felépítményt kellett kialakítaniuk.88

Az ipartársulatok a magyar anyanyelvű iparosság gazdasági és nyelvhasználati ér-
dekeinek képviseletét is felvállalták. Szinte az egész korszakon keresztülhúzódnak a
tervek, a javaslatok és az újra és újra megfogalmazódó követelések. A magyar kis-
iparos társadalom meglepő aktivitást mutatott ezen a területen. A magyar vezetésű
társulatok helyzetét több problémakör befolyásolta. Az egyik az általános jellegű, sőt
állandónak mondható, a közgazdasági viszonyokból (árzuhanás, magas munkaárak,
fizetésképtelenségek, sérelmes adófajták és behajtásuk stb.) eredeztethető válság-
érzet volt. A kortársak szerint ennek alapját a mind szervezettebb nagyipari termelés
és nagykereskedelem következményei, valamint az állami befolyás(olás) növekedé-
se alkotta. Voltak olyanok, akik a világgazdasági átrendeződés hatásainak a begyű-

36 Gaucsík István

rűződését is felfedezték, és rámutattak az ipar működési zavarainak az agrárválság-
gal való szoros összefüggésére.89 A Rimaszombati Járási Ipartársulat 1922. évi 13
pontja például minden bizonnyal a többségi véleményt tükrözte.90 A dunaszerdahelyi
ipartársulat javaslata 1931-ben a galántaiakkal közösen megfogalmazott memoran-
dumban az alacsony kamatú, hosszú lejáratú kisipari kölcsönt sürgette, és rámuta-
tott az iparosság hátrányos adómegkülönböztetésére is.91

A világgazdasági válság idején a vásárlóerő csökkenése a kisipari termékek el-
adását vetette vissza, ami a műhelyek bezárását vonta maga után. Ebben az idő-
ben többek között az adókivetések revízióját, a szociális terhek csökkentését, a na-
gyipari terjeszkedés (elsősorban a Bata-cég vidéki műhelyeinek) visszaszorítását és
a munkanélkülivé lett iparosok állami segélyezését szorgalmazták.92 A Párkányi Já-
rási Ipartársulat 1933-ban a csődmegnyitások elhalasztását kérte. A pénzügyi, igaz-
ságügyi és kereskedelemügyi minisztériumnak eljuttatott memorandum a gazdamo-
ratórium negatív következményeit (a gazdaadósságok behajthatatlansága), a bank-
hitel korlátozását, a készpénzcsökkenés következtében az áruértékesítés nehézsé-
geit sorolta fel. A közterhek és az adók csökkentését kérték. A moratórium beveze-
tését, tehát az ingóságok meghagyását, a lefoglalások beszüntetését javasolták
ugyanaddig, amíg a gazdamoratórium tartott, és vonatkoznia kellett a magánadós-
ságokra és az adóhátralékokra is. Az általuk kidolgozott törvényjavaslat a kisegzisz-
tenciák védelmét kívánta biztosítani.93

Gáspár Jenőnek, a Vágsellyei Járási Ipartársulat titkárának az 1932-es évet
elemző lendületes beszámolója, kitérve a nemzetközi gazdasági viszonyokra, a kis-
iparosság helyzetéről festett sötét képet, túlhangsúlyozva annak rendi hivatását és
küldetéstudatát: „Kritikánk gyakorlásában nem szorítkozhatunk territorialitásra; egy
állam, egy nemzet gazdasági élete a logika vas következetességével kapcsolódik az
egész világ gazdasági szervezettségébe, olyan ez a gazdasági struktúra, mint egy
kártyavár, amelyben ha egy kártya megmozdul és kiesik: összedől az egész. Nem-
zetek politikai, gazdasági és szociális életének csak egy alapja lehet: az etika, az
erkölcs [...] E világőrületben jólmenő iparosok és kereskedők - a társadalom azon
rétegének zöme, amely a humanizmus, az emberi eszmék újjászületése óta csak
előre tudta vinni a civilizáció zászlaját, mert örökös ütközőközpontja volt a társada-
lom feudális, arisztokrata, minden újítástól borzongó rétege és az emberiség nincs-
telenjeinek, a mobnak, azaz a máról holnapra élő sötét massza között, amely tulaj-
donképpen védte a polgári eszméket s minden túlkapások villámhárítójaként szere-
pelt s akiknek köszönhette a XX. század majdnem minden anyagi és szellemi érté-
két, ma lerongyolva, éhesen, réveteg tekintettel, letargikusan kóborol az elhagyott
pusztán."94 Ez a szubjektív előadásmód mégis érzékletesen jelezte azt az elhúzódó
válságot, amely a kisiparos és a kiskereskedő réteget sújtotta. Úgy tűnik, hogy az
agrárfoglalkozásúak mellett ez a réteg volt az időszak másik vesztese.

Volt egy olyan problémakör is, amely a magyar vezetőségű ipartársulatok számá-
ra dilemmaként vetődött fel. Ez a szervezeti csatlakozás kérdése volt a
Szlovenszkoi és Podkarpatszka Ruszi Ipartársulatok és Grémiumok Országos Szö-
vetségéhez, ennek legfőbb akadályát a hátrányos nemzetiségi megkülönböztetés
képezte.95 1926 és 1928 között zajlottak azok a pozícióharcok, amelyek a magyar
ipartársulatok helyzetére is hatással voltak. Az IGOSZ létrehozását valószínűleg az
Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szlovákiai részlege kezdeményezte az ipartársu-

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 37

lati tevékenység központosításának céljából.96 Az egyoldalú állami lépések, a nyuga-
ti megyék ipartársulatainak szerveződése és a turócszentmártoni székhelyű IGOSZ
preferálása ellen a kelet-szlovákiai szervezetek Kassán az Egyesült Iparosok Orszá-
gos Szövetségét97 alakították meg. Legfőbb érvük a szövetségi szervezet decentra-
lizálása volt, amelynek alapját az ipartársulatok megyei szövetségei alkották. Az
ipartársulati autonómia és önigazgatás gondolatát képviselték a kötelező belépés-
sel szemben, ami szerintük az ipartörvény szellemét sértette.98 A Nyitrai Járás Ve-
gyes Ipartársulatainak állásfoglalása ezt a koncepciót részleteiben fejtette ki. Há-
romlépcsős rendszert javasoltak. A megyei szövetségeket (a nagymegyék területén)
és a kamarai szövetségeket (az ipari és kereskedelmi kamarák területein) az ipar-
társulatok hozták volna létre, amelyeket a szlovákiai és kárpátaljai központi szövet-
ség egyesített volna.99 Az IGOSZ-t végül csak 40 ipartársulat alapította. Az előkészí-
tő bizottság azért sürgette a járási testületek mielőbbi csatlakozását, mert az irá-
nyító-döntéshozó szervek megválasztása késett, emellett a tömeges támogatást is
mielőbb biztosítani akarták.100

Az ipartársulatok kompromisszumos jegyeket tartalmazó trencséni határozata
(1927. április 10.), amelyet a magyar vezetésűek közül csak a komáromi és a rozs-
nyói írt alá, nem sokat változtatott a helyzeten.101 Az állami támogatást élvező
IGOSZ a kötelező csatlakozást sürgette, amire később az 1930-as években is volt
példa, tehát az összes szervezet nem támogatta a szövetséget.102 Az ElOSZ-t nem
tekintette partnernek, mivel az indoklás szerint magánegyesületként jogi felhatal-
mazása nem volt az ipartársulatok képviseletére, és gyakorlati súllyal sem rendel-
kezett.103 A viták lényegét azonban nemcsak az ipartársulati rendszeren belüli pozí-
ciók megszerzése alkotta, hanem felszínre kerültek a nemzetiségi ellentétek is.104

Az IGOSZ alakuló közgyűlésére csak 1928. december 9-én került sor
Trencsénben. A székhely körüli vita nem dőlt el egyértelműen Turócszentmárton ja-
vára, hiszen az erről való szavazáskor minimális többséget kapott. Az eddig feltér-
képezett adatokból úgy tűnik, hogy a járási ipartársulatok és az IGOSZ közötti ellen-
tétek-feszültségek 1938-ig megmaradtak.105 A magyar iparosság vezetői kivárásra
rendezkedtek be, illetve egy ideig az ideiglenes tagságot választották.106 Magatartá-
sukat és belépésüket az 1927. évi komáromi memorandumban foglalt követelések
teljesítéséhez kötötték. A szövetség székhelyének Pozsonyba való áttételét, a tár-
sulatok pénzügyi hozzájárulásának méltányos mértékét és a szövetségi közlemé-
nyek magyar nyelven való megjelentetését kérték.107

Ezek gyakorlatilag 1938-ig csak részben, kellő biztosítékok nélkül valósultak
meg. A magyar érdekeket közvetítő tervek nem kerültek elfogadásra. Ez lett a sor-
sa a Losonci Járási Vegyes Ipartársulat tisztviselője, Vitovszky József által 1931-ben
kidolgozott, az IGOSZ felépítését megújító új szervezeti szabályzatnak és a magyar
titkárság gondolatának is.108 így érthető az a távolságtartás, amivel az IGOSZ-szal
szemben a magyar ipartársulatok viseltettek, bár az általános jellegű iparos akciók-
ban részt vettek (tiltakozások a kormányszerveknél, a ipartörvény reformja, a sza-
kipartársulatok engedélyezésének betiltása, a szövetkezetekkel szembeni állami tá-
mogatás elérése, szociális támogatások kiharcolása).109

A magyar nemzetiségű iparosság összefogására, érdekeik érvényesítésére nem-
csak szakmai110, hanem az ellenzéki magyar pártok részéről politikai törekvések is
születtek.111

38 Gaucsík István

Következtetések

A bemutatott szervezettípusok (gazdasági egyesületek, szövetkezetek, ipartár-
sulatok)112 közös vonása, hogy előzményeik, működési és vezetési alapjaik az állam-
fordulat előttre nyúlnak vissza. Csehszlovákia megalakulásával az új törvényi kör-
nyezethez és a megváltozott gazdasági-hatalmi erőviszonyokhoz kellett alkalmaz-
kodniuk. Betagolódásuk a csehszlovák gazdasági nacionalizmus kezdeti felerősö-
dött szakaszában ment végbe, amikor a többségi irányítású gazdaságpolitika az egy-
séges nemzeti gazdaság és intézményrendszer kialakítását tűzte ki céljául.

Integrálódásukat - amelyet körülbelül 1918-1919 és 1923-1924 közé helyez-
nék - a jogszabályozás megkésése, elhúzódása és az egységesítés során felmerü-
lő problémák (ipari válság, Szlovákia piacvesztései, az ágazatok elmélyülő nehézsé-
gei stb.), valamint a nemzetközi gazdasági viszonyok anomáliái is nehezítették. A
két világháború között a régi struktúrák részleges továbbélésére és újak keletkezé-
sére egyaránt vannak példák. A megyei gazdasági egyesületek 1923-ig - nem utol-
sósorban a negatív kisebbségpolitikai gyakorlat következtében - megszűntek. Az el-
lenzéki magyar pártok az 1930-as évek közepétől, immár egy regionális szintű „gaz-
daságpolitikai koncepció" jegyében újították fel a gazdasági egyesületek tevékeny-
ségét. A magyar tagságú és ügyviteli nyelvű szövetkezetek és az ipartársulatok
nagyjából egy időben kezdték meg érdekérvényesítő programjaik megvalósítását
(1925-ben kezdte meg működését a Hanza, és elkezdődött a vegyes jellegű ipartár-
sulatok létrehozása).

Mindkét szervezetfajta azonban belső deficittel küzdött. A szövetkezeti mozgal-
mat regionális és típusbeli széttöredezettség (Dél-Szlovákia a központi terület; a fo-
gyasztási szövetkezetek túlsúlya) és az autonóm központok hiánya jellemezte. Az
ipartársulatokat elhúzódó szerkezetváltási zavarok (pl. a szakipartársulatok kiválá-
sa, saját tőke hiánya) sújtották. A politikum a leghangsúlyosabban a gazdaréteget
megszervező gazdasági egyesületeket támogatta, mivel egészen új felépítésüket
kellett létrehozni. A szövetkezetek és az ipartársulatok keretei ezzel szemben foly-
tonosságot mutattak, így esetükben (talán) kevésbé mutathatók ki a pártpolitika
szervezetépítő szándékai.

Jegyzetek

33.   A gazdasági alrendszer értelmezésére a szerzőtől Új Szó, 2005. 3. sz. (február 4.)
12-13. p.

34.   „A szervezet olyan rendezett és hierarchizált emberi együttes, amely egy-egy adott cél
érdekében biztosítja tagjai együttműködését és koordinációját" (Vámosi 2002, 121;
lásd még Andorka 2003, 407-408; Weber 1992, 130).

35.   Weber meghatározásában a gazdasági szervezetek rendje (normái) a cselekvéseket sza-
bályozta. Ezek a cselekvések önálló gazdálkodást jelentettek (Weber 1992, 91).

36.   Kulturális keretrendszer alatt Sziklay Ferenc a társadalmi, kulturális, közművelődési,
népművelési, oktatásügyi, testnevelési és ifjúságtámogató szerveződéseket értette
(Borsody 2002, 92-93).

37.   A nagyobb szervezeti kerethez tartozók (divizionálisak) közé az ellenzéki magyar párto-
kon belül célzatosan létrehozott szakosztályokat és a politikai szereplők által a gazda-

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 39

38.

39.

40.

41.

42.

sági szférában alapított, kezdeményezett vállalkozásokat - mint részterületeket-alrend-
szereket képezőket - sorolom.

Az első csoporthoz tartozó pénzintézetek (letéti bankok) néhány kérdését már előző ta-
nulmányaimban vizsgáltam (vő. Gaucsík 202/2003; 2004).

A földműves- és a gazdaréteget, valamint a földbirtokosságot sújtó földbirtokreform, az
1930-as évek második felében aktuális gazdaadósságok rendezésének kérdésköre, il-
letve a mezőgazdaság általános helyzete túlmutat e dolgozat keretein. A szlovákiai ma-
gyarsággal foglalkozó munkák (ha csak a gazdasági jellegű szerveződéseket vizsgáljuk)
nagyon marginálisan és vázlatosan csak a szövetkezeteket említik. A gazdasági egyesü-
letekkel és az ipartársulatokkal ezért részletesebben foglalkozom.
6. táblázat. A Szlovákiához került vármegyék gazdasági egyesületeinek részleges adatai

A szervezet neve

Székhelye

Alapítási/új-
raalakulási év

Szlovákiában 1922-ig
működő

Abaúj-Torna Vármegyei Gazdasági Egyesület

Kassa

1860/1880

?

Barsmegyei Gazdasági Egyesület

Léva

1860

igen (van adat)

Gömör-Kishontmegyei Gazdasági Egyesület

Rimaszombat

7

7

Hontmegyei Gazdasági Egyesület

Ipolyság

1883

valószínűsíthető

Komárommegyei Gazdasági Egyesület

Komárom

1869

valószínűsíthető

Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület

Balassagyarmat

1860/1881

igen (van adat)

Nyitra Vármegyei Gazdasági Egyesület

Nyitra

1861

igen (van adat)

Pozsonymegyei Gazdasági Egyesület

Pozsony

1860

valószínűsíthető

Sárosmegyei Gazdasági Egyesület

Eperjes

1865

7

Szepesmegyei Gazdasági Egyesület

Lőcse

1841

?

Zemplénvármegyei Gazdasági Egyesület

Sátoraljaújhely

1860/1864

7

Forrás: Gazdasági... 1896, 40, 41, 161, 188, 378, 391, 415, 634

Kisebb, regionális-lokális vonatkozású, a magyar etnikai és szórványterületen kívül ta-
lálható, NI. a kárpátaljai egyesületeket nem vettem figyelembe. A táblázatban feltünte-
tett adatok hiányosak, csak tájékoztató jellegűek. A hatalomváltás után is működőkről
a szövegben esik majd szó. Az egyesületeket elsősorban a 19. és a 20. század fordu-
lójától kellene figyelemmel kísérni (tevékenységi kör, irányító személyek) a szlovákiai
közigazgatási reformig, 1922-ig, amikor megszűntek. További kutatások szükségesek,
hogy részletesebben feltárják nemcsak ezeknek a szervezeteknek, hanem az egyéb tár-
sulásoknak (gazdaköröknek) is az 1918 utáni működését.

A Szlovákia területén található egykori magyar megyéket hat nagyobb területű megyébe
vonták össze. Megnevezésüket innen kapták (nagymegye vagy nagyzsupa - vefzupa).
Az ún. nagyzsuparendszert az 1920. február 29-i 126. sz. törvény vezette be. Az 53. §
a megyei vállalkozások vezetőit állami alkalmazottaknak tekintette. A nagymegyék szö-
vetségeket (zupní svazy) is létrehozhattak, amelyek több nagymegye érdekeit képvisel-
hették, de nem vállaltak fel állami feladatokat (63. §). - A törvényt a 310. sz. kormány-
rendelet (1922. október 26.) léptette életbe, végrehajtását a 378. sz. (1922. december
21.) rendelet írta elő. Az állami szakhatóságok átszervezését és a jogkörök átruházását
a 383. sz. (1922. december 22.) rendelet szabályozta, de ebben külön nem szerepel-
tek a gazdasági egyesületek (végrehajtásáról az 1923. január 29-i hirdetmény rendelke-
zett). A vármegyei vagyonállomány felmérésére és átvételére a 332. sz. 1922. novem-
ber 3-i rendelet szellemében került sor, amely csak az önálló alapokat és alapítványo-
kat konkretizálta, de a gazdasági egyesületekre nem tért ki (vö. Pálesch 1923, 979,
1041, 1216). - A gazdasági egyesületek által képviselt ingó és ingatlan vagyonnal kap-
csolatos adatok teljesen ismeretlenek. Egy 1927-es áttekintés szerint - amely a tarto-
mányi rendszer előzményeit is érintette - a Szlovákia területén található megyék aktív
vagyona 77,154 milló Ke volt (vö. Verejná... 1930, 52/1. táblázat). - Az egyesületi jog
lehetővé tette szakjellegű (odborové spolky, organizácie) és gazdasági egyesületek (hos-
podárske spolky) alapítását (Spolcovanie... 1923, 9).

40 Gaucsík István

43.   Ezeknek a szerveknek az igazgató bizottságai a megye mezőgazdasági szakcsoportjai-
ként működhettek (Spolcovanie... 1923, 9). Fodor Jenő a szervezetek tevékenységét a
magyarság szempontjából negatívan értékelte (Fodor 1940, 186).

44.   Szilassy Béla (1881-?) a kezdetektől részt vett a kisgazdapárt szervezésében. 1920-
ban az ellenzéki pártok Közös Bizottságának az elnöke. 1925-ben a Magyar Nemzeti
Párt egyik alelnöke. 1929-ben szenátor, 1938 után a Felvidéki Minisztérium államtitká-
ra. Részletesebben (Angyal 2002, 332-333).

45.   Igy került sor például a szenei Gazdakör feloszlatására is. Az 1925-ben alakult Szenei
Gazdasági Egyesület (nincs kapcsolatban a fentiekben tárgyalt szervezetekkel!), amely
tagsága számára műtrágyát biztosított, politikával nem foglalkozott, mégis állandó rend-
őri megfigyelés alatt volt (Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltár [a továbbiak-
ban: PÁLVF], Galántai Járási Hivatal, 17. d., 874).

46.   Szilassy gondolatmenetében a gazdasági autonómia nemzetiségi kiterjesztése, az etni-
kai alapú gazdakamarák létrehozása is megjelenik.

47.   Nincs adatom arra vonatkozóan, hogy a határváltozás során területileg jelentősen cson-
kult két vármegye egyesületeit mikor vonták össze, de minden bizonnyal erre 1918 után
került sor. Az eddigi kutatásokból már annyi kiderült, hogy a szervezet titkára 1906-tól
Fodor Jenő volt. Az 1920-as években a kisgazdapárt alelnöke, a Gömör-Nógrád Megyei
Gazdasági Egyesület hivatalos lapjának, a Magyar Gazdának a felelős szerkesztője.
1935-től a regionális gazdasági egyesületek létrehozásának irányítója, egyben a tornai-
jai székhelyű Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület elnöke. Az első bécsi döntés után a felső-
ház tagja, a Felvidéki Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének elnöke (tevékeny-
ségével a továbbiakban még részletesebben foglalkozom) (Prágai Magyar Hírlap, 1923.
január 9., 5. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1935. február 19. 10. p.; Fodor 1940, 186).

48.   Szent-lvány József (1884-1941) az Országos Magyar Kisgazda-, Földmives-, és Kisipa-
ros Párt, majd a Magyar Nemzeti Párt vezetője. Többször képviselő a prágai parlament-
ben. Gazdálkodási tapasztalatait kamatoztatta az egyes gazdasági kérdések vizsgálata-
kor. Gazdaságpolitikai koncepciói, felvetései és javaslatai termékenyítőleg hatottak a
szlovákiai magyar gazdasági önvédelem kibontakozására (Angyal 2002, 331-332).

49.   Nyitrai Állami Levéltár (Státny archív v Nitre), Nyitra megye, 39. d., prez. 11 513.

50.   A híradás közli Törköly József állásfoglalását is, aki a védelmet egy prágai ügyvéddel
együtt látta el. Az egyesület vezetősége a megszüntetés veszélyének fő vádját, hogy nem-
zetiségi szervezet és így potencionális veszélyforrás az államra, azzal kísérelte meg kivé-
deni, hogy a régió szlovák gazdáit is integrálni akarta. Sajtóorgánumát, a Gömöri Gazdát
szlovákul is meg akarták jelentetni, és szlovák nyelvű gazdasági előadásokat terveztek.

51.   Az immár részletesen kifejtett vádak szerint az egyesület megszegte az alapszabályait,
amikor politikai szerepet vállalt, az állam gabonaellátása ellen agitált, és gyűlésein a ta-
gok a magyar himnuszt énekelték. A határmegállapító bizottsághoz eljuttatott memoran-
dum és a szabad terményforgalom (minden bizonnyal a déli, magyarországi piaci kap-
csolatok felújításának) szorgalmazása eszerint politikai aknamunkának számított (Prá-
gai Magyar Hírlap, 1923. április 20. 3. p.). - Az egyesület elődjét, a Gömör-Kishont-
megyei Gazdasági Egyesületet Szent-lvány vezette. Később erről így írt: „jóval a forrada-
lom előtt néhány lelkes munkatársam biztatására és segítségével 900-nál több kisgaz-
da tagot toboroztam, s a sok akadály dacára keresztülvittem, hogy a vezetésben telje-
sen egyforma mértékkel vegyenek részt kisgazdák és földbirtokosok, és az egyesület
demokratizálása érdekében messzemenő további terveim is voltak. Ideálom a falu gaz-
dasági, kulturális felemelése." A tagság a kisgazdapárt választóbázisát jelentette.
Szent-lvány József erre az alapra támaszkodva szervezte meg a párt adminisztrációs
központját Rimaszombatban, míg Komárom volt a szervezőmunka központja (Prágai Ma-
gyar Hírlap, 1923. augusztus 5. 2. p.; Magyar Gazda, 1922. március 5. 1. p.). Az egye-
sületbeli munkájára hivatkozik még az 1932-es érsekújvári beszédében (Hangéi 1940,
79; Angyal 2002, 57).

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 41

52.
53.

54.

55.
56.

57.

58.

59.

60.

1921-ben 150 szövetséget tartozott hozzá (Magyar Gazda, 1921. július 10. 1. p.).
Az igazgatói tisztet Kratsik Jenő töltötte be. Az 1920-as évek elején az elnök Malcomes
Béla volt (Prágai Magyar Hírlap, 1923. február 17. 7. p.; Angyal 2002, 63).
A szövetkezet ügyvezető igazgatója Beinrohr Dezső, a Magyar Nemzeti Párt (minden bi-
zonnyal lévai járási) titkára volt. Az igazgatóság elnöki tisztét Kmoskó Béla lévai ügyvéd
látta el. A vállalkozás tejszövetkezetet is működtetett. 1929-1930 között Garamvölgyi
Magyar Gazda néven „köz- és mezőgazdasági" lapot jelentetett meg Beinrohr Dezső fő-
szerkesztésében (Garamvölgyi Magyar Gazda, 1929. november 1. 1-3. p.; uo. 1929.
december 1. 5. p.; uo. 1930. január 1. 1. p.; uo. 1930. február 1. 9. p.; uo. 1930. áp-
rilis 1. 3. p.; uo. 1930. május, 1-2; uo. 1930. június, 2-3., 5. p.; uo. 1930. augusz-
tus, 1-2. p.). - A Lévai Első Bank magyar pénzintézetként az 1930-as évek elején sike-
res szanálási akciót hajtott végre a Pozsonyi I. Takarékbank támogatásával. Schubert
Tódor, a lévai szellemi élet egyik legjelentősebb alakja, aki az 1937. évi kisebbségi kon-
ferencia szervezőjeként és előadójaként ismert, 1923-tól ügyvezető igazgatója volt a
banknak. Kmoskó Béla 1930-tól lett az igazgatóság elnöke (Schubert 1940 18-21).
Fodor Jenőre lásd az 54. jegyzetet.
7. táblázat. A szlovákiai magyar gazdasági egyesületek szervezeti rendszere*

A szervezet neve

Alapítás dátuma

Székhely

Nyugatszlovenszkoi Gazdasági Egyesület

1933. február 23.**

Galánta

Csallóközi Gazdasági Egyesület

?

Dunaszerdahely

Nyitravölgyi Gazdasági Egyesület

?

Érsekújvár

Garamvölgyi Gazdasági Egyesület

1937. július 4.

Léva

Középszlovenszkói Gazdasági Egyesület

?

Losonc

Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület

1935. február

Tornaija

Bódvavölgyi Gazdasági Egyesület

1936. november 8.

Szepsi

Bodrogközi Gazdasági Egyesület

?

Királyhelmec

Forrás: Szlovák Nemzeti Levéltár, Országos Hivatal, 137. d. 1586/1936 prez.; Bars,
1937. június 27. 1. p.; Bars, 1937. július 11.1-2. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1935. feb-
ruár 6. 6. p.; Fodor 1940, 187; Pukkai 1994, 62.

*A táblázat csak az eddigi részkutatások eredményeit tartalmazza. A többi egyesület hi-
ányzó adatait a későbbiekben még tisztáznom kell. A szövegben csak három egyesület
megalakulását tekinthettem át. A többi egyesületre vonatkozó, még felkutatásra váró
adatokat a regionális sajtótermékek rejtik.

**A Nyugatszlovenszkoi Gazdasági Egyesületre vonatkozó híradás Pukkai László hivat-
kozott munkája szerint a Hanza Szövetkezeti Újságban található, de ehhez a számhoz
nem jutottam hozzá, így csak rá tudok hivatkozni (Pukkai 1994, 62). Az egyesület 1933.
évi megalakulásának körülményeit még ellenőrizni kell.

Az egyesület elnöke Fodor Jenő lett. Alelnökké Hámos Lászlót és V. Oros Jánost válasz-
tották.

A kereskedőket tömörítő grémiumok az ipartörvény 155. §-ának 2. bek.-e és az 1930.
június 20. 81. sz. kormányrendelet alapján jöhettek létre. Az ipartársulatokból való ki-
válásuk érdekellentéteket szült, és a helyi, járási gazdasági rivalizálást erősítette. A ma-
gyarlakta területeken működő és szintén az államfordulat előtti mintákra támaszkodó
testületek történetének feldolgozása még várat magára.

Ekkor még a Sajóvölgyi Gazdasági Egyesület lapja, a Sajóvidéki Gazda látta el ezt a fel-
adatot. 1937-ben már a lap átalakításáról és átvételéről döntöttek, új neve a Gazdák
Lapja lett.

A gyűlésen részt vevő jegyző figyelmét nem kerülte el a politikai irányultság sem. Rész-
letes jelentésében említette, hogy a tagság a keresztényszocialista és a nemzeti párt
támogatóiból verbuválódott, a közgyűlést pedig a két párt titkára vezette (Szlovák Nem-
zeti Levéltár [Slovensky národny archív], Országos Hivatal [Krajinsky urad v Bratislave],
137. d., 1586/1936 prez.).

42 Gaucsík István

61.   Az alakuló közgyűlés hónapja itt egyértelmű elírás. A szövegben csak három egyesület
megalakulását tekinthettem át. A többi egyesületre vonatkozó, még felkutatásra váró
adatokat a regionális sajtótermékek rejtik.

62.   1938-ban kb. 10 000 tagja volt a szövetségnek. (Fodor 1940, 188; lásd még A felvi-
déki... 1938, 89).

63.   A Gazdasági egyesületeink a felvidéki magyarság szolgálatában című írása előadás for-
májában 1938. március 2-án a Lévai Járási Magyar Közművelődési Testület kisebbségi
közgazdasági előadássorozatán hangzott el. A Barsban közölt téma általános jellegű,
nem egyezik meg a Hangéi László szerkesztésében megjelent kötetben lévő címmel (vö.
Bars, 1938. február 6. 2. p.).

64.   További kutatásoknak kell felderíteniük a pénzügyi támogatások csatornáit (tagdíjak, já-
rási hivatalok, tartományok, Országos Hivatal) (Fodor 1940,193). Hantos László, aki te-
vékenyen részt vett a kisebbségi magyar szövetkezeti és gazdasági életben (a Sajóvölgyi
Gazdasági Egyesület tisztviselője volt, egy időben a Hanza Szövetkezeti Újság szerkesz-
tője), szintén említi a gazdasági egyesületeket (Hantos 1986, 30; uő 2002, 89; lásd
még Esterházy 2000, 242; csak mellékesen említi Varga 1938, 222).

65.   A differenciált és szakosodott csehszlovák szövetkezeti rendszer történeti előzményei-
re és az 1918 előtti anyagi-szerkezeti alapokra lásd Gaucsík 2002, 81-84. A cseh or-
szágrészek kis- és középszintű pénzintézetei (takarékpénztárak, ipari és mezőgazdasá-
gi szövetkezetek) sokkal fejlettebbek voltak, az önsegély elve mellett fokozottabban for-
dultak a nyereségorientáltság felé. A szervezeti formák tekintetében az 1920-as évek
törvényei pontosan körülhatárolták és kodifikálták a szövetkezetek hatáskörét (vö.
Lacina 2000, 177-185; a szlovák szövetkezetekre vö. Horváth - Valach 1975, 86-89;
Martuliak 1995). A legjobban használható korabeli összehasonlító áttekintés Rados K.
Bélától származik (1932a, 694-703).

66.   Az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) a felülről történő szövetkezetszervezés
eredményeképpen jött létre. Az 1898. évi hitelszövetkezeti törvény (XXIII. te.) a gazda-
sági és az ipari szövetkezeteket szabályozta. Az OKH-t állami üzletrészjegyzéssel alapí-
tották, a hitelszövetkezeteket tömörítette. Csehszlovákiához 1411 községben működő
428 tagszövetkezet került 109 424 taggal. Ezek 6,4 millió korona üzletrészt képvisel-
tek, 42,3 millió korona betéttel és 67 millió korona vagyonnal rendelkeztek (Schandl
Károly 1938). A Hangya a fogyasztási szövetkezetek központjaként 1898. január 23-án
alakult meg. Alapítását Károlyi Sándor gróf kezdeményezte. A Hangyához a fogyasztási
szövetkezetek tartoztak. Az adatok valójában nagyon eltérnek. Rados K. Béla szerint
Szlovákiában és Kárpátalján 1919-ben az összes „magyar típusú" hitelszövetkezet 391
volt (Rados 1932b, 768; más adatközlésre Faltus - Prúcha 1969, 261). - A szövetke-
zeti statisztikára vonatkozó adatok az 1930-as évektől megbízhatóbbak. Az újabb szlo-
vák szakirodalom szerint 595 fogyasztási és 262 hitelszövetkezet, NI. 281 állatbiztosí-
tási szövetkezet és 8 szövetkezeti szeszfőzde került Szlovákiához (Fabricius - Holec -
Pesek - Virsik 1995, 89).

67.   A Központi Szövetkezetet (Ústredné druzstvo) 1919. január 23-án Zsolnán csak szlovák
szövetkezetek hozták létre (ezek között 5 hitelszövetkezet, 1 fogyasztási szövetkezet és
2 fizikai személy volt (Fabricius - Holec - Pesek - Virsik 1995, 89)! Pozsonyi székhel-
lyel működött. Az Agrárpárt befolyása alatt állt. Az 1919-es 210. sz. törvény rendelke-
zései szerint a Csehszlovákiához került szövetkezeteknek közgyűlési határozattal kellett
kimondaniuk a magyarországi központoktól való elszakadást, és a szlovákiaihoz való
csatlakozást. Üzletforgalmukat és pénzügyi összeköttetéseiket is át kellett irányítaniuk.
Gyakorlatilag azok a magyar szövetkezetek, amelyek ezt 1919. augusztus végéig nem
tették meg, a Központi Szövetkezet egyoldalú határozatával lettek a szlovák központhoz
csatolva. Az 1919. évi 492. sz. rendelet a kötelező évi ellenőrzést vezette be. A korszak-
ban üzleti, pénzügyi, revíziós és szervezeti központként a többi szövetség között erős
pozíciót vívott ki (Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltár [Státny archív v

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 43

Bratislave, pobocka Sal'a] [PÁLVF], Pozsonyeperjesi Hitelszövetkezet [Úverové druzstvo
Jahodná] [PH], 1912-1934, 2. d. [sz. n.]; Fabricius - Holec - Pesek - Virsik 1995, 82;
Faltus - Prúcha 1969, 261-267).

68.   Vö. a 85. oldalon található részletes táblázatot, amely nagyon jól mutatja a horizontális
és vertikális kapcsolatokat. A csehországi területek szövetkezeti rendszerét vázlatosan
bemutatja Judik Béla (1933).

69.   Vö. a Melléklet táblázatait tanulmányom első részében: Fórum Társadalomtudományi
Szemle, 2005. 2. sz. 35-36. p. Az egyes nemzetiségekre lebontott 1931-es adatok,
amelyek az ügyviteli nyelv alapján lettek csoportosítva, Rados K. Béla tanulmányából
származnak, aki a csehszlovák szövetkezeti statisztika legteljesebb feldolgozását végez-
te el (1932b, 767-778). A számítások a táblázat adatai alapján készültek.

70.   Raiffeisen, Friedrich Wilhelm (1818-1888) a német földműves hitelszövetkezeti mozga-
lom atyja. A cseh területeken nemzetiségi alapon különültek el a cseh hitelszövetkeze-
tek. Frantisek Cyril Kampelík (1805-1872) neve után „kampelicky" megnevezést kap-
tak.

71.   Schulze-Delitzsch, Franz Hermann (1808-1883) német nemzetgazdász és politikus, az
általa népszerűsített polgári-iparos hitelszövetkezetek névadója.

72.   Az 1929-es statisztika 305 fogyasztási, 16 ipari, 3 építő- és lakásszövetkezetet talált
(Národnostní... 1930, 142). A magyar fogyasztási szövetkezetekre vonatkozó csehszlo-
vák adatfelvételek összehasonlító vizsgálata és ezek forráskritikai ellenőrzése még vá-
rat magára. A minden bizonnyal téves adatokkal operáló egyik korabeli cseh tanulmány-
ra lásd Národnostní... 1931 zári, 36-41; Národnostní... 1931 prosinec, 126-130. p.

73.   Számításai szerint az állami jótállású építkezéseknél (az 1931. évi 205. sz. törvény
alapján) a magyarságot 61,6 millió Ke illette volna meg, az állami kölcsönből pedig 1,68
millió Ke járt volna.

74.   A csehországi németség szinte valamennyi szövetkezeti típusra létrehozott ilyen szerve-
zeteket [Statistická... 1925, 2, 156-158). Szlovákiában és Kárpátalján a rutén és a zsi-
dó kisebbség is szervezhetett ilyen központokat. (Rados 1932b, 775-778; Varga 1938,
218; Vavrik 1993, 50; Faltus - Prúcha 1969, 274).

75.   A Hanzával részletesen foglalkozik Pukkai László (1994), de könyvének statisztikai ada-
tait, mivel a forráshelyeket legtöbbször nem közli, fenntartásokkal kell kezelni. A Hanza
1925. október l-jén Galántán kezdte meg működését. Az üzleti forgalom 1930-ig egyen-
letesen emelkedett, és 1930-1931-ben - miután a gazdasági válság elérte a szövetke-
zeti szférát - lelassult, majd 1932-től újra növekedés volt tapasztalható.

8. táblázat. A Hanza Szövetkezeti Áruközpont tevékenységének néhány mutatója

Ev

Forgalom (1 000 Ke)

Szövetkezetek száma

Központ

Szövetkezetek

1925

2 222

22 639

75

1926

13 144

29 728

133

1927

23 099

36 232

141

1928

30 550

43 302

151

1929

33 122

46 578

162

1930

32 055

44 171

165

1931

31728

43 432

168

1932

33 709

45138

171

1933

35 685

49 467

178

1934

40 834

53 994

182

1935

43 659

58 500

186

1936

50 934

64 624

197

1938

61318

73 353

211

Forrás: Vavrik 1993, 24

A Galántai Járási Ipartársulat iratállományában, mivel a munkaadó a tanoncokat, segé-
deket köteles volt bejelenteni, fennmaradt az áruszövetkezet dolgozóinak az egyik (ter-

44 Gaucsík István

mészetesen nem teljes) névsora a személyi adatokkal, a fizetési kategóriákkal stb.
együtt (PÁLVF, Galántai Járási Ipartársulat [Okresné zivnostenské spolocentsvo v
Galante], 1934-1940, 3. d., 583/1935 és Zoznam zamestnancov - Alkalmazottak jegy-
zéke). A belső ügyviteli szabályzatokra, a könyvvitel, a zárszámadás, NI. az üzletvezetés
személyi és formai feltételeire lásd Borecky é. n.; Benczúr Jenő-Nagy Ferenc 1923.

76.   A betétei 1930-hoz viszonyítva 295 ezer Kc-ról 1938-ra 9,8 millió Kc-ra emelkedtek. A
folyósított kölcsönök 1938-ra 10,0 millió Kc-át értek el. Vö. még A Hanza... 3-4; Pukkai
1994, 64-71 (a hitelszövetkezet gazdálkodására ugyanazokat az adatokat közli, de for-
rásmegjelölés nélkül, lásd 68. p.; Vavrik sem közli a forrást). - Vavrik Ferenc - adatok
szintjén ellenőrizhetetlen - véleménye szerint a Hanza Hitelszövetkezet (feltehetően
1938-ban) a magyar hitelszövetkezetek 150 millió Kc-ás betétállományából alig 1/15-
öd részt képviselt (Vavrik 1993, 53).

77.   A prágai székhelyű Centrokooperatív a földműves-szövetkezetek szövetsége volt.

78.   Fedor Houdek, a Központi Szövetkezet elnöke a Hanza előző körlevelére válaszolva, a
tagszövetkezeteknek küldött indoklásában a két szervezet közti viszonyt így jellemezte:
„a Központi Szövetkezet a Hanza érdekeit a legvégső határokig támogatta. Az ellentét,
amennyiben ilyen egyáltalán létezik, 1934 folyamán keletkezett, amikor a Hanza többet
kívánt, mint amennyit a Központi Szövetkezet szövetkezeti-szervezeti indokokból adha-
tott. A különféle szövetkezeti-szervezeti problémákat a Központi Szövetkezetnek maga-
sabb szövetkezeti szempontokból kell megoldania, s mindenkor az egyes szövetkezeti
csoportok vagy kategóriák hátránya nélkül. Minden kezdeményezés, amelyben a Köz-
ponti Szövetkezet a szövetkezetek egyes csoportjait és kategóriáit részesítené, a többi
csoportoknál és kategóriáknál mint sérelem vagy károsodás jelentkeznék. A szövetke-
zeti eszme lényege szerint demokratikus, mindenki részére egyenlő jogokat és kötele-
zettségeket biztosít, ezért a Központi Szövetkezet se tehet sem[m]iféle különbségeket
saját tagjaik között, pl. azáltal, hogy az egyiknek adnak, a másiknak pedig nem adnak
kölcsönt. Hangsúlyoznunk kell, hogy ha az ellenőrzések végzésére, az ellenőrzési költ-
ségek számlázására, a feleslegek és kauciók elhelyezésére vonatkozólag más szövet-
kezeti csoportok vagy kategóriák is hasonló kívánalmakat támasztanának, lehetetlen
volna teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek a szövetkezésre hárulnak s amelyeket a
szövetkezés végez a földmives nép érdekében, tekintet nélkül nemzetiségükre és vallá-
sukra" (PÁLVF, PH, 1912-1934, 2. d., 109/934).

79.   A NUPOD (Nákupná ústredna potravnych druzstiev [Fogyasztási Szövetkezetek Beszerző
Központja]) 1934-ben a Központi Szövetkezet kezdeményezésére, a szlovákiai fogyasz-
tási szövetkezetek központosított áruellátásának céljából jött létre. A korábbi széttagolt
rendszerben működő szövetségek és felvásárlóközpontok gyorsan csatlakoztak hozzá.
1934 végére már kb. 600 fogyasztási szövetkezetet látott el, és elkezdte fiókhálózatá-
nak a kiépítését. A Hanzával való kapcsolatfelvétel tehát egy koncentrálási-racionalizá-
lási folyamatba ágyazódott, annak részét képezte. A Hanza-vezetőség sikerét jelenti az,
hogy közös irodát nyithattak, amelynek a vezetője 1936. január l-jétől az áruszövetke-
zet igazgatója, Nagy Ferenc lett. Az árubeszerzés egy csatornán keresztül történt, de a
pénzeket külön számlákon vezették. A hivatalban a két szervezet képviselői paritásos
alapon foglaltak helyet (vö. Pukkai 1994, 63 [csak említi, de nem emeli ki jelentőségét];
A Hanza... 6; Vavrik 1993, 23; Fabricius - Holec - Pesek - Virsik 1995, 92, 100). A
Hanza tagszövetkezeteinek ellenőrzésének jogát 1934-ben kapta meg, de a pozsonyi
központ revízós előjoga továbbra is fennmaradt (Vavrik 1993, 30). 1932-1933-tól a Köz-
ponti Szövetkezet már tárgyalásokat folytatott a Hanzával egy országos szintű központi
árubeszerzési szervezet létrehozására, amelytől azonban a Hanza kezdetben elzárkó-
zott (PÁLVF, PH, 1912-1934, 2. d., 109/934). - A tagszövetkezetek 1934-ben az áruk
82%-át vásárolták a központtól. 1935-ben kereskedésük összforgalma 95%-ot tett ki. Az
áruközpont összforgalma az 1924. évi 39 millióról 1935-re 56 millióra emelkedett (vö.
Hanza Szövetkezeti Újság, 1935. június 15. 3. p.).

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 45

80.   Érdekes, hogy Machnyik Andor tollából egy eléggé kategorikus, negatív megjegyzés is
született: „a szövetkezeti és szervezkedési érzék és erő teljesen hiányzik" (Machnyik
Andor 1993, 13). Ez inkább abból származhatott, hogy a mezőgazdasági, üzemstatisz-
tikai kutatásait összefoglaló könyvében a szövetkezeti kérdésekkel nem foglalkozott, és
a témakör iránt sem érdeklődött.

81.   A kereskedőket megszervező grémiumok külön szakipartársulatokként 1930-tól váltak
ki az ipartársulatokból. A kiskereskedelemben részt vevő magyar kereskedők helyzetét
Rozinski László elemezte. Szerinte a magyar kereskedők számarányban nagyon alulrep-
rezentáltak voltak, és a versenyképességük is csökkent. A kivezető utat a szövetkezet-
alapításban és az állami támogatásban jelölte meg (vö. A szlovákiai... 1938).

82.   A Borovszky-féle monográfiákban az ipartásulatok is felbukkannak (Borovszky 1899,
394; Borovszky 1904, 332; Borovszky 1907, 239; Borovszky 1911, 216; Borovszky é.
n. 33).

83.   Csehországban az 1859-es iparrendelet és az 1907-ből származó 199. sz. birodalmi
rendelet maradt érvényben. A magyar törvények közül pedig az 1884-es XVII. sz. és az
1899. évi XXV. sz. törvény. További kisebb jelentőségű intézkedések vonatkoztak még
az ipari és a kereskedelmi életre. Ilyen volt többek között a nyolcórai munkaidőről szó-
ló törvény (91/1920), a közszolgálati törvényt módosító (279/1920) rendelkezés és az
üzemi választmányokat szabályozó (330/1921) törvény.

84.   A törvény 1924. október 10-i datálású. A nem kisipari jellegű tevékenység és intézmé-
nyek elkülönítésére (Sbírka... 1924, 1629).

85.   Pozsonyban és Kassán a hasonló vagy rokon szakmák külön szakosztályokat is létre-
hozhattak.

86.   A társulatok átalakulását az 1924. november 28-i 260. sz. kormányrendelet írta elő.

87.   A részletes kompetenciákra és feladatokra, valamint a szervezeti felépítésükre lásd
Sbírka... 1924, 1608-1609, 1614-1622.

88.   A magyar kisiparos sajtóban a galántai, dunaszerdahelyi, somorjai, vágsellyei, komáro-
mi, ógyallai, zselizi, párkányi, lévai, ipolysági, losonci, rimaszombati, rozsnyói, tornaijai,
feledi, királyhelmeci ipartársulatokra találtam adatokat. A kereskedelmi grémiumokban
(komáromi, kassai) is sok magyar kereskedő volt képviselve. - A Komáromi Járási Ke-
reskedők Testülete régebbi szervezeti kereteket felújítva 1930. december 28-án alakult
meg. A grémium elnöke Fried István lett, aki az ipartársulat társelnöki tisztét is betöltöt-
te. A testület megalakításban jelentős szerepet vállalt Ivánfy Géza, akinek emiatt az ipar-
társulattitkári funkciójától meg kellett válnia. A grémiumban azonnal megkapott főtitká-
ri helyéről azonban 1931 elején rendezetlen állampolgársági ügye, nem megfelelő szlo-
vák nyelvismerete és személyi ellentétek miatt távoznia kellett (Ipar és Kereskedelem,
1920. február 15. 4. p.; Nyitrai Állami Levéltár Komáromi Fióklevéltár [Státny archív v
Nitre, pobocka Komárno] [NyÁLKF], Komáromi Kereskedelmi Grémium [Obchodné gré-
mium v Komámé], Bizottsági és közgyűlési jegyzőkönyvek 1931, 3-13, 39-41, 85-88,
145-149). - A Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat előkészítő bizottsága 1925. június
20-án ült össze, június 29-én volt az alakuló gyűlés. Az elnök Srenker Gyula, a titkár
Bohus Géza volt. 1938-ban a tagság 98%-a volt magyar (PÁLVF, Dunaszedahelyi Járási
Ipartársulat [Okresné zivnostenské spolocenstvo v Dunajskej Strede] [DJI], 1925-1938,
1. d., 6553/925, 1591/1937, 3222/37, 20/938). A Vágsellyei Járási Ipartársulat
megalakításáról az 1925. június 30-i közgyűlés döntött. Elnöke 1926-1929 között
Pollak Mór, 1929-től Kardos Győző volt. Az 1930-as években a titkári teendőket Gáspár
Jenő látta el (PÁLVF, Vágsellyei Járási Ipartársulat [Okresné zivnostenské spolocenstvo
v Sáli] [VJI], 1927, 11. d., Elnöki beszámoló; PÁLVF, VJI, Bizottsági és közgyűlési jegy-
zőkönyvek 1925-1930 [az 1929. március 18. jegyzőkönyv]). - A Komárom Járási Ipar-
testület kezdeti működésére lásd Ipar és Kereskedelem 1920. február 15. 7. p. A ko-
máromi ipartársulat 1925. augusztus 16-án alakult meg (NyÁLKF, Komáromi Járási Ipar-
társulat [Okresné zivnostenské spolocenstvo v Komámé], Bizottsági jegyzőkönyvek

46 Gaucsík István

1925-1927, 1-22). A Zselizi Ipartársulat elnöke 1925-1935 között Niszler József volt
(Prágai Magyar Hírlap, 1935. április 10. 9. p.).

89.   Vö. Ivánfy Géza cikkét (Iparés Kereskedelem, 1920. február 15., 1. sz., 1. p.) és Telek
A. Sándor elemzését (Prágai Magyar Hírlap, 1923. január 10., 7. p.).

90.   „A kereskedők 13 pontja

Javaslatára kimondotta a nagygyűlés, hogy figyelembe véve az egyre növekvő és az
egész ipari és kereskedői osztályra nyomasztólag ható gazdasági helyzetet, leghatáro-
zottabban kívánja:

1.  A kereskedelemnek az összes vonalon levő szabaddá tételét.

2.  A nemzetközi kereskedelmi élet mielőbbi helyreállítását, a vámsorompók megnyitá-
sát.

3.  A valuta stabilizálását, mely nélkül nyugodt, intenzív ipari és kereskedelmi élet el
sem képzelhető.

4.  A számtalan adók helyett az adózás egységesítését, az aránytalanul magas adóter-
hek könnyítését, a túl magasan kivetett adók ellen beadott fellebbezés elintézését.
Az adófizetéseknek részletekben történő elfogadását. A különböző adókivető bizott-
ságokban az ipari és kereskedelmi érdekeltségnek minél nagyobb számban való
részvételét.

5.  A vasúti és postai díjszabás leszállítását.

6.  A forgalmi- és luxusadónak ez év végéig való föltétlen eltörlését, melynek további
fenntartása ma, amikor az ipari és kereskedői osztály a megélhetésért vívja nehéz
harcát, és amikor áruját még veszteségek árán sem tudja elhelyezni, teljesen lehe-
tetlen.

7.  Az árucsempészés legszigorúbb ellenőrzését, mert ennek elfajulása iparunkat és
kereskedelmünket végromlásba dönti.

8.  A házaló és vásárló kereskedelemre és iparra vonatkozó és érvényben lévő törvé-
nyek és rendeletek igazságos alkalmazását.

9.  A közmunkáknál és közszállításoknál a helyi ipar igazságos és méltányos részelte-
tését.

10.  A fogyasztási szövetkezeteknek a legitim kereskedelem rovására adott állami ked-
vezmények eltörlését.

11.  A betegsegélyzői törvény revízióját.

12.  Az iparengedélyek szertelen kiadásának megszüntetését, az újabban kiadott ipar-
engedélyek revízióját, és e tekintetben esetről esetre az érdekeltségek meghallga-
tását.

13.  Az uzsorahivatalok legsürgősebb megszüntetését, melynek további fentartása,
amellett, hogy az államnak rengeteg anyagi kiadást jelent, a megváltozott gazdasá-
gi viszonyok folytán semminemű létjogosultsága nincs" (Prágai Magyar Hírlap,
1922. szeptember 6. 4. p.).

91.    PÁLVF, DJI, Jegyzőkönyvek 1925-1932, 398-401. p.

92.    PÁLVF, DJI, Jegyzőkönyvek 1932-1938, 114-118. p. Állandó problémát jelentett a jo-
gosulatlan iparűzők (kontárok) tevékenysége.

93.    PÁLVF, VJI, 26. d., 37/34. A dunaszerdahelyiek támogatták a kezdeményezést. ÁLVF,
DJI, Jegyzőkönyvek 1932-1938, 85. p.

94.    PÁLVF, VJI, 24. d., Gáspár Jenő kéziratai.

95.    Hivatalos megnevezése Krajinsky zváz zivnostenskych spolocenstiev a grémiípre úze-
mie Slovenska a Podkarpatskej Rusi (a szövetség nevének magyar változata az 1929.
május 12-i alapszabályzatban szerepel). Az alapszabályzat 2. §-a a hivatalos nyelvről
rendelkezett: „A Szövetség hivatalos nyelve a szlovák nyelv, ellenben a levelezésnél,
tárgyalásoknál és személyes érintkezéseknél tekintettel kell lenni a Szövetségben kép-
viselt más nyelvű ipartársulatok és grémiumok tagjaira." A nyelvkérdés azonban állan-

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 47

dóan tetten érhető. A szövetség ugyan tényleg törekedett a rendeleteket, a levelezést,
a jegyzőkönyveket stb. magyarul is megjelentetni, de egyben szűkítette is a használa-
tát (PÁLVF, VJI, 17. d., 1256/29; ÁLVF, DJI, Jegyzőkönyvek 1932-1938, 339-340). A
továbbiakban az IGOSZ rövidítést használom. - A Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat
következetesen csak magyarul vezette az adminisztrációt. A hivatalok támadásai ellen
a nyelvtörvényre hivatkozott. „Nyelvrendelet értelmében ez a társulat magyarul jogosult
levelezni, annál is inkább, mert az ipartársulatok magántársaságot képeznek, s az ipar-
hatóságoktól is magyarul kell kapniuk a rendelkezéseket" (PÁLVF, DJI, 1. d.,
1591/1937; Jegyzőkönyvek 1925-1932, 43; PÁLVF, DJI, Jegyzőkönyvek 1932-1938,
43., 339-340). A Vágsellyei Járási Ipartársulat jegyzőkönyvei kétnyelvűek, a levelezés-
ben háttérbe szorult a magyar nyelv (vö. PÁLVF, VJI, Zápisnice valného zhromazdenia zo
zasadnutia vyboru, 1925-1930).

96.  Az IGOSZ előkészítő közgyűlésére 1926. december 19-én került sor Turócszentmárton-
ban. Az alapszabályokat az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 1927. március 26-án
fogadta el. Feltételezhető, hogy a szóban forgó minisztérium szlovákiai részlege befo-
lyásolta az ügyeket, hiszen Bohus Liska a minisztérium osztálytanácsosa és az IGOSZ
„instruktora" volt (PÁLVF, VJI, 11. d., 346/927, 623/1927, 1388/1926, 9035/1926).

97.  Továbbiakban EIOSZ. Működését a turócszentmártoniak éppen nemzetiségi alapon uta-
sították el, magyar ipartársulati szövetségnek tekintették (PÁLVF, VJI, 17. d., 681/29
[az „Iparos" álnév alatt megjelent cikkre reagálva jegyezte meg ezt az IGOSZ tisztvise-
lője]). A dunaszerdahelyiek rezerváltan viszonyultak mindkét szervezethez (PÁLVF, DJI,
Jegyzőkönyvek 1925-1932, 55-56, 94).

98.  Az IGOSZ-hoz való csatlakozás egyedül csak közgyűlési határozattal lett volna érvényes,
hiszen a társulatok önálló közjogi személyek voltak.

99.  PÁLVF, VJI, 11. d., 1567/1926, 1696/1926, 1229/926.

100.  PÁLVF, VJI, 11. d., 10.243, 340, 623/27.

101.  PÁLVF, VJI, 11. d., 623/27. A kiegyezés pontjai: a belépésekről szóló közgyűlések el-
halasztása (1927. szeptember 30-ig), a pozsonyi székhely sugalmazása és az IGOSZ
következő közgyűlésének semleges helye (Trencsénteplic).

102.  A 224/1933-as szövetségi rendeletről volt szó, amelyet a dunaszerdahelyiek törvény-
ellenesnek minősítettek (PÁLVF, DJI, Jegyzőkönyvek 1932-1938, 90).

103.  Bohus Liska levele ezt egyértelműen kifejezi. A fenyegetéstől sem riadt vissza. A nem
csatlakozottaknak a feloszlatást is megelőlegezte (PÁLVF, VJI, 11. d., 623/1927).

104.  Lásd a Kassai Ipartársulat nyílt levelét (ÁLVF, VJI, 1927, 11. d., 1696/1926). Az irat-
nak szlovák fordítása is van (lásd Gaucsík 2005, 149-180).

105.  PÁLVF, VJI, 17. d., 1980/1929, 681/29, 1030/29. Az eredmény nagyon szoros volt:
Márton 24, Pozsony 22 szavazatot kapott.

106.  Az IGOSZ hozzáállását Dunaszerdahelyen így jellemezték: „Többen ellenzik a jelen levő
közgyűlési tagok részéről a belépést, mivel még mindig tapasztalható a magyar ipartár-
sulati érdekeltségek bizonyos mellőzése." Ideiglenesen 1929 augusztusában mégis ta-
gok lettek, véglegesen 1930. január l-jétől. Az év végén mégis kiléptek, mert a tagság
hátrányos volt számukra (PÁLVF, DJI, Jegyzőkönyvek 1925-1932, 308, 346-347, 368).
A vágsellyeiek pénzügyi okok miatt nem léptek be (PÁLVF, VJI, Zápisnice valného zhro-
mazdenia zo zasadnutia vyboru, 1925-1930 [az 1929. március 18. jegyzőkönyv]).
-1929-ben a szövetségben 73 ipartársulat összpontosult 73 827 taggal. A legnagyob-
bak közé, több mint 2000 taggal a losonci és a galántai tartozott. A feltételes csatla-
kozások nagyrészt annak a számlájára írhatók, hogy a tagdíjfizetés nagyon megterhel-
te a társulatok költségvetését. 1929-ben pl. a somorjai, a komáromi, a dunaszerdahe-
lyi ipartársulat nem fizetett tagdíjat. 1930-ban a tornaijainak 2190 Ke, a galántainak
5987 Ke, a rimaszombatinak 3600 Ke, a lévainak 5694 Ke tagdíjhátraléka volt (PÁLVF,
VJI, 17. d., 1030/29; 1930, 19. d., 468/30, 537/30).

48 Gaucsík István

107.  A Komáromi Járási Általános Ipartársulat szervezte meg 1927. november 27-én az
IGOSZ vezetőségével azt a zárt körű találkozót Komáromban, amelyen a kisebbségi
nyelvi jogok betartásának garanciáit akarták elérni. A kezdeményezés, amelyen az
egyik forrás szerint kb. 20-23 ipartársulat képviseltette magát, Boldoghy Gyula és
Ivánfy Géza nevéhez fűződött, akik a „magyar többségű társulatok" egységes platform-
ját akarták megteremteni. A komáromiak a kamarai szervezeten belül Pozsony-közpon-
tú szövetséget képzeltek el (PÁLVF, VJI, 11. d., 1092/1927; Zápisnice valného zhro-
mazdenia zo zasadnutia vyboru, 1925-1930 [az 1927. november 24. jegyzőkönyv]).

108.  A Vitovszky-féle tervezetre lásd PÁLVF, VJI, 21. d., 646/31. A magyar titkárság létreho-
zása régóta a követelések között szerepelhetett. Az IGOSZ 1931. december 6-i közgyű-
lésén vitatták meg a Vitovszky József és Ivánfy Géza által beterjesztett indítványt
(PÁLVF, VJI, 22. d., 291/32).

109.  Például a Losonci és a Kassai Ipartársulat képviselői az 1930. július 6-i zsolnai tiltako-
zó gyűlésen adóügyekre vonatkozó javaslatokat terjesztettek elő (PÁLVF, VJI, 9. d.,
697/30).

110.  A Kereskedők és Iparosok Lapja (1930-1931) töltötte be a szaklap szerepét. Az egy-
séges szervezeti fellépést hangoztatta, és a magyar nyelvű szakképzésnek szentelt fi-
gyelmet. Szerkesztője a Komáromi Járási Ipartársulat titkára, Ivánfy Géza volt, aki már
1920-ban az Ipar és Kereskedelem című lap felelős szerkesztőjeként is a kisiparosság
problémáival foglalkozott.

111.  Mind az Országos Keresztényszocialista Párt, mind a Magyar Nemzeti Párt törekedett
a kisiparosság megszervezésére. Szavazóbázisukat és támogatói körüket akarták ez-
zel megszilárdítani. A pártok helyi vezetői között sok iparos volt (pl. Telek A. Sándor,
Koczor Gyula - MNP, Kardoss Győző, Néder János - OKP). - Az elemző írásokra, tervek-
re lásd Prágai Magyar Hírlap, 1923. január 29. 5. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1923. áp-
rilis 20. 5. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1935. február 5. 1-2. p.; Prágai Magyar Hírlap,
1935. március 3. 16. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1935. március 31. 14. p. - A párttá-
mogatásra Magyar Iparos, 1922. július 9. 1-3. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1922. szep-
tember 21. 5. p.; Prágai Magyar Hírlap, 1935. április 4. 5. p.; Prágai Magyar Hírlap,
1935. április 14. 7. p. - A sérelmek politikai közvetítésére A Magyar... 1920, 7-12. -
Az 1930-as évek közepén a magyar pártoknak a Csehszlovák Iparos-, Kereskedő- és
Középosztálypárt (Ceskoslovenska zivnostnicko-obchodnicka strana stredostavovska)
előretörésével kellett megküzdeniük, amelyik a magyar nemzetiségű iparosok szavaza-
tait akarta megszerezni. Vö. a párt magyar nyelvű lapját (Iparosok és Kereskedők
Híradója, 1936. június 1-4. p.) és a Prágai Magyar Hírlapban a „cseh nacionalista agi-
táció" ellen megjelent cikkeket (1935. április 4. 5. p.; 1935. április 27. 1. p.; 1935.
április 28. 1-2. p.; 1935. május 12. 5. p.).

112.  A pénzintézetek is ebbe a csoportba tartoznak.

Felhasznált irodalom

A csehszlovák történelem kistükre 1932. Mukacevo-Munkács, 133-134. p.

A Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga Memoranduma a Népszövetséghez 1923. Bu-
dapest.

A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 1938. Budapest, 83. p.

A Hanza szövetkezetek története különös tekintettel az 1938-1945 közötti időszakra. 3-4.
p. (Kézirat a szerző tulajdonában; szerzője és keletkezési ideje ismeretlen - G. I.)

A. Gergely András 1997. Kisebbség, etnikum, regionalizmus. Budapest, MTA Politikai Tudo-
mányok Intézete, 26-28. p.

A Magyar Nemzeti Párt komárommegyei szervezetének programja 1920. Komárom, 7-12. p.

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 49

Andorka Rudolf 2003. Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris, 407-408. p.

Angyal Béla 2002. Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar párt-
politika történetéből 1918-1938. Galánta-Dunaszerdahely, Fórum Intézet-Lilium
Aurum, 31. p.

Arató Endre 1977. Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918-1975. Budapest,
Magvető, 81-82., 97-100. p.

A szlovákiai magyar kereskedelem helyzete - kereskedelempolitikai feladataink 1938. Bars,
12. sz. (1938. március 20.) 1. p.; 13. sz. (1938. március 27.) 1. p.; 14. sz.
(1938. április 3.) 2. p.

Baranyai Zoltán 1934. A kisebbségi jogok védelmének kézikönyve. Bratislava-Pozsony,
33-34. p.

Bars, 1937. 26. sz. (június 27.) 1. p.

Bars, 1937. 28. sz. (július 11.) 1-2. p.

Bars, 1938. 6. sz. (február 6.) 2. p.

Beluszky Pál 1998. A Felvidék városhálózata a 20. század elején. In: Frisnyák Sándor
(szerk.): A Felvidék történeti földrajza. A Nyíregyházán 1998. április 1-3-án meg-
tartott tudományos konferencia előadásai. Nyíregyháza, MTA SZSZB Megyei Tudo-
mányos Testülete, 449. p.

Beluszky Pál 2002. A modernizáció területi differenciái a századelő Magyarországán. In:
„...ahol a határ elválaszt." Trianon és következményei a Kárpát-medencében.
Balassagyarmat-Várpalota, 9-30. p.

Benczúr Jenő-Nagy Ferenc 1923. A fogyasztási szövetkezetek alapszabályai és ügyvitele.
Bratislava-Pozsony.

Berecz Kálmán 1937. A kisebbségi kérdés mai állása. In: Kisebbségi problémák. A Lévai Já-
rási Közművelődési Testület 1936-37. évi előadássorozatából. Levice, 14. p.

Berend T. Iván-Ránki György 1987. Európa gazdasága a 19. században (1780-1914). Buda-
pest, Magvető Kiadó, 370-376., 399-411., 413. p.

Borecky, K. é. n. Utasítás fogyasztási szövetkezetek részére. Bratislava.

Borovszky Samu 1899. Magyarország vármegyéi és városai. Nyitra vármegye. Budapest,
394. p.

Borovszky Samu 1904. Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony.
Budapest, Apolló, 332. p.

Borovszky Samu 1907. Magyarország vármegyéi és városai. Komárom vármegye. Budapest,
Országos Monográfiái Társaság, 239. p.

Borovszky Samu 1911. Magyarország vármegyéi és városai. Nógrád vármegye. Budapest,
216. p.

Borovszky Samu é. n. Magyarország vármegyéi és városai. Esztergom vármegye. Budapest,
33. p.

Borsody István (szerk.) 2002. Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938. Somorja, Méry
Ratio, 92-93. p.

Darái Lajos Mihály é. n. A politikai szociológia főbb kérdései. Szabadpart, 6. sz. www.kodo-
lanyi.hu/szabadpart/default.htm.

Egyed István 1922. Az elszakított magyarság gazdasági védelme. Békejog és békegazdaság,
1922. április-május, 7-8. füzet, 196., 197. p.

Eiler Ferenc 1997. A két világháború közötti nemzetközi kisebbségvédelem rendszere. Pro
Minoritate, 1997. 3-4. sz. http://www.mtaki.hu/eilerketvilhab.doc.

Esterházy János 2000. A kisebbségi kérdés. Budapest, Ister, 242. p.

Fabricius, Miroslav 1986. Hospodárske problémy Slovenska v povojnovom období
1918-1920. Ekonomicky casopis, 1986. 11. sz. 1007-1008. p.

Fabricius, Miroslav 1990. Vyvoj názorov na postavenie Slovenska v predmníchovskej repub-
like. Bratislava, 46-56. p.

50 Gaucsík István

Fabricius, Miroslav - Holec, Román - Pesek, Ján - Virsik, Ottó 1995. 150 rokov slovenské-
ho druzstevníctva. Vilazstvá a prehry. Bratislava, Druzstevná únia SR, 89. p.

Faltus, Jozef 1961. Nostrifikácia po I. svetovej vojne ako dölezity nástroj upevnenia ceského
financného kapitálu. Politická ekonomie, 1961. 1. sz. 28-37. p.

Faltus, Jozef - Prúcha, Václav 1969. Prehíad hospodárskeho vyvoja na Slovensku v rokoch
1918-1945. Bratislava, 9-18. p.

Fodor Jenő 1940. Gazdasági egyesületeink a felvidéki magyarság szolgálatában. In: Hangéi
László (szerk.): Mit élt át a Felvidék? Budapest.

Fric, Milán 1932. Neuteseny hospodársky vyvoj na Slovensku a Podkarpatskej Rusi.
Bratislava, 17-18. p.

Galántai József 1989. Trianon és a kisebbségvédelem. Budapest, Mecénás, 35., 89-91. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1929. 1. sz. (november 1.) 1-3. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1929. 2. sz. (december 1.) 5. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1930. 1. sz. (január 1.) 1. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1930. 2. sz. (február 1.) 9. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1930. 4. sz. (április) 1., 3. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1930. 5. sz. (május) 1-2. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1930. 6. sz. (június) 2-3., 5. p.

Garamvölgyi Magyar Gazda, 1930. 7. sz. (augusztus) 1-2. p.

Gaucsík István 2002/2003. Gazdaság és hitelszervezet - a szlovákiai magyar bankhelyzet
(1918-1923). 1-2. rész. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002. 3. sz.
73-96. p., 2003. 1. sz. 65-78. p.

Gaucsík István 2004. A nosztrifikáció és a pénzügyi kérdések rendezése a csehszlovák-ma-
gyar gazdasági tárgyalások tükrében (1920-1930). In: Válogatott tanulmányok
Szlovákia gazdaságtörténetéhez. Komárom, Pont Kutatóintézet, 41-70. p.

