Mateusz Gniazdowski

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után Magyarországhoz csatolt

szlovákiai területeken

Mateusz Gniazdowski                                                                                       94(100)"1939/1945":355.48

Polish War Refugees                                                                                                    94(438)"1939/1945"

on Slovak Territories Attached to Hungary                                                               94(437.6)"1939/1945"

after the First Vienna Decision                                                          314.745.25(439=162.1)"1939/1945"

history, Second World War, Polish refugees, the first Vienna decision, South Slovakia, military internment camps, escape, work at the camp, Polish resistance, messenger, emigration

A második világháborús lengyel menekültek magyarországi fogadtatása az újabb kori lengyel-magyar barátság egyik legszebb és legismertebb bizonyítéka. Az 1939 szeptemberében történtek a két háború között kiépülő lengyel-magyar kapcsolatok komoly szakítópróbájává váltak. Annak ellenére azonban, hogy a háborús konfliktus során Magyarország és Lengyelország ellentétes oldalra került, a két ország politikai kapcsolatait továbbra is a kölcsönös szimpátia határozta meg. A magyar kormány még egy héttel a háború kirobbanása előtt is azt közölte Hitlerrel, hogy Magyarország "erkölcsi okokból" nem vehet részt semmiféle Lengyelország ellen irányuló katonai akcióban. A magyarok abba sem egyeztek bele, hogy a német egységek Szlovákiából magyar területen keresztül vonulhassanak Lengyelország ellen, s így gyorsabban érhessék el Lemberget.1

A magyar kormány még a Lengyelország elleni német támadással szolidarizáló nyilatkozatot sem volt hajlandó kiadni. A lengyel-magyar barátságot azonban legkomolyabban a lengyel menekültek kérdése tette próbára. A menekültek fő hulláma az 1939 márciusában visszaszerzett, és mindkét fél részéről ünnepélyes keretek között visszaállított 180 km-es kárpátaljai közös határra irányult.2

A Lengyelország elleni 1939. szeptember 17-én meginduló szovjet támadás után, amikor már minden ellenállás reménytelennek látszott, jelentős számú lengyel katona - a háború előtti hadsereg több mint 7%-a - menekült valamely semleges állam területére. Közülük legtöbben, kb. 45 000 lengyel katona, Magyarországon lelt menedéket, ahol a menekültek összlétszáma elérte a 60 ezret is.3 A lengyel-magyar barátság ezáltal olyan dimenziókat nyert, amely immár több tízezer embert közvetlenül érintett. A diplomáciai szalonokban hangoztatott jóindulat magyar falvak százaiban állta ki a gyakorlat próbáját.

A második világháborús lengyel-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szakirodalom viszonylag gazdag. Lengyelországban már a kommunizmus évtizedeiben is a témával foglalkozó számos visszaemlékezést, tanulmányt és könyvet publikáltak, köztük magyar szerzők munkáit is. Ezek a munkák annak ellenére is értékes történelmi ismereteket tartalmaztak, hogy szemléletük néha részrehajló, s a téma bizonyos as-

36 Mateusz Gniazdowski

pektusait elhallgatták.4 Magyarországon azonban kényesnek számított a téma, hiszen nem illett be a Horthy-korszakról kialakított hivatalos képbe.5 Azzal a ténnyel pedig a szlovák historiográfia sem foglalkozott, hogy lengyel menekültek gyakran a mai Szlovákia területén, az első bécsi döntés által Magyarországhoz csatolt területeken leltek menedéket. Itteni jelenlétüket azonban azok a visszaemlékezések is bizonyítják, amelyek egyre gyakrabban bukkannak fel a magyar és lengyel könyvesboltok polcain.6 Ez a téma minden bizonnyal érdekes lehet a dél-szlovákiai olvasók számára.

Amikor 1939 szeptemberében a lengyel menekültek Magyarországra érkeztek, a lakosság szívélyesen fogadta őket, segített az élelmezésükben, és nyíltan kifejezte irántuk érzett szimpátiáját és együttérzését.7 A magyar hatóságok a 45 ezer internált sorkatonát és tisztet 140 katonai táborban helyezték el, a kb. 14 ezer civilt pedig 114 összpontosítási helyszínen.8 A háború első időszakában 35 olyan községben volt ilyen katonai tábor vagy összpontosítási helyszín, amely a mai Dél-Szlovákiában található. Annak, hogy ezek leginkább a volt magyar-szlovák határ közvetlen térségében voltak találhatók, érthető az oka, hiszen a menekültek elhelyezésére nagyszerűen ki lehetett használni a céljukat vesztett csehszlovák laktanyákat valamint a határ- és vámőrség elhagyott körleteit. Ugyanez volt a helyzet a volt határ magyar oldalán található objektumok esetében is, noha a menekülttáborok döntő többsége a bécsi döntés előtti határ szlovákiai oldalán volt található.9

Ha nyugatról kelet felé haladunk, akkor a következő dél-szlovákiai településekről van szó: a Duna mentén Komárom és Párkány; az Ipoly folyó mellett Ipolyszalka, Ipolypásztó, Ipolyság, Tesmag, Ipolyhídvég, Ipolybalog, Kóvár, Nagcsalomija és Kalonda; a gömöri Rimaszécs, Csízfürdő, Sajólénártfalva, Szentkirály, Naprágy, Sajószárnya, Özörény, Pelsőc és Szilice; valamint a Kassa alatti Perény. A visszacsatolt területen továbbá Királyfán, Érsekújvárban, Léván, Osgyánban, Jolsván, Kassán és Garanyban10, később pedig Rétimajorban, Pusztafödémesen, Ógyallán és Ipolyvarbón is létrehoztak ilyen táborokat.

A lengyel menekültek ezreinek Észak-Magyarország területére való érkezése nem kerülte el a szlovák hírszerzés figyelmét. A szlovák hírszerzés 1939 szeptemberének végén azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok a lengyel egységekből "terrorista hordákat" készülnek szervezni, amelyek Szlovákia elleni szabotázsakciókban lesznek bevetve. A szlovák nyugtalanságot a Kárpátalja térségében nem sokkal korábban végrehajtott közös magyar-lengyel szabotázsakciók és a magyar hadseregnek a szlovák határ mentén végrehajtott csapatmozgásairól szóló hírek is fokozták. A szlovák szakértők szerint ezek az akciók Budapestnek abból a félelméből eredeztethető hogy a szovjet csapatok Magyarország területére való lépése kezdetét jelenthetné az első bécsi döntésben elveszített területek visszaszerzésére indított szlovák kezdeményezéseknek.11 A szlovák hírszerzés természetesen gyűjtötte a híreket az internáló táborokkal kapcsolatban, s több olyan lengyel menekültet is kihallgattak, akik Magyarországról Szlovákián keresztül tértek vissza a lengyel területekre.

A feltartóztatott és kihallgatott lengyelek közül sokan vallották azt, hogy Magyarországon lengyel légiókat szerveznek, amelyeket Jugoszlávián keresztül Franciaországba szállítanak, hogy ott a németek ellen harcoljanak. A hírek egy része alapján azonban az sem volt kizárható, hogy terrorista csapatok kiképzése is folyik. A

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 37

csendőrség főparancsnoksága október 10-én arról informálta a Nemzetvédelmi Minisztériumot, hogy bizonyos hírek alapján arra lehet következtetni, miszerint a Magyarországon lévő lengyel hadsereg egységeit alkalmasint terrorista csapatokként is fel lehet használni, s azok a katonák, akik "beválnak", később akár magyar állampolgárságot is kaphatnak, s le is telepedhetnek Magyarországon.12 Egy héttel később a német származású Gerg Winkler, lengyel tábori orvos úgy nyilatkozott a szlovák hatóságok előtt, hogy Magyarországon "a lengyel katonákból olyan szabadcsapatok kialakítása folyik, amelyeket Szlovákia ellen akarnak felhasználni."13

