Ujváry Zoltán néprajzprofesszor neve nem cseng
ismeretlenül a szlovákiai magyarok körében, hiszen sok olyan
publikáció fűződik a nevéhez, amely a történelmi Gömör megye ma
Szlovákiához tartozó részének népi kultúrájáról szól. Elindítója,
szervezője és állandó résztvevője volt a majdnem két évtizedig tartó
Gömör-kutatásnak. Ő a szerzője a Szülőföldön hontalanul című nagy
sikerű kötetnek, amely a szlovákiai magyarok második világháború
utáni kálváriáját, a Csehországba való deportálást írja le. A
debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem)
Néprajzi Tanszékének professzora 1932. január 25-én született a
gömöri Hét községben, s az idén töltötte be 70. életévét. A
következő beszélgetés a professzor úr születésnapja alkalmából
készült.
- Hogyan került kapcsolatba a
néprajzzal?
- Amikor elkezdtem a nyolcosztályos gimnáziumot
Rimaszombatban, fogalmam sem volt arról, mi a néprajz. Egy alig 400
lelket számláló kis gömöri faluból, Hétből származom. Én voltam az
első tanuló, aki onnan gimnáziumba került. Ilyen tekintetben tehát
teljesen tájékozatlan voltam. A gimnázium első osztályában volt egy
földrajz-néprajz tantárgyunk, így együtt. Életemben először ott
hallottam a néprajzról. Amikor egy országról beszélt a tanár,
elmondta, milyen az ottani lakosság összetétele, mi jellemző rájuk,
tehát a néprajz abban merült ki, hogy ezt ismertették. Számomra
idegen volt az egész, nem nagyon érdekelt, úgyhogy az első
osztályban földrajzból meg is buktam. Az egyetlen rossz osztályzatom
ebből a tantárgyból volt. Így kezdődött tehát az én néprajzos
pályafutásom. Elsősorban az irodalom iránt érdeklődtem, költői
hajlamaim voltak. A háború befejezése után a rimaszombati
gimnáziumból el kellett jönnöm, a harmadik osztályt már Miskolcon
kezdtem. Az irodalmi szakkörben tevékenykedtem a hozzám hasonló
gimnazista fiúkkal. Különböző felolvasóesteket rendeztünk, ahol a
saját verseinket olvastuk fel. Úgy tűnt, hogy az irodalmi pályán
tevékenykedem majd. Érettségi után, 1951-ben a debreceni Kossuth
Lajos Tudományegyetem magyar irodalom szakára nyújtottam be a
jelentkezésemet. Amikor azonban megkaptam az értesítést, hogy
mehetek a felvételi vizsgára, kiderült, hogy nem a magyar, hanem az
orosz irodalom szakra hívtak be. Én most is sokszor elgondolkozom
azon, hogy mertem azt mondani a felvételi bizottságnak, hogy ha én
nem lehetek magyar irodalom szakos, akkor nem is jövök az egyetemre,
mert én magyar irodalom szakos akarok lenni. Megkérdezték, hogy az
orosz miért nem jó, s erre azt feleltem, hogy én nem szeretem az
oroszokat. Szerencsére nem lett belőle bajom, mivel
parasztszármazású gyerek voltam. A parasztszármazású gyerekeket
akkoriban felvették az egyetemre. Befogták a fülüket, a szemüket
behunyták, s miután határozottan azt mondottam, hogy én semmiképpen
nem megyek orosz szakra, így aztán mégis magyar szakra vettek fel.
Én akkor költő akartam lenni. Miután azonban az irodalmi tanszéken a
professzoraimtól irodalomelméletről, esztétikáról stb. széles körű
ismereteket szereztem, rádöbbentem arra, hogy bizony az én
verselésem, költeményeim nagyon messze állnak az igazi költészettől,
esztétikai és egyéb szempontból nem felelnek meg.
- Ekkor került a néprajz közelébe?
- Másodéves egyetemi hallgató koromban az akkori
néprajzprofesszor, Gunda Béla meghirdetett egy folklórórát a
népköltészetről, én eljártam erre az órára, és megszerettem. Tehát
másodéves egyetemista koromban kezdtem a néprajz, pontosabban a
népköltészet iránt érdeklődni, mert a néprajz fogalmával és
tárgykörével tulajdonképpen még nem voltam tisztában, csak a
népköltészettel. Balladákkal, mondákkal, mesékkel, népdalokkal és
hasonló műfajokkal ismerkedtünk az irodalomóra keretében. Ezek
nagyon közel álltak a lelki világomhoz. Egyre inkább ráhangolódtam
erre a tárgyra, aztán minden hasonló, népköltészettel kapcsolatos
órát felvettem, így fokozatosan a néprajz többi ágával is
megismerkedtem. Olyannyira, hogy a szakdolgozatomat is a
népköltészet egyik nagyon szép témaköréből írtam, az Árgírus-mesének
a magyarországi elterjedéséről, az Árgírus-történet kapcsolatáról
stb. Ez a szakdolgozatom nemrégen jelent meg nyomtatásban, mert
annak idején valahogy bekerült az archívumba, s meg is feledkeztem
róla. Amikor a közelmúltban olvastam az Árgírus-históriáról, akkor
döbbentem rá, hogy a szakdolgozatomban, 1955-ben más összefüggésben
már én is megírtam, s eldöntöttem, hogy most én is közzéteszem.
