A rendszerváltás (1989) óta Szlovákia jelentős
változásokon ment keresztül. Csehszlovákia 1992-es kettéválása
különösen a magyar nemzetiségű polgárokban okozott csalódást, s ez
direkt vagy indirekt formában hozzájárult - az egyébként is
átalakuló társadalomban - az értékek komoly változásához. A
pszichológusok és pszichiáterek beszámolóiból tudjuk, hogy az
értékítéletek változásának függvényében estek és esnek szét eddig
stabilnak hitt érzelmi hátterű rokoni, baráti kapcsolatok, és
szövődnek újak, gyakran az érdekek és a számítások alapján. Úgy
tűnik, az így kialakult kapcsolatokban nem divat a becsületesség,
sőt a túlélésre, az egzisztencia megőrzésére, az anyagi jólét
fenntartására stb. való hivatkozással akár törvénysértő dolgok
elfogadását és elismerését is tolerálják.
Az országban nőtt a bűnözés aránya, és olyan, eddig
viszonylag ismeretlen jelenségekkel kell szembenézni, mint a
kábítószer-fogyasztás, a prostitúció, a játékautomaták iránt
kialakult szenvedélyek, a már kezelhetetlennek tűnő korrupció, a
gyermeknevelési problémák stb.
A felnőttek értékorientációja viszonylag jól
mérhető a serdülőknek az értékekhez való hozzáállásán, így egy teszt
segítségével 518 középiskolai tanulót mértünk fel hat értékre
vonatkozóan. A teszt 18 állítást tartalmazott a teljesítmény, az
érzelmek, a becsületesség és az igazságosság, a család, a hit és a
pénz mint érték köréből, melyet a diákoknak egy ötpontos skálán
kellett önmagukra vonatkozóan megállapítaniuk, hogy mennyire tartják
az állítást igaznak, illetve hamisnak. A teszt a következő volt:
Kérem, értékelje saját álláspontját az alábbi skála
alapján:
- 2 - teljesen igaz,
- 1 - igaz,
- 0 - számomra közömbös,
- -1 nem igaz,
- -2 - egyáltalán nem igaz.
- Fontos, hogy szeressem azt, amit csinálok.
- A tudást mindenek fölé helyezem.
- Tanulással minden elérhető.
- A szorgalom a legfontosabb számomra.
- Becsületes munkával mindent elérhetek.
- Ha keményen fogok dolgozni, sok pénzem lesz.
- A pénz számomra a legfontosabb.
- Pénzzel mindent megszerezhetek.
- Ha hiszek a dolgokban, akkor azok beteljesednek.
- Hittel mindent el lehet érni.
- Önmagamban hiszek legjobban.
- Fontos nekem, hogy szeressenek.
- Igazán akarok szeretni valakit.
- Nekem a család a legfontosabb.
- Általában az érzelmeket helyezem mindenek fölé.
- Mindennél fontosabb az egészség.
- Az igazságtalanságot nem tudom elviselni.
- Én igyekszem igazságos lenni.
A teszt során arra voltunk kíváncsiak, hogy az
állításokat a diák mennyire tartja magára vonatkozóan igaznak,
illetve hamisnak. Így egy ötpontos skálát alakítottunk ki, de a
végleges értékelésnél gyakorlatilag csak kettőt használtunk fel,
egynek véve az igaz válaszokat (pozitív választás) és egynek a nem
igaz válaszokat (negatív választás). A részeredmények alapján
kiderült, hogy nagyon kevés volt a közömbös (nulla) választás, ezért
ezt külön nem értékeltük.
A felmérést Nagymegyeren a kereskedelmi akadémia és
gimnázium tanulóival végeztük el.
