Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> III.évfolyam, 2001/1. szám

Simon Szabolcs:
Könyvek nyelvünkről
(Gondolatok Lanstyák István munkáiról)(1)

 

Bevezetés

Most, amikor Lanstyák Istvánnak az utóbbi időben megjelent műveinek bemutatásához fogok, szükséges előre megjegyeznem a következőket: annak ellenére, hogy fiatal szerzőről, tudósról van szó(2), már most nehéz lenne számba venni munkásságát, műveinek teljességét, hiszen szerzőnk oly mértékben termékeny, hogy talán csak saját maga tudná megmondani azt, hogy mi minden látott napvilágot tollából pályája kezdetétől fogva. Az alábbiakban így csupán a könyveivel foglalkozom, noha sok olyan tanulmánya is megjelent, amelyek külön-külön is megérdemelnék az alapos figyelmet.(3) Sajnos azonban még a könyvei méltatásával is adósak maradtunk. A hazai magyar szakemberek közül tudtommal csupán Sándor Anna (Sándor 1998) méltatta könyvét(4), a magam rövidebb írásait leszámítva (Simon 2000).

A hazai magyar szociolingvisztika kezdeteiről

A jelenlegi nyelvészeti kutatásban a szociolingvisztika, ennek keretében a kétnyelvűség-kutatás egyértelműen az érdeklődés előterébe került. Az előzményektől most eltekintve, a szűkebb értelemben vett ilyen hazai vizsgálatoknak az első lökést az a konferencia adta meg, amelyet 1990-ben rendeztek meg Pozsonyban.(5) Attól kezdve erőteljesebb fejlődésnek indult a diszciplína Szlovákiában is. A magyar-szlovák kétnyelvűség-kutatás megindulásában szerzőnk mellett meg kell említenünk Szabómihály Gizella nevét. A pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének oktatójaként szervezője és tevékeny résztvevője volt az első kísérleti vizsgálatoknak. Az induláskor főleg azzal foglalkozott, hogy milyen a színvonaluk a magyarlakta vidékeken megjelenő kétnyelvű, valamint szlovák nyelvű, de magyar melléklettel ellátott járási lapoknak, s milyen összefüggés mutatható ki az illető járás nemzetiségi összetétele és a magyar szövegekben előforduló szlovakizmusok száma között, később főleg a beszélt nyelvre összpontosultak felmérései, s hasonló kérdésekkel foglalkozik ma is. Fokozatosan könyvek is napvilágot láttak ebből a tárgykörből. Ilyen fontos könyv volt például a Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelvűség (Pozsony, 1997), a Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében (Pozsony, 1998) vagy a legújabb, az Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség (Pozsony, 2000), illetve A magyar nyelv Szlovákiában (Budapest-Pozsony, 2000). E művek közül több is a Kalligram Kiadó által kiadott Mercurius Könyvek sorozatban jelent meg, mivel a kétnyelvűség-kutatások jelentős része a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport égisze alatt zajlik. E sorozat egyik kötete a Tanulmányok a magyar-szlovák kétnyelvűségről című könyv is (Pozsony, 1998), melynek éppen most készül a folytatása. A kötetnek kedvező fogadtatása volt nemcsak a hazai olvasóközönség körében, hanem Magyarországon is. Sikere főleg abban rejlik - a reflexiók alapján legalábbis erre lehet következtetni -, hogy a jelenlegi szlovákiai plasztikus nyelvi helyzet bemutatását tűzte ki céljául, noha a teljesség igénye nélkül.(6)

A nyelvi helyzet képlékenysége ugyan mindannyiunk számára ismert, a viszonyok illusztrálására mégis hadd említsem meg azt a körülményt, hogy a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvényt a szlovák parlament hosszas vonakodás, intrikák és ellenkezés után fogadta el. Ennek ellenére nem vagyunk, nem lehetünk elégedettek ezzel a törvénnyel, s továbbra is aktuális a törvény - számunkra kedvezőbb - módosítása.(7)

A dinamikus nyelvi helyzetnek az elemzése folytatódik majd a második kötetben is. Egyes témák közvetlenül is átnyúlnak, így például a tragikus sorsú Arany A. László életművének a bemutatása, feltárása.

A Tanulmányok a magyar-szlovák kétnyelvűségről II. című tanulmánykötet szerzői többségükben Mercurius-tagok, tapasztalt és elismert kutatók. Az ő tapasztalataik, módszereik, nyelvtudományról vallott nézeteik határozzák meg a készülő kézirat koncepcióját. A megjelenő könyvben azokon a szerzőkön kívül, akik már bemutatkoztak az első kötetben, s ezenkívül természetesen még más helyeken is, szóhoz jutnak olyan ifjú kutatók, akik pályájuk elején tartanak (pl. Menyhárt József, Dózsa Roland). A készülő kéziratot tehát az is meghatározza, hogy szerzőgárdája különféle generációkba tartozó kutatókból tevődik össze, akiknek a tudományos érdeklődése is más-más. Vörös Ottó tudománytörténeti témával foglalkozik, a jelenkori nyelvi helyzettel, ill. a kódváltással kapcsolatos tanulmányon dolgozik Sándor Anna, Lanstyák István, Szabómihály Gizella, Misad Katalin, Hurka Katalin, magam és mások. Bergendi Mónika tanulmánya az első tankönyveink nyelvezetéről a könyvnek a diakrónia síkjára való kiterjedését jelenti. A nyelvpolitika, illetve a nyelvi identitás kérdéseit taglalja Szabómihály Gizella, Juliet Langman, Dózsa Roland és Menyhárt József tanulmánya.

Az említett elemzések szorosan a kétnyelvűség témaköréhez tartoznak, s biztosítják a téma sokoldalú megközelítését. Ilyenformán a könyv - a kétnyelvűség tárgykörén belül is - tematikai sokszínűsége ellenére szerves egységet képez. Az ebben az alfejezetben említett könyvekben közös az, hogy - Sándor Anna könyvét leszámítva - mindegyik elkészítésében tevékeny rész vállalt Lanstyák, szerzőként és szerkesztőként is.

 

A Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelvűség című könyvet Lanstyák István társszerzőségben írta Szabómihály Gizellával, aki a kétnyelvűség-kutatás területén (is) elismert szakember. Írásait jól ismerik nemcsak a hazai, hanem a magyarországi, sőt a magyar nyelvészet iránt érdeklődő egyéb külföldi olvasók is. A kétnyelvűség (bilingvizmus) - az egyik meghatározás szerint - az egyénnek az a tulajdonsága, hogy két vagy több nyelvet tud valamilyen szinten (vö. Trudgill 1997: 33).

