Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> III.évfolyam, 2001/3. szám

Tóth Károly:
Egy falu az etnikai peremvidéken: Vághosszúfalu

Jelen tanulmány arra keresi választ, hogy a természetes asszimilációnak az etnikai peremvidéken milyen formái vannak jelen, azt kutatja, hogy külső tényezőkön és hatásokon túl mi idézi elő azt a lassú, de biztos "lemorzsolódást", nyelv-/kultúra-/nemzetváltást, amit természetes asszimilációnak szokás nevezni.

Az asszimilációnak ezt a fajtáját általában megértően vesszük tudomásul. Maga a kifejezés is egy öntörvényű folyamatra utal, szemben az erőszakos asszimilációval, amely a közösség kiszolgáltatott helyzete mellett mindig külső, elsősorban hatalmi erő hatására következik be.

Az általam vizsgált község - eltekintve most a tágabb társadalmi és politikai környezettől - nincs kiszolgáltatva a hatalom kénye-kedvének. A település önkormányzata soha nem volt annyira "magyar beállítottságú", mint az elmúlt évtizedben, amikor is több választási időszakon keresztül csupa magyar nemzetiségű tagokból állt (az elmúlt évtized alatt a magyar pártokból kerültek ki az önkormányzat képviselői), működik, pontosabban újjáalakult a magyar iskola, magyar papja van a falunak stb. A politikai klíma tehát, eltekintve néhány esztendőtől, nagyon kedvezőnek mondható. A természetes asszimiláció folyamata mégis elkezdődött és tart évek óta. Egyesek szerint feltartóztathatatlanul.

A helybeliek úgy vélik, hogy a mindennapokban is érzékelhető módon változik a falu etnikai összetétele. Valahol a "mélyben" olyan folyamatok zajlanak, amelyek a "legmagyarabb" családok életében is földcsuszamlásszerű változásokat idéznek elő. Vagy csak egy természetes folyamat tanúi a falu lakosai? Pusztán felfokozott érzékenységük az oka annak, hogy egy multikulturális közösség létrejöttét saját etnikai identitástudatuk elvesztéseként élik meg? Mindenki tudatában van annak, hogy bár az ország több éve demográfiai mélyponton van, a község lélekszáma mégis enyhe emelkedést mutat, a nemzetiségi arányok viszont változnak.

A kutatás ezekre a kérdésekre kereste a választ, és bár nem sikerült mindenre értékelhető választ kapnom, nagyon tanulságos és hosszú távra kiható eredményekre bukkantam.

Szomorú aktualitást kölcsönöz a kutatásnak a 2001-ben megtartott népszámlálás eredménye. Ennek összegző, egyelőre nem hivatalos eredményeit országos, kerületi és járási szinten most tették közzé.2 Eszerint Szlovákiában a magyarok számaránya az eddigi 10,7%-ról 9,7%-ra csökkent. Ez mintegy 47 000 fős csökkenést jelent a magyar lakosságra nézve. A Galántai és Vágsellyei járás népességcsökkenése országos szinten körülbelül 4%.3 Egyértelműnek látszik, hogy a népfogyatkozást döntő mértékben az asszimilálódás okozta, ám ennek okait majd csak a helyi adatok ismeretében lehet feltárni.

Tanulmányom hozzájárulhat a népfogyatkozás helyi és általános folyamatainak a feltárásához és megismeréséhez is.

A kutatás célja

Vághosszúfalu etnikai és nyelvi felmérése 2000 decemberében zajlott a Nyelvhatár az ezredfordulón című nemzetközi kutatási program keretében, amelyet a Fórum Kisebbségkutató Intézet bevonásával a Magyar Tudományos Akadémia Magyarságkutató Műhelye szervezett Szarka László, illetve Keményfi Róbert vezetésével.

A kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja, mit jelent mikroszinten az "etnikai és/vagy nyelvhatár a magyar és a környező népek között", hogy az etnikai mikrofolyamatok hogyan módosítják a hivatalos statisztikák alapján kijelölhető nemzetiségi határokat. A kutatást két szinten tervezték: regionális és települési szinten.

Régiónkban a települési szint vizsgálatára került sor, és három községben gyűjtöttük össze, illetve dolgoztuk fel az adatokat: Nagymácséden, Vágkirályfán és Vághosszúfaluban.

Adatlapos kutatásról volt tehát szó, de nem a lakosokat kérdeztük etnikai állapotaikról, hanem egy bizottság segítségével mértük fel a vélt nyelvhasználatot és iskolaválasztást a községben háztartások, illetve családok szerint, majd a kapott eredményt összehasonlítottuk a statisztikai adatokkal, így próbálva árnyalni a statisztikai adatokból kikövetkeztethető képet. Az öttagú bizottságot egyébként a falu egyes részeit nagyon jól ismerő önkormányzati képviselők alkották.

Az adatlapos módszert kiegészítette még néhány mélyinterjú, amelyet Árendás Zsuzsanna készített: ezek célja az volt, hogy ellenőrizzük a következtetéseinket.

A kutatási szándék feltételezte, hogy ezzel a módszerrel olyan folyamatok is megragadhatók, amelyek a háttérben húzódnak meg, ám ezek révén következtetni lehet az asszimilációs folyamatok gyökereire is.

