Az antropológia, az emberről szóló tudomány
megszületését a 19. század nyolcvanas éveire teszik, s annak
idején a "primitív" kultúrák tanulmányozása jött létre. A
tudományág atyjaként E. B. Taylort szokták emlegetni, s a
kultúrára vonatkozó definícióját máig alapvető meghatározásnak
tartják. A kezdetektől az antropológia tudománya nagy utat
tett meg, kutatási területét ma már nem csupán a törzsi
társadalmak jelentik, hanem maga az Ember. Ebből adódóan az
antropológiának számtalan irányzata alakult ki, amelyek
különböző területekre specializálódtak, mint például a
szociálantropológia, a történeti, a politikai, a vizuális stb.
antropológia.
A kulturális antropológia tájainkon még
mindig aránylag ismeretlen fogalomnak számít, s térségünkben
csupán az utóbbi jó egy évtizedben fordult az őt megillető
figyelem a társadalomtudományok ezen ága iránt. Bár néhány
évtizede több magyarországi kutató is publikált a kulturális
antropológia tárgykörében írásokat, s néhány alapmű
fordításban is megjelent, az áttörést tulajdonképpen az
jelentette, amikor a magyarországi néprajz megújítási
törekvéseként Boglár Lajos irányításával 1990-ben a budapesti
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
elindult a Kulturális Antropológiai Program, majd később a
miskolci egyetemen létrejött a Kulturális és Vizuális
Antropológiai Tanszék, s beindult az oktatás a pécsi és
debreceni egyetemen is. A helyzet ezáltal szinte forradalmian
megváltozott, számtalan új kötet látott napvilágot e
témakörben, s ez a folyamat évről évre emelkedő tendenciát
mutat. E tudományágban történő tájékozódás megkönnyítésében -
az egyetemisták és érdeklődők számára egyaránt - kétségkívül
nagy szerepe volt a Paul Bohannan és Mark Glazer szerzőpáros
még 1988-ban született kötetének, a Mérföldkövek a kulturális
antropológiában 1997-ben megjelent magyar fordításának. E
kötet célja éppen az, hogy bemutassa a kulturális antropológia
eszmetörténetének főbb állomásait, mégpedig azokon a kutatókon
keresztül, akik a legnagyobb hatással voltak s megszabták a
kutatások irányát. Fontos eseménynek számít a tankönyvként, a
Replika Könyvek hetedik darabjaként Sebők Marcell
szerkesztésében megjelent Történeti antropológia című kötet
is, amely az antropológiai irányzat egy sajátos területére
nyújt betekintést különböző módszertani írások és
esettanulmányok segítségével.
Az 1944-ben született Sárkány Mihály, aki a
fent elsőként említett kötet magyar kiadását is szerkesztette
és lektorálta, e mostani legújabb, a Kalandozások a 20.
századi kulturális antropológiában című munkájában azokat az
írásait teszi közzé, amelyek különböző helyeken az 1970-től
1991-ig terjedő időszakban jelentek meg, s egy modern, a nem a
hagyományos európai néprajzi szemléletben íródtak. A szerző
egyébként nem csupán Magyarországon végzett hosszabb ideig
tartó terepmunkát, hanem például Kelet-Afrikában is kutatott.
A Bevezetésben jelzi, hogy a kötetben
szereplő írások szövegeit csak kis mértékben változtatta meg,
ám újabb ötletekkel már nem gazdagította, bár ilyenek "lettek
volna, s talán rájuk is férne de húsz-harminc év múltán aligha
tudtam volna már felvenni ugyanott a gondolat folyamát" -
írja. Ugyanitt több oldalt is szentel az antropológia, az
embertudomány bemutatásának, s jellemzi e tudományszak
fejlődésének fontosabb állomásait.
Első tanulmányában - Kulturális antropológia,
Leslie White és "A kultúra fejlődése" - az amerikai kulturális
antropológiával foglalkozik, a megjelenésétől a később
kialakult különböző irányzatokig. Többek között méltatja Franz
Boas jelentőségét és hatását az amerikai kulturális
antropológia kialakulására. Szól Boas kulturális area
elméletéről, majd ennek kritikájáról, Steward multilineáris
evolucionizmusáról stb. Így jutva el tulajdonképpen az
amerikai antropológia egyik meghatározó egyéniségéhez, Leslie
White-hoz. Munkásságának méltatása mellett legfontosabban
tartott, A kultúra fejlődése című összegző művét veszi górcső
alá, részletesen bemutatva e kiemelkedő tudósnak a kultúrával
és annak fejlődésével kapcsolatos nézeteit.
Második tanulmánya, még 1979-ben, a
Világosság című folyóiratban jelent meg Kulturális ökológia -
távlatok és korlátok címmel. Megtudhatjuk, hogy elsőként az
1839-ben megalakult francia Etnológiai Társaság hívta fel a
figyelmet a társadalmi élet, a talajviszonyok és az éghajlat
közötti kapcsolat tanulmányozására. Ezt követően különböző
álláspontok alakultak ki, s az utóbbi néhány évtizedben ismét
előtérbe került ez a kérdés a néprajzban. A szerző először H.
Steward antropológus nézeteit ismerteti, mivel ő kezdeményezte
és fogalmazta meg a kultúra és a környezet kölcsönös
viszonyának kutatására vonatkozó alapvető kérdéseket,
módszereket az 1955-ben megjelent A multilineáris evolúció
metodológiája című írásában. Sárkány Mihály e nézeteket
elemezve, számos példát felhozva átfogó képet tár elénk a
kulturális ökológiával foglalkozó több kutató elméleteiről
is.
|
Harmadik tanulmánya a Megjegyzések komplex
társadalmak szociálantropológiai vizsgálatához címet viseli. A
szerző az antropológiának a 20. század első évtizedeiben
kibontakozó irányzatát, a szociálantropológiát ismerteti meg
az olvasóval. Az ezen tudományágon belüli különböző
irányzatok, elméletek bemutatásával folytatja, mégpedig olyan
művelőin keresztül, mint Evans-Pritchard, Émile Durkheim,
Radcliffe Brown stb. A szociálantropológiai vizsgálatok a
néprajzi módszerekkel szemben nagyobb hangsúlyt fektetnek a
társadalmi jelenségek alaposabb vizsgálatára, hosszabb
időtartamú terepmunkát tartva a legalapvetőbb követelménynek.
A következő, Közösségtanulmányok és
összehasonlításuk lehetőségei című tanulmánya elején a szerző
azonnal kifejti, hogy mit is jelent ez a fogalom: a
"közösségtanulmány mint módszer lényege egymással összefüggő,
egymást átható társadalmi folyamatok leírása". Ezen módszer
követőinek bemutatását az amerikai Lynd házaspárral kezdi,
hiszen ők voltak a kezdeményezői ennek a módszernek. Sárkány
Mihály e metódus alkalmazása során felvetődő különböző
kérdésekre keresi a választ, mégpedig úgy, hogy négy közösségi
tanulmányt vet össze: Az első kettőt szociálantropológus írta,
mégpedig Ernestine Friedl rövid monográfiáját egy kis görög
faluról, Julian Pitt-Rivers monográfiája pedig egy spanyol
városkáról íródott. A másik két tanulmány szerzője
szociológus. Maraspini egy nagy, 5805 lelket számláló
dél-olaszországi görög eredetű lakossággal rendelkező falut,
Joseph Lopreato pedig egy 2750 lakosú olasz népességű
dél-olaszországi falut ír le.
A Parasztság és termelési viszonyok című
tanulmányában arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit
jelent a parasztság fogalma. A társadalomtudományok terén
született különféle elméleteket, definíciókat ismerteti,
miközben nagyobb teret szentel Erdei Ferenc, valamint Szabó
István nézeteinek, továbbá Gyenes Antal, Hoffer Tamás, Hoffman
Tamás és a külföldi társadalomtudósok, mint pl. Raymond Firth,
Robert Redfield, Schleiser, Wolf, Marx stb. nézeteinek.
Sárkány Mihály is csupán ugyanazt a következtetést vonja le,
amelyet már Erdei Ferenc még 1938-ban leírt, mégpedig hogy a
parasztság mint olyan egykori jellegét már régen elvesztette,
mára már csupán jelkép értékű. A paraszti társadalom mint
olyan már nem létezik. Az már egy másik kérdés, hogy nem
csupán a köztudatból, hanem a néprajz jelenkori művelői közül
se sokan képesek ezt tudomásul venni, még mindig azonosítják a
népi kultúrát a paraszti kultúrával.
A Kultúra, etnikum, etnikai csoport című
tanulmányában Tylor kultúra-meghatározásából kiindulva a
címben jelzett fogalmakat próbálja pontosabban meghatározni.
Az etnikum és az etnikus kultúra viszonyát "mint a társadalom
és a kultúra közti általános viszony egyik speciális eseteként
foghatjuk fel" - írja többek közt. A következő, Az identitás
kutatása az amerikai kulturális és a brit
szociálantropológiában című írásában egy olyan területre
kalauzolja az olvasót, ahol még mindig nagyon sok a nyitott
kérdés, eltérőek az értelmezések. Nem csupán az európai és az
amerikai felfogás különbözik e tárgyat illetően, hanem az
európai társadalomkutatás képviselőinek nézetei is eltérnek
egymástól. Sárkány Mihály három, általa legfontosabbnak
tartott "kutatási csomópontot" tekint át alaposabban. Ezek a
következők: 1. az identitás kulturális meghatározottsága; 2.
akkulturáció és identitás; 3. etnikus identitás.
Utolsó tanulmányában a világhírű francia
szociálantropológus, a strukturális antropológia atyja, Claude
Lévi-Strauss történelemre vonatkoztatott felfogását ismerteti
az olvasóval. A Zárszó helyett: globalizáció, modernizáció és
kulturális antropológia című írásában pedig olyan folyamatokra
és azok társadalmi hatásaira hívja fel a figyelmet, amelyek a
kulturális antropológiai kutatásnak is tárgyát képezik, és sok
a nyitott kérdés ezen fogalmak pozitív vagy negatív hatásainak
megítélését illetően. A szerző tanulmánykötetét gazdag,
tizennyolc oldalas bibliográfiával zárja, amely nagy
segítségére lehet a kulturális antropológiában tájékozódni
kívánó olvasóknak.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy e kötet a
Kultúrák keresztútján címmel elindított sorozat első
darabjaként jelent meg. A szerkesztő Vargyas Gábor
beköszöntőjében a következőképpen fogalmazza meg a sorozat
küldetését: "Gyorsan globalizálódó világunkban, ahol naponta
szembetalálkozunk, sőt konfrontálódunk idegen kultúrákkal,
ideológiákkal és értékrendszerekkel akár Magyarországon is,
aligha engedhetjük meg magunknak sokáig, hogy az általunk
ismert világ határait szomszédainknál, jobb esetben Európában
húzzuk meg. Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk és hol a helyünk a
világban, ismerni és érteni kell ezt a világot nyelvre,
bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül." Sárkány Mihály
tanulmánykötetének megjelentetése e vonatkozásban kitűnő
választás volt. Érdeklődéssel várjuk a
következőt.
|