Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> IV.évfolyam, 2002/1. szám

Gaucsík István:
A magyar és a német pénzintézetek bankegyesületének megalakulása Csehszlovákiában (1918-1920)

Tanulmányunk - amely egy nagyobb, a felvidéki magyarság gazdaságtörténetét vizsgáló munka része - a magyar és a német nemzetiségi pénzintézetek két világháború közötti történetének egyik alfejezetével, a bankegyesületi szervezkedés mozgatórugóival, kiváltó okaival és intézményes megvalósulásával foglalkozik. Valójában az egyesülettörténeti vademecum határozza meg dolgozatunk "történetmondását". A tárgyalt témakör megközelítésére az alábbi írás csak egy lehet a megközelítési és értelmezési stratégiák közül. Bízunk benne, hogy munkánk a feledés homályából végre a történészi kutatások tárgyává teheti az első Csehszlovák Köztársaság etnikai alapon szerveződő kisebbségi részvénybankjainak historikumát.

1. A gazdasági dezintegráció és hatásai

Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain megalakuló utódállamok politikai és államnemzeti önállósulásuk biztosítékát a gazdasági és pénzügyi függetlenedés minél korábbi megvalósításában látták. Az 1918-1919 folyamán lezajló elkülönítési-elkülönülési szándékok, amelyek a múltbeli viszonyok természetes és szerves folytonosságának nem szenteltek figyelmet, a már kialakult közgazdasági erőpontokat tudatosan negligálták. Ezek együttesen kedvezőtlenül befolyásolták a térség első világháború utáni gazdasági konszolidálódásának és kibontakozásának lehetőségeit. A kelet-közép-európai régió államainak autarkiás, védővámos jellegű kereskedelmi politikája a kölcsönös politikai bizalmatlanság tükörképének tekinthető. /1/

Csehszlovákia 1918. október 28-i megalakulása gazdasági téren igényes feladat elé állította a prágai kormányzati tényezőket. Az egységes munkaerőpiac mind a volt birodalom nyugati részein, mind a történelmi Magyarország északi-északkeleti területének helyén megszűnt. /2/

A cseh-morva-sziléziai tartományok pénzügyi központja Bécs maradt. Ezen mit sem változtatott az a tény, hogy Prága az 1910-es években - Csehországon belül - komoly gazdasági központtá nőtte ki magát. Az osztrák tőke domináns szerepe az egyre jobban erősödő cseh banktőke ellenére meghatározó volt.

Ezek a területek a múltbeli erőteljes iparosodási hullám következtében a háború elejére agrár-ipari jellegűvé váltak. A gazdasági pozíciók átvételére a cseh gazdasági elit - a politikai befolyásolás érvényesítésével - nosztrifikálási programot hirdetett meg, amely a közgazdaság összes ágazatára kiterjedt. /3/

Szlovákia és Kárpátalja specifikus jelleggel az impériumváltás idején agrár jellegűnek számított, kisebb iparosodási gócpontokkal. A volt felső-magyarországi területek gazdasági és pénzügyi kapcsolatai már hagyományosan Budapest felé irányultak. A nagyon szoros összeköttetések és egymásrautaltságok megszakítása válságos helyzetbe juttatta az elcsatolt területeket. Emellett a hitelszervezeti rendszer fejlődése is másként alakult. Nem a differenciált és specializálódott, többszintű bankstruktúra alakult ki, mint a cseh területeken, hanem lényegében részvénytársasági alapon működő letéti bankok (takarékpénztárak) és hitelszövetkezetek működtek. /4/

Leszögezhetjük, hogy az eltérően fejlődő nyugati és keleti területek gazdasági egységesítése volt az egyik legnagyobb gondja az új államnak. Az eltérő közjogi és kultúrtörténeti sajátosságok tovább színezték a problémakört. /5/

2. Nemzetiségi bankmegoszlás

Nemzetiségi szempontból Szlovákiában szlovák, magyar, német, illetve csak erre a területre jellemző magyar-német vegyes intézeteket, míg Kárpátalján magyar, magyar-német és ruszin pénzintézeteket különböztethetünk meg. A magyar nemzetiségi pénzintézeteket a magyarok által lakott vidékeken és a szórványszigeteken találhatjuk.

Külön kategóriába sorolhatók az etnikailag egységes(ebb) zipser régió német intézetei. Belső ügyviteli nyelvük csak a német volt, míg az ún. Hauerland területén - ahol a németség nem alkotott kompakt egészet - vegyes ügyviteli nyelvet használhattak. Jelentősek voltak a pozsonyi német részvénybankok, melyek a város tradicionális német és "pressburger" voltáról tanúskodtak, valamint említést érdemelnek a Pozsony környéki német szórványterületek kis intézetei is.

A nagyszámú magyar-német bankra szerintünk az ügyviteli nyelv bilingvizmusa volt jellemző. Emögött a helyi társadalmakban szervesen kifejlődött többrétegű, tartalmában és megjelenési formáiban változatosságot mutató magyar-német városlakó polgári középosztálybeli identitástartalmak szimbiózisa húzódhat meg. /6/
Nem kellőképpen hangsúlyozott tény, hogy az 1919-1938 közötti szlovákiai pénzügyi életre a szlovák-német-magyar többnyelvűség volt jellemző. A hatalomváltás után a hivatalos cseh és szlovák nyelvű rendeletek útmutatásaihoz kellett alkalmazkodniuk a kisebbségi bankoknak. Ettől kezdve jelentették meg mérlegeiket és zárszámadásaikat három nyelven./7/

3. Az adatok tükrében

Továbbiakban a szlovákiai és kárpátaljai pénzintézetek nemzetiségi megoszlását és néhány mérlegtételét mutatom be. /8/

1. táblázat. Szlovákia részvénybankjai nemzetiségük szerint és néhány mérlegtételük 1920-ban (1000 Kč)

 

 

A - nemzetiség, B - a pénzintézetek száma, C - az alap- és a tartaléktőke összege, D - a takarékbetét és a folyószámla összege, E - váltók

Az adatok világosan jelzik a szlovák intézetek előretörését, tőkeerejük növekedését. A magyar és a magyar-német bankok nagy számuk ellenére az alap- és a tartaléktőkék tekintetében messze elmaradtak a szlovák bankoktól. Emögött a szlovák pénzintézetek következetes alaptőke-emelési akcióinak keresztülvitelét figyelhetjük meg.

A cseh és a szlovák pénzintézetek 1918 októbere és decembere között összesen 74 millió koronával növelték alapjukat, 1919-ben 500 millióval. Ebben az évben a jegyzett 26 bank között 7 szlovákot találhatunk, míg a többi nemzetiségi intézet közül egyet sem. A legjelentősebb szlovák részvénybank, a Slovenská banka 20 millióra emelte alaptőkéjét, de ezzel is csak a 9. helyet foglalta el a sorrendben (az első a cseh ®ivnostenská banka volt 120 milliós növeléssel). Rajta kívül megemlíthetjük még a Zvolenská µudová bankát (9 millió), míg a további 5 intézet jelentéktelenebb összeggel szerepelt. Expanziójuk 1920-ban is folytatódott: a Slovenská banka 30 millióra, a Zvolenská µudová banka 12 millióra, a Tatra banka 3 millióra emelte tőkéjét. /9/

A magyar pénzintézetek komoly problémáját képezte a tőkeemeléshez való állami engedély kieszközlése. Nehéz pénzügyi helyzetük és kialakulatlan kapcsolataik a kormányzati szervekkel nehezítették érdekeik érvényesítését. Gyakorlati térvesztésük ezzel kezdődött. Tőkeemelési kísérleteikre szórványos esetekben 1920-tól figyelhetünk fel. /10/ Nagyobb szabású növelést csak a Dunabank hajtott végre, amikor 1920-ban 2 millióról 10 millióra, majd 1921-ben 15 millióra emelte tőkéjét. /11/ Nagy jelentőségű, de viszonylag alacsony összegű növeléssel szerepelt a Pozsonyi I. Takarékpénztár. Ezt a kormányhatóság részéről először nem engedélyezték, akadályozták a keresztülvitelét, ám végül 5 millió koronában (1,6 millióról) maximálták. /12/

A nem szlovák intézetek tehát alaptőke-emeléseiket csak alacsonyabb mértékben valósíthatták meg, így a szlovák bankokkal nem állhatták a versenyt.
Tevékenységüket nehezítette az 1919. december 22-i kormányrendelet, amely rendkívüli intézkedéseket foganatosított azon pénzintézetekkel szemben, amelyeknek a pénzügyi helyzete a behajthatatlan külföldi követelések és a nagy hadikölcsön-állomány miatt válságosra fordult. Az új betétek elfogadását a kormány a rendeletre hivatkozva megtilthatta, vagy külön kezelésükre adhatott utasítást. /13/

Az állam a szóban forgó rendelettel a bankszektor stabilizálását próbálta elérni, amelyet azonban a teljesen immobil magyar és német intézetek elhibázott beavatkozásként értékeltek. A korabeli vélemények elhibázottnak tartották az állami felügyelet és ellenőrzés ilyen fajta kiterjesztését, az intézeti autonómia megnyirbálását. Önkritikus nézőpont szerint azonban a magyar bankok felelőtlen pénzügyi politikája nem vette figyelembe a rendelet következményeit. /14/

A szlovák pénzintézetek takarékbetét-állományának növekedését elősegítették az amerikai szlovákok megtakarításai, pénzküldeményei. Ezek nem szlovák bankokban való elhelyezését rendelet tiltotta, melyet 1920-ban - a magyar és a német bankok "nehezményezésére" - hatályon kívül helyeztek. Úgy gondoljuk, hogy ezen öszszegek áramlási céljai továbbra is a cseh és a szlovák bankok maradtak. /15/

Bankkörökben az általános szlovákiai helyzet elemzésekor a nagymértékű takarékbetét-csökkenést a lakosság bizalmatlanságával magyarázták. A cseh intézetek jelentős összegeket kötöttek le, de ezek elsősorban a felsőbb rétegek betétei voltak. A középosztály és a kisemberek a tezaurálás mellett döntöttek. Ez kedvezőtlenül befolyásolta a kisebb hitelintézetek betétállományának alakulását 1919-ben.

A bankok közül csak háromnak sikerült növelnie ezen idegen tőkék összegét, amelyek közül az egyik magyar intézet volt. Válságukat az is előidézte, hogy 1919 elején, amikor nagy pénzbőség uralkodott, nem mérték fel reálisan a lehetőségeket, így a pénzlebélyegzéskor a kifizetéseket - a fellépő pénzszűke következtében - kénytelenek voltak megtagadni. Ez az ügyfelek bizalmatlanságát váltotta ki, akik ezt követően jelentős összegeket helyeztek el a cseh és a szlovák pénzintézeteknél. /16/

2. táblázat. Kárpátalja részvénybankjai nemzetiségük szerint és néhány mérlegadatuk 1920-ban (1000 Kč)

 

 

A - nemzetiség, B - a pénzintézetek száma, C - az alap- és a tartaléktőke összege, D - a takarékbetét és a folyószámla összege, E - váltók

Az 1918 utáni gazdasági válság nagy vesztese Kárpátalja lett. A terület a gazdasági-pénzügyi vérkeringéstől teljesen elszigetelődött. Perifériára szorulásának legszembetűnőbb jele volt, hogy még 1920-ban is kétféle pénznemet, a csehszlovák koronát és az Osztrák-Magyar Bank ún. kék bankjegyeit használták. A magyarországi pénzlebélyegzés tovább mélyítette a válságot. Kárpátalja szinte két különálló részre szakadt: Ungvár és környékére, amely Kelet-Szlovákia és Kassa felé gravitált, s gazdaságilag is fejlettebb volt, valamint Munkács és vidékére, amelynek hátrányos helyzete mindjobban fokozódott.