A magyarországi lengyel hadseregről készült összefoglaló jelentésben a hadsereg főparancsnoksága arra hívta fel a figyelmet, hogy "a határ menti helyőrségekben lengyel menekülteket-katonakat szerveznek szabályszerű katonai alakulatokba. Ezeket az alakulatokat lengyel tisztek képezik ki, de magasabb rangú magyar tisztek felügyelete alatt. A lengyel hadsereg ezen maradékának nagyobb része az elcsatolt területeken lévő helyőrségekben van összpontosítva. A következő létszámú lengyel egységekről van szó: Galánta 800 fő, Érsekújvár 1 000 fő, Léva 3 000 fő, Zselíz 800 fő, Ipolyság 300 fő, Losonc 1 600 fő, Rimaszombat 1 000 fő, Rozsnyó 600 fő, Jolsva 1 500 fő, Kassa 2 000 fő, Munkács 1 000 fő, Beregszász 1 000 fő, Nagyberezna 1 000 fő, Rahó 600 fő. Ezek az egységek napközben rendes kiképzésben részesülnek, noha a katonák nincsenek felfegyverezve. A tisztek önvédelmi okokból oldalfegyvert viselhetnek. A kiképzés után a tisztek és a legénység szabadon mozoghat a városokban."14

Habár a szlovák hírszerzés később megcáfolta a terrorista szabadcsapatok szervezéséről szóló híreket, a lengyel katonáknak a határ mentén való összpontosítása elegendő forrása volt a potenciális problémáknak. A szlovák vámőrség jelentése szerint 1939 októberében "600 felszerelés nélküli lengyel katona érkezett Lévára, akik két ágyút, két páncélautót, jelentős mennyiségű cukrot és lisztet hoztak magukkal. A lengyelek a régi laktanyában lettek elszállásolva. Amikor a lengyel katonák megjelentek az utcákon, a lakosság Hitler elleni demonstrációt kezdett, akit barbárnak neveztek, Tiso elnökre pedig azt kiabálták, dögöljön meg az a ganéj!"15

A határőrség által elhagyott objektumokon kívül, bérbe vett kastélyok, panziók és magánházak, sőt átalakított ipari létesítmények is szolgáltak a menekültek elhelyezésére. A lengyel menekültek elhelyezését számos logisztikai probléma nehezítette. 1939 októberében több táborban (pl. Hidasnémetiben) csupán hálóhelyiségek voltak, s több esetben a szalmazsákok is hiányoztak.16 A menekültek elhelyezésével, élelmezésével és zsebpénzével kapcsolatos költségeket az illetékes katonai körparancsnokságok és a Honvédelmi Minisztérium 21. szakosztálya fedezték. Az említett szakosztályon belül hozták létre a menekült lengyel katonák képviseletét. A lengyel nagykövetség javaslatára ennek vezetőjévé Stefan Dembinski tábornokot nevezték ki. Az egyes táborok és a honvédségi körparancsnokságok közötti kapcsolattartás az összekötő lengyel tisztek végezték. Dembinski tábornok 1940 tavaszáig töltötte be a legfelső összekötő tiszt szerepét, és képviselte a Honvédelmi Minisztériumban a lengyel katonákat.

A katonai internálótáborokon kívül a civil menekültek elhelyezésére szolgáló táborokat is létrehoztak Magyarországon. Ezek nem tipikus táborok voltak, s a menekülteket adminisztratív és anyagi okokból kifolyólag sokszor a kijelölt községekben a helyi lakosság házaiban helyezték el. Ezen "táborok" parancsnokai a községek

38 Mateusz Gniazdowski

polgármesterei voltak, a jegyzők segítségével ők vezették a lengyel menekültek nyilvántartását. A Magyarországhoz csatolt dél-szlovákiai területen 14 település fogadott szervezett keretek között civil lengyel menekülteket: Érsekújvár, Dunamocs, Ebed, Párkány, Helemba, Leled, Garamkövesd, Ipolyság, Csízfürdő, Rozsnyó, Garany és a háború után a Szovjetunióhoz csatolt Csap.17 Sajátos feladatot látott el a civil menekültek losonci átmeneti tábora, ahol eredetileg katonák voltak elhelyezve.18 Az internálás első heteiben az előírásokat szinte senki sem tartotta be. Lengyel katonák százai utaztak a vonatokon kíséret és engedély nélkül. Miközben ebben az időben az elfoglalt lengyel területekről még mindig újabb és újabb menekültek érkeztek Szlovákián keresztül Magyarországra.

A civil menekültekkel a Belügyminisztérium IX. szakosztálya foglalkozott. A szakosztályon belül a lengyel menekültekről való gondoskodás Dr. Antall Józsefre - a rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnökének édesapjára - volt bízva. Ezen kívül hangsúlyozni kell, hogy a lengyel menekültek a budapesti lengyel nagykövetség védelme alatt álltak, miközben a Vöröskereszt és számos magyar, Ml. lengyel--magyar szervezet is segített nekik. Amikor Németország nyomására Magyarország kénytelen volt megszakítani a diplomáciai kapcsolatait Lengyelországgal, Teleki Pál miniszterelnök biztosította León Ortowski lengyel nagykövetet, hogy a lengyel menekültekről való gondoskodás a továbbiakban sem csökken, s erre maga a kormányzó, Horthy Miklós fog felügyelni.19 A lengyel nagykövetség 1941. január 15-i bezárását követően a magyar hatóságok a lengyelek hivatalos képviselőjének a Magyarországi Lengyel Menekültek Irányításáért Felelős Polgári Bizottságot (Komitet Obywa-telski dia Spraw Opieki nad Polskimi Uchodzcami na Wegrzech) tartották, amely a lengyel kormány, a katolikus egyház, az egészségügy és különféle civil szervezetek képviselőit tömörítette.

Az elszállásolási feltételeket illetően a táborok között nagy különbségek mutatkoztak. Budapesten, a Balatonnál és Visegrádon olykor luxuspanziókban voltak elhelyezve a menekültek. Az Ipoly menti határőrtáborokban viszont nagyon rossz körülmények közepette, itt a tisztek egy része is csupán szalmazsákon aludt. A helyi lakosság azonban mindenütt nagyon szívélyesen fogadta a lengyeleket, ami azok számára megkönnyítette a beilleszkedést. A lakosság és a menekültek szinte idillinek mondható kapcsolatára a szálkái és az Ipoly túlpartján lévő letkési tábor a jó példa. Az ottani táborok parancsnokai - Veszelák és Szimon - kifejezetten lengyelbarátok voltak. Ezen táborok lakói teljesen szabadon mozoghattak a községben, csupán az éjszakát kellett a táborban tölteniük. A fennmaradt forrásokból és visszaemlékezésekből az derül ki, hogy a lakosság testvérként bánt a lengyelekkel. Szinte minden családnak volt egy-két saját "lengyelé", akit esténként étellel, itallal vártak. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően a lengyel menekültek egy része igazi családi atmoszférában élhette meg a karácsonyi ünnepeket.20 A szálkái tábor menekültjei viszonzásképpen újévi bált rendeztek, ahová a helyieket is meghívták. De szívélyesek voltak a kapcsolatok Párkányban, Ipolyságon, Ipolypásztón és más településeken is. A helyi lakosság különösen a lengyel gyerekekről és fiatalokról gondoskodott odaadó figyelemmel.21

A szakirodalomban és a visszaemlékezésekben természetesen leginkább a lengyel menekültek és a helyi magyar lakosság kapcsolata rezonál, de arra is találni bizonyítékokat, hogy a szlovák és a lengyel nyelv közelisége a lengyel-szlovák kap-

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 39

csőlátók mellett a helyi magyaroknak is segítséget jelentett.22 Egy Léván elhelyezett menekült említi, hogy ha a helyiek lassan beszéltek szlovákul, akkor gond nélkül megértették azokat. Szintén elmondja, hogy a lengyelek az idegen nyelvek oktatásához (elsősorban a franciához) szlovák tankönyveket használtak.23 Az is előfordult, hogy a szlovákul tudó magyar katonák töltötték be a tolmácsok szerepét.24 A nyelvi akadályok miatt a lengyelek a napi híreket leginkább a német nyelvű Pester Lloyd-ból merítetek, de gyakran olvasták a szlovák kisebbség számára kiadott Slovenské noviny és Slovenská jednota című lapokat is.25