Gaucsík István 2005. Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938. Fórum
Társadalomtudományi Szemle, 2005. 1. sz. 149-180. p.

Gazdasági egyesületek monográfiái. Az 1896-ik évi ezredéves országos kiállítás alkalmából
1896. Budapest, 40-41., 161., 188., 378., 391., 415., 634. p.

Gyurgyík László 1999. Changes in the Demographic, Settlement, and Social Structure ofthe
Hungárián Minority in (Czecho-)Slovakia between 1918-1938. Különlenyomat a
Teleki László Alapítvány kiadásában. No. 13, Budapest, 38. p.

Halász Albert 1927. Felsőmagyarország lakosságának munkával való ellátása a magyar és a
cseh uralom alatt. Budapest, 4. p.

Halion, Ludovít 1995. Industrializácia Slovenska 1918-1938. Rozvoj alebo úpadok?
Bratislava, Veda, 43., 46-47. p.

Halmosy Dénes 1983. Nemzetközi szerződések 1918-1945. A két világháború közötti kor-
szak és a második világháború legfontosabb külpolitikai szerződései. Budapest,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 89-93. p.

Hangéi László (szerk.) 1940. Mit élt át a Felvidék? Budapest, 79-93. p.

Hantos László 1986. A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete a két világháború kö-
zött, összehasonlítva a jelenlegi állapotokkal. Budapest, Teleki László Intézet,
260/1986, 30. p.

Hantos László 2002. Gazdasági életünk húsz éve. In: Borsody István (szerk.): Magyarok
Csehszlovákiában 1918-1938. Somorja, Méry Ratio, 89. p.

Hanza Szövetkezeti Újság, 1935. 12. sz. Qúnius 15.) 3-4. p.

Horváth, Stefan - Valach, Ján 1975. Penazníctvo na Slovensku do roku 1918. Bratislava, Al-
fa, 86-89. p.

Ipar és Kereskedelem, 1920. 1. sz. (február 15.) 1., 4., 7. p.

Iparosok és Kereskedők Híradója, 1936. 3. sz. (június) 1-4. p.

Ivánfy Géza 1932. A szövetkezet szerepe a gazdasági életben. Magyar írás, 1932. 2. sz. (áp-
rilis) 140. p.

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 51

Jócsik Lajos 1934. Az ipari termelés változásai Szlovenszkón. Korunk, 1934. 12. sz.
890-899. p.

Jócsik Lajos 1940. Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt. Budapest, 33., 36-40. p.

Jócsik Lajos 1944. A Közép-Dunamedence közgazdasága. Budapest, Magyar Élet, 1944,
289-291. p.

Johnson, Owen 1985. Slovakia 1918-1938. Education and the making ofa nation. New York,
72. p.

Judik Béla 1933. A fogyasztási szövetkezetek és propagandájuk Csehszlovákiában. Különle-
nyomat a Magyar Gazdák Szemléje 1933 áprilisi füzetéből, h. n.

Kántor Zoltán 2000. Kisebbségi nemzetépftés - A romániai magyarság, mint nemzetépítő ki-
sebbség. Regio, 2000. 3. sz. 223., 227-229. p.

Kardos Béla 1933. Bányászat és kohóipar Szlovákiában és Ruténiában 1911-1931. Magyar
Statisztikai Szemle, 1933. 1. sz. 23-25. p.

Kardos Béla-Artner L. László 1935. A Felvidék ipari népességének alakulása a háború előtt
és után. Magyar Statisztikai Szemle, 1935. 10. sz. 864-878. p.

Karvas, Imrich 1933. Sjednocení vyrobnych podmínek v zemích ceskych a na Slovensku.
Praha, 3-20. p.

Kovác, Dusán (ed.) Krónika Slovenska. 2. zvázok. Praha, 180. p.

Lacina, Vlastislav 1984. Hospodárska politika ceské burzoázie a vznik Ceskoslovenské
republiky. Ceskoslovensky casopis historicky, 1984. 5. sz. 668-692. p.

Lacina, Vlastislav 1990. Formování ceskoslovenské ekonomiky 1918-1923. Praha,
Academia, 11-56. p.

Lacina, Vlastislav 1990. Úloha hospodárské politiky pri vytvárenf nővé ceskoslovenské eko-
nomiky (1918-1923). In: Politicky systém a státnípolitika v prvních letech Ces-
koslovenské republiky (1918-1923). Praha, Historicky ústav CSAV, 65-66. p.

Lacina, Vlastislav 2000. Zlatá léta ceskoslovenského hospodárství (1918-1929). Praha,
Historicky ústav AV ŐR, 177-185., 202., 210. p

Lacina, Vlastislav- Slezák, Lubomfr 1994. Státní hospodárska politika v ekonomickém vyvo-
ji prvníŐSR. Praha, Historicky ústav AV ŐR.

Lipták, Lubomfr 1994. Szlovákia geopolitikai helyzete 1918 és 1938 között. In: Szlovákok az
európai történelemben. Budapest, Közép-európai Intézet-Teleki László Alapítvány,
77-78. p.

Loisch János (szerk.) 1926. A Szepesség: Emlékkönyv a „Szepesi Egyesületek Budapesten"
fennállásának 50. évfordulójára. Budapest, 187-202. p.

Ludwig Aurél 1937. A magyarság gyakorlati feladatai. In: Kisebbségi problémák. A Lévai Járá-
si Közművelődési Testület 1936-37. évi előadássorozatából. Levice, 124-125. p.

Magyar Diákszemle, 1930. 3-4. sz. (június-szeptember) 64. p.

Magyar Gazda, 1921. 8. sz. Qúlius 10.) 1. p.

Magyar Gazda, 1922. 10. sz. (március 5.) 1. p.

Magyar Iparos, 1922. 2. sz. (július 9.) 1-3. p.

Magyar Kisebbség, 1925. 8. sz. (április 15.) 307-310. p.

Magyar Kisebbség, 1925. 8. sz. (április 15.) 311. p.

Magyar Kisebbség, 1926. 23. sz. (december 1.) 887. p.

Magyar Statisztikai Szemle, 1923. 7-8. sz. 291., 300-301. p.

Machnyik Andor 1993. Csallóköz. Gyakorlati agrár- és iparpolitika. Pozsony, 13. p.

Martuliak, Pavol 1995. Stopátdesiat rokov slovenského druzstevníctva 1845-1995. Nitra,
Agroinstitút.

Masaryk, Tomás Garrigue 1991. Demokrácia, nemzetiség. Gondolatok a kisebbségi kérdés-
ről és az antiszemitizmusról. Budapest-Pozsony, 129-130., 158. p.

Mészáros Hugó 1936. Národny majetok Slovenska. Bratislava, 52., 60. p.

Národnostníobzor, 1930 ríjen, 2. füzet, 142. p.

Národnostníobzor, 1931 zári, 1. füzet, 36-41. p.

52 Gaucsík István

Národnostníobzor, 1931 prosinec, 2. füzet, 126-130. p.

Pálesch Ervin (szerk.) 1923. Cseh-Szlovák törvények és Rendeletek Gyűjteménye. Presov
(Eperjes), 979., 1041., 1216. p.

Palotás Emil 2003. Kelet-Európa története a 20. század első felében. Budapest, Osiris,
265-270. p.

Pataky Ernő (szerk.) 1970. A földművelésügyi szakigazgatás története 1867-1948. Buda-
pest, 81-83. p.

Pénzügyi Szemle, 1919. 1. sz. (november 5.) 1. p.

Polnisch Artúr 1925. A Szepesség termelési tényezői. Levoca-Lőcse, 37-83. p.

Polyánszky Zoltán 1939. A felvidéki magyarság gazdasági helyzete. In: Csatár István-Ölvedi
János (szerk.): A visszatért Felvidék adattára. Budapest, 151-166. p.

Popély Gyula 1995. Ellenszélben. A felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köz-
társaságban (1918-1925). Pozsony, Kalligram, 44-47. p.

Popély Gyula 1999. Keleti Svájc? Csehszlovákia magyarságpolitikája 1918-1938. In: Bárdi
Nándor (szerk.): Források és stratégiák. A II. összehasonlító magyar kisebbségtör-
téneti szimpózium előadásai. Székelyudvarhely, 1997. augusztus 21-22. Csíksze-
reda, Pro-Print Könyvkiadó, 16-17., 19-20., 24. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1922. 73. sz. (augusztus 29.) 3. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1922. 80. sz. (szeptember 6.) 4. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1922. 81. sz. (szeptember 7.) 4. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1922. 92. sz. (szeptember 21.) 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 103. sz. (május 6.) 3-4. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 5. sz. Qanuár 9.) 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 6. sz. Qanuár 10.) 7. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 5. sz. Qanuár 29.) 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 24. sz. (január 31.) 7-8. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 38. sz. (február 17.) 7. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 40. sz. (február 20.) 5. p

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 44. sz. (február 24.) 2-3. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 90. sz. (április 20.) 3., 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1923. 176. sz. (augusztus 5.) 2. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1924. 34. sz. (február 10.) 6. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1924. 35. sz. (február 12.) 6-7. p

Prágai Magyar Hírlap, 1924. 19. sz. (január 23.) 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1924. 20. sz. (január 24.) 7. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 30. sz. (február 5.) 1-2. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 31. sz. (február 6.) 6. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 42. sz. (február 19.) 10. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 53. sz. (március 3.) 16. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 56. sz. (március 7.) 10. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 77. sz. (március 31.) 14. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 80. sz. (április 4.) 5. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 85. sz. (április 10.) 9. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 89. sz. (április 14.) 7. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 98. sz. (április 27.) 1. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 99. sz. (április 28.) 1-2. p.

Prágai Magyar Hírlap, 1935. 110. sz. (május 12.) 5. p.

Prúcha, Václav 1974. Hospodárske dejiny Ceskoslovenska v 19. a 20. storocí. Bratislava,
78., 84. p.

Pukkai László 1994. A Hanza Szövetkezeti Áru központ Galánta. Pozsony/Bratislava, Madách-
Posonium, 62. p.

Gazdasági szervezetépítés és érdekvédelem... 53

Rados K. Béla 1932a. Cseh-Szlovákia pénzintézetei az 1913., 1920. és 1930. évben külö-
nös tekintettel a magyar kisebbségre. Magyar Statisztikai Szemle, 1932. 8. sz.
694-703. p.

Rados K. Béla 1932b. Magyar szövetkezetekés a szövetkezeti központok kérdése Cseh-Szlo-
vákiában. Magyar Kisebbség, 1932. 24. sz. (december 16.) 769. p.

Sbírka zákonű a narízení státu ceskoslovenského 1920. Praha, 65-267., 291-306. p.

Sbírka zákonú a narízení státu ceskoslovenského. RocmlK 1924 1924. Praha, 1575-1629.
P-

Schandl Károly (szerk.) 1938. A magyar szövetkezés negyven éve. Az Országos Központi
Hitel szőve kezet munkája és eredményei. Budapest.

Schubert Tódor 1940. A Lévai Takarékpénztár 75 éves története 1865-1940. Különlenyomat
a Magyar Takarékpénztárak és Bankok Évkönyve 1940. évfolyamából. Budapest,
18-21. p.

Slovensky biograficky slovník 1989. 3. zvázok. Martin, Matica slovenská, 46. p.

Spolcovanie a shromazd'ovanie na Slovensku 1923. Bratislava, 9. p.

Statistická prírucka Republiky Ceskoslovenské 1925. 2. svazek, Praha, 156-158. p.

Szarka László 1998. Duna-táji dilemmák. Budapest, Ister, 132., 298-303. p.

Székely Pál 1936. Csehszlovákia nyugati és keleti része - számokban. Korunk, 1936. 5. sz.
598. p.

Tarján Ödön 1930. A magyar kisebbség osztályrésze a csehszlovák demokráciából. Különle-
nyomat a Prágai Magyar Hírlap 1930. évi 33., 35., 37., 39., 41., 43., 45. és 47.
számaiból. Prága, 7-8. p.

Tarján Ödön 1934. Der Weg der Tschechoslowakei und die ungarische Minderheit. Budapest.

Taubinger István 1939. A visszatért Felvidék mai gazdasági helyzete. In: Csatár István-Ölve-
di János (szerk.): A visszatért Felvidék adattára. Budapest, 261-272. p.

Teichová, Alice 1988. Wirtschaftsgeschichte der Tschechoslowakei 1918-1980. Wien-Köln-
Graz, 62-68. p.

Új Szó, 2005. február 4., Gondolat (melléklet), 3. sz. 12-13. p.

Vadkerty Katalin 1993. A Csehszlovák Köztársaság gazdaságtörténete (1918-1938). In: Fe-
jezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Pozsony, Kalligram, 175-215.

P-

Vámosi Zoltán 2002. Szociológia. Budapest, LSI Informatikai Oktatóközpont.
Varga Imre 1938. A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete, különös tekintettel a szö-
vetkezetekre. Láthatár, 1938. 7-8. sz. 222. p.
Vavrik Ferenc 1993. A felvidéki Hanza és tagszövetkezeteinek története. Budapest,

Sajtókoop Kiadó, 50. p.
Verejná správa na Slovensku so zvlástnym zreteíom na správu okresnú 1930. 1. zázok.

Bratislava, 52/1. táblázat.
Weber, Max 1992. Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. Budapest,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 36-38., 42-43. p.
Zadansky, Juraj 2001. Priemysel, domácka vyroba a trhové vzíahy na Zakarpatsku v rokoch

1919-1938. Historica carpatica, 2001. 31-32. sz. 89-108. p.
Zsolt László 1932. A gyarmati és osztálykizsákmányolás Szlovenszkón. In: A Sarló jegyében.

Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig. A Sarló 1932-iki pozsonyi kongresz-

szusának vitaanyaga. Pozsony, 28-30. p.

54 Gaucsík István

István Gaucsík

Setting economic organisations and protection of interests

economic organisations of hungarians living in czechoslovakia between the two

World Wars (2. part)

The study discusses three such thematic parts that follow organisational and
institutional line. In the introduction the author analyses the economic situati-
on of Hungarians living in Czechoslovakia from the point of view of legal gaps,
through the legal gaps in economic rights, insufficiencies of internál state
securities and external minority protection. Later the study deals with the eco-
nomic injuries included in the agenda of opposing Hungárián parties, possib-
le solutions, strengthening of saved structures of „economic self-organisati-
on", and/or new structures, as well. The study introduces the impacts of the
Czechoslovak economic policy (that has an immense role in establishing insti-
tutes and reforming organisation of the monarchy) through opinions of
Hungarians living in Slovakia, while it intends to clear somé of the contempo-
rary concepts that appeared in works after 1989. Finally - applying the Weber
concept of organisation - the author tries to designate the stages of economic
interest protection of the minority and its forming organisations. The approa-
ches that have been introduced up to now placed political and cultural right
protection to the front, while when examining economic issues these were set
to the background. The so-called professionally-led structures (régiónál levél
economic associations, co-operatives, and the trade-companies that have not
been examined in literature at all) belong to the third thematic group.

The mutual character of the introduced organisation types (economic asso-
ciations, co-operatives, trade-companies) is that their antecedents, operatio-
nal and leadership bases stem from the times before the change of state sys-
tem. When Czechoslovakia was formed they had to adjust to the new legal
environment and changed economic-power relations. Their adjustment took
place in the period when the Czechoslovak economic nationalism strengthe-
ned, when economic politics led by the majority set the goal of establishing a
uniform national economic policy and institution system.

The co-operative movement was characterised by régiónál and type-like
shabbiness (Southern Slovakia is the central territory, excess of consumption
co-operatives) and lack of autonomic centres. The trade companies were bur-
dened by problems of structural changes (for example lack of capital). Politics
supported mainly economic organisations that were formed by owners, since
entirely new structures were to be created.

00022-3.jpg

KÖZLEMÉNY

Huszár Ágnes

A Népzenei Adattár

Sok népművészeti kincs rejlik a Felvidék hagyományőrző vidékein, ahol a népzene-
gyűjtők a legszebb magyar népdalokkal találkoztak és találkoznak mai is. Egy Nép-
zenei Adattár is lehet ilyen kincsek forrása, melyből meríthet a népdalokat kedvelő
és éneklő felvidéki magyarság, főleg az elkövetkező hagyományápoló nemzedék.

Azzal, hogy egy Népzenei Adattárban őrizzük a felvidéki magyar népdalokat, tisz-
teletünket rójuk le a népdalokat megszólaltató elődeink és a népdalokat összegyűj-
tő jeles népzenekutatók, népzenegyűjtők előtt, valamint Ág Tibor népzenekutató
előtt, akinek munkássága nélkül nem lehetnénk e hatalmas kincs birtokában.

A Népzenei Adattár székhelye, munkatársai

A Népzenei Adattár korábban a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya
mellett, jelenleg a Csemadok Művelődési Intézete mellett működik. A Népzenei
Adattár vezetője Ág Tibor, munkatársai Pelle Andrea és Huszár Ágnes.

A Népzenei Adattár a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának szék-
házában, Dunaszedahelyen található (Bacsák u. 240/13., Dunaszerdahely, tel.:
031/552-24-78), működésének anyagi és technikai feltételeit a Csemadok Duna-
szerdahelyi Területi Választmánya, személy szerint Huszár László, a Csemadok
Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára, a Művelődési Intézet igazgatója
teremtette, Ml. teremti meg.

A Népzenei Adattár tevékenysége

A Népzenei Adattár a Csemadok Művelődési Intézete mellett működik, magára vál-
lalja a felvidéki magyar közművelődés és kultúra, ezen belül a népzenei mozgalom
szakmai támogatását és irányítását. Ennek a munkának alapját képezi a népzenei
gyűjtemény tudományos feldolgozása, ehhez kapcsolódik népzenei kiadványok ké-
szítése és a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő szervezése és le-
bonyolítása. Ez az elkezdett munka a jövőben stabil, anyagilag megfelelően támoga-
tott intézmény keretében lehetséges.

A Népzenei Adattár tevékenységét négy területre oszthatjuk:
- népzenei gyűjtés, tudományos kutató- és feldolgozó munka;

190 Közlemény

-  szakmai tanácsadás az amatőr népzenei mozgalom népdalköreinek, népdal-
énekeseinek, népi zenekaroknak;

- szervezői tevékenység;

- folyamatos publikáció, népzenei kiadványok készítése.

1.  A felgyújtott népzenei anyag feldolgozását és rendszerezését Ág Tibor folya-
matosan végezte. Az ő munkájának eredményeként a Csemadok Népzenei Adatárá-
ban összegyűlt népzenei gyűjtésekről jegyzőkönyvek készültek, és a szalagokon ta-
lálható népdalok egy részének lejegyzései kottafüzetekbe kerültek.

A népzenei gyűjtések tudományos feldolgozása jelenleg is Ág Tibor irányításával
folyik, a népzenekutatás jelenlegi lejegyző gyakorlatát követve. A lejegyzéskor a nép-
dal dallamán és szövegén kívül megállapítjuk a népdal zenei jellemzőit, tematikáját,
gyűjtésének helyét és időpontját, a gyűjtő(k) nevét és az énekes(ek) adatait: nevét,
születési helyét és születési időpontját. Az egyes gyűjtési egységek jegyzőkönyvei
és lejegyzései az Ág Tibor által felállított rendszerbe kerülnek. Minden dallam a hoz-
zá tartozó adatokkal együtt a lejegyző füzet (kottafüzet) egy-egy külön lapjára kerül.
A gyűjtések jegyzőkönyvei olyan számítógépes adatbázisok, amelyek tartalmazzák a
gyűjtés adatait, az adatközlők adatait és a felgyújtott anyag tematikai és zenei jel-
lemzőit.

A szöveges gyűjtések lejegyzése is folyamatosan történik, számítógépbe kerül
maga a szöveg a hozzá tartózó adatokkal együtt.

A hozzánk kerülő hazai önkéntes és hivatásos gyűjtők gyűjtéseit, illetve az adat-
tár szervezésében történt gyűjtéseket digitalizáljuk, tehát az adatokat elektronikus
formában (CD-n) őrizzük.

2.  A Népzenei Adattár létrejöttének egyik célja, hogy a felgyűlt és megőrzött fel-
vidéki népzenei hagyomány visszakerüljön a népdalénekesekhez, népdalkörökhöz,
citerazenekarokhoz és parasztzenekarokhoz, hogy azok a Népzenei Adattár népze-
nei gyűjteményéből is merítve állítsák össze népdalcsokraikat. A Népzenei Adattár
ilyen jellegű szolgáltatása lehetővé teszi számukra, hogy helyben tanulmányozzák a
szakirodalmat, és válogassanak a gyűjtések anyagából. Ez általában úgy történik,
hogy a csoport vezetője felkeresi az adattár munkatársait, és egy bizonyos témához
vagy egy bizonyos tájegységhez, faluhoz kapcsolódó hangzóanyagot kér. A felvéte-
lek kiválasztása szakmai szűréssel történik, ép népdalváltozatokat másolunk át a
csoport számára, amely alapanyagként szolgálhat népdalcsokrok készítéséhez, és
ha szükségük van rá, a népdalcsokor összeállításához tanácsokat is adunk.

3.  A hazai amatőr népzenei mozgalom egyik országos méretű megnyilvánulása
az évente megrendezett Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő, melynek főszer-
vezője a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya. Ennek a vetélkedőnek
a szervezésében, a szereplő népdalkörök és énekesek értékelésében részt vállal-
nak az adattár munkatársai is. A Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő orszá-
gos döntője egyben elődöntője a magyarországi Vass Lajos Népzenei Szövetség Kár-
pát-medencei népzenei vetélkedőjének.

A Biborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőhöz kapcsolódóan 2004 októberében
és novemberében szakmai találkozót (népiének-képzést, citeraképzést) rendeztünk
a népdalkörök, népdalénekesek és népzenekarok részére.

A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya és a Népzenei Adattár kon-
ferenciák szervezését is végzi. Ennek egyik példája a 2001 őszén Népzenei hagyó-

Közlemény 191

mány a harmadik évezred hajnalán címmel szervezett népzenei konferencia, melyen
a budapesti MTA Zenetudományi Intézetének kutatói, hazai, magyarországi, vajda-
sági és erdélyi népzene- és néptánckutatók, népzenetanárok, a Népzenei Adattár
munkatársai vettek részt.

4. A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya a Gyurcsó István Alapít-
vány Könyvek sorozatában vállalta a szlovákiai magyar tájegységek népzenei anya-
gának kiadását is. Ebben segítségére vannak az adattár munkatársai a népzenei ki-
adványok a kottagrafikájának elkészítésében. A sorozat legújabb kiadványai: Ág Ti-
bor: Semmit sem vétettem Nyitra városának. Nyitra-vidéki magyar népdalok.
Dunaszerdahely, 2004 /Gyurcsó István Alapítvány Könyvek, 29./; Harmath Lajosné
Vörös Kornélia: Köszöntsük a Jézuskát! Régi karácsonyi énekek. Dunaszerdahely,
2004 /Gyurcsó István Alapítvány Könyvek, 31./; Tari Lujza (szerk.): A kolonyi temp-
lom előtt. Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből. Dunaszerdahely, 2004
/Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 32./.

Együttműködés a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Inté-
zetével

A Népzenei Adattárral szakmai megállapodást kötött az MTA Zenetudományi Intéze-
tével. A megállapodás a két intézmény között egy általános együttműködést jelent,
amely magában foglalja a gyűjtemények anyagának kölcsönös átadását, közös gyű-
jtőutak szervezését, közös népzenei kiadványok elkészítését, valamint a saját kiad-
ványok cseréjét. Ez a megállapodás egy régóta, ténylegesen létező együttműködést
rögzít írásban, melynek eddigi eredményei például a közösen szervezett Zobor-vidé-
ki és gömöri gyűjtés, valamint az adattár gyűjteményének digitalizálása voltak.

A Népzenei Adattár gyűjteménye és kézikönyvtára

A Népzenei Adattár gyűjteménye a gyűjtés tartalmát, a gyűjtés helyét, a gyűjtés idő-
pontját és a gyűjtők személyét illetően nagyon sokrétű. A digitális és hagyományos
hanghordozókon több mint 10 000 gyűjtési egység található. Nagy részét vokális,
kisebb részét hangszeres népzenei gyűjtések és szöveges gyűjtések teszik ki. A
gyűjteményben a Felvidék minden tájáról találhatunk gyűjtéseket (Csallóköz,
Mátyusföld, Vág és Garam köze, Ipoly mente, Nyitra-vidék, Gömör, Abaúj-Torna, Kas-
sa-vidék, Bodrogköz, Ung-vidék), melyek az 1950-es évektől napjainkig történtek.

A gyűjtemény meghatározó részét Ág Tibor gyűjtése és a Csemadok más munka-
társainak gyűjtései (Takács András, Quittner János, Bodonyi András, Méryné Tóth
Margit), valamint a magyarországi kutatókkal (Olsvai Imre, Vargyas Lajos, Sárosi Bá-
lint, Martin György) közösen szervezett gyűjtések anyaga teszi ki. A gyűjtemény ré-
szét képezi a Csemadok által több éven keresztül szervezett Nyári Néprajzi Szemi-
náriumok hallgatóinak gyűjtései, önkéntes néprajzi gyűjtők gyűjtései és a Csemadok
által kiírt pályázatokra beküldött gyűjtések anyaga.

A Népzenei Adattár gyűjteményébe másolatban bekerültek hazai és magyaror-
szági önálló gyűjtők gyűjtései. így Bodonyi András, Csáky Károly, Géczi Lajos, Jókai
Mária, Lanstyák István és Szvorák Katalin, Nagy Iván, Pelle Andrea, Ürge Mária és

192 Közlemény

Weiszer Eszter gyűjtéseinek hangzóanyaga, Szijjártó Jenő, Olsvai Imre, Sárosi Bálint
és Vargyas Lajos gyűjtéseinek lejegyzései.

A 1990-es évektől a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya támoga-
tásával megvalósult népzenei gyűjtések anyaga is az adattár gyűjteményét bővítik.
Ezek a következők:

1.  Ág Tibor és gyűjtőkollektívájának peredi gyűjtése (1994).

2.  Zobor-vidéki gyűjtés, melyet a Népzenei Adattár a budapesti MTA Zenetudo-
mányi Intézetének munkatársaival együtt végzett (2002).

3.  Pelle Andrea és Huszár Ágnes Zobor-vidéki gyűjtése (2004).

4.  Gömöri gyűjtés, melyen részt vettek az adattár munkatársai és a budapesti
MTA Zenetudományi Intézet munkatársai és zenetudomány szakos egyetemisták
(2004).

Az adattár gyűjteménye folyamatosan bővül az általunk szervezett gyűjtések
anyagával és a hazai önkéntes gyűjtők gyűjtéseivel.

A Népzenei Adattárban található egy kottás támlapokat tartalmazó gyűjtemény,
amely különböző népzenei kiadványokban megjelent felvidéki dalok másolatait tar-
talmazza.

A szöveges néprajzi adatok összegyűjtését és feldolgozását is fontosnak tartjuk.
Az adattárba került egy gyermekjátékokat, mondókákat, kiolvasókat, lakodalmi ver-
seket és vőfélyverseket tartalmazó gyűjtemény, amely egy pályázati felhívás ered-
ményeként az 1960-1970-es években gyűlt össze a Csemadokban. Ide került a het-
venes évekből a különböző felvidéki adatközlők által kitöltött néprajzi kérdőívek gyűj-
teménye, amely a Csemadok néprajzi, népzenei és néptáncos szakdolgozóinak egy
tapogatózó adatgyűjtése volt.

A népzenei gyűjteményen kívül a Népzenei Adattárban a felvidéki néptáncgyűjté-
sekről készült filmeket tartalmazó filmtárat is kialakítunk. A Magyar Tudományos
Akadémia Zenetudományi Intézetének Filmarchívumából a Népzenei Adattárba ke-
rültek a felvidéki falvakban gyűjtött néptáncok filmfelvételeinek jegyzőkönyvei. Az
adattárba fokozatosan bekerülnek a filmek másolatai is. Jelenleg az adattárban
megtalálhatók a csallóközi és gömöri falvakban gyűjtött néptáncok filmfelvételeinek
másolatai, ezek jegyzőkönyvei, valamint a filmek hangzóanyaga.

A Népzenei Adattár kézikönyvtárában kb. 700 könyv, 21 szalag, 82 magnókazet-
ta, 75 CD, 10 videokazetta, 4 VCD található, melyek magukba foglalják a hazai és
magyarországi, Ml. más kisebbségi magyar népzenei, néptáncos és néprajzi kiadvá-
nyokat. A kézikönyvtárban magyar és szlovák nyelvű könyveken kívül tanulmányok,
szakdolgozatok és folyóiratok is találhatók. A hanghordozók pedig eredeti népzenei
felvételeket és népzenei feldolgozásokat tartalmaznak. Szakkönyvtárunk folyamato-
san bővül.

A gyűjtemény rendszerezése, a keresés módjai

A Népzenei Adattárban levő dallamok közötti keresést a gyűjtések adatait tartalma-
zó kézi és számítógépes adatbázisok teszik lehetővé.

A Népzenei Adattárban található gyűjtések nagy részéről jegyzőkönyvek készül-
tek, tehát ismerjük az egyes gyűjtési egységek tartalmát. A gyűjtések részletes le-
jegyzése a gyűjtemény kisebb részét illetően áll rendelkezésre. A még feldolgozás-

Közlemény 193

ra váró gyűjtések gyűjtési helyét, idejét és a gyűjtő nevét ismerjük, ezek jegyzőköny-
vezése és lejegyzése folyamatban van.

A gyűjteményt Ág Tibor gondozta, rendszerezte, egy részét le is jegyezte, amikor
az adattár gyűjteménye a Csemadok Központi Bizottságának épületében, Pozsony-
ban volt elhelyezve. A gyűjtések feldolgozása és rendszerezése jelenleg is Ág Tibor
irányításával folyik.

A gyűjtemény rendszerezése lehetővé teszi, hogy a vokális és hangszeres nép-
zenei felvételek között keresni lehessen:

- zenei mutatók (kadencia, szótagszám, dallamszerkezet),

- a gyűjtés helye és ideje,

- a gyűjtő neve,

- az énekes vagy zenész neve,

- a népdal funkciója és műfaja alapján.

A gyűjtések jegyzőkönyveiben fel van tüntetve, hogy a népzenei gyűjtés mely ré-
széhez kapcsolódik szöveges gyűjtési egység, illetve hol szerepel a gyűjtésben be-
szélgetés, szöveges néprajzi adat. így az adatbázisokban rá lehet keresni a szöve-
ges gyűjtésekre.

Melléklet

1. A Népzenei Adattár lógója

00022-4.jpg

194 Közlemény

2. Jegyzőkönyvrészlet (adatbázisrészlet)

CPJfcJ

A t, t_D

00022-5.jpg

3. A lejegyzőfüzet egy lapja

Gyűjtés ideje

Énekes neve

Születési éve, helye

Gyűjtő(k) neve

ZTI CD szám

MGF.felv.sz.

1956

   

Erdős Dezső,Gyüre Lajos

3001

Hsz.l.

1956

Takács Ferenc

1895

Erdős Dezső,Gyüre Lajos

3001

Hsz.l.

1956

Takács Ferenc

1895

Erdős Dezső,Gyüre Lajos

3001

Hsz.l.

1956

Takács Ferenc

1895

Erdős Dezső,Gyüre Lajos

3001

Hsz.l.

1956

   

Erdős Dezső,Gyüre Lajos

3001

Hsz.l.

1957

Nagy Sándor

1922

Ag Tibor

3001

1A01

1957

Nagy Sándor

1922

Ag Tibor

3001

1A02

Ilyés Zoltán

„Magyar lett most a mentából..."

Háttérrajz a felső-Bódva-völgyi németek

hungarus-tudatához1

Zoltán Ilyés                                                                                                                                     94(437.6)(=112.2)

„mantas have become hungarians..." - the background of the hungárián               316.022.4(437.6)(=112.2)

national feeling of germans of upper-boldva valley

Hungárián national feelings of non-Hungarians, assimilation, national identity, "magyaron", Carpathian
Germans

Bevezetés

A területileg, szociokulturálisan és dialektológiailag egyaránt differenciált szepesi
németség a magyar történeti közgondolkodásban éppúgy, mint a történeti, néprajzi
tudományos munkákban a magyarérzelműség, a hungarus-tudat legkarakteresebb
képviselőjeként jelenik meg. A két világháború közötti német történeti irodalomban
és az egyes szepesi települések falumonográfiáiban ezt a jelenséget döntően a fel-
törekvő, státusorientált német rétegek önkéntes asszimilációjával, másrészt a ma-
gyar állam felől jelentkező kényszerasszimilációs nyomással, nem pedig a „magyar
nép misztikus és titokzatos karizmájával" magyarázzák.2 Mindez nem jelenti azt,
hogy a két világháború közötti Csehszlovákiában a felvidéki német népcsoportok kö-
rében ne lehetne példát találni magyarérzelműségre: a magyarpárti autonómiatö-
rekvések, az iskoláztatási követelések és az 1938-as határváltozással kapcsolatos
viharok is jelzik ezt. A szudétanémetség felől artikulálódó nagynémet, illetve kárpá-
ti német identifikáció különösen a Szepességben kap nehezebben erőre, jelezve a
megörökölt hungarus-tudat transzparenciáját. Tanulmányunkban már a történeti
Abaúj-Torna megye területén fekvő Felső-Bódva-völgy, a szepesi németséghez sok
szálon kapcsolódó két német települése - Mecenzéf és Stósz - magyarérzelműsé-
gének, hungarus-tudatának 19-20. századi hátterét kívánjuk bemutatni.

Etnodemográfiai áttekintés

Alsó- és Felső-Mecenzéf etnikai összetételében a második világháborúig a statiszti-
kailag befogható időben mindvégig meghatározó maradt a német elem. A magyar
anyanyelvűek3 századfordulótól növekvő aránya a két település népességét össze-
sítve nem haladta meg a 28%-ot. A magyar anyanyelvűnek iratkozók túlnyomó része
helyi német volt, akik patriotizmusból és a valós nyelvi gyakorlat alapján regisztrál-
tatták magukat magyarnak. A magyaroknak legfeljebb 15-20%-a lehetett ide beköl-

142 Ilyés Zoltán

tözött vagy beházasodott.4 A Felső-Bódva-völgy németségének demográfiai adatait
nem lehet függetleníteni a hagyományos hámoripar konjunktúráitól és recesszióitól.
Az 1874 utáni első nagyobb kivándorlási hullámot a nagy tőzsdekrach indította el.
Az olcsóbb ipari áruk versenye már ezt megelőzően érzékenyen érintette a felső-
mecenzéfi szegkovácsokat. Ők voltak az első amerikai kivándorlók. Az 1880-as
évektől az első világháborúig masszív volt tengerentúli kivándorlás. 1880 és 1890
között Alsó-Mecenzéfen 15%-kal, Felső-Mecenzéfen 21%-kal csökkent a népesség
(1. táblázat). Alsó-Mecenzéfről az első világháborúig mintegy 700-an, Felső-Mecen-
zéfről 300-an vándoroltak el.5 Más adatok szerint 1873-1914 között a két telepü-
lésről több mint 1500 személy emigrált, különösen sokan az Amerikai Egyesült Ál-
lamokba, azon belül is Clevelandbe, melyet amerikai Mecenzéfnek is hívtak.6

1. táblázat. A felső-Bódva-völgyi német községek etnikai összetétele (1880-1930)

   

1880*

1890*

1900*

1910*

1921

1930

Alsó-Mecenzéf

magyar

238

159

417

596

600

240

szlovák

58

112

112

83

102

245

német

2733

2390

2258

1918

1945

2062

egyéb

144

29

18

61

23

109

összesen

3173

2690

2805

2658

2670

2656

magyarul beszél

   

1711

1919

   

Felső-Mecenzéf

magyar

10

47

248

592

297

168

szlovák

68

137

314

235

392

592

német

1200

831

745

522

672

261

egyéb

81

51

104

226

160

261

összesen

1359

1066

1411

1572

1521

1282

magyarul beszél

   

682

1070

   

Stósz

magyar

24

51

138

853

366

107

szlovák

16

15

19

17

24

277

német

988

980

940

148

599

711

egyéb

48

15

15

15

33

87

összesen

1076

1061

1112

1033

1022

1182

magyarul beszél

   

762

887

   

* - anyanyelvi adatok

Alsó-Mecenzéfen a magyarok századfordulótól növekvő aránya nem haladta meg a
22%-ot (1. táblázat). A századfordulón a magyarul tudók aránya a településen két-
harmad körül alakult. Szlovákok megtelepedését - Felső-Mecenzéffel ellentétben -
egészen 1944-ig nem lehetett érzékelni. A statisztikai szlovák népesség jórészt a
két település között élő cigányságból rekrutálódott, akiknek gyermekei a két világ-
háború között a helyi szlovák iskolát látogatták.

Felső-Mecenzéf etnikai helyzete ettől több tekintetben eltért. 1890 után a szlo-
vák anyanyelvűek száma ugrásszerűen megnőtt. Ennek egyik oka, hogy a csődbe ju-
tott, Amerikába kivándorló felső-mecenzéfi szegkovácsok többnyire szlovákoknak
adták el házukat és földjeiket. A szlovákság arányának növekedése már a 19. szá-
zad elején is érezhető volt.7 Emellett az összességében agrár jellegű Felső-
Mecenzéfen a szlovákság eredményesebben be tudott integrálódni. A szlovákság
arányának növekedése másrészt összefüggésben van az adminisztratív szempont-
ból ide tartozó, mintegy félórányi járásra levő Luciabánya fejlődésével. Ide lengye-
lek és a népszámlálási statisztika szerint vendek (!) is költöztek.8 1910-re relatív
többségbe kerülnek a magyar anyanyelvűek, amelyben szerepe lehetett a
Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. által igazgatott új bányásztelepülésnek. Itt a ve-

„Magyar lett most a mántából..." 143

gyes rekrutáció ellenére a bányaigazgatás (iskola, bányászkolónia, szociális intéz-
mények, munkanyelv) fontos hatással bírt a nyelvi egységesülésre.9 A magyarul tu-
dók aránya Alsó-Mecenzéffel összehasonlítva kisebb, különösen 1900-ban, amikor
az 50%-ot sem tette ki.

Szembetűnő, hogy Stószon 1910-ben a magát korábban német anyanyelvűnek
valló népesség zömét (82%) magyar anyanyelvűként regisztrálják. Ez még koránt-
sem bizonyítja a német nyelv, illetve a helyi mánta dialektus feladását/elfelejtését,
sokkal inkább a sokat emlegetett „hungarus-tudat" egyik legmarkánsabb megnyilvá-
nulásaként értékelhető. A helyi közoktatási helyzet és vallási élet részleteit nem is-
merjük, azonban az egyértelmű, hogy a nem új gyökerű magyarérzelműséget, állam-
patriotizmust erősítették a magyar vagy magyarrá vált helyi lelkészek, tanárok, kés-
gyárosok és birtokosok. Az első világháború után ez az arány csak fokozatosan
„korrigálódik" a németek, illetve a szlovákok javára. 1921-ben a magyarok aránya
még mindig 36%, csak 1930-ban csökken 10% alá, míg ugyanekkor a szlovák nem-
zetiségűek aránya 24% (1. táblázat). Ez utóbbi utal a Stószhoz tartozó kistelepülé-
sek szlovák népességére (Stósz-fürdő, Bodoka), valamint szlovák beköltözésre és
egyfajta orientációs váltásra, mimikrire, amely a helyi politikai érdektagoltság isme-
retében nem meglepő, és különösen a harmincas évek végére lesz szembetűnő. Er-
re utal az ún. magyarónok, illetve cipszerek iskoláztatási gyakorlata 1939-ben.10 A
magyarul beszélők adatai az 1900-as és 1910-es népszámláláskor világosan utal-
nak a magyar nyelvtudás jelentőségére és elterjedtségére. 1910-ben már az
Apponyi-féle törvény hatása is lemérhető, azonban óvunk ennek a túldimenzionálá-
sától. A magyarul tudók aránya a három község közül Stószon volt a legnagyobb:
1910-ben 86%. A magyar nyelvtudást, illetve nyelvi normát feltétlenül erősítette az
1881-ben alapított Stósz-fürdőt látogató és a községben megszálló nagyszámú ma-
gyar fürdővendég, főleg Budapestről, Kassáról és a Bácskából.

A hungarus-tudat történeti-kulturális összetevői

Mecenzéfet (Unter-, Obermetzenseifen, Nizny-, Vysny-Medzev) 1255 és 1359 között
német bányászok és kézművesek alapították. Megélhetésükben a bányászat (ezüst,
réz, vas) és a hámoripar volt fontos, mely később járulékosan kiegészült a szénége-
téssel és a környéken található kevert lombú erdőkre alapozódó zsindelykészítés-
sel. Stószon (Stoss) a 13. század közepén telepedtek meg német bányászok, favá-
gók és szénégetők. Mindkét település kezdetben a jászói (Joos, Jasov) premontrei
prépostsághoz tartozott, Stósz 1331-ben Szomolnok (Schmöllnitz, Smolnik) királyi
bányavároshoz került.11

A Bódva felső folyása mentén már Abaúj területén fekvő településeket az Alsó-
Szepesség (Gründler Boden) német városkáitól a Kojsói-havasok választja el. Jól jár-
ható közlekedési út csak a magyar többségű Jászó-Szepsi és Kassa felé volt adott,
ami már korán meghatározta a kulturális kontaktusokat. A mecenzéfiek vasáruikat
jórészt magyar nyelvterületen - a Felföldön és az Alföldön - értékesítették. A mező-
városok piachelyei, bőven kínáltak olyan kulturális találkozási helyzeteket, amelyek
már korán hozzájárultak a magyar nyelvi minta és a magyarérzelműség terjedéséhez.

A magyarérzelműség egyik első, a kollektív emlékezet által is megőrzött epizód-
ja, hogy a mecenzéfiek a Rákóczi-szabadságharc mellé állva, a kuruc seregnek

144 Ilyés Zoltán

5000 baltát készítettek. A magyaros mecenzéfi férfiviselet kapcsán a helyi emléke-
zet azt tartja, hogy állítólag egy huszár egység uniformisait Mecenzéfen hagyta,
amely a helyi obsitosegylet tulajdonában maradt. Ezt a viseletet nagy ünnepi körme-
neteken hordták az erre méltóak. Azok a polgárok, akik anyagilag megengedhették
maguknak, különböző más alkalmakra is kikölcsönözhették (temetés, esküvői fo-
tók). A megmaradt fotók és képek alapján úgy tűnik, hogy mindkét Mecenzéfen a
férfiak a 19. században ezt a magyaros uniformist hordták, az eredeti német férfi-
viselet feledésbe merült.12

A mecenzéfiek patriotizmusa az 1848-49-es szabadságharcban szintén megnyil-
vánult: 40 000 bajonettet készítettek a honvédsereg számára, sokan aktívan részt
vettek a szabadságküzdelmekben. A szabadságharc leverése után a náluk maradt
bajonetteket a hámorok tavaiba dobták, és pár hónapra elbujdostak az erdőkbe és
az elhagyott tárnákba.

Mivel az újkorban is külön megerősített bányavárosi jog (Stósz 1638, Alsó- és
Felső-Mecenzéf 1728) nem védte meg őket a földesúri joghatóságot rendületlenül ér-
vényesíteni kívánó premontrei rend túlkapásai ellen, a mecenzéfiek évszázados har-
cot folytattak régi bányavárosi privilégiumaikra hivatkozva.13 Ennek egy állomása volt,
amikor 1831-ben az állandó összetűzések nyomán Alsó-Mecenzéf keresztülvitte,
hogy az 1804-ben alapított kassai egyházmegyéhez kerüljön, míg Felső-Mecenzéf a
Rozsnyói egyházmegye és így a premontrei rend juriszdikciója alatt maradt.

1860 és 1874 között virágzott a hámoripar, a jól szituált hámortulajdonosok fia-
ikat Budapestre küldték tanulni, akik jórészt kereskedelmi és hivatalnok pályákon he-
lyezkedtek el. Előkelőnek számított, ha a jómódú családok és magasabb rangú hiva-
talnokok egymás között magyarul beszéltek. A kiegyezéssel újabb lendületet vett a
magyarosodás és magyarosítás. A Kultuszminisztérium 1868-ban megengedte ugyan
a hatosztályos német népiskola működését, de a németországi tankönyveket már
nem engedélyezte. Az iskolákat a következő évtizedekben fokozatosan magyar taní-
tási nyelvűvé változtatták. 1907-ben az Apponyi-féle iskolatörvény nyomán csupán az
anyanyelvi órákat és - engedéllyel - a vallásoktatást tarthatták meg németül.

A 19. század végére Mecenzéfen a magyar vált a presztízs- és a „hochdeutsch"-
nál jobban beszélt irodalmi nyelvvé: a fokozatosan csökkenő német óraszám miatt
az elkövetkező generációk irodalmi nyelvként a magyar nyelvet ismerték meg és be-
szélték. A századfordulóra a népesség közel háromnegyede beszélt magyarul. A he-
lyi mánta dialektus az otthon, a szűkebb szülőföld nyelve maradt, ami felé a század-
fordulótól a nyelvészek és helytörténészek megkülönböztetett figyelemmel fordul-
tak.14 Majdnem mindegyik szepesi városnak volt dialektusban alkotó költője, írója.
A 19. század végétől egyre több autodidakta rímfaragó verse jelenik meg helyi kiad-
ványokban, füzetekben. Mecenzéf leghíresebb, nyelvjárásban író költője
(Mundartdichter) Péter Gallus római katolikus lelkész volt.15

A magyarosodást és magyarosítást elítélő német helytörténészek szerint a sze-
pesi és abaúji németeket a teljes beolvadástól a helyi dialektus óvta meg, melyet
egyes vélemények szerint a hungarus-tudatú, német nemzeti identitását elvesztő ér-
telmiség egyfajta penitenciaként ápolt.16 A szepesi dialektusok, az alsó- (gründler)
és felső-szepességi, a mánta, a buléner (dobsinai) a magyar állampatriotizmussal
maximálisan azonosuló szepesi németek „Heimat-nyelve", lokális érvényességű
„szülőföld-nyelve" maradt. A diglossziának ebben a sajátságos esetében az „emel-

„Magyar lett most a mántából..." 145

kedett", E nyelvi változat (itt a magyar irodalmi nyelv) és a „közönséges" K változat
(itt a mánta dialektus) két különböző nyelv bázisán reprezentálódik.17

Az előrehaladott magyarosodás ellenére a korabeli tendenciáktól eltérően
Mecenzéfen csak alkalmi névváltoztatásra, névmagyarosításra került sor. A mecen-
zéfiek patriotizmusát jól példázza a millennium esztendejében készült és az első te-
lepülés (Dörfl) helyén felállított német és magyar feliratú emlékmű szövege, amely
a helyiek szerint a történelmi Magyarország egyetlen német feliratú millenniumi
emlékműve:18

Milleniumi emlék 896-1896 / A karddal szerzett, / a kereszttel fenntartott / és
a munka által felvirágzott hazán legyen Isten áldása. / A hagyomány szerint itt volt
bölcsője Mecenzéf városainak. Az ősök iránti kegyeletből a hálás unokák, [magyarul]

Zur Erínnerung an den tausendjáhrigen Bestand unseres geliebten Vateríandes
Ungarn. lm Jahre 1896 gewidmet von den Bürgern der königlich-priviligierten
Bergstadt Untermetzenseifen.

(magyar fordításban: Szeretett szülőhazánk Magyarország 1000 éves fennállásá-
nak emlékére. Krisztus 1896. esztendejében állították Alsómecenzéf szabad királyi
privilegizált város polgárai.)

Wir weihen dies Monument dem Boden, / wo unsre Ahnen, kleine Schar, / einst
Gottes Gnad erhielt von Oben, / fromm durchzuleben viele Jahr. Ach lasst uns die-
sen platzjetzt küssen, / wo unsrer Váter Dörfchen stand! / Den Grundstein legten
sie, wir wissen, zu unserer Stadt mit eigener Hand.

(magyar fordításban: Ezt az emléket annak a Földnek szenteljük, / ahol őseink
kicsiny serege, / az Úr kegyelmét megkapta föntről, / hogy jámborul élhessen sok
esztendőt. / Óh, csókoljuk meg ezt a helyet, / ahol atyáink faluja állt! / Városunk
alapkövét, mi tudjuk, ők rakták saját kezükkel.)

A mecenzéfi mánták egy részének magyarosodása még 1920 után sem szűnt
meg, illetve megmaradt a többnyelvűség és a magyarság iránti szimpátia. A cseh-
szlovák népszámlálásokkor nem várható mértékben vallották magukat magyarnak
a két község lakói. Ennek enthuziasztikus bemutatását olvashatjuk Kászonyi Ferenc
Egy különös nemzetiségi kérdés című írásában: „A mecenzéfi mánták magyarhűsé-
ge pedig egyszerűen megható. Ez a hatszáz év óta itt lakó nép, mely mindig együtt
örült vagy szenvedett a magyarokkal, a magyar statisztikákban német községként
szerepelt, s a csehek alatt a szintén mánta Felsőmecenzéffel és a stószi gründle-
rekkel együtt magyarnak vallotta magát."19

„Az utolsó fellángolás"

A Bódva felső völgyében a kisantant létrejöttével, a kedvezőtlen közlekedésföldraj-
zi helyzettel, valamint a cseh ipar konkurenciájával felerősödő gazdasági marginali-
zálódás és pauperizálódás - bár indított különféle alkalmazkodásokat (pl. németor-
szági munkavállalás, kocsmabérlés Kelet-Szlovákia számos településén) - a balol-
dal felé vitte a helyiek széles rétegeit, oly módon, hogy ez nem halványította el adott
esetben a magyar identifikációt, a korábbi magyar államnemzet és adminisztráció
iránti hűséget. A baloldali politikai identifikáció mellett jelen volt az 1930-as évekre
fokozatosan gyengülő helyi bázisú, magyarokkal rokonszenvező és döntően evangé-

146 Ilyés Zoltán

likus szellemiségű Szepesi Német Párt (Zipser Deutsche Partéi), majd a német kul-
túra védelmére, a munkahelyek biztosítására koncentráló, nemzeti, autonomista,
antimarxista és keresztény retorikájú Kárpáti Német Párt (Karpatendeutsche
Partéi).20 E két utóbbi párt jelezte a helyi közösség-jórészt generációsán tételező-
dő - nemzeti identitásban és egyben a hungarus-tudatban jelentkező elkülönböző-
dését és belső diszkontinuitását is.

Az 1938-as bécsi döntés után a stósziak és a mecenzéfiek egy része szenvedé-
lyesen harcolt Magyarországhoz való csatolásukért. A bécsi döntés nyomán a
Bódva-völgyi német települések bizonyos mértékben magyarónokra (Magyaronen)
és német pártiakra hasadtak. Ez, mint láttuk, generációs kérdés is volt: az első vi-
lágháború után felnőtt egy, már német iskolákban, főiskolákon tanult nemzedék
(többen tanultak a Szudéta-vidéken), akik az ifjúsági szervezetekben, sport- és kul-
turális egyesületekben, a népiséget kutató és azt megmenteni kívánó szervezetek-
ben (pl. Wandervögel) megérezték a birodalmi német öntudatot, és már nem mun-
kált bennük a magyar patriotizmus. A két világháború közötti szudétanémet befolyás
identitásmegerősítő, disszimilatív hatású volt, amelynek reminiszcenciáit a mai kö-
zösségben is érezni lehet: viszonylag erős az egyesületi élet és a kulturális önszer-
veződés; a lokális repertoárral, örökséggel, értékekkel szemben/mellett egy össz-
német örökség helyi megszerkesztése és képviselete is megjelenik.

Az 1938-39-es határkorrekciót követelő, utóbb hiábavalónak bizonyuló tiltakozá-
sokkal, tüntetésekkel egy sajátos kétirányú diskurzus indult meg. Az újonnan kije-
lölt határ korrekcióját óhajtó felfűtöttségben „befelé", illetve „hazafelé", azaz a he-
lyi közösségben és a magyarok vagy magyar tudatú cipszerek felé egy Magyaror-
szágról, illetve a visszacsatolt területekről „importált", túlfűtött retorikájú, irreden-
ta-revizionista, spontán ritualizált diskurzus aktivizálódik, amelyben a helyiek ma-
gyar öntudatukat hangsúlyozzák, és abban bíznak, hogy az Esterházy János vezette
magyar párt képviseli érdekeiket.21

Erre példaként idézhetjük azt az 1939-es röpirat-tömörségű magyar verset,
amely az első bécsi döntés után az újonnan kijelölt határ korrekcióját óhajtó eufóri-
ában született.22

Jánner 193923

Gyertek ide Meczenzéfi Mántak,

fujatok dalolyatok egy szép magyar notat.

Nem lesz töbé gumibot, megszűnt arulástok.

Eszterházi el megy majd, mond az igazságod,

kiszakitot Karmasintol,

magyar lett most a mántábol.

Szegény Mánta megérdemli,

hogy az Isten megsegíti.

Kiszenvedet, de kitartót,

mert a magyar Istenébe bizot.

Eszterházi soká élyen,

fölvidéki büszke népnél.

Észt kiáltja most a Mánta,

fölvidéki magyarságra.

„Magyar lett most a mántából..." 147

A mecenzéfiek küldöttséget menesztettek a bécsi döntés megváltoztatása érde-
kében a berlini külügyminisztériumba.24 Szlovák részről felvetődött, hogy Stósz és
Mecenzéf fejében - az etnikai konfliktusok által és magyar megtorlás által érintett -
Nagysurányt akarják.25 Mecenzéfről megüzenték Karmasinnak, hogy ne látogassa
meg őket, aki úgymond élelmet akart vinni a szűkölködő településnek. A figyelmez-
tetés ellenére 1938. december 11-én mégis megérkezett 200 fős egyenruhás rend-
fenntartó (Ordner) kísérettel. Mindkét településen heves tüntetés fogadta: a hívei
élén Stószon és Mecenzéfen felvonuló Karmasin Volksgruppenführert kövekkel meg-
dobálták, és merényletet kíséreltek meg ellene.26 A mecenzéfi eseményekre hevesen
reagáló pozsonyi Grenzbote „kommunisták, magyarónok és cigányok, valamint haza-
árulók és terroristák" merényletéről írt. A mecenzéfiek erre a „szepesi mozgalmak-
ról mindig pártatlanul író Szepesi Híradóban" közöltek választ: „...A bécsi döntés
után kétségbeejtő helyzetbe kerültünk. Utolsó értékesítési helyeinktől megrabolva,
elzárva az összes országúti és vasúti kapcsolattól, biztos elnyomorodás előtt állunk.
Küldöttségeink, amelyeket Kassára, Prágába és Berlinbe menesztettünk soha nem
a politikumot hangsúlyozták, egyedül és kizárólagosan a gazdasági okokat. Ennek el-
lenére a kárpáti németek félreértettek és a népiség elárulóinak neveztek bennünket.
Nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy német népiségünkre éppúgy büszkék vagyunk,
mint minden igazi (sic!) német, szobáinkban majdnem mindenhol ott függenek őszin-
tén szeretett vezérünk Adolf Hitler képei, de tovább akarunk élni és német szorgal-
munkkal és munkánkkal továbbra is megbecsülést szerezni."27

Érzékelhető, hogy a Karmasin Volksgruppenführer és államtitkár elleni „merény-
let" nyomán, majd a helyzet megváltoztathatatlanságának tudatában megindul egy
„kifelé" irányuló önigazoló, német népiségüket hangsúlyozó, de gazdasági érdekei-
ket sem elfedő diskurzus is. Az 1930-as évek elejéhez képest enyhült az élelmi-
szerhiány28 a Német Párt által szervezett áruelosztó központ (Warenzentrale) és a
Raiffeisen Bank tevékenységének köszönhetően.29 A fellángolás elmúltával erősö-
dött a német öntudat: Magyarországon élő mecenzéfi születésű adatközlőnk elme-
sélte, hogy magyarónnak számító, egy vasárnap éppen a templomba igyekvő csa-
ládját nyilvánosan megbélyegezték: a mellettük elmasírozó helyi fiatalokból álló
paramilitáris egységet vezetőjük „Dreimalige Pfui den Magyaronen" („Háromszoros
pfuj a magyarónoknak") kiáltásra utasította.

Összegzés

A felső-Bódva-völgyi németek 20. századi etnikus és nemzeti affinitásaiban az első-
rendűen gazdasági motivációk mellett érezhetőek a főhatalomváltás előttről meg-
örökölt történeti-kulturális beidegződések és minták is. 1918-ig Mecenzéf bizonyos
értelemben a magyar kormányzat édesgyermeke volt, specialistái az egész Kárpát-
medencébe és a Balkánra szállíthatták termékeiket, gazdasági gondok esetén a
magyar kormányzat gazdasági segítséget nyújtott. A Monarchia felbomlásával, az
utódállamok megszervezodesevel és a trianoni határváltozással hagyományos piac-
helyeiktől el lettek szakítva, meg kellett küzdeni a cseh-morva ipar konkurenciájá-
val: a mecenzéfiek gazdasági válságba kerültek, magas lett a munkanélküliség. Ez
egyfelől a fokozott baloldali orientációban és a magyar idők iránti pozitív helyi emlé-
kezetpolitikában nyilvánult meg. A Szepesi Német Párt ideológusaihoz hasonlóan

148 Ilyés Zoltán

a mánták nagy része a magyar államnemzettel és patriotizmussal kötött adaptív
konszenzust vállalhatónak és hasznosnak tartotta a maguk szempontjából, más-
részt az akkori csehszlovák, majd szlovák államot, illetve a szlovákiai német érdek-
képviseletet nem gondolták annyira hatékonynak, hogy égető gazdasági gondjaikat
megoldják. A történetileg erős hungarus-tudatnak, mint egyfajta státuskompenzáci-
ónak eredményességébe vetett hitük találkozott a magyarországi nemzeti elit és a
„hungarus beamter" hagyományú cipszer származású értelmiség nosztalgikus szim-
pátiájával és revíziós diskurzusával is.

Jegyzetek

1.   A kutatást támogatta a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány és a marburgi
Herder Institut e. V.

2.   Vö. Müller, K. V. 1953. 404-406. p.; Fausel, E. 1927; Kauer, J. - Schürger, J. - Wag-
ner, K. é. n.

3.   Az 1880 és 1910 közötti magyarországi népszámlálásoknál az anyanyelvi kategóriát al-
kalmazták.

4.   A századfordulótól házassági migráció indult meg a Rozsnyó-vidékről és a Csermosnya-
völgyből az alsó-szepességi bányászvidék felé. Ez különösen érzékelhető Mecenzéfen -
Paládi-Kovács A. 1996. 64. p.

5.   Kauer, J. - Schürger, J. -Wagner, K. é. n. 94. p.

6.   www.metzenseifen.de.

7.   Eiben, A. 2001.

8.   A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi Népszámlálása.

9.   A 19. századi alapítású bányász- és iparos telepek nyelvi egységesüléséhez lásd Ilyés
Z. 2005. A felvidéki ipari központok nyelvhasználatához lásd Pazmandi, S. 1991.

10.   Ilyés Z. 2002. 286. p.

11.   Guzsak L. 1983. 376., 392. p.

12.   Eiben, A. 2001.

13.   Eiben, A. 2001; Guzsak L. 1983. 377. p.

14.   Lásd Gedeon A. 1905.

15.   Ilyés Z. 2003. 302-303. p.

16.   Kauer, J. - Schürger, J. - Wagner, K. é. n. 259. p.

17.   Vö. Wardhaugh, R. 1995. 79. p.

18.   Ilyés Z. é. n. 70. p.

19.   Kászonyi F. 1928. 355. p.

20.   Ilyés Z. 2002. 282-285. p.

21.   Lásd Ilyés Z. 2002. 286. p. Megjegyezzük, hogy az első bécsi döntés után Magyarorszá-
gon, illetve a visszacsatolt területeken élő, Szepesből elszármazottak politikai és kultu-
rális aktivitása is megerősödött. 1938. november 16-án tartották első összejövetelüket
a kassai szepességiek, megalakítva a Szepesi Szövetség kassai csoportját és követel-
ve a Szepesség lakóinak önrendelkezését. (Kassai Újság, 1938. november 17. 5. p.)
November 20-án „manifesztációs nagygyűlést" szerveztek, amelyen kijelentették, hogy
„a szepességi lakosság nemzetiségre való különbség nélkül magyarérzelmű és Magyar-
országgal kíván együtt élni". (Kassai Újság, 1938. november 22. 3. p.)

22.   Ilyés Zoltán 2003. 305-306. p.

23.   Walter Bistika szívességéből; szöveghű közlés az eredeti helyesírással.

24.   Szepesi Híradó, 76. évf. 50. sz. (1938. december 10.) 2. p. „A meczenzéfiek küldöttsé-
ge Berlinben. A bécsi döntés értelmében Szlovákia területén maradt Mecenzéf község
küldöttsége megjelent Berlinben a birodalmi külügyminisztériumban, és kérte Németor-
szág hozzájárulását ahhoz, hogy a községet Magyarországhoz csatolják. A német Külügy-

„Magyar lett most a mántából..." 149

minisztériumban kijelentették, hogy a bécsi döntőbírói határozat értelmében a bécsi
döntőbíróság tagjai illetékesek. A meczenzéfi küldöttséget ennek megfelelően a bécsi
döntőbírósághoz utasították."

25.   Melzer, R. 1989. 102. p., Szepesi Híradó, 76. évf. 51. sz. (1938. december 24.); Ró-
nai A. 1989.

26.   Lásd Fábry Z. 1968. 9. p.

27.   „Wie es in Metzenseifen zuging." Szepesi Híradó, 76. évf. 51. sz. (1938. december 17.)
1-2. p.

28.   Itt utalunk arra, hogy a szintén bányász, vasiparos hagyományú és a stukturális válsá-
gok által érintett közeli Gölnic-völgy helyi megnevezése „Hungertal", azaz „Éhség-völgy".

29.   Vö. Franz Karmasin érthetően elfogult War es so richtig Vater Raiffeisen? című 1956-
ban megjelent könyvével.

Irodalom

Eiben, Anton

2001 Daten zur Geschichte Metzenseifens. In www.metzenseifen.de 2001.
Fábry Zoltán

1968 Stószi délelőttök. Bratislava, Madách.
Fausel, Erich

1927    Das Zipser Deutschtum. Geschichte und Geschicke einer deutschen
Sprachinsel im Zeitalter des Nationalismus. Jena.

Gedeon A.

1905 Az alsó-mecenzéfi német nyelvjárás hangtana. Magyarországi német nyelv-
járások 1. Budapest.

Guzsak, Ladislav (Hrsg.)

1983 Bergstádte der Unterzips. Stuttgart, Arbeitskreis Unterzips.

Ilyés Zoltán

2003 A meghittség narratívái: a költészet mint a múltközvetítés és a lokális iden-
tifikáció eszköze egy szlovákiai német közösségben. In: Biczó Gábor-Kiss Noémi
(szerk.): Antropológia és irodalom. Debrecen, Csokonai Kiadó, 297-308. p.

Ilyés Zoltán

é. n. A nemzeti identitás és az etnikus tradíciók változásai és ezek szimbolikus
megjelenítése egy szlovákiai német közösségben. In: Kovács Nóra-Szarka László
(szerk.): Tér és Terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből. II.
köt. Budapest, Akadémiai Kiadó [Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intéze-
tének Évkönyve II.], 61-75. p.

Ilyés Zoltán

2005 Szórványkutatás, szórványértelmezés. Megjegyzések a Kárpát-medence
szórványközösségeinek társadalomtudományi vizsgálatához. Magyar Tudomány,
50. évf. 2. sz. 145-155. p.

Karmasin, Franz

1956 War es so richtig Vater Raiffeisen? Das deutsche Genossenschaftswesen
in der Slowakei. München, Verlag München.

Kauer, Josef - Schürger, Johannes - Wagner, Klement (Hrsg.)

é. n. Unter- und Ober-Metzenseifen, Sto8. Unterzips - Ostslowakei. Drei
Selbststándige deutsche Gemeinden bis zur Vertreibung nach 1945. H. n.,
Arbeitskreis Bodwatal.

Kászonyi Ferenc

1928    Egy különös nemzetiségi kérdés. Magyar Szemle, 8. sz. 351-357. p.

150 Ilyés Zoltán

Melzer, Rudolf

1989 Erlebte Geschichte. Vom Umsturz 1918 zum Umbruch 1938/39. Eine
Rückschau aufein Menschen altér Karpatendeutschtum. Wien, Karpatendeutsche
Landsmannschaft in Österreich.

Müller, Kari Valentin

1953 Umvolkung und Sozialschichtung in der Slowakei. Ergebnisbericht über
soziologisch-sozialanthropologische Studien im slowakischen Staatsgebiet
(1944). Zeitschrift für Ostforschung, 2. évf. 3. sz. 400-424. p.

Paládi-Kovács Attila

1996 Természeti tájak és nyelvhatárok a Felföldön (Abaúj-Toma és Gömör-
Kishont megye példája). In: Frisnyák Sándor (szerk.): A Kárpát-medence történeti
földrajza. Nyíregyháza, BGYTF, 59-68. p.

Pazmandi, Susanne

1991 Industrialisierung und Urbanisierung und ihre Auswirkungen auf Deutsche
und Magyarén in Oberungarn/Slowakei 1900-1938. In: Hösch, Edgár - Gerhard,
Seewann (Hrsg.): Aspekte ethnischer Identitát. Ergebnisse des Forschungsprojekt
„Deutsche und Magyarén als nationale Minderheiten im Donauraum". München,
R. Oldenbourg Verlag, 161-231. p.

Rónai András

1989 Térképezett történelem. Budapest, Magvető Könyvkiadó.

Wardhaugh, Ronald

1995 Szociolingvisztika. Budapest, Osiris-Századvég.

Zoltán Ilyés

„mantas have become hungarians..." - the backgr0und 0f the hungárián national

feeling of germans of upper-boldva valley

The Germans of Spis (Zips, Szepesség) living in different parts of the region,
having different socio-cultural systems and speaking in different dialects are
regarded as the most characteristic representatives of those non-Hungarians
who consider themselves as part of the Hungárián nation by Hungárián histori-
cal public opinion as well as by historical, ethnographical scientific circles. This
phenomenon is interpreted both by Germán historical literature and the village-
monographs of the settlements in Spis written in the period between the two
world wars as spontaneous assimilation of the ambitious, status-oriented
Germán social strata and as the result of the assimilation process forced by
the Hungárián state but not as a form of attraction to the "mystic charisma of
the Hungárián nation". Though, in the period between the two world wars in
Czechoslovakia the autonomy ambitions of the Germán ethnic groups of Upper
Hungary (Felvidék), their educational demands and the problems of the bordér
change in 1938 are good examples of this Hungárián national feeling. The fact
that the pan-German identification originating from the Sudeten Germans and
the Carpathian Germán identification had difficulties to get strengthen especi-
ally in Spis indicates the transparency of the inherited Hungárián national fee-
ling. This study presents the background of the Hungárián national feelings of
the Germans of Medzev and Stos, two Germán settlements situated in upper
Boldva valley in the historical Abaúj-Toma county, which are both connected to
the Germans of Spis in various ways.