Több érv is szól amellett, hogy ezzel a könyvvel részletesen foglalkozzunk. Az egyik az, hogy e fontos könyvnek a méltatása még mindig csak várat magára a hazai sajtótermékekben, noha már 1997-ben megjelent, s Magyarországon a nyelvészet kiváló szakemberei elemezték. A másik érv az, hogy a szerzőpáros olyan kutatási eredményekről számol be könyvében, mellyel kapcsolatban pl. Kontra Miklós magyar nyelvész méltán jegyezte meg a könyv bemutatóján 1997. május 6-án a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben azt, hogy "az anyaországi nyelvészek is nyugodtan megirigyelhetnék tőlük". Ilyen jellegű munka tehát nemcsak hogy nálunk, Szlovákiában nem jelent meg addig, hanem az anyaországban sem, s megjelenésével az új tudományos paradigma végleg meghonosodott szűkebb pátriánkban is. Külön öröm, hogy e munkát a sajátunknak tekinthetjük, mivelhogy szlovákiai magyar szerzőpáros írta, s a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.

Talán a számadatokban nem szívesen kutakodó olvasónak kissé fárasztó olvasmány egyszerre elolvasni a könyvet; ám az nem is elsősorban azt a célt szolgálja, hogy egyszeri olvasás után a polcra tegyük, hanem azt, hogy kézikönyvként használja ki-ki a saját igénye szerint, ugyanis a benne felhalmozott hatalmas anyag alapján valóban ez a rendeltetése, és remélhetőleg a sorsa is.

Egyik legnagyobb erénye a minden kétségen felül álló tudományosság. Ezt elsősorban annak alapján lehet állítani, hogy:

  1. a szerzőpáros legalább az 1990-es évek elejétől foglalkozik intenzíven élőnyelvi kutatásokkal, melyekről számos külföldön is elismert publikációjuk tanúskodik;
  2. mindennemű provincializmustól mentes, modern átfogó kutatás eredményeiről olvashatunk a könyvben, mely elméletileg is megfelelőképpen megalapozott; a szerzők a magyar nyelvű szakirodalom mellett a nyugati szakirodalomnak is kiváló ismerői;
  3. a szerzőpáros megállapításait mindenkor gazdag nyelvi anyagon, tehát valóságos adatokon végzett vizsgálatok alapján vonja le, s ezek bármikor ellenőrizhetők, megismételhetők. Kétségtelen tudományos értéke mellett az az erénye sem közömbös a könyvnek, hogy megerősít bennünket abban a hitünkben is, miszerint a szlovákiai magyar beszélőknek nem rossz vagy beteg, esetleg elsorvadóban levő az anyanyelvük.

Külön élvezetet nyújt a kötet nyelvezete, mely tökéletesen érthető, homályos részektől mentes, ugyanakkor messzemenően szakszerű; az összetett kérdéseket is egyszerű és érthető módon elemzi. E könyv egyik feltűnő sajátossága, hogy a szerzők munkájuk során megfelelő terminusok hiányában kénytelenek voltak újakat is alkotni, a kutatás tárgyát képező anyag belső tulajdonságainak megfelelően. Ilyenek pl. a típusváltozó, kötött változó, egyedi változó szakkifejezések, melyek segítségével a szerzők szigorú tudományos rendszerbe is foglalták az anyagot. Ily módon tehát elméleti szempontból is jelentős a munka, hiszen a gazdag empirikus anyag feldolgozásával, bemutatásával egyben szükségszerűen elméleti jellegűvé is vált.

A kutatás egyik célja az volt, hogy fölmérje két fontos tényezőnek, a kisebbségi helyzetnek és az iskola tanítási nyelvének a szlovákiai magyar középiskolások nyelvhasználatára gyakorolt hatását. A nyelvhasználattal kapcsolatban a kisebbségi helyzet nyelvi következményeiről ez olvasható a könyvben: "(...) A kisebbségi helyzetnek nyelvi szempontból legnagyobb horderejű következménye az a tény, hogy a beszélők csak korlátozottan használhatják anyanyelvüket. Mivel a nyelvhasználati színterek egy részéről a kisebbség nyelve ki van zárva, a beszélők a többségi nyelv elsajátítására kényszerülnek, s így kétnyelvűvé válnak. Az egyéni kétnyelvűség következtében a beszélők nyelvhasználatában ún. interferenciajelenségek (egy nyelv vagy dialektus elemeinek belekeverése egy másik nyelvbe) jelennek meg; a kétnyelvűség szélesebb körben való elterjedésével, közösségi jellegűvé válásával e jelenségek egy része szilárdan beépül a beszélők anyanyelvi rendszerébe (kölcsönzéssé válik), s ún. kétnyelvű normák által irányított kontaktusváltozat kialakulását idézi elő" (Lanstyák-Szabómihály 1997: 5).

A másik tényezőről, az iskola tanítási nyelvéről pedig azt olvashatjuk, hogy "az anyanyelvű oktatás a diákok számára már alap- s még inkább középfokon lehetővé teszi a standard magyar nyelvváltozat normájának elsajátítását, s rendszerint kitűnő passzív és némileg aktív ismeretét eredményezi. Ugyanakkor a közmagyar nyelvvel való állandó és intenzív iskolai kapcsolat egyfajta védelmet is jelent a másodnyelvi hatásra létrejövő kontaktusjelenségek elterjedése ellen. Mindez nem adatik meg a szlovák tanítási nyelvű alap- és középiskolát látogató/látogatott beszélőknek, akik a magyar standarddal intézményesen egyáltalán nem találkoznak/találkoztak. Mivel azonban a szlovákiai magyar iskolákban az anyanyelvi nevelés a diákok kétnyelvűségének következményeivel csak igen csekély mértékben foglalkozik (...), az anyanyelvű iskola szerepe a kontaktusjelenségek visszaszorításában és a fejlődésbeli fáziskésés következményeinek felszámolásában nem olyan jelentős, mint amilyennek lennie kellene" (Lanstyák-Szabómihály 1997: 7).