A nemzetközi kutatás adatainak feldolgozása most van folyamatban, és várhatóan 2001 végére kerül sor az adatok összesítésére is.

A felmérés adatlapja a következő adatokra kérdezett rá: A lekérdezés a háztartásokat érintette a házszám alapján. A háztartásokon belül rákérdeztünk a háztartási tagok számára, anyanyelvére, a nyelvhasználatra házon belül és kívül, valamint az iskolaválasztásra (magyar vagy szlovák), mindezt egy metszetbe helyeztük (nagyszülők, szülők, iskoláskor előtti, általános iskolás, középiskolás, egyéb).

Az egyéb kategória alatt a magányosan elő, iskoláit már elvégzett, 18 év fölötti populációt értjük. Ez a kategória utólag került a kérdőívbe, mivel a lakosok jelentős része az eredeti kategóriákba nem volt besorolható. Ugyanígy az egyetem is utólag került a kérdőívbe. (Mindkét esetben 2001. január elején utókérdezés formájában pontosítottam az adatokat.)

Az anyanyelv esetében a vegyes kategória fölöslegesnek bizonyult, mert a magyar, szlovák és egyéb kategória teljesen lefedte a populációt.

1. táblázat: Az adatlap szerkezete:

Az otthoni nyelvhasználat a háztartáson belüli nyelvhasználatot, míg a nyilvános helyen az utcát, az üzletet, a templomot, a községi hivatalt stb. jelöli. A munkahelyi nyelvhasználat viszont nem került a kritériumok közé, hiszen azt nem lehetett pontosan felmérni.

A feldolgozás során tiszta magyar vagy tiszta szlovák családnak azt a családot tekintettem, amely mind az anyanyelv, mind a nyelvhasználat, mind pedig az iskolaválasztás tekintetében magyar vagy szlovák képet mutatott. Ha bármelyik kategória esetében voltak eltérések, az vegyes összetételű háztartásnak minősült. Ez alól csak az egyetemválasztás jelentett kivételt, hiszen az nem történhetett nyelvi kritériumok alapján, mivel (Cseh)Szlovákiában a vizsgált időszakban nem voltak magyar egyetemek vagy főiskolák.

A kérdőívből is kitűnik, hogy a nemzetiségi hovatartozásra nem kérdeztünk rá. Ez nem lett volna korrekt, hiszen közvetett adatokra, a bizottság véleményére alapoztuk a kutatást.4 Pusztán azokra az információkra voltunk kíváncsiak, amelyek külsőleg megfigyelhetők vagy a faluban nagy biztonsággal tudhatók (véleményező bizottság!).

Az adatlapok kitöltésére 2000. december 13-án, illetve december 27-én, az utókérdezésre, illetve pontosításra pedig 2001. január első napjaiban került sor. Az adatfelvételt nyomtatott íveken végeztem, majd ezeket számítógépen dolgoztam fel. A feldolgozott programban az összesítés mellett nyomon követhető a háztartásonkénti helyzet és az egyéb szempontok szerinti (tiszta magyar vagy szlovák család, az egyes kategóriák szerinti csoportosítások, a háztartások lakottsága, gyerekek száma stb.) feldolgozások. A feldolgozás során százasával csoportosítottam a házszámokat, így a község egyes részei is összehasonlíthatóvá váltak.

A kutatás során 427 telket5 (házszámot) vizsgáltunk meg. A faluban 330 házat találtunk, a lakott házak, tehát a háztartások száma pedig 278 volt. Az adatfelvétel során 878 személy adatait rögzítettük.

A kérdőívek feldolgozására 2001. január-márciusban került sor.

2. táblázat: A község lakosainak és lakott házainak száma:

A felmérésünk pontosságára utal a fenti táblázat. Az első oszlop a polgármesteri hivatal aktuális, 2000. évi hivatalosnak mondható összesítését tartalmazza, a második oszlop pedig az általam végzett felmérés eredményét. A táblázatból kiderül, hogy mind a lakosok, mind pedig a háztartások számát tekintve pontosnak tekinthető a felmérésünk.

A 2001. évi népszámlálás eredményei községi bontásban egyelőre nem ismertek, így nem lehet összevetni sem a felmérés adataival, sem pedig a 1991. évi népszámlálás adataival. Csak reménykedhetünk, hogy az összegző jelentés idejére feldolgozásra kerülnek a 2001. évi népszámlálási adatok községi szinten is. (Időközben sikerült hozzájutnunk a 2001-es népszámlálás Vághosszúfalura vonatkozó adataihoz. Lásd ezeket a Mellékletben közölt statisztikai kimutatásokban.)

Az adatlapok kitöltését a már említett bizottság egyöntetű véleménye alapján végeztük. Elmondható, hogy szinte minden háztartást pontosan ismertek, és a felmerülő vitás kérdésekben gyorsan közös nevezőre jutottak.6

A falu jellemzése

Vághosszúfalu a Vág folyó bal partján helyezkedik el Vágvecse (Vágsellye része, Veča), illetve Sopornya (©oporňa) között. Kis községről van szó, lakosainak száma az eddigiek során 800 és 1100 között mozgott, a második világháborút követő időszaktól eltekintve a magyarok részaránya követte a falu lakosságingadozásait. (Lásd az 1. grafikont.)

