Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> III.évfolyam, 2001/1. szám

Angyal Béla:
A csehszlovákiai magyarság választói magatartása a két világháború között

 

Bevezető

A csehszlovákiai magyarság két világháború közötti választói magatartásának és a Csehszlovákiában működött magyar polgári pártok választási eredményeinek átfogó bemutatásával és elemzésével még adós maradt a történettudomány. A csehszlovák polgári demokrácia húsz éve alatt számos választás zajlott le, és a történészek, elemzők többnyire kiragadva, különböző politikai szempontok szerint mutatták be az egyes pártok által elért eredményeket, azok támogatottságát, az ország politikai életében játszott szerepét.(1)

A vizsgált időszak választási eredményeinek komplex, átfogó elemzésére csupán néhány város, település esetében került sor az utóbbi egy-két évtizedben. Ezek a történelmi munkák egy-egy városban átfogóan és folyamataiban írják le és elemzik a politikai élet eseményeit, a választási eredményeket és azok okait.(2)

Az itt közzétett történelmi-statisztikai munkámban a csehszlovákiai magyarság választói magatartását, a magyar politikai pártok választási eredményeit vázolom fel. Mivel a magyar pártok szorosan együttműködtek a Szepesi Német Párttal, illetve a német kisebbséget is igyekeztek megszólítani a választások során, foglalkozom a német kisebbség által lakott területek választási eredményeivel is. Kísérletet teszek az egyes pártok választói támogatottságának bemutatására az ország egyes régióiban és a lakosság egyes társadalmi rétegeiben. Azt is vizsgálom, hogy milyen arányban szavaztak a magyar kisebbség tagjai a magyar polgári pártokra, milyen más pártokat támogattak, és mi volt ennek az oka. Az adatokat elsősorban a Csehszlovák Statisztikai Hivatal korabeli kiadványaiból merítettem.(3)

A Csehszlovák Köztársaság politikai intézményrendszere

Az 1918. október 28-án létrejött Csehszlovákia nemzetiségi szempontból nagyon tarka képet mutatott. Állampolgársággal bíró lakóinak száma 1921-ben 13 374 364 volt, ebből 8 760 937 (65,51%) csehszlováknak, 3 123 568 (23,35%) németnek, 745 431 (5,57%) magyarnak, 461 849 (3,45%) pedig ruszinnak (orosznak, ukránnak) vallotta magát. Az egyéb nemzetiségűek (zsidók, lengyelek, románok, cigányok) 2,12 százalékát alkották a lakosságnak. Továbbá több mint 238 ezer lakos élt az országban, akik nem rendelkeztek csehszlovák állampolgársággal.(4) A "csehszlovák" nemzethez tehát a lakosság nem egész kétharmada tartozott. Szlovákiában az államfordulat idején az öntudatos szlovákok száma alig kétezer körül mozgott. Szlovák nyelven csupán az elemi iskolákban tanítottak, nem volt egyetlen szlovák nyelvű közép- vagy főiskola sem. Szlovák értelmiségről csak mint egy nagyon szűk rétegről beszélhetünk ebben az időben.(5) A belpolitikai helyzet stabilizálása, az új közigazgatás és a szlovák (cseh) nyelvű oktatás megindítása érdekében jelentős számú cseh nemzetiségű személy érkezett a keleti területekre az impériumváltás után. Az 1921-es népszámláskor az ország korábban Magyarországhoz tartozott területein mintegy 100 ezer embert találtak, akik a cseh országrészekben születtek.(6)

Kárpátalját, akkori közismert elnevezése alapján Ruszinszkót, csupán utólagosan csatolták Csehszlovákiához azzal az ígérettel, hogy széles körű autonómiát élvez majd a köztársaságon belül.(7) Itt különösen bonyolult volt a helyzet, hiszen a kárpátaljai lakosság több mint a fele nem tudott írni-olvasni. Ez elsősorban a ruszin nemzetiségűek körében jelentett problémát, amely Kárpátalja népességének túlnyomó többségét alkotta, és az 5 évnél idősebbek 65,68 százaléka analfabéta volt.(8) A helyi hivatalnokok nagy része az ország keleti felében az államfordulat idején kizárólag magyarul és németül beszélt.

Az új állam alkotmánya Csehszlovákiát mint a parlamentáris demokrácia keretei között élő köztársaságot határozta meg. A képviselőket az általános, titkos és egyenlő választójog alapján választották a Nemzetgyűlés két kamarájába. A képviselőháznak 300, a szenátusnak 150 tagja volt. Választójoggal rendelkeztek a nők is, ez akkoriban nem volt általános Európában. A választásokat az arányos választási rendszerben bonyolították le. Az ország területét választókerületekre osztották, a képviselőházba 23, a szenátusba 13 kerületben történt a választás. Szlovákiában a képviselőházi választásokra 7, a szenátusba történő választásokra 4 választókerületet alakítottak ki. Kárpátalja mindkét választás során egy kerületet alkotott. Később a választókerületek számát 22-re, ill. 12-re redukálták, mivel a cseh országrészekben egy választókerületet megszüntettek. Mandátumhoz az első scrutiniumban az a párt jutott, amelyre egy adott választókerületben leadott érvényes szavazatok száma elérte a választási számot. A választási számot úgy kapták meg, hogy a listákra leadott érvényes szavazatok összegét elosztották az adott választókerületre eső mandátumok számával. Az így kapott hányados egész része volt a választási szám. Az egyes pártokra leadott szavazatokat elosztották a választási számmal, és megkapták, melyik párt mennyi mandátumot kapott. Az így el nem foglalt mandátumokat a töredékszavazatok alapján a további scrutiniumok során osztották el, ahol a már mandátumhoz jutottakon kívül figyelembe vették még azon pártokat is, amelyek a választási számot ugyan nem érték el, de egy kerületen belül legalább húszezer szavazatot szereztek. A választások alkalmával lehetőség volt a koalíciókötésre is. A több párt által közösen leadott lista, függetlenül attól, hány párt vett benne részt, olyan elbírálás alá esett, mint az egy párt által indított. (9)

A községi, járási, megyei és tartományi választások során is ezt a némileg módosított többségi választási rendszert alkalmazták. Az ilyen választások során még lehetőség volt a szavazólistákat kapcsolni. Ilyenkor a kapcsolt két vagy több listára leadott szavazatokat külön-külön számolták, de a mandátumok elosztásánál már úgy tekintették, mint egy listát, és a mandátumokat közösen kapták. Így mandátumhoz juthattak a kis pártok is, akik nem érték el a választási számot.(10)

A választásokon való részvétel a választójoggal rendelkezők számára kötelező volt, távol maradni csak a törvényben meghatározott esetekben lehetett. Az indokolatlanul távolmaradókat pénzbüntetéssel lehetett sújtani. Ennek ellenére nem volt ritka egy-egy járásban, hogy a választók 10 vagy még ennél is nagyobb százaléka nem vett részt a választásokon. Az első parlamenti választásokon 1920-ban a legtöbb magyart magában foglaló érsekújvári választókerületben a választásra jogosultak 10,7 százaléka nem ment el szavazni, ami alig haladta meg a szlovákiai átlagot (10,5%).(11) 1929-ben a hat legnagyobb arányban magyar többségű járásban 8,5 százalék volt a távolmaradók aránya. Ez alatta maradt a szlovákiai átlagnak (10,1%). A nők részvétele némileg meghaladta a férfiakét. Száz szavazó férfira Szlovákiában 1925-ben 109, 1929-ben 113,4 női szavazó jutott.(12) A választások lebonyolításának tisztaságát, titkosságát nem vonták kétségbe egyetlen alkalommal sem, ami az akkori Közép-Kelet Európában egyedülálló volt.

A politikai helyzet, részben az arányos választási rendszer következtében, nagyon ingatag volt Csehszlovákiában. A húsz év alatt minden kormány koalíciós kormány volt, melyben átlagosan 5-6 párt vett részt, és amelyek gyakran változtak. Egy kormány fennállásának átlagos ideje 15 hónap volt, és többször hivatalnokkormány kinevezésére is sor került. Egy-egy koalícióban gyakran helyet foglaltak a baloldali és jobboldali pártok egyaránt. Ennek következtében egyetlen párt sem tudta programját maradéktalanul megvalósítani, egyetlen kormány sem tudott következetes, hosszú távú tervet megvalósítani. Az alkotmány értelmében a képviselőházat 6, a szenátust 8 évre választották, azonban a képviselőház csak egy alkalommal, 1929-1935 között, a szenátus azonban egyszer sem tudta kitölteni teljes hivatali idejét, mivel előrehozott választásokra került sor. Minden esetben egyszerre történtek a képviselőházi és a szenátusi választások.

A politikai élet szereplőivé a politikai pártok és ezek koalíciói váltak. A mandátumok a politikai pártokhoz kötődtek, azok a választási bíróságoknál kezdeményezhették képviselőik visszahívását. Az esetek döntő többségében azok jóvá is hagyták a pártok javaslatait, és ezután a pártok más személyeket állíthattak a megüresedett képviselői helyekre. Ez a körülmény korlátozta a képviselők szabadságát. A politikai életben részt vettek a kisebbségek, különösen a németek és a magyarok politikai pártjai is.

Államalkotó nemzet a csehszlovák volt, melynek - a hivatalos ideológia szerint - két ágát a cseh és szlovák alkotta. Értelemszerűen az állam hivatalos nyelve a csehszlovák volt, miközben Csehországban a cseh nyelvű alakját, Szlovákiában a szlovákot használták. A szlovák nemzet létezését hivatalosan nem ismerték el, feltételezték, hogy a két nép idővel összeolvad egy új, közös identitással rendelkező nemzetté. Ez állandó feszültség forrása volt a két nép között.

A kisebbségek - a nyelvtörvény alapján - a hivatalos érintkezésben azokban a bírósági járásokban, ahol számarányuk elérte a 20 százalékot, használhatták nyelvüket. A bíróságok és egyéb hivatalok ezekben a járásokban kötelesek voltak a kisebbség nyelvén íródott beadványokat elfogadni, és ezen a nyelven intézni.(13)

A politikai és gazdasági helyzet Szlovákiában és Kárpátalján más volt, mint az ország nyugati felében. Az egykor Magyarországhoz tartozott országrészeket súlyosan érintette a Monarchia piacainak elvesztése, és az iparuk nem bírta a konkurenciát a fejlettebb cseh iparral. Magasabb volt a munkanélküliség, nagyobbak a szociális problémák, mint a cseh országrészekben (Csehországban, Morvaországgal és Sziléziával együtt).

A lakosság társadalmi és vallási összetétele is nagyban eltért egymástól. Csehországban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 1921-ben 29,69% volt, ez 1930-ra tovább csökkent 24,06 százalékra. Ugyanakkor Szlovákiában ez az arány 60,63% volt, és még 1930-ban is meghaladta az 56 százalékot. Kárpátalján a mezőgazdaságban dolgozók aránya még ennél is magasabb volt (1921-ben 67,63%), és alig csökkent a tíz év alatt (66,29%). Ugyanakkor az iparban foglalkoztatottak aránya 1921-ben Csehországban 40,55%, míg Szlovákiában 17,43%, Kárpátalján csupán 10,41% volt. Csehországban a kereskedelemben és a pénzügyben dolgozók aránya 12,44%, az államigazgatásban dolgozóké - a szabadfoglalkozásúakkal együtt - 6,09%, míg Szlovákiában csupán 7,67%, illetve 5,01% volt.(14) Ez utóbbiaknak is egy jelentős része a nyugati részekről betelepült személy volt.

A vallás területén az ország nyugati felében jelentős változások zajlottak le a Monarchia felbomlása után. Az első években 1,4 millió ember lépett ki a római katolikus egyházból, és megalakult a huszita hagyományokra alapozó csehszlovák, valamint a cseh testvérek egyháza. 700 ezer ember azonban semmilyen egyháznak sem volt tagja. A tradicionálisan vallásos Szlovákiában a lakosság több mint 70 százaléka római katolikus vallású volt. Az egyház jelentős szerepet játszott a társadalmi életben, és mindössze 6400 személy, ezeknek is nagy része valószínűleg betelepült cseh, vallotta magát 1921-ben ateistának.(15)

A másik jelentős problémát Szlovákia, illetve Kárpátalja államjogi helyzete jelentette. A szlovák és ruszin politikai erők egy része követelte az országrészek autonómiáját. A magyar polgári pártok programjának is fontos pontja volt Szlovákia és Kárpátalja autonómiájának elérése. Különösen a Hlinka vezette Szlovák Néppárt hirdetett harcot a cseh hivatalnokok és értelmiségiek ellen, akik itt működtek. A vallásos tömegekre támaszkodó pártok féltek a huszita hagyományokat, ateizmust hirdető cseh értelmiségiek kedvezőtlen hatásától.

Csehszlovákia erősen centralizált állam volt, ahol az állami bürokrácia jelentős szerepet játszott. Mint minden állam, amely nemzetállami törekvéseket kíván megvalósítani, szembehelyezkedett az önkormányzatiság eszméjével. A történelmi Magyarországon jelentős hagyományokkal rendelkező megyei önkormányzatokat a hatalomváltás után felszámolták. Néhány évvel később létrehozták ugyan a nagymegyék rendszerét, de ezek hatásköre nem volt jelentős, és néhány éven belül megszüntették azokat. A kormány befolyását azzal biztosították a szlovákiai nagymegyei testületekben, hogy a megválasztott képviselők számának egyharmadának megfelelő számú taggal a kormány kinevezés útján bővíthette a testületeket. Ugyancsak kevés hatáskörrel rendelkeztek az 1927-ben létrehozott tartományok, és itt is voltak kormány által kinevezett képviselők.

Az egész ország belpolitikai helyzetét a két évtized alatt elsősorban a cseh országrészek választási eredményei határozták meg, ahol a lakosság több mint 72 százaléka élt. Szlovákiából 61, Kárpátaljáról pedig 9 képviselőt választottak be a 300 tagú képviselőházba, ezért az ország vezetésében a keleti országrész problémája és különbözősége alig tudott érvényesülni. A választókerületek kialakítása is kedvezőtlen volt a keleti országrész és különösen a magyar kisebbség számára. 1920-ban az első parlamenti választások alkalmával az érsekújvári választókerületben 31 160, a kassaiban 32 714 választásra jogosult lakosra jutott egy képviselői mandátum. Ugyanakkor a cseh országrészekben ez a szám sehol nem haladta meg a 30 ezret, sőt a prágaiban 21 986 szavazó választhatott egy képviselőt.(16)

Az első, 1920-ban lezajlott parlamenti választást leszámítva Szlovákiában és Kárpátalján más pártok szerezték meg a szavazatok nagy részét, a választók jelentős mértékben más politikai értékeket támogattak, mint a cseh országrészekben. A legerősebb szlovákiai párt, a Szlovák Néppárt 1927 és 1929 közötti kormányszereplését leszámítva ezek a választási eredmények alig voltak hatással az ország vezetésére. 1926-tól egészen az ország széthullásáig a szudétanémet kormánytámogató - akkori szóhasználattal aktivista - pártok tagjai voltak a kormánynak. Ezzel a centralista pártok elérték, hogy a szlovák néppárti és természetesen a magyar képviselők szavazatai nélkül tudták biztosítani a kormány működését, a törvények elfogadását. Ennek azonban az volt az ára, mint már utaltam rá, hogy sokszor nagyon különböző nézeteket való pártok képviselői ültek egy kormányban, amelyek legfontosabb összekötő eszméje a csehszlovák állam létéhez való pozitív viszony volt.