1920-ban küldöttség tolmácsolta Prágában a fonák állapot súlyos gazdasági hatásait, de gyakorlati változásokra nem került sor. A pénzek hivatalos árfolyamát 1:4 arányban állapították meg, de a vagyonadó törvényi elfogadása után ez 1:10-re változott.

A bankintézetek nem tudtak pénzügyi kapcsolatokat kialakítani a szlovákiai területekkel, mert hivatalosan nem állapították meg, melyik pénzfajta használható (pl. a betétek visszafizetésénél). Immobilitásuk a Magyarországon található tőkék és hadikölcsöneik következménye volt. Üzleteik csak az árulombardra redukálódtak, illetve rövid lejáratú, magas kamatozású hiteleket nyújtottak. Hitelhiányban szenvedtek, mert az Osztrák-Magyar Bank munkácsi fiókja már nem tudta betölteni szerepét. A valóságos veszteségeket képtelenek voltak felmérni, hiszen az áttekinthetetlen pénzügyi viszonyok nem tették lehetővé a mérlegkészítést. /17/

Kárpátalja adatai (Szlovákiával összehasonlítva) a nemzetiségi pénzintézetekre vonatkozóan katasztrofálisak. A régi alapítású kisbankok a pénzlebélyegzés következetlen végrehajtása következtében megrendültek, a cseh és a szlovák intézetek fiókjaival szemben pedig hátrányos helyzetbe kerültek. Az 1920-as évek elején több bank kénytelen volt beszüntetni tevékenységét és felszámolni magát. 1923-ra már csak 20 kisebb magyar bank fejtett ki tevékenységet. Tőkeerejük gyengeségét mutatja az is, hogy öt évvel a hatalomváltás után nem volt működő fiókintézetük. A cseh, a szlovák és a ruszin bankok mellett csak egy magyar pénzintézet rendelkezett fiókokkal és expozitúrákkal. /18/

4. Bankszolidaritás és érdekvédelem

Az impériumváltással egyidejű gazdasági válságra, összeomlásra adott válaszreakcióként értelmezhetjük a szlovákiai és kárpátaljai pénzintézetek intézményes összefogására tett kísérleteket, melyek 1919 folyamán konkrét lépésekben nyilvánultak meg.

Elméletileg a krízis egymáshoz közelíthette a homlokegyenest eltérő szlovák, magyar és német bankérdekeket. A problémák sokasága, összetettsége közös kapcsolódási pontok kialakulását eredményezhette. A valóságban azonban a politikai és a nemzeti szempontok negatívan befolyásolták az ilyen jellegű szakmai kezdeményezéseket.

A Szlovákia és Kárpátalja területén megnyilvánuló bankszolidaritás egyáltalán nem volt elszigetelt jelenség, hiszen a cseh történelmi országrészekben szintén ez idő tájt alakultak meg a pénzintézetek egyesületei, érdekvédelmi és érdekérvényesítési csoportosulásai. Létrejöttükben több alapmotívum játszott fontos szerepet: a szakmai irányultság, az intézményi autonómia megőrzése és erősítése, illetve a nemzetiségi hovatartozás.

Csehországban 1917-ben alapították a Csehszlovák Bankok Szövetségét (Svaz československých bánk), amely a két világháború közötti Csehszlovákiában a legbefolyásosabb cseh bankok kartelljeként működött. 1919-ben multinacionális jelleget kapott a német intézetek és egy szlovák bank belépésével. /19/ A Csehszlovák Takarékpénztárak Szövetsége (Svaz československých spořitelen) 1920-ban jött létre. /20/

A német takarékpénztárak még a századelőn, 1903-ban alapították egyesületüket. 1919-ben - felismerve a német nemzetiségi intézetek potenciális erejét - a cseh, a morva és a sziléziai területeken találhatók közös szervezetben tömörültek. /21/

Végeredményében Magyarországon is hasonló folyamat játszódott le. A Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége 1903-ban alakult meg. 1910-ben Pénzintézetek Országos Egyesületévé (POE) változott. 1918. november 17-én a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületét (TÉBÉ) a legnagyobb budapesti intézetek hozták létre. 1928-ban a POE-val egyesült. Tevékenysége sokban hasonlított a csehszlovák bankok szövetségének működéséhez. /22/

Érdekes módon - az akkori szlovák nemzeti mozgalom pénzügyi aspirációit, bankügyi pozíciószerzési igyekezetét jelző - a Szlovák Pénzintézetek Szövetségét (Sväz slovenských peňaľných ústavov, a továbbiakban: SZPSZ) még a történelmi Magyarország fennállása idején alapították. 1910. szeptember 11-én a liptószentmiklósi összejövetelen merült fel a szlovák nemzetiségi pénzintézetek közös összefogásának a gondolata. Azonban az egyesület létrehozása, a szervező munkálatok elindítása és az érdekelt intézetek közti egyeztetés lassan haladt előre. Az 1912. október 6-i turócszentmártoni értekezlet sem mondta még ki a megalakulást.

Az alakuló közgyűlésre 1915. december 17-én került sor a Turócszentmártoni Takarékpénztár (Martinská sporiteµňa) székházában, melyen a szlovák politikai és gazdasági elit vett részt. Az egyesület szövetkezeti formában alakult meg, a nyereségorientáltság nem tartozott a kiemelt céljai közé. A közgyűlésen nyolc szlovák pénzintézet képviseltette magát (Martinská sporiteµňa, Hornouhorská banka Tatra, Ruľomberská úverová banka, Ruľomberská µudová banka, Zvolenská µudová banka, Krupinská sporiteµňa, Pomocnica úverná banka v Brezne, Novomestská µudová banka). A tisztviselő-választások visszatükrözték a szlovák nemzetiségi társadalmon belüli vezető személyiségek súlyát.

Az egyesület elnökéül Matúą Dulát, a Martinská sporiteµňa vezérigazgatóját választották. Az alelnök Vladimír Makovický, a Rózsahegyi Hitelbank (Ruľomberská úverová banka) igazgatója lett. Az igazgatóságban a következők foglaltak helyet: Cyril Kresák (Hornouhorská banka Tatra), Andrej Hlinka (a Ruľomberská µudová banka igazgatója), Július Vanovič (a Hornouhorská banka Tatra ügyésze). A titkári teendőket Viliam Pauliny látta el. Az egyesület hivatalos sajtóorgánuma a Národnie noviny lett. A cégjegyzékbe 1915. december 29-én vették fel. /23/

A szlovák bankok számára az 1918-as nagy horderejű politikai változás egészen új távlatokat és lehetőségeket nyitott. A magyar bankpozíciók átvételére, fokozatos nacionalizálásukra a szlovák bankelit már 1918-1919 fordulóján készen állt. Ez azonban - az állandóan új eseményekkel telített időszakban (egyezkedések a magyar kormánnyal, a felső-magyarországi katonai események és gazdasági következményeik) - inkább csak elméleti alapokon, pontosabban újra és újraformálódó elképzelésekben, retorikus szólamokban nyilvánult meg.

A hatalomváltás idején nem volt egy olyan kidolgozott gazdasági és azon belül egy pénzügyi tervezet, amelyre támaszkodhattak volna. A cseh burzsoáziának ellenben már 1918 második felében kész program állt a rendelkezésére az új államalakulat közgazdasági alapjainak lerakásakor, így mozgásterét jelentősen meg tudta növelni. /24/

Maga az SZPSZ sem tudta - de az áttanulmányozott forrásanyag tükrében úgy fest, nem is akarta - betölteni azt az irányító és tanácsadó szerepet, melyre 1918-1920 között a katasztrofális gazdasági helyzetbe jutott szlovákiai és kárpátaljai közgazdasági tényezőknek, különösen a részvénybankoknak - nemzetiségre való tekintet nélkül - szükségük lett volna.

Az 1910-es évek közepén az egyesület megalakítása azt jelezte, hogy a szlovák bankvezetők felismerték az egységes, nemzetiségi-etnikai alapú szervezkedés szükségességét. Az első világháború után is ez maradt az egyetlen kohéziós tulajdonsága. Csak a szlovák intézetek tartoztak a kötelékébe, számuk 1918-ban 33 volt. /25/ Egy, a "nemzetiségek felett álló" országos hatáskörű bankegyesület szerepére nem volt predesztinálva.

Az államfordulat utáni kaotikus közgazdasági viszonyok, az illetékes döntéshozó hatalmi szervek áttekinthetetlen rendelkezései, a magyar fővárostól való függetlenedés igyekezete, a teljes összeomlás veszélyében élő bankszektor megrázkódtatásai tanácstalanságot és elbizonytalanodást szültek.

Szlovákia és Kárpátalja magyar és német pénzintézetei válaszúton álltak. Elsősorban a gazdasági élet politikai és nacionalista felhangokkal való telítettsége determinálta helyzetüket. A gazdasági összeomlás, a csehszlovák katonai megszállás, majd a harci események összességében lehetetlen helyzetet teremtettek: budapesti összeköttetéseik megszakadtak, ottani követeléseik behajthatatlanná váltak, a felső-magyarországi területeken formálódó új hatalmi szervek pedig nem tekintették őket megbízható partnernek.

