Ez a tanulmány a csehszlovák-magyar viszony egy
nagy jelentőségű eseményét tárgyalja. Ezt egy kétéves,
bonyodalmakkal teli együttélés előzte meg az újonnan átalakított
háború utáni Közép-Európában, ahol a szóban forgó országok egyike a
győztes szerepét sikeresen fordította saját hasznára, míg a másik
egyrészt elkeseredetten próbált kiegyezni a keserű valósággal,
másrészt azon ügyködött, hogy a forradalmi események örvényeit
lecsillapítva szilárd alapot nyújtson a politikai és gazdasági
konszolidáció elindításához mind a bel-, mind a külpolitika terén.
Időben behatárolva az 1921-es év első feléről van szó, amikor az
1920 során Közép-Európában végbement háború utáni konszolidáció, a
Magyarországon is valamelyest megnyugvó politikai kedélyek, a
trianoni békeszerződés aláírása és a Magyar Nemzetgyűlés általi
ratifikálása által létrejöttek a kapcsolatteremtés feltételei a két
egymással valóban ellenséges viszonyban álló állam - Csehszlovákia
és Magyarország - között.
E tanulmány konkrétan a háború utáni időszak első
csehszlovák-magyar kormány szintű találkozójával foglalkozik, amely
az ausztriai Bruckban került megrendezésre. Célom nemcsak az, hogy
leírjam a tárgyalás lefolyását, illetve tartalmát és a későbbi
kétoldalú kapcsolatokra kifejtett hatását, hanem szeretném a
történések procedurális hátterét is felvázolni, vagyis magát a
párbeszédteremtés folyamatát, amely a közép-európai országok
bilaterális kapcsolatai közül a két a legfeszültebb viszonyban álló
ország kormányának magas szintű képviselőinek találkozójához
vezetett. A következőkben megpróbálom megragadni a
csehszlovák-magyar tárgyalások előkészítésének minden egyes lényeges
mozzanatát a legelső informális kezdeményezésektől a kormány szintű
találkozó konkrét jellegének megbeszélésén keresztül egészen a
szervezési kérdések - helyszín és időpont - végső pontosításáig és a
kétoldalú megegyezésig a találkozó hivatalos közleményének
kiadásáról.
A fent vázolt téma kutatásához a forrásanyagokat
elsősorban a cseh és a magyar külügyminisztérium levéltárai
szolgáltatták. Az események teljes képéhez hozzátartozik a
fejleményeknek a két ország parlamentjében, illetve a korabeli
csehszlovák és magyar sajtóban kiváltott visszhangja.
I. Magyarország kül- és belpolitikai helyzete -
Csehszlovákia és Magyarország az első kétoldalú találkozó előtt
Az 1921-es év csehszlovák-magyar viszonylatban a
brucki és a Mariánské Lázně-i (marienbadi) első kétoldalú találkozók
jegyében telt. E találkozók valójában nem a két ellenséges ország
közeledési szándékát jelentették, hanem inkább a kölcsönös
érdeklődést a politikai együttműködés lehetőségei, illetve
mindenekelőtt a gazdasági és politikai kérdések megoldása iránt.
Tehát a másik ország politikai képviseletével való megismerkedés és
álláspontjával kapcsolatos tájékozódás volt a cél. Tekintet nélkül a
kétoldalú találkozókon elért eredményekre, a találkozó puszta
létrejötte jelentős lépésként értelmezhető, mivel lehetővé tette,
hogy két ország legmagasabb szintű politikai vezetői három évig
tartó gondokkal terhelt, könnyűnek egyáltalán nem mondható
együttélés után az alapvetően átszabott Közép-Európában egy
tárgyalóasztalhoz ülhettek, és eszmét cserélhettek.
Természetesen az 1921-es év a két ország közötti
viszony tekintetében korántsem volt olyan idillikus, mint azt az
első látásra gondolhatnánk. Éppen ellenkezőleg, 1921 Csehszlovákia
és Magyarország viszonyának legfeszültebb időszaka volt, mivel ebben
az évben került Magyarország Csehszlovákia és az Osztrák-Magyar
Monarchia többi utódállama külpolitikájának kiemelt fontosságú
helyére. A két kormány szintű találkozó által létrehozott
kommunikációs lehetőséget ugyanis a Habsburg Károly restaurációjára
tett két kísérlet teljesen keresztülhúzta. Ez egyrészt oda vezetett,
hogy Beneą, Románia csatlakozásával, keresztülvitte a
Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia szövetségesi rendszer, az ún.
kisantant létrehozására vonatkozó tervét, másrészt mivel a széles
körű politikai egyetértés esélye a két fél között szinte a nullával
volt egyenlő, mindenféle további, a kétoldalú párbeszédre irányuló
szándék meghiúsult. Végül is az említett találkozók témái között
túlnyomó többségben gazdasági jellegű kérdések szerepeltek, másként
fogalmazva, az egyetlen témakör, amelyet a megegyezés esélyével
lehetett megtárgyalni, gazdasági jellegű volt.
A csehszlovák-magyar viszonyra szintén nagy
hatással volt Magyarországnak az 1921-es év első számú kül- és
belpolitikai problémája: Burgerland /1/, illetve Nyugat-Magyarország
kérdése, amelyet a saint-germaini békeszerződés Ausztriának ítélt,
de még magyar csapatok tartották megszállva, és a terület kiürítése
akkoriban vált volna esedékessé, a magyar fél viszont a
békeszerződés revízióját követelve elutasította a területek
kiürítését. Nyugat-Magyarország kérdése tehát egy újabb nemzetközi
konfliktust idézett elő, amelynek megoldásába a csehszlovák
külügyminiszter, Edvard Beneą is bekapcsolódott. Beneą megpróbált
közvetíteni a magyar és az osztrák fél között, de szerepe egy, a
magyarokkal való brünni és az osztrákokkal való a dél-ausztriai
Hainburgban megtartott találkozóval befejeződött - amikor is a
békéltető szerepét, Franciaország segítségével, Olaszország nyerte
el.
Az általános politikai helyzet az újjáalakult
Európában - amely természetesen Magyarország mint vesztes, illetve
Csehszlovákia mint győztes állam pozícióját is meghatározta -
1920-ról 1921-re gyökeresen megváltozott. Már 1920 utolsó harmadában
fokozatos átalakulás volt tapasztalható, de ez ismét Magyarország
hátrányára és Csehszlovákia előnyére történt. A változások
hátterében két tényező állt: a lengyel-orosz viszály hirtelen
befejeződése a rigai béke idő előtti megkötésével 1920 októberében
és Franciaország mint a közép-európai folyamatokra legnagyobb
befolyással bíró nagyhatalom politikai orientációjának a
megváltozása. 1920 őszén ugyanis Alexandre Millerand, a francia
diplomácia vezetője és Maurice Paléoloque, a francia
külügyminisztérium főtitkára - két politikus, akiknek meghatározó
szerepük volt Franciaország közép-európai politikájának
kialakításában 1920 első kétharmadában - elhagyják a Quai d'Orsay-t.
Franciaország külpolitikájának gyökeres megváltozása összefüggött
azzal a ténnyel is, hogy sikerült diplomáciailag megszüntetni annak
veszélyét, hogy Szovjet-Oroszország benyomul Kelet-Európába, illetve
hogy a külügyminisztérium vezértitkári posztját Jean Berthelot -
Beneą személyes jó barátja - foglalta el. A személyi változás
kapcsán a magyar Nemzeti Újság is a francia külpolitikában
bekövetkezett forradalmi változásokról számol be /2/, amely egészen
addig egy lengyel-magyar-román szövetségesi rendszer kiépítését
szorgalmazta, ahol éppen Magyarország játszotta volna a vezető
szerepet. A Millerand-Paléoloque páros által folytatott politika,
amelynek valójában nem kis szerepe volt 1920 augusztusában a
csehszlovák-jugoszláv szövetség, azaz a kisantant elődjének
létrehozásában, a fent említett változások hatására hirtelen irányt
változtatott. A Csehszlovákia által rossz szemmel nézett titkos
francia-magyar gazdasági, politikai és katonai tárgyalások, amelyek
még egy, a trianoni szerződés által meghúzott határ lehetséges
revízióját - természetesen Magyarország javára - is felvetették,
szintén megszakadtak, és a francia külpolitika a status quo
megőrzéséhez mereven ragaszkodó irányt vett.
Ezeket a változásokat Csehszlovákia nagy
megkönnyebbüléssel vette tudomásul, ugyanis pozícióját 1920 folyamán
a feszült lengyel-orosz helyzet nagymértékben gyengítette. Ebben az
időben a csehszlovák diplomáciát több oldalról politikai nyomás
kényszerítette egy határozott szovjetellenes álláspont felvételére
és a szovjetellenes intervenció előkészületeibe való
bekapcsolódásra. Ennek legfőbb szorgalmazója Csehszlovákia
legnagyobb pártfogója, Franciaország volt. Mindezek ellenére
Csehszlovákia kül-, de legfőképpen belpolitikai okok miatt ebben a
kérdésben semleges álláspontra volt kénytelen helyezkedni. /3/ Ez a
hozzáállás a nemzetközi politikai színtéren bizonyos mértékig
kétségbe vonta az ország tekintélyét és szavahihetőségét. A kelet
felől fenyegető veszély elmúltával és Franciaország közép-európai
koncepciójának megváltozásával viszont azok a Csehszlovákia számára
elfogadhatatlan mérlegelések, amelyek Közép-Európa államait
szerették volna nemcsak Franciaország mint a közép-európai
folyamatokra legnagyobb befolyással bíró állam támogatásával
föderatív úton újraegyesíteni, és amelyeket az utódállamok gazdasági
gondjai is indokolttá tettek, aktualitásukat vesztették.
Ugyanakkor Magyarországon a fent említett
változások meghiúsították azokat a reményeket, amelyek a nemzetközi
elszigeteltségből való kitöréssel, illetve a trianoni határok
részleges revíziójával kecsegtettek, és amelyek Franciaországgal
szövetkezve a magyar politikusok számára reálisnak tűntek.
Ugyanakkor a magyar-francia tárgyalások következményeként
Magyarország hitelét vesztette a többi nagyhatalom, főleg Anglia és
Olaszország, de Németország - amellyel Magyarország nem hivatalos
politikai kapcsolatokat tartott fenn - szemében is. A legnagyobb
hitelvesztésre viszont Magyarország szomszédai - Csehszlovákia,
Jugoszlávia és Románia - irányában került sor, akik a gyakorlatban
is megtapasztalhatták, hogy egy számukra kedvezőtlen politikai
konstelláció esetén a magyar diplomácia azonnal kész egy, a
közép-európai status quót felrúgó folyamatot beindítani, amely
természetesen az ő területi egységüket fenyegetné. Elsősorban ez a
tény kényszerítette Csehszlovákiát és Jugoszláviát egy védelmi
szövetség megkötésére, amely később Romániával kiegészülve alapot
nyújtott a magyarellenes kisantant létrehozásához.
Magyarország - franciabarát politikája miatt -
elvesztette az addig iránta meglehetősen toleráns magatartást
tanúsító Olaszország szimpátiáját is. Olaszország a magyar-francia
közeledésben saját közép-európai érdekeinek fenyegetettségét látta.
Ez a tény segítette elő az olasz-jugoszláv ellentét gyors megoldását
a rapallói egyezmény keretén belül 1920 novemberében, amelynek egyik
függeléke kötelezi mindkét államot az Ausztriával és Magyarországgal
kötött békeszerződések betartására, és - ezt megerősítve - közös
állásfoglalásban ítéli el az esetleges magyarországi
Habsburg-restaurációt, valamint kötelezi a két országot, hogy
osztrák, illetve magyar fenyegetés esetén kölcsönösen tájékoztassák
egymást. Bizonyos mértékig megindult Olaszország és Csehszlovákia
közeledése is, melyet Edvard Beneą 1921 elején tett olaszországi
látogatása is alátámasztott. Az olasz külpolitika irányváltása a
csehszlovák-jugoszláv szövetségi egyezmény elismerésében is
megnyilvánult, melyet addig Olaszország elutasítóan értékelt. Ha
ezek mellett figyelembe vesszük, hogy a lengyel-orosz konfliktus
megoldódásával a magyar-lengyel közeledés aktualitását vesztette,
illetve hogy Magyarország kapcsolatai nyugati szomszédjával
Nyugat-Magyarország kérdése miatt még az év elején megromlottak /4/,
láthatjuk, hogy Magyarország 1920 és 1921 fordulóján még jobban
elszigetelődött. Magyarország 1921-es helyzetét jól jellemzi a
következő idézet: "Magyarország leszerepelt franciabarát
orientációjával, helyzetét megrendítette a rapallói egyezmény,
ugyanakkor a kisantant szorításában vergődik, és nincs a világon
egyetlen állam, amelynek szimpátiáját bírná." /5/ Ezek a tényezők
határozták meg tehát Magyarország külpolitikáját a következő
időszakban.
Európa általános politikai helyzete 1921 elején
alapjában véve különbözött nemcsak az előző évitől, hanem az egész
addigi viharos háború utáni időszaktól, amelyben Európa, de
leginkább Közép-Európa alakult újjá. Az 1921-es év Közép-Európát
mégiscsak egy konszolidáltabb, viszonylag nyugodt állapotban találta
kialakított és rögzített államhatárokkal. 1920 közepén aláírták az
öt, versilles-i rendszer keretei közé tartozó szerződés közül az
utolsót, az ún. trianonit, amely megalkotóik számára a
legösszetettebb problémát jelentette. A trianoni békeszerződés
kidolgozásánál is jelentősebb mérföldkőnek számított annak a magyar
parlament általi ratifikációja 1920. november 15-én. Ezzel a magyar
állam hivatalosan elismerte az Osztrák-Magyar Monarchia
utódállamait, viszont a kialakult helyzetbe nem tudott belenyugodni,
és külpolitikája csaknem az egész két világháború közötti időszakban
a rákényszerített status quo megváltoztatására irányult.
Mindamellett az 1921-es évet a Monarchia utódállamai a
békekonferencia által meghatározott és a saint-germaini, illetve
trianoni szerződésben foglalt teljes és ratifikált területi
egységgel kezdhették /6/, tehát bizonyos mértékig kialakultak egy
közép-európai konszolidációs folyamat előfeltételei. /7/
A trianoni békeszerződés aláírása és annak a magyar
törvényhozás általi ratifikálása a csehszlovák-magyar kapcsolatok
új, az előzőnél semmivel sem felhőtlenebb fejezetét nyitotta meg.
Magyarország, csatlakozva a békeszerződéshez, elismerte a
csehszlovák-magyar határ legitimitását, és ezzel megteremtődött
annak előfeltétele, hogy bárminemű hivatalos kapcsolat alakuljon ki
a két ország között. Ezzel ugyanakkor elhárult a kapcsolatteremtés
egyik legnagyobb akadálya is, hiszen Magyarország Szlovákiára és
Kárpátaljára egészen addig mint "territoire occupé"-re tekintett.
/8/ Tehát 1920 folyamán megteremtődött a "conditio sine qua non" a
két állam közötti kormány szintű kapcsolatok, a nagykövetségi szintű
diplomáciai külképviseletek és általában a teljes körű államközi
együttműködés kiépítésére.
A kialakult kedvező kiindulási helyzet
kihasználását - figyelembe véve az új magyar kormány irányvonalát -
nem segítették azok a hírek, melyek arról szóltak, hogy a
csehszlovák-magyar határvonal több helyén meg kívánják támadni a
csehszlovák határőrséget. /9/ Ezek a tervezett támadások
szabadcsapatok elszigetelt akciói voltak, amelyeknek a magyar
kormány szigorúan véget vetett, amint tudomást szerzett róluk, és
Magyarország prágai képviselőjének közvetítésével biztosították a
csehszlovák kormányt, hogy szeretnének "minden áron korrekt és
lojális kapcsolatokat fenntartani". /10/ A magyar kormány
elhatárolódott a hasonló incidensektől, mivel tudatában volt annak,
hogy ezek még tovább rontják az ország már amúgy is elég nehéz
helyzetét. Ugyanakkor a magyar politikai vezetés a következő években
sem adta fel a területi status quo ante visszaállítására tett
kísérleteit, amelyek végigkísérték a két világháború közötti időszak
magyar külpolitikáját. Ekkor viszont már az erőszakos visszafoglalás
helyett az átgondolt diplomáciai lépéseket helyezték előtérbe,
amelyek ugyan hosszú távon hozhattak csak eredményt, de figyelembe
véve Magyarország akkori helyzetét, az egyetlen járható útnak
mutatkozott. Ez a politikai irányvonal viszont egy békés és
konstruktív együttélésen alapuló közép-európai régiót feltételezett.
Azt, hogy a magyar politika irányváltását mennyire komolyan
gondolták, alátámasztja a miniszterelnök, gróf Teleki Pál és Horthy
Miklós kormányzó újévi beszéde, amelyben kijelentették, hogy
"Magyarország szeretne szomszédjaival békében élni, és a munkának,
illetve a fontos szociális problémák megoldásának szentelni az
idejét". /11/
A hatékony magyar külpolitika alapfeltétele az
ország belpolitikai helyzetének mielőbbi konszolidációja volt. Annak
ellenére, hogy ez egy eléggé lassan döcögő folyamatnak bizonyult,
1920 folyamán az első, háború utáni parlamenti választások által
összeállt Nemzetgyűlés meghatározta Magyarország államformáját, és
ezzel, ha csak ideiglenesen is, de megoldotta az államfő kérdését.
/12/ A konszolidáció valóságos alapját - a már fentebb említett
merész, egy ideig Franciaország által ideiglenesen támogatott tervek
után - csak az év utolsó harmadában sikerült lerakni gróf Teleki Pál
kormányzata alatt, aki "Magyarország békés, belső fejlődésére
alapozott konszolidációjának legnagyobb propagátora volt". /13/ A
tervek gyakorlatba való átültetése viszont Bethlen István - aki 1921
tavaszától tíz éven keresztül töltötte be a miniszterelnöki posztot
- kormányának, illetve kormányainak jutott osztályrészül.