1. grafikon: Vághosszúfalu lakosainak és a falu magyar népességének alakulása 1910 és 2000 között:

3. táblázat: Egyéb nemzetiségek létszáma a faluban:

*Az általam végzett felmérés adatai: ebben az esetben a magyarok, szlovákok és az egyéb nemzetiségek nyelvhasználatról van szó, nem pedig nemzetiségi hovatartozásról. A községi hivatal 2000. évi kimutatása szerint a lakosok száma 883 volt.

Sajnos, az 1950., 1961., 1970. és 1980. évi népszámlálási adatok csak az összlakosságot és a magyarok számát tüntetik fel. A kettő különbsége azonban nem egyenlő a szlovákok számával. Így nehéz pontos képet alkotni a népesség változásairól a statisztikai adatok tükrében, főleg ami a szlovákok és egyéb nemzetiségek számarányát illeti. Az azonban egyértelműen megállapítható, hogy a lakosság etnikai összetételében az első komolyabb változásra az 1920-as években került sor. Ez azért is különös, mert a falusiak nem emlékeznek arra, hogy akkoriban bárki is betelepült volna a faluba, vagy nem magyar nemzetiségű hivatalnokok érkeztek volna. Valószínűleg csak arról volt szó, hogy sokan szlováknak vallották magukat. Erről tanúskodik az a tény is, hogy az 1938 utáni népösszeírásnál (a község újra Magyarországhoz tartozott, 1941-es adatok) szinte pontosan visszaáll az 1920-as évek előtti számarány. A második világháború utáni reszlovakizációt követő évtizedekben a szlovákok számaránya feltehetően az 1920-as évek fölötti szinten stabilizálódott.

A lakosság számát a második világháború utáni időszak kitelepítése, deportálása és lakosságcseréje sem érintette, a község ugyanis teljes egészében reszlovakizált, és egyetlen családot sem telepítettek ki a lakosságcsere keretében, csak 2-3 család menekült el, de azok is a magyar állampolgárságuk miatt.

A nemzetiségi összetétel a 1980-as és 1990-es években stabilizálódott, és a mai napig kis eltérésekkel ugyanazt a képet mutatja.

A községben a más, tehát nem magyar nemzetiségűek száma elenyésző. A második világháború előtt 16 más nemzetiségű volt a faluban, ezek főleg zsidó családok voltak, amelyekből csak egy (2 személy) tért haza a háború után. Napjainkban is csak a beházasodásokkal jelenik meg egy-egy más nemzetiségű a faluban (német, cseh, ukrán stb.).

Különös, hogy Vághosszúfaluban cigány/roma nemzetiségű nem lakik és nem is lakott soha. Ez azért is érdekes, mert az alig két kilométerre fekvő Vágvecsén külön telepen laktak a cigányok, és még az 1980-as években is erőteljes volt a betelepítésük. Kéregetni, zenélni gyakran jártak a faluba, de a letelepedésükre nem került sor. Napjainkban talán éppen ennek köszönhető, hogy a falut elkerüli a tömeges roma migráció, hiszen azok célpontja a már létező roma telepek vagy a megtelepedett családok. A faluban csupán egy cigánycsaládra emlékeznek az 1940-es évek elejéről, de ahogy mondják, azok is "csak sátoros cigányok" voltak, és "továbbálltak".

A felekezeti összetételt tekintve a falu római katolikus. 1991-ben 743-an vallották magukat római katolikusnak, és a felekezetnélküliek száma (25) is meghaladta a protestánsokét (12), az ismeretlen pedig 62 volt.

A községnek csak katolikus temploma van, amelyet még a 19. században építettek, és mindig volt papja, aki az iskola melletti paplakban lakott. A faluban magyar nyelvű egyházi szertartás van.

A községnek van magyar és szlovák iskolája (általános iskola alsó tagozata, azaz 1-4. osztály) tanítókkal és nevelővel, 20-24 tanulóval. Ugyanígy óvoda is működik a faluban. A község lakosságának jelentős része korábban a helyi földműves-szövetkezetben dolgozott; a szövetkezet ma is létezik, de erőteljesen fejlődnek a magángazdaságok is. A község szomszédságában épült fel az 1960-as évek elején a Duslo vegyiművek, amely mintegy ötezer embernek ad napjainkban is munkát. Az üzemben a faluból is sokan dolgoznak. Foglalkoztatottság tekintetében komoly szerepe van a szomszédos Vágsellye városnak, illetve járási székhelynek is, amely elérhetősége folytán minden tekintetben kiszolgálja a falut is (orvosi ellátás, posta, vasútállomás stb.).

2000-ben átlagosan 78 munkanélküli volt a faluban.

Benyomások, vélemények

A bizottság értékelése szerint az elmúlt időszakban (elsősorban az 1990-es években) komoly változások történtek a községben. Érezhető volt a község etnikai öszszetételének a (meg)változása is. Az okokat kutatva a lakosok elsősorban a nagymértékű betelepedést, az értelmiség elvándorlását7, a szociális stb. bizonytalanságot nevezték meg.