1. értékkör: Teljesítmény
Az ember életében az elvégzett teljesítmény komoly
értéket jelent, különösen akkor, ha figyelembe vesszük annak
motivációs rendszerét. Az elvégzett teljesítménynek kellene
biztosítani sikerélményeink jelentős részét, pozitívan visszahatva a
motivációs rendszerre. Úgy tűnik, ez a folyamat az első osztályban
még viszonylag jól működik, hiszen a tanulással, a munkával, a
tudással kapcsolatos választások többnyire pozitívak (61,34%), de ez
a negyedik osztályra már jelentősen csökken (39,6%), a negatív
megítélés viszont lényegesen megnő.
Véleményünk szerint ebben az értékkörben kapott
majdnem ötvenszázalékos negatív választás háttere
családszocializációs és társadalmi okokban keresendő. Az iskola
másodlagos szerepet játszik, bár pozitív pedagógusmodellekkel ez az
eredmény nyilván javítható.
2. értékkör: Érzelmek
Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy az
érzelmek a negyedik osztályra veszítenek pozitív értékükből, sőt az
érzelmek negatív megítélése a duplájára növekszik (12,05%).
3. értékkör: Becsületesség, igazságosság
A becsületesség, igazságosság állításokra adott
válaszok paradox módon alakultak. Az eredmények értelmezését két
szempontból végeztük: egyrészt az 5. és 6. állításra, másrészt pedig
a 17. és 18. állításra adott válaszok alapján. A becsületes munka
pozitív megítélése az első osztályra volt jellemző (62,77%, ám ez
egyébként is szerény eredmény), ez a negyedik osztályra szinte
drasztikusan 23,08%-ra csökken, ugyanakkor a becsületesség negatív
megítélése a negyedik osztályra eléri a 70,77%-ot. Tehát az
érettségiző fialok több mint 70%-a úgy érzi, hogy becsületességgel
nem fog sokat elérni az életben.
A kemény munka és a pénz összefüggésének a
megítélése nagyon alacsony pozitív értékről indul (34,04%), ami a
negyedik osztályra 13,08%-ra csökken, a negatív megítélése viszont
55,32%-ról 76,15%-ra emelkedik a negyedik osztályra. Ebből arra
következtethetünk, hogy az érettségizők kb. 76%-a úgy véli, hogy
kemény munkával nem lehet sok pénzhez jutni.
Az igazságosság és a becsületesség megítélése
általánosságban viszont 96,27%-ban pozitív az első osztályban, bár a
negyedik osztályra ez is 91,9%-ra csökken. A paradoxon óriási,
hiszen a ma érettségiző fiataloknak igazságosnak, becsületesnek kell
maradniuk (91,9%) akkor, amikor tudják, hogy becsületes munkával
semmit sem érhetnek el (70,77%), és ha keményen fognak dolgozni,
akkor sem lesz elegendő pénzük (76,15%).
4. értékkör: A család
A családnak mint a társadalom legkisebb sejtjének a
megítélése volt a következő értékkör. Bírósági, gyermekvédelmi
pszichológiai tanácsadói statisztikákból tudjuk, hogy növekszik mind
a válások, mind a gyermeknevelési problémákkal küszködő szülők
száma. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a fenti negatív folyamatok
hatására a középiskolások véleménye hogyan formálódik. Eredményeink
azt mutatják, hogy az első osztályban elég nagy százalékban tartják
fontosnak a családot, és pozitívan ítélik meg, de a negyedik
osztályra ez az eredmény kb. 10%-kal csökken, ugyanakkor a negatív
megítélés nulla százalékról 10,00%-ra emelkedik. Mivel a serdülő- és
ifjúkorúaknak fejlődés-lélektani helyzetükből fakadóan önállósulási
és érzelmi elszakadási törekvéseik vannak, ezért ezek az eredmények
inkább jelzés értékűeknek foghatók fel.