Önszerveződésük első jele az az 1919. szeptember 14-i nagygyűlés volt, amelyre a Winter család által európai hírű és rangú fürdővárossá emelt Pöstyénben került sor. Az Érsekújvári Takarékpénztár által kezdeményezett találkozón 102 magyar és német pénzintézet képviselője jelent meg. /26/

Itt a bankok helyzetét súlyosan érintő problémakörök megtárgyalására került sor: az értékpapírok biztonságának és a valutáris veszteségek megakadályozásának módjai, a budapesti követelések érvényesítése és terv kidolgozása annak végrehajtására, a már külföldre került tőkék hazahozatala és az ott deponált értékpapírok kérdésének ügyei szerepeltek a napirendi pontok között. A felállított szakmai bizottság feladata lett a megoldási módok kidolgozása és ezen szakkérdések további vizsgálata. /27/

A bizottság prioritásai között a hadikölcsönök és az állami pénztárjegyek általános és teljes beváltását, a valutaveszteségek állami kompenzálását, illetve a készpénz- és hitelhiány rendezését találhatjuk. Feladatát az SZPSZ irányában való kapcsolatteremtésben, valamint - ami jelentőségénél és súlyánál fogva többet jelentett - a központi pénzügyi körökkel szükséges kommunikáció megteremtésében és fenntartásában határozták meg. Elkülönítették azokat a problémákat, amelyek különleges fontosságúak voltak. Ezek megoldását az erőteljes állami szerepvállalástól, többek között követeléseik behajtásától, az állami hitelnyújtástól, valamint a visszleszámítolási hitelnek az Osztrák-Magyar Bank által régebben folyósított öszszegben történő biztosításától remélték. /28/

A pöstyéni bankankét kedvező és élénk visszhangra talált az intézetek körében. 1919 novemberében az érdekvédelmi mozgalomhoz csatlakozott bankok száma már 151 (!) volt. A tagok járulékfizetésre lettek kötelezve. Mindegyik megkezdett 1 millió hadikölcsön után 200 Kč-t fizettek. A pénzösszegek begyűjtő helye a két háború közti korszak egyik legstabilabb intézete, a Pozsonyi I. Takarékpénztár lett. /29/

5. Pénzügyi problémák és kiútkeresés

Az állandó bizottság külön ülése 1919. szeptember 29-én a magyar és a német pénzintézetek egyik legégetőbb kérdésével, a hadikölcsönök teljes visszafizetésével foglalkozott. /30/ Az 1920-as évek ezen üggyel kapcsolatos memorandumainak, javaslatainak és tervezeteinek gyökere idáig nyúlik vissza. Ekkor döntöttek az erőteljes - sok esetben a propagandisztikus szólamokat sem mellőző - érdekérvényesítés mellett.

Az első világháború alatti magyarországi hadikölcsönjegyzés sikerességének alapját az állam iránti bizalom jelentette. A kötvények jegyzésének megvoltak mind a kereskedelmi (megtakarítás, lombardírozás), mind a lélektani (patriotizmus) összetevői. /31/ Összesen nyolc alkalommal bocsátottak ki hadikölcsönkötvényeket, melyeknek jelentős része lombardírozásra visszakerült az Osztrák-Magyar Bankhoz. A jegybank a tulajdonosoknak kötvényeik névértékékének 75%-áig nyújtott hitelt. /32/

A dualista államszerkezet széthullásával az Osztrák-Magyar Bank monopóliuma is köddé vált. 1918-1919 fordulóján Csehszlovákia pénzügyi lépései (a hadikölcsönkötvény-lombard megtiltása, majd a pénzelkülönítés és a jegybanki funkciókat betölteni hivatott Bankhivatal megalakulása) az elkülönülő államszervezet jegyeiként voltak értelmezhetők. Az új állam területén a prágai kormányzat megtiltotta a hadikölcsönökre való lombardhitelezést. Ez a szlovákiai és kárpátaljai nem szlovák bankok számára súlyos következményekkel járt. /33/

A korszak magyar pénzügyi spiritus rectora, Schmidt Imre /34/ a következőképpen jellemezte az állapotokat: "Raąín pénzügyi politikája a lebélyegzéssel és az 50%-os visszatartással, mint egy borotvával kettévágta mindazon érdekszálakat, melyek Csehországot és Szlovenszkót (sic!) Magyarországgal évszázadokon át összefűzték. Amit semminemű fegyveres erőhatalommal elérni nem lehetett, azt elérte Raąín a február 25. törvénnyel, hogy az évszázadokon át egybefűzött és egymásra utalt területek között minden gazdasági összeköttetés egyszerre megszakadt." /35/

Emellett a magyar és a német bankvezetők késlekedése, a megváltozott realitások fel nem ismerése, a későn hozott lépések még kedvezőtlenebbül befolyásolták pozícióikat. /36/

Az időszak viszonylagosnak tekinthető adatain keresztül csak illusztrálni tudjuk a szlovák és a nem szlovák részvénybankok helyzetét, de jelzik a válságot, amely a magyar és a német intézeteket sújtotta. /37/

3. táblázat. A szlovák bankok hadikölcsön-állománya 1919. november 30-án (Kč-ban)

 

 

4. táblázat. A magyar és a német bankok hadikölcsön-állománya 1919-ben (Kč-ban)

 

 

A - a magyar hadikölcsön nagysága, B - a magyar hadikölcsön névértéke, C - az osztrák hadikölcsön nagysága, D - az osztrák hadikölcsön névértéke
Az adatokból nyilvánvaló a magyar és a német pénzintézetek nagy megterheltsége. A saját számlájukon található magyar hadikölcsönök nagysága többszöröse volt a szlovákokénak. Az 1 milliárd fölötti összes jegyzett összeg egyértelművé teszi kiszolgáltatott helyzetüket. Az osztrák hadikölcsönök aránya szintén a szlovák intézetek számára volt kedvezőbb.

A nagy veszteségek okai az 1919 folyamán lezajlott pénzügyi lépésekben keresendők. A magyar intézetek pénzfölöslegüket nem akarták még jobban növelni a hadikölcsönök eladásával. A szlovák bankok ezzel szemben már 1918 őszétől tudatosan szabadultak meg hadikölcsöneiktől, vállalva a veszteségeket is. /38/

A korabeli magyar nézőpont azért pontosításra szorul, mert a szlovák pénzintézetek Magyarországon található letétbe helyezett értékpapírjain, betétjein kívül a hadikölcsöneik iránt is közömbös maradt a kormányzat. Ezt kritikusan szóvá is tették: "A közgyűlés sajnálattal látja kormányzati tényezőink könnyelműségét, amikor hónapokon keresztül nem szánják rá magukat a nagy mennyiségű szlovák vagyon radikális behajtására és így intézeteink létét a magyar politikusok kénye-kedvére hagyja." /39/

Érvelési alapjukat az a premissza alkotta, hogy a hadikölcsönkérdés méltányos rendezése fontos közérdek, mely Csehszlovákia gazdasági konszolidálódását elősegíti és az új - nem cseh és szlovák nemzetiségű - állampolgárok lojalitását erősíti. Azonban a probléma a nemzetiségi szembenállás és ellentét egyik hatékony fegyverének bizonyult mind Csehországban, mind Szlovákiában. A nemzetiségi pénzintézetek részéről hangoztatott gazdasági hivatkozások nem vezettek eredményre.

Siposs Aladár, a Kassai Kereskedelmi- és Iparkamara titkára csehországi körútja után túlzottan optimista kijelentést tett: "Az pedig szembeszökő, hogy a hadikölcsönök megtagadása pénzintézeteink, de egyéb vállalataink és intézményeink egész sorának romlásával járna, ami azután a Szlovenszkó egész gazdasági életének teljes összeomlását vonná maga után. (.) Odaát (értsd: Csehországban - a szerző megj.) a kérdés eminenter politikai kérdés, a cseh és német lakosság gazdasági harcának egy része, amelyben nagyon hevesen és nagyon éles fegyverekkel támadnak egymás ellen a felek. Minálunk egész Szlovenszkó érdekelt ebben az ügyben s nemzetiségi színezete, vagy mellékíze a dolognak nincsen." /40/

A szeptemberi ülés határozatait a plenáris bizottság 1919. október 30-án jóváhagyta és elfogadta. Ez volt a nem szlovák pénzintézetek első olyan hivatalos dokumentuma, amelyet emlékirat formájában juttattak el a pénzügyminisztériumba. Benne a hadikölcsön rendezésén kívül a hitelnyújtás szükségessége, a budapesti követelések "hazahozatala" és a magyarországi értékpapírok visszajuttatásának igényei fogalmazódtak meg. /41/

1919. november 6-án került sor a hivatalos találkozóra Prágában. A küldöttség megpróbálta elérni, hogy a pénzintézetek állami hitelnyújtásban részesüljenek. Fedezetül külföldi tartozásaikat ajánlották fel. A kölcsönkérelem optimális összegként 64 milló koronát jelölt meg. A pénzügyminiszter az előterjesztett kérdésekkel kapcsolatban nem foglalt állást, ugyanis a kormány a békeszerződés ratifikálásáig nem akart konkrét lépéseket tenni.

Érdekes részleteiben elemezni a bizottság érvrendszerét. A memorandum szellemi atyja, Ardó Sándor a hadikölcsön kérdésének közgazdasági vetületeit hangsúlyozta, eleve kerülve a nemzetiségi kapcsolódás gyanúját. Külön kiemelte, hogy Szlovákiában éppen a szlovákság jegyezte nagyobb mennyiségben a kötvényeket - ám ez az állítása eléggé bizonytalan lábakon állt. Közjogi szempontból elfogadásuk törvényes útját, a magyar Országgyűlés általi megszavazását hangsúlyozta. Misz Rudolf szlovák nyelvű előadása a Trencsén megyei szlovák földművesek hadikölcsönjegyzéseiről azt a célt szolgálta, hogy elfogadhatóvá tegyék követeléseiket a nagyobb mértékű szlovák érdekeltség bizonygatásával.

A tárgyalás "csekély pozitív eredményt" hozott. Nem sikerült elérniük az állami kölcsönnyújtás megvalósítását, illetve a visszleszámítolási hitel javasolt keresztülvitelét.

Szlovenszkói magyar pénzügyi körökben a küldöttség munkáját pozitívan értékelték, mert a csehszlovák kormányt megismertették gondjaikkal. Elvben megteremtődtek a szakmai kommunikáció lehetőségei. Fontosnak tartották a pénzügyi döntések meghozatala előtt a magyar és a német bankok véleményének tolmácsolását. A kudarc ellenére az érdekérvényesítés hatékonyabbá tételéről döntöttek. /42/ Az első tárgyalás igazi hozadéka az volt, hogy kormányzati szinten számolni kellett egységes fellépésükkel.

Gyorsan sor került a prágai tapasztalatok kamatoztatására. A központi hivatalok, a csehországi és a szlovákiai szakmai közvélemény adekvát tájékoztatása végett döntöttek a Pénzügyi Szemle további megjelentetéséről, valamint felmerült egy pénzügyi évkönyv kiadásának a gondolata is. /43/

A Pénzügyi Szemle (1919-1930) a (cseh)szlovákiai magyar nemzeti közösség első közgazdasági-pénzügyi jellegű lapjának tekinthető. Főszerkesztője Schmidt Imre, felelős szerkesztője Lüley György /44/ volt. A szerkesztőség a Pozsonyi Iparbank Ventúr utcai székházában kapott helyet. Lényegében az 1920-ban megalakult Pénzintézetek Egyesülete Szlovenszkón és Podkarpatszka Ruszban elnevezésű magyar és német bankegyesület hivatalos szócsöve volt. A szabad és nyílt szakmai fórum szerepét apolitikus programmal töltötte be.