Az ország belpolitikai konszolidációjának
legnagyobb akadályává - a trianoni békeszerződés aláírásával
háttérbe szoruló területi kérdések után - az ún. csak átmenetileg
megoldott királykérdés vált. Ennek átmeneti megoldásaival mindig
csak elodázták az állandóan a levegőben lógó súlyos belpolitikai
válság kirobbanását. A királykérdés, amely a háború utáni
Magyarország szempontjából ugyan belpolitikai kérdésnek tűnt, az
ország nemzetközi pozíciójának szemszögéből messze túlhaladta a
belpolitika kereteit. Az ügy, külpolitikai hatásait tekintve ugyanis
szoros kapcsolatban volt a magyar politika revizionista
törekvéseivel, azzal a különbséggel, hogy míg az utóbbit sikerült
1920 folyamán a békeszerződés jogrendbe foglalásával olyan mértékben
a háttérbe szorítani, hogy a békeszerződésben foglaltak fokozatosan
a hivatalos kormánypolitika szerves részévé váltak, a királykérdés
nyitott maradt. Ha Magyarország első számú kérdése 1920-ban a
területi kérdés volt, akkor 1921-ben az államfő kérdése, illetve a
királykérdés került előtérbe. Azonban, akárcsak korábban, a
továbbiak folyamán is a kettő kölcsönösen fedte egymást, mert az
egyik nem zárta ki a másikat, sőt ellenkezőleg.
A szomszédos államokban a Habsburg-restaurációt a
történelmi Magyarország határai visszaállításának szándékaként
értékelték. Ennek megalapozottságát látszott alátámasztani például a
Habsburg-család legkedveltebb tagjának, Habsburg Józsefnek és
társának az 1921. január 16-i Szabadság téri ötvenezres tömeg /14/
előtt tartott szoboravatáson való részvétele, ahol a négy
felállított szobor "a Magyarországtól elszakított Szlovákia, Erdély,
Bánát és Nyugat-Magyarország felett érzett fájdalmat szimbolizálta".
/15/ Az esemény azt is megerősítette, hogy a békekonferencia
könyörtelen döntését a magyar társadalom továbbra is traumaként éli
meg. /16/
A királykérdés - a legégetőbb belpolitikai
problémaként - időről időre felszínre kerülve többek között a
választásokból győztesként kikerült konzervatív kereszténynemzeti
kormányvonalat is megosztotta. A kérdés valójában az egész magyar
politikai színteret kettéosztotta, egyik oldalon a legitimistákkal -
az excsászár, illetve exkirály, IV. Károly támogatóival, a másikon
azokkal, akik a szabad királyválasztás mellett tették le voksukat.
Az első csoport támogatói a kormányon és a törvényhozó testületen
belül elsősorban a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjából (KNEP)
kerültek ki, míg a második csoport az Országos Kisgazda és Földműves
Párt köré tömörült. A kisgazdák voltak azok, akik leggyakrabban
hozakodtak elő a királykérdéssel, amelynek - a szabad
királyválasztás elvének törvénybe iktatásával - minél előbb
szerettek volna a végére járni. A Keresztény Nemzeti Párt viszont
legszívesebben az egész probléma megoldását meghatározatlan időre
elhalasztotta volna. Tehát a háborút követő második, illetve első
Teleki-kormány meglehetősen gyenge alapokon állt. A királykérdés - a
politikai mozgások hátterében állva - még a jelentősebb parlamenti
szavazásokat is befolyásolta. Ilyen körülmények között természetesen
az első kormányválság sem váratott sokáig magára. A kirobbanásához
nagyban hozzájárultak az ország rendkívül nehéz gazdasági, pénzügyi,
de elsősorban nyersanyag-ellátási gondjai. A szénellátás akadozása
miatt például az egész gazdaság időről időre leállt, számos iskola
és hivatal bezárt, és sok gyár kénytelen volt felfüggeszteni a
termelést. Ugyanakkor a lakosság vásárlóereje az állandóan növekvő
infláció és az elképesztő drágaság miatt egyre csökkent. A komoly
gazdasági problémák és a királykérdés körüli csatározások közepette
december elején a Nemzetgyűlés bizalmatlanságot szavazott a kisgazda
pénzügyminiszternek, Korányi Frigyesnek. Ezt követően a kormány
lemondott. Az új kormány megalakításával újra gróf Teleki Pált
bízták meg, akinek sikerült tizennégy napon belül, kisebb kozmetikai
változások véghezvitelével, összeállítani az új kormányt és életben
tartani a koalíciót. /17/
Nem egészen két hónapon belül, 1921 februárjában a
királykérdés immár közvetlen kirobbantó okként újabb
kormányválsághoz vezetett. Az ügy a két tábor a szokásosnál élénkebb
tevékenykedésével kezdődött. Január közepén a politikai élet nagy
nehezen elcsendesedett felszínét gróf Andrássy Gyula ténykedése
kavarta fel, aki a legnagyobb kereszténynemzeti frakció vezetőjével,
Haller Istvánnal együtt felszólította a legitimista képviselőket,
hogy alakítsanak ki egy, a legitimista képviselőket
párthovatartozástól függetlenül összefogó parlamenti frakciót. /18/
A kedélyeket tovább szította a Nemzetgyűlés delegátusának, gróf
Apponyi Albertnek hazatérése, aki útja során meglátogatta svájci
száműzetésében az exkirályt, Habsburg Károlyt. /19/ A kisgazdák a
kiélesedett politikai helyzetre reagálva a párt vezető személyisége,
a volt kereskedelmi miniszter, Nagyatádi Szabó István vezetésével
Budapesten megszervezték a szabad királyválasztás híveinek gyűlését.
A királykérdés körül kialakult belpolitikai helyzetet tovább élezte
a csehszlovák külügyminiszternek, Edvard Beneąnek a csehszlovák
Nemzetgyűlés alsóházában, annak 48. ülésén, január 27-én a
szenátusnak a Magyarországgal, a többi osztrák-magyar utódállammal
és Bulgáriával kötött békeszerződésről, illetve a Csehszlovákia
államhatárairól hozott határozati javaslata kapcsán tartott beszéde
(lásd alább). /20/ Végül a magyar törvényhozó testületben eluralkodó
puskaporos hangulat odáig fajult, hogy a parlament kénytelen volt a
királykérdést újra vita tárgyává tenni.
A kormánykoalíció léte tehát ismét kérdésessé vált.
Gróf Teleki Pál miniszterelnök ekkor meglepő politikai manőverrel
próbálta megoldani a kialakult helyzetet. Február 3-án 38 további
képviselővel együtt kilépett a kormánykoalícióból, így kényszerítve
az egymással szemben álló feleket a megegyezésre. Teleki lépése
kuriózumnak számít, mivel személyében maga a miniszterelnök került
ellenzékbe saját kormányával szemben. /21/ Teleki mesterkedése végül
is újraindította az együttműködést a kormányon belül, illetve a
kereszténynemzeti és a kisgazda képviselők között, amelynek
eredményeképpen a képviselők többsége elfogadta a királykérdés
későbbre halasztását.
1921 elején a csehszlovák-magyar kapcsolatok
viszonylatában is a királykérdés volt terítéken. Mondhatni ezzel
kezdődött az év, és ahogy azt akkor csak kevesen sejtették, az egész
1921-es év ennek jegyében telt, és nagyban meghatározta - egyelőre
csak - Csehszlovákia és Magyarország politikai viszonyát. Ehhez
hozzájárult a csehszlovák külügyminiszter, Edvard Beneą fentebb
említett január 27-i nemzetgyűlési felszólalása. Beneą beszédében
Csehszlovákiának Európán belüli helyzetét elemezte, és többek között
ismertette Csehszlovákia álláspontját Magyarország akkori legnagyobb
problémáját - a királykérdést - illetően. Beneą lényegében
megismételte a csehszlovák diplomácia hivatalos álláspontját, amely
teljes egészében az 1920. február 2-án tartott nagykövetek
konferenciájának állásfoglalására épült, amely Magyarországnak
megtiltotta a Habsburgok restaurációját. Ugyanakkor rámutatott
Csehszlovákia öntudatos magatartására, amikor Habsburg József
személyében - aki 1919. augusztus 7-én kormányzóvá kiáltotta ki
magát - a Habsburgok visszatértek Magyarországra, és - Beneą szerint
- "éppen a csehszlovák kormány volt az, amely a szövetségeseknél
való határozott közbenjárással fellépett ez ellen, és elérte, hogy
ezt megakadályozzák" /22/, azaz Habsburg Józsefet lemondásra
kényszeríttették. Éppen ez az eset, illetve a csehszlovák diplomácia
határozottsága adott közvetlen okot a nagykövetek konferenciájának,
hogy megfogalmazzák azt az állásfoglalást, amely Beneą számára
lehetővé tette a következő álláspont kifejtését: "Ezek alapján
nyilvánvalóvá válik, hogy a Habsburg-dinasztia semmilyen formában és
egyik tagjának személyében sem juthat trónhoz Közép-Európában, és ez
a tilalom nemcsak Károlyra, a volt császárra vonatkozik, hanem a
volt uralkodócsalád minden egyes tagjára". /23/ Ehhez Beneą
hozzáfűzi, hogy "mindig is ez volt kormányunk álláspontja, és ehhez
következetesen és feltétlenül ragaszkodni fogunk". /24/
Érthető, hogy Beneą felszólalása nem talált
Magyarországon pozitív visszhangra, főleg mivel a csehszlovák
külügyminiszter még tovább fokozta kijelentéseinek élét, amikor
kijelentette, hogy "bármilyen a döntésünkkel ellentétes kísérlet
esetén a szövetségeseinkkel egyetértésben készek vagyunk bármilyen,
a hatalmunkban álló eszköz használatára". /25/ Ezzel Beneą világosan
kifejezésre juttatta, hogy Csehszlovákia a Habsburgok visszatérése
esetén még a katonai erő alkalmazásától sem riad vissza, mivel -
ahogy Beneą fogalmazott - Károly, a volt császár restaurálása "egy
tényleges és valóságos casus bellit szolgáltatna néhány
Magyarországgal szomszédos állam számára". /26/ Csehszlovákia
csökönyös ragaszkodását Károly császár esetleges restaurálásával
kapcsolatos elutasító álláspontjához Beneą még világosabban juttatta
kifejezésre, amikor kijelentette, hogy "erről még csak tárgyalni sem
vagyunk hajlandóak". /27/ Beneą felszólalásának magyarországi
negatív visszhangjához azzal is hozzájárult, hogy véleményt
nyilvánított Magyarország államformájáról annak ellenére, hogy ezt a
kérdést a magyar parlament csaknem egy évvel azelőtt eldöntötte,
amikor a monarchikus államformát választotta. Igaz, hozzátette, hogy
Csehszlovákiának "nincs joga más országok belügyeibe beavatkozni"
/28/, így Magyarország államformájának esetében sem, amelyet
Magyarországnak saját magának kell megválasztania. Ugyanakkor annak
a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország államformájának a
köztársasági rendszer irányába történő elmozdulásával párhuzamosan a
szomszédos államokkal való nehézségek 95 százaléka megszűnne. /29/
Tehát a magyarországi monarchikus államformához - az adott
körülmények között - Csehszlovákiában egy általános
Magyarország-ellenes előítélet kapcsolódott. /30/
Nem meglepő tehát, hogy "Beneą világos és
megalkuvást nem ismerő állásfoglalása Magyarország államformája,
illetve a Habsburg-restauráció kérdésében jelentős felháborodást
váltott ki a magyar politikai körökben". /31/ Azt, hogy a magyar
oldalon mennyire komolyan vették Beneą éles hangú felszólalását, az
a tény is bizonyítja, hogy Gratz Gusztáv, az akkoriban kinevezett
külügyminiszter azonnal Budapestre rendelte Magyarország prágai
képviselőjét, hogy az "személyesen számoljon be Beneą beszédének
politikai hátteréről". /32/ Az ügy kapcsán a magyar kormány prágai
képviseletének igazgatója felhívta a csehszlovák kormány budapesti
képviselőjének figyelmét arra a "negatív, mi több nyugtalanító
visszhangra, amit Beneą felszólalása Magyarországon keltett", /33/
és hozzátette, hogy a csehszlovák-magyar viszony javítása érdekében
kész "közbenjárni azért, hogy dr. Gratz miniszter úron ne
hatalmasodjon el a magyar közéletben uralkodó ingerültség, és ha
lehetséges, megfontoltan reagáljon dr. Beneą felszólalására". /34/
Mindenesetre Beneą felszólalásának Magyarországra
vonatkozó részének kijelentései 1921 elején nem számítottak
újdonságnak. Pontosan ugyanezt a magyarországi - legális vagy
illegális - Habsburg-restaurációval kapcsolatos csehszlovák
álláspontot Beneą már az 1920-1921-es év fordulóján ismertette a B.
Z. am Abend /35/ hasábjain, amikor az 1920-as év második harmadában
lejátszódott magyarországi események világossá tették, melyik magyar
"belpolitikai" kérdés fogja meghatározni nemcsak Magyarország
politikai életét, hanem a környező országok külpolitikáját is. A
csehszlovák diplomácia a fent említett sajtóforrás által közölt
állásfoglalásának ugyanolyan határozott hangnemben való megismétlése
Beneą beszédében rámutat a csehszlovák fél álláspontjához való
feltétlen ragaszkodásra. Beneą szóban forgó expozéja a magyarországi
királykérdéssel kapcsolatban bizonyos tekintetben mégis különbözött
előző megnyilvánulásaitól. Ugyanis a kérdés magyarországi felszínre
kerülése után a csehszlovák álláspont megismétlése már többé-kevésbé
nem a kulisszák mögött, tehát nem a sajtón keresztül történt. Ebben
az esetben a kijelentések a parlamentben hangzottak el, amellyel -
amellett, hogy rámutattak Csehszlovákia változatlan álláspontjára -
a parlamenti képviselők előtt hivatalosan is deklarálták
Csehszlovákia álláspontját, miszerint egy, a Habsburgok
magyarországi restaurációjára tett esetleges kísérletet
Csehszlovákia egyértelműen casus belliként értékel. Beneą szavainak
súlyát tovább fokozta az a tény, hogy a kijelentések a békeszerződés
csehszlovák képviselőház általi ratifikálásának keretén belül
hangzottak el. Ilyen körülmények között tehát érthető az a
kelletlenség, amivel Magyarországon Beneą parlamenti felszólalását
fogadták.
A magyar Nemzetgyűlés Beneą beszédére már január
29-én reagált, amikor is a képviselők egy jelentős része
természetesen elítélő hangnemben foglalt állást. Ez a téma töltötte
ki Gratz Gusztáv január 4-től funkcióban lévő külügyminiszter első
parlamenti beszédének legnagyobb részét is. /36/ Gratz beszédének
bevezetőjében a leghatározottabban elutasított "mindennemű külső
befolyást Magyarország államformájának megválasztására" /37/,
rámutatva a magyar nép monarchikus érzületére. /38/ Ugyanolyan
határozottan elítélte a Habsburgok restaurációjára vonatkozó
tilalmat, amelyet az ország belügyeibe való beavatkozásként
értékelt. Mindamellett Gratz elismerte, hogy a Habsburg-restauráció
az akkori helyzetre és a kérdés esetleges nemzetközi dimenzióira
való tekintettel nem lehetséges, illetve nem aktuális. /39/
Ugyanakkor beszédének befejező részében az új magyar külügyminiszter
üdvözölte Beneą felszólalásának a két ország gazdasági jellegű
kapcsolatfelvételét sürgető passzusait, elismerve annak rendkívüli
fontosságát. /40/
Magyarországot - annak ellenére, hogy tisztában
volt Csehszlovákia álláspontjával - Beneą kemény hangú beszéde
jócskán meglepte. A királykérdést, amely időnként felszínre törve
felszította az amúgy sem túl nyugodt kedélyeket, eddig még mindig
sikerült a szőnyeg alá söpörni, másfelől a kérdés egészen addig
többé-kevésbé megmaradt a belpolitika határain belül. A fent
említett 1920-as év elején megtartott nagykövetek konferenciája után
a kérdés és annak külpolitikai hatása általában más, fontosabb
problémák mögé szorult mind Magyarország legfelső szintű
politikájában, mind az európai nagyhatalmak Magyarország irányában
folytatott külpolitikájában. Ez az időszak viszont csak 1921
januárjáig tartott, amikor Beneą felszólalásában rámutatott
Magyarország legégetőbb belpolitikai gondjaira, előre látva, hogy
éppen a királykérdés lesz a jövőben Magyarország belső, illetve az
utódállamokhoz kötődő viszonyának meghatározó problémája. Beneą
következtetése ugyanakkor teljesen ésszerű alapokon állt, hiszen
Magyarország közép-európai viszonylatban két legfontosabb kérdése
közül az egyiknek, a trianoni békeszerződés aláírásának megoldódása
után várható volt, hogy előbb vagy utóbb a második, azaz a
királykérdés kerül terítékre, amelynek igaz belpolitikai jellege
volt, de csak Magyarország szemszögéből volt az.
A felháborodás hátterében, amelyet a csehszlovák
külügyminiszter beszéde váltott ki Magyarországon, többek között az
állt, hogy újra hangsúlyossá vált a szóban forgó kérdés külpolitikai
dimenziót felöltő jellege, és annak tudomásul vétele, hogy valaki
Magyarország határain kívül árgus szemekkel figyeli az ország
politikájának alakulását, és szükség esetén képes a nemzetközi
közvéleményt mozgósítani, akár katonai intervenciót kilátásba
helyező céllal is. Magyarországon az érintettek, tehát elsősorban a
legitimisták a nagykövetek konferenciáján elhangzottakat az akkori
adott helyzeten alapuló időleges érvényű kijelentéseknek gondolták,
és abban bíztak, hogy Közép-Európa konszolidációjával a kérdés -
amelynek időszerűtlenségét a magyar törvényhozás többször is
megerősített - számukra pozitív megoldására alkalmas környezet
alakul ki. /41/ Végül is ezt látszott alátámasztani az antant
oldaláról tapasztalható bizonyos távolságtartás.