5. értékkör: A hit
Ennél az értékkörnél nem a vallási hitre gondoltunk
elsősorban, hanem az elvekben, a történések lefolyásában, a dolgok
alakulásában és az önmagukban való bizalomra, hitre voltunk
kíváncsiak. Az eredmények a pozitív megítélésnél osztályonként
eléggé váltakoznak; sem egyértelmű növekedést, sem csökkenést nem
lehet kimutatni. A negatív megítélés esetében a negyedik osztályra
viszont 51,92%-os emelkedéssel találkozunk, ami véleményünk szerint
magas, és egyfajta kilátástalanságot tükröz. Bár a serdülő- és
ifjúkorra jellemző a mindenben való kételkedés, ezért ezeknek az
eredményeknek is inkább jelzés értékük van.
Egyik osztály sem dicsekedhet erős önbizalommal,
mivel a pozitív értékek csak 60-71 százalék között mozognak. Ez
abból a szülői-nevelői magatartásból fakad, hogy tájainkon mind a
szülő, mind pedig a pedagógus inkább büntet, és keveset dicsér,
jutalmaz. A büntető nevelési módszerrel aláássák a gyermek
önértékelését és önbizalmának megerősödését.
6. értékkör: A pénz
Az utolsó értékkör kérdései a pénz megítélésének a
pozitív, ill. negatív voltára vonatkoztak. A fogyasztói társadalmak
fejlődésük folyamán többnyire pénzcentrikussá váltak, melyekben az
emberek gyakran a pénzt helyezik az első helyre, és csak később
következnek a többi értékek, az érzelmek, az emberi kapcsolatok, a
család, a hit értéke, és nagyon sok esetben a becsületesség a
nagyobb anyagi javak megszerzése érdekében háttérbe szorul. A
filmeken, a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a pénz hatalma
eléri a középiskolás korosztályt is, és nemegyszer környezeti
modelleken felerősödve válik a személyiség egyedüli mozgatórugójává.
A táblázatból látjuk, hogy a pénz pozitív megítélése több mint
duplájára emelkedik a negyedik osztályra. A negatív megítélése
viszont a negyedik osztályra 73,93%-ról 59,23%-ra csökken. Ez azt
jelenti, hogy negyedik osztályra a pénz fontossága és értéke
jelentősen növekszik.
Végül a pénz szerepének a növekedéséhez adjuk hozzá
a becsületesség és igazságosság értékkörnél kialakult paradoxont, a
teljesítményhez való negatív hozzáállás növekedését, az érzelmek és
a család jelentőségének a csökkenését, a hit negatív megítélésének a
növekedését, és akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy Thomas
Mann-nak igaza van, amikor azt írja, hogy "Jól tudom, és Isten is
tudja előre, hogy az ő parancsait nem fogják megtartani, és az ő
szavai ellen mindenkor és mindenütt vétkeznek majd. De mindenesetre
jéghidegség fogja körül annak szívét, aki ezt megtöri, mert az ő
húsába és vérébe is be van írva, és jól tudja, hogy a szavak
érvényesek."
Sajnos úgy tűnik, Thomas Mann-nak ebben az
állításában nincs igaza, főleg a pszichopatákat (szociopatákat,
antiszociálisokat) illetően. Mint korábbi kutatásokból (Cleckley
1976) tudjuk, a pszichopaták nem ismerik azokat a mély affektív
állapotokat, amelyek a köznapi élet tragédiáihoz és győzelmeihez
vezetnek. A pszichopátiát 14 fő kritérium mentén jellemzik: 1.
átlagos vagy magas intelligencia; 2. a pszichózis általános
jegyeinek, így az irracionalitás különböző formáinak hiánya; 3.
pszichoneurózis - így az "idegesseg" - hiánya; 4. a felelősségtudat
hiánya; 5. az igazság semmibevétele; 6. a szégyenérzet hiánya; 7.
antiszociális viselkedés bűntudat nélkül; 8. képtelen a
tapasztalatából tanulni; 9. az affektivitás általános szegénysége;
10. az őszinte belátás hiánya; 11. az elébemenésre, kedvességre
kevés reakció; 12. az élettörténetben nincs komoly öngyilkossági
kísérlet; 13. szexuális jellegzetességek: gyenge nemi vágy,
"alkalmi" jellegű szexualitás; 14. kezdetei legkésőbb 20 éves kor
körül.