Lagzi I. írja, hogy a magyar hatóságok idegesen reagáltak a lengyel menekültek és a szlovákok Ml. csehek kapcsolataira.26 A magyarok nyugtalanul szemlélték a csehszlovák és lengyel emigráció közeledését is, a menekült lengyel tisztek esetében azonban nem kellett kételkedniük azok magyarbarát magatartásában. Ennek a magyarbarátságnak a nyílt kifejezése volt az, amikor Dembinski tábornok Nagy-Britanniába érkezését követően a BBC magyar adásában Dél-Szlovákia Magyarországhoz tartozását támogatta.27

Lagzi I. szerint a menekültek az ország lehetőségeinek és állapotának megfelelő körülmények között éltek.28 A menekültek nagy száma miatt azonban a kezdeti időszakban sok tábor túlzsúfolt volt, s ez rossz hatással volt a katonák moráljára. Folytonosnak volt mondható a táborok "evakuációja" vagyis a táborokból való szervezett menekülés. A katonákra természetesen rossz hatással volt a katonai vereség és a családjuktól való távollét, s ez többször vezetett az őrszemélyzettel való konfliktushoz. A túlhajtott italozás is sok baj forrása volt, s a helyi lakossággal való viszonyt és a lengyel hadseregről kialakult kedvező képet is rontotta.

Az internáló táborok egy részében laza volt a fegyelem, s meggyengült a tisztek autoritása. Más helyeken viszont a normális katonai szolgálathoz hasonló viszonyokat sikerült kialakítani. így történt Jolsván is, ahová szeptember 22-én 400 lengyel tiszt és 900 altiszt és közlegény érkezett. Később az 1940 közepéig működő tábor létszáma 2 000 főre nőtt. A jolsvai táborban jól szervezett vezérkar működött, és tiszti légió, lövészászlóalj (4 század), hadtáp és egészségügyi szolgálat is létrejött. A kiképzés fegyverek nélkül folyt, klub, tiszti kaszinó, kantin és katonazenekar is működött. A laktanyában szeptember 26-án jelent meg az első faliújság Polák na Wegrzech (Lengyelek Magyarországon) címmel, amely a lengyelországi és európai hírekről informálta a katonákat.29 Jan Korkozowicz alezredes szerint a katonai figyelmet sikerült megőrizniük, noha a nagy létszámú tiszti kar és az altisztek valamint a közkatonák között egyre barátibbá váltak a kapcsolatok.30

A magyar hatóságok többnyire rendkívül korrekten bántak a lengyel menekültekkel. A tisztekkel való kapcsolatban a két ország tisztikarának hasonló tradíciói, mentalitása volt a meghatározó. A szlovák hírszerzés jelentései is arra utalnak, hogy a lengyel tisztek "nagyon szívélyes fogadtatásban részesülnek a magyar tisztikar részéről."31 A magyar katonai szervek azonban a lengyel közkatonákkal szemben is nagy jóindulattal viseltettek. Az internáltak a táborok egy részében meglehetősen szabadon élhettek. A táborok vezetőinek nagy része ugyanis baráti érzelmeket táplált a lengyelek iránt. így a táborlakók szabadságának korlátozását előíró rendeleteket és parancsokat sokszor vonakodva, hiányosan hajtották végre. De a magyar altisztek és a közlegénység is igyekezett segíteni a menekülteken.

40 Mateusz Gniazdowski

A szakirodalom és a visszaemlékezések hatalmas mennyiségű bizonyítékot tartalmaznak a lengyelek iránt megnyilvánuló önzetlen segítőkészségről. Kevés szó esik azonban a magyar tisztikar és polgári szervek azon részéről, akik ellenségesen viseltettek a lengyelek iránt. Elsősorban a német orientáció hívei és a nyilasok jártak el így, akik szemében a lengyel menekültek pártfogolása ellentmondott az ország nemzetközi elkötelezettségének.

A németbarát tisztek és táborvezetők sokszor megkeserítették a menekültek életét, s többször voltak komoly konfliktusok okozói is. Sokszor az is problémákat okozott, hogy a táborvezetők tisztségét erre alkalmatlan személyek töltötték be. A kassai központú VIII. katonai körzet parancsnoksága ezért arra a következtetésre jutott, hogy a fiatal, túlságosan keménykezű és ambiciózus táborparancsnokokat idősebb törzstisztekkel esetleg tartalékos tisztekkel kell felváltani. Ezért Budapesthez fordultak, s olyan tiszteket kértek, akik tudnak németül, esetleg lengyelül vagy szlovákul. A Pestre küldött levélben azt hangsúlyozták, hogy az internáltak fel vannak háborodva, s ez "a helyzetnek megfelelő, megértő hozzáállást" kíván. A fiatal tisztek viselkedésükkel sok kárt okoznak -jelentik a kassaiak.32

Egyes táborokban kemény büntetésekkel sújtották a kihágásokat, miközben a lengyel hadseregben ismeretlen fizikai fenyítés sem volt ritka. A személyes szabadság korlátozása és az őrök érzéketlen viselkedése sokszor okozott nyugtalanságot a menekültek között. Az osgyáni tábor 30 lengyel tisztje magának Horthy Miklós kormányzónak küldött hivatalos tiltakozást. A levélben a lengyelek arra panaszkodnak, hogy fegyveresek kísérik őket, az őrszemélyzet visszaél hatalmával, a táborban pedig gond van az ivóvízzel és a szálláskörülményekkel.331939 végén és 1940 elején az elégedetlenség néhány táborban lázadáshoz, sőt elvétve fegyveres megmozduláshoz vezetett. Nagy visszhangot váltottak ki a Tornaija melletti naprágyi büntetőtáborban történtek. A magyar őrök ugyanis utánalőttek a szökésben lévő menekülteknek, a táborparancsnok pedig megütött egy sebesült lengyel katonát. Érsekújváron szintén lövésekre került sor34, Léván pedig két katonát kegyetlen fizikai büntetésnek tettek ki.35 Párkányban a tábor lengyel vezetése szokatlanul kemény büntetésre - 25 botütésre - ítélte azt a tizedest, aki ittas állapotban kézigránátot dobott egy magyar őrre (az incidens szerencsére halálos áldozat nélkül zajlott le).36

Nagyon rossz volt a híre Komáromnak, amely város és környéke a lengyel katonák összpontosításának egyik központja volt. Komáromba internálták többek között Maczek Stanistaw alezredes 10. páncélos brigádját, amely hősies harcok után szenvedett vereséget, s kelt át szeptember 19-én a lengyel-magyar határon.37 Az első transzporttal 96 tiszt és 1820 katona érkezett Komáromba, amely létszám később 147 tisztre és 3459 katonára nőtt. Komáromban a Duna mindkét oldalán hoztak létre táborokat - a központi erődben, az I. és II. bástyában, a Vilmos laktanyában, a Monostori és Igmándi erődben, az utászok bázisán és a Stark majorban.38 Az internáltak egy részét rendkívül mostoha körülmények között a komáromi erődrendszer földalatti részében helyezték el. Az ez ellen tiltakozó katonákat a magyar őrök puskatussal bántalmazták, s erőszakkal terelték be a cellákba.39 A szigorú rendszabályok ellenére az erődből 1940 júniusáig 136 lengyel szökött meg. Az ismétlődő szökéseket a tábor vezetése elfogadhatatlan eszközökkel torolta meg, s altisztek és katonák némelyike különösen brutális módon bánt a lengyelekkel. Emiatt Dem-biriski tábornoknak Budapesten kellett közbelépnie. A Honvédelmi Minisztérium 21.

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 41

ügyosztályának írt levelében részletesen leírja a komáromi tábor körülményeit, s mások mellett "teljességgel megengedhetetlennek" minősíti a botozás büntetését.40 Egy lengyel orvos visszaemlékezései szerint viszont szinte atyai szeretettel gondoskodott a lengyelekről a Monostori erődben berendezett büntetőtábor parancsnoka.41 Ellentétben a naprágyi táborral, ahol a legénység nagyon rosszul bánt a menekültekkel.