A szülők kérésére 2000. szeptembertől az addigi magyar óvodában szlovák nyelvű osztály nyílt, amire eddig nem volt példa. Mindez annak ellenére történt, hogy a szlovák pártok és szervezetek jelenléte a faluban elenyészőnek mondható. Igaz, ugyanebben az időszakban a magyar szervezetek, főleg a kulturális szervezetek aktivitása is szinte a nullával volt egyenlő.

A helyzetet kétségbeejtőnek ítélték meg, és nagy várakozással tekintettek a 2001. májusi népszámlálás eredményeinek közzétételére, szerintük ugyanis azok meglepőek, egyesek szerint sokkolóak lesznek.

Kutatásunk eredménye mindezt csak részben támasztotta alá. Miközben a község arculata a mérhető negatív folyamatok ellenére is még mindig pozitív képet mutat (nemzetiségi összetétel, nyelvhasználat, iskolaválasztás tekintetében magyar községnek mondható), a kutatás során olyan tendenciákra lettünk figyelmesek, amelyek akár tíz év távlatában is gyökeresen megváltoztathatják a falu nemzetiségi összetételét, de az is lehet, hogy a nemzetiség bevallása tekintetében már most is mérhetőek.

Korösszetétel - hallgató öregek

Felmérésünk alapján a magyarok számaránya 1991-hez viszonyítva 78,44 százalékról 74,37 százalékra esett vissza a faluban, miközben 844-ről 883-ra nőtt a lakosság száma. A szlovákok számaránya mindeközben 20,50 százalékról 24,83 százalékra emelkedett, az egyéb nemzetiségűek számaránya gyakorlatilag változatlan maradt. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy mi a nyelvhasználatból következtetünk a nemzetiségre, és ez nem kell, hogy egyezzen azzal, amit az illető a népszámláláskor nemzetiségként bevall.

Azt is el kell mondani, hogy a bizottság néhány esetben, főleg a vegyes házasságokban élők és a fiatalok esetében bizonytalan volt. Úgy vélték, a házasság vagy a család baráti kapcsolatrendszere határozza meg, milyen nemzetiség irányába fejlődik a család vagy annak egyik ága. A válaszok ilyen esetekben a következők voltak: "majd eldől, hogy szlovák lányt vesz-e feleségül vagy magyart", "ki tudja, hová kerül majd." stb.

4. táblázat: A község lakosságának anyanyelv és korcsoport szerinti megosztása:

A 4. táblázatból rögtön szembetűnő, hogy a község lakossága magyar és szlovák anyanyelvűekre oszlik (százalékarányukat tekintve 75:25). Az egyéb kategóriában nincs olyan gyermek, akiről elmondható lenne, hogy a szülei anyanyelvét vinné tovább.

A magyar és a szlovák anyanyelvű lakosság a korösszetétel szempontjából teljesen eltérő, és arra utal, hogy a magyar anyanyelvű lakosság elöregedőben van (lásd nagyszülők), miközben a szlovák anyanyelvű szülők aránya jelentősnek, a szlovák anyanyelvű fiatalok (iskoláskorúak) aránya pedig magasnak mondható.

2. grafikon: A magyarok és a szlovákok korösszetétele és ezek egymáshoz viszonyított aránya:

Az elöregedés akkor lesz a természetes asszimiláció egyik érzékelhető jele, ha a következő generációk etnikai összetételének képe a másik etnikum javára jelentős módosulásokról tanúskodik. Esetünkben éppen erről van szó.

3. grafikon: Az anyanyelv és az iskolaválasztás aránya a magyaroknál és a szlovákoknál:

Az iskolaválasztást tekintve az arányok jelentősen módosulnak: 61:39 (emlékeztetőül: a nyelvhasználati százalékarány a magyarok és a szlovákok között 75:25 volt). Az egyes iskolatípusok szerinti összehasonlításban az iskoláskor előttiek számánál még ennél is nagyobb eltérés mutatható ki (60:40) - az általános iskolások 61:39, a középiskolások esetében pedig 63:37 az arány. Lásd még a 4. táblázatot.

Nyelvhasználat

A nyelvhasználat vizsgálatakor arra voltunk kíváncsiak, hogy az otthoni (családon, háztartáson belüli) és a nyilvános (utcán, üzletben, hivatalos érintkezésben stb.) nyelvhasználat mennyiben tér el egymástól. Az adatlap lehetővé tette, hogy korosztályok szerint is csoportosítsuk a nyert adatokat, így összehasonlíthatóvá váltak a kapott eredmények. Az 5. táblázat azt mutatja, hogy az egyes korosztályok szerint, illetve összességében milyen az otthoni és a nyilvános nyelvhasználat a községben.

5. táblázat: A nyelvhasználat jellemzői:

A község magyar jellegéről tanúskodik az a tény, hogy nyilvános helyen többen használják a magyar nyelvet, mint az otthonukban. Ez összefügg azzal, hogy a község társadalmi élete még mindig megköveteli a magyar nyelv ismeretét, de részben viszszavezethető arra is, hogy a magyar lakosság viszonylag elöregedett, így nincs is más lehetőség a velük való érintkezésre, vagy a magyar nyelv a könnyebbik nyelvi érintkezési forma.