A magyar politikai körök Beneą beszédét követő
felháborodását a magyar sajtó is megerősítette, ahol a nem kevésbé
hivatott, "a magyarok számára talán még fontosabb hivatalos személy,
az angol diplomácia budapesti képviselője, Hohler" /42/ foglalt
állást az esetleges Habsburg-restaurációval kapcsolatban. A február
6-i Szózat közli tudósítójának beszélgetését a brit kormány
diplomáciai képviselőjével, aki az antanthatalmak politikai
képviselőivel folytatott személyes találkozásokra alapozva /43/
olyan irányú kijelentést tett, hogy az "antant nem tűri el, hogy a
Habsburgok visszatérjenek Magyarországra, imperialista politikájuk
bázisára". /44/
A fent említett parlamenti felszólalást követően
Magyarországon érthető módon nagy figyelemmel követték Beneą
háromhetes, Rómát, Párizst és Londont érintő külföldi útját,
amelynek során találkozott az osztrák kancellárral is. /45/
Magyarországon azt követően, hogy a külügyminiszter egyértelműen
deklarálta Csehszlovákia Habsburg-ellenes politikáját, Beneą
körútjának természetesen nagyobb figyelmet szenteltek, főleg azokat
a híreszteléseket követően, melyek szerint Beneą külföldi útja
szoros kapcsolatban áll a Habsburg-kérdéssel, de megjelentek olyan
rémhír jellegű feltételezések is, amelyek szerint a "kisantant
országai szeretnék egymás között felosztani Ausztriát és
Magyarországot". /46/ Ezekre a körülményekre és a magyar közvélemény
nagy érdeklődésére való tekintettel Csehszlovákia budapesti
képviselőjének hivatala kénytelen volt még Beneą külföldi útja
alatt, illetve rögtön a római látogatása után tájékoztatást nyújtani
a külügyminiszter útjának célját illetőleg annak ellenére, hogy
erről magának a hivatalnak sem voltak pontos információi. Ezért a
szóvivő /47/ a Magyarország című lapnak adott interjút, amelyben
Beneą útjának céljaként "Olaszország és Csehszlovákia közötti
gazdasági kapcsolatok rendezését" jelölte meg". /48/ A szóvivő
ugyanakkor cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a
külügyminiszter útjának célja Ausztria vagy Magyarország
feldarabolásának kieszközölése volna, viszont nem zárta ki annak
lehetőségét, hogy a külföldi konzultációk alatt szóba kerülhetnek
Magyarországot érintő, illetve a "Habsburg-kérdést megvilágító"
témák /49/, amelyek ha szóba kerülnek/kerültek is - a szóvivő
meggyőződése szerint -, nem lesznek Magyarország ellen élezve. /50/
A szóvivő továbbá figyelmeztetett, hogy a "Habsburg-kérdést nem
szabad összetéveszteni a királykérdéssel" /51/, ahogy az gyakran
megtörténik, majd újra hangsúlyozta a Beneą által képviselt
álláspontot, miszerint a csehszlovák fél, "amely évszázadokon
keresztül Habsburg elnyomás alatt élt, nem tekinti a
Habsburg-kérdést Magyarország belügyének" /52/, és fenntartja a
jogot, hogy a kérdés megoldásába beavatkozzon. Beneą párizsi és
londoni útjának folytatását illetően a szóvivő azt a magyarázatot
adta, hogy ez "összefüggésben van a római tárgyalással és a
külügyminiszterek londoni konferenciájának előkészítésével". /53/
Ami az 1921-es év magyar belpolitikai helyzetét
illeti, valamint azt a feszült figyelmet, amellyel Csehszlovákia
ennek alakulását követte, meg kell jegyeznünk, hogy azt nemcsak a
parlamentnek és a törvényhozásnak a királykérdés megoldására tett,
időről időre megújuló kísérletei bénították meg. Sokkal komolyabbak
voltak a kérdés katonai úton történő megoldására tett kísérletek. A
magyar hadsereg helyzete és jövője meglehetősen bizonytalan volt, de
legfőképp azoknak a tiszteknek volt egzisztenciálisan kilátástalan a
helyzetük, akiket a békeszerződésnek a haderő csökkentését előíró
cikkelye értelmében szereltek le. Az elbocsátott magyarországi
tisztek mellett ott voltak még az elcsatolt területekről kitiltott
magyar tisztek jelentős számú csoportjai, amelyek közül sokan
elégedetlenségüknek hangot adva különböző puccsista - a
Habsburgokat, személyesen Károly császárt visszaállító -
megmozdulásokban látták sorsuk jobbra fordulását. /54/ Tehát
elsősorban ezek a parlamenttől független kísérletek veszélyeztették
Magyarország stabilitását, amelyeket a környező államok - főleg az
ügyben legnagyabb szerepet vállaló ország, Csehszlovákia - nagy
nyugtalansággal figyeltek. Csehszlovákia budapesti képviselete
természetesen mindig megpróbált rámutatni ezekre a törekvésekre,
viszont ezeknek pontos feltérképezésére nem volt lehetősége, hiszen
az esetekről szóló hírek csak különböző nem hivatalos forrásokból
származtak. Végül is ezek a kísérletek egyes katonai körök titkos
magánakciói voltak, amelyeknek a magyar kormány még csak a
leleplezésével sem nagyon dicsekedett, és amelyek nyomon követésére
csak a fent említett bizonytalan információforrások voltak adottak.
Közvetlenül a januári kormányválság megoldódása után ismét
Károly-párti tisztek által előkészített legitimista államcsínyről
terjedtek el hírek, amelyekre Csehszlovákia budapesti küldöttsége is
reagált. Annak ellenére, hogy a hírek sok helyen eltúlozva
közvetítették a valós helyzetet, rámutattak a kérdés ilyen irányú
fejlődésének reális veszélyére. /55/ Néhány katonatiszt
kiszámíthatatlansága, főleg a hadseregből elbocsátottak közül, akik
viszont készek voltak a maguk oldalára állítani a hadsereg
kötelékeiben maradt tiszteket, rendkívül nagy veszélyt jelentett a
nehéz gazdasági helyzettel küszködő hivatalos kormánypolitika
számára. Emiatt Horthy, hogy legalább formálisan biztosítsa magát a
tisztek szervezkedése ellen, kénytelen volt azt a parancsot kiadni,
hogy "minden tiszt írásban becsületszavát adja arra, hogy
tartózkodik mindennemű, a királykérdéssel kapcsolatos
megnyilvánulástól és cselekedettől" /56/, amelynek megtagadása vagy
megszegése a hadseregből való elbocsátással járt. A hadseregen
belüli helyzet, mint ahogy azt az 1921-es év történései
alátámasztották, nem volt azért olyan súlyos. A nagyobbik problémát
a már említett, a hadsereg kötelékébe már nem tartozó tisztek által
vezetett szabadcsapatok és a Horthynak ellenszegülő tisztek
jelentették.
A csehszlovák fél figyelmét a parlamentáris,
illetve nem hivatalos Habsburg-restauráció lehetősége mellett
Habsburg József főherceg politikai tevékenysége is felkeltette.
József főherceg a Habsburgok magyar ágának tagjaként nemcsak
Magyarországon volt közkedvelt, hanem több utódállamban is, ahol
megpróbált minél több jó személyes kapcsolatot kialakítani. Habsburg
József közeledést kezdeményező lépéseire 1921 elején a csehszlovák
diplomáciai képviselet is figyelmeztetett /57/, amikor József
főherceg magát a csehszlovák küldöttet szólította fel, hogy tegye
nála tiszteletét, mivel, ahogy arról a csehszlovák küldött
tudósított, "a főherceg örömmel venné, ha ugyanúgy, mint a többi
utódállam küldöttje, én is személyes kapcsolatba lépnék vele". /58/
A csehszlovák küldött a meghívást az "ügy apolitikus jellegére" /59/
hivatkozva visszautasította. József főherceg ugyanígy próbált
kapcsolatot teremteni Jugoszlávia diplomáciai képviselőjével is.
/60/
Habsburg József volt az, akihez a legitimisták nagy
reményeket fűztek néhány antanthatalom, főleg Franciaország
magyarországi képviselőjénél jegyzett jó hírneve miatt. Sokan a
legitimisták közül Károly magyarországi restaurációjának hosszan
tartó tilalma esetére József főhercegben látták a
Habsburg-restauráció esélyét. /61/ Egyes diplomáciai és politikai
körök szimpátiájának ellenére azonban Habsburg József trónkövetelése
a francia politikai vezetés számára ebben az időben teljesen
elfogadhatatlan volt. József főherceg olaszországi útja alátámasztja
a magyar trón megszerzésére tett erőfeszítéseit, amelynek egyik
célja az volt, hogy olasz hercegnővel való frigyre lépés
segítségével biztosítsa Olaszország támogatását. /62/ El kell
mondani, hogy ezek a tervek sohasem voltak igazán megalapozottak.
Akárcsak Franciaország esetében, Olaszországban is csak néhány, a
politika főáramába nem tartozó körök szimpátiájával lehetett
számolni. A Habsburg József olaszországi útjáról szóló és azt
sikeresnek feltüntető hírek általában csakis az ún. "jól értesült
felektől származtak". /63/ Viszont az olasz külpolitika is - a többi
antanthatalomhoz hasonlóan - ragaszkodott hivatalos Habsburg-ellenes
álláspontjához. /64/ Tehát annak ellenére, hogy Habsburg Józsefnek
bizonyos mértékű formális támogatása volt tapasztalható, a tényleges
magyarországi trónra lépése egyelőre elfogadhatatlan volt úgy a
nagyhatalmak, mint az utódállamok szempontjából. Az utóbbit
legmarkánsabban a csehszlovák diplomácia képviselte, amely kizárta a
Habsburg-uralkodóház bármely tagjának a magyar trónra való
jelöltetését. A csehszlovák-magyar kapcsolatokban 1921 elején a
királykérdés azonban már teljesen meghonosodott, és ezt most
Csehszlovákia különös figyelemmel kísérte.
A fent vázolt, 1921 elején Magyarországon
tapasztalható belpolitikai helyzet lényegében nem rontotta tovább a
két ország viszonyát, bár az első kétoldalú tárgyalás előestéjén
megtartott Beneą-expozé valamelyest hozzájárult a helyzet
romlásához, ez viszont nem vezetett el odáig, hogy teljesen
megszakadtak volna az egymáshoz való közeledés érdekében tett
lépések. A magyar politikai vezetés tisztában volt a bel-, de még
inkább a külpolitikája konszolidációjának szükségességével, amelynek
egyik legfontosabb pontja a szomszédos államokkal - közülük is a
legerősebbel és Közép-Európa viszonylatában a legbefolyásosabbal:
Csehszlovákiával - való jó kapcsolatok kiépítése volt.
Az új magyar politikai irányvonal stabilitásának
biztosítékát maga a diplomácia vezetője, Gratz Gusztáv jelentette,
aki, mint már említettük, parlamenti bemutatkozó beszédében
elismerte a kétoldalú gazdasági kapcsolatok felvételének rendkívüli,
mindkét országot érintő fontosságát. Az új külügyminiszter teljes
mértékben támogatta a kormány stabilizációs politikáját, azon belül
Magyarországnak a szomszédos országokkal való kapcsolatának
javítását. Erre Csehszlovákia budapesti képviselője is felhívta a
figyelmet Gratz beiktatását követő híreiben: "Gratz miniszter úr egy
korrekt, személyes kapcsolatban pedig kellemes ember képét kelti,
ami a csehszlovák-magyar kapcsolatoknak csak javára válhat." /65/ A
csehszlovák küldött a kétoldalú tárgyalások megkezdésének a napján
újra rámutatott arra a lehetőségre, amelyet Gratz külügyminiszter
személye jelent a kétoldalú kapcsolatok normalizációja terén. /66/
Azt, hogy a magyar politika ténylegesen a jószomszédi viszony
kiépítésére törekedett, alátámasztja az is, hogy Románia budapesti
képviselője, egy Gratzcal való beszélgetés után, a csehszlovák
küldött tudósítása szerint az övéhez hasonló álláspontra
helyezkedett. /67/ A csehszlovák diplomáciai képviselet véleményét
nemcsak Gratz parlamenti bemutatkozó beszéde támasztotta alá. A
magyar külpolitikának a szomszédos államokkal való kapcsolatok
normalizációját hirdető irányvonalát Gratz még a hivatalba lépése
előtt határozottan megerősítette a Budapesti Hírlapnak /68/ adott
interjújában, ahol valószínűleg a háttérben zajló előkészületekre
alapozva lehetségesnek tartotta egy csehszlovák-magyar kormány
szintű találkozó megtartását, hozzátéve: "Magyarország már a
legközelebbi jövőben szorosabb kapcsolatot fog létesíteni a
szomszédos államokkal." /69/
A kétoldalú tárgyalások beindítását elősegítő
készséges hozzáállás ekkor már mindkét ország politikájának szerves
részét képezte. A csehszlovák külügyminiszter saját részéről ezt a
már említett és a magyar fél szemszögéből vitatható parlamenti
felszólalásában deklarálta, ahol ugyan elutasított mindent, ami
kicsit is a háború előtti Közép-Európára vagy az Osztrák-Magyar
Monarchiára emlékeztet, illetve veszélyezteti a háború után
kialakult elrendezést, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy
Csehszlovákia kész "a magyarokkal bármilyen kérdésben nyíltan és
lojálisan megegyezni". /70/ Beneą beszédének Csehszlovákia
nemzetközi pozícióját hosszasan taglaló részében Magyarországgal
kapcsolatban hangsúlyozta, hogy "értelmetlenség lenne, ha a
legrövidebb időn belül nem újítanánk fel Magyarországgal a gazdasági
és politikai kapcsolatokat, ha nem használnánk ki gazdaságilag a
természet nyújtotta lehetőségeket, amelyek arra kényszerítenek
bennünket, hogy Magyarországon piacot keressünk nyersanyagaink és
ipari termékeink számára, és ezért cserébe pedig főképpen
mezőgazdasági és más termékeket kérjünk". /71/ Ugyanakkor
rámutatott, hogy a két ország kölcsönös együttműködésének az alapja
"a földrajzi közelség és a hagyományok által adott". /72/ Ezeket a
célokat a következőkben így indokolta: "a történelem arra tanít
bennünket, hogy nem élhetünk a magyarokkal állandó viszály és
ellenségeskedés közepette." /73/ Beneą a közeledés felé tett lépések
időszerűsége kapcsán kijelentette, hogy "nincs semmilyen tényleges
akadálya annak, hogy a békeszerződés ratifikálása után ne látnánk
hozzá a kérdések megoldásához". /74/ Végül a csehszlovák
külügyminiszter kifejezte meggyőződését, hogy csakis az
együttműködés vezethet a közös célok eléréséhez.
A bonyolult, több mint két évig tartó háború utáni
időszakot követően tehát a két, egymással kétségtelenül ellenséges
viszonyban álló ország egy teljes értékű gazdasági, illetve
politikai kapcsolatok kiépítését megcélzó folyamat küszöbén állt.
1921. március 14-én és 15-én az ausztriai Bruck an der Leithában a
felek politikai képviselői meggyőződhettek az adott lehetőségek
mértékéről és országaiknak e lehetőségek kiaknázását biztosító
felkészültségéről.
II. A brucki tárgyalás előkészítése (1920
novembere-1921 márciusa)
Az első csehszlovák-magyar kétoldalú találkozó
konkrét előkészületeit nem hivatalos tárgyalások előzték meg Szapáry
László /75/ vezetésével. Ezek 1920-1921 fordulóján, novemberben,
decemberben és januárban zajlottak le, amikor Szapáry - Scheu
közvetítésével - nem hivatalos politikai körökkel lépett
kapcsolatba. Ezek között volt Václav Bouček prágai jogász, Vlastimil
Tusar, a második csehszlovák kormány volt miniszterelnöke, később
Přemysl ©ámal, a csehszlovák elnök kancellárja - tehát csupa olyan
személyiség, akik baráti vagy éppen munkakapcsolatban voltak
Beneąsel, a csehszlovák külügyminiszterrel, illetve magával az
államfővel, T. G. Masarykkal. A tárgyalások első, nem hivatalos
fordulóját majd Beneąsel, a csehszlovák külügyminiszterrel való
megbeszélés zárta le. /76/ Ezek az előkészítő tárgyalások kellemes,
baráti légkörben zajlottak azzal a céllal, hogy az általános
politikai kérdések megtárgyalása által térképezzék fel egy esetleges
kormány szintű találkozó esélyét, ennek politikai következményeit,
illetve pozitívumait az egyes országok számára. Ezeket a puhatolózó
jellegű találkozókat 1921 elején Magyarország kezdeményezésére /77/
a két ország bécsi külképviseletének találkozói követték, ahol
személy szerint Flieder csehszlovák küldött és Gratz Gusztáv, akkor
még Magyarország bécsi követe találkozott egymással. /78/
Magát az előkészítő találkozót Szapárynak Boučeknél
tett hat és fél órás látogatása előzte meg november 11-én,
pontosabban 11-éről 12-ére virradó éjjel. /79/ Szapáry célja -
amellett, hogy sajnálatát fejezte ki a Magyarországon tapasztalható
Csehszlovákia-ellenes hangulat miatt, illetve hangot adott a két
ország közeledésébe vetett reményének - az volt, hogy kieszközöljön
egy informális találkozót a háttérpolitika néhány befolyásos
személyiségével abban a reményben, hogy az elindított folyamat
később egy kormány szintű találkozóban csúcsosodna ki. /80/ A
Szapáry által felvetett szélesebb körű találkozóra hamarosan sor is
került, éspedig valamikor november második felében /81/, amikor -
Szapáry szavaival - meghívást kapott "Dr. Scheuen keresztül
Boučekhez esti teázásra, ahol megjelent Tusar, a volt miniszterelnök
is". /82/ Ez a találkozó már Beneą és talán az államfő tudtával
történt, akik valószínűleg a találkozó másik két résztvevőjét is
ajánlották. /83/
Hogy ezek a háttérben zajló találkozók a magyar
kormánykörök tudtával zajlottak-e, a levéltári források alapján nem
lehet bizonyítani, de nagy valószínűséggel igen, annak ellenére,
hogy ezt cáfolja Szapárynak a Boučeknél tett látogatásáról szóló
hír, miszerint Szapáry a magyar kormánykörök tájékoztatását a
találkozó kimenetelétől teszi függővé. A második találkozóról
készített jelentés is hasonló következtetést enged levonni, itt
Szapáry ismételten megerősíti, hogy senki által nem küldetett. /84/
Mi több, a történésekről nem ismerünk a magyar külügyminisztériumnak
hírt adó egyetlen hivatalos táviratot sem. Az első hivatalos hír -
leszámítva az 1921. január 10-én, tehát egy nappal a legfontosabb,
Beneąsel folytatott találkozó után kelt táviratot, amelyben Szapáry
Budapestre érkezésének dátumán kívül röviden szót ejtenek a
találkozókról is - csak 1921 januárjából származik. /85/ A szóban
forgó hír a második novemberi találkozóról tudósít /86/, ekkor
viszont már túl voltak néhány előkészítő megbeszélésen, sőt már a
Beneąsel való találkozó is lezajlott 1921. január 9-én, amely után
tudjuk, hogy Szapáry Budapestre utazott, hogy tudassa a
kormánykörökkel a fejleményeket. /87/ A hivatalos levelezés ez
ügyben tehát csak Beneą álláspontjának megismerése után kezdődött.