Az adatgyűjtés kérdőív segítségével történt hat szlovákiai és három magyarországi gimnáziumban, ill. a mellettük működő szakközépiskolai osztályokban. Az iskolák kiválasztása úgy történt, hogy a szlovákiai magyar nyelvterületen, ill. a szomszédos észak-magyarországi vidékeken belül három fő régió legyen képviselve: a nyugati a középső és a keleti. Ezek ugyanakkor egybeesnek három, Szlovákiában és Magyarországon elterülő nagy nyelvjárásterülettel: a nyugati régió része a dunántúlinak, a középső a palócnak, a keleti pedig az északkeleti nyelvjáráscsoporthoz tartozik. A kérdőíves felmérés lehetővé tette az adatok statisztikai feldolgozását s egyben a kapott eredmények összehasonlítását, ugyanis ahhoz, hogy a három csoportba sorolt diákok nyelvi viselkedésének egyes aspektusait össze lehessen vetni, nagymértékben azonos és statisztikailag feldolgozható nyelvi anyagra volt szükség. A felhasznált kérdőívek A és B változata egyenként 140 kérdést foglal magában, nyelvi része négyféle, eltérő jellegű feladattípust tartalmaz:

  1. A javításos feladatokban a megadott mondatokat a diákoknak ki kellett javítaniuk, amennyiben találtak benne olyan szavakat, kifejezéseket, melyeket "furcsának, nem egészen természetesnek vagy kifejezetten rossznak" éreztek. A négy feladattípus közül ez volt talán a legigényesebb.
  2. A produktív feladatokban a diákok az utasítás szerint egy szót megfelelő toldalékkal láttak el, a mondatba egy szót beírtak, egy egész mondatot alkottak, vagy pedig képet neveztek meg.
  3. A választásos feladatokban az adatközlőknek két megadott szóalak vagy szerkezet közül kellett az adott mondatba jobban illőt kiválasztaniuk.
  4. A megítéléses feladattípusban az adatközlők ítéletet alkottak a megadott mondat "helyességéről". E négy típus többféle konkrét feladatban öltött testet.

Ebben a vizsgálatban valójában nyelvi változókat vizsgáltak a szerzők, pontosabban azok terület és tanítási nyelv szerinti megoszlását. "Nyelvi változónak a szociolingvisztikai irodalom William Labov nyomán az olyan jelenségeket nevezi, amelyek nyelvileg többféleképpen valósulhatnak meg. Az azonos funkciójú, ill. jelentésű megvalósulásokat az adott változó változatainak nevezzük" (Lanstyák-Szabómihály 1997: 15-16).

Nyelvi változók valamennyi nyelvi szinten előfordulnak. Beszélhetünk például fonetikai (fel : föl, seper : söpör), mondattani (Péter és János elment : Péter és János elmentek; megcsinálja-e : meg-e csinálja; a ház amely... : a ház, ami; ezt érti rajta : ezt érti alatta), szókészlettani (kukorica : tengeri, rágógumi : rágó : zsuvacska : zsuvi) változókról. Nyelvi változó a magyarban a magázás is, hiszen több magázó névmásunk is van (maga, ön, kend, kegyed), nyelvi változó minden nyelvben a köszönés, hiszen megannyi kifejezés és szó áll rendelkezésre a nyelvi megérintés kifejezésére minden nyelvben (Jó napot!, Szervusz!, Kezét csókolom!, Szia!, Adjon Isten!). (Az idézett példák a könyvből, ill. Kiss 1995-ből valók.)

A Tanulságok című (135) fejezetből megtudhatjuk, hogyan vélekednek a szerzők az egyik legtöbbet vitatott nyelvtervezési kérdésről, a nyelvi különfejlődésről - az adatok tükrében. Nyelvi különfejlődés szerintük van, a kérdés csupán az, hogy ez milyen mértékű. E kérdésre azonban a kötet anyaga alapján - szerzőink megállapítása szerint - nem lehet válaszolni. "A szlovák nyelv a jelenlegi politikai körülmények között valóban veszélyezteti a magyart. Ám korántsem azért, mert hatására új szavak, kifejezések, nyelvtani szerkezetek kerülnek be nyelvünk szlovákiai változataiba, hanem azért, mert a magyar nyelvet a nyelvhasználatnak egyre több színteréről kiszorítja, s ennek következtében nyelvi leépülést (pl. regisztervesztést) idéz elő. Ez az, ami veszélyes, nem pedig a kontaktusjelenségek megjelenése. A nyelvi leépülés ugyanis szegényíti a nyelvet, szemben a kontaktusjelenségekkel, amelyek vagy gazdagítják (ha nem szorítanak háttérbe más nyelvi elemet vagy nyelvtani jelenséget), vagy pedig egyszerűen megváltoztatják. (...) Más kérdés persze, hogy a különfejlődés fékezéséhez, még kedvező nyelvkörnyezettani feltételek mellett is, átgondolt nyelvtervezésre van szükség" (1997: 141-142). Örömmel jegyezhetjük meg, hogy e sorok megszületéséhez képest napjainkban a nyelvkörnyezettani feltételek egy számunkra kedvező változás folyamatában vannak, s a kisebbségi nyelvhasználati törvény és A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának az elfogadásával még inkább javul(hat) a helyzet. Noha a nyelvkörnyezettani feltételek javulása valóban kedvező folyamat elindítója lehet, az addig leépült nyelvi regiszterek a beszélők nyelvhasználatában nem fejlődnek ki önmaguktól, vagyis megfontolt nyelvi tervezés nélkül.

Ez a kézikönyv olyan munka, mely számos tanulsággal szolgál a szlovákiai magyar beszélők egy csoportjának, a gimnazistáknak a nyelvhasználatáról, ugyanakkor túlmutatva a nyelvhasználat kérdésein egy egész nemzetrész mentalitására, nyelvhasználattal kapcsolatos attitűdjére is utal, ily módon a kötetet olvasva - mintegy tükörbe tekintve - sok érdekes ténnyel szembesülhet főleg a szlovákiai magyar olvasó.

 

Nyelvünkben otthon. Ez a könyv nagyon sok megfogható apró nyelvi, nyelvhasználati, nyelvpolitikai részletet tartalmaz. Szépe György több szempontból is igen tanulságos előszavában azt olvashatjuk, hogy Lanstyák István "sokoldalú nyelvészeti jelenlétének egyaránt része a szabályszerű szociolingvisztikai kutatás, annak alkalmazása, tanítása, elterjesztése, valamint a nyelvi kérdésekkel kapcsolatos személyes állásfoglalás. (...) A könyv végigolvasása révén kibontakozik a többágú kutatás alapjául szolgáló egységes felfogás. Ez a felfogás egyrészt összhangban áll a modern nyelvészet alapjaival, módszereivel és technikáival, másrészt megegyezik azoknak a véleményével, akik: a) a nyelvet az emberi együttműködés eszközeként, b) a nyelvi közösségek egyik fő meghatározó jegyeként szemlélik" (1998: 6-7). És hasonlóan igen fontos megállapítás az is, hogy "Lanstyák István kutatási módszerei (...) a világ bármely nyelvére érvényesek" (1998: 7).