Ugyanezt mutatja az 5. táblázat is, amelyben az anyanyelvvel hasonlítottuk öszsze a nyelvhasználati mutatókat. Érdekesnek mondható, hogy míg a magyar anyanyelvűek esetében a fiatalok jelentősen többen használják a magyar nyelvet otthon és nyilvános helyen, mint az idősebbek, a szlovák anyanyelvűek esetében fordított az arány: az idősebbek többen használják a szlovák nyelvet, mint a fiatalok otthon és nyilvános helyen egyaránt.

A felmérésünk azt mutatja, hogy a nyelvhasználati mutatók révén nagyon nehéz behatárolni az asszimilációs folyamatot. A nyelvhasználat feltételezhetően mind az otthoni, mind pedig a nyilvános érintkezésben pusztán a társadalmi érintkezés eszközeként funkcionál, és legalábbis ezen a szinten nincs identitást demonstráló jellege.

Ezeknek az adatoknak az értelmezését nyilván nagyon óvatosan kell kezelni, és csak akkor tudnánk biztos ítéletet alkotni róluk, ha ugyanilyen vizsgálatokra korábban is sor került volna, és rendelkeznénk összehasonlítható adatokkal.

A nyelvhasználat tekintetében azonban meg kell jegyezni, hogy érzékelhető különbségek tapasztalhatók akár a két évtizeddel ezelőtti helyzethez képest is. A beszélőalanyaim tapasztalata szerint - és ez majd a vegyes házasságok esetében lesz még szembetűnőbb adat - régebben (az 1980-as évek előtt) elképzelhetetlen volt, hogy egy szlovák anyanyelvű menyecske vagy a faluba betelepült más etnikumú egyén ne tanult volna meg azonnal magyarul. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott: egy akár magyar nagycsaládba is bekerülő szlovák leányhoz igazodik nyelvhasználat tekintetében a család. Tehát a magyar nyelv elsajátítása megszűnt követelmény lenni, és bár a hosszú évek során mindenki kénytelen valamilyen szinten magyar nyelven kommunikálni, a gyerekek, unokák nyelvhasználatát, de főleg az iskolaválasztást sokkal inkább meghatározza egy-egy "beházasodott idegen" jelenléte, mint korábban.

"Üresen álló házak"

Ha valaki ma végigmegy a községen, egy virágzó, építkező, szorgos, fejlődő falu képével találkozik. Az önkormányzat nagy gondot fordít a közművesítésre (gázvezeték-, vízvezeték- és csatornahálózat). A lakosok pedig új "utcákat" alakítanak ki a felújított vagy újonnan épült házaikkal. A külső szemlélődő számára fel sem tűnik, hogy mindezek ellenére a község telkeinek pusztán a 65%-a lakott, és a lakható házaknak is csupán 84%-ában lakik valaki (lásd a 4. grafikont).

4. grafikon: A telkek, házak és a lakott házak aránya:

Nyilvánvalóan nem egyedi esetről van szó, feltételezhető ugyanis, hogy a környék községeiben is hasonló helyzettel találkozhatunk függetlenül attól, hogy magyar vagy szlovák többségű községről van-e szó. Nem is a jelenség szintjén érdekes ez a kérdés, hanem annak belső struktúráját illetően.

Kutatásunknak nem volt elsőrendű célja a telkek, illetve a lakatlan és lakott házak vizsgálata. A kérdőívek összesítésekor azonban érdekes jelenségre figyeltünk fel, amelyet a feldolgozás után próbáltunk meg értelmezni.

A házak kérdése összefügg a már említett nagymértékű elöregedéssel. A kérdőívek feldolgozásakor alkalmunk nyílt kimutatni az egyedül élő nagyszülők és az egyedül élő szülők arányát, illetve ezek összehasonlítását a lakott házakkal. Meglepő eredményre jutottunk: a lakott házak 39%-át csak szülők és nagyszülők lakják (tehát egyedül, a leszármazottaik nélkül laknak), és ebből 71% (összességében 27,7%) nagyszülő.

6. táblázat: A házakban egyedül élők aránya:

Ez meglepő eredmény. A község telkeinek és házainak jelentős része már ma is kiárusítás alatt van, és az elkövetkező esztendőkben még növekedni fog.

5. grafikon: Az egyedül lakók belső aránya:

Vághosszúfalu az etnikai peremvidéken fekszik, egy ma is fejlődő szlovák többségű, meglehetősen gazdag város (Vágsellye) szomszédságában. A telekvásárlás már csak azért is fenyegető a község számára, mert a város terjeszkedésének egyik iránya éppen ez a kisközség. Az üresen álló házak, illetve az egyedül lakó nagyszülők és szülők házainak aránya közel 50%. Ez a mostani árviszonyok mellett akár egy földindulásszerű népmozgást (vagy felvásárlást/betelepülést) is eredményezhet a községben, és ennek csak a környező községek hasonló helyzete, a mérsékelt kereslet, illetve a lakástúlkínálat szabhat korlátokat.

A község vezetése mindenesetre nagyon tart ettől, hiszen az önkormányzatnak nem áll módjában, hogy egy ilyen lehetséges folyamatot befolyásoljon.