Mindezen belpolitikai problémák ellenére az első Csehszlovák Köztársaság a közép-kelet európai térség legdemokratikusabb és gazdaságilag legfejlettebb állama volt a két világháború között.

A hivatalos magyarországi kormánykörök Csehszlovákia létrejöttére nem tekintettek úgy, mint a történelmi Magyarország szláv népeinek egyesülésére anyaországával. Míg az erdélyi románság esetében nyilvánvaló volt, hogy egy nemzetet alkot a Regátban élő román nemzetrésszel, Csehszlovákia esetében következetesen tagadták az ott élő szláv népek egy nemzethez való tartozását. A hivatalos Csehszlovák állameszmét támadták ezzel, amely a cseh és a szlovák népet egyazon nemzet két ágának tekintette. A magyar kormányzati politika két évtizeden keresztül hol nyílt, hol titkos eszközökkel arra törekedett, hogy a szláv népek közötti közeledést megakadályozza, illetve a nyelvi, vallási különbségeket elmélyítse, és ezzel megingassa az államot. Ehhez igyekezett felhasználni a szlovák és a ruszin autonómia-törekvéseket. Számára a szlovákság nem fajtestvérei által felszabadított nemzet, hanem csehek által megszállt népesség volt, mely az "őslakos" magyarokkal, németekkel és ruténekkel együtt küzd a felszabadulásáért. A magyar vezető körökben, a szlovák sérelmek túlhangsúlyozása miatt, a második világháborúig élt az a meggyőződés, hogy egy esetleges népszavazáson a szlovákok és a ruszinok a Magyarországhoz való csatlakozás mellett szavaznának.(17) Az autonómia-törekvéseket, illetve az ezt szorgalmazó szlovák, valamint rutén pártokat anyagilag is támogatták a magyar kormánykörök.(18)

A magyar és a német kisebbség társadalomstatisztikai jellemzői Szlovákiában és Kárpátalján

A magyar pártok választási eredményeinek elemzése nem lehetséges azok szavazóbázisának, a magyar és a német kisebbség társadalmának bemutatása nélkül. A választási eredmények országos összefüggésben történő ismertetése megköveteli a két kisebbség számarányának és társadalmi helyzetének bemutatását is. Az alábbi fejezetben erre teszek kísérletet.

Az első Csehszlovák Köztársaság idején két hivatalos népszámlálást végeztek, 1921-ben és 1930-ban. Ezek adatfelvételi módszerei eltértek a korábban végzettekétől. Az előző magyar népszámlások alkalmával az anyanyelvről érdeklődtek a számlálóbiztosok, míg a csehszlovák népszámlások a nemzetiségre kérdeztek rá. A szlovák nemzetiség nem szerepel a hivatalos kimutatásokban, csupán a csehszlovákot ismerték el.(19) A felvételek során a nemzetiségi kategóriák között megjelent a zsidó és a cigány nemzetiség is. A magyar pártok gyakran vették kritika alá ezt az eljárást, mivel e két társadalmi csoport tagjai korábban túlnyomórészt magyar és német anyanyelvűnek vallották magukat a Magyarországhoz tartozott területeken. A magyar politikusok és elemzők a csehszlovák népszámlások nemzetiségi adatait nem tekintették hiteleseknek, és támadták a cenzusok végrehajtását.

A népszámlálások eredményei azonban nemcsak száraz statisztikai adatok voltak ebben az időben, hanem jogforrásként is szolgáltak. A nyelvtörvény ugyanis a 20 százalékos nemzetiségi arány eléréséhez kötötte az adott kisebbségi nyelv hivatalos használatát.

Az 1921-es népszámlálás alkalmával Szlovákiában az állampolgársággal rendelkező lakosság között 637 183 (21,48%) magyar és 139 900 német (4,73%) nemzetiségűt mutattak ki. Kárpátalján 102 144 (17,35%) magyar és 10 460 (1,73%) német nemzetiségű csehszlovák állampolgár volt.(20) A nemzetiségi statisztikák az 1930-ban végrehajtott népszámlálás alkalmával még kedvezőtlenebbül alakultak elsősorban a magyar kisebbség számára, amely abszolút számokban is csökkenést mutatott. Szlovákiában 571 988 (17,58%) magyar és 147 501 (4,53%) német nemzetiségű rendezett állampolgárságú lakos élt. Kárpátalján 109 472 (15,44%) magyart és 13 249 (1,87%) németet mutattak ki a statisztikák. Ezenkívül még Szlovákiában 75 604, Kárpátalján 16 228 csehszlovák állampolgársággal nem rendelkező személy élt(21), amelyek nagy része is magyar volt. (Lásd 1. táblázat.)

A csehszlovák népszámlálások eredményeit összevetve az utolsó, 1910-ben végzett magyarországival, jelentős különbségeket látunk. A később Csehszlovákiához tartozó területeken a magyar statisztikák szerint 1 millió 71 ezer magyar anyanyelvű és 261 ezer német anyanyelvű lakos élt. A magyarság létszámát a hatalomváltás után az első években főképp a Magyarországra meginduló menekültáradat csökkentette.(22) Ez a folyamat elsősorban a hivatalnokréteget és az értelmiséget érintette, akik a történelmi Magyarország összeomlása után a budapesti vagonlakók számát gyarapították. A magyarság csökkenését a későbbi években befolyásolta, hogy elsősorban a polgárság körében egyre kevesebben vallották magukat magyarnak. A zsidóság egy jelentős része élt a lehetőséggel, és ezt a nemzetiséget tüntette fel a népszámlálások során. A magyarság fogyása különösen a városokban szembetűnő. Az északi, korábban háromnyelvű városok polgársága egyre kisebb mértékben vallotta magát magyarnak. Az 1930-as népszámlálás nyomán Pozsonyban és Kassán a magyarok aránya 20 százalék alá esett, ennek nyomán a harmincas évek elejétől már nem érvényesíthették nyelvi jogaikat. A németség azzal szenvedte el a legnagyobb veszteséget, hogy Kárpátalján az izraelita vallásúak nagy része zsidó nemzetiségűnek vallotta magát.

A két csehszlovákiai és az utolsó magyar népszámlálás szlovákiai és kárpátaljai eredményeit néhány kiválasztott, jelentősebb arányban nemzetiségek által lakott járás esetében az 1. táblázatban foglaltam össze. Ezt kiegészítettem a kárpátaljai összesített eredményekkel. Szlovákia akkori területe közigazgatásilag 77 politikai járásra és 2 járási szintű városra (Pozsony, Kassa) oszlott.(23) A magyarok 1921-ben hét határ menti járásban, a Dunaszerdahelyi, Feledi, Királyhelmeci, Komáromi, Párkányi, Tornaljai és a Zselizi járásban alkották a lakosság több mint 90 százalékát. A második népszámlálás alkalmával már egyetlen ilyen járás sem volt. Hat járásban, a Galántai, a Nagykaposi, az Ógyallai, a Somorjai, a Szepsi és a Vágsellyei járásban a magyarok a lakosság abszolút többségét alkották. További hét járásban és a két legnagyobb városban, Pozsonyban és Kassán, arányuk meghaladta a 20 százalékot.

Az 1910-es népszámlálás alkalmával a később Csehszlovákia részévé vált területeken 844 magyar többségű település és 203 olyan község volt, ahol a magyarság aránya elérte a 20 és 50 százalékot. Az 1921-es népszámlálás már csupán 740 magyar többségű települést mutatott ki.(24)

A németek a Szepességben, a Késmárki és a Poprádi járásban alkottak kisebb-nagyobb szigeteket. Ezek a német szigetek területe kisebb megszakításokkal lehúzódott egészen Gömör megyéig. Több városban, valamint Körmöcbánya és Privigye környékén élt még jelentős német kisebbség.

1921-ben a szlovákiai magyar kisebbség 81,87%-a élt 5000 lakosnál kevesebbet számláló településen. A németség esetében ez mindössze 65,22 százalék, az országos átlag pedig 83,21% volt. Itt ki kell emelni a két legnagyobb szlovákiai város, Pozsony és Kassa szerepét. E két városban összesen 31 937 magyar és 27 982 német élt. A két nagyvárost leszámítva a magyarság túlnyomó többsége a falvakban élt. Kárpátalján a magyarság 72,71 százaléka élt 5000 lakosnál kisebb településen. Itt is ki kell emelni két húszezer lakosnál nagyobb város, Ungvár és Munkács szerepét, ahol összesen 12 576 magyar lakott.(25)

A csehszlovákiai magyarság kormegoszlása az 1921-es népszámlálás alapján a következő volt: serdülőkorú (14 éves korig) 32,12%, munkabíró (60 éves korig) 58,67%, öregkorú 9,21%. A serdülőkorúak aránya csupán a ruszin nemzetiségnél volt magasabb, 38,18%.(26) A korösszetételnek a választójog esetében volt szerepe, hiszen ezt általában a 21. év, esetleg ennél magasabb kor eléréséhez kötötték. A fiatalok magas aránya következtében a magyarság között némileg kisebb volt a választók aránya.

A magyarság foglalkoztatottsági mutatóit vizsgálva szembetűnő az agrárnépesség magas aránya. Szlovákiában 1921-ben a magyarok 62,47% százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 16,12%-a az iparban és kézműiparban, 6,40%-a a kereskedelemben és a pénzügyben, 10,48%-a szabadfoglalkozású volt, és mindössze 4,53%-a dolgozott az állami hivatalokban és a hadseregben.(27) A német kisebbség ezzel ellentétben magasan a szlovákiai átlag fölötti mértékben volt képviselve az iparban (33,49%), és mindössze 33,71%-a dolgozott a mezőgazdaságban. A pénzügyben és kereskedelemben a németek 10,32%-a, az államigazgatásban és a katonaságnál pedig 10,59%-a dolgozott, de a szabadfoglalkozás terén is (11,89%) jobbak voltak a mutatói a szlovákiai átlagnál.(28)

A tíz évvel későbbi számok Szlovákiában még kedvezőtlenebbek a magyar kisebbség esetében. Mezőgazdaság 65,35%, ipar és kézműipar 16,92%, pénzügy és kereskedelem 6,33%, államigazgatás és katonaság mindössze 3,83%, egyéb 7,56%. A német kisebbség mutatói ugyanakkor tovább javultak: mezőgazdaság 29,22%, ipar és kézműipar 34,37%, pénzügy és kereskedelem 12,87%, az államigazgatásban és katonaságnál 13,13%, egyéb 10,44%.(29)

Az adatok arról tanúskodnak, hogy a magyar kisebbség egyre inkább elszegényedett, elvesztette polgárságát, illetve egyre kevesebben vallották magukat a polgárság, a kereskedők, hivatalnokok és a szabadfoglalkozásúak közül magyarnak. Erre utal, hogy a pénzügyben, a kereskedelemben, az államigazgatásban dolgozók, valamint a szabadfoglalkozásúak száma abszolút értékben is csökkent a tíz év alatt. A polgárosodottabb, gyakran háromnyelvű városlakó német kisebbség ugyanakkor őrizte, sőt növelni tudta pozícióit. A német kisebbség államigazgatásban dolgozó tagjai a hatalomváltást követő években is a helyükön maradtak, és a legtöbben letették a hűségesküt az új államnak.(30)

A magyarság szociális rétegzettsége is kedvezőtlenül alakult. Szlovákiában 1921-ben a magyarság 53,62 százaléka rendelkezett önálló egzisztenciával, 21,76%-a volt munkás és 18,43%-a napszámos.(31) Ezek a számok rosszabbak voltak az országos átlagnál, mivel Szlovákiában a lakosság 57,79%-a rendelkezett önálló egzisztenciával, és mindössze 14,40%-a volt napszámos.(32) 1930-ban a magyarság 53,04 százaléka volt önálló gazdálkodó, iparos vagy szabadfoglalkozású, 19,94%-a napszámos és 18,55%-a munkás.(33) A német kisebbség körében 1921-ben 47,47% volt az önállók aránya, 33,47% a munkás és mindössze 10,61% a napszámos.(34) Ezek a mutatók még némileg javultak is a tíz év alatt, hiszen 1930-ban mindössze 8,93% német nemzetiségű volt napszámos.(35)

A magyar kisebbség szociális rétegzettségében a húszas években végrehajtott, nyíltan szláv nemzeti érdekeket szolgáló földreform következményei tükröződnek vissza. A földreformot a csehszlovák kormány 1919 tavaszán hirdette meg, s az első lépésben zárolta az ország összes 150 hektárt meghaladó mezőgazdasági (szántó, kert, szőlő, legelő) és a 250 hektárt meghaladó vegyes jellegű (szántó, rét, erdő) birtokát. A következő év folyamán számos törvény és rendelet jelent meg, amely foglalkozott a földreform végrehajtásával, a földek kiutalásával, a kárpótlással és a földhivatal felállításával.(36) A földreform Szlovákia földalapjának csaknem 36 százalékát érintette. 1934 végéig Szlovákiában 1 407 162 hektár, Kárpátalján 245 888 hektár föld esett a földreform hatálya alá. Ezen belül Szlovákiában 504 120 hektár, Kárpátalján 46 413 hektár volt a mezőgazdasági terület.(37) A földreform szempontjából ez utóbbinak volt a legnagyobb jelentősége. A mezőgazdasági területek mintegy kétharmada Szlovákia és Kárpátalja déli, magyarlakta területeire esett, de egyben a nagybirtokok földtulajdon-részesedése is itt volt a legmagasabb. Ennek alapján itt volt a legnagyobb a zárolt területek aránya. Volt járás, ahol a zárolás a földalap 40-45 százalékát is elérte.

A magyarlakta déli járásokban a lefoglalt földterület 325 852 hektárt tett ki.(38) Ennek a hatalmas mezőgazdasági földterületnek csupán töredékét, Szlovákiában 1935 végéig összesen 22 320 hektárt kapott magyar nemzetiségű tulajdonba.(39) A magyarlakta vidékeken lefoglalt földterületből 1929 végéig 238 538 hektár földterület sorsáról döntöttek, 87 314 továbbra is lefoglalva maradt. A lefoglalás alól feloldott földterület a felhasználás szerint a következőképpen oszlott meg: 108 258 hektárt a régi földbirtokosok visszakaptak, 29 583 hektárt a telepítések, a kolonizáció céljaira használtak fel, a maradékbirtokok 32 263 hektárt tettek ki, különféle apró parcellázásokra 56 071 hektár jutott, és 12 463 hektárt államosítottak. Az új birtokosoknak kiutalt földterületekből az egész országban csupán 3% jutott a kolonizáció céljaira, míg a magyarlakta vidékeken 22,71%.(40) A magyar vidékeken telepesfalvakat, kolóniákat hoztak létre, ahol szlovák, morva és cseh telepesek vásárolhattak birtokot. A telepesfalvakat csoportosan, céltudatosan hozták létre, lehetőleg úgy, hogy az egységes magyar etnikai tömböket földarabolják. 1925-1930 között több mint 2000 szláv család települt a déli magyarlakta területekre, számuk a harmincas években még tovább nőtt.(41) Szlovákiában 56, Kárpátalján 11 kolónia jött létre 1934 végéig. Ezek összterülete 28 151 és 4538 hektárt tett ki.(42) Ezeken kívül további kisebb szláv szórványok is keletkeztek a magyar községek határaiban.

A törvény lehetővé tette, hogy a nagybirtokok felosztása után a volt gazdasági központok (majorok, tanyák) körül ún. maradékbirtokokat létesítsenek. Ezek a közellátást biztosító új gazdasági egységek tulajdonképpen nagybirtokok voltak, de tulajdonosaik nemzetisége már nem német vagy magyar, hanem cseh, morva vagy szlovák volt.