00022-6.jpg

DOKUMENTUM

KÉT LEVÉL

Illyés Gyula levele

Tihany, 1966. november

Kedves Barátom,

a New York-i PEN-tanácskozások befejező ülése után az egyetem aulájában egy eu-
rópai íróküldöttség két tagja meghívott a követségükön rendezendő fogadásra. Ezt
válaszoltam:

- Egy olyan ország ünnepségére, amely a magyarokkal milliószámon mint kisebb-
rendűekkel bánik, magyar író nem teheti be a lábát.

Ez roppant kínos volt nekem. Vendéghívás: megbecsülés; arra nem ez a felelet.
Azzal a két íróval előző héten egy híres amerikai drámaíró házában baráti vacsorán
vettem részt; műveiket nem ismertem, de személyükjó ajánlólevél volt könyveikhez.
Mondhatnám, testileg is meggyötört, mint mindig, a bennem lezajló indulat, épp
azért tán, mert sikerült a külső megjelenését tökéletesen visszatartanom magam-
ban. Ilyen néha napokig emészt.

Mégsem tehettem másként. Évek óta munkálok magamban egy filozófián. Papír-
ra belőle hosszabb, de aztán mégsem publikált részletet csak egyszer vetettem, an-
nak az ismeretlen parasztkatonának a felelősségéről, tehát nem a kapitánya, nem
a tábornoka, nem a császára felelősségéről, hanem személy szerint az övéről, aki
a maga korának legnagyobb parasztvédő lángelméjét mint egy vesztett csata civil
menekülőjét lóhátról leszúrta.

Meddig hat le egy közösség felelőssége személy szerint a tagjaira? Jobban ki-
élezve; ha részese vagyok egy közösség által teremtett anyagi vagy erkölcsi előnyök-
nek, milyen mértékben vonhatom ki magam e közösség esetleges erkölcsi hátrá-
nyai, néven nevezve, bűneinek következményei alól?

Hogy még tisztább legyen a helyzet képe, helyezzük mintegy színpadi fénylövellő
alá, drámai jelenetbe. A diplomatáknak megvan a maguk sajátos nyelvük és szere-
pük a népek érintkezésében. De mit válaszoljunk mi, akiknek szintén megvan a ma-
gunk nyelvünk és szerepünk, ha mosolygó arccal, pezsgőspohárral kezében hozzánk
lép valaki, s barátságát kínálja, épp azért koccintva még kedvesebb mosollyal, mert
hisz ő egy olyan közösség kiváltságosa - ha nem képviselője -, melyet súlyosan el-
marasztal világszerte minden erkölcs egy olyan közösség elleni vétekben, amelynek
viszont én vagyok valamiféle képviselője? A válaszmosoly, a visszakoccintás augu-
rok örvendezése lenne.

74 Két dokumentum

No de azt mégsem, kétezer év kereszténység után. No de annál mégis többet
kell adnunk magunkra kétszáz évvel Kant után.

Még csak a befejezést írom ide. Ahogy ilyenkor az idegfeszültség diktálja, a kel-
leténél is bővebben kértem elnézést: lesújtana, ha akár őket, akár a követ urat sze-
mélyében megszomorftottam volna. Megértették, mosolyuk ezúttal valóban elné-
zést fejezett ki. Az egyik olyan arcot viselt, aminőt Észak-Olaszországban látni, a má-
sik, aminőt Szicíliában. Az utóbbi búcsúzóul még nevetett is ezzel:

- Chauviniste, va!

Vagyis magyarul körülbelül: Nézd, a sovinisztáját!

Mit szoktak tenni a bölcsek? Két karom széttárva bűnbánóan meghajoltam, de
mosollyal szintén.

Elhallgattam ugyanis az indokolást. Azt (amit ott a forgatagban hosszas lett vol-
na kifejtenem), hogy én a humanizmusnak világéletemben csak egy fajtát ismertem
el: a tevőlegest - az „aktív"-at; a következményeket kívánót és szülőt. A másiktól,
a passzívtól, amely csak lamentációt és papolást terjeszt, elsősorban írói voltom-
ban idegenkedem. Szívem mélyén tehát viselkedésemet általános érvényűnek érez-
tem minden írástudó számára. Hisz erre épp ők - a legfőbb szókimondók szoktat-
tak rá. Azokat a tán szokatlanul érdes szavakat tehát én a mi Petőfink és Adynk ha-
tása alatt ejtettem ki. De Walt Whitman vagy Romáin Rolland sugallatára is. Hajda-
ni szürrealista eszmetársaim, Crevel, Breton, Aragon elvterrorja alatt; nekik - és if-
júságomnak - nem tudok számot adni, ha másképp viselkedem.

E jelenet kínossága nyilallt belém, amidőn a budapesti költői napok záróértekezle-
te után Ctibor Stítnicky ajkáról csaknem szó szerint azt hallottam, amit a New York-
i konferencia végén; meghívott a csehszlovák nagykövet úr nevében a követségen
harmadnap adandó fogadásra.

Két napig gondolkodhattam volna, elmenjek-e. Tíz okom is adódott a szíveslátás
udvarias elhárítására; Tihanyba készültünk, francia barátainkkal.

Elmentem a fogadásra, ha megkésve is: más teendőt elhanyagolva. Holott lett
volna belső okom is, hogy - ne kelljen próbára tennem idegzetünknek azt a részét,
amit valaha egyszerűbben lelkiismeretnek hívtak.

Csehszlovákia területén engem megaláztak. Rám szóltak, ott is, hogy ne beszél-
jek az anyanyelvemen. Ilyen szavakkal rápirítottak a társaságomban levő nőre, a fe-
leségemre is anélkül, hogy módom lett volna őt megvédenem. Tudtomra adták te-
hát, nem is egyszer, hogy nem látnak szívesen. Mivel ezt olyan városban, illetve
olyan tartományban közölték velünk, ahol mondhatnám mindenki az általunk hasz-
nált nyelvet beszélte, a magyart, arra kellett következtetnem, abból a városból, il-
letve tartományból mindenkit a saját otthona elhagyására késztettek. Ez zavarba ej-
tett, annál erősebben, mert az utcákon mindenütt föliratok voltak, a humanizmus
felső fokának, a szocializmusnak szent varázsmondataival; igaz, hogy nem a lakos-
ság anyanyelvén.

Itt mondom el, miért is fogadtam el a meghívást.

Az első ok, hogy a gesztus, amellyel egy házigazda az otthonát kitárta előttem,
az itt Budapesten történt. Itt magam is házigazda vagyok. Vendéglátója azoknak a
csehszlovák íróknak, akik engedve hívásunknak, otthonunkat, Magyarországot meg-
tisztelték.

Illyés Gyula levele 75

Részükről nemcsak hogy bántalom nem ért, hanem olyan európai magatartást
tapasztalhattam, amely az eszmei egyetértésen túl az érzelmi egyetértéshez, a ba-
rátságoz vezethetett.

Nem ők voltak az elsők. Tán később elmondom azt is, mi volt az előzménye, hogy
Nezvallal egykor a protokollszeru bemutatkozás után néhány órára úgy fogtunk ke-
zet, hogy nemcsak a kettőnk szemébe kívánkozott nedvesség, hanem úgy éreztem,
a körülöttünk állókéba is.

Volt más ilyen érzelmi okom is. Említsem csak a legmélyebb gyökérzetüket.

Hrúz Máriának, Petőfi édesanyjának alakja nekem különösképpen kedves. Sokat
foglalkoztam vele. Csetepatéim is voltak miatta; meg kellett védenem. Amiatt, hogy
a magyart erős szlovákos kiejtéssel beszélte, lévén anyanyelve ez a nyelv. Ezt a
tényt irodalomtörténetünk egy része eladdig zavartan kezelte. Petőfi Sándor, anya-
nyelvünk legnagyobb költője, az anyanyelvét nem az anyjától sajátította el oly töké-
letesre, ezt az üres árkot nem tudták átlépni, nem tudtak háromig számolni. Akiért
az ember szívósan harcol, azt szívósan megszereti, személyt, ügyet egyaránt. S vá-
gyik mindjobban megismerni is. Még a két háború közt vincellért kellett fogadnunk.
A családot egy szlovák házaspárra beszéltem rá, noha nem ismertem őket; ajánló-
levelük a nyelvük volt. Örömmel hallgattam. Midőn megtudtam, hogy a szlovák az
összes szláv nyelvnek afféle alapnyelve: nyelvtant vettem, hogy megtanuljam.

Mi vezetett még a Népstadion úti épületbe?

Az a reménység - már-már szándék -, hogy tán szót ejthetek mindarról, amit ed-
dig elmondtam s még mondani fogok. írók írókkal árnyalatosabban tudnak beszél-
ni, mint politikusokkal és közgazdászok közgazdászokkal. Könnyebben is. Nem húz-
za őket, nincs rajtuk a napi teendő súlya. Bár felelősségé néha kétszeresen.

A kaput átlépve tudatosult bennem még egy biztató, szelídítő erő. Anton Straka
nemes alakjának emléke. Ezt Magyarországon vers is halhatatlanítja: Szabó Lőrin-
cé. Éppily halhatatlan mondatok illetik emlékét József Attila élettörténetében. Bará-
ti szolgálatot tett nekik hivatalos minőségében is; igazi attaché volt, szívvel is kö-
tött és kötő. A harmincas évek eleje táján a magyar költők közül ki tudta válogatni
nem a legismertebbeket; baráti vendéglátásával két nagy terv megvalósítására kér-
te együttműködésüket; csehszlovák költők magyar nyelvű antológiájára és magyar
költők cseh-szlovák nyelvű versgyűjteményére. Az előbbi hamarosan meg is való-
sult. A másik máig sem.

A teremben csupa írót találtam, vegyesen magyart és csehszlovákot, sőt csehszlo-
vákiai magyart. Más-más nyelven, de egyaránt a szó mestereit. Ez megerősített ab-
ban, hogy ha valahol, itt szót tudunk érteni az úgynevezett kényes kérdésekben is.
Ráadásul ezek az írók költők voltak. Ez azt jelenti, hogy a szó és a valóság még fe-
gyelmezettebb összeegyeztetői s formálói. Mert köddel természetesen csak a rossz
költők táplálkoznak, illetve táplálják produkciójuk balga ámulóit.

Mert hisz abba, hogy játszanunk is kell a szavakkal, beletartozik, hogy a sza-
vunkkal, a sajátunkkal nem játszhatunk. Kossuth nagy mondata, hogy a politika az
egzigenciák tudománya, fölmenti a napi politikust, ha jövőre nem azt állja, amit ta-
valy állt. Ilyenféle váltás után a költő leszerelheti, mert legfeljebb bakancsszíj ként
értékesítheti szent lantja híres idegeit.

76 Két dokumentum

A költők, akiket a teremben láttam - mintegy a ráadás ráadásául -, mind líriku-
sok voltak. A kifejezendő valóságnak tehát nem is szókovácsai, hanem afféle ara-
nymívesei. Bizonyos voltam, hogy köztük, az árnyalat értői közt, egyenest a lényeg-
be vághatok.

*

Nem hiszem, hogy a hangnemre, amelyet megütöttem, az első alkalommal, a leg-
jobb szó a kötözködés. Stítnickynek munkásságát, de személyét is hosszú évek óta
ismerem s becsülöm. Ugyanígy Ján Smrekét. Forbáthtal a Ma emigrációs korszaka
óta vagyok baráti kapcsolatban. Van egy hangnem, mikor kínos-keserves ellentéte-
ket olyanok próbálnak megbeszélni, akik alapjában valahol egyetértenek. Akik tehát
szinte szégyenlik, hogy erre kényszerülnek. Akik azt a szégyenkezést ösztönösen
tréfával leplezik.

Ősi tapasztalat: a nagyon-nagyon nehéz emelnivalóhoz mosolyogva állj oda. A
tragikusan nehézhez mintha semmibe vennéd, oly könnyeden. így egyrészt eltávolí-
tod körödből a nagyképűt, a sutakezűt; az egyszerűekben és jóhiszeműekben vi-
szont fölébreszted: van a megoldásra mégis remény. Ami aztán rád magadra is visz-
szasugárzik.

Jó levegőt teremtesz a munkára, az együttműködésre. Még akkor is, ha ez -
lehetetlennek látszik.

Azért beszéltem - nem kötekedve, hanem baráti vitát kínálva -, mert a könnyed
hanggal mázsás érveket akartam az asztalra tenni, először az volt a számon: - egy
nép érdekében. Minden nép egyetértése érdekében.

Ezeknek az érveknek csak egy részét mondtam el. Valamennyire itt sincs terem.
Azt írom itt le, amit még ott mondtam volna el. Leveled jó alap, hogy logikai rendbe
tegyem őket, akár tanári fegyelmezettséggel. Nagyra becsülöm a fegyelmet, ezt is
azért, mert költő vagyok. Fegyelem nélkül semmiféle szenvedély nem kaphat for-
mát, nem lehet köztulajdon.

*

A fegyelmezetten kimondandó kezdő tétel, hogy a magyarság anyanyelve körülbelül
fél százada izzóan sütő gyűlölet pántjában él. Ez a pánt nem zár mindenütt, van ki-
hagyása; messziről látszik csak gyűrűnek. Nem széles, nem tengerszerű. Főleg nem
egyforma vastagságú, s főleg mostanában nem: van, ahol ötszáz kilométer, de van,
ahol csak ötven. Krakkóban, Varsóban bemutatkozásunk után ölelésre, meleg kéz-
fogásra mozdul felénk a kar, arra Moszkvában, Kijevben is, Ljubljanában is, de
Olaszországban, már Franciaországban is. Még a hűvös angolok is megtoldják egy
halvány nyomással a szokásos parolát. Grúziában, Örményországban rögtön ráadás
poharat töltet a rejtelmes - mert odáig miképp is elhatott? - együttérzés. Nem em-
lítem a finneket s más nyelvrokonainkat, ahogy azokat a népeket sem, melyek azért
rokonszenveznek velünk, mert nyelvük éppoly rokontalan, akár a mienk.

Egyforma a gyűrű izzása sem volt mindig. Változásaiból, ahogy a rózsaszínt, a bí-
bort és a fehéret cseréli - következtethetünk nemcsak erejére, hanem útjára, sőt
eredetére; ahogy a villanyéra a fonál és a drót színeződéséből.

Az utóbbi években legalább tízszer kezdtem már új bekezdést - új gondolat be-
iktatását - azzal, hogy századunkat is elöntötte egy pestis: a közösségi intolerancia
soktünetű, de egy eredetű forróláza. Teret épp az tárt minden pusztítást fölülmúló
dühöngésivei, hogy azt hittük: ismerjük, fölkészültünk rá, tudjuk az orvosságát. A

Illyés Gyula levele 77

XIX. századnak épp a legjobbjai vallották: a nemzeti vetélkedés - az akkori tünet -
önmagától megszűnhet a gazdasági vetélkedés, a gazdasági ellentétek - főleg az
osztályellentétek- megszűntével. Nyilván ez hatott még azokra is, akik a hitlerizmus
méreggyökereinek kitépésétől várták ezeknek a gyökereknek az elhalását is. Méltó
lehet tehát a döbbenet a jelenség láttán, hogy ezekből a gyökerekből milyen csalán-
erdő ütötte föl fejét egész Európában; az egész világon. Azaz méltó lehetne, ha
szembenéznénk vele. A téboly, a „meg nem gondolt gondolat", amelyet a világ a szá-
zad első felében az antiszemitizmus-jelenség elnevezéssel vont górcső alá, ma meg-
nevezetlenül, rejtetten terjed és fertőz, túlcsapva rég a közelmúlt üldözöttjein. Mint-
ha egy pokoli étvágy kevesellné a vért és könnyet, amit eddig szürcsölt; mintha mind-
az csak kóstoló, csak szoktató lett volna. Nem lehet fölsorolni, hányféle szóval és in-
dokkal, néha igen logikus, sőt tudományos indokkal - követel kielégítést.

A ragály tünetét mi még mindig a nemzeti sértettség címkéjével osztályozzuk.
Anyanyelvünk, a magyar, azért kelt ingerültséget némely körülöttünk élő nép fiaiban,
az a bizonyos gyűrű azért izzik fél százada egyre hevesebben körülöttünk, mert va-
laha a magyar anyanyelvűek is sértően viselkedtek e népekkel szemben. Nemzeti
iskoláikat és műveltségi szervezeteiket a múlt század végén bezárták, folytatása-
ként annak, hogy e nemzeteket évszázadok alatt elnyomták.

Ezt az indoklást én soványnak tartom. Bár így volna. Akkor - megkövetéssel, jó-
vátétellel - túljuthatnánk a bajon. Szerintem a baj fészke mélyebb.

Ezt szeretném óvatosan kibontani, eddigi vitatársaink szeme előtt. Segítségükre szá-
mítva, indulatuk helyett; ezt magam is félreteszem. Egy közös operációra hívnám őket.

Mindazt, amire ott, a csehszlovák, illetve csehszlovákiai írók baráti válaszai kö-
zepette csak megindultam, azt szeretném most elmélyíteni, nagyobb kör észrevéte-
leire számítva. A nacionalizmus Duna-völgyi fekélyeit kell fölvágnunk.

*

Az 1789-es forradalom kitörésének évében Franciaország lakosságának csaknem
fele - pontosan 45 százaléka - nem a franciát vallotta anyanyelvéül. Hanem a bre-
tont, a baszkot, a katalánt, az oc nyelv különféle változatait.

A francia forradalom is rendet akart; újfélét, tökéleteset. Egységesítette az or-
szágban dívó sokféle mértékrendszert. A pénzt, a vámot, a bíráskodást, az adót, a
közigazgatást.

Az utóbbi érdekében - vagyis a haladás szolgálatában - akarta egységesíteni a
nyelvet is. Ez különben a latin lehanyatlása óta általános államgond volt. II. József
is bevette gyorsfőzetű programjába.

A történetírás a nacionalizmust ettől az időtől számítja. Nem kétséges, hogy ez
a nacionalizmus más volt, mint amit ma értünk e szón. A francia forradalmárok nem
a francia nyelv erősítésére, nem valamiféle fölmagasztalására akarták az egysége-
sítést. Ilyen eszükbe sem juthatott. A francia nyelv akkor állt kiteljesedése csúcsán;
numerikusán is a legelterjedtebb európai nyelv volt. Ez volt Európa minden országá-
ban nemcsak a nemzetek közti érintkezés, hanem a szellemi, a társadalmi érintke-
zés nyelve is. Erősítette ezt a francia irodalomnak az a - különösen erős - sajátos-
sága, hogy az - ellentétben sok más népek irodalmával - nem egy országnyi közös-
séget vélt szolgálni már kezdettől fogva, hanem magát az egész emberiséget.

Az egy állam - egy nyelv gondolatával a francia forradalmárok tehát nemcsak
hogy nem akarták a nem franciául beszélőket megkisebbíteni, valamitől megfoszta-

78 Két dokumentum

ni, hanem éppenséggel megerősíteni akarták, meggazdagítani azzal, hogy egy világ-
ügyet szolgáló nyelv részeseivé teszik őket.

Ez az alapjában haladó szándék fordul visszájára később másutt is.

A Duna völgyében a XIX. század folyamán.

Sajátosan nemzeti - „nemzetiségi", „kisebbségi" - elnyomásról eladdig nem le-
het beszélni. A magyar államiság 1526-ban megdőlt, a Duna völgyében ténylegesen
Bécs vagy Konstantinápoly uralkodott. A diéták s főiskolák nyelve latin, a templom
szószékén s az iskolában az a nyelv folyik, amit a falu ért. Mint mindenütt Európá-
ban, az egy állam - egy nyelv hiedelme s vele a nemzeti nyelvek kérdése voltakép-
pen az állam eszméjének megerősödésével jelentkezik. Nálunk ugyancsak egy szép
kornak - a reformkornak - a haladó törekvéseivel.

A Habsburg-uralom óta olyan önálló magyar államiság, mely az egész országra
kiterjedt, még az 1848-as forradalom alatt sem volt. Az országot hadak járták, ők
szabták a törvényt. Az osztrák vérbírák megfogalmazásai (és ítéletei) szerint a Kos-
suth-Petőfi ösztönzésére kitört forradalom útján a magyar nyelvű lakossághoz az itt
élő más nyelvűek-szokásúak közül csak kettő csatlakozott: a svábok és a „mózes-
hitűek". Akik nagy tömegükben magyarul nem is tudtak.

A többit a vezetőik mind a Habsburgok oldalán a német nyelvűek oldalára vitték.

Ezek, akár nálunk, az úgynevezett kiművelt emberek sorából kerültek ki; azoké-
ból, akik igényt tartottak, hogy népük életében olyan szerephez jussanak, mint Nyu-
gaton a polgárság fiai.

Akár nálunk Petőfiék: hazát, nemzetet akartak teremteni.

A hitük és érdekük kettős izzásában.

A romantika korában.

Alig volt kor, mely a múltat oly hamisan - oly regényesen - ábrázolta volna, mint
a romantika. Épp azért, mert a jövő szemlélete volt. Rögtön visszatérek rá, mint kö-
zös kínjaink egyik fő kútforrására. De menjünk csak előbb végig az úton.

Haynauék tébolyult aradi, pesti vérengzése után megint nincs magyar állam, ma-
gyar akarat. Bécs inkább a hű „nemzetiségeknek" kedvez, mintsem a rebelliseknek.

A kiegyezéssel - 1867-től kezdődik voltaképpen a keserű korszak. Ez kereken
számítva ötven évig tartott. Ez volt a bűnök, a csalások nagy ideje. A harács-kapita-
lizmusnak és a korbács-feudalizmusnak az a szent uniója (az Alpok és az Ural, az
Északi- és a Fekete-tenger között), amelyet ma mi, magyarok egy nagy szellemi s
egy még nagyobb irodalmi mozgalom tiltakozásaiból és harcaiból ismerünk. Ennek
egyik vára a Huszadik Század volt, a másik a Nyugat. De nézzük csak ezt a korsza-
kot is regényességmentesen, szigorúan történelmileg.

Meghökkenve figyeltél fel, amikor megemlítettem a szlovákoknak ma is élő el-
lenszenvét 1874-75-tel, a három szlovák tanítási nyelvű középiskola s a Matica be-
zárásával kapcsolatban. Fölfigyelésemben nem meghökkenés volt, mert hisz ismer-
tem a szégyenletes tényt; hanem fájdalom, mert ismertem a hátteret is.

Azok az iskolabezáró és egyéb intézkedések, melyek úgy elmérgesítették a már
1848-tól fogva elromlott szlovák-magyar viszonyt, Trefort Ágoston kultuszminiszter-
sége alatt keletkeztek.

Trefort Ágoston a magyar demokrata: a „reform" mozgalom egyik értékes, tehet-
séges alakja. Harmincévesen a 48-as Batthyány-kormányban már államtitkár. Aztán
emigrál. Nyugat-Európát tanulmányozza, minden gondja, hogy Magyarországot Nyu-

Illyés Gyula levele 79

gat-Európa szintjére emelje. Mint neve is mutatja: francia eredet. Őseinek hazája a
példaképe.

A fájdalmas fonákság, hogy épp a jakobinusok egy állam - egy nyelv eszméje le-
beg előtte, egész minisztersége alatt: 1872-től 1888-ig. Ő készítette a törvényt
1879-ben a magyar nyelv kötelező elemi iskolai oktatásáról, amely oly ellenhatást
keltett, főleg a vallásos oktatás köreiben. Aztán bevezettette, 1833-ban, a német
nyelv kötelező középiskolai oktatását. Ez ellen a magyar ultrák indultak föl. Nem hi-
szem hát, hogy elnyomni, megsemmisíteni akart. Központosítani, szerencsétlenül.

Mesteréül Eötvöst vallotta, ezt a másik nagy „nyugatos"-t. A kiegyezés első kul-
tuszminisztere ő volt. Ő, aki - ugyancsak emigrációban írt lángelméjű, nálunk kellő-
en ez eddig csak egy lírai költő által rangjelzett művében, A tizenkilencedik század
uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra címűben - a jövő irányító eszméiként
a szabadságot, az egyenlőséget és a nemzetiséget taglalja, Tocqueville magaslatán!
De suta egy helyzet volna, ha ezeknek a liberális nagyuraknak én bizonygatnám a
jóhiszeműségét, aki osztályukat egy életen át lőttem, az elnyomottak, a megalázot-
tak oldaláról. Rendőrtisztek, szolgabírák arcpirító dolgokat követtek el, mentséget
haló porukban sem kaphatnak. Noha ezek a magyar nyelvű lakosságot sem kezel-
ték másként, még a sortüzet is beleértve, mint a más nyelvűt. Európa sajtója mél-
tán háborodott föl azon a külön sérelmen, amit a szlovákok, a románok, a horvátok
anyanyelvük miatt szenvedtek. Ez a korszak kereken számítva 1890-től 1914-ig tar-
tott, huszonöt évig tehát. De tegyük mégis hozzá, hogy nemcsak a Huszadik Század
és a Nyugat, a Jászi Oszkár és Ady Endre vezette tábor állandó elszánt harca, szív-
ből kelt fölháborodása közepette; szemben állt ezzel bizonyos fokig még a liberális-
nak nem mondható testület: a klérus is. A magyar katolikus egyház e korszakának
nagy hercegprímása: Csernoch, majd utódja, Serédi - az egykori Szaplucsek - csak
szlovákos hangsúllyal, hibásan beszélt magyarul. Huszonöt évre szűkül tehát az az
idő, melynek mágnások elkövette baklövéseit és bűneit lám ma a szocializmus hí-
vei is keserülik.

E bűnöket, tekintet nélkül rugóikra, mind föl kell fednünk, szigorú pontossággal
lajstromba kell vennünk. Élére kell tennünk annak a listának, melyre a Duna völgyé-
ben azóta elkövetett hasonló baklövéseket és bűnöket tartozunk éppoly szigorú
pontossággal fölsorolnunk, illetve kivizsgálnunk, mert hisz ezek mondhatni egyálta-
lán nem kerültek az európai tudatba, vagy csak célzatosan, mint például a „demok-
rata" Benesék alatt kétszázötvenezer magyar földmíves vagonba tereléséről és de-
portálásáról készült dokumentumfilmek; e tudományosan tárgyilagos listák össze-
adási vonalának meghúzása után kezdhetjük a voltaképpeni számvetést.

De hol húzhatjuk meg - milyen időpontnál - ez az összegezési vonalat?

S meddig mehetünk vissza a számolásban? A történelmi valóságot természete-
sen élesen el kell választanunk a legendától és a szenvedély szülte hiedelmektől.
Nem azért, hogy az utóbbiakat egyszerűen félredobjuk. Azokat külön kell vizsgálat alá

vennünk; az egyiket az irodalomtörténet, a másikat a lélektan kínálta eszközökkel.

*

Point de repére-nek - tájolási pontnak - fogadván el, hogy a mai értelmű naciona-
lizmus a francia forradalom idejétől számítható, nagy óvatossággal kell értelmez-
nünk az ezt megelőző nemzetiségi, illetve anyanyelvi sérelmeket. Az elnyomhatót ak-
kor is elnyomták, a gyengét akkor is pontosan a gyengesége arányában gyötörték.

80 Két dokumentum

De elsősorban osztályhelyzeti és vallási tekintetből. A történelem arról vall, hogy
sem a jobbágyi rendbe való leszorításnál, sem a nemesibe való fölemelésnél anya-
nyelvi rosta nem volt. Főuraink jelentékeny része eredetileg idegen nevű: később
magyarosodott el. Magyar eredetű nemesi családok ezerszám vették át a szlovák
vagy román nyelvet. Mai, illetve XIX. századi sérelmet visszavetíteni mondjuk a XVI.
századba, veszélyes fényvisszaverődést okoz, mégpedig úgy, mint a ködben haladó
gépkocsik reflektorai: minél erősebb a fény, annál rosszabb a látáslehetőség.

Magyar diák csak felső egyetemi fokon hökken rá - ha egyáltalán van ilyenre ér-
zékenysége -, hogy első „nemzeti" királyunk, Szapolyai János családjában, környe-
zetében nem magyarul beszéltek. Nem Ulászlóéban, Ferdinándéban sem. A magyar
államiság a XVI. században bukik el; ez azzal kezdődik, hogy népünk legnagyobb for-
radalmát véresen leverik, még véresebben megtorolják.

Nacionalista izgatásra roppant hálás jelenet volna Dózsának és társainak már-
tírumát úgy ábrázolni, hogy vastrónra és karóba húzó kínzóik őket, a magyarul jajon-
gókat, idegen szavakkal átkozzák és gúnyolják. Ilyen jelenet nincs irodalmunkban.
Hasonló volt a szavak érintkezése kuruc hőseink, majd 48-as mártírjaink kivégzése
és halára kínzatása során. Megaláztatásunk e külön körülményéről sincs irodalmi
emlék. Holott szenvedélyben nem volt hiány. Mindennek elmondtuk Szapolyait, az-
az Zápolyát, Dózsa megkínzóját, mert elmondhattuk ezt a homoszexuális, szadista
tolvajt, el a bárgyú Ulászlót is; Caraffát, Bástát, Windischgrátzet, de bűneik között,
sőt bűneik okai között sosem emlegettük azt, hogy más nyelvűek voltak; holott Záp-
olyát például kortársai „tót király"-nak hívták (a tót akkor jobbadán délszlávot jelent-
vén), de nem gúnyból, nem megrovásul.

A haza fogalma persze megvolt; de nem kell tán messzebb visszamennünk, hogy
a „nemzet" fogalma, mint mindenütt, a magyar államban is ekkor ezzel párosult és
nem az anyanyelvvel.

Óriási bizonyítékunk van. Irodalmunk - népköltészetünk csakúgy, mint műkölté-
szetünk - fölmutat más népre vágó műveket: tatárra, törökre, németre; „hazán" kí-
vülire. Nincs egyetlen szlovák- vagy román- vagy délszlávellenes népmesénk vagy
népdalunk. Ilyet írott irodalmunk nem ismer. Melegen szívünkbe ágyazta viszont e
népeknek nemegy alakját Jókai, Mikszáth, Tömörkény, Krúdy, hogy itt is csak a lis-
ta elejét mondjam.

Mi hát mégis az „ok"? Hova merítsük kezünket, milyen mélységbe, hogy meglel-
jük a gyökeret, melyet ekként valójában csak szörnyű hatásából ismerünk?

Más anyagba kell, hitem szerint, nyúlnunk, mint a történelmi tények. Tények

ezek is, bármily bajos - áttételes - a megragadásuk.

*

Nem hiszem, hogy a történelemkönyveket olyan mértékben át kellene írni, amire a
század nagy lélektani talajtárásainak eredménye már-már a történészeknek is ked-
vet ad. Bele tudnék kapcsolódni egy olyan munkacsoportba, amely múltunk föltárá-
sához oda venné a sok közé akár egy Jung, egy Léwi-Brühl szellemi szárszámait is.
Figyelemmel hallgatnám a szociológiával érintkező lélektan tanácsait. Aztán a primi-
tív népek és társadalmak, majd a primitív hiedelmekbe és szenvedélyekbe eső mo-
dern népek és társadalmak tudatvizsgálóinak észrevételeit. Nem ok nélkül említet-
tem az antiszemitizmusnak mint közvetlen - vagy akár közvetett - pszichés tünet-
nek fölfogását.

Illyés Gyula levele 81

Valóban, archetípus a népek képzeletében az aranykor és annak elvesztése, az
édenkert és az abból való kiűzetés, de még a „bon sauvage" is, akit az újonjött
megront.

Mennyi tinta folyt vajon történésztollakból arról, hogy a Duna-völgy máig fent ma-
radt népei közül melyik volt itt előbb? Bizonyos, hogy jóval kevesebb folyik, ha már
akkor világos az, ami ma: a lelki mély okon semmit nem változtat, akárki volt is az
első. Ezen az alapon ugyanis egyőnk se tessékelheti ki erről a területről - de akár-
csak egy faluból sem - a másikat, mert hisz, ha ez érvényes érv: minden jenkinek
el kellene hagynia Amerikát egyetlen indián kiutasító ujjmutatasara.

Nagy Károly 796-ban, tehát pontosan száz évvel a magyarok megjelenése előtt
döntötte meg a keletről betört avarok akkor már harmadszáz éves birodalmát. Fia-
inak, Jámbor Lajosnak utolsó éveiben - 835-ben - történt, hogy a morva Mojmir
megverte a nyitrai szlovén Pribinát, s népének egy részével délre, Pannóniába nyom-
ta; szívós és nagy távlatú munka árán ez 860 körül készült el népe, a szlovének új
településének megszervezésével. Tehát huszonöt évvel Árpád föltűnése előtt; ez,
mint tudjuk, bajor, szlovén, frank szövetségben ütközött meg a morva
Szvatoplukkal, mivel az 890-ben legyőzvén a cseheket, királyi hatalomra tört a né-
met Arnalffal szemben... Mindezt az adatot nem a történelem, hanem az idegbaj
szakértőinek figyelmébe ajánlva sorolom föl. Ez volt a Duna-völgyi édenkert, ezt ron-
tották szét azok a pokolból jött ördögök; akik mellesleg - hogy most már igazán ké-
zen állva járjuk ezt az elsőbbségi leszármazástant - az avarok, sőt azok nagy elő-
dei, a hunok örököseiként emlegettek. Emlegettetnek ma is. Még Krleza is mongo-
loknak hív bennünket.

*

A modern józan ész keserű humorral tolná félre mindezt, vagyis ennek a patologi-
kus vetélkedésnek egyéb mását, ha nem találna benne, épp ebben, vigasztaló ele-
met is. Ezeket a sorokat Tihanyban írom, a Balaton partján. Ezek szláv szavak; nem
a szlovákok, hanem szlovének egykori szavai. Az nyilván az én őseim falujának,
Ozorának is a neve. Művelődésünk és új állami életünk szláv szavait tőlük vettük át,
a szalonnát éppúgy, mint a királyt. Emiatt én semmiféle versengésben, főleg ala-
csonyabbrendűségben nem érzem magam. Őszinte hálát és szeretetet érzek ez
iránt a ma is magas műveltségű, kitűnő nemzet iránt. Amellyel, mellesleg népem-
nek sem volt soha, semmiféle ellenérzése. De nekik sem velünk. Mátyás királyunk-
ról szóló népi történeteket az ő folklóruk őrzi leghívebben. A jelek azt mutatják, hogy
első találkozásunkkor már összebarátkoztunk, összeölelkeztünk. A jelek épp ezek a
Tihany- és Ozora-szerű idegen szavak. Nincs belőlük sok; helységeink óriás többsé-
ge magyar nevű, magyar alapítású. Ennek magyarázata, hogy a Tisza-Duna-köz elad-
dig lakatlan volt. A honfoglalást közvetlen megelőző években Reginó is, Nagy Alfréd
angol király is ezt a területet avar, illetve pannon „pusztaság"-nak nevezi. Az ősök
adta név nem azért marad meg a településeken és hegyeken, mert azokat táblára
írva rájuk tűzték. Hanem mert szájról szájra szánhattak; úgy pedig, hogy azok a szá-
jak mosolyt és csókot - szerelmes és szülői csókot is - váltottak. E szerint őseink
békén összefértek egymással. Bölcsebbek voltak, mint mi.

A magyarok 950 körül készültek el a be- és elrendezkedéssel a területen, amely-
hez most már igazán bajos megállapítani, kinek is van több joga. Merő érdekesség-
ből jegyezhetjük meg, hogy a mai Bécs környékén Huba és Léi törzse vert szállást.

82 Két dokumentum

Föltehetően ott sem úgy, ahogy a hajdani - és nagyon is újabb kori - legendák
ábrázolják őket. Mai képzeletünk a népvándorlás nomád nemzeteinek életét és mű-
veltségi fokát a ma is nomadizáló népektől, a cigányoktól, a tuaregektől veszi a pél-
dát. Ez tán a legtörténetietlenebb lázkép. Ötven évvel a megállapodás után az an-
gol király magyar lányt vesz el, a magyar király bajor királylányt; már Arnulfnak má-
sodik felesége is valószínűleg magyar nő. Ezek a nomádok nem lukas üstökkel vo-
nultak be a faluvégekhez; már ahol volt falu.

*

Van értelme ennek a szobortörölgetésnek? Hisz föltehető, hogy ez a szoborkép, bár-
mi fröcskölte is, már mégsem mumus; a jobbak szemében legalább. A modern el-
méből, ha más nem, a szkepszise, kisodor efféle valóban csak pszichoterápiára tar-
tozó elfogultságot.

Kintről való rangos írói ábrázolás népünk jelleméről alig van. Ilyet tudtommal a
Gide-Valéry-Claudel fényében fürdő Nouvelle Revue Frangaise közölt első oldalain
a kor egyik legélesebbnek tartott kritikai elméjétől, a már első könyvével, a Précis
de décomposition-na\ országos, majd a Syllogisme de l'amertume-ma\ világismert-
ségre jutott Emil M. Ciorantól.

A munkájával való foglalkozás problémánkat nemcsak szellemileg, hanem föld-
rajzilag is kiterjeszti.

Emil M. Cioran 1957-ben közölt hosszú fejtegetésének rövid summája az, hogy
a magyar született elnyomó nép; gyakori szabadságharcának oka, hogy épp mert oly
ádáz elnyomó, azért nem bírja, hogy mások őt elnyomják. Ezt a tételt a villogó, mély-
reható stílusról ismert író, aki Histoire et Utopie c. munkájáért nyomós irodalmi dí-
jat is nyert, nem érvekkel, hanem emlékekkel támogatja. Koronatanúként vall; ro-
mán neveltetés után lett a franciák közül is kiemelkedően igazi párisi: Erdélyben
született, amikor az még magyar volt. Ő maga egy falu román szellemi vezetőjének
a fia. Gyermekkorának mumusa a magyar csendőr. Lorsque de lóin j' en apercera-
is un, j' étais pris de panique et me mettais a fuir: c'était l'étranger, l'ennemi; haír,
c'était le haír. A cause de lui, j' abhorrais tous les Hongrois. Vagyis ha csak mesz-
sziről csendőrt egyet is látott, vak rémületbe esett, futva menekülni kezdett, ez volt
az idegen, az ellenség; gyűlölni, csak gyűlölni lehetett. Miatta irtózott utálkozva min-
den magyartól.

Ezt az irtózatos utálatos alakot én is jól ismerem, mindnyájan jól ismerjük. Én,
egy országban nevelkedvén E. M. Ciorannal, Habsburg jelmezében (kard, puska, ti-
roli kalap, barsaglieri kokastoll bokrétával) utáltam, bár rettegni kevésbé rettegtem,
lévén nem pópák, hanem pusztai pásztorok s kézművesek neveltje; mások a filc, a
gardemobile, hekus, a zsandár, a fekete kozák, vagyis a szörny pandúr változatai-
ban borzadtak tőle ugyanúgy. Beleértve persze a sziguranca, a Vasgárda szörnyeit.

Ha valaha szót remélnék érteni a nemzetiségi vitákban, mégis E. M. Ciorant vá-
lasztanám vitakezdőül. Nemcsak a mi, mai európai szintünkön beszél. A mi mélysé-
geinkből is.

Oly kedvemre valóan hiperkulturált, hogy nem is kell pszichoanalitikai díványra
feküdnie, gátlástalanul vall: leikünkből beszél! Hogy az idegen-tollas, tűzfegyveres,
kardos - a magyar ízlésnek is nevetségesen idegen öltözetű - csendőr, akitől már
messziről futni kell, a lángpallosos, a paradicsomrontó angyal: azt tán már a falusi
mélylélekbúvár sem jegyzi föl a vallatóblokkjára; közhely. Annál értékesebb szá-

Illyés Gyula levele 83

munkra, amit a írásművészet lélekoldó bódulatában ez a kitűnő, különösen a
Tentaion d'exister című könyvében oly lenyűgöző író itt, rólunk papírra vet. Gyűlöle-
te keltette föl érdeklődését a magyarok iránt. Hiszen azok: a bien, réfléchir, au
temps mérne de leur splendeur, ils furent tousjors seuls au milieu de l'Europe, iso-
lés dans leur fierté et leurs regrets, sans affinités profondes avec les autres nati-
ons... II a chez ces Mongols raffinés une mélancolie falté de cruauté rentrée, dönt
on ne trouvera pas l'équivalent ailleurs. Azaz a magyarok „tündöklésük idején is
mindig magányosak voltak Európa közepén bánatuk s büszkeségük gyűrűjében,
még csak sógorságban-komaságban sem a többi néppel. Van ezekben a kifinomult
mongolokban valami másutt sehol nem lelhető befeléfordult kegyetlenségből faka-
dó melankólia". Nem idézhetem teljes egészében a remek szöveget, melynek min-
den villanása mély aranybányát sejtető aranyrög nekünk. Nekünk, ezt, fölösleges
tán mondanom, nem úgy értem, hogy nekünk, magyaroknak, hanem nekünk szoci-
ológus-pszichológusoknak, a közösségi türelmetlenség mélytudati vizsgálóinak: so-
ha ilyen világos megfogalmazása a homálynak, soha ennyi tiszta adat az indulatok
tárnasarából. „Irigyléssel tölt el - írja tovább szerzőnk a jó stílus területenkívülisé-
gi jogának rousseai-i biztonságában, Szent Ágoston-i szabadságában - szomszéda-
inknak (a magyaroknak) pökhendisége is." Je jalouse, je vous l'avoue, l'arrogance
de nos voisins (sans el le auraient-ils pris les armes?) je jalouse jusqu' a leur lan-
gue féroce, s'il len fut, d'une beauté qui n'a rien d'humain, avec des sonorités d'un
autre univers, puis santé et corrosive, préparé á la priére, aux rugissements et aux
pleurs, surgie de l'enfer pour en perpétuer l'accente et l'éclat. Szükségtelen tán
„aláhúzás tőlem"-mel megjelölni azokat a pontokat, ahol egy Léwi-Strauss lámpáját
is haszonnal lehetne a mélybe irányítani. Irigyli még azt a nem-emberien szép, egy
más universum zöngéit hozó vérengző-vad nyelvüket, azt a hatalmas erejűt, azt a vit-
riolosat, azt az imába, bömbölésbe, zokogásba valót, azt a pokolból kitörőt, hogy
mögöttünk zengjen s villogjon örökre a pokol.

Ilyet hallhatott, semmi kétség, az első emberpár, minden nép első, még boldog
emberpárja, kifuttában a paradicsomból.

No még csak egyet, ha már benne vagyunk. Bien queje n'en connaisse que les
jurons, elle me piait infiniment, je ne me lasse pas d'entendre, elle n'enchante et
me glace, je succombe a son charme et a son horreur, a tous ces mots de nectar
et de cyanure, si adapté aux exigences d'une agonie. C'est en hongrois qu'on dev-
rait expirer - ou alors renocer a mourir.

E. M. Cioran, hadd ismételjem, magát franciának tekinti; íróként az is, mégpedig
kitűnő, ismételhessem ezt is. A jelenség ezáltal így igazán értékes. Ragyogó fran-
cia világossággal és őszinteséggel megfogalmaztatik végre a vád: a franciából tuda-
ta ellenére egy transylvain beszél. Egy sorstársunk. A szenvedély megragadható:
limbusából akadálytalanul jutott föl, a remek csatornákon: az alaktalanság alakot
kapott.

Szinte tárgyilagosát. Ez a nyelv - noha csak a káromkodásait ismeri - tetszik
Ciorannak, azaz ezúttal is mélytudatának, mélyemlékezetének. „Elhallgatnám nap-
hosszat, elbűvöl és megdermeszt, megejt a bájával, a borzalmasságával, nektáré-
des és ciánmérges valahány szavával, erre az agonizálás kívánalmaira készült szó-
tárral. Az embernek magyarul kellene kiadnia a lelkét - vagy ha nem, eleve lemon-
dania a halálról."

84 Két dokumentum

Mindezt nem hallgathatjuk megilletődés nélkül, oly emberi, a keresettségében is.
Oly megkeresetten emberi.

De nézzük aztán tárgyilagosan, honnan is árad ez a - szintén poklot idéző - szen-
vedély. Mi fűti, milyen kemencében, milyen való alapon?

E. M. Cioran 1911-ben született. Benyomásaink három-négyéves korunkban vál-
nak emlékké. Szerzőnk az emlékek hónába tehát legkorábban 1914-1915 táján ér-
hetett. Ekkor már a háború dúlt. Ennek elején Románia az ún. központi hatalmak
szövetségébe tartozott, azok harci szerencséjének ingásakor fordult szembe velük,
nyomban elárasztva Erdélyt 1916-ban. Páni menekülés kezdődött: a dolog váratla-
nul történt, s a magyar paraszt lakosság is őriz persze archetipikus képet a román
fegyveresekről, retteneteseket, még 1848-as forradalmunk leverése idejéből. Milli-
ók hagyták el azt a területet, ahol Cioran nevelkedett. Aztán a futás irányt és népet
cserélt: most Mackensen serege száguldta végig azt a területet, s a lakosság ro-
mán része menekült. Aztán futók s futás megint visszaváltott: 1918-ban a nyugati-
ak győzelme nyomán Ferdinánd román király semmisnek tekintette az előző évi bé-
ke kötését: csapatai megint elözönlőitek Erdélyt. Ekkor Cioran hat-hét éves volt. Fu-
tókat ettől fogva végig gyermek- és ifjúkorán természetesen csak magyarokat látha-
tott, üldözőt pedig, olyanfajta mese-mélyi mumust, amilyet leír, csakis maga anya-
nyelvebélit. Ide tartozna, de mégse legyen itt most rajz ezekről; megvan a dokumen-
tumtár ugyancsak intézetekben is, idegzetben is.

De minek sorolni még tényt? Akár ténnyel szemben? Régóta nem a tények biro-
dalmát járjuk.

Hanem az üres hiedelmek s az ezekből származott képtelenségek világát. Volta-
képpen már csak ilyeneket kellene fölvonultatnunk, mindkét frontról. S ezek hatá-
sáról lenne már tanulság számot adnunk, innen is, onnan is.

Az abszurditás hatása a művészetben két ellentétes sarkon üthet ki. A képtelen-
ség vagy kacajra, vagy könnyekre bír bennünket.

Hogy az istenek harmad-, negyed-, sőt hetedíziglen tudnak büntetni, ez tragédia.
De hogyan fogadjam vajon azt a sors-büntetést, amidőn még olyan kapocs sincs,
mint az atridák közt? Képzeljük színpadra azt a képtelenséget, ha a bűnért, melyet
hajdan egy gróf egy szorgalmasan föltörő kereskedő ellen elkövetett, egy tanácsel-
nök egy proletárt sújtana.

Ez voltaképpen humoros helyzet. A komikus-elméletek klasszikus alappéldája.

Csakhogy nem tudunk nevetni rajta. A jelenetnek nem nézői vagyunk. A darabot
nem művészi toll teremtette; még csak nem is művészi képzelet.

De hagyom abba. Nem azért, kedves barátom, mert nem volna anyag boncolan-
dó még ötször ennyi. De belefáradtam. Abba pusztán, hogy hol a nevetést, hol a
könnyet győzzem le magamban; hol egyszerre a kettőt.

Térjünk hát egyenest a konklúzióhoz.

De hisz képtelenül alakult tények konklúziója is csak képtelen lehet!

Foglaljuk hát össze hűvös elmével a lázak s lázálmok tanulságát.

Hogy dolgozó milliók olyan hajdani vezetők vétkeiért feleljenek, akiktől ők is
szenvedtek, és akiknek megfeleltetésében mellesleg ők is rész vettek - ez nem-
csak marxista, hanem keresztény fölfogásnak is képtelenség. Mert ez faji állás-
pont.

Illyés Gyula levele 85

Hogy mai szemlélettel mondjunk ítéletet elmúlt idők szemléletében élt emberek
fölött - ez meg történelmi képtelenség.

Hogy emberi értéknek minősítsük, ha egy igazságtalanságot lehetőleg fájdalom-
mentesen visznek végbe - erkölcsi képtelenség.

Mi van még? Ismételjük el a hitünk szerinti legképtelenebbet.

Az elsődlegesség képtelenségét.

Hogy ki előzött meg mást egy helyen, erre a szenvedélyt főleg népeknek is csak
akkor érdemes pazarolniok, ha ebből, mint mondtuk, valamiféle jog, a jogból pedig
esemény következnék. Jó, szednie kell cókmókját a Duna partjairól mind a tizenöt-
millió magyarnak. Elvben én nem mondok ellent, függővé téve persze a hová-tó\. Ám-
de a lázálmú jog, mely nekünk ajtót mutat, azon nyomban átröppen egy másik mu-
tatóujjra. Európai műveltségünk alapzatát egy bámulatos, rejtelmes népnek köszön-
hetjük: a keltáknak, mint tudjuk. Név szerint ők eltűntek, azaz fölszívódtak. De én
ismertem egyet, aki bizonyítani tudta a kontinuitást. Ez az egyetlen ember, mert
hisz a jog nem függ a lélekszámtól sem, egymaga kiutasíthat minden olyan népet a
Duna völgyéből - ki egész Európából -, mely az ő népe után jött ide.

Nem ringathatjuk magunkat abban az ábrándban, hogy egy képtelenségnek az
ésszerű kimutatása azon nyomban hat az észre. Ennek igazolására vettük példának
egy olyan képzett, minden nyugati eszmeáramlat-megfürdette elme ősemberi kitöré-
sét, mint aminőt E. M. Ciorané produkált. De az ő útja sem járható. Nem adatott
mindnyájunknak olyan remek-finom katéter, mint az ő tolla; ennek híján pedig száz-
egynéhány millió embert mégis bajos mélylélektani valló-díványra fektetni.

S még akkor is fönnmarad a kétely: vajon ez megoldást kínál-e? Értve úgy, hogy
szenvedélye szüretien világgá fröcskölése után vajon a jeles bölcselő másként vi-
seltetik - tehát nem csak gondolkodik és érez - ebben a keserves dologban.

De végül mégse nevessünk, keservesen sem.

*

Könnyezni se könnyezzünk; elveszett illúzióink miatt.

S amiatt, hogy új illúzióban tán még jó ideig nem lehet részünk, pszichológusok-
nak, íróknak, nemzetiségre való tekintet nélkül.

Hisz lám jóformán eszmecserére sincs kellő: benső érintkezésünk. Miért? Vita-
társaink birtokon belül vannak. A hitünk szerint való igazságainkat is legfeljebb csak
kérhetjük, esedezhetjük: s nem érvényesíthetjük.

Eszmecserét pedig így nem lehet folytatni, hisz ekként az első vitapontnál meg-
reked.

Mit beszélhetek még azzal, akivel nem egy alapon állok? minden tekintetben
egyszintű alapon. Aki - hogy így mondjam - szenvedélyével is birtokon belül áll.
Semmit lényegest.

De a birtokon kívüli nincs kívül az emberi méltóságon. Sőt ez őneki nagyon is a
birtoka; ez a vára.

Egyenjogúságunk kinyilatkoztatásául mi csak őszinteségünket nyújthatjuk. Szá-
molunk a ténnyel, melynek okait az eddigieknél mélyebben próbáltuk meglelni, hogy
anyanyelvünk a határainkon kívül valamiféle ítélet alatt áll. Világosan kimondom, tu-
datos vagy tudattalan szándék az eltüntetésére tör, olyanféle egységesítések hatá-
sa alatt, aminőt hajdan a pénz és a mértékrendszer kínált. Ezt tévesnek érezzük,
emiatt ma ártatlan milliók szenvednek, dolgos tömegek.

86 Két dokumentum

írók, írástudók eszmecseréjének célja nem az, hogy a helytelen szándék - egy
vagy száz - enyhüljön. Az megint csak az abszurditás keserű humora, ha egy szín-
padi jelenetben a rabtartó azért nyújtja a hála kézcsókjára a kezét, mert az addigi
tizekét ostorcsapás helyett már csak tízzel kelti áldozatát. Fő mestereink, a forra-
dalmárok nem az igazságtalanságok enyhítésére oktattak s buzdítottak valamennyi-
őnket. Az eltüntetésünkre.

Nem remélhetvén megfelelő vitatársat, hogyan remélhetünk szóértést?

Egyelőre magunk között; itt még fokozottabb őszinteséggel.

*

Először is egy csődöt kell bevallanunk egymásnak és olvasóinknak; egy kudarcot
kell tudatosítanunk.

Szellemi és irodalmi életünk nem is egy, hanem három - ha ugyan nem négy -
nemzedékének egy vállalkozása szenvedett szekértörést.

Az én nemzedékem már tündöklésre csiszolt öröklésként vette át - Ady, Bartók,
Babits, Kodály, Móricz és mennyit soroljak föl? - elveit, hogy miképp valósítsuk meg
azt itt, azt az életet, ami nélkül a halál jó? Hány verset írtunk erről mi költők, hány
tanulmányt a prózaírók! És mennyit fordítottunk s tanultunk. Ez volt a Válasz egyik
első programpontja, ez a Szép Szó-é, a Századunk-é, a Gondolat-é, a Magyar Csil-
lag-é. Semmire úgy elő nem készítettük az utánunk következő nemzedékeket, mint
erre. Elhitettük velük, testvéri kezek fogadják majd a kinyújtott kezüket. Meleg pil-
lantás gyúl pillantásunkra, ha vigyázó szemüket immár nem Párizsra, hanem Po-
zsonyra, Bukarestre, Belgrádra vetik.

Mi erre más választ érdemeltünk volna. így kompromittálódtunk áttételesen író
voltunkban is. Emlékszem a pillanatra, midőn megtudtam, hogy a szlovákiai magya-
rok deportálásának kormánybiztosa az egyik neves szlovák költő; miniszteri felelőse
pedig egy másik, nála is jelentősebb költő. Költőként is kisebbnek éreztem magam.

Persze hogy szégyenkezem, először is azok előtt, akik hallgattak ránk. Mint akit
hazugságon kaptak. Magam előtt azután, mintha ki arra ébredt, hogy rossz művet írt.
A „nép" kétszer realizálódik az író köré; amikor maga elé képzeli mint ábrázolandót;
azután mint az olvasóit. Nem merek az olvasóink elé lépni, ha nem ábrázolom jól a
népemet; ha nem állok helyt érte. Velük van dolgunk. Vigyázó szemünket rájuk kell
irányoznunk, hogy megvédjük ezt a mi helyünket századunk ragályától, ettől a mély-
okozatú ámokfutástól; attól is, hogy mi fussunk, attól is, hogy ránk fussanak.

Szomszédainkkal való szóértésünket szolgálná ez a levélváltás, de lám, még-
sem egy magyar és egy szomszéd cserél gondolatot, hanem egy magyar és egy ma-
gyar. Európai voltomban magamat oly mélyen megsértve, helyzetemet olvasóim
előtt oly vigasztalannak érzem, egy közös bajt úgy a szívemre vettem, hogy végle-
ges tárgyilagossággal, úgy látszik, csak hozzám közelállóknak tudok beszélni róla.

Szeretettel köszönt

Illyés Gyula

Kiss József

Ladislav Novomesky
és a szlovák-magyar kapcsolatok

József Kiss                                                                                                                                     94(437.6)-051"19"

Novomesky and the Slovak-Hungarian relationships                                                              94(437.6)(=511.141)

323.15(437.6)(=511.141)

Ladislav Nomomesky, anti-fascist national front policy, the state of the Hungárián minority living in
Slovakia, Gyula Illyés

A pozsonyi Madách Kiadó az 1989-es évvégén válogatást jelentetett meg Nagy Ju-
dit fordításában, Duba Gyula utószavával - Az időszerűség időtlensége címmel
Ladislav Novomesky esszéiből, tanulmányaiból és cikkeiből.1 A kötet akkor látott
napvilágot, amikor a rezsim végóráit élte. A visszhang nem is volt híján az olyasfaj-
ta megjegyzéseknek, hogy mi is lesz a kiadvány sorsa. Úgy tűnt, hogy nemcsak a
publicista Novomeskyre, hanem magára a több mint 15 éve eltávozott költő életmű-
vére is újabb fogantatású elhallgattatás vár. Persze, most már nem olyan praktikák
jóvoltából, mint amilyeneket a bukott rendszer saját híveivel szemben is kíméletle-
nül alkalmazott, hanem a változásokat kísérő társadalmi légkör radikalizmusának
újabb egyoldalúságai folytán. Nem érdektelen, hogy a kötet egyik 1935-ből szárma-
zó írása a költői alkotó munka és az irodalmi befogadás kérdéseivel foglalkozott. A
szerző rámutatott arra, hogy nemcsak az eredendően alkotás-lélektani, irodalomkri-
tikai, sőt kifejezetten művészetpolitikai tényezők idézhetnek elő művészeti atrófiát.2

így vagy úgy, de a közép-európai rendszerváltást követően fokozott szerephez ju-
tott a költő közéleti szerepvállalásának megítélését magára a költői életműre is rá-
vetítő, politikai eredetű rokon- és ellenszenvnek. Ugyanakkor hangot kapott Novo-
mesky személye sokrétűségének az elismerése. Hogy is állunk akkor költészeté-
nek, eszmei-világnézeti alapállásának és személye közéleti cselekvőkészségének a
szinkretizmusával, különös tekintettel a szlovák-magyar kapcsolatokban játszott
szerepével?

1989 végén kevesen lehettek azok, akik úgy vélték, hogy az idő távlatából a gyö-
keresen megváltozó viszonyok között sem becsülhető le a költő figyelmeztetése
ama „reális alapokra", tehát olyan szemlélet szükségességére, mely a valóságot
igyekszik megragadni a maga összetettségében, ellentmondásaiban és ellentétei-
ben. Igaz ugyan, hogy Novomesky ezeket a társadalmi jelenségeket politikai beállí-
tottságának a korlátai között érzékelte, de épp költői érzékenysége könnyítette meg
számára, hogy a valósághoz ne megszépítve és ne eszményítve viszonyuljon.

56 Kiss József

Ismeretes, hogy Novomesky Budapesten született, és ott töltötte gyermekkorát.
Az elmúlt évtizedekben gyakran és nem alaptalanul emlegették a Budapesti tavasz
1919 című írását,3 amely a budapesti Barcsay utcai gimnázium diákjának lelkivilá-
gába visszazökkenve, látszólagos távolságtartással, a forradalmi események utóla-
gos igézetét lefojtva a kommün mindennapjainak nyomorúságát is felidézte. Egy má-
sik, immár a harmincas évekből származó magyarországi élményleírásban4 „hősie-
sen groteszk, avagy groteszkül hősies" - ahogy Sziklay László írja5 - hangnemben
örökítette meg a gyűlöletes Horthy-rezsim csendőreinek győri fogságában megélt
kalandjait. A múltban, ennek mintegy csehszlovákiai kiegyensúlyozásaként a róla
szóló írásokban felfedezésszámba menő leleményként figyeltettek fel arra, hogy a
fiatal újságíró a kosúti sortűz tragikus végkimenetelének gyászos színeibe miként
volt képes könynyed iróniával beleszőni: a golyózáporral elárasztott magyar tüntetők
nem értették a csendőrök nyelvét. Mindez éppúgy magán viselte az ideológiai indít-
tatás kiélező jegyeit, mint az emberi mozzanatok iránti velleitását. Ezek az írások
adták meg Novomesky publicisztikájának magyar vonatkozásaira kitérő, hetvenes
évekbeli méltatások irányvonalát. Természetesen magyar közegben kiemelt hang-
súlyt kaptak Novomeskynek a Sarló-mozgalom tagjaival kialakult - a mozgalmat a
kommunista platform elfogadása felé orientáló - kapcsolatai.6

Mindezek árnyékában elhomályosult, hogy Novomesky közéleti-publicisztikai sze-
repvállalása a harmincas évek második felében, a szlovák-magyar közeledést a
kommunista párt népfrontpolitikájának szellemében szorgalmazva, tartalmában is
új dimenziókat öltött. Dél-Szlovákiában több, a szlovák-magyar összefogás szelle-
mében rendezett összejövetelen, megmozduláson vett részt.7 A hetvenes évek szlo-
vák publicisztikájának figyelme ezzel kapcsolatban jórészt az 1938. júliusi, a Cseh-
szlovák Köztársaság megvédésért, a polgári demokratikus rendszer fennmaradásá-
ért kiálló kassai népmanifesztáción - ahol Fábry Zoltán is felszólalt - mondott be-
szédére korlátozódott.8 A szlovák közegben figyelmen kívül rekedt Novomeskynek az
az írása, amely csak magyarul, a Magyar Nap című népfront-szellemiségű lapban je-
lent meg Nem ellenetek, hanem veletek címmel.9 Novomesky ebben a cikkében kor-
rigálta az 1848-49-es forradalommal kapcsolatos korábbi nézetét, amely a szláv-
ságnak eretlenseget és eleve reakciós beállítottságot tulajdonító marxi forradalom-
elmélet leegyszerűsítő téziseiből indult ki.10 Jó öt évvel később, 1938-ban már ár-
nyaltabb, reálisabb szemléletet alkalmazva jellemezte a bécsi udvar oldalára sodró-
dott szlovák nemzeti mozgalmat. Ennek szövevényes, a nemzeti és a szociális té-
nyezők összefonódásából eredeztetett okait keresve meghatározó ösztönzést merí-
tett Illyés Gyulának akkortájt megjelent Petőfi-életrajzából. Illyés Gyula plasztikus
képet nyújtott a plebejus, forradalmi demokratikus erőknek a szerepéről, amelyeket
nem tekintett a forradalomban vezető szerepet játszó nemesi középréteg valamifé-
le mellékágának. Csakhogy a forradalomnak ez a plebejusi értelmezése illúziókat
keltett a forradalmi radikalizmus tényleges erejét és súlyát illetően, minthogy az
nem volt érett és képes arra, hogy a feudális rendszer alapjainak forradalmi felszá-
molására és a nemzeti függetlenség kivívására irányuló küzdelem élére kerüljön. Ké-
pes volt azonban nyomást gyakorolni a forradalom vezető erejére, a liberális nemes-
ségre a polgári átalakulás vívmányainak keresztülvitelében. E probléma érzékelésé-
ben mutatkozó túlzott, sőt illuzórikus elvárások ahhoz a vélekedéshez vezettek,
hogy Kossuth támaszkodása a középnemességre, sőt az arisztokrácia liberalizmus-

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 57

ra hajló szárnyára szubjektivizmusból fakadt, nem pedig a polgári átalakításban ér-
dekelt vagy azzá tehető valamennyi társadalmi erővel való szükségszerű összefogás
megteremtésére, a forradalmi átalakulás minél szélesebb társadalmi bázisának ki-
alakítására. Az említett írás tanúsága szerint Novomeskyre is ugyancsak kedvezően
(ha nem kifejezetten a reveláció erejével) hatott ez a nézet, amely ösztönzést adott
ahhoz, hogy a forradalomi folyamat egészén belül árnyaltabban ítélje meg az egyes
társadalmi erők színre lépését. A radikális szárny szerepének felfokozása lehetővé
tette számára annak az ellentmondásnak a bizonyos fokú feloldását, amely a forra-
dalom iránti elismerés és a nem magyar népek autonómiatörekvéseivel szembeni
intoleráns, a magyar hegemóniához, a történeti magyar állam egységének megőrzé-
séhez ragaszkodó nemesi liberalizmussal élesen szembeszegülő szlovák álláspont
között feszült. Mindeközben Novomeskynek a fasizmus elleni összefogást szorgal-
mazó aktualizáló igyekezete nem vezetett teljes ahistorizmushoz. Maga igyekezett
szavakban is elhatárolódni attól, hogy a „mi lett volna, ha"-féle utólagos meddő el-
mélkedések gyanújába keveredjen. A történelmi fejleményeket folyamatként fogta
fel, melyben a meghatározó vonulatokat kifejezésre juttató események hol búvópa-
takként rejtőzködnek, hol pedig a felszínre törnek. „A márciusi harc nem fejeződött
be a korábbi időszakának likvidálásával, és az évtizedek messzeségéből napjainkig
nyúlnak azok a meg nem valósított (mert meg nem értett) törekvések, melyek a
nemzeti felszabadító harc forradalmasítására, demokratizálására és az urak elleni
kiélezésére irányultak" - írta cikkében. Innen eredeztette az 1848-49-es forrada-
lom és szabadságharc üzenetét: „...a magyarok ilyen irányú törekvésükben ma már
nem találnának bennünket magukkal szemben, hanem az oldalukon!"

Novomesky historizmusa 1949-ben, majd egy évtized múltán az 1848-49-es for-
radalmat, illetve Petőfi személyiségét illetően a költő halálának 100. évfordulója al-
kalmából azonban már jócskán magán viselte a történelmi fejlődés szimplifikálásá-
nak nyomait, a kommunista ideológia ama prezentizmusának szellemében, mely
szerint a történelmi folyamatok valamennyi „haladó" irányzata és áramlata termé-
szetszerűen a kommunista rendszer megteremtésében csúcsosodik ki. Novomesky
Petőfi-portréja ilyen jellegűnek tekinthető, annak ellenére is, hogy valójában az első
arra irányuló kísérlet volt, hogy Petőfi alakját és költészetének forradalmiságát be-
vigye a szlovák köztudatba. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban, az ünnepi meg-
emlékezésen elhangzott előadásában11 rámutatott arra, hogy Petőfi a szlovákok szá-
mára - minthogy anyai ágon szlovák származású volt - sokáig renegátnak számí-
tott. Ugyanakkor a hivatalos magyar Petőfi-kultusz a költőt a magyar fensőbbség-
eszme megtestesítőjeként ünnepelte.

Petőfi személyiségének nagyságát Novomesky az 1848-49-es forradalom társa-
dalmi hajtóerőinek szemszögéből s az 1938-ban írt cikkében szereplő értelmezés-
nek megfelelően méltatta. Figyelmet érdemlő ezzel kapcsolatos megállapítása: Pe-
tőfi nem volt azok között, akik közreműködtek a szlovák nemzeti felemelkedés alap-
jainak megvetésében. Novomesky nyilván ismerte Petőfinek azokat a költői, több
mint elmarasztaló jelzőkkel tarkított kirohanásait, amelyeket a bécsi udvarhoz csat-
lakozó nemzetiségi mozgalmak, így a szlovákság fellépése okán a nem magyar nem-
zetek címére intézett. Talán sejtette azt is, hogy micsoda paradox helyzet állt elő:
éppen Petőfi következetes radikalizmusa szülte minősítéseiben a felháborodással
teli intoleranciát, de az egyetemes demokratikus perspektívák jegyében. Novomes-

58 Kiss József

ky arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy csak a szociális felszabadulás - természe-
tesen a szocialista rendszer keretei között - teremti meg a népek békés együttélé-
sének előfeltételeit. „Ha tehát ma már létezik az a Magyarország, amelyről Petőfi
éleslátó tenni akarással álmodott, ha létezik egy olyan Magyarország, amely a köl-
tő politikai célkitűzéseit magáévá tette azzal, hogy megfosztotta hatalmuktól a nagy-
birtokosokat és a többi kizsákmányolókat, akkor nekünk is megvan az okunk, mély-
séges okunk, hogy tisztelettel hajoljunk meg a nagy költő és forradalmár Petőfi Sán-
dor emléke előtt" - zárult Novomesky Petőfi méltatása. Ebben a Petőfi iránti viszony
megideologizálása is meghatározó szerepet kapott, objektíve, de valóságosan is a
Szovjetunió nagyhatalmi, birodalmi törekvéseit szolgáló kommunista tömb formáló-
dásának követelményeihez igazodva. Ugyanakkor érveket szolgáltatott annak a
ténynek az elhomályosításához, hogy a háború utáni csehszlovák-magyar ellenté-
teknek a demokratikus változások talaján történő orvoslásához nem volt meg a po-
litikai készség és akarat. A szóban forgó előadás néhány héttel a csehszlovák-ma-
gyar barátsági szerződés ratifikálása után hangzott el és látott napvilágot a sajtó-
ban. Ennek a szerződésnek a megszületését mind csehszlovák, mind magyar rész-
ről a reakció mindkét országban végbement felszámolásának tulajdonították. A va-
lóságban ez azt jelentette, hogy reakciónak a polgári demokratikus programjukhoz
következetesen ragaszkodó, a hatalom kommunisták általi átvételének és kisajátí-
tásának útjában álló politikai pártokat és erőket tekintették. Csehszlovák részről az
irredentista veszély megtestesítőit látták azokban a nem kommunista pártokban,
amelyek a háború utáni békerendezést és a szomszédokhoz való viszonyt illetően
olyan illúziókat tápláltak, hogy a békekonferencián méltánylásra talál Magyarország-
nak a demokratikus megújulásra és a nemzetiségi viszonyok mindkét ország számá-
ra kedvező megoldására irányuló igyekezete. Az ilyen irányú magatartás a csehszlo-
vák politika szemében a két világháború közötti irredentizmus töretlen folytatásának
minősült. Ugyanakkor a nemzeti érdekek mellett a magyar kommunistáknak is ki
kellett állniuk, ha nem akartak elszigeteltségbe kerülni. Csehszlovákia a győztes ál-
lamok antifasiszta koalíciójának tagjaként a realitásoktól függetlenül kíméletlenül
alkalmazta az egyetemleges felelősségre vonást, a köztársaság felbomlasztásában
játszott kollektív szerepet, bűnösséget tulajdonítva a magyaroknak. Mindeközben a
csehszlovákiai magyarság sorsával kapcsolatos magatartás mindkét országban ré-
sze lett a pártok közötti rivalizálásnak és a hatalom totális megragadására irányuló
kommunista törekvésnek.