1940 elején napi 100-150 lengyel katona érkezett Magyarországról Franciaországba, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az internáló táborok fokozatosan elnéptelenedtek.42 Evakuációjukat a magyarországi lengyel szervezetek irányították. A helyi magyar lakosság sokszor segítette a lengyelek szökését. A Gömörben lefolytatott vizsgálat egy helyi szervezetet is felgöngyölített, amely Pelsőcről, Jolsváról és Csízből segített megszökni a lengyeleknek.43

Ebben a folyamatban fontos szerepet játszott a jolsvai tábor. 1940 januárjától Mieczystaw Mtotek őrnagy szervezte a szökéseket, később pedig Budapestről koordinálta, ahol megváltoztatott vezetéknévvel (Junacki dr.) dolgozott a lengyel konzulátuson. A jolsvai tábor lengyel vezetője és magyar parancsnoka hallgatólagosan megegyezett, hogy naponta 10 közkatona és 3 tiszt szökhet meg. A jolsvaiak és a környékbeliek ebben készségesen segítettek. A megszökött katonák helyét olyan menekültekkel töltötték fel, akik addig magánházaknál voltak elszállásolva.44 Jolsvához hasonlóan más helyeken, így például Komáromban is a misék szolgáltattak lehetőséget a szökésekhez. A menekültek leleményessége nem ismert határokat. A Duna menti táborokból többször a folyón szöktek a katonák.45

Az Ipoly menti táborokból Józef Uzel kapitány szervezte a szökéseket, akinek ebben León Czerwinski tábori lelkész segített. Ő lelkipásztori feladatainak köszönhetően szabadon mozoghatott a táborok között. A Miskolci VII. katonai körzet parancsnoksága a lelkész áthelyezését kérte, mivel az prédikációjába nyíltan szökésre buzdította a katonákat. Ipolyhídvégen a következőket mondta a szószékről: "Mennyi ideig lesztek még itt, s miért nem vagytok már Franciaországban. Most ott minden rendes hazafi helye."46 Természetesen nem minden szökés célja volt Franciaország. Egyesek Szlovákián keresztül az elfoglalt Lengyelországba igyekeztek. A magyar hatóságok vizsgálatot folytattak olyan embercsempészbandák ellen, akik hasonló szlovákiai csoportokkal működtek együtt.47

Embercsempészettel meglehetősen jó eredménnyel foglalkoztak a szlovák oldalon is. A betléri csendőrőrs 1940 februárjában egy olyan, helyiekből álló embercsempész banda lefülelését jelentette, akik aranyban kérték a fizetséget a lengyelektől.48 Még nagyobb sikert ért el az elhárítás a keleti határszélen. 1940 áprilisában egy olyan "lengyel kémhálózatot" lepleztek le, akik embercsempészetre specializálódtak. A vizsgálat kiderítette, hogy a menekültek segítését az ungvári lengyel konzulátus szervezte és finanszírozta.49 A konzulátus tevékenysége a németek figyelmét sem kerülte el, akik 1940 júliusában elérték a konzulátus bezárását.50

Jelenleg még nincsenek pontos adataink a Magyarországról "evakuált" lengyelek számáról. A történészek úgy vélik, hogy a központilag szervezett "diszkrét eva-kuáció" két éve alatt Magyarországról Nyugatra és a Közel-Keletre körülbelül 22 ezer személyt sikerült kijuttatni.51 Habár a tisztek leginkább nyugati irányba szöktek, az altisztek és közkatonák közül néhányan Szlovákián keresztül Lengyelország felé vették az irányt. Egy részüket a szlovák határőrség feltartóztatta, és lesti, Ml. nagy-

42 Mateusz Gniazdowski

szombati táborokba szállították őket.52 A kihallgatások során - amelyeken olykor német megfigyelők is részt vettek - a menekültek azzal védekeztek, hogy Magyarországról szervezetten szöktetik Franciaországba a lengyeleket, s ezt a magyar hatóságok is támogatják. A magyar források alapján tudjuk, hogy ezeket az információkat a szlovákok kiszolgáltatták a németeknek, akik magyarellenes propagandájuk során felhasználták ezt.53 A szlovák hírszerzés valóban jó információkkal rendelkezett a lengyel menekültek Magyarországról való "evakuációjával" kapcsolatban. Egy a sziklaszorosi (Skalité) csendőrőrsről származó 1939. október 19-i jelentésben pontos információk találhatók a budapesti megbízottól a pesti lengyel konzulátus ez irányú tevékenységéről. A jelentés végén egy kézzel írt megjegyzés található: Jelentést készíteni a német katonai bizottság részére!"54

A Lengyelországba visszatért katonák számát 12 ezerre lehet becsülni, közben azonban Magyarországra is érkeztek újabb menekültek.55 Az evakuáció befejezése után kb. 15 ezer lengyel menekült maradt Magyarországon, ebből 1 475 volt a tiszt és 4 148 az altiszt és a közkatona.56 A civil menekültek között ezerre becsülik a gyerekek és fiatalok arányát.57 A táborok átszervezése során 1940 májusában a Duna mentén felszámolt táborokból a közkatonákat Jolsvára és Pelsőcre a tiszteket pedig Szentkirályra szállították. 1941 elejére azonban már a táborok döntő többségét megszüntették.581942-ben Magyarország területén 26 katonai tábor volt, s ebből a mai Dél-Szlovákiában csupán három: Szálkán, Ipolypásztón és Ipolyhídvégen (később Ipolyvarbón).59 Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebből a térségből eltűntek a lengyel menekültek. A táborok részben azért tátongtak az ürességtől, mert a menekültek közül egyre többen vállaltak munkát a táborokon kívül. A civil menekülteket minden korlátozás nélkül lehetett alkalmazni, kivételt csupán a hadiipar képezett. Több táborban a katonák számára munkát is szerveztek, s az őket alkalmazó cégek nem diszkriminálhatták őket sem a fizetések sem a biztosítás terén.60 Már 1939 őszén létrehoztak speciális munkásszázadokat.61 A Magyarországon maradt lengyel menekültek egyre inkább tudatosították, hogy ittlétük hosszabb lesz, mint előzetesen gondolták. A táborokban előkelő tevékenységnek számított a munka. Nem számított sem a végzettség, sem a katonai rendfokozat, mindenki belevetette magát a munkába. Ebben persze az is közrejátszott, hogy egyre csökkent a menekültek támogatása.62 A menekültek sajtóorgánuma szerint "a munka itttartózkodásunk és vendéglátóink iránti hálánk legitimációja /.../, amely a menekültlét körülményei között egyedüli mércéje lehet nemzeti értékeinknek. Elsősorban azonban segít olyan légkört teremteni, amely megváltoztatja a menekültek pszichikáját és megvédi őket azok elől a hatások elől, amelynek minden olyan csoport ki van téve, amely kénytelen volt elhagyni otthonát."63

Magyarország eközben munkaerőhiánnyal küszködött, s ezt a helyzetet a Szovjetunió elleni támadás tovább bonyolította. 1941 végén már 83 ezer magyar tartózkodott a keleti fronton. A lengyelek így könnyen találtak munkát a mezőgazdaságban, az iparban, de részt vállaltak a rosszul fizetett közhasznú munkákból is. A mai Szlovákia területén Érsekújvárott, Ipolypásztón és a diószegi cukorgyárhoz tartozó egyik majorban jött létre lengyel munkatábor.64 1941-ben a lengyel műszaki századok a Duna, a Vág, a Nyitra, a Zsitva, a Garam és az Ipoly folyón kezdtek regulációs munkákat.65