A szláv nemzeti szemléletű földreformnak kedvezőtlen következményei voltak a magyar vidékeken. A megszüntetett nagybirtokok munkásainak, cselédségének jelentős része munka nélkül maradt. Machnyik Andor kutatásai alapján a Csallóközben 942 fővel csökkent a nagybirtokon dolgozók száma. "Ehhez a statisztikailag pontosan megállapítható, állandó és biztos alkalmazását vesztett 942 uradalmi alkalmazotthoz és nagyszámú családtagjaikhoz járulnak még a számszerűleg pontosan meg nem állapítható napszámos, arató és részes családok ezrei, akik a csallóközi mezőgazdasági nagyüzemek beszüntetése, illetve felparcellázása következtében otthonukat, kenyerüket és ennek következtében az államok életét biztosító családi nyugalmukat és boldogságukat vesztették el."(43) A munka nélkül maradt agrárproletariátus kisebb része a városokba áramlott munkát keresve, nagyobb része napszámból próbált megélni a falvakban.(44)

Az egyéni gazdálkodó parasztság helyzete is egyre nehezült. A viszonylag magas népszaporulattal rendelkező paraszti rétegre nagyon sok vidéken a birtokok elaprózódása, szétöröklése volt a jellemző. Fokozatosan csökkent a magukat eltartani tudó, megfelelő nagyságú birtokok száma, helyettük néhány holdas életképtelen gazdaságok jöttek létre, amelyek nem tudták egy család megélhetését biztosítani. A Csallóközben 1895 és 1930 között az 5,7 hektár alatti törpebirtokok száma 8853-ról 10 466-ra emelkedett, ugyanakkor az 5,7 és 11,5 hektár közötti birtokok száma 3649-ről 3134-re csökkent.(45)

Vallási szempontból 1921-ben a magyarság 70,33 százaléka római katolikus, 24,17%-a elsősorban református, kisebb mértékben evangélikus, 3,41%-a izraelita, a többi elsősorban görög katolikus volt Szlovákiában. Az 1930-as adatok alapján a magyarok 71,29 százaléka katolikus valláshoz tartozónak vallotta magát. Ekkor külön mutatták ki a két protestáns felekezetet: eszerint a reformátusok 21,35, az evangélikusok 3,42 százalékát tették ki a magyarságnak. Az izraelita vallásúak aránya 1,64 százalékra csökkent.(46) A reformátusok a Királyhelmeci és a Nagykaposi járásban, valamint Gömörben Feled és Tornalja környékén éltek jelentős számban. Gömörben jelentősebb számú evangélikus magyarság is élt. Az ország nyugati részén, például a Komáromi, az Ógyallai, a Párkányi és a Vágsellyei járásban is élt jelentősebb számú reformátusság, ők a magyar falvak módosabb paraszti rétegét alkották.

A németek 69,86 százaléka római katolikus, 23,42%-a elsősorban evangélikus, kisebb mértékben református, 6,44%-a pedig izraelita vallású volt. Az evangélikusokat elsősorban a szepességi németek és Gölnicbánya környékének lakossága alkotta.

Kárpátalján a magyarság több mint a fele református és evangélikus, több mint egyötöde római katolikus, egytizede pedig görög katolikus vallású volt.(47)

A kisebbségi magyarság körében viszonylag alacsony volt az analfabetizmus. 1921-ben Szlovákiában az 5 évnél idősebb magyarok közül 88,60%, Kárpátalján 83,17% tudott írni és olvasni. Szlovákiában a németek között ez az arány 88,74 százalék volt.(48) A húszas években bevezették a nyolcosztályos iskolakötelezettséget, az írástudatlanságot csaknem teljesen felszámolták a magyarság körében.

A magyar kisebbség körében az alapfokúnál magasabb iskolázottsági mutatók kedvezőtlenül alakultak. A magyar egyetemet és magyar főiskolákat a hatalomváltás után néhány év alatt felszámolták. Öt magyar nyelvű középiskola és egyetlen női tanítóképző működött mindössze Csehszlovákiában. A tanítóképzőt a pozsonyi Orsolya-rend tartotta fenn. Később a pozsonyi állami szlovák tanítóképzőben is nyílt magyar osztály. A középiskolát látogató magyar nemzetiségű diákok száma csökkenő tendenciát mutatott. Az 1921/22-es tanévben a köztársaság egész területén 5135 magyar középiskolás volt, 1929/30-ban már csak 4006. Ez utóbbi diákok közül mindössze 2838 látogatott magyar nyelvű középiskolát, 800 csehszlovák, 224 német nyelvű, 144 pedig ruszin (kárpátorosz) nyelvű intézménybe járt. A magyar nemzetiségű diákok az összes középiskolás 4,97 százalékát tették ki az 1929/30-as tanévben, ez azonban még mindig kis mértékben meghaladta a magyarság népszámláláskor (1930) elért országos arányát (4,78%).(49) A harmincas években emelkedett a magyar középiskolások száma. Az egyik utolsó, 1935/36-os csehszlovák tanévben 386 magyar tanítóképzős növendék és 4966 középiskolás volt. Ez az összes ilyen tanintézmény diákjainak mindössze 3,74 százaléka volt. Ebből az 5352 tanulóból 4004 magyar, 860 csehszlovák, 255 ruszin, 233 pedig német tannyelvű intézménybe járt.(50)

A magyar főiskolások és egyetemisták száma hullámzó tendenciát mutatott. 1921/22-ben volt a legmagasabb, 1200 fő, az utána következő években csökkent a számuk, a mélypont 1925/26-ban volt: 779. Ezután fokozatosan emelkedett a hallgatók száma, 1929/30-ban 1127 volt. Ebből 601 járt csehszlovák nyelvű egyetemre, 526 pedig német nyelvű felsőfokú intézménybe. Az 1929/30-ban egyetemre járó magyarok az összes egyetemista 3,62 százalékát tették ki, amely jóval elmaradt a magyarság arányától.(51) A harmincas években ismét csökkent a magyar egyetemisták száma, 1935/36-ban mindössze 838-an voltak.(52)

A magyar polgári pártok és a Szepesi Német Párt létrejötte

Az elcsatolt területeken 1919 végén kezdődött el a keresztényszocialista mozgalom szervezése. A világnézeti alapon politizáló keresztényszocialista mozgalom nem hangsúlyozta magyar jellegét, hanem az egész "őslakosságot" igyekezett megszólítani. Német, majd 1920 augusztusától szlovák tagozata is volt, bár a tagság döntő többsége magyar volt. A helyi csoportok szervezésében a katolikus papságnak komoly szerepe volt. 1920. március 23-án Pozsonyban tartotta meg az első rendes kongresszusát az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP). Elnökévé Lelley Jenő nyitrai ügyvédet választották.(53)

Komáromban 1920. február 17-én megalakult az Országos Magyar Kisgazdapárt, amely később, 1925-ben Magyar Nemzeti Párttá alakult át. A másik kisgazda központ, amely a Gömör-Nógrádi Gazdasági Egyesületre támaszkodva jött létre, Gömör megyében volt. Vezetője Szent-Ivány József és Törköly József lett.(54) A párt elsősorban a birtokos parasztság érdekeit igyekezett képviselni, és hangsúlyozta magyar jellegét. Választói elsősorban a református és az evangélikus magyar népesség köréből kerültek ki. 1920. március végén hivatalosan is bejegyzik a pártot, és ezzel jogot nyert arra, hogy induljon az első csehszlovákiai parlamenti választásokon, bár hivatalos alakuló közgyűlésére csak a választások után, 1920. május 24-én került sor, ahol új nevet fogadtak el: a párt új neve Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt. Elnökévé Szent-Ivány Józsefet választották.

Az 1920-as első parlamenti választások alkalmával mindkét pártnak sikerül képviselőt juttatnia a prágai parlamentbe, és a választások után nyilvánvalóvá vált, hogy ez a két magyar polgári párt a magyarság kisebbségi érdekeinek legfőbb védelmezője. A magyarországi kormánykörök is a felvidéki magyarság legitim képviselőinek ismerték el őket. Az első parlamenti választások eredményei meghatározóak voltak az elkövetkező majd két évtizedes időszakra. Az első választások alkalmával létrejött a két magyar párt, és kialakult rivalizálásuk. Ez a két tényező másfél évtizeden keresztül együttesen határozta meg a csehszlovákiai magyar pártpolitikát.(55)

Mindkét magyar párt rendszeres anyagi támogatást kapott Magyarországról, ahonnan részben meghatározták politikai tevékenységüket is, és jelentős nyomást gyakoroltak a két párt együttműködése, a kisebbségi politikai erők összefogása érdekében.(56)

A közös központi irányító szerv létrehozása elkerülhetetlen volt. Első lépésként 1920. november 30-án Ungvárott a kárpátaljai magyar pártok megalakították a Ruszinszkói Magyar Pártszövetséget, majd december 7-én Ótátrafüreden létrejött a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága. A közös bizottság elnökévé Szilassy Béla losonci földbirtokost választották. A Közös Bizottságnak 60 delegált tagja volt, amelyben az egyes pártok súlyuknak megfelelő számban vettek részt. Az arányok véglegesítésére a Közös Bizottság harmadik ülésén 1921. február 14-én Pöstyénben került sor. Az Országos Keresztényszocialista Párt 28, az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt 20, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség 12, a Szepesi Német Párt pedig 8 taggal képviseltette magát. Pöstyénben február 14-én megválasztottak egy szűkebb, nyolctagú, ún. Vezérlő Bizottságot, amelynek elnökévé Körmendy-Ékes Lajos parlamenti képviselőt választották. A Vezérlő Bizottságban minden résztvevő párt két-két taggal vett részt.(57) 1921 elején intézményesül először a két magyar párt és a Szepesi Német Párt együttműködése, amely az ország felbomlásáig megmaradt.

A Szepesi Német Párt 1920. március 22-én jött létre Késmárkon, vezetői a szepességi zipzer értelmiségi és vállalkozói rétegből kerültek ki. 1922-től vezetője Nitsch Andor kakaslomnici földbirtokos, aki a párt egyetlen parlamenti képviselője volt 1925-től 13 éven keresztül. A szervezet nagy befolyással rendelkezett a Szepességben, az ország más részein élő németséget azonban nem tudta megszólítani. Önállóan soha nem indult a parlamenti választásokon, mindig a magyar pártokkal, elsősorban a Magyar Nemzeti Párttal koalícióban jutott mandátumhoz Nitsch Andor.(58) Az evangélikus szepességi németség közelebb állt a Magyar Nemzeti Párthoz, mint a zömmel katolikusokat tömörítő OKP-hoz.(59)

Választási eredmények

Dolgozatom további részében arra keresem a választ, hogy a három párt, ezek utódpártjai, illetve koalíciói milyen eredményeket értek el a választásokon, valamint a magyar és a német kisebbség milyen mértékben támogatta ezeket a pártokat.

Csehszlovákiában általában kétévente tartottak választásokat. Az elkövetkezőkben elsősorban a parlamenti választásokkal foglalkozom, amelyekből négyet rendeztek: 1920-ban, 1925-ben, 1929-ben és 1935-ben. Kárpátalján csak 1924-ben volt először parlamenti választás, ezzel külön foglalkozom. Minden parlamenti választásnál csupán a képviselőházi eredményeket elemzem, mivel a szenátusi választások eredményei, amelyeket egy hét eltéréssel a képviselőháziak után rendeztek, alig tértek el ezektől. Ez abból adódott, hogy a képviselőházi választásokon a 21., a szenátusi szavazásnál a 26. év betöltéséhez kötötték a választójogot. Megvizsgálom továbbá az 1923-ban lezajlott megyei és az 1928-as tartományi választások eredményeit. Helyhatósági választásokat Szlovákiában 1923-ban, 1927-ben, 1931-ben és 1938-ban tartottak. Ezek eredményeivel munkámban nem foglalkozom, mivel ismertetésük meghaladnák ennek a dolgozatnak a kereteit.(60) Különös eredményeket hoztak azonban az utolsó, 1938-as községi választások, ezért ezt is érintem munkámban.(61)

1920

Az első parlamenti választásokra 1920-ban került sor. A képviselőházi választásokat április 18-ra, a szenátusi választásokat egy héttel később, április 25-re írták ki. Ekkor még nem írták alá a trianoni békeszerződést, amely véglegesítette a magyar-csehszlovák határt, Szlovákiában még katonai diktatúra volt életben. A választás időpontja miatt a magyar politikusok bírálták a kormányt, mondván, meg kell várni a béketárgyalások lezárulását. Az ország egyes részein a határt még nem állapították meg, és így néhány területen, valamint Kárpátalján sem tartottak választásokat. Az ezekre a területekre eső 19 mandátumot később pótválasztásokon osztották ki. Az egész országban összesen 281 képviselői mandátumot osztottak szét, amelyért 22 pártlista versengett. Ebből 6 nem jutott mandátumhoz. Szlovákiában kilenc listára lehetett szavazni, ebből kettő nem jutott mandátumhoz.(62)

Ezekre a választásokra a politikai helyzet kiforratlansága volt a jellemző. A legszervezettebb erő a szociáldemokrata párt volt. Szlovákiában minden választókerületben indult a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt, és ezen kívül az érsekújvári választókerületben indult a Magyar és Német Szociáldemokrata Párt. A Szlovák Néppárt a választásokon Csehszlovák Néppárt néven vett részt. A Szlovák Agrárpárt ideiglenesen egyesült a Szlovák Nemzeti Párttal, és Szlovák Nemzeti és Földműves Párt néven vágott neki a választásoknak.

A magyar pártok közül az OKP a Magyar és Német Keresztényszocialista Párt név alatt indult az érsekújvári és a kassai választókerületben. Történtek kísérletek, hogy a két magyar párt közös listával induljon, de a próbálkozások nem jártak sikerrel. Az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt az érsekújvári kerületben tudott listát állítani. A kassai kerületben Szent-Ivány József az OKP listáján indult.

Az 1920-as képviselőházi választások eredményeit a 2. táblázatban foglaltam össze.(63) A választások győztese Szlovákiában a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt lett, amely 510 341 szavazatot szerzett, ehhez járult még a magyar és német szociáldemokraták listájára az érsekújvári választókerületben leadott 108 546 szavazat. A szociáldemokraták az ország nyugati felében is a legtöbb szavazatot kapták. A lehetséges 281 mandátumból 74-et szereztek meg, a magyar és német szociáldemokraták további 4 mandátumot kaptak. A négy mandátumból kettőt német, kettőt pedig magyar nemzetiségű jelölt szerzett meg. A csehszlovák szociáldemokraták listájáról is további két magyar jelölt jutott mandátumhoz.

A kisgazdapárt az érsekújvári választókerületben 26 520 szavazatot kapott, amely elég volt egy mandátum megszerzéséhez a második scrutiniumban. Az OKP az érsekújvári választókerületben 74 673, a kassaiban 64 682 szavazatot kapott.(64) Ez öt képviselői mandátumot jelentett, négyet az első, egyet pedig a második scrutiniumban.

A kisgazdapárt két járásban, a Zseliziben és a Vágsellyeiben megelőzte a keresztényszocialistákat. Pozsonyban és környékén azonban alig szerzett szavazatot. Az OKP Pozsonyban szerepelt a legjobban, ahol több mint 14 ezer szavazatot szerzett. A szepességi németek az OKP listájára szavaztak.