/88/ Ugyanakkor nagy a valószínűsége, hogy magánlevelezéseken vagy a
prágai magyar külképviseleten keresztül Szapáry még a második
találkozó előtt értesíthette a magyar felet. /89/ Ezt alátámasztani
látszik Szapáry kapcsolata a prágai magyar küldöttel, Tahi Lászlóval
./90/
A tény maga, hogy Szapáry kapcsolatban volt a
prágai magyar küldöttel - figyelembe véve Szapáry gróf személyiségét
- még nem igazán jelent semmit, mindazonáltal mutathat egy bizonyos
szintű kapcsolatra Szapáry és a magyar külügyminisztérium között.
/91/ Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy Szapáry gróf
bizalmas barátja volt az akkori magyar külügyminiszternek, Teleki
grófnak is. Ez a tény viszont önmagában is elég okot szolgáltat
ahhoz, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy a találkozók
valóban a külügyminiszter tudtával történtek. /92/
Már a szóban forgó előkészítő, puhatolózó jellegű
megbeszélések során kirajzolódott a két fél közti alapvető
nézeteltérés, amely később magára a kormány szintű találkozóra is
rányomta a bélyegét. Ez nem volt más, mint a magyar félnek,
pontosabban Szapáry grófnak az az igyekezete, hogy a kétoldalú
tárgyalások megrendezését a csehszlovák-magyar határkorrekció
feltételéhez kösse. Szapárynak magánszemélyként való fellépése tette
lehetővé az ilyen kötetlenebb és bátrabb gondolatmenetek
megfogalmazását, amelyek jelenlétükben és megfogalmazásuk
tárgyszerűségében - ahogy a találkozók hivatalos súlya egyre
fokozódott, és ahogy a megbeszélések egyre inkább a kormány szintű
találkozó előkészítésének technikai kérdéseivel kezdtek foglalkozni
- fokozatosan háttérbe szorultak. Mindenesetre az a forma, ahogy
ezek a kérdések a megbeszéléseknek ebben a szakaszában terítékre
kerültek, arról tanúskodik, hogy Szapáry - és talán rajta keresztül
a "magyar fél" - megpróbálta kihasználni a háború után kialakult
áldatlan gazdasági helyzetet - amely nem igazán mutatta a gyors és
sikeres konszolidáció jeleit - és minden téren a lehető
legmagasabbra helyezni a követelések mércéjét, amelyeket később majd
egy józanabb szintre lehet engedni, azaz mindkét fél számára
életfontosságú gazdasági együttműködést legalább részleges,
Magyarország számára előnyös területi engedmények feltételéhez
kötni. Erre viszont Magyarországnak a teljes nemzetközi
elszigeteltségéből kifolyólag nem lehetett túl sok esélye.
Mindenesetre még a kormány szintű találkozó alatt is a magyar fél
azzal a taktikai diplomáciai lépéssel próbálkozott, hogy egy olyan
ország színében tüntesse fel magát, amelynek nem áll érdekében a
gazdasági együttműködés, és bár ennek a szerepnek hamis voltával a
magyar fél teljesen tisztában volt, Szapáry mégis kitartóan
ragaszkodott a határkorrekcióhoz mint a két ország közötti
együttműködés feltételéhez /93/, hangsúlyozva, hogy "egy olyan
országra, amely olyan mértékben tolta ki határait, hogy azok ma a
magyar fővárostól 40 kilométeres távolságban vannak, csak mint
ellenségre tudunk tekinteni". /94/ Szapáry követelése Tusarnak a
második, szélesebb körű találkozón tett megjegyzésére támaszkodott,
amelyben a volt miniszterelnök azt panaszolta, hogy Csehszlovákia
elvesztette egyik legjelentősebb piacát kelet felé. Szapáry
álláspontja ismét megerősítést nyert, amikor - saját jegyzetei
szerint - Tusar meglepő módon helyeselte Szapáry felvetését. /95/
Természetesen a csehszlovák fél már az előkészítő tárgyalások során
sem számolt ténylegesen bekövetkező határkorrekcióval annak
ellenére, hogy ezek a nem formális, kötetlen megbeszélések egyik
témáját alkották. A másik oldalon mindaddig, amíg a területi
követelések Szapáry által felvetett változata elutasításra nem
talált /96/, egyes részleges - de valóban csak részleges -
határkorrekció lehetőségét a megbeszélések azon a szintjén nem
zárták ki teljesen.
Az említett második informális találkozó témái
közül természetesen nem hiányozhatott a királykérdés sem, amelynek
kapcsán Szapáry megismételte a magyar fél ismert és változatlan
álláspontját, miszerint a királykérdés teljességgel Magyarország
belügyének számít, és annak eldöntése csakis a magyar kormányra,
illetve a Magyarország lakosságára tartozik. Tusar ugyanakkor a
hivatalos csehszlovák álláspontot ismételte, miszerint Csehszlovákia
a Habsburgok Magyarországra való visszatérésében fenyegetettnek
látja a háború után kialakult közép-európai helyzetet, amelyet akár
fegyveres úton is kész megőrizni. /97/
Hasonló szellemben folyt a Szapáry által
kezdeményezett informális találkozók sora ezúttal ©ámal
kancellárral, akit Masaryk bízott meg, hogy az ő, valamint Tusar
távollétében folytassa az informális eszmecserét, ugyanakkor
figyelmeztesse Szapáryt, hogy: "hajlandóak vagyunk a kötetlen
eszmecserék folytatására, azonban minden tárgyalás megköveteli az
országunk iránti lojális viszony kialakítását Magyarország
részéről." /98/ Erre, a sorrendben harmadik találkozóra december
20-án került sor /99/ a fent említett politikusokon kívül Scheu
jelenlétében, aki Szapáryt kísérte ©ámalhoz. A találkozón ©ámal
tolmácsolta az államfő álláspontját, miszerint a Csehszlovák
Köztársaság békében szeretne élni szomszédaival, így Magyarországgal
is. /100/ Ehhez hozzátette saját személyes véleményét is, azt, hogy
a konkrét tárgyalásokat a két ország kapcsolatát bizonytalanná tevő
két tényező miatt - egyrészt a szlovákiai és kárpátaljai magyarok
irredenta agitációi, másrészt pedig a királykérdés megoldatlansága
miatt Magyarországon kialakult ingatag alkotmányos helyzet miatt -
még túl korai lenne elkezdeni, mivel bármiféle egyezmény hosszabb
távú érvényességére magyar oldalról nincs meg a jogi garancia. /101/
Ezért nemcsak a két ország közötti egyezmény megkötésére, hanem
Magyarország stabilitásának megteremtésére szólított fel, ugyanakkor
kifejezte megértését Magyarország monarchista beállítottsága iránt,
illetve a királykérdés gyors megoldódásába vetett reményét. /102/
©ámalnak azon aggodalmaira, hogy a királykérdés
megoldatlansága miatt nincs meg a jogi fedezet bármiféle kétoldalú
megállapodáshoz, Szapáry azt vetette fel, hogy a két ország közötti
esetleges megállapodások megkötését a magyarországi uralkodó
megválasztásának feltételeként szabhatnák. Az irredentista akciókat
illetően Szapáry igazolta ezek létezését, azonban hangsúlyozta, hogy
magánszervezetek tevékenységeiről van szó, amelyek leállításához a
magyar kormánynak szüksége lenne s csehszlovák fél segítőkészségére
- e nélkül egyetlen kormány sem lenne képes ezeket az akciókat
megakadályozni. /103/ Ezen a találkozón is szóba kerültek a területi
kérdések, amelyek ezúttal sem lettek egyértelműen elutasítva.
Csehszlovákia részéről csak az a követelés hangzott el, hogy ha a
kérdés tényleg eljut a megegyezés szintjéig, akkor jó lenne, ha
Magyarország megszüntetne mindennemű Csehszlovákia-ellenes agitációt
amiatt, hogy a csehszlovák fél fel tudja készíteni közvéleményét a
változásokra. /104/ Végül ©ámal megígérte Szapárynak, hogy a
találkozóról beszámol Tusarnak, Beneąnek és Masaryknak /105/, és
közösen megbeszélik, hogy Magyarország stabilitását, illetve
Csehszlovákia belpolitikai helyzetét figyelembe véve megérett-e már
a helyzet a kétoldalú tárgyalások megkezdésére, továbbá megígérte
Szapárynak, hogy a következő napokban személyesen meglátogatja,
esetleg Scheuen keresztül üzen, hogy kivel lehet a megkezdett
informális találkozókat folytatni. /106/
Az 1920 novemberében elkezdett informális
találkozók eredményeképp 1921. január 9-én Szapáry két és egynegyed
órás megbeszélésen vett részt, amelyre maga Beneą hívta meg. Bár
ennek a találkozónak sem volt még hivatalos jellege, a helyzet
szempontjából a lehető legfontosabb személlyel, a csehszlovák
diplomácia vezetőjével zajlott le. /107/ Az addigi találkozókat, bár
a csehszlovák kormánykörökhöz nagyon közel álló személyek
részvételével folytak, nem lehetett teljes mértékben mérvadónak
tekinteni. Csak most, a Beneąsel való találkozás adta meg a magyar
félnek az esélyt, hogy közvetlenül megismerje a csehszlovák fél
tényleges álláspontját és a kormány szintű tárgyalások megkezdésére
vonatkozó nézeteit, ugyanígy Beneąnek is először adódott alkalma
személyesen találkozni a magyar fél - bár nem hivatalos, de a magyar
kormánykörökkel bizonyára némi kapcsolatban álló - képviselőjével,
aki a két ország közötti egészséges kapcsolat megteremtésén
fáradozott.
Szapáry a beszélgetés elején ismét megjegyezte,
hogy a tárgyalások a saját kezdeményezésére indultak, senki sem
bízta őt meg ezzel a feladattal, illetve hogy a tárgyalások
megkezdésére őt a Csehszlovákia által kinyilvánított békés
együttélés szándéka késztette, amely megerősítést nyert a korábban
folytatott magánbeszélgetések során, és amelyekről már értesítette
befolyásos és a magyar kormánykörökkel szoros kapcsolatban álló
ismerőseit, akik megkérték, hogy a megkezdett tárgyalásokat
mindenképpen folytassa. /108/ Miután Szapáry beszámolt az előző nem
hivatalos találkozókon megtárgyaltakról, Beneą cáfolta, hogy ©ámal
kancellárhoz hasonlóan ő is különösebb jelentőséget tulajdonítana a
Szlovákiában zajló irredenta propagandának, illetve megjegyezte,
hogy ő "őszinte és jóindulatú politikus minden olyan fél irányában,
akik nem akarnak minden áron más államok belügyeibe beavatkozni,
amelyet már legjobb szövetségesei nyomásának ellenére bizonyított
például Oroszország esetében". /109/ Hozzátette, hogy ugyanezen az
állásponton volt Magyarországgal szemben a Tanácsköztársaság idején,
amikor "nyugodtan elfoglalhatta volna Budapestet". /110/
Hangsúlyozta, hogy a "teljes mértékben békés és méltóságteljes
megoldások híve, amelyeket még a közvélemény rosszallása ellenére is
hajlandó keresztülvinni, és amit már bizonyított a
csehszlovák-lengyel viszony esetében". /111/ Beneą elmondta, hogy
hajlandó hasonlóképpen cselekedni a csehszlovák-magyar kapcsolatok
javítása érdekében is, de hangsúlyozta, hogy ebben az esetben
szükséges lenne a közvélemény felkészítése. /112/
Az esetleges kétoldalú tárgyalások kapcsán Beneą
rámutatott, hogy procedurális szempontból két lehetőség közül
választhatnak. Az egyik, hogy a tárgyalások megkezdése "felülről"
/113/, illetve "alulról" /114/ történne, azaz hogy rögtön
hozzáfognának "a politika csinálásához". /115/ A másik módszer
szerint először gazdasági kérdésekről szóló kétoldalú tárgyalásokkal
felkészítenék mindkét ország közvéleményét, ahogy az Ausztria
esetében történt (vö. Beneąnek a brucki tárgyalásokon elfoglalt
álláspontjával!). /116/ Szapáry Beneą javaslatára visszafogottan
reagált, megjegyezve, hogy Magyarország lakossága - agrárállam lévén
- nem tulajdonít különösebb fontosságot a kereskedelmi kérdéseknek,
míg a politikai kérdések iránti érdeklődés jelen van a társadalom
minden rétegében. /117/ Éppen ez a "modus precedendi" lett a
későbbiekben az első kormány szintű találkozó egyik meghatározó és
egyben annak jelentősen fékező eleme. Érdekesnek mondható Scheu
megjegyzése is - ő szintén részt vett a találkozón -, miszerint
Magyarországgal valóban csak határrendezés ürügyén lehet majd
tárgyalni. /118/ Ezt - mármint azt, hogy a találkozó külön erről a
kérdésről szóljon - Beneą elutasította, de felvetette, hogy erre
való tekintettel "olyan tárgyalást vezessenek, amelyben politikai
kérdések is helyet kapnak", mivel, ahogy azt a továbbiakban kifejti,
"a területi engedmények - amelyekről a jelen pillanatban nem mondhat
véleményt - egy szélesebb körű megállapodásnak csak egy részét
alkothatják ugyanúgy, ahogy a megbeszélések tárgyának is csak egy
részét alkothatják, mert ha erről nyíltan kezdünk el tárgyalni,
akkor ez parlamenti felszólalások sorát indíthatja el, ami az egész
folyamatot leállíthatja, legalábbis egy időre". /119/ Beneą ezzel
kapcsolatban a magyar politikusok szemére vetette, hogy nincsenek a
korral és az új európai irányzatokkal összhangban, hogy még mindig
területi egységről beszélnek, és emiatt nehéz velük szót érteni.
Elsősorban a régi rend keményvonalas képviselőinek jelenlétére
figyelmeztetett - Apponyiéra, Andrássyéra, de Bethlenére is. Horthy
kapcsán megjegyezte, hogy teljességgel elfogadhatatlanok az olyan
kijelentések, amelyek azt állítják, hogy egy szlovák ember egy
csehvel a német nyelv nélkül nem érthet szót. Ugyanakkor elismerte,
hogy egyetlen politikus sem lehet teljes mértékben következetes. Ezt
a saját és Masaryk példájával támasztotta alá, hiszen tizenkét évvel
azelőtt mindketten a Monarchia megőrzése mellett törtek pálcát, ám a
háború teljesen megváltoztatta az álláspontjukat. /120/
Szapáry válaszában felhívta a figyelmet az új,
Teleki gróf által képviselt /121/, mindkét fél számára előnyös
magyar politikai irányvonalra, és felszólította Beneąt, hogy
mindenképpen lépjen kapcsolatba a magyar kormánnyal, még ha annak
egy része nem is közeledéspárti. /122/ Beneą erre néhány magyar
politikai körnek felrótta, hogy Lengyelországban és Romániában
keresik szorosabb szövetségeseiket, és kifejezte aggodalmát, hogy ez
az irányvonal nem szolgálja a feszült közép-európai helyzet
enyhülését. Beneą ugyanígy elutasította a dunai konföderációt mint
Közép-Európa stabilizációjának egy lehetséges módjának gondolatát.
Azért, hogy megelőzzék az ehhez hasonló, Csehszlovákia számára
veszélyes törekvéseket, és ugyanakkor megszüntessék a legnagyobb
veszélyforrást, amely ezeket a mérlegeléseket teszi indokolttá, azaz
Ausztria annexióját, Beneą az utódállamokat olyan irányú
együttműködésére szólította fel, amely sikeresen szállna szembe a
Közép-Európát sújtó problémákkal. A Csehszlovákia és Magyarország
közötti viszony jövőbeni rendezése kapcsán ismét rámutatott Ausztria
és Németország esetére, amelyekkel szemben a közvélemény erős
ellenérzéseket táplált, ezek viszont lépésről lépésre, a velük
folytatott, elsősorban gazdasági jellegű tárgyalásoknak köszönhetően
jelentősen csökkentek. /123/ Ezekre a tényekre rámutatva Beneą
meggyőződését fejezte ki, hogy a kétoldalú gazdasági tárgyalások,
amelyek sok más, a két fél számára fontos kérdés megtárgyalásának
lehetőségét is nyújtanák, ugyanilyen hatást fejtenének ki. Szapáry
kérdésére, hogy ebbe a területi kérdések is beletartoznak-e, Beneą
igennel válaszolt (!). /124/
Az esetleges kétoldalú tárgyalások kapcsán Beneą a
fent említettek miatt szorgalmazta, hogy a delegációkban gazdasági
szakemberek és országukban elismert személyiségek vegyenek részt.
Azonkívül kérte, hogy a tárgyalások csak a két ország között
folyjanak, tehát egy harmadik ország, illetve az antanthatalmak
bevonása nélkül. /125/ Ugyanakkor megegyezés született arról is,
hogy a kétoldalú tárgyalások előkészítése nem hivatalos úton, tehát
a diplomáciai testületek bevonása nélkül, azaz titokban történik.
/126/
A szóban forgó találkozó fordulópontnak számított a
csehszlovák-magyar viszony alakulásában, mivel csak itt erősítette
meg Beneą külügyminiszter a csehszlovák fél azon szándékát,
miszerint kész tárgyalásokat folytatni bármelyik szomszédjával,
tehát Magyarországgal is, Csehszlovákia szomszédjai közül az
utolsóval, amellyel viszonya még mindig fagypont alatt volt. Mivel
egy ilyen lépésre a helyzet, illetve a közvélemény még egyik
államban sem volt felkészülve, ez a szándék mindenképpen alapvető
szemléletváltást jelentett, ahol a kölcsönös figyelmen kívül hagyás
helyébe a kétoldalú kapcsolatfelvétel és egymás álláspontjai
megismerésének szándéka lépett. Szapáry és Beneą megbeszélésével -
amelyen Beneą megkérte tárgyalópartnerét, hogy tájékoztassa a magyar
kormányköröket a találkozón megtárgyalt kérdésekről - befejeződött a
kétoldalú kormány szintű tárgyalások előkészítő, illetve a
tárgyalási lehetőségek kipuhatolását célzó első fázisa, és
elkezdődhetett a két ország hivatalos képviselőinek találkozóját
előkészítő tudatos, konkrét feladatokat teljesítő része, amely már a
megbeszélt szabályok alapján folyt. Az előkészületek a következőket
érintették:
- a kereskedelmi és politikai kérdéseket megvitató konferencia
előkészítése,
- amelynek előkészítése nem követi a szokványos diplomáciai
menetet, hanem külön erre a célra kijelölt küldötteken keresztül
zajlik,
- amelyen kizárólag az érintett két ország által delegált
politikusok vesznek részt, a nagyhatalmak képviselői nélkül,
- és amely lépésről lépésre vezeti a két felet a kétoldalú
egyezmény megkötéséig.