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 43

1941. július 7-től az érsekújvári Magyar Királyi Kultúrmérnöki Hivatalban (MKKH) alkalmazták Józef Palczyriski mérnököt. Később további 3 lengyel tisztet és 16 katonát alkalmaztak itt, akik közül 9 mérnök volt.66 A lengyelek feladata az Ógyalla környékén lévő vizek szabályozása volt. 1942-ben az MKKH érsekújvári igazgatójának, Weimann Bélának a kérésére a pilisvörösvári táborból 70 katonát rendeltek ki a Zsitva folyó szabályozására. Ezeket a munkákat a hadnagyi rangban lévő Zygmunt Rafalsky mérnök irányította.67 Az Ógyallán létrejött munkatáborban 1942 közepén 165 katona élt. A tábor magyar parancsnoka Danez István főhadnagy volt, a rangidős lengyel tiszt Kazimierz Schöpp százados, a lelkész pedig M. Sokotowski.68 A lengyel orvost, dr. Jankowskit az MKKH fizette, a katonák pedig ugyanazt a fizetést kapták, mint a magyar munkások. A munkákat kitűnő eredménnyel fejezték be.69

Ipolyság környékén is dolgozott egy lengyel műszaki alakulat. Később, Magyarország német megszállása idején, a munkahely különösen fontossá vált a lengyelek számára. Azokat a katonákat ugyanis, akik nem dolgoztak, a Harmadik Birodalom területére hurcolták. A magyar munkaadók azonban igyekeztek megvédeni lengyel alkalmazottaikat, már csak azért is, mert kevés volt a munkáskéz.™

Az Ipoly és a Duna menti lengyel közösségek természetesen részt vettek a magyarországi lengyelek kulturális életében. A menekültek között sok volt a fiatal és a gyerek. Első iskolájuk 1939 októberében nyílt meg a legnagyobb menekülttáborban, Nagykanizsán. Ezután fokozatosan újabb általános iskolák nyíltak, amelyek száma elérte a 27-et. Lengyel általános iskola működött például Jolsván és Dunamocson. Eben a Duna menti nagyközségben a háború egész ideje alatt működött a menekülttábor. A több mint 100 civil menekült kiváló kapcsolatokat ápolt a helyi lakossággal. A faluban működő könyvkötészet a budapesti lengyel intézmények számára dolgozott.71

A Magyarországon működő középiskolák közül a legjelentősebb a balatonbogiári líceum volt, amely az egyedüli lengyel gimnázium volt egész Európában. 1943-ban a bényi kastélyban lengyel mezőgazdasági és kereskedelmi iskolát nyitottak, amelyhez 30 fős fiúkollégium is tartozott.72 Ez az iskola az egyedüli lengyel szakiskola volt Magyarországon. Az iskolában, amely a mezőgazdasági minisztériumhoz tartozott, lengyel katonák is tanultak. Más táborokban speciális tanfolyamokat szerveztek a menekültek számára. Dunamocson például állampolgári ismeretekből, más helyeken pedig nyelvtanfolyamokat. Ipoylszalkán és Ipolyhídvégen katonai énekkarok alakultak.731943 elején a budapesti lengyel bábszínház szerepelt az Ipoly mentén, s nemcsak a lengyelek, de a helyi lakosság körében is nagy sikert aratott.

A második világháború idején a szlovák-magyar határvidék rendkívül jelentős szerepet játszott a lengyel ellenállás számára. A megszállt Lengyelország és a Magyarország közötti futár és embercsempész útvonal a mai Dél-Szlovákián keresztül haladt. Ez az útvonal biztosította a hazai ellenállás és az emigráció közötti kapcsolatokat. A katonai kapcsolattartás feladata a magyarországi W-sejt feladata volt. Ez a csoport már 1939 szeptemberétől itt tevékenykedett, s a kapcsolattartás mellett a katonák Franciaországba irányuló "evakuációját" is szervezte. 1940 közepén alakult meg az 1. számú bázis (Romek fedőnévvel), amely átvette a W-sejt feladatait.74

Ugyan már jeleztük a magyar hatóságnak a lengyel menekültek iránt tanúsított szívélyességét, külön ki kell azonban emelni, hogy ebben a testvéri együttműködésben jelentős szerep illeti Esterházy János grófot. Ő mint a szlovákiai magyarok kép-

44 Mateusz Gniazdowski

viselője már a háború előtt is közeli kapcsolatokat ápolt a lengyel külügyminisztériummal, elsősorban Ján Szembek államtitkárral. A háború idején Esterházy mind Magyarországon mind Szlovákiában segítette a lengyel menekülteket. A szlovák parlament tagjakén élvezett mentelmi jogát felhasználva autójában lengyeleket szállított át a szlovák-magyar határon. Az elfogott és a németeknek kiadott lengyel menekültek ügyében is közbenjárt a szlovák hatóságoknál.75

Az alábbiakban a lengyel ellenállás legfontosabb dél-szlovákiai központjait mutatjuk be: Pozsonyból kelet felé indulva az első illegális csoport Szencen volt. A lengyelek, akik kapcsolatban álltak Pavol Carnogurskyval, az ismert polonofillel, annak barátjának, Fekete Istvánnak a Szőllősön (Vajnory) található házából indultak. Fekete vezette őket Horvátgurabba, ahonnan a szőlőhegyeken keresztül könnyen át lehetett jutni a magyar oldalra. Pár kilométerrel odébb, Szencen a pozsonyi lengyel nagykövetség volt sajtóattaséjának, dr. Srokának a házában leltek menedékre.76

A határ illegális átlépéséhez Losonc környékén nagyon jók voltak a feltételek.77 Losonctól csupán néhány kilométerre, a határ szlovák oldalán terült el Losonctamási község, amely a lengyel ellenállás és emigráció közötti kapcsolattartás fontos állomása volt. 1940 júliusától innen indult az első reguláris ún. váltóútvonal {Szkota fedőnév alatt), amelyen a helyi futárok és a konspirációs csoportok az üzeneteket és küldeményeket szállították.78 Losoncon Bocsi József háza volt a találkozóhely. Mivel Losonctamási lakosainak magyar oldalon is voltak földjeik, a kishatár-forgalom keretén belül viszonylag szabadon átjárhattak a határon. Ezt a lehetőséget gyakran embercsempészésre használták fel. A budapesti bázis (Romekfedőnévvel) futára az árvái Jablonka futárával Losonctamásiban egy szlovák vasutas házában cserélte ki a küldeményeket.79 Ezzel a módszerrel Budapest és Varsó között három napig tartott a küldemények útja, s a futárszolgálat - 1941 tavaszáig - havonta 2 alkalommal tette meg ezt az utat. Hangsúlyozni kell, hogy a tiltott határátlépések segítése az egyik fő tevékenységi formája volt az Obrana národa - Juzné Sloven-sko elnevezésű kb. 90 fős csoportnak. Ez a csoport a cseh és szlovák menekültek mellett számos lengyelnek is segítséget nyújtott.80

A Szkota útvonal felszámolása és a futárok letartóztatása után, a postát a Karcz-ma fedőnevű útvonalon szállították. Ennek kiindulási pontja a magyar oldalon Rozsnyó volt, ahonnan a futárok a zöldhatáron keresztül jutottak át Veszverésre (Gemer-ská Poloma). A futárok Spernog Gyula és Mária ottani kocsmájában cserélték ki a küldeményeket. Segítséget és szállást Spernog Mária testvérének, Antal Istvánnak a házában leltek. A Karczma fedőnevű útvonal 1944 márciusáig működött.81

A keleten lévő futárútvonal szempontjából meghatározó szerepe Kassának és Garanynak volt. Kassa környékén Hernádkosztolány térségében jártak át a zöldhatáron.82 A határ mentén fekvő Garany mellett 1940-ig katonákat és civil menekülteket befogadó menekülttábor volt. A Garanyban lévő találkozási pont fedőneve Jaga volt, a kapcsolattartó pedig Stanistaw Rzepko-taski tábori lelkész. Az ottani határátlépésekben a helyiek segítettek: Málcáról (Malcice), Bánóéról (Bánoviec nad Ondavou) és Tőketerebesről.83

Garany azoknak a lengyeleknek a szempontjából volt fontos, akik a háború első időszakában Kelet-Szlovákián keresztül keltek át illegálisan Magyarországra. A határ átlépését követően általában bejelentkeztek a menekülttáborba, ahol igazolványt kaptak, ami lehetővé tette, hogy legálisan folytathassák az útjukat. A tábort

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 45

azonban "kedvezőtlen földrajzi fekvése" miatt a magyar hatóságok 1940 júniusában felszámolták.84

Ma már nehéz felmérni, hogy a lengyel menekültek dél-szlovákiai tartózkodása milyen nyomokat hagyott a helyiek emlékezetében. Nincsenek adataink azokról a lengyelekről, akik itt telepedtek le, s alapítottak családot. A magyar-lengyel és egyben a lengyel-szlovák kapcsolatok ezen fejezetének feltárása az aprólékos levéltári kutatások mellett az események átélőinek vallomásait is megkívánná. A múló idő miatt azonban ezt egyre nehezebb megvalósítani.