- Az egyetem elvégzése után hogy alakult
pályája?
- Amikor elvégeztem az egyetemet, meghívtak a
miskolci Kilátó című folyóirat munkatársának. Ugyanakkor Gunda
professzor úr felajánlott az egyetem néprajzi tanszékén egy
tanársegédi állást. A két ajánlat közül a tanársegédi állást
fogadtam el, bár nagy kedvem lett volna az irodalmi folyóirathoz is.
De a néprajzhoz már erős vonzalmat éreztem, ehhez valahogy jobban
húzott a szívem. Nem tagadom, hogy döntésemben bizonyos mértékű
hiúság is közrejátszott, hiszen egy egyetemi oktatói állás a
kutatásra nagyobb lehetőséget kínált, mint a folyóirat.
- Tehát Gunda Béla professzornak köszönhetően
került az egyetem néprajzi tanszékére. Milyen kapcsolat alakult ki
Önök között? Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
- Nagyon jó volt a kapcsolatom Gunda professzor
úrral. Együtt jártunk kutatni, mindenhová magával vitt. Akkoriban
Szatmár volt a kutatási területünk, így oda jártunk. Nagyon sok
anyagot gyűjtöttünk. Még egyetemi hallgatóként a népi dramatikus
játékokat is kutatni, gyűjteni kezdtem Szatmárban. Egyik barátommal
és kollégámmal, Ferenczi Imrével együtt bukkantunk rá a farsangi
játékok rendkívül gazdag anyagára. Ezeket összegyűjtöttük, és miután
az egyetemen maradtam, ezt az anyagot feldolgoztuk, majd könyv
formájában is megjelentettük Dramatikus játékok Szatmárban
címmel.
- Milyen volt a kötet fogadtatása szakmai
körökben?
- Ez a munka óriási visszhangot keltett. A
dramatikus népszokásokkal foglalkozó kutatók addig ugyanis azon a
véleményen voltak, hogy magyar népi színjáték már nincs, csak az
egyházi játékok: farsangi játékok, pünkösdi játékok, regölés
imitt-amott esetlegesen. Arra, hogy létezhet ilyen gazdag
színjátékanyag, amilyet mi Szatmárban találtunk, senki sem
számított. Éppen akkoriban írta az egyik német nyelvű néprajzi
folyóiratban Dömötör Tekla, a neves magyarországi dramatikus
játékkutatónk, hogy Magyarországon maszkok nincsenek, s amik vannak,
azok is átvételek a románoktól, ilyenformán tehát színjátékok
sincsenek. S íme, mi pedig ilyen gazdag anyagot publikálunk! Ez nagy
meglepetés és sikerélmény volt, s a későbbiekben ez az eredmény
ösztönzött, hogy ezt a kutatást tovább folytassam és az egész
országra kiterjesszem. Természetesen emellett mással is foglalkoztam
az évek során, de a fő kutatási területem ez volt. Évek múlva aztán
Játék és maszk címmel négy kötetben publikáltam az ide vonatkozó
anyagot, három kötetben az anyagot tettem közzé, a negyedikben pedig
a szintézist.
- Ebben ez időben más témával nem is
foglalkozott?
- Természetesen mással is foglalkoztam, mert a
tanszéken én voltam az első folklorista, tehát mint tanársegéd én
adtam le minden olyan tárgyat, témakört, amely a folklórra
vonatkozott. Ez nagy megterhelést jelentett, de egyben nagy hasznot
is, mert ezáltal minden témába bedolgoztam magam. Arra, hogy egy
órát megtarthassak, mondjuk a népballada témaköréből, egy hétig
készültem, aztán a másik órára másik hetet, és ez így ment tovább.
Minden témakörön alaposan átrágtam magamat. Ennek az általános
tájékozottságnak nagyon nagy jelentősége volt, mert amikor kimentem
a terepre, már tudtam, hogy mit kell kérdezni. Tehát ennek
következtében olyan témákkal is foglalkoztam, amelyek nem tartoztak
a szorosan vett kutatási területemhez. Én például nem értek a
népzenéhez, de gyűjtöttem népdalokat. A zene az egy más dolog, de a
dalok szövegét összegyűjtöttem. Különbséget tudtam tenni az értékes
és értéktelen dalok között, ennek alapján volt bátorságom népdalokat
is gyűjteni. Így született meg 1977-ben a Gömöri népdalok és
népballadák című kötetem, amely azóta már második kiadásban is
megjelent. Ugyanígy sorolhatnám tovább a különböző kutatási témákat.
Például Mátyás király Gömörben címmel jelent meg monda- és
anekdotagyűjteményem, a közelmúltban pedig szólásgyűjteményem. Tehát
majdnem mindegyik témakörből megjelent valamilyen kötetem, kivételt
csupán a mese képez. Amikor Abaúj-Zemplén területén kutatott a
tanszék, akkor Gunda professzor felvetette, hogy nagyon érdemes
lenne felgyűjteni a vadon termő növényeknek a táplálkozásban
játszott szerepét. Én azt mondtam, hogy nagyon szívesen, így ezzel a
témával is foglalkoztam, úgyhogy írtam is egy cikket A vadon termő
növények felhasználása a táplálkozásban az Abaúj-zempléni
hegyvidéken címmel. Aztán felvetődött, hogy a kutakról is érdemes
lenne anyagot gyűjteni, mivel nagyon érdekes építményekről van szó,
így a kutakkal is foglalkoztam, s ezekről is írtam egy cikket.
Amikor a vadon termő növények táplálkozásban betöltött szerepével
foglalkoztam, annyira megkedveltem ezt a témát, hogy amikor Gömörbe
mentem gyűjteni, ott is folytattam. Ekkor fő célom a foklórkutatás
volt, de rádöbbentem, hogy tulajdonképpen milyen érdekes a
szülőföldem, Gömör táplálkozása. Így ott, ahol dalokat gyűjtöttem,
egyúttal a háziasszonyokkal is elbeszélgettem, aztán így fokozatosan
nagyon sok anyag gyűlt össze, s ennek eredményeként született meg a
Népi táplálkozás három gömöri völgyben című kötetem. Tehát így
kalandoztam el más területekre is a folklór területéről. S meg kell
még említenem, hogy a doktori disszertációm a népi kéziratos
könyvekről szólt, ide vonatkozóan is több írásom látott napvilágot,
a kandidátusi disszertációm pedig az agrárkultusz témaköréből való,
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban. Ez
szintén megjelent kötetben. Tehát elmondhatom, hogy elég széles
spektrumú volt a kutatási területem.
- Az ön nevéhez fűződik a Gömör-kutatás
elindítása is. Mikor született az ötlet, hogy a néprajzi tanszék
szervezett keretek közt programszerűen kezdi el kutatni a történelmi
Gömör megye néphagyományait. Gondolom, ebben bizonyára szerepe volt
a professzor úr szülőföld iránti szeretetének is...
- Amikor tanársegéd lettem az egyetemen, a néprajzi
tanszék még nagyon kicsi volt, hiszen l949-ben jött létre, s csupán
Gunda professzor úr és két kutató tevékenykedett itt. Akkor a
tanszék kutatási területe Szatmár volt. Ez a kutatás hoszszabb ideig
tartott, majd amikor befejeződött, átmentünk, Abaúj és Zemplén
megyébe. Ott hosszú éveken keresztül folytattunk kutatómunkát,
egészen a hetvenes évek végéig. Amikor ott is befejeztük a kutatást,
éppen én lettem a tanszékvezető, s új kutatási területet kellett
választani. Korábban is gondoltam már arra, hogy ha a zempléni
kutatásokat befejezzük, akkor át kellene menni gömöri területre.
Gunda professzor úr is támogatta tervemet, de ő már idős kora miatt
nem tartott velünk. A Gömör-kutatás tervének természetesen
emocionális vonatkozása is van, hiszen egy gömöri faluból származom,
jól ismertem gyermekként is ezt a régiót, nagyszüleim a szlovákiai
Gömörben laktak, és én minden nyarat ott töltöttem. Tehát ezek az
érzelmi okok is közrejátszottak a döntésben. Azt szoktam mondani
Csokonai után, hogy minden föld hazája ugyan a jó embernek, de
szülötte tája mindennél előbbre való.
- Úgy tudom, hogy a szervezett tanszéki
Gömör-kutatást megelőzően is megfordult néprajzi gyűjtőúton ezen a
vidéken.
- Igen, én már jártam Gömörbe gyűjteni korábban is.
A tanszéki kutatás keretében diákjainkat évről évre Gömörbe vittük
kutatni. Csodálatos évek voltak ezek, a mai napig a legnagyobb
szeretettel emlékeznek a résztvevők az ott töltött időre. Azt tűztem
ki célul, hogy lehetőleg minél nagyobb területről gyűjtsünk anyagot,
s amikor már nagy mennyiségű anyag gyűlik össze, ebből szintézist
készítsünk.
- A szervezett kutatást megelőzően néprajzi
szempontból mennyire számított ismert területnek Gömör?
- Nagyon kevés gyűjtés volt erről a területről. Az
első világháború előtt azért, mert nem volt olyan sok néprajzkutató
Magyarországon, hogy minden területre eljutottak volna. Az első
világháború előtt csupán néhány rövidebb írás jelent meg Gömörről.
Trianon után Gömör kettészakadt, csak 21 falu maradt Magyarországon,
zömük Csehszlovákiához került. Így a kutatás újra megszakadt, mivel
a határ túlsó oldalára esett Gömör nagy része. Emiatt később is
alig-alig jelent megy egy-két írás Gömörről. A második világháború
után sem változott meg nagyon a helyzet, vasfüggöny nem csupán
nyugaton volt, hanem az ún. demokratikus országok között is, s így
problematikus volt az átjárás. Emlékszem, hogy amikor 1958-ban
ösztöndíjat kaptam Szlovákiába, itt, Debrecenben csodálkoztak a
tanár kollégák, s úgy néztek rám, mintha Ceylonba mentem volna...
Tehát ilyen volt a helyzet kezdetben, a hetvenes években azonban már
enyhült a feszültség, a Gömör-kutatás megkezdésekor pedig már
egészen más volt a légkör.
- Hogyan zajlott tehát ez a kutatás?
- A diákok szakdolgozatukat Gömörről írták, sőt még
a disszertációk is Gömörről íródtak. A gyűjtött anyagnak egy
példányát mindenkitől bekértük, és Gömöri Archívum címmel egy
adattárat hoztunk létre, amelyben a majdnem húsz évnyi gyűjtés
eredményeként mára hatalmas mennyiségű anyag gyűlt össze. Mivel én
dalokat és balladákat is gyűjtöttem, hatalmas dallamanyag is
összegyűlt. Egyébként éppen a közelmúltban játszotta át CD-re a
Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete a magnetofonra
felvett anyagot. Az anyag, amely megjelent a balladás kötetemben,
csupán egy töredéke az általam összegyűjtött anyagnak.
- A szlovák kollégák hogyan viszonyultak a
Gömör-kutatáshoz, hogyan fogadták ezt a kezdeményezést?
- Amikor én először ösztöndíjat kaptam 1958-ban
Szlovákiába, elmentem Pozsonyba, mert jelentkeznem kellett a
minisztériumban. Azért nem a tudományos akadémián, mert egyetemi
oktató voltam. Rögtön közölték velem, hogy kapok egy kísérőt. Én
mondtam, hogy nekem arra nincs szükségem, de hiába tiltakoztam, csak
kísérővel mehettem. Azt is előre meghatározták, hogy hová mehetek.
Különböző szlovák vagy szlovák-magyar városokat jelöltek ki, de a
terepre nem mehettem. Akkor egy hónapot töltöttem Szlovákiában, s
nagyon elkeseredtem, hogy hiába töltöm Szlovákiában az időmet, nem
kutathatok. Már-már leszakadt a lábam, annyi múzeumban voltam, annyi
kiállítást láttam. Azon törtem a fejem, hogyan lehetne a kísérőtől
megszabadulni. Vettem egy nyelvkönyvet, és amikor hazajöttem,
elkezdtem szlovákul tanulni. Amikor aztán egy-két évvel később ismét
Szlovákiába mentem, már tudtam valahogy szlovákul beszélni, úgyhogy
sikerült elhárítanom a minisztériumi tisztségviselőt. Ekkor kezdtem
el tulajdonképpen a Gömör-kutatást, ekkor mentem először falura
gyűjteni a szlovákiai Gömörben.
- Milyen témát kutatott?
- Először népdalgyűjtéssel foglalkoztam, mert azt
gondoltam, ebből nem lehet különösebb probléma, hiszen ha jelentette
is valaki, hogy itt van egy kutató, én nem érdeklődtem, csak
dalolgattunk...
- Térjünk vissza a szlovák kollégákhoz: milyen
volt velük a kapcsolata?
- Mindaddig, amíg nem jelent meg a Gömöri népdalok
és népballadák című kötetem, elmondhatom, hogy jól viszonyultak
hozzám a szlovák kollégák. Olyannyira jól, hogy a Szlovák Néprajzi
Társaság tiszteletbeli tagjává is választottak. Amikor azonban
megjelent az említett kötetem, megváltozott a helyzet. Egy ©vehák
nevű szlovák kolléga, aki abban az időben a Szlovák Néprajzi
Társaságnál töltött be valamilyen tisztséget, azt üzente nekem, hogy
be ne merjem többé tenni a lábamat Gömörbe. Ez meglepett, mert
előzőleg jó barátságban voltunk, még sörözgettünk is együtt, amikor
Pozsonyban voltam. Ján Podolák is tiltakozott, s Gunda Bélának
levelet is írt. Hozzáteszem, hogy én akkor szabad időmben jártam
kutatni Szlovákiába, úgyhogy erről Gunda Béla nem is tudott.
- Mi lehetett ennek az ellenséges viszonyulásnak
az oka?
- Ésszerű magyarázatot erre nem lehet adni, de
tény, hogy megromlott a viszony. Pedig én annak idején felajánlottam
az egyik szlovák kolléganőnek, hogy mi megcsináljuk Gömör magyar
részét, ők a szlovákot, és készítünk egy közös kötetet Gömörről.
Érdekes módon akkor lelkendezett, ezt el kell ismerni. De hogy mi
történhetett, nem tudom, pedig én ezt követően még levelet is írtam
neki, de választ a mai napig nem kaptam tőle. Lehet, hogy
leállították, vagy pedig ő nem akart együttműködni. Mindenesetre
megszakadt a kapcsolat. Neki volt valamilyen kutatása a
földművelésről, ha jól emlékszem. Egyszerűen elzárkóztak az
együttműködéstől, a közös publikálástól. Pedig szép összehasonlító
munkát végezhettünk volna. Nem rajtunk múlott, hogy ez az elképzelés
kudarcba fulladt.
- A Gömör-kutatás kapcsán sok szlovákiai magyar
értelmiségi került kapcsolatba az ott kutató szakemberekkel, többen
azóta el is végezték a néprajz szakot Debrecenben. Az lenne a
kérdésem, hogy mennyire elégedett a Debrecenben végzett szlovákiai
diákok aktivitásával, mennyire váltották be a hozzájuk fűzött
reményeket.
- Bodnár Mónika, aki Tornáról származik, nem vett
részt a Gömör kutatásban, mert az ő kutatási területe a szülőföldje,
a Bódva-völgye volt, nagyon szép eredményeket ért el. Ő lett az
1989-ben megnyílt putnoki Gömöri Múzeum igazgatója. Természetesen
sorolhatnám tovább is, itt van például Tornaljáról Puskó Gábor, ő
éppen most hozott létre egy helytörténeti gyűjteményt Tornalján, és
nagyon szép szakdolgozatot is írt, valamint több néprajzi
vonatkozású írást is publikált már. A gömörszőlősi É. Kovács Judit
megírta Gömörmihályfalva néprajzát. A Gömörben kutató diákok és
kutatók közül többen könyvet is írtak a kutatás befejeztével, vagy
pedig megjelent valamilyen kisebb-nagyobb terjedelmű munkájuk. Tehát
azt mondhatom, hogy boldog lehetek, hogy az egykori diákok, fiatal
kutatók, akikkel együtt dolgoztam, ilyen eredményeket értek el.
Legutóbb egy feledi lány végzett nálunk, Varga Gabriella, neki is
megjelent Feledről egy kis összeállítása. Természetesen mutatkoznak
színvonalbeli különbségek: az egyik jobb, a másik kevésbé. Ezek a
kötetek elsősorban a dokumentáció szempontjából nagyon fontosak. A
baracai Gecse Annabella szintén nálunk végzett, gyönyörű szép munkát
készített a szülőfalujáról. Most is van két nappali tagozatos
diákunk, róluk is csak jókat tudok mondani. Eddig az 1985-ben
indított Gömör Néprajza című sorozatban 55 kötet jelent meg, ebből
18 Gömör szovákiai részének néprajzát mutatja be, s ahogy azt az
előbb is említettem, a szerzők közt diákok és kutatók is találhatók.
- A Gömör-kutatás eredményeinek összegzéseként
tervezett szintézis megjelenése mikorra várható?
- Most jelent meg a Gömör-kutatás szintézisének az
első kötete. Három kötetre tervezem. Az első két kötetben a tárgyi
kultúra, a harmadikban pedig a folklóranyagot tennénk közzé. Ez a
kötet Gömör táji-természeti leírását, valamint történetét
tartalmazza, mivel egy néprajzi monográfia esetében is szükséges a
történeti vonatkozások alapos áttekintése. Gazdasági kérdésekről,
táji tagolódásról, településről és építkezésről szól továbbá az első
kötet. A második kötetben pedig gazdálkodás, vásározás, kerámia,
népi táplálkozás, továbbá népművészeti vonatkozású fejezet is lesz.
Ezt most szerkesztem. A harmadik kötetben különböző folklórfejezetek
lesznek a hiedelmekkel bezárólag.
- Nem említettük még a nagy visszhangot
kiváltott Szülőföldön hontalanul című 1991-ben megjelent kötetét,
amelyben egy olyan témával foglalkozott, amely 1989-ig tabunak
számított: a szlovákiai magyarok Csehországba való
deportálásával.
- Gyűjtőútjaim során az adatközlőkkel sok mindenről
elbeszélgettünk, s mivel Gömör Szlovákiához tartozó falvaiból is
nagyon sok családot sújtottak a Beneą-dekrétumok embertelen
rendelkezései, természetesen ez is szóba került. Egy egykori
deportált visszaemlékezései alapján írtam meg a könyvet, mert úgy
gondoltam, írásban is meg kell örökíteni ezt az eseményt, hogy az
utókor számára is megismerhető legyen. Nagyon örültem, hogy ilyen
sikere lett, 1994-ben csehül, majd 1997-ben a dunaszerdahelyi Lilium
Aurum Kiadó jóvoltából szlovákul is megjelent. Nagyon fontosnak
tartom ugyanis, hogy az olvasók, elsősorban a fiatalabb szlovák és a
cseh olvasók is megismerjék, hogyan is zajlottak valójában ezek az
események. A történelemórákon ugyanis erről nem beszéltek a
tanulóknak, nem ismerhették meg az igazságot.
- Milyen volt a visszhangja a magyar kiadásnak?
És hát volt-e visszhangja a cseh, illetve szlovák verziónak?
- Nagy érdeklődéssel fogadták. A velem beszélők,
telefonálók mindegyike rendszerint azt mondta, hogy eddig semmit sem
tudtak a deportálásról, hiszen arról az előző rendszer mélyen
hallgatott. A pozsonyi nagykövetségen rendezett könyvbemutatón
Miroslav Kusý professzor úr azt nyilatkozta, hogy ő sem tudott
ezekről az eseményekről. A szlovák nyelvű kiadás bemutatását szóban,
majd később írásban is azzal fejezte be, hogy kötelező olvasmánnyá
kellene tenni a szlovák iskolákban, hogy az újkori szlovák
történelemnek ezt a fejezetét is megismerje az ifjú generáció. A
cseh nyelvű kiadás 1994-es megjelenését követően a Magyar Rádióból
tudtuk meg, hogy az egyik ellenzéki képviselő felszólalt a cseh
parlamentben, azt kérdezve, hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen, a
cseheket, a Beneą-kományt elmarasztaló könyv cseh pénzen
megjelenhetett. A rádióban elhangzott hír még tovább növelte az
érdeklődést, velem több interjút, beszélgetést készítettek. Ez a
munkám, amely voltaképpen egy parasztember emlékezése nyomán
született, a nagyközönség körében olyan nagy érdeklődést váltott ki,
hogy én magam is meglepődtem, nevemet ismertebbé tette, mint a
kisebb körre terjedő szakírások.
- Így, a hetvenedik születésnapon,
visszatekintve a több évtizedes munkásságára, a sok publikációra,
tanulmányra, tanári pályájára, mennyire érzi magát elégedettnek,
sikerült-e valóra váltania egykori álmait, terveit? Egyben
megkérdezném azt is, milyen a tervei vannak a jövőre nézve.
- Az ember sohasem lehet elégedett, nekem is még
rengeteg tervem van. Persze már nem biztos, hogy valamennyit meg
tudom valósítani. Szerencsére jelenleg jó egészségnek örvendek, de
nem tudni, meddig élhet az ember. Száz évvel ezelőtt ez a hetven év
is matuzsálemi kornak számított. Tulajdonképpen nem tudni, mikor
szólítja magához az embert a Jóisten. De édesapám is 80 éves elmúlt,
amikor elhunyt, Dankó Imre kedves kollégám most 80 éves, Faggyas
Pista bácsi mindjárt kilencven, Balassa Iván már szintén jóval
elmúlt 80, és még mindig aktívan dolgozik. Nem tudhatjuk, mikor
szakad meg az életünk fonala, de én még nagyon sok mindent szeretnék
megírni.
- Mostanában hogyan telnek napjai?
- Gyakorlatilag az én életem már évtizedek óta nap
mint nap a tudományos munka és az oktatás keretében folyik.
Mondhatnám úgy is, hogy bűvöletében, ha egy kicsit érzelgősebben
akarnám magam kifejezni. Én szinte mindig az egyetemen vagyok, ha
nem, akkor otthon az íróasztal mellett vagy pedig valamilyen
könyvtárban. Szerencsére olyan családi hátterem volt és van mind a
mai napig, amely lehetővé tette számomra, hogy soha nem kellett
semmi mással foglalkoznom, kizárólag csak a munkámmal. Közhelynek
számít, s szokták is nekem mondani az interjúk során, hogy
szerencsés ember vagyok, mert egész életemben azzal foglalkozhattam,
amit szeretek. Ez valóban így van. A nagy témáimat nagyjából
befejeztem, bár soha nem lehet mondani, hogy befejezhető valami.
Mindenesetre én ezeket már nem folytatom. Tehát a népi
színjátékokkal, az agrárkultusszal kapcsolatos kutatásaimat
abbahagytam, a népdalkutatást, balladakutatást, mondakutatást
úgyszintén. Most két évvel ezelőtt új munkába fogtam.
- Elmondaná bővebben, hogy mibe?
- A folklórkutatás történetét 1958-tól évről évre
leadtam a diákoknak. Mindig készültem arra, hogy egyetemi jegyzetet
készítsek ezekből az előadásokból, mert nincs tankönyv, amelyből
tanuljanak, hiányzik a folklórtörténet. Nagyon nagy hiba, hogy mind
ez ideig nem készítette el a magyar néprajztudomány se a tárgyi
néprajz, se a folklór történetét. Én ezt a történetet szeretném
megírni. Kósa László megírta a magyar néprajztudomány történetét, az
intézményes háttér, szervezeti keretek kialakulásának, valamint a
különböző irányzatok formálódásának históriáját, de olyan munka
nincs, amely úgy dolgozná fel a folklórtörténetet, mint ahogyan a
magyar irodalom története is fel lett dolgozva 6 kötetben. Ebben az
Ómagyar Mária-siralommal kezdik és befejezik valahol Pilinszky
Jánosnál, közben végigveszik az összes költőt, írót, jeles
személyiséget. Tehát nekünk is úgy kell áttekintenünk a
folklórtörténetet, hogy valamennyi jeles kutatót bemutassunk. A 19.
század közepéig tulajdonképpen nem beszélhetünk folklórkutatásról,
hiszen a költők, írók végezték a folklórkutatást is. Nem
állíthatjuk, hogy Gaal György, aki az első népmesegyűjteményt
összeállította és összegyűjtötte, néprajzkutató lett volna. Ennek
ellenére mégis szerves részét alkotja a folklórkutatás történetének,
de Faludy Ferenc vagy Szvorényi József munkássága ugyancsak
jelentősnek számít. Szóval úgy tervezem, valamennyi személyiséget
bemutatom, akik valamilyen módon foglalkoztak a folklórral,
eredményeket hoztak, így tudományszakunk számára is jelentős
személyiséggé váltak. Róluk is beszéltem az óráimon, ezeket az
előadásokat most a diákjaimnak jegyzet formájában készítem el, aztán
majd meglátom, hogy hány kötetet sikerül összeállítani. Eddig négy
jelent meg, ezekben Edvi Illés Pál, Zilahy Károly, Greguss Ágost,
Gyulai Pál, Gaal György, Majláth János, Mednyánszky Alajos és
Szvorényi József munkásságát mutatom be. Időben a 19. század végéig
tervezem folytatni a sorozatot. Természetesen a köteteken kívül más
egyéb területtel is foglalkozom, de a fő tevékenységi irányom
ez.
- Az utóbbi években elég sok vita folyt a
néprajz módszereiről. Egy bizonyos kör a néprajzot elavultnak
tartja, a másik oldalon viszont az új szemléletmódot fogadják
bizalmatlanul. Ön hogyan látja a néprajz jövőjét, mennyire szükséges
a megújulás? Olyan nézetek is vannak, hogy lassan már nem lesz mit
kutatni, a paraszti társadalom mint olyan szinte már teljesen
felbomlott.
- A néprajz soha nem fog kimúlni, hogy így fejezzem
ki magam. A néprajztudományra szükség lesz mindaddig, amíg emberi
közösségek és falusi, ill. kisebb-nagyobb társadalmi közösségek
lesznek. Aki azt gondolja, hogy néprajz csak addig van, amíg van
fenőköves kasza vagy szekér, avagy amíg sulykolóval mosnak a
patakon, az nagyon téved. A kultúra nem statikus, a kultúra
állandóan mozgásban van. Hadd említsek egy példát: a 19. század
végén jelent meg a kasza. Addig sarlóval arattak. Tehát a kasza
ekkor modern eszköznek számított, mégsem húzták meg a vészharangot,
hogy akkor már vége a népi kultúrának, mert nem sarlóval aratnak. Ma
a kaszára úgy tekintünk, mint egy népi objektumra, holott ez egy
modern dolog. Minden relatív. Azzal, hogy most kombájnnal aratják a
gabonát, még nincs vége a kultúrának. Nincs vége, mert nem az a
lényeg, hogy primitív vagy nem primitív az eszköz, hanem az a
társadalom az érdekes, amelyet vizsgálunk, és amely történetesen
mezőgazdasági tevékenységet folytat.
- Tehát a néprajzi kutatás nem vonatkozhat
csupán a paraszti társadalomra, a falura, az archaizmusok
kutatására, hanem másfajta közösségek, más témák, akár a mindenapi
élet vizsgálata is képezheti a néprajz tárgyát?
- Természetesen. Az az életmód, ahogyan élnek az
emberek. Ez az életmód lehet egy modernebb mód is, a modernebb
életmódot is vizsgálnunk és kutatnunk kell. Mindig vizsgálhatjuk,
hogyan élnek az emberek, hogyan viselkednek, a közösség tagjainak
milyen az egymáshoz való viszonya stb. Milyen például egy mostani
lakodalom. Ez is modern, de ez a mostani társadalomra jellemző, mert
ez produkálja ezeket a szokásokat, tehát ezek ugyanúgy vizsgálandó
dolgok. Az utóbbi időben nagyon sok régi szokást újítanak fel,
természetesen ezek nem mostani szokások, de valamilyen módon részei
lettek napjaink kultúrájának is. Ha messzebbre mennék, akkor azt
mondhatnám, hogy egy nagy bérház közösségének vagy egy lépcsőház
lakosainak az életét is izgalmas vizsgálni. Az Amerikai Egyesült
Államokban más keretek között alakult ki és fejlődött a
néprajztudomány, ott másképpen is nevezik. Ott a gazdaságoknak más
volt a struktúrája, ott nem jöttek létre parasztgazdaságok, hanem
farmergazdaságok működtek. Ott is ugyanúgy vizsgálják a
farmergazdaságok működését, de ott antropológiának nevezik a
néprajzot. A vizsgálati módszere azonban ugyanaz, mint a néprajzé,
csak más közegeket vizsgál. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk,
hogy ahány ország, annyiféle elnevezése van a néprajznak, hiszen
amit nálunk néprajznak neveznek, az Franciaországban etnológia. A
lényeg nem nagyon különbözik, csupán az elnevezés, hiszen a néprajz
módszereivel ugyanúgy vizsgálhatjuk például a médiák hatását a
mindennapi kultúrára, mint valamelyik népszokást.
- Tehát annak a bizonyos tizenkettedik órának az
emlegetése Ön szerint is alaptalan? Azáltal, hogy az a parasztság -
amely létrejöttekor meghatározta a néprajz tárgyát - szinte már
teljesen eltűnt, a néprajzkutatásra mint a társadalomtudományok
egyikére továbbra is szükség van?
- Nemcsak addig marad meg a néprajz, amíg bő gatya
van. Ezek félreértések, téves gondolatok. A magyar néprajztudomány -
ugyanúgy, mint a világ sok más országában is - hatalmas mennyiségű
anyagot gyűjtött össze. Ha a néprajztudomány már semmi mást nem
csinálna, csak ezt az anyagot elemezné, összehasonlítaná, ez is
évtizedekig tartó munka lenne. Hogy a kutatók milyen munkát
végeznek, az nem attól függ, hogy néprajznak vagy antropológiának
nevezik az általuk művelt tudományágat, hanem attól, mennyire
képesek leírni és értelmezni egy kulturális jelenséget. Amíg létezni
fog az emberi társadalom, a néprajznak is lesz kutatási
tárgya.
- Úgy gondolom, hogy ez végszónak is nagyszerű,
így hát megköszönöm a beszélgetést és befejezésként még jó néhány
termékeny évtizedet, erőt és egészséget kívánok Önnek!
Ujváry Zoltán önálló kötetei:
- Népdalok és balladák egy Al-dunai székely közösségből
(Debrecen, 1968);
- Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
(Debrecen, 1969, 1981);
- Ej haj, gyöngyvirág. Virág a magyar népi kultúrában (Debrecen,
1972);
- Varia Folkloristica. Írások a néphagyomány köréből. (Debrecen,
1975);
- Gömöri népdalok és népballadák (Miskolc, 1977);
- Szállj el, fecskemadár. (Debrecen, 1977, Budapest, 1980);
- A temetés paródiája. Temetés és halál a népi játékokban
(Debrecen, 1978);
- Népszokások és népköltészet. Válogatott tanulmányok (Debrecen,
1980);
- Népszokások és színjátékok (Debrecen, 1981);
- Játék és maszk. I-IV. köt. (Debrecen, 1988);
- Menyecske a kemencében. Világjáró palóc adomák és huncutságok
(Budapest, 1986);
- Fejezetek Gömör folklórjához (Debrecen, 1986);
- Gömöri népballadák [Holló László illusztrációival] (Debrecen,
1987);
- Adomák Gömörből (Debrecen, 1988);
- Állatmaszkok (Debrecen, 1989);
- Dramatikus népszokások (Debrecen, 1989);
- Folklór írások (Debrecen, 1990);
- Farsang (Debrecen, 1990);
- Mátyás király Gömörben. Mondák, anekdoták a néphagyományban
(Debrecen, 1990, 2. kiadás);
- Népi táplálkozás három gömöri völgyben (Debrecen, 1991);
- Szülőföldön hontalanul. Magyarok deportálása Csehországba
(Debrecen, 1991, Pozsony, 1991, Debrecen, 1996);
- Bezdomovcem ve své vlasti. Deportace Maďarů do Čech (Praha,
1994);
- Bezdomovcom v rodnej zemi. Deportácia Maďarov do Čiech
(Dunajská Streda, 1997);
- Farsangi népszokások (Debrecen, 1991);
- Népdal, színjáték, honismeret (Debrecen, 1992);
- Születéstől a halálig (Debrecen, 1993);
- Kapcsolatok és párhuzamok. Tanulmányok, előadások (Debrecen,
1994);
- Huncut adomák Gömörből (Debrecen, 1995);
- Miscellanea I. (Debrecen, 1995);
- Egy földműves szólásai és közmondásai (Debrecen, 1996);
- Micellanea II. (Debrecen, 1996);
- Népi színjátékok és maszkos szokások (Debrecen, 1997);
- Huncut adomák Gömörből (Debrecen, 1998);
- Folklór az Ördögi kísértekben (Debrecen, 1999);
- Miscellanea. Pályarajzok, megemlékezések, megnyitók (Debrecen,
1999);
- Folklór fejezetek Gömörről (Debrecen, 2000);
- Szólásgyűjtemény (Budapest, 2001);
- Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002).
Társszerzős kötetek:
- Farsangi dramatikus játékok Szatmárban (Ferenczi Imrével -
Debrecen, 1962, 1990);
- Hajdúsági farsang (Béres Andrással - Debrecen, 1982);
- Két fazekas falu Gömörben (Szalay Emőkével - Debrecen, 1982);
- Dalol Kocsis Julianna (Dévainé Kluka Adriennel - Debrecen,
1990).
Ujváry Zoltán (L. Juhász Ilona felvétele)
Az interjút L. Juhász Ilona
készítette
|