A nemzetiségi vonzata is nagyon fontos a kérdésnek, amint az a 6. grafikonból kiderül: az egyedül lakó szlovák és az egyedül lakó magyar szülők és nagyszülők házainak aránya ugyanis 1:10. Tehát szinte kizárólag a magyar népesség helyére (a község magját képező részbe) kerülnének a beköltözők. Ez pedig a község közösségi életére és természetesen az asszimilációs folyamatok felerősödésére nagyon nagy hatással lehet.

6. grafikon: Azon házak nemzetiségek szerinti aránya, amelyekben egyedül laknak nagyszülők és szülők:

E folyamat pontos diagnosztizálásához ismernünk kellene az adott népesség korösszetételét; ezt a kutatásunk nem vizsgálta, ezért csak becsülni tudjuk, hogy egy ilyen folyamat az elkövetkező 10-20 év leforgása alatt mehet végbe.

Az azonban bizonyos, hogy ez a folyamat gyökeresen megváltoztathatja a község nemzetiségi összetételét, de a közösség eddigi fejlődését és életét is. Az "idegenek" - legyen szó magyarokról vagy szlovákokról - ilyen mértékű megjelenése a faluban nagyon nagy változásokhoz vezethet gazdasági, kulturális, szociális és etnikai téren egyaránt, amire a község nincs felkészülve.

Azt is ismernünk kellene, hogy a nagyszülők és szülők esetében milyen örökösödési struktúrában mehet végbe az ingatlanok továbbadása. Annyi bizonyos, hogy a nagyszülők gyermekei (szülők és egyedül élő felnőttek) szinte kivétel nélkül a saját házukban laknak, tehát nincs vagy csak az unokáik vonatkozásában van szükségük külön telekre, illetve házra. Ez sem elhanyagolható szempont. Mint ahogy az sem, ami másutt is jellemző, hogy több örökös esetében vagyoni helyzetüknél fogva a családok inkább előnyben részesítik a telek vagy a ház eladását, és a kapott összeg szétosztását, mint a testvérek örökösödés utáni kifizetését. Magyarán: ahhoz hogy az örökösödésből ki tudják fizetni a testvéreket, inkább eladják a telket/házat, semmint azt tulajdonba véve kompenzálni tudnák a testvéreket.

Ebben az esetben határozottan állítható, hogy a piaci szempontok játsszák a legfőbb szerepet. Tehát az, hogy mindegy kinek, csak minél gyorsabban és minél nagyobb összegért eladni az ingatlant, hogy a család minél nagyobb bevételre tegyen szert. És ez érthető szempont.

A kérdés csupán az, hogy ezek a magatartások milyen hatással lesznek a község társadalmi életére és etnikai összetételére.

A vegyes házasságok és a népszaporulat

A természetes asszimilációs folyamat előrehaladottságáról tanúskodik a vegyes házasságok magas százalékaránya is. Igaz ugyan, hogy a magyar házasságok (amelyben a férj és a feleség is magyar) még mindig 50 százalék fölött van, de immár 31 százalék fölötti a vegyes házasságok százalékaránya (lásd az 5. táblázatot).

A tapasztalat azt mutatja, hogy a vegyes házasság az esetek döntő többségében hosszú távon nem egy egészséges és esetleg kívánatos kétnyelvűséghez, illetve kettős kulturális kötődéshez vezet, hanem a magyar identitástudat gyors ütemű, gyakorlatilag egy generáció alatt lejátszódó feladásához. A vegyes házasság más asszimilációs folyamat elindítója is egyben (a magyar nyelv otthoni használatának visszaszorulása, szlovák iskolaválasztás stb.).

Mivel mindez "családon belül" játszódik le, sokkal toleránsabb a környezet (maguk a családtagok) az egész folyamat iránt, és a külső szemlélődő számára csak az iskolaválasztáskor, tehát évek múltán lesz érzékelhető. Akkor, amikor a folyamat már visszafordíthatatlan.

Ilyen összefüggésben nem jelent torzítást, ha a vegyes házasságokat és a szlovák házasságokat legtöbbször egy kategóriaként állítják be és érzékelik a helybeliek. Ha összehasonlítjuk a magyar házasságok, illetve a vegyes és szlovák házasságok arányát, akkor már majdnem az 50-50%-os arányt kapunk (lásd a 7. táblázatot).

7. táblázat: A házasságok megoszlása:

Ugyanez figyelhető meg a háztartások etnikai összetételének vizsgálatakor is. Fentebb már jeleztem, hogy nagyon szigorú kritériumrendszert alkalmaztam a magyar, illetve a szlovák háztartások elkülönítésénél. Amennyiben a háztartás minden tagja magyar anyanyelvű, magyar nyelvhasználatú és magyar iskolaválasztású volt, magyar, ha minden tagja szlovák anyanyelvű, szlovák nyelvhasználatú és szlovák iskolaválasztású volt, szlovák, ha bárki a háztartásban ezen kritériumok esetében eltérést mutatott, vegyes háztartásnak minősült.

8. táblázat: A háztartások etnikai összetétele:

Ha a magyar háztartásokból levonjuk a háztartásonként egyedül élő magyarokat (96), illetve a szlovák háztartásonként az egyedül élő szlovákokat (9), már reálisabb képet kapunk. Ebben az esetben az arányszámok a következőképpen módosulnak (lásd a 7. táblázatot).