1921. január 9-e, vagyis Szapáry és Beneą
találkozója kétségtelenül a csehszlovák-magyar viszony
fordulópontjaként értékelhető. Ezzel a találkozóval befejeződött a
nem hivatalos, helyzetfelmérő találkozók sora, amelyek a két fél
politikai kulisszái mögött zajlottak, alapot teremtve a további, már
"hivatalosabb" kapcsolatok felvételéhez, és amelyeket már a magyar
külügyminisztérium teljes bevonásával szerveztek azzal a céllal,
hogy megtegyék a két ország kormányképviselőinek találkozóját
előkészítő konkrét lépéseket. Ezeket a megbeszéléseket ismét Szapáry
gróf vezette - ezúttal mint a magyar kormány megbízottja - a prágai
magyar küldöttség közvetítésével, amely a megegyezés szerint
közvetlenül nem vett részt a tárgyalásokon, csak a magyar
külügyminisztérium felé továbbította az információkat. Az utolsó
informális találkozó után megkezdődött a prágai magyar küldöttség és
a Magyar Királyság külügyminisztériuma között is a kérdéssel
kapcsolatos hivatalos levelezés.
Szapáry a Beneąsel folytatott eszmecseréje után
azonnal Budapestre utazott, hogy tájékoztassa a magyar
külügyminisztert, akit ekkor még maga Teleki gróf, a miniszterelnök
helyettesített. Beszámolóját viszont megelőzte még egy, a prágai
magyar küldöttség által küldött távirat, amely Szapáry Budapestre
érkezésének időpontján kívül tudatja a magyar féllel a Szapáry-Beneą
találkozó legfontosabb fejleményét, vagyis azt, hogy Beneą a
csehszlovák-magyar találkozó kapcsán nem zárja ki a területi
kérdésről való tárgyalás lehetőségét. /127/
Még ugyanabban a hónapban, január 30-án Szapáry -
ezúttal mint a magyar kormány megbízottja - ismét találkozott
Beneąsel, hogy egy nappal annak hosszabb külföldi útja előtt
hivatalosan először számoljon be a magyar kormánynak az addig
megbeszélt dolgokkal kapcsolatos reakciójáról, és hogy további, a
kétoldalú találkozóval kapcsolatos részleteket pontosítsanak. /128/
Erre a találkozóra viszont rányomta a bélyegét Beneąnek a már
említett január 27-i, magyar szemszögből kíméletlennek ítélt
képviselőházi beszéde, amely rendkívüli módon felkavarta az érzékeny
magyar közvéleményt, beleértve az ország vezető politikusait, akik
már készen álltak a Csehszlovákiával való kétoldalú tárgyalások
megkezdésére. Beneą parlamenti beszéde a magyar kormányt egy nagyon
bonyolult helyzet elé állította, amelyben bárminemű, Csehszlovákia
irányába tett közeledő lépések csak nagyon nehezen voltak
indokolhatóak. A magyar felet Beneą expozéja annál is inkább
meglepte, mert akkor már három hónapja folytak a tapogatózó
tárgyalások, illetve két héttel azelőtt - igaz, csak titkos, de
mégis de facto - a hivatalosnak tekinthető tárgyalások is
elkezdődtek.
Ezek a fejlemények érthető módon hatással voltak a
második Szapáry-Beneą találkozóra, ahol Szapáry aggodalmát fejezte
ki amiatt, hogy a Beneą parlamenti felszólalásának hatására
megromlott magyarországi légkör negatívan befolyásolja a
csehszlovák-magyar párbeszédet. Ezenkívül figyelmeztette a
csehszlovák külügyminisztert, hogy a helyzet ilyen körülmények
között alapjaiban megváltozott. Szapáry ezenkívül Beneą szemére
vetette, hogy "egy ilyen kaliberű államférfi nem mond olyan
dolgokat, amelyek a két ország közötti párbeszédet lehetetlenné
teszik" /129/, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Beneąnek nem "volt
semmi oka így cselekednie". /130/ Beneą - Szapáry jegyzetei szerint
- megütközve Szapárynak a magyar fél reakcióját illető tolmácsolásán
megjegyezte, hogy nem volt más szándéka, mint a királykérdés
Habsburg-restauráció általi rendezésének nemzetközi szempontból való
elfogadhatatlanságának hangsúlyozásával segítséget nyújtani a
magyarországi alkotmányos, illetve kormányválság megoldásához. /131/
Szapáry ezzel kapcsolatban felszólította Beneąt,
hogy a feszült helyzet rendezése érdekében, illetve azért, hogy a
magyar félnek a kétoldalú kapcsolatok felvétele irányában tanúsított
készséges hozzáállását megőrizzék, és főleg az előkészítő
tárgyalások pozitív magyarországi visszhangjára való tekintettel
fontos lenne a magyar felet valamiféle bizalmas nyilatkozattal
megnyugtatni. Beneą felhívta Szapáry figyelmét arra a tényre, hogy
olyan beszéd nélkül, mint amelyet a parlamentben elmondott,
belpolitikai okok miatt nem kerülhetne sor a magyar féllel való
tárgyalásra, és amíg a királykérdés dominál a magyar politikai
életben, nem ülhet a magyarokkal tárgyalóasztalhoz. Ennek ellenére
megegyeztek abban, hogy Szapáry tudatja a magyar féllel: Beneą
továbbra is kész a Magyarországgal való tárgyalások felvételére.
Beneą ugyanakkor figyelmeztette a magyar felet, hogy a királykérdés
továbbra is a csehszlovák-magyar kapcsolatok fékezőeleme, amelynek
kapcsán hangsúlyozta, hogy annak kezelése nem szabad, hogy megrontsa
a két ország természetes baráti kapcsolatait, legalábbis addig, amíg
a legfontosabb kérdések nem tisztázódnak. /132/ Emellett Beneą azon
meggyőződésének is hangot adott, hogy "eljön az idő, amikor az
államforma kérdése nem lesz a két ország viszonyát akadályozó
tényező". /133/ Mindezek ellenére megegyeztek abban is, hogy Beneą a
következő napon valamelyik "félhivatalos" /134/ lapban megjelentet
az üggyel kapcsolatban egy semleges hangvételű nyilatkozatot. /135/
A Szapáry és Beneą által megbeszélt, Beneą
parlamenti expozéját érintő nyilatkozat meg is jelent a találkozót
követő napon - február 1-jén - a Tribuna című napilapban. /136/ A
cikkben Beneą véleményt nyilvánított a Magyarországon tapasztalható,
az általa megtartott parlamenti felszólalást ért éles bírálatokról,
és diplomatikusan megmagyarázta a beszédében kifejtett
álláspontokat. Beneą az említett napilap segítségével tudatta a
magyar féllel a következőket: "Számomra a magyarországi felháborodás
egyik oldalról túlzottnak tűnik, másik oldalról pedig nyilvánvalóan
félreértésen alapul. Már korábban leszögeztem, hogy nem kívánok más
országok belügyeibe beavatkozni; azt is megmondtam, hogy néhány
kérdés - mivel nemzetközi dimenziói vannak - nemzetközinek lett
nyilvánítva, így azokról jogunk van véleményt mondani. Továbbá
kategorikusan megmondtam és hangsúlyoztam, hogy minél hamarabb fel
kell venni a baráti kapcsolatokat mind politikai, mind gazdasági
téren. Az én beszédemet a béke szelleme hatotta át. Ha a
Habsburg-dinasztiával és a Monarchiával kapcsolatban olyan nyíltan
és világosan fejeztem ki magam, akkor az egyrészt azért volt, hogy
pontosan elemezzem a helyzetet, másrészt pedig azért, hogy
megmutassam, melyek az egyik, illetve másik oldalról a közeledés
akadályai, amelyeket el kell távolítanunk, hogy a közeledést
feltételező lépéseket azonnal elkezdhessük." /137/ Viszont még ez a
nyilatkozat sem tudta elejét venni a magyarországi ingerült
reakcióknak, amelyek parlamenti felszólalások sorában nyilvánultak
meg.
Szapáry csak azután tudatta Beneąsel Gratz
külügyminiszternek és Teleki miniszterelnöknek az előzetesen
felvázolt kölcsönös kapcsolatok normalizációjára tett javaslattal
kapcsolatos álláspontját - amelyről Szapáry, ahogy azt említettük,
rögtön az első Beneąsel való találkozó után, Budapestre utazva
tájékoztatott -, miután a magyar fél kifejezte Beneą parlamenti
beszédét érintő elégedetlenségét. A magyar külügyminiszter Szapáryn
keresztül biztosította Beneąt, hogy Magyarország "Csehszlovákiával
mindig is a modus vivendire törekedett", /138/ amelynek elérésére
egy ideje konkrét lépéseket is tesz, főleg az előző évtől kezdve,
amikor a magyar kormánykörökben a külpolitika konstruktív
megoldásait szorgalmazó irányzat kerekedett felül. Ugyanakkor
sajnálkozását fejezte ki, hogy ez a folyamat a közvélemény nyomása
miatt nem indulhatott el korábban. Emellett Gratz a két ország
közötti viszony javulásával kapcsolatban borúlátását is kifejezésre
juttatta a Budapesten tapasztalható általános hangulatra hivatkozva,
ahol Gratz szerint a közvélemény soha nem fog kibékülni egy ekkora
területi veszteséggel, amely miatt a magyar közvélemény
Csehszlovákia irányában táplált ellenséges érzelmei változatlanul
tovább élnek. Ezzel kapcsolatban Gratz Szapáryn keresztül felhívta
Beneą figyelmét az 1919 januárjában létező határra, illetve
demarkációs vonalra, amely bizonyos mértékig tekintettel volt az
etnikai határokra, és amelyet ha törvényesítenek, egy egészen más
hangulat alakulhatott volna ki Magyarországon. Gratz szerint abban
az esetben, ha nem történnek lépések a területi kompenzáció
irányában, a közvélemény elutasít mindenféle tárgyalást vagy
egyezményt, illetve megbuktatja azt a kormányt, amely ilyesmit
aláír. Beneą - Gratz üzenetére reagálva - feltette a kérdést, hogy
meddig kellene a magyar elképzelések szerint tolni a határt a nyelvi
kritériumok alapján, azonban nyomban hozzátette, hogy erről a magyar
féllel majd térképekkel a kezében fog tárgyalni. /139/ Ugyanakkor
Szapáry tolmácsolta Gratznak a Beneąsel való teljes egyetértését a
gazdasági és politikai kérdések megtárgyalásának szükségességét
illetően, mivel a jó gazdasági kapcsolatok fontosak mindkét ország
számára, de - Gratz véleménye szerint - főleg Csehszlovákia számára,
amelynek Magyarország fontos piacot jelent akkor, amikor az olcsóbb
Németország mellett Csehszlovákia nem tud versenyben maradni.
Szapáry Gratz szavaira utalva azt is hozzáfűzte, hogy
Magyarországnak a Csehszlovákiával kötendő egyezmény nem annyira
fontos. /140/ Ezzel kapcsolatban Szapáry hangsúlyozta, hogy Gratz
külügyminiszter álláspontja szerint teljesen értelmetlen bárminemű
problémáról tárgyalást kezdeni, ha ezzel egy időben nincs szó a
területi kérdésről. A párbeszéd további részében Beneą és Szapáry
Kárpátalja kapcsán ismét a területi kérdést elemezte. Gratz szerint
Kárpátalja kérdése a kétoldalú tárgyalások egyik pontját fogja
alkotni, mivel ez stratégiai szempontból - Oroszország miatt -
kulcsfontosságú, ezért meglátása szerint Kárpátalja ellenőrzése
megbízható kezekbe kell, hogy kerüljön. /141/
Továbbá Szapáry közvetítette Gratz külügyminiszter
azon kívánságát, hogy mielőbb tartsák meg a kétoldalú, kormány
szintű találkozót, illetve hogy ettől függetlenül is szeretne
személyesen megismerkedni Beneą miniszter úrral, akit "zseniális,
kimagasló diplomatának tart". /142/ A delegációk találkozójának
helyszínét illetően Szapáry elmondta, hogy Gratz miniszter úr nagyon
szívesen elutazna Prágába, viszont a "párbeszéd kényes jellegére"
való tekintettel Prágát nem tartja a legmegfelelőbb helyszínnek.
Szapáry Gratz szavait tolmácsolva elmondta, hogy a magyar
külügyminiszter előnyben részesítené valamelyik fürdővárost -
Karlovy Varyt (Karlsbad) vagy Semmeringet. Ezzel Beneą is
egyetértett, és hangsúlyozta, hogy ő is szívesen elutazna
Magyarországra, de a csehszlovákiai magyarellenes közhangulat miatt
ez nem lenne túl jó megoldás, ezért - véleménye szerint - valamilyen
szlovákiai helyszínt kellene találni. Szapáry közbevetésére, hogy az
ügy diszkrét jellegére való tekintettel a miniszteri találkozót
előnyösebb lenne megvalósítani valamelyik vidéki kastélyban, mint
városban, Beneą előzetesen Tótmegyert (Palárikovo) ajánlotta azzal,
hogy ezt még Gratz külügyminiszternek is meg kell erősítenie. Beneą
ugyanakkor a magyarországi királykérdés tisztázatlanságára
hivatkozva elutasította a magyar fél által felvetett, Beneą külföldi
útjával összekapcsolt és még Gratz parlamenti beszéde előtt
megtartandó velencei találkozó ötletét. /143/ A magyarországi
indulatok lecsendesedésének szükségességét figyelembe véve Beneą egy
későbbi, február végi, 27-i esetleg 28-i időpontot ajánlott.
A második Szapáry-Beneą találkozón tehát Szapáry
kormánya hivatalos álláspontjáról tájékoztatta a csehszlovák felet,
amely szerint a magyar fél hajlandó a két ország közeledését
szolgáló tárgyalások felvételére. A két ország részéről tanúsított,
az ügyhöz való felelősségteljes hozzáállást alátámasztja az a tény
is, ahogyan Magyarországon a királykérdés miatt kiújuló
kormányválságot a két fél fogadta. Annak ellenére, hogy a
fejleményekre hivatalosan mindkét ország kénytelen volt a saját
politikai irányvonalával és közvéleményével összhangban reagálni, a
háttérben sikerült a közeledésnek ezt a lehetséges akadályát is
elhárítani. Bár mindkét állam más elképzelésekkel, illetve más célt
követve lépett a tárgyalások útjára, mindkettő bízott benne, hogy
megegyezésre jutnak. Szapáry ismételt figyelmeztetésére, miszerint a
magyar fél kiemelt figyelmet szentel a területi kérdésnek, Beneą
azon meggyőződésének adott hangot, hogy "jó szándékú, értelmes
emberek mindig meg tudnak egymással egyezni". /144/ Ehhez még Beneą
hozzátette: "meg lesznek elégedve." /145/
Szapárynak a Beneąsel való második találkozója után
elkezdődött a kétoldalú tárgyalások konkrét előkészítése. Február
13-án a Karlovy Vary-i Esplanade Szállóban Szapáry ismét találkozott
©ámal kancellárral. Erre a találkozóra ©ámal hívta meg Szapáryt, aki
a második Beneąsel való találkozója után is elutazott Budapestre,
hogy a fejleményekről tájékoztassa a magyar kormányköröket, Horthy
kormányzót is beleértve. /146/ Ezen a találkozón Szapáry már
bejelentette a magyar fél elképzelését a kormány szintű találkozó
lehetséges időpontjáról és helyszínéről. A magyar fél, Beneą
javaslatával egybevágóan, a találkozó lehetséges időpontjául február
27-ét vagy 28-át jelölte meg, helyszínként pedig egy, a magyar
kormány által megrendelt, a Dunán nemzetközi dunai zászló alatt úszó
hajót ajánlott. A Dunát, mint alapvetően semleges "területet" a
magyarok egyrészt a csehszlovák fél miatt, amely belpolitikai
okokból nem vehetett volna részt magyarországi tárgyaláson, másrészt
saját szempontjai miatt ajánlotta, mivel egy szlovákiai találkozó a
magyar kormányt ugyanúgy nehéz helyzetbe hozhatta volna. A magyar
fél által javasolt körülményekkel kapcsolatban Masaryk elnök már
február 15-én egyetértését fejezte ki, de a végleges és hivatalos
döntést illetően azt ajánlotta, hogy várják meg Beneąt, aki akkor
még külföldön tartózkodott. /147/ Amint az a későbbiekből is
kiderül, a találkozó helyszínének kiválasztása egyáltalán nem
bizonyult könnyű feladatnak.