Jegyzetek:

1.     A német katonai transzportoknak a Mezőlaborc-Lupkó irányban való átengedéséről volt szó, azon a két vasúti szakaszon (a 40 km-es Hernádszentistván-Szalánc és a 8 km hosszú Kozma-Velejte szakaszról van szó), amelyek az első bécsi döntés következtében Magyarországhoz kerültek. A németek szeptember 9-én kérték a transzporok áthaladá-si engedélyének a megadását, majd két nappal később Berlin parancsára a szlovák fél is kérte ezt. BATOWSKI, H.: Agónia pokoju i poczatek wojny. Sierpien-wrzesien 1939. Poznan : Wydawnictwo Poznanskie, 198.-335. p.; KOzMINSKI, M.: Polska i Wegry przed drugg wojng swiatowg: pazdziernik 1938 - wrzesieií 1939. Z dziejów dyplomacji i irre-denty Wroctaw-Warszawa-Kraków, Ossolineum, 1970.

2.     Az, hogy a magyar kormány a háború kirobbanása után működési engedélyt adott az ungvári lengyel konzulnak, a budapesti német követség tiltakozását váltotta ki. BATOWSKI, H.: Polska dyplomacja na obczyznie. Kraków , Wydawnictwo Literackie, 1991., 224. p.

3.     Körülbelül 50 ezer lengyel Romániába, néhány kisebb csoport pedig Litvániába és Lettországba menekült. DANIELSKI, J. : Internowanie zotnierzy polskich w paiístwach neu-tralnych podczas II wojny swiatowej. Wojskowy Przeglqd Historyczny. ( 22.) 1977, 2. sz., 88. p.; DUBICKI, T. : Polscy uchodzcy w Rumunii 1939-1945. Studia i materiaiy. Warsza-wa, Gryf, 1995., 11. p.

4.     A fontosabb munkák: BIEGANSKI, W.: Polska emigracja na Wegrzech w latach 1939 -1940. Róla emigracji wojennej. In: Najnowsze dzieje Polski. Materiafy i studia z okresu II wojny swiatowej, t. 12, 1968; GOETEL, Z.: Warunki i okolicznosci polskiej akcji w kierunku potudniowym w latach 1939-1945 na Wegrzech i na Stowacji. Rocznik Sqdeck-i, t. IX, 1968; LAGZI, I.: Uchodzcy polscy na Wegrzech w latach drugiej wojny swiatowe-j. Warszawa, Wydawnictwo MON, 1980; CSORBA, H.-CSORBA, T.: Losy miodziezy polskiej na Wegrzech w latach II wojny swiatowej. Warszawa, PWN, 1981; CSORBA, H.-CSORBA, T.: Ziemia wegierska - azylem Polaków 1939-1945. Warszawa, PWN, 1985; LAGZI, I.: Droga zofnierza polskiego przez wegierskq granice w latach 1939-1941. Poznan, Wydawnictwo Poznanskie, 1987;

5.     A lengyeleknek nyújtott segítség gyakran a burzsoázia cinikus és politikailag motivált együttműködéseként volt beállítva. Lásd: GODÓ A.: Magyar-lengyel kapcsolatok a második világháborúban. Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó-Kossuth, 1976. Ennek a felfogásnak az átértékelésében úttörő szerepet játszott a lengyel menekültek visszaemlékezéseit tartalmazó kötet: Barátok a bajban: lengyel menekültek Magyarországon, 1939-1945. Összeáll. J.R. Nowak a T. Olszanski. Budapest, Európa, 1985. Már a kommunizmus bukását követően jelent meg: Magyarok és lengyelek: Menekültügy 1939-1945. Összeáll. K. Kapronczay. Budapest, Gondolat, 1991.

6.     Lásd: Wspomnienia polskich uchodzców na Wegrzech w latach 1939-1945. Összeáll. J. Stolarski, Warszawa, Federacja Stowarzyszeií Polsko-Wegierskich RP, 1999; Mene-

46 Mateusz Gniazdowski

kült-rapszódia (Lengyelek Magyarországon, 1939-1945). Összeáll. J. Stolarski a E. Szenyán. Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2001.

7.     A lengyelbarát érzelmek általánosak voltak a magyarok között, de a lengyelekkel való együttérzésüket a magyarországi rutének, szlovákok, németek és zsidók is kifejezték. Lásd: CSORBA H.-CSORBA, T.: Losy miodziezy polskiej...,, 79. p.

8.     LAGZI, I.: Uchodzcy polscy...,, p. 52.

9.     A visszaemlékezésekben és levéltári forrásokban szereplő magyar településnevek pontos lokalizálásához az alábbi irodalmat használtuk fel: Rejstrik obci a okresú Cesko-slovenské republiky které byly pripojeny k Némecku , k Madarsku a k Polsku. Öszeáll. J. Horejsí. Praha, Cin, 1938; HAJDÚ-MOHAROS J.: Magyar településtár. Budapest, Kárpát-Pannon Kiadó, 2000.

10.   LAGZI, I.: Droga zotnierza polskiego.....14-15. p.

11.   Vojensky historicky archív (VHA) Trnava, f. 53, 1939, Bernolák, II odd., telegram c. 13 zo dna 6.10.1939, karta c. 913 (revers).

12.   VHA Trnava, f. 53, 1939, c. j. 152302.

13.   VHA Trnava, f. 53, 1939, c. j. 152520.

14.   VHA Trnava, f. 53, 1939, c. j. 152357. A menekültek kihallgatási jegyzőkönyveiből kiderül, hogy a lengyelek 1939 októberében a Rimaszombati járásban átmenetileg az alábbi helyszíneken voltak elhelyezve: Gernyőpuszta, (840 katona), Felsőbalog (ma Nagybalog) és Feled. VHA Trnava, f. 53, Bernolák, II odd., telegram c. 13 z 6.10.1939; f. 53, 1939, c. j. 152302, 1939; f. 53, 1939, c. j. 152520.

15.   VHA Trnava, f. 53, Bernolák, II odd., telegram c. 8 zo dna 3.10.1939.

16.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 52-53. p.

17.   Uo. 28-29. p.

18.   A táborban 1939 novemberében 760 menekült volt elhelyezve, később további százak érkeztek még. A Népszövetség egyik megbízottja, aki 1939 szeptemberének végén látogatta meg a tábort meglepődve tapasztalta, hogy azt csupán 4 magyar fegyveres őrzi, s a tábornak még magyar parancsnoka sincs. Uo. 51. p.

19.   GOETEL, Z.: I. m. 225. p.

20.   Uo. 131. p.; Az Ipolybalogon töltött karácsonyról lásd: KSYK, S.: Swieta Bozego Naro-dzenia, [w:]

21.   Lásd: CSORBA, H.-CSORBA, T.: Losy miodziezy polskiej...,

22.   Uo. 168. p.; KURDYBOWICZ, J.: Moje pierwsze obozy na Wegrzech. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 151. p.

23.   FEDYSZYN, J.: Pasy zotnierskie. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 168-171. p.

24.   KURDYBOWICZ, J.: I. m. 145. p.; STOLARSKI, J.: Kilka obserwacji. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 261. p.