A magyar és a német kisebbség választási magatartásának vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy egyes északi városok lakossága nem szavazhatott a magyar pártokra, mivel csak két választókerületben állítottak listát. Ez kissé torzítja az országos összképet. Szlovákiában a leadott szavazatok 12,37 százalékát szerezte meg a két párt, ami messze alatta marad a magyarság és a németség összesített arányának.

Vizsgáljuk meg a két választókerület eredményeit, ahol a magyar pártok részt vettek a választásokon, azokon belül a hat legnagyobb arányban magyarok által lakott Dunaszerdahelyi, Komáromi, Párkányi, Zselizi, Feledi és Tornaljai járást! Az érsekújvári választókerületben a legtöbb szavazatot, a szavazatok 35,69 százalékát a magyar és német szociáldemokraták szerezték meg. A két magyar párt együttesen a szavazatok 33,27 százalékát kapta. A kassai választókerületben a csehszlovák szociáldemokraták lettek a győztesek, akik a szavazatok 44,97 százalékát szerezték meg. A keresztényszocialista párt 33,31 százalékot ért el ebben a választókerületben.

A hat legmagyarabb járás közül négyben, a Komáromiban, Párkányiban, Zseliziben és a Tornaljaiban a szociáldemokraták több szavazatot szereztek, mint a magyar pártok együttvéve. Egyedül a Dunaszerdahelyi járásban szerezték meg a magyar pártok az abszolút többséget. A hat járás eredményeit összesítve kiderül, hogy a szavazatok 47,13 százalékát a szociáldemokraták, a 39,53 százalékát pedig a magyar pártok kapták. A két legerősebb politikai tömörülés eredményét összesítve: a szavaztok 86,66 százalékát szerezték meg a szociáldemokraták és a magyar pártok. Fölhívom a figyelmet, hogy ezt az eredményt némileg torzítja az a tény, hogy az érsekújvári választókerületben csak a magyar és német szociáldemokraták eredményeit számítottam be ennél az összesítésnél, bár a csehszlovák szociáldemokraták is szereztek a magyar járásokban némi szavazatot. A szociáldemokratákon és a magyar pártokon kívül még a szlovák agrárpárt ért el számottevőbb eredményt a színmagyar területeken.

A magyar választók baloldali elkötelezettsége, elsősorban a tömbmagyarságon belül, egyértelműen kiderül az eredményekből. A magyar választók magatartását befolyásolta a háborút követő rossz gazdasági és szociális helyzet. A magyar pártok gyengébb eredményeit elsősorban a fölkészületlenségük és a szervezetlenségük rovására lehet írni.

Az első parlamenti választásokat követő időszak politikai szempontból nagyon mozgalmas volt. A szociáldemokrata párt nemzetiségi tagozatai kettészakadtak. A balszárnyaik megalakították Csehszlovákia Kommunista Pártját (CSKP), és csatlakoztak a III. Internacionáléhoz, és ezután évtizedekig a szigorúan centralizált nemzetközi munkásmozgalom vezetése szabta meg tevékenységét. A kommunista párt a polgári Csehszlovákiában soha nem kényszerült illegalitásba, szemben kelet-közép-európai testvérpártjaival. Ez a folyamat legérzékenyebben a Magyar és Német Szociáldemokrata Pártot érintette, amely elvesztette tagjai nagy részét, és nem volt képes többet önállóan fellépni a parlamenti választásokon. Néhány évvel később, 1926-ban beolvadt a Csehszlovák Szociáldemokrata Pártba.(65)
1921 novemberében 12 szlovák képviselő Andrej Hlinka vezetésével kilépett a néppárt parlamenti klubjából, és ellenzékbe vonult. Ekkor vette kezdetét a Szlovák Néppárt erősödése és a párt Szlovákia autonómiájáért folytatott küzdelmének újabb szakasza.

A Szlovák Nemzeti Párt 1921 márciusában felújította tevékenységét, és ezzel szétesett a Szlovák Nemzeti és Földműves Párt. Az ebből kivált szlovák agrárpárt, egy cseh és egy másik szlovák párt összeolvadásából 1922 júniusában létrejött a Köztársasági Agrárpárt. Néhány éven belül az agrárpárt Csehszlovákia legerősebb pártjává vált. Gyakorlatilag ez a párt tartotta kezében a földreformot, minden kormányban ott ültek a képviselői, és ez nagyban meghatározta az ország belpolitikáját.(66)

A Köztársasági Agrárpárt támogatásával 1923 elején létrejött a Köztársasági Magyar Kisgazdák és Földmívesek Szövetsége. Ennek a kormánytámogató, aktivista pártnak az volt a célja, hogy a magyar földműveseket megnyerje a kormány támogatására. A pártot vezetője, a Károlyi-kormány egykori főispánja, dr. Csánki Aladár után Csánki-pártnak is nevezték. Nyíltan hirdetett programja abból indult ki, hogy a történelmi Magyarország elnyomta a paraszti rétegeket, és az új csehszlovák állam most földhöz juttatja, szabad polgárokká avatja ezt a réteget, ezért támogatni kell az új államot. Az ellenzéki magyar pártok hevesen támadták az új aktivista pártot.(67)

1923

Szlovákiában 1923. január elsején léptették életbe a még 1920-ban elhatározott közigazgatási reformot. Létrejöttek a nagymegyék, vagy ahogyan akkor nevezték, a "nagyzsupák". Szlovákiát 6 nagymegyére osztották, amelyek határait úgy húzták meg, hogy a magyarság mindegyikben kisebbségbe került. Kárpátalját a reform nem érintette, közigazgatását ideiglenesen rendeletekkel szabályozták. Ezután került sor 1923 őszén az első csehszlovákiai választásokra a községi, a járási és a megyei képviselő-testületekbe. Ezek közül a megyei eredményekkel foglalkozom.

Az OKP és a kisgazdapárt három nagyzsupában, a Pozsonyiban, a Nyitraiban és a Kassaiban, tehát ahol a legnagyobb számú magyarság élt, külön-külön jelölőlistával indult. A keresztényszocialisták mindhárom megyében állítottak listát, a kisgazdák csak a Pozsonyiban és a Nyitraiban indultak külön listával. A Zólyomiban és a Liptószentmiklósiban azonban közösen léptek föl Szövetkezett Ellenzéki Pártok néven. Ezen a listán szerepeltek a kis létszámú, elsősorban a városi polgárságot megszólító Szlovenszkói Magyar Jogpárt és a Szepesi Német Párt jelöltjei is. A Turócszentmárton székhelyű nagymegyében nem tudtak listát állítani a magyar pártok, bár ez aligha befolyásolta volna az eredményeket, mivel a magyarság létszáma ezen a területen elenyésző volt.

A megyei választások eredményeit a kiválasztott járások szerint a 3. táblázatban foglaltam össze.(68) Az áttekinthetőség érdekében szükség volt némi egyszerűsítésre, ezért a kormánypártok eredményeit a centralista pártok rovatban összesítettem, továbbá az egyéb rovatban a kis pártok eredményeit adtam össze.(69)

A választások szlovákiai győztese a Szlovák Néppárt lett, amely a szavazatok 29,97 százalékát szerezte meg, és ezzel 69 mandátumot kapott a 214-ből a megyei testületekben. A második helyen az agrárpárt végzett 21,55% szavazattal, ezzel 52 mandátumot ért el.

Most szerepelt először a választásokon a CSKP, és mindjárt jelentős eredményt ért el, 12,98%-ot szerzett országos szinten, és ezzel a harmadik legerősebb párt lett Szlovákiában. A 90 százaléknál magasabb arányú magyarságot kimutató hat járásban is kiválóan szerepelt, a legjobb eredményt a Zselizi (28,96%) és a Komáromi (28,40%) járásban érte el.

A Csánki-párt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Pozsonyi nagymegyében önálló listát állított, de csupán 5217 szavazatot kapott, és nem jutott mandátumhoz. A későbbiekben nem is indult önállóan az országos választásokon, hanem az agrárpártot támogatta, amellyel 1929-ben hivatalosan is összeolvadt.(70) Kudarcának oka az volt, hogy nem tudta beváltani ígéreteit, és nem juttatott földhöz jelentősebb számú magyar paraszti tömegeket a földreform során. Csupán olcsó földbérleteket juttatott támogatóinak.(71)

A szövetkezett ellenzéki pártok együttesen az összes érvényes szavazat 18,97 százalékát szerezték meg, és 38 helyet kaptak a megyei testületekben. Különösen az OKP előretörése figyelhető meg, amely országos viszonylatban egyedül a szavazatoknak csaknem 10 százalékát szerezte meg, pedig csak 3 nagymegyében indult önállóan. A Kassai megyében, ahol egyedüli magyar erőként indult versenybe a magyar szavazatokért, a legjobb eredményeket a Szepsi és a Királyhelmeci járásban érte el, de figyelemre méltó a Kassán elért csaknem 30 százalék és az Eperjesen szerzett 13,13% is. Szlovákia nyugati felében, ahol a kisgazdákkal is meg kellett küzdenie a magyar szavazatokért, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban szerepelt jól, de kiváló a Nyitrai járási eredmény is, ahol négyszer annyi szavazatot szerzett, mint a kisgazdák. A leginkább figyelemre méltó talán a Pozsony városban szerezett 32,74% szavazat. Ezzel az eredménnyel a szlovák főváros legerősebb pártja volt. Itt a kisgazdák ez alkalommal is alig kaptak szavazatot.

A kisgazdák a két nagyzsupában, ahol önállóan indultak, annyi szavazatot kaptak, amely az egész országban leadott szavazatok 3,96 százalékát tette ki. Itt meg kell jegyezni, hogy a hagyományosan kisgazda bázisnak számító Gömörben közös listára szavazhattak, ez tehát torzítja az eredményeket. Két járásban, az Ógyallaiban és a Párkányiban egészen meglepő eredmény ért el, messze megelőzte a keresztényszocialista pártot.

A magyar pártok eredményeit összesítve 10 járásban (a Dunaszerdahelyiben, a Felediben, a Királyhelmeciben, a Komáromiban, az Ógyallaiban, a Párkányiban, a Somorjaiban, a Szepsiben, a Tornaljaiban és a Zseliziben) megszerezték az abszolút győzelmet.

A Szepesi Német Párt bevonásának köszönhető a Késmárki és a Poprádi járásban a közös lista által elért eredmény. Az északi városokban általában jól szerepeltek a közös listák: Igló 10,53%, Selmecbánya 10,56%, Besztercebánya 9,14%, Lőcse 8,94%. És egy egészen meglepő eredmény, az Ólublói járásban 14,06%.

A megyei választások a magyar pártok egyértelmű megerősödését hozták. Ez akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a szociáldemokraták három évvel korábbi szavazatainak nagy részét ezúttal a szélsőbaloldali kommunisták szerezték meg a magyar vidékeken.

1924

Kárpátalján 1924. március 16-án tartottak először parlamenti pótválasztásokat. A választásokon a kommunisták nagy győzelmet arattak, a szavazatok 39,43 százalékát megszerezték, és ezzel a lehetséges 9 mandátum közül négyet kaptak. A magyar pártok jelöltjei a Ruszinszkói Őslakosság Autonóm Pártja néven leadott listán közösen indultak, és 28 113 szavazatot (11,06%) kaptak, így egy mandátumot szereztek. A Kurtyák Iván vezette Autonóm Földműves Szövetség a szavazatok 8,32 százalékát megszerezve szintén mandátumhoz jutott.(72) Erről a pártról meg kell jegyezni, hogy rendszeres anyagi támogatásban részesült Magyarországról. Bár nem volt intézményesült kapcsolata a magyar pártokkal, gyakran együttműködött velük az autonómia kérdésében.(73) A kormánypártoknak jutott a három maradék mandátum. Egy cseh kormánypárti lapvélemény szerint a ruszinszkói választások a pálinka és a hallatlan demagógia jegyében zajlottak.(74)

1925

A második nemzetgyűlési választásokra Csehszlovákiában 1925 novemberében került sor. A megyei választások óta eltelt két év sem volt politikai viharoktól mentes, ezúttal a magyar pártok is erősen érintettek voltak. Az Országos Keresztényszocialista Pártból 1925 májusában kivált a Lelley Jenő vezette csoport, amely aktivista politikát próbált folytatni. Nyugat-szlovenszkói Keresztényszocialista Párt néven külön listával indult a parlamenti választásokon. A Lelley-csoport elleni belső pártharc egyik vezetője Szüllő Géza volt, aki addig keveset vett részt a belpolitikai életben, mivel elsősorban a külügyekkel foglalkozott, a Népszövetségben keresett támogatást a kisebbségi magyarságnak. Szüllőt 1925 augusztusában az OKP elnökévé választják.(75)

Közvetlenül a választások előtt, 1925. októberében az Országos Magyar Kisgazdapártból és a Szlovenszkói Magyar Jogpártból megalakul a Magyar Nemzeti Párt (MNP), melynek elnökévé Szent-Ivány Józsefet választják.(76) Mind Szüllő elnökké választása, mind a MNP megalakulása magyarországi támogatással és beleegyezéssel történt. A két párt választási együttműködését azonban nem sikerült elérni. A felelősséget a kudarcért egymásra igyekeztek hárítani a vezetők. A kérdéséről a Prágai Magyar Hírlapban heves vita zajlott a választási kampány alatt.(77) A belső válsággal küszködő OKP egyedül indult a választásokon. Az MNP pedig a Szepesi Német Párttal és az elsősorban a cseh országrészekben működő Bund der Lanwirte nevű szudétanémet agrárpárttal kötött koalíciót.

A választás előtt sor került egy újabb magyar jellegű párt megalakítására is. Mikle Vince magyar szociáldemokrata képviselőt pártja 1924 márciusában kizárta. Ezután látott hozzá az Országos Parasztpárt szervezéséhez, amelynek alakuló ülésére 1924. szeptember 21-én került sor. A párt elsősorban a vidéki paraszti tömegeket igyekezett megnyerni.(78)

Az egész köztársaság területén a képviselőházba 29 jelölőlistát állítottak, ebből 13 nem jutott mandátumhoz. Szlovákiában 20 listára lehetett szavazni, ebből 7 nem jutott mandátumhoz. A választásokon elbukott pártok között volt két magyar jellegű is. Az OKP-ból kivált Nyugat-szlovenszkói Keresztényszocialista Párt, amely az érsekújvári választókerületben indult, és 17 286 szavazatot szerzett (országos viszonylatban ez 1,22%). A másik az Országos Parasztpárt, amely bár a kassai választókerületben is indult, mindössze 4505 szavazatot kapott.

A köztársasági összesítésben az agrárpárt lett a legerősebb politikai erő, amely 46 képviselői mandátumot szerzett. Második helyen nagy meglepetésre a CSKP végzett 41 mandátumot szerezve. Szlovákiában más volt a sorrend, mint az egész köztársaság területén. Itt a választások győztese hatalmas előnnyel a Szlovák Néppárt lett, amely megszerezte a szavazatok 34,51 százalékát. A második helyen a Köztársasági Agrárpárt (17,28%), a harmadik helyen ezúttal a kommunista párt (13,88%) végzett. Kárpátalján hasonlóan, mint másfél évvel korábban, bár kisebb szavazatmennyiséggel, a kommunisták végeztek az első helyen. A képviselőházi választások eredményeit a 4. táblázatban foglaltam össze.(79)

A belső harcokban meggyengült OKP szempontjából nem volt sikeres a választás, és a nagy magyarországi anyagi támogatás ellenére nem tudott 100 ezer szavazatot elérni.(80) Ez négy képviselői hely megszerzésére volt elég, tehát az öt év előttihez képest egyet elvesztett. Jelentős veszteségeket szenvedett el Pozsonyban is, ahol 4 ezer szavazattal kevesebbet kapott, mint az első parlamenti választásokon. Elsősorban a Lelley-csoport és az MNP vitte el a szavazatok egy részét.