A lap megjelenésétől, 1919. november 5-től felvállalta a szlovákiai és kárpátaljai pénzintézetek érdekvédelmét, ellátta a pénz- és hitelügyi tanácsadás, útbaigazítás feladatait. A meghirdetett program világosan fejezte ki ars poeticáját: "Össze kell tehát fognunk e nehéz időkben, megfontolnunk a teendőket s keresnünk az utakat, melyek a ködből kivezetnek, melyek közgazdaságunkat a bajoktól, pénzintézeteinket a katasztrófától megóvják. Ezen tisztán közérdekű és közgazdasági kérdések megvitatására, a közönség becsületes tájékoztatása, a jogos magánérdeknek megvédése céljából határoztuk el, hogy lapot alapítunk, mely ha nem is fáklya, de legalább szerény mécsesként világítsa meg a sötétben botorkálók nehéz útját, mely a napirenden levő legfontosabb pénzügyi és közgazdasági kérdésekben az érdekeltséget összefogja, annak szócsöve és minden helyes eszmének propagálója lesz."

Hasábjain a bankkérdéseken kívül az általános közgazdasági problémákkal is találkozhatunk. A bankok helyzetének alakulását nemzetiségi megoszlásra való tekintet nélkül figyelemmel kísérte. A gazdasági kérdéseket (kelet-közép-)európai viszonylatokban és összefüggésekben vizsgálta. A korszak jelentősebb magyar szakembereitől, nemzetgazdászaitól közölt tanulmányokat, elemzéseket (pl. Schmidt Imre, Siposs Aladár, Ardó Sándor, Katona Móricz, Wolf Gerő stb.). /45/

6. Szlovák-magyar-német bankegyesület?

A magyar és a német pénzintézetek már a pöstyéni bankankét létrejötte előtt deklaratívan hangoztatták csatlakozási szándékukat és együttműködési készségüket az SZPSZ-szel. Az ő szempontjukból a kialakítandó közös bankegyesület a "legalizálódás" útját és ezen keresztül üzleti érdekeik védelmét, pozícióik átmentését jelentette volna. Szlovák részről a kezdetektől óvatosan, tartózkodóan - mondhatni bizalmatlanul - kezelték a demonstratív nyilatkozatokat.

Változatosság mutatkozott az eltérő nézőpontokban. A kategorikus elutasítás indoka a szövetség szlovák jellege volt. Konstruktívabb javaslattal Viliam Pauliny /46/ állt elő, aki szerint a merev és rideg magatartás az SZPSZ részéről nem vezethet eredményre. Úgy gondolta, hogy a belépésükről - természetesen a szlovák bankérdekek szem előtt tartásával - csak a revízió után dönthetnének, amely a csatlakozni kívánó pénzintézetek mindegyikére kötelező jelleggel vonatkozna. Valér Kubány /47/ "néporientált" véleménye az SZPSZ tagsági keretének bővítése közben a szlovák nemzet érdekeinek védelmére hivatkozott.

Egyöntetű vélemény 1919 augusztusának végén nem született. Pauliny javaslata lett a "félhivatalos" álláspont, azzal a kikötéssel, hogy előbb a szövetség szervezeti működését és felépítését kell újjászervezniük, csak azután kerülhet sor tagfelvételre. /48/

Októberben már megszületett a hivatalos állásfoglalás. A nem szlovák intézetek tagok lehettek, csupán az SZPSZ alapszabályzatában rögzített kötelességeknek kellett magukat alávetniük. A jelentkező intézetben pénzügyi ellenőrzést hajtottak volna végre, amely alapján megítélték volna az illető bank kérvényének jogosultságát. Az egyesület alapszabályzatában formális, a nem szlovák pénzintézetek számára kedvező változtatásokat eszközöltek, nevezetesen, hogy más nemzetiségűek is jelentkezhettek tagnak. A másik oldal ezt üzenet értékű jelzésként fogta fel. /49/

A magyar és a német pénzintézetek részéről pozitív fogadtatásban részesült a hír. Az állandó bizottság néhány tagja előtt már "az összes pénzügyi tényezők egy erős egésszé" történő átalakulásának vágyképe lebegett. Schmidt Imrének a valós erőviszonyok mérlegelését elhagyó és az SZPSZ által megfogalmazott feltételekről "megfeledkező" bizakodása nem volt megalapozott. A szövetség ugyanis az együttműködést feltételekhez kötötte (a kötelező revízióhoz és pénzügyi átvilágításhoz, az egyenkénti tagfelvételhez, a szükséges hozzájárulások megfizetéséhez és az öt év időtartamú tagsághoz). A belépést szorgalmazó bankok nagy hadikölcsön-érdekeltsége pedig komoly akadálya lehetett az egyesülésnek. Az önálló szervezet gondolata és egy alternatív stratégia kidolgozása az esetleges negatív válasz esetében fel sem merült. /50/

Magyar részről egy fontos tényező fölött is átsiklottak. 1919-ben az SZPSZ új arculatát kereste. Az országos bankegyesület és a más nemzetiségű bankokkal kialakítandó közös fellépés nem szerepelt a lehetséges formák között. /51/ Inkább a csehországi pénzintézeti egyesületek felé tapogatódzott, de kevés sikerrel. A Csehszlovák Bankok Szövetségére a közös platform kialakítása ügyében negatív hozzáállás volt jellemző, míg a Csehszlovák Takarékpénztárak Szövetségének "toleránsabb" viszonyulását a saját érdek diktálta (azaz a csehországi takarékpénztárak szlovákiai terjeszkedése). /52/

A december végi - "az egységes szlovenszkói egyesület érdekében" megtartott - tárgyaláson nem tudták keresztülvinni elképzeléseiket. Az SZPSZ elutasította a csoportos belépést, és magának kívánta megtartani a felvétel jóváhagyását. A szlovák bankegyesület vezetőségének magatartása megkérdőjelezte a további egyeztetések értelmét és pozitív kimenetelét. Nyilvánvaló lett a Schmidt-féle csoportosulás számára: az önálló egyesület alapjainak lerakását meg kell kezdeni, az illúziók időszaka véget ért. /53/

7. Az önálló bankegyesület

1920 elején már az autonóm - magyar és német pénzintézetek által alkotott - bankegyesület ideája került napirendre. Formája kereskedelmi és pénzügyi felügyelet alatt álló önálló pénzintézeti kamaraként vetődik fel, amely országos egyesületként fenntartaná a kormányzattal a kapcsolatot, elvégezné a hozzá tartozó pénzintézetek belső revízióját, és tevékenységével konszolidálná a gazdasági életet. Egy új bankankéton az alakítandó egyesület létrehozásáról döntöttek volna, csak a gazdasági kérdésekre koncentrálva és a politikumot mellőzve. /54/

A bizottság 1920. február 28-án jelentette be az egyesület megalakulását és a szervező munkák megkezdését. Az alapszabályok kidolgozását Kadossa Pál /55/, Forbáth Béla /56/ és Ardó Sándor vállalta fel. A szervezet ideiglenes neve Szlovenszkói Pénzintézetek Egyesülete (Jednota peňaľných ústavov) lett. /57/

A Pöstyénbe összehívott 1920. március 28-i banktalálkozón az utolsó megegyezési kísérletek is kudarcba fulladtak az SZPSZ képviselőjével. A magyar és a német pénzintézetek vezetői a jelen lévő miniszteri tanácsos ajánlását kérték az alapszabályok kormány általi mielőbbi jóváhagyásához. /58/

Az egyesület (a forrásokban sok esetben felbukkanó rövidebb, magyarul is párhuzamosan használt megnevezése a Jednota) alakuló közgyűlésére 1920. július 19-én került sor Pöstyénben. /59/ Ezen 104 pénzintézet képviselője jelent meg. A legbefolyásosabb nagyobb bankokon kívül a kisbankok is elküldték vezetőiket vagy a megbízott személyeket. A német pénzintézetek közül nagy számban megjelentek a szepességiek és a pozsonyiak. A budapesti főintézetek pozsonyi és kassai fiókjain (Magyar Általános Hitelbank, Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank) kívül egy szlovák bank (Slovenská banka) is részt vett a gyűlésen. A magyar intézetek számát 81-re becsüljük, melyek közül 12 esett Kárpátalja területére. Szlovákia területéről tehát 69 pénzintézet delegáltatta meghatalmazottait. A közgazdasági testületek részéről a kassai és a besztercebányai kereskedelmi és iparkamarák képviseltették magukat. /60/

Csak a találkozón dőlt el, hogy az összes kárpátaljai magyar intézet a szlovákiaiakkal egy szervezetben akar egyesülni. Az elnevezést ezért Szlovenszkói és Ruszinszkói Pénzintézetek Egyesületére változtatták. A véglegesen elfogadott megnevezés a Pénzintézetek Egyesülete Szlovenszkón és Podkarpatszká-Ruszban lett. A kötelező revízió kiegészítésével az eredetileg javasolt alapszabály-tervezetet fogadták el.

Feladatát a pénzintézetek fejlődésének és gazdasági tevékenységük támogatásában határozták meg. Az érdekvédelem módozatait a pénz- és hitelügyi kérdésekről való szakmai egyeztetésben, a kormányzat és a törvényhozás rendelkezéseinek kritikus vizsgálatában, a közgazdasági intézményekkel fenntartandó érintkezésben és a bankok közti szolidaritás erősítésében rögzítették.

A tájékoztatás végett közlemények kiadásáról és egy állandó folyóirat létrehozásáról döntöttek (ez végül a Pénzügyi Szemle maradt). A szaktanácsadás "könyvelési, mérlegmegállapítási, adó- és illetékügyi, valamint tőzsdei kérdésekre" terjedt ki. Az ügyvitel és a könyvelés egységesítését is felvállalták. A bankellenőrzésről a következőképpen rendelkeztek: "az intézetek ügykezelését, számadását és mérlegét az egyesület igazgatósága által megállapított időben és mérvben tartandó kötelező revízió útján saját szakközegeivel megvizsgáltatja."

A pénzintézeteket tagsági díjalapjuk szerint - amelyet az alaptőke, a tartalékalap és az előző év végi betét összege alkotott - hat osztályba sorolták. Eszerint határozták meg a tagsági díj nagyságát. A tisztviselői karban a jelentősebb regionális bankok képviselői foglaltak helyet. /61/

A megbeszélésre került kérdések mind az aktuális bankproblémákkal foglalkoztak (a budapesti követelések; a hadikölcsön és a IV. csehszlovák államkölcsön; az ún. régi koronaszámlák kérdése; az elfogadott pénzügyi törvények hiányosságai és káros következményei stb.). A belügyminisztérium 1922. június 16-án hagyta jóvá az alapszabályzatot. /62/

Az egység kinyilatkoztatása távlati együttműködési készségüket volt hivatott jelezni. A szlovák bankkörök azért nem szenteltek nagyobb figyelmet a Jednota megalakulásának, mert szerintük az érintett magyar és német pénzintézetek legmélyebb válságidőszakukat élték, teljesen immobilakká váltak, és az állampolitika sem részesítette őket támogatásban.