A könyvnek már a hangulatos címe is jelzi, hogy nem szigorúan tudományos műfajban íródott munkáról, hanem oldottabb, sok példával, kevesebb (csak amennyit elengedhetetlenül fontosnak tartott a szerző) szakirodalmi utalással megtűzdelt szövegről van szó, amely kifejezetten tekintettel van az olvasóra, azaz könnyed stílusú, kiválóan olvasható, gyakran szellemes megfogalmazásokkal, humorral élénkített. Fő fejezetei a következők: Nyelvhasználat - anyanyelvi nevelés; Kétnyelvű oktatás; Nyelvpolitika - nyelvi ismeretterjesztés; Nyelvtervezés.

Noha műfajára nézve ez a könyv eltér a többitől, témáját és a benne megjelenő tudományos nyelvszemléletet tekintve mégis szervesen illeszkedik a többihez. Szépe György megfogalmazásában "a kötet egyes darabjai olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek hagyományosan a nyelvművelés tematikájába tartoznak. Lanstyák István nem 'nyelvművelő', hanem 'nyelvész', akinek megvan az 'alkalmazott nyelvészeti' regisztere is; vagyis az a képessége (s már talán szokása is), hogy közösségének minden nyelvi vonatkozású kérdéséhez hozzászól, elsősorban a széles értelemben vett nyelvtudomány szempontjából. Hozzászólása eltérhet a szokványos nyelvművelői megnyilatkozások egy részétől, amelyek véleményük kialakításában mellőzik a modern nyelvtudomány újabb ágainak (beleértve a szociolingvisztikának) nemzetközi érvényű elméleti tapasztalatait" (Lanstyák 1998: 7).

Közhelyszámba megy, hogy egy nyelvésztől természetes az elvárás: a kutatás tárgyáról egyrészt a tudomány állásával összhangban, pontos adatokon nyugvó elemzés alapján fejtse ki véleményét, másrészt az, hogy tudományos eredményeit adekvát módon, megfelelő nyelvi formába öntve tegye közzé (s nemcsak írásban, hanem szóban) is. Az elsőként említett tényezőhöz - Lanstyák Istvánnak nemcsak a most tárgyalt, hanem a többi munkájával kapcsolatban sem - nem férhet kétség. Ez azonban szerzőnket közelebbről ismerve - természetes. A másodikkal kapcsolatban külön felhívnám az olvasó figyelmét a könyvbeli szövegek eleganciájára, arra a közvetlen és könnyed hangvételre, amellyel a szerző végigvezeti könyvén az olvasót.

Ízelítőképpen idézzük a következő játékosan tréfás részt: "Hol lehet az a hóbortos világ, ahol a hatóságok kibélelik a törvénysértőket, ahelyett, hogy bár mögé dugnák őket; ahol a zsidók papot isznak és nagy szelet csinálnak; ahol egyesek sóba járnak dolgozni, míg mások újságpapírt szerkesztenek; ahol a kertészek sprézik a szőlőt, a baszoskodó háziasszonyok pedig grízt sütnek vagy szarokrádot főznek az uruknak, aki a badijával gyakran játszik bunkópartit a szalonban? Mindezek a furcsaságok nem egy meseországban történnek napról napra, hanem egy hús-vér emberek által lakott nagyon is valódi államban, igaz, egy olyanban, amely jócskán túl van az Óperencián, sőt még a Kecegárdán is" (Lanstyák 1998: 33).

Mielőtt bárki is félreértené e rövid szöveg kiemelt szavait, jegyezzük meg, hogy azok egy, a könyvbeli írásból származnak, amely az 1900 és 1928 között letelepedett amerikai magyarok nyelvhasználata alapján készült, a tájszótárakhoz hasonló szótárt mutat be. Ezt a kiadványt - Kontra Miklósnak, a könyv szerkesztőjének szavait idézve - leginkább egy élőnyelvi szótárnak vagy szójátékkal élőszó-tárnak is nevezhetnénk, hiszen csaknem egész anyaga eredetileg élőszóban hangzott el. Összeállította Vázsonyi Endre. Szomorú tény, hogy egy kihaló nyelvváltozat emléke; a számunkra első pillantásra megdöbbenést vagy legalábbis meglepetést okozó szavak ebben fordulnak elő. Angol modelljük többé-kevésbé hasonlít egy-egy meglévő vagy lehetséges közmagyar szóra, ezért az átvétel következtében e közösség nyelvében homonimák (azonos alakú, de eltérő jelentésű szavak), illetve ún. poliszémia ("többjelentésűség") keletkezett. A tanulmányból kiderül, hogy a kibélelik a törvénysértőket, jelentése 'letartóztatott személyt a bíró óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyez'; bár mögé dugni, annyi, mint rács mögé dugni; a zsidók papot isznak: üdítőt (a pap egyfajta üdítőital Amerikában); nagy szelet csinálnak _ nagy kiárusítást rendeznek (a szél az angol sale-re megy vissza); sóba járnak dolgozni: moziba járnak dolgozni; újságpapírt szerkeszteni: hírlapot szerkeszteni; kertészek sprézik a szőlőt (permetezik); baszoskodó háziasszonyokkal kapcsolatban is ártatlan dologra kell gondolnunk: férjük fölött uralkodó háziasszonyok, akik "adják a főnököt", ti. a boss angol szó jelentése főnök - innen a basz; grízt 'zsír'-t sütnek vagy szarokrádot 'savanyú káposztá'-t főznek; badijával gyakran játszik bunkópartit a szalonban: az amerikai magyarban a szalon szó jelentése 'kocsma', ahol az ottaniak kártyajátékot játszanak.

A Kétnyelvű oktatás alfejezet írásai mind a mai napig igencsak aktuálisak, noha jelen pillanatban az iskolaháború fegyverszünetében vagyunk, hacsak nem jelent újabb s némileg másfajta epizódot az önálló magyar kar létrehozásának jóváhagyása, amelyről a Szlovák Köztársaság kormánya 2001. január 24-én döntést hozott.(8) Bizonyos baljós jelek sajnos ez irányba mutatnak.(9)

Az eddigieket összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy nagyon praktikus ez a könyv, a mai olvasó ember igényeihez igazodik, a szövegek jól olvashatóságánál és ideális terjedelménél fogva is. Jóllehet 1998-ban jelent meg, ma is változatlanul időszerű, ugyanakkor hasznos tudnivalókat tartalmaz.

 

A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Lanstyák István sokáig vonakodott önálló könyvet kiadni, jóllehet ezt írásainak mennyisége és minősége alapján sokkal korábban megtehette volna. Amikor azonban végre rászánta magát, szinte egyszerre kettőt is kiadott, s ezt a kettőt nemsokára követte a harmadik is. A továbbiakban a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó gondozásában megjelent A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai című kötetről lesz szó.