9. táblázat: A háztartások etnikai összetétele az egyedül élők nélkül:

Tehát a tisztán magyar és tisztán szlovák, illetve vegyes háztartások aránya 53:47 lesz.

És itt válik érthetővé a fentebb elemzett szlovák iskolaválasztás növekvő aránya. De a vegyes házasságok legszembetűnőbb hatását a szlovák óvodai osztály szülők általi kérvényezése jelzi a községben (erre épp 2000-ben került sor).

A kérvényezés és a szlovák nyelvű óvodai osztály megnyitásának tényén túl sokatmondó az óvodások és az általános iskola alsó tagozatos tanulóinak aránya is a felmérésünk idején.

10. táblázat: A község tanulóinak megoszlása:

Már említettük, hogy még az 1970-es években is az volt a jellemző a faluban, hogy akár feleségként, akár férjként került szlovákként valaki a faluba, annak szinte kötelező volt megtanulnia magyarul, ha be akart illeszkedni a közösségbe. Ma már fordított a helyzet, a legmagyarabbnak tartott családok sarjai is, ha vegyes házasságban élnek, inkább az asszimilálódás kényszerpályájára kerülnek, és már csak a szüleik irányába tartják meg anyanyelvüket, a gyermekeik irányába csak ritka kivétellel. Ilyen értelemben a vegyes házasság vegyes nyelvhasználatot, és végső soron pár év leforgása alatt végbemenő nyelvváltást is jelent.

Ha mindehhez hozzászámítjuk a népszaporulat hosszú évek óta tartó stagnálását és az elöregedés következtében fellépő magas elhalálozási arányt9, ezek a folyamatok szinte visszafordíthatatlannak tűnnek.

Felmérésünk eredményeként az iskoláskorúakra vonatkozólag értékelhetővé vált a családi szerkezet is a faluban. Általánosnak mondható az önreprodukció, tehát a kétgyermekes családok léte (az egygyermekes családok aránya 19%, a háromgyermekeseké pedig 6,5%), mivel a mérésem alapegysége a háztartás volt, a gyermektelen családokat nem tudtam számszerűsíteni (7. grafikon).

7. grafikon: Iskoláskorú gyerekek számának megoszlása családonként százalékban:

"Bennünket a gólya hozott, őket meg a vonat"

Van a községben egy nem nagyon hangoztatott, de jól ismert, az ártatlan és kedélyes hétköznapi nacionalizmus kategóriájába sorolható mondás: "Bennünket a gólya a hozott, őket meg a vonat". Nyilvánvaló, hogy az "őket" kifejezés félreérthetetlenül a betelepült szlovákokra vonatkozik, kifejezve azt az egyszerű tényt, hogy mi itt születtünk, ők pedig csak ide jöttek.

Az elmúlt évtizedek változásai egyre inkább cáfolni látszanak ezt a mondást. Az etnikai peremterületen olyan váltásnak vagyunk a tanúi, amely a természetes asszimiláció szinte minden komponensét (elöregedés, vegyes házasságok, kihalás, utódok nélküli családok, a községen kívüli munkavállalás stb.) magában foglalja.

A felmérés értékelése során nem találtunk választ arra a kérdésre, hogy ez a folyamat mennyire tekinthető egészségesnek és természetesnek. Hogy vajon egy több kultúrájú közösség létrejötte egyik állomásának vagyunk-e tanúi, vagy pedig a magyar népesség immár általánosnak mondható csökkenésének, asszimilálódásának a tényét figyeltük meg mikroszinten, egy község, egy közösség mindennapjaiban.

Ebből a felmérésből rendkívül nehéz mérhető, kimutatható és értékelhető módon megragadni az országban uralkodó - olykor az állampolitika szintjére is emelt - nacionalista törekvések és az ezek reakciójaként létrejövő félelmek hatását az egyének, családok, háztartások magatartására. Nem vizsgáltuk azt sem, hogy a falun kívüli munkavállalás, az egészen más nyelvi közegbe kerülés kihívásaira milyen a szülők reakciója, mennyire motiválják ezek a legtöbbször mély lelki nyomokat kiváltó negatív élmények a szlovák iskolaválasztást, a kultúraváltást stb.

Csak a kapott adatok szintjén ragadhattuk meg Vághosszúfalu pillanatnyi etnikai képét, és olyan mögöttes jelenségeket, amelyek, megítélésünk szerint, asszimilációs hatással lehetnek, illetve vannak a községben

Összefoglalva: a nyelvhasználat, illetve a magyarnak nevezhető háztartások tekintetében a község egészében véve még a hagyományos magyar többségű kisközség képét mutatja. Ugyanakkor a nyert adatok mélyebb elemzése megmutatja, hogy ez a magyar népesség rendkívül elöregedett, nagymértékben egyszemélyes családokból áll, csekély szaporulati és mintegy háromszor akkora elhalálozási rátával. A családi önreprodukció jellemzi a falut, és nagyarányú beköltözés, bevándorlás várható a községben, melynek jelei már napjainkban is tapasztalhatók. Az iskolaválasztás tekintetében a szlovák óvoda, illetve az általános iskola alsó tagozata tekintetében kezd elmozdulni a kép, már ma is nagyobb arányban választják a szlovák nyelvű oktatást a faluban, mint azt a nyelvhasználat indokolná. Ez arra utal, hogy a családok jelentős részében hosszabb ideje zajló nyelv- és kultúraváltás tanúi lehetünk, amelyről a vegyes házasságok nagy száma is tanúskodik. A közösségi élet identitást erősítő intézményes formái szinte teljes mértékben hiányoznak a faluban, a kulturális élet egy évtizede szinte megszűnt a községben.