A rövidesen megjelenő, a Pénzintézetek Egyesületének megszületésére adott válaszreakció a szlovák bankokkal történő egyesülésükben láttatta a megoldást. A megkonstruált "ajánlásból" nem hiányoztak a politikai vádak sem. A sajtócikk egyik fő érvére - miszerint a szlovák pénzintézetek "mobilizáltabbak, mint valaha" - a cáfolat és a pontosítás nem sokáig váratott magára. /63/

A valószínűleg Schmidt Imre által írt válasz az 1918 végi általános politikai helyzetre vezette vissza a bajok forrását, amely a nem szlovák intézetek válságának kezdetét jelentette (e helyen politikai elemzésével nem foglalkozunk). /64/ A szlovák bankokkal való fuzionálás lehetőségeit ő nem látta. Csak két olyan pénzintézetet tudott említeni (Slovenská banka, Tatra banka), amelyek mobilitásuk folytán erre képesek lettek volna. Szerinte a szlovák banktőke elégtelen volta miatt nehéz lett volna a javasolt nagyobb arányú bankintézeti fúziókat - szlovák kezdeményezéssel és irányítással - megvalósítani. Elméletileg a cseh pénzintézetek számára nyílt volna meg a működési tér, de részükről ilyen fajta igyekezetet nem tapasztaltak. Indoklása szerint ez a helyzet (is) lendítette őket - az SZPSZ-szel folytatott megbeszélések eredménytelensége után - az önálló szervezet megalakítása felé.

A nemzetiségi kategorizálás és az etnikai politizálás gyanújától - nem éppen önellentmondás nélkül - próbálta elhatárolni az egyesületet: "A Jednota nem a magyar és a német pénzintézetek egyesülete (sic!), hanem a magukra hagyott, minden támogatás nélkül tespedő, minden politikától távol álló azon szlovenszkói és ruszinszkói pénzintézeteknek szervezete, melyeknek tagjai összefogtak, mert a Sväz őket támogatni nem akarta és mert az egyesülésben rejlő erőt akarják érdekeik megvédésére felhasználni."

1918-1920 között az SZPSZ és a nem szlovák pénzintézetek egyesülete csak informatív kapcsolatban állt egymással. Közös együttműködésről, távlatilag magalapozott programról nem beszélhetünk. A diskurzusban a későbbi Jednota volt aktívabb. Saját érdekei érvényesítése végett kezdeményezte a kommunikációt. A tényleges találkozók létrejötte mindig éppen a sürgetően fontos pénzügyi problémáktól, törvényektől és kormányrendeletektől függött. Az egyesület sok esetben az SZPSZ példáját követve foglalt állást egy-egy kérdéskörrel kapcsolatban, miközben az önálló döntések meghozatalától sem riadt vissza. Néha elképzeléseihez a szlovák bankegyesület támogatását is megpróbálta megszerezni. /65/

E helyen csak vázlatosan tudjuk bemutatni a Pénzintézetek Egyesületének szervező tevékenységét. 1920-ra elérték, hogy Pozsonyban és Prágában a kormányhivataloknak számolniuk kellett fellépésükkel és véleménynyilvánítási szándékukkal. 1920. március 1-jén részt vettek az új állami nyereménykölcsön ismertetésére öszszehívott találkozón, amely jelezte, hogy a legfontosabb pénzügyi kérdések esetében nem lehet mellőzni az ún. pöstyéni csoportot.

Kezdeményezőkedvük nem lankadt. Az állandó bizottság 1920. március 28-ra bankügyi konferenciát szervezett, amelyen a kormány, a kereskedelmi testületek, a cseh és a szlovák pénzintézetek is képviselve voltak. Az értekezlet fő tárgyát a magyar és a német bankok - hathatós állami támogatással történő - mobillá tétele képezte. Természetesen megvitatásra és egyeztetésre kerültek a már régóta húzódó egyéb problémák is (a határvidékeken lezajlott következetlen pénzlebélyegzés, az államkölcsönjegyzés nehézségei, külföldi és belföldi követeléseik rendezése, a váltóleszámítolás és a lombardüzlet regenerálása stb.). /66/

A magyar és a német bankok törekvéseinek legitimizálódását jelentette, hogy 1920. november 5-re meghívást kaptak a pénzügyminisztériumba, ahol Karol Englią /67/ fogadta őket. A szakértekezletet céltudatos előkészítő- és propagandamunka alapozta meg. A Pénzintézetek Egyesülete az 1920. november 1-jei ótátrafüredi igazgatósági ülésén rögzítette az előterjesztendő követeléseket és javaslatokat. Ezek között kiemelt szerepet kapott a hadikölcsönkérdés és a magyarországi letétek gondja. Emellett kérték a valuta- és devizakereskedelem módosítását, a felügyelőbiztosok szakmai, nem politikai célú kiválasztását, továbbá a törvényi fogyatékosságok és pénzügyigazgatási eljárások korszerűsítését, illetve méltányos módosítását. Kárpátalja gazdasági problémáit is tolmácsolták.

Útjuk konkrét és kedvező eredményeket hozott. A közhasznú tevékenységet folytató nem szlovák bankokat privilegizált csoportba sorolták. A magyar és a német intézetek számára létfontosságú budapesti követeléseket csehszlovák valutában hozhatták át, az előtte lebonyolítandó értékpapír-vásárlás után (Csehszlovákiában ezeket nosztrifikáltatták). Szanálásukhoz megteremtődtek a lehetőségek, de még sok volt a bizonytalansági tényező (pl. a hadikölcsönök). Az egyesület történetének fordulópontjához ért: állami tudomásulvétellel és hozzájárulással folytathatta tőkementő és banktámogató tevékenységét. /68/

A Pénzintézetek Egyesületének 1920. évi megalakulásával az egységes szlovákiai bankegyesület gondolata nem került le a napirendről. Az SZPSZ egyik közgyűlésén erről így vélekedett: "...a Pénzintézetek Egyesületével történő lehetséges fuzionálás tárgyában az ügyintéző (Valér Kubány - a szerző megj.) előadta, hogy többször találkozott a Jednota irányadó vezetőivel, és arra a következtetésre jutott, hogy az egyesülés egyedüli akadálya a hadikölcsönök Jednota általi eltérő értékelése." /69/
1922-től a fúzió szlovák részről kapott mérsékelt aktualitást. Ekkor az SZPSZ "morális és anyagi válságba" került. A vásárolt értékpapírok veszteségessége, személyes konfliktusok és a legjelentősebb szlovák bankok érdektelensége okozták ezt a helyzetet. Valójában a pénzintézetek nem tartották megfelelőnek érdekeik képviseletére. A besztercebányai székhelyű Národná banka egyenesen azt javasolta a vezetőségnek: mivel a kevés számú szlovák bank képtelen a költségeit állni, inkább egyesüljön a Jednotával.

Az elképzelések nem valósultak meg. 1925-ben a szlovák bankok közgyűlése a likvidálásról döntött. Az egyesület újraalakítására 1928-ban került sor. /70/

8. Összefoglalás

Szlovákiában és Kárpátalján a pénzintézeti szerveződés tekintetében a két háború közötti időszakra vonatkozóan - a bankegyesületi tevékenység nehézségeinek ellenére is - a magyar és a német, ill. a szlovák etnikai keret megmaradt.

Az alábbiakban a Pénzintézetek Egyesülete és az SZPSZ által szervezett pénzintézetek számának alakulását szemléltetjük. /71/

5. táblázat. A bankszerveződés 1919. december 31-én

 

 

6. táblázat. A bankszerveződés 1922. december 31-én

 

 

A - Szlovákia, B - Kárpátalja, C - összesen, PE - Pénzintézetek Egyesülete, SZPSZ - Szlovák Pénzintézetek Szövetsége

A Pénzintézetek Egyesületében tömörülő bankok száma 1922-ben kulminált, amikor 202 tagja volt. Az év végére azonban a beállt változások következtében számuk 173-ra csökkent, amely az erőteljes fuzionálási folyamat következménye volt. A szlovenszkói és ruszinszkói intézetek fúzióit a Jednota - a pénzügyi élet talpra állítása végett - jelentősen támogatta (ez a törekvés egyébként jellemző volt a szlovák bankegyesületre is).

A szerveződés nélküliek csoportját a többnyire válságba jutott, később felszámolás alá került, ill. az egyesületi formákkal szemben bizalmatlan kisebb intézetek alkották. A fenti táblázatok 1919-es és 1922-es számadatainak csökkenő jellege a fuzionálási törekvések felerősödését jelzi. A fúziókban a pénzügyi konszolidáció egyik segítő eszközét látták. A kis bankok számának csökkentését nagy hadikölcsön-állományuk és valutáris veszteségeik miatt tanácsolták.

A fúziós tendenciák nemzetiségi vetülete a tárgyalt korszakban - jelenlegi ismereteink szerint - elhanyagolható (némely esetben a tőkeerősebb szlovák bankok próbálták üzleti eredményeiket "nemzeti szolgálatként" beállítani).

1922-re - a felszámolás alatt lévő, új alapítású és működésképtelen pénzintézeteket leszámítva - Szlovákiában 172, Kárpátalján 31, összesen 203 bank működött. Az összes bank közül Szlovákiában a Pénzintézetek Egyesületében tömörülők 83,14%-ot, a SZPSZ-ben lévők 6,74%-ot, míg az egyesületeken kívül állók 10,11%-ot képviseltek. Kárpátalján az arány a következőképpen festett: Jednota 51,02%, szervezettség nélküliek 48,98%.

Az összesített szlovákiai és kárpátaljai adatok tekintetében a magyar és a német bankok 76,21%-kal, a szlovákok 5,29%-kal, a szerveződésen kívül állók pedig 18,50%-kal szerepeltek. /72/ Nagy számarányuk ellenére azonban a magyar, a német és a vegyes magyar-német intézetek - jellemzően kisbankszerű típusuk miatt - nem tudták felvenni a versenyt a legerősebb szlovák bankokkal, ill. a cseh fiókintézetekkel.

A nemzetiségi részvénybankok érdekképviseleti szervezetének és koordináló, tanácsadó szervének létrejötte azt bizonyította, hogy pénzügyi integrálódásuk bár sok nehézséggel, de megvalósult (átalakulási folyamatuk 1923-ig tartott). A magyar és a német pénzintézetek a korszak gazdasági kihívásaira képesek voltak válaszolni egy intézményesült, önerőből fenntartott egyesületen keresztül. Ennek akciórádiuszát azonban kedvezőtlenül befolyásolták a válságidőszak negatív tendenciái. A Pénzintézetek Egyesülete - kiterjesztve működési területét Szlovákiára és Kárpátaljára is - primer fontosságú szerepet játszott a kormányzati képviseletekkel fenntartandó egyeztetésekben. Nem elhanyagolható pozitívuma, hogy tevékenységével hozzájárult a regionális szintű pénzügyi állapotok stabilizálásához.