Néhány nappal később világossá vált, hogy a
találkozót Beneą elhúzódó külföldi útja miatt nem sikerül a
tervezett, február végi időpontban megtartani, ezért az elnöki
hivatal a találkozó dátumának nyolc nappal való elhalasztását
javasolta. Erre a magyar fél a Beneąsel való távirati kapcsolat
felvételének a lehetőségét kérte, hogy meghatározhassák a találkozó
végleges időpontját, rámutatva arra, hogy ez fontos egyrészt a
magyar külügyminiszter programjának összeállítása szempontjából,
másrészt az esetleges budapesti, a találkozó iránt tanúsított
elkedvetlenedés veszélyének szempontjából. /148/ A találkozó
időpontjának meghatározása miatt február 21-én Szapáry ismét
meglátogatta ©ámal kancellárt, aki figyelmeztette Szapáryt, hogy
Beneą beleegyezése, illetve a vele folytatott megbeszélés nélkül nem
lehet meghatározni a csehszlovák-magyar kormány szintű találkozó
végleges időpontját. /149/ Ugyanakkor az elnök kancellárja
biztosította a magyar kormány nem hivatalos képviselőjét - igyekezve
megnyugtatni azt -, hogy "mind őt, mind Masaryk elnököt örömmel
tölti el a csehszlovák és magyar államférfiak találkozásának
lehetősége". /150/
A találkozó konkrét előkészítésének munkálatait
Beneą elhúzódó külföldi útja miatt csaknem egy hónapos szünet után
lehetett folytatni. Ez jelentősen akadályozta a kétoldalú találkozó
előkészületi fázisát, feszültséget és türelmetlenséget keltve a
magyar oldalon, keresztülhúzva még a Beneą által javasolt későbbi
időpontot is. A kormány szintű találkozó előkészítése Szapárynak
február 26-án Beneąnél tett harmadik és egyben utolsó látogatásában
csúcsosodott ki, ahol legfontosabb szervezési kérdések
megtárgyalására került sor. /151/ A megbeszélés első és egyben
legfontosabb pontja a kormány szintű találkozó helyszínének
kiválasztása volt. Szapáry tolmácsolta a magyar fél - a Beneą által
az előző - január végi találkozón felvetett gondolatával kapcsolatos
elutasító álláspontját azzal az indokkal, hogy egyrészt a magyar fél
számára politikai szempontból kényelmetlen lenne éppen az elcsatolt
területen találkozót tartani, amely még kellemetlen politikai
következményekkel is járhatna, másrészt egy csehszlovák területen
megtartandó találkozó esetén a lehetséges magyarpárti tüntetések
kellemetlen helyzetbe hoznák a csehszlovák delegációt, ugyanúgy,
ahogy egy lehetséges "csehbarát" /152/ tüntetés a magyar delegációt
hozná kényelmetlen helyzetbe. /153/ Szapáry ezzel a gondolatmenettel
igyekezett alátámasztani a magyar félnek a Dunán mint semleges
"területen" úszó hajón megtartott találkozóval kapcsolatos
ajánlatának indokoltságát is. Ezzel a verzióval viszont Beneą nem
értett egyet, komolytalannak nevezve azt. A csehszlovák
külügyminiszter válaszában megismételte korábbi javaslatát,
miszerint a két ország képviselői a szlovákiai Tótmegyeren gróf
Károlyi Lajos kastélyában találkoznának, s egyúttal figyelmeztette a
magyar felet, hogy "a helyszín kiválasztása ne váljon
presztízskérdéssé", /154/ mivel - ahogy Beneą fogalmazott -
"demokratikus országokban az ilyesminek már nincs súlya,
Csehszlovákia és Magyarország pedig demokratikus állam" (!). /155/
Beneą tehát továbbra is ragaszkodott a találkozó
szlovákiai helyszínéhez, még akkor is, ha tisztában volt vele, hogy
a magyar fél számára - az ügy kényes mivoltára való tekintettel -
Szlovákia nem a legmegfelelőbb helyszín. Hasonlóképp ő maga is
elutasítólag állt hozzá a magyar félnek a találkozó helyszínére
vonatkozó utólagos javaslatához, amelyben egy magyarországi
helyszínt, konkrétan a Pozsonyból könnyen megközelíthető Hédervárt
ajánlották. Beneą - Szapáry beszámolója alapján - ezt a lehetőséget
biztonsági szempontból, az önkényeskedő magyar tisztek csoportjai
miatt elfogadhatatlannak tartotta, hozzátéve, hogy ebben az esetben
valaki mást küldene maga helyett. /156/ Valószínű, hogy Beneą
vonakodásának oka is valójában politikai jellegű volt, hiszen már az
is egy eléggé kényes feladatnak ígérkezett, hogy a csehszlovák
közvéleménnyel tudassák a Magyarországgal folytatott tárgyalások
tényét, amelyhez még ha azt is hozzá kellett volna tenni, hogy a
találkozó Magyarországon kerül megrendezésre, az már valóban nehezen
lett volna indokolható. Mindenesetre ebben a kérdésben még nem
született meg a döntés. Beneą továbbra is ragaszkodott a szlovákiai
helyszínhez, a magyar fél kitartó ellenállását látva azonban nem
zárta ki egy morvaországi, például brünni vagy más városbeli,
esetleg ausztriai, határ menti találkozó lehetőségét, de számára
továbbra is a szlovákiai, valamelyik csehszlovák-magyar határ mentén
lévő kastélyban megrendezett találkozó maradt az első számú
lehetőség. Az ausztriai helyszín kapcsán felmerült Baden, amelyet
Beneą a Csehszlovákiától való nagy távolság miatt azonnal
elutasított, továbbá szóba került Hainburg és Marchegg, amelyek
közül az elsőt a magyar fél - megfelelő szálláslehetőségek hiányára
hivatkozva - elvetett, a második esetében pedig figyelmeztette a
csehszlovák oldalt, hogy a marcheggi kastély Csehszlovákia
"ellenségének" tulajdonában van. /157/
Kisebb nézeteltérés támadt a csehszlovák delegáció
résztvevőinek kiválasztása körül is. Szapáry a magyar fél kívánságát
tolmácsolva kérte, hogy a találkozón vegyen részt Tusar és Scheu is,
mivel ők a kapcsolatfelvétel kezdetétől részt vettek a
megbeszéléseken, illetve hogy állítólag, ©ámal véleménye szerint,
ezt Masaryk elnök is támogatná. Tusar jelenlétét illetően a magyar
fél az ő részvétele mellett foglalt állást, már csak azért is, mert
a legnagyobb parlamenti párt képviselője volt. Beneą válaszában
elzárkózott az elől, hogy diplomáciai tárgyaláson parlamenti
képviselők vegyenek részt, de hozzátette, hogy figyelembe veszi a
magyar fél kérését. /158/ Ugyanakkor elnézést kért, hogy nem tudja
megadni a delegáció résztvevőinek pontos névsorát, mivel ebben a
kérdésben - szavai szerint - még Masarykkal kell tárgyalnia, de azt
is hozzátette, hogy "ami őt illeti, a tárgyaláson legszívesebben
egyedül venne részt, hogy jobban ki tudja fejteni álláspontját".
/159/
A harmadik Szapáry-Beneą találkozóval tehát a
csehszlovák-magyar kétoldalú találkozó előkészítése utolsó fázisába
érkezett, ekkor a szervezési kérdések főbb pontjai már
kirajzolódtak. A találkozón megbeszélt részleteket Szapáry
táviratban közölte a magyar külügyminisztériummal. Az alábbi hat
pontban ugyanakkor benne foglaltattak a csehszlovák félnek, illetve
Beneąnek a csehszlovák-magyar találkozóval kapcsolatos elképzelései
is:
- A találkozó résztvevőit mindkét fél saját elképzelései alapján
állítja össze. (Szapáry itt közli, hogy Beneą tudomásul vette a
magyar fél kérését, miszerint a volt miniszterelnök, Tusar is
jelenjen meg a találkozón, és hogy Beneą Tusar részvételét nem
tudta megígérni.)
- A nyilvánosságot illetően Beneą azt ajánlotta, hogy a
tárgyalások elkezdésének napján mindkét fél bocsásson közre egy
közleményt a csehszlovák és a magyar sajtó számára, amely tudatja,
hogy a két ország miniszterei találkoznak, hogy a békeszerződéssel
összhangban megtárgyaljanak néhány kérdést.
- A kétoldalú találkozó időpontjával kapcsolatban Beneą
sajnálkozását fejezte ki azért, hogy elhúzódó külföldi útja miatt
nem lehetett a találkozót a tervezett időpontban megtartani, és új
időpontként március 11-ét, 12-ét vagy 13-át jelölte meg.
- Ami a találkozó témáját illeti, Beneą azt javasolta, hogy
pontról pontra tárgyalják meg a békeszerződés alapelveinek a
gyakorlatba való átültetését.
- A tárgyalás nyelvét illetően Beneą a franciát előnyben
részesíti a némettel szemben.
- A Dunát mint helyszínt Beneą nem tartja a legmegfelelőbbnek.
/160/ A találkozót Beneą legszívesebben a szlovákiai Tótmegyeren
tartaná meg, ugyanakkor felajánlotta, hogy a következő találkozóra
sor kerülhetne bárhol Magyarországon, amelyet a magyar fél azonnal
kijelölhetne. Javaslatának elutasítása Beneąt kellemetlenül
érintené, mivel már minden szükséges intézkedést meghozott
szlovákiai útjával kapcsolatban. Továbbá saját részéről
elutasította a találkozó helyszínének presztízskérdésként való
kezelését, viszont abban az esetben, ha a magyar fél
presztízsveszteség veszélye miatt kénytelen elutasítani
javaslatát, helyszínként valamelyik morvaországi, esetleg
ausztriai, a magyar és csehszlovák határhoz közel fekvő kisvárost
javasolta. Olyan helyszínt, ahová Bécsen keresztül vezet az út,
illetve amely Bécs közelében fekszik, nem tart alkalmasnak, mivel
ez az osztrák kormánnyal szembeni udvariassági gesztus
megtételének kötelességét vonná maga után, amit annak ellenére,
hogy a bécsi kormánnyal barátiak a kapcsolataik, szeretne
elkerülni. /161/
A magyar fél Beneą javaslatai közül az I. és az V.
pontban foglaltakat ellenvetés nélkül elfogadta. A helyszín
megválasztását illetően Magyarország a harmadik verziót választotta,
amely szerint a találkozót semleges területen, egy ausztriai
kastélyban tartanák. Figyelembe véve Beneą kérését, a magyar fél
helyszínként az ausztriai Bruck an der Leitha városkában lévő
kastélyt jelölte meg Bécstől harminc kilométerre délkeleti irányban,
amely a csehszlovák fél számára, Beneą tervezett szlovákiai útjának
részeként Pozsonyból könnyen megközelíthető. A magyar választás
azért is esett a brucki kastélyra, mert a tulajdonosnak, Harrach
grófnak, csehszlovák állampolgársága is volt (Harrach gróf
tulajdonában volt a már fentebb említett marcheggi kastély is).
/162/ Ezeket a magyar javaslatokat azután Beneą már ellenvetés
nélkül elfogadta, és a találkozó első fordulójának megkezdésére
március 11-ét, tíz órai időpontot ajánlott, ezenkívül azt kérte a
magyar féltől, hogy a Harrach gróffal történő, a kastélyának
politikai tárgyalás céljaira való rendelkezésre bocsátásával
kapcsolatos megbeszélés csak nem hivatalos szinten, Szapáry
közvetítésével folyjon, tehát ne kelljen a két ország kormányának
hivatalosan kapcsolatba lépnie vele. /163/
Március elején, négy hónapig tartó megbeszélésekkel
és több mint két év gondokkal terhelt kapcsolattal a hátuk mögött,
Csehszlovákia és Magyarország az első kétoldalú, kormány szintű
tárgyalások elkezdésének küszöbén állt. A helyszín és az időpont
meghatározása már garanciát jelentett arra, hogy a felek tényleg
tárgyalóasztalhoz ülnek. Nem maradt más hátra, mint néhány
részletkérdés megbeszélése után elkezdeni magát a tárgyalásokat. A
helyszínt már nem változtatták meg annak ellenére, hogy Bruck
mellett ismét felmerült Marchegg arra az esetre, ha Harrach gróf
részéről gondok merülnének fel a kastély rendelkezésre bocsátásával
kapcsolatban. /164/ Ami az időpontot illeti, azt még az utolsó
pillanatban néhány nappal elhalasztották. Ennek a változtatásnak
viszont már nem volt politikai háttere, pusztán szervezési jellegű
döntés volt, amelyet a két fél a legnagyobb egyetértésben hozott
meg. /165/ A Harrach gróffal való megegyezés után a találkozó
időpontjának március 11-ről március 14-re való megváltoztatása már
véglegesnek bizonyult. Az időpontot a következő napon a prágai
magyar küldöttség közvetítésével a csehszlovák fél is megerősítette,
tizenegy órai kezdést ajánlva. /166/
Csak ezt követően kezdhettek hozzá a tárgyaló
felek, hogy körlevelekben tájékoztassák külképviseleteiket a
csehszlovák és magyar külügyminisztérium készülő kétoldalú
tárgyalásairól. Ez viszont csak Magyarország esetében történt meg
időben, ugyanis csak a magyar külügyminisztérium tájékoztatta
hivatalait még a találkozó előtt, március 11-én. A csehszlovák
külügyminisztérium csak március 17-én, illetve 18-án adott
tájékoztatást, tehát csak a találkozó befejezése után. /167/ A
magyar külügyminisztérium a belgrádi és berlini képviseletei
esetében a körlevélben foglaltakat részletes instrukciókkal
egészítette ki, felkészítve azokat a jugoszláv, illetve a német
kormány esetleges ingerült reakcióira. /168/ Bár Magyarország három
nappal a tervezett csehszlovák-magyar kétoldalú találkozó megkezdése
előtt tájékoztatta külföldi képviseleteit, Csehszlovákiához
hasonlóan nem tárta a nagy nyilvánosság elé a fejleményeket, tehát
mind a csehszlovák, mind a magyar nyilvánosság kész tények elé lett
állítva. Mindamellett mind a magyar politikai körök, mind a
közvélemény türelmetlen várakozással lépett az 1921. év
tizenkettedik hetébe, mivel a kormány a Nemzetgyűlés utolsó ülésén
"hétfői szenzációt" /169/ ígért. Ezzel kapcsolatban a Budapesti
Hírlap vasárnapi vezércikkében az ország bel-, illetve külpolitikai
helyzetét elemezve befejezésként enyhe cinizmussal beszélt a
receptről, amely majd kigyógyítja az országot minden bajából, és
rezignáltan megjegyezte: "Várjuk hát egyelőre a hétfői szenzációt,
az talán segíteni fog Európán és Magyarországon." /170/ Mindenesetre
ha Magyarország helyzetének rendezését célzó új megközelítéssel
kapcsolatos elvárásokat tekintjük, nem voltak ezek a szavak teljesen
félrevezetőek, hiszen ami a következő napokban történt, az a
csehszlovák és a magyar nyilvánosság számára valódi szenzációt
jelentett.
Jegyzetek
- Burgerland a történelmi Magyarország nyugati részén terül el,
s a saint-germaini, ill. trianoni békeszerződés értelmében
Ausztriához került. Ezt a területet 1921. augusztus 28-án Prónai
Pál és Ostenburg Gyula csapatai a magyar kormány tudta nélkül
megszállták, ezzel megakadályozva Ausztriának való átadását. 1921.
szeptember 23-án az antanthatalmak diplomáciai jegyzékben
követelték az elfoglalt területek 10 napon belüli kiürítését,
amire Prónay Nyugat-Magyarországot Lajtabánság néven önálló
tartománynak kiáltotta ki. Ezt a rendelkezést Horthy október
elején eltörölte. Október második felében a mai Burgerland
területeit az osztrák hadsereg megszállta. Az osztrák-magyar
nézeteltérés e határ menti területről az 1921-es év végén oldódott
fel, amikor is Nyugat-Magyarországot - Sopron város kivételével,
amely az itt meghirdetett népszavazás alapján Magyarországhoz
került - átadták Ausztriának. 1922. január 1-jén a volt
Nyugat-Magyarország területén osztrák tartomány létesült
Burgerland néven. Magyarország végleges nyugati határát a
Népszövetség erősítette meg 1922-ben.
- Nemzeti Újság, 1920. október 23. - Boros Ferenc:
Magyar-csehszlovák kapcsolatok 1918-1921-ben. Budapest, 1970, 281.
p.
- Csehszlovákia ezt hivatalosan 1920. augusztus 9-én deklarálta,
amikor a lengyel-orosz konfliktus kapcsán elhatárolódott az
intervenciótól, és semleges álláspontra helyezkedett, amit később
főleg a francia sajtó élesen kritizált.
- Magyarország és Ausztria kapcsolatainak megromlását az
antanthatalmak által 1920. december 23-án keltezett diplomáciai
jegyzék váltotta ki, amely Nyugat-Magyarország kérdését rendezi
(lásd az 1. sz. jegyzetet) és amelyet a magyar kormány csak 1921.
január 7-én vett át. Még december végén a magyar sajtóban olyan
híresztelések terjedtek el, miszerint az antant
Nyugat-Magyarország azonnali kiürítését követeli. Ezeket a
híreszteléseket a magyar kormány a jegyzék átvétele után cáfolta.
Mindenesetre a diplomáciai jegyzék egyik következményeként 1921.
január 7-én megszakadtak a Magyarország számára előnyös
osztrák-magyar gazdasági szerződésről folyó tárgyalások is,
amelyek 1920. november 13-tól folytak, és már a befejező
szakaszban voltak.
- Sborník zahraniční politiky, 1921. évf. II. köt. 688. p.
- Ez alól csak Magyarország és Ausztria képezte a kivételt.
Magyarország részéről Baranya megye jelentős részét Péccsel együtt
1918 végétől jugoszláv csapatok tartották megszállva, és az átadás
csak 1921 augusztusában az antanthatalmak nyomására valósult meg,
miután meghiúsult a Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság
kikiáltására tett kísérlet. Ausztria részéről ekkor még
rendezetlen volt Nyugat-Magyarország kérdése, amelynek átadására
csak 1921 folyamán került sor (lásd az 1. sz. jegyzetet).
- Hivatalosan ugyan a trianoni békeszerződés még ekkor nem
lépett életbe. Ez csak 1921. június 7-én történt meg, amikor is
utolsóként a francia parlament is ratifikálta azt (a szavazáskor
464:77 arányban fogadták el, ellene elsősorban a baloldal
szavazott, azaz a kommunista és három kivétellel a szocialista
képviselők, valamint néhány képviselő a jobboldali monarchisták
közül. Lásd Sborník zahraniční politiky, 1921. évf. II. köt.
205-207. p.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1920, 176. sz. A hír szerint a
magyar külügyminisztérium "hangsúlyozza, hogy a békeszerződés
ratifikálásáig nincs meg a jogi alap Csehszlovákia területi
egységének elfogadásához", ezért "a magyar kormány egészen a
békeszerződés érvénybe lépéséig Szlovákiát és Kárpátalját
megszállt területnek (territoire occupé) tekinti". A trianoni
szerződés aláírásáig, illetve annak Magyarország által való
ratifikálásáig a magyar kormány szempontjából a fenti álláspont -
a béketárgyalások eredményétől függetlenül - legitimnek mondható.