25.   ANTONIEWICZ, Z.: Uchodzcza prasa na Wegrzech (1939-1944). In: Rocznik Historii Cza-sopismiennictwa Polskiego, t. 14, 1975, 292-294. p.; LEWANDOWSKA, S.: Prasa polskiej emigracji wojennej 1939-1945. Warszawa, Instytut Historii PAN, 1993, 20. p.

26.   Az érsekújvári tábor lengyel parancsnoka Tadeusz Braglewicz alezredes bizalmasan közölte a magyarokkal, hogy a lengyelek szökéseinek hátterében szlovák és cseh kapcsolatok is állnak. Ez a magyar katonai szervek nemtetszését váltotta ki. LAGZI, I.: Droga zotnierza polskiego ..., 89-90. p.; Uő.: Ewakuacja polskich uchodzców cywilnych i wojskowych z Wegier 1939-1940 r. Wojskowy Przeglad Historyczny (25.) 1980, 3. sz. 134. p. és 139. p.; V. ö.: TILKOVSZKY Lóránt: Juzné Slovensko v rokoch 1938-1945. Bratislava, SAV, 1972, 144-175. p.

27.   A magyar kérdésben elfoglalt álláspont tövis volt a csehszlovák-lengyel kapcsolatokban. Dembinski fellépése, annak ellenére is nagy felháborodást váltott ki az emigrációs csehszlovák politikai és katonai körökben, hogy attól a lengyel kormány elhatárolta magát. FRIEDL, J.: Vztahy ceskoslovenskych a polskych vojákú za 2. svétové války. Nékteré aspekty. In: Ceská a polská historická tradice a její vztah k soucasnosti.

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 47

Pardubická konference (18.-20. dubna 2002). Praha, Ústav ceskych déjín FF UK, 2003. 163. p.

28.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 82. p.

29.   A lengyel fiatalok faliújságot Csfzfürdőn (Pobudka - 1939. szeptember-október) és Dunamocson (Nasza Gazetka - több éven keresztül) is készítettek. ANTONIEWICZ, Z.: I. m. 292-294. p.

30.   KORKOZOWICZ, J.: Zdyscyplinowany obóz. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 155-156. p.; WARKAWO, W.: Z wojska do stanu cywilnego,lfo.l56. p.

31.   VHA Trnava, f. 53, Bemolák, II. odd., telegram c. 11 zo dna 4.10.1939.

32.   LAGZI, I.

33.   LAGZI, I.

34.   LAGZI, I.

Uchodzcy polscy..., 54. p.

Droga zotnierza polskiego..., 241. p.

Uchodzcy polscy..., 112-127. p.; Lagzi István: Droga zotnierza polskiego...,

88. és 144. p.

35.   FEDYSZYN, J.: I. m. 173. p.

36.   WYRZYKOWSKI, A.: Niecodzienna kara. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 198. p.

37.   S. Maczek tábornok visszaemlékezéseiben leírja, hogy a németbarát tisztek nagy száma kellemetlen meglepetés volt számára. Elismerően szól viszont a "csodálatos magyar lakosságról", amely lelkesen üdvözölte és mindenben segítette az ő dandárját. MACZEK, S.: Od podwody do czotga. Lublin - Londyn, Towarzystwo Naukowe KUL - Orbis Books Ltd., 1990, 97. p.; Uő.: Igy jutottunk Franciaországba. In: Barátok a bajban...,, 309-314. p.

38.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 61. p.

39.   HADAS, C: Niezyczliwy Polákom vitéz Kárpáti. In: Wspomnienia polskich uchodzców...,173. p.

40.   LAGZI, I.: Ewakuacja polskich uchodzców..., 134. p.

41.   WOJTKIEWICZ: Karny obóz oficerski. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 254. p.

42.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 144. p.

43.   Holéczi Gyula, egy tornaijai vendéglő és egy szállítmányozó cég tulajdonosa a pelsőci Dzsurnai Sándorral és a jolsvai Cirkesz Gyulával és Fábri Jánossal együtt szállította a menekülteket Budapestre. Együttműködött még velük Szőke János csízfürdői panziótulajdonos is, akinél a lengyel tisztek voltak elszállásolva, valamint a menekülteket polgári öltözékkel ellátó csízfürdői és bánrévei kereskedők. LAGZI, I.: Ewakuacja polskich uchodzców..., 142-143. p.

44.   Uo. 148. p.

45.   LAGZI, I.

46.   LAGZI, I.

Droga zotnierza polskiego..., 80. p. Uchodzcy polscy... 146. p.

47.   LAGZI, I.: Ewakuacja polskich uchodzców..., 146-147. p.

48.   Az ügyben 1940. 12. 2-án letartóztatták és kihallgatták a következő személyeket: Vojtech Fon, Henrich Grosberg, Alexander Bergsman, Heléna Fonóvá, Zuzana Chovan-cová, Mária Rybárová a Emilia Rybárová. VHA, f. 53, 1940, ?. j. 95/2/47.

49.   A 8. gyalogezred parancsnokságának második ügyosztálya 1940. április 22-én 10 személy letartóztatását jelentette Nagymihályról: Plytko Ján, Berkovic Menhardom, Berkovicová Regina, Herskovic Móric, Olejnik Gregor, Rym Fedor, Weisz Bernát, Weisz Berta, Handler Márkus, Dzurba Vasil. VHA, f. 53, 1940, ?. j. 95/2/122.

50.   Lásd: MICHOWICZ, W.: Organizacja polskiej stuzby dyplomatycznej w okresie II. wojny swiatowej. In: História dyplomacji polskiej, t. V, 1939-1945, Warszawa, Wydawnictwo Naukowe PWN, 1999. 85. p.

51.   LAGZI, I.: Droga zotnierza polskiego..., 292. p. A volt budapesti katonai attasé szerint 26 ezer személyt sikerült evakuálni. EMISARSKI, J.: Ewakuacja z Wegier. In: Goniec Karpacki, (18.) 1959, 2/3. sz., 43. p.

52.   Lásd: PEJS, 0.: Polstí zajatci z války némecko-polské na Slovensku. Vojenská história, (3.) 1999. 1. sz., 24-35. p.

48 Mateusz Gniazdowski

53.   BIEGANSKI, W.: Polska emigracja na Wegrzech..., 48. p.

54.   VHA, f. 53, 1939, c. j. 152509, karta c. 895 (revers).

55.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 168. p.; BIEGANSKI, W.: I. m. 53. p.

56.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy...,, 191. p.

57.   LAGZI, I.: Za wegierskq granica, Kierunki, 1974, 42-44. sz. ; CSORBA, H.-CSORBA, T.: Losy mfodziezy polskiej..., 90. p.

58.   BIEGANSKI, W.: Lm. 53. p.

59.   Centralne Archiwum Wojskowe, Warszawa (CAW) f. Uchodzstwo polskie na Wegrzech, sygn. 11/31/1. Kimutatás a lengyel gyűjtőtáborokban funkciót teljesítő személyekről (Budapest, 30 VI 1942). Az 1944 novemberéből származó dokumentum tartalmazza az Ipoly menti táborokban lévő tisztek számát: Ipolyvarbó: 86, Ipolypásztó: 89 és Ipolysza-Ika: 81. Wspomnienia polskich uchodzców..., aneks 5, 523. p.

60.   W.V.: Zatrudnienie internowanych Polaków w wegierskich przedsiebiorstwach prywat-nych. Materiaiy Obozowe (Budapest), (4.) 1943. 16. sz., 12-13. p.

61.   LAGZI, L: Uchodzcy polscy..., 208. p.

62.   J. R.: Z rozwazaií uchodzczych. Nasza Swietlica - Materiafy Obozowe (Budapest), (3.) 1942., 10-11. sz., 1. p.

63.   Uo. 2. p.

64.   A szenei táborról lásd: JAMNICKY, A.: Oprásené históhe. Bratislava, 2002., 311-313. p.

65.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 250. p.

66.   Uo. 257. p. Az érsekújári MKKH lengyel mérnökei a következők voltak: Jan Bilnik, Witold Kownacki, Stanistaw Koziot, Stanistaw Marzec, Józef Palczyiíski, Zygmunt Rafalski, Wtodzimierz Rojecki, Kazimierz Szumaiíski i Henryk Utracki. CSORBA, H.-CSORBA, T.: Ziemia wegierska..., 190. p.

