A belső telepítés meghatározása és irányítása
A belső telepítés a köztársasági elnök 27/1945.
számú dekrétuma szerint olyan, az egész államot érintő, a
nemzetállam megteremtését szolgáló folyamat, amely viszszahelyezi a
szláv elemet a tőle közel ezer esztendeje "elvett területekre". A
korabeli csehszlovák politikai vezetés a belso telepítést
"eroszakmentes, politikai indíttatású, demográfiai változást
eredményezo" folyamatként értelmezte, amely lehetové teszi Szlovákia
déli, magyarlakta járásai elszlovákosítását. Elso lé-pés-ben az
egységes magyar etnikai tömbök feldarabolását tervezték, majd a
lehetőségekhez mérten tovább kívánták csökkenteni a magyarok
létszámát, hiszen a szlovákok megjelenése a színtiszta magyar
etnikai területeken meggyorsíthatja az asszimilációjukat. A belso
telepítés végcélja a többi politikai intézkedésekkel együtt a
szlovákiai magyar etnikum megszüntetése. Belpolitikai akció, amely
várhatóan felkelti a külföld figyelmét is, ezért, ha lehet,
Csehszlovákiából befolyásolni kell ennek külföldi fogadtatását. A
belso telepítés lebonyolítására vonatkozó rendeletek és irányelvek
megfogalmazásakor figyelembe kell venni a külföldi jogi normákat, a
külföld elvárásait, s ezért a valóságban elnemzetleníto folyamatot
következetesen belso migrációnak kell feltüntetni, s a belföldi,
elsosorban a csehországi munka-erohiánnyal kell indokolni.
Az észak-déli irányú belső telepítés szlovákiai
megfogalmazói három célt tuztek ki maguk elé. Az első helyen a
"szlovák nemzeti érdek" szerepel, a másodikon a szlovák
nemzetgazdaság "boldogulásának" a biztosítása, a szlovák nemzet
"gazdagodása", míg a harmadik célkituzés végeredményben az elso
ketto összekapcsolása, amely kimondja, hogy a magyar vagyon
kisajátításával a szláv elemeknek délre való vándorlásával kibovül a
szlovák etnikai terület, s eléri az országhatárt, a Duna vonalát. A
belso telepítés megfogalmazói a megszerzett és szétosztott magyar
vagyonban látták "azt a tartós és szilárd alapot", amely biztosítja
a "volt magyar etnikai területre" betelepített új szlovák társadalom
élet-képességét, azt a gazdasági-politikai hatalmat, amely magába
olvasztja a magyar etnikum esetleg itt maradó töredékeit.(1)
A csehszlovák politikusok a belso telepítés
"grandiózus" tervét - vagyis a németek és a magyarok kitoloncolását
a nemzetközi jóváhagyások reményében - már 1945 tavaszán, a Kassai
Kormányprogram kihirdetését megelozoen megfogalmaz-ták. Elso
lépésben a "németek és a magyarok üresen maradó gazdaságainak, ill.
más jellegu vagyonának hasznosítását" határozták el. A vagyonok
"bené-pesí-tése" ügyében - hivatalosan - elsoként a Szlovák Nemzeti
Tanács 1945. május 25-i ülése határozott. Kezdetben a háborúban
elpusztult falvak lakosságának, ill. a szlovák állam idején
megkezdett nagy stratégiai építkezések, az árvai duzzasztógát és a
leąti katonai gyakorlótér területén lerombolásra kijelölt falvak
lakosságának elhelyezési problémáit akarták megoldani, majd a nagy
állami építkezések és a háborús károk rendezésének a kérdését
összekapcsolták a szlovákiai magyar-kérdés rendezésével, a magyarok
ekkor még csak remélt tömeges kitoloncolásával. A háborúban
elpusztult, ill. jelentos károkat szenvedett északkelet szlovákiai
falvak lakosságának elhelyezése ügyében kezdetben csak a németek
üresen álló házaira, ill. gazdaságaira összpontosítottak, de a
magyargyulölettol átitatott légkörben hamar szóba kerültek a
termékeny déli síkságokon élo magyarok gazdaságai is. A képviselok
közül többen kérték a kolonizálást, s a felvetést követoen egymás
után jelentették be "igényeiket" a magyar gazdaságokra. A
Turócszentmártoni járás 3000, a Késmárki 5000 személy
elszállásolását kérte. Felmerült az üresen álló német gazdaságok
elfoglalása, az 50 hektárnál nagyobb birtokok benépesítése, de a
kérdés rendezését még globálisan sem tudták felvázolni, mert a
nagybirtokokon nem volt elszállásolási lehetoség. Megfogalmazták
viszont a belso telepítés irányát, amely észak-dél, ill.