Ez a kiadvány az Egyetemi Füzetek címmel nemrég indult sorozat első darabja, s igazán ötletes küllemében az egyetemi tankönyvek szellemiségét idézi. Főként tehát az egyetemi oktatás céljaira használható. Geneziséhez hozzátartozik, hogy valójában egy nagyobb mű - terjedelmi korlátozás miatt - lemaradt része. Ez a mű, amelyről alább még szó lesz, A magyar nyelv Szlovákiában címmel jelent meg a budapesti Osiris és a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó, valamint az MTA Kisebbségkutató Műhely közös gondozásában. Nem fölösleges tehát megjegyeznünk, hogy a két könyv igazából szervesen összetartozik, kiegészíti egymást.

Szociolingvisztikai munkáról lévén szó, e tudományágban szokásos nagy mennyiségű statisztikai adat hiánya is az előbbi okkal magyarázható; tudniillik hogy majd e könyv ikertestvére tartalmazza azokat. A könyv persze így is rendkívül adatgazdag és érdekes olvasmány. Lássuk közelebbről is a tartalmát! Az első megjegyzés mindjárt a címet illeti. Ebben "a magyar nyelv szlovákiai változata(i)" szakkifejezés jelenik meg, melyet szerzőnk munkájában végig következetesen használ. A terminushasználat is azt tükrözi, hogy Lanstyák István felfogása szerint egy magyar nyelv van, de az változataiban él: "A magyar standardnak e két változata közötti eltérések meglehetősen csekélyek, csupán néhány regiszterben, vagyis szaknyelvben jelentkeznek észrevehető módon (pl. a közigazgatási vagy a jogi szaknyelvben), máshol legfeljebb finom gyakorisági eltérésekként nyilvánulnak meg. Ezért nem beszélünk a magyar nyelv két külön standard változatáról, csupán a magyar standardnak két változatáról" (1998: 22). A kölcsönös megértést is lehetetlenné tevő nyelvi eltérések a Magyarországon, ill. Szlovákiában (vagy a többi utódállamban) használt magyar nyelvben nincsenek, még a mindennapi beszélt nyelvben sem, a köz- és irodalmi nyelvben, másképpen standardban még úgysem. E terminushasználat - úgy vélem - lélektani szempontból szintén szerencsés.

Épp a nyelvi rétegekkel kapcsolatos a könyv számomra egyik legérdekesebb fejezete, A szlovákiai magyar beszélőközösség kódkészlete című (1998: 21). Ebben a szerző a Szlovákiában használt magyar nyelv finoman árnyalt rétegződésmodelljét írja le. E modellben az általunk is oly "jól ismert" mindennapi (beszélt) nyelv legfelső rétege a standarddal érintkezik, s szerzőnk vélekedése szerint jóval nagyobb mértékben különbözik a magyarországi megfelelőjétől, mint a standard. Ennek az az oka, hogy nagyon sok kontaktusjelenség található benne. Gyakoriak benne az olyan szlovák eredetű szavak is, mint pl. a bandaszka, a standard nyelvben: 'marmonkanna'; bordel ('kupi, rendetlenség'); chripka ('influenza'); sustyáki ('anorák', esetleg 'suhogó') stb.

Igen érdekes és hasznos rész a földrajzilag általános használatú kölcsönszavak fogalomkörönkénti jegyzéke, melyben a szerző szintén bőséges példaanyagot kínál az olvasónak. Természetesen teljességre itt nem törekedhetett a szerző, hiszen az alakváltozatok száma meglehetősen nagy.

Lanstyák Istvánnak ez a könyve minden bizonnyal érdekes és hasznos nemcsak a szakembereknek és a magyar szakos egyetemi hallgatóknak, hanem a nyelvi érintkezés izgalmas kérdései iránt érdeklődő egyéb olvasóknak is.

 

Szerzőnk legutóbbi könyve, A magyar nyelv Szlovákiában már csak terjedelmére nézve is tekintélyes írásmű, 368 oldalas könyv. Ez az alapmunka igazán megérdemelte volna azt, hogy egy valóban szép formájú könyvként jelenjen meg, azaz kemény fedéllel, kötve, hogy többszöri elolvasás után se essen szét, hulljanak ki a lapjai.

A könyv, tartalmát tekintve egyféle összegzése Lanstyák István eddigi vizsgálatainak, pontosabban azok legfontosabb eredményeinek, mert hiszen - legalább hozzávetőlegesen - ismerve munkásságát, nehéz elképzelni, hogy valamennyi kutatását, azok eredményét bemutassa egy monográfiában.

Ez a könyv egy átfogó, bizonyos értelemben nemzetközi keretben történő többéves kutatás eredményeként született meg, amely a magyar nyelv helyzetének, kódkészletének felmérésére és leírására irányult az egész Kárpát-medence térségében, azokban az országokban, amelyekben a magyar nyelv többségi, ill. kisebbségi nyelvként használatos, azaz Magyarország mellett Szlovákiában, Ausztriában(10), Szlovéniában, Jugoszláviában, Romániában és Ukrajnában. A felsorolásból kimaradt Horvátország; e térségben objektív okokból nem folytattak a kutatócsoport tagjai átfogóbb felméréseket - a közelmúltban a háborús helyzet akadályozta meg a terepmunkát, a kiinduláshoz elengedhetetlenül szükséges adatok begyűjtését.

Az egyes, a kutatásban érintett országokban végzett vizsgálatok eredményei fokozatosan jelennek meg egy előre pontosan megkomponált könyvsorozat darabjaiként. A sorozat címe: A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén. Így született meg elsőként A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján), majd A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban) s harmadikként a szóban forgó mű.

Mindezek a kötetek kivitelezésükben, bizonyos külső és belső formai jegyeikben is jelzik, hogy szorosan kapcsolódnak egymáshoz, valóban egy-egy "tortaszeletet" képviselnek az egészből. Mindegyik könyv azonos méretű és kötésű, nagyjából hasonló terjedelmű (legalábbis a sorozatszerkesztő előzetes terve ez volt, s amennyire ezt lehetségesnek tartották az eddig megjelent könyvek szerzői, megpróbáltak megfelelni e kívánalomnak), valamennyi színes fedélborítón (zöld, kék, mustárszín) Magyarország egészének és a vele szomszédos államok egy részének térképe, kontúrja látható. E térképen - szemléletes módon - pirosas színárnyalattal van bejelölve az az országrész, amely térségben a magyar nyelv mint aktuális kutatási tárgy megjelenik, ill. minden térképen meg vannak különböztetve zöld színnel azok a helyek, ahol a magyarok mint többségi nemzet és mint nemzeti kisebbség élnek, ez utóbbi esetben a szóban forgó ország területén sötétebb zölddel.