Novomesky a szlovák nemzeti felkelésben játszott szerepénél fogva politikai
funkcióba került, a szlovák végrehajtó hatalmi szerv, a Megbízottak Testülete alel-
nökeként, valamint oktatás- és művelődésügyi megbízottként ennek az ellentmon-
dásos helyzetnek rendkívül neuralgikus pontján találta magát. A kommunista elkö-
telezettség, a nemzeti elhivatottság, a demokratikus tájékozódás, a költői érzékeny-
séggel párosuló humanista alapállás szinte tudathasadásba hajszoló dilemmák el
kellett, hogy állítsa, még ha a világnézeti-ideológiai indítékok és a pártfegyelem be-
tartásának meggyőződéssé vált vállalása el is fojtotta ezeket.

A neves magyar filmesztéta, Balázs Béla 1946 júniusában a pozsonyi Redutban
(az egykori Vigadó épületében) előadást tartott a filmkultúra kérdéseiről, és ebből
az alkalomból találkozott Novomeskyvel, akivel már a harmincas években ismeret-
ségbe került, amikor Novomesky interjút készített vele a modern filmművészetről.

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 59

Novomesky erről a találkozóról tájékoztatta Jan Drda cseh írót, s közölte vele, hogy
levelet kaptak a magyar íróktól, amelyben kezdeményezik a cseh írókkal való kap-
csolatfelvételt, akik viszont a szlovák írók közbenjárását javasolták ez ügyben.
Novomesky Balázs Bélának illedelmes, baráti hangvételű levélben válaszolt, üdvö-
zölve a kapcsolatfelvétel kezdeményezését, de annak megvalósítást a lakosságcse-
re, tehát a szlovákiai magyar lakosság kitelepítésének végrehajtásától tette függő-
vé. Drda a felelősséget tulajdonképpen áthárította Novomeskyre, miközben rendkí-
vül ingerült hangnemben ítélte el a békekonferenciára készülő Magyarországot,12
ahol Csehszlovákiának, mint ismeretes, nem sikerült elérni a szlovákiai magyarok
egyoldalú kitoloncolásához a jóváhagyást. Ugyanezen év decemberében a magyar
írók egyesülete levélben fordult a szlovák írók társulásához, hogy tiltakozzanak a
magyar kisebbséggel szembeni intézkedések ellen. A választ Novomesky és Ján
Ponican írta alá. Ebben leszögezték, hogy a lakosságcserét a kisebbségi kérdés
megoldása egyedüli lehetőségének tekintik, és felrótták a magyar íróknak: nincs tu-
domásuk egyetlen olyan esetről sem, hogy a magyar írók felléptek volna a magyar-
országi szlovákok helyzetének javítása érdekében.13 A válasz hangvétele nem meg-
lepő az akkori társadalmi légkört figyelembe véve, amikor is a prágai intő jelként fel-
emelt ujjra ugyancsak tekintettel kellett lenni Szlovákiában. Töprengésre késztet vi-
szont, hogyan érezhette magát Novomesky ezekben a helyzetekben költőként és iro-
dalmárként, eleve megtagadva a magyar írók részéről jövő kezdeményezéstől a de-
mokratikus indítéknak még a puszta felvillantását is, olyanoktól, akikkel a két világ-
háború közötti időszakban a két nép közeledését előmozdítani szándékozó rendez-
vényeken vett részt, és ismerte partnerei gondolkodását, akik között közvetítő sze-
repetjátszottak a szlovákiai magyar írók.14 Avagy eszébe jutottak-e azoknak a pozso-
nyi magyar író barátoknak a Tiso-féle szlovák állam első éveiben tanúsított magatar-
tása, akiknek a jóvoltából neki magának is több verse jelent meg magyar fordítás-
ban az Esterházy János vezette Magyar Párt napilapjában, az Esti Újságban.15 A lap
keresztény-humanista beállítottsága miatt ki volt téve a szlovák és német újságok
támadásainak, majd 1941-ben betiltották. Novomesky-versfordítás az 1941-1944
között megjelent ún. nyitrai albumsorozatban is felbukkant.16

Novomesky Szlovákia Kommunista Pártja V. illegális, a szlovák nemzeti felkelést
előkészítő Központi Bizottságának tagjaként nyilván ismerte azt a szlovákiai helyzet-
jelentést, mely a felkelés kitörése előtt készült a moszkvai csehszlovák kommunis-
ta vezetés számára. A jelentés a pozsonyi magyarság magatartását lojálisnak
nevezte.17 Hogyan érezhette magát Novomesky, amikor a szlovák nemzeti szervek
Kassáról Pozsonyba történő átköltözésekor 1945. április 21-én kinevezték oktatás-
és művelődésügyi megbízottnak,18 és néhány nap múlva azt tudhatta meg, hogy má-
jus 5-én teljesen váratlanul elkezdődött a pozsonyi magyarok internálása.19 Ekkor fo-
lyamodtak hozzá segítségért az üldözött magyarok védelmében magyar barátai, akik
között kiváltképp bensőséges kapcsolatok fűzték a már említett Esti Úság kulturá-
lis rovatának volt szerkesztőihez, Szalatnai Rezsőhöz és Peéry Rezsőhöz. Végül ők
maguk is arra kényszerültek, hogy áttelepüljenek Magyarországra, ahonnan Peéry
Rezső 1956-ban nyugatra távozott. A párizsi emigráns Irodalmi Újság hasábjain
1968-ban a Költő és hatalom címmel napvilágot látott visszaemlékezéseiben a kö-
vetkezőket írta: „...alighanem sohasem beszélt még ember kevesebb gátlással és
félelemmel a hatalom emberével, mint én a tegnapi költő barátommal... Csupán

60 Kiss József

részeredményeket sikerült olykor-olykor elérnünk... ótestamentumi átkaink és sirá-
maink szünetében közölte, hogy sikerült kiszabadítania az internálótáborból egy
öregasszonyt, s ennek fejében kérte, szerezzük meg neki Szabó Lőrinc és Illyés
Gyula verseinek egy újabb kiadását."20 Ez a gesztus akár még kicsinyességnek is
tűnhet, miközben minden bizonnyal a költőtárs kínzó érzései törtek felszínre vele,
amikor is Szabó Lőrinc politikai állásfoglalása miatt üldöztetésnek volt kitéve. Peéry
Rezső tanúságtétele szerint olyan helyzetek is előadódtak, hogy Novomesky tehe-
tetlenül kijelentette: a magyarok jövője a három nagytól függ, „én a kis Novomesky
nem tehetek semmit".21 Szalatnai és Peéry a szlovákiai magyarság érdekében kifej-
tett igyekezetében többször járt Budapesten is. „Illegális utunknak volt egy jelenté-
keny mentora a Szlovák Nemzeti Tanácsban: Laco Novomesky, a kitűnő költő helyet-
tes szlovák miniszterelnöki minőségben. ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy
ha Teleki Géza iskolaügyi miniszternél elérjük a békéscsabai szlovák gimnázium fel-
állításának kieszközlését, Komáromban kapunk egy magyar intézetet ennek fejé-
ben." Majd, hozzátette, hogy a békéscsabai gimnázium újbóli megnyitásából sem-
mi sem lett.22

Abban a beszélgetésben, amelyet Novomeskyvel 1968-ban az Új Szó szerkesz-
tője, Fonod Zoltán készített,23 kijelentette, hogy a magyarok kitelepítésének gondo-
latával belsőleg is azonosult. Hangsúlyozta azonban, hogy a terv nem a szlovák
nemzeti felkelés idején fogant, s csupán azoknak a magyar iskoláknak a megszün-
tetésével számoltak, amelyeket a Dél-Szlovákia magyarországi visszacsatolása után
nyitottak. Elmondta, hogy magáról az egész elképzelésről Londonban, a Szlovák
Nemzeti Tanács küldöttségének a Csehszlovák Államtanáccsal történt találkozása
során szerzett tudomást a londoni csehszlovák emigráció egyik magyar tagjától.
Nyilván Forbáth Imréről volt szó, aki Novomeskyvel még prágai kommunista laptudó-
sítóként és szerkesztőként került baráti kapcsolatba. Novomesky több helyen is
utalt rá: úgy tervezte, vele együtt tér vissza a felkelés területére, hogy Forbáth a fel-
kelés magyar aspektusaival foglalkozzon. Hogy mit is jelentett volna ez, a szűksza-
vú közlésből nem nagyon derül ki. Nem mondott erről többet Forbáth sem, aki az
ötvenes években Csehországban élt, és úgyszintén fenyegette koholt vádak kiszá-
míthatatlan masinériája. Szlovákiában a kisebbségi közegben az úgynevezett bur-
zsoá nacionalisták rehabilitálása után szólalt meg, és az elsők között üdvözölte
Novomeskyt az Új Szó hasábjain.24

Novomeskynek a magyar kisebbség üldözése ellen memorandumokkal tiltakozó
és segítséget kérő pozsonyi magyar értelmiségiekkel fenntartott háború utáni kap-
csolatairól a magyar közvélemény csak a rendszerváltás után szerzett tudomást, fő-
ként Tóth László hagyatéki dokumentumfeltáró kutatásainak jóvoltából. Novomes-
kynek azokról a korabeli nézeteiről és megnyilatkozásairól, amelyek nem voltak tel-
jes mértékben azonosak a Benes-dekrétumok végrehajtásának hivatalos politikai
vonalával, az 1989 novemberét megelőző időszakban a beavatottnak számító olva-
sók Zdenka Holotíková 1980-ban megjelent Novomesky-biográfiában találkozhattak
először értékes észrevételekkel. Az akkori politikai állapotok bizonytalanságokkal
teli légkörében, amikor nehéz volt kiszámítani, mi s mennyire számít tabunak vagy
legalábbis kényes témának (ami óvatosságra és visszafogottságra intett), Zdenka
Holotíková személyes bátorsága nem válthatott ki élénkebb visszhangot. Pedig
Holotíková olyan mozzanatokat tartalmazó dokumentumra hívta fel a figyelmet, mely

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 61

a mai, a Benes-dekrétumokról és a magyar lakossággal szembeni háború utáni po-
litikáról folyó vitákban is fontos szerepet játszhatna. Ezek kapcsán a médiában te-
ret kapó tudományos munkatársak részéről is elhangzanak a korabeli politika reto-
rikájával és érvanyagával, utilitáris szempontjaival azonosuló nézetek, amelyek nem
az összefüggések tudományos feltárására, hanem a kollektív felelősségre vonást
és a magyarellenes intézkedéseket történelmi szükségszerűségként indokolják.
Zdenka Holotíková arra a feljegyzésre hívta fel a figyelmet, amely Benes köztársa-
sági elnöknek és a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének 1945. augusztus 31-i
sliaci találkozójáról készült.25 Benes a küldöttséget fogadva kijelentette, hogy a tisz-
ta nemzetállam megvalósítása elkerülhetetlen történelmi szükségszerűség. Erre
leplezetlen kételyekkel reagált Gustáv Husák, Novomesky pedig egyet nem értésé-
nek adott kifejezést. Ennek a törekvésnek a gyakorlati megvalósításával kapcsolat-
ban apellált a nemzetközi közvélemény tiszteletben tartásának fontosságára, hogy
senki se mondhassa: Comenius népe megfosztja iskoláitól országa polgárait.26

Ennek a véleményének, illetve érvelésnek Novomesky akkor adott hangot, amikor
mutatkozni kezdtek annak a jelei, hogy Benes elképzeléseinek a megvalósítása ne-
hézségekbe ütközik. Az említett találkozóra a potsdami értekezlet után került sor,
ahol a nyugati hatalmak elutasították a szlovákiai magyar lakosság egyoldalú kitolon-
colását Magyarországra, és mindkét országot kölcsönös megállapodás elérésére
ösztönözték. Novomesky az augusztus 6-án véget ért potsdami értekezlet eredmé-
nyeire már augusztus 15-én a Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának
Elnökségéhez intézett levélben reagált, amelyben azt írta: „Minthogy különböző fele-
lős hazai és külföldi tényezők kijelentései alapján magának a lakosságcserének is
kölcsönös megegyezés alapján kell végbemennie, békességes úton, úgy gondolom,
elkerülhetetlen lesz a szlovákiai magyar gyerekek iskolába járásának a megoldása
olyképpen, ahogy azt az iskolaügyi igazgatóság javasolja, mert az adott állapot egy-
szerűen tarthatatlan, bármely szempontból is vesszük. A modern pedagógia a gyer-
mekek anyanyelvi oktatását követeli meg. Ezenkívül mi nem elnemzetietleníteni akar-
juk a magyar gyerekeket, hanem kicserélni őket. Mindaddig azonban, amíg a csere
meg nem történik, iskolai oktatást kell biztosítanunk számukra, ahogy dolgozó szü-
leik is juttatásban részesülnek stb., stb. Mivelhogy messzemenő politikai jelentősé-
gű kérdésről van szó, ki kell kérni a Szlovák Nemzeti Tanács (és az Elnökség vélemé-
nyét is), ezért kérem, hogy a párt Elnöksége foglaljon állást ez ügyben."27 A levélben
említett iskolaügyi igazgatóság által javasolt, tehát a Novomesky által kezdeménye-
zett javaslat megtárgyalását a pártelnökség még június 19-én elhalasztotta.
Novomesky levele visszhangtalan maradt, ezért szeptember 22-én Viliam Sirokyhoz,
Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökéhez és Csehszlovákia
miniszterelnök-helyetteséhez fordult: „Mindmáig halasztgatjuk a világos beszédet és
az egyértelmű álláspont kimondását ez ügyben. Magyar iskolákat hivatalosan nem
nyitunk, de ilyen esetekre szórványosan, tudtunk nélkül via facti sor kerül, így a taní-
tó, hogy egyáltalán taníthasson, magyarul végzi ezt. Ismétlem: ez a helyzet tarthatat-
lan. Ezek a magyar gyerekek itt vannak, törvény is kötelez bennünket, hogy alapis-
mereteket nyújtsunk nekik. A magyar nyelvű oktatás kérdését tehát meg kell olda-
nunk, és nem szabad engedni az események ellenőrzés nélküli alakulásának."28

Novomeskynek az anyanyelvi oktatás pótolhatatlan szerepéből kiinduló és annak
(legalábbis korlátozott mértékű) tiszteletben tartására irányuló igyekezetét a politi-

62 Kiss József

kai vezetés nem vette figyelembe. A magyar gyermekek évjáratai 1949-ig a szerves
szellemi fejlődés megbomlásának olyan állapotába kerültek, mint ahogy az sok nép-
iskolában történt a 19. századi történelmi Magyarországon, melynek szomorú em-
léke ugyancsak élénken élt a szlovák köztudatban. Fordulat e téren csak 1948
után, a magyarok állampolgári jogainak megadását követően történt.

A magyar nyelvű oktatás újbóli bevezetése az 1949/50-es tanévvel kezdődött.
Ugyanekkor, 1949 októberében került sor a magyar tanítók számára rendezett első
tanfolyam megtartására Trencsénteplicén, a megfelelő magyar tanítók égető hiányá-
nak légkörében. Számuk ugyanis rendkívül megcsappant a magyar értelmiség Ma-
gyarországra távozása, illetve a lakosságcsere keretében történt kitelepítése foly-
tán. Ekkor még a gyorstalpaló tanfolyamok későbbi, a politikai kontraszelekció foly-
tán meghatványozódott következményeire nem nagyon gondolt a szinte értelmiség
nélkül maradt szlovákiai magyarság. A tanfolyamot Ladislav Novomesky oktatásügyi
megbízott nyitotta meg.29 Nagy hatású beszéde a hatvanas években (az úgynevezett
burzsoá nacionalisták rehabilitálása után) a szlovákiai magyarság körében egyfajta
kapaszkodót, corpus delictit jelentett az anyanyelvi oktatás fontosságát hirdető ma-
gyar szülők és pedagógusok érveléséhez. Az iskolaválasztás önkéntességét óvó hi-
vatalos politika ugyanis képes volt táptalajt szolgáltatni az olyasfajta, úgymond prak-
tikus gondolkodáshoz, hogy a teljes körű társadalmi érvényesülést csak a szlovák
tannyelvű iskolák látogatása biztosíthatja a magyar gyermekek számára. Az e körül
lappangó, de olykor felszínre is törő feszültség kezelésében mutatkozó érzéketlen-
ség módot adott kölcsönös túlzásokra és viszályok keletkezésére is, főként az idő
tájt, hogy a felnövekvő új magyar értelmiség már tudatosítani kezdte a nemzetiségi
lét kiteljesedésének fontosságát és akadályait. Kiváltképp kifejezésre jutott ez a het-
venes években, amikor is a hatalmi szervek a kétnyelvű oktatás kierőszakolására irá-
nyuló szándékai és törekvései során figyelmen kívül maradt az a tény és tapasztalat,
hogy ez a fajta oktatás tulajdonképpen az asszimiláció már viszonylag magas fokára
jutott kisebbségi közösségek számára tölt be identitást őrző szerepet.

Novomesky 1949 őszén elhangzott beszéde - annak ellenére, hogy a kommunis-
ta kultúrpolitika ideológiai motívumai hatották át - az anyanyelvi oktatáshoz való jog
magától értetődő természetességét hangsúlyozó, vallomás erejű nyíltságával közvet-
len politikai tőkét jelentett a magyar kisebbség számára. A beszéd erkölcsi ellensúlyt
képez (talán még mindmáig) azokkal a nézetekkel szemben, amelyek a szabad isko-
laválasztás szintén természetes jogának örve alatt alapjában támogatást sugallnak
a szülők úgymond „racionális megfontoltságához", miszerint a kisebbségi iskolák
korlátokat jelenthetnek a társadalmi életben való teljes körű érvényesülésben.

Novomesky beszédében abból a megállapításból indult ki, hogy „nincs "termés-
zetes", netán »velünk született ellenségeskedés" a mi kisemberünk és a magyar
kisember között".30 A baráti együttélés előfeltételeit pár hónappal a csehszlo-
vák-magyar barátsági szerződés aláírása után - a korabeli ideológiai-politikai tézi-
sekkel összhangban - abban jelölte meg, hogy sikerült „a feudálkapitalista hatalom
képviselőinek eltávolítása a magyar oldalon és a kapitalista hatalom megdöntése a
mi oldalunkon..."31 A szlovákiai magyarokkal szembeni háború utáni magatartást
úgyszintén a társadalmi viszonyoknak ezzel az értelmezésével hozta összefüggés-
be. Érvelésében azonban érződik azoknak a társadalom-lélektani mozzanatoknak a
hatása is, amelyek a hatalmi-politikai szükségletek szerint kaptak tápot. „A magyar

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 63

uralkodó osztálynak sikerült a nép széles rétegeiben hamis reményeket kelteni ar-
ról, hogy a második világháború revideálja az első következményeit, és felújítja a ré-
gi állapotokat. A mi népünk tudatában ez a tény mély nyomokat hagyott, és forrása
lett mindannak, amit a csehszlovákiai magyaroknak a második világháború után át
kellett élniük."32 Novomesky tehát nem vette figyelembe a szlovákiai magyar kisebb-
ségnek az anyanemzethez fűződő szoros szellemi kötődését mint objektív adottsá-
got, hanem annak megnyilvánulásait és a háború befejezésének Magyarország de-
mokratikus jövője szempontjából potenciálisan ki nem zárható kedvező perspektívá-
it is eleve az első világháború előtti, illetve a két világháború közötti állapotok visz-
szaállítását óhajtó talajt vesztett erők szándékaival azonosította. Novomeskynek
nyilván igaza volt abban, hogy a szlovák közgondolkodásban az úgynevezett magyar
veszéllyel szemben erősen jelen volt a gyanakvás és a rövidre záró ítélkezés kísér-
tése, de ezt a hivatalos politika is ugyancsak fel tudta nagyítani és erősíteni.

Aligha férhet kétség hozzá, hogy Novomeskynek a magyar tanítási nyelvű iskolák
megnyitásával kapcsolatos magatartását az az őszinte hit és meggyőződés hatotta
át, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban új fejezet kezdődik. Ugyanakkor kifeje-
zésre juttatta, hogy az emberek tudatából a kölcsönös bizalmatlanság és elfogult-
ság nem vész ki könnyen. Beszédében társadalmivá tágított személyes bizonyságát
adta a szlovák részről megnyilvánuló ellenérzések leküzdésére irányuló igyekezet-
nek. „Arra neveljük népünket, hogy ne legyen szálka a szemükben, ne keressenek
ellenünk irányuló indulatot, ha magyar szót vagy magyar beszédet hallanak. Magya-
rul beszélni nem bűn, hanem az itt élő magyar emberek természetes joga."33 A
mindkét oldalon meglevő negatív jelenségek felszámolásában - a magyar oldalon
ezek közé sorolta azt a felfogást, hogy magyarlakta faluban nincs keresnivalója a
szlovák iskolának - pótolhatatlan szerepet tulajdonított az iskolának és a pedagó-
gusoknak: „Nem lenne jogom arra kérni önöket, a Csehszlovákiában élő magyar
gyerekek tanítóit, hogy az önökre bízott ifjúságot buzdítsák összetartásra, és nevel-
jék a szlovák lakossággal való testvéri együttélés szellemében, ha nem kérném
egyúttal a szlovák tanítótól, a szlovák iskolától ugyanezt az itt élő magyar lakosság
viszonylatában."34

Novomesky beszéde akkor hangzott el, amikor a Tájékoztató Irodának a kommu-
nista pártokon belüli nacionalista elhajlásról szóló határozata nyomán elkezdődött
az úgynevezett burzsoá nacionalisták keresése a szlovák kommunisták körében is.
Épp ez idő tájt támadtak viszályok a szlovákiai magyar kommunisták képviselői és
azok között a funkcionáriusok között (Dániel Okáli, Gustáv Husák és mások), akik
a háború utáni években közvetlenül irányították a magyarok kitelepítését a cseh ha-
tárvidékre és áttelepítését Magyarországra. Rájuk hárult a korábbi intézkedések kö-
vetkezményeinek úgymond helyrehozatala, ami már önmagában is gátló tényezőt je-
lentett. Az úgynevezett Dél-akció keretében a Csehországból hazatérő deportáltak
igényei kielégítésének „megkönnyítése" érdekében további magyarok kitoloncolását
készítették elő - ezúttal osztályszempontok alapján, ami viszont a valóságban újból
nacionalista jelleget öltött. Gustáv Husák a Megbízottak Testületének elnökeként és
Dániel Okáli belügyi megbízottként tisztségükből adódóan, de egyéni igyekezetből is
az egész kezdeményezésben meghatározó szerepet játszottak. Az akció előkészüle-
teiről tudomása volt Viliam Siroky miniszterelnök-helyettesnek és szlovákiai pártel-
nöknek is, és támogatásáról biztosította a szlovákiai szervezőket. Amikor viszont a

64 Kiss József

prágai, sőt kifejezetten a Gottwaldtól - a hazai magyar kommunisták tiltakozása és
magyarországi közbenjárás nyomán - jövő utasítás következményeként az akció
meghiúsult, úgy tett, mintha semmiről nem tudna.35 Később az úgynevezett burzsoá
nacionalisták elleni kampány kibontakozása után az Új Szó akkori főszerkesztője, a
Csemadok elnöke, Lőrincz Gyula, aki a szlovákiai magyarok úgymond egyszemélyes
képviselője lett a hatalomban, az említett személyekkel kialakult ellentéteket és a
velük kapcsolatos, az úgynevezett magyar bizottságban folytatott tárgyalások mene-
te miatti jórészt jogos engedetlenséget kihasználta érdemek szerzésére a burzsoá
nacionalizmus elleni harc főkorifeusánál, Sirokynál. Az említett viszályok Novomes-
kyt is érintették. A magyar szülők részéről elégedetlenség nyilvánult meg a magyar
tanítási nyelvű iskolák vontatott megnyitásával, illetve csak párhuzamos magyar
osztályok kialakításával kapcsolatban, melynek objektív okai is voltak (épület- és pe-
dagógushiány). Közben Siroky még két hónappal a csehszlovák-magyar barátsági
szerződés aláírása előtt is olyan utasításokat adott, hogy nem kell sietni a magyar
tanítási nyelvű iskolák megnyitásával, mert a magyarok asszimilációjára kell majd
irányt venni.36 Lőrincz pártfogójának, Sirokynak a magyar lakosság körében nyújtott
szolgálataival jelentős mértékben hozzájárult a magyarokkal szembeni háború utá-
ni intézkedések és az 1948 utáni, az egyenjogúsítás körüli vontatottság egybeolva-
dásához, mindezért az úgynevezett burzsoá nacionalistákat téve felelőssé, miköz-
ben a köztudatban egyszer csak elhalványult az országos politika meghatározó sze-
repe, s ezen belül Viliam Siroky személyes részvétele és felelőssége. Az általános
méretekben kibontakozó szlovákiai Siroky-kultusz Lőrincz Gyula személyes közremű-
ködésével és a Csemadok elnökeként kifejtett tevékenységével jelentős mértékben
hozzájárult ahhoz, hogy Siroky az úgynevezett burzsoá nacionalizmus elleni harc baj-
nokaként szinte a szlovákiai magyarság megmentőjének pózába került.37

Az úgynevezett burzsoá nacionalisták részleges, Csehszlovákia Kommunista
Pártja Központi Bizottságának 1963. decemberi ülésén történt rehabilitálását köve-
tően Novomeskynek a magyar-szlovák kapcsolatok szellemi és kulturális közegébe
való visszatérését egyengető impulzus paradox módon Magyarországról érkezett.
Még ugyanazon év decemberében az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain E. Fe-
hér Pál reagált Novomesky poémájának, a Vila Terezának a megjelenésére,38 és a
Kortárs című folyóiratban tájékoztatott a kulturális életben elindult pezsgésről,
amely már 1963 tavaszán elkezdődött a Csehszlovák írószövetség III. kongresszu-
sával.39 Ezen Novomesky a cseh és szlovák irodalmi berkekből jövő, személyéhez
szóló tiszteletadás légkörében elhangzott felszólalása az ötvenes évek tényleges
tragédiáját abban látta, hogy az egész nemzedék a félrevezetés áldozatává vált, ami
tanácstalanságot okozva a biztonságérzet elvesztésével járt együtt. Szót emelt
azért, hogy visszakapják az igazság megismerésének lehetőségét.40 Ennek a nem-
zedéknek a magyar kisebbséghez tartozó tagja, az Irodalmi Szemle főszerkesztője,
Dobos László mintegy tanúságot tett e generációt a szlovákiai magyar közegben ért,
szinte tudathasadásos hatásokról. „Néhány szót a történelmi féligazságokról. Falu-
si tanító voltam azokban az években, amikor Novomesky elvtársat megvádolták és
elítélték. Élénken emlékezetemben élnek azok a pedagógiai aktívaülések, amelye-
ken nyilvánosan szinte futószalagon gyártották a kikonstruált s később könyörtele-
nül nyakába varrt hibákat és bűnöket. Novomesky elvtárs évekig így élt tudatomban
és a tanítók, pedagógusok, értelmiségiek tudatában. A rehabilitációjáról szóló

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 65

anyag megdöbbenéssel hatott rám" - ismerte be Dobos László. Ezt követően szin-
te tételesen felsorolta a magyarságot ért háború utáni sérelmeket. Majd a történel-
mi igazság tisztázását követelte „a magyar dolgozók érdekében, hazánk valamennyi
nemzete és nemzetisége közötti jó viszony érdekében és nem utolsó sorban Husák
és Novomesky elvtárs érdekében".41 Dobos László fontos kapaszkodóra lelt
Novomesky beszédének ama kitételében, hogy „az igazságot nekünk magunknak
kell megtalálnunk".

A szlovákiai magyar írók azután, hogy Novomesky Prágából Pozsonyba költözött,
éles vitákat folytattak vele és a szlovák értelmiségi elit tagjaival a magyarok háború
utáni helyzetéről. Sajnos, a szélesebb közvélemény ezeknek a vitáknak a részleteiről
vajmi keveset tudott. A korabeli tehetetlenségi nyomaték hatása - az akkor már tiszt-
ségéből leváltott, korábban Sirokyhoz kötődő idősebb, főként pozsonyi szlovákiai ma-
gyar kommunisták magatartásából adódóan is -, valamint a Husák és Novomesky
körül formálódó ellenzék e kérdés iránti empátiahiánya folytán meglehetősen erős
volt. A szlovák értelmiséget és részben a közvéleményt a cseh-szlovák viszony ál-
lamjogi aszimmetriájából, illetve az unitárius szerkezetéből fakadó feszültség, a fö-
deráció lappangó követelésének jelentkezése foglalkoztatta. Ugyanakkor Magyaror-
szágon a reformpolitikai kísérlettekkel párhuzamosan a szellemi életben a nemzeti
kérdés, illetve a közép-európai magyarság helyzetének feszegetése is erőteljesebbé
vált. Mindez összefonódott az úgynevezett szocialista integrációval szembeni túlzó el-
várásokkal, ami a közép-európai irodalmi berkekben egymás jobb megismerésére irá-
nyuló kezdeményezéseket, egyfajta közép-európai (elsősorban magyar részről szor-
galmazott) szocialista összetartozás-tudat kialakítására irányuló törekvéseket vont
maga után. Kiváltképp megélénkültek a csehszlovák és a magyar írószövetség közöt-
ti kapcsolatok, több kölcsönös látogatásra és találkozóra került sor.

Ebben a légkörben tett élesnek számító kijelentéseket a magyar sorskérdéseket
illetően a kassai Batsányi Kör összejövetelén Illyés Gyula, s ez a hivatalos szlovák
politikai és írószövetségi körök részéről rendkívül kedvezőtlen, Illyés Gyulának Szlo-
vákiában szinte persona non grata minősítéséig menő visszhanggal találkozott.42
Minden bizonnyal innen származó ösztönzések is közrejátszottak abban, hogy Illyés
Gyula, időközben a költészet napja alkalmából a budapesti csehszlovák nagykövet-
ségen rendezett fogadás hatására - ahová Ctibor Stítnicky hívta meg a nagykövet
nevében - szánta rá magát annak a levélnek a megírására, mely válasz volt egy ba-
rátjának a tépelődéseire. Később derült ki, hogy Sziklay Lászlóról, a jeles magyar-
országi szlavistáról, a szlovák-magyar viszony nemcsak kiváló ismerőjéről, hanem
kassai múltja, családi háttere folytán annak szinte személyes megélőjéről volt szó.
A két levelet a Kortárs szerkesztősége közölni akarta, de azt a Magyar Szocialista
Munkáspárt központja nem engedélyezte, viszont a Kortárs főszerkesztője, Simon
István megküldte Ladislav Novomeskynek.43

A szélesebb közvélemény számára ismeretlen maradt Illyés-Novomesky véle-
ménycsere - minden bizonnyal személyes találkozás és folytatás nélkül - igazi kor-
dokumentum,44 mely ma is egyfajta tükörként szolgálhat a szlovák-magyar viszony-
ban meglevő kölcsönös érzékenység közvélemény-formáló szerepének megismeré-
séhez. Igaz, magának a levélváltásnak, amelyről nem tudni, megtörtént-e annak for-
mai velejáróival együtt, eleve rányomta bélyegét a partnerek közötti világnézeti kü-
lönbség. Illyés a népiek nép-nemzeti szemléletével - mely nem nélkülözte a szocia-

66 Kiss József

lista rendszerben lehetőséget kereső, illetve látó szociális érzékenységet - magát
a rendszert inkább csak keretnek tekintette az általa vallott elvek megvalósulásá-
hoz, s ahhoz a pontos mérlegre helyezhető hozadék alapján viszonyult. Novomesky
pedig belülről és maradéktalanul azonosult azzal, s annak őt magát személyesen is
sújtó torzulásait, ellentmondásait a perspektívákba vetett hit és meggyőződés ré-
vén vélte feloldhatónak. A két entellektüel között azonban önnön társadalmi szere-
pük értelmezését illetően is komoly eltérések mutatkoztak. Illyés a társadalmi való-
ságon a szellem embere számára kötelezőnek tekintett, önmagukkal azonos elvek
maradéktalan megtestesülését kérte számon, míg viszont Novomeskynél ebbe ki-
mondatlanul is beleszólt - volt politikusként - a politikai befolyásoltság. Mindez egy-
mással látensen összefonódva, de nyíltan is megjelenítve, végül is a szlovák-ma-
gyar viszonyt terhelő kölcsönös sérelmek súlyának megítélésében idézett elő ko-
moly diszkrepanciákat. Illyés Gyula úgy érezte, hogy a szlovákokkal szembeni egy-
kori, a magyar uralkodó rétegek által gyakorolt, de az alsóbb magyar néprétegeket
is sújtó elnyomó politikát elítélve, és emiatti szégyenérzetét is kifejezve, bírálata a
magyarság helyzetének megértését gátló, a jelenben meglevő és mélyből fakadó el-
fogultságokra irányulhat. Novomesky viszont a múlt és a jelen közötti összefüggé-
seket keresve, a jelen szlovák szempontból sérelmesnek tartott mozzanatait a múlt
továbbélésének bizonyítékaként igyekezett értelmezni. Kiváltképp megmutatkozott
ez abban a felháborodott hangnemben, ahogy az egykori közös múlt szlovákiai kö-
zös értékeihez való bonyolult viszonyban tudatos kisajátítási törekvéseket látott.
Ugyanakkor látásmódja nem nélkülözi az empátiát, amelyen viszont kívül rekedt az
a tény is, hogy az egykori Felvidékhez fűződő sajátos patriotizmus nem azonosítha-
tó a volt uralkodó rétegek hatalmi fennhatóságával és az irredenta szándékokkal.
Mindkét szerző megközelítésében kifejezésre jutott a 19. században uralkodó viszo-
nyoknak a saját, hazai kötöttségekből kiinduló megítélése, sőt egyenes egymásra
vetítése. Novomesky aligha érzékelte azokat a magyarországi állapotokat, hogy az
esetleges, szlovákok számára nyugtalanítóan ható alkalmi megnyilatkozások ellené-
re a hivatalos magyar politika a szomszédok érzékenységére különös, olykor a szer-
vilizmusig menően tekintettel levő magatartást kívánt meg. A magyar kisebbségek
helyzete iránti puszta érdeklődés könnyen magával vonhatta a nacionalizmus vád-
ját. A magyarországi helyzetben való biztonságos eligazodáshoz Novomesky számá-
ra - minden éleslátás ellenére - hiányoztak a teljesebb információk. Ez a hazai ma-
gyar kisebbséggel kapcsolatban is megmutatkozott, például amikor negyedmilliós
szlovákiai magyar nemzetiséget emlegetett, holott az 1961-es népszámlálás kimu-
tatta - ami komoly meglepetést váltott ki -, hogy Csehszlovákiában közel 540 ezer
magyar él.

Novomesky válaszát hűvös, az Illyés Gyulának a szomszéd népek közötti megér-
téssel kapcsolatos rezignáltsága és az egyoldalúnak tekintett érvelése miatti ne-
heztelő hangvétel hatotta át, ami talán úgy is értelmezhető, mint egyfajta szemé-
lyes elhidegülés a két nép közötti bizalomerősítés lehetőségeit egyaránt kereső né-
pe-nemzete sorsa iránt felelősséget érző gondolkodó entellektüel között.

Novomesky talán maga is érezte, hogy olykor túlságosan rigorózus minősítése-
ket és érdes hangot alkalmazott. Abban az interjúban ugyanis, melyet 1968-ban
adott az Új Szónak, már a kölcsönös megértés iránti szándék meglétére helyezi a
hangsúlyt, amikor a kölcsönös fordítások fontosságáról szólva sajnálkozva és kis-

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 67

sé nosztalgikusán adott hangot annak az óhajának, hogy milyen fontos lenne „ha a
mai magyar és szlovák generáció úgy megértené egymást, mint mi annak idején".
Majd hozzátette: „A szomszédságból ugyanakkor az az igény is ered, hogy jobban
megismerjük egymást. így a megértés is közelebbi. Illyés Gyula például európai
nagyság."45

Amikor a beszélgetés készült, Novomesky már vívta a maga harcát - eszménye-
ihez ragaszkodva - azokkal az értelmiségiekkel, akiknek a törekvéseiben az általa
értelmezett szocializmus kereteinek elfogadhatatlan túllépését látta. Az 1968-as
augusztusi beavatkozást követően ismerhette meg igazán a hazai és a magyaror-
szági közvélemény Novomeskyt mint költőt. A pozsonyi Madách Kiadó gondozásá-
ban 1969-ben jelentek meg válogatott versei E. Fehér Pál előszavával, amely
Novomesky személyiségét annak példájaként vetítette az olvasó elé, hogy mit lehet
tenni ember és közösség viszonyában „a gondolat súlyával, az erkölcs hitelével és
a művész rangjával".46

Az úgynevezett husáki konszolidáció megindulása után Novomesky a szlovákiai
magyar sajtó hasábjain egyfajta, évfordulókhoz kapcsolódó kötelező, a megállapítá-
sokat és észrevételeket ismétlő rituálé része lett. Ebben a légkörben Novomesky
teljesebb megismerését szolgáló kezdeményezésnek számított az a publicisztikájá-
ból készült válogatás, amely magyarul Művészet és politika címmel a pozsonyi Prav-
da Kiadóban jelent meg 1973-ban.47 A szlovák értelmiség számára pedig minden bi-
zonnyal érdekességszámba ment két magyar szerzőtől származó közlemény abban
a Slovensky spisovatel' gondozásában megjelent, Novomesky személyiségének és
költészetének nemzetközi dimenzióját érzékeltető kötetben, melyben külföldi szer-
zők vallottak Novomesky műveihez és személyéhez fűződő kapcsolataikról. Sziklay
László áttekintést nyújtott Novomesky költészetének és életútjának magyar vonat-
kozásairól,48 kiemelve benne, hogy az egyedüli magyar költő, akivel nemcsak sze-
mélyesen, hanem a lírai eszményüket tekintve is találkozott, az Illyés Gyula volt. Ki-
váltképp érdekes ez a megállapítás annak fényében, hogy alig egy évtizeddel koráb-
ban Sziklay tanúja és részvevője volt a Novomesky és Illyés közötti, személyes ki-
hatású nézetütközésnek. Az pedig már alighanem a korszellemnek tudható be, hogy
Sziklay Novomesky életútját, a magyar-szlovák kapcsolatokban játszott szerepét il-
letően lekerekítve, a kényes mozzanatokat megkerülve méltatta. Nyilván nem egyé-
ni elhatározásból. E. Fehér Pál felelevenítette a Novomeskyval való személyes, a
prágai Plamen szerkesztőségében 1963-ban történt találkozást, mely ösztönzést
adott Novomesky személye iránti magyarországi figyelemfelkeltéséhez akkor, ami-
kor a hivatalos csehszlovákiai hatalmi szervek számára Novomesky még mindig
gondot okozott, ami természetesen könnyen átvetülhetett a Novotny iránt szolidári-
sán viseltetni akaró magyarországi politikai szférába is.49

Az említett kötetek, illetve írások megjelenése idején látott napvilágot Lőrincz
Gyulának, az Új Szó főszerkesztőjének a budapesti Népszabadságban is közölt írá-
sa, amely egyfajta személyes elégtételt kívánt szolgáltatni annak a Novomeskynek,
akinek magatartását szinte baráti testközelből ismerte, de a hatalomnak az úgyne-
vezett burzsoá nacionalisták elleni kampánya során ő maga támadásait Novomesky
személye ellen irányította. Lőrincz Gyula felidézte azt a találkozást, amikor a tren-
csénteplicei tanfolyam megnyitásakor fehér asztal mellett versenyre keltek: ki ismer
több Ady-idézetet. S kedélyeskedve ecsetelte, hogy a versenyben bizony Novomes-

68 Kiss József

kyvel szemben alulmaradt. Nem tudni, hogy tisztázták-e egymás között valaha is
személyesen az ötvenes évek tragédiáját. A cikkben is csak arra futotta tőle, hogy
keserűen tette fel a szűkszavú kérdést: „Későn, de mégis megkérdem önmagámtól
és sok mástól, miért nem lehetett odakiáltani, hogy hazug a vád?"50 Novomesky ek-
kor már nem élt.

Novomesky halála után személyét a szlovákiai magyar sajtóban a november 7-i
megemlékezésekkel összefonódó, a Vila Terezábó\ vett részletek közlése tartotta
ébren. A nyolcvanas évek elején a szlovákiai magyar sajtóban megjelent alkalmi for-
dítások mintha arról tanúskodtak volna, hogy szűk szakmai berkekben művészi pár-
beszéd kezdődött a költővel, ami a fojtogató társadalmi légkör elleni tiltakozás kife-
jezésre juttatásaként is hatott. Az 1989-ben megjelent cikkválogatás már egyfajta,
a politikai szelektálás elkerülésére törekvő koncepciót tükrözött, és a gorbacsovi
nyitásnak a - hatalom által visszafogni igyekezett - hatását is mutatta. Duba Gyu-
la utószava olyan hangnemben szólt Novomesky életének a politika bűneivel össze-
fonódó viszontagságairól, hogy az még a megelőző hónapokban sem jelenhetett vol-
na meg a pártsajtóban.51

Duba megpróbált Novomeskyvel rokon vonásokat találni a magyar írástudók pa-
lettáján. A párhuzam keresés abban a végkövetkeztetésben ősszegeződőtt, hogy en-
nek vezérfonala a világ felé irányuló nyitottság párosulása a népben-nemzetben gon-
dolkodással. S ez napjainkban is példamutató lehet annak ellenére, hogy Novomes-
ky világnézeti-eszmei kiindulópontjai nem állták ki a történelem próbáját.

Éppen ezért tartottuk szükségesnek a mindmáig meglevő érzékenységeket, fél-
reértéseket tükröző és a megértést kereső vita bemutatását az alább következő Do-
kumentumban közölt két levél közlésével, hiszen napjainkban a már lezártnak vagy
legalábbis lecsillapodottnak hitt ellentétek a tudatos torzításoknak kedvező közéle-
ti légkörben újraélednek - kellő és a közvélemény által követhető konfrontáció nél-
kül.

Jegyzetek

1.     Novomesky, Ladislav: Az időszerűség időtlensége. Bratislava, Madách Könyvkiadó,
1989, 288 p.

2.     Novomesky, Ladislav: A költői alkotó munka akadályairól. In: uő: Az időszerűség...
92-100. p.

3.     Novomesky, Ladislav: Budapesti tavasz 1919. In: uő: Az időszerűség... 9-12. p.

4.     Novomesky, Ladislav: Cseh kommunista újságíró a fasiszta Magyarország börtöneiben.
In: uő: Művészet és politika. Bratislava, Pravda Könyvkiadó, 1973, 115-144. p.

5.     Sziklay, László. Na okraj mad'arskych súvislostí. In: Rosenbaum, Karol - Smatlák,
Stanislav (zost): Nenáhodné stretnutia. Bratislava, Slovensky spisovatef, 1974, 170 p.

6.     Clementis, Vladimír - Novomesky, Ladislav: Kedves bajtársak. [Levél.] Az Út, 1931. 1.
sz. [„Az Út" üdvözlése a szlovák „DAV" folyóirat nevében - K. J. megj.]; Balogh Edgár:
Hét próba. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961, 288 p. Balogh Edgár leírja, hogy
amikor súrlódásaik támadtak a davistákkal - a kölcsönös nacionalizmus gyanúja miatt,
Terebessy János Novomeskyvel utazott fel Prágába a csehszlovákiai s akkor már a nem-
zetközi kommunista mozgalom tekintélyes alakjához, hogy tegyen igazságot közöttük.

7.     Magyar Nap, 1938. 56. sz. (március 8.) 4. p.

8.     Találkozás a könyvmáglya fényénél. Magyar Nap, 1938. 186. sz. (augusztus 7.) 5. p.

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 69

9. Magyar Nap, 1938. 73. sz. (március) 2. p. (Rendkívüli kiadás.)

10.   Novomesky, Ladislav: Marx Károly revideálja a szlovákok történelmét. In: uő: Az idősze-
rűség... 49-57. p.

11.   Novomesky, Laco: Cím je nám Alexander Petőfi? Nővé slovo, VI. évf. 31. sz. (1949. au-
gusztus 5.) 493. p., magyarul idézve: Az időszerűség... 217-220. p.

12.   Drug, Stefan (zost.): Umenie politiky a politika umenia. Z listov Laca Novomeského. I.
Bratislava, Tatran, 1998, 215-218. p. (A Novomesky és Drda között történt információ-
csere része a Balázs Bélának küldött levelet kiegészítő szerkesztői jegyzetnek.)

13.   A Budapestről érkezett megkeresés és Novomeskyék válasza úgyszintén a Balázs Bélá-
nak küldött válaszlevelet kiegészítő jegyzetben szerepel, mely szerint mindkét levél meg-
jelent a Szlovák írószövetség Elán című lapja 1947. 6. (februári) számában.

14.   Novomesky versének számos fordítása jelent meg a két világháború közötti szlovákiai
magyar sajtóban. Lásd Káfer István: A szlovák és cseh irodalom magyar bibliográfiája
a kezdetektől 1970-ig. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985 726-786. p.

15.   Milyen vagy (Aky si). Esti Újság, 1948, 351. sz. 34. p.; Két Ballada (Dve Balady), Uta-
zás (Cesta). Esti Újság, 1940. 61. p.; Sóhaj (Ak sa zas budú básne cítaí). Esti Újság,
1941. 53. sz. 112. p.; Csempész (Paserák). Esti Újság, 1941. 120. sz. 21. p.

16.   Repülőgép a város felett (Aeroplán nad mestom). Magyar Album VI, Nitra-Nyitra, 168 p.

17.   Svédectví, XV. évf. (1979) 58. sz. 361-382. p. „A magyarokat sz Országgyűlésben Es-
terházy képviseli, van pártjuk, vannak újságjaik és iskoláik. Elmondható, hogy a magya-
rok Szlovákiában tisztességes magatartást tanúsítottak a németekkel ellentétben.
Többségük demokrata és sok közöttük a baloldali beállítottságú személy" - áll a doku-
mentumban. (E dokumentum publikálása viszontagságosán alakult, kimaradt Vilém
Precannak az 1965-ben megjelent, a szlovák nemzeti felkelés dokumentumait közlő ter-
jedelmes, alapműnek számító kiadványából, később Precan hazai történelmi folyóirat-
ban akarta megjelentetni, de Husák ehhez nem adta hozzájárulását, majd 1969-ben
megcsonkítva látott napvilágot a Nővé slovo című lapban (ebből idézett Janics Kálmán
A hontalanság évei című munkájában). Precan aztán már az emigrációban tette közzé
(Jablonicky, Jozef: Glosy o historiografii SNP. Bratislava, 1994, NVK International, spol.
s r. o., 59-60. p.).

18.   Rákos, Elemír - Rudohrdasky, Stefan: Slovenské národné orgány 1943-1968. Bratisla-
va, 1973, 393. p.

19.   Vadkerty Katalin: Németek és magyarok Pozsonyban 1945-1948 között. Fórum Társa-
dalomtudományi Szemle, VII. évf. (2005) 1. sz. 39-50. p.

20.   Tóth László. Elfeledett évek. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 1993, 83-84 p.

21.   Uo. 93. p. Peéry Rezső ezt a találkozást idézve megjegyezte, hogy Novomesky rosszal-
lását fejezte ki azért, hogy (egykori) barátai az elmúlt év tavaszán oly határozottan kiáll-
tak Esterházy János mellett.

22.   Uo. 85-86 p. Novomesky a Sirokynak baráti hangnemben 1945. szeptember 17-én kül-
dött levélben arra is kitér, hogy a magyar kormány üzenete szerint szlovák iskolákat nyit-
nak Magyarországon. „Elutasítottunk bármiféle, reciprocitással kapcsolatos tárgyaláso-
kat. Meg vagyunk győződve, hogy a szlovák iskolák megnyitásából megint csak valami
svindli sül ki. De mi az ő módszereiket nem alkalmazhatjuk" - írta, nyilván nem kevés
taktikát is alkalmazva Novomesky. In: Drug, Stefan (zost.): Umenie politiky a politika
umenia. Z listov Laca Novomeského. I. I. m. 77. p.

23.   A nép nem lehet vétkes. Beszélgetés Laco Novomesky nemzeti művésszel. In: Fonod
Zoltán. Vallató idő. Bratislava, Madách Könyv-és Lapkiadó, 1980, 356-364. p.

24.   A kortárs szemével. Új Szó, 1964. február 6., 9. p. Forbáth leveléből kiderül, hogy
Novomeskyvel szinte a családi életre is kiterjedő baráti viszonyban voltak, esküvején ta-
nú volt. „A felszabadulás után sok gondja-teendője volt, de maradt ideje számomra.
Hadd említsem, hogy beszéltem vele néhány magyar értelmiségi érdekében. Azonnal in-
tézkedett..." - közölte az Új Szónak küldött levelében Forbáth.

70 Kiss József

25.   Holotíková, Zdenka: Novomesky a politikus, újságíró és költő. Bratislava, Nakladatefstvo
Pravda Könyvkiadó, 1982, 295. p. (A tanácskozást a szerző a Novomesky személyi ha-
gyatékában szereplő irat alapján ismerteti).

26.   A tanácskozáson felmerült kételyek minden bizonnyal nyomot hagytak - a későbbi fejle-
mények ellenére is - Novomesky gondolkodásában. A februári kommunista hatalomát-
vétel után a magyar iskolák megnyitásának előkészületeiről tájékoztató egyik beszédé-
ben, amely a tanfelügyelők és az iskolaigazgatók számára szervezett tanfolyamon hang-
zott el, 1948. okt. 4-én megjegyezte: kérdéses, vajon nem irreális és megvalósíthatat-
lan volt-e a cél, hogy 1945 után kisebbségek, magyarok és németek nélkül újul meg a
Csehszlovák Köztársaság. (Novomesky, Ladislav: Co je najdölezitejsie. In: Bakos, Ludo-
vft (zost.): Vychova socialistického pokolenia. Bratislava, 1949, 92. p. (Az előadás szö-
vege bekerült egy, a hetvenes években megjelent válogatásba is, ahonnan viszont az
említett részt kihagyták (Novomesky, Ladislav: Nova duch novej skoly. Bratislava,
Slovenské pedagogické nakladatel'stvo, 1974, 228-239. p.).

27.   Drug, Stefan (zost.): Umenie politiky a politika umenia. Z listov Laca Novomeského. I. I.
m. 56. p.

28.   Uo. 77-79 p.

29.   Novomesky, Ladislav: Szocialista neveléssel a magyar lakosság állampolgári hűségének
ápolásáért. In: uő: Az időszerűség... i. m. 221-225. p.

30.   Uo. 223. p.

31.   Uo.

32.   Uo.

33.   Uo. 224. p.

34.   Uo.

35.   Sutaj, Stefan: „Akcia Juh." Odsun Mad'arov zo Slovenska do Ciech v roku 1949. Sesity
pro sodobé djiny AV ŐR. Svazek 8. Praha, 1993, 62 p.

36.   Gabrzdilová, Sona: Madarské skolstvo na Slovensku v druhej polovici 20. storocia.
Dunajská Streda, Lilium Aurum, 1999, 26. p.

37.   A Csemadok 1949. március 5-én tartott, Lőrincz Gyulát elnökké választó közgyűlésről
küldött üdvözlő táviratban, alighanem több volt, mint kötelező rituálé, amikor a küldöt-
tek „a kormány-elnökhelyttes urat" a magyar ajkú dolgozók nevében hálától túlcsorduló
szívvel köszöntötte. (Új Szó, 1949. március 12.) A komáromi Jókai szobor helyreállítási
ünnepségen mondott beszédébe Lőrincz Gyula 1952-ben a szobor újbóli felállításának
fő akadályozójaként - személyes, bonyolult és kétes mozzanatokat felidézve - emleget-
te, hogy „a Megbízott Hivatal élén egy azóta eltávolított, burzsoá nacionalizmussal meg-
bélyegzett szlovák író, Novomesky állt" (Új Szó, 1952. szeptember 30).

38.   E. Fehér Pál: Egy jelentős szlovák könyv [Vila Tereza]. Élet és Irodalom, 1963. 38. sz.
12. p.; E. Fehér Pál. Portrévázlat Novomeskyről: Élet és Irodalom, 1963. 52. sz. 2. p.

39.   Csehszlovákia 1963. Kortárs, 1963, 12. sz. 1187-1188. p.

40.   III. sjezd Svazu ceskoslovenskych spisovatelú. Praha, 22.-24. kvétna 1963.
Protokol. Praha, Ceskoslovensky spisovatel, 1963, 115-122. p.

41.   Uo. 210-214 p. Dobos László felszólalása nem jelent meg magyarul. Az Új Szó akkori
főszerkesztője, Dénes Ferenc nem engedélyezte a közlést.

42.   Szabó Rezső személyes közlése. (A kassai „incidenst" érinti Forbáth Imrének 1965. jú-
lius 18-án kelt E. Fehér Pálhoz írt levele: „Kérdez az Illyés-Novomesky ügyről. Kassán
és Stószon vitában felmerült a 45-ös év - transzfer, áttelepítések és Illyés személyesen
elítélte az akkori nemzetiségi politika torz tévedéseit, s azokkal kapcsolatban
Clementist és Novomeskyt. Én megpróbáltam lecsitítani a kedélyeket és rámutattam az
azóta lényegesen megváltozott helyzetre." A levél E. Fehér Pál tulajdonában van.)

43.   E. Fehér Pál személyes közlése.

44.   A Két levél címet viselő gépírásos dokumentum, amely a Sziklay László és Illyés Gyula
közötti 1966 őszén történt levélváltást összekapcsolva Két levél címmel megtalálható

Ladislav Novomesky és a szlovák-magyar kapcsolatok 71

a Csemadok levéltárának titkári különgyűjteményében. 1978-ban megjelent egy újabb
Sziklay-levéllel kibővítve Illyés Gyula Szellem és erőszak című könyvében (Budapest,
Magvető Kiadó, 1978, 21-87. p.). Valójában ekkor derült ki, hogy a partner Sziklay Lász-
ló, minthogy az eredetiben Illyés „egy kedves" barátot emleget. Novomesky, nem tudni
pontosan, milyen körülmények között, és milyen utat megjárt reagálása szintén fennma-
radt a Csemadok levéltárának említett gyűjteményében. További sorsáról még annyi is-
meretes, hogy 1994-ben megjelent belőle az akkor a Matica slovenskához visszakerült
Slovenské pohíady 1994. évi 3. számában a magyarok felkelésben való részvételét érin-
tő részlet. A közléshez fűzött bevezető magyarázatból kiderül, hogy a levelezés már
1971-ben a szerkesztőség birtokában volt, de annak közlését „felsőbb" utasításra nem
engedélyezték, igya szerkesztőség archívumában maradt. (Slovenské pohíady, 1994, 4.
sz. 8-10. p.)

45.   A nép nem lehet vétkes. Beszélgetés Laco Novomesky nemzeti művésszel. In: Fonod
Zoltán: Vallató idő. Lm. 362-363. p.

46.   Laco Novomesky válogatott versei. Bratislava, Madách Könyvkiadó, 1969, 22. p.

47.   Lásd a 4. számú jegyzetet.

48.   Lásd az 5. számú jegyzetet.

49.   E. Fehér Pál: Pozdrav z Budapesti. In: Rosenbaum, Karol - Smatlák, Stanislav (zost.):
Nenáhodné stretnutia. Lm. 186-197. p.

50.   Lőrincz Gyula: A megidézett Laco Novomesky. Új Szó, 1979. december 29.

51.   Duba Gyula: A közép-európai ember dicsérete. In: Novomesky, Ladislav: Az időszerű-
ség... 279-284. p.

József Kiss

Ladislav Novomesky and the Slovak-Hungarian relationships

The study examines the personality of Ladislav Novomesky, piacing him to the
mirror of the Slovak-Hunarian relationship. The emphasis is on public activiti-
es of Novomesky, tryingto show the colourfulness of his personality, his poe-
ticái and mentái presence, and his ideological and political commitment. The
author gives relevant role to the ideology of Novomesky, to the affection for
the complexity, difficultiness and contradictions of reality. The study alsó
shows that at the end of the thirties at the time of the anti-fascist national
front how Gyula Illyés corrected, according to his book on Petőfi - his previous
opinion on revolution from 1848 to 1849 that stems from the simplified the-
sis of Marxistic revolution theory. In relation with the years during the was the
study shows that the Hungárián translation of Novomesky's many poems were
published in the papers of his Hungárián friend living in Pozsony, Esterházy
János. The study alsó deals with Novomesky's attitűdé on cancelling Hungá-
rián schools after 1945. Novomesky, as the leader of Slovak education urged
the preservation of Hungárián primary schools until the time of the deportati-
on of Hungárián population to Hungary. At the same time he remained con-
tacts with his intervening friends in favour of Hungárián population living in
Slovakia. The period after Novomesky's rehabilitation, in Hungárián context,
the study introduces the correspondence with Gyula Illyés during the sixties.
This analysis shows mutual sensitiveness present in judging the pást of
Slovak-Hungarian relationships. In case of Novomesky it is clear how the relen-
tless faith in socialism bears the moments of monotonousness. Expect of
conclusion the study tries to give an addition to social-psychological and per-
sonality psychology components of the Slovak-Hungarian relationship present
after the system changes.

DISPUTATIONES SAMARIENSES

FEJEZETEK SOMORJA
VÁROS TÖRTÉNETÉBŐL

Történelmi konferencia a Zsigmond

király által adományozott városi

kiváltságok elnyerésének

600. évfordulója alkalmából

00022-7.jpg00022-8.jpg

AGORA

Könyv az emberi és nemzeti jogokról

Öllös László: Emberi jogok - nemzeti jogok.
Emberi és polgári jogok-e a nemzeti kisebbségek jogai?

Somorja-Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium
Aurum Könyvkiadó, 2004. /Nostra Tempóra, 10./

Mészáros András:
Öllös László könyvéről*

Öllös László doktori disszertációjának könywaltozata nem könnyű olvasmány. Még-
pedig több okból és szempontból nem az. Az okok közé sorolnám magát a témát,
amit a könyv címe is megfogalmaz, valamint a témakifejtés módjait is. Arról van
ugyanis szó, hogy az „emberi jogok", „polgári jogok" és „nemzeti jogok" témakörei
más-más elméleti háttérrel rendelkeznek. Úgy is mondhatnám, hogy más-más meta-
fizikák, történetfilozófiák és ideológiák fegyvertárába tartoznak. Az olvasmány nehéz
voltának másik oka az, hogy Öllös László azt az angolszász politikafilozófiában és
analitikus filozófiában honos fogalom- és érvrendszert alkalmazza, amely még min-
dig idegenszerűen hangzik tájainkon. (Analógiát talán a nyelvészetből kaphatunk: a
hagyományos nyelvművelés és például a szociolingvisztika különbségei is visszave-
zethetők egy ilyen metodológiai és fogalomhasználati eltérésre.) A szempontok közül
pedig talán csak egyet emelnék ki, mégpedig azt, hogy az a kérdéskör, amelynek
megragadására és kifejtésére a szerző vállalkozott, sajátságos határhelyzetbe kény-
szeríti őt magát is és az olvasót is. Ez a határhelyzet a modernitás és a posztmodern
választóvonalán van. Mindegyik kérdéshez visszatérek az alábbiakban.

A szerző könyve bevezetőjében nagyon pontosan megfogalmazza, milyen irány-
ban kell követnünk az érvelését. Ez az irány nem más, mint az, hogy „lehetséges a
nemzeti kisebbségek jogainak emberi jogi értelmezése", továbbá az, hogy „nem
pusztán a nemzeti kisebbségek jogai sorolhatók az emberi jogok közé, hanem az
egyén nemzeti jogai is". Az érvek pedig a kantiánus hagyományból, azaz az egyén
morális ítélőképességének feltételezéséből erednek. Már itt beleütközünk bizonyos
dilemmákba, amelyek nemcsak abból fakadnak, hogy az emberi jogok esetében tel-
jesen evidens a kanti morálfilozófia alkalmazása, a nemzeti jogok esetében azon-
ban ellentmondásokkal kell megküzdenünk (és a szerző ezeket meg is fogalmazza),
hanem abból is, hogy a kantiánus filozófia az elmúlt két évszázad alatt annyi modi-
fikáción ment keresztül - még a magyar művelődéstörténeten belül is -, hogy egy-

* Elhangzott a könyv bemutatóján, 2005. június 16-án a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi
Kávéházban.

174 Mészáros András

részt ezek a változások (és változtatások), másrészt a kanti filozófia és a „gondo-
latanyag" viszonya is további problémákat vetnek fel.

Mindezekbe a kérdésekbe most nem vágunk bele. Kihasználva viszont azt, hogy
a bemutatott mű a politikai filozófiához tartozik, három olyan kérdésre térnék ki,
amelyeknek a megvilágítása talán bizonyos kulcsot adhat a könyv olvasásához.
Ezek a kérdések pedig a következők: 1. A politikai filozófia helye és szerepe a
modernitásban. 2. A szellemi modernitás Kelet-Közép-Európában. 3. A jog szubjek-
tumának kérdése.

Elsősorban azt szeretném demonstrálni, mit jelent az az állítás, miszerint a be-
mutatott mű a politikai filozófia körébe tartozik. Közhelyszerű megállapítással kez-
dem: a politikai filozófia nem politológia. Teljesen leegyszerűsítve: a politikai filozó-
fia nem ad választ közvetlen politikai kérdésekre, nem prognosztizál bizonyos folya-
matokat. A politikai filozófia egy sajátos értelemben a hagyományos természetjogi,
jogfilozófiai - szép régi magyar kifejezéssel: észjogi vagy jogbölcseleti - tradíciót kö-
veti. Azaz filozófiai alapelvekből próbálja kifejteni elméletét egy adott társadalmi
problémát illetően. A politikai filozófiára azért van „szükségünk", hogy a konkrétu-
moknál leragadva ne legyünk felszínesek olyan komoly és alapvető jelenségek meg-
ragadásánál, amelyeket ilyen és ehhez hasonló kérdésekben fogalmazunk meg: Mi
az egyén? Mi a társadalom? Milyen viszonyba léphet egymással egyén és társada-
lom? Kettejük közül melyik a meghatározó, esetleg elsődleges? A laikusok számá-
ra is kézenfekvő, hogy ezek nem politológiai, hanem filozófiai jellegű kérdések.
Ugyanakkor az is tudatosul, hogy nagyon is életbevágó, nem pedig elvont metafizi-
kai témákról van szó. Egyszóval: a filozófiai megközelítés és a társadalmiságában
megjelenő dilemma kettőssége adja meg a politikai filozófia létlehetőségét. Ebben
az értelemben a politikai filozófia nemcsak a politika jelenségét megragadó társa-
dalomtudományok, hanem az ún. alkalmazott filozófia körébe is beletartozik. És
már itt is beleütközünk egy újabb, módszertani jellegű problémába: a filozófia ön-
magában véve nem a társadalomtudományok, hanem a humán tudományok részét
alkotja. Itt viszont átrándul egy más területre, hogy ott mérje le saját lehetőségeit.
De ugyanígy van ez az alkalmazott filozófiával is: amikor a gyakorlat felvet egy új, de
magában a gyakorlatban meg nem válaszolható kérdést, akkor a látszólag érdek
nélkül művelt filozófia próbálkozik meg a válaszadással. Gondoljunk például külön-
böző környezetvédelmi, az eutanáziát illető vagy más orvosetikai dilemmákra. Nem
biztos, hogy a filozófia megoldja a problémát. A leggyakrabban az történik, hogy ki-
provokál egy másfajta gondolkodásmódot, amely aztán új rálátást enged meg az
eredendő problémára. Példaként hadd említsek egy tipikusan politikafilozófiai ese-
tet: amikor John Rawis 1971-ben publikálta Az igazságosság elmélete című dolgo-
zatát, és ebben visszanyúlt a klasszikus társadalmi szerződéselmélethez, akkor két
alapelvét - az egyéni szabadságot és a gazdasági egyenlőséget - nem mindenki fo-
gadta el. Hatása mégis nagy volt, mert kijelölte azokat a témákat, amelyek körül a
mai angolszász politikai filozófia vitái folynak: igazságosság, egyenlőség, szabad-
ság, jogok, közösségek státusa stb.