A MNP a Szepesi Német Párttal közösen megelőzte a keresztényszocialistákat. Öt képviselői mandátumot szerzett, ez hárommal több, mint az előző ciklusban, és az ő klubjuknak lett tagja Korláth Endre is, aki a ruszinszkói magyar pártok közös jelöltjeként került be a parlamentbe. Különösen Gömörben, a feledi és a tornaljai református, evangélikus magyarság körében ért el nagyszerű eredményeket. A szepességi németek is erre a listára szavaztak. A többi északi városokban a szavazatok megoszlottak az OKP-lista és a másik magyar-német lista között. A két lista eredményeit összesítve kiderül, hogy a magyar pártok nagyrészt tartották a megyei választásokon elért pozícióikat, némi visszaesés a kommunistákkal szemben a tömbmagyarságon belül észlelhető. Mindössze 5 járásban, a Dunaszerdahelyi, a Feledi, a Somorjai, a Szepsi és a Tornaljai járásban tudták elérni az abszolút többséget. A MNP listájára inkább a vidéki lakosság szavazott, a voksainak mindössze egyötödét szerezte az 5000 lakosnál nagyobb településeken, az OKP ezzel szemben az egyharmadát.(81)

A CSKP a magyar vidékeken mindenütt jelentős eredményt ért el. A hat legmagyarabb járásban a kommunisták a szavazatok 24,14 százalékát kapták, ez jóval meghaladta az országos átlagot.(82) Néhány magyar községben egészen fantasztikus eredményt értek el. A csaknem homogén magyar Gúta községben a szavazatok 52,1 százalékát szerezték meg.(83) A magyar vidékeken még az agrárpárt ért el jelentősebb eredményt. A centralista pártok rovatban feltüntetett eredmények túlnyomó többségét a magyar járásokban ők gyűjtötték be.

A második parlamenti választásokat követő időszakra a belpolitikai válság volt a jellemző, hiszen a centralista pártok jelentős veszteséget könyvelhettek el a választásokon az 1920-as eredményekhez képest. A legnagyobb veszteséget a szociáldemokraták szenvedték el, akiknek a szavazóbázisát elsősorban a kommunisták hódították el. Jelentősen megerősödtek kommunisták, a Szlovák Néppárt és a szudétanémet pártok. A válság megoldása érdekében a kormánypártok több párttal és csoportosulással folytattak egyszerre tárgyalásokat a kormányba lépésről.

A megszólított pártok között volt a Magyar Nemzeti Párt is. A MNP az 1925-ös választásokat követően szudétanémet pártokkal alkotott közös parlamenti klubot, és több fontos törvény esetében, így az agrárvámok kérdésében a csehszlovák kormánytöbbséggel együtt szavazott. Sőt komoly tárgyalások folytak a párt csatlakozásáról a kormánykoalícióhoz. E lépések egy részéhez megkapta a magyarországi kormánykörök egyetértését, azonban néhány esetben ezek nélkül is tett kormánytámogató lépéseket. A mereven ellenzéki álláspontra helyezkedő OKP-val rendkívül megromlott a viszonya. Ezek hatására a magyarországi kormánykörökben 1926 végén az is felmerült, hogy az MNP-től megvonják az anyagi támogatást.(84)

A Bund der Landwirte a német keresztényszocialista párttal együtt 1926 októberében belépett a kormányba, és ezzel létrejött az első német-cseh kormány. A magyar képviselők és Nitsch Andor továbbra is tagja maradt a közös német-magyar parlamenti klubnak, azonban 1927. július elsején ellene szavaztak a tartományi rendszert bevezető kormányjavaslatnak, ezért kizárták őket a klubból. Az MNP 1927 őszétől ismét ellenzéki álláspontra helyezkedett. Ezzel véget ért Csehszlovákiában a legkomolyabb magyar kormánytámogató kísérlet. A feszültség és a rivalizálás az OKP és a MNP között még évekig megmaradt.(85)

A Szlovák Néppárt hosszas habozás után 1927 januárjában belépett a kormányba. Ezzel sikerült stabilizálni a belpolitikai helyzetet, cserében a néppárt nyomására bevezették a tartományi rendszert, eltörölték a nagymegyéket, és tartományi berendezés lépett életbe. Szlovákia és Kárpátalja is külön tartományt alkotott. A járási beosztás változatlan maradt. Több mint tíz évig, az ország felbomlásáig ez a beosztás volt érvényben. A tartományok szűk hatáskörrel rendelkeztek, és a törvény értelmében a képviselő-testületeiknek csupán kétharmad részét választották, a többit a kormány nevezte ki. Ez biztosította a mindenkori kormány befolyását. Szlovákiában az 54 képviselőből 36, Kárpátalján 18-ból 12 került választás útján a testületbe.

Közben a magyar pártok berkeiben is további változásokra került sor. 1928-ban alakult meg az Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt, amelynek tagjai elsősorban a két nagyobb magyar párt tagjaiból verbuválódtak, akik elégedetlenek voltak az addigi konzervatív politizálással.(86)

A korábbi ellentétek miatt a közelgő tartományi választásokra sem sikerült közös listát állítania a két magyar pártnak, megegyeztek azonban a listák kapcsolásában.

1928

1928. december 2-án tartományi és járási választásokat tartottak. A tartományi választásokon a részvétel jogát a 24. év betöltéséhez kötötték. A tartományi választások eredményeit a 5. táblázatban foglaltam össze.(87) Szlovákiában és Kárpátalján is 13-13 lista indult, és mivel többnyire éltek a listakapcsolás lehetőségével, valamilyen formában mindegyik szerzett mandátumot.

Szlovákiában a legeredményesebb a Hlinka-féle Szlovák Néppárt volt, amely egyedül 24,64%-t és 9 mandátumot szerzett, és senkivel nem kapcsolta listáját. A Köztársasági Agrárpárt végzett a második helyen 20,54 százalékkal, és még két kisebb kormánypárttal kapcsolva 8 mandátumot szerzett. A harmadik helyen a kommunisták végeztek (14,42%), egyedül elérve 5 mandátumot. Az újonnan alakult Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt a zsidó pártokkal kapcsolva közösen szerzett egy mandátumot.

Kárpátalján először sikerült az agrárpártnak 23,11 százalékot elérve megelőznie a korábbi évekhez képest nagyon visszaesett kommunistákat, akiknek meg kellett elégedniük a szavazatok alig egyötödével (21,10%). Az agrárpárt itt kapcsolta listáját további 5 kormánytámogató párt listájával, és közösen szereztek 5 mandátumot. A kommunisták, nagy meglepetésre, mindössze két mandátumot szereztek.

A magyar pártok számára a tartományi választás eredményes volt, a kapcsolt listájuk közösen 6 mandátumot ért el Szlovákiában. Elsősorban az OKP erősödött meg. Eredménye alig maradt el az 1923-ban a megyei választásokon elért eredményétől. Különösen a városokban szerepelt jól, az 5000 lakosnál nagyobb településeken 34 259 szavazatot kapott, ami a rá leadott szavazatok több mint 28 százalékát jelentette.

A nemzeti párt továbbra is elsősorban kisgazdaréteg szavazataira számíthatott. A nagyobb településeken csak 18 054 szavazatot szerzett, amely a szavazatai 17 százalékát jelentette csupán. Ebből is egy jelentős részt a Szepesi Német Pártnak köszönhetett, amely ismét hozta a szepességi szavazatokat.

A magyar pártok közösen ismét 5 járásban, a Dunaszerdahelyi, a Feledi, a Somorjai, a Szepsi és a Tornaljai járásban tudták elérni az abszolút többséget.

A kommunisták a magyar vidékeken ismét nagyon jól szerepeltek, a hét legmagyarabb járásban a szavazatok 24,47 százalékát szerezték meg, amely magasan meghaladta az országos átlagot. Szlovákiában a Gölnicbányai járást leszámítva, ahol a CSKP minden választáson nagyon erős volt, a magyar járásokban szerezte a legtöbb szavazatot.

Kárpátalján a magyar pártok Kurtyák Autonóm Földműves Szövetségével kapcsolták listájukat, és három mandátumot szereztek. A magyar pártszövetségre legtöbben a Beregszászi járásban (34,79%), Munkácson (26,84%) és Ungvárott (27,18%) szavaztak.

A választásokat követő időszakban belpolitikai szempontból fontos esemény volt az 1929-ben lezajlott Tuka-per. Tuka Bélát, a Szlovák Néppárt alelnökét és parlamenti képviselőjét mint magyar kémet 15 év fogházra ítélték.(88) Ez csak tovább élezte a feszültséget a kormánykoalíción belül, és a néppárt 1929 őszén kilépett a kormányból. Hamarosan kiírták az előrehozott parlamenti választásokat. A néppárt majd kétéves kormánytevékenysége azonban hozzájárult ahhoz, hogy megszületett a szerződés (Modus vivendi) Csehszlovákia és a Vatikán között.

1929

A képviselőházi választásokon a köztársaságban összesen 19 jelölőlistát adtak le, ebből mindössze három nem jutott mandátumhoz. Több párt, köztük a magyar pártok is kihasználták a koalíciókötés lehetőségét. A két magyar párt és a Szepesi Német Párt Autonómista Pártszövetség néven, története során először, közös listával indult.

A választási eredményeket a 6. táblázatban foglaltam össze.(89) A parlamenti választások győztese ismét az agrárpárt lett, amely az egész köztársaságban 46 mandátumot szerzett. Az előző választásokhoz képest megerősödött a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt, amely 1926-ban magába olvasztotta magyar-német szociáldemokratákat is. 1929-ben a második legerősebb párt lett a köztársaságban 39 mandátummal.

Szlovákiában 15 listára lehetett szavazni, és a mandátum nélkül maradt pártok között volt az Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt, amely az érsekújvári és a kassai körzetben indult. A szavazatainak száma mindössze 6036 volt. A párt a választási kudarca után hamarosan megszűnt.

A szlovákiai választások győztese ismét a Szlovák Néppárt lett, de 80 ezer szavazattal kevesebbet kapott, mint négy évvel azelőtt. Második helyen ismét az agrárpárt végzett, amely némileg növelte szavazatai számát, és 19,5 százalékos eredményt ért el. Harmadik helyen a magyar pártszövetség végzett 15,89% szavazattal. A kommunisták kissé visszaestek, 10,66 százalékkal a negyedik helyen végeztek.

A magyar pártok sikerként könyvelték el szereplésüket, és kilenc mandátumot szereztek. Tartották azokat a pozíciókat, amelyeket az előző időszakban szereztek, némi javulást is elkönyvelhettek a kommunisták rovására a magyar járásokban. Ezúttal négy járásban sikerült megszerezniük az abszolút többséget: a Dunaszerdahelyi, a Feledi a Somorjai és a Tornaljai járásban. Az északi városokban továbbra is nemzetiségi arányokat meghaladó eredményeket értek el. Egészen kiugró eredmény a Szobránci járásé, ahol 19,32 százalékot értek el, bizonyára a ruszin szavazók megnyerésével. Az 5000 lakosnál többel rendelkező településeken 51 156 szavazatot szereztek, vagyis a szavazataik 22,54 százalékát.

A kommunisták visszaestek a magyar vidékeken is, de nem olyan mértékben, mint más területeken. A hat legmagyarabb járás eredményeit összesítve még mindig nagyon magas arányt, 22,49%-ot értek el, ami duplája az országos átlagnak. Jól szerepelt ezekben a járásokban az agrárpárt is, amely tíz százalék körüli eredményt ért el. A szociáldemokraták is erősödtek itt, néhány százalékot szereztek.

Kárpátalján ismét az agrárpárt végzett az első helyen 29,07 százalékkal. A második helyet a nemzeti demokraták, a Kurtyák-párt és még egy ruszin párt koalíciója szerezte meg 18,25 százalékkal. A kommunisták nagyon visszaestek az előző választásokhoz képest, 15,24 százalékot értek el. A magyar pártszövetség 11,43 százalékot szerzett. A legtöbben a Beregszászi járásban (33,05%), Munkácson (25,89%), valamint Ungvárott (24,66%) támogatták. Szavazatai 2:1 arányban oszlottak meg a falvak és a városok között. Ez nagyon erős városi támogatottságra utal. Ungvárott az 1930-as népszavazás alapján mindössze 18,44 százalékot tettek ki a magyarok, ezt az arányt jóval meghaladta a választási eredmény, amelyet a magyar pártok Kárpátalja közigazgatási központjában elértek.

A parlamenti választásokat követő évekre a gazdasági válság volt a jellemző. 1932-33-ban generációs váltásra került sor a magyar pártok vezetésében. Ez öszszefüggött gróf Bethlen István magyar miniszterelnök lemondásával. Az ő személye egy évtizeden keresztül meghatározta a kisebbségi magyarsággal kapcsolatban folytatott politikát. Az új magyar kormány nem bízott olyan mértékben a magyar pártok vezetőiben, mint Bethlen, továbbá egyre határozottabban szorgalmazták a felvidéki magyar pártok egyesülését. Szüllő Géza helyére 1932 decemberében Esterházy János került az OKP elnöki székébe. Ezt megelőzően a magyar kormánykörök a keresztényszocialistáknak nyújtott anyagi támogatás fokozatos megvonásával augusztusban kicsikarták Szüllő lemondását.(90) 1933 májusában az MNP ügyvezető elnökévé Jaross Andort választotta, aki szintén az új generációt képviselte.

1935

A harmincas évek közepétől Csehszlovákia kül- és belpolitikáját egyaránt nagyban befolyásolta a németkérdés. Hitler hatalomra kerülése után a szudétanémet pártokat egyre inkább hatalmába kerítette a nagynémet eszme. A fokozódó külpolitikai nyomás időszakában, 1935-ben került sor a parlamenti választásokra. Ez az év különös választási évnek bizonyult, hiszen a járási, a tartományi testületekbe, valamint a parlament mindkét házába választásokat tartottak.

A képviselőházi választásokra 1935. május 19-én került sor, amelyek eredményeit a 7. táblázatban foglaltam össze.(91)

A választások hatalmas meglepetést hoztak, ugyanis a győzelmet a Szudétanémet Párt szerezte meg. Több mint egymillió-kétszázezer szavazattal (15,18%), megelőzte az agrárpártot (14,30%) és a szociáldemokratákat (12,55%). A negyedik helyen a kommunisták végeztek (10,32%). A választókerületek egyenetlen elosztása folytán az agrárpárt kapta a legtöbb mandátumot, 45-öt, a szudétanémet párt 44 képviselőhelyet szerzett. Az aktivista német pártok összesen csupán 22 mandátumot szereztek.

Szlovákiában a Szlovák Néppárt, a Szlovák Nemzeti Párt, az Autonóm Földműves Szövetség és egy lengyel párt alkotta Autonomista Blokk szerezte meg a győzelmet 30,12 százalékkal. Második helyen az agrárpárt (17,64%), harmadikon a magyar pártok közös listája (14,19%) végzett. A kommunista párt itt is a negyedik helyre szorult (12,97%).

Kárpátalján a kommunisták hosszú idő után ismét megszerezték a győzelmet (25,61%) az agrárpárt (19,60%) előtt. Harmadik helyen az itt is listát állított Autonomista Blokk (14,85%), negyediken a magyar pártszövetség (11,05%) végzett. A magyar pártok ismét a Beregszászi járásban (27,09%), Munkácson (21,50%) és Ungvárott (26,11%) szerezték a legtöbb szavazatot.