67.   Uo.

68.   CAW f. Uchodzstwo polskie na Wegrzech, sygn. 11/31/1. Kimutatás a lengyel gyűjtőtáborokban funkciót teljesítő személyekről (Budapest, 1942. VI. 30.).

69.   CSORBA, H.-CSORBA, T.: Ziemia wegierska...,190-191. p.

70.   LAGZI, I.: Uchodzcy polscy..., 278. p.

71.   KORKOZOWICZ, J.: Warunki pobytu uchodzców cywilnych. In: Wspomnienia polskich uchodzców..., 299. p.

72.   CSORBA, H.-CSORBA, T.: Losy miodziezy polskiej na Wegrzech..., 128-129. p.

73.   Az énekkarokat a Adama Mickiewicz társulás támogatta. TOKARSKI, A.: Wgoscinie u bratanków Wegrów : Menedék magyar testvéreinknél. Toruií : Wydawnictwo Adam Marszatek, 1998., 91. p.

74.   1942 májusától a bázis Liszt fedőnév alatt működött, a német megszállás időszakában pedig Pestka volt a fedőneve. Lásd: KLISZEWICZ, L., A., B.: Placówki wojskowej tqcznos-ci kraju z centralq w Londynie podezas II wojny swiatowej. t. 4, Baza w Budapeszcie. Warszawa-Londyn, Adiutor, 1999.

75.   Esterházy gróf kitűnően beszélt lengyelül, hiszen édesanyja Elzbieta Tarnowska grófnő volt. OLSZANSKI, T.: Badeni - Sapieha - Esterházy, czyli kontakty polskiej i wegierskiej arystokraeji w czasie II wojny swiatowej i co z tego wynikto. In: Pogranicze polsko-wegier-skie od Orawy do Pienin w XIX i na poczatku XX w. Szczawnica : Seminarium, 2000, 127-133. p. Lásd még: BERÉNYI L.: Die Familie des Grafen János Esterházy. In: SZENT-IVÁNYI G.: Gráf János Esterházy. Wien - Köln -Weimar- Böhlau, 1995. 77-81. p.; MOLNÁR I.: Esterházy János, 1901-1957. Dunaszerdahely, Nap, 1997.

76.   CARNOGURSKY, P.: Wspomnienia. Dzieje Najnowsze, (9.) 1977., 4. sz., 148. p.; KRZYzANOWSKI, W.: Lata bukareszteiískie (1), Zeszyty Historyczne (Párizs), (15.) 1976. 38. sz. 195-196. p. JAMNICKY, A.: I. m. 311. p.

77.   TÓTH, D.: llegálne prechody antifasistov na juznom Slovensku v rokoch 1939-1941. In: Slovensko v rokoch druhej svetovej vojny. Bratislava, HÚ SAV, 1991, 147-148. p.

Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után... 49

78.   LATKOWSKA-RUDZINSKA, H.: Lacznosc zagraniczna Komendy Gtównej Armii Krajowej 1939-1944 : Odcinek "Pofudnie". Lublin : Redakcja Wydawnictw Katolickiego Uniwer-sytetu Lubelskiego, 1985. 74-75. p.

79.   LATKOWSKA-RUDZINSKA, H.:l. m. 70-75. p.

80.   TÓTH, D.: Negál ne prechody..., 145-151. p.

81.   Uo. 81-93. p. J. Bieniek szerint a vendéglő tulajdonosa Mária Zatrochová volt. BIENIEK, J.: Miedzy Warszawq a Budapesztem. Nowy Sacz : Spoteczny Komitet Odnowy Miejsc Pamieci Narodowej, 1999., 40. és 75. p.

82.   LATKOWSKA-RUDZINSKA, H.: I. m. 99. p. A rozsnyói szakaszon nagy számú lengyel kelt át, köztük Edward Smigty-Rydz marsall is. Ezen az útvonalon kelt át például Wactaw Lip-iiíski alezredes is. GNIAZDOWSKI, M.: Kontakty Wactawa Lipinského so Slovenskom za druhej svetovej vojny a jeho predstavy o budúcom politickom usporiadanf strednej Európy. Vojenská história, (7.) 2002., 2. sz., 21-30. p.

83.   LATKOWSKA-RUDZINSKA, H.: I. m. 95. p. Lásd továbbá: RODÁK, J.: Spolupráca pol'ského hnutia odporu s protifasistickym odbojom na vychodnom Slovensku. In: Vycho-doslovenská armada a odboj. Materiályz vedeckého seminára. Presov 12.-13.11.1992. Összeáll.. S. Pazur. Banská Bystrica 1992.

84.   LAGZI, I.: Droga zoinierza polskiego..., 92- 96. p.

Fordította: Simon Attila

Mateusz Gniazdowski

Polish War Refugees on Slovak Territories Attached to Hungary after the First

Vienna Decision

The Hungárián reception of Polish refugees of the Second World War is one of the nicest and best known evidence of the Polish-Hungarian friendship. The Hungárián government evén one week before the breaking out of the war informed Hitler that from "morál reasons" Hungary could not participate in any military action oriented against Poland. The Hungarians did not evén agree that the Germán troops from Slovakia could cross Hungárián territories against Poland, so they could reach Lemberg more quickly. The Hungárián government was not evén willing to issue the declaration that agreed with the Germán attack against Poland.

After the attack against Poland a large number of Polish soldiers escaped from their country. About 45 thousand Polish soldiers found protection in Hungary, where the number of refugees reached evén 60 thousand. In many cases the Polish refugees found protection on the territories of today Slovakia that were after the first Vienna Decision attached to Hungary. The refugees were placed in Czechoslovak barracks, that lost their function, and in military dis-tricts of bordér- and custom-guards.

The costs relating to accommodation, food, and pocket money of refugees was covered by the Ministry of Defence and the competent military headquar-ters. The relationship between the single camps and military headquarters was kept by Polish officers. The Polish refugees were under the protection of the Polish embassy in Hungary, while the Red Cross and a lot of Hungárián, and/or Polish-Hungarian organisations assisted it.

Except for the military internment camps, camps for civil refugees were alsó set up in Hungary. The refugees were in many cases placed in houses of the local population in given villages. The local population everywhere warmly

50 Mateusz Gniazdowski

welcomed the Polish people that helped them to assimilate better. On the ter-ritory of South Slovakia that was attached to Hungary, 14 settlements accept-ed civil refugees within organisational frame: Érsekújvár, Dunamocs, Ebed, Párkány, Helemba, Leled, Garamkövesd, Ipolyság, Csfzfürdő, Rozsnyó, Garany and Csap that was after the war attached to the Soviet Unión.

Among the refugees there were a lot of young people and children. Their first school commenced in October 1939 in the largest refugee camp, in Nagykanizsa.

The Hungárián authorities prevailingly dealt with the Polish refugees espe-cially correctly, many times evén the camp commanders helped to escape Polish soldiers. At the beginning of 1940 daily 100-150 Polish soldiers got intő Francé from Hungary. Their escape was organised by Polish organisations in Hungary, but often alsó the local Hungárián population helped the escape of Polish people. Historians think that during the two years of the centrally organised "discrete evacuation" from Hungary to the West and Middle-East about 22 thousand people were helped to escape. Although the officers escaped mainly to the west, somé of the non-commissioned officers and common soldiers escaped to the direction of Poland through Slovakia.

In the camps, work meant noble activity. Polish people could find work eas-ily in agriculture, industry, but they alsó participated in badly paid public work-s. At the time of the Germán occupation of Hungary, work became especially important for the Polish people, since those soldiers who did not work were carried off to the territory of the Third Empire. Although the Hungárián employ-ers struggled to protect their Polish employees, alsó because of the fact that there was a lack of workers.

During the Second World War for the Polish resistance the Slovak-Hungarian borderland played an extremely important role. The messenger and man-smuggler route between the occupied Poland and Hungary led across the territory of today South Slovakia. This route ensured the relationships between the domestic resistance and emigration.