De itt most nagyon előrefutottam annak demonstrálásában, milyen szerepe van
a politikai filozófiának a szellemi modernitásban. Ajánlatos lesz visszatérni a múlt-
ba néhány évszázaddal, amikor ez a szellemi modernitás kialakult. Mire gondolok?
Arra, hogy a modern társadalom megformálódásában óriási szerepe volt annak a

Öllös László könyvéről 175

szellemi és mentális átalakulásnak, amely nélkül a váltás nem történt volna meg.
Ismét leegyszerűsítve némileg a kérdést azt mondhatjuk, hogy a klasszikus termé-
szetjoggal szemben a modern természetjog - alapjában véve a társadalmi szerző-
dés különböző elméletei - a közösséggel szemben az individuumra, a ,jó"-val szem-
ben a hasznosra, a morállal szemben a jogra helyezte a hangsúlyt akkor, amikor a
társadalom kialakulásáról és működéséről dolgozta ki elméleteit. Ha a klasszikus
liberalizmusról beszélünk, akkor ez a fogalmi-elméleti keret jelenik meg előttünk. Ez
az a teoréma, amely aztán nálunk is - gondolok itt a történelmi Magyarországra -
megváltozik a 19. század folyamán. Emlékezzünk vissza például arra a szellemi fej-
lődésre, amelyet Eötvös tett meg a reformkori doktriner alapállástól a forradalom
utáni nagy művéig, amelyben a deduktív módszert induktívval váltja fel, és a század
meghatározó eszméi közé felveszi a nemzet eszméjét is! Nem más ez, mint a klasz-
szikus filozófiai kérdésfeltevés politikai filozófiai tematizaltsagra váltása: klasszikus
az a megoldás, amikor egy metafizikai meggondolás határozza meg az etika jelle-
gét, politikafilozófiai pedig az, amikor a társadalmi tényeket és a politikai determi-
náltságot figyelembe véve próbálunk megformálni egy morálfilozófián alapuló elmé-
letet. A bemutatott műnél maradva: ez az univerzalizmus és a partikularizmus viszo-
nyának a kérdése, amelyet Öllös kissé hegeli módon úgy old meg, hogy a nemzet-
nek közvetítő szerepet szán az egyéni és az egyetemes között (104-107. p.). Kis-
sé tovább tágítva a kérdést, Niklas Luhmannt hívhatjuk segítségül, aki funkciona-
lista rendszerelméletében az autonóm alrendszerek - gazdaság, politika, jog, tudo-
mány - esetében azok sajátságos racionalitásáról is beszél. Ami a bemutatott mű
viszonylatában arra utal, hogy a politikai filozófiának akkor, amikor jogi témát fesze-
get, tisztáznia kell azt is, hogyan viszonyul egyrészt a jogi racionalitáshoz, másrészt
ahhoz a vitathatatlan tényhez, hogy emberjogok és nemzeti kisebbségi jogok mindig
szétfeszítik a jogi kereteket. Innen nézve Öllös könyvét, érthető a morálfilozófia be-
kapcsolása az elemzésbe.

Ez már azonban bevezet bennünket a másik témakörbe, hiszen a morálfilozófia
ilyetén, „nem-modern" felvetése szembesít bennünket azzal a ritkán elemzett prob-
lémával, hogy milyen a modernitás és a posztmodern viszonya tájainkon? Hiszen
Öllös könyvének témája is posztmodern téma, amelyet a „klasszikus" szellemi
modernitás kivetett volna magából. Egyébként erről tanúskodik az elemzések legna-
gyobb része, amelyeken belül az demonstrálódik, hogyan birkózik a modern gondol-
kodás az egyik leghagyományosabb történetfilozófiai témával: a partikularizmus és
az univerzalizmus viszonyával. Itt most kissé eltávolodok a bemutatott mű gondolat-
menetétől, és azt a tételt szeretném demonstrálni, hogy a nemzeti kisebbségek jo-
gainak védelme és bizonyítása másként csapódik le egy olyan társadalomban,
amely politikai és társadalmi szempontból kiteljesítette a modernitás eszméit, és
ilyenformán kezeli a posztmodern elméleteket, és másként az olyan közegben, ahol
a posztmodern egy végig nem vitt és felemás modernizáció réseibe furakodik be.
(És itt ne firtassuk azt a nem csak elméleti jellegű kérdést, hogy mit jelent a „ki-
sebbség" fogalma például az USA-ban és mit Szlovákiában? És azt a talán kényes
kérdést se tegyük fel, hogy vajon az Európai Unió nem egy megkésett modernizáci-
ós kísérlet-e, amely éppen a posztmodern szellemiségű mozgalmak alapvető igye-
kezetével szemben áll, hiszen azok a természetes és kis közösségek integrációjára
esküsznek?) Itt inkább arra illik odafigyelni, hogy a kiteljesedett modern társadal-

176 Mészáros András

mákban, amelyekben egymást átfedve, de mégis elkülönülve és más funkciókkal lé-
tezik egymás mellett a politika és az ún. civil szféra, nem kétséges az individuum
és a társadalom viszonyának relativizmusa. Ebben a helyzetben a nemzet és a nem-
zeti valóban „bensőséges" közösség. Számára a nemzeti kultúra és mitológia egy
a sok lehetőség közül arra, hogy a szekularizált világkép mellé felsorakoztasson egy
másmilyent is. A végig nem vitt modernizáción belül viszont az individuum bőrére
megy ki a játék, és ebben az esetben - tudjuk - a mítoszok nagyon gyakran a raci-
onális elemzést helyettesítik. Mivel pedig a nemzeti mitológiákkal meghitt viszony-
ban vagyunk, azok minden nehézség nélkül kitöltik a racionalitás terét. Az eredmény
pedig nem egy meghitt közösség megteremtése, hanem a premodern korba való
visszatérés. Nagyon röviden: véleményem szerint az 1989-es fordulat egyik fő moz-
gató ereje a politikai és társadalmi modernizáció eszméje volt, mert az ún. szocia-
lista modernizáció zsákutcába vitte a társadalmat. Csakhogy nagyon gyorsan renge-
teg, a múltból itt maradt, mert meg nem valósított feladat tornyosult elénk. Többek
között - amint ez a könyvben is olvasható - az is, hogy politikai szempontból a nem-
zet a modernizáció eszköze is. A nemzeti kisebbségek pedig úgy vettek részt a mo-
dernizációban, hogy létezésüknek ez a szegmense kimaradt. A dilemma többrétegű:
a feladat magán viseli a múlt jegyeit, de ezt mai lehetőségek mellett és mai tudás-
sal kell elvégezni. Hogyan lehetséges? És éppen erre gondolok, amikor azt mon-
dom, hogy a felemás modernizáció jegyeit magán viselő társadalomnak óvatosan
kell kezelnie a posztmodern elméleteket. Óvatosabban, mint egy posztindusztriális
társadalomnak. Érdemes lenne újraolvasni Habermas érveit Lyotard-ral és
Derridával szemben.

És itt vagyunk a könyv egyik, ha nem a legfontosabb problémájánál: az indivi-
duum státusánál. Mert hát ki kell mondani: Öllös liberális választ szeretne adni. A
liberalista politikafilozófia és történetfilozófia viszont az individuumot tekinti minden
társadalomelmélet sarkkövének. Legalábbis ami a korai és klasszikus liberalizmust
illeti. A nemzet pedig nem tekinthető individuumnak sem történetfilozófiai, sem pe-
dig jogi szempontból. Igaz, hogy a történelem során, és az elméletben is, gyakran
megjelentek különböző kollektivitások mint a történelem szubjektumai. Gondoljunk
például a marxizmusra, amely a proletariátust tekintette annak. Igen ám, csakhogy
- és erre éppen a posztmodern mutatott rá - a kollektivista szubjektum feltételez
egy „Nagy Elbeszélést", a történelem értelmét és egyfajta kizárólagosságot, amely-
nek a végén a totalitarizmus és a diktatúra veszi át a hatalmat. Ugyanakkor a poszt-
modern az, amely elutasítja az individuum határtalannak tartott szabadságát is, és
a bensőséges közösségekre helyezi a hangsúlyt. Mindenesetre elmondható, hogy a
filozófia történetén belül állandóan jelen van az individualista és kollektivista törté-
netfilozófiák vitája. Nemritkán összekapcsolva a társadalmi igazságosság eszméjé-
vel. Pedig hát az egy másfajta téma. Mindenesetre elmondható, hogy szélsőséges
formájukban ezek az elméletek koherens világképet nyújtanak. Legalábbis metafizi-
kai szempontból. Kerek történeteket kapunk arról, hogyan valósítja meg az adott
szubjektum a történelem értelmét. A gond inkább az ún. valósággal van. Öllös köny-
ve azért rendkívül izgalmas olvasmány, mert ezt az áttételt próbálja megvilágítani
előttünk.

Ha Öllös nem politikafilozófiai traktátumot, hanem esetleg a filozófia, az etika és
a politikafilozófia határait megcélzó esszét írna, akkor nagyon kíváncsi lennék arra,

Öllös László munkájáról 177

hogyan oldaná meg a hagyományos kanti ember/szubjektum-kép kettősségének -
az ember mint a fizikális világ és egyben mint a transzcendencia alkotórésze - a vi-
szonyát a nemzet létéhez. Gondolva itt arra, hogy a nemzet (meglétében, kultúrája
és ideológiája révén) transzcendens az egyénnel szemben, és hogy ez a transzcen-
dentalitás azonos lehet-e a kanti értelemben vett transzcendens erkölcsi értékek-
kel? Esetleg mit tudna kezdeni a „szubjektum halálával" (Foucault)? Ismétlem: tu-
dom, hogy ezek már nem politikafilozófiai kérdések, és felvetésük ezért nem kor-
rekt a szerzővel szemben. De hát az olvasótól semmilyen szerző sem várhat el kor-
rektséget. Amit remélhet, az az érdeklődés.

A bemutatásomban ezért nem beszéltem a könyv tartalmáról, mert az érdeklő-
dést szerettem volna felkelteni Öllös dolgozata iránt. Vagyis a kérdést, amit fentebb
megfogalmaztam - ki is a nemzeti jogok szubjektuma? -, tegyék fel a könyvnek. Le-
het, hogy nem kapnak egyértelmű választ, de hogy intellektuális „gyönyörben" ré-
szesülnek, azt borítékolni tudom.

Vajda Barnabás:

Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató

Intézet munkatársainak, kutatási

programjainak kiadványai 2001-2005

I.  Evkönyvek

KOVÁCS NÓRA-OSVÁT ANNA-SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok
az etnicitás és az identitás kérdésköréből, l-lll. Budapest, Akadémiai Kiadó,
2002-2004.

II.  Általános kisebbségi tárgy kiadványok

ÉGER GYÖRGY- LANGER, JOSEF (szerk.): Határ, régió, etnikumok Közép-Európában.
Budapest, Osiris Kiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2001.

OSVÁT ANNA-SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): Anyanyelv, oktatás - közösségi nyelvhaszná-
lat a 20. század végén. Budapest, Gondolat Kiadói Kör-MTA Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézet, 2002.

SZESZTAY ÁDÁM: Nemzetiségi kérdés a Kárpát-medencében, 1956-1962. Buda-
pest, Gondolat Kiadói Kör-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2002.

KANYÓ TAMÁS: Emigráció és identitás. Budapest, L'Harmattan Könyvkiadó-MTA
Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2002.

MAJTÉNYI BALÁZS-VIZI BALÁZS (szerk.): A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai.
Dokumentumgyűjtemény. Budapest, Gondolat Kiadó, 2003.

MAJTÉNYI BALÁZS-VIZI BALÁZS (szerk.): A kisebbségek jogai a nemzetközi jogban.
Dokumentumgyűjtemény. Budapest, Gondolat-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbség-
kutató Intézet-MTA Jogtudományi Intézet, 2003.

A. GERGELY ANDRÁS-PAPP RICHÁRD (szerk.): Kisebbség és kultúra. Antropológiai
tanulmányok 1. Budapest, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet-MTA
Politikai Tudományok Intézete-ELTE Kulturális Antropológiai Szakcsoport, 2004.

SZARKA LÁSZLÓ: Kisebbségi léthelyzetek - közösségi alternatívák. Budapest,
Lucidus Kiadó, 2004.

HALÁSZ IVÁN-MAJTÉNYI BALÁZS-SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): Ami összeköt. Státus-
törvények közel s távol. Budapest, Gondolat Kiadó, 2004.

KOVÁCS NÓRA-PRÓNAI CSABA-VAJDA ZSUZSA-SZELJAK GYÖRGY (szerk.): Boglár La-
jos: Még találkozunk! Budapest, Szimbiózis Alapítvány-Nyitott Könyv Kiadó, 2004.

III.  Kisebbségi magyar tárgyú könyvek

GLATZ FERENC-SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): Magyarország és a magyar kisebbségek.
Történeti és mai tendenciák. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2002.

106 Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadványai

OSVÁT ANNA-SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): Anyanyelv, oktatás - közösségi nyelvhaszná-
lat a 20. század végén. Budapest, Gondolat Kiadói Kör-MTA Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézet, 2002.

BAKÓ BOGLÁRKA (szerk.): Lokális világok. Együttélés a Kárpát-medencében. Buda-
pest, MTA Társadalomkutató Központ, 2003.

KOZMA ISTVÁN-PAPP RICHÁRD (szerk.): Etnikai kölcsönhatások és konfliktusok a
Kárpát-medencében. Budapest, Gondolat-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, 2003.

NÁDOR ORSOLYA-SZARKA LÁSZLÓ (szerk., a CD-mellékletet összeállította: VÉKÁS
JÁNOS): Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. Buda-
pest, Akadémiai Kiadó, 2003.

PAPP RICHÁRD: Etnikus vallások a Vajdaságban? Kisebbségi léthelyzetek kulturális
antropológiai értelmezései. Budapest, Gondolat Kiadói Kör-MTA Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézet, 2003.

ÖRKÉNY ANTAL (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs vá-
rakozások. Budapest, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet-Nemzetközi
Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont, 2003.

SZALAYNÉ SÁNDOR ERZSÉBET: A kisebbségvédelem nemzetközi jogi intézmény-
rendszere a 20. században. Budapest, Gondolat Kiadói Kör-MTA Etnikai-nemze-
ti Kisebbségkutató Intézet, 2003.

SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): A szlovákiai magyarok kényszerkitelepítésének emlékeze-
te, 1945-1948. Komárom, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet-Kecs-
kés László Társaság, 2003.

BLÉNESI ÉVA-MANDEL KINGA (szerk.): Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Eu-
rópában (2002-2004). Budapest, Gondolat Kiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebb-
ségkutató Intézet, 2004.

KOVÁCS NÓRA (szerk.): Tanulmányok a diaszpóráról. Budapest, Gondolat-MTA Etni-
kai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2004.

HAJNAL VIRÁG-PAPP RICHÁRD: „Mint leveleket a vihar..." Antropológiai tanulmá-
nyok. Újvidék, Forum Kiadó, 2004.

BLÉNESI ÉVA-MANDEL KINGA-SZARKA LÁSZLÓ (szerk.): A kultúra világa. A határon
túli magyar kulturális intézményrendszer. Budapest, MTA Etnikai-nemzeti Kisebb-
ségkutató Intézet, 2005.

SZARKA László (szerk.): Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában, 1944-1949. El-
nöki dekrétumok, törvények, rendeletek. Komárom, Kecskés László Társa-
ság-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2005.

BEREGSZÁSZI ANIKÓ-PAPP RICHÁRD (szerk.): Kárpátalja. Társadalomtudományi ta-
nulmányok. Budapest-Beregszász, MTA Nemzeti-etnikai Kisebbségkutató
Intézet-ll. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2005.

IV. Magyarországi kisebbségi tárgyú könyvek

BINDORFFER GYÖRGYI: Kettős identitás. Etnikai és nemzeti azonosságtudat Duna-
bogdányban. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó-MTA Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézet, 2001.

Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadványai 107

SISAK GÁBOR (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon a 20. század
végén. Budapest, Osiris Kiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2001.

KOVÁCS ANNA-SZABÓ ORSOLYA (szerk.): Szlovák életpályák a dualizmuskori Buda-
pesten - Slovenské zivotné dráhy v Budapesti v období dualizmu. Budapest, MTA
Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet-Józsefvárosi Szlovák Kisebbségi Önkor-
mányzat, 2003.

TÓTH ÁGNES (szerk.): Pártállam és nemzetiségiek (1950-1973). Kecskemét, Bács-
Kiskun Megyei Levéltár, 2004.

V. Romológiai tárgyú könyvek

KOVÁTS ANDRÁS (szerk.): Roma migráció. Budapest, MTA Etnikai-nemzeti Kisebb-
ségkutató Intézet-Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont, 2002.

KÁLLAI ERNŐ (szerk.): A magyarországi cigány népesség helyzete a 21. század ele-
jén. Kutatási gyorsjelentések. Budapest, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, 2003.

KEMÉNY ISTVÁN-JANKY BÉLA-LENGYEL GABRIELLA: A magyarországi cigányság,
1971-2003. Budapest, Gondolat Kiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, 2004,

KÁLLAI ERNŐ: Helyi cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon. Budapest,
Gondolat Kiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2005.

WILLIAMS, PATRICK: Cigány házasság. Budapest,Új Mandátum Könyvkiadó-
L'Harmattan Könyvkiadó-MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2004.

PRÓNAI CSABA (szerk.): Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Válogatás Bemard
Formoso, Patrick Williams, Leonardo Piasere tanulmányaiból. Budapest, Új Man-
dátum, 2000.

MAJTÉNYI BALÁZS-VIZI BALÁZS (szerk.): Európa kisebbsége: nemzetközi dokumen-
tumok a romákról. Budapest, Gondolat, 2005.

VI.  Judaisztikai tárgyú könyvek

BÁNYAI VIKTÓRIA: Zsidó oktatásügy Magyarországon, 1780-1850. Budapest, Gon-
dolat Kiadó, 2005. /Hungária Judaica, 17./

PAPP RICHÁRD: Van-e zsidó reneszánsz? Kulturális antropológiai válaszlehetőségek egy
budapesti zsidó közösség életének tükrében. Budapest, Múlt és Jövő Kiadó, 2005.

KOVÁCS ANDRÁS: A kéznél lévő idegen. Antiszemita előítéletek Magyarországon.
Budapest, PolgArt, 2005.

KOMORÓCZY Géza-SPITZER SÁNDOR: Héber kútforrások Magyarország és a ma-
gyarországi zsidóság történetéhez a kezdetektől 1686-ig. Budapest, MTA
Judaisztikai Kutatócsoport-Osiris Kiadó, 2003.

VII.  Német és angol nyelvű kiadványok

TÓTH, ÁGNES: Migrationen in Ungarn 1945-1948. Vertreibung der Ungarn-
deutschen, Binnenwanderungen und slowakisch-ungarischer Bevölkerung-

108 Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadványai

saustausch. München, Oldenbourg, 2001. /Schriften des Bundesinstituts für
Ostdeutsche Kultur und Geschichte, 12./

KOVÁTS, ANDRÁS (ed.): Roma Migration. HAS Institute of Minority Research-Centre
for International Migration and Refugee Studies, 2002.

SALO, SHEILA - PRÓNAI, CSABA (eds.): Ethnic identities in Dynamic Perspective.
Proceedings of the 2002 Annual Meeting of the Gypsy Lőre Society. Budapest,
Gondolat - MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2003.

IEDA, 0SAMU - HALÁSZ, IVÁN- KÁNTOR, ZOLTÁN - MAJTÉNYI, BALÁZS - VIZI, BA-
LÁZS: (eds.): The Hungárián Status Law: Nation Bilduing and/or Minority
Protection. Sapporo, Hokkaido University, Slavic Reserach Center, 2004.

SZARKA, LÁSZLÓ (ed.): Hungary and the Hungárián Minorities. Trends in the Pást
and in Our Time. Social Science Monographs, Bolder, Colorado - Atlantic
Research and Publications, Inc. Highland Lakes, New Jersey. Distributed by Co-
lumbia University Press, New York. 2004. /East-European Monographs, DCLVII./

BINDORFFER, GYÖRGYI: Wir Schwaben waren immer gute Ungarn. Budapest, ELTE
Germanistisches Institut, 2005. /Ungarndeutsches Archiv, 8./

KOVÁCS, ANDRÁS (ed.): Jewish Studies at the Central European University. Vol. 3.
2001-2003, Budapest, CEU, 2004.

KOVÁCS, ANDRÁS (ed.): Jews and Jewry in contemporary Hungary: results ofsocio-
logical survey. London, Institue for Jewish Policy Research, 2004.

KOVÁCS, A. - GITELMAN, Z. - K0SMIN. B. (eds): New Jewish Identities. CEU Press,
2003.

KOVÁCS, A. - W0DAK, R. (eds): NATO Neutrality and National Indentity: The Case of
Austria and Hungary. Wien, Böhlau Verlag, 2003.

KÁLLAI, ERNŐ (ed.): The Gypsies/The Roma in Hungárián Society. Budapest, Teleki
László Alapítvány, 2002.

NYÍRI, P. - SZAVELJEV, I. (eds): Globalising Chinese Migration. Ashgate, 2002.

00022-9.jpg

Konferencia a magyarországi horvát kisebbségi önkormányzatok helyzetéről (Jako-
binus terem, 2004. május)

Ladislav Novomesky levele

Valóban annyira kilátástalan és reménytelen a nemzeteink közötti viszony, hogy az
a magyar író, aki egykoron elkötelezettje volt a valamikori történelmi Magyarország
népei közötti baráti együttélés gondolatának, ma csüggedten, ölbe tett kézzel, le-
mondóan kérjen megbocsátást olvasóitól azért, hogy rossz úton járva vezette őket
és nyújtott nekik tájékoztatást, minthogy a szocializmus, amelytől baráti szolidari-
tást, türelmességet és kölcsönös megértést remélt, a bensőséges baráti viszonos-
ságnak ezt az eszményi állapotát nem teremtette meg? Valóban ki kell iktatnia élet-
művéből azt a bizonyosságként hirdetett meggyőződést, hogy a gazdasági, főként
osztályellentétek felszámolásával a nemzetek közötti nacionalista ellentétek is
megszűnnek, mert - íme - azok gazdasági és osztályalapú előfeltételei ugyan már
kimúltak, de a nacionalizmus virul, sőt vigadozik továbbra is? Valóban ama generá-
ciók igazi totális tévedéséről van itt szó, melyek lehetőséget láttak a sokféle népek
gyűlölködés nélküli békés egymás mellett élésére, amennyiben fiaik fenntartások
nélkül és következetesen elsősorban saját nacionalizmusuk ellen fordulnak, és azt
mindenekelőtt és mindenekfelett úgy helyezik pellengérre, mint a népek közötti ösz-
szeférhetetlenség és ellenségeskedés egyik kiváltó okát?

Nem hinném, hogy fel kellene adni a harcot. Nem vagyok ugyanis meggyőződve
arról, hogy az antinacionalizmus és antisovinizmus ilyen „klasszikus" fegyverei ko-
runkban elvesztették jogosultságukat. Nem tűnik úgy számomra, hogy végérvényes
az az érzés, miszerint nem váltak be, és a nyomunkba lépő nemzedékeket arra kel-
lene ösztökélni: magukat az okokat is - nem csak a gyógyírt és a gyógymódot - a
„sorsszerű átok" irracionális nyomvonalán haladva kell keresni, valamiféle állati
eredetű, azokhoz hasonló ösztönökben, ahogy a madárkák saját testvérkéiket
agyoncsipdesik, és kihajítják a fészekből csak azért, mert nem olyan sárgák, mint
ők, hanem tollazatúk születésüknél fogva más színű.

Ha mindazonáltal a soviniszta nacionalizmus - a rasszizmus - nemegy megnyil-
vánulása az ép ésszel nem ellenőrzött szenvedélyek, az esztelen atavizmus, az el-
vadult hóbortosság számlájára írható, akkor azok, akik rászánták magukat, hogy el-
lenük szegüljenek, és korlátozzák, sőt felszámolják azokat, számolhatnak vele:
nemcsak üstökön kell ragadniuk a józan észt, hanem a fejükben is kell tartaniuk,
aszerint cselekedve. Amennyiben a szocializmus térnyerése nyomán nem követke-
zett be automatikusan a népek baráti összefogása és az egymással szembeni tisz-
telet felvirágzása, fel kell tennünk a kérdést: nem hagyatkoztunk-e túlságosan en-
nek a folyamatnak önműködő voltáról kialakult elvárásokra, és mindig eleget tet-
tünk-e annak, amit a szocializmus ebben a tekintetben tőlünk, nemzedékeinktől
megkövetelt. Ezen követelmények közé tartozik például a valamennyi nemzet bará-
ti egyenjogúságának kristálytiszta, mélyről fakadó tudata és a saját nemzete min-
dennemű fennhatóságáról való egyértelmű lemondás, annak elutasítása, sőt mi
több: minél jobban kimagaslik kultúrájával a többi, őt körülvevő nemzetek között,
annál inkább tudatában kell lennie eme kötelességének. Egyébként ez a legelemibb
társadalmi tapintat, s nem is annyira a szocialista elviség tartozéka.

88 Két dokumentum

Nem szívesen csúszkálnék a meddő historizálás ugyancsak vékony jegén, de úgy
tűnik számomra, hogy végképp nem érvényes a nemzettestek létrejöttével kapcso-
latos valamely nyelvjárás közös hivatalos és irodalmi nyelvvé emelésének - ami az
állami centralizálás érdekében tett kétségtelen forradalmi, antifeudális tett volt -
párhuzamba állítása a történelmi Magyarország 19. századi elmagyarosításával.
Már csak azért sem helytálló ez a párhuzam, mert már a 19. századi történelmi Ma-
gyarországon zajlott le, így nem volt már forradalmi tett. A múlt századbeli forradal-
makhoz csak annyi köze volt, hogy az ellenforradalom karjába taszította valameny-
nyi, az öntudatra ébredés ugyanolyan jogával színre lépő nem magyar nemzetet,
helyrehozhatatlanul, egész évszázadra kiterjedve formálója lett azok magyarellenes
gondolkodásának. Mindez az első világháború után, az első alkalmas pillanatban
hágott tetőpontjára: bekövetkezett az elszakadás az el magyarosított történelmi Ma-
gyarországtól, amely az elmagyarosításban egysége megerősítésének eszközét lát-
ta, de ezzel együtt megtörtént az elválás a magyar nemzettől, annak kultúrájától,
nyelvétől is, amire pedig közvetítő szerep hárult ezeknek a nemzeteknek a világgal
való érintkezésében.

El kell határolódni ettől a valóban szégyenteljes állapottól, nem pedig szépítget-
ni, mézesmázos ámítással élni, és mentegetőzéshez folyamodni. Hisz végül is eb-
ben rejlenek az elsősorban magyar történelmi tragédia gyökerei. Ezt egyszerűen
képtelen volt elhárítani a magyarság soraiban a szellem egyes kivételes alakjai ré-
széről jelentkező csorbítatlan felháborodás, hisz hangjuk alig jutott el a magyar tár-
sadalomhoz, mely magáévá tehette volna azt. Nem csoda tehát, hogy nem hallotta
meg a szlovák, a horvát, a román nemzeti közösség sem.

Nehogy félreértsenek: a szellem Magyarországának humanista megnyilatkozása-
iban egyetlen betűt sem becsülök le, születtek azok bár óvó figyelmeztetésként az
1918-as magyar katasztrófa előtt, avagy kezdeményező erejű programként utána,
olyan kellő alapot teremtve, amely egyedül képes hozzásegíteni a Kárpát-medencei
népeket a megértő kézfogáshoz. Fel kell azonban tennünk a kérdést, hogy megsza-
badították-e vagy megszabadítják-e a magyar társadalmat a mágnás-nemesi és libe-
rális-nagyúri időkből származó és a 20. századba átnyúló rögeszméktől, melyek a
magyarság felsőbbrendűségének, sérelmeinek, különleges küldetésének hirdetését
szolgálják, tehát mindattól, amire az „utódállamokbeli" nemzetek már nem is haj-
landók odafigyelni és vitázni azokkal. A humanista és internacionalista eszmények
végül is nem szorulhatnak valamiféle rejtett tartalékállományba, ahonnan akkor kell
előhuzakodni velük, ha nyilvánvalóvá válik a humanizmust nélkülöző nacionalista-so-
viniszta tendenciák csődje, és úgyszólván új köntösbe öltöznek a régi, bukott elkép-
zelések. A magyar-román-horvát-szlovák kapcsolat 1918 után már nem lehet más,
mint jószomszédi viszony, baráti, sőt testvéri együttélés. Nem igaz az, hogy az élet
megcáfolta volna, vagy legalábbis megingatta volna ennek az együttélésnek a szo-
cializmus megszabta előfeltételeit, közelebb jutunk az igazsághoz, ha keserűen be-
valljuk és elismerjük: ezeket az előfeltételeket még messze nem merítettük ki. Az
antinacionalista egység, sőt internacionalista együttműködés (különösképpen a
múltbeli tapasztalatok után, amelyek még mindig elég közeliek ahhoz, hogy a mai
nemzedékek ne feledkezzenek meg róluk) nem „magában való", jó szándékú óhaja-
ink nyomán az égből pottyant, önműködő adomány, hanem szakadatlan folyamat,
melynek során mindkét, a nemzeti együttélést megvalósító partner (akár több is)

Ladislav Novomesky levele 89

egyformán gondolkodik, és egyforma erőfeszítéseket tesz. Példáért nem kell túl
messzire mennünk, a már tankönyvanyaggá váló múltban keresgélni, ami mégis-
csak különféle érzelmeket vált ki bennünk, s valamennyiünket más-más módon ösz-
tökéli más-más önérzet és büszkeség birtokába jutásához. Említést teszek egy csu-
pán jelentéktelen mozzanatról, de olyanról, amely arra volt predesztinálva, hogy kor-
szakalkotó legyen, és nemcsak a két szomszéd nemzet baráti együttélésének vo-
natkozásában, hanem a magyar történelem alakulását illetően is. Az 1944-es év
nyárutójáról van szó. A háború kimenetele valójában már eldőlt, de a már valameny-
nyi fronton vereséget szenvedő náci gépezet abban a töretlen hitben élt, hogy vala-
miféle „csodaként" minden egyszerre megváltozik. Nálunk, Szlovákiában javában
folytak a felkelés előkészületei. Feszült figyelemmel kísértük Magyarország valószí-
nű és lehetséges reagálását, mert tudatosítottuk, hogy innen volt a szlovák nemze-
ti felkelés kitéve a villámgyors támadásnak és volt legkönnyebben sebezhető. Kö-
zép-Szlovákia északi részét ugyanis nehezen járható hegykoszorú övezte, csak Ma-
gyarország felől vezettek sík terepen akadálymentes utak egészen a felkelés szívé-
be. Szakadatlanul tépelődtünk rajta: mit tesznek a magyarok? Megértik-e, hogy köz-
vetlen szomszédságukban olyan fegyveres fellépés történik, melyet a győztes szö-
vetségesek fegyvertényének is tekinthetnek. Avagy bedőlnek a nácik ajánlatának,
hogy siessenek „rendet teremteni" Szlovákiába, amelyre az akkor fennálló magyar
rezsim leplezetlen igényt tartott? Ez utóbbi változat a felkelést, legalábbis a kezde-
tekben nehéz helyzetbe hozhatta és hozta is volna. Szerencsére azonban - mindkét
fél szerencséjére! - nem következett be (legalábbis a kezdetekben) az említett má-
sodik változat. Ellenkezőleg! Az akkori magyar kormányzat is előnyösnek tartotta a
felkelés kitörését, és igyekezett azt ki is használni a maga számára. A felkelés ve-
zetése készségesen tett eleget annak a kérésnek, amellyel magának Horthy Mik-
lósnak a kormánya állt elő. A felkelés területén, sőt közvetítésével jutott ki a fegy-
verszüneti feltételek megtárgyalásával megbízott titkos magyar delegáció a Szovjet-
unióba. Úgy vélem, a küldöttség tagjainak nem volt oka olyasfajta panaszokra, hogy
sértegetések vagy megaláztatások érték volna őket azért, mert magyarok, bár ve-
szélyes területen, katonák és partizánok harci lázától égő, akkor a front túloldalán
húzódó Szlovákiában tartózkodtak. Ellenkezőleg, küldetésükhöz sok sikert kíván-
tunk, és szerénytelenül el voltunk telve attól, hogy az első, közvetlen nemzetközi-po-
litikai aktus, amely a felkelő Szlovákiának megadatott, Magyarországhoz és annak
a békéhez vezető útjához kapcsolódott. Megindultsággal teli örömünket meghatvá-
nyozta az a tény, hogy épp a szlovák nemzeti felkelés fogadhatja soraiba a magyar
partizánegységeket is, amelyek otthoni földön nem fejthettek ki fokozott tevékeny-
séget, és alkalmat adhat antifasiszta feladatteljesítésük kibontakoztatásához.

Néhány nappal később a Szlovák Nemzeti Tanács küldöttségével együtt a londo-
ni Csehszlovák Államtanácsban a felkelő Szlovákia céljairól beszámolva, jól emlék-
szem, nagyon megdöbbentett bennünket a plénumból elhangzó kérdés, hogy a fel-
kelés miért csak a német fasizmus és hazai kiszolgálóik ellen irányul, s miért hagy-
ja békén a magyarokat és Magyarországot? Emlékszem az Államtanács egyes tag-
jainak sokértelmű összevillanó tekintetére is, amikor azt fejtegettük: a felkelés szá-
mára nem lehet célszerű művi ellenségeskedés szítása ott is, ahol az nem jelent-
kezik. Nem úgy emlékszem ezekre a tekintetekre, mint amelyek azt akarták volna
ránk bizonyítani: na nézd csak, a hungaristák... S ha a londoni emigráció meg is volt

90 Két dokumentum

már akkor győződve a magyarok háború utáni Csehszlovákiából való kitelepítésének
szükségességéről, úgy vélem, ebben a kérdésben is, mint ahogy az sok más eset-
ben történt, szükségszerű korrigálást végzett volna, ha Szálasinak és nyilas pribék-
jeinek őrült, reménytelen akciója nem hosszabbította volna meg a háborút további
néhány véráldozatokat követelő héttel, és nem nyitotta volna meg készségesen ha-
tárait a felkelés ellen támadó német hadosztályok számára. Letaglózott, súlyos csa-
pást jentett számunkra ez a nem várt fordulat. De nem csak bennünket. E világban
sok mindenki kénytelen volt elkerülhetetlenül bizalmatlansággal viseltetni a magya-
rok ama készsége iránt, hogy elfogadják és alávetik magukat az új demokratikus kö-
vetelményeknek, amelyek az idő tájt már ott dörömböltek a háborútól kimerült Eu-
rópa ajtaján.

Moszkvában módom volt beszélni Rákosi Mátyással. Immár elfeledtem, vagy in-
kább el akartam felejteni az ellenforradalmi bíróság előtti kínos védekezését, ami-
kor is a magyar kommün 1919-es Csehszlovákia elleni támadását úgy állította be,
mint Szlovákia újbóli visszavételére és a csonka Magyarországba való újbóli betago-
zódására irányuló kísérletet. Azt mondta nekem, hogy irigyli tőlünk - szlovákoktól -
a felkelésünket, „mi még kapitulálni sem tudtunk!". De csak miután határozott bi-
zonyosságot vehetett arról: a szlovák antinácista felkelés elfojtásában játszott ma-
gyar részvétel után teljesen elképzelhetetlen, hogy Szlovákiában bárki is akárcsak
fontolgatni kezdjen olyasfajta ötletet, miszerint Csehszlovákia lemondana
„...Kassáról vagy a Csallóközről", bár ez úgymond megerősítené a háború utáni ma-
gyarországi demokráciát, amiről tulajdonképpen Rákosival beszélgetni akartunk. En-
nek a magyarok által olyannyira várt kedvező szerencsének és boldogító érzésnek
a szüntelen, rendszereket túlélő függősége attól, hogy Magyarország igényt tarthat
e szlovák területekre vagy a történelmünkre, ha csak városaink műemlékeire is, al-
lergikussá tesz bennünket. S nagyon, de nagyon óvatossá.

A háború talán még nem ért véget, még nem volt szó a „magyar lakosság ellen
elkövetett benesi sérelmekről" (egyébként az a gondolat, hogy a szlovákiai magyar
lakosságot ki kell cserélni a magyarországi szlovák telepesekkel, nem Benes vagy
csak Benes elképzelése volt, legalább annyira származott Sztálintól és csehszlová-
kiai híveitől). Szóval még távol voltunk azoktól az eseményektől, amelyeket Rákosi
Mátyás ügyes keze 1950-ben ormótlanul a „szlovák burzsoá nacionalizmus" nyaká-
ba varrt, amikor is jól megrendezett véletlen baráti és elvtársi beszélgetésre hozott
bennünket össze a magyarországi hírhedt dogmatikus kurzus hármas fogatának
egyik vezető alakjával. Lehet, hogy csak személyes nézetemnek adtam hangot az ál-
lami és pártpolitikai vonaltól függetlenül - amelynek megszabásán már akkoriban
munkálkodtak -, de az is lehetséges, hogy valamiféle kompromisszumkészebb lé-
pést szorgalmaztam, ami nem maradhatott figyelmen kívül és nem számíthatott le-
becsülendőnek: azt javasoltam neki, hogy a háború befejeződését és a békés élet
megindulását örökítsük meg egy közös ünnepi aktussal, melynek során a Csehszlo-
vákia részéről érkező jóakaratú baráti kéznyújtás ugyanolyan baráti fogadtatással ta-
lálkozna magyar részről, és az új idők jegyében elvetné (eldobná, elásná vagy eléget-
né) a levitézlett revizionizmus, irredentizmus és ártó hatású, valóságtól elszakadt
hóbortosság különféle emblémáit. Partnerem azonnali „nem"-mel reagált erre az in-
dítványra. Aztán higgadtan azt fejtegette, hogy a legyőzött Magyarországon ilyen cse-

Ladislav Novomesky levele 91

lékedet öngyilkosságot jelentene bármily erre vállalkozó párt számára, mert a köz-
vélemény ezt nem tekintené másnak, mint szégyenteljes kapitulációs aktusnak.

A Duna-völgyi nyugtalanító fejlemények eme motívumáról, hajtóerejéről majd még
végezetül szeretnék pár szót ejteni.

Mindig is betartani törekedtem és a jövőben is be akarom tartani azt a szocialis-
ta elviségnek is megfelelő jó szokást, hogy kiváltképp olyan kérdésekben, amelyek
itt felvetődnek, illik mindenekelőtt a saját portánkon söpörni és saját házunkat tisz-
títani meg a portól meg minden szennytől. De inkább szélesre tárul, de csak látszó-
lag szélesre a szomszédba nyíló ajtó. Hogy betekinthessünk, milyen rend uralkodik
nála, mintha számunkra már nem maradna más, mint hamut szórni saját fejünkre.

Említettem itt találkozásaimat az egykori magyar prominensekkel. Nem vádolom
őket azzal, hogy ők az előidézői azoknak az ellentéteknek, amelyek miatt a magya-
rok viszonya szüntelenül érdessé válik azokkal a szomszéd nemzetekkel, akikkel va-
laha egy állami kötelékben éltek. De látni kell, hogy annak a mentalitásnak a fog-
ságába estek, és engedték magukat elragadni általa saját nemzetükön belül, amely-
lyel szembe kellett volna szegülniük és hatásosan orvosolni azt. Ismétlem: nem a
szocializmus vagy a szocialisták fogyatékossága, hogy néhány egymás melletti nem-
zet nem tudja megtalálni a közös együttélés módjait, hogy szüntelen akadályokba
ütközik, amelyek gátolják ez irányú törekvéseiket.

Jelen levél magyar szerzője sértve érzi magát nemzeti érzésében, mert valaki mi-
nálunk ráförmedt, hogy ne beszéljen magyarul, miközben olyan nyelvet használt,
mely anyanyelve ebben az országban negyedmillió lakosnak. Én viszont azért hábor-
gók, mert például a magyar tudomány (!) és a rá támaszkodó politikai értelmezések
mindmáig nem voltak képesek tudatosítani Szlovákiának Csehszlovákián belüli lé-
tét, szüntelenül önmagát nyomorítja a magyar tudományosság Szlovákiával kapcso-
latban a Magyarországtól történt átmeneti elszakítottságot sugalló fikcióval, ugyan-
akkor Magyarország teljesen magától értetődően felfuvalkodottan és szemérmetle-
nül ama kulturális gazdagság legális örökösének és letéteményesének tekinti ma-
gát, amelyet kétséget kizáróan Szlovákiában létező városok, intézmények és szemé-
lyek hoztak létre. Miközben az elszenvedett sértés, mely felháborítja - és joggal há-
borítja fel - a levél szerzőjét, késői visszhangjakét annak, ami volt, az engem felhá-
borító tény nem tekinthető a múlt utórezgésének, mert az nem a horthysta törté-
netírás porlepte tárházából származik, hanem a revizionista történetszemlélet siral-
mas előítéleteinél napjainkban is szándékosan leragadó történettudomány berkei-
ből (például a Művészeti Lexikon kiadása 1965-ben indult), arról nem beszélve,
hogy mégiscsak el kell ismernünk a véletlen járókelő sértő kijelentése és a magát
komoly fénybe állító tudomány korántsem véletlen megnyilatkozásai közötti különb-
séget. Egyoldalú és csonka lenne ez szemrehányás, ha nem tennék említést, ellen-
példaként, az Akadémia gondozásában megjelent A magyar irodalom története cí-
mű kiadványról, amely a történelmi tények megítélésében és elmarasztalásában
azok következményeiből indul ki. Nem ódzkodnak a velük való szembenézéstől, és
nemcsak magasztalóan, művi úton életben tartott hamis nacionalista illúziókat kelt-
ve, hanem kimondva azt is, hogy - károsak és romboló hatásúak voltak. Károsak
és romboló hatásúak a magyar nemzet számára is. A magyar irodalom történetének
rövid kiadásában például olvashatunk „...a szlovákok és románok brutális elnyomá-
sáról", melyet a kiegyezés utáni magyar vagyonos osztályok gyakoroltak, mi több,

92 Két dokumentum

még Kossuth tévedéséről is, aki a száműzetésben döbbent rá, hogy nem az erősza-
kos asszimilációnak a nem magyar nemzetiségekkel szembeni politikája, hanem in-
kább az udvar elleni közös harc felelt meg a magyar érdekeknek. Kiemelem ezt a
hangot, mert másként értelmezi a magyar történelmi fejlődést, mint a szóban for-
gó levélnek a szerzője, de főként azért, mert az effajta méltánylás módot ad a nem
magyar nemzeteknek arra, hogy a magyarokkal baráti együttműködésben összefog-
janak, mindazt helyrehozva, amit a magyarok nevében és állítólagos érdekében el-
követtek.

A vélt és valós sértések visszatérítenek e replika fő gondolatához: a szocializ-
mus valóban nem szüntette meg azokat. „Csupán" érintette a nacionális gyűlölkö-
dések és jogsértések gazdasági, osztályalapú és nem kis mértékben hatalmi elő-
feltételeit. De nem számolta fel azokat. Azonban még ha ezért el is fordulnánk a
szocializmustól, és eredetüket az irracionális tudatalattiban és az ész által ellenőri-
zetlen intuíciókban keresnénk, ahogy ezt elkeseredetten tanácsolja ennek a szkep-
tikus levélnek a tisztelt szerzője, az esetben is ama recepthez kellene igazodnunk,
amely viszont a szocializmusra is érvényes: tudniillik úgy és annyira, amennyire bir-
tokában vagyunk, rendszeresen és céltudatosan ki kell használnunk azt mindkét ol-
dalon a bizalom megteremtésére a történelem, az érzelmek és mindkét nemzet (de
harmadikat, negyediket és a többit is beleértve) nemes céljai kölcsönös tisztelet-
ben tartásának útján haladva.

Maga a lapát nem képes utat építeni, de tapasztalatból tudjuk, hogy lapáttal a
kézben jóakarattal az ilyen út könnyebben, magabiztosabban, biztonságosabban és
szebben megépíthető.

(Kiss József fordítása)

Zeman László

A történész Kónya Péter összefoglalása
(Sáros vármegye és magyarsága - Egy letűnt
szakszerű történeti áttekintés
és kalauzolás a megye történelmi, a városok
gazdasági és kulturális fejlődését vázoló
tárgykört illetve, a helybeli, megyei, országos
és európai tényezőket maradéktalanul hozza
egységbe. Történelem, személyiségei, a vál-
tozások okai és következményei mind az ob-
jektív tényezők tükrében mutatkoznak meg. A
kötetbe foglalt és a lezárást visszapillantás-
ként is értelmezhető részletezés és összege-
zés révén fogadhatjuk el az „örök Sáros" té-

a szerzők

és a források feltüntetése, a települések
magyar-szlovák névmutatója egészíti ki.
Csak elvétve fordul elő némi tévesztés
(Pusztamező szlovák neve helyesen: Pusté
pole; Hernádszentistván napjainkban vissza-
nyerte a szlovákban eredeti elnevezését -
Kostol'any nad Hornádom; 319. p.; Schön-
weiser [157. p.] helyesen: Schönwiesner; s
megkérdőjelezhetjük még Ignotus átlábolá-

Ferencz Anna: Hitből táplálkozva. Az 1674-
es pozsonyi vértörvényszék elé idézett
gömöri lelkészek és tanítók. Méry Ratio,
Somorja, 2004, 125 p.

A koncepciós per előzetesen megtervezett,
koholt vádakra alapozott, a törvényességet
sértő, de külső formájában megtartó, politi-
kai indíttatású eljárás. A koncepciós per fo-
galom hallatán a történelem iránt érdeklődő
embernek először minden bizonnyal a 20.
század diktatúrái jutnak eszébe, a nácizmus
és a sztálinizmus monstre bírósági színjáté-
kai. Ám visszatekintve a régebbi történelmi
korokra, kiderül, hogy megrendezett, a ké-
nyelmetlen (például a politikai vagy vallási)
ellenfelek likvidálását célul kitűző bírósági
procedúrák az ókortól a jelenkorig nagy
számban felfedezhetők az emberiség törté-
nelmében.

A koncepciós perektől a magyar történe-
lem sem mentes. A kommunista önkényura-
lom nagy kirakatperei, a Rajk László vagy a
Nagy Imre és társai ellen lefolytatott eljárás

Könyvek 199

széles körben ismertek. Ám az talán kevés-
bé maradt meg a köztudatban, hogy például
a 17. századi magyar történelem milyen bő-
séges tárháza a koncepciós pereknek. Az
1600-as évek elején lezajlott ún. fiskális pe-
rek sora, majd a század második felében
megrendezett pozsonyi (1674) és eperjesi
vértörvényszék (1687) olyan események vol-
tak, amelyek külföldön sem maradtak vissz-
hang nélkül. A rajtuk áthúzódó vörös fonál
nem más, mint a Habsburg uralkodók harca
a magyar rendiség ellen. A cél pedig, amely
elsősorban I. Lipótnál (1657-1705) mutat-
ható ki markánsan, a francia mintájú uralko-
dói abszolutizmus megteremtése. Miután a
16. század folyamán magyar rendek igen
nagy számban hagyták el a katolikus hitet,
és tértek át valamelyik protestáns vallásra,
a Habsburgok pedig- néhány kivételtől elte-
kintve - a római katolikus vallás szilárd vé-
delmezői voltak, az abszolutizmus és a ren-
diség harca sokszor vallási köntösben jelent
meg. A fentebb megnevezett 17. századi
események mindegyikében - kisebb-na-
gyobb mértékben - kimutatható a protestan-
tizmus és a katolicizmus - ha úgy tetszik, a
reformáció és az ellenreformáció - össze-
csapása. Ebbe a konfliktusoktól terhelt világ-
ba viszi vissza az olvasót a tornaijai Ferencz
Anna. A Hitből táplálkozva. Az 1674-es po-
zsonyi vértörvényszék elé idézett gömöri lel-
készek és tanítók című könyvének közép-
pontjában az 1671-1681 közötti „gyászévti-
zed" történései és az eseményekben jelen-
tős szerepet játszó gömöri és kishonti pro-
testánsok állnak - annak a régiónak a képvi-
selői, ahonnan a szerző is származik. A
somorjai Méry Ratio gondozásában 125 ol-
dalnyi terjedelemben megjelent kötet régi és
újabb kiadványok, protestáns lapokban kö-
zölt cikkek, református és evangélikus egy-
házmegyei jegyzőkönyvek segítségével ké-
szült. A témának, amint az a felhasznált for-
rások jegyzékéből is kitűnik, ma már bősé-
ges irodalma van. Arra, hogy mégis mi kész-
tette Ferencz Annát - aki szerényen a kötet
összeállítójának nevezi magát - egy újabb
ilyen tartalmú könyv megírására, az olvasó-
hoz írt bevezetőben kapunk választ: „...a gá-
lyarabságot szenvedett lelkészek és tanítók
egyharmada Gömörből került ki, és a
Buccariban fogva tartott prédikátorok kéthar-

mada ugyancsak szűkebb pátriám hitvallója
volt. [...] Ez a könyv csupán a feledés falán
szeretne rést ütni, hogy vértanúságuk és
szenvedésük mementóul szolgáljon az utó-
kornak."

A könyv tartalmi szempontból két jól el-
különíthető részből áll. Az első rész egy váz-
latos történelmi bevezető: a szerző hat feje-
zetben, mintegy 25 oldalon, a reformáció
egyes irányzatainak magyarországi megjele-
nésétől és elterjedésétől a „gyászévtizedet"
lezáró 1681. évi soproni országgyűlésig kö-
veti nyomon az eseményeket, míg a második
részben a pozsonyi vértörvényszék elé idé-
zett gömöri protestáns lelkészek és tanítók
életrajzai olvashatók. Megjegyezzük, kár,
hogy szerkesztő nem különítette el láthatób-
ban - mondjuk egy nagyobb méretű cím be-
iktatásával - az egyes részeket, így azok
majdhogynem minden átmenet nélkül köve-
tik egymást. A Hitből táplálkozva című könyv
jól kivehetően protestáns, azon belül is re-
formátus alapállásból íródott. Ez természe-
tesen rányomja a bélyegét a korszak törté-
nelmi eseményeinek, jelenségeinek interpre-
tációira. A történelmi bevezetőben, amely tu-
lajdonképpen előkészítője a kötet leglénye-
gesebbnek szánt részének, a prédikátorok
bemutatásának, Ferencz Anna nem bonyoló-
dik bele a részletekbe. Amit kicsit bővebben
meg akar magyarázni, azt a csaknem három-
oldalnyi jegyzetapparátus segítségével teszi.
Ám ez a leegyszerűsítésre törekvés - vala-
mint a fentebb már jelzett egyértelműen el-
kötelezett alapállás is - azzal a veszéllyel
jár, hogy nem mindig sikerül az eseményeket
szélesebb történelmi összefüggésekbe he-
lyezni. Ferencz Anna különben gördülékeny,
világos stílusban megírt történelmi beveze-
tőjében is találunk erre példákat. E ponton
azonban az olvasó egy pillanatra elbizonyta-
lanodik: számon kérhető-e a történelmi tár-
gyú munkáknál alapkövetelményként megfo-
galmazott multiperspektivikus megközelítés
egy olyan könyvön, amely deklaráltan emlé-
ket akar állítani meghurcolt embereknek? A
válasz, úgy gondoljuk, igen, éppen azért,
mert történelmi tárgyú munkáról van szó.

Főleg a történelmi vázlat első három fe-
jezetében (A reformáció jegyében, Az ellenre-
formáció viharai, A gyászévtized és előzmé-
nyei) nem sikerül a szerzőnek megfelelni

mindig a többszempontúság követelményé-
nek. A reformáció magyarországi villámgyors
és sikeres expanziójáról értekezve például
nem esik szó arról, hogy a katolikus egyház-
ban jelentkező mély válság kialakulásában
milyen szerepe volt a mohácsi csatának,
majd az azt követő politikai anarchiának, ho-
gyan hatott az emberek lelkületére a közép-
kori Magyarország összeomlása. S a Habs-
burg-dinasztia sem volt minden esetben a
katolikus egyház „kitartó támasza". Néhány
fontos pozícióban levő tagja, például Mária
királyné, II. Lajos (1516-1526) felesége és
I. Miksa (1564-1576) császár-király szintén
„megfertőződött" az új hittől.

A magyar főnemesség 17. század eleji
vallásváltoztatásának okait sem elegendő a
dinasztia és a főrendek törökkérdésben ki-
alakuló (?) konszenzusára visszavezetni. Bár
kétségtelen tény, hogy az 1608. évi pozsonyi
országgyűlés után bekövetkezett bizonyos
közeledés, de ez inkább a rendi jogok és a
vallásszabadság uralkodó általi megerősíté-
sének köszönhető, mint a török politikának.
Ezen túl szerepe volt a rekatolizacioban a re-
formáció kifulladásának, útkeresésének is,
amelynek egyik biztos jele volt egy új irány-
zatnak, a puritanizmusnak a megjelenése. S
nem utolsósorban a Bethlen Gábor és a
Rákócziak regnálása idején a sajátos erdélyi
viszonyok között kifejlődő, a török szövetség-
re támaszkodó „nemzeti abszolutizmus" al-
ternatívájának meglebegtetése is nyugtalaní-
tólag hatott a mindenféle egyeduralmat el-
utasító arisztokratákra. A katolikus klérust
sem lehet az egész tárgyalt korszakban ide-
gen érdekek megjelenítőjeként láttatni. Egé-
szen más volt ugyanis a katolikus egyház
alapállása a széles látókörű Pázmány Péter
vezetése alatt, mint például a Wesselényi-
összeesküvésben való részvétele miatt a ha-
talom által zsarolható Szelepcsényi György
érájában. Pázmány korában a klérus - mai
kifejezéssel élve - „harmadikutas politikát"
folytatott, távolságot tartva mind - a katoli-
kus álláspont szerint - a protestantizmustól
az elviselhetőnél jobban „megfertőződött"
nemességtől, mind a számára is elfogadha-
tatlanul abszolút uralomra törő Habsburgok-
tól. Ráadásul a Pázmány vezette egyház egy-
fajta nemzeti jelleggel is bírt. Ez, továbbá a
bíboros-érsek rendkívüli egyénisége, briliáns

hitvitázó képessége és elméleti felkészültsé-
ge sok főnemes számára hiteles volt. A pro-
testáns oldal ekkor ilyen formátumú szemé-
lyiséget nem tudott felvonultatni. Ezeknek a
tényezőknek az együtthatása mind elősegí-
tette az arisztokrácia tömeges felekezetvál-
tását.

Ugyancsak nem szerencsés a Habsbur-
gok politikáját kizárólag magyar szemüvegen
át szemlélni. Tudatosítanunk kell, hogy a di-
nasztia egy nagy európai birodalom élén állt,
amelyben a magyarkérdés csak egy volt a
sok közül, s a magyarok ügye bizony sokszor
alárendelődött a birodalom vélt vagy valós
érdekeinek. A magyar közvéleményben a ké-
sőbb súlyos belpolitikai következményekkel
járó vasvári béke (1664) megkötése jófor-
mán kivétel nélkül elítélendő lépésnek szá-
mít. Ám nézzük meg, hogyan árnyalja a képet
a korszak kutatója: „1664-ben Bécs semmi-
képpen sem akart háborút a törökkel. Ez
nem jelenti azt, hogy a magyarországi török
hódoltságot nem akarta felszámolni. 1664-
ben azonban sem belső szervezettségét,
sem financiális erejét nem látta megfelelő-
nek ahhoz, hogy egy ilyen vállalkozásba bele-
vágjon, s főként nem hitt abban, hogy XIV.
Lajos Franciaországa mindezt keresztény
szolidaritással vagy akár tétlenül nézné. A
domus Austrica, a Habsburg-ház inkább vál-
lalta a nemzetközi presztízsveszteséget, a
magyarországi ellenállást, a megalázó bé-
két, mintsem a birodalmon belüli végzetes
pozícióvesztést s a kétfrontos háború veszé-
lyét" (Hiller István: Zrínyi Miklós. Rubicon
1999. 7. sz. 49. p.).

És még egy példa arra, hogy milyen ne-
héz ebben a bonyolult, akár hektikusnak is
mondható korban bármiről is egyértelmű,
vegytiszta ítéletet alkotni. Ferencz Anna a re-
formáció erdélyi elterjedésével kapcsolatban
természetesen nem felejti el megemlíteni a
magyar történelmi köztudat egyik népszerű
toposzát: a kialakuló fejedelemség ország-
gyűlése egymás után hozza a vallási toleran-
ciát hangsúlyozó határozatokat, amelyek vé-
gül a négy recepta religo (négy bevett vallás)
békés egymás mellett élését biztosítják. Vi-
tathatatlan, hogy akkor, amikor Angliában
„Véres" Mária máglyákat gyújtat a protestán-
sok alatt, Franciaországban tömegmészár-
lásokkal és királygyilkosságokkal tarkított,

sok ezer ember halálát okozó vallásháború
dúl, Németalföldön a vallás okán (is) polgár-
háború robban ki, az erdélyi országgyűlés ha-
tározatai példaértékűek. Ellenben egy neves
történész ezzel kapcsolatban az alábbiakra
hívja fel a figyelmet: „...nem lehet eléggé
hangsúlyozni, hogy szó sincs modern érte-
lemben vett toleranciáról, a felekezetek és
képviselőik között fennálló erőegyensúly áll
a háttérben" (Fazekas István: Uralkodók és
felekezetek. Vallási átalakulás a 16. századi
Magyarországon. Rubicon, 2003. 11-12. sz.
97. p.). S valóban, az erőegyensúly megbom-
lása után a 17. század nagy erdélyi fejedel-
mei jelentős - és nem is sikertelen - kísér-
leteket tettek a református vallás államval-
lássá nyilvánítására, ugyanakkor főleg I. Rá-
kóczi György (1630-1648) és II. Rákóczi
György (1648-1660) idején jelentős nyo-
mást gyakoroltak a katolikusokra és a szent-
háromságtagadókra (antitrinitáriusok). Pél-
dául az antitrinitarizmus radikális irányzatát,
Dávid Ferenc követőit, a szombatosokat ül-
dözték, képviselői az 1630-as évek második
felétől százával kerültek tömlöcbe. De szin-
tén nem alhattak nyugodtan a református
vallás már említett irányzatának, a puritaniz-
musnak a követői sem.

Az említett három fejezeten belül azok a
bekezdések, amelyek a reformáció gömöri
elterjedésével, ottani intézményesülésével,
a különböző protestáns felekezetek együtt-
működésével, majd azok egymás közötti ri-
valizálásával, a reformált vallásoknak a ka-
tolicizmus elleni harcával, végül az ellenre-
formáció felülkerekedésével foglalkoznak,
már jóval kiegyensúlyozottabbak. A hat feje-
zetből álló történelmi vázlat legérdekesebb
részei viszont a három utolsó fejezetben (A
pozsonyi vértörvényszék, A lelkészek végső
büntetése, A gályarabok és Buccari foglyai-
nak kiszabadítása) olvashatók. Ferencz Anna
nagyon pontosan és érzékletesen írja le a
protestáns lelkészek perbe fogásának, ha-
mis vádak alapján történő elítélésének,
meghurcoltatásának és az élve maradottak
kiszabadulásának a történetét. Helyenként
szépírói erényeket is megcsillant, főleg ak-
kor, amikor a gályarab prédikátorok megpró-
báltatásait ecseteli (24-26. p.). A történelmi
vázlat az 1681. évi, a Thököly-felkelés alatt
kikényszerített soproni országgyűlés rendel-

kezéseinek ismertetésével ér véget. S nagy
kár, hogy itt véget ér! Logikailag persze köny-
nyen magyarázható: a soproni országgyűlés-
sel zárul le a „gyászévtized". Azonban egyál-
talán nem vált volna a munka kárára, ha a
szerző vagy a vázlat végére, vagy a zárszó
elé beiktat egy kitekintést arról, hogy miként
alakult a gömöri régió vallási képe a 18. szá-
zadban, a katolicizmus igazán nagy, újbóli
előretörése idején, amely elsősorban a szá-
zad uralkodóinak a nagyon is átgondolt tele-
pítési politikájából fakadt, s amelynek révén
a 16-17. század fordulóján már-már kihalás-
ra ítélt római katolikus egyház követőinek a
száma országos szinten elérte (az immár jó-
val nagyobb lélekszámú) összlakosság közel
felét (49%). A protestánsoké meg együtt a
negyedét sem (reformátusok 14%, evangéli-
kusok 9%). Meg aztán a jelenlegi állapotokat
sem lenne érdektelen közzétenni.

A könyv második részében a pozsonyi
vértörvényszék elé idézett protestáns lelké-
szek és tanítók életrajzai olvashatók
(34-99. p.). Az olvasó összesen negyvenöt
gömöri (közülük egynek a neve nem ismert)
és két kishonti prédikátorról talál hosszabb-
rövidebb ismertetést. Kalas Márton kálosai
református lelkészről mindössze négy sor
szól, viszont Otrokocsi Fóris Ferenc rimas-
zécsi református lelkésznek, aki érdekes
módon jóval a megpróbáltatások után katoli-
zált, és élete végén a katolikus és a protes-
táns vallások összebékítésén fáradozott si-
kertelenül, viszont több mint két teljes oldal
jutott - az aránytalanságok nyilván a fellelhe-
tő forrásanyagok mennyiségéből adódnak. A
leírások- a jegyzetek tanúbizonysága szerint
- egyébként nagyon sok forrás felhasználá-
sával készültek. Az életrajzok után található,
ügyesen összeállított összegzésekből
(100-103. p.) az olvasó gyorsan képet kap-
hat a 47, vértörvényszék elé idézett gömöri
és kishonti lelkész és tanító sorsáról. A
könyvet - a szerző zárszava és a felhasznált
irodalom jegyzékét követően - a Sárospataki
Református Kollégium Tudományos Gyűjte-
ményeiből származó képi és írásos doku-
mentumok (105-123. p.) teszik teljessé.

Pelle István

00022-10.jpg

TANULMÁNYOK

ZUZANA POLÁCKOVÁ

A nemzetközi nem állami intézmények
és zsidó szervezetek szerepe az első világhá-
ború utáni kisebbségvédelem kialakulásában

Zuzana Polácková                                                                                                        94(4)(=411.16)"1918/1938"

The Role of International non-state institutions and                                     323.1(4)(=411.16) )"1918/1938"

Jewish Organisations in the Creation of Minority Protection
after the flrst world war

League of Nations, minority protection system, Eastern-European Jews

Az első világháború befejezésével új nemzetközi rendszer jött létre. Ennek részeként
alakult meg a Népszövetség, melynek fő célja az volt, hogy elejét vegye - multilate-
rális diplomáciai tárgyalások útján - a lehetséges háborús konfliktusoknak. A Nép-
szövetség Egyezségokmányát 1919. július 28-án beiktatták a versailles-i békeszer-
ződésekbe. A béke szavatolására hivatott új rendszer alapvető problémáját a kár-
pótlások és a határok kérdése jelentette. A határokkal és Európa új politikai térké-
pével kapcsolatos gondok előtérbe kerülése során a békekonferencia tárgyalásai-
nak napirendjére került a kisebbségek ügye is.1

A kisebbségek helyzetével, az új államalakulatokon belüli jogállásával a béke-
konferencia kezdettől fogva foglalkozott. A kisebbségekre vonatkozó záradékok írás-
ba foglalása a békeszerződések kidolgozásának szerves része lett.2

A kisebbségi problémakörnek a békekonferencián történő felvetése nem volt
magától értetődő fejlemény. A szövetségesek ennek a háború folyamán csekély fi-
gyelmet szenteltek. A kisebbségek ügyét elhomályosította egy másik hasonló, de el-
térő kérdés, a nemzetek önrendelkezési jogának kérdése. A szövetségesek autonó-
miát ígértek az Osztrák-Magyar Monarchia több népének, de a titkos szerződések
közül csak a románokkal kötött megállapodás tartalmazott biztosítékokat az új szu-
verenitás keretében neki juttatott területen élő kisebbségek számára. (Arról a köve-
telésről volt szó, amit Oroszország támasztott a bánáti szerbekkel kapcsolatban,
hogy azokat ne sújtsa az elrománosítás).3

A Központi Hatalmak a kisebbségi gondok iránt nagyobb figyelmet tanúsítottak.
A breszt-litovszki nyilatkozatban (1917. december 8-9.) többek között a következő
megállapítás szerepelt: „A kisebbségi jogok védelme a népek önrendelkezési joga-

Zuzana Polácková

nak szerves részét képezi." Ennek megfelelően kötelezettséget vállaltak a kisebb-
ségi jogok védelmezésére mindenütt, ahol az lehetséges lesz s szükségessé válik.
A kisebbségi jogok szorgalmazásában legmesszebbre az orosz küldöttek mentek el,
akik a kisebbségek számára közigazgatási autonómiát követeltek.4

A kisebbségi problematika felvetését a békekonferencián főként a nem állami
szervezetek szorgalmazták, amelyekben erős volt a zsidó közösségek képviselete.
Ezek tagjai világszerte immár évszázadok óta szenvedő alanyai voltak a polgári és
politikai jogok korlátozásának, valamint a pogromok során elkövetett tömeggyilkos-
ságoknak. Ezt elsősorban a háború és a pogromok sújtotta kelet-európai zsidóság
élte meg. A zsidók Európa e térségének többi népeitől eltérően nem léphettek fel
területi követelésekkel, mert sehol sem alkottak helyi többséget. A határváltoztatá-
sok és az új államalakulatok létrehozása nem oldhatta meg a zsidók gondjait. Csu-
pán az egyik elnyomást válthatta fel egy másik. Minthogy a zsidók mindenütt kisebb-
ségben voltak, jogaikat csak nemzetközi garanciák biztosíthatták. A közép- és kelet-
európai zsidóság ebből kifolyólag is fokozott tevékenységet fejtett ki, és nyomást
gyakorolt a békeelőkészítőkre a kisebbségekre vonatkozó szerződéstoldalékok
megszövegezése során. Kérdéses viszont, hogy a béke megteremtői kellő figyelmet
fordítottak volna-e a zsidók részéről jövő memorandumoknak és petícióknak anél-
kül, hogy nem karolták volna fel azokat az amerikai zsidóság képviselői, Julián W.
Mack és Louis Marshall professzor, akik a Népszövetség mellett működő zsidó de-
legáció bizottságának alapító tagjai lettek. Nekik ugyanis napi bejárásuk volt Wilson
elnökhöz és a békekonferencia vezető személyiségeihez.5

A cionizmus volt az egyik alapvető neuralgikus pont, amely akadályt jelentett a
kisebbségi jogokért síkraszálló nem állami szervezetek egységes platformjának ki-
alakításában. A cionista mozgalom - melynek eszmei alapjait a Budapesten szüle-
tett, majd Bécsben és Párizsban élő magyar-zsidó entellektüel, Theodor Herzl vetet-
te meg a Der Judenstaat (A zsidó állam) című könyvében - a 19. századi Bécs mul-
tinacionális közegében bontakozott ki. A századvég Közép-Európáját antiszemita
hullám öntötte el.6 E társadalmi jelenség, amely meghatározó módon beleszólt a
20. század történelmének alakulásába, tömören úgy jellemezhető, mint a zsidók
társadalmi felemelkedésével szembeni, a lakosság részéről megnyilvánuló elége-
detlenség kifejezésre jutása. Az így feltámadó elégedetlenség a 19. század végén,
a tömegpártok létrejöttének időszakában fokozatosan politikai dimenziókat öltött,
és az antiszemitizmus a politikai befolyásszerzés eszközévé vált azoknak a politiku-
soknak és közéleti személyiségeknek a körében is, akik korábban nyíltan együttmű-
ködtek a zsidókkal.7 A zsidó lakosságnak a 18. században elindult és eredménye-
sen, kisebb-nagyobb megszakításokkal haladó fokozatos emancipációja és integrá-
ciója a 19. század végén zsákutcába jutott. A már említett alapvető okokon kívül az
antiszemitizmusnak Európában táptalajt adott a Monarchia keleti tájairól és az
Oroszországból bevándorló, a pogromok és a zsidóellenes törvényhozás elől mene-
külő szegény zsidó rétegek tömeges megjelenése is. A 19. század végén lendületet
kapott társadalmi és politikai mozgás a társadalom széles rétegeinek körében bi-
zonytalanságot és félelmet váltott ki, ami nem hagyta érintetlenül az uralkodó arisz-
tokráciát sem. Műveltebb köreikben jelentkezni kezdett az aggály, hogy az antisze-
mitizmus hozzájárul a szociális zavargások előidézéséhez. Az antiszemita politikai
ideológia kialakulását számottevő szociális kihatás kísérte. Bécsben a „keleti kol-

A nemzetközi nem állami intézmények és zsidó szervezetek szerepe... 5

dusok" megjelenése, ahogy akkor a szegény zsidó jövevényeket nevezték, aggályo-
kat és bizonytalanságot keltett a Bécsi Zsidó Közösség gazdagabb köreiben is.8 Az
emancipálódott és a bécsi társadalom által elfogadott gazdag zsidók veszélyeztet-
ve érezték magukat az elégedetlen szegény zsidó bevándorló tömegek részéről, hi-
szen ezek megjelenése és jelenléte fokozta a valamennyi zsidóval szembeni ellen-
szenvet. E problémát illetően Theodor Herzl kínált megoldást a már említett könyvé-
ben. A zsidók Palesztinába költözése jelentette volna az antiszemitizmusnak a tár-
sadalomból való száműzését. A 19. század végén és a 20. század elején tehát a ci-
onista mozgalmat nemcsak azok a zsidó körök pártfogolták, akikben élt a zsidó ál-
lam megalakításának óhaja, hanem az antiszemitizmus politikai intézményesülésé-
től és annak szociális kihatásától tartó gazdag keresztények is. Ezt a tényt illuszt-
rálja Heinrich Coudenhove-Kalergi grófnak (a Pánerópa-terv szerzője, Richárd Niko-
laus Coudenhove-Kalergi apjának) az esete is, aki ifjú korában antiszemita, illetve
antijudaista nézeteket vallott - vallási és gazdasági okokból. Később, a sémi nyel-
vekben és filozófiai tanokban szerzett jártasságra szert téve belevágott az antisze-
mitizmus elemzésébe. A Das Wesen des Antisemitizmus (Az antiszemitizmus lénye-
ge) című könyvében arra a megállapításra jut, hogy az antiszemitizmusnak és ször-
nyű szociális következményeinek felszámolására egyedül a zsidók Palesztinába köl-
tözése jelenthet megoldást. Meg volt győződve ugyanis arról, hogy a lakosságnak
az antiszemitizmus által bátorítást kapó elégedetlen rétegei körében idővel elmosó-
dik a gazdag zsidók és a gazdag keresztények közötti különbségtétel. („Ist einmal
das Gros der Juden weg, so werden sich die Christen mit den in Európa zurück geb-
liebenen Juden wegen derén geringer Zahl sehr gut vertragén, der Antisemitismus
wird ausgelebt habén, lm Zionismus liegt das Heilmittel, die Befreiung, die Rettung
für Juden, ihn durchzu setzen mit allén Mitteln sollte das gemeinschaftliche Ziele
aller Juden und christlichen Philantropen sein."9)

Az antiszemitizmus elleni harc a világméretű békemozgalomban is szerepet ját-
szott, s már a 19. század végén annak szerves alkotóeleme lett. Bertha von Sutt-
ner, született Kinski grófnő egyik alapítója volt a békemozgalomnak, s az első nő
volt, akinek 1905-ben odaítélték a Nobel-békedíjat. Személyében a békéért, az em-
beri jogokért és a nők emancipációjárt folyó harc fáradhatatlan elkötelezettjére ta-
lált. Férjével, Arthur Gundacarro von Suttnerral 1891-ben Bécsben megalakította a
Vérein zur Abwer des Antisemitismus elnevezésű, az antiszemitizmussal szembeni
védelmet pártoló egyesületet. Egyezményes krédójuk így hangzott: „Mindaddig,
amíg el nem érjük a békét kifelé (államközi szinten), meg kell teremtenünk a belső
békét (a társadalmon belül)." Bertha von Suttner kezdetben elvetette a cionizmus
gondolatát, a nacionalizmus megnyilvánulási formájának tekintve azt, amelynek tel-
jes elfogadását a kezdetben vallott „naiv" kozmopolitizmusa nem tette lehetővé
számára.