A 14 jellemző közül gyakran a pszichopátiás triászt
emelik ki, mely szerint a pszichopata nem szorong, nincs bűntudata
és nem tanul (okul) a hibáiból. Később Cleckley három pozitív
jellemzőt is említ, ezek a pszichopata báj, a magyarázás önértékelés
és az impulzivitás. Ezt Kulcsár Zsuzsa (1991) a "vándorkedvvel" és a
jó motorikus képességgel egészíti ki.
Cleckley fontos megállapítása, hogy ezeket a
személyeket mind a börtönökben, mind a társadalom megbecsült alakjai
között megtalálhatjuk. Feltételezésének illusztrálására sikeres
üzletemberek, orvosok és pszichiáterek példáival szolgál. Így ír:
"Ezeknek a személyiségeknek a zavara igen mélyreható. Köztük és a
folyton börtönbe kerülő pszichopaták között csak annyi a különbség,
hogy sokkal hatékonyabban és hihetőbben képesek azt a látszatot
fenntartani a külvilág felé, hogy normálisak. A fő különbség talán
az lehet, hogy a pszichológiai egészség álarcát vagy homlokzatát
jobban 'odaerősíti' a sikeres anyagi érvényesülés."
És itt érkeztem el a felvetett hipotézishez: vajon
az 1989-es változásokkal megnövekedett-e a pszichopátiás személyek
száma? Avagy valami másról van szó? Az utóbbi évek statisztikáiból
tudjuk, hogy mind az erőszakos bűncselekmények, mind pedig az egyéb
bűncselekmények száma jelentősen nőtt. Szlovákiában például az
utóbbi időben nagyon sok ismert társaság ment tönkre sikkasztás,
csalás miatt (ezek általában kisbefektetőktől gyűjtöttek be
különböző célra pénzeket). A tönkrement társaságok zöménél
kimutatható a csalás és a sikkasztás.
Egy amerikai epidemológiai felmérés során az
átlagpopulációban - három különböző körzetben - a pszichopátiás
személyiségnek a teljes életkorra szóló prevalenciáját 2,4-3,3%
közöttinek találták. A csúcs a 24-44 éves kor között (3,1-5,2%) van,
és ez a 45-64 éves kor között hirtelen csökken (1,1-1,9%). Az esetek
"eltűnését" spontán javulásnak tudták be. Természetes, hogy nem
minden bűncselekmény mögött áll pszichopátiás személyiség, de
izgalmas volna olyan kutatást folytatni, hogy az átlagpopulációban
nálunk hány százalékot tesz ki ez a személyiség. Magasabb-e az
amerikai átlagpopulációnál, avagy sem. Jogosan felvetődik a kérdés,
hogy a serdülő- és ifjúkorúak értékorientációja körüli zűrzavar
milyen mértékben járul hozzá a pszichopátiás gondolkodás
kialakulásához, különösen akkor, ha azt érzékelik, hogy a büntetés a
független és korrupt bíróságoknak köszönhetően elkerülhető.
(Szlovákiában több közvélemény-kutatás is igazolta, hogy a bíróságok
a legkorruptabbak.)
Az antiszociális személyiség sajátosságait kutatva
feltételezhetők bizonyos biogén hajlamosító tényezők (Hare 1983;
Kulcsár 1991), de az is kétségtelen, hogy különböző lelki
befolyás-tapasztalat és tanulás adja meg a személyiség- és
viselkedészavar tartalmát és irányát.
"Az egyik alapvető tapasztalati hatótényező az
elutasító, elégedetlen vagy egyenesen ellenséges szülői viselkedés.