Az egész átfogó kutatás irányítója, egyben a könyvsorozat szerkesztője Kontra Miklós magyarországi szociolingvista volt, az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője. Már a szlovákiai magyar kétnyelvűség-kutatások megindulásánál is jelen volt. Az 1990-ben Pozsonyban megtartott szemináriumon előadást is tartott A terepmunkás dilemmái címmel, amelyben a terepmunka módszertanával, egyebek mellett az interjú készítésének módjával foglalkozott (vö. Lanstyák-Szabómihály 1991: 788-789).

A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén tehát egy olyan átfogó sorozat, amelynek kötetei azonos elvek alapján készültek el (vö. Kontra 1996). Mindegyikük a tartalomjegyzékkel kezdődik, majd a táblázatok és az ábrák jegyzéke következik, ezután a sorozatszerkesztői előszó. A kötet főszövegét a szerző bevezetője nyitja, majd ezt követően következnek a könyv "érdemi" részei, amelyek többé-kevésbé, bizonyos arányeltolódásokkal az illető térség sajátosságainak megfelelően - megegyeznek: földrajzi és népesedési viszonyok; történelem, politika (gazdaság, kultúra, vallás); kapcsolattartás, azonosságtudat, attitűdök; a vizsgált közösség szociolingvisztikai helyzete; a vizsgált közösség kódkészlete. A főszöveg után az azt követő járulékos részek következnek: az összefoglalás, a jegyzetek, a mellékletek, az irodalomjegyzék, a név- és tárgymutató, valamint az angol nyelvű összefoglaló.

Mindezek alapján túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a sorozattal egy Kárpát-medencei kisenciklopédia születik meg, olyan, amely kellő alapossággal tárgyalja az illető térségek településszerkezeti és népességviszonyait, történelmét, politikai, kulturális és mindenekelőtt nyelvi viszonyait. Ahogyan azt Csernicskó István írja munkájának összefoglalásában, "a magyar nyelv ukrajnai helyzetét mutatjuk be" (Csernicskó 1998: 221), ez ugyanígy igaz a többi kötetre is (a megfelelő országra értve). Azt természetesen nem lehet elvárni, hogy a könyvek teljesen azonosak legyenek tartalmi beosztásukat illetően is; ilyen szempontból az objektív valóságnak megfelelően kisebb-nagyobb különbségeket, hangsúlyeltolódásokat figyelhetünk meg. Szerzőnk kötete a leginkább "kilóg" pozitív értelemben a sorból, hiszen jóval többet nyújt, mint amit a sorozat erre nézve ígér. Itt kell utalnunk arra a körülményre, hogy A magyar nyelv Szlovákiában tulajdonképpen együtt kezelhető/-endő ikertestvérével, A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságaival. Az utóbb említett munka lényegében az előbbi egyik fejezeteként, vagyis mint a magyar nyelv Szlovákiában használt változata kódkészletének jellemzéseképpen készült el.

Szerzőnk könyve mindamellett nemcsak ebben rendhagyó, ám pozitív értelemben. Lanstyák István a könyv megírásakor hagyta magát vezetni az anyag belső logikájától, és ebből a kényszerből következően a többi szerzőhöz képest a leginkább rendhagyó módon szerkesztette meg könyvét, amely ily módon a következő részekre tagolódik:

  1. Szlovákia etnikai képe;
  2. A magyar kisebbség néhány jellemzője;
  3. Politika;
  4. Nyelvhasználat;
  5. Kétnyelvűség a szlovákiai magyar beszélőközösségben;
  6. A kétnyelvűség nyelvhasználati megnyilvánulásai;
  7. Összefoglaló helyett: Fogják beszélni unokáink is?;
  8. Források és szakirodalom; Szubjektív utószó; Jegyzetek; Mellékletek; Irodalom; Név- és tárgymutató, angol és szlovák nyelvű öszszefoglalás.

Eltér a könyv az eddig megjelent kettőtől abban, hogy igen nagy nyelvi anyagot vonultat fel az 5. és a 6. fejezetben, emellett a főszöveg nincs megterhelve túlságosan gyakori idézetekkel, amelyek bizonyára túlságosan megnehezítenék a könyv olvasását. A szerző e helyett csupán a legfontosabb szakirodalmat idézi, s külön fejezetben (Források és szakirodalom) (238-247) nyújt eligazítást az egyes kutatási részterületekre nézve azoknak, akik a jövőben behatóbban szándékoznak kutatni az egyes résztémákban. Ezenkívül - természetes módon - külön gazdag szakirodalmi jegyzék is segíti a tájékozódást (335-352). Szintén rendhagyóan bő a hasonló célokat szolgáló Név- és tárgymutató is (353-363), amely Hattyár Helga munkáját dicséri. Ezek az eltérések - meglehet - némileg nehezítik e könyv s a másik kettő közti "átjárhatóságot".

Az egész sorozatról az az olvasó benyomása, hogy az a Kárpát-medence egyfajta kisenciklopédiája, különös tekintettel a magyar nyelvre, mutatis mutandis fokozottan érvényes ez A magyar nyelv Szlovákiában című könyvre - természetesen a szlovákiai viszonyokra vonatkoztatva. Hihetetlenül érdekes olvasmány ez a kisebbségi létünk iránt fogékony olvasó számára, s tegyük rögtön hozzá, hogy nem csupán a magyar nyelv sorsa, használata iránt fogékony olvasó számára. Lényeglátó elemzéseket olvashatunk itt a szlovákiai magyarságról általában: településszerkezeti, demográfiai viszonyairól, közelmúltjának történelmi eseményeiről; nyelvi életét befolyásoló nyelvtörvények megszületésének körülményeiről és kihatásairól, magabiztosan vezeti végig a szerző az olvasót a politikai történések bemutatásán; s jó néhány egyéb kérdést is kiemelhetnénk.

A könyv magvát mégis három nagy fejezet képviseli, amelyek szorosan a szlovákiai magyarok nyelvhasználatához kötődnek: a 4. Nyelvhasználat (93-139), 5. Kétnyelvűség a szlovákiai magyar beszélőközösségben (140-157) és a 6. A kétnyelvűség nyelvhasználati megnyilvánulásai (158-233) című fejezetek.