Másfelől viszont Bertha von Suttner művelt és világot járt nőként undorodott az
antiszemitizmus bárminemű formájától, ami végül is az említett egyesület megala-
kítására késztette. A kezdeményezés sikertelensége, annak politikai és társadalmi
csődje nyomán jutottak el a békemozgalom képviselői a cionizmusnak mint az anti-
szemitizmus elleni lehetséges harci eszköznek a gondolatához. A 19. század végén
Theodor Herzl közeli kapcsolatba került mindkét férjjel. Főként Bertha von Suttner
jóvoltából s a fontos politikusokkal és magával az uralkodóval fennálló kapcsolata-

Zuzana Polácková

inak köszönhetően HerzI gondolatait sikerült a kor politikai és tudományos elitjével
is megismertetni. Bertha von Suttner a cionizmus gondolatát egész 1914-ig, az el-
ső világháború kitöréséig valamennyi békekongresszuson szorgalmazta. így az anti-
szemitizmus ellen és az üldözött zsidó kisebbség jogaiért folytatott harc a békemoz-
galomnak és a hozzá tartozó szervezeteknek tartós részévé vált. Ez a tény egyben
magyarázatul szolgál arra, hogy miért foglaltak el olyan erős pozíciókat a zsidók a
nem állami nemzetközi szervezetekben, s ezek miért rendelkeztek olyan kiérlelt és
érvgazdag jogi és társadalmi kisebbségvédelmi modellekkel. A kisebbségi jogvédel-
mi követelmények kidolgozottságára nem utolsósorban kihatott az a körülmény is,
hogy számos, a követelések kimunkálásával megbízott jogtudós a Monarchia oszt-
rák részéből származott, otthonosak mozogtak a multikulturális közegben, és ta-
pasztalataik voltak az ilyen körülmények között érvényesülő törvénykezést illetően.
A nem állami szervezetek és egyesületek már a háború folyamán nagy figyelmet
szenteltek a hadviselő országokat érintő kisebbségi jogok garantálásának. Ebből a
szempontból a legfigyelemreméltóbbnak két nemzetközi szervezet tevékenysége
számít: a svájci Lausanne-ban székelő Office des Nationalités és a Central Organi-
sation for a Durable Peace hágai székhellyel. A Svájcban működő hivatal Európa és
a Közel-Kelet optimális felosztását szorgalmazta - az etnikai határok alapján. A má-
siknak, a hágai szervezetnek a célja olyan rendszer körvonalazása volt, amit min-
den újonnan létrejött szuverén állam elfogad. Ismeretes az Office des Nationalités
által kidolgozott dokumentumnak, a Nyilatkozat a nemzetiségek jogairól című javas-
latnak a megszületése, amely kinyilvánította a nemzetiségek számára a faji, vallási
és nyelvi jogok biztosítását csakúgy, mint az önálló állam vagy föderáció létrehozá-
sához való jogot. A Nyilatkozat az egyén szabad választási lehetőségére épült, mely-
nek egyidejűleg megfelelő intézmények létrehozásával kellett párosulnia. A hágai
központi szervezet a nemzetiségek jogairól szóló nemzetközi szerződésjavaslatában
konkrétabb követeléseket is kitűzött. Ezek szerint az államnak biztosítania kellett
valamennyi, a többségtől faji, vallási és nyelvi tekintetben különböző egyén számá-
ra az azonos polgári és politikai jogokat. Ezek közé tartozott templomok építése és
valamennyi szintű, az egyetemeket is magában foglaló iskolák létesítése. Ebben az
összefüggésben érdemes elgondolkozni a „faj" fogalmán, amely sűrűn megjelenik
nemcsak az egyes kisebbségvédelmi javaslatokban, hanem a békeszerződések ki-
sebbségekre vonatkozó függelékeinek végső változatában is, kiegészítő magyaráza-
tok nélkül. A „faj" mint fogalom Európában bizonyíthatóan először az 1913. évi bu-
karesti konferencia aktáiban fordul elő. A Romániából a 19. század második felé-
ben tömegesen emigráló zsidók az amerikai zsidóközösségeken belül erős érdek-
csoportot képviseltek, és megbízták Louis Marshallt, az American Jewish Commitee
elnökét (a szervezet később jelentős szerepet játszott 1919-ben Párizsban a béke-
szerződések kisebbségi záradékainak megszövegezése során), hogy az USA képvi-
selőjeként erőteljesen szorgalmazza annak a záradéknak a szerződésbe iktatását,
miszerint „life, liberty an equality to all inhabitants of the countries involved, irres-
pective of race and creed..." (élet, szabadság és egyenlőség valamennyi érdekelt
ország lakosai számára, fajra és hitre való tekintet nélkül...). Ezt a kívánalmat vi-
szont Románia képviselői elutasították azzal az indoklással, hogy „...the Jewish
inhabitants vili be accorded to the same rights and privileges as are given to per-
sons of other races and religions..." (... a zsidó lakosságnak kijárnak majd ugyan-

A nemzetközi nem állami intézmények és zsidó szervezetek szerepe... 7

azok a jogok és kiváltságok, mint amilyenekkel más fajok és hitvallásúak rendel-
keznek...).10 Az amerikai fél 1919-ben a békekonferencia során memorandumaiban
és jelentéseiben gyakran használta a „race" (faj) fogalmat. Ez nyilván az „ethnicity",
illetve „nation" fogalmának kitágítását (felcserélését) és pandanját jelentette, ame-
lyeket a cionista szervezetek használtak a békekonferencia legfőbb képviselőihez
intézett memorandumaikban. A „racial" (faji) jelző kapta azt a szerepet, hogy magá-
ban foglalja valamennyi nyelvileg és kultúrájában eltérő csoport kivételességét, egy-
séges bázist teremtve az utódállamok többségi társadalmába történő integrálás
(asszimiláció?) számára.

A békekötési folyamat és a vele összefüggő új európai határok kialakítása a szo-
cialista mozgalom figyelmét is felkeltette. A szocialista mozgalom érdeklődésének
középpontjában a népek önrendelkezési joga állt; a kisebbségi problémával a szo-
cialisták csak később, a Poale Zion nevű zsidó szocialista szervezet felvetésére
kezdtek el foglalkozni. E szervezet kezdeményezésére az 1917 júniusában tartott
rendszeres évi stockholmi konferencia jóváhagyta a zsidókérdés nemzetközi szabá-
lyozásáról szóló, az egyéni jogokat szavatoló posztulátumot. Amíg viszont a szocia-
lista mozgalmat magával ragadta a háborús pszichózis, nem volt mód semminemű
tartósabb definíció elfogadására. A háború után megváltozott a helyzet. Az 1919
februárjában Bernben tartott Nemzetközi Szocialista Konferencia már behatóbban
foglalkozott a kisebbségek helyzetével, és megállapította, hogy a nemzetek jogainak
védelme mind a többségieket, mind pedig a kisebbségi közösségeket illetően sza-
vatolja a Népszövetség által meghatározott és garantált jogminimumot.

A békeszerződések megkötése ugyan a nagyhatalmak kezében volt, de azok ki
voltak téve az otthoni, az említett nem állami szervezeteket is magában foglaló köz-
vélemény nyomásának. A legerősebb pressziót kormányaikra a szocialisták és a zsi-
dó közösségek gyakorolták. A zsidóság az egész világon egységesen lépett fel két
kérdésben: zsidó otthonteremtést követeltek Palesztinában, valamint a közép- és
kelet-európai zsidó lakosság helyzetének javítását. Ebben a vonatkozásban főként
a romániai, lengyelországi és az oroszországi zsidók helyzetének javítása került elő-
térbe.

A franciaországi és a brit zsidó egyesületeknek sikerült megszerezniük a kor-
mány biztosítékokat nyújtó egyetértését Palesztina kérdésében. A kelet-erurópai zsi-
dó közösségek helyzetével és garanciáival kapcsolatban a francia Alliance Israélite
Universelle és a brit Joint Foreign Committee beérte azzal, hogy két területen nyo-
mást gyakoroljanak: állampolgárság megadását a romániai zsidóknak, az oroszor-
szági zsidókkal szembeni restriktív intézkedések megszüntetését és biztosítékok
nyújtását a lengyelországi zsidóknak.

A közép- és kelet-európai zsidószervezetek a Amerikai Egyesült Államok és Ka-
nada zsidó közösségeivel együttműködve tovább mentek követeléseikben. Arra tö-
rekedtek, hogy nemzetük számára biztosítsák a perszonális uniót úgy, ahogy azt az
említett hágai Central Organisation for Durable Peace javasolta.11

A zsidó szervezeteknek 1919 márciusában, hatalmas viták után sikerült létre-
hozniuk Párizsban az egységes Comité des Délégations Juives aupres de la
Conférence de la Paix-ot (A békeszerződés melletti zsidó küldöttségek bizottsága),
azonban egyesek nacionalista irányultsága miatt nem sikerült konszenzust kialakí-
tani mindegyik delegációval. A bizottság Nahun Sokolow elnökkel és Léo Motzkin fő-

8 Zuzana Polácková

titkárral az élen elsősorban a palesztinai zsidó haza megteremtését szorgalmazta,
összességében mintegy 12 millió zsidó nevében. Ez a képviselet kiterjedt az Ame-
rikai Zsidó Kongresszus tagjaira, a besszarábiai, a bukovinai és a kelet-galíciai, to-
vábbá az olaszországi, lengyelországi, romániai, oroszországi és ukrajnai zsidóság-
ra, ugyanakkor a Bnai Brith és az amerikai cionisták szervezete a görög és a jugo-
szláviai zsidók érdekvédelmét is ellátta. A bizottság azt követelte a békekonferenci-
ától, hogy Palesztinát helyezze a Népszövetség fennhatósága alá, amely ezt követő-
en a terület irányítását átruházza Nagy-Britanniára. Ennek eredményeként alakult
volna meg az autonóm zsidó állam, egyben biztosítva a polgári és vallásgyakorlási
jogokat valamennyi, az adott területen élő nem zsidó közösségeknek is.12 A bizott-
ság nemcsak a palesztinai zsidó állam létrehozásának kérdését feszegette, hanem
általános értelemben is síkraszállt a kisebbségi jogvédelem nemzetközi garanciái-
ért. A kisebbségi jogokat kollektív jogokként szorgalmazta, és a nemzetiségek szá-
mára nemcsak polgári és politikai jogokat követelt, hanem a területi autonómiával
szorosan összefonódó kulturális és nemzeti jogokat is.

Az amerikai zsidóság küldöttei, egyben a bizottság vezetésének is tagjai, 1919.
április 10-én meglátogatták R. Lasingot, aki W. Wilson amerikai elnökkel együtt a
konferencián az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviselte, s átadták neki kö-
veteléseiket. Ezek között szerepelt, hogy a faji és vallási kisebbségek jogainak ga-
rantálása magában a Népszövetség Egyezségokmányában is szerepeljen. Hozzáve-
tőleg ugyanebben az időben az amerikai zsidó közösség vezető alakja, 0. Brandeis,
aki Wilson személyes barátja volt, igyekezett meggyőzni tanácsadóit arról, hogy az
említett elvnek a Népszövetség Paktumába való beiktatása elkerülhetetlenül szük-
séges. Franciaország és Anglia vezető képviselői, Lloyd George és Clémenceau ezt
a javaslatot elvetették azzal, hogy a zsidó közösségek és kisebbségek követelései-
vel várni kell az egyes országokkal történő békekötésig.

A zsidó képviselet ösztönzésére Woodrow Wilson elnök igyekezett a kisebbségek
számára általános biztosítékokat is keresztülvinni, vagyis olyanokat, amelyek a bé-
kekonferencián résztvevő valamennyi országra kiterjedtek volna. Wilson értelmezé-
sében főként a vallási szabadságjogokról volt szó.

Azonban ezt a követelést sem - amely a francia, olasz, görög és belga küldöttek
határozott ellenzésével találkozott - sikerült elfogadtatnia. Ezt a negatív álláspontot
felerősítette a japán küldött követelése is, aki a Népszövetség Egyezségokmányá-
val kapcsolatban valamennyi tagország egyenjogúságát rögzítő függelékért emelt
szót. Ez ellen fellépett Balfour brit küldött, felszólalásában megjegyezve, hogy a min-
den ember egyenjogúságáról szóló kijelentés a 19. századba való, neki ez egyálta-
lán nem tetszik és nem tartja igaznak.13

A kisebbségi záradékok általános érvényének kérdéséről, főként németországi
és olaszországi bevezetésével kapcsolatban a konferencián továbbra is heves vita
folyt. Az elfogadtatásukra irányuló igyekezet meghiúsult, jobbára a brit küldöttek el-
lenállása miatt, akik azzal érveltek, hogy bevezetésük kisebbségek létrejöttéhez ve-
zetne ott, ahol még nem léteznek, és ezáltal a stabilitás megbomlásának új tűzfész-
kei jönnének létre.14

Az újonnan alakult államok kisebbségi és gazdasági kérdései 1919. május else-
jén életre hívták a Comité des nouveaux états-t, az új államok bizottságát. Május-
ban újból felélénkült a zsidó küldöttek bizottságának a tevékenysége, amely a fent

A nemzetközi nem állami intézmények és zsidó szervezetek szerepe... 9

említett szervezetnek beterjesztett memorandumban közigazgatási és kulturális au-
tonómiát követelt az illető ország területén élő kisebbségek számára. A dokumen-
tumban ennek feltételeként szerepelt, hogy a kisebbség lakosságon belüli aránya
meghaladja az 1 százalékot. A bizottság képviselői ezt az indítványt sürgősen eluta-
sították, mivel ez szerintük egyet jelentene olyan körülmények megteremtésével,
amelyek lehetővé tennék, hogy állam alakuljon az államban. Franciaország és Nagy-
Britannia politikusai kezdettől fogva egyéni jogokat helyeztek kilátásba a kisebbsé-
gek számára.

A békekonferencián, 1919-1920 folyamán 10 nemzetiségi záradékot tartalma-
zó szerződés megkötésére került sor (Lengyelországgal, Jugoszláviával, Csehszlová-
kiával, Romániával, Görögországgal, Örményországgal, Magyarországgal, Ausztriá-
val, Bulgáriával, Törökországgal). A zsidó közösségek vonatkozásában a békeszer-
ződés a legmesszebbre Lengyelország esetében ment, ugyanis a többi szerződés-
hez képest két speciális cikkelyt is tartalmazott: a 10. cikkely a saját zsidó iskolák-
ról szólt, a 11. pedig a sabbath munkaszüneti napként való megélésének jogát
mondta ki.15 Ezek a kisebbségi szerződések az illető állam számára a kötelességek
két általános érvényű típusát szabták meg. Egyfelől: az állam valamennyi lakosát,
függetlenül attól, hogy az adott állam polgárai-e vagy sem, megilleti az élet és a sza-
badság védelmének, valamint a szabad vallásgyakorlásnak a joga. Másrészt min-
den olyan polgárt, illetve kisebbséghez tartozó személyt, aki a faji, vallási és politi-
kai kisebbség fogalmába belefér, megilletik az egyenlő polgári és politikai jogok, biz-
tosítva a választás és választhatóság jogát ugyanúgy, mint a többség tagjai számá-
ra. Ide tartozott a szabad anyanyelvhasználat az üzleti életben, az egyházi szertar-
tásoknál, a közéletben és a bírósági gyakorlatban. A jogok között szerepelt egyhá-
zi, művelődési és pártoló szervezetek önköltségen történő alakításának joga is.
Azokban a járásokban, ahol a kisebbség bizonyos számarányban élt, igényt tartha-
tott az alapfokú anyanyelvű oktatás állami szavatolására és finanszírozására, vala-
mint a hivatalos okmányok kisebbségi nyelven történő kiállítására.

Minthogy a kisebbségi jogok ez utóbbi köre nagyobbára az újonnan alakult álla-
mok polgárait érintette, további probléma merült fel. Kialakult az állampolgárság
nélküli személyek csoportja. Helyzetüket bonyolította a honosság jogi kategóriájá-
nak újbóli bevezetése is, főként a volt Osztrák-Magyar Monarchia területén. Ezek-
ben a zavaros háború utáni időkben sok személy különféle okoknál fogva nem ren-
delkezett illetőségi joggal, így nem kaphatott állampolgárságot egyetlen utódállam-
ban sem. Ez a helyzet főleg a kisebbségeket, a politikailag nemkívánatos és hátrá-
nyos szociális helyzetű személyeket, a nyugdíjasokat, özvegyeket és árvákat sújtot-
ta. A két háború közötti Csehszlovákiában számukat 80 ezerre becsülték. A Heimat-
recht, tehát illetőségi joggal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy Ausztriában
ez a jog fontosabb volt, mint maga az állami hovatartozás. Az illetőségről maguk a
községek döntöttek, s ezeket elsősorban a gazdag és a köztiszteletben álló szemé-
lyek érdekelték. A honosság 10 évi ott-tartózkodás igazolásával vált megszerezhe-
tővé házasságkötés, a községnek születési helyként történő nyilvántartása, illetve
közhivatali tisztség betöltése alapján. Az illetőségi jog ugyan meghatározó, de nem
egyedüli előfeltétele volt az állampolgárság megszerzésének. Egyes esetekben a
hatóságok megkövetelték a megfelelő lakhely igazolását, és a már említett, a lakos-
ság többségével való faji, etnikai és nyelvi kompatibilitást. Az állampolgárság meg-

10 Zuzana Polácková

szerzésének egész folyamatába beleszólt az időtényező is, minthogy a békeszerző-
dések és a kisebbségi függelékek ratifikálása idején az illetőségi jogot maguk a köz-
ségek is megadhatták. Ausztriában ez a jogszabály-módosítás azt eredményezte,
hogy az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területeiről, elsősorban Galíciából és
Bukovinából származó zsidó menekültek ezrei folyamodtak honosításért, majd ál-
lampolgárságért Bécsben. S bár a törvény szerint erre megvolt a jogalapjuk, igyeke-
zetük a politikai pártoknak, sőt magának a zsidó közösségnek az ellenállásába üt-
között, minthogy annak nem fűződött érdeke „keleti koldusok" jelenlétéhez. Ezek-
nek a személyeknek a Lengyelországba történő kitiltásához (ismeretes a lengyel
kormánynak ez ügyben a Népszövetséghez intézett petíciója) jól jött az az érv, hogy
a zsidók sem etnikailag, sem nyelvileg - minthogy lengyelül és jiddisül beszéltek -
nem tartoznak az osztrák nemzet többségéhez. Ennek folytán 25 ezer embernek
kellett elhagynia Bécset.

Nemzetközi szinten az állampolgárság nélküli személyek problémájával első íz-
ben az utódállamok nemzetközi konferenciája foglalkozott 1922-ben Rómában. A
Népszövetség melletti Brit Liga 1926 tavaszán olyan határozatot terjesztett elő,
amely felhívta a Népszövetség Tanácsát, hogy forduljon a Hágai Legfelsőbb Bíróság-
hoz. Ennek tanácskozási joga volt az erről a témáról folyó vitában, s javaslatot tett
a Népszövetség melletti Jogászbizottság létrehozására. A Népszövetség melletti Né-
met Liga (a csehszlovákiai németeket képviselve) határozatot terjesztett a Népszö-
vetség Tanácsa elé, ami azonban visszhangtalan maradt. Az állampolgárság nélkü-
li személyek égető problémájáról vallanak a kisebbségi csoportok ülései is, az úgy-
nevezett kisebbségi kongresszusok, amelyek szerveződése 1926-ban kezdődött
Genfben. Az 1926-ban tartott második ülésen megállapítást nyert, hogy az egyes
utódállamokban eltérő az állampolgárság megszerzésének szabályozása. Némely
államban ez a békeszerződés megfelelő cikkelyei, illetve a kisebbségi függelékek
alapján történt, másutt viszont a hivatalnokok teljesen önkényesen jártak el. A
kongresszus résztvevői megegyeztek abban, hogy az opció során általában az állam-
érdek érvényesül, és a politikai, kisebbségi és szociális okokból nemkívánatos sze-
mélyek állampolgárságot nem kapnak. Az állami hivatalok ilyesfajta magatartása vé-
gighúzódott az egész két világháború közötti időszakon, minthogy az állampolgárság
nélküli személyek problémáját az utódállamoknak a 20. évszázad harmincas évei-
ben sem sikerült megoldaniuk.

A békeszerződések aláírását követően az újsütetű Népszövetség előtt felmerült
a probléma: miként biztosítható az új geopolitikai térség stabilitása. A kisebbségek
ebben a képződményben olyan fontos elemet jelentettek, amely a maga követelé-
seivel és elégedetlenségével veszélyeztethette az egész szerkezetnek az épségét.
A Népszövetség azáltal, hogy a békeszerződésekből fakadó kötelezettségeket vál-
lalt magára, kénytelen volt megalkotni a szerződés esetleges megsértése miatti pa-
naszok megtárgyalásának procedúráját meghatározó alapvető rendszabályokat. Ez
az eljárásmód a húszas évek folyamán alakult ki, és végleges formáját csak a har-
mincas éveket követően nyerte el. A kisebbségek képviselőinek panaszát csak
olyan probléma képezhette, amelyet magában foglaltak az egyes kisebbségekkel
kötött szerződések (így például a magyar kisebbség Romániában nem emelhetett
panaszt amiatt, hogy Romániában nincsenek gimnáziumok). Ily módon egyúttal kö-
rülhatárolódott a kisebbségek számára garantált jogoknak a dimenziója is.

A nemzetközi nem állami intézmények és zsidó szervezetek szerepe... 11

További korlátozást jelentett, hogy a szerződések értelmében, amennyiben fel-
merült a bennük foglalt rendelkezések megsértésének gyanúja, az egész ügy kivizs-
gálásának és a jogorvoslásnak a követelésével csak olyan állam képviselője léphe-
tett fel, amely tagja volt a Népszövetség Tanácsának. Később ezt a rendelkezést li-
beralizálták, és valamennyi állam és minden kisebbség benyújthatott petíciót a Nép-
szövetséghez. Az egész folyamatot azonban ismét csak a Népszövetség Tanácsá-
nak tagja indíthatta el. A beadványnak 5 tartozékot kellett tartalmaznia:

1.  Tartalma nem haladhatta meg a kisebbségi szerződések által nyújtott bizto-
sítékokat.

2.  Alaki szempontból nem tartalmazhatott olyan kitételeket, amelyek zavarnák
a kisebbség tagjai és az illető, a kisebbséget magában foglaló ország közöt-
ti politikai viszonyokat.

3.  Nem lehetett névtelen.

4.  Nem tartalmazhatott sértő kifejezéseket.

5.  A benne foglalt információk nem képezhették tárgyát a megelőző petíciónak.

A beadvány tanulmányozása a Népszövetség Titkársága alá rendelt Adminisztra-
tív és Kisebbségi Ügyek Bizottságára tartozott. Amennyiben a Bizottság elfogadha-
tónak tartotta a beadványt, a főtitkárnak igazolnia kellett azt, és el kellett juttatni
másolatát annak az államnak, ahová a kisebbség tartozott. A külügyminisztérium
aztán állásfoglalást dolgozott ki a petícióhoz. Ezt követően a beadványt az illető kor-
mány állásfoglalásával együtt áttanulmányozta a Népszövetség Tanácsának minden
tagja. A Tanács elnöke kinevezett két, később négy tanácstagot, hogy vele közösen
áttanulmányozzák, és mondjanak véleményt a petícióról. Ennek a kis bizottságnak
az állásfoglalása a Népszövetség Tanácsához került véleményezésre, melynek ülé-
sén részt vett az illető állam képviselője is. A Tanács ülését valamely Európán kívü-
li országból származó ún. raportőr {jelentéstevő) vezette be és fűzött magyarázatot
a petícióhoz. A vita végeztével a raportőr javaslatot tett a további eljárást illetően.
Legtöbbször ez a következőképpen történt:

1.  A Népszövetség Tanácsa az illető állam kormánya által kidolgozott értékelést
kielégítőnek találta, és a kérdést elhalasztotta.

2.  A Népszövetség Tanácsa visszajuttatta az egész iratcsomót a raportornek az-
zal, hogy fel kell újítani a tanácskozást az illető kormánnyal.

3.  A Népszövetség Tanácsa a döntést későbbre halasztotta, mindaddig, amíg
nem kerül sor újabb információk benyújtására.

4.  A Népszövetség Tanácsa a Legfelsőbb Bíróság javaslatára felszólíthatta az il-
lető állam képviselőit a helyrehozatalra és az országban uralkodó állapotok
megjavítására.

Több száz petíciót nyújtottak be 1925-ig, de közülük csak három minősült elfo-
gadhatónak: kettőben a lengyelországi és felső-sziléziai németek fogalmazták meg
követelésüket. A harmadik petíció a magyarországi zsidó közösség panaszát tartal-
mazta a magyarországi egyetemeken bevezetett numerus clausus miatt.16

A nagyhatalmak kisebbségi politikájának fő célja a világháború utáni területi fel-
osztás fenntartása volt. Többek között ennek folytán nyert először a történelemben
intézményes jelleget a kisebbségvédelem. Az egyes országok kisebbségei nemzet-
közi biztosítékokat kaptak, és a garanciákat azok alkotmányaiban is lefektették.
Ugyanakkor a kisebbségeket érintő cikkelyeknek összhangban kellett állniuk a nem-

12 Zuzana Polácková

zetközi egyezményekkel. Azáltal, hogy a kisebbségi szerződések az európai államo-
kat első és másodosztályba sorolták, egyúttal a nagyhatalmi pozíciókat is erősítet-
ték, elsősorban Nagy-Britannia és Franciaország vonatkozásában. A nagyhatalmak
a kisebbségi szerződéseket amolyan szükséges kompromisszumnak tekintették,
amely végső soron a kisebbségek erőszakmentes asszimilációját volt hivatott szol-
gálni. A kisebbségek asszimilációjának az állami többség érdekeivel való azonosu-
lás nyomán kellett végbemennie. Ennek folytán a kisebbségi ügyintézésmód is erő-
teljesen bürokratizálódott, feleslegesen vontatott volt, s a petíció jóváhagyása alá-
rendelődött a politikai döntéseknek és érdekeknek. Kérdéses, hogy a nemzetállami
elv, mely az első világháború után Nyugat-Európából terjedt el, előnyös volt-e Euró-
pa középső és keleti térségében is. Az állami szuverenitás új letéteményesei gyám-
jai lettek az állami szuverenitás volt megtestesítőinek, akik kiutat újból saját eman-
cipációjukban és a versailles-i szerződés revíziójában láttak.

Jegyzetek

1.   A nagyhatalmak már a bécsi kongresszus idején (1814-1815) igyekeztek a kisebbsé-
geknek vallási jogokat és törvény előtti egyenjogúságot biztosítani. Mindez Belgiumnak
Hollandiához való csatolása kapcsán és az 1815 után a genfi köztársasághoz került
szardíniái királyság területén élő katolikus lakosság vallási jogaival összefüggésben me-
rült fel. A bécsi kongresszus szavatolta az Oroszország, Poroszország és Ausztria közöt-
ti osztozkodás nyomán szétszabdalt lengyel lakosság jogait is. E három ország garanci-
át vállalt olyan intézmények kialakítására, amelyek a lengyel lakosság számára biztosít-
ják nemzetiségük megőrzését. Az 1856. február 11-én született konstantinápolyi jegy-
zőkönyv jogegyenlőséget biztosított valamennyi vallási csoport számára, a zsidókat is
beleértve. Az 1878-ban tartott berlini kongresszuson a nagyhatalmak külön foglalkoztak
a romániai zsidók helyzetével. A kérdést Romániában gróf Launay tűzte napirendre, aki
romániai állampolgárságot követelt a zsidók számára. Javaslatát nem fogadták el. A ké-
sőbbi fejlemények igazolták javaslatának rendkívüli időszerűségét, amikor is a román
kormány a zsidókat idegeneknek nyilvánította, s ezzel állampolgárság nélküli állapotba
juttatta őket (Statenlose). - Az 1912-1913-ban lezajlott londoni, pétervári és bukares-
ti konferencián a Balkánon folyó háborúk kérdése szerepelt. Az USA kormánya javasla-
tot tett a más államokhoz csatolt területen élő lakosok helyzetének külön rendezésére.
Ismeretes, hogy a bukaresti konferencia csak némely kisebbségnek a jogait szavatolta,
s azoknak is csak a vallásgyakorlás területére korlátozva.

2.   Ezzel kapcsolatban érdemes figyelmet szentelni 0. Janowski nézeteinek, aki a húszas
években a kisebbségi problematika jeles, zsidó származású szakértőjének számított.
Janowski írásaiban rámutatott: a nyugati államok nemzetiségi homogenitása az ottani
politikusokat és államférfiakat megerősítette abban, hogy a nemzetet és államot azono-
sítani kell „Az egy nemzet, egy állam" mottó jegyében. Eleinte a nyugati politikusok nem
szenteltek figyelmet annak a ténynek, hogy Európa új területi elrendezése nyomán olyan
kisebbségi csoportok alakulhatnak ki, amelyek számára idegen lesz az új államok több-
ségi lakosságának nyelve és kultúrája. A nyugati politikusokról, franciákról, britekről és
amerikaiakról Janowski úgy vélekedett, hogy ismereteik hiányosak a békeszerződések
kisebbségi függelékeinek előkészítéséhez.

3.   Cocks, F. S.: The Secret Treaties. S. I., s. a., 52-53. p.

4.   Lásd Macartney, C. A.: National States and National Minohtes. London, Oxford Univer-
sity Press, 1934, 212-213. p.

A nemzetközi nem állami intézmények és zsidó szervezetek szerepe... 13

5.   Janowski, 0.: The Jews and Minoríty Rights 1898-1919. S. I., s. a., 205-220. p.

6.   Az antiszemitizmus kifejezést először Wilhelm Marr használta 1879-ben a The Victoryof
Judaism című munkájában.

7.   Ausztriát illetően elég csak megemlíteni az ismert zsidó entellektüelnek, a szociálde-
mokrata párt alapítójának, Viktor Adlernek a nevét, aki a hetvenes években baráti vi-
szonyban volt és együttműködött Georg Ritter von Schönererrel, a nagynémet mozgalom
megalapítójával, valamint Kari Luegerrel, a népszerű és tekintélynek örvendő bécsi pol-
gármesterrel, a keresztényszocialista mozgalom megalapítójával. Az antiszemita kijelen-
téseiről és zsidóellenes kirohanásairól ismert Kari Lueger azzal is híressé vált, hogy Bu-
dapestet felruházta a „Judapest" gúnynévvel.

8.   A bécsi zsidó közösség 1852-ben jött létre I. Ferenc József statútuma alapján.

9.   Idézi R. N. Coudenhove-Kalergi: Judenhass von Heute. Wien-Zuerich, Paneuropa Verlag,
1935, 317. p.

10.   A faj fogalmához lásd Viefhaus, E.: Die Minderheitenfrage und die Entstehung der
Minderheitenschutzvertráge auf der Paríser Konferenz 1919. Würzburg, 1960. Ezzel
kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a Romániára vonatkozó kisebbségi záradé-
kok 1919-ben „inhabitans" kifejezést használtak, vagyis lakosokról, nem pedig állam-
polgárokról szóltak, mint a többi utódállamokra érvényes záradékok. Románia esetében
a nemzetközi közösség igyekezett orvosolni a zsidó lakosság ellen elkövetett sérelme-
ket, minthogy azok a berlini kongresszus után állampolgárság nélküli kisebbségi helyzet-
be kerültek. A zsidó lakosságot érintő speciális záradékok a Lengyelországgal kötött ki-
sebbségi szerződés függelékében is szerepeltek. Ezek elsősorban a sabbath munkaszü-
netként való eltöltésének jogára, valamint oktatásügyi és kulturális jogokra vonatkoztak.
Ausztria esetében nem érvényesültek külön záradékok a zsidó lakossággal kapcsolat-
ban annak ellenére, hogy Bécsben 1914 után, illetve a Bruszilov-offenzívát követően
1916-ban mintegy 150 ezer Galíciából, a Monarchiához tartozó területről menekült zsi-
dó keresett oltalmat.

11.   Temperley, Ü. V.: A Historyofthe Peace Conference of Paris. London, 1920-1924, V. köt.
112-120. p.

12.   Les Revendications du peuple Juif concernant la Palestine. Népszövetségi arcívum
Genf, R. 1654-41/9829/9829.

13.   Macartney i. m. 220. p.

14.   A kisebbségi szerződések általános érvényű, vagyis a Népszövetség valamennyi tagja
számára érvényes bevezetése ellen a holland és a brazil képviselők is felszólaltak. Bra-
zília képviselője, Mello Franco abból az előfeltevésből indult ki, hogy vannak államok,
mint például az USA, amelyek szerinte etnikailag és politikailag homogének, s a nem-
zetközi kisebbségi jogvédelemnek esetükben nem lenne értelme. Ebből az alkalomból
Mello Franco idézte Wittert van Hooglandot, a holland szenátus tagját, aki kijelentette:
„Elegendő lenne minden államban törvénybe iktatni a kisebbségvédelmi rendelkezése-
ket ahhoz, hogy kisebbségek jöjjenek létre ott is, ahol senki sem kerülné el, hogy a ha-
sonló kisebbségek háborogjanak, áldozatoknak tekintsék magukat, és művi agitációt
fejtsenek ki, korábban előre nem látott mértékben. Vélt betegségtörténet ez, amikor is
az emberek úgy érzik, hogy már el is kapták a kórt, amint a kezükbe kerül valamiféle or-
vosi felvilágosító kiadvány." Idézi Fierlinger, Zdenék.: Demokracie a otázka národnostní.
Praha, 1931, 322. p.

15.   Société des nations. Protection des minoritás de langue, de race et de religion par la
SdN. Recueil des stipulations contenues dans les différents instruments internationaux
actuellement en viqueur. Genéve, aout 1927. Pologne II. Extráit du Traité entre les États
Unis d'Amérique, l'Empire Britannique, La Francé, l'ltalie, le japon et la Pologne, signé
á Versailles le 28. Juin 1919, 10. és 11. cikkely.

14 Zuzana Polácková

16. A kisebbségvédelmi procedúrával kapcsolatban lásd Calderwood, H. B.: The Protection
of Mimorities by The Leaöue of Nations. In: The Protection of Minorites. Geneva Special
Studies, vol. II. no. 9, September 1931, 3-28. p.

(Kiss József fordítása)

Zuzana Polácková

The Role of International non-state institutions and Jewish Organisations in the

Creation of Minority Protection after the First World War

The study explains the genesis of minority protection created within the new
world system created after the first world war. It alsó outlines the guarantees
of minority protection included in the clauses of peace agreements between
the certain countries, and the method of examining complaints because of vio-
lating these clauses, as well. This was the role of the new institution, the
League of Nations, to guarantee peace. The author emphases that until 1926
from the presented complaints after the long and difficult bureaucratic proce-
dure there was legal remedy only in three cases. The study's centre is to dis-
cuss that question that at the peace conference the minority issue was main-
ly raised by the representatives of non-state organisations, where the repre-
sentation of Jewish communities was strong. After a comprehensive survey on
the state of Eastern-European Jews, creation of anti-Semitism and develop-
ment of Zionistic movement that fact is explained that the Jewish communiti-
es of that area had the strongest influence on peace creators. Their require-
ments were taken over by the representatives of American Jews. Their organi-
sation by the League of Nations required administrational and cultural auto-
nomy for the minority everywhere, where their number exceeded 1 percent.
Their requirement was rejected by the committee of newly established coun-
tries, and the representatives of Great Britain and Francé from the beginning
urged individual rights. The study's conclusion is that the great powers consi-
dered the minority agreements as an essential compromise that leads to the
assimilation of the minority without any force.

00022-11.jpg

KONFERENCIA

Integrációs stratégiák a magyar
kisebbségek történelmében

Nemzetközi kisebbségtörténeti konferencia

Egy konferencia, amely az adott tudományág legújabb eredményeinek bemutatását
tűz ki, nem csupán az új kutatási eredmények prezentálást szolgálja, hanem lehe-
tőséget teremt arra is, hogy a különböző országokban dolgozó szakemberek megis-
merkedhessenek egymással. Ez volt a nyíltan bevallott célja annak a nemzetközi
konferenciának is, amely a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a budapesti Teleki
László Alapítvány közös rendezésében 2005. június 9-10-én a Fórum Kisebbségku-
tató Intézet somorjai székházában valósult meg.

Noha a konferencia csendben és nagyobb felhajtás nélkül zajlott le, valójában az
egyik legrangosabb tudományos rendezvényről volt szó, amely az utóbbi években
Dél-Szlovákiában megvalósult. A konferencián 8 országból (Magyarország, Ukrajna,
Szerbia, Szlovénia, Románia, Szlovákia, Olaszország, USA) több mint 30 kutató vett
részt, akik közül mintegy húszan tartottak előadást. A konferencia tulajdonképpen
felvonultatta a magyar kisebbségek történetével foglalkozó kutatók színe-javát, no-
ha mindenki természetesen nem vehetett részt a konferencián. Fontos azonban
megjegyezni azt is, hogy a rendezvényen nem csupán a kutatói pályán már eredmé-
nyeket elérő történészek vettek részt, hanem több olyan fiatal doktorandusz is, akik
számára a konferencia elsősorban a szakma képviselőivel való megismerkedés le-
hetőségét nyújtotta.

A konferencia szakmai programjának összeállítója, a Teleki László Intézet mun-
katársa, Bárdi Nándor volt, aki nem csupán arra törekedett, hogy minél több kuta-
tó és téma kapja meg a nyilvánosság lehetőségét, hanem arra is, hogy a hagyomá-
nyos politikatörténeti megközelítés mellett más szempontok is szerepet kapjanak.

A konferencia alaphangját az a három előadás adta meg, amelyet a Kárpát-me-
dencei magyar kisebbségek történetével foglalkozó kutatások három meghatározó
alakja tartott. A. Sajti Enikő, Szarka László és Bárdi Nándor a konferencia címéhez
igazodva a Trianon óta eltelt évtizedek kisebbségi túlélési stratégiáit vázolta fel. A.
Sajti Enikő, aki a délvidéki magyarság történetéről szólt, inkább a hagyományos le-
író jellegű történetírói megközelítést választotta, míg Szarka László és Bárdi Nándor
előadása az új módszertani megközelítések lehetőségét is felvillantotta. Szarka
László a (Cseh)szlovákia magyar kisebbség integrációs stratégiáit vizsgálva a nyolc
évtized aktivista modelljeit vette számba, Bárdi Nándor pedig, aki a romániai ma-
gyar kisebbség történetével foglalkozott, a romániai magyar kisebbségi elit fejlődé-

186 Konferencia

sét vázolta fel. Előadásukban mindketten számos olyan megközelítési lehetőséget
prezentáltak a hallgatóság előtt, amelyek új fejezetet nyithatnak a kisebbségi ma-
gyar történetírásban.

A bevezető előadások után hét témakörre bontva folytatódott a tanácskozás. E
témakörök érintették a nemzetközi kapcsolatokat, a kisebbségi gazdasági önszer-
veződés és a földreformok kérdését, a visszacsatolások problematikáját, a kisebb-
ségi intézményrendszer fejlődését és az ötvenes évek problematikáját. Bár az elő-
adások felváltva foglalkoztak az erdélyi, a délvidéki és a felvidéki magyar kisebbség
problémáival, a látszólag nagy földrajzi távolságok ellenére is kitűnően kiegészítet-
ték egymást. Bebizonyosodott, hogy nemcsak az érintett magyar kisebbségek törté-
netében van számos hasonlóság, de a velük szembeni többségi, kormányzati ma-
gatartásban is ugyanazok a beidegződések és mechanizmusok érvényesültek - le-
gyen szó Erdélyről vagy a Felvidékről.

A konferencia előadásai nemcsak az eredmények felvonultatását tették lehető-
vé, hanem kijelölték azokat a témaköröket is, amelyek kutatása az eddigieknél na-
gyobb figyelmet kell, hogy kapjon. Mint többen is felhívták rá a figyelmet, a két vi-
lágháború közötti időszakból például az eddiginél mindenképpen nagyobb figyelmet
kell szentelni a Szarka László által is érintett kisebbségi aktivizmusnak, amelynek
sem mozgatórugói, sem pedig eszköztára, módszerei nincsenek megfelelően feltár-
va. Hasonlóan feltáratlan például az, mi történt a szlovenszkói, kárpátaljai, erdélyi,
stb. magyar kisebbséggel az 1938 és 1941 között bekövetkezett visszacsatolások
után, hiszen a bevonuló honvédség diadalittas fogadtatását a visszailleszkedés ko-
rántsem gond nélküli időszaka követte. A második világháború utáni korszak kuta-
tásának sürgető feladatai közül - a kollektivizáció, a kisebbségi magyar intézmény-
rendszer kiépülése - talán a kisebbségi magyar pártelit kialakulásának és működé-
sének vizsgálata látszik az egyik legfontosabb feladatnak. Annál is inkább, mivel a
korszak főszereplői még itt élnek közöttünk, akiknek megszólaltatása már nem tűr-
het további halasztást. A kommunista elitek vizsgálata szempontjából példa értékű
volt az a kutatás, melyet a fiatal olaszországi kutató, Stefano Bottoni vázolt fel az
erdélyi magyar politika kapcsán. Megközelítései és vizsgálati módszerei a szlováki-
ai magyar történetírás számára is irányadóak lehetnek.

Ami a szlovákiai magyar kisebbséget érintő előadásokat illeti, ezek számos, ed-
dig háttérbe szoruló szempontra hívták fel a figyelmet. Gaucsík István a csehszlo-
vákiai magyar gazdasági önszerveződés két háború közötti történetétnek néhány fe-
jezetét villantotta fel, ami azért is volt különösen érdekes, mert előzőleg már el-
hangzott egy hasonló témájú előadás Erdélyről. A két előadást összevetve pedig ki-
derült, hogy a Trianon előtt is önálló életet élő Erdéllyel szemben a teljesen előzmé-
nyek nélkül összezárt szlovákiai magyar kisebbség csupán korlátozott gazdasági
eszközökkel rendelkezhetett.

Simon Attila a csehszlovák a szlovákiai magyar politikának a földreformhoz való
viszonyát vizsgálta. Előadásában azonban nemcsak arra hívta fel a figyelmet, hogy
a magyar pártok érdekérvényesítő ereje ebben a tekintetben meg sem közelítette a
szudétanémet pártokét, hanem arra is, hogy a korabeli magyar pártpolitika vizsgá-
latában az eddiginél jóval nagyobb teret kell szentelni a baloldali mozgalmaknak. A
két világháború közötti magyar pártpolitikával foglalkozott Angyal Béla előadása is,

Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történelmében 187

aki a tárgyalt időszak politikatörténetének legfontosabb töréspontjait, illetve a ma-
gyar politikai erőknek a prágai kormányzathoz való viszonyát elemezte.

A felvidéki előadók közül a legtöbb újdonsággal talán Popély Árpád szolgált, aki
a pozsonyi magyar konzul Budapestre küldött jelentéseinek tükrében számolt be a
Csemadok megalakulása körüli politikai csatározásokról. Előadásából azonban az
is kiderült, hogy a Budapest naprakész információkkal rendelkezett a szlovákiai ma-
gyar kisebbséget érintő ügyekről, noha a kommunista diktatúrák időszaka kevés le-
hetőséget nyújtott arra, hogy ezeket az információkat a megfelelő módon fel is hasz-
nálják.

A konferencia része volt továbbá egy pozsonyi városnézés, valamint egy rögtön-
zött vitafórum arról, hogyan lehetne az eddigieknél hatékonyabbá tenni a kisebbsé-
gi magyarok történetével foglalkozó kutatók együttműködését. Ennek végkövetkez-
tetése az volt, hogy a somorjai konferencia rendkívül hasznos volt ebből a szem-
pontból, hiszen lehetőséget teremtett arra, hogy a szakma művelői személyesen is
megismerhessék egymást. Igazi változást ezen a téren azonban talán azok a közös
kutatási programok hozhatnak, amelyek megvalósításáról is szó esett Somorján. A
Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Teleki László Alapítvány eddigi eredményei fel-
tétlenül igazolják az ilyen együttműködés hasznosságát, amely ezek után talán más
intézményekre és kutatóhelyekre is ki fog terjedni.

A szervezők ígérete szerint a konferencia anyaga külön kötetben fog megjelenni,
amely minden bizonnyal nagy érdeklődést vált majd ki a téma iránt érdeklődő olva-
sóközönség körében.

Simon Attila

DISPUTATIONES SAMARIENSES

SÜLT GALAMB?

Magyar egyetemi tannyelvpolitika

00022-12.jpg00022-13.jpg

JUM AURUM

Szarka László

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam

születése 1919-ben1

Érvek, viták az 1919. évi párizsi békekonferencián

László Szarka                                                                                                                                       94(437)"1919"

The born ofthe multi-nationality Czechoslovak nation-country in 1919.                                 323.1(437)"1919"

arguments, discussions at the peace conference in 1919 in paris                                           327(437) )"1919"

The peace conference in 1919 in Paris, the state of national minorities in Czechoslovakia, Czechoslovak
foreign policy, E. Benes

Az 1919-1920. évi párizsi békekonferenciának a csehszlovák államalapítás szem-
pontjából meghatározó jelentőségű 1919. január-szeptemberi időszakát az 1919.
június 28-i versailles-i német és az 1919. szeptember 10-i Saint German-i osztrák
békeszerződés, valamint az osztrák békeszerződéssel egy időben aláírt csehszlo-
vák kisebbségvédelmi szerződés aláírása tette különösen fontossá. Az 1920. júni-
us 4-én aláírt trianoni békeszerződés előkészítése során mind a csehszlovák dele-
gáció, mind pedig a nagyhatalmak jórészt már csak az 1919 tavaszán, nyarán meg-
hozott döntéseket védelmezték, az akkori érveket alkalmazták. Ezért az alábbiak-
ban ennek a kilenchónapos periódusnak az argumentációját és a csehszlovák ér-
vek nyomán kialakult vitákat vizsgálom. A születőfélben lévő állam nemzetközi jogi
legitimációja és a területi igények biztosítása érdekében használt csehszlovák érve-
lés azért is különös figyelmet érdemel, mert kritikai elemzésük mindeddig csak
részlegesen történt meg, ugyanakkor az érvrendszer egésze tulajdonképpen tartó-
san beépült a cseh és szlovák történetírásba.2

Az államalapítás két cseh vezérpolitikusa - az 1918. december elején az Egye-
sült Államokból több mint négyéves távollét után Prágába hazatérő T. G. Masaryk
és a világháború alatti emigrációs tevékenységét megszakítás nélkül immár az új ál-
lam külügyminisztereként Párizsban tovább folytató E. Benes - az 1919. január 19-
én megnyílt békekonferencia első féléve alatt intenzív levelezésben állt egymással.3

A világháború utáni közép- és kelet-közép-európai átrendezéssel kapcsolatos
csehszlovák elképzeléseket, terveket elsőként Masaryk Új Európa című politikai
röpirata fogalmazta meg. Masaryk rendezési elképzelésének kiindulópontját a Né-
metországtól keletre eső európai területek radikális államjogi átalakításának, a
nemzetállamok megteremtésének szükségessége jelentette: „Az lenne kívánatos,
hogy az országok és a nemzetek területileg egybeessenek. A nemzetek az emberi-
ség természetes szervezetei; a nemzeti lét a legjobb biztosítéka a nemzetköziség-
nek, és mindkettő célja az európai fejlődésnek. [...] Az államokat nemzetivé kell ten-
ni. A dolgok jelenlegi állása szerint számolni kell avval, hogy egyelőre még nem lesz-

110 Szarka László

nek tiszta nemzeti államok: gazdasági és forgalmi okokból továbbra is nagy szám-
ban lesznek nemzeti kisebbségek."4

A kis és nagy nemzetek egyenjogúsága, a nemzetközi kapcsolatok új alapokra
fektetése ennek az egész Európára kiterjedő nemzetállami államszerkezetnek a to-
vábbi fontos Masaryk által is szorgalmazott feltétele. A békekonferenciát a cseh po-
litikus - ebben az 1917 őszén a forradalmi Pétervárott elkezdett és 1918 novem-
berében Washingtonban befejezett munkájában - arra is alkalmasnak tartotta, hogy
szakítson a be nem avatkozás „elavult és őszintétlen diplomáciai elvével". Hangsú-
lyozta, hogy a békekongresszuson minden érintett nemzetnek biztosítani kell a rész-
vétel jogát: „A békekongresszuson a hadviselő nemzeteket nemcsak kormányaik
tagjai, hanem különböző megbízottaik is képviselni fogják, és általában mindazon
népek képviselői jelen lehetnek itt, amelyeknek a sorsáról szó lesz, és amelyeknek
joguk van az önrendelkezésre."5

Masaryk tisztában volt azzal, hogy a világháborút lezáró békeszerződések leg-
több vitát kiváltó rendelkezései a területi változásokra vonatkozó döntések lesznek:
„A békekongresszus legnehezebb feladata a területi kérdések rendezése lesz. A né-
met hódításvágy és a pángermanizmus előretörése Kelet felé az oka annak, hogy a
nemzetiségi kérdés Kelet-Európában a legakutabb. Poroszországot, Ausztria-Ma-
gyarországot, a Balkánt, Oroszországot politikailag újra kell szervezni."6

Az új európai államszervezet megteremtésére hivatott békekonferencia céljainak
megfogalmazása közben Masaryk a győztes államok és nemzetek hangján szól.
Nemcsak a békekonferencia folytatásaként elképzelt népszövetségi fórumot, ha-
nem magát a konferenciát is egyfajta ítélőszékként képzeli el. Igaz, ő még, mint lát-
tuk, valamennyi érintett nemzet képviselőjének helyet adott volna a tanácskozáson.
Elképzeléseiben rendre keveredtek a racionális érvek, a győzteseknek kedvező ter-
vek, a megvalósíthatatlannak bizonyult nemzetközi jogszabályok és az irreális vízi-
ók. Elmaradt például a „nemzetközileg garantált törvény" megalkotása a nemzeti ki-
sebbségek kulturális és nemzeti egyenjogúságáról vagy az egyforma kritériumok
alapján kiírt és ellenőrzött népszámlálások nemzetiségi adatszolgáltatásáról.

A békekonferencia előkészítése, működése során az első hat hónapban a cseh-
szlovák érdekek legfőbb képviselője Edvard Benes külügyminiszter volt. Formálisan
ugyan a békedelegációt az első másfél hónapban Karel Kramár miniszterelnök ve-
zette; a világháború éveiben szerzett ismertségét, tekintélyét ügyesen kamatoztató
Benes árnyékában azonban a pánszláv érzelmű, konzervatív Kramár teljesen háttér-
be szorult, mígnem Masaryk kezdeményezésére visszahívták őt delegációvezető
tisztségéből.

Benes a békekonferencia munkájával kapcsolatosan a csehszlovák békedelegá-
ció irányításában három alapelvhez igyekezett ragaszkodni. Mindenekelőtt arra tö-
rekedett, hogy a csehszlovák területi követeléseket történetileg mindenben igazolt,
katonailag pedig lehetőleg befejezett tényként mutassa be. Már a békekonferencia
előtt tudatosította annak fontosságát, hogy a területi igények érvényesítésében per-
döntőnek bizonyulhat, mely állam tényleges ellenőrzése alatt álló területekről ala-
kulhatnak majd ki viták a békekonferencián. A csehszlovák-magyar határok eseté-
ben 1918. november 29-én Kramár miniszterelnökhöz küldött táviratában a belgrá-
di fegyverszüneti megállapodás nyomán kérdésessé váló szlovákiai területekre vo-
natkozóan a következő utasítást küldte: „Kérem, ügyeljenek arra, hogy amint meg-

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 111

érkezik a hadseregünk, ezeket a vidékeket via facti, nagy felhajtást mellőzve el kell
foglalni. Itt a csöndben végrehajtott fait accompli és a helyzetek megnyugtató keze-
lése dönt. Erre most jogot adtak nekünk. A közvéleménynek minderről nem kell
semmit sem tudnia."7

Masaryk nemzetiségi konfliktusoktól tartó óvatos mértéktartása, Kramár és a
csehszlovák kormány több miniszterének területi imperializmusa között Benes igye-
kezett a reális és hosszabb távon is védhető lehetőségek határain belül maradni. A
csehszlovák kormány 1919. január 2-án tárgyalta azt a négy tervet, amely a cseh-
szlovák területi követelésekről a világháború befejezését követően kialakult. Az el-
ső, minimális változat, amely végül is többé-kevésbé megvalósult, a 8 milliónyi cseh
és szlovák mellett 5,6 milliónyi német, magyar, lengyel és rutén népességgel szá-
molt. Az első változat ugyan a Csallóköz egy részét Magyarországnál hagyta volna,
mégis 1,2 milliónyi magyar népességre tartott igényt az új állam számára. A máso-
dik, harmadik, illetve negyedig forgatókönyv a pilisi szlovák enklávéra, Váctól Salgó-
tarjánig, illetve még délebbre, Gyöngyöstől Miskolcig terjedő magyar sávot vont vol-
na csehszlovák fennhatóság alá 1,4-1,6 milliónyi magyar anyanyelvű népességgel.
Masaryk köztársasági elnök levélben érkező rendszeres utasításainak megfelelően
Benes igyekezett önmérsékletet tanúsítani mind a lengyelekkel, mind pedig a ma-
gyarokkal szemben.8

A kész tények politikáját azonban a későbbiek során is szívesen alkalmazta. A
Magyar Tanácsköztársasággal szembeni közös román-jugoszláv-csehszlovák fellé-
pést szintén ilyen megfontolásokból szorgalmazta. Azt tervezte ugyanis, hogy az an-
tibolsevista hadjárattal sikerülhet a békekonferencia által elutasított további Ma-
gyarország ellen irányuló katonai követeléseket is keresztülvinnie. E tekintetben a
legválságosabb 1919. júniusi napokban egyébiránt a jóval óvatosabb Masaryk el-
nök is hajlott volna az újabb területek megszerzésére.9

A csehszlovák külügyminiszter ezen kívül nagy súlyt helyezett arra, hogy a nem
cseh és nem szlovák többségű területek nemzetiségi jellegét elhomályosítsa, rela-
tivizálja, részben a statisztikai adatok megbízhatatlanságára való folyamatos utalá-
sokkal, részben az igényelt terület határain túl élő csehek, szlovákok számának tu-
datos felnagyításával. E tekintetben a Legfelsőbb Tanács előtti 1919. február 5-i fel-
lépése, illetve a területi igényeket rögzítő hivatalos csehszlovák memorandumok
tartalma a legjellemzőbb. Ebbe az argumentációs körbe tartozik Benesnek a béke-
konferencián kétségkívül nagy és pozitív visszhangot kiváltó bejelentése, amely sze-
rint Csehszlovákia kisebbségei részére igyekszik olyan messzemenő kisebbségi jo-
gokat, egyebek közt széles körű önkormányzati jogosítványokat biztosítani, hogy az
ország a svájci minta követése alapján egyfajta „keleti Svájccá" váljék.10

Benes igazi politikai erényeit azonban a békekonferenciával egy időben formáló-
dó csehszlovák külpolitika francia orientációjának a kialakításában figyelhetjük meg.
Már az 1915-1918. évi emigrációs tevékenysége során arra a mély meggyőződés-
re jutott, hogy a cseh nemzeti célokat legjobban a szoros francia szövetség kialakí-
tása szolgálhatja. Egyebek közt őt igazolta az a tény, hogy a világháború utolsó más-
fél évében a németellenesség még a Habsburg-monarchiával kapcsolatos mérsé-
kelt francia megfontolásokat is képes volt felülírni. A francia-csehszlovák közös né-
metellenes front hosszú távon úgy kívánta volna Európa békéjét biztosítani, hogy
Németország nyugati és keleti határain egyaránt erős, egymással szorosan együtt-

112 Szarka László

működő németellenes politikai és katonai szövetség működött volna. A békekonfe-
rencián előterjesztett csehszlovák emlékiratok egyikéből sem hiányoznak a német-
ellenes kitételek és a francia érdekeknek megfelelő politikai célkijelölések. így pél-
dául A csehszlovákok. Történelmük és kultúrájuk. Harcuk és munkájuk. Jelentősé-
gük a világban című 1. számú memorandum vezérgondolata éppen az évszázados
cseh-német szembenállásra épülő történeti okfejtés.

E szerint a csehek a vallásháborúkban, a Habsburgok ellen irányuló korai rendi
felkelésekben éppúgy a németek ellen harcoltak, mint a 18-19. századi polgároso-
dás nyelvi és iskolaharcaiban. A csehek a szláv világ legfejlettebb és legnyugatibb
részeként a pánszláv mozgalmakból is minden esetben azok németellenes potenci-
álját kívánták saját maguk számára hasznosítani. A memorandum a cseheknek a
többi szlávokéval részben megegyező, részben eltérő történeti fejlődésében éppen
a németellenességet tekintette a nemzeti függetlenséghez vezető legfontosabb
érdemnek.11

Amilyen szerepet a németellenesség kapott a cseh történelemben, a szlovákok
múltját bemutató memorandumban ugyanaz a szlovákok magyarellenes küzdelme-
kéntjelent meg. A világháború alatti csehszlovák emigrációs politikai röpiratok, pro-
paganda- és sajtótermékek, Masaryk, Benes hivatalos nyilatkozatai a magyar kor-
mányok háborús magatartását kezdettől fogva a pángermanizmus legfontosabb ke-
let-közép-európai támaszaként értékelték. A magyar-német világháborús együttmű-
ködéssel szemben a csehek és szlovákok ellenállását úgy igyekeztek beállítani,
mint a háborús hátország legfontosabb ellenállási mozgalmát, amelynek ráadásul
évszázados előzményei voltak.

A szlovákkérdésnek szentelt 5. számú csehszlovák békememorandum ennek
megfelelően a csehek által elszenvedett osztrák-német „elnyomáshoz" hasonlítja a
magyar nemzetiségi politikát. A kiegyezés kori magyarországi asszimilációs politika
kétségtelen hibáit és mulasztásait a szlovákság ezeréves nemzeti mártíriumának bi-
zonyítékaként hangsúlyozza a memorandum. A magyarul idézett „tót nem ember"
szólástól kezdve Bánffy Dezső parlamenti soviniszta hitvallásán, Grünwald Bélának
a magyarosító középiskolákkal kapcsolatos vízióján keresztül a szlovák gimnáziu-
mok bezárásáig, a gazdasági nacionalizmus néhány felnagyított megnyilatkozásáig,
illetve felvidéki kolerajárvány idején az árván maradt szlovák gyermekek alföldi csa-
ládokhoz küldését emberrablásként értékelő hatásvadász értékelésig terjedtek a
memorandum történeti bizonyítékai arról, hogy szlovákok történelmében a magya-
rok a barbár németek „szellemi rokonaiként" jelennek meg.12 A szlovák történetírás
ezekkel a toposzokkal jórészt ugyanebben a szellemben foglalkozik, a dualizmus
korszakát 1989 előtt hivatalosan is a fokozott nemzeti elnyomás periódusaként tar-
totta számon a szlovák historiográfia.13

A francia orientációval, amelynek jelentőségével Benes és Masaryk egyaránt
tisztában voltak, sokan nem értettek egyet. Milán Rastislav Stefánik, a csehszlovák
emigrációs trojka harmadik, s egyúttal szlovák tagja például a csehszlovák hadse-
reg kialakítását, a Csehszlovákia által igényelt csehországi német, morvaországi
lengyel, magyarországi szlovák-, rutén- és magyarlakta területeken zajló katonai ak-
ciók vezetését olasz tábornokokra kívánta bízni. A francia orientációnak azonban
Benesék számítása szerint volt egy pótolhatatlan rövid távú és egy nem kevésbé
fontos hosszú távú haszna. A francia diplomácia a fegyverszünet után azonnal, s

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 113

még inkább a békekonferencia idején minden más nagyhatalmi delegációnál hatá-
sosabb támogatást tudott biztosítani a csehszlovák követeléseknek, melyet a cseh-
szlovák delegáció igyekezett maximálisan kamatoztatni.14

Volt a francia orientációnak még két rendkívül fontos hozadéka: a csehszlovák
alkotmány, az állam politikai berendezése, köztársasági államformája, a népi kez-
deményezéseket, pártpolitikai alternatívákat rugalmasan befogadó nyitott, könnyen
változtatható politikai szerkezete Csehszlovákiát a régió legdemokratikusabb álla-
mává emelte. A francia bank- és kereskedelmi tőke intenzív jelenléte pedig segítet-
te áthidalni a kialakuló csehszlovák gazdaságot azokon a strukturális, regionális ér-
tékesítési, ágazati és iparszerkezetei válságokon, amelyek szükségszerű velejárói
voltak a korábbi nagy piacok beszűkülésének, akárcsak az úgynevezett történeti or-
szágrészek (Cseh- és Morvaország, valamint Szilézia), illetve Szlovákia és Kárpátal-
ja közötti hatalmas gazdasági különbségeknek.

A csehszlovák államalapítás alighanem legtöbbet vitatott sajátosságát az jelen-
tette, hogy a Szent Vencel koronájához tartozó úgynevezett történeti országok -
Csehország, Morvaország, Cseh-Szilézia területe - a történeti közjog, a korábban
semmilyen önálló államisággal, történeti-közjogi különállással nem rendelkező Szlo-
vákia a természeti jog, Kárpátalja pedig egyfajta közvetett önrendelkezés formájá-
ban a társulási jog alapján került az új állam keretei közé. A jogalapok különböző-
sége az ország regionális szerkezetében éppúgy igen jelentős különbségek forrásá-
vá vált, mint a köztársaság etnikai összetételében. A Csehszlovákiához került ki-
sebbségek közül a legnagyobb ellenállásba a csehszlovák államalapítók a 3,5 mil-
liós csehországi és a 180 ezres szlovákiai-kárpátaljai, együttesen 3,68 milliós cseh-
szlovákiai német kisebbséggel kapcsolatosan ütköztek.15

A németkérdésnek szentelt 3. számú csehszlovák békememorandum ennek
megfelelően igyekezett minden érvet mozgósítani. A történeti érvek közt nagy hang-
súlyt kapott az a tény, hogy a Monarchiában maguk a csehországi németek ellenez-
ték jó ideig a cseh országrészek nemzetiség szerinti kettéosztását, azt csak a nagy-
osztrák-tervek és 1918. október 16-i császári manifesztum emelte a reformtervek
középpontjába. A memorandum szerzői természetesen az osztrák statisztikai adat-
közléseket is hamisításokkal vádolták, és a németek számát 800 ezerrel kevesebb-
re becsülték.16

A német többségű Szudéta területekre való csehszlovák igények legnyomósabb
érveit a földrajzi-stratégiai (Csehország hegyi határai jelentik az ország közép-euró-
pai erődítményjellegének legfontosabb garanciáit), illetve a gazdasági érvek jelen-
tették. A magashegységi földrajzi határok mellett az észak-csehországi bánya- és
textilipari központok nélkül Csehország ipari-gazdasági túlsúlya az utódállamok közt
azonnal megszűnt volna.17

A negatív, németellenes érvelés legtöbb vitára okot adó és leginkább diszkrimi-
natív érvrendszerét a németek középkori kolonizációkra visszavezetett megkülön-
böztetése jelentette: a csehországi németek ebben az értelmezésben kolonisták-
nak, telepeseknek, bevándoroltaknak számítottak. Ezt az érvelést maga Masaryk
köztársasági elnök is alkalmazta 1919-es újévi beszédében, ami hatalmas felzúdu-
lást váltott ki a német kisebbség körében. Maga Masaryk ezt követően elhatároló-
dott ettől az érveléstől. Ezzel szemben Edvard Benes a második világháborút köve-
tően a kisebbségek ellen irányuló köztársasági elnöki dekrétumok érvrendszerében,

114 Szarka László

illetve az 1945. augusztus 2-i potsdami határozat kierőszakolásában ismételten al-
kalmazta ezt a nyilvánvalóan történetietlen argumentációt.