A békeszerződés aláírásával és a parlament általi ratifikálással
viszont Magyarország egy gyökeresen eltérő jogi helyzetet vállalt
magára, amely - már az ország nemzetközi pozíciója miatt is - egy
sokkal felelősebb magatartást követelt meg. Valójában a magyar
külügyminisztérium már a békeszerződés ratifikálása előtt
felszólította a képviseleti szervek alkalmazottait, hogy hivatali
minőségükben kerüljék el a békeszerződés szellemének ellentmondó
szóhasználatot. A magyar külügyminisztérium 1920. november 3-án
keltezett 26076/1 sz. körlevelében például annak kapcsán, hogy az
egyik általuk kiadott hivatalos levél Szlovákiát "megszállt
terület"-nek nevezi, felszólítja az alkalmazottakat a hasonló
megfogalmazásoktól való tartózkodásra. OL, KÜM, K 59.13. 1919-1921
(1920), idézi Pritz Pál: Iratok a magyar külügyi szolgálat
történetéhez 1918-1945. Budapest, 1994, 428. p.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1920, elsősorban a 241. és
242. sz.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1920, 244. sz. A hír szerint
Teleki Pál miniszterelnök a prágai küldött, Kánya Kálmán
közvetítésével tudatja a csehszlovák delegátussal, Václav
Lejhaneccel, hogy "amint a kormány tegnap tudomást szerzett a
készülő támadásokról, saját kezdeményezésére szigorú
intézkedéseket foganatosított, és a jövőben mindent elkövet, hogy
megakadályozza a hasonló jellegű incidenseket". A csehszlovák
határőrség tervezett megtámadásával kapcsolatban lásd még: Papers
and documents relating to the Foreign realations of Hungary.
Published by the Ministry for Foreign Affairs, collected and
edited by Dezső Ujváry, counsellor of Legation, II. January to
August 1921, Budapest, 1946 (a továbbiakban: Papers and documents
II.), 825. p. (The Representative of the Hungarian Government in
Prague, Mr. Tahy, to the Minister of Foreign Affairs, Count
Teleki. Code telegram No. 101. Prague, December 16, 1920),
829-830. p. (The Minister for Foreign Affairs, Count Teleki, to
the Representative of the Hungarian Government in Prague, Mr.
Tahy. Code telegram No. 94. Budapest, December 12, 1920.)
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 1. sz. Így foglalja
össze Teleki és Horthy újévi beszédét Csehszlovákia budapesti
képviselője. A kijelentéseket ugyanakkor a szokásos
fenntartásokkal kommentálja, és felszólít, hogy "Magyarországgal
szemben mindig résen kell lennünk, főleg az elkövetkező
hónapokban, azonkívül törekednünk kell a trianoni szerződés
mielőbbi érvénybe léptetésére, és ennek Magyarország védelmi
erejének korlátozására vonatkozó rendelkezéseinek betartatására",
mivel - ahogy a küldött fogalmaz - "a magyarok csak a teljes
leszerelésük pillanatában vállnak veszélytelenekké".
- A parlamenti helyek eloszlása a Magyar Nemzetgyűlésben az
1920. június 13-14-én megtartott parlamenti választások után (az
adatok az 1921. október 30-án és 31-én a dél-magyarországi Baranya
megyében megtartott utólagos választások eredményeit is tükrözik.
Baranya megyét 1921. szeptember végéig jugoszláv csapatok
tartották megszállva - lásd a 6. sz. jegyzetet): Keresztény
Nemzeti Egyesülés Pártja 68, Országos Kisgazda- és Földműves Párt
71, Nemzeti Demokrata Polgári Párt 6, Keresztényszocialista Párt
5, Keresztény Kisgazda- és Földműves Párt 4, Keresztény Szociális
Gazdasági Párt 4, Egyesült Nemzeti Kisgazda- és Földműves Párt 3,
független 3.
- Sborník zahraniční politiky, 1921. évf. II. köt. 36. p.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 25. sz.
- Sborník zahraniční politiky, 1921. évf. II. köt. 17. p.
- Az egyes szobrokat a négy égtáj alapján nevezték el: Észak,
Dél, Kelet és Nyugat, és a történelmi Magyarország elcsatolt
részeit ábrázolták: a Felvidéket, Vajdaságot, Szlavóniát,
Horvátországot, Erdélyt és Nyugat-Magyarországot (Burgerland). A
szobrok alkotói Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Szentgyörgyi István,
Pásztor János és Sidló Ferenc voltak.
- Az új Teleki-kormány három minisztert kivéve megegyezett az
előzővel. A kisgazda Korányi Frigyes pénzügyminisztert egy
pártonkívüli - a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének elnöke -
Hegedüs Lóránt váltotta fel, Sréter István honvédelmi minisztert
Belitska Sándor, a kisgazda Nagyatádi Szabó István kereskedelmi
miniszter helyére pedig Hegyeshalmi Lajos került a
kereszténynemzetiek sorából.
- Sborník zahraniční politiky, 1921. évf. II. köt. 36. p.
- Uo.
- A csehszlovák Nemzetgyűlésben a Magyarországgal kötött
békeszerződés ratifikálása kapcsán lásd még Těsnopisecké zprávy o
schůzích senátu Národního shromáľdění republiky Československé, 1.
volební období, 2.-4. zasedání, schůze 36-81 (od 4. února do 15.
prosince 1921), Praha, 28. schůze z 22. prosince 1920; A
nemzetgyűlés szenátusának határozata kapcsán lásd Tisky k
těsnopiseckým zprávám o schůzích poslanecké sněmovny Národního
shromáľdění republiky Československé, 1. volební období, 2.
zasedání, svazek V. (Tisk 1001-1300, rok 1920-1921, Praha, 1921,
Tisk 1297; továbbá Těsnopisecké zprávy o schůzích poslanecké
sněmovny Národního shromáľdění republiky Československé. Schůze
41-65 (13. ledna 1921 do 16. března 1921), Praha, 1921, 1858-1872.
p., 47., 48. a 49. schůze z 25., 27. a 28. ledna 1921. A fent
említett szerződések tervezetét a Nemzetgyűlés szenátusának 28.
ülésén december 22-én fogadták el. A szenátus határozata a
Nemzetgyűlésbe annak 47. ülésén került 1921. január 25-én, ahol a
képviselők megszavazták, hogy az előterjesztett egyezmények a
házszabály 55. paragrafusa alapján gyorsított eljárásban lesznek
megtárgyalva. Ez alapján a Magyarországgal kötött békeszerződést a
Nemzetgyűlés 49. ülésén fogadták el második olvasatban. Mivel
akkoriban a voksok számát nem jegyezték le, nem tudjuk, milyen
arányban szavazták meg a képviselők a békeszerződést. Mindenesetre
a szerződés ellen a német, a magyar és a kommunista képviselők
szavaztak (lásd Csehország elfogadta a békeszerződést. Budapesti
Hírlap, 49. évf. 24. sz. [1921. január 20. 2. p.]). A České slovo
a békeszerződések ratifikálásának kapcsán azt is megjegyzi, hogy a
szavazás előtt majdnem az egész német parlamenti szövetség
kivonult a tárgyalóteremből (lásd Z Národního shromáľdění. České
slovo, 13. évf. 24. sz. [1921. január 29. 3. p.]).
- Sborník zahraniční politiky, 1921. évf. II. köt. 36. p.
- Beneą, Edvard: Problémy nové Evropy a zahraniční politika
československá. Projevy a úvahy z r. 1919-1924. Praha, 1924, 114.
p. Lásd még Těsnopisecké zprávy o schůzích poslanecké sněmovny
Národního shromáľdění republiky Československé. Schůze 41-65 (Od
13. ledna 1921 do 16. března 1921). Praha, 1921, 1858-1872. p.
- Uo. 115. p.
- Uo.
- Uo.
- Uo. 114. p.
- Uo.
- Uo. 115. p.
- Uo. Beneą ezzel világosan a "demokrácia és a köztársasági
rendszer" mellett teszi le voksát.
- Ez viszont teljesen érthető. Magyarország esetében - nem csak
csehszlovák szemmel nézve - elfogadhatóbb lett volna a
köztársasági forma, mint a monarchisztikus államberendezés, amely
de facto minden alakjában mindig összekapcsolható lehetett volna a
trianoni békeszerződés revíziójával. Ilyen irányú mérlegeléseket
lehet kiolvasni gróf Szapáry László, a csehszlovák-magyar
kétoldalú találkozó előkészületeit háttérben közvetítő diplomata
és Tusar, volt csehszlovák miniszterelnök tárgyalásainak
szövegéből: ".if Hungary chose as king someone who was not a
Habsburg,* or even more, if she adopted a republican form of
government." Papers and documents II. 41. p. (Notes of the
unofficial Representative of the Hungarian Government, Count
Szapáry, concerning various conversations held a view to a
rapprochement between Hungary and Czecho-slovakia. Prague,
January, 1921). *Az eredetiből viszont kimaradt az a rész,
amelyben Tusar tolmácsolja a csehszlovák fél álláspontját, amely
szabad kezet adna egy nem Habsburg király megválasztásához: ".ami
nekik, mint republikánusoknak, szintén nem igen kedves, de ahhoz
már semmi különös közük nincs." (OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4.
sz.). Tartalmilag hasonló ©ámal beszámolója a tárgyalás
idevonatkozó pontjáról: ".az én magán véleményem szerint jobban
örülnénk annak, ha egy demokratikus köztársaság szomszédságában
élnénk, ugyanakkor nem avatkozunk szomszédaink hasonló jellegű
ügyeibe." (PZ Budapeą» 1921, 245a sz.)
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 36. sz.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Poslední zprávy. Ministr Beneą o restauraci Habsburků v
Maďarsku. České slovo, 13. évf. 1 sz. [1921. január 1. 7. p.]
- Gratz terjedelmes beszédének összefoglalása megtalálható
Csehszlovákia budapesti képviselőjének jelentésében (AMZV,
Politické zprávy Budapeą» 1921, 36.sz.). A teljes szöveget lásd Az
1920. Évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója. VII.
köt. Budapest, 1921, 381-390. p. A Nemzetgyűlés 143. ülése vagy
ennek kivonatolt változata megtalálható: A külügyminiszter
expozéja. Budapesti Hírlap, 49. évf. 28 sz. [1921. febr. 5.] 2-3.
p.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 36. sz.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- A legitimisták egyik legfőbb képviselője gróf Apponyi Albert
kifejezésre juttatta reményét, miszerint "a Habsburgok
restaurációjára vonatkozó tilalom nem örök érvényű, és hogy az
antant álláspontja változni fog. Egészen addig a királykérdést el
kell halasztani". Lásd AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 37.
sz.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 37. sz.
- Uo. Hohler hivatkozik az olasz külügyminiszter, Sforzy gróf, a
volt francia miniszterelnök, Leygeus és a brit miniszterelnök,
Lloyd George hasonló álláspontjára.
- Uo.
- Beneą külföldi útjára február 1-28. között került sor.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 52. sz. AMZV, Politikai
hirek Budapest 1921, 52. sz.
- Jindřich Bureą.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 52. sz.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Lásd AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 54. sz. ("Az
elégedetlen, elbocsájtott tisztek úgy vélekedtek, hogy a politikai
rendszer megváltozásával, de főleg Károly visszatértével helyzetük
javulna." Köreikben az a nézet uralkodott, "hogy Károly a vörös
veszélyre való tekintettel közbenjárna a francia kormánynál, hogy
a hadsereg maradjon eredeti állapotában".)
- A február 16-án kelt telegrafikus üzenet például a helyzet
bizonytalanságára alapozva azt közölte, hogy "Horthy kész elhagyni
az országot" (lásd AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 51.
sz.).
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 54. sz.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 59. sz.
- Uo.
- Uo.
- Uo. Ezeket az információkat a csehszlovák külképviselet
Habsburg József szárnysegédjétől, Jozef Wolnhofertől és a
miniszterelnöki tanács egyik tagjától, Bárczytól szerezte.
- A Csehszlovákia budapesti képviselője figyelmeztette Prágát:
".Franciaország különbséget tesz József főherceg és a többi
Habsburg között, elfelejtve Károly császárral való közös
gyökereket és közös családi hagyományaikat. Franciaország, ahogy
azt diplomáciai képviselője, Fouchet megnyilvánulásaiból kitűnik,
bizonyos körülmények között József főherceg esetében hajlandó
eltekinteni a 'Habsburg' névtől, és elfogadni őt a magyar trón
várományosának."
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 54. sz. A hír szerint ez
a terv támogatásra talált volna Franciaország budapesti
képviselőjénél is.
- Uo.
- Papers and documents II. 10. p. (The Representative of the
Hungarian Government in Rome, Count Nemes, to the Minister for
Foreign Affairs, Count Teleki. No. I/pol Roma, January 3, 1921.) A
hírben a magyar kormány képviselője többek között tudósít az olasz
külügyminiszterrel, Sforza gróffal való tárgyalásai eredményeiről:
"Count Sforza declaired that Italy wanted to give Hungary a free
hand in electing her King provided that no member of the Habsburg
family was elected." Továbbá bemutatja az olasz politika
indoklását: "Count Sforza ...refer ...to Italy's understandings
with the other Allied Powers, all of which are opposed to the
return of the Habsburgs."
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 34. sz.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 78. sz. A hírben
Csehszlovákia budapesti képviselője felhívja a figyelmet arra,
hogy "Dr. Gratz legjobb szándéka szerint szeretne jószomszédi
kapcsolatokat kiépíteni Csehszlovákiával". Ugyanakkor hozzáteszi,
hogy sejtése szerint Gratz "külügyminiszteri ténykedése nem lesz
hosszú életű", épp ezért javasolja, hogy ki kell használni a
lehetőséget "minden fontos kérdés gyors ütemben való
megtárgyalására". Azt a nézetet, hogy Gratz nem sokáig marad a
külügyminiszteri poszton, Románia budapesti képviselője is
osztotta. Érdekes viszont a csehszlovák kormány budapesti
képviselőjének az a megfigyelése, hogy a csehszlovák
intervencióval kapcsolatos kérdésekben, mennyire negatívan
befolyásolja az akkori minisztereket (Somsich, Teleki, Csáky)
Kánya külügyminisztériumi osztályvezető. A csehszlovák küldött
egyben rámutat, hogy hasonló nézetet vall Románia, Jugoszlávia és
néhány antanthatalom budapesti képviselője is.
- Uo. A csehszlovák küldött tudósításában a budapesti román
küldött elmondása szerint "Dr. Gratzcal való beszélgetés során a
külügyminiszter elmondta, hogy szeretne jószomszédi, elsősorban
gazdasági jellegű viszonyt kialakítani mindenekelőtt
Csehszlovákiával, ezután Romániával és végül Jugoszláviával".
- Gratz Gusztáv Magyarország külpolitikájáról. Budapesti Hírlap,
49. évf. 9. sz. [1921. január 13. 1. p.]
- Uo.
- Beneą, Edvard: Problémy nové Evropy a zahraniční politika
československá. Projevy a úvahy z r. 1919-1924. Praha, 1924, 113.
p.
- Uo. 116. p.
- Uo.
- Uo.
- Uo. 117. p.
- Gróf Szapáry László (1864. május 16-1939. október 12.):
diplomata, politikus. 1888-1893 és 1897-1904 között követtségi
attasé Londonban. Hazatérése után a Szabadelvű Párt parlamenti
képviselője. 1893-1897 között Fiume (ma Rijeka) kormányzója.
1922-1924 között a külügyminisztérium szolgálatába állt, és mint
rendkívüli és meghatalmazott nagykövet vezette Magyarország
londoni képviseletét.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1920, 202a és 245. sz.; Papers
and documents II. 42. sz. 41-51. p., az eredeti: OL, KÜM, K 64.
48. t. 1921. 4. sz.; 35/Res.
- Az ausztriai magyar külképviselet volt a háború utáni
Magyarország első (1918. nov. 13.) és hosszú ideig az egyetlen
nagykövetségi státussal rendelkező külképviseleti szerve. Ugyanígy
a magyar kormány első nagyköveti rangú képviselője Gusztáv Gratz
volt (1919. november 7-én lépett funkcióba, és nagyköveti
hivatalát külügyminiszterré való kinevezéséig, 1920. január 18-ig
töltötte be).
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 5a sz. hiányzik; idézi
Olivová, Věra: Československá zahraniční politika a pokus o
restauraci Habsburků v roce 1921. Československý časopis
historický, 1959. 4. sz. 680. p.
- A találkozó este fél tíztől hajnali háromig tartott (lásd PZ
Budapeą» 1921, 202a).
- Dr. Bouček a Szapáry javaslatával kapcsolatos hírében
megjegyzi: "Úgy képzeli a dolgot, hogy nyolc nap múlva, Karlovy
Varyból visszafelé jövet, ismét meglátogatja Dr. Boučeket, aki a
beszélgetésre meghív néhány további urat, akikkel bizalmasan
megtárgyalhatná Magyarország és Csehszlovákia viszonyát. Ez után a
beszélgetés után annak eredményére alapozva következne az ő
részéről néhány magyarországi politikusnak az ügybe való
beavatása." (AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 202a sz.)
- Sajnos pontosan nem tudjuk, mikor zajlott le ez a találkozó.
Az egyetlen fennmaradt, Szapáry által készített jegyzőkönyvben ez
áll: "November utolsó napjaiban..." Vö. OL, KÜM, K 64. 48. t.
1921. 4. sz.; 35/Res. Ugyanígy határozza meg a találkozó dátumát a
Papers and documents II. 42. sz. 41. p. (Notes of the unofficial
Representative of the Hungarian Government, Count Szapáry,
concerning various conversations held with a view to a
rapprochement between Hungary and Czecho-Slovakia. Budapest,
January, 1921), ahol ez áll: "At the end of November, 1920." Ha a
találkozó tényleg valamikor az alatt a nyolc nap alatt zajlott le,
ahogy azt Szapáry közli, akkor vagy 20-án, vagy 21-én tartották
meg (lásd PZ Budapeą» 1921, 202a sz.).
- Uo.
- Erről tanúskodik a Szapárynak Boučeknél tett látogatását
tartalmazó hír is (PZ Budapeą» 1921, 202a), amely szerint Bouček
instrukciókat kér Beneątől a további találkozókat illetőlen - azt
kérdezi, hogy egyáltalán fogadja-e a következő alkalommal
Szapáryt, és ha igen, kiknek a társaságában. Bouček eredetileg
Hlaváč főszerkesztőt és Habrman parlamenti képviselőt (Csehszlovák
Szociáldemokrata Munkáspárt) ajánlotta. A tárgyalások
folytatásával viszont továbbra is Boučeket, Scheut és Tusart
bízták meg.
- Lásd OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. Cs; 35/Res, 3. p., ahol
Szapáry megjegyzi: "Engem ugyan senki sem küldött ki." A Papers
and documentsben viszont ez a rész nem szerepel.
- Lásd Papers and documents II. 31. sz. 34. p. (The
representative of the Hungarian Government in Prague, Mr. Tahy, to
the Minister for Foreign Affairs, Count Teleki. Code telegram No.