A kisebbségi nyelvek jelenlegi státusával foglalkozó rész (93-110) az egész könyv egyik leglebilincselőbb fejezete. Elemzéseket olvashatunk itt például az újabb szlovákiai nyelvtörvényekről: az 1990. évi nyelvtörvényről, az 1995. évi államnyelvtörvényről, az 1999. évi kisebbségi nyelvtörvényről és ezek létrejöttének körülményeiről, ill. e törvényeknek a mindennapi életre gyakorolt kihatásairól. Mindezeket szemléletes, sajtóbeli példaanyagokkal illusztrálva. Érdekes színfoltjai ezek az idézetek a könyvnek, s nem vonnak le semmit annak tudományos értékéből, ellenkezőleg hitelesebbé és dinamikusabbá teszik a megfelelő fejezeteket.

Külön alfejezetben (176-184) a szerző bevezeti az ún. nyelvi hiány fogalmát, amellyel több szakember nemtetszését váltotta ki. Mindezt nem elhallgatva bővebben is kifejti tanulmányában (Lanstyák 2000a). A jelenség meglétét a szakemberek egy része elismeri, ám a könyvben bemutatott felfogáshoz képest eltérően magyarázza, a nyelvnek csak a lexikális szintéjével hozza kapcsolatba (vö. lexikális rés); más részük teljesen elutasítja. E kérdés tárgyalásának a bővebb bemutatása azonban szétfeszítené ennek az írásnak a kereteit.

Meg kell jegyeznünk, hogy - sajnálatos módon - a diglosszia fogalmával külön foglalkozó fejezet nem található a könyvben, sőt a tárgyaltak közül egyikben sem, noha több tanulmányában is foglalkozott vele szerzőnk, s igencsak meggyőző az ezekben kifejtett koncepció (vö. Lanstyák 1998c).(11)

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy rendkívül munkaigényes könyvet kapott kezébe az olvasó, példásan feldolgozott szakirodalommal és empirikus anyaggal gazdagítva. Külön érdekessége a könyvnek az is, hogy bármennyire tudományos is, "van benne valami" a szerzőből, az emberből is. Ebben a vonatkozásban említem meg azt a körülményt, hogy a könyv lektora eredetileg Sándor Klára szegedi szociolingvista lett volna, ám mivel nem tudott dűlőre jutni szerzőnkkel egy szakmai kérdésben, a nyelvi hiányt illetően, "nem adta" nevét a könyvhöz, így azt a későbbiekben Juliet Langman lektorálta. Mindez - talán kissé rendhagyó módon - mégsem szült rossz vért. A történtek ellenére Sándor Klára számos tanácsáért, önzetlen segítségéért a szerző őszinte háláját fejezte ki.

A fentiekben négy könyvvel foglalkoztam, melyek közül három Lanstyák István önálló munkája, egyet pedig társszerzőként Szabómihály Gizellával készített el. Szerzőnk egyik könyvének utószavában ezt írja: "Számomra minden olvasói vélemény, reagálás nagyon tanulságos, amiképpen leendő 'opponenseim' számára is az lehet a viszontválaszom" (1998a: 175). A magam részéről - ebből kiindulva - áldásos dolognak tartanám azt, hogy legyen minél több olvasója, olyan szakmabeliek és nem szakmabeliek egyaránt, akik nem teszik le egy kellemes olvasmányélménynyel tarsolyukban e könyveket, hanem értő megjegyzéseikkel, érdekes észrevételeikkel az elmondottak továbbgondolására késztetik Lanstyák Istvánt. Ehhez pedig hasznos munkát kívánok neki.

 

Jegyzetek

  1. Ez írás a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport támogatásával készült. Itt mondok köszönetet Kontra Miklósnak, az MTA Nyelvtudományi Intézete osztályvezetőjének és Sándor Annának, a nyitrai Konstantin Egyetem Hungarisztika Tanszéke adjunktusának írásom elkészítésében nyújtott segítségükért.
  2. Életrajzi adatait lásd pl. Fónod 1997: 184.
  3. Az utóbbi időben megjelent tanulmányai közül ilyen például az 1999. évi kisebbségi nyelvtörvénnyel foglalkozó (Lanstyák 1999) vagy a szlovák nyelven kiadott, a kódváltásról szóló írás (Lanstyák 2000c).
  4. Sándor Anna tanulmánya sem hazai folyóiratban jelent meg, hanem a Magyar Nyelvben. A magyarországi nyelvészek közül Bodó Csanád (1998), Fenyvesi Anna 1995, Kontra Miklós (1998), Tolcsvai Nagy Gábor (1998) foglalkoztak behatóan e munkákkal, írtak recenziót a Lanstyák-könyvekről; bírálóan legújabban Balázs Géza (2000).
  5. A hazai kétnyelvűség-kutatások kezdeteiről vö. Lanstyák-Szabómihály 1991.
  6. A könyvről Zelliger Erzsébet írt tárgyilagos recenziót. Elismerő szavai mellett kifogásolta a kötetben több helyen is előforduló közveleg, közvelegesség terminusokat (Zelliger 1999: 501). Mint tudjuk, az említett szakkifejezéseket Lanstyák István vezette be, ill. használatát javasolta másoknak is. A nyelvváltozatok közveleges jellegéről szerzőnknek épp a hazai Katedrában jelent meg a Közveleg (Lanstyák 1996: 15) című írása.
  7. 2001 januárjában Szlovákiában a Dzurinda-kabinet elfogadta A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy e lépés után a köztársasági elnök megbízza a külügyminisztert vagy a külügyi államtitkárt, hogy a közeljövőben (valószínűleg február végéig) Strasbourgban írja alá e dokumentumot. Az aláíráskor az Európa Tanács főtitkáránál letétbe helyezik a kormány nyilatkozatát, amelynek legfontosabb pontjában rögzítve lett, hogy az egyes nyelvekre a dokumentum mely cikkelyeit kell alkalmazni. Ezután a szlovák parlamentben már nem lehetnek viták, ilyen formában kell elfogadni a chartát, nem lehet újból vitára bocsátani annak egyes rendelkezéseit. A parlament vagy ratifikálja abban a formában, ahogy azt a kormány ajánlja a törvényhozásnak, vagy egyáltalán nem fogadja el (vö. Juhász 2001: 5).
  8. Az Új Szó január 25-i száma arról számol be, hogy a kormány jóváhagyta az önálló magyar kar létrehozását ajánló határozatot, és erre a célra 10 millió koronát különített el. Ezzel és a nyelvi charta elfogadásával Szlovákia újabb lépést tett Európa felé, vö. Szentgáli 2001.
  9. Az Új Szó című napilap beszámolója szerint a Szlovák Nemzeti Párt ifjúsági szárnyát "sokkolta" a kormány magyar kar létrehozására vonatkozó ajánlása. Nacionalista fiatalok egy csoportja a Szlovák Nemzeti Párttal egyetemben felszólították Mikuláą Dzurinda "hazaáruló" kormányát, hogy ne veszélyeztesse az ország területi egységét, inkább mondjon le. Kijelentették, hogy a kar megalapítása esetén készek elfoglalni a Konstantin Egyetem épületét, ugyanakkor feljelentik a kormány tagjait hazaárulás címén (Új Szó-összefoglalás 2001).
  10. A magyar nyelvvel kapcsolatos más kutatásokról szintén beszámolhatunk Ausztriát illetően, ilyenek például Szépfalusi 1991 és Gal 1991, 1992. Ezekkel egy kötetben (Kontra 1991) olvasható Lanstyák István tanulmánya is A szlovák nyelv árnyékában (A magyar nyelv helyzete Csehszlovákiában 1918-1991) címmel, amely dolgozat bizonyos értelemben a szóban forgó mű előképének tekinthető. Az elsőként említett tanulmány szerzője, Szépfalusi István az elmúlt évben örökre itt hagyott bennünket, e munkájára való hivatkozással adózunk emlékének (vö. még n. n. 1997).
  11. A diglosszia kérdésével foglalkozik a magyar nyelvvel kapcsolatban például a következő tanulmányában is: 1998d. Mindkét tanulmány először a Kétnyelvűség című folyóiratban jelent meg, 1: 17-28 és 1: 5-21.

 

Irodalom

  • A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája. Dokumentumok. A nemzeti kisebbségeknek a nemzeti kisebbségekről. A Hlas µudu című szlovák lap önálló heti mellékleteként. 13. sz. Bratislava, 1995. augusztus 24. 2-8.
  • Balázs Géza 2000. Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Magyar Nyelv, 96/2: 228-237.
  • Bodó Csanád 1998. Lanstyák István-Szabómihály Gizella: Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelvűség. Magyar Nyelvőr, 122/2: 232-236.
  • Csernicskó István 1998. A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest, Osiris Kiadó-MTA Kisebbségkutató Műhely.
  • Fenyvesi Anna 1995. Magyar diglosszia Szlovákiában. BUKSZ, nyár, 232-234.
  • Fónod Zoltán (szerk.) 1997. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995. Pozsony/Bratislava, Madách-Posonium.
  • Göncz Lajos 1999, majd A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest-Újvidék, Osiris Kiadó-Forum Könyvkiadó-MTA Kisebbségkutató Műhely.
  • Gal, Susan 1991a. Mi a nyelvcsere és hogyan történik? In: Kontra Miklós (szerk.): Társadalmi és területi változatok a magyar nyelvben. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete, 47-59, ill. Regio, 1/1: 66-76.
  • Gal, Susan 1991b. Kódváltás és öntudat az európai periférián. In: Kontra Miklós (szerk.): Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 123-157.
  • Juhász László 2001. Kompromisszumos lett a charta. Új Szó, 54/18: 5, (2001. január 23.)
  • Kiss Jenő 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.
  • Kontra Miklós (szerk.) 1991. Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Budapest, Magyarságkutató Intézet.
  • Kontra Miklós 1996. Magyar nyelvhasználat határainkon túl. In: Diószegi László (szerk.): Magyarságkutatás 1995-96. Budapest. /A Magyarságkutatás Könyvtára XX./
  • Kontra Miklós 1998. Lanstyák István-Szabómihály Gizella: Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelvűség. Magyar Tudomány, 6: 759-761.
  • Lanstyák István 1991. A szlovák nyelv árnyékában. (A magyar nyelv helyzete Csehszlovákiában 1918-1991). In: Kontra Miklós (szerk.): Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 11-72.
  • Lanstyák István 1996. Közveleg. Katedra, 4/2: 15.
  • Lanstyák István 1998a. Nyelvünkben otthon. Dunaszerdahely, Nap Kiadó.
  • Lanstyák István 1998b. A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Dunaszerdahely, Lilium Aurum. /Egyetemi Füzetek 1./
  • Lanstyák István 1998c. A magyar-magyar diglosszia néhány kérdéséről. In: Kontra Miklós és Saly Noémi (szerk.): Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Budapest, Osiris, 166-182.
  • Lanstyák István 1998d. Diglosszia és kettősnyelvűség. In: Kontra Miklós és Saly Noémi (szerk.): Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Budapest, Osiris, 125-143.
  • Lanstyák István 1999. Az 1999. évi kisebbségi nyelvtörvény. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 1/2: 75-83.
  • Lanstyák István 2000a. Nyelvi hiány. Irodalmi Szemle, 2000/3-4: 91-99.
  • Lanstyák István 2000b. A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest-Pozsony, Osiris Kiadó-Kalligram Könyvkiadó-MTA Kisebbségkutató Műhely.
  • Lanstyák István 2000c. K otázke striedania kódov (maďarského a slovenského jazyka) v komunite Maďarov na Slovensku. Slovo a slovesnos», 61: 1-17.
  • Lanstyák István-Szabómihály Gizella 1991. Közös gondunk: a kétnyelvűség. Nemzetközi kétnyelvűség-kutató tanácskozás Pozsonyban. Irodalmi Szemle, 34/8: 787-795.
  • Lanstyák István-Szabómihály Gizella 1997. Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelvűség. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó. /Mercurius Könyvek./
  • n. n. 1997. Fel kell készülni a jövőre. Szépfalusi István négy évtizede az ausztriai diaszpóra szolgálatában. Magyar Nemzet, május 7., 8.
  • Sándor Anna 1998. Anyanyelvhasználat - kisebbségben. Magyar Nyelv, 94/4: 491-494
  • Sándor Anna 2000. Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó. /Mercurius Könyvek./
  • Simon Szabolcs 2000. Lanstyák István: A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Katedra, 7/10: 15.
  • Szentgáli Anikó 2001. Jóváhagyták az ajánlást. Új Szó, 54/20: 1 (január 25.).
  • Szépfalusi István 1991. Magyarul beszélők a mai Ausztriában. In: Kontra Miklós (szerk.): Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 73-121.
  • Tolcsvai Nagy Gábor 1998. Lanstyák István-Szabómihály Gizella: Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelvűség. Magyar Nyelvőr, 122/2: 227-232.
  • Trudgill, Peter 1997. Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. Szeged, JGYTF Kiadó.
  • Új Szó-összefoglalás 2001. Elfoglalnák az egyetemet. Új Szó, 54/21: 1 (január 26-i szám).
  • Zelliger Erzsébet 1999. Két pozsonyi könyv a kétnyelvűség kérdésköréből. Magyar Nyelv, 95/4: 497-501.