A kisebbségekkel kapcsolatos pozitív csehszlovák érvelésnek három fontos ele-
me volt: Csehszlovákia demokratikus jogállamként minden kisebbségi jogot biztosít
a németek számára, beleértve a területi és kulturális autonómiát, mi több, Benes
1919. február 5-én a Legfelső Tanács előtt elmondott beszédében arra is ígéretet
tett, hogy a kisebbségi önkormányzati jogok fokozatos kiterjesztésével Csehszlová-
kia „keleti Svájc" lesz, és a német területek a svájci kantonokéhoz fogható jogokat
kapnak majd.18

Az Új Európa című politikai röpiratban Masaryk is azt hangsúlyozta, hogy Cseh-
szlovákián belül a csehországi németek számára sokkal több lehetőség adódik a
fejlődésre, mint Németországban, amely a háború okozója volt. Ráadásul a Habs-
burg-monarchián belül a cseh-német együttélésnek számos településen igen sok
pozitív előzménye, eredménye is volt. Ezek kifejtését, példaként állítását azonban a
memorandumok általános csehellenessége nem tette lehetővé.19

A csehszlovák állam soknemzetiségű szerkezetének kevés pozitív hatása közül
a leginkább szembetűnőnek a békekonferencia idején a nemzetközi kisebbségvé-
delmi előírások viszonylag akadálymentes elfogadása és a csehszlovák kisebbség-
védelmi szerződés aláírása, parafálása és a belső jogrendszerbe való beépítése
volt. Ennek a kisebbségvédelmi kötelezettségvállalásnak a részelemei közül azon-
ban jószerivel csak a nyelvi, oktatási rendelkezéseknek lehetett érvényt szerezni.

A cseh történeti közjog, valamint - közvetett formában - a csehszlovák államhoz
való kapcsolódás kinyilvánításában megjelenített szlovák és ruszin önrendelkezési
jog alapján Csehszlovákia határait még nem lehetett volna pontosan meghatározni.
Az etnikai határvonalak nemcsak a történeti közjoggal, a nemzeti önrendelkezés
alapelvével voltak ellentétesek, de összeegyeztethetetlennek bizonyultak az új ál-
lam gazdasági, közlekedési, stratégiai, katonai érdekeivel is. A fenti érvek ötvözé-
sén alapuló csehszlovák területi önmeghatározás meglehetősen sajátságos, eklek-
tikus argumentációt eredményezett.

A történeti közjog azonban Csehszlovákiának a Morva folyótól nyugatra eső fe-
lén sem bizonyult elegendőnek. Csehszlovákia az úgynevezett történeti országré-
szek esetében az etnikai területeknél jóval nagyobb történeti államterület integritá-
sát biztosító cseh történeti közjog talaján állt. Szent Vencel koronájának három or-
szága - Csehország, Morvaország és Szilézia - közül az előbbi kettő esetében a né-
metek, Szilézia esetében a németek és a lengyelek vitatták a cseh történeti közjog
létjogosultságát. A sziléziai történeti közjogi vitában a sziléziai örökösödési háború
eredményeinek elismertetése helyett Benes a Legfelsőbb Tanács előtt és a cseh-
szlovák bizottság munkájában is a gazdasági érvekre (az ostravai-karvinái fekete-
szén-medence stratégiai fontosságára) helyezte a hangsúlyt. A lausitzi-luzicei szor-
bok, Kladsko, Hlucínsko (Glatz hercegség) esetében viszont az etnikai rokonság és
a történeti érvek kombinációja dominált.20

Szlovákia esetében viszont az emigráció által körülírt államterülethez a szlovák
etnikai rokonság, azaz a természeti jog, a szlovákok önrendelkezési joga volt a hi-
vatkozási alap, amelyet az 1918. október 30-i turócszentmártoni szlovák nemzeti
deklaráció 1-2. pontja a következőképpen rögzített: „A szlovák nemzet a nyelvileg
és kulturálisan-történetileg egységes cseh-szlovák nemzet része. Minden olyan kul-

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 115

turális küzdelemben, amelyet a cseh nemzet vezetett, és amely őt az egész világon
híressé tette, a szlovák ág is kivette a részét. 2. Ezért ennek a cseh-szlovák nem-
zetnek a részére a teljes függetlenség alapján mi is követeljük a korlátlan önrendel-
kezési jogot. Ennek az elvnek az alapján kinyilvánítjuk egyetértésünket azzal az új
nemzetközi jogi helyzettel, amelyet 1918. október 18-án Wilson elnök fogalmazott
meg, s amelyet az osztrák-magyar külügyminiszter október 27-én tudomásul vett."21

Kárpátalja esetében a helyzet a szlovákiaihoz hasonló, de a kárpátaljai önrendel-
kezési igényt az amerikai ruszinok szervezetei és gyűlései voltak hivatottak szimbo-
lizálni egészen 1919 januárjáig, amikor is a csehszlovák katonai alakulatok el nem
foglalták Kárpátalját. A nyugat-dunántúli burgenlandi csehszlovák-jugoszláv korridor
esetében pedig a leplezetlen katonai-stratégiai érdek volt a meghatározó.22

S hogy milyen alapelvek szerint ötvözték a csehszlovák békejegyzékek a történe-
ti közjogi, etnikai, stratégiai és gazdasági érveket?23 A csehszlovák nemzet történe-
ti fejlődését áttekintő első jegyzékben a szláv nemzetek megosztottságának, aláren-
deltségének, államnélküli fejlődésének fő okát a szlávok individualizmusában és az
arra visszavezethető belső viszályokban jelölte meg. Ezzel együtt Csehországnak a
Monarchiában betöltött kiemelkedő gazdasági, politikai szerepe a memorandum
szerint a cseheket legalább a szláv világban vezető szerepre predesztinálta, s en-
nek számos bizonyságát adták a világháború évei, amikor is a csehszlovák emigrá-
ció és ellenállás a szláv világban mértékadónak és irányadónak számított. Ez az ér-
velés Benes és Kramár egybehangzó véleménye szerint azt a regionális vezető sze-
repet volt hivatva megalapozni, amely közvetlen oka volt a csehszlovák-lengyel re-
gionális rivalizálásnak.

A szlovákiai nemzetiségi viszonyok bemutatásában a szlovák tárgyú memoran-
dum a dualizmus kori asszimilációs folyamatokat a magyar statisztikák, népszámlá-
lások hamis adatközléseinek hangsúlyozásával fejelte meg. Jóllehet a korabeli ma-
gyar statisztikai irodalom csaknem hivalkodva állította magáról, hogy a nyelvismere-
ti adatokkal a frissen elmagyarosodó nemzetiségi rétegek számának megállapításá-
hoz is támpontot tudott adni, az 547 ezer szlovákul beszélő magyar anyanyelvű
számadatát a memorandum a magyar népszámlálási csalások fényes bizonyítéka-
ként mutatta be.24

Az Edvard Benes vezette párizsi csehszlovák békedelegáció kétségkívül a legjob-
ban felkészült, legtöbb szövetséges kapcsolattal és tapasztalattal rendelkező kelet-
közép-európai delegációnak számított. Benes külügyminiszter a négyévi párizsi
emigráció összes személyi, politikai kapcsolati tőkéjét, propaganda- és politikai si-
kerét mozgósítani tudta, amikor a delegáció vezetőjeként 1919. február 5-én több
mint három órán keresztül győzködte a Legfelső Tanács tagjait, a győztes nagyha-
talmak első számú vezetőit a csehszlovák államalapítás és a csehszlovák területi
követelések jogosultságáról. A meghallgatás eredményeként a békekonferencia ve-
zetői megalakították a csehszlovák bizottságot, amely az első hónapokban főként
az új állam határkérdéseivel foglalkozott. A csehszlovák bizottság jegyzőkönyvei azt
mutatják, hogy Benes és a csehszlovák békedelegáció tagjai igyekeztek minden esz-
közt megragadni az eredeti területi követelések érvényesítése érdekében.25

A legtöbb problémát a csehszlovák bizottságban és annak területi albizottságai-
ban a csehszlovák-magyar határ véglegesítése jelentette. Az amerikai, olasz, angol
delegációk kezdetben a magyar-szlovák nyelvhatárhoz közelebb álló határ kialakítá-

116 Szarka László

sát támogatták, s a Duna-Ipoly határt követelő csehszlovák álláspontot teljes egé-
szében csak a franciák osztották. A bizottság ezért 1919. február 27-i ülésén, ame-
lyen elvi döntés született Kárpátalja Csehszlovákiához kerüléséről, albizottságot kül-
dött ki a csehszlovák-magyar határ megvitatására, a Csallóköz hovatartozására, il-
letve az Ipoly menti határszakasz és Sátoraljaújhely kérdésének tisztázására. Az al-
bizottság március 4-i ülésén meghallgatták Benes csehszlovák külügyminisztert.26

A Csallóközre vonatkozóan Benes hatféle érvet mozgósított. Hangsúlyozta a te-
rület gazdasági függőségét Pozsony és Komárom piacaitól. A magyar anyanyelvű né-
pesség számát közel 30 ezerrel csökkentve ugyan, de elismerte a terület magyar
etnikai jellegét. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák lakosság folya-
matosan dél felé törekszik a Vág mentén. A magyarok ellenállásától nem tartott,
mert „mezőgazdasági, következésképpen jámbor, békés népességről van szó".
Csehszlovákiának létérdeke Pozsony és Komárom megszerzése: „Ha a Csallóközt
a magyaroknak adnák, ezzel megfojtanák Pozsonyt."27 Benes Csallóközre vonatko-
zó érvelésének középpontjában a gazdasági argumentáció állt: „Cseh-Szlovákia jö-
vőbeni ereje elsősorban az iparban rejlik. Ezért cseh-szlovák kormányzata a terüle-
ti kérdéseket az ország gazdasági szükségleteiből kiindulva vizsgálja."28 Ugyanakkor
a Csallóköz esetében a békekonferencia legtöbb delegációjában értő fülekre találó
katonai-stratégiai érvekkel is előhozakodott: „A cseh-szlovákok nem fogadhatják el,
hogy Komárom magyar legyen, mivel a város országuk ellen irányuló hídfőállást al-
kotna. Ugyanúgy nem nélkülözhetik a Csallóközt sem, hacsak nem akarják magukat
kitenni annak, hogy Pozsonynál és Komáromnál torkon ragadják őket."29

Amikor a csehszlovák követelések csehországi és szlovákiai vitás kérdései már
jórészt megoldódtak, és Teschen kérdésében is sikerült a lengyelek globális megol-
dási javaslatát megtorpedózni, a prágai parlament külügyi bizottságához küldött
1919. március 7-i bizalmas jelentésében megnyugvással írhatta le a következőket.
„Ha a mi közvéleményünk tudatosítani tudná, milyen légkör uralkodik a konferenci-
án, ha mindenki tisztán látná azt, hogy a konferencia egészében véve a sematiku-
san megfogalmazott nemzetiségi elvek bűvöletében tevékenykedik, holott a helyi vi-
szonyokról teljességgel tájékozatlan, akkor azonnal beláthatnák, hogy ezek a meg-
oldások a mi igazi győzelmünket jelentik. Ez a mostani győzelem annál nagyobb,
hogy ezzel egy időben a németekkel és magyarokkal szemben is olyan határokat
ítéltek meg nekünk, amelyek minden tekintetben megnyugtathatnak bennünket."30

Benesnek ez a jelentése három dolgot jelez. Egyrészt a csehszlovák területi kö-
vetelések képviseletének abszolút prioritását, másrészt „a sematikusan megfogal-
mazott nemzetiségi elvekkel" szembeni fenntartásait. A Benes vezette csehszlovák
békedelegáció arra törekedett, hogy a Csehszlovákia szempontjából optimálisnak
tekintett államhatárok megszerzése érdekében a történeti-jogi, etnikai, stratégiai,
földrajzi és gazdasági érvek leleményes kombinációjával, mindenkor a helyzethez
igazított ötvözésével maximális mértékben kiaknázza a döntéshozó nagyhatalmak
támogatását. Harmadsorban azt is kiolvashatjuk a jelentésből, hogy Benes minden
kötelező diplomáciai óvatossága ellenére 1919. márciusi jelentésében valódi győ-
zelemként értékelte a határkérdésekben elért nagyhatalmi döntéseket. A párizsi bé-
kekonferencián Csehszlovákiának sikerült a leginkább valóra váltania területi köve-
teléseit és igényeit: „Meg vagyok győződve arról - írta jelentése végén -, hogy a
konferencia számunkra olyan eredményeket hoz - hogy elfogulatlan és tárgyilagos

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 117

megítélés szerint is számunkra a háború és a konferencia igazi politikai és diplomá-
ciai diadalt jelent."31

Amennyiben a békekonferenciára benyújtott csehszlovák memorandumoknak a
csehszlovák állam belső berendezésére, nemzetiségi összetételére, valamint a ke-
let-közép-európai regionális szerepvállalására vonatkozó részeket elemezzük, azt
látjuk, hogy a csehországi német területek mellett főleg Szlovákia kérdése volt az a
tényező, amely eleve destabilizáló hatást váltott ki. A csehszlovák állameszme
Masaryk és Benes értelmezésében, de általában a meghatározó prágai kormány-
és pártpolitikai körökben a szlovákkérdést mint a cseh államiság újrateremtésével
együtt járó átmeneti körülményt kezelte. A szlovák nyelv használatának engedélye-
zésében ugyan hamar kialakult a konszenzus, a csehszlovák kisebbségvédelmi
szerződésben vállalt, 1938-ig meg nem valósított kárpátaljai autonómiához hason-
ló önkormányzati megoldást Szlovákia esetében a prágai kormányok 1938 őszéig
nem voltak hajlandóak támogatni. A szlovákkérdést a párizsi békekonferenciára
Andrej Hlinka szlovák néppárti politikus magánutazás keretében átnyújtott memo-
randum formájában próbálta tematizálni, de a francia hatóságok megakadályozták
a szlovák követelések közvetlen kézbesítését.32

A még megszerezni kívánt területek közötti különbségek (a lausitzi-luzicei szorb
vidék, a nyugat-magyarországi csehszlovák-jugoszláv korridor, illetve a
Kapuvár-Győr-Esztergom-Kisoroszi-Salgótarján-Gyöngyös-Miskolc-Sátoraljaújhely
pontok mentén elképzelt „optimális" csehszlovák-magyar határvonal) kérdése sok-
kal inkább foglalkoztatta a cseh közvéleményt, mint a Szlovákiával, Kárpátaljával
kapcsolatos feladatok számbavétele. A kisebbségekkel szembeni ígéretek és köte-
lezettségvállalások szempontjai is gyorsan háttérbe szorultak mindaddig, amíg a né-
met és magyar kisebbségi parlamenti képviselők radikális ellenkezése nem figyel-
meztette a cseh politikai osztályt a csehszlovák nemzetállam alapvetően soknem-
zetiségű jellegére. A mai határnál jóval délebbre tervezett csehszlovák-magyar ha-
tárvonalat előkészítő úgynevezett második demarkációs vonal ügye az elmúlt évek
csehszlovák történetírásában is a korabeli érveléssel azonosuló elemzések tárgyá-
vá vált.33

A csehszlovák államalapítás nagyhatalmi támogatásában a cseh és a szlovák
nemzeti önállóság felkarolása mellett kétségkívül igen fontos szerepe volt a Monar-
chia katonai kikapcsolását célzó törekvésnek, valamint a régió pacifikálását előse-
gítő államjogi megoldás mielőbbi - lehetőség szerint további francia, brit, amerikai,
olasz beavatkozás nélküli - kialakításának. Ez a kérdés jórészt a békekonferencia
előtt indított cseh, lengyel, jugoszláv, román katonai akciókkal, illetve a Magyar Ta-
nácsköztársaság ellen indított csehszlovák-román hadjárattal lezárult. Ezzel párhu-
zamosan a régió nemzetállami szerkezetének kialakítása a wilsoni önrendelkezési
elvek folyamatos átértelmezésével, a politikai, stratégiai, katonai, gazdasági, közle-
kedési céloknak egyre inkább alárendelten történt.

A nemzeti önrendelkezés történeti értelmezésében, értékelésében a cseh és a
szlovák történetírás általában Masaryk és Benes érveit ismétli: Csehország eseté-
ben a történeti államjog alapján egységesnek és oszthatatlannak tekintett történe-
ti államterületről, Szlovákia és Kárpátalja esetében pedig a stratégiai, gazdasági,
katonai rendezőelvek figyelembevételének szükségességéről. Érdemi viták kizárólag
a cseh-szlovák viszonyról, a csehszlovák nemzetegység fikciójáról folytak. A hosszú

118 Szarka László

évtizedeken át külföldön élt és alkotó Zbynév Zeman cseh történész angolul és cse-
hül is megjelent Benes-biográfiájában a szlovákkérdés megoldatlansága mellett ar-
ra is felhívta a figyelmet, hogy az 1920. február 29-i első csehszlovák alkotmány az
egységes csehszlovák nemzet államaként határozta meg a köztársaságot, de emlí-
tést sem tett az ország lakosságának egyharmadát kitevő kisebbségekről.

Zeman szerint a történelem iróniája, hogy Wilson elnök tanácsára a nemzeti ön-
rendelkezés jegyében vezetett háború eredményeként a nemzeti állam ideálját a
leginkább vesztes Ausztriában és Magyarországon valósították meg. A mindössze
felerészben cseh és csupán kétharmadában „csehszlovák" állam ezzel együtt fran-
cia és brit minta szerint nemzetállamként jelent meg Európa térképén: „A Csehszlo-
vák Köztársaság tehát elindult végzetszerű útjára, és rövid fennállása alatt valóban
hatalmas sikereket aratott. A világháború után kialakult államok közül a leghaladób-
bak közé tartozott. A háború utáni káoszban és nyomorban Benes Csehszlovákia
számára váratlan politikai és diplomáciai győzelmeket szállított. Maradt azonban a
kérdés, vajon sikerült-e ezeket a győzelmeket tartóssá tenni és megőrizni."34

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születésekor, a párizsi békekonfe-
rencia plenáris és bizottsági ülésein a nagyhatalmak saját geopolitikai érdekeik és
Európa minél gyorsabb pacifikációja mellett arra törekedtek, hogy Köztes-Európában
a győztesek sorába tartozó új államok gazdaságilag, katonailag egyaránt életképes-
nek és tartósnak bizonyuljanak. A békeszerződésekben rögzített döntések kétség-
kívül rendkívül kedvező startpozíciókat biztosítottak Lengyelország, Csehszlovákia,
Románia és Jugoszlávia számára. A felsorolt államok belső konszolidációja, nem-
zetközi helyzetük stabilizációja azonban bizonyos mértékben kezdettől fogva rájuk
volt bízva. Az 1938-1945 közötti hitleri új rend, majd pedig az 1948 után kialakult
pax sovietica egyaránt azt bizonyította, hogy a nagyhatalmak által meghatározott
mozgástérben Csehszlovákia eleve lemondott a belső megoldás lehetőségéről. A
soknemzetiségű állam kisebbségi nemzetei és kisebbségi közösségei részére meg
sem próbálta biztosítani azt az önkormányzati státust, amely már a két világháború
közötti időszakban is egyedüli garanciája lehetett volna a szlovák-, német-, kárpát-
aljai kérdés belső megoldásának, a lengyel, magyar, zsidó kisebbségek helyzetének
méltányos rendezésének.

Jegyzetek

1.    A tanulmány a Teleki László Intézet 2004. évi konferenciáján elhangozott előadás rövidí-
tett változata.

2.    Az elemzéshez a vizsgált időszak legfontosabb cseh forráskiadványait és legújabb feldol-
gozásait használtam: Dejmek, Jindrich - Kolár, Frantisek (red.): Ceskosíovensko na pariz-
ské mímvé konferenci 1918-1920. I. köt. Listopad 1918-cerven 1919. Praha, 2001;
Ádám Magda-Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence törté-
netéből 1918-1919. Budapest, 1999; Ádám Magda-Ormos Mária (szerk.): Francia dip-
lomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről. Trianon 1919-1920. Budapest, Akadémi-
ai Kiadó, 2004; Versailleská mírová konference a Ceskosíovensko. Brno, 1999; Dejmek.
Jindrich: Ceskosíovensko, jeho sousedé a velmoci ve 20. století (1918-1992). Praha,
2002; Irmanová, Eva: Madársko a Versaillesky mírovy systém. Ústf nad Labem, 2002;
Macmillan, Margaret: Peacemakers. London, 2003 (cseh nyelven: Macmillanová,
Margaret: Mírotvorci. Pafízská konference 1919. Praha, 2004); Hronsky, Marián: The

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 119

Struggle for Slovakia and the Treaty of Trianon. Bratislava, 2001. (Az eredeti szlovák nyel-
vű kiadás: Hronsky, Marián: Boj o Slovensko a Trianon 1918-1920. Bratislava, 1998);
A téma magyar irodalmából lásd Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918-1920. Buda-
pest, 1983; Galántai József: A trianoni békekötés. Budapest, 1990; Salamon Konrád:
Nemzeti önpusztítás 1918-1920. Forradalom - proletárdiktatúra - ellenforradalom. Bu-
dapest, 2001; Zeidler Miklós: Trianon. Budapest, 2003.

3.  Masaryk és Benes világháború alatti és 1919. évi levelezését három forráskiadvány ad-
ta közre: Hadler, Frank (Hrsg.): Weg von Österreich! Das Weltkriegsexil von Masaryk und
Benes im Spiegel ihrer Briefe und Aufzeichnungen aus den Jahren 1914 bis 1918. Eine
Quellensammlung. Berlin, 1995 /Quellén und Studien zur Geschichte Osteuropas, 34./;
Hajková, Dagmar - Sedivy Iván (ed.): Korespondence T. G. Masaryk - Edvard Benes
1914-1918. Praha, 2004; Solle, Zdenék: Masaryk a Benes ve svych dopisech z doby
parizskych mírovych jednání v roce 1919. l-ll. Praha, 1994.

4.  Masaryk, T. G. Nova Evropa. Stanovisko slovanské. Praha, 1920. (Magyarul: Az új Euró-
pa. A szláv álláspont. Kosice, 1923. A magyar fordítás fontosabb részeit közli: T. G.
Masaryk: Az Új Európa. A szláv álláspont. Részlet. In: T. G. Masaryk: A világforradalom
1914-1918. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1990, 413-463. p.)

5.  Uo. 418. p.

6.  Uo. 420. p. Masaryk az egész kelet-európai területi, államjogi átalakítás vezérelvének
ugyan a nemzetiségi elvet tekintette, de hangsúlyozta annak fontosságát, hogy „minden
egyes esetben tekintettel kell majd lenni a jelenlegi adott gazdasági körülményekre és
történeti sajátosságokra" (uo.). Azt, hogy ez a gyakorlatban mit is jelenthet, arra vonat-
kozóan a hárommilliós csehországi német mellett ugyancsak a csehszlovák államhoz ke-
rült, együttesen hozzávetőleg egymilliós szlovákiai és kárpátaljai magyar kisebbségre vo-
natkozó érvelését érdemes idézni: „Ami a magyar kisebbséget illeti, hangsúlyozni kell,
hogy Szlovákiában eredetileg kevés magyar volt, viszont irgalmatlanul magyarosították a
szlovákokat. [...] Csak az igazság diadala lesz, ha vége szakad ennek a brutális, ember-
telen politikának, és a magyarok rákényszerülnek, hogy beérjék saját nemzeti erőikkel.
A déli határ mentén lakó magyarok egy része Szlovákiának fog jutni, ennek fejében azon-
ban jelentékeny szlovák kisebbség marad Magyarországon." Uo. 422-423. p.

7.  Slovensky rozchod s Madarmi roku 1918. Dokumentárny vyklad ojednaniach dra Milana
Hodzu ako ősi. plnomocníka s Károlyiho madarskou vládou v listopade a prosinci 1918
o ústupe madarskych vojsk zo Slovenska. Bratislava, 1929, 34. p.

8.  Dejmek, J. - Kolár, F. (red.): Ceskoslovensko. I. m. II. köt. 130-135. p.

9.  Június 14-i levelében Masaryk a Párizsban tartózkodó Benesnek küldött „szigorúan bi-
zalmas és titkos" levelében a „nagyon bizalmas és titkos" második részben a pozsonyi
hídfő megszerzése mellett a Duna Komáromig terjedő jobb partját, Vácot, Váctól pedig
- a június 12-i Clamenceau-jegyzékben kijelölt - demarkációs vonalig terjedő területet
jelölte meg mint további lehetséges területi igényt. Solle, Zdenék (red.): Masaryk a
Benes. I. m. I. köt. 279-282. p.

10.  Raschoffer Hermán: Die tschechoslowakischen Denkschriften fúr die Friedenskonferenz
von Paris 1919/1920. Berlin, 1937. A legfontosabb csehszlovák memorandumok eléér-
hetőek a müncheni Ungarisches Institut digitális dokumentációjában:
http://www.forost.ungarisches-institut.de/pdf/19180000-l.pdf.

11.  Uo. 31-33. p.

12.  Uo. 171-180. p.

13.  Sallai Gergely-Szarka László: Önkép és kontextus. Magyarország és a magyarság törté-
nelme a szlovák történetírásban a 20. század végén. Regio, 11. évf. (2000) 2. sz.
71-107. p.

14.  Zeman, Z.: Edvard Benes. Praha, 2002, 41-43. p.

15.  A csehszlovákiai német konfliktus okairól, a katonai beavatkozással pacifikált német ön-
rendelkezési törekvésekről és az 1919-1920 közötti kiélezett cseh-német viszonyról

120 Szarka László

lásd Rádl, Emanuel: Válka Cechu s Nemei. Praha, Melantrich, 1993 (2. kiad.), 229-246.
p.; Wingfield, Nancy. M: Minority Politics in a Multinational State. The Germán Social
Democrats in Czechoslovakia 1918-1938. New York, Columbia University Press, 1989,
32-47. p. /East European Monographs./; Seibt, Ferdinánd: Némecko a Cesi. Déjinyjed-
noho sousedství uprostred Evropy. Praha, Academia, 1996, 213-259. p.

16.  Raschoffer, H. i. m. 85-87. p.

17.  Uo. 91-94. p.

18.  Uo. 345-348. p.

19.  Galandauer, J.: Vznik Ceskoslovenské republiky 1918. Praha, 1988, 146-162.

20.  A lausitzi szorbokkal foglalkozó 7. sz. memorandum, illetve a sziléziai területi igényekkel
foglalkozó 8. sz. memorandum szövegét lásd Raschoffer, H. i. m. 225-255., 257-265. p.

21.  Dokumenty slovenskej národnej identitya státnosti. I. Bratislava, Národné literárne cent-
rum, 1998, 513-514. p.

22.  Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a
19-20. században. Budapest, Napvilág Kiadó, 1998, 183-192. p.

23.  Raschoffer i. m. Az elemzett memorandumok az alábbiak: 1. Memorandum. A csehszlo-
vákok. Történetük és kultúrájuk. Harcuk és munkájuk. Jelentőségük a világ számára. 4.
Memorandum: A sziléziai helyzetről. 5. Memorandum. Szlovákia. A Szlovákiában igényelt
terület. 6. Memorandum: A magyarországi rutének problémája. 7. Memorandum: A lau-
sitzi szorbok. 8. Memorandum: A cseh Felső-Szilézia. (Ratibor vidéke). 10. Memoran-
dum: A csehszlovák-német és a csehszlovák-osztrák határok jogosultsága.

24.  Raschoffer i. m.

25.  Dejmek, Jindrich: Pocátky ceskoslovenské diplomace. In: Dejmek, J. - Kolár, F. (red.):
Ceskoslovensko. I. m. 26. p.

26.  Ádám Magda-Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok 1918-1919. I. m.
171-172.p.

27.  Uo. 171. p.

28.  Uo. 172. p.

29.  Uo.

30.  A csehszlovák területi bizottságban és annak a dunai-csallóközi határszakasszal foglal-
kozó albizottságában március elején dőlt el, hogy az amerikaiak véleményével szemben
a franciáknak sikerült a csehszlovák bal parti igényeket teljes egészében győzelemre vin-
niük. „Élénken vitatták a Csallóköz kérdését, ugyanis az amerikaiak azt az álláspontot
képviselték, hogy ez a megoldás feleslegesen sok magyart adna nekünk, és azt szeret-
ték volna, hogy adjuk fel ezt a területet. Én viszont következetesen ragaszkodtam a Du-
na alsó folyásához, s noha elvben ezt senki sem ellenezte, a bizottság azon valós aggo-
dalom miatt, hogy ne legyen túlságosan sok idegen lakossága államunknak, azt próbál-
ta elérni, hogy más megoldást találjunk. A mostani helyzet alapján úgy ítélem meg, hogy
végleges döntés született arról, hogy a Csallóköz a miénk legyen." Dejmek, J. - Kolár, F.
(red.): Ceskoslovensko na parizské mírové konferenci. I. m. 245. p.

31.  Uo. 248. p.

32.  A memorandum szövegét lásd Mikus, A. Joseph: La Slovaquie dan se drame de l'Europe
(Histoire politique de 1918 a 1950). Paris, 1955, 424-436. p. Német fordításban közli
Hoensch, K. Jörg (Hrg.): Dokumente zur Autonomiepolitik der Slovakischen Volkspartei
Hlinkas. München-Wien, 1984, 120-127. p. A szlovák memorandum a szlovák tárgyú
magyar békejegyzék mellékleteként bekerült a hivatalos konferenciaanyagok közé. Ma-
gyar béketárgyalások. Jelentés a magyar béke küldöttség működéséről Neuilly-sur Seine-
ben. I. köt. Budapest, 1920.

33.  Hronsky, M.: Boj o Slovensko. I. m. 156-168. p.; Hronsky, Marián: Szlovákia elfoglalá-
sa a csehszlovák katonaság által 1918. novemberétől 1919. januárjáig. Budapest,
1993.

34.  Zeman, Z.: Edvard Benes. I. m. 51. p.

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 121

László Szarka

The born of the multi-nationality Czechoslovak nation-country in 1919. Arguments,

discussions at the peace conference in 1919 in paris

After the first world war, at the peace conference in Paris the Czechoslovak
peace delegation explained the country territorial requirements, that had been
already known by the winning great powers, by complex argumentation. The
Czechoslovak state - with non-Czech population in half - by creating the con-
struction of an artificial Czechoslovak state nation, by promising autonomy in
favour of the more than 5 millión Czechoslovak minority population, tried to
dissolve uncertainty appearing behind the support of the great powers. The
study analyses the argumentation of the Czechoslovak requirements repre-
sented by Foreign Affairs Minister, Edvard Benes, the bordér issues, tactical
elements in nationality problems. The ethno-political promises of the multi-
national Czechoslovak nation-state at the peace conference in 1919 in Paris
were from the beginning in sharp conflict with missing self-administration solu-
tion of the Slovak, Germán, Ruthenian, and Hungárián issue. Despitethe unfri-
endly neighbourhood, includingthe Hitler-like Germany's aggressive plans, this
is why the first republic could remained by itself in 1938.

DISPUTATIONES SAMARIENSES

KAPITOLY Z DEJIN
MESTA SAMORÍN

Historická konferencia pri

prílezitosti 600. vyrocia

získania mestskych vysad

udelenych kralom Zigmundom

00022-14.jpg

Számunk szerzői

Bakó Boglárka (1968) kulturális antro-
pológus (MTA Etnikai-nemzeti
Kisebbségkutató Intézet, Budapest,
Magyarország)

Eiler Ferenc (1968) történész (MTA
Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, Budapest, Magyarország)

Fazekas József (1953) szerkesztő
(Fórum Kisebbségkutató Intézet,
Somorja, Szlovákia)

Gaucsik István (1973) történész
(Vágsellyei Levéltár, Vágsellye,
Szlovákia)

Huszár Ágnes (1980) antropológus
(Csemadok TV Népzenei Adattár,
Dunaszerdahely, Szlovákia)

Ilyés Zoltán (1970) geográfus (MTA
Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, Budapest, Magyarország)

Illyés Gyula (1902-1983) író, költő

Kiss József (1944) történész (SZTA
Politikatudományi Intézet, Pozsony,
Szlovákia)

Mészáros András (1949) filozófus
(Comenius Egyetem, Pozsony,
Szlovákia)

Novomesky, Ladislav (1904-1976)
költő, politikus

Pelle István (1960) tanár
(Búcs, Szlovákia)

Polácková, Zuzana (1961) történész
(SZTA Politikatudományi Intézet,
Pozsony, Szlovákia)

Tóth Endre (1975) történész (Ceské
Budéjovice, Csehország)

Vajda Barnabás (1970) irodalomtörté-
nész (Duna Utcai Gimnázium, Pozsony,
Szlovákia)

Zeman László (1928) nyelvész
(Pozsony, Szlovákia)

Simon Attila (1966) történész (Fórum
Kisebbségkutató Intézet, Somorja,
Szlovákia)

Szarka László (1953) történész (MTA
Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, Budapest, Magyarország)

Tóth Endre

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly
első restaurációs kísérlete Magyarországon

(1921. március 26-április 5.)

(2. rész)

Endre Tóth                                                                                                                                            94(437)"1921"

the first restoration efforts of the czechoslovak diplomacy and                                                94(4-191.2)" 19"

Charles Habsburg in Hungary (26th March 1921 - 5th April) (2. part)                                     94(439)"1921"

327(437:439)"1921"

Middle-Europe after the First World War, Habsburg-restoration, the king issue, Little Antant, diplomatic
relations, foreign representation, internál crisis

Csehszlovákia határozott Habsburg-ellenes álláspontja nem enyhült a magyar nem-
zetgyűlés április 1-jei, soron kívüli ülését követően sem, amelyen pedig a testület
egyértelműen Habsburg-ellenes álláspontra helyezkedett. A magyar parlament,
melynek ülése a csehszlovák küldött beszámolója szerint „érzelmekkel telítve, de
méltósággal folyt",61 a kisgazdák kezdeményezésére jogaiban megerősítette Horthyt
mint az ország kormányzóját, és egyúttal utasította a kormányt, hogy „szorítson visz-
sza ezen jogállás megsértésére tett mindenféle kísérletet".62 Emellett a magyar par-
lament, ismét a kisgazdák, a kormányon belüli hagyományosan Habsburg-ellenes
párt kezdeményezésére a magyar nép köszönetét tolmácsolta Horthynak „Károllyal
szembeni határozott és alkotmányos fellépéséért",63 a javaslat elfogadását pedig a
parlament „hangos ovációval" fogadta.64

Annak ellenére, hogy a magyar nemzetgyűlés a kormánynak és Horthynak szava-
zott bizalmat, és a budapesti csehszlovák küldöttség arról számolt be, hogy „a köz-
hangulat Pesten egyértelműen Károly-ellenes",65 a csehszlovák diplomácia semmit
sem engedett fellépésének kategorikus hangvételéből. Ezt bizonyítja Benes demar-
sa, amely hangsúlyozza a csehszlovák fél álláspontjának változatlanságát, és
amelyben a csehszlovák külügyminiszter figyelmezteti magyar kollégáját, hogy
„amennyiben a nemzetgyűlés, akár csak feltételesen is Károly vagy bármely más
Habsburg mellett szavaz, a kisantant és Olaszország azonnal a leghatározottabb
eszközökkel lép közbe".66 Egy ilyen szellemben fogalmazott demars érthető módon
meglepte a magyar felet. Csodálkozását ebben az esetben Khuen-Héderváry a ma-
gyar külügyminisztérium követsegi tanácsosa személyén keresztül nyilvánította ki,
akinek a csehszlovák küldött - a magyar külügyminiszter és helyettese, Kánya kül-
ügyi titkár hiányában - Benes figyelmeztetését átnyújtotta, egy nappal azt követően,
hogy a magyar képviselők a nemzetgyűlés soron kívüli ülésén határozottan Horthy

16 Tóth Endre

mellett tették le voksukat. A követségi tanácsos „meglepetésének adott hangot,
hogy a nemzetgyűlés tegnapi határozata után a csehszlovák kormány még mindig
„a Magyarországon már jól ismert álláspontját hangsúlyozza".67 Emellett a magyar
külügyminisztérium követségi tanácsosa kifejezte meg nem értését a csehszlovák
fél azon lépését illetően, amellyel a svájci kormánynál jártak közben Károly svájci
menedékének megtagadása érdekében, amely nemhogy meggyorsította, hanem ép-
pen ellenkezőleg, távolabbra tolta az exkirálynak a csehszlovák fél által oly nagyon
áhított távozását. Valószínűleg a Prágából származó információk hiánya miatt a
csehszlovák fél e lépése még magának a budapesti csehszlovák küldöttnek is ért-
hetetlennek tűnt, mivel azt félreértésnek nevezte, és érthető módon kijelentette,
hogy „számunkra elfogadhatóbb, ha Károly Magyarország helyett Svájcban tartózko-
dik".68

Benes Gratznak küldött demarsat a jugoszláviai csehszlovák küldöttnek címzett
távirata követte, amely a csehszlovák külügyminiszter azon szándékáról tanúskodik,
hogy Károly restaurációs kísérletéből a lehető legnagyobb politikai előnyhöz jusson
egy olyan megfelelő légkör kialakításához, amely egy Csehszlovákiát, Jugoszláviát
és Romániát tömörítő multilaterális szövetségesi blokk létrehozásának kedvez, illet-
ve demonstrálja a közép-európai szövetségesek egységét. Benes a jugoszláv kor-
mánynak „Károly magyarországi kalandjának lehető leghatékonyabb közös kihasz-
nálását"69 ajánlotta azzal a céllal, amelyet, még aznap közölt a szenátussal:

1.  Az uralkodóház kérdésének végleges megoldásának kikényszerítése és szi-
lárd garanciák kikövetelése a magyar féltől;

2.  a kialakult helyzetet kihasználása Nyugat-Magyarország kérdésének azonnali
megoldására;

3.  közös, konkrét lépések kidolgozása arra az esetre, ha Magyarország meg-
szegné garanciáit.70

így Csehszlovákia és Jugoszlávia, miközben a svájci parlament Károly svájci
száműzetésének átmeneti helyéről tárgyalt,71 és éppen az exkirály Ausztrián törté-
nő átutazásának technikai kérdései rendeződtek, egységük demonstrációja érdeké-
ben egyre összehangoltabban kezdtek dolgozni. Ennek eredményeképp a csehszlo-
vák és jugoszláv fél fokozatosan egy közös katonai konvenció kialakításáról kezdett
beszélni - április 2-án a jugoszláviai csehszlovák küldött táviratban jelezte Belgrád-
ból, hogy a jugoszláv védelmi miniszter „elrendelte az esetleges azonnali mobilizá-
cióra való felkészülést és a Magyarországgal szomszédos első és második hadtest
felállását",72 és Pasié, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság miniszterelnöke parancsot
adott a jugoszláv és a csehszlovák vezérkar közti állandó összeköttetés kialakítá-
sára.73 A belgrádi csehszlovák küldött ugyanakkor Pribicevicnél, a Demokrata Párt
egyik vezetőjénél járt közben annak érdekében, hogy a minisztertanácsban „szor-
galmazza egy katonai küldöttség és egy befolyásos politikus mielőbbi Prágába kül-
dését egy részletes terv kidolgozása céljából".74

A közös csehszlovák-jugoszláv tevékenységgel párhuzamosan a román fél hang-
vétele is élesebbre váltott, valószínűleg a belpolitikai helyzet és a külpolitikai ese-
mények miatt, Ml. elsősorban a csehszlovák és a jugoszláv diplomáciai offenzíva
ösztönzésére. Také lonescu román miniszterelnök már március 31-én megfenyeget-
te a magyar felet, hogy megszakítja vele a diplomácia kapcsolatokat, amennyiben
Károly nem hagyja el Magyarországot.75 A román vezetésnek azonban sikerült a to-

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 17

vábbiak folyamán egy bizonyos mértékű józanságot és realista magatartást tanúsí-
tania. A román miniszterelnök a bukaresti csehszlovák küldöttet az esetleges cseh-
szlovák-jugoszláv katonai intervenció fegyveres támogatásáról biztosította, ugyan-
akkor megjegyezte, hogy „a többiek nem osztják"76 e véleményt. A román fél kato-
nai intervenciót támogató álláspontjáról a román miniszterelnök nem túl határozott
ígéretén kívül az ottani csehszlovák küldött beszámolója is szólt, bár csak a román
vezérkar parancsnokának véleményére utalva.77

A kialakult helyzetben Anglia és Franciaország diplomáciai képviselői április 2-án
Jugoszláviában meglátogatták Csehszlovákia belgrádi küldöttjét, hogy személyesen
kérjenek tájékoztatást a csehszlovák fél tervezett lépéseivel kapcsolatban. A cseh-
szlovák kormány külképviselője, kihasználva az alkalmat, az antant képviselőinek
megerősítette, hogy „Csehszlovákia és Jugoszlávia teljes mértékben és bármilyen
eszközzel készek a magyarországi békét teljes garanciát vállalva biztosítani".78 A
helyzet fokozatos elmérgesedése, amelyet a volt uralkodó váratlan Magyarországra
érkezése és kényszerű ott-tartózkodása kapcsán kifejtett csehszlovák és jugoszláv
diplomácia gerjesztett, és amely régión belüli nyílt katonai konfliktussal fenyegetett,
az antanthatalmak körében teljesen indokolt módon nyugtalanságot keltett. Ez a
nagykövetek konferenciájának a francia kormány kezdeményezésére április 1-jére
történő összehívását és a magyarországi helyzettel kapcsolatos határozat megho-
zatalát eredményezte. A határozatot a magyar kormánynak április 3-án adták át:

„Azon események, melyek legfőbb színtere Magyarország, kötelezik a főbb szö-
vetséges hatalmakat, hogy Magyarország kormányát és népét emlékeztessék azok
1920. február 4-i nyilatkozatára. A szövetségesek, hűen a nyilatkozat szövegéhez,
kénytelenek megismételni, hogy a Habsburgok ismételt hatalomra kerülése a békét
alapjaiban veszélyeztetné, és azt sem elfogadni, sem eltűrni nem hajlandóak. A szö-
vetséges hatalmak bíznak benne, hogy a magyar kormány tudatában van a helyzet
komolyságának, amely a volt uralkodó magyar trónra való visszatérésével alakulna
ki, és megteszi az ilyen kísérlet megakadályozása szempontjából szükséges lépé-
seket, amely kísérlet sikere Magyarország számára csakis hátrányos következmé-
nyekkel járna."79

„Olaszország, Anglia és Franciaország remélik, hogy a magyar kormány mindent
megtesz annak érdekében, hogy a volt uralkodó elhagyja az ország területét azzal a
tudattal, hogy a további Magyarországon való tartózkodása a közép-európai békét
veszélyezteti. Továbbá remélik, hogy ez ügyben nem lesz szükség egyéb beavatko-
zásra, csak abban az esetben, ha a magyar kormány nem hajtja végre ezen intéz-
kedést."80

A csehszlovák külügyminiszter, mintegy reakcióként a nagykövetek konferenciá-
jának lépésére, megpróbált a jugoszláv és a román féllel együtt a magyar kormány-
nak egy ultimátumot átadni, melynek célja az antanthatalmakéhoz hasonló együttes
fellépés demonstrálása volt. Az ultimátum javasolt szövegében azonban a csehszlo-
vák külügyminiszter - az eredeti elképzelésekkel ellentétben - csak Károly Magyar-
országról való eltávolításával kapcsolatos követelésre tett javaslatot:

„1. Követeljük Károly azonnali eltávolítását Magyarországról.

2. Amennyiben Károly április 7-én este 6 órakor még mindig Magyarországon
lesz, azonnal a közösen megegyezett lépések végrehajtásához folyamodunk."81

Benes csak ekkor, a nagykövetek konferenciájának határozata után adta bele-

18 Tóth Endre

gyezését Károly Svájcba való visszatéréséhez,82 amelyről még április 3-án tájékoz-
tatta szövetségeseit - Belgrádot, Bukarestet és Rómát -, ugyanakkor a táviratát az-
zal a figyelmeztetéssel egészítette ki, hogy a beleegyezésen túl a csehszlovák fél
„magánjellegű, nem hivatalos lépéseket tesz a svájci kormánynál annak érdekében,
hogy a kormány maga döntsön a Spanyolországba való száműzetés mellett",83 és a
tájékoztatott felek segítségét kérte az ügy előremozdítása érdekében.84

Mire a nagykövetek konferenciájának írásos intervenciója megérkezett Magyar-
országra, és amikor Benes Jugoszláviával és Romániával tárgyalt a közös ultimátum
benyújtásának lehetőségéről, addigra Károly Magyarországról való távozásának min-
den elengedhetetlen feltétele teljesítve volt - mind a bécsi kormány engedélye Ká-
roly Ausztrián való átutazásával kapcsolatban, mind a svájci fél beleegyezése, hogy
Károly ideiglenesen Svájcba térjen vissza. Károly elutazását azonban még egy utol-
só, az utazás technikai körülményeinek biztosításával összefüggő körülmény akadá-
lyozta. Végül a nagykövetek konferenciája által küldött jegyzék átvétele napján a bé-
csi magyar diplomáciai képviselő tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot, hogy
osztrák oldalról minden készen áll arra, hogy Károly hétfő reggel, április 4-én elhagy-
hassa Szombathelyt.85 Még ugyanazon a napon az osztrák fél a magyar fél rendel-
kezésére bocsátotta a különjáratú szerelvény végleges grafikonját, amely Károlyt áp-
rilis 5-én, kedden reggelre visszaszállította Svájcba.

Valószínűleg a magyarországi helyzet pozitív alakulása, a magyar közhangulat
Habsburg-ellenes beállítottsága, Horthy támogatottságának demonstrációja a ma-
gyar parlament többsége részéről és a nagykövetek konferenciájának közbelépése
jelentette azokat a Csehszlovákia szövetségesei - Jugoszlávia és Románia - által
kedvezően értékelt tényezőket, amelyek Benest végül a közösen benyújtott ultimá-
tum szövegének visszafogottabbá tételére késztették. Benesnek az ultimátum ter-
vezett szövegével kapcsolatos április 3-i javaslata már csak Károly Magyarországról
való távozását követeli egy meghatározott időn belül. Nagyon valószínű tehát, hogy
Jugoszlávia - Csehszlovákia első számú szövetségese - végül nem vette a bátorsá-
got, hogy teljes mértékben alávesse magát a csehszlovák érdekeknek, és átlépje
az antant által meghatározott keretet, amely szerint Károly Magyarországról való tá-
vozása alkotja a követelés tárgyát, a teljesítését bárminemű ultimátumszerű idő-
ponthoz való kötése nélkül. A csehszlovák fél azonban még mindig nem adta fel a
maximumot követelő verzióját, amelyről a bukaresti csehszlovák küldött április 5-i
távirata tanúskodik, melyben közli, hogy lonescu román miniszterelnök „azt javasol-
ja, hogy a tervezett ultimatív beavatkozásból legyen teljesen kihagyva az uralkodó-
ház, az irreguláris hadsereg és Nyugat-Magyarország kérdése".86

Tehát közvetlenül Habsburg Károly Magyarországról való elutazásának tervezett
időpontja előtt a csehszlovák diplomácia vezetője, Edvard Benes, folytatva demonst-
ratív diplomácia tevékenységét, igyekezett szövetségeseivel megegyezni az említett
ultimátum átadásának kérdésében. E szándékát politikai partnereinél végül nem si-
került keresztülvinnie. A legnagyobb elszántságot a magyar kormánynál tett közös
beavatkozás ügyében az utolsó pillanatig Jugoszlávia mutatta,87 amely viszont elzár-
kózott Benesnek az időpontra vonatkozó követelése elől, miszerint Károlynak „ápri-
lis 7-én, csütörtökön 6 óráig"88 el kell hagynia az országot. Jugoszlávia a követelést
taktikátlannak tartotta, és azzal a javaslattal fordult a csehszlovák félhez, hogy a
szövegben csak „három napon belül"89 meghatározás szerepeljen. Annak ellenére,

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 19

hogy Benes nem volt e javaslattal igazán megelégedve, a közös beavatkozás de-
monstrációja érdekében nem volt más választása, mint jóváhagyni a jugoszláv ja-
vaslatot, ugyanakkor nem felejtett el figyelmeztetni, hogy valójában az eredeti javas-
lat mellett áll, már csak azért is, mivel Csehszlovákiában „erre az időpontra minden
készen áll".90 Azonban még Benes beleegyezése a jugoszláv fél által tett szövegmó-
dosításba sem jelentette a csehszlovák diplomácia győzelmét, mivel a közösen tett
lépések terve - Jugoszlávia miatt - nem valósult meg. Miután Jugoszlávia, római
diplomáciai képviselője által - Rómát a jugoszláv fél mindenképp szerette volna be-
vonni az akcióba - megismerkedett az ottani kormány elutasító álláspontjával,
amely szerint az olasz külügyminiszter szavaival élve „már eddig is elég sokat
tettünk",91 Belgrád elállt a terv megvalósításától. A csehszlovák külügyminiszter vi-
szont a kérdésben az antanttal való együttműködést, Ml. a közös jegyzék átadásá-
nak antanttól való függővé tételét elutasította, mivel tudatában volt annak, hogy az
antanthatalmak nem értenek egyet az ügyben tanúsított kategorikus hozzáállásával.
Benes április 5-én Párizsba küldött táviratában közli: „Az álláspontunk a következő:
helyénvalóbbnak tartjuk, ha nagykövetek konferenciájának megköszönjük a gyors ál-
lásfoglalást, mivel: 1. az ügy még a mai nap folyamán lezárul; 2. jobb, ha a kisan-
tant gyakorlatilag saját maga rendezi az ügyet, és nem kéri a szövetségesek aktív
közreműködését, mivel azok inkább akadályoznák ténykedésünket, továbbá olyan
körök is felbukkanhatnak, amelyek a magyarokat védenék energikusabb beavatko-
zásunkkal szemben. Emiatt a szövetségesek részéről csak morális támogatást vá-
runk, amely számunkra tökéletesen megfelel."92

Románia távolmaradása még Jugoszlávia megingása előtt várható volt. Buka-
rest, Belgrádhoz hasonlóan, végül elutasította, hogy a Benes által javasolt ultimátu-
mot Olaszország támogatása nélkül adják át.93 Csehszlovákia mindkét szövetsége-
se végül csak arra volt hajlandó, hogy Károly további Magyarországon maradása
esetén tüntetőleg visszahívja budapesti diplomáciai képviselőit.94 Benesnek nem si-
került maga mellé állítania Romániát még az április 4-én küldött táviratot követően
sem, amelyben ez állt: „Tudassák lonescuval, hogy készen állunk az egész ügyet
még külföldön is a végsőkig kihasználni; azt belföldön a hadsereg konszolidációjá-
ra használjuk, amely kiváló állapotban van, tudniillik meg vagyunk róla győződve,
hogy Magyarország intervenciójára sor kerül. Ebben az esetben hadseregünk Buda-
pest és Szombathely felé venné az irány."95 E hihetetlenül hangzó üzenet a csehszlo-
vák külügyminiszter részéről csak valamiféle diplomácia csel lehetett, amellyel Ro-
mániát szerette volna megnyerni azon terve számára, hogy a magyar kormánynál
„teljes felállásban" léphessenek közbe. Nagyon kicsi ugyanis annak a valószínűsé-
ge, hogy ezt Benes komolyan gondolta volna, vagy hogy abban a pillanatban tényle-
gesen Magyarország katonai intervenciójával számolt volna. Románia, amely a kis-
antant jövendőbeli három országa közül hivatalosan a legvisszafogottabb álláspon-
tot képviselte Magyarországgal szemben, az utolsó pillanatig igyekezett „Horthy kor-
rekt magatartására"96 hivatkozva a magyar kormányhoz valamelyest előzékenyeb-
ben viszonyulni, lonescu az exkirály további Magyarországon való maradása eseté-
re tervezett közös lépésekkel kapcsolatos április 5-i javaslatában ugyan egy közö-
sen tett, Károly magyarországi tartózkodása ellen tüntető budapesti közbelépésről
beszélt,97 nem ejtett viszont szót ultimatív követelésekről, sőt úgy fogalmazott, hogy
„amennyiben ő maga - értsd Horthy - szeretné Károlyt eltávolítani, úgy határozza

20 Tóth Endre

meg annak határidejét".98 Emellett a román miniszterelnök a Magyarországgal
szomszédos államok képviselői közül elsőként - bár kicsit megkésve, hiszen az ügy
aktualitását vesztette egyrészt abból a szempontból, hogy az excsászár Magyaror-
szágról való elszállításának technikai feltételei is rendeződtek, másrészt hogy az
ügyet Magyarországon belül sikerült elintézni - ajánlotta fel segítségét Károly Ma-
gyarországról való eltávolítása ügyében. Magyarország ellentétes álláspontja eseté-
re azonban lonescu csak a budapesti diplomáciai képviselők visszahívására tett ja-
vaslatot, lonescu az ügy megoldására tett javaslatát azzal indokolta, hogy ezáltal
„elkerülhető lenne a magyar kormány megalázása",99 és emellett „azon jog tiszte-
letben tartása"100 is megvalósulna, amely az utódállamok számára „a győzelmet je-
lentette".101

A cseh külügyminiszter diplomáciai ténykedése közben, amely a „kisantant" ul-
timátumának átadására irányult, az ügy Károly Magyarországról való távozása körül
megoldódott. Április 5-én délután a magyar miniszterelnök a nemzetgyűlésnek beje-
lentette, hogy Habsburg Károly tíz óra harminc perckor elhagyta Szombathelyt,102 mi-
re a magyar külügyminiszter tájékoztatta a budapesti csehszlovák küldöttet, hogy az
exkirályt szállító vonat dél körül elhagyta az országot.103 Ezt követően a csehszlovák
küldöttség vezetője tudatta Benessel, hogy az „ultimátum átadása tárgytalanná
vált".104

Benes terve, hogy Csehszlovákia addigi szövetségeseit a kisantant jövőbeni for-
máján belüli együttműködéssel kapcsolatos elképzelései szerint kovácsolja egybe
egy, az antant részvétele nélkül Magyarország ellen irányuló lépések megtételének
céljából, sikertelennek bizonyult. Mindemellett a legközelebbi politikai szövetsége-
sek távolmaradása és azon tény ellenére, hogy Károly már Svájcban tartózkodott,
Benes egyoldalú lépésre szánta el magát: Csehszlovákia nevében ultimátumot in-
téz a magyar kormányhoz. Annak ellenére, hogy a csehszlovák küldött - teljesen ért-
hető módon - a kialakult helyzet alapján az ultimatív jegyzék átadásának tárgytalan-
ságára következtetett, és egyúttal figyelmeztetett annak korábbi átadásának elma-
radására, amely „az angol és francia küldöttek"105 javaslatára történt, április 6-án
Benestől határozott utasítást kapott: „Utólagosan tudassa Gratzcal az ultimátum
három nappal korábbi keltezésű szövegét, és mondja meg neki, hogy bár Károly már
elment, tudomására hozzuk a csehszlovák kormány döntését".106 A csehszlovák kül-
ügyminiszter azonban még mindig bízott a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Ro-
mánia együttműködésében, mivel a továbbiakban közölte, hogy „ha erre lehetőség
nyílik, a szerb-horvát-szlovén és a román küldöttek csatlakozzanak",107 de kategoriku-
san hozzátette, hogy „amennyiben ez nem így van, a lépést tegye meg egyedül".108
így április 6-án, szerdán este, amikor Károly nemhogy nem tartózkodott Magyaror-
szágon, hanem körülbelül egy órája már az átmeneti emigrációját biztosító ország
területén volt, sor került az ultimatív jegyzék átadására. A csehszlovák küldött tudó-
sítása szerint a jugoszláv és román küldöttek olyan értelemben nyilatkoztak, hogy
kormányaiktól nem kaptak utasítást a közös fellépésre, továbbá hogy „az addigi lé-
péseket elégségesnek tartják, és végre szeretnék tiszteletben tartani a nagyhatal-
mak képviselői által kinyilvánított véleményt, miszerint az egész ügyet elintézettnek
lehet tekinteni",109 és a jegyzék átadásához nem csatlakoztak.110 A csehszlovák dip-
lomácia vezetője tehát a magyar külügyminiszternél csak Csehszlovákia nevében til-
takozott. Gratz külügyminiszter biztosította a csehszlovák küldöttet, hogy Károly

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 21

megérkezése nemcsak az ország vezető politikusait, hanem a nyilvánosságot is
„nagymértékben és kellemetlenül lepte meg".111 A magyar külügyminiszter viszont
még ugyanaznap táviratban utasította a prágai magyar küldöttet, hogy az tudassa
Benessel, hogy a magyar felet mennyire kellemetlenül érintette „Benes barátságta-
lan és agresszív hangvétele az excsászár váratlan Magyarországra érkezése körüli
ügy során".112 Az ultimatív jegyzék higgadtnak nem mondható átvételéről tanúskodik
a távirat további része, amelyben Gratz tudatja: „Benes ténykedése mélységes fel-
háborodással tölt el, hiszen Benes tudhatta, hogy a magyar kormány az uralkodó-
ház visszatérését kizáró politikát folytat, amelyről Bruckban gróf Teleki is tájékoztat-
ta."113 Gratz, megragadva az alkalmat, felkérte a prágai magyar diplomáciai képvise-
lőt, hogy hívja fel a figyelmet Románia magatartására, amely annak ellenére, hogy
ugyanazt a politikai irányvonalat képviseli, e kényes kérdésben nem ragadtatta ma-
gát olyan reakciók kinyilvánítására, amilyeneket a csehszlovák diplomácia esetében
tapasztalni lehetett.114 Románia állásfoglalását Károly restaurációs kísérletével kap-
csolatban Gratz a magyar külképviseleteknek küldött táviratában is kiemelte, amely-
ben a román kormány hozzáállását a prágai és belgrádi kormány hozzáállásával
összehasonlítva115 „visszafogottabbnak és taktikusabbnak"116 nevezte, majd a buka-
resti magyar küldöttet meghatalmazta, hogy a magyar kormány ezen értékelését a
román kormány hozzáállásával kapcsolatban hozza az ottani „hivatalos körök" tudo-
mására. 117

A sors iróniájaként a következő napon, április 7-én csütörtökön a budapesti ro-
mán küldött utasítást kapott kormányától, hogy a csehszlovák és jugoszláv küldöt-
tel közösen adják át az ultimátumot.118 Ha azonban figyelembe vesszük a román fél
hivatalos álláspontját a Károly húsvéti Magyarországra érkezése körüli események
során, Románia e döntése inkább valamiféle célirányos politikai lépésnek, illetve a
csehszlovák fél irányába tett gesztusnak tűnik, amellyel szerette volna Csehszlová-
kiát, legalábbis látszólag, lojalitásáról és kollegialitásáról biztosítani, mivel a két or-
szág abban az időben hasonló szövetsegesi szerződés megkötését mérlegelte, mint
amilyen Csehszlovákiát és Jugoszláviát kötötte össze. Érdekes módon a román ál-
láspontban tapasztalható elmozdulásra a csehszlovák fél már egyetlen táviratban
sem reflektált. Károly restaurációs kísérlete körüli ügyet a csehszlovák külügymi-
nisztérium egy körtávirattal zárta le, amelyben köszönetet mondott Csehszlovákia
budapesti, belgrádi és bukaresti diplomáciai képviselőinek a „Habsburg Károly elle-
ni tevékenység idején pontosan és higgadtan végzett szolgálataikért".119

Habsburg Károly első restaurációs kísérlete, amellyel megpróbálta saját és a
magyarországi királykérdés sorsát saját kezébe venni, nem kis árnyékot vetett az új,
pontosabban az újonnan épülő csehszlovák-magyar bilaterális kapcsolatokra. Ezen
a téren viszont csakis Károly kísérlete tehető felelőssé - a magyar kormányerők, fi-
gyelembe véve az ügy kapcsán kinyilvánított hivatalos álláspontjukat, semmiképp.
Hiszen azok az események legelejétől kezdve, a csehszlovák diplomácia tevékeny-
ségétől függetlenül azon dolgoztak - teljes mértékben tudatosítva a restaurációs kí-
sérlet összes lehetséges következményét a magyar állam stabilizációja szempont-
jából -, hogy az exkirályt a lehető leggyorsabban eltávolítsák Magyarország terüle-
téről, függetlenül attól a ténytől is, hogy a csehszlovák külpolitika első alkalommal
akkor reagált a kialakult helyzetre, amikor a magyar kormány szóban forgó tevékeny-
sége az antant képviselőinek közreműködésével már teljes gőzzel folyt.120

22 Tóth Endre

Károly első restaurációs kísérlete és a csehszlovák fél által a via facti megtör-
tént eseményekkel kapcsolatos diplomáciai offenzíva során használt kategorikus
hangvétel a csehszlovák-magyar bilaterális kapcsolatoknak közvetlenül nem ártott,
amelyről a háttérben folyó megbeszélések rövid időn belüli újjáélesztése tanúsko-
dott, illetve a bilaterális tárgyalások folytatásának előkészítése, melyeket immár az
egyik tárgyaló fél országának területén, Csehszlovákiában, Mariánské Láznéban tar-
tottak meg.121 Azt a mélyen gyökerező, egymás iránti kölcsönös ellenérzést, amely
a két állam társadalmában a háború utáni közép-európai kontextuson belül megala-
kulásuk kezdete óta élt, a húsvéti események nem csökkentették, hanem sajnos
csak megerősíteni tudták. És akkor még az utódállamok előtt állt a versailles-i rend-
szer nagy próbája, amely nyílt katonai konfliktus kitörésével is fenyegetett: Károly
második restaurációs kísérlete.

Jegyzetek

61.    AMZV, Telegramy doslé, 3801-4000 sz. táviratok, a budapesti csehszlovák április l-jén
küldött 3818. távirata vagy AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 97. sz., vö.: Az
1920. Évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés Naplója. IX. Budapest 1921, A nem-
zetgyűlés 171. ülése 1921. április hó l-jén, 147-152. p. vagy Budapesti Hírlap, 49,
70. sz. (1921. április 2.) 1-2. p. (A nemzetgyűlés a király ittlétéről.)

62.    Uo.

63.    Uo.

64.    Uo.

65.    AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 100. sz.

66.    AMZV, Telegramy odeslané 1921, 3801-4000. sz. táviratok, Benes április l-jén kelt,

5099.  sz. távirata a budapesti csehszlovák képviseletnek vagy AMZV, Politické zprávy
Budapest 1921, 98. sz.

67.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a budapesti csehszlovák kül-
dött április 2-án kelt, 3825. sz. távirata vagy AMZV, Politické zprávy Budapest 1921,
101. sz. vagy Ujváry 1946, 307. p. (Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. április 2-
án kelt, 44. sz. távirata Tahy prágai magyar diplomáciai képviselő számára.)

68.    Uo.

69.    AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes 1921 április 1-jei,

5100.  sz. távirata a belgrádi csehszlovák küldöttnek

70.    Uo.

71.    Ujváry 1946, 309-310. p. (Masirevich, bécsi magyar követségi ügyvivő 1921. április 2-i,
125. sz. körtávirata Gratz magyar külügyminiszternek.) A távirat közli: „...the Federal
Council's decision concerningthe temporary reception of King Charles still holds good.
Neverthelless, the King cannot remain in the Canton de Vaud, and therefore not at
Prangins either, and furthermore Zürich, Beme, Bálé and other territories near the fron-
tier are prohibited as well."

72.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a belgrádi csehszlovák küldött
április 2-i, 3817. sz. távirata.

73.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a belgrádi csehszlovák küldött
április 2-i, 3824. sz. távirata.

74.    Uo.

75.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a bukaresti csehszlovák küldött
március 31-i, 3801. sz. távirata. A budapesti román diplomáciai képviselő visszahívá-
sának veszélyével kapcsolatban lásd még: AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 95.

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 23

sz.; a jelentésben egyebek mellett, közlik, hogy a budapesti román diplomáciai képvi-
selő „parancsot kapott, miszerint, ha Károlyt visszaültetik a trónra, a személyzettel
együtt azonnal hagyja el Budapestet".

76.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a bukaresti csehszlovák küldött
április 2-i, 3818. sz. távirata.

77.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a bukaresti csehszlovák küldött
április 2-i, 3820. sz. távirata.

78.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a belgrádi csehszlovák küldött
április 2-i, 3821. sz. távirata.

79.    Diplomatické dokumenty tykajícíse pokusú o znovunastoleníHabsburkú na trún mad'ar-
sky. Srpen 1919 - listopad 1921. Praha, 1922, 39. p. (ez a forrás csak a szöveg első
részét tartalmazza; leginkább a francia szöveggel egyezik, lásd Ujváry 1946, lásd len-
tebb). Lásd még: AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 99. sz.; a forrás a Csehszlo-
vák Távirati Iroda által kiadott, kisebb fogalmazásbeli változtatásokkal kiadott szöveget
közli (itt is csak a szöveg első részét) vagy lásd még: Ujváry 1946, 317. p. (az antant-
hatalmak képviselői, Fouchet [Franciaország], Mr. Hohler [Nagy-Britannia] és gróf Vinci
[Olaszország] által a magyar külügyminiszternek Teleki grófnak 1921 április 3-án át-
adottjegyzéke).

80.    A jegyzék második része az Ujváry 1946, uo. által közölt francia szövegének szabad for-
dítása. Az egész szöveg francia eredetiben, ahogy azt a Ujváry 1946 közli: „Les éve-
nements dönt la Hongrie est le théátre mettent les Principales Puissances alliées dans
I' obligation de rapeller au Gouvernement et au peuple hongrois les termes de la déc-
laration du 2 février 1920. Fidéles aux principes énoncés dans cetté déclaration, les
Alliés ont le devouir de répéter que la restauration d' un Habsbourg mettrait en péril
les bases memes de la paix et qu'il ne pourrait étre ni reconnu par eux ni toléré. - Les
Puissances alliées comptent que le Gouvernement hongrois, consicient de la gravité
de la situation que créerait le retour sur le tröne de la Hongrie de I' ancien souverain,
prendra des mesures efficaces pour enrayer une tentative dönt le succés, merne
momentané, ne pourrait entraTner pour la Hongrie que de désastreuses conséquen-
ces." (A szövegben az 1920. február 4-i dátum helyett tévedésből 1920. február 2-i dá-
tum szerepel.)

81.    AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes 5124. sz. távirata a
budapesti csehszlovák küldöttnek, vagy: AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 103.
sz.

82.    AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes április 3-i, 5130. sz.
távirata a budapesti csehszlovák küldöttnek, amelyben közli: „Nincs semmilyen kifogá-
sunk az ellen, hogy Károlyt ideiglenesen Svájcba szállítsák"; vagy AMZV, Politické zprá-
vy Budapest 1921, 104. sz.

83.    AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes április 3-i, 5131,
5132 és 5133 sz. táviratai a római, bukaresti és belgrádi diplomáciai képviselőknek.

84.    Uo.

85.    Ujváry 1946, 316-317. p. (Gratz külügyminiszter 1921. április 3-i, 116. sz. körtávira-
ta Masirevich bécsi magyar követségi ügyvivőnek).

86.    AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; A bukaresti csehszlovák diplo-
máciai képviselő április 5-i, 3850. sz. távirata.