Ennek sokszor az a kiváltója, hogy a csecsemő - alkati okoknál fogva
- nehezen kezelhető (ingerlékeny, dühös, sírékony stb.), és hamar
belekerülhet a sztereotip megítélés mentén a 'kibírhatatlan kis
szörnyeteg' kategóriájába. Ez aztán akár egy életen át tartó
szülő-gyerek háborúskodás alapja lehet."
Persze a szülői ellenszenv még számos más forrásból
is eredhet. Sokszor a gyermek ártatlanul válik bűnbakká: a szülők
ugyanis reá helyezik át egyéb (házassági, foglalkozási, társadalmi)
frusztrációik miatti haragjukat. Végül akármi is a forrás, a lényeg
az eredmény: a szülő kegyetlen és domináns viselkedése. A harag
haragot szül, modellt ad a vikariáló tanulásra. Az pedig már
mindegy, hogy a gyerek tudatosan utánozza-e a szülő dühös és
ellenséges viselkedését, vagy - nem lévén más alternatíva -
választja azt. Valószínűleg mind az utánzás, mind a belső
szentesítés működik. A gyerek tehát magába építi a hosztilitás
szülői modelljét, és másokkal szembeni dühének kifejezésére is ezt
használja eszközül.
Az antiszociális típus alakulásában szerepet játszó
tényezők között ugyanilyen fontos lehet a szülői modellek hiánya. Ha
a szülők kevés útmutatással szolgálnak gyermekeiknek, magukra
hagyják őket, ha a család csonka (főként akkor, ha az apa hagyja
magára az anyát a gyerekekkel, és hiányzik a családfenntartó apa, a
tekintély és biztonság letéteményese, az anya pedig agyonhajszolt a
munkától és a pénztelenségtől), akkor a gyerek hamarosan az "utcán
találja magát", az "utca neveli fel". Nem ritka az sem, hogy a
gyerek az apa "eltűnését" és az anya hajszolt figyelmetlenségét
elhagyatottságként éli meg. Identitás- és modellkeresésük során az
ilyen gyerekek általában kortársaik felé fordulnak, éspedig olyanok
felé, akiknek hasonló sors jutott, akik szintén céltalanul
kóborolnak a közömbös, ha nem éppen ellenséges világban (Döme,
1996).
Ebben a világban találják meg azokat a modelleket
(többnyire pszichopátiás személyiségjegyekkel rendelkező
modelleket), melyeket követésre érdemesnek tartanak. Az óriási
veszély a pszichopátiás személyiség kialakulása szempontjából a
gyermek serdülő- és ifjúkorában található meg, mivel ez a kor
egyébként is az identifikációs forradalom kora. Ha viszonylag jól
működik a szülő-gyermek kapcsolat, akkor is történhet eltolódás a
pszichopátiás viselkedések felé az értékek körüli zavarok miatt,
melyekre a serdülők különben is érzékenyen reagálnak, mint a fenti
felmérésből ezt láthattuk.
Annak ellenére, hogy a pszichopátiás
személyiségzavar a legalaposabban vizsgált az összes
személyiségzavar között, és klinikai, genetikai és pszichobiológiai
jellemzői a leginkább ismertek, sem a pszichoterápiás, sem a
gyógyszerterápiás, sem pedig a műtéti beavatkozások nem sikeresek.
A pszichodinamikus terápiák sikertelenségének az az
oka, hogy ezek a személyek nem tűrik el az intimitást, és igen heves
viszontáttételt ébresztenek a terapeutában. Az operáns
kondicionáláson vagy tanuláselméleti paradigmákon alapuló
viselkedésterápiák nem hozták meg a tartós javulást, hiszen a
pszichopatáknak kifejezetten problémás a tapasztalatból való
tanulás. A családterápiák úgy módosulnak, hogy a terápiás
segítségnyújtás többnyire a családnak szól, és nem a pszichopatának
a pszichopátiája enyhítése végett. Ugyanis ezek a családok jelentős,
krónikus diszkonfortot élnek meg, ezért rászolgálnak a támogatásra,
hiszen gyakran kifejezett bűntudatuk van az antiszociális családtag
miatt.