A magyar pártok számára nem volt igazán sikeres ez a választás. Jelentős viszszaesést könyvelhettek el Szlovákiában a német vidékeken, ahol a Szudétanémet Párt jelentős mennyiségű szavazatot szerzett, visszaszorítva a Szepesi Német Pártot.(92) Némi visszaesés tapasztalható az északi városokban, Eperjesen és Iglón is. Ezúttal négy járásban, a Dunaszerdahelyi, a Párkányi, a Somorjai és a Szepsi járásban szerezték meg az abszolút győzelmet. Megőrizték a korábbi mandátumaik számát, 9 magyar képviselőt juttattak a parlamentbe.

A magyar pártok először indítottak listát a cseh országrészekben, és itt is szereztek 26 871 szavazatot, amelynek a második scrutiniumban, a töredékszavazatok összeszámolásánál volt jelentősége. Ezeket a szavazatokat az ország megalakulása óta itt letelepült magyaroktól kapták.

A kommunista párt az egész országban kisebb emelkedést ért el, a magyar vidékeken is megtartotta, sőt növelte pozícióit. A hat legmagyarabb járásban ezúttal 24,24 százalékot ért el, amely majdnem duplája az országos átlagnak.

A választások után felgyorsultak a belpolitikai események, amelyekre elsősorban a szudétanémetek kisebbségi követelései nyomták rá a bélyegüket. 1936. június 21-én Érsekújvárott hivatalosan megtörtént a két magyar polgári párt egyesülése. Az egyesült párt elnöke Jaross Andor, ügyvezetője Esterházy János lett. A két párt egyesülésében nagy szerepe volt a budapesti kormánynak.(93) Az új párt neve Egyesült Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, közismertebb nevén az Egyesült Magyar Párt lett.(94) Az új párt rendkívül nagy erőfeszítést tett, hogy a magyar munkásságot megszerezze, elhódítsa a kommunista párttól. A párton belül munkásszakosztályt hoztak létre. Esterházy János az új szakosztály szerepéről így beszélt: ".nemcsak a régi híveknek van helyük az új alakulatban. Örömmel kell fogadni abba azokat a megtért munkásokat, akik eddig tévutakon jártak, de most már rá kellett jönniök arra, hogy a munkásság gazdasági és szociális problémáit is csak a keresztény és nemzeti alapon álló becsületes törekvéssel lehet megoldani."(95) A magyar párt azonban a szólamokon kívül tettekkel is igyekezett felkarolni a magyar munkásságot. Igyekezett elősegíteni, hogy támogatói munkát kapjanak, segítette megélhetésüket.(96)

1938

Az utolsó választást az első Csehszlovák Köztársaságban 1938. május 22-én, 29-én és június 12-én tartották. Kárpátalján a községi választásokat őszre halasztották, végül nem tartották meg. Eddig nem foglalkoztam a községi választások eredményeivel, de most kivételt teszek, mivel ezek a választások több szempontból is eltértek az eddigiektől. Ezekre a választásokra már rányomta bélyegét az elmélyülő belpolitikai válság és a háborús készülődés. Hitler néhány hónappal korábban annektálta Ausztriát.

Az ellenzéki Egyesült Magyar Párt már a választások előkészítése során mindent megtett, hogy a többi pártot kiszorítsa a magyar vidékekről. Erre utal a tartományi elnök szigorúan bizalmas körlevele, amelyet a járási hivataloknak adott ki 1938. május 30-án. Ebben felhívja a figyelmüket arra a tényre, hogy a magyarlakta falvakban a köztársasági agrárpártnak sikerült magyar jelölteket indítania. A magyar párt arra készült, hogy lebeszélje a jelölteket az indulásról, illetve visszalépésre kényszerítse őket a listákról. Támogatói állítólag nem riadtak vissza a kormánypárti jelöltek terrorizálásától sem.(97) Tény, hogy 108 magyar faluban csak a magyar párt listája volt az egyetlen, amelyre szavazni lehetett.(98)

A községi választások eredményeiről nem áll rendelkezésemre országos összesítés, csupán több község eredménye, elsősorban sajtóinformációk. Azonban ezekből is kitűnik, hogy az Egyesült Magyar Párt áttörést ért el, elsősorban a kommunistákkal szemben. Sok községben egyszerűen eltűntek a baloldali és kormánypárti magyar szavazók. Olyan községekben, amelyek korábban a kommunisták fellegvárai voltak, most alig kaptak szavazatot. A szlovák és a vegyes lakosságú vidékeken is a magyarság számarányát messze meghaladó eredményeket ért el a magyar párt. Besztercebányán 13, Nagyszombatban 7,71, Zólyomban 3,86 százalékot. Komáromban, ahol 15 évig szociáldemokrata városbíró volt, a magyar párt a lehetséges 42 mandátumból 21-et szerzett, és városbírót választott. Gútán 59,8 százalékkal 22 mandátumhoz jutott a párt, a kommunisták csak 16,9 százalékot és 7 mandátumot értek el. Zselizen 5-ről 16 emelte mandátumainak számát a magyar párt. Az akkorra már nagyon földuzzasztott és megváltozott lakossági összetételű Pozsonyban 16,55 százalékos eredményt ért el.(99)

Összegzés

A polgári demokrácia kereteiben élő csehszlovákiai magyarság a két világháború között rendszeresen gyakorolhatta választójogát az általános és titkos választójog alapján. A választások jogszerűen zajlottak le, ez akkor nem volt általános a térség országaiban. A választásokon induló politikai pártok széles skálát képviseltek: a szélsőbaloldalitól a szélsőjobbig, ill. a centralista pártoktól az autonómiát hirdető pártokig mindegyiket megtaláljuk közöttük.

A magyarság körében elsősorban két politikai tömörülés dominált. Az ellenzéki magyar pártok kapták a legtöbb szavazatot, ez a mennyiség 50-70 százalék között mozgott. (Az egyes tartományok és járások választási eredményeinek értékeléséhez, összegzéséhez lásd a mellékelt 1-20. ábrát.) A legelső parlamenti választásokon volt a legkisebb a magyar pártok támogatottsága, a húszas évek közepére ez oly módon stabilizálódott, hogy ezek a pártok a magyar szavazatok kétharmadára számíthattak.

A másik legerősebb tömörülés a magyarság körében a baloldal volt. Az első parlamenti választásokon a szociáldemokraták szerezték meg a magyar szavazatoknak csaknem a felét, a következő választásokon a kommunista párt kapta a magyar szavazatok 20-25 százalékát. Szlovákiában a CSKP a legerősebb bázissal a túlnyomó részben magyarlakta vidékeken rendelkezett. Itt általában kétszer olyan arányban szavaztak erre a pártra, mint az országos átlag. Ennek magyarázata a nagyszámú nincstelen agrárproletariátus és az egyre elszegényedő, önálló egzisztenciáját veszítő parasztság, valamint a munka után a városokba húzódó magyar tömegek baloldali befolyásoltságában volt. A magyar társadalom elszegényedésének egyik kiváltó oka a nemzeti célokat követő csehszlovák földreform volt. Az egész Csehszlovákiában a kommunista párt volt az egyetlen minden etnikumot magában foglaló párt.

A baloldali eszmék terjesztésében jelentős szerepe volt a nagyszámú emigráns értelmiséginek, újságírónak, akik a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába menekültek. A kormánytámogató magyar lapoknál, oktatási és kulturális intézményeknél elhelyezkedett baloldali elemek a kormány támogatásával fejtettek ki propagandát a magyarországi Horthy-rendszer és a magyar ellenzéki pártok ellen. "A baloldali pártoknak megvannak a maguk külön magyar kulturszervezetei. Így a szociáldemokrata párti Magyar Munkásakadémia, a kommunista párti Fáklya és Műhely című egyesületek, amelyeknek minden jelentős magyar kulturcentrumban fiókjai vannak. Működésük főleg abban nyilvánul, hogy világnézetüknek megfelelő irányban tartanak ismeretterjesztő előadásokat aktuális politikai és kulturális témákról, a cseh demokrácia dicsőítéséről, szemben a mai magyar reakciós rezsimmel, hogy ezáltal meggyőzzék hallgatóságukat arról, hogy ma a magyar szellemi és politikai szabadság egyedül Csehszlovákiában van biztosítva. Prágának ezen szellemi Trianon megteremtésére irányuló igyekezetében legelső segítőtársai a magyarországi forradalmak elől idemenekült emigráns írók és politikusok és az itteni szocialista szellemű író és újságírógárda volt, akik azonban idővel a Sarló mozgalom segítségével már kineveltek maguk mellé egy szocialista-kommunista eszmékkel agyonszaturált fiatal gárdát, amely már többé nem érzi magát a magyar nemzeti kulturközösséghez tartozónak, hanem a csehszlovák köztársaság demokráciájában találja meg a haladó eszméinek megfelelő szellemi otthont" - írta a pozsonyi konzul politikai helyzetjelentésében.(100)

A kommunista párt szlovákiai vezetésében létszámukhoz mérten felülprezentáltak voltak a zsidók, akik a radikális szellemet képviselték a párton belül, rokonszenveztek a trockizmussal. A párt vezetésében magyarok is voltak, és a parlamenti jelölőlistáikon gyakran magyar jelöltek is szerepeltek, néhányan a parlamentbe is bejutottak. Itt Major Istvánt és Steiner Gábort kell elsősorban megemlíteni. A magyar vidékeken a kommunisták gyakran az ellenzéki magyar pártokat túllicitálva álltak elő nemzeti követelésekkel, és nemzeti jelszavakat hangoztattak. "Amíg a koalíciós pártok kifejezett hatósági segédlettel dolgoznak a magyar vidékeken, addig a kommunisták csendes segítséget élveznek, mert Prágának még mindig kellemesebb a magyarokat a kommunista pártban, mint az egyesült pártban tudni. Csak ezzel magyarázható az, hogy a kommunista párt magyar nyelvű orgánuma a Magyar Nap, az ellenzéki lapok tónusán is túlmenő eréllyel szállhat síkra hasábjain magyar kisebbségi követelésekért, ügyesen nacionalista jelszavakat hangoztatva magyar olvasóközönség félrevezetésére." (101)

A harmadik legnagyobb támogatottsággal a magyarok körében az agrárpárt bírt, amely elsősorban a földreformot kezében tartva rendelkezett befolyással a föld után áhítozó magyar parasztság között is. A magyarság létszámához képest aránytalanul kis mértékben részesült a földreformból, ezért az agrárpárt támogatottsága alacsonyabb volt körében, mint az országos átlag. A párt támogatottsága 5-10 százalék között mozgott.

"A kormánykoalícióban részt vevő pártok közül a Csehszlovák Agrárpárt a legerősebb a Felvidéken. A pártnak Szlovenszkóról jelenleg 11, Ruszinszkóról pedig két képviselője van, akik közül kettő (Stunda és Csomor) magyar nemzetiségűek. Az agrárpárt volt az első a cseh pártok között, amely a szlovenszkói magyarságra is kivetette hálóját és előbb álmagyar pártok alakításával igyekezett bomlasztani a magyar ellenzéki pártokat (a Csánki-pártról van szó - A. B.), amidőn azonban ennek sikertelenségét belátta, lemondott az önálló magyar párt alakításáról és az 1935-i választásokon a pártnak magyar osztályát szerepeltette a magyar vidékeken. Az agrárpárt Szlovenszkón és Ruszinszkón a rá eső szavazatok számát 65.000-re becsüli. A párt hatósági támogatással széleskörű agitációt folytat a magyarság soraiban és mindenféle kedvezmények ígérgetésével édesgetik magukhoz a választókat. Munkájukat nagyrészt elősegíti az, hogy a földreform végrehajtása agrárpárti kezekben van, minélfogva földet és bérleteket ígérnek, sőt helyenként adtak is a magyar parasztságnak. Befolyásuk növeli az is, hogy a gabonamonopólium szintén agrárpárti kezekben van, továbbá, hogy a dohánytermelési engedélyek és utóbbi időben a paprikatermelés kiosztásánál is vezető szerephez jutottak. A mezőgazdasági kényszeregyezségek bevezetése után magyar vidékeken a parasztságnak ingyenes jogvédelmet nyújtottak" - írta a pozsonyi konzul 1937-ben.(102)

Néhány százalék szavazatra számíthatott még a szociáldemokrata párt, amely a kommunisták kiválása után nagyon meggyengült, de a húszas évek végére ismét némileg megerősödött. Az önálló Magyar és Német Szociáldemokrata Párt 1926-ban összeolvadt a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárttal, és annak magyar szekciójaként működött tovább. "A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt a legutóbbi választásokon (1935-ben - A. B.) a zsidópárttal kapcsolt és 6 képviselőt juttatott Szlovenszkóról és két képviselőt Ruszinszkóról a parlamentbe, akik közül Schulcz Ignác emigráns, magyar nemzetiségűnek vallja magát. A párt tagjait nemzetiségek szerint külön szekciókban tömöríti (Ruszinszkón az ukrán irányzatot támogatja) annak ellenére, hogy a párt bár csehszlovák viszonylatban nacionalista beállítású, végeredményben mégis nemzetközi jellegű. Felvidéki pozicióját azonban elsősorban annak köszönheti, hogy az ipari munkásokat és alkalmazottakat különböző munkásjóléti intézményekkel kezében tudja tartani. A szociáldemokrata párt befolyása alatt vannak ma az összes betegsegélyező pénztárak, bányaládák és munkásközvetítő hivatalok. Ezen kívül több szakszervezetet és magánalkalmazotti egyesületet tart fenn. A munkanélküli segélyezéssel is számos hívet láncolnak magukhoz."(103)

A többi párt támogatottsága elhanyagolható volt a magyar kisebbség körében.

Jelentős különbségek mutatkoznak az egyes területek magyarságának választói magatartásában. A kommunisták támogatottsága a tömbmagyarságon belül volt a legnagyobb, amelyet elsősorban a vidéki parasztság alkotott. A vegyes lakosságú területek és a peremvidékek magyarsága, ahol nagyobb volt a nemzeti veszélyeztetettség érzése, kisebb mértékben támogatta a szélsőbaloldalt. Ezeken a területeken a magyarság zöme a magyar ellenzéki pártokat támogatta. Ilyen területek például a Nyitrai és a Kassa vidéki járás. Megfigyelhető, hogy a homogén magyar járásokban (Komárom, Párkány és Zseliz) a legnagyobb a baloldal befolyása, a peremvidékek felé haladva fokozatosan csökken (lásd az Érsekújvári és a Somorjai járás eredményeit).

A két magyar párt közül egyértelműen a katolikus egyházra jelentősen támaszkodó keresztényszocialista párt rendelkezett a nagyobb szavazóbázissal. Elsősorban a katolikus magyarság, és kis mértékben a szlovák és német lakosság támogatta. A befolyása erős volt a két nagyvárosban, Pozsonyban és Kassán, de a többi városban is, mint például Nyitrán és Eperjesen.