2. Prague, January 10, 1921.)
- Ezt a hírt a magyar külügyminisztérium valamikor 1921. január
13. után kapta kézhez, pontosabban valamikor január 13. és 22.
között, amikor a külügyminisztériumban beiktatták.
- A hírt a minisztériumnak január 13-a után adták át, Szapáry
Budapestre érkezésének napján.
- A távirat már tartalmazza a Beneąsel való megbeszélést a
csehszlovák-magyar gazdasági és politikai tárgyalások
lehetőségéről.
- Lásd a későbbiekben tárgyalt 1921. január 9-én megtartott
Szapáry-Beneą találkozót, ahol Szapáry Beneąnek elmondja, hogy
magánbeszélgetései során tájékoztatta befolyásos, kormánykörökhöz
közel álló barátait a történésekről. Lásd OL, KÜM, K 64. 48. t.
1921. 4. cs; 35/Res, 8. p., valamint Papers and documents II. 42.
sz. 41-51. p., ill. 45-47. p. (Notes of unofficial Representative
of the Hungarian Government, Count Szapáry, concerning various
conversations held with a view to rapprochement between Hungary
and Czecho-Slovakia. Budapest, January, 1921, 47. p. Lásd még a
80. sz. jegyzetet, ill. AMZV, Politické zprávy, Budapeą», 202a
sz.)
- Tahy László de Tahvár a Tarkő (Eperjes, 1881. május
16-Budapest, 1940. március 4.): diplomata, politikus, a magyar
kormány első diplomáciai képviselője Csehszlovákiában, a prágai
magyar diplomáciai hivatal megszervezője. 1905-től dolgozik mint
diplomata. 1919 elejétől a magyar külügyminisztériumban konzuli
posztot tölt be. 1920. március 6-tól 1922. március 3-ig szervezte
és vezette a prágai magyar kirendeltséget, ekkor nevezték ki az I.
fokú követségi tanácsosi posztra (1920. november 25.). 1924-1933
között a törökországi magyar követséget vezette. 1933-1935 között
a Népszövetség genovai delegációjának vezetője. 1935-ben átment a
miniszterelnöki hivatalhoz, ahol 1938-ig, Gömbös Gyula kormányzása
alatt, titkárként dolgozott. Ezután belügyi titkárként, majd
1933-1935 között nemzetgyűlési képviselőként dolgozott.
- Szapáry és a magyar diplomáciai képviselő kapcsolatát
alátámasztja a már említett második november utáni találkozóról
készült jegyzőkönyv, amely szerint Szapáry a területi kérdésekkel
kapcsolatban egy térképet említ, amelyet éppen a Magyarország
prágai képviselőjétől kapott.
- Lásd a Szapáry és ©ámal kancellár találkozójáról készült
jelentés 1921. február 15-én kelt kísérőlevelét, amelyet
valószínűleg Gratz miniszter úrnak címeztek, és amelyben
felszólítják a címzettet, hogy olvassa el a levelet Telekinek is,
akit a levél bizalmasan "Palinak" szólít. (lásd OL, KÜM, K 64. 48.
t. 1921. 4. sz)
- Szapáry a következőket mondta: "I replied that improved
relation with Hungary would open Czech industry a considerable
area of its former markets, but Czechoslovakia would have to make
territorial concessions in order to improve realations." Papers
and documents II. 42. sz. 41. p. (Notes of the unofficial
Representative of the Hungarian Government, Count Szapáry,
concerning various conversations held with a view to a
rapprochement between Hungary and Czecho-Slovakia. Budapest,
January, 1921.)
- Lásd OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. cs; 35/Res.
- Valószínűleg Tusarnak az előzetes megbeszélések alatt
tanúsított aránylag készséges hozzáállása miatt kérte a magyar fél
Tusar részvételét a Bruckban megjelenő csehszlovák delegációban
(lásd Papers and documents II. 157. sz. 177-183. p. (Notes of the
unofficial Representative of the Hungarian Government, Count
Szapáry, on his interview with the Czecho-Slovak Minister for
Foreign Affairs, Dr. Beneą, on February 26, 1921. Prague, février
1921.)
- Tusar kérdésére, amelyben a magyar területi követelések iránt
érdeklődött, Szapáry megjegyezte: "Die ganze Sprachgrenze von
Österreich bis zu Karpathen und die Russka-Kraina." Tusar
válaszában azonnal figyelmeztetett a Pozsony visszacsatolására
vonatkozó mérlegelések veszélyességére, amikor a következőket
mondta: "Von Pressburg kann man nicht einmal reden, Pressburg ist
unmöglich. Und wenn sich die Ungarn auf Pressburg kaprizieren,
dann bitte brechen wir Entrevue ab." Pozsonyról viszont Szapáry
sem gondolkozott, hiszen Boučekkel tartott megbeszélésén olyan
értelemben nyilatkozott, hogy Magyarország számára Kassa előbbre
való, mint Pozsony (lásd PZ Budapeą» 1921, 202a sz.). Tusar
Kárpátaljáról sem volt hajlandó tárgyalni, aminek kapcsán viszont
megjegyezte: ".wir nicht Freude an ihr haben", de rögtön
rámutatott stratégiai jelentőségére, amikor folytatta: "so könnten
wir schon deswegen ihr nicht entsagen, weil, wenn Polen, und
Ungarn sich berühren, wir von Osten eingekreist wären." Szapáry
valóban Kassára helyezte a hangsúlyt, amikor visszautasítva Tusar
ellenvetéseit, hangsúlyozta: "Wir können unmöglich ohne Kaschau
verhandeln, denn diese ist das ungarische Mekka, dort liegt unser
Rákóczi und Kaschau ist nach der Krönungstadt Pressburg diejenige
Stadt deren Verlust unserem ungarischen Herzen am meisten wehtut."
Kassa kérdésével kapcsolatban érdemes megjegyezni azt a mondatot,
amely bizonyítja, hogy az előzetes tárgyalások bizonyos magyar
politikai körök egyeztetésével zajlottak: ".so kann ich umöglich
vor meine Freunde treten ohne Kaschau." Más helyen ezt
olvashatjuk: " .but if the conditions of such a settlement were
too onerous, I really could not suggest that my friends in Hungary
should enter into negotiations." Papers and documents II. 42. sz.
43. p.
- Uo.
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 82. sz.
- Szapáry összefoglaló jelentésén kívül (OL, KÜM, K 64. 48. t.
1921. 4. sz., illetve Papers and documents II. 42. sz. 41-51. p.,
valamint 45-47. p. (Notes of unofficial Representative of the
Hungarian Government, Count Szapáry, concerning various
conversations held with a view to rapprochement between Hungary
and Czecho-Slovakia. Budapest, January, 1921.) Az említetteket
összevethetjük ©ámal jegyzeteivel is (lásd AMZV, Politické zprávy
Budapeą» 1921, 245. sz.).
- AMZV, Politické zprávy Budapeą» 1921, 245. sz.
- Uo.
- Szapáry jegyzete szerint ©ámal azt a kijelentést tette, hogy
ismerve a magyarországi viszonyokat, ott a monarchisztikus
elrendezés elengedhetetlen. (OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. cs.;
35/Res, 7. p.) Ez viszont nem szerepel az angol fordításban, lásd
Papers and documents II. 42. sz. 46. p.
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921, 4. cs.; 35/Res.
- Szapáry ©ámalnál az antanthatalmaknál meglévő különböző
térképekre hivatkozott, amelyek Magyarország javára bejelölt
határkorrekciókat ábrázolnak. Erre©ámal végül ezt válaszolta:
"Diese Strömungen sind uns leider wohl bekannt." (Papers and
documents II. 42. sz. 46. p.).
- Szapáry jelentésében csak Tusar és Masaryk neve szerepel -
©ámaléban viszont csak Beneą neve. A megbeszélésekről azonban
mindhármat tájékoztatták, mert az említett forrásokból jelenlétük
megállapítható.
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. sz. ©ámal ugyanakkor a
jelentésében (lásd AMZV, PZ Budapeą» 1921, 245. sz.)
megkérdőjelezi a hivatalos szintű tárgyalások korai megkezdésének
esélyét, amikor így ír: ".nem tudom garantálni, hogy a mai
viszonyok mellett részünkről erre visszajelzés érkezne."
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. sz.; 35/Res p. 8-13 vagy Papers
and documents II. 42. sz. 47-51. p.
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. sz.; 35/Res, 8. p. vagy Papers
and documents II. 42. sz. 47. p.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo. Nem kimondottan a kétoldalú tárgyalások megkezdése, hanem
az esetleges hoszszabb távú politikai egyezmények megkötése
miatt.
- Idézve ugyanonnan OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. sz.; 35/Res,
8. p., illetve Papers and documents II. 42. sz. 48. p.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo. OL, KÜM. 9-10. p. vagy Papers and documents II. 42. sz.
48. p.
- Uo. OL, KÜM. 10. p. vagy Papers and documents II. 48-49.
p.
- Gróf Teleki miniszterelnök személyével kapcsolatban Beneą
megjegyezte: ".le comte Teleki me fait l' impression d' un homme
éminent." Uo. KÜM. 10. p. vagy Papers and documents II. 49.
- Uo.
- Uo. OL, KÜM., 11. p. vagy Papers and documents II. 50. p.
- Beneą szó szerint a következőket mondta: "Si je di complexité
des questions politiques il va sans dire que des questions dont
vous parlez y seraint comprises." OL, KÜM. 12. p. (itt ez a mondat
aláhúzással kiemelve) vagy Papers and documents II. 50. p.
- Uo. OL, KÜM. 12. p. vagy Papers and documents II. 51. p.
- Szapáry kérdésére, hogy milyen módon zajlik a két kormány
közti, a tárgyalások előkészítéséhez szükséges kapcsolatfelvétel,
Beneą válaszában elárulja, mekkora súlyt fektetett arra, hogy
kapcsolatai és a magyar kormánnyal való tárgyalásai ne kerüljenek
nyilvánosságra: "Non, non, non, pas du tout par les organes
diplomatiques, tout cella travaille avec des dépęches chifrées
sans indépendance momentanée."
- Papers and documents II. 31. sz. 34. p. (The Representative of
the Hungarian Government in Prague, Mr. Tahy, to the Minister for
Foreign Affairs, Count Teleki. Code telegram No. 2. Prague,
January 10, 1921), ahol ez áll: ".he would not preclude the
discussion of territorial questions."
- Papers and documents II. 85. sz. 85-93. p. (Notes of the
unofficial Representative of the Hungarian Government, Count
Szapáry, on his interview with the Czecho-Slovak Minister for
Foreign Affairs, Dr. Beneą, on january 30, 1921. Prague, le 3
février 1921).
- Szabadon idézve a Papers and documents II. 85. sz. 85. p.
alapján.
- Szabadon idézve a Papers and documents II. 85. sz. 85. p.
alapján.
- Uo. 86. p.
- Uo. 87-88. p.
- Uo. 88. p.
- Uo.
- Azért, hogy Gratz külügyminiszter Beneą felszólalása kapcsán
tervezett parlamenti beszéde ne fokozza túlságosan a már amúgy is
feszült helyzetet a magyar parlamentben, Szapáry és Beneą még
megegyezett egy nyilatkozat, illetve Gratznak és a Magyar
Nemzetgyűlés elnökéhez szóló üzenet szövegében, amellyel Beneą
szerette volna Gratz esetleges éles reakciójának élét tompítani. A
szöveg többek között hangsúlyozta: "Il ne faut pas prendre au
pried de la lettre la déclaration de M. le Ministre Affaires
étrangéres." (Papers and documents II. 85. sz. 92-93. p.). Továbbá
Beneą a nyilatkozatban konstatálta a már említett magyarázatát,
hogy miért kellett a szóban forgó beszédet megtartania, és
megismételte a csehszlovák oldal feltételeit a kétoldalú
tárgyalások megkezdéséhez.
- Doslov ministra Beneąe k zahraniční debatě. Tribuna, 1921.
február 1.
- Uo. vagy lásd Beneą magyarázza multkori beszédét. Budapesti
Hírlap, 49. évf. 26 sz. [1921. február 2. 2. p.]
- Papers and documents II. 85. sz. 89. p.
- Uo. 89. p.
- Uo. 90. p.
- Uo. 90. p.
- Uo. 91. p. Gratz Beneą mellett ugyanígy jellemezte Tusart
is.
- Uo. 92. p. A szöveg megjegyzéseiből kitűnik, hogy a magyar
kormány a prágai képviselőjén keresztül azt ajánlotta Beneąnek,
hogy annak római útja alkalmából Olaszországban rendezzék meg a
találkozót. A javasolt időpont február 3. volt. Viszont a
kétoldalú találkozó procedurális kérdéseinek rendezése
szempontjából ez a dátum úgy látszik, túl korainak bizonyult.
- Uo. 92. p.
- Uo.
- Lásd Papers and documents II. 124. sz. 118. p. (Memorandum of
the unofficial Representative of the Hungarian Government, Count
Szapáry, on his interview with the Chief of Cabinet of the
President of Czecho-Slovakia, Chancellar Samal. Karlsbad, February
15, 1921), ahol Szapáry, ©ámal közvetítésével áttadja Horthy
üzenetét Masaryknak, amelyben mielőbbi jobbulást kíván neki.
- Uo. A kéziratot lásd OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. sz.
- Papers and documents II. 135. sz. Code telegram No. 8, 127. p.
(The representative of the Hungarian Government in Prague, Mr.
Tahy, to the Minister for Foreign Affairs, Dr. Gratz. Code
telegram No. 8. Prague, February 21, 1921) vagy OL, KÜM, K 64. 48.
t. 1921. 4. sz.
- Papers and documents II. 140. sz. 132-133. p. (The unofficial
Representative of the Hungarian Government in Czecho-Slovakia,
Count Szapáry, to the Minister for Foreign Affairs Dr. Gratz.
Prague, February 22, 1921).
- Uo.
- Papers and documents II. 157. sz. 177-183. p. (Notes of the
unofficial Representative of the Hungarian Government, Count
Szapáry, on his interview with the Czecho-Slovak Minister for
Foreign Affairs, Dr. Beneą, on February 26, 1921. Prague, février
1921.)
- Uo. 178. p.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- Uo. 179. p.
- Uo.
- Uo.
- Uo.
- A táviratban szó szerint ez áll: "too artificial ('trop
artificiel')". Papers and documents II. 162. sz. 185-187. p. (The
Representative of the Hungarian Government in Prague, Mr. Tahy, to
the Minister for Foreign Affairs, Dr. Gratz. Code telegram No. 9.
Prague, February 27, 1921.)
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. sz. és Papers and documents II.
162. sz. 185-187. p.
- Papers and documents II. 162. sz. 194. p. (The Minister for
Foreign Affairs, Dr. Gratz, to the Representative of the Hungarian
Government in Prague, Mr. Tahy. Code telegram No. 20. Prague,
March 2, 1921.)
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. cs., valamint Papers and
documents II. 181. sz. 198-199. p. (The Representative of the
Hungarian Government in Prague, Mr. Tahy, to the Minister for
Foreign Affairs, Dr. Gratz. Code telegram No. 16. Prague, March 3,
1921.)
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. cs., valamint Papers and
documents II. 196. sz. 209. p. (The Representative of the
Hungarian Government in Prague, Mr. Tahy, to the Minister for
Foreign Affairs, Dr. Gratz. Code telegram No. 19. Prague, March,
1921.) A marcheggi kastély végül is nem lett volna használható,
mivel - amint az kiderült - annak nagy részét rekvirálták. Papers
and documents II. 197. sz. 210. p. (The Minister for Foreign
Affairs, Dr. Gratz, to the Hungarian Chargé d'affaires in Vienna,
Mr. Masierevich. Code telegram No. 77. Budapest, march 8, 1921),
ahol ez áll: ".the meeting could not possibly take place in
Marchegg since the greater part of the castle is requisitioned."
- OL, KÜM, K 64. 48. t. 1921. 4. cs., valamint Papers and
documents II. 199. sz. 211. p. (The Hungarian Charge d'affaires in
Vienna, Mr. Masirevich, to the Minister for Foreign Affairs, Dr.
Gratz. Code telegram No. 85. Vienna, March 8, 1921), ahol ez áll:
"Count Szapáry informs me that the Harrach residence in Bruck
cannot be put in order by March 11. Count Harrach proposes the
14th as the date of the meeting." Érdekes Szapáry megjegyzése a
távirat végén: "Count Szapáry feels that the present moment is
very favourable for the meeting with Mr. Beneą."
- Papers and documents II. 204. sz. 213. p. (The Representative
of the Hungarian Government in Prague, Mr. Tahy, to the Minister
for Foreign Affairs, Dr. Gratz. Code telegram No. 22. Prague,
March 9, 1921) vagy lásd még: AMZV, Telegramy odeslané 1921, 4932.
sz., Beneą távirata a bécsi csehszlovák külképviseletnek 1921.
március 9-én.
- Papers and documents II. 119. sz. 218. p. (The Minister for
Foreign Affairs, Dr. Gratz, to Hungarian Diplomatic Missions
abroad. Circular code telegram. Budapest, March 11, 1921),
valamint AMZV, Telegramy odeslané, č. 4971 - 4994, 1921, Girsa
miniszterhelyettes által a csehszlovák külképviseleteknek, március
17-én és 18-án küldött körtávirat.
- Jugoszlávia esetében az instrukciók arra vonatkoztak, hogy a
képviseleti szerv ilyen esetben hangsúlyozza, hogy: "on a basis of
mutual understanding to establish better neighbourly relations
with the surrounding States, first of all on an economic basis." A
berlini meglepődött reakciók esetében a magyar kormány
képviselőinek arra kellett rámutatniuk, hogy ezzel Magyarország
csak Németország példáját kívánja követni, "who is known to have
established good neighbourly relations with Czecho-Slovakia some
time ago Papers and documents II. 119. sz. 218-219. p. (The
Minister for Foreign Affairs, to the Acting Representative of the
Hungarian Government in Belgrade, Mr. Magyary. Code telegram No.
19. Budapest, March 11, 1921. a The Minister for Foreign Affairs,
Dr. Gratz, to the Minister of Hungary in Berlin, Dr. Emich. Code
telegram No. 26. Budapest, March 11, 1921.)
- Lásd Az 1920. Évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés
Naplója. IX. köt. Budapest, 1921. Az 1920 március 19-i 169. ülés,
81-121. p.
- A hétfői szenzáció. Budapesti Hírlap, 49. évf. 55. sz. 1. p.
[1921. március 13.]
(Cseh eredetiből fordította Bondor
Sándor)
|