87.    Még április 4-én a párizsi csehszlovák küldött közölte a Szerb-Horvát-Szlovén Király-
ság ottani diplomáciai képviselőjével, hogy „a nagykövetek konferenciájának jegyzékét
nem tartja elég energikusnak, és úgy a konferenciától, mint a francia kormánytól azt
kéri, közöljék, milyen katonai intézkedéseket hajlandóak megtenni".

88.    AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes 5124. sz. távirata
budapesti csehszlovák küldöttnek, vagy: AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 103.
sz.

24 Tóth Endre

89.  AMZV, Telegramy doslé 1921, uo.; a belgrádi csehszlovák küldött április 4-i, 3835. sz.
távirata.

90.  AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5152 sz. táviratok; Benes 5152. sz. április 4-
én este küldött távirata a belgrádi csehszlovák küldöttnek.

91.  AMZV, Telegramy doslé, 5801-4000 sz. táviratok; a belgrádi csehszlovák küldöttség áp-
rilis 5-i, 3846. sz. távirata.

92.  AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5101-5200 sz. táviratok; Benes 5157. sz., április 5-
én délután 3 órakor küldött távirata a párizsi csehszlovák küldöttnek.

93.  AMZV, Telegramy doslé, ugyanott; a bukaresti csehszlovák küldöttség szintén figyelmez-
tetett, hogy „Jonescu szeretné Olaszországot a közös akción belül tudni".

94.  AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 102. sz., az április 3-án kelt üzenetben a buda-
pesti csehszlovák küldött tájékoztatja Prágát a román és a jugoszláv kormányok külkép-
viseleteiknek szóló utasításáról, miszerint Károly Magyarországon való maradása ese-
tén hagyják el Budapestet.

95.  AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes 5151. sz., április 4-
én este küldött távirata a bukaresti csehszlovák küldöttnek.

96.  AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táviratok; a bukaresti csehszlovák küldött
3849. sz. április 5-i távirata arról, hogy lonescu szerint milyen lépések szükségesek
Magyarországgal szemben Károly távozását illetőleg (a távirat elküldésének időpontjá-
ban, délután két órakor, azonban Károly már kb. két órája Magyarország határain kívül
tartózkodott).

97.  lonescu ugyanakkor a „közösen" szó alatt továbbra is Románia, Csehszlovákia, Jugo-
szlávia és Olaszország közös fellépését értette (uo.).

98.  Uo.

99.  Uo.

100.  Uo.

101.  Uo.

102.  Uo. 128. Uo 129. Uo. 130. Uo. 131. AMZV, Telegramy doslé 1921, 3801-4000 sz. táv-
iratok; a budapesti csehszlovák küldött április 5-i, 3845 sz. távirata, vagy: AMZV,
Politické zprávy Budapest 1921, 110. sz. Teleki parlamenti beszédével kapcsolatban
lásd: Az 1920. Évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés Naplója. IX. Budapest,
1921, A nemzetgyűlés 172. ülése 1921. április hó 5-én, 154-157. p., illetve 154-155.
p. vagy lásd még: Budapesti Hírlap, 49, 72. sz. (1921. április 6.) 2. p. (A miniszterel-
nökjelentése a király elutazásáról -A nemzetgyűlés ülése.)

103.  AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 111. sz.

104.  Uo.

105.  AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 110. sz.

106.  AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5001-5200 sz. táviratok; Benes 5162. sz., április 5-
én este küldött távirata a bukaresti csehszlovák küldöttnek.

107.  Uo.

108.  Uo.

109.  AMZV, Politické zprávy Budapest 1921, 113. sz.

110.  Uo.

111.  Uo.

112.  Szabadon fordítva Ujváry 1946 alapján, 325. p. No. 316 (Gratz magyar külügyminiszter
1921. április 6-i, 45. sz. körtávirata a prágai magyar diplomáciai képviselőnek).

113.  Szabad fordítás, uo.

114.  Uo.

115.  Uo.

116.  Ujváry 1946, 333-334. p. (Gratz külügyminiszter 1921. április 8-i körtávirata a magyar
külképviseleti szerveknek.) A román hozzáállásáról szóló tájékoztatás kapcsán hangsú-
lyozva van: „For your own information..."

A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károly... 25

117.  Ujváry 1946, 334. p. (Gratz külügyminiszter 1921. április 8-i, 43. sz. körtávirata a ma-
gyar kormány bukaresti külképviselőjének.)

118.  AMZV, uo. A táviratban azonban az ultimátum közös átadására vonatkozó román kor-
mányutasftás átvételének időpontja hibásan szerepel. A csehszlovák küldött április 7-i
táviratában „tegnap délután", azaz április 6. délutánja szerepel. A tényleges időpont
alapján a távirat szövegében „ma délutáninak kellett volna szerepelni.

119.  AMZV, Telegramy odeslané 1921, 5201-5400 sz. táviratok.

120.  Lásd Ujváry 1946, 288. p. (Kánya külügyminisztériumi főtitkár 1921. március 30-án
kelt 8. sz. körtávirata Szombathelyre a nyugat-magyarországi főbiztos Sigray gróf szá-
mára, NI. Szombathelyen tartózkodó Teleki miniszterelnöknek szóló távirat.) A távirat ar-
ról tanúskodik, hogy a magyar kormány a Károly körüli ügy legelejétől Károly Magyaror-
szágról való eltávolításán dolgozott. Lásd a távirat szövegét, ahol egyebek mellett ez
áll: „The Spanish Minister informed me that to his telegr. already reffered to - concer-
ning the permit for King Charles to take up his residence in Spain - he had received
the following reply from his Government: Le Gouvernment étudie la question."

121.  Vö. Tóth Endre: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között
(1921) - Mariánské Lázné. l-ll. rész. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002. 3.
sz. 3-28. p., valamint 2003. 1. sz. 49-64. p.

(Cseh eredetiből fordította Bondor Sándor)

Endre Tóth

the first rest0rati0n efforts 0f the czech0sl0vak diplomacy and charles habsburg

in Hungary (26th March 1921 - 5th April) (2. part)

The study's topic is the most significant event of Hungary's history between the
two World Wars that had important effect not only on Czechoslovak-Hungarian
relations of the period, but it had became alsó one of the most important inter-
national-political events of the first part of 1921. The mentioned event was the
first restoration effort of the last Austrian emperor and the Hungárián king
Charles Habsburg the IV. The goal of the study is to reconstruct the event's cir-
cumstances mainly from the view of Czechoslovak-Hungarian relations, and/or
to discuss the events about the arrival of the ex-king to Hungary in time order,
mainly from the aspect of this adventurous step of Charles Habsburg and the
activities and roles of the Czechoslovak diplomacy.

Post-war coexistence of Czechoslovakia and Hungary after the disintegrati-
on of the Austria-Hungary Monarchy, as it is well-known, was not characterised
by mutual friendliness. After the creation of the independent Czechoslovakia
and Hungary, the issue of determining borders, that is the territory issue beca-
me obviously the most important problem of the conflicts between the two
neighbouring countries. At the same time, as another serious problem, the
form of government of Hungary appeared between the problems.

The rather weak Czechoslovak-Hungarian political relations established on
the turn of years 1920 and 1921, of which first positive results were the bila-
teral Czechoslovak-Hungarian discussions on governmental levél in the
Southern Austria, Bruck an der Leith, were very soon interrupted by an event
that effected not only the bilateral relations of both countries: restoration
efforts of Charles Habsburg.

Charles' unexpected arrival to Hungary on 31st March on Thursday and on
lst April on Friday was the topic of the Czechoslovak parliament's meeting.
Benes answering to interpellating representatives in connection with

26 Tóth Endre

Czechoslovak-Hungarian discussions, called the arisen situation, in connecti-
on with Hungary's credit and international position, a serious stroke.

Czechoslovakia's determined anti-Habsburg standpoint did not ease evén
after the extraordinary meeting of the Hungárián National Council on lst April,
during which the body unanimously positioned to anti-Habsburg standpoint.
The Czechoslovak Foreign Minister tried to give an ultimátum together with the
Yugoslav and Román party to the Hungárián government, of which goal was to
demonstrate mutual activity.

Meanwhile the diplomatic activities of the Czech Foreign Minister, that was
directed on the handing over of the „kisantant" ultimátum, the case of
Charles' departure from Hungary was solved. On 5th April the train departed
Hungary with the ex-king. Consequently the leader of the Czechoslovak dele-
gation informed Benes that the „handing over of the ultimate became void".

szesülnek, azt borítékolni tudom.

Vajda Barnabás:
Öllös László munkájáról

Öllös László könyvének négy fejezete - Az okok; Az egyszerűsítés dilemmái; Nem-
zet és morál; Emberi jogok, nemzeti jogok - sok szempontú áttekintést ad a nacio-
nalizmusról mint társadalomelméleti problémáról, felidézve az összes jelentős elvi
megközelítést a felvilágosodás morálfilozófusaitól (Kant, Herder, Hume) napjaink
közismert nemzetközi szaktekintélyeiig (Ernest Gellner, Eric Hobsbawm, Will
Kymlicka, Miroslav Kusy, Jürgen Habermas). A pozitív-negatív szembenállástól eltá-
volodva a nacionalizmust árnyaltan szemléli, és előszeretettel vizsgálja a „moderni-
záció vagy [törzsi-ősi] retrográd vonás" dichotómia alapján, akár bonyolult emberjo-
gi kérdésnek, akár a modernizáció egyik leghatékonyabb (mert mindenki számára
könnyen kódolható, erősen mozgósító erejű) eszközének tekintve a nacionalizmust.
Alighanem az összes idevágó elmélet John Stuart Mill köpönyegéből bújt elő; Mill
szerint ugyanis a „szabad intézményeket csaknem lehetetlen kialakítani olyan or-
szágban, ahol több nemzetiség él" (32. p.), de amely elképzelésnek komoly hátrá-
nya a mai felfogás szerint, hogy benne „az egyén sajátosságainak szempontja nem
jelenik meg" (34. p.). Egy másik fundamentális vélekedés szerint a nemzetekre
azért van szükség, mert az egyetemeshez csak a nemzeten keresztül vezethet az
egyén útja (109. p.), amit egyébként már Mill is érzékelt, amikor a beolvadásra ítélt
kis nemzeteket azzal vigasztalta, hogy „elnyeletésükkel a műveltebb, felvilágosul-
tabb emberek áramába kerülnek" (33. p.). A szerző ugyanakkor rámutat két, jelen-
leg is aktív nacionalizmusformára. Egyfelől a nemzet instrumentalista felfogására
(értsd: a mai politikai nemzetek egy-egy szűk csoport kreációi), másrészt arra, hogy
egyes teoretikusok (pl. Friedrich A. Hayek) a nacionalizmust egyre jelentéktelenebb
tényezőnek fogják fel, mondván, hogy az érdek- vagy piaci normák már ma is fonto-
sabbak, s a jövőben még fontosabbak lesznek az államok nemzeti jellegénél. Végig-
olvasva a könyvben összefoglalt nacionalizmusteóriákat, amelyeket Öllös a nemze-
ti-kisebbségi-emberi-polgári jogok kontextusául foglal össze, úgy tűnik, a nacionaliz-
musról kialakított tudományos álláspontok nemcsak részletekben térnek el egymás-

178 Vajda Barnabás

tói, hanem olyan alapvető momentumai sem tisztázottak, hogy egyáltalán történel-
mi maradványról van-e szó (67. p.) vagy éppenséggel modernizációs erőforrásról.
Nem az a baj, hogy a válasz nem egyértelmű, hanem hogy a nacionalizmus s ebből
következően a nemzeti jogok problémakörének pontatlan definícióiból nem lehetsé-
ges gyakorlati lépéseket megfogalmazni.

Öllös László munkája kerüli a személyes állásfoglalásokat. Említ ugyan konkrét
példákat, de ezek túlnyomórészt távoli vidékek távoli népei (bretonok, skót hegyi la-
kók stb.), esetleg romák, ugyanakkor nem említi, csak sejteti itt-ott (pl. a 186. ol-
dalon), hogy a Szlovákiában élő magyarokról írna. Az efféle távolságtartó megköze-
lítésre nyilván a tudományos elfogulatlanság végett van szükség. Szlovákiai olvasói
azonban gyakorlati megfontolásokat, analóg vagy cáfoló példákat keresnek a könyv-
ben, és elvi megállapításait megpróbálják arra a kérdésre applikálni, hogy magyar-
ként Szlovákiában milyen elvi, morális és alkotmányos alapon van joguk ellenállni a
nemzeti mivoltunkat korlátozó hatásoknak. E tekintetben Öllös könyvét érdekes ket-
tősség jellemzi. Egyfelől óvakodik attól, hogy a problémát olyan példákkal illusztrál-
ja, amelyek alapján elfogultsággal lenne vádolható, másfelől óvatossága érthető, hi-
szen a nemzeti identitás Szlovákiában annyira érzékeny dolog, hogy már a vizsgálat
(tehát a megértés) érdekében feltett elvi kérdések is ellenkezést szülnek. Az ellen-
tétet úgy próbálja feloldani, hogy provokatív kérdéseket tesz fel, például hogy bizto-
sítja-e a többségi nemzethez (értsd: szlováksághoz) való tartozás ténye automatiku-
san minden oda tartozó egyén nemzeti jogainak teljességét, továbbá hogy egyes te-
oretikusok szerint az identitás kialakítása szempontjából a kulturális kötődés nem
is alapvető (170. p.), illetve azt az első hallásra bosszantó kérdést, hogy képes-e
egyáltalán az egyén önállóan dönteni saját nemzeti hovatartozásáról.1 Úgy hiszem,
mind a gyakorlatias olvasói hozzáállás, mind a direkt problémafelvetés jogos stra-
tégia. Onreflektáló kérdések nélkül ugyanis nem vagyunk képesek megérteni saját
magunkat, ami nélkül viszont nem lehetünk képesek megértetni magunkat mások-
kal.

Mivel a nacionalizmus nemcsak politikafilozófiai, hanem történelmi fogalom is,
megkísérlem a könyv egyes elméleti megállapításait visszavetíteni a magyar-
(cseh)szlovák viszony 1918-tól tartó időszakára. A retrospektív szempontot azért
gondolom indokoltnak, mert Öllös újszerű módszertani megközelítése számos izgal-
mas és kevésbé nyilvánvaló érvet vet fel a magyar-(cseh)szlovák történelmi diskur-
zus részeként.

Az első Csehszlovák Köztársaság

Az első Csehszlovák Köztársaság mintapélda arra, hogyan születik egy ország a
nemzeti gondolat alapján. Ennek folyamatát egyrészt a szlovák országrész gyors el-
szlovákosításával és a „nemzeti" intézmények, az infrastruktúra és az államnyelvű
iskolák gyors megalakulásával lehet legjobban szemléltetni, másrészt azzal, hogy a
jogok és az esélyegyenlőség írott szintjén Csehszlovákia akarta és részben tudta is
garantálni a magyarok jogegyenlőségét. Ezt támasztja alá nemcsak az 1919. szep-
tember 10-én megkötött Saint-Garmain-en-Laye-i nemzetközi szerződés, amely köte-
lezte Csehszlovákiát a kisebbségi jogok betartására (pl. 2. §-a értelmében a nem-
zetiségek használhatták anyanyelvüket az állami hivatalok előtt [vö. Gyönyör 1993,

Öllös László munkájáról 179

62-63]), hanem főleg az 1920. évi 122. sz. nyelvtörvényről szóló alkotmánylevél,
amely a 20%-os küszöb mellett „a köztisztviselőket kötelezte a kisebbségek nyelve-
inek használatára" (Mészáros 2004, 126), és amely rendelkezés „filozófiájában
alapvetően különbözik a későbbiekből ismert nyelvhasználati törvényektől" (uo.).
Tekintve, hogy az első Csehszlovák Köztársaság több ponton, pl. az alkotmánybíró-
sági jogfelülvizsgálat vagy az ún. első generációs emberi jogok tekintetében korsze-
rű államnak számított, a fenti nyelvhasználati rendelkezés akár jó alap lehetett vol-
na a nemzetiségi viszonyok kedvező alakulására. A Masaryk-féle rendszer azonban
már kezdettől magán viselte a modern nacionalizmusok egyik fontos jegyét, ti. hogy
a csehszlovák állam nem állampolgárait, hanem domináns nemzeteit képviselte (s
őket sem túl következetesen). És bár az ország alkotmánya szó szerint nem nevez-
te magát kirekesztő módon a cseh és a szlovák nemzet államának, ezt csak azért
nem tette, mert tisztában volt vele, hogy az országban a 6,3 millió cseh lakos mel-
lett 3,5 millió német, 2 millió szlovák és 1 millió magyar élt. A kormány az ország
nyilvánvaló sajátos nemzeti összetétele, szabad parlamentáris köztársasági állam-
formája és saját írott törvényei dacára nemhogy nem akadályozta az elnemzetietle-
nítést, hanem sok tekintetben (pl. iskolaügy, földreform címén indított kolonizáció,
a hivatalnokoktól megkövetelt hűségeskü, a csehszlovák állampolgárság megtaga-
dása 16 000 magyartól stb.) határozott nacionalista politikát folytatott.

A szlovák állam

Az 1939. március 14-én létrejött szlovák állam Alkotmányának bevezetője tökélete-
sen kimeríti a primordializmus mint nacionalista állameszme definícióját: „A szlovák
nemzet a mindenható Isten oltalma alatt ősidők óta fennmaradt a számára rendelt
élettérben, ahol az Ő segítségével, akitől minden hatalom és jog ered, megalakítot-
ta a maga szabad szlovák államát."2 Figyelemre méltó, hogy az első csehszlovák al-
kotmányhoz hasonlóan ez sem más nemzetekkel szemben fogalmazta meg önma-
gát, ellenkezőleg: az írott szó szintjén alkotmányos kezességet vállalt a nemzeti ki-
sebbségek szabad érvényesüléséért. Ennek értelmében kimondta, hogy az állam-
polgárok szabadon tartozhatnak valamely nemzetiséghez (Obcania mözu sa volne
hlásit k svojej národnosti"3), és hogy anyanyelvüket szabadon használhatják a köz-
életben éppúgy, mint az iskolákban („Májú právo uzívaí vo verejnom zivote a v sko-
lách svojho jazyka"4). Nemcsak átvette a csehszlovák állam alkotmányából az el-
nemzetietlenítést explicitül tiltó kitételt, hanem annak liberálisabb formáját fogal-
mazta meg. Amíg ugyanis az 1918-as alkotmány az erőszakos elnemzetietlenítést
tiltja és bünteti (vö. „134. § Az erőszakos elnemzetietlenítés semmiféle alakban
megengedve nincsen. Ezen elvnek be nem tartását a törvény büntetendő cselek-
ménynek nyilvánítja" [Gyönyör 1993, 206]), addig a szlovák állam alaptörvényében
ez áll: „Minden elnemzetietlenítést célzó tevékenység büntetendő."5 A 2 millió 655
ezer lakossal rendelkező Tiso-féle Szlovákia természetesen nem volt a kisebbségek
(köztük 70 000 magyar, sok ezer német és 80 000 zsidó) paradicsoma. Egyrészt
mint minden társadalmi-politikai kérdést, ezt is korporatív alapon kezelte, és felté-
telezte a szigorú központi irányítást a nemzetiségek politikai alakulatain belül is: „A
nemzetiségi csoport az államhatalomban saját regisztrált politikai pártja révén vesz
részt, amennyiben ez a párt az egész nemzetiségi csoport politikai akarata képvise-

180 Vajda Barnabás

lőjenek tekinthető",6 másrészt a nemzeti kisebbségek kérdését nem abszolút érték-
ként kezelte, hanem viszonylagos, ún. reciprok viszonyba állította. Erről a kölcsö-
nösségi elvről (zsarolásról?) az alkotmány két helyen is rendelkezik. A 93. § 1. pont-
ja szerint a nemzetiségeknek joguk van kulturálisan és politikailag megszervezni
magukat, és kapcsolatokat tarthatnak „anyaországukkal",7 míg a Tizenkettedik fe-
jezet 95. §-ának szavai szerint: „A nemzetiségi csoportok alkotmányban rögzített jo-
ga olyan mértékben érvényes, amennyire ugyanolyan valóságos jogokat élvez a
szlovák kisebbség is a nemzetiségi csoport anyaországában."8 A teljesen formális,
a gyakorlati megvalósítást nem is feltételező jog haszontalansága leginkább abban
érhető tetten, hogy mindezek a jogok, védelmek és garanciák nemcsak a magyarok-
ra, hanem egészen a faji alapú törvények 1940-es életbe lépéséig elvben a zsidó-
ságra is vonatkoztak.

A második világháború után

A második világháború után a magyar nemzethez való viszonyulásban alapvető for-
dulat következett be. Csehszlovákiában lényegében 1945 után is folytatódott a faj-
üldözés, amennyiben a müncheni szerződés előtti állapotokhoz visszatérő ország
alapdokumentuma, a Kassai Kormányprogram abból indult ki, hogy az ország fel-
bomlásáért a német és a magyar nemzetiségű lakosokat, azaz a nem szláv népcso-
portokat terheli a felelősség. Ennek gyakorlati következményeként a felvidéki ma-
gyarok 1945-1948 közötti hányattatásai - a kitelepítések, a nemzetiség megtaga-
dására való kényszerítés (reszlovakizáció), a Csehországba hurcolás, a lakosság-
csere - a „tiszta" nemzetállam megteremtésének eszméjét vizionáló, azt szélsősé-
ges eszközökkel elérni kívánó nacionalista intézkedések elemei voltak.9 Öllös Lász-
ló munkájából jól érthető, bizonyos helyzetekben a nemzeti többség teljesen jogos-
nak érzi az agresszív nemzeti indulatokat, fel sem merül benne, hogy pl. a kitelepí-
tés sérti a lakóhely önkéntes elhagyásának általános emberi jogi elvét, sőt egyfaj-
ta ál-önmegnyugtatásul veti fel (mintegy Mill után szabadon), hogy a beolvadással a
kisebbség helyzete csak javulhat. Fölvethető ugyanakkor a kérdés, hogy az 1945
utáni Csehszlovákia cselekedhetett volna-e másként, mint hogy évekre intézménye-
sítette a brutális nemzeti elnyomást. Ha a második világháborút követő közép-euró-
pai események szűkebb kontextusát vizsgáljuk (az emberi élet devalvációja, a szov-
jet katonai jelenlét, a határmódosítások, a szomszédos országok hasonló intézke-
dései stb.), a válasz az, hogy Csehszlovákia kézenfekvőén cselekedett. E történel-
mietlen kérdésnek azért lehet mégis értelme, mert az ezzel kapcsolatos diskurzus-
ban csak elvétve bukkannak föl nemzetközi szempontok. Pedig ha azt nézzük, hogy
ugyanez az időszak a világ más tájain éppenséggel a gyarmati hatalom alóli nagy
felszabadulások kezdete volt, ahol a gyarmati hatalmak (különösen Nagy-Britannia,
de pl. Hollandia is) a csehszlovákiaitól egészen eltérő stratégiákat alkalmaztak,
vagy hogy az évszázados német-francia viszályt, amely több háború gyújtópontja
volt, néhány nagyvonalú, bosszúról lemondani képes politikus megbékélési szándé-
ka pár év alatt konszolidálni tudta, akkor megkockáztatható, hogy egy másfajta po-
litikai elit (még a szovjet jelenlét dacára is) másként is viselkedhetett volna. És vé-
gül még egy ide kívánkozó gondolat, ami engem évek óta gyötör: olvasott valaki va-

Öllös László munkájáról 181

laha valahol elemzést arról, hogyan, miként illeszkedett be a létező szocializmus
alatt vezető pozícióba nem kevés számú magyar funkcionárius?

1968-tól máig

Az elmúlt harminc-negyven évben az általános emberi jogok hullámzó, lassú tempó-
jú, de határozott kiterjedésének lehetünk tanúi. Ezzel párhuzamosam (és tőle nem
függetlenül!) zajlik a nemzeti jogok tágulása, ami jól megfigyelhető, ha a mai folya-
matokat az 1960-as évek Csehszlovákiájából kiindulva vizsgáljuk. Az ország 1945
utáni restaurációja - mint láttuk - soha nem látott mértékben degradálta a kisebb-
ségeket, és viszont: példátlan nemzeti pozíciót határozott meg cseheknek és szlo-
vákoknak. Az 1968. évi 143. alkotmánytörvény szerint a Csehszlovák Szocialista
Köztársaság két egyenjogú testvéri nemzet, a cseh és a szlovák nemzet szövetségi
állama. így tehát szocialista ország létére nem érvényesült az internacionalista test-
vériség gondolata, hiszen jogi értelemben megerősítést nyert az ún. államalkotó
nemzetek alkotmányos felsőbbrendűsége. A kommunista rezsim bukása után bá-
mulatosán gyorsan, már 1990 őszén megszületett az első nyelvtörvény
(428/1991), amely szerint a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelve a szlovák. Az or-
szág 1993-as, módosításokkal jelenleg is érvényben lévő Alkotmánya történeti ér-
telemben érdekes többarcúságot mutat. Egyrészt Preambulumában a szlovák állam
frazeológiájához hasonló primordiális alapokra épül - „Mi, a szlovák nemzet, emlé-
kezve elődeink politikai és kulturális hagyatékára és a nemzeti létért és önálló álla-
miságért folytatott harcok évszázados tapasztalataira"10 (ford. és kiemelés - V. B.)
-, másrészt igen részletesen taglalja az alapvető emberi és politikai jogokat és sza-
badságjogokat.11 Harmadrészt viszont a nemzeti kisebbségek jogairól szóló külön ré-
szében konfliktusforrást jelent, mivel nem kínálja fel a pozitív megkülönbözetés le-
hetőségét, hanem ellenkezőleg, megszövegezett formában fenyeget arra nézve,
hogy „A nemzeti kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok
számára a jelen alkotmányban szavatolt jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák
Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez, vala-
mint többi lakosának diszkriminálásához"12 (ford. és kiemelés - V. B.). Az Alkot-
mányban elkezdődött folyamatot a 270/1995-ös ún. államnyelvtörvény tetőzte be,
amely történelmi értelemben ugyancsak retrográd vonásnak minősíthető. Ugyanis
az 1918-ban megalakult csehszlovák parlamentnek a Saint-Garmain-en-Laye-i nem-
zetközi szerződés egy hivatalos nyelv (d'une langue officielle) használatára adott le-
hetőséget az államnyelv helyett (vö. Gyönyör 1993, 62-63). Ehhez képest - mind
verbálisán, mind tartalmában - visszalépést jelent az 1995-ös államnyelvtörvény,
amelynek nacionalista szándékaira még ráerősített, hiszen ennek értelmében a
szlovák nyelv mint államnyelv előnyt élvez bármely más nyelvvel szemben (nyelvi
szuperioritás). Ilyen előzmények után jutunk a mába, amikor is a szlovákiai magya-
rok számára alkalmazható emberi és kisebbségi jogok terén két fontos rendelkezés
létezik: az egyik az 1999-es kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény, vala-
mint a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által 2001 júniusában elfogadott s az
Európa Tanács által már 1992-ben jóváhagyott Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek
Európai Chartája. Ez utóbbi nemzetközi jogszabály fontossága külön hangsúlyozan-
dó, tekintve, hogy benne Szlovákia kötelezi magát, hogy támogatja, bátorítja, gon-

182 Vajda Barnabás

doskodik róla, és elérhetővé teszi a nemzeti csoportok szabad nyelvhasználatát. Ha
jól olvasom, könyvének A jogok és az esélyegyenlőség című fejezetében Öllös Lász-
ló éppen erről beszél mint lehetséges megoldási stratégiáról.

Öllös László könyve megerősít bennünket abban, hogy az emberi és nemzeti jo-
gok vizsgálata ma már csak európai dimenzióban képzelhető el. Mindazonáltal nyug-
talanítónak érzem, ezért felteszem a kérdést: tényleg európai ügy-e a nemzetiségi
kérdés? Mert igaz ugyan, hogy „az emberi jogok és szabadságjogok védelmének az
európai térségben alapvetően gazdagabb tradíciói és normatív feltételei vannak"
(Mészáros 2004, 139), de az Európai Unió a politikai korrektség ideológiájára is
épül. Ami nemcsak azt jelenti, hogy vigyáznunk kell, kiről mit mondunk, de azt is,
hogy globális formában Brüsszel nem a cselekvést, hanem az elhallgatást véli meg-
oldásnak. Társadalom-földrajzi tekintetben a nemzetiségek ügye kétségtelenül kon-
tinentális ügy. Belgiumban 70 ezer német él, Bulgáriában 800 ezer török és egymil-
lió roma; Franciaországban elzásziak, baszkok, bretonok, korzikaiak, vallonok élnek
egymás mellett; Észtország 1,6 millió lakosának egyharmada orosz, Rigában pedig
az arányuk 75%, Németországban és Hollandiában 160-160 ezer fríz él, Nagy-Bri-
tanniában pedig írek, skótok, walesiek élnek egymás mellett. A sor folytatható, no-
ha sok helyen nem konfliktusmentesek e kapcsolatok. Öllös László könyvéből egy-
részt azt a biztatást kapjuk, hogy az általános és nemzeti jogok között sokkal szo-
rosabb a kapcsolat, mint hinnénk. Azaz csakis a szabad civil társadalom lehet a
nemzeti és nemzetiségi jólét alapja, Ml. megfordítva: „a nemzeti sokféleség felszá-
molása magát a szabadságot veszélyeztetné. A nemzeti pluralizmus tehát egyik elő-
feltétele a szabadságnak" (56. p.). Egy másik válasza szerint (amit jellemzően és
dicséretes módon kérdés formájában ad meg): Mi van akkor, ha pl. a mintaország
szerepében emlegetett Svájc nem is szervezeti-jogi alapon működik jól, hanem a to-
lerancia, kooperáció és tisztelet erős morális pillérein, amit összefog a polgárok ak-
tív részvétele (pl. Svájc a világ legtöbb helyi népszavazást rendező országa)? Vagyis
csupa erkölcsi kategória alapján, ami jogilag le sem írható. Kilépve a könyv aurájá-
ból, elmondható, hogy szlovák szociológusok és történészek szerint Szlovákia mai,
kisebbségekkel kapcsolatos álláspontjára két fő tendencia hat. Egyrészt az általá-
nos demoralizáció, amennyiben a lakosság többsége egész életét totalitárius rend-
szerben töltötte, így képtelen azonosulni a demokratikus viselkedésmóddal,13 más-
részt a jelenlegi szlovák társadalmat önmagán belül is erőteljes történelmi reiden-
tifikáció, intenzív önképkeresés jellemzi mintegy másfél évtizede.14 Magyar részről
számomra a könyv azt a fő tanulságot sugallja, hogy a nemzeti alapú politizálásnak
a kisebbségek számára is léteznek morális korlátai. És nemcsak a kritikátlan befo-
gadás, hogy ti. „A nemzeti politikát tehát azért kell követnünk, mert a miénk. Vagyis
nemzeti elveket, szabályokat nem azért kell követnünk, mert azok igazságos, illet-
ve erényes élethez vezetnek, s nem is azért, mert önmagukban véve jók, hanem
csakis azért, mert azok az én csoportom, nemzetek értékei" (70. p.), hanem a szé-
lesebb társadalmi felelősség tekintetében is. Nemcsak az egyénnek kell elkötelez-
nie magát egy közösség mellett, hanem a közösségnek is befogadóként kell visel-
kednie. Ezzel pedig felvetődik, mit tehetnénk magyarságképünk, nemzeti jellemvo-
násaink többségi nemzet felé való pozitív kommunikálása érdekében (feltételezve
pozitív hozzáállásukat), illetve másrészről saját közösségünk felé: vajon a szlováki-
ai magyar közösség (amennyiben valóban organikus kommunitás) képes-e olyan

Öllös László munkájáról 183

stratégiák megfogalmazására, amelyek éreztetik a közösség tagjaival, hogy a közös-
ség igényt tart erejükre, munkájukra, tehetségükre? Vajon az a sok magyar fiatal,
akik a felmérésekben nem nyilvánítanak Szlovákia iránt erős vonzódást, nem arról
nyilatkozik-e, hogy nincs sem pozitív hazaképük, sem pozitív közösségképük?

Jegyzetek

1.   A saját nemzeti hovatartozás megállapításával kapcsolatban néhány éve a Mozaik 2001
társadalomkutatási projekt adott adatokkal alátámasztott válaszokat. Pl. a megkérde-
zett 15-29 éves szlovákiai magyar fiatalok túlnyomó többsége szerint „a magyarság
alapvető kritériuma a saját döntés, az önbesorolás" (vö. Mozaik... 2002, 83).

2.   „Slovensky národ pod ochranou Boha vsemohúceho od vekov sa udrzal na zivotnom pri-
estore mu urcenom, kde s pomocou jeho, od ktorého pochádza vsetka moc a právo, zri-
adil si svoj slobodny Slovensky stát" (Ústava 1939).

3.   Ústava 1939. Hlava dvanásta. Národnostné skupiny. § 91, bod 1.

4.   Ústava 1939. Hlava dvanásta. Národnostné skupiny. § 94.

5.   „Kazdá cinnosí smerujúca k odnárodneniu je trestná" {Ústava 1939. Hlava dvanásta.
Národnostné skupiny. § 92, bod 1.). Az el nemzetietlen ítés tiltása egyébként Szlovákia
jelenlegi alkotmányában is megtalálható; ez ugyanakkor büntetésről nem beszél (vö. 12.
cikk 2. §).

6.   „Národnostná skupina sa zúcastní státnej moci prostredníctvom svojej registrovanej
politickej strany, ak ona möze byí pokladaná za predstavitel'ku politickej völe celej národ-
nostnej skupiny" {Ústava 1939. Hlava siesta. Politické strany. § 59, bod 1.).

7.   Ústava 1939. Hlava dvanásta. Národnostné skupiny. § 93, bod 1.

8.   „Právo národnostnych skupín uvedené v ústave, platia natol'ko, nakol'ko také isté práva
v skutocnosti pozíva i slovenská mensina na území materského státu príslusnej národ-
nostnej skupiny" {Ústava 1939. Hlava dvanásta. Národnostné skupiny. § 95.).

9.   Csupán emlékeztetőül Benes rendeleteinek szigorúságát illetően: a 33/1945. sz. elnö-
ki rendelet értelmében a németek és magyarok elvesztették állampolgárságukat; a
71/1945. sz. rendelet szerint kényszermunkára lehetett őket kirendelni; a 81/1945.
sz. rendelet betiltotta a magyar klubokat, társadalmi, művelődési és sportegyesülete-
ket; a 83/1945. sz. rendelet értelmében a magyarok elvesztették az állami intézmé-
nyekben való alkalmazás jogát; a 91/1945. sz. rendelet befagyasztotta a magyarok
bankbetéteit; a 62/1946. sz. rendelet alapján el kellett bocsátani a hivatalokból a ma-
gyar közjegyzőket stb.

10.   A primordializmus gondolta, tehát hogy nemzetek mindig léteztek, még ha nem tudato-
sították is, más formában is nyilvánvalóan jelen volt a kilencvenes évek közéletében.
Emlékezetes Milán S. Durica: Dejiny Slovenská a S/ovátoi/című könyve, amelyben sok
más történelmi tévedés mellett a szerző azt állítja, hogy Samo birodalma a szlovák ál-
lamiság legkorábbi megnyilvánulása; ezt a könyvet az akkori oktatási miniszter Szlová-
kia összes általános iskolájába eljuttatta. Hozzá kell tenni azonban, hogy Durica állítá-
saival az SZTA Történettudományi Intézetének két történésze, Lubomír Lipták és Dusán
Kovác nyilvánosan és határozottan szembeszállt (vö. Slovenskí historici o knihe M. S.
Duricu: Dejiny Slovenská a Slovákov. Práca, 19. apríla 1997).

11.   Vö. Második fejezet. Alapvető jogok és szabadságok. Első szakasz. Általános rendelke-
zések 11., 12. és 13. cikk, továbbá Második szakasz. Alapvető emberi jogok és szabad-
ságok 14. cikktől a 25. cikkig, valamint Harmadik szakasz. Politikai jogok a 26. cikktől
a 32. cikkig.

12.   Vö. Második fejezet. Alapvető jogok és szabadságok. Negyedik szakasz. A nemzeti ki-
sebbségek és etnikai csoportok jogai 34. cikk 3. pontja.

184 Vajda Barnabás

13.   Vö. Zhovárame sa s historikom Dusánom Kovácom. Sme, 28. 10. 1998, 5. p.

14.   Vö. „Neustále hl'adanie odpovede na historické udalosti [...] napr. komunizmus na
Slovensku je málo reflektované." Sylvia Micháliková szavai a Fórum Kisebbségkutató In-
tézet által rendezett Identitásproblémák a XXI. században című nemzetközi konferenci-
án (2005. február 24-25.) hangzottak el.

Felhasznált irodalom

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 1995. november 15-i törvénye a Szlovák Köztár-
saság államnyelvéről. Szabad Újság, 1995. december 20., 8. p.

Az elnyomott kisebbségből legyen társnemzet. Magyarok Csehszlovákiában/Szlovákiában
1918-1992. Az Együttélés politikai memoranduma. Hitel, 1993. április, 68-82. p.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es (1993) ajánlása az Emberi Jogok Euró-
pai Egyezményének a kisebbségi jogokra vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvével
kapcsolatban. Szabad Újság, 1995. május 10. 4. p.

Gyönyör József 1993. Közel a jog asztalához. Pozsony, Madách.

Izsák Lajos 1997. A benesi dekrétumok és a csehszlovákiai magyarság tragédiája. Irodalmi
Szemle, 11-12. sz. 117-121. p.

Kis János 1996. Túl a nemzetállamon I. Beszélő, 1996. március, 28-38. p.

Kis János 1996. Túl a nemzetállamon II. Beszélő, 1996. április, 24-35. p.

Kusy, Miroslav 2000. Materinsky jazyk. Dominó fórum, 2000. september 14-15. 18. p.

Mészáros Lajos 2004. (Cseh)Szlovákia alkotmányos rendszere. In: Fazekas József-Huncík
Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában (1989-2004). I. kötet. Somorja-Dunaszer-
dahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó, 125-140. p.

Mozaik 2001 2002. Szabó Andrea-Bauer Béla-Laki László-Nemeskéri István (szerk.): Gyors-
jelentés. Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató
Intézet.

Popély Gyula 1995. Ellenszélben. A felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köz-
társaságban (1918-1925). Pozsony, Kalligram.

Sbírka zákonú a narízenístátu Ceskoslovenského. Rocník 1945 a 1946.

Szarka László 1995. Szlovák nemzeti fejlődés - magyar nemzetiségi politika 1867-1918. Po-
zsony, Kalligram.

Ústava Slovenskej republiky. 1939. Bratislava, Státne nakladatefstvo.

Vadkerty Katalin 1993. A reszlovakizáció. Pozsony, Kalligram.

Vadkerty Katalin 1996. A szlovákiai magyarok csehországi kényszermunkája 1945-1948 kö-
zött. Pozsony, Kalligram.

202 Könyvek

Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai
életrajz. Budapest, Osiris Kiadó, 20052,
528 p.

Szerencsésebb népek számára természe-
tes, hogy közéletük nagyjairól gyakran még
életükben, de legkésőbb röviddel haláluk
után életrajzot írnak. Mi lehet az oka annak,
hogy nálunk nincs így? Általában nem csu-
pán történelemi kataklizmák nehezítik Kelet-
Európa népeinek saját történelmük higgadt,
alapos feldolgozását, s nem csupán a forrá-
sok (technikai) hozzáférhetetlensége és a
politikai tilalmak okolhatók, hanem maguk-
nak az elsődleges forrásoknak a hiánya is. A
mi politikusaink általában nem vezetnek
naplót, nem készítenek feljegyzéseket, s le-
velezésük is eléggé gyér. E tekintetben a né-
metek, de talán még az osztrákok és a cse-
hek is jobban állnak nálunk.

Igaztalan volna persze elhallgatni, hogy a
magyar történettudomány is büszkélkedhet
néhány kimagasló biográfiával, például
Pölöskei Ferenc Tisza Istvánról (1985), Vas
Zoltán pedig Horthy Miklósról írt életrajzot
(1969). Mi az oka annak, hogy a 20. század
egyik legmeghatározóbb magyar államférfijá-
nak, gróf Bethlen Istvánnak (1874-1946) az
életrajzi monográfiájára közel ötven évet kel-
lett várni? Tény, Bethlen nem szívesen leve-
lezett (,,Hetente legfeljebb egy vagy két saját
kezű levelet írt", 302. p.), és emlékiratai
sem maradtak fenn, ez utóbbi persze életé-
nek 1944 utáni alakulását tekintve érthető
is. Gát Zoltán vezérkari ezredes szerint (aki
vele egy szobában lakott) legutolsó magyar-
országi napjai alatt sokat levelezett, de az is
biztos, hogy amikor 1945 márciusában
Kunszentmiklós utcáin a szovjetek gépkocsi-
ba tuszkolták, Bethlennek nem politikai ha-
gyatékának megőrzése volt a legfontosabb
gondolata. De ezzel újra a nemzeti katakliz-
máknak a történettudományra tett hatásá-
hozjutottunk.

Romsics Ignác kiváló Bethlen-életrajza
1991-ben jelent meg először, több szakmai
díj után 1995-ben angolul is, s most, 2005-
ben magyarul második kiadásban. Mivel az
első kiadás megjelenése óta sokan méltat-
ták a könyv erényeit, többek között precíz
adatoltságát, történészi pártatlanságát,
mindamellett roppant érdekfeszítő voltát,

szinte nem is lenne szabad róla recenziót ír-
ni. Én sem szaporítanám a szót, ha Romsics
könyve nem lebegtetne egy apró problémát,
mégpedig a létező vagy nem létező szovjet
források kérdését. Amint a mostani, máso-
dik kiadás előszavában a szerző tollából ol-
vasható: ,,Az első és a második kiadás kö-
zötti eltérés minimális. Kizárólag a munka
befejezésén, pontosabban az utolsó fejezet
záró bekezdésein és a rövid Epilógus szöve-
gén változtattam. Erre azért volt szükség,
mert az időközben - 1993-ban - nyilvános-
ságra került szovjet levéltári dokumentumok
számos [...] korábbi bizonytalanságot elosz-
lattak" (8. p.). Viszont a fentebb már említett
Pölöskei Ferenc - aki a nyolcvanas években
maga is belekezdett egy Bethlen-monográfia
írásába - feltételezi, hogy valahol létezniük
kell lappangó dokumentumoknak, amelyek
Bethlen István szovjet fogsága alatt szület-
tek (lásd Ez a mi történelmünk. Pölöskei Fe-
renc egy nagy magyar politikusról. Hova-
nyecz László interjúja. Népszabadság, 1994.
június 4., 22. p.). Bethlen talán írt naplófé-
lét, illetve kihallgatásairól a szovjet szervek
nyilván feljegyzéseket, jegyzőkönyveket ké-
szítettek - valószínűsíti Pölöskei. S mintha
erre volna éles cáfolat Romsics mostani
könyve végén a határozott kijelentés: ,,Az el-
telt tíz évben egyetlen olyan dokumentum
sem került elő, és egyetlen olyan munka
sem született, amely a Bethlen-élepálya újra-
értelmezését tenné szükségessé" (8. p.). Ez
a két vélemény s bennük az elvarratlanul ha-
gyott szál izgalmas és talán nem teljesen tör-
ténelmietlen gondolatmenetre készteti az ol-
vasót. Egyfelől ugyanis elég valószínűnek tű-
nik, hogy ha Bethlent kihallgatták, akkor a
kérdések részben a magyar belpolitikára,
részben az általa bálványozott angol és ame-
rikai politikai gondolkodásra, kapcsolataira
vonatkozhattak. Ezzel szemben Romsics
könyvéből az derül ki, hogy az 1921-1931
közötti magyar miniszterelnök elhurcolásá-
nak az egyszerű és nagyon gyakorlati oka az
volt, hogy kivonják őt (pontosabban szemé-
lyes befolyását) a háború utáni politikai ren-
dezés folyamatából (mint pl. egykori
Komintern-beli elvtársaikkal tették). Mitől
vált lázas emlékíróvá a fogoly? Hol lappang-
nak ezek az iratok? S miért nem kerültek
nyilvánosságra 1993-ban? Az már jelentékte-

Könyvek 203

len apróság, egyfajta jelenkorba vezető tör-
ténelmi görcs, hogy Bethlen földi maradvá-
nyának „visszaszolgáltatását" a szovjetektől
sem a magyar kommunisták, sem a kisgaz-
dák nem kérték, Katona Tamás szerint nem
kis lelkiismeret-furdalást okozva ezzel a ké-
sőbbi miniszterelnöknek, a kisgazda kötődé-
sű Antall Józsefnek (lásd Horváth Gábor: Ha-
zahozzák Bethlen István hamvait. Népsza-
badság, 1994. június 4., 22. p.) Hogy a két
történész véleménye közti konfliktus felold-
ható-e, csakis az idő döntheti el - hagyjuk te-
hát meglepni magunkat.

Bethlen gróf, az egykori magyar minisz-
terelnök 1946. október 5-én, két nappal het-
venkettedik születésnapja után hunyt el a
moszkvai Butirszkaja börtön rabkórházában.
Egy Katona Tamás által vezetett bizottság
1994-ben pár csontdarabot s egy kevés föl-
det hozott haza a Donszkoj kolostor melletti
temető 3. számú tömegsírjából, és temették
el azt június 17-én (lásd Szakály Sándor:
Hamvaik hazatértek. Magyar Hírlap, 1994.
június 17.). Azon a délutánon a Kerepesi te-
mető egyszerű fakeresztje mellett sokan si-
rattuk: a „nagyságos úr" végre hazatért. Jel-
képes hamvai az anyaföldbe, Romsics Ignác
remek könyve által örökre a szívünkbe, el-
ménkbe.

Vajda Barnabás

00022-15.jpg

KÖNYVEK

Sturm László (szerk.): Sárosi magyar tükör.
Miskolc, Felsőmagyarországi Kiadó, 2004,
323 p.

A kiadó Felsőmagyarországi Minerva soroza-
tában 1998-tól tizenegy kötetet jelentetett
meg, amelyeknek témája, tárgyköre a mai
Szlovákia területére vonatkozik. Negyedik
könyvéről e lap hasábjain ismertetést közöl-
tünk (Szlovenszkói városképek, 1999. Fó-
rum Társadalomtudományi Szemle, 2001. 1.
sz. 177-181. p.). Szvatkó Pál bevezető
elemzését idézve, miszerint az északkeleti
területen kialakult városiasságot kell legin-
kább felvidékinek és magyarnak tekinte-
nünk, s Bártfát, Eperjest, Kassát s „talán"
Iglót minősíti ekképpen, miközben a „ma-
gyar" mint jellemzés nem etnikailag, hanem
történelmileg értendő. Könyvünk Sárost gyű-
rűzi be, de a rokonftó kötöttségek átnyúlnak
Kassáig és átfedődnek a Szepességgel, ami
az anyagból nem hiányzik. Kifejeződik abban
is, hogy Eperjesről látható a Lomnici- és a
Késmárki-csúcs, a környező hegyvonulatok-
ról a Magas-Tátra teljes karéja... S ez a kele-
ti régió együtt képez egy sajátos egységet.
Keleti szegélyét Cs. Szabó László az Eper-
jes-tokaji hegylánccal is megvonva jelöli ki
tulajdonképpeni európai határként.

A kötetbe felvett írások részletek, példá-
ul Cs. Szabó Lászlónak a Kárpát kebelében
című írásának egyik fejezetéből vett szemel-
vény. Tömör összefoglalásában Kazinczyval
kezdi, aki el volt ragadtatva a tájtól, s maga
is úgy állítja be Eperjest, hogy inkább „táj-
kép, mint lakóhely" (204. p.). Megállapítja,
hogy a reformkor „egy kicsit az eperjesi kol-
légiumban nevelkedett" (205. p.), majd fel-
sorolja a résztvevőket. Szerinte a régi váro-
sok külsőleg nem pusztulnak, csak kővé vál
a szellemük, régi serdülésük mintha megőr-
ző balzsamot gyűjtött volna testükbe, amit e
helyütt Bártfára alkalmaz. Ma Bártfa és Lő-
cse ilyen műemlék-város, a Fő utca homlok-
falaival a reneszánsz Eperjes. Passuth Lász-
ló, akárcsak regényeiben, sokrétű régészeti,
történeti és művészettörténeti ismereteket

vonultat fel, leírva egyebek közt a Berthóty
Bálint építette fricsi kastélyt, a történelmi
Magyarország legnagyobb reneszánsz kasté-
lyának attikáját, illetve a fülkékbe helyezett
színes sgraffitókat, amelyek „mindmáig
megőrizték a XVII. század eleji magyar hu-
szár, lantos, nemesúr, úrasszony hamisítat-
lanul ábrázolt alakjait" (Az örök Sáros,
208-214. p.). Ebből napjainkig már több
mint egyharmada megújíthatatlanul hiányzik,
Tinódi Lantos Sebestyén képe is.

A felhozott két dolgozatrész a könyv első
felének a végén iktatódott, de az olvasást
akár ezzel is kezdhetjük. Mindkét szerzőnek
az esszéstílusa átváltásokkal telítődik, az is-
meretek széles skáláját foglalja egybe; itt
most nem térünk ki a különbözésre, arra,
hogy Passuth szövege kifejezettebben poen-
tírozott, s kevésbé sűrített egy irányba, hal-
mozóbb stb., fogalmazásmódjuk azonban rá-
vezető lehet tartalmilag és formailag is a kö-
tet egészére. Ennek olvasásához szükségel-
tetik a történelmi események, az urbánus
hagyomány ismerete, a tájolódás a termé-
szeti környezetben a várromok, hegyvonula-
tok, kastélyok, kúriák, a községek és temp-
lomaik eligazító jelzése szerint, amivel társul
a történelmi és kulturális szempontból kitűnő
családok és személyiségek névtára. A szer-
kesztő szándéka, hogy az olvasókönyvnek
szánt kiadvány nyomán a közölteket tovább
lapozzuk. így megtudjuk, hogy Sáros nyugati
része Bánk báné volt (egykori várának a szi-
nyelipóci belső völgy szirtjén kevés nyoma
maradt), kegyvesztése után a Keczerek,
Szinyeiek foglalták el birtokait, a megyében a
Berzeviczyek, Bánók, Péchyek lettek tisztség-
viselői. Makovica ura a nagyhatalmú és gaz-
dag Serédi Gáspár volt, uradalmának és várá-
nak eladása azonban a Rákócziaknak mon-
da, bár a helyszínt az elbeszélésben feltünte-
tő emlékoszlop ott áll a Bártfáról Hosszúrét-
re vezető út mentén. Egyébként az elbeszél-
tek több írásban ismétlődnek, ami változatos-
ságotjelent, de nem történeti hűséget és hi-
telesítést, legalábbis nem egyértelműen.

Az Úszfalva ura nevére szóló rájátszás
valószínűsíthető, ami azonban nem vet a lat-
ba. Tóth Sándor Sáros vármegye monográfi-
ájában (Bp., 1910, II. köt. 206. p.) az egri
püspök kocsijából hangzik fel az „Ego sum
episcopus Agriensis, servus Dei", amelyre

196 Könyvek

Úsz válasza: „Sed ego sum domimus De Usz
(Deus)", s ez az előbbiben itt kitett értelme-
zővel jobban rímel. Viszont a tükörbeliben a
„kassai" püspök kocsisának odaszóló utasí-
tása van helyén („Vystup se Janku, bo tam
sam pan Buh!").

A sárosi nyelvjárás és a népi alakok ké-
pezhetik a gyűjteményben a legközvetlenebb
szintet, miáltal a stílusjellemzésben indo-
kolt, ha a bahtyini karnevalizálódás kategóri-
ájához folyamodunk, a szintek sokféleségé-
vel és az epizódok átkapcsolódásaival. Az
eperjesi fiákeres Stafancsik, aki Stefánia ki-
rálynőt viszi Bártfára, Bártfa-fürdőbe;
Zuscich; A skvarka, Dobry luft (Szmrecsá-
nyi), Svabfuvka; „ber to ti", pozamuri, dobry
dzen, Chvala boha, „brankák", drabinyák, po
sarissky, Lipjany, Mihálani; „Jaki pan, taki
kran (?)" (kram); a „Kto zomrel, nech lezí/ a
kto zije, nech bezí (172. p.) nem nyelvjárási
alak. A nyelvjárás jelentős arányban tartal-
maz magyar, német, lengyel és ruszin erede-
tű szavakat, kifejezéseket.

Nyilván valós, és kétszer olvasunk róla, a
szépséges Bánó Andrásné és I. Sándor cár
találkozása. A cár 1821-ben visszatérésekor
Bécsből hazafelé, szállt meg Bánóék varjú-
falvi (raszlavici) kastélyában, s kereste fel a
fürdőt; az esemény drámai fejletű.

A történelmi események, a várossá, mű-
emlékké faragott kő és fa nem közelíthetők
meg a természeti környezet, a varázslatos
táj számbavétele nélkül. Szinyei Merse Pál
művészetében ez nyer kifejezést, Önéletrajza
tesz róla tanúságot (98-106. p.). Csak
Jernye révén értjük meg a Majális megszüle-
tését. A kései Hóolvadás és keletkezése is
ezt nyilatkoztatja ki (lásd Csanádi Imre ver-
sét: 294-295. p.). S táj és festmény kölcsö-
nösségében szemlélhettük a látomás ecset-
re vitelét az 1968-ban készült tévéfilmen
Szinyeiről. Az Uffizi képtárban az Önarckép
vadászkalappal a háttérként kontrasztot ki-
alakító nyírfatörzzsel juttatja érvényre a jer-
nyeit (Jarovnice).

Bánó Mihály vadászélményeinek megje-
lenítésekor Pusztamező kopársága olyan,
mint a pokol bejáratáé Dante Isteni színjáté-
kának illusztrációjához. Nos, épp az állomá-
sa körüli begyepesült kúpszerű alakzatok
váltak Dezider Milly festményén (Szlovák
Nemzeti Galéria, Pozsony) álomtájjá, ami-

ként a reggeli ködből sejlenek elő. Teljessé-
gében csak mint figurális előzményre vezet-
hetjük rá vissza alkotásának kései szakaszá-
ból nagyméretű absztrakt vásznainak a kon-
túrjaikban érintkező vörös és fekete szín le-
nyűgöző hatását.

A szerkesztő a kötetet olvasókönyvnek
szánta, miközben igyekezett bizonyos rend-
szer kialakítására. Természetes vezérlése az
időrendi egymásután Thuróczy Krónikarész-
letétől, Gyalui Torda Zsigmond felemlítésével
Rezik János eperjesi vérpadjáig, ezt Jókai
azon témájú írása ismétli. Tarczai György
(Divald Kornél írói álneve) Eperjesi élet a
XVIII. században című (20-30. p.), eredetileg
a Széchenyi-körben felolvasott előadása át-
fogó képet fest a német alapítású szabad ki-
rályi városok jellegéről és jelentőségéről,
„amelyhez foghatóval ma talán csak az
egyes országok fővárosai rendelkeznek"
(21. p.), s „szellemi és anyagi virágzásuk tel-
jét jóformán éppen akkor érték el, amikor a
török dúlás és pártharcok miatt az egész or-
szág szakadatlanul lángokban állt s végső
nyomorúságra jutott" (22. p.). Megállapítja
továbbá azt, ami a Felföldre általában jellem-
ző volt, hogy a német elem a városokban a
többi nemzetiséggel együtt Habsburg-elle-
nessé fejlődött, s végül megmagyarosodott.

A kötet állandójaként emelhetjük ki, hogy
mind a felvett szövegek, mind a szerzőik a
„klasszikus" anyagot képviselik. Divald Kor-
nél Felvidéki séták és Dessewffy József mű-
fajteremtő Bártfai levelek című műve a soro-
zat önálló köteteként jelent meg. Az ismerte-
tésben ilyen meggondolással térhetnénk rá
Rákóczi Vallomásainak szelvényére, foglal-
kozhatnánk Kazinczy Pályám emlékezete
eperjesi fejezetével, Kossuth Lajos Vissza-
emlékezésed. Központi Haan Lajos korraj-
za és portréja Sárossy Gyuláról. Mindketten
tagjai voltak a kollégiumi Magyar és Szlovák
Társaságnak, távol állt tehát tőlük mindenne-
mű nyelvi-nemzetiségi ütköződés. A „pan
Dichter" Sárossy mindkét nyelven verselt, s
a Lőcsén, Pozsonyban már ekkor jelentkező
nemzetiségi kiéleződést annak tulajdonítot-
ta, hogy „a két nemzet irodalmilag nem is-
meri egymást"; az irodalmi művek kölcsönös
fordításába bele is kezdtek (39-43. p.).
Szoják Rezső Kerényi Frigyes élete és költé-
szete a szerző 1909-es feldolgozásából szár-

Könyvek 197

mazik, a költő egyöntetű portréját adva. Meg-
rajzolja a költői verseny három tagjának eper-
jesi találkozását, a verseny lefolyását, közli a
plébániatemplom tornyába vezető feljárati aj-
tó lépcsőzetén 1848. március 21-én elsza-
valt Kerényi-verset („Hullámzik a kor tengere
/ Hullámzik a világ / ... S medrébe vissza-
hág"). Rögzíti szövegestül a költő emléktáblá-
jának elhelyezését szülőházán 1882-ben. Pe-
tőfi Úti jegyzeteben elragadtatva a várossal
és környékével, elmondja, hogy felmentek a
sárosi várba, amelynek aljában egy lengyel fi-
úval találkoztak. Felötlik bennünk, vajon való-
ban lengyel volt-e; amennyiben sárosi nyelvjá-
rásban beszélt, Petőfi számára, aki a közép-
szlovák nyelvet ismerhette, már a beszéddal-
lam is lengyelszerű lehetett...

Pulszky Életem és korom című írása
mélyreható, részletes és érvényes elemzés,
eseményeivel, személyeivel együtt. Berzevi-
czy Albert Régi emlékek (1853-1870) című
kor- és helyszínrajza szól Kisszebenről, ahol
a gimnázium alsó osztályait végezte, tudósít
az 1813-as árvízről és földcsuszamlásról,
amely elnyelte a Homolka alján épített
Szirmay-kastélyt, az orosz lerohanást fékezni
igyekvő katonai ellenállásról, a Héthárs és
Pétermező alatt, Vörösalmán innen lefolyt
csatáról, ahol emlékoszlop állíttatott fel (77.
p.). Másutt a Roskovány község körzetében
lezajlott ütközetet és a helyét jelölő honvéd-
emlékművet jegyzik. (Dobay Sándor dr. ügy-
véd és helytörténész e tárgykörű vizsgálatait
a Honismeretben találhatjuk meg.) Az emlék-
oszlopot az első világháború befejezésekor
ledöntötték.

Gömöry Jánosnak, a tudós tanár és tör-
ténész következetességével és tárgyilagos-
ságával feldolgozott anyagát az ismerteté-
sünk élén jelzett forrásmunkával és Gymna-
siológia (Dunaszerdahely-Somorja, 2003) cí-
mű kötetünk első fejezetében behatóan tár-
gyaltakkal körvonalazhatnánk, itt csupán
utalásként.

Bornemisza István trilógiája vagy a Töre-
dékekké] quadrilogiaja első kötetéből [Egy le-
tűnt világ tanúja emlékezik. Pozsony, 1997)
olvashatunk a válogatásban gazdag szemel-
vénysort; tényirodalma önéletrajz, történeti
és szociológiai értékelés, kötöttsége a szü-
lőföldhöz, a polgárosuló földbirtokos osztály
története, életvitele az első világháborútól

kezdődőleg, amelyben ráismerünk a „terep-
re"; feltűnik benne a kúriák hagyományosan
a vadászatra és a lovassportra beállítottsá-
gán túl a fiatalabb nemzedéknél a tenisz, sí-
zés, atlétika, egy cserkészepizód, s a sújtá-
sok, sanyargatottság ellenében a helytállás
a második világháború folyamán és a rend-
szerváltozásban (uő: Kifosztva és megaláz-
va... is... élni kell. 1998. A könyv szlovák
fordításban is megjelent).

Hasonlóképpen gazdag, jelentős időbeli
átfogást nyújt, visszapillantva a múltra és a
kulturális előzményekre, az első és a máso-
dik világháború „hozadékát" is felölelő rész-
letsor dr. Atlasz Miklós Az élet forrásai (Egy
orvos életrajza) című művéből 1949-ig, ami-
kor Izraelbe vándorolt.

Géczi Lajos Újrakezdése „tüneti", bizo-
nyítja, hogy Eperjesen még a világháborút kö-
vető törés sem szüntette meg az életstílus-
nak, diákéletnek, az értékeknek bizonyos
hagyományát (a görög katolikus szeminári-
um épülete - helyesbíthetjük - nem az új
szálló, hanem a tőle rézsút felépített új szín-
ház helyén volt; 202-203. p.).

Divald Kornél megadja Sárosnak mint A
magyar Gascogne-nak a meghatározását (97.
p.), a mikszáthit Passuth is fenntartással
szemlélte: „a bűvös palóc sohasem értette
meg", szerinte „Sáros lelkét" (213. p.). A
krúdys anekdotázás sem éri el prózájának
felvidéki mélyültségű gyökerét. A könyv má-
sodik részének Sárost tükröző szépirodalmi
szövegei közt foglalnak helyet. Ezekből Márai
Sándor Ceméte karcolatát ráfogónak kell
mondanunk (291. p.). Hosszú Ferenc Hegyte-
tőn három fenyő hosszabb lélegzetű alkotá-
sának összefogott bemutatása élvezetes és
valós olvasmányélményt kelt. Egyébként a
szépirodalmi (A hegyek éneke, 219-312. p.)
az ismertből állított össze, Petőfinek Eperje-
sen fogant verseiből, Tompa regéiből, a költői
hármas verseny verseiből, tehát nagyrészt le-
író, a Tompáé verses epika, a társuló líra pe-
dig ünneplő és nosztalgikus. Ásgúthy Erzsé-
bet Tarca-part versének egy metaforája üt át,
az „omló Tarca-part" (288. p.).

Az irodalomtörténeti megközelítés szem-
pontjai, értékelése változhat, az olvasó iro-
dalomtörténete állandóan alakuló és alakít-
ható. Mihályi Ödön bogdányi szakaszában tu-
datosította „Dasein"-jában, tartózkodása-

198 Könyvek

ban (Gadamer) azokat az elemeket, amelye-
ket átírhat: „Talpad alá langyos délutánok
esőt permeteznek, néhol / felnőtt egy domb-
hát, / Sárosi táj ez" (János), „Én is paraszt
vagyok már itt Bogdányban, / én is szere-
tem, ha megterem a búza" (Bogdány), Ander
vagy Üzenet című verse ezzel a létdimenzió-
val teljes.

Eperjesre ráilleszthető Noszticius Pál
Perspektívája: „Osztatlan ég, / szálerdő /
hókövület a zsidótemetőnél / reneszánsz
párkányzat / gótika mint elégséges horizont".

S vegyük külön, lezárásként Flórián Ká-
rolynak Turistaság kerékpáron című írását,
amely a kötet első felében találtatik, de át is
igazolható. Az útirajz műfajában három mű-
vében nyújtott a szerző kimagaslót, s tolla
fogékonyságáról vall többek közt a két oldal-
nyi szelvény, a természetit, az egyéni látás-
módot, a történetinek és a költői hagyo-
mánynak az ismeretét egybeötvözve; a
Branyiszkó-szorosról pedig betekinthető az
egész Szepesség és a Magas-Tátra. A város-
ból, Eperjesről, a fokozatosan emelkedő or-
szágúton karikáznak idáig a túra résztvevői
(114-116. p.).

A történész Kónya Péter összefoglalása
(Sáros vármegye és magyarsága - Egy letűnt
világ emléke) szakszerű történeti áttekintés
és kalauzolás a megye történelmi, a városok
gazdasági és kulturális fejlődését vázoló
tárgykört illetve, a helybeli, megyei, országos
és európai tényezőket maradéktalanul hozza
egységbe. Történelem, személyiségei, a vál-
tozások okai és következményei mind az ob-
jektív tényezők tükrében mutatkoznak meg. A
kötetbe foglalt és a lezárást visszapillantás-
ként is értelmezhető részletezés és összege-
zés révén fogadhatjuk el az „örök Sáros" té-
telét, valamint azt, hogy „Sáros örök".

A könyvet megfelelő Jegyzetek, a szerzők
és a források feltüntetése, a települések
magyar-szlovák névmutatója egészíti ki.
Csak elvétve fordul elő némi tévesztés
(Pusztamező szlovák neve helyesen: Pusté
pole; Hernádszentistván napjainkban vissza-
nyerte a szlovákban eredeti elnevezését -
Kostol'any nad Hornádom; 319. p.; Schön-
weiser [157. p.] helyesen: Schönwiesner; s
megkérdőjelezhetjük még Ignotus átlábolá-
sát a patakon a Fő utcán... [95. p.]).

Végül háttéri és eligazító információként
fel kell hoznunk, hogy a témakört három
szlovák mű is tárgyalja a legmagasabb szin-
tig érve: Sprievodca po historickom Presove
[Eperjes történeti kalauza]. Svorc, P. et al.,
Presov, Universum, 1997, német és angol
nyelvű fordítása is van. Príbehy starého
Presova [Régi eperjesi történetek]. Svorc, P.
et al., Presov, Universum, 1999 (ebben
Bogdány Jakab, a Kollégium egykori diákja,
angol udvari festő, Bercsényi László francia
marsall, a város szülöttje, Duka Zólyomi Ti-
vadar, Görgei szárnysegédje, angol katonaor-
vos, az MTA tiszteleti tagja, orientalista, Fló-
rián Károly volt jogakadémiai professzor, a
világháború utáni években a város polgár-
mestere s mások önálló fejezetekben szere-
pelnek. A harmadik kötet: Sprievodca po
sakrálnych pamiatkach a cirkevnom zivote
Presova [Eperjes szakrális műemlékei és in-
tézményei]. Svorc, P. et al., Presov,
Universum, 1999. A három kötet, amelyek
magyar fordítása igénylődik, elégséges ala-
pul szolgálhat a város akadémiai szintű tör-
ténetének a megírásához.

Zeman László

Ferencz Anna: Hitből táplálkozva. Az 1674-
es pozsonyi vértörvényszék elé idézett
gömöri lelkészek és tanítók. Méry Ratio,
Somorja, 2004, 125 p.

A koncepciós per előzetesen megtervezett,
koholt vádakra alapozott, a törvényességet
sértő, de külső formájában megtartó, politi-
kai indíttatású eljárás. A koncepciós per fo-
galom hallatán a történelem iránt érdeklődő
embernek először minden bizonnyal a 20.
század diktatúrái jutnak eszébe, a nácizmus
és a sztálinizmus monstre bírósági színjáté-
kai. Ám visszatekintve a régebbi történelmi
korokra, kiderül, hogy megrendezett, a ké-
nyelmetlen (például a politikai vagy vallási)
ellenfelek likvidálását célul kitűző bírósági
procedúrák az ókortól a jelenkorig nagy
számban felfedezhetők az emberiség törté-
nelmében.

A koncepciós perektől a magyar történe-
lem sem mentes. A kommunista önkényura-
lom nagy kirakatperei, a Rajk László vagy a
Nagy Imre és társai ellen lefolytatott eljárás