1989. november 18-án az ország forradalmi mozgalmai
közt a szlovákiai magyarok sajátos tényezőként jelentek meg. Az
azonnali saját fellépés oka, valamint jellege a szlovákiai magyar
társadalom több specifikumából eredt, mint ahogy a forradalom
szlovákiai magyar programdokumentumainak számos célkitűzése is. A
szlovákiai magyar társadalom rétegszerkezete a politikai szociológia
perspektívájából nézve számos elemében illeszkedett az ország
egészében uralkodó állapotokhoz, ám e rétegszerkezetnek voltak olyan
sajátosságai is, amelyek megjelennek mind a forradalom, mind az azt
követő időszak során. Ugyanez mondható el a szlovákiai magyarság
egyes rétegeinek és csoportjainak politikai szocializációjáról,
politikai kultúrájáról is. Ennek eredményeképpen számos jelentős
sajátosság jelenik meg a forradalom programdokumentumaiban, valamint
a forradalmat követően megalakuló, illetve átalakuló szervezetek
programjaiban is. Ugyanakkor mind az ország egésze, mind pedig a
szlovákiai magyarok politikai rétegszerkezete, illetve annak egyes
elemei, továbbá politikai kultúrája és annak egyes elemei több
fontos hasonlósággal, valamint számos lényeges sajátossággal bírtak
a környező kommunista országokkal összehasonlítva is. Ezek szintén
előbukkannak a forradalom alatt és azt követően. Ezeket kívánja
felvázolni az alábbi írás, a forradalom napjaival bezárva. A
forradalom utáni időszakkal viszont nem foglalkozik, legfeljebb
utalásszerűen jelzi annak egyik-másik elemét.
Az
örökség
A politikai rendszer hierarchiájának
szempontjából vizsgálva a szlovákiai magyarság kommunista elitje és
annak hierarchiája - az országrész, tehát Dél-Szlovákia magyarlakta
területeinek specifikumaival együtt - illeszkedett az ország
politikai rendszeréhez. Csehszlovákia politikai vezetése az 1989
novembere előtti gorbacsovi időszakban a gorbacsovizmus
reformszándékainak szlovákiai elkerülésére törekedett, mint
ismeretes, sikerrel. A Csehszlovákiában s kiváltképp Szlovákiában
megkövesedett késő brezsnyevista rendszernek megvolt a szlovákiai
magyar változata is. Ennek "osztálytérképe"(1) némiképpen eltért az
országos átlagtól. A bürokratikus redisztributív szektor legfelsőbb
szintjén lévő nómenklatúra rétegében a szlovákiai magyarok az
országos átlag alatt voltak jelen mind számukban, mind a betöltött
pozícióik súlyában, mind pedig csoportbefolyásban. Szövetségi
szinten mind a kommunista párt, mind az állam legfelsőbb szerveiben
és intézményeiben csak esetenként, elvétve fordult elő magyar.
Szlovákiában voltak magyarok e szervekben és intézményekben, ám nem
a legfontosabb hatalmi pozíciókban. Rendszeres együttműködésre épülő
csoportbefolyásukról viszont aligha lehet szó, együttműködésük
legfeljebb esetleges volt. Hatalmi helyzetük ugyanis nem egymástól
függött, hanem a szlovák többségű párt- és állami szervektől.
A bürokrata középosztály vonatkozásában már
valamivel jobb volt a helyzet. A kerületek szintjén ugyan hasonló
volt a helyzet az országoshoz, ám a járások és a települések
szintjén általában egy aránylag stabil íratlan kvótarendszer
érvényesült. A legszilárdabb a Dunaszerdahelyi járásban volt a
magyar funkcionáriusok helyzete, itt a legfelsőbb párt- és állami
tisztségeket magyarok töltötték be, s a járás települései túlnyomó
többségének élén magyarok álltak, s ami nem kevésbé fontos, a
legfontosabb települések élén is. A többi járásban már megosztódtak
a tisztségek a magyarok és a szlovákok között, beleértve a másik
magyar többségű járást, a komáromit is.
A szlovákiai magyar kommunista vezető réteg körében
az ország egészéhez hasonlóan a nyolcvanas évekre nem alakulhatott
ki egy, a magyarországihoz, illetve részben a lengyelországihoz
hasonló, esetenként nyugati műveltséggel is rendelkező, a rendszer
modernizálására törekvő reformkommunista irányzat. Sőt, a magyar és
a lengyel példa negatív példának számított a rendszer elitje
körében, s az 1968-as kísérlet elfojtása a szlovákiai magyar
kommunisták körében is legitimációs elemként szerepelt a párton
belül. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy akadt néhány magyar
tisztségviselő, aki védeni próbálta azokat a főként értelmiségi
beosztottjait, akik ebbenabban túllépték a Husák-rendszer szűk
ideológiai korlátait.
A magyar kommunisták körében a szlovák kommunista
elithez hasonló, a késő brezsnyevizmus nacionalista legitimációjára
törekvő irányzat sem alakult, és nem is alakulhatott ki, ugyanis az
jelentős részben éppen a szlovákiai magyarok ellen irányult.
A politikai örökség következő rétege a kommunista
titkosrendőrség forradalom után publikált tagnyilvántartásából
ismerhető.(2) Ebből kiderült, hogy a diktatúrának a szlovákiai
magyarság körében is volt a nemzeti kisebbség közéletének minden
fontos területét behálózó, magyarokból álló ügynökhálózata. Ez a
réteg, illetve e réteg számos tagja mind a forradalmat megelőzően,
mind pedig azt követően aktívan részt vesz a szlovákiai magyarság
politikai életében. Azokban a járásokban és azokon a
településeken, ahol jelentős számban élnek magyarok, a járási szintű
államigazgatás hivatalaiban, a járási nemzeti bizottságokban,
illetve városi és községi hivatalokban is vannak magyar
nemzetiségűek. Ugyanez vonatkozik a hatáskörükbe tartozó kulturális,
esetleg gazdasági intézményekre, a regionális sajtóra stb. Ez a
rendszer politikáját realizáló réteg jelentős része persze nem
tartozik a káderállományba, csak egyszerű hivatalnokok, de a
magasabb pozíciókban ülők jelentős személyes hatalommal is bírnak,
és részesednek a rendszer előnyeiből is. Mindez kevésbé érvényes a
kerületi hivatalokra, a kerületi nemzeti bizottságokra. Ezekben csak
elvétve voltak magyar állami hivatalnokok. Mindez persze hatással
volt a kerületi hivatalok befolyási övezetébe tartozó egyéb
intézmények vezető rétegére is.
A szlovákiai magyarság kulturális intézményeiben és
sajtójában dolgozó réteg szintén nem volt egységes a hatalmi
rendszer szempontjából vizsgálva. Számos, a rendszerrel különféle
szinten összefonódó tisztségviselő dolgozott ezekben, hiszen az
ideológiai kontroll itt volt a legerősebb, de rendszeresen akadtak
különféle, a Husák-rendszertől eltérő egyéb alternatívákban
gondolkodók, javarészt az itteni értelmiségiek között. Valamint
persze voltak egyszerű, különösebb hatalommal nem rendelkező
alkalmazottak. Ugyanakkor ezek az intézményi struktúrák
potenciálisan nagy befolyással bírtak, s ez meg is jelenik a
forradalom utáni időszakban.
A kommunista rendszer úgynevezett technokráciájának
vonatkozásában a magyarlakta vidékeken elsősorban mezőgazdasági
technokráciáról beszélhetünk. A magyar mezőgazdasági lobby országos
szinten is jelentősnek mondható, amely rendszerint a kormány
szintjén is megjelent egy miniszterhelyettesi poszt erejéig a
mezőgazdasági minisztériumban. Jelentősebb ipari vállalatokat csak
kis számban telepítettek Dél-Szlovákiába, s azok vezetői
nemzetiségileg általában kevertek voltak, sőt gyakran tisztán
szlovákokból állt a vezetőség. Ugyanakkor a magyar többségű
települések kisebb üzemeit általában magyar management vezette. Mind
a mezőgazdasági, mind pedig az ipari management egy része az ország
egészének szabályaihoz illeszkedve tagja volt a kommunista pártnak,
és különféle helyi oligarchiákat alkotott. Sőt akadtak köztük
nagyobb befolyással rendelkezők is. Mások persze elsődlegesen
szakértelmükkel kerültek a managementbe, nem pedig politikai
befolyásukkal.
A magyarországi és lengyelországi állapotoktól
eltérően magánvállalkozást szinte teljesen lehetetlenné tette a késő
brezsnyevista csehszlovákiai rendszer, így jelentős magánvállalkozói
réteg sem alakulhatott ki a nyolcvanas évek végére. Ugyanakkor
Szlovákia egyes magyarlakta vidékein megjelent egy részmunkaidős
önfoglalkoztató réteg. Ez a réteg azonban a szlovákiai körülmények
közt szinte kizárólag csak háztájival, főként kertészkedéssel
foglakozott. Sem kiterjedtebb mezőgazdasági, sem pedig ipari jellegű
magánvállalkozást nem tett lehetővé a rendszer, de kézművességgel is
csak esetenként, illetve feketén lehetett magánvállalkozásszerűen
foglalkozni. Az említett réteghez tartozók elsősorban primőr
zöldségtermesztésből, úgynevezett fóliázásból szerezték
jövedelmüket, de jelentősnek nevezhető a gyümölcstermesztés is.
Kisebb súlyú volt az állattenyésztés, elsősorban kisállattenyésztés
folyt. A felvevő az állam volt, csak neki volt joga a forgalmazásra,
ugyanakkor az egyéni megegyezésekre, tehát a korrupcióra épülő
fekete forgalmazás sem volt ritkaság. Ugyanez érvényesült az állami
felvevőközpontokban zajló minőség meghatározásánál is, melytől az ár
függött. Ám mindezen korlátok ellenére ebben a rétegben
megindulhatott egy korlátozott tőkefelhalmozás mind a pénztőke, mind
pedig a szellemi és kapcsolati tőke tekintetében. Persze ez utóbbi
gyakran a korrupció kapcsolati csatornáit és szokásait jelentette.
A szlovákiai magyarság körében a nyolcvanas években
formálódásnak indul az úgynevezett szürkezóna, tehát azok köre, akik
megpróbálnak a rendszer ideológiai korlátaitól függetlenül
nyilvánosságot szerezni anélkül, hogy a politikai rendszer deklarált
megváltoztatására törekednének. Ám Szlovákiában velük szemben
határozottan fellép a rendszer, mégpedig a magyar kommunista
funkcionáriusok révén. A legismertebb s legnagyobb visszhangot
kiváltó eset a nyolcvanas évek elején az akkori fiatal magyar
írógenerációt tömörítő szervezet, az Iródia felszámolása volt.
Jóllehet az Iródia mint szervezet nem fogalmazott meg semmiféle
közvetlen politikai természetű rendszerkritikát, ám az ott tömörülők
nonkonformizmusa, tehetsége, rendezvényeik növekvő népszerűsége és
visszhangja, valamint az a sikeres stratégia, hogy az állami
szabályozás hézagait felismerve sikerült folyóiratot
megjelentetniük, a szlovákiai rendszernek már sok volt. Arról nem is
beszélve, hogy az írók mintájára a fiatal szlovákiai magyar
képzőművészek is önálló szervezet létrehozásába kezdtek. Ugyanakkor
a nyolcvanas évek szlovákiai késő brezsnyevizmusa már nem képes az e
szervezetben kialakult értékrend hordozóinak teljes izolálására,
kapcsolataik maradéktalan felszámolására. E csoport számos tagja
vesz majd részt a forradalom szlovákiai kirobbantásában. A rendszer
nem kevésbé szigorúan lépett fel más hasonló kísérletek ellen.
Megfenyegette, sőt esetenként tevékenységének feladására
kényszerítette több sikeres művelődési klub vezetőjét, irodalmi
színpadok nonkonformnak ítélt rendezőit, koreográfusokat.
Határozottan figyelmeztette, sőt esetenként megfenyegette a
tűréshatárt megsértő újságírókat, sőt egy-egy kritikusabb hangvételű
cikk íróját is. Ellenőrizni igyekezett a terjedő ifjúsági és
művelődési táborokat. A művelődési táborok, illetve a művelődési
klubok Szlovákián belül magyar sajátosságot jelentettek. Ugyanakkor
minden ellenőrzési kísérlet ellenére éppen ezeken a csatornákon
keresztül jutott el közvetlenül a magyarországi szürkezóna számos
eredménye a szlovákiai magyarok egy rétegéhez. Ugyanakkor a
szlovákiai magyar szürkezónából szinte teljesen hiányzott a
rendszerkritikus környezetvédelmi mozgalom. Ezen csak a
bős-nagymarosi vízi erőmű módosít némiképp.
A szlovákiai magyar szürkezóna azonban a
szlovákiaihoz hasonlóan szinte teljesen nélkülözött egy nagyon
fontos elemet, amely a magyarországi és a lengyelországi
szürkezónának igazán súlyának jelentős részét adta, nevezetesen a
társadalomtudományosságot.
A szlovákiai magyar demokratikus ellenzék, tehát az
olyan csoport, amelyik a totalitárius diktatúra megdöntésére tört,
és a polgári demokráciát programszerűen céljának tekintette, a
nyolcvanas években a kialakulás stádiumában volt. A korábbi
illegális szerveződésű nemzetiségi jogvédő irányvonalon túl ekkor
alakul ki az a csoportos szándék, majd alakulnak ki az e szándékot
megtestesítő kapcsolatok és szerveződések, amelyek már a rendszer
alapösszefüggéseit kívánják megérteni a korszak tudományosságának
szintjén. Ez a tanulási folyamat főként magyarországi ellenzéki
segítséggel folyt. Eleinte az akkor már működő magyarországi
repülőegyetemnek, avagy szabadegyetemnek nevezett
előadássorozatokon, majd speciálisan a magyarországi demokratikus
ellenzék által szlovákiai magyar fiatalok számára szervezett
előadásokon és szemináriumokon.
Ezeken ismerkedtek meg a résztvevők a kommunista
diktatúra szakmai kritikájával, vagyis a rendszernek a hivatalos
ideológiától eltérő tényleges működési elveivel, a ciklikusan
visszatérő gazdasági válságfolyamataival és a növekedési ciklusok
tényleges forrásaival s azok kevéssé effektív hasznosításának
módjaival, egyenlőségelveinek egyre inkább ellenmondó társadalmi
szerkezetével, politikai rendszerének működési elveivel, a
totalitarizmus elméleti kérdéseivel, a kommunizmus és az egyes
kommunista országok kommunista rendszereinek tényleges
történelmével. Külön foglalkoztak e rendszerek
nemzetiségpolitikájával, beleértve azokat a stratégiákat is,
amelyekkel az egyes kommunista elitek, sőt személyek nacionalista
legitimációt próbáltak teremteni maguk számára a nyolcvanas évek
egyre mélyülő válságának ellensúlyozására. De egész előadássorozatok
elemezték a rendszer megváltoztatásának kísérleteit, az 1956-os
magyarországi forradalmat, az 1968-as csehszlovákiai
reformkísérletet és a lengyelországi megmozdulásokat. Később minden,
az egyes témák iránt behatóbban érdeklődő szlovákiai magyar fiatal
külön konzultánst kapott. Főként ebben a szakaszban ismerkedtek meg
a résztvevők a liberális demokrácia szakirodalmával, tehát a
piacgazdaságot, a polgári társadalmat, az emberi és polgári jogokat,
a politikai pluralizmust, a hatalom megosztását taglaló szakirodalom
egy részével, és persze még számos más kérdés irodalmával is.
Mindehhez járult a magyarországi szamizdatsajtóhoz, valamint
szamizdatirodalomhoz való rendszeres hozzájutás. De ezt a
tapasztalat- és ismeretanyagot bővítették a nyolcvanas évek eleji
lengyelországi utazások, beszélgetések a Szolidaritás és a diákok
mozgalmának több vezetőjével és az onnan kapott szamizdatirodalom. S
persze meg kell említeni az időnként megkapott csehszlovákiai
szamizdatirodalmat is, illetve a Nyugatról behozott és itthon
illegálisan terjesztett ellenzéki sajtótermékeket.
Ám ez a csoport a lengyelországi és magyarországi
szerveződésekhez képest még a nyolcvanas évek második felében is
gyenge volt. A forradalom előtti évben kísérlet történt egy hazai
szabadegyetem-szerű folyamat megindítására egy újabb szlovákiai
magyar diákgeneráció számára, de ez is csak egy aránylag szűk
csoportot érintett, még ha közülük kerül is ki később a forradalom
magyar diákszervezetének több alapítója és vezetője. A forradalmat
megelőző petíciós időszak a szlovákiai magyar demokratikus ellenzék
kiszélesedésének kezdete lehetett volna, ugyanis megfogalmazza a
rendszerváltás igényét, számos alapelvét, és a korábbinál jobban
kiterjeszti a támogatók körét. Ám rendszeresen működő szerveződéssé
a forradalomig már nem vált. Mikorra a különféle ellenzéki
kapcsolatfelvételek után, konspirációs okokból szintén aránylag
kevés személy részvételével megtörténik az első ellenzéki szlovákiai
magyar szervezet megalapítása, kitör a forradalom.
A nyolcvanas évek legnagyobb hiányossága a
szlovákiai magyar ellenzéki nyilvánosság szemszögéből vizsgálva az
volt, hogy szélesebb háttér nélkül nem jöhetett létre a saját
szlovákiai magyar szamizdatsajtó, tehát a szélesebb szabad
nyilvánosság. Nélküle a forradalmat megelőzően nem bontakozhatott ki
cenzúrázatlan, szabad szakmai vita a szlovákiai magyar társadalmon
belül magának a szlovákiai magyar társadalomnak a legfontosabb
kérdéseiről. 1989 előtt így a szélesebb nyilvánosság előtt
fogalmazódott meg a szlovákiai magyar politikai és közélet
kritikája. Azaz szakszerűen nem vitatódott meg, hogy a valóságban a
kommunista diktatúra keretei közt milyen is a szlovákiai magyarok
hatalmi rendszere, gazdasága, társadalmi intézményrendszere,
rétegszerkezete, milyenek az egyes rétegek értékrendjei és
érdekkötöttségei a kommunista diktatúrában. És persze az sem, hogy
milyen legyen mindez a liberális demokrácia keretei közt. Továbbá
hogy mit és miképpen valósíthat meg mindebből saját erejéből is a
kisebbségben élő magyarság; mit jelent a demokrácia értékrendje a
kisebbségi társadalomban, melyek azok az ismeretek,
magatartásformák, szabályok, intézményi formák és társadalmi normák,
amelyek elsajátítása, kialakítása, illetve érvényesítése hatékonnyá
teszi a magyar kisebbség társadalmát a huszadik század végének
demokráciájában, s melyek azok, amelyek nem; az egyes politikai
intézményrendszerek milyen hatással vannak a szlovákiai magyarság
egyes rétegeire és intézményeire, illetve magatartásformáira és
értékrendjére a politikai és társadalmi pluralizmus országos
körülményei közt; milyen politikai stratégiák mi mindent
eredményeznek. Mindezek a kérdések, azaz a rendszerváltás kérdései a
szlovákiai magyarság szélesebb nyilvánossága előtt csak a forradalom
idején és azt követően, tehát magával a rendszerváltással egy
időben, már annak folyamatai és érdekviszonyai közt váltak
nyilvánosan vitatottá. Mellesleg hasonlóan a szlovákiai
állapotokhoz.
A Független Magyar Kezdeményezés megalakításakor
nem forradalmi, hanem ellenzéki szervezetnek készült. Az alapítást
megelőző konspiráció és a politikai rendőrség figyelmének elterelése
Tóth Lajosnak, a magyar klubmozgalom elindítójának születésnapjára
szervezett konferenciával az alapítók az ellenzéki szervezet
zavartalan megalapítását célozták. A közben a prágai tüntetésről
érkezett hír azonban egy csapásra megváltoztatta az új szervezet
helyzetét. Egyszerre kellett törekednie a prágai összecsapás
forradalommá változtatására, a többi forradalmi szervezethez történő
együttműködésre, meghirdetnie a rendszerváltást az egész országban
és Dél-Szlovákiában, és megindítania a vitát az ország és a
szlovákiai magyar társadalom modernizálásáról, és magyar kisebbségi
szervezetként mindezekhez a folyamatokhoz hozzákapcsolnia a nemzeti
kisebbségek jogainak érvényesítését és társadalmi megítélésük
megváltoztatását. Ezek a szándékok jelennek meg a Független Magyar
Kezdeményezés első dokumentumaiban, esetenként egyszerre.
A program
A november 18-án az FMK két első
szóvivőjének, A. Nagy Lászlónak és Tóth Károlynak a nevével gyorsan
kiadott első dokumentum(3) a prágai rendőri fellépés elleni
tiltakozást tartalmazza, valamint a beavatkozás elrendelőinek
felelősségre vonását követeli. A következő dokumentumban(4) a
Független Magyar Kezdeményezés támogatásáról biztosítja a Prágában
megalakult forradalmi mozgalmat, a Polgári Fórumot, és felajánlja
együttműködését. Ugyanakkor a rendszerváltás mellett éppen a
nemzetiségi jogokkal kapcsolatos dialógus megindítását is megcélozva
a szövegben közös célként a demokratikus Csehszlovákia mellett "az
egyéni és kollektív szabadságjogokat tiszteletbentartó jogállam"
szerepel. A következő napon kiadott harmadik nyilatkozatában(5)
felhívja a szlovákiai magyarokat, hogy támogassák a Polgári Fórum és
az FMK részvételével is megalapított Nyilvánosság az Erőszak Ellen
tevékenységét és programját. Ugyanitt a követeléseit is kibővíti. A
politikai foglyok és a letartóztatottak szabadon bocsátásának,
valamint a felelősök felelősségre vonásának követelésén túl a
forradalom negyedik napján demokratikus alkotmányt és szabad
választásokat követel.
A november 23-án kiadott nyilatkozatában(6)
felhívja a közvéleményt, hogy a november 27-re meghirdetett
általános sztrájk sikere érdekében hozzák létre saját
szervezeteiket, és tiltakozzanak a sztrájkellenes kampány ellen.
Ugyanakkor tiltakozik a kommunista hatalom azon kísérletei ellen,
amelyek a forradalommá váló tömegmozgalmat ezekben a napokban
nacionalista öszecsapásokká kívánták változtatni. S egyben követeli
a hitelüket vesztett politikusok és közéleti tisztségviselők
azonnali távozását hivatalukból. Ugyanakkor ebben a kiélezett
helyzetben követeli az azonnali sajtószabadságot és a cenzúra
eltörlését, hiszen a nyilvánosság szabad tájékoztatása volt a
tömegmanipuláció leghatékonyabb ellenszere.
Mindemellett már az FMK alapításakor, november
18-án megkezdődött egy terjedelmesebb programdokumentum
megfogalmazása, amely A Független Magyar Kezdeményezés elvi
nyilatkozata címmel jelent meg november 24-én.(7) A program
készítésekor néhány szabályt be kellett tartaniuk az alkotóknak. Az
egyik a terjedelmi volt, ugyanis a terjesztés végett egy lap két
oldalára rá kellett férnie a szövegnek. A következő stiláris
természetű volt, a szövegnek főként elveket kellett tartalmaznia,
részletesebb kifejtésükre, magyarázatukra nem volt tér. Ugyanakkor
meg kellett benne jelennie az FMK eszmei helyének, a megdöntendő
politikai rendszer rövid kritikájának, az új, demokratikus politikai
rendszer alapelveinek, valamint az FMK társadalomfelfogásából
következően a polgári társadalom alapelveinek. Továbbá a kisebbségi
jogok rendjének, valamint a kisebbségi kérdés megoldásához szükséges
elvi kiindulópontoknak, valamint jeleznie kellett azokat az
alapértékeket, amelyekre a többségi társadalomén túl a kisebbségi
társadalom modernizálása is épülhet. S végül a forradalom
továbblendítéséhez fel kellett sorolnia a rendszerváltás
megindításához szükségesnek tartott konkrét intézkedéseket, valamint
a gyorsan elfogadandó törvényeket. Mindezekkel együtt az alkotók nem
kívánták teljesen leegyszerűsíteni a szöveget. Akkor ugyanis
elveszítette volna felvilágosító küldetésének javát. Ezeket az
eszméket és adott felfogásukat korábbi szabad viták hiányában
javarészt akkor kellett elterjeszteni. Ugyanakkor ezt a
lehetőségekhez képest a legszínvonalasabban kívánták tenni, hiszen
egyébként a leegyszerűsített, jelszavasított szöveg színvonalas vita
megindítására nem alkalmas, legfeljebb a jelszavak indulatos
ütköztetésére. Az ilyen állapot pedig ellentmondott a szerzők
deklarált polgár- és társadalomfelfogásának. Az elvi nyilatkozat
első részében a Független Magyar Kezdeményezés a térség hatalmi
önkénnyel szembeni független és autonóm gondolkodást és magatartást
képviselő törekvések folytatójának nyilvánítja magát. Közvetve
jelezve ezzel, hogy nem a kommunista hatalomba beépülő, illetve
azzal kiegyező eszmeiség folytatójának. Azzal pedig, hogy a
polgárjogi mozgalmak eszmeiségét, demokratikus és szabadelvű
hagyományait tekinti magáénak, jelzi a térség demokratikus
ellenzékéhez tartozását. Külön említi kötődését a Csehszlovákiai
Magyar Kisebbség Jogvédo Bizottságához, itt ugyanis személyi
átfedések is voltak, ugyanakkor annak további működését szükségesnek
tartja, jelezve, hogy a demokrácia keretei közt is szükséges a
jogok, tehát a kisebbségi jogok védelme független szervezetek által.
Rögtön ennek a résznek a végén hangsúlyozza a polgári társadalom
jelentőségét a modern liberális demokráciában, leszögezve, hogy
tagolt autonóm társulási és közösségi formák kialakítását sürgeti,
amelyet tagjai önként vállalnak, választanak, és amelyek érdekeik,
akaratuk kifejezői, valamint védelmük biztosítéka is mindenfajta
manipulációval szemben. A plurális civil társadalom külön
hangsúlyozva az ezt következő részben is megjelenik, célként immár
konkrétabban, a kisebbségekre is vonatkoztatva, a következőképpen:
"a társadalmi önszerveződés és önigazgatás biztosítása a helyi,
regionális, kisebbségi, munkavállalói, vallási és egyéb törekvések,
csoportok, közösségek, mozgalmak számára." Ebben a korábbi elvhez
hasonlóan szintén megjelenik a tagolt társadalom, egyrészt a
társadalom egyes rétegei és csoportjai vonatkozásában, beleértve a
kisebbségeket, másrészt az egyes rétegeken és csoportokon belül is,
tehát a kisebbségek társadalmán belül is.
A politikai rendszer demokratizálását a
többpártrendszerű parlamentáris demokrácia megteremtése, a hatalom
hármas megosztása, a többség hatalmának korlátozása és a kisebbségek
jogainak védelme mellett - az utolsó rész sürgos intézkedései közül
- a pártmonopólium megszüntetése, a sajtószabadságot, az egyesülési
szabadságot, a szabad mozgást, utazást, a lakóhely szabad
megválasztását, a gondolat- és lelkiismereti szabadságot biztosító
törvények megalkotása és tiszteletben tartása jelenti. És
demokratikus választójogi törvényt itt is követel az FMK. Ezeket
egészíti ki néhány társadalmi elemmel, a piacgazdaság
megteremtésének, a szociális biztonság, az egészséges természeti
környezet megteremtésének igényével, valamint az oktatás, a kultúra
és a tudomány ideológiai alávetettségének megszüntetésére irányuló
céljával.
A nemzeti kisebbségi kérdés megoldását az adott
kisebbség társadalmának tagolt, önszerveződő és önigazgató közösségi
formáinak kialakításán túl öt szempontban foglalja össze a
nyilatkozat. Ezek: a demokrácia, amely feltétele a kérdés
megoldásának, azaz a nem demokratikus rendszerek és struktúrák a
kisebbségi kérdést sem oldják meg. De az FMK nem tart minden
demokráciát erre alkalmasnak, csak azokat, amelyekben kialakítják a
tolerancia légkörét a kisebbségekkel, méghozzá a különféle
kisebbségekkel szemben. Továbbá ez effektíve egyenlő állampolgárság,
hazai fogalomhasználattal mindenki államalkotó szerepe, a kisebbségi
állampolgároké is. A nyilatkozat itt már az egyénhez köti a
kisebbségi jogok és társadalmi megbecsülés magadását. A következőben
a kisebbségek kollektív jogai, amelyek a nemzetek és nemzeti
kisebbségek minden egyes tagját megilletik. Ebben a bekezdésben
történik az egyik első kísérlet hazai berkekben a kollektív és
egyéni jogok összeillesztésére. Itt még azon az alapon, hogy nemcsak
nemzeteket, hanem a nemzeti kisebbségeket is megilletik, pontosabban
azok minden tagját, hiszen ha csak az egyikeket, akkor az
állampolgárok jogegyenlőségének elve sérül, amelyet az előző pont is
leszögez az egyenlő állampolgárság vonatkozásában. Tehát ebben a
szövegben, a kérdés toleranciafelfogásból származtatják az effektív
jogegyenlőséget a szerzők, akkori felfogásuk, illetve elméleti
ismereteik alapján. A későbbi szövegekben más felfogás is
megjelenik, valamint az egyéni és kollektív jogok összeillesztésének
elképzelése is továbbfejlődik.
S végül a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer
szükségességét hangsúlyozza a szöveg, melyet elengedhetetlennek
tekint a kisebbségi jogok szavatolásához, még a fenti feltétel,
tehát a toleráns, jogkiterjesztő demokrácia meglétekor is. Emellett
ez a passzus az új szervezet nemzetközi felelősségvállalási
szándékát is jelzi a kérdéskörben.
Már az elvi nyilatkozat elején leszögezi a
Független Magyar Kezdeményezés, hogy tagad minden totalitárius
ideológiát. Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy mind a nacionalista,
mind pedig a sztálinista kollektivista ideológiákat elveti, már a
forradalom elején jelezve, hogy különféle centralizált politikai
rendszerek és struktúrák származhatnak a nemzeti kollektivizmusból
is. Ugyanakkor a sztálinista megfogalmazás nem egészen pontos, ez
feltételezhetően az első forradalmi napok hatását tükrözi.
Az elvi nyilatkozat végén viszont együttműködési
szándékát deklarálja az FMK minden demokratikus gondolkodású személy
és demokratikus hazai és külföldi szervezet irányában.
Az új szervezetnek az alapításakor nem volt
sajtója, és a korábban hiányzó ellenzéki nyilvánosság, valamint az
alapítók többségének fiatal életkora okán közismert személyiségei is
alig. Az akkor kiadott Szabad Kapacitás nevet viselő lap is
ellenzéki sajtóterméknek készült eredetileg, egy forradalmi állapot
tömegigényeit nem volt képes kielégíteni. Ugyanakkor a fenti, a
későbbiekben tovább részletezett célok az ország és a szlovákiai
magyarság rétegszerkezetének és hatalmi rendszerének körülményei
közt számos konfliktust eredményeztek, amelyekbe ilyen feltételek
mellett ment bele az új magyar szervezet.
Ugyanakkor több kérdésben nem volt szervezetileg
sem egészen egyedül a forradalom első napjaiban a magyarok körében
sem. A prágai rendőri erőszak elítéléséhez, valamint az általános
sztrájkfelhíváshoz már november 21-én csatlakoznak a komáromi Magyar
Területi Színház tagjai.(8)
A szabad választásokat, a kommunista párt vezető
szerepének megszüntetését, a hatalom hármas megosztását, a
népképviseletet, valamint a szociális és nacionalista demagógia
elvetését deklarálja a magyar diákok forradalomban akkor már részt
vevő szervezete, a Magyar Diákszövetség november 25-én. Továbbá ez a
szervezet követeli elsőként a forradalomban a tényleges helyi
önkormányzatiság kialakítását.(9)
Jegyzetek
Jegyzetek 1. A magyar rétegszerkezet elemzésének elso
részében részben Szelényi Iván közelítés módját applikálom a
szlovákiai magyar viszonyokra. Lásd Szelényi, Ivan: The Prospects
and Limits of the East European New Class Project: An Autocritical
Reflection on The Intellectuals on the Road to Class Power. Politics
and Society, Vol. 15, No. 2, 1986-87, 103-144.
2. E módszer
mellett Herbert Kitschelt néhány fogalmát is használom. Lásd
Kitschelt, Herbert: The Formation of Party Systems in East Central
Europe. Politics and Society, 1992, 20:7-50.
3. A Független
Magyar Kezdeményezés nyilatkozata. Szabad Kapacitás, 1989. 1. sz. 4.
p.
4. Tisztelt Barátaink! Uo. 3. p.
5. A Független
Magyar Kezdeményezés nyilatkozata. Uo. 3. p.
6. A Független
Magyar Kezdeményezés állásfoglalása a kialakult politikai és
társadalmi helyzetrol. Szabad Kapacitás, 1989. 2. sz. 5.
p.
7. A Független Magyar Kezdeményezés elvi nyilatkozata.
Szabad Kapacitás, 1989. 1. sz. 1. p.
8. Állásfoglalás. Uo. 4.
p.
9. A Magyar Diákszövetség Akcióbizottságának Politikai
Programnyilatkozata. Új Ifjúság, 37. évf. 49. sz. (1989. december
6.) 4. p. |