A gyógyszerterápiák a pszichopaták kezelésében több
kutató egybehangzó véleménye szerint ellentmondásosak és
eredménytelenek.
A különböző elhelyezések (kórház, börtön,
börtöngazdaság stb.) zárt és strukturált környezeti keretei között
zajló kezelések a terápiás közösség elveit használják fel.
Beszámoltak antiszociális viselkedés eredményes kezelésről nyitott
elhelyezési keretek között alkalmazott programban, ahol a
hierarchikus, konfrontatív élmények tűntek hatékonynak. Ezek
kezelési programokat kínálnak a rendszerint büntetett előéletű
személyek számára egy nem orvosi, tanácsadásos modellen belül.
Néhány éve alkalmaznak olyan, a vad természetet
járó és "meghódító" (ún. wilderness) programokat, melyek fizikai és
szellemi kihívásokat alkalmazó és erőfeszítéseket igénylő kezelési
eljárások (Reid-Matthews 1980), s az antiszociális személyek
szociális és interperszonális gyengéire irányulnak. Ezekben az
expedíciós programokban (sziklamászás, hegyi patakokban kajakozás,
szafari stb.) közös elem, hogy az egyéntől és a csoporttól is
elkötelezettséget és felelősséget követel meg. A feladat vagy élmény
veszélyforrásokat tartalmaz, túl kell ezeket élni. A természetet nem
lehet becsapni, és nincs pardon, ha a meggondolatlan cselekvés
következményei előállnak. A programok rendszerint hierarchikusan
strukturáltak, először a kempingezési, hegymászási alapismeretekkel
ismertetik meg a résztvevőket, például az antiszociális
adoleszcenseket, majd egy 7-12 napos expedíció következik. Egyes
programok egyéni teljesítményt igénylő, "szólóban" megoldandó
feladatokat is tartalmaznak.
Az igazán megterhelő és kihívást jelentő programok
általában jó eredménnyel jártak: nemcsak a kriminális visszaesés
csökkent, hanem rendszerint a szociális és interperszonális
készségek is javultak. A pszichológiai tesztek szerint pedig sokszor
kimutathatóan nőtt az önbizalom és önbecsülés.
Véleményem szerint a hangsúlynak a megelőzésen kell
lennie a pszichopátia kezelését illetően: pl. jó és betartatott
törvények, erkölcsileg feddhetetlen pedagógusok, morálisan magas
szinten álló véleményformáló személyek (polgármesterek, papok stb.),
a brutális akciófilmek cenzúrája vagy teljes betiltása a
tévétársaságoknál és a mozikban. Olyan alkotásokat kellene előtérbe
helyezni, ahol a valódi emberi értékek nyújthatnak modellt,
okozhatnak katarzist a valamilyen szereppel azonosulni vágyó néző
számára.
Jegyzetek
* Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia
Komáromban megrendezett A rendszerváltás (-változtatás) mérlege
című tudományos konferenciáján 2002. április 27-én.
Irodalom
Cleckley, H. M. 1976. The Mask of Sanity:
An attempt to clarify some issues about the so-called psychopathic
personality. St. Luis, CV Mosby. Döme László 1996.
Személyiségzavarok. Budapest, Cserépfalvi
Könyvkiadó. Hare, R. D. 1983. Diagnosis of antisocial
personality disorder in two prison population. American
Journal of Psychiatry, 140, 887-890. p. Kulcsár Zsuzsa 1991.
Pszichopátia. Budapest, Akadémiai Kiadó. Reid, W.
H.-Matthews, J. 1980. A wildwerness experience treatment
program for antisocial offenders. Internacional Journal of
Offender Therapy and Comparative Criminology, 24, 171-178. p
|