Melléklet

A Pénzintézetek Egyesületének 1920. július 18-án megválasztott vezetősége:

  1. Elnök: Wimmer Adolf (Pozsonyi I. Takarékbank)
  2. Alelnökök: Höpfner Gusztáv (Szepesi Hitelbank), Lelley János (Pöstyéni Takarékbank), Schmidt Imre (Pozsonyi Bank)
  3. Ügyvivő igazgatóság: Ardó Sándor (Pozsonyi Bank), Deák Gyula (Kassai Takarékbank), Fényes Sándor (Rimaszombati Takarékbank), Forbáth Béla (Pozsonyi Bank), Holló Sándor (Lévai Takarékbank), Kadossa Pál (Pozsonyi Bankegylet), Kolos Ödön (Komáromi I. Hitelintézet), Koricsánszky Pál (Nyitrai Takarékbank), Lelley Jenő (Nyitrai Népbank), Richter Leó (Nagyszombati Takarékbank), Samarjay Gyula (Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank pozsonyi fiókja), Stein Lajos (Pozsonyi Általános Takarékpénztár), Stefcsek Sándor (Rózsahegyi Iparbank), Ticsenszky Dezső (Érsekújvári Takarékbank), Trebitsch Dénes (Magyar Általános Hitelbank pozsonyi fiókja)
  4. Igazgatósági tanács: Aczél Arnold (Ungvári Népbank), Árpási Aladár (Nyitrai Hitelbank ?), Baán Bertalan (Magyar Általános Hitelbank kassai fiókja), Balázs Andor (Tornaljai Hitelintézet), Balla Géza (Kassai Jelzálogbank), Bertalan Tivadar (Beregmunkácsi Takarékbank), Berkó István (Ipolysági Takarékbank), Brünn Mór (Nagymihályi Kereskedelmi- és Hitelbank), Csesznák Gyula (Besztercebánya), Dávid Károly (Hitelbank, Márton), Földes Miksa (Nógrádmegyei Népbank), Gestettner Albert (Magyar Leszámítoló- és Közgazdasági Bank pozsonyi fiókja), Hámos Aladár (Ungmegyei Gazdasági Bank), Havas Gyula (Losonci Hitelbank), Herritz Gyula (Besztercebányai Takarékpénztár ?), Juhász Lajos (Szepesváralja), Kéler Tibor (Késmárki Takarékpénztár), Kiss Jenő (I. Privigyei Takarékbank), Kmoskó Béla (Lévai Takarékbank), Krompecher Gyula (Poprád-Felkai Hitelbank), Lányi Gyula (Aranyosmaróti Takarékpénztár), Madarász Andor (Szepesi XVI. Városi Bank), Neumann Fülöp (Hitelbank, Márton), Neumann Mór (Galántai Hitelbank), Pető Imre (Barsmegyei Népbank), Pósch Dezső (Rozsnyói Bank), Rosenberg Teofil (Girálti Bank), Stark Ármin (Liptószentmiklós), Szabó Árpád (Beregszász), Székely Sándor (Kassai Központi Bank), Széll Ödön (Szepes-Iglói Hitelbank), Szőke Lajos (Malackai Takarékpénztár?), Szundy Zoltán (Ugocsai Bankegyesület), Tolnai Alfréd (Pozsony), Turcsányi Imre (Érsekújvári Takarékbank), Vogel Béla (Eperjesi I. Hitelintézet), Wirth Frigyes (Pozsonyi Kereskedelmi- és Hitelbank).
  5. Számlavizsgálók: Blaskovits Gyula (Nyitrazsámbokrét Járási Bank), Markovich Sámuel (Zólyomi Takarékpénztár), Munk József (Nagytapolcsányi Hitelbank), Mussoni Antal (Sárosvármegyei Bank), Richter Károly (Pozsony)
  6. Tisztelebeli tagok: Dienes Emil (Besztercebányai Kereskedelmi- és Iparkamara), Katona Móricz, Siposs Aladár (Kassai Kereskedelmi- és Iparkamara), Misz Rudolf (Szlovenszkói Hadikölcsönvédő Egyesület), Wolf Gerő (Pozsonyi Kereskedelmi- és Iparkamara)

Jegyzetek

  1. A térség nemzetgazdasági viszonyainak elemzésére vö. Bizony, Ladislaus: Allgemeine wirtschaftliche- und finanzprobleme Mitteleuropas. In: III. Jahresbericht des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus vom Jahre 1922. II. Teil, Bratislava, s. a., 84-103. p. (a továbbiakban: Jahresbericht - II) és Pénzügyi Szemle (a továbbiakban: PSZ), III. évf. (1921. június 29.) 21. sz. 1-3. p. - Arató Endre: Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918-1975. Budapest, 1977, 77-78. p. - Popély Gyula: A felvidéki magyarság helyzete és politikai élete 1918 és 1939 között (Vázlatos áttekintés). Pozsony, 1988 (Kézirat, Teleki László Intézet), 2., 5-6. p. - Szarka László: Duna-táji dilemmák. Budapest, 1998, 126. p.
  2. Hallon, Ąudovít: Industrializácia Slovenska 1918-1938. Rozvoj alebo úpadok? Bratislava, 1995, 43-44. p. Igen árnyalt jellemzést ad: "Szlovákia gazdaságának elkülönítése egy mesterséges adminisztratív beavatkozás volt egy egységes gazdasági szervezetbe, mely természetes fejlődés útján alakult ki. Ezen beavatkozás szükségszerűen kellemetlen következményekkel járt az akkori Felső-Magyarország sebezhető gazdaságára." (43. p.) - Faltus, Jozef: Banken in der Slowakei in Zwischenkriegszeit. In: Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 4. évf. (1993) Heft 4, 559. p. - Einleitung. In: III. Jahresbericht des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus vom Jahre 1922. I. Teil, Bratislava, s. a., VIII. p. (a továbbiakban: Jahresbericht - I.)
  3. Lacina, Vlastislav: Zlatá léta československého hospodářství (1918-1929). Praha, 2000, 7., 12-23., 153-154. p.
  4. A korszak gazdasági átalakulásának kisebbségi magyar recepciójára vö. Hantos László: A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete az első Csehszlovák Köztársaság idején (1918-1938). (Magyar Országos Levéltár, XIX-L-1-K-30d) és uő: A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete a két világháború között összehasonlítva a jelenlegi állapotokkal. (260/1986, Teleki László Intézet), 3-8. p. (A két kézirat felkutatásáért Bárdi Nándornak tartozom hálás köszönettel.) - Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947). Budapest, 1996, 37., 51., 54. p. és uő: A magyar bankrendszer fejlődésének sajátosságai nemzetközi összehasonlításban, 1880-1931. Századok, 133. évf. (1999) 659-661. p. - Průcha, Václav: Hospodárske dejiny Československa v 19. a 20. storočí. Bratislava, 1974, 135-136. p., 4. táblázat a 137. oldalon. - Faltus, Jozef: Povojnová hospodárska kríza v rokoch 1921-1923 v Československu. Bratislava, 1966, 156. p. - Faltus, Jozef-Průcha, Václav: Prehµad hospodárskeho vývoja na Slovensku v rokoch 1918-1945. Bratislava, 1969, 224-225. p. - Faltus, Jozef: Banken in der Slowakei in Zwischenkriegszeit. In: Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 4. évf. (1993) Heft 4, 558., 564. p. - A lokális viszonyokra lásd Polnisch Arthúr: A Szepesség gazdasági hanyatlása. In: Loisch János (szerk.): A Szepesség: Emlékkönyv a "Szepesi Egyesületek Budapesten" fennállásának 50. évfordulójára. Budapest, 1926, 187-194. p.
  5. Horváth, ©tefan-Valach, Ján: Peňaľníctvo na Slovensku 1918-1945. Bratislava, 1978, 9. p. - Lacina, Vlastislav: Úloha hospodářske politiky při vytváření nové československé ekonomiky (1918-1923). In: Politický systém a státní politika v prvních letech existence Československé republiky (1918-1923). Praha, 1990, 65-68. p.
  6. A magyar és a német pénzintézetek tipológiájára lásd e sorok szerzőjétől: A magyar nemzetiségi részvénybankok helyzete a Csehszlovák Köztársaság első éveiben (1918-1923). (Kézirat). Részletesebben az említett munkában foglalkozunk a magyar, a német és a magyar-német intézetek számításba jöhető besorolási kritériumaival. Helyszűke miatt a forrásokat itt nem tüntetjük fel.
  7. Faltus, Jozef: Slovenská vąeobecná úverová banka v Bratislave - Vznik a vývoj nostrifikovanej banky (Kézirat, 1992, Archív Národnej banky Slovenska, a továbbiakban: ANBS), 1. és 17. p. Az 1990-es évek - igencsak szerény - szlovák banktörténeti feldolgozásai közül a bankélet soknyelvűségére és nemzetiségi tarkaságára csak a fenti munkára tudunk hivatkozni, ugyanakkor a szerző nem fejti ki következetesebben téziseit.
  8. Az 1. és a 2. táblázat adataira lásd Rados K. Béla: Cseh-Szlovákia pénzintézetei az 1913., 1920. és 1930. évben különös tekintettel a magyar kisebbségre. Magyar Statisztikai Szemle, 10. évf. (1932) II. köt. 8. sz. 700. p. (táblázat). Az 1. és 2. táblázat magyarázata: A - nemzetiség, B - a pénzintézetek száma, C - az alap- és a tartaléktőke összege, D - a takarékbetét és a folyószámla összege, E - váltók. 1918-ban a magyar és a német pénzintézetek száma együtt: Szlovákiában 228, Kárpátalján 51. In: Československé banky v roce 1918. Praha, 1921.
  9. PSZ, I. évf. (1919. november 12.) 2. sz., 12. p.; PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz., 5-6. p.; PSZ, II. évf. (1920. január 21.) 3. sz. 6. p.
  10. PSZ, II. évf. (1920. március 24.) 12. sz. 6-7. p. Szlovákia Teljhatalmú Minisztériuma akadályokat gördít "a nem szlovák intézetek kérelme elé." PSZ, II. évf. (1920. november 3.) 44. sz. 4. p.; PSZ, III. évf. (1921. április 27.) 16. sz. 9. p.
  11. ANBS, Fond: Dunajská banka, úč. spol. Bratislava, 1912-1941 (1950). Stanovy banky 1930, 1933. 1. doboz. Dunajská banka, Bratislava, 1932 (©tatistický prehµad).
  12. PSZ, III. évf. (1921. április 20.) 15. sz. 4. p. - ANBS, Fond: Bratislavská I. sporivá banka, úč. spol., Bratislava, 1842-1946 (1950). Zápisnice, Igazgatósági ülések jegyzőkönyve 1918. január 28-tól 1926. I. 27-éig. 95., 109., 126., 134., 135., 144-145. p.
  13. PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 7. p.
  14. PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 4-5. p.; PSZ, II. évf. (1920. szeptember 1.) 34-35. sz. 1. p.
  15. PSZ, II. évf. (1920. május 26.) 21. sz. 2. p.
  16. PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 1. p. A Slovenská banka, a Martinská sporiteµňa és a magyar Pozsonyi Bank. PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 2. p.
  17. Közérdek (a továbbiakban: K), II. évf. (1920. március 21.) 12. sz. 2. p.; PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 2. p.; K, II. évf. (1920. április 11.) 15. p. 1. p.; K, II. évf. (1920. április 25.) 17. sz. 2. p.; K, II. évf. (1920. május 30.) 22. sz. 1. p.; K, II. évf. (1920. november 14.) 46. sz. 3. p.
  18. PSZ, III. évf. (1921. május 11.) 17-18. sz. 3. p.; PSZ, IV. évf. (1922. december 21.) 51. sz. 1-2. p.; PSZ, VI. évf. (1924. január 2.) 1. sz. 1. p.; Československé banky v roce 1923. Praha, 1927, 108. p.
  19. Sborník československého peněľnictví 1924. Praha, 1924, 361. p. - Lacina, Vlastislav: Zlatá léta československého hospodářství (1918-1929). Praha, 2000, 175. p.
  20. Sborník., 422. p.
  21. Sborník., 423. p.
  22. Tomka: i. m. 69. p.
  23. Jegyzőkönyv felvétetett Turócszentmártonban az 1915. évi december 17-én Sporiteµňa részvénytársaság üzleti helyiségeiben megtartott Pénzintézetek egyesülete, mint szövetkezet alakuló közgyűléséről. ANBS, Fond: Sväz slovenských peňaľných ústavov (a továbbiakban: SSPÚ), Zápisnice, záverečné účty, rôzna koreąpondencia (1915-1925, 1919-1928), 1. doboz és az 1923. szeptember 18-i állami revízió eredménye. Uo. - Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1917-1918. II. köt. (Vidék). Budapest, 1918, 1077. p.
  24. Horváth-Valach: i. m. 9-10. p. - Lacina, Vlastislav: Zlatá léta československého hospodářství (1918-1929). 20. p.
  25. Tomáąek, Frantiąek: Československé banky deset let po převratě. Praha, 1930, 18. p. (táblázat). - Thurzo, Ivan: Vývoj peňaľníctva na Slovensku od politického prievratu do roku 1928. In: Pimper, Antonín (szerk.): Almanach československého peněľnictví v prvním desetiletí Československé republiky. Praha, 1928, 278. p.
  26. Rückblick auf der Entwicklung des Verbandes. In: Jahresbericht - I., 2. p. Egy másik forrás 126 pénzintézetet említ. Lásd PSZ, I. évf. (1919. decmber 31.) 9. sz. 2. p. Az egy év múlva hangoztatott adat egyértelműen téves. Vö. PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 5. p.
  27. PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 4-5. p.
  28. Uo.
  29. PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 5-6. p.; PSZ, I. évf. (1919. december 3.) 5. sz. 6. p. A forrásokban közölt intézetek közül a legtöbb járulékot a következők fizették: Pozsonyi I. Takarékpénztár (járulék: 4400 Kč, hadikölcsön: 22 millió Kč), Pozsonyi Általános Takarékpénztár (3000 Kč, 15 millió Kč), Komáromi I. Takarékpénztár (2000 Kč, 10 millió Kč), Nagyszombati Takarékpénztár (1800 Kč, 9 millió Kč), Érsekújvári Takarékpénztár (1200 Kč, 6 millió Kč).
  30. Rückblick. 2-3. p.
  31. PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4-7. p.
  32. Bácskai Tamás (szerk.): A Magyar Nemzeti Bank története I. Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig 1816-1924. Budapest, 1993, 354-355. és 409. p. (IV. táblázat).
  33. Uo. 414-415. p. A Zemska banka az 1918. november 19-i 49. sz. törvény értelmében látta el a jegybanki feladatokat. Az osztrák-magyar pénzjegyek lebélyegzéséről és a csehszlovák korona bevezetéséről az 1919. február 25-i 84. sz. törvény rendelkezett. A Bankhivatalt (Bankovný úrad ministerstva financií) az 1919. április 10-i 187. sz törvény hívta életre, amely 1926-ig látta el a jegybank feladatát, amikor megalakult a Csehszlovák Nemzeti Bank (Národná banka československá). Lásd Horváth-Valach: i. m. 23-24. p.
  34. Schmidt Imre (1875?-1937) a kezdetektől főszerkesztője a Pénzügyi Szemle című szakfolyóiratnak. A Pénzintézetek Egyesületének alelnöke, ügyeinek felelős igazgatója, a Pozsonyi Bank ügyvezető igazgatója. Több tanulmány szerzője, melyekben a szlovákiai nemzetiségi pénzintézetek helyzetével és Csehszlovákia, ill. a közép-európai régió közgazdasági viszonyaival foglalkozott. Méltatlanul elfeledett pénzügyi szakíró. Ugyanakkor elismert botanikus is volt. Lásd Slovenský biografický slovník. V. köt. Martin, 1992, 225. p. Nekrológja: Slovenské ovocinárstvo, XIV. évf. (1937. február 10.) 307-308. sz. 24. p.; PSZ, I. évf. (1919. december 3.) 5. sz. 10. p.
  35. PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 1-2. p. Raąín, Alois (1868-1923) csehszlovák politikus, nemzetgazdász, publicista. 1907-től az ifjúcseh párt tagja és egyik fő vezetője. 1911-től a bécsi birodalmi tanács képviselője. Az első világháború alatt a hazai cseh ellenállás (Maffia) vezetői közé tartozik. Karel Kramářzsal együtt 1916-ban őt is halálra ítélik. 1918-ban a Csehszlovák Nemzeti Tanács tagja, az államfordulat egyik szervezője. 1918-1919-ben és 1923-ban pénzügyminiszter. Nagy szerepe volt a csehszlovák pénznem megszervezésében, a deflációs politika híve. A ®ivnostenská banka körül összpontosuló tőkecsoport támogatója. 1923. január 5-én halálos sebet kapott, mikor egy anarchista merényletet követett el ellene. Rá egy hónapra belehalt sérüléseibe. Lásd Malá československá encyklopedie. V. köt. Praha, 1987, 265. p.
  36. "Kétségtelen dolog, hogy a statariális állapotok és a bolseviki betörés is nagyban fokozta a szlovenszkói magyar pénzintézetek válságos helyzetét, de ezt mégis elsősorban a régi patópálizmus idézte elő." PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 2. p.
  37. Slovenský peňaľník (a továbbiakban: SP), VIII. évf. (1921. február 10.) 3. sz. 1-2. p. A 3. és a 4. táblázat magyarázata: A - a magyar hadikölcsön nagysága, B - a magyar hadikölcsön névértéke, C - az osztrák hadikölcsön nagysága, D - az osztrák hadikölcsön névértéke. A magyar hadikölcsönök nagyságára megközelítő adatokat találhatunk a Sväz belső számításaiban, illetve a magyar és a német bankok állandó bizottságának felmérésében is (szlovák intézetek: 21 060 315 Kč; magyar és német intézetek: 252 millió Kč). Vö. Zápisnica zo IV. mimoriadneho valného zhromaľdenia Sväzu peňaľných ústavov čo druľstva, odbývaného dňa 18.októbra 1919. 4. p. ANBS, SSPÚ, 1. doboz.
  38. PSZ, I. évf. (1919. december 31.) 9. sz. 1. p.
  39. Az idézetre lásd Zápisnica... 4., 36. p.
  40. PSZ, I. évf. (1919. novenber 5.) 1. sz. 8. p. Siposs Aladár (1879-1955) nemzetgazdász, jogász. A jogi akadémiát Kassán, az egyetemet Berlinben és Kolozsvárott végezte. A kassai városi képviselő-testületben tevékenykedett. 1914-től a Kassai Kereskedelmi- és Iparkamara titkára. 1918 után is ebben a tisztségben dolgozott tovább. Nemzetgazdasági írások szerzője. Az Üzlet és a Hospodárske rozhµady szerkesztőbizottsági tagja. Lásd Mihóková, M.: Politický ľivot v Koąiciach v rokoch 1848-1918. Koąice, 1979, 225. p. - Uő: Hospodársky ľivot v Koąiciach v rokoch 1848-1918. Koąice, 1983, 217. p. - Reprezentačný lexikon Slovenska a Podkarpatskej Rusi. Bratislava, s. a., 570. p.
  41. Lásd a 26. sz. jegyzetet.
  42. PSZ, I. évf. (1919. november 12.) 2. sz. 3-4. p. A küldöttség tagjai között 4 magyar és 1 német bank képviselője volt. Pető Imre (a Barsmegyei Népbank vezérigazgatója), Samarjay Gyula (a budapesti Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank pozsonyi fiókjának igazgatója), Schmidt Imre (a Pozsonyi Bank ügyvivő igazgatója), Stein Lajos (a német Pozsonyi Általános Takarékpénztár igazgatója), Turcsányi Imre (az Érsekújvári Takarékpénztár ügyvédje). Ardó Sándor a későbbi bankegyesületben tevékenykedett, a Pozsonyi Bank tisztviselője volt. Misz Rudolf talán a Trencséni Takarékpénztár képviseletében jelent meg.
    Az emlékiratot eredetileg Horáček, Cyril (1862-1943) elé terjesztették volna, de időközben változás állt be a tárca élén. A küldöttséget Sonntag, Kuneą (1878-1931) fogadta. Ő 1904-től az Agrárpárt elismert vezetője volt Morvaországban. 1919-1920 között pénzügyminiszter, 1920-ban kereskedelmi miniszter. 1922-től az Angol-Csehszlovák Bank elnöke. Horáček Cyrillel kapcsolatban lásd Malá československá encyklopedie. II. köt. Praha, 1985, 825. p., Sonntag, Kuneąsel kapcsolatban lásd Malá československá encyklopedie. V. köt. Praha, 1987, 751. p.
  43. PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4. p. Az Évkönyv meg is jelent német nyelven (Jahresbericht des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus címmel). A korabeli közgazdasági gondolkodás színvonalas dokumentuma, forrásanyaga. 1922-ben a Grenzbote című lap is közölte szakírásait. Lásd PSZ, IV. évf. (1922. december 21.) 51. sz. 5. p.
  44. A bankegyesület főtitkára, a jogügyek referense. Lásd Leitung des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska Rus. In: Jahresbericht - I, III. p.
  45. A periodikummal kapcsolatban lásd Turczel Lajos: Pozsony és a két világháború közti magyar sajtó. In: Visszatekintések kisebbségi életünk első szakaszára. Dunaszerdahely, 1995, 154. p. A lap rövid értékelésére lásd e sorok szerzőjétől: Szaktudással, politikai szerepvállalás nélkül. Új Szó, 53. évf. (2000. december 11.) 284. p. 8. p. Az idézettel kapcsolatban lásd PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 1. p.
  46. Pauliny, Viliam (1877-1945) már az államfordulat előtt a szlovák kulturális-közművelődési és gazdasági élet tevékeny szereplője volt. 1912-ben keresztülvitte a Tatra banka szanálását. 1908-1914 között az egyetlen szlovák pénzügyi lapot, a Slovenský peňaľníkot szerkesztette. 1920-ban a Zvolenská µudová banka igazgatója, a közép-szlovákiai régió legjelentősebb szlovák intézetének, a Národná bankának a létrehozója. 1923-ban az intézet igazgatótanácsának elnöke. Slovenský biografický slovník. IV. köt. Martin, 1990, 410-411. p.
  47. Kubány, Valér (1883-1936) szerkesztő, nemzetgazdász. Középiskolai tanulmányait a történelmi Magyarországon végezte (Selmecbánya, Besztercebánya, Rimaszombat). Valószínűleg a Československá jednotában végzett tevékenysége miatt kitiltották a magyarországi iskolákból, így a brünni kereskedelmi akadémián tanult (1902-1904). 1919-ben az SZPSZ újraszervezésének irányítója. 1920-1922 között az egyesület vezető tisztségviselője, a Slovenský peňaľník szerkesztője. 1932-1936 között a Dunabank vezetőségében található. Slovenský biografický slovník. III. köt. Martin, 1989, 285. p.
  48. Zápisnica zo zasadnutia správy Sväzu slovenských peňaľných ústavov čo druľstva dňa 31. augusta 1919. 2. p. ANBS, Fond: SSPÚ, 1. doboz.
  49. Lásd a 36. sz. jegyzetet. Zápisnica... 6. p. Külön kitételként szerepelt: "A zsidó intézetek belépésénél - legalábbis megelőző célzattal - nagyobb körültekintéssel és óvatossággal kell eljárni."
  50. PSZ, I. évf. (1919. november 5.) 1. sz. 2. p. Lásd Schmidt Imre hivatkozását Valér Kubány "konciliáns" levelére. Uo. 4-5. p.
  51. ANBS, Fond: SSPÚ, cím nélküli jelentés az SZPSZ 1920. évi működéséről és a szlovák bankok helyzetéről (1921. július 30). Ebben elutasítják a közös egyesület gondolatát, túl korainak tartják. Uo. 10. p.
  52. Uo.
  53. PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4. p. Rückblick. 3. p.
  54. PSZ, II. évf. (1920. január 21.) 3. sz. 1. p. és uo. 4. p.
  55. Kadossa Pál (1881-?) 1898-ban Budapesten szerzett kereskedelmi érettségit. 1898 novemberétől 1912 júliusáig az Angol-Osztrák Bank alkalmazottja. 1912. augusztus 1-jétől a Nyugatmagyarországi Bankegyletnél dolgozik, amely átalakulásával 1920-ban létrejön a Dunabank. A bank vezérigazgatója, a posztról 1937. június 10-én mond le. Közismert nemzetgazdász, több pénzügyi előadást tartott. "A kereskedelem, az áralakulás, a proporcionalitás elméletével és a társadalmi osztályok kérdésével - idealista szempontok - szerint foglalkozott."A Csehszlovákiai Magyar Irodalmi és Művészeti Társaság rendes tagja, a Kereskedelmi Kamara levelező tagja. Számos társadalmi és kultúregyesület vezetőségében szerepelt (Pozsonyi Kaszinó, Volkswirtschaftlicher Klub, Slovenský Klub, Philantropia). "A szlovenszkói pénzügyi élet egyik legjelentősebb egyénisége." Cseh vélemény szerint: "A köztársaság felé orientálódó magyar közösség irányzatának egyik vezető egyénisége." Lásd ANBS, Fond: Dunajská banka, úč. spol., 1919-1941 (1950), Tisztviselők könyve, 1. p. - Reprezentačný lexikon, 274-275. p. - Sekanina, Frantiąek: Album representantů vąech oborů veřejného ľivota československého. Praha, 1927, 993. p. - Slovenský biografický slovník. III. köt. Martin, 1989. 15. p. - Fónod Zoltán (szerk.): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1998. Pozsony/ Bratislava, 1997, 148. p.
  56. Forbáth Béla (1872-?) Trencsénben volt bankigazgató, majd 1919-től a Pozsonyi Bank igazgatója lett. 1921-től, miután a pénzintézet egyesült a Pozsonyi Általános Takarékpénztárral, annak vezetőségébe került. Lásd PSZ, I. évf. (1919. december 3.) 5. sz. 10. p. - Reprezentačný lexikon, 154-155. p.
  57. PSZ, II. évf. (1920. március 2.) 9. sz. 1-3. és 7-8. p. Magyar jellegéről a következőképpen vélekedtek: "...a különleges viszonyok és a helyzet hozta magával, miként az intézetek és a bizottság akarata ellenére a közvélemény, sőt maga a kormány is ezen szervezkedést a magyar pénzintézetek szervezkedésének tekinti..." Uo. 2. p.
  58. PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 5. p.; SP, VII. évf. (1920. április 10.) 7. sz. 6. p.; Rückblick. 4. p.
  59. Az előkészítés nehézségeire lásd PSZ, II. évf. (1920. május 5.) 18. sz. 1. p. A gyűlésre: PSZ, II. évf. (1920. június 30.) 26. sz. 3. és 7. p. PSZ, II. évf. (1920. július 14.) 28. sz. 2. p.; Rückblick. 6. p. Visszhangjára: K, II. évf. (1920. augusztus 1.) 31. sz. 2. p.
  60. A pozsonyi német bankok közé a Pozsonyi Általános Takarékpénztárt és a Kommerz- und Disconto Bankot soroltuk.
  61. A közgyűlés jegyzőkönyvét lásd PSZ, II. évf. (1920. július 21.) 29. sz. 1-4. p. Az alapszabályzat tervezetét lásd PSZ, II. évf. (1920. július 7.) 27. sz. 5-8. p. A vezetőség öszszetételét lásd a mellékletben. ANBS, Fond: Bratislavská I. sporivá banka 1842-1946 (1950). Zápisnice, Igazgatósági ülések jegyzőkönyve 1918. január 28-tól-1926. I. 27-éig, 92. és 100. p. A titkárság és az iroda a Masaryk tér 5. alatti bankpalotában, majd a Pozsonyi Iparbank Ventúr utca 13. alatti székházában kapott helyet. Lásd PSZ, II. évf. (1920. szeptember 8.) 36. sz. 9. p.; Lásd PSZ, III. évf. (1921. március 23.) 10-11. sz. 8. p.
  62. Rückblick. 10. p.
  63. SP, VII. évf. (1920. július 25.) 14. sz. 1. és 4. p.
  64. PSZ, II. évf. (1920. augusztus 4.) 31. sz. 1-2. p.
  65. PSZ, I. évf. (1919. december 17.) 7. sz. 4. p.; PSZ, II. évf. (1920. január 14.) 2. sz. 3. 5. és 7. p.; PSZ, II. évf. (1920. január 21.) 3. sz. 5. p.; PSZ, II. évf. (1920. március 24.) 12. sz. 3. p.; PSZ, II. évf. (1920. június 15.) 24. sz. 1. p.
  66. PSZ, II. évf. (1920. március 31.) 13. sz. 2-7. p.; SP, VII. évf. (1920. április 10.) 7. sz. 5-7. p.; Rückblick. 4-5. p.
  67. Englią, Karol (1880-1961) csehszlovák közgazdász, politikus. 1920-1921 között, majd 1925-től pénzügyminiszter. A Csehszlovák Nemzeti Bank (Národná banka československá) kormányzója. In: Masarykův slovník náučný. II. köt. Praha, 1926, 575. p. Malá československá encyklopedie. II. köt. Praha, 1985, 324. p.
  68. PSZ, II. évf. (1920. augusztus 11.) 32. sz. 1-2.p.; PSZ, II. évf. (1920. szeptember 29.) 39. sz. 6. p.; PSZ, II. évf. (1920. október 27.) 43. sz. 2. p. Az ótátrafüredi programra lásd PSZ, II. évf. (1920. november 3.) 44. sz. 1-2. p. A találkozóra lásd PSZ, II. évf. (1920. november 10.,) 45. sz. 1-6. p. Szlovák ismertetésére lásd SP, VII. évf. (1920. november 10.) 21. sz. 2-3. p. A kedvezményezett bankok egy csoportba kerültek az osztrák regulatívum által létrehozott takarékpénztárakkal. Az első öt a Pozsonyi I. Takarékpénztár, a Pozsonyi Iparbank, a Privigyei Takarékpénztár, a Nagyszombati Takarékpénztár és az Aranyosmaróti Takarékpénztár lett. Az egyesületnek összesen 188 tagja kapta meg ezt a státust. PSZ, II. évf. (1920. december 1.) 48. sz. 5. p.; PSZ, II. évf. (1920. december 15.) 49-50. sz. 2. p. és Rückblick. 7-8. p.
  69. ANBS, Fond: SSPÚ, 1. doboz. Zápisnica zo zasadnutia správy Sväzu slovenských peňaľných ústavov dňa 29. júna 1922. 4. p. és Zpráva správy pred VI. riadne valné shromaľdenie Sväzu (1922. július 16.), 10. p.
  70. A Národná banka 1922. július 5-i levele. Uo. A válság okairól lásd Valér Kubány 1922. október 6-i levelét és Zápisnica zo zasadnutia správy Sväzu slovenských peňaľných ústavov ako druľstva v Turč. Sv. Martine dňa 28. novembra 1922. Referát správcu pred zasadnutie správy Sväzu dňa 28. novembra 1922.
  71. Az 5. és a 6. táblázat magyarázata: A - Szlovákia, B - Kárpátalja, C - összesen, PE - Pénzintézetek Egyesülete, SZPSZ - Szlovák Pénzintézetek Szövetsége. In: Die organisation der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska-Rus und die Veränderungen unter den Mitgliedern der Jednota. In: Jahresbericht - I., 24. p.
  72. Uo. 21-23. p.

Források

  • Pénzügyi Szemle, II. évf. (1920. július 21.) 29. sz. 1-2. p.
  • Banky a peňaľné ústavy na Slovensku a Podkarpatskej Rusi. Ročenka 1923. Szerk. Skorkovský, Jaroslav. S. l., 1923.
  • Leitung des Verbandes der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska Rus. In: Jahresbericht I. III-IV. p.
  • A Pozsonyi Bank Részvénytársaság XI. üzleti jelentése és zárszámadása az 1920. üzletévről. [Pozsony], 1920.
  • Wimmer Adolfra lásd A 100 éves Bratislavai I. Takarékbank R. T. azelőtt Pozsonyi I. Takarékpénztár 1842-1942. Pozsony, 1942, 29. p.

Megjegyzés

A pénzintézetek hivatalos elnevezését és működését a 302. sz. 1920. ápr. 14-i törvény szabályozta, ezért használtam a bank megnevezést. Néhány esetben a takarékpénztár jelölést azért hagytam meg, mert a cégnév vagy bizonytalan volt, vagy nem volt még megváltoztatva, esetleg kevés adat állt erről a rendelkezésemre. A nevek esetében, ahol tudtam, ott meghatároztam a képviselt bankot, ill. intézményt (a bizonytalanokat kérdőjellel jelöltem). Sokszor csak a településnév utalt a személy illetékességi helyére, így csak a város nevét tüntettem fel. A német pénzintézetek nevét magyarul használtam.

A tanulmány az Illyés Közalapítvány támogatásával készült. - G. I.