Ez a felmérés egyúttal azt is bizonyítja, hogy nem elég csupán az erőszakos aszszimiláció ellen küzdeni. A hatékony kisebbségvédelemnek a természetes asszimilációs folyamatok megfékezésére, illetve megállítására (is) kell irányulnia. Úgy tűnik azonban, hogy még nagyon sok és beható kutatásra lesz szükség ahhoz, hogy feltárjuk a természetes asszimiláció mozgatórúgóit, egyes elemeit. Hogy ezeken a bizonyíthatóan riasztó jelenségeken keresztül felhívjuk a közélet szereplőinek figyelmét: a természetes asszimiláció elleni védekezés, tehát a pozitív diszkrimináció elengedhetetlen ahhoz, hogy nyelvi, kulturális, emberi értékeinket megőrizhessük. A népszámlálási eredmények csak aláhúzzák ezt, és egyben azt is jelzik, hogy a pozitív diszkriminációnak állami szinten kell megfogalmazódnia, mert egy kis község, mint amilyen Vághosszúfalu is, a maga eszközeivel kevés ehhez.

Melléklet


Statisztikai adatok

A kutatás idején a községi hivatal kimutatása alapján:

Korösszetétel:

1991. és 2001. évi hivatalos népszámlálási adatok:

Lakott házak száma: 278 (1991), 279 (2001)




Jegyzetek

  1. Elhangzott a Fórum Kisebbségkutató Intézet által A társadalmi kapcsolatrendszerek változásai címmel rendezett nemzetközi konferencián Galántán 2001. október 6-án.
  2. Lásd a Szlovák Statisztikai Hivatal honlapját: www.statistics.sk.
  3. Csak hozzávetőleges adat a szerző számításai alapján. Pontos eredményt az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján azért nem lehet közölni, mert 1991 óta a Galántai és a Vágsellyei járás kettévált, és a Galántai járásból néhány község a Szenci járáshoz került, viszont a Nyitrai járásból három községet a Vágsellyei járáshoz csatoltak. Az előzetes adatokból annyi biztosan állítható, hogy a népfogyatkozás nagyságát illetően a járások három kategóriába sorolhatók. Ha a járások összességének népességcsökkenését 100%-nak tekintjük (ez kb. 44 ezer főt jelent a dél-szlovákiai járásokban), akkor ebből a 10% fölötti csökkenést mutató járások az Érsekújvári (14,6%), a Galántai-Vágsellyei (kb. 11%) és a Lévai (10,5%). A másik kategóriába az 5-10% közöttiek sorolhatók (Pozsony-város - 8,7%; Komáromi járás - 8,7%; Rozsnyói járás - 8%; Tőketerebesi - 6,9%; Nyitrai - 6,2% és a Losonci - 6,2%), míg a többi járás 5% alatti, átlagosan 4%-os csökkenést mutat. Pontos adatsort csak a községi adatok ismeretében lehet készíteni.
    Figyelemreméltó az a tény, hogy a közép-szlovákiai járások népfogyatkozása az átlag alatt marad, ami azt bizonyítja, hogy nem a magát romának valló lakosság miatt csökkent drasztikusan a magyarok részaránya. Sőt a nyugat-szlovákiai népességcsökkenés kiugró adatai alapján talán az a megállapítás is megkockáztatható, hogy a magyarság számarányának csökkenéséhez a roma lakosság mérsékelt és egyáltalán nem meglepő növekedésének csak nagyon kis mértékben van köze.
  4. Módszertani szempontból talán kifogásolható ez a megközelítés, ti. hogy nem magukat az embereket kérdeztük, hanem a bizottságot. De a kutatásnak éppen az volt a célja, hogy olyan információkhoz jusson a községről, amelyre más módon nem biztos, hogy szert lehet tenni. Az objektivitást a bizottság egyöntetű véleménye volt hivatott biztosítani.
  5. A tényleges telkek száma valamivel alacsonyabb, mivel az egyes telkek több házszámot is tartalmaznak attól függően, hogy a jövőben építhető-e ház a telek egyes részein.
  6. Itt szeretnék köszönetet mondani a bizottság tagjainak, különösen Izsóf Róbert polgármester úrnak, aki a kutatás során mindenben segítségemre volt..
  7. A községi hivatal kimutatása szerint: "1945 óta Vághosszúfalu 55 magyar nemzetiségű (itt született, innen származó) szerzett főiskolai, egyetemi képesítést. Ezek közül jelenleg 26-an laknak a faluban. A többiek elköltöztek. Ketten meghaltak."
  8. Forrás: a községi hivatal éves kimutatása.
  9. Forrás: a községi hivatal éves kimutatása.

  10. A 2001-es népszámlálás hivatalos adatai.