A Magyar Nemzeti Párt elsősorban a református és evangélikus magyarság körében volt erős. Gömör megyében, valamint azokban a délnyugati járásokban, ahol erős református közösségek voltak. A szavazóbázisa inkább vidéki jellegű volt, mint az OKP választói. Legfőbb támogatói a vagyonosabb falusi paraszti rétegek. Az országos választásokon mindig koalícióban indult a Szepesi Német Párttal, később az OPKP-val is, így nehezebb megállapítani országos befolyását. Biztosra vehető azonban, hogy a szepességi szavazatokat a német párt biztosította. A Szepesi Német Párt nagy befolyással bírt a Tátra alján, ez azonban alig terjedt túl egy-két járáson. A húszas években a szepességi németek 80-90 százaléka a magyar-német pártkoalíciót támogatta. Más vidékek, például Körmöcbánya német lakosságára alig volt hatással. A harmincas évek második felében már a Szepességben is meg kellett küzdenie a zipzer szavazatokért a Szudétanémet Párttal, amely Szlovákiában is terjeszkedett.(104)

Egyes északi, nagyobbrészt ruszinok lakta járásban nemegyszer nagyon magas arányú szavazatot kaptak a magyar pártok. Ilyen volt a Szobránci járás, ahol azonban óriási különbségek mutatkoztak. 1925-ben 1,64%, 1929-ben már 19,32% volt a magyar pártok eredménye. Itt a csekély nemzeti öntudattal rendelkező ruszin lakosság választási befolyásolásáról lehetett csupán szó.

Külön kell szólnom a szlovákiai északi városok gyakran háromnyelvű lakosságának szavazói magatartásáról. Ezekben a városokban a népszámlások csupán csekély és folyton csökkenő számú magyarságot mutattak ki. A választási eredmények azonban ennek ellenére a magyar pártok és koalícióik számára meglepően kedvezőek voltak. Olyan városokban, mint Eperjes és Besztercebánya, ahol a hivatalos népszámlálások szerint néhány százaléknyi magyar és német polgár élt, ennek ellenére 5-10, sőt 15 százalékos eredményeket könyvelhettek el a magyarok.

Ez a jelenség a történelmi kulturális hagyományokban gyökerezik. Szvatkó Pál szlovákiai magyar publicista 1934-ben erről így írt a Szlovenszkói középosztály című tanulmányában: "Vannak bizonyos rétegek Szlovenszkón, amelyeket kizárólag a magas rangú magyar szellemiség és a megszeretett elegáns életforma tart a magyarság oldalán. Ilyen réteg például a zsidóság egy része, a szepességi németség és egyes szlovenszkói városok háromnyelvű középosztálya. Szlovenszkó déli, keskeny sávján a városok magyar nyelvűek, északi keskeny sávján szlovák nyelvűek, de a középső széles sávban a polgárság ősidők óta háromnyelvű. Ilyen Nagyszombat, ahol a népszámlálás 23 945 lakosból 901 magyart, 1134 németet 1319 zsidót és 2271 bevándorolt csehet mutat ki. Itt a háromnyelvű réteg a magyarok, a németek, a zsidók és bizonyos szlovák határelemek bevonásával körülbelül 4-5 ezer ember, azaz csaknem a teljes középosztály. Nagyszombatban az elenyészően kicsiny magyarság és németség ellenére még mindig 761 magyar és német lapot adnak el naponta az 1835 szlovák és cseh újságpéldánnyal szemben, amely statisztikánál azonban figyelembe kell venni, hogy az utóbbiak között körülbelül 1000 példány egészen olcsó, 20 filléres jelentéktelen néplap szerepel, míg a 366 eladott magyar lappéldány legnagyobb része drága és komoly újság."(105)

Kárpátalján a magyar pártok a magyar kisebbség tagjai szavazatainak 50-60 százalékára számíthatott. Amit a háromnyelvű városokról megállapítottam, az érvényes volt Munkácsra is, de fokozottabban Ungvárra. Tehát itt is a városi, magyar és zsidó polgárság a népszámlálásoknál kimutatott magyarság arányánál nagyobb mértékben szavazott a magyar pártokra.

Arról a kérdésről, hogy vajon a női vagy férfi szavazók körében voltak-e népszerűbbek a magyar pártok, nincsenek számszerű adataim, ilyen jellegű felmérések akkor nem készültek. Szüllő Géza, a korszak egyik legtapasztaltabb politikusa véleménye ad némi fogódzót a kérdésben: "Az itteni magyarság védelme szempontjából azért tartom jobbnak a felekezeti alapon való állást, s azért vagyok az országos keresztényszocialista pártnak a tagja, mert a férfiaknak a realitások iránt való fogékonysága miatt az agrárpárt és a kormány több anyagi előnyt tud adni gazdasági és minden más téren a népnek, mint amennyit mi tudnánk adni magyarságunknak a hazafias fellángoláson kívül, de nálunk a nőknek is van szavazati joguk, s ezeknél a katolicizmus, egyáltalán a vallás és a papság révén többet tudunk nekik kilátásba helyezni a túlvilágon, mint a pozitív irányt képviselő huszita kormány, és így tudjuk a nők szavazataival ellensúlyozni a férfiak szavazatait."(106)

Összegzésül elmondhatom, hogy a magyar polgári pártok, amelyek a két világháború között a magyar kisebbség egyetlen legitim képviselőiként léptek fel, valójában a magyarság mintegy kétharmadát képviselték. Ennek mélyebb magyarázatához, az összefüggések feltárásához további munka vár még a kisebbségtörténet kutatóira. Helyi feltáró munkákra van szükség, hogy a magyar kisebbség választási magatartásáról alkotott képet finomítani tudjuk.

 

1. ábra: A szlovákiai népszámlálási és választási eredmények:

2. ábra: A kárpátaljai népszámlálási és választási eredmények:

3. ábra: Pozsony város népszámlálási és választási eredményei:

4. ábra: Kassa város népszámlálási és választási eredményei:

5. ábra: Az Eperjesi járás népszámlálási és választási eredményei:

6. ábra: A Dunaszerdahelyi járás népszámlálási és választási eredményei:

7. ábra: A Feledi járás népszámlálási és választási eredményei:

8. ábra: A Késmárki járás népszámlálási és választási eredményei:

9. ábra: A Komáromi járás népszámlálási és választási eredményei:

10. ábra: A Párkányi járás népszámlálási és választási eredményei:

11. ábra: A Somorjai járás népszámlálási és választási eredményei:

12. ábra: A Szobránci járás népszámlálási és választási eredményei:

13. ábra: A Losonci járás népszámlálási és választási eredményei:

14. ábra: A Besztercebányai járás népszámlálási és választási eredményei:

15. ábra: A Nyitrai járás népszámlálási és választási eredményei:

16. ábra: A Királyhelmeci járás népszámlálási és választási eredményei:

17. ábra: A Tornaljai járás népszámlálási és választási eredményei:

18. ábra: A Zselizi járás népszámlálási és választási eredményei:

19. ábra: Az Érsekújvári járás népszámlálási és választási eredményei:

20. ábra: A Kassa vidéki járás népszámlálási és választási eredményei:

1. táblázat: Szlovákiai magyar és német nemezetiség által lakott járásainak, valamint Kárpátalja nemzetiségi adatai az 1930-ban végzett népszámlálás alapján:

2. táblázat: Az 1920. évi képviselőházi választások eredményei:

3. táblázat: Az 1923. évi megyei választások eredményei:

4. táblázat: Az 1925. évi képviselőházi választások eredményei:

5. táblázat: Az 1928. évi tartományi választások eredményei:

6. táblázat. Az 1929. évi képviselőházi választások eredményei:

7. táblázat: Az 1935. évi képviselőházi választások eredményei:

 

 

Jegyzet:

  1. A magyar pártok kisebbségvédelmi szerepét túlhangsúlyozó munkákra példa a harmincas évek végéről Darvas János: A felvidék húszéves küzdelme és felszabadulása In: Magyar politikai és közigazgatási compass (1919-1939). Budapest, é. n., 289-300. p. Az újabb, elsősorban a magyarság nemzetiségi sérelmeit bemutató munkák közül említést érdemel Popély Gyula: Ellenszélben. A felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köztársaságban (1918-1925). Pozsony, 1995. A szlovák nacionalista történetírás elsősorban a magyar kisebbség és vezetőinek Csehszlovákia szétverésében játszott szerepét emeli ki. Egyik utóbbi években megjelent munka Ladislav Deák: Politický profil Jánosa Esterházyho. Bratislava, 1996. A szocialista szlovák történetírás a magyar burzsoázia védelmezőiként mutatja be a magyar pártokat, és túlhangsúlyozza a kommunista párt két világháború közötti szerepét. Erre példa az összefoglaló igénynyel készült Dejiny Slovenska. V. köt. (1918-1945). Bratislava, 1985.
  2. Mácza Mihály: A politikai erőviszonyok alakulása egy dél-szlovákiai határvárosban az első Csehszlovák Köztársaság idején (Komárom 1919-1938). In: Új Mindenes Gyűjtemény. I. köt. Bratislava, 1981, 85-111. p.; Fogarassy László: Pozsony város nemzetiségi összetétele a 20. században a népszámlálások és a választási eredmények tükrében. In: Új Mindenes Gyűjtemény. 10. köt. Bratislava/Pozsony, 1993. 113-136. p.; Kovács Éva: Választói magatartás mint a nemzeti identitás mutatója Kassán a két világháború között. Regio, 1993. 3. sz. 75-106. p.; Angyal Béla: Gúta a népszámlálások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig. Kézirat, 1998. Szlovákia egyes régióinak választási magatartását vizsgáló alapos munka Krivý, Vladimír-Feglová, Viera-Balko, Daniel: Slovensko a jeho regióny. Bratislava, 1996, amely foglalkozik a két világháború közötti időszak választási eredményeivel is.
  3. A munkámban előforduló valamennyi adat a korabeli Szlovákia és Kárpátalja területére és közigazgatási beosztására vonatkozik. A mai Szlovákia területe ettől a második világháború után lezajlott határmódosítások miatt némileg eltér. A népszámlálások eredményeit a következő kiadványokból merítettem: Československá statistika. Svazek 9. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 15. února 1921. I. díl. Praha, 1924 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 9. I.); Československá ątatistika. Sväzok 22. Sčítanie µudu v republike Československej zo dňa 15. februára 1921. II. diel. Povolanie obyvateµstva 3. čias». Praha, 1925 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 22. II.); Československá statistika. Svazek 37. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 15. února 1921. III. díl. Praha, 1927 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 37. III.); Československá statistika. Svazek 98. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 1. prosince 1930. I. díl. Praha, 1934 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 98. I.); Československá statistika. Svazek 104. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 1. prosince 1930. II. díl. Povolání obyvatelstva. Praha, 1934 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 104. II.); Československá statistika. Svazek 116. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 1. prosince 1930. II. díl. Povolání obyvatelstva. Čas» 3. Praha, 1935 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 116. II.); Zprávy ątátneho úradu ątatistického republiky Československej. Ročník XIV (1933), číslo 195. A közölt adatokból néhány százalékszámítást magam végeztem el, és foglaltam az adatokat táblázatokba. A választási eredmények forrásai: Československá statistika. Svazek 1. Volby do Národního shromáľdění v dubnu roku 1920 a vąeobecné volby do obecních zastupitelstev v Čechách, na Moravě a ve Slezsku v červnu roku 1919. Praha 1922 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 1.); Volby na Slovensku so zvláątnym zretelom ku volbám do Národného zhromaľdenia v r. 1925, 1927. Kniľnica SNA, Bratislava (a továbbiakban: Volby 1925.); Československá statistika. Svazek 60. Volby do zemských zastupitelstev roku 1928 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 60.); Československá statistika. Svazek. 70. Volby do poslanecké sněmovny v říjnu 1929. Praha, 1930 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 70.); Československá statistika. Sv. 134. Volby do poslanecké sněmovny v květnu 1935. Praha, 1936 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 134.).
  4. Česk. statis. Sv. 9. I. 43. p. - Popély Gyula: Népfogyatkozás. Budapest, 1991. 59. p.
  5. Az 1910-es népszámlálás alkalmával a közigazgatásban dolgozók és a szabadfoglalkozásúak közül mindössze 2911 vallotta magát szlovák anyanyelvűnek. Ebből is 1423 szülésznő volt. Československá vlastivěda. Díl 5. Stát. Praha, 1931, 451. p.
  6. Uo. 440. p.
  7. A Csehszlovákia függetlenségéről és a kisebbségek védelméről szóló szerződés, Saint-Germain-en-Laye, 1919. szeptember 10. In: Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. Budapest, 1966, 87-92. p. A terület hivatalos neve: Podkarpatska Rus.
  8. Česk. statis. Sv. 37. III. 61. p.
  9. Az ország politikai és választási rendszerét elsősorban a 121/1920. számú alkotmánytörvény és a 123/1920. számú képviselő-választásról szóló törvény fektette le. Sbírka zákonů a nařízení státu československého (a továbbiakban: Sb.) Ročník 1920, čís. 121. és Sb. Ročník 1920 čís. 123.
  10. A községi választás rendjéről szóló törvény Sb. Ročník 1919 čís. 75.
  11. Česk. statis. Sv. 1. 11-13. p.
  12. Česk. statis. Sv. 70. 9-10. p.
  13. A nyelvtörvényként emlegetett, az alkotmánylevél 129. §-a alapján kiadott törvény, 122/1920. számmal került be a törvénytárba. Sb. Ročník 1920. čís. 122.
  14. Česk. statis. Sv. 104. II. 38.
  15. Československá vlastivěda. Díl 5. Stát. Praha, 1931, 441-442. p.
  16. Česk. statis. Sv. 1. 17. p.
  17. Bethlen István miniszterelnök 1930-ban a New York Times riporterének arra a kérdésére, milyen terjedelmű határkiigazítással elégedne meg, a következőt válaszolta. "Mi, a magyar nemzetiséghez tartozó testvéreinket akarjuk visszanyerni és népszavazásra törekszünk, mely megállapítja, vajjon bizonyos más nemzetiségűek is vissza akarnak-e térni hozzánk, igen, vagy nem. Én magam azt hiszem, hogy Csehszlovákia szlovák lakossága gazdasági okokból talán arra az elhatározásra jutna, hogy mellettünk döntsön. De ha szabad választással a visszatérés ellen foglalnak állást, úgy abba bele kell nyugodnunk." Idézi a Prágai Magyar Hírlap (a továbbiakban: PMH) 1930. november 19. 3. p.
  18. A szlovák és ruszin autonómista mozgalom anyagi támogatásáról lásd Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyagi támogatása a két világháború között. Regio, 2000. 3. sz. 133-178. p.
  19. Az 1930-as népszámlálás alkalmával már külön kimutatták a cseh nemzetiségűeket is Szlovákiában. Számuk 120 926 volt, a legtöbben a nagyvárosokban települtek le, Pozsonyban 25 177, Kassán 11 131 cseh, elsősorban hivatalnok, tanár, katona, rendőr stb. lakott. Zprávy ątátneho úradu ątatistického republiky Československej. Ročník XIV (1933). Číslo 195.
  20. Česk. statis. Sv. 9. I. 41-42. p.
  21. Česk. statis. Sv. 98. 35. p.
  22. A Csehszlovákiához csatolt területekről Magyarországra érkező menekültek száma a következőképpen alakult az első években: 1918-ban 12 373, 1919-ben 57 783, 1920-ban 31 606, 1921-ben 1722 személy. Dr. Petrichevich Horváth Emil: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négyévi működéséről. Budapest, 1924, 37. p.
  23. Ezek területe nem minden esetben volt azonos a bírósági járásokéval, amelyekben a kisebbségek arányához a nyelvhasználati jogokat kötötték. Dolgozatomban a továbbiakban a járás fogalom alatt minden esetben a politikai járást kell érteni.
  24. Popély Gyula: Népfogyatkozás. 62. p.
  25. Česk. statis. Sv. 116. II. 36-39. p.
  26. Česk. statis. Sv. 9. I. 142-145. p.
  27. Machnyik Andor: Csallóköz. Tanulmány a honismeret, az agrár- és a szociálpolitika köréből. Pozsony 19932. 43-44. p.
  28. Česk. statis. Sv. 22. II. 192-193. p.
  29. Česk. statis. Sv. 22. II. 188-189. p.
  30. Česk. statis. Sv. 116. II. 36-41. p.
  31. "Megtartottuk összes tanítóinkat, tanárainkat, amennyire lehetett rábírtunk minden állami és közigazgatási tisztviselőnket, hogy maradjon meg az állásában, mert minden egyes helyért kár, amit átengedünk. És ezt annyira sikerült keresztülvinnünk, hogy pl. a késmárki járásban mint egyetlenegyben a Felvidéken ma is a régi főszolgabíró és a legtöbb községben a régi jegyző van hivatalban" - vázolja a szepességi zipzerek (németek) által követett taktikát egy 1928-ban készült visszaemlékezés. Magyar Országos Levéltár, Politikai Osztály rezervált iratai K 64. (A továbbiakban: MOL, K 64). 27. csomó, 7. tétel, f. 73-88.
  32. Česk. statis. Sv. 22. II. 192-193. p.
  33. Česk. statis. Sv. 22. II. 176-177. p.
  34. Česk. statis. Sv. 9. I. 41-42. p.
  35. Česk. statis. Sv. 22. II. 188-189. p.
  36. Česk. statis. Sv. 116. II. 36-39. p.
  37. A földreformmal kapcsolatos legfontosabb törvények Sb. Ročník 1919 čís. 215., Sb. Ročník 1920 čís. 81., čís. 329., čís. 330.
  38. Statistická ročenka republiky československé. Praha, 1936, 49-50. p.
  39. Machnyik Andor: I. m. 16. p.
  40. Vadkerty Katalin: Utószó. In: Machnyik Andor: I. m. 208. p.
  41. Machnyik Andor: I. m. 19-20. p.
  42. Vadkerty Katalin: Utószó. In: Machnyik Andor: I. m. 208-209. p.
  43. Statistická ročenka republiky československé. Praha, 1936, 49-50. p.
  44. Machnyik Andor: I. m. 189-190. p.
  45. ".csallóközi falvaink viszonyait ismerve nyugodtan kijelenthetjük, hogy csak az itt-ott még valamilyen nagyobb földbirtokkal rendelkező egyes falvak kivételével az egész Csallóközben a legnagyobb munkanélküliség uralkodik. Ez a szegény munkanélküli népréteg a hosszú esztendő folyamán legfeljebb a 2-3 hétig tartó aratási és cséplési munkák alatt biztosíthatja egypár métermázsa gabonakeresetét, melynek nagyrészével az évközben tett adósságait törleszti, csak a maradék szolgál néhány hónapon át kenyerül a szegény éhező, de azért mindinkább szaporodó munkástömegnek." Machnyik Andor: I. m. 185-186. p.
  46. Machnyik Andor: I. m. 102. p. - Gúta községben, ahol a lakosság száma 1910 és 1938 között 8906-ról 12 160-ra nőtt, a 10 katasztrális holdnál kisebb birtokok száma 646-ról 1119-re emelkedett. - Angyal Béla: Gúta a népszámlálások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig.
  47. Česk. statis. Sv. 37. III. 3-4. p. és Gyurgyík László: A csehszlovákiai magyarság felekezeti megoszlásának alakulása 1921 és 1991 között. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2000. 3. sz. 55-65. p.
  48. Česk. statis. Sv. 37. III. 3-4. p.
  49. Česk. statis. Sv. 37. III. 61. p.
  50. Statistická příručka republiky Československé IV. V Praze, 1932, 356. p.
  51. Satistická ročenka republiky Československé. Praha, 1938, 247., 256. p.
  52. Statistická příručka republiky Československé IV. V Praze, 1932, 351. p.
  53. Satistická ročenka republiky Československé. Praha, 1938, 247. p.
  54. Popély Gyula: Ellenszélben. 70-73. p. - Angyal Béla: Magyar szervezetek és mozgalmak Csehszlovákiában 1918-1921. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2000. 1. sz. 3-28. p. és 2000. 2. sz. 65-84. p. - Lipták, Ąubomír (szerk.): Politické strany na Slovensku 1860-1989. Bratislava, 1992, 150-158. p.
  55. Popély Gyula: Ellenszélben. 71-73. p. - Lipták, Ąubomír (szerk.): I. m. 158-159. p.
  56. Tíz évvel később Szüllő Géza, az OKP elnöke egy, a magyar kormánykörök számára írt levelében a következőképpen értékelte a kialakult helyzetet (természetesen keresztényszocialista szemszögből): "A keresztényszocialista párt meg volt az államfordulat előtt Szlovenszkon. Itt nyugaton beszervezte azt Giesswein győri kanonok, keleten pedig Fischer-Colbrie püspök. Amikor az államfordulat beállta után kitűzték az országgyűlési választást, ebben a két keretben helyezkedett el a magyarság és a németeknek és tótoknak az a része, amely a cseh uralommal nem volt megelégedve. Már akkor ügyeskedett Hodzsa és megcsinált egy kisgazda és iparos pártot, amelynek vezetői Mohácsy, Füssy és Lukovics: ügyvéd, kisgazda és iparos voltak. (Nem bizonyított, hogy a kisgazdapárt megalakításában a Hodľa-féle agrárpárt is részt vett volna - A. B.) Keleten pedig egy olyan quasi Szabó István féle kisgazda alakulatot csinált Szent-Ivány József, aki Károlyi híve volt... A képviselő-választásnál Szent-Ivány József ki tudta venni Füssyéket Hodzsa kezéből és az első parlamentben Füssy mandátumot is kapott, mint kisgazda. Szent-Ivány József azonban csak úgy kapott mandátumot, hogy a keresztényszocialista pártban jelöltette magát. És ettől kezdve azután, mint a Nibelungeni sorstragédia végighúzódik az a törekvés, hogy melyik párt nyelje el a másikat és ennek a forgatagába kerültem bele én." Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattár, Szüllő hagyaték fond X, X/15 (a továbbiakban: OSZK KT, fond X.).
  57. Az anyagi támogatásról lásd Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. 133-178. p.
  58. Popély Gyula: Ellenszélben. 99-101. p.
  59. Ąubomír Lipták (szerk.): I. m. 171-172. p.
  60. Ez legszembetűnőbb a húszas évek második felében, amikor a két magyar pártközött nagyon megromlik a viszony. A Szepesi Német Párt 1925-ben és 1928-ban is a nemzeti párttal alkot koalíciót a parlamenti és tartományi választásokon.
  61. A helyhatósági választásokról nem állnak rendelkezésemre országos összesítések, csupán a korabeli sajtóanyagra és a kevés számú publikációra lehet támaszkodni. A források szűkös volta ellenére is megállapítható, hogy a magyar vidékeken a lakosság választási magatartása nem tért el jelentősebb mértékben az országos választásokon tapasztalttól. Ugyanazok a pártok és pártszövetségek domináltak a községi önkormányzatokban, amelyek a parlamenti választások során megszerezték a szavazatok jelentős részét.
  62. Az említetteken kívül választásokat rendeztek még a járási testületekbe 1923-ban, 1928-ban és 1935-ben. A járási választásokat mindig együtt tartották más, helyhatósági vagy tartományi választással, és azokhoz hasonló eredményeket hoztak minden alkalommal.
  63. Az egyik a Magyar Nemzeti Párt néven indult lista volt a kassai választókerületben, amelyre 4214 szavazatot adtak le. Ez azonban nem tévesztendő össze a kisgazdapártból 1925-ben létrejött Magyar Nemzeti Párttal. A másik az Egyesült Zsidó Pártok listája volt, amely az egész országban szerzett 45 217 szavazatot, de mégsem kapott mandátumot, mivel egyetlen választókerületben sem érte el a választási számot, sem a 20 ezer szavazatot.
  64. Az adatok forrásai Česk. statis. Sv. 1. és Volby 1925. A táblázatban a szociáldemokraták rovatban szerepel a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt és a Magyar és Német Szociáldemokrata Párt összesített eredménye.
  65. Az 1920-ban rendezett parlamenti választásokkal kapcsolatos adatok forrása a Česk. statis. Sv. 1.
  66. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 166-167. p.
  67. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 133-150.
  68. Popély Gyula: Ellenszélben. 106-107. p. - Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169. p.
  69. A választási eredmények forrása: Volby 1925. A Nyitra megyei választási eredményeket a választási bíróság megsemmisítette, és 1924 áprilisában új választásokat tartottak. A táblázatban Nyitra esetében az 1923-ban elért eredmények szerepelnek.
  70. A centralista pártok rovatban szerepelnek a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt, a Köztársasági Agrárpárt, a Csehszlovák Szocialista Párt, a Csehszlovák Nemzeti Demokrata Párt és a Csehszlovák Néppárt eredményei. A szlovák pártok rovat a Szlovák Néppárt és a Szlovák Nemzeti Párt választási eredményeit foglalja össze.
  71. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169. p.
  72. Angyal Béla: Gúta a népszámlálások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig.
  73. Statistická příručka republiky Československé II. V Prahe, 1925, 349. p.
  74. A ruszin párt anyagi támogatásáról lásd Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. 133-178. p.
  75. Idézi a PMH, 1924. március 18. 2. p.
  76. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169-170. p. - Popély Gyula: Ellenszélben. 176-177. p.
  77. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 158-166. p. - Popély Gyula: Ellenszélben. 181-182. p.
  78. Lásd pl. A felelősség kérdése az országos keresztényszocialista párt és a magyar kisgazdapárt között meghiúsult megegyezés körül c. cikket. PMH, 1925. november 14. 4. p.
  79. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169. p.
  80. A választási eredmények forrása: Volby 1925. A centralista pártok rovatban szerepelnek a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt, a Köztársasági Agrárpárt, Csehszlovák Szocialista Párt, a Csehszlovák Nemzeti Demokrata Párt és a Csehszlovák Néppárt eredményei. A szlovák pártok közé soroltam a Szlovák Néppártot és a Szlovák Nemzeti Pártot. A választásokon csekély eredményt elért pártok között az egyéb rovatban szerepelnek a nyugat-szlovákiai keresztényszocialisták és az Országos Parasztpárt eredményei is.
  81. A magyarországi anyagi támogatás megvonása okozta a Lelley-csoport bukását, az OKP ugyanakkor külön támogatást kapott a választásokra. Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. 162. p.
  82. Československá vlastivěda. Díl 5. Stát. Praha, 1931, 465-466. p.
  83. Česk. statis. 70. 24. p.
  84. Angyal Béla: Gúta a népszámlásások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig.
  85. Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. 162. p.
  86. Szüllő Géza egy, a magyar kormánykörök számára 1927-ben készített feljegyzésben így ír: "A választások után most csend van a magyarság két pártja között, azonban nincsen csend a politikában és valószínű, hogy új parlamenti választások lesznek. Ezért már előre el kell készülni arra, hogy valamiképpen megteremtessék az a lehetőség, hogy itt végre is ne egymás ellen, de egymással menjen a két párt. Az egyszer bizonyos, hogy Szent-Ivány politikai koncepciója először nem volt koncepció, de másodszor megbukott. Sehol a világon egy megbukott politikát nem honoráltak, csak épen Budapesten." OSZK KT, fond X. X/18.
  87. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 171. p.
  88. Az adatok forrása: Česk. statis. Sv. 60. Kárpátalja esetében az Autonóm Földműves Szövetség eredménye az egyéb rovatban szerepel.
  89. Tuka Béla szerepéről lásd Kramer, Juraj: Iredenta a separatizmus v slovenskej politike. Bratislava, 1957 és Angyal Béla: Magyar szervezetek és mozgalmak.... 16-17. p.
  90. Az adatok forrása: Česk. statis. Sv. 70.
  91. Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. 155-156. p.
  92. A adatok forrása: Česk. statis. Sv. 134. A szlovák pártok rovatban az Autonómista Blokk eredménye szerepel.
  93. A Szudétanémet Párt szlovákiai szervezete a Karpathendeutche Partei volt, amely a választások előtt szintén Henleint, a szudétanémetek vezérét választotta elnökéül. A parlamenti választásokon Szlovákiában a két szervezet közös listával indult. Egy korabeli beszámoló alapján az együttműködésük lényege volt, hogy ".a szudétanémet képviselők gyakori látogatásával igyekeznek a felvidéki németséget annak tudatára ébreszteni, hogy helyük nem a magyar ellenzéki párt és a Zipser Deutche Partei oldalán, hanem a szudétanémetséggel közös táborban van". A pozsonyi magyar konzulátus politikai helyzetjelentése. MOL K64. 70. csomó, 7. tétel. 219/res/1937. Kelt: 1937. március 31.
  94. Erről tanúskodik többek között Esterházy Jánosnak a magyar Külügyminisztériumba küldött jelentése: "Március 6.-án Tahy államtitkár úrtól vett utasítás értelmében ugyancsak március 7.-én 8.-án és 9.-én a keresztényszocialista párt vezető tényezőivel közöltem azt, hogy a két magyar pártnak feltétlenül egybe kell olvadnia. Nehezen, de mégis sikerült ezt az álláspontot elfogadtatnom a pártvezetőséggel, úgy hogy március 10.-én kimondották a magyar nemzeti párttal való egyesülést." MOL K64. 66. csomó, 7. tétel. 211/res/1936. Kelt: 1936. március 19.
  95. Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 213-218. p.
  96. PMH, 1938. február 13. 4. p.
  97. Erre egy példa: A gútai csendőrparancsnok 1937 nyarán arról tudósít, hogy az Egyesült Magyar Párt 27 új tagot szerzett a munkások köréből. Mivel az új tagok vagyontalanok, a párt vezetői kifizették helyettük az egész évi tagdíjat. A párt vezetői arról is gondoskodnak, hogy a támogatóik a különböző napszámos munkákon, építkezéseken elhelyezkedjenek, különösen a közeli szivattyúállomás építésén, csatornaásáson stb. ©tátny okresný archív Komárno (a továbbiakban: ©OKA KN), fond OÚ KN, 411/1937 prez.
  98. ©OKA KN, fond OÚ KN, 721/1938 prez.
  99. PMH, 1938. június 5. 1. p.
  100. Az adatok forrásai: Ölvedi János: Magyar kisebbség Csehszlovákiában. Magyar Szemle, 1938. július, 279-286. p. - Mácza Mihály: I. m. 105. p. - Fogarassy László: I. m. 125. p. - Angyal Béla: Gúta a népszámlásások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig.
  101. A pozsonyi magyar konzulátus politikai helyzetjelentése. MOL K64. 70. csomó, 7. tétel. 219/res/1937. Kelt: 1937. március 31.
  102. Uo.
  103. Uo.
  104. Uo. A pozsonyi konzul állítását igazolja az, hogy Komáromban a legszervezettebb szakszervezeti hajógyári munkásság volt a szociáldemokraták központja. Mácza Mihály: I. m.
  105. "A fiatalság kezd éppen a Henlein-párti agitáció következtében tudatára ébredni, hogy ők már nem németül beszélő magyarok, de igenis a nagy német népközösség tagjai, akiknek ma inkább van politikai célidentitásuk a Kárpátokon túl élő szudétanémetséggel, mint a felvidéki magyarsággal." A pozsonyi magyar konzulátus politikai helyzetjelentése. MOL K64. 70. csomó, 7. tétel. 219/res/1937. Kelt: 1937. március 31.
  106. Szvatkó Pál: A Szlovenszkó magyar középosztály. Magyar Szemle, 1934. május, 79-89.