északkelet-nyugat irányban halad.
A követeléseket és javaslatokat követoen dr. Martin
Kvetko földmuvelésügyi megbízott kijelentette, hogy a felvázolt
hatalmas népmozgás már nem belso migráció - ahogyan ezt többen is
hangoztatták -, hanem belso telepítés, kolonizáció. Véleményét a
Szlovák Nemzeti Tanács tagjai vita nélkül elfogadták, s a
tanácskozás további szakaszában már nem migrációról, hanem belso
telepítésrol, kolonizációról beszéltek. Dr. Kvetko már bizonyos
eredményekrol is beszámolt, mert hivatala 1945. május 25-ig
Szlovákiában 9 áttelepítési - kolonizációs - bizottságot hozott
létre, de ezek hatásköre csak a háborúban legtöbb kárt szenvedett
északkeleti járásokra korlátozódott. A hivatal munkatársai már
kiutaztak a magyarlakta déli járásokba, ahol "felmérik a kolonizáció
lehetoségeit, s elokészítik a betelepítést". A magyarlakta
járások kolonizálását nacionalista demagógiával indokolták.
Kijelentették, hogy a "gyoztesnek" joga van a legyozött németek és
magyarok termékeny gazdaságaira. A vita végso szakaszában a
képviselok a belso telepítést, a németek és a magyarok vagyonának a
kisajátítását problémamentes, egyszeruen megoldható szervezési
kérdésként kezelték. "A németektol megtanultuk - jelentették ki -,
hogyan kell eljárni hasonló esetekben, elegendo volt néhány
teherautó, ezzel elszállították oket, s a kérdést le is zárták."
Ezzel a szlovákiai zsidókérdés "rendezésére" céloztak, jelezve azt,
hogy a faji gyulölet tovább él, csak most nemzetiségi köntösben.
A Szlovák Nemzeti Tanács ülése két problematikus
kérdésben akart dönteni: megszabadulni a magyar kisebbségtol, s
elhelyezni a fedél nélkül maradt szlovák, ill. ruszin lakosságot. A
magyarok kitoloncolásában reménykedo képviselok a kormányprogramban
kihirdetett kollektív bunösségükre hivatkoztak, s szinte
példasze-runek vélték, ha a szláv nemzetállam megteremtését a
"magyar háborús bunösök" tömeges, vagyon nélküli kitoloncolásával
kezdenék el. A belso telepítés egyik alapfeltétele az üresen
álló gazdaság, a beköltözheto ház. Ennek elérésére a képviselok
"gyors fellépést és határozott rendeleteket" vártak, mert néhányuk
szerint "a magyarok kezdenek öntudatosan viselkedni". A
vagyon-szerzés egyik lehetséges módja a háborús bunösök elítélése
volt. Úgy vélték, a hatalomnak elsoként a magyar háborús bunösöket
kell elítélnie, kitoloncolnia, s csak ezt követoen "kell megtölteni
a börtönöket a szlovák árulókkal". A magyar-gyulölettol szinte
egymást túllicitáló képviselokkel a belügyi megbízott, dr. Gustáv
Husák "a magyarkérdés megoldásának nemzetközi feltételeit"
ismertette. A nem-zetközi jogi lehetoségekre hivatkozott, s
kifejtette, hogy a magyarokat két fázisban lehet kitoloncolni az
országból. Az elsoben a szovjet-magyar fegyverszüneti egyez-mény
alapján elmennek azok a magyar állampolgárok, akik az elso bécsi
döntés (1938. november 2.) után költöztek be Csehszlovákiába. A
második szakaszban elmennek a háborús bunösök, ám "a többi magyar
nemzetiségu állampolgárhoz csak azért, mert magyar, de a
lelkiismeretüket nem terheli nemzetellenes, ill. politikai buntény,
nem nyúlhatunk, de nem is akarunk". Beszámolójában felvázolta azt a
"nagyszeru áttelepítési lehetoséget", melyet a csehszlovák kormány
felajánlott Magyarországnak. Egy olyan államközi akcióról van szó,
amely keretében "kicse-réljük a Magyarországon szétszórva élo
szlovákokat" a csehszlovákiai magyarokért. Igaz, hogy ebben az
esetben Csehszlovákia kilép a nemzetközi porondra, mert a
lakosságcsere nem belügy, ezért nemzetközi jóváhagyást igényel, de a
