Tanulmányunk - amely egy nagyobb, a felvidéki
magyarság gazdaságtörténetét vizsgáló munka része - a magyar és a
német nemzetiségi pénzintézetek két világháború közötti történetének
egyik alfejezetével, a bankegyesületi szervezkedés mozgatórugóival,
kiváltó okaival és intézményes megvalósulásával foglalkozik.
Valójában az egyesülettörténeti vademecum határozza meg dolgozatunk
"történetmondását". A tárgyalt témakör megközelítésére az alábbi
írás csak egy lehet a megközelítési és értelmezési stratégiák közül.
Bízunk benne, hogy munkánk a feledés homályából végre a történészi
kutatások tárgyává teheti az első Csehszlovák Köztársaság etnikai
alapon szerveződő kisebbségi részvénybankjainak historikumát.
1. A gazdasági dezintegráció és hatásai
Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain megalakuló
utódállamok politikai és államnemzeti önállósulásuk biztosítékát a
gazdasági és pénzügyi függetlenedés minél korábbi megvalósításában
látták. Az 1918-1919 folyamán lezajló elkülönítési-elkülönülési
szándékok, amelyek a múltbeli viszonyok természetes és szerves
folytonosságának nem szenteltek figyelmet, a már kialakult
közgazdasági erőpontokat tudatosan negligálták. Ezek együttesen
kedvezőtlenül befolyásolták a térség első világháború utáni
gazdasági konszolidálódásának és kibontakozásának lehetőségeit. A
kelet-közép-európai régió államainak autarkiás, védővámos jellegű
kereskedelmi politikája a kölcsönös politikai bizalmatlanság
tükörképének tekinthető. /1/
Csehszlovákia 1918. október 28-i megalakulása
gazdasági téren igényes feladat elé állította a prágai kormányzati
tényezőket. Az egységes munkaerőpiac mind a volt birodalom nyugati
részein, mind a történelmi Magyarország északi-északkeleti
területének helyén megszűnt. /2/
A cseh-morva-sziléziai tartományok pénzügyi
központja Bécs maradt. Ezen mit sem változtatott az a tény, hogy
Prága az 1910-es években - Csehországon belül - komoly gazdasági
központtá nőtte ki magát. Az osztrák tőke domináns szerepe az egyre
jobban erősödő cseh banktőke ellenére meghatározó volt.
Ezek a területek a múltbeli erőteljes iparosodási
hullám következtében a háború elejére agrár-ipari jellegűvé váltak.
A gazdasági pozíciók átvételére a cseh gazdasági elit - a politikai
befolyásolás érvényesítésével - nosztrifikálási programot hirdetett
meg, amely a közgazdaság összes ágazatára kiterjedt. /3/
Szlovákia és Kárpátalja specifikus jelleggel az
impériumváltás idején agrár jellegűnek számított, kisebb iparosodási
gócpontokkal. A volt felső-magyarországi területek gazdasági és
pénzügyi kapcsolatai már hagyományosan Budapest felé irányultak. A
nagyon szoros összeköttetések és egymásrautaltságok megszakítása
válságos helyzetbe juttatta az elcsatolt területeket. Emellett a
hitelszervezeti rendszer fejlődése is másként alakult. Nem a
differenciált és specializálódott, többszintű bankstruktúra alakult
ki, mint a cseh területeken, hanem lényegében részvénytársasági
alapon működő letéti bankok (takarékpénztárak) és hitelszövetkezetek
működtek. /4/
Leszögezhetjük, hogy az eltérően fejlődő nyugati és
keleti területek gazdasági egységesítése volt az egyik legnagyobb
gondja az új államnak. Az eltérő közjogi és kultúrtörténeti
sajátosságok tovább színezték a problémakört. /5/
2. Nemzetiségi bankmegoszlás
Nemzetiségi szempontból Szlovákiában szlovák,
magyar, német, illetve csak erre a területre jellemző magyar-német
vegyes intézeteket, míg Kárpátalján magyar, magyar-német és ruszin
pénzintézeteket különböztethetünk meg. A magyar nemzetiségi
pénzintézeteket a magyarok által lakott vidékeken és a
szórványszigeteken találhatjuk.
Külön kategóriába sorolhatók az etnikailag
egységes(ebb) zipser régió német intézetei. Belső ügyviteli nyelvük
csak a német volt, míg az ún. Hauerland területén - ahol a németség
nem alkotott kompakt egészet - vegyes ügyviteli nyelvet
használhattak. Jelentősek voltak a pozsonyi német részvénybankok,
melyek a város tradicionális német és "pressburger" voltáról
tanúskodtak, valamint említést érdemelnek a Pozsony környéki német
szórványterületek kis intézetei is.
A nagyszámú magyar-német bankra szerintünk az
ügyviteli nyelv bilingvizmusa volt jellemző. Emögött a helyi
társadalmakban szervesen kifejlődött többrétegű, tartalmában és
megjelenési formáiban változatosságot mutató magyar-német városlakó
polgári középosztálybeli identitástartalmak szimbiózisa húzódhat
meg. /6/ Nem kellőképpen hangsúlyozott tény, hogy az 1919-1938
közötti szlovákiai pénzügyi életre a szlovák-német-magyar
többnyelvűség volt jellemző. A hatalomváltás után a hivatalos cseh
és szlovák nyelvű rendeletek útmutatásaihoz kellett alkalmazkodniuk
a kisebbségi bankoknak. Ettől kezdve jelentették meg mérlegeiket és
zárszámadásaikat három nyelven./7/
3. Az adatok tükrében
Továbbiakban a szlovákiai és kárpátaljai
pénzintézetek nemzetiségi megoszlását és néhány mérlegtételét
mutatom be. /8/
1. táblázat. Szlovákia részvénybankjai
nemzetiségük szerint és néhány mérlegtételük 1920-ban (1000
Kč)
A - nemzetiség, B - a pénzintézetek száma, C - az
alap- és a tartaléktőke összege, D - a takarékbetét és a folyószámla
összege, E - váltók
Az adatok világosan jelzik a szlovák intézetek
előretörését, tőkeerejük növekedését. A magyar és a magyar-német
bankok nagy számuk ellenére az alap- és a tartaléktőkék tekintetében
messze elmaradtak a szlovák bankoktól. Emögött a szlovák
pénzintézetek következetes alaptőke-emelési akcióinak
keresztülvitelét figyelhetjük meg.
A cseh és a szlovák pénzintézetek 1918 októbere és
decembere között összesen 74 millió koronával növelték alapjukat,
1919-ben 500 millióval. Ebben az évben a jegyzett 26 bank között 7
szlovákot találhatunk, míg a többi nemzetiségi intézet közül egyet
sem. A legjelentősebb szlovák részvénybank, a Slovenská banka 20
millióra emelte alaptőkéjét, de ezzel is csak a 9. helyet foglalta
el a sorrendben (az első a cseh ®ivnostenská banka volt 120 milliós
növeléssel). Rajta kívül megemlíthetjük még a Zvolenská µudová
bankát (9 millió), míg a további 5 intézet jelentéktelenebb
összeggel szerepelt. Expanziójuk 1920-ban is folytatódott: a
Slovenská banka 30 millióra, a Zvolenská µudová banka 12 millióra, a
Tatra banka 3 millióra emelte tőkéjét. /9/
A magyar pénzintézetek komoly problémáját képezte a
tőkeemeléshez való állami engedély kieszközlése. Nehéz pénzügyi
helyzetük és kialakulatlan kapcsolataik a kormányzati szervekkel
nehezítették érdekeik érvényesítését. Gyakorlati térvesztésük ezzel
kezdődött. Tőkeemelési kísérleteikre szórványos esetekben 1920-tól
figyelhetünk fel. /10/ Nagyobb szabású növelést csak a Dunabank
hajtott végre, amikor 1920-ban 2 millióról 10 millióra, majd
1921-ben 15 millióra emelte tőkéjét. /11/ Nagy jelentőségű, de
viszonylag alacsony összegű növeléssel szerepelt a Pozsonyi I.
Takarékpénztár. Ezt a kormányhatóság részéről először nem
engedélyezték, akadályozták a keresztülvitelét, ám végül 5 millió
koronában (1,6 millióról) maximálták. /12/
A nem szlovák intézetek tehát alaptőke-emeléseiket
csak alacsonyabb mértékben valósíthatták meg, így a szlovák
bankokkal nem állhatták a versenyt. Tevékenységüket nehezítette
az 1919. december 22-i kormányrendelet, amely rendkívüli
intézkedéseket foganatosított azon pénzintézetekkel szemben,
amelyeknek a pénzügyi helyzete a behajthatatlan külföldi követelések
és a nagy hadikölcsön-állomány miatt válságosra fordult. Az új
betétek elfogadását a kormány a rendeletre hivatkozva megtilthatta,
vagy külön kezelésükre adhatott utasítást. /13/
Az állam a szóban forgó rendelettel a bankszektor
stabilizálását próbálta elérni, amelyet azonban a teljesen immobil
magyar és német intézetek elhibázott beavatkozásként értékeltek. A
korabeli vélemények elhibázottnak tartották az állami felügyelet és
ellenőrzés ilyen fajta kiterjesztését, az intézeti autonómia
megnyirbálását. Önkritikus nézőpont szerint azonban a magyar bankok
felelőtlen pénzügyi politikája nem vette figyelembe a rendelet
következményeit. /14/
A szlovák pénzintézetek takarékbetét-állományának
növekedését elősegítették az amerikai szlovákok megtakarításai,
pénzküldeményei. Ezek nem szlovák bankokban való elhelyezését
rendelet tiltotta, melyet 1920-ban - a magyar és a német bankok
"nehezményezésére" - hatályon kívül helyeztek. Úgy gondoljuk, hogy
ezen öszszegek áramlási céljai továbbra is a cseh és a szlovák
bankok maradtak. /15/
Bankkörökben az általános szlovákiai helyzet
elemzésekor a nagymértékű takarékbetét-csökkenést a lakosság
bizalmatlanságával magyarázták. A cseh intézetek jelentős összegeket
kötöttek le, de ezek elsősorban a felsőbb rétegek betétei voltak. A
középosztály és a kisemberek a tezaurálás mellett döntöttek. Ez
kedvezőtlenül befolyásolta a kisebb hitelintézetek betétállományának
alakulását 1919-ben.
A bankok közül csak háromnak sikerült növelnie ezen
idegen tőkék összegét, amelyek közül az egyik magyar intézet volt.
Válságukat az is előidézte, hogy 1919 elején, amikor nagy pénzbőség
uralkodott, nem mérték fel reálisan a lehetőségeket, így a
pénzlebélyegzéskor a kifizetéseket - a fellépő pénzszűke
következtében - kénytelenek voltak megtagadni. Ez az ügyfelek
bizalmatlanságát váltotta ki, akik ezt követően jelentős összegeket
helyeztek el a cseh és a szlovák pénzintézeteknél. /16/
2. táblázat. Kárpátalja részvénybankjai
nemzetiségük szerint és néhány mérlegadatuk 1920-ban (1000
Kč)
A - nemzetiség, B - a pénzintézetek száma, C - az
alap- és a tartaléktőke összege, D - a takarékbetét és a folyószámla
összege, E - váltók
Az 1918 utáni gazdasági válság nagy vesztese
Kárpátalja lett. A terület a gazdasági-pénzügyi vérkeringéstől
teljesen elszigetelődött. Perifériára szorulásának legszembetűnőbb
jele volt, hogy még 1920-ban is kétféle pénznemet, a csehszlovák
koronát és az Osztrák-Magyar Bank ún. kék bankjegyeit használták. A
magyarországi pénzlebélyegzés tovább mélyítette a válságot.
Kárpátalja szinte két különálló részre szakadt: Ungvár és
környékére, amely Kelet-Szlovákia és Kassa felé gravitált, s
gazdaságilag is fejlettebb volt, valamint Munkács és vidékére,
amelynek hátrányos helyzete mindjobban fokozódott.
1920-ban küldöttség tolmácsolta Prágában a fonák
állapot súlyos gazdasági hatásait, de gyakorlati változásokra nem
került sor. A pénzek hivatalos árfolyamát 1:4 arányban állapították
meg, de a vagyonadó törvényi elfogadása után ez 1:10-re
változott.
A bankintézetek nem tudtak pénzügyi kapcsolatokat
kialakítani a szlovákiai területekkel, mert hivatalosan nem
állapították meg, melyik pénzfajta használható (pl. a betétek
visszafizetésénél). Immobilitásuk a Magyarországon található tőkék
és hadikölcsöneik következménye volt. Üzleteik csak az árulombardra
redukálódtak, illetve rövid lejáratú, magas kamatozású hiteleket
nyújtottak. Hitelhiányban szenvedtek, mert az Osztrák-Magyar Bank
munkácsi fiókja már nem tudta betölteni szerepét. A valóságos
veszteségeket képtelenek voltak felmérni, hiszen az áttekinthetetlen
pénzügyi viszonyok nem tették lehetővé a mérlegkészítést. /17/
Kárpátalja adatai (Szlovákiával összehasonlítva) a
nemzetiségi pénzintézetekre vonatkozóan katasztrofálisak. A régi
alapítású kisbankok a pénzlebélyegzés következetlen végrehajtása
következtében megrendültek, a cseh és a szlovák intézetek fiókjaival
szemben pedig hátrányos helyzetbe kerültek. Az 1920-as évek elején
több bank kénytelen volt beszüntetni tevékenységét és felszámolni
magát. 1923-ra már csak 20 kisebb magyar bank fejtett ki
tevékenységet. Tőkeerejük gyengeségét mutatja az is, hogy öt évvel a
hatalomváltás után nem volt működő fiókintézetük. A cseh, a szlovák
és a ruszin bankok mellett csak egy magyar pénzintézet rendelkezett
fiókokkal és expozitúrákkal. /18/
4. Bankszolidaritás és érdekvédelem
Az impériumváltással egyidejű gazdasági válságra,
összeomlásra adott válaszreakcióként értelmezhetjük a szlovákiai és
kárpátaljai pénzintézetek intézményes összefogására tett
kísérleteket, melyek 1919 folyamán konkrét lépésekben nyilvánultak
meg.
Elméletileg a krízis egymáshoz közelíthette a
homlokegyenest eltérő szlovák, magyar és német bankérdekeket. A
problémák sokasága, összetettsége közös kapcsolódási pontok
kialakulását eredményezhette. A valóságban azonban a politikai és a
nemzeti szempontok negatívan befolyásolták az ilyen jellegű szakmai
kezdeményezéseket.
A Szlovákia és Kárpátalja területén megnyilvánuló
bankszolidaritás egyáltalán nem volt elszigetelt jelenség, hiszen a
cseh történelmi országrészekben szintén ez idő tájt alakultak meg a
pénzintézetek egyesületei, érdekvédelmi és érdekérvényesítési
csoportosulásai. Létrejöttükben több alapmotívum játszott fontos
szerepet: a szakmai irányultság, az intézményi autonómia megőrzése
és erősítése, illetve a nemzetiségi hovatartozás.
Csehországban 1917-ben alapították a Csehszlovák
Bankok Szövetségét (Svaz československých bánk), amely a két
világháború közötti Csehszlovákiában a legbefolyásosabb cseh bankok
kartelljeként működött. 1919-ben multinacionális jelleget kapott a
német intézetek és egy szlovák bank belépésével. /19/ A Csehszlovák
Takarékpénztárak Szövetsége (Svaz československých spořitelen)
1920-ban jött létre. /20/
A német takarékpénztárak még a századelőn, 1903-ban
alapították egyesületüket. 1919-ben - felismerve a német nemzetiségi
intézetek potenciális erejét - a cseh, a morva és a sziléziai
területeken találhatók közös szervezetben tömörültek. /21/
Végeredményében Magyarországon is hasonló folyamat
játszódott le. A Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége
1903-ban alakult meg. 1910-ben Pénzintézetek Országos Egyesületévé
(POE) változott. 1918. november 17-én a Takarékpénztárak és Bankok
Egyesületét (TÉBÉ) a legnagyobb budapesti intézetek hozták létre.
1928-ban a POE-val egyesült. Tevékenysége sokban hasonlított a
csehszlovák bankok szövetségének működéséhez. /22/
Érdekes módon - az akkori szlovák nemzeti mozgalom
pénzügyi aspirációit, bankügyi pozíciószerzési igyekezetét jelző - a
Szlovák Pénzintézetek Szövetségét (Sväz slovenských peňaľných
ústavov, a továbbiakban: SZPSZ) még a történelmi Magyarország
fennállása idején alapították. 1910. szeptember 11-én a
liptószentmiklósi összejövetelen merült fel a szlovák nemzetiségi
pénzintézetek közös összefogásának a gondolata. Azonban az egyesület
létrehozása, a szervező munkálatok elindítása és az érdekelt
intézetek közti egyeztetés lassan haladt előre. Az 1912. október 6-i
turócszentmártoni értekezlet sem mondta még ki a megalakulást.
Az alakuló közgyűlésre 1915. december 17-én került
sor a Turócszentmártoni Takarékpénztár (Martinská sporiteµňa)
székházában, melyen a szlovák politikai és gazdasági elit vett
részt. Az egyesület szövetkezeti formában alakult meg, a
nyereségorientáltság nem tartozott a kiemelt céljai közé. A
közgyűlésen nyolc szlovák pénzintézet képviseltette magát (Martinská
sporiteµňa, Hornouhorská banka Tatra, Ruľomberská úverová banka,
Ruľomberská µudová banka, Zvolenská µudová banka, Krupinská
sporiteµňa, Pomocnica úverná banka v Brezne, Novomestská µudová
banka). A tisztviselő-választások visszatükrözték a szlovák
nemzetiségi társadalmon belüli vezető személyiségek súlyát.
Az egyesület elnökéül Matúą Dulát, a Martinská
sporiteµňa vezérigazgatóját választották. Az alelnök Vladimír
Makovický, a Rózsahegyi Hitelbank (Ruľomberská úverová banka)
igazgatója lett. Az igazgatóságban a következők foglaltak helyet:
Cyril Kresák (Hornouhorská banka Tatra), Andrej Hlinka (a
Ruľomberská µudová banka igazgatója), Július Vanovič (a Hornouhorská
banka Tatra ügyésze). A titkári teendőket Viliam Pauliny látta el.
Az egyesület hivatalos sajtóorgánuma a Národnie noviny lett. A
cégjegyzékbe 1915. december 29-én vették fel. /23/
A szlovák bankok számára az 1918-as nagy horderejű
politikai változás egészen új távlatokat és lehetőségeket nyitott. A
magyar bankpozíciók átvételére, fokozatos nacionalizálásukra a
szlovák bankelit már 1918-1919 fordulóján készen állt. Ez azonban -
az állandóan új eseményekkel telített időszakban (egyezkedések a
magyar kormánnyal, a felső-magyarországi katonai események és
gazdasági következményeik) - inkább csak elméleti alapokon,
pontosabban újra és újraformálódó elképzelésekben, retorikus
szólamokban nyilvánult meg.
A hatalomváltás idején nem volt egy olyan
kidolgozott gazdasági és azon belül egy pénzügyi tervezet, amelyre
támaszkodhattak volna. A cseh burzsoáziának ellenben már 1918
második felében kész program állt a rendelkezésére az új
államalakulat közgazdasági alapjainak lerakásakor, így mozgásterét
jelentősen meg tudta növelni. /24/
Maga az SZPSZ sem tudta - de az áttanulmányozott
forrásanyag tükrében úgy fest, nem is akarta - betölteni azt az
irányító és tanácsadó szerepet, melyre 1918-1920 között a
katasztrofális gazdasági helyzetbe jutott szlovákiai és kárpátaljai
közgazdasági tényezőknek, különösen a részvénybankoknak -
nemzetiségre való tekintet nélkül - szükségük lett volna.
Az 1910-es évek közepén az egyesület megalakítása
azt jelezte, hogy a szlovák bankvezetők felismerték az egységes,
nemzetiségi-etnikai alapú szervezkedés szükségességét. Az első
világháború után is ez maradt az egyetlen kohéziós tulajdonsága.
Csak a szlovák intézetek tartoztak a kötelékébe, számuk 1918-ban 33
volt. /25/ Egy, a "nemzetiségek felett álló" országos hatáskörű
bankegyesület szerepére nem volt predesztinálva.
Az államfordulat utáni kaotikus közgazdasági
viszonyok, az illetékes döntéshozó hatalmi szervek áttekinthetetlen
rendelkezései, a magyar fővárostól való függetlenedés igyekezete, a
teljes összeomlás veszélyében élő bankszektor megrázkódtatásai
tanácstalanságot és elbizonytalanodást szültek.
Szlovákia és Kárpátalja magyar és német
pénzintézetei válaszúton álltak. Elsősorban a gazdasági élet
politikai és nacionalista felhangokkal való telítettsége
determinálta helyzetüket. A gazdasági összeomlás, a csehszlovák
katonai megszállás, majd a harci események összességében lehetetlen
helyzetet teremtettek: budapesti összeköttetéseik megszakadtak,
ottani követeléseik behajthatatlanná váltak, a felső-magyarországi
területeken formálódó új hatalmi szervek pedig nem tekintették őket
megbízható partnernek.
Önszerveződésük első jele az az 1919. szeptember
14-i nagygyűlés volt, amelyre a Winter család által európai hírű és
rangú fürdővárossá emelt Pöstyénben került sor. Az Érsekújvári
Takarékpénztár által kezdeményezett találkozón 102 magyar és német
pénzintézet képviselője jelent meg. /26/
Itt a bankok helyzetét súlyosan érintő
problémakörök megtárgyalására került sor: az értékpapírok
biztonságának és a valutáris veszteségek megakadályozásának módjai,
a budapesti követelések érvényesítése és terv kidolgozása annak
végrehajtására, a már külföldre került tőkék hazahozatala és az ott
deponált értékpapírok kérdésének ügyei szerepeltek a napirendi
pontok között. A felállított szakmai bizottság feladata lett a
megoldási módok kidolgozása és ezen szakkérdések további vizsgálata.
/27/
A bizottság prioritásai között a hadikölcsönök és
az állami pénztárjegyek általános és teljes beváltását, a
valutaveszteségek állami kompenzálását, illetve a készpénz- és
hitelhiány rendezését találhatjuk. Feladatát az SZPSZ irányában való
kapcsolatteremtésben, valamint - ami jelentőségénél és súlyánál
fogva többet jelentett - a központi pénzügyi körökkel szükséges
kommunikáció megteremtésében és fenntartásában határozták meg.
Elkülönítették azokat a problémákat, amelyek különleges fontosságúak
voltak. Ezek megoldását az erőteljes állami szerepvállalástól,
többek között követeléseik behajtásától, az állami hitelnyújtástól,
valamint a visszleszámítolási hitelnek az Osztrák-Magyar Bank által
régebben folyósított öszszegben történő biztosításától remélték.
/28/
A pöstyéni bankankét kedvező és élénk visszhangra
talált az intézetek körében. 1919 novemberében az érdekvédelmi
mozgalomhoz csatlakozott bankok száma már 151 (!) volt. A tagok
járulékfizetésre lettek kötelezve. Mindegyik megkezdett 1 millió
hadikölcsön után 200 Kč-t fizettek. A pénzösszegek begyűjtő helye a
két háború közti korszak egyik legstabilabb intézete, a Pozsonyi I.
Takarékpénztár lett. /29/
5. Pénzügyi problémák és kiútkeresés
Az állandó bizottság külön ülése 1919. szeptember
29-én a magyar és a német pénzintézetek egyik legégetőbb kérdésével,
a hadikölcsönök teljes visszafizetésével foglalkozott. /30/ Az
1920-as évek ezen üggyel kapcsolatos memorandumainak, javaslatainak
és tervezeteinek gyökere idáig nyúlik vissza. Ekkor döntöttek az
erőteljes - sok esetben a propagandisztikus szólamokat sem mellőző -
érdekérvényesítés mellett.
Az első világháború alatti magyarországi
hadikölcsönjegyzés sikerességének alapját az állam iránti bizalom
jelentette. A kötvények jegyzésének megvoltak mind a kereskedelmi
(megtakarítás, lombardírozás), mind a lélektani (patriotizmus)
összetevői. /31/ Összesen nyolc alkalommal bocsátottak ki
hadikölcsönkötvényeket, melyeknek jelentős része lombardírozásra
visszakerült az Osztrák-Magyar Bankhoz. A jegybank a tulajdonosoknak
kötvényeik névértékékének 75%-áig nyújtott hitelt. /32/
A dualista államszerkezet széthullásával az
Osztrák-Magyar Bank monopóliuma is köddé vált. 1918-1919 fordulóján
Csehszlovákia pénzügyi lépései (a hadikölcsönkötvény-lombard
megtiltása, majd a pénzelkülönítés és a jegybanki funkciókat
betölteni hivatott Bankhivatal megalakulása) az elkülönülő
államszervezet jegyeiként voltak értelmezhetők. Az új állam
területén a prágai kormányzat megtiltotta a hadikölcsönökre való
lombardhitelezést. Ez a szlovákiai és kárpátaljai nem szlovák bankok
számára súlyos következményekkel járt. /33/
A korszak magyar pénzügyi spiritus rectora, Schmidt
Imre /34/ a következőképpen jellemezte az állapotokat: "Raąín
pénzügyi politikája a lebélyegzéssel és az 50%-os visszatartással,
mint egy borotvával kettévágta mindazon érdekszálakat, melyek
Csehországot és Szlovenszkót (sic!) Magyarországgal évszázadokon át
összefűzték. Amit semminemű fegyveres erőhatalommal elérni nem
lehetett, azt elérte Raąín a február 25. törvénnyel, hogy az
évszázadokon át egybefűzött és egymásra utalt területek között
minden gazdasági összeköttetés egyszerre megszakadt." /35/
Emellett a magyar és a német bankvezetők
késlekedése, a megváltozott realitások fel nem ismerése, a későn
hozott lépések még kedvezőtlenebbül befolyásolták pozícióikat.
/36/
Az időszak viszonylagosnak tekinthető adatain
keresztül csak illusztrálni tudjuk a szlovák és a nem szlovák
részvénybankok helyzetét, de jelzik a válságot, amely a magyar és a
német intézeteket sújtotta. /37/
3. táblázat. A szlovák bankok
hadikölcsön-állománya 1919. november 30-án (Kč-ban)
4. táblázat. A magyar és a német bankok
hadikölcsön-állománya 1919-ben (Kč-ban)
A - a magyar hadikölcsön nagysága, B - a magyar
hadikölcsön névértéke, C - az osztrák hadikölcsön nagysága, D - az
osztrák hadikölcsön névértéke Az adatokból nyilvánvaló a magyar
és a német pénzintézetek nagy megterheltsége. A saját számlájukon
található magyar hadikölcsönök nagysága többszöröse volt a
szlovákokénak. Az 1 milliárd fölötti összes jegyzett összeg
egyértelművé teszi kiszolgáltatott helyzetüket. Az osztrák
hadikölcsönök aránya szintén a szlovák intézetek számára volt
kedvezőbb.
A nagy veszteségek okai az 1919 folyamán lezajlott
pénzügyi lépésekben keresendők. A magyar intézetek pénzfölöslegüket
nem akarták még jobban növelni a hadikölcsönök eladásával. A szlovák
bankok ezzel szemben már 1918 őszétől tudatosan szabadultak meg
hadikölcsöneiktől, vállalva a veszteségeket is. /38/
A korabeli magyar nézőpont azért pontosításra
szorul, mert a szlovák pénzintézetek Magyarországon található
letétbe helyezett értékpapírjain, betétjein kívül a hadikölcsöneik
iránt is közömbös maradt a kormányzat. Ezt kritikusan szóvá is
tették: "A közgyűlés sajnálattal látja kormányzati tényezőink
könnyelműségét, amikor hónapokon keresztül nem szánják rá magukat a
nagy mennyiségű szlovák vagyon radikális behajtására és így
intézeteink létét a magyar politikusok kénye-kedvére hagyja."
/39/
Érvelési alapjukat az a premissza alkotta, hogy a
hadikölcsönkérdés méltányos rendezése fontos közérdek, mely
Csehszlovákia gazdasági konszolidálódását elősegíti és az új - nem
cseh és szlovák nemzetiségű - állampolgárok lojalitását erősíti.
Azonban a probléma a nemzetiségi szembenállás és ellentét egyik
hatékony fegyverének bizonyult mind Csehországban, mind
Szlovákiában. A nemzetiségi pénzintézetek részéről hangoztatott
gazdasági hivatkozások nem vezettek eredményre.
Siposs Aladár, a Kassai Kereskedelmi- és Iparkamara
titkára csehországi körútja után túlzottan optimista kijelentést
tett: "Az pedig szembeszökő, hogy a hadikölcsönök megtagadása
pénzintézeteink, de egyéb vállalataink és intézményeink egész
sorának romlásával járna, ami azután a Szlovenszkó egész gazdasági
életének teljes összeomlását vonná maga után. (.) Odaát (értsd:
Csehországban - a szerző megj.) a kérdés eminenter politikai kérdés,
a cseh és német lakosság gazdasági harcának egy része, amelyben
nagyon hevesen és nagyon éles fegyverekkel támadnak egymás ellen a
felek. Minálunk egész Szlovenszkó érdekelt ebben az ügyben s
nemzetiségi színezete, vagy mellékíze a dolognak nincsen." /40/
A szeptemberi ülés határozatait a plenáris
bizottság 1919. október 30-án jóváhagyta és elfogadta. Ez volt a nem
szlovák pénzintézetek első olyan hivatalos dokumentuma, amelyet
emlékirat formájában juttattak el a pénzügyminisztériumba. Benne a
hadikölcsön rendezésén kívül a hitelnyújtás szükségessége, a
budapesti követelések "hazahozatala" és a magyarországi értékpapírok
visszajuttatásának igényei fogalmazódtak meg. /41/
1919. november 6-án került sor a hivatalos
találkozóra Prágában. A küldöttség megpróbálta elérni, hogy a
pénzintézetek állami hitelnyújtásban részesüljenek. Fedezetül
külföldi tartozásaikat ajánlották fel. A kölcsönkérelem optimális
összegként 64 milló koronát jelölt meg. A pénzügyminiszter az
előterjesztett kérdésekkel kapcsolatban nem foglalt állást, ugyanis
a kormány a békeszerződés ratifikálásáig nem akart konkrét lépéseket
tenni.
Érdekes részleteiben elemezni a bizottság
érvrendszerét. A memorandum szellemi atyja, Ardó Sándor a
hadikölcsön kérdésének közgazdasági vetületeit hangsúlyozta, eleve
kerülve a nemzetiségi kapcsolódás gyanúját. Külön kiemelte, hogy
Szlovákiában éppen a szlovákság jegyezte nagyobb mennyiségben a
kötvényeket - ám ez az állítása eléggé bizonytalan lábakon állt.
Közjogi szempontból elfogadásuk törvényes útját, a magyar
Országgyűlés általi megszavazását hangsúlyozta. Misz Rudolf szlovák
nyelvű előadása a Trencsén megyei szlovák földművesek
hadikölcsönjegyzéseiről azt a célt szolgálta, hogy elfogadhatóvá
tegyék követeléseiket a nagyobb mértékű szlovák érdekeltség
bizonygatásával.
A tárgyalás "csekély pozitív eredményt" hozott. Nem
sikerült elérniük az állami kölcsönnyújtás megvalósítását, illetve a
visszleszámítolási hitel javasolt keresztülvitelét.
Szlovenszkói magyar pénzügyi körökben a küldöttség
munkáját pozitívan értékelték, mert a csehszlovák kormányt
megismertették gondjaikkal. Elvben megteremtődtek a szakmai
kommunikáció lehetőségei. Fontosnak tartották a pénzügyi döntések
meghozatala előtt a magyar és a német bankok véleményének
tolmácsolását. A kudarc ellenére az érdekérvényesítés hatékonyabbá
tételéről döntöttek. /42/ Az első tárgyalás igazi hozadéka az volt,
hogy kormányzati szinten számolni kellett egységes
fellépésükkel.
Gyorsan sor került a prágai tapasztalatok
kamatoztatására. A központi hivatalok, a csehországi és a szlovákiai
szakmai közvélemény adekvát tájékoztatása végett döntöttek a
Pénzügyi Szemle további megjelentetéséről, valamint felmerült egy
pénzügyi évkönyv kiadásának a gondolata is. /43/
A Pénzügyi Szemle (1919-1930) a (cseh)szlovákiai
magyar nemzeti közösség első közgazdasági-pénzügyi jellegű lapjának
tekinthető. Főszerkesztője Schmidt Imre, felelős szerkesztője Lüley
György /44/ volt. A szerkesztőség a Pozsonyi Iparbank Ventúr utcai
székházában kapott helyet. Lényegében az 1920-ban megalakult
Pénzintézetek Egyesülete Szlovenszkón és Podkarpatszka Ruszban
elnevezésű magyar és német bankegyesület hivatalos szócsöve volt. A
szabad és nyílt szakmai fórum szerepét apolitikus programmal
töltötte be.
A lap megjelenésétől, 1919. november 5-től
felvállalta a szlovákiai és kárpátaljai pénzintézetek érdekvédelmét,
ellátta a pénz- és hitelügyi tanácsadás, útbaigazítás feladatait. A
meghirdetett program világosan fejezte ki ars poeticáját: "Össze
kell tehát fognunk e nehéz időkben, megfontolnunk a teendőket s
keresnünk az utakat, melyek a ködből kivezetnek, melyek
közgazdaságunkat a bajoktól, pénzintézeteinket a katasztrófától
megóvják. Ezen tisztán közérdekű és közgazdasági kérdések
megvitatására, a közönség becsületes tájékoztatása, a jogos
magánérdeknek megvédése céljából határoztuk el, hogy lapot
alapítunk, mely ha nem is fáklya, de legalább szerény mécsesként
világítsa meg a sötétben botorkálók nehéz útját, mely a napirenden
levő legfontosabb pénzügyi és közgazdasági kérdésekben az
érdekeltséget összefogja, annak szócsöve és minden helyes eszmének
propagálója lesz."
Hasábjain a bankkérdéseken kívül az általános
közgazdasági problémákkal is találkozhatunk. A bankok helyzetének
alakulását nemzetiségi megoszlásra való tekintet nélkül figyelemmel
kísérte. A gazdasági kérdéseket (kelet-közép-)európai
viszonylatokban és összefüggésekben vizsgálta. A korszak jelentősebb
magyar szakembereitől, nemzetgazdászaitól közölt tanulmányokat,
elemzéseket (pl. Schmidt Imre, Siposs Aladár, Ardó Sándor, Katona
Móricz, Wolf Gerő stb.). /45/
6. Szlovák-magyar-német bankegyesület?
A magyar és a német pénzintézetek már a pöstyéni
bankankét létrejötte előtt deklaratívan hangoztatták csatlakozási
szándékukat és együttműködési készségüket az SZPSZ-szel. Az ő
szempontjukból a kialakítandó közös bankegyesület a "legalizálódás"
útját és ezen keresztül üzleti érdekeik védelmét, pozícióik
átmentését jelentette volna. Szlovák részről a kezdetektől óvatosan,
tartózkodóan - mondhatni bizalmatlanul - kezelték a demonstratív
nyilatkozatokat.
Változatosság mutatkozott az eltérő nézőpontokban.
A kategorikus elutasítás indoka a szövetség szlovák jellege volt.
Konstruktívabb javaslattal Viliam Pauliny /46/ állt elő, aki szerint
a merev és rideg magatartás az SZPSZ részéről nem vezethet
eredményre. Úgy gondolta, hogy a belépésükről - természetesen a
szlovák bankérdekek szem előtt tartásával - csak a revízió után
dönthetnének, amely a csatlakozni kívánó pénzintézetek mindegyikére
kötelező jelleggel vonatkozna. Valér Kubány /47/ "néporientált"
véleménye az SZPSZ tagsági keretének bővítése közben a szlovák
nemzet érdekeinek védelmére hivatkozott.
Egyöntetű vélemény 1919 augusztusának végén nem
született. Pauliny javaslata lett a "félhivatalos" álláspont, azzal
a kikötéssel, hogy előbb a szövetség szervezeti működését és
felépítését kell újjászervezniük, csak azután kerülhet sor
tagfelvételre. /48/
Októberben már megszületett a hivatalos
állásfoglalás. A nem szlovák intézetek tagok lehettek, csupán az
SZPSZ alapszabályzatában rögzített kötelességeknek kellett magukat
alávetniük. A jelentkező intézetben pénzügyi ellenőrzést hajtottak
volna végre, amely alapján megítélték volna az illető bank
kérvényének jogosultságát. Az egyesület alapszabályzatában formális,
a nem szlovák pénzintézetek számára kedvező változtatásokat
eszközöltek, nevezetesen, hogy más nemzetiségűek is jelentkezhettek
tagnak. A másik oldal ezt üzenet értékű jelzésként fogta fel.
/49/
A magyar és a német pénzintézetek részéről pozitív
fogadtatásban részesült a hír. Az állandó bizottság néhány tagja
előtt már "az összes pénzügyi tényezők egy erős egésszé" történő
átalakulásának vágyképe lebegett. Schmidt Imrének a valós
erőviszonyok mérlegelését elhagyó és az SZPSZ által megfogalmazott
feltételekről "megfeledkező" bizakodása nem volt megalapozott. A
szövetség ugyanis az együttműködést feltételekhez kötötte (a
kötelező revízióhoz és pénzügyi átvilágításhoz, az egyenkénti
tagfelvételhez, a szükséges hozzájárulások megfizetéséhez és az öt
év időtartamú tagsághoz). A belépést szorgalmazó bankok nagy
hadikölcsön-érdekeltsége pedig komoly akadálya lehetett az
egyesülésnek. Az önálló szervezet gondolata és egy alternatív
stratégia kidolgozása az esetleges negatív válasz esetében fel sem
merült. /50/
Magyar részről egy fontos tényező fölött is
átsiklottak. 1919-ben az SZPSZ új arculatát kereste. Az országos
bankegyesület és a más nemzetiségű bankokkal kialakítandó közös
fellépés nem szerepelt a lehetséges formák között. /51/ Inkább a
csehországi pénzintézeti egyesületek felé tapogatódzott, de kevés
sikerrel. A Csehszlovák Bankok Szövetségére a közös platform
kialakítása ügyében negatív hozzáállás volt jellemző, míg a
Csehszlovák Takarékpénztárak Szövetségének "toleránsabb"
viszonyulását a saját érdek diktálta (azaz a csehországi
takarékpénztárak szlovákiai terjeszkedése). /52/
A december végi - "az egységes szlovenszkói
egyesület érdekében" megtartott - tárgyaláson nem tudták
keresztülvinni elképzeléseiket. Az SZPSZ elutasította a csoportos
belépést, és magának kívánta megtartani a felvétel jóváhagyását. A
szlovák bankegyesület vezetőségének magatartása megkérdőjelezte a
további egyeztetések értelmét és pozitív kimenetelét. Nyilvánvaló
lett a Schmidt-féle csoportosulás számára: az önálló egyesület
alapjainak lerakását meg kell kezdeni, az illúziók időszaka véget
ért. /53/
7. Az önálló bankegyesület
1920 elején már az autonóm - magyar és német
pénzintézetek által alkotott - bankegyesület ideája került
napirendre. Formája kereskedelmi és pénzügyi felügyelet alatt álló
önálló pénzintézeti kamaraként vetődik fel, amely országos
egyesületként fenntartaná a kormányzattal a kapcsolatot, elvégezné a
hozzá tartozó pénzintézetek belső revízióját, és tevékenységével
konszolidálná a gazdasági életet. Egy új bankankéton az alakítandó
egyesület létrehozásáról döntöttek volna, csak a gazdasági
kérdésekre koncentrálva és a politikumot mellőzve. /54/
A bizottság 1920. február 28-án jelentette be az
egyesület megalakulását és a szervező munkák megkezdését. Az
alapszabályok kidolgozását Kadossa Pál /55/, Forbáth Béla /56/ és
Ardó Sándor vállalta fel. A szervezet ideiglenes neve Szlovenszkói
Pénzintézetek Egyesülete (Jednota peňaľných ústavov) lett. /57/
A Pöstyénbe összehívott 1920. március 28-i
banktalálkozón az utolsó megegyezési kísérletek is kudarcba
fulladtak az SZPSZ képviselőjével. A magyar és a német pénzintézetek
vezetői a jelen lévő miniszteri tanácsos ajánlását kérték az
alapszabályok kormány általi mielőbbi jóváhagyásához. /58/
Az egyesület (a forrásokban sok esetben felbukkanó
rövidebb, magyarul is párhuzamosan használt megnevezése a Jednota)
alakuló közgyűlésére 1920. július 19-én került sor Pöstyénben. /59/
Ezen 104 pénzintézet képviselője jelent meg. A legbefolyásosabb
nagyobb bankokon kívül a kisbankok is elküldték vezetőiket vagy a
megbízott személyeket. A német pénzintézetek közül nagy számban
megjelentek a szepességiek és a pozsonyiak. A budapesti főintézetek
pozsonyi és kassai fiókjain (Magyar Általános Hitelbank, Magyar
Leszámítoló- és Pénzváltó Bank) kívül egy szlovák bank (Slovenská
banka) is részt vett a gyűlésen. A magyar intézetek számát 81-re
becsüljük, melyek közül 12 esett Kárpátalja területére. Szlovákia
területéről tehát 69 pénzintézet delegáltatta meghatalmazottait. A
közgazdasági testületek részéről a kassai és a besztercebányai
kereskedelmi és iparkamarák képviseltették magukat. /60/
Csak a találkozón dőlt el, hogy az összes
kárpátaljai magyar intézet a szlovákiaiakkal egy szervezetben akar
egyesülni. Az elnevezést ezért Szlovenszkói és Ruszinszkói
Pénzintézetek Egyesületére változtatták. A véglegesen elfogadott
megnevezés a Pénzintézetek Egyesülete Szlovenszkón és
Podkarpatszká-Ruszban lett. A kötelező revízió kiegészítésével az
eredetileg javasolt alapszabály-tervezetet fogadták el.
Feladatát a pénzintézetek fejlődésének és gazdasági
tevékenységük támogatásában határozták meg. Az érdekvédelem
módozatait a pénz- és hitelügyi kérdésekről való szakmai
egyeztetésben, a kormányzat és a törvényhozás rendelkezéseinek
kritikus vizsgálatában, a közgazdasági intézményekkel fenntartandó
érintkezésben és a bankok közti szolidaritás erősítésében
rögzítették.
A tájékoztatás végett közlemények kiadásáról és egy
állandó folyóirat létrehozásáról döntöttek (ez végül a Pénzügyi
Szemle maradt). A szaktanácsadás "könyvelési, mérlegmegállapítási,
adó- és illetékügyi, valamint tőzsdei kérdésekre" terjedt ki. Az
ügyvitel és a könyvelés egységesítését is felvállalták. A
bankellenőrzésről a következőképpen rendelkeztek: "az intézetek
ügykezelését, számadását és mérlegét az egyesület igazgatósága által
megállapított időben és mérvben tartandó kötelező revízió útján
saját szakközegeivel megvizsgáltatja."
A pénzintézeteket tagsági díjalapjuk szerint -
amelyet az alaptőke, a tartalékalap és az előző év végi betét
összege alkotott - hat osztályba sorolták. Eszerint határozták meg a
tagsági díj nagyságát. A tisztviselői karban a jelentősebb
regionális bankok képviselői foglaltak helyet. /61/
A megbeszélésre került kérdések mind az aktuális
bankproblémákkal foglalkoztak (a budapesti követelések; a
hadikölcsön és a IV. csehszlovák államkölcsön; az ún. régi
koronaszámlák kérdése; az elfogadott pénzügyi törvények hiányosságai
és káros következményei stb.). A belügyminisztérium 1922. június
16-án hagyta jóvá az alapszabályzatot. /62/
Az egység kinyilatkoztatása távlati együttműködési
készségüket volt hivatott jelezni. A szlovák bankkörök azért nem
szenteltek nagyobb figyelmet a Jednota megalakulásának, mert
szerintük az érintett magyar és német pénzintézetek legmélyebb
válságidőszakukat élték, teljesen immobilakká váltak, és az
állampolitika sem részesítette őket támogatásban.
A rövidesen megjelenő, a Pénzintézetek
Egyesületének megszületésére adott válaszreakció a szlovák bankokkal
történő egyesülésükben láttatta a megoldást. A megkonstruált
"ajánlásból" nem hiányoztak a politikai vádak sem. A sajtócikk egyik
fő érvére - miszerint a szlovák pénzintézetek "mobilizáltabbak, mint
valaha" - a cáfolat és a pontosítás nem sokáig váratott magára.
/63/
A valószínűleg Schmidt Imre által írt válasz az
1918 végi általános politikai helyzetre vezette vissza a bajok
forrását, amely a nem szlovák intézetek válságának kezdetét
jelentette (e helyen politikai elemzésével nem foglalkozunk). /64/ A
szlovák bankokkal való fuzionálás lehetőségeit ő nem látta. Csak két
olyan pénzintézetet tudott említeni (Slovenská banka, Tatra banka),
amelyek mobilitásuk folytán erre képesek lettek volna. Szerinte a
szlovák banktőke elégtelen volta miatt nehéz lett volna a javasolt
nagyobb arányú bankintézeti fúziókat - szlovák kezdeményezéssel és
irányítással - megvalósítani. Elméletileg a cseh pénzintézetek
számára nyílt volna meg a működési tér, de részükről ilyen fajta
igyekezetet nem tapasztaltak. Indoklása szerint ez a helyzet (is)
lendítette őket - az SZPSZ-szel folytatott megbeszélések
eredménytelensége után - az önálló szervezet megalakítása felé.
A nemzetiségi kategorizálás és az etnikai
politizálás gyanújától - nem éppen önellentmondás nélkül - próbálta
elhatárolni az egyesületet: "A Jednota nem a magyar és a német
pénzintézetek egyesülete (sic!), hanem a magukra hagyott, minden
támogatás nélkül tespedő, minden politikától távol álló azon
szlovenszkói és ruszinszkói pénzintézeteknek szervezete, melyeknek
tagjai összefogtak, mert a Sväz őket támogatni nem akarta és mert az
egyesülésben rejlő erőt akarják érdekeik megvédésére
felhasználni."
1918-1920 között az SZPSZ és a nem szlovák
pénzintézetek egyesülete csak informatív kapcsolatban állt
egymással. Közös együttműködésről, távlatilag magalapozott
programról nem beszélhetünk. A diskurzusban a későbbi Jednota volt
aktívabb. Saját érdekei érvényesítése végett kezdeményezte a
kommunikációt. A tényleges találkozók létrejötte mindig éppen a
sürgetően fontos pénzügyi problémáktól, törvényektől és
kormányrendeletektől függött. Az egyesület sok esetben az SZPSZ
példáját követve foglalt állást egy-egy kérdéskörrel kapcsolatban,
miközben az önálló döntések meghozatalától sem riadt vissza. Néha
elképzeléseihez a szlovák bankegyesület támogatását is megpróbálta
megszerezni. /65/
E helyen csak vázlatosan tudjuk bemutatni a
Pénzintézetek Egyesületének szervező tevékenységét. 1920-ra elérték,
hogy Pozsonyban és Prágában a kormányhivataloknak számolniuk kellett
fellépésükkel és véleménynyilvánítási szándékukkal. 1920. március
1-jén részt vettek az új állami nyereménykölcsön ismertetésére
öszszehívott találkozón, amely jelezte, hogy a legfontosabb pénzügyi
kérdések esetében nem lehet mellőzni az ún. pöstyéni csoportot.
Kezdeményezőkedvük nem lankadt. Az állandó
bizottság 1920. március 28-ra bankügyi konferenciát szervezett,
amelyen a kormány, a kereskedelmi testületek, a cseh és a szlovák
pénzintézetek is képviselve voltak. Az értekezlet fő tárgyát a
magyar és a német bankok - hathatós állami támogatással történő -
mobillá tétele képezte. Természetesen megvitatásra és egyeztetésre
kerültek a már régóta húzódó egyéb problémák is (a határvidékeken
lezajlott következetlen pénzlebélyegzés, az államkölcsönjegyzés
nehézségei, külföldi és belföldi követeléseik rendezése, a
váltóleszámítolás és a lombardüzlet regenerálása stb.). /66/
A magyar és a német bankok törekvéseinek
legitimizálódását jelentette, hogy 1920. november 5-re meghívást
kaptak a pénzügyminisztériumba, ahol Karol Englią /67/ fogadta őket.
A szakértekezletet céltudatos előkészítő- és propagandamunka
alapozta meg. A Pénzintézetek Egyesülete az 1920. november 1-jei
ótátrafüredi igazgatósági ülésén rögzítette az előterjesztendő
követeléseket és javaslatokat. Ezek között kiemelt szerepet kapott a
hadikölcsönkérdés és a magyarországi letétek gondja. Emellett kérték
a valuta- és devizakereskedelem módosítását, a felügyelőbiztosok
szakmai, nem politikai célú kiválasztását, továbbá a törvényi
fogyatékosságok és pénzügyigazgatási eljárások korszerűsítését,
illetve méltányos módosítását. Kárpátalja gazdasági problémáit is
tolmácsolták.
Útjuk konkrét és kedvező eredményeket hozott. A
közhasznú tevékenységet folytató nem szlovák bankokat privilegizált
csoportba sorolták. A magyar és a német intézetek számára
létfontosságú budapesti követeléseket csehszlovák valutában
hozhatták át, az előtte lebonyolítandó értékpapír-vásárlás után
(Csehszlovákiában ezeket nosztrifikáltatták). Szanálásukhoz
megteremtődtek a lehetőségek, de még sok volt a bizonytalansági
tényező (pl. a hadikölcsönök). Az egyesület történetének
fordulópontjához ért: állami tudomásulvétellel és hozzájárulással
folytathatta tőkementő és banktámogató tevékenységét. /68/
A Pénzintézetek Egyesületének 1920. évi
megalakulásával az egységes szlovákiai bankegyesület gondolata nem
került le a napirendről. Az SZPSZ egyik közgyűlésén erről így
vélekedett: "...a Pénzintézetek Egyesületével történő lehetséges
fuzionálás tárgyában az ügyintéző (Valér Kubány - a szerző megj.)
előadta, hogy többször találkozott a Jednota irányadó vezetőivel, és
arra a következtetésre jutott, hogy az egyesülés egyedüli akadálya a
hadikölcsönök Jednota általi eltérő értékelése." /69/ 1922-től a
fúzió szlovák részről kapott mérsékelt aktualitást. Ekkor az SZPSZ
"morális és anyagi válságba" került. A vásárolt értékpapírok
veszteségessége, személyes konfliktusok és a legjelentősebb szlovák
bankok érdektelensége okozták ezt a helyzetet. Valójában a
pénzintézetek nem tartották megfelelőnek érdekeik képviseletére. A
besztercebányai székhelyű Národná banka egyenesen azt javasolta a
vezetőségnek: mivel a kevés számú szlovák bank képtelen a költségeit
állni, inkább egyesüljön a Jednotával.
Az elképzelések nem valósultak meg. 1925-ben a
szlovák bankok közgyűlése a likvidálásról döntött. Az egyesület
újraalakítására 1928-ban került sor. /70/
8. Összefoglalás
Szlovákiában és Kárpátalján a pénzintézeti
szerveződés tekintetében a két háború közötti időszakra vonatkozóan
- a bankegyesületi tevékenység nehézségeinek ellenére is - a magyar
és a német, ill. a szlovák etnikai keret megmaradt.
Az alábbiakban a Pénzintézetek Egyesülete és az
SZPSZ által szervezett pénzintézetek számának alakulását
szemléltetjük. /71/
5. táblázat. A bankszerveződés 1919. december
31-én
6. táblázat. A bankszerveződés 1922. december
31-én
A - Szlovákia, B - Kárpátalja, C - összesen, PE -
Pénzintézetek Egyesülete, SZPSZ - Szlovák Pénzintézetek
Szövetsége
A Pénzintézetek Egyesületében tömörülő bankok száma
1922-ben kulminált, amikor 202 tagja volt. Az év végére azonban a
beállt változások következtében számuk 173-ra csökkent, amely az
erőteljes fuzionálási folyamat következménye volt. A szlovenszkói és
ruszinszkói intézetek fúzióit a Jednota - a pénzügyi élet talpra
állítása végett - jelentősen támogatta (ez a törekvés egyébként
jellemző volt a szlovák bankegyesületre is).
A szerveződés nélküliek csoportját a többnyire
válságba jutott, később felszámolás alá került, ill. az egyesületi
formákkal szemben bizalmatlan kisebb intézetek alkották. A fenti
táblázatok 1919-es és 1922-es számadatainak csökkenő jellege a
fuzionálási törekvések felerősödését jelzi. A fúziókban a pénzügyi
konszolidáció egyik segítő eszközét látták. A kis bankok számának
csökkentését nagy hadikölcsön-állományuk és valutáris veszteségeik
miatt tanácsolták.
A fúziós tendenciák nemzetiségi vetülete a tárgyalt
korszakban - jelenlegi ismereteink szerint - elhanyagolható (némely
esetben a tőkeerősebb szlovák bankok próbálták üzleti eredményeiket
"nemzeti szolgálatként" beállítani).
1922-re - a felszámolás alatt lévő, új alapítású és
működésképtelen pénzintézeteket leszámítva - Szlovákiában 172,
Kárpátalján 31, összesen 203 bank működött. Az összes bank közül
Szlovákiában a Pénzintézetek Egyesületében tömörülők 83,14%-ot, a
SZPSZ-ben lévők 6,74%-ot, míg az egyesületeken kívül állók 10,11%-ot
képviseltek. Kárpátalján az arány a következőképpen festett: Jednota
51,02%, szervezettség nélküliek 48,98%.
Az összesített szlovákiai és kárpátaljai adatok
tekintetében a magyar és a német bankok 76,21%-kal, a szlovákok
5,29%-kal, a szerveződésen kívül állók pedig 18,50%-kal szerepeltek.
/72/ Nagy számarányuk ellenére azonban a magyar, a német és a vegyes
magyar-német intézetek - jellemzően kisbankszerű típusuk miatt - nem
tudták felvenni a versenyt a legerősebb szlovák bankokkal, ill. a
cseh fiókintézetekkel.
A nemzetiségi részvénybankok érdekképviseleti
szervezetének és koordináló, tanácsadó szervének létrejötte azt
bizonyította, hogy pénzügyi integrálódásuk bár sok nehézséggel, de
megvalósult (átalakulási folyamatuk 1923-ig tartott). A magyar és a
német pénzintézetek a korszak gazdasági kihívásaira képesek voltak
válaszolni egy intézményesült, önerőből fenntartott egyesületen
keresztül. Ennek akciórádiuszát azonban kedvezőtlenül befolyásolták
a válságidőszak negatív tendenciái. A Pénzintézetek Egyesülete -
kiterjesztve működési területét Szlovákiára és Kárpátaljára is -
primer fontosságú szerepet játszott a kormányzati képviseletekkel
fenntartandó egyeztetésekben. Nem elhanyagolható pozitívuma, hogy
tevékenységével hozzájárult a regionális szintű pénzügyi állapotok
stabilizálásához.
Melléklet
A Pénzintézetek Egyesületének 1920. július 18-án
megválasztott vezetősége:
- Elnök: Wimmer Adolf (Pozsonyi I. Takarékbank)
- Alelnökök: Höpfner Gusztáv (Szepesi Hitelbank), Lelley János
(Pöstyéni Takarékbank), Schmidt Imre (Pozsonyi Bank)
- Ügyvivő igazgatóság: Ardó Sándor (Pozsonyi Bank), Deák Gyula
(Kassai Takarékbank), Fényes Sándor (Rimaszombati Takarékbank),
Forbáth Béla (Pozsonyi Bank), Holló Sándor (Lévai Takarékbank),
Kadossa Pál (Pozsonyi Bankegylet), Kolos Ödön (Komáromi I.
Hitelintézet), Koricsánszky Pál (Nyitrai Takarékbank), Lelley Jenő
(Nyitrai Népbank), Richter Leó (Nagyszombati Takarékbank),
Samarjay Gyula (Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank pozsonyi
fiókja), Stein Lajos (Pozsonyi Általános Takarékpénztár), Stefcsek
Sándor (Rózsahegyi Iparbank), Ticsenszky Dezső (Érsekújvári
Takarékbank), Trebitsch Dénes (Magyar Általános Hitelbank pozsonyi
fiókja)
- Igazgatósági tanács: Aczél Arnold (Ungvári Népbank), Árpási
Aladár (Nyitrai Hitelbank ?), Baán Bertalan (Magyar Általános
Hitelbank kassai fiókja), Balázs Andor (Tornaljai Hitelintézet),
Balla Géza (Kassai Jelzálogbank), Bertalan Tivadar (Beregmunkácsi
Takarékbank), Berkó István (Ipolysági Takarékbank), Brünn Mór
(Nagymihályi Kereskedelmi- és Hitelbank), Csesznák Gyula
(Besztercebánya), Dávid Károly (Hitelbank, Márton), Földes Miksa
(Nógrádmegyei Népbank), Gestettner Albert (Magyar Leszámítoló- és
Közgazdasági Bank pozsonyi fiókja), Hámos Aladár (Ungmegyei
Gazdasági Bank), Havas Gyula (Losonci Hitelbank), Herritz Gyula
(Besztercebányai Takarékpénztár ?), Juhász Lajos (Szepesváralja),
Kéler Tibor (Késmárki Takarékpénztár), Kiss Jenő (I. Privigyei
Takarékbank), Kmoskó Béla (Lévai Takarékbank), Krompecher Gyula
(Poprád-Felkai Hitelbank), Lányi Gyula (Aranyosmaróti
Takarékpénztár), Madarász Andor (Szepesi XVI. Városi Bank),
Neumann Fülöp (Hitelbank, Márton), Neumann Mór (Galántai
Hitelbank), Pető Imre (Barsmegyei Népbank), Pósch Dezső (Rozsnyói
Bank), Rosenberg Teofil (Girálti Bank), Stark Ármin
(Liptószentmiklós), Szabó Árpád (Beregszász), Székely Sándor
(Kassai Központi Bank), Széll Ödön (Szepes-Iglói Hitelbank), Szőke
Lajos (Malackai Takarékpénztár?), Szundy Zoltán (Ugocsai
Bankegyesület), Tolnai Alfréd (Pozsony), Turcsányi Imre
(Érsekújvári Takarékbank), Vogel Béla (Eperjesi I. Hitelintézet),
Wirth Frigyes (Pozsonyi Kereskedelmi- és Hitelbank).
- Számlavizsgálók: Blaskovits Gyula (Nyitrazsámbokrét Járási
Bank), Markovich Sámuel (Zólyomi Takarékpénztár), Munk József
(Nagytapolcsányi Hitelbank), Mussoni Antal (Sárosvármegyei Bank),
Richter Károly (Pozsony)
- Tisztelebeli tagok: Dienes Emil (Besztercebányai Kereskedelmi-
és Iparkamara), Katona Móricz, Siposs Aladár (Kassai Kereskedelmi-
és Iparkamara), Misz Rudolf (Szlovenszkói Hadikölcsönvédő
Egyesület), Wolf Gerő (Pozsonyi Kereskedelmi- és Iparkamara)
Jegyzetek
- A térség nemzetgazdasági viszonyainak elemzésére vö. Bizony,
Ladislaus: Allgemeine wirtschaftliche- und finanzprobleme
Mitteleuropas. In: III. Jahresbericht des Verbandes der
Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus vom Jahre 1922.
II. Teil, Bratislava, s. a., 84-103. p. (a továbbiakban:
Jahresbericht - II) és Pénzügyi Szemle (a továbbiakban: PSZ), III.
évf. (1921. június 29.) 21. sz. 1-3. p. - Arató Endre: Tanulmányok
a szlovákiai magyarok történetéből 1918-1975. Budapest, 1977,
77-78. p. - Popély Gyula: A felvidéki magyarság helyzete és
politikai élete 1918 és 1939 között (Vázlatos áttekintés).
Pozsony, 1988 (Kézirat, Teleki László Intézet), 2., 5-6. p. -
Szarka László: Duna-táji dilemmák. Budapest, 1998, 126. p.
- Hallon, Ąudovít: Industrializácia Slovenska 1918-1938. Rozvoj
alebo úpadok? Bratislava, 1995, 43-44. p. Igen árnyalt jellemzést
ad: "Szlovákia gazdaságának elkülönítése egy mesterséges
adminisztratív beavatkozás volt egy egységes gazdasági
szervezetbe, mely természetes fejlődés útján alakult ki. Ezen
beavatkozás szükségszerűen kellemetlen következményekkel járt az
akkori Felső-Magyarország sebezhető gazdaságára." (43. p.) -
Faltus, Jozef: Banken in der Slowakei in Zwischenkriegszeit. In:
Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 4. évf.
(1993) Heft 4, 559. p. - Einleitung. In: III. Jahresbericht des
Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus vom
Jahre 1922. I. Teil, Bratislava, s. a., VIII. p. (a továbbiakban:
Jahresbericht - I.)
- Lacina, Vlastislav: Zlatá léta československého hospodářství
(1918-1929). Praha, 2000, 7., 12-23., 153-154. p.
- A korszak gazdasági átalakulásának kisebbségi magyar
recepciójára vö. Hantos László: A csehszlovákiai magyarság
gazdasági helyzete az első Csehszlovák Köztársaság idején
(1918-1938). (Magyar Országos Levéltár, XIX-L-1-K-30d) és uő: A
csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete a két világháború
között összehasonlítva a jelenlegi állapotokkal. (260/1986, Teleki
László Intézet), 3-8. p. (A két kézirat felkutatásáért Bárdi
Nándornak tartozom hálás köszönettel.) - Tomka Béla: A
magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947). Budapest,
1996, 37., 51., 54. p. és uő: A magyar bankrendszer fejlődésének
sajátosságai nemzetközi összehasonlításban, 1880-1931. Századok,
133. évf. (1999) 659-661. p. - Průcha, Václav: Hospodárske dejiny
Československa v 19. a 20. storočí. Bratislava, 1974, 135-136. p.,
4. táblázat a 137. oldalon. - Faltus, Jozef: Povojnová hospodárska
kríza v rokoch 1921-1923 v Československu. Bratislava, 1966, 156.
p. - Faltus, Jozef-Průcha, Václav: Prehµad hospodárskeho vývoja na
Slovensku v rokoch 1918-1945. Bratislava, 1969, 224-225. p. -
Faltus, Jozef: Banken in der Slowakei in Zwischenkriegszeit. In:
Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 4. évf.
(1993) Heft 4, 558., 564. p. - A lokális viszonyokra lásd Polnisch
Arthúr: A Szepesség gazdasági hanyatlása. In: Loisch János
(szerk.): A Szepesség: Emlékkönyv a "Szepesi Egyesületek
Budapesten" fennállásának 50. évfordulójára. Budapest, 1926,
187-194. p.
- Horváth, ©tefan-Valach, Ján: Peňaľníctvo na Slovensku
1918-1945. Bratislava, 1978, 9. p. - Lacina, Vlastislav: Úloha
hospodářske politiky při vytváření nové československé ekonomiky
(1918-1923). In: Politický systém a státní politika v prvních
letech existence Československé republiky (1918-1923). Praha,
1990, 65-68. p.
- A magyar és a német pénzintézetek tipológiájára lásd e sorok
szerzőjétől: A magyar nemzetiségi részvénybankok helyzete a
Csehszlovák Köztársaság első éveiben (1918-1923). (Kézirat).
Részletesebben az említett munkában foglalkozunk a magyar, a német
és a magyar-német intézetek számításba jöhető besorolási
kritériumaival. Helyszűke miatt a forrásokat itt nem tüntetjük
fel.
- Faltus, Jozef: Slovenská vąeobecná úverová banka v Bratislave
- Vznik a vývoj nostrifikovanej banky (Kézirat, 1992, Archív
Národnej banky Slovenska, a továbbiakban: ANBS), 1. és 17. p. Az
1990-es évek - igencsak szerény - szlovák banktörténeti
feldolgozásai közül a bankélet soknyelvűségére és nemzetiségi
tarkaságára csak a fenti munkára tudunk hivatkozni, ugyanakkor a
szerző nem fejti ki következetesebben téziseit.
- Az 1. és a 2. táblázat adataira lásd Rados K. Béla:
Cseh-Szlovákia pénzintézetei az 1913., 1920. és 1930. évben
különös tekintettel a magyar kisebbségre. Magyar Statisztikai
Szemle, 10. évf. (1932) II. köt. 8. sz. 700. p. (táblázat). Az 1.
és 2. táblázat magyarázata: A - nemzetiség, B - a pénzintézetek
száma, C - az alap- és a tartaléktőke összege, D - a takarékbetét
és a folyószámla összege, E - váltók. 1918-ban a magyar és a német
pénzintézetek száma együtt: Szlovákiában 228, Kárpátalján 51. In:
Československé banky v roce 1918. Praha, 1921.
- PSZ, I. évf. (1919. november 12.) 2. sz., 12. p.; PSZ, I. évf.
(1919. december 31.) 9. sz., 5-6. p.; PSZ, II. évf. (1920. január
21.) 3. sz. 6. p.
- PSZ, II. évf. (1920. március 24.) 12. sz. 6-7. p. Szlovákia
Teljhatalmú Minisztériuma akadályokat gördít "a nem szlovák
intézetek kérelme elé." PSZ, II. évf. (1920. november 3.) 44. sz.
4. p.; PSZ, III. évf. (1921. április 27.) 16. sz. 9. p.
- ANBS, Fond: Dunajská banka, úč. spol. Bratislava, 1912-1941
(1950). Stanovy banky 1930, 1933. 1. doboz. Dunajská banka,
Bratislava, 1932 (©tatistický prehµad).
- PSZ, III. évf. (1921. április 20.) 15. sz. 4. p. - ANBS, Fond:
Bratislavská I. sporivá banka, úč. spol., Bratislava, 1842-1946
(1950). Zápisnice, Igazgatósági ülések jegyzőkönyve 1918. január
28-tól 1926. I. 27-éig. 95., 109., 126., 134., 135., 144-145.
p.
- PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 7. p.
- PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 4-5. p.; PSZ, II.
évf. (1920. szeptember 1.) 34-35. sz. 1. p.
- PSZ, II. évf. (1920. május 26.) 21. sz. 2. p.
- PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 1. p. A Slovenská
banka, a Martinská sporiteµňa és a magyar Pozsonyi Bank. PSZ, I.
évf. (1919. december 31.) 9. sz. 2. p.
- Közérdek (a továbbiakban: K), II. évf. (1920. március 21.) 12.
sz. 2. p.; PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 2. p.; K, II.
évf. (1920. április 11.) 15. p. 1. p.; K, II. évf. (1920. április
25.) 17. sz. 2. p.; K, II. évf. (1920. május 30.) 22. sz. 1. p.;
K, II. évf. (1920. november 14.) 46. sz. 3. p.
- PSZ, III. évf. (1921. május 11.) 17-18. sz. 3. p.; PSZ, IV.
évf. (1922. december 21.) 51. sz. 1-2. p.; PSZ, VI. évf. (1924.
január 2.) 1. sz. 1. p.; Československé banky v roce 1923. Praha,
1927, 108. p.
- Sborník československého peněľnictví 1924. Praha, 1924, 361.
p. - Lacina, Vlastislav: Zlatá léta československého hospodářství
(1918-1929). Praha, 2000, 175. p.
- Sborník., 422. p.
- Sborník., 423. p.
- Tomka: i. m. 69. p.
- Jegyzőkönyv felvétetett Turócszentmártonban az 1915. évi
december 17-én Sporiteµňa részvénytársaság üzleti helyiségeiben
megtartott Pénzintézetek egyesülete, mint szövetkezet alakuló
közgyűléséről. ANBS, Fond: Sväz slovenských peňaľných ústavov (a
továbbiakban: SSPÚ), Zápisnice, záverečné účty, rôzna
koreąpondencia (1915-1925, 1919-1928), 1. doboz és az 1923.
szeptember 18-i állami revízió eredménye. Uo. - Kormos Alfréd
(szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1917-1918. II. köt. (Vidék).
Budapest, 1918, 1077. p.
- Horváth-Valach: i. m. 9-10. p. - Lacina, Vlastislav: Zlatá
léta československého hospodářství (1918-1929). 20. p.
- Tomáąek, Frantiąek: Československé banky deset let po
převratě. Praha, 1930, 18. p. (táblázat). - Thurzo, Ivan: Vývoj
peňaľníctva na Slovensku od politického prievratu do roku 1928.
In: Pimper, Antonín (szerk.): Almanach československého
peněľnictví v prvním desetiletí Československé republiky. Praha,
1928, 278. p.
- Rückblick auf der Entwicklung des Verbandes. In: Jahresbericht
- I., 2. p. Egy másik forrás 126 pénzintézetet említ. Lásd PSZ, I.
évf. (1919. decmber 31.) 9. sz. 2. p. Az egy év múlva hangoztatott
adat egyértelműen téves. Vö. PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13.
sz. 5. p.
- PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 4-5. p.
- Uo.
- PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 5-6. p.; PSZ, I. évf.
(1919. december 3.) 5. sz. 6. p. A forrásokban közölt intézetek
közül a legtöbb járulékot a következők fizették: Pozsonyi I.
Takarékpénztár (járulék: 4400 Kč, hadikölcsön: 22 millió Kč),
Pozsonyi Általános Takarékpénztár (3000 Kč, 15 millió Kč),
Komáromi I. Takarékpénztár (2000 Kč, 10 millió Kč), Nagyszombati
Takarékpénztár (1800 Kč, 9 millió Kč), Érsekújvári Takarékpénztár
(1200 Kč, 6 millió Kč).
- Rückblick. 2-3. p.
- PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4-7. p.
- Bácskai Tamás (szerk.): A Magyar Nemzeti Bank története I. Az
Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig 1816-1924.
Budapest, 1993, 354-355. és 409. p. (IV. táblázat).
- Uo. 414-415. p. A Zemska banka az 1918. november 19-i 49. sz.
törvény értelmében látta el a jegybanki feladatokat. Az
osztrák-magyar pénzjegyek lebélyegzéséről és a csehszlovák korona
bevezetéséről az 1919. február 25-i 84. sz. törvény rendelkezett.
A Bankhivatalt (Bankovný úrad ministerstva financií) az 1919.
április 10-i 187. sz törvény hívta életre, amely 1926-ig látta el
a jegybank feladatát, amikor megalakult a Csehszlovák Nemzeti Bank
(Národná banka československá). Lásd Horváth-Valach: i. m. 23-24.
p.
- Schmidt Imre (1875?-1937) a kezdetektől főszerkesztője a
Pénzügyi Szemle című szakfolyóiratnak. A Pénzintézetek
Egyesületének alelnöke, ügyeinek felelős igazgatója, a Pozsonyi
Bank ügyvezető igazgatója. Több tanulmány szerzője, melyekben a
szlovákiai nemzetiségi pénzintézetek helyzetével és Csehszlovákia,
ill. a közép-európai régió közgazdasági viszonyaival foglalkozott.
Méltatlanul elfeledett pénzügyi szakíró. Ugyanakkor elismert
botanikus is volt. Lásd Slovenský biografický slovník. V. köt.
Martin, 1992, 225. p. Nekrológja: Slovenské ovocinárstvo, XIV.
évf. (1937. február 10.) 307-308. sz. 24. p.; PSZ, I. évf. (1919.
december 3.) 5. sz. 10. p.
- PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 1-2. p. Raąín, Alois
(1868-1923) csehszlovák politikus, nemzetgazdász, publicista.
1907-től az ifjúcseh párt tagja és egyik fő vezetője. 1911-től a
bécsi birodalmi tanács képviselője. Az első világháború alatt a
hazai cseh ellenállás (Maffia) vezetői közé tartozik. Karel
Kramářzsal együtt 1916-ban őt is halálra ítélik. 1918-ban a
Csehszlovák Nemzeti Tanács tagja, az államfordulat egyik
szervezője. 1918-1919-ben és 1923-ban pénzügyminiszter. Nagy
szerepe volt a csehszlovák pénznem megszervezésében, a deflációs
politika híve. A ®ivnostenská banka körül összpontosuló
tőkecsoport támogatója. 1923. január 5-én halálos sebet kapott,
mikor egy anarchista merényletet követett el ellene. Rá egy
hónapra belehalt sérüléseibe. Lásd Malá československá
encyklopedie. V. köt. Praha, 1987, 265. p.
- "Kétségtelen dolog, hogy a statariális állapotok és a
bolseviki betörés is nagyban fokozta a szlovenszkói magyar
pénzintézetek válságos helyzetét, de ezt mégis elsősorban a régi
patópálizmus idézte elő." PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz.
2. p.
- Slovenský peňaľník (a továbbiakban: SP), VIII. évf. (1921.
február 10.) 3. sz. 1-2. p. A 3. és a 4. táblázat magyarázata: A -
a magyar hadikölcsön nagysága, B - a magyar hadikölcsön névértéke,
C - az osztrák hadikölcsön nagysága, D - az osztrák hadikölcsön
névértéke. A magyar hadikölcsönök nagyságára megközelítő adatokat
találhatunk a Sväz belső számításaiban, illetve a magyar és a
német bankok állandó bizottságának felmérésében is (szlovák
intézetek: 21 060 315 Kč; magyar és német intézetek: 252 millió
Kč). Vö. Zápisnica zo IV. mimoriadneho valného zhromaľdenia Sväzu
peňaľných ústavov čo druľstva, odbývaného dňa 18.októbra 1919. 4.
p. ANBS, SSPÚ, 1. doboz.
- PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 1. p.
- Az idézetre lásd Zápisnica... 4., 36. p.
- PSZ, I. évf. (1919. novenber 5.) 1. sz. 8. p. Siposs Aladár
(1879-1955) nemzetgazdász, jogász. A jogi akadémiát Kassán, az
egyetemet Berlinben és Kolozsvárott végezte. A kassai városi
képviselő-testületben tevékenykedett. 1914-től a Kassai
Kereskedelmi- és Iparkamara titkára. 1918 után is ebben a
tisztségben dolgozott tovább. Nemzetgazdasági írások szerzője. Az
Üzlet és a Hospodárske rozhµady szerkesztőbizottsági tagja. Lásd
Mihóková, M.: Politický ľivot v Koąiciach v rokoch 1848-1918.
Koąice, 1979, 225. p. - Uő: Hospodársky ľivot v Koąiciach v rokoch
1848-1918. Koąice, 1983, 217. p. - Reprezentačný lexikon Slovenska
a Podkarpatskej Rusi. Bratislava, s. a., 570. p.
- Lásd a 26. sz. jegyzetet.
- PSZ, I. évf. (1919. november 12.) 2. sz. 3-4. p. A küldöttség
tagjai között 4 magyar és 1 német bank képviselője volt. Pető Imre
(a Barsmegyei Népbank vezérigazgatója), Samarjay Gyula (a
budapesti Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank pozsonyi fiókjának
igazgatója), Schmidt Imre (a Pozsonyi Bank ügyvivő igazgatója),
Stein Lajos (a német Pozsonyi Általános Takarékpénztár
igazgatója), Turcsányi Imre (az Érsekújvári Takarékpénztár
ügyvédje). Ardó Sándor a későbbi bankegyesületben tevékenykedett,
a Pozsonyi Bank tisztviselője volt. Misz Rudolf talán a Trencséni
Takarékpénztár képviseletében jelent meg.
Az emlékiratot
eredetileg Horáček, Cyril (1862-1943) elé terjesztették volna, de
időközben változás állt be a tárca élén. A küldöttséget Sonntag,
Kuneą (1878-1931) fogadta. Ő 1904-től az Agrárpárt elismert
vezetője volt Morvaországban. 1919-1920 között pénzügyminiszter,
1920-ban kereskedelmi miniszter. 1922-től az Angol-Csehszlovák
Bank elnöke. Horáček Cyrillel kapcsolatban lásd Malá
československá encyklopedie. II. köt. Praha, 1985, 825. p.,
Sonntag, Kuneąsel kapcsolatban lásd Malá československá
encyklopedie. V. köt. Praha, 1987, 751. p.
- PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4. p. Az Évkönyv meg
is jelent német nyelven (Jahresbericht des Verbandes der
Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus címmel). A
korabeli közgazdasági gondolkodás színvonalas dokumentuma,
forrásanyaga. 1922-ben a Grenzbote című lap is közölte
szakírásait. Lásd PSZ, IV. évf. (1922. december 21.) 51. sz. 5.
p.
- A bankegyesület főtitkára, a jogügyek referense. Lásd Leitung
des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska Rus.
In: Jahresbericht - I, III. p.
- A periodikummal kapcsolatban lásd Turczel Lajos: Pozsony és a
két világháború közti magyar sajtó. In: Visszatekintések
kisebbségi életünk első szakaszára. Dunaszerdahely, 1995, 154. p.
A lap rövid értékelésére lásd e sorok szerzőjétől: Szaktudással,
politikai szerepvállalás nélkül. Új Szó, 53. évf. (2000. december
11.) 284. p. 8. p. Az idézettel kapcsolatban lásd PSZ, I. évf.
(1919. november 5.) 1. sz. 1. p.
- Pauliny, Viliam (1877-1945) már az államfordulat előtt a
szlovák kulturális-közművelődési és gazdasági élet tevékeny
szereplője volt. 1912-ben keresztülvitte a Tatra banka szanálását.
1908-1914 között az egyetlen szlovák pénzügyi lapot, a Slovenský
peňaľníkot szerkesztette. 1920-ban a Zvolenská µudová banka
igazgatója, a közép-szlovákiai régió legjelentősebb szlovák
intézetének, a Národná bankának a létrehozója. 1923-ban az intézet
igazgatótanácsának elnöke. Slovenský biografický slovník. IV. köt.
Martin, 1990, 410-411. p.
- Kubány, Valér (1883-1936) szerkesztő, nemzetgazdász.
Középiskolai tanulmányait a történelmi Magyarországon végezte
(Selmecbánya, Besztercebánya, Rimaszombat). Valószínűleg a
Československá jednotában végzett tevékenysége miatt kitiltották a
magyarországi iskolákból, így a brünni kereskedelmi akadémián
tanult (1902-1904). 1919-ben az SZPSZ újraszervezésének
irányítója. 1920-1922 között az egyesület vezető tisztségviselője,
a Slovenský peňaľník szerkesztője. 1932-1936 között a Dunabank
vezetőségében található. Slovenský biografický slovník. III. köt.
Martin, 1989, 285. p.
- Zápisnica zo zasadnutia správy Sväzu slovenských peňaľných
ústavov čo druľstva dňa 31. augusta 1919. 2. p. ANBS, Fond: SSPÚ,
1. doboz.
- Lásd a 36. sz. jegyzetet. Zápisnica... 6. p. Külön kitételként
szerepelt: "A zsidó intézetek belépésénél - legalábbis megelőző
célzattal - nagyobb körültekintéssel és óvatossággal kell
eljárni."
- PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 2. p. Lásd Schmidt
Imre hivatkozását Valér Kubány "konciliáns" levelére. Uo. 4-5.
p.
- ANBS, Fond: SSPÚ, cím nélküli jelentés az SZPSZ 1920. évi
működéséről és a szlovák bankok helyzetéről (1921. július 30).
Ebben elutasítják a közös egyesület gondolatát, túl korainak
tartják. Uo. 10. p.
- Uo.
- PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4. p. Rückblick. 3.
p.
- PSZ, II. évf. (1920. január 21.) 3. sz. 1. p. és uo. 4. p.
- Kadossa Pál (1881-?) 1898-ban Budapesten szerzett kereskedelmi
érettségit. 1898 novemberétől 1912 júliusáig az Angol-Osztrák Bank
alkalmazottja. 1912. augusztus 1-jétől a Nyugatmagyarországi
Bankegyletnél dolgozik, amely átalakulásával 1920-ban létrejön a
Dunabank. A bank vezérigazgatója, a posztról 1937. június 10-én
mond le. Közismert nemzetgazdász, több pénzügyi előadást tartott.
"A kereskedelem, az áralakulás, a proporcionalitás elméletével és
a társadalmi osztályok kérdésével - idealista szempontok - szerint
foglalkozott."A Csehszlovákiai Magyar Irodalmi és Művészeti
Társaság rendes tagja, a Kereskedelmi Kamara levelező tagja.
Számos társadalmi és kultúregyesület vezetőségében szerepelt
(Pozsonyi Kaszinó, Volkswirtschaftlicher Klub, Slovenský Klub,
Philantropia). "A szlovenszkói pénzügyi élet egyik legjelentősebb
egyénisége." Cseh vélemény szerint: "A köztársaság felé
orientálódó magyar közösség irányzatának egyik vezető egyénisége."
Lásd ANBS, Fond: Dunajská banka, úč. spol., 1919-1941 (1950),
Tisztviselők könyve, 1. p. - Reprezentačný lexikon, 274-275. p. -
Sekanina, Frantiąek: Album representantů vąech oborů veřejného
ľivota československého. Praha, 1927, 993. p. - Slovenský
biografický slovník. III. köt. Martin, 1989. 15. p. - Fónod Zoltán
(szerk.): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1998.
Pozsony/ Bratislava, 1997, 148. p.
- Forbáth Béla (1872-?) Trencsénben volt bankigazgató, majd
1919-től a Pozsonyi Bank igazgatója lett. 1921-től, miután a
pénzintézet egyesült a Pozsonyi Általános Takarékpénztárral, annak
vezetőségébe került. Lásd PSZ, I. évf. (1919. december 3.) 5. sz.
10. p. - Reprezentačný lexikon, 154-155. p.
- PSZ, II. évf. (1920. március 2.) 9. sz. 1-3. és 7-8. p. Magyar
jellegéről a következőképpen vélekedtek: "...a különleges
viszonyok és a helyzet hozta magával, miként az intézetek és a
bizottság akarata ellenére a közvélemény, sőt maga a kormány is
ezen szervezkedést a magyar pénzintézetek szervezkedésének
tekinti..." Uo. 2. p.
- PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 5. p.; SP, VII. évf.
(1920. április 10.) 7. sz. 6. p.; Rückblick. 4. p.
- Az előkészítés nehézségeire lásd PSZ, II. évf. (1920. május
5.) 18. sz. 1. p. A gyűlésre: PSZ, II. évf. (1920. június 30.) 26.
sz. 3. és 7. p. PSZ, II. évf. (1920. július 14.) 28. sz. 2. p.;
Rückblick. 6. p. Visszhangjára: K, II. évf. (1920. augusztus 1.)
31. sz. 2. p.
- A pozsonyi német bankok közé a Pozsonyi Általános
Takarékpénztárt és a Kommerz- und Disconto Bankot soroltuk.
- A közgyűlés jegyzőkönyvét lásd PSZ, II. évf. (1920. július
21.) 29. sz. 1-4. p. Az alapszabályzat tervezetét lásd PSZ, II.
évf. (1920. július 7.) 27. sz. 5-8. p. A vezetőség öszszetételét
lásd a mellékletben. ANBS, Fond: Bratislavská I. sporivá banka
1842-1946 (1950). Zápisnice, Igazgatósági ülések jegyzőkönyve
1918. január 28-tól-1926. I. 27-éig, 92. és 100. p. A titkárság és
az iroda a Masaryk tér 5. alatti bankpalotában, majd a Pozsonyi
Iparbank Ventúr utca 13. alatti székházában kapott helyet. Lásd
PSZ, II. évf. (1920. szeptember 8.) 36. sz. 9. p.; Lásd PSZ, III.
évf. (1921. március 23.) 10-11. sz. 8. p.
- Rückblick. 10. p.
- SP, VII. évf. (1920. július 25.) 14. sz. 1. és 4. p.
- PSZ, II. évf. (1920. augusztus 4.) 31. sz. 1-2. p.
- PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4. p.; PSZ, II. évf.
(1920. január 14.) 2. sz. 3. 5. és 7. p.; PSZ, II. évf. (1920.
január 21.) 3. sz. 5. p.; PSZ, II. évf. (1920. március 24.) 12.
sz. 3. p.; PSZ, II. évf. (1920. június 15.) 24. sz. 1. p.
- PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 2-7. p.; SP, VII.
évf. (1920. április 10.) 7. sz. 5-7. p.; Rückblick. 4-5. p.
- Englią, Karol (1880-1961) csehszlovák közgazdász, politikus.
1920-1921 között, majd 1925-től pénzügyminiszter. A Csehszlovák
Nemzeti Bank (Národná banka československá) kormányzója. In:
Masarykův slovník náučný. II. köt. Praha, 1926, 575. p. Malá
československá encyklopedie. II. köt. Praha, 1985, 324. p.
- PSZ, II. évf. (1920. augusztus 11.) 32. sz. 1-2.p.; PSZ, II.
évf. (1920. szeptember 29.) 39. sz. 6. p.; PSZ, II. évf. (1920.
október 27.) 43. sz. 2. p. Az ótátrafüredi programra lásd PSZ, II.
évf. (1920. november 3.) 44. sz. 1-2. p. A találkozóra lásd PSZ,
II. évf. (1920. november 10.,) 45. sz. 1-6. p. Szlovák
ismertetésére lásd SP, VII. évf. (1920. november 10.) 21. sz. 2-3.
p. A kedvezményezett bankok egy csoportba kerültek az osztrák
regulatívum által létrehozott takarékpénztárakkal. Az első öt a
Pozsonyi I. Takarékpénztár, a Pozsonyi Iparbank, a Privigyei
Takarékpénztár, a Nagyszombati Takarékpénztár és az Aranyosmaróti
Takarékpénztár lett. Az egyesületnek összesen 188 tagja kapta meg
ezt a státust. PSZ, II. évf. (1920. december 1.) 48. sz. 5. p.;
PSZ, II. évf. (1920. december 15.) 49-50. sz. 2. p. és Rückblick.
7-8. p.
- ANBS, Fond: SSPÚ, 1. doboz. Zápisnica zo zasadnutia správy
Sväzu slovenských peňaľných ústavov dňa 29. júna 1922. 4. p. és
Zpráva správy pred VI. riadne valné shromaľdenie Sväzu (1922.
július 16.), 10. p.
- A Národná banka 1922. július 5-i levele. Uo. A válság okairól
lásd Valér Kubány 1922. október 6-i levelét és Zápisnica zo
zasadnutia správy Sväzu slovenských peňaľných ústavov ako druľstva
v Turč. Sv. Martine dňa 28. novembra 1922. Referát správcu pred
zasadnutie správy Sväzu dňa 28. novembra 1922.
- Az 5. és a 6. táblázat magyarázata: A - Szlovákia, B -
Kárpátalja, C - összesen, PE - Pénzintézetek Egyesülete, SZPSZ -
Szlovák Pénzintézetek Szövetsége. In: Die organisation der
Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus und die
Veränderungen unter den Mitgliedern der Jednota. In: Jahresbericht
- I., 24. p.
- Uo. 21-23. p.
Források
- Pénzügyi Szemle, II. évf. (1920. július 21.) 29. sz. 1-2. p.
- Banky a peňaľné ústavy na Slovensku a Podkarpatskej Rusi.
Ročenka 1923. Szerk. Skorkovský, Jaroslav. S. l., 1923.
- Leitung des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und
Podkarpatska Rus. In: Jahresbericht I. III-IV. p.
- A Pozsonyi Bank Részvénytársaság XI. üzleti jelentése és
zárszámadása az 1920. üzletévről. [Pozsony], 1920.
- Wimmer Adolfra lásd A 100 éves Bratislavai I. Takarékbank R.
T. azelőtt Pozsonyi I. Takarékpénztár 1842-1942. Pozsony, 1942,
29. p.
Megjegyzés
A pénzintézetek hivatalos elnevezését és működését
a 302. sz. 1920. ápr. 14-i törvény szabályozta, ezért használtam a
bank megnevezést. Néhány esetben a takarékpénztár jelölést azért
hagytam meg, mert a cégnév vagy bizonytalan volt, vagy nem volt még
megváltoztatva, esetleg kevés adat állt erről a rendelkezésemre. A
nevek esetében, ahol tudtam, ott meghatároztam a képviselt bankot,
ill. intézményt (a bizonytalanokat kérdőjellel jelöltem). Sokszor
csak a településnév utalt a személy illetékességi helyére, így csak
a város nevét tüntettem fel. A német pénzintézetek nevét magyarul
használtam.
A tanulmány az Illyés Közalapítvány támogatásával
készült. - G. I.
|