"szlovák szervek olyan lelki nyomást gyakorolnak majd a magyarokra",
hogy azok kénytelenek lesznek elfogadni a javaslatot. Husák
figyelmeztette a képviseloket arra, hogy "a külföld figyeli" a
csehszlovákiai magyarkérdés megoldásának a politikáját, s a
nemzetközi diplomáciában egyre gyakrabban emlegetik a "szlovák
sovinizmust", a szlovák hivatalok magyarellenességét. Ezért ezt a
határokon túl is látható tevé-keny-séget különféle "lelki
nyomásokkal" kell eredményessé tenni. A fohivatalok a belso
telepítést "hazafiúi cselekedetként" értékelték. A kolonisták
kérvényében szinte kivétel nélkül szerepel a következo mondat:
"Mivel nemzethu (roduverný) szlovák vagyok, jogot formálok
földbirtokra a visszatért területeken."(2) A csehszlovák kormány
a belso telepítést "grandiózus etnikai mozgásként" fogta fel.
Eredményességének biztosítékát a központi irányításban látta, melyet
a köztársasági elnök 27/1945. számú dekrétuma biztosított, ezért
elrendelte, hogy a Belügyminisztérium mellett alakuljon meg a
telepítést csehszlovákiai viszonylatban országosan irányító
bizottság. A betelepítés kötelezo folyamatosságát a 28/1945. számú
elnöki dekrétum biztosította.
A több mint hárommilliós németség és a hatszázezres
magyarság által lakott s "a kitelepítésüket követoen üresen maradó"
területek benépesítésével párhuzamosan fokozottan ügyeltek a
biztonságpolitikai feltételek megvalósítására. Ennek megfeleloen a
bizottság ülésein a Belügyminisztérium képviseloje kapott
foszerepet. A kormány a betelepítésben érdekelt fohivatalok mellett
meghívta az Állami Terv- és Statisztikai Hivatal, valamint több
pénzintézet képviselojét. A belügy ellenorzo feladata mellett a
Földmuvelésügyi Minisztérium és a Szlovák Telepítési Hivatal kapott
kiemelt jogköröket. Szlovákiai viszonylatban erre lehet
visszavezetni a Földmuvelésügyi Megbízotti Hivatal és a Szlovák
Telepítési Hivatal közötti kompetenciaharcot, amely végigkísérte a
belso telepítés egész folyamatát. A Szlovák Telepítési Hivatal úgy
vélte, hogy a kitelepített németek és magyarok egész vagyo-nával
való rendelkezés joga - a hivatal jellegénél fogva - ot illeti meg,
s a bete-lepítési övezetben nem volt hajlandó figyelembe venni a
földreformot, illetve a föld-reform végrehajtásával megbízott
földmuvelésügy jogait.
A belso telepítést irányító, Prágában székelo
Központi Betelepítési Bizottságba aNemzetvédelmi, a Mezogazdasági és
a Belkereskedelmi Minisztérium három-három, a Munka- és Szociális
Ügyek, a Pénzügy- és az Igazságügy-minisztérium két-két munkatársát
választották be. A Belügyi Megbízotti Hivatalt dr. Július Viktory és
dr. J. Brychta, a szlovákiai földmuvelésügyet dr. Martin Kvetko és
dr. B. Papaiák képviselte. A kormány javaslatára a bizottság
fotitkára Zdenik Václavek lett. A Központi Betelepítési Bizottság
az elso ülésén a csehországi németek tömeges kiszállításáról
tárgyalt, a szlovákiai németek kitelepítésével pedig az 1945.
december 6-i ülésén foglalkozott. Megközelítoen 15 000 személyrol
volt szó, akiket - Dastych tábornok terve szerint napi ezer fovel
számolva - két hét alatt el lehet távolítani az országból, s a
kiszállításukkal nem veszélyeztetik a csehországi németek
kitelepítését. Az elso üléseken a magyarokról nem tárgyaltak, s
ezzel kiváltották a Szlovák Nemzeti Tanács elégedetlenségét. A
türelmetlen Szlovák Nemzeti Tanács az 1945. december 16-i ülésén
megvitatta a magyarok kitelepítésének a kérdését is. Az volt a
célja, hogy a Csehországban már az év szeptemberében felállított
járási és helyi kitelepítési bizottságok mintájára Szlovákiában is
szervezzenek hasonló bizottságokat.
E törekvések mögött a Szlovák Telepítési Hivatal
állt, hiszen már az év oszén megszervezte a magyarok kitelepítését
irányító és végrehajtó I. osztályát; a II. osztály a külföldi
szlovákok reemigrálását, a III. osztály pedig a belso telepítés
szervezését és irányítását végezte. Ez utóbbi elvárta, hogy a
Központi Betelepítési Bizottság saját munkáját, ill. feladatait
összehangolja a Szlovák Telepítési Hivatal területi hivatalainak a
munkájával, és így segítse a szlovák hivatalokat a problémáik
meg-oldásában. A támogatásért a bizottság szlovák tagjai
felajánlották, hogy ma-gyar mezogazdasági munkásokat küldenek több
morva-sziléziai községbe.(3) A Központi Betelepítési Bizottság
elsodleges feladata a németek és a magyarok kiszállításának
irányítása és ellenorzése volt, ezért a bizottság szlovák tagjai
rendszeresen informálták a cseh tagokat a szlovákiai helyzet
alakulásáról. A bizottság létrehozásának idején a csehszlovák
kormány és a szlovák szervek még abban reménykedtek, hogy a gyoztes
nagyhatalmak engedélyezik a magyarok egyoldalú tömeges kitelepítését
is, ezért egyre következetesebben kérték a magyarok kiszállítását.
Az 1945. november 28-i prágai ülésen felvetették a csehszlovákiai
ma-gyaroknak és a magyarországi szlovákoknak a reciprocitás alapján
történo kicse-rélését, s így a bizottság elé vitték a lakosságcsere
kérdését. Jellemzo, hogy az akció keretében a köztársaságból
kiszállítható magyarok számát alaposan eltúlozták, ugyanis a háborús
bunösök egyoldalúan kiszállítható tömegeivel számoltak. Ennek
eredményeként - terveik szerint - az országban maradó magyarok
létszáma oly mértékben csökken, hogy az itt maradókat minden
nehézség nélkül kis csoportokban széttelepíthetik az ország
területén. Látva a cseh partnerek idegenkedését, a szlovákok úgy
érveltek, hogy "ezek a magyarok voltaképpen szlovák eredetuek", s
könnyen beolvaszthatók. A kérdés rendezését türelmetlenül váró dr.
Ján Eech gyors választ várt, mert "már felkészült a transzportok
indítására". Kérte, hogy "a csehek értsék meg, hogy ez a lehetoség,
vagyis a magyarok eltávolítása Szlovákiából a szlovákok számára
létkérdés". Érveiket a cseh hivatalnokok csak részben fogadták
el, s kategorikusan elutasították "a maradék magyarság csehországi
szétszórását", amit a Pénzügy-minisz-térium "fölösleges kiadásnak"
minosített, de ellenezte a többi fohivatal képviseloje is.
Elutasították azt is, hogy "újabb idegen elem telepedjen le az
országban". A döntést végül azzal az indokkal vetették el, hogy a
nemzetközi határozat értelmében a csehszlovákiai magyarkérdés
megoldását illetoen meg kell várni a Szövetséges Ellenorzo Bizottság
határozatát, ezért nem hozhatnak a belpolitikát érinto
határozatokat. A tárgyalás egyik érdekessége, hogy Martin Kvetko, a
szlovák földmuvelés-ügyi megbízott figyelmeztette a jelenlévoket,
dr. Ján Eechet is, hogy "a magyarok nemzetközi megítélése eltér a
németekétol", s a szövetségeseknek még a németek kitelepítésével
kapcsolatban is vannak feltételeik, és elutasítják "a mindenükbol
kifosztott, rongyos és beteg németek átvételét", s megkövetelik,
hogy az egyoldalúan kitelepítettek is elvihessék az
életfenntartásukhoz szükséges ruhane-muket, bútorokat, élelmiszert
és más apróságokat.
A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény
megkötését követoen egyre jobban eltávolodott egymástól a Központi
Betelepítési Bizottság cseh és szlovák tagjainak célkituzése. A
Szlovák Telepítési Hivatal elnöke szerint a cseh fél nem "értette
meg a szlovákok törekvéseit", fékezte a szlovákok munkáját. 1946
decemberében arra kérte az Megbízottak Tanácsának Elnökségét, hogy
vesse fel a bizottság átszervezésének kérdését, mert "csak
legiszlatív munkát végez", konkrét esetekben semmiben sem segíti a
szlovák szervek munkáját. Tette ezt annak ellenére, hogy a kormány
az 1947. január 10-i ülésen kimondta, hogy a jövoben a reemigrációt
és a belso telepítést a Központi Betelepítési Bizottság fogja
koordinálni. A határozat értelmében Szlovákiában a reemigráció és a
belso telepítés koordinálása, illetve az ezzel kapcsolatos problémák
megoldása a Központi Bete-lepítési Bizottság és a Belügyminisztérium
feladata lesz. A Központi Betelepítési Bizottság új szervezési
rendje szerint a Belügyminisztérium megszervezi az új
Fo-tit-kár-ságot, amely elokészíti az elnökségi üléseket. A
Fotitkárság muködési szabály-zatát a Belügyminisztérium dolgozza ki
s terjeszti jóváhagyásra a kormány elé. A mi-niszterek biztosítják a
Fotitkárságba jelölt munkatársaik számára a koor-dináláshoz
szükséges jogokat. A Fotitkárság tagjai közé kooptálták a szlovák
földmuvelésügyi megbízottat, s ezzel a hivatalban nott a szlovákok
száma. Újból kimondták, hogy ha a Központi Betelepítési Bizottság
elnöke cseh, akkor az alelnöke szlovák, ill. fordítva. A
földmuvelésügyi megbízott továbbra is elégedetlen volt a Központi
Betelepítési Bizottság tevékenységével. Fejetlenséggel,
szlovákellenességgel vádolta a cseh munkatársakat, s foképpen azt
sérelmezte, hogy még ot sem értesítik a földek tulaj-donjogával
kapcsolatos határozataikról.
A Szlovák Nemzeti Tanács az 1947. október 8-i
(12036/1947-eln.) határozatában megállapította, hogy a bizottság nem
teljesíti a küldetését, nem koordinálja a prágai és a pozsonyi
telepítési hivatalok tevékenységét. A bizottság "a kijelölt
hivatalok képviseloinek közössége, amelyben a politikát egyedül a
Szlovák Nemzeti Tanács küldötte képviseli". Ezért arra kéri a
kormányt, úgy szervezze át a bizottságot, hogy az képes legyen
irányítani a telepítést a köztársaság egész
területén.(4) Szlovákiában 1945. október 3-án került sor a belso
telepítést érinto elso egyezséggel végzodo tárgyalásra. A
köztársasági elnök 27/1945. számú dekrétuma értelmében a telepítési
hivatalok kötelesek voltak együttmuködési szerzodést kötni a
földmuvelésüggyel. A Szlovák Telepítési Hivatal az említett napon
írta alá a "belso telepítés nemzeti jellegét", a mezogazdaság
üzemképességét biztosító szerzodést, amelyet a Szlovák Telepítési
Hivatal nevében az elnök, dr. Ján Eech, a III. osztály vezetoje A.
Iurjaeka, valamint dr. F. Vaąeeka, a Földmuvelésügyi Megbízotti
Hivatal nevében dr. F. Foltín, dr. M. Semian és V. Luean, a belügy
részérol a közbiztonsági osztály vezetoje, N. Sekera írt alá.
Munkájukat a belügyi szervek felügyelték. Az ülés résztvevoi
határozatban mondták ki, hogy a belso telepítés következetes
megvalósítása érdekében "kategorizálják a nem szláv lakosságot", a
németeket és a magyarokat. Az a) csoportba sorolják a Csehszlovák
Köztársaság ellenségeit, a felforgató, a köztársaság szétverésében
aktívan részes személyeket; a b) csoportba kerülnek a soviniszta,
feudális neveltetésük alapján "imperialista és elnyomó"
tulajdonságokkal rendelkezok akkor is, ha nem vettek részt a
köztársaság szétverésében. A c) csoportba az antifasiszták kerültek,
ill. a köztársaságért aktívan harcolók. Egyúttal meghatározták az
egyes hivatalok kötelességeit is. A Szlovák Telepítési Hivatal
például azt a feladatot kapta, hogy a b) csoport tagjait
Dél-Szlovákia kijelölt községeibe összpontosítsa.
A bizottság 1946. évi munkájáról nem maradt
feljegyzés, de a Szlovák Nemzeti Tanács 1946. november 28-án saját
betelepítési bizottságot létesített, s megválasztotta a bizottság
tisztségviseloit. Az elnöklo J. Myjavec felkérte a Cseh-szlovák
Áttelepítési Bizottság elnökét, Daniel Okálit, valamint a Szlovák
Telepítési Hivatal elnökét, dr. Ján Eechet, hogy dolgoztassák ki a
csehszlovákiai magyar-kérdés végleges rendezési tervét. A tervezetet
a választott munkatársaikkal Anton Granatier fogja ellenorizni. A
magyarkérdés rendezésében a Szlovák Nemzeti Tanács a kormányhoz
fordult, s "ünnepélyesen követelte" a kérdés megoldását. Az ülésen a
szláv nemzetállam megteremtését és a térség békéjének az
összekap-csolását szorgalmazták, amit az új betelepítési bizottság
szavatolhat és segíthet. A bizottság munkatársa lett A. Granatier,
P. Hajlan, V. Kováo, J. Malík, J. Myjavec, E. Ruskov, J. Uąiak és ©.
Vengloą. A nagy fogadkozásokat azonban nem követte megfelelo
minoségu munka. A bizottság minden indok nélkül hónapokig nem
ülésezett, majd 1948-ban - az érdektelenségre hivatkozva - az ülések
teljesen elmaradtak, ill. a lakosságcsere megkezdését követoen a
Csehszlovák Köztár-saságba áttelepített magyarországi szlovákok
problémáival foglalkozott, mintegy hangsúlyozva a lakosságcsere
elsobbségét a belso telepítéssel szemben. A bizottság munkáját és
szemléletét bírálta a Nemzeti Ujjáépítési Alap elnöke, dr. Felix
Vaąeeka is, és azt "lassúnak, befolyásoltnak" minosítette. Az
1948-as esztendo azonban hozott bizonyos változásokat. Miután a
Megbízottak Testülete 1948. március 15-i ülésén elemezte a bizottság
munkáját, elrendelte, hogy a bizottság aktivizálja
tevékenységét.
A kommunista hatalomátvételt (1948. február)
követoen a belso telepítés irányítása átkerült Csehszlovákia
Kommunista Pártja, ill. Szlovákia Kommunista Pártja Központi
Bizottságának hatáskörébe. Továbbra is napirenden maradt a déli
magyarlakta területek szlovákokkal való betelepítése, de az
elnemzetleníto kolonizálásból szocialista iparosítás, illetve a
mezogazdaság szocializálása lett. A csehszlovák kormány az 1948.
április 27-i ülésén a további belso telepítések indokait az "ország
gazdaságának a kiépítésében" vélte megtalálni. A folyamat nem
szakadt meg, csupán más indokot kapott, s a betelepítést a
Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága mellett
létrehozott Betelepítési Bizottság irányította, amelyben Szlovákia
Kommunista Pártjának Központi Bizottságát - rendes tagként - dr.
Felix Vaąeeka és dr. Ján Eech képviselte, dr. Papaiák pedig póttag
lett. A kormány határozata értelmében a belso telepítés továbbra is
országosan irányított, vagyis egységes folyamat lesz, közös tervek
alapján valósítják meg. Ezzel tulajdonképpen a kommunista rendszer
is átvette Beneą elnök 27. számú dekrétumát. A csehországi és a
szlovákiai terveket a Belügyminisztérium terjeszti jóváhagyásra a
kormány elé. A tervek "egységesítése" a kormány feladata.
A Szlovák Telepítési Hivatal Elnöksége az 1948.
január 7-i ülésén foglalkozott a belso telepítésekkel, s a Központi
Betelepítési Bizottság átalakítását javasolta. A javaslattal a
kormány tagjai egyetértettek, de feltételeikben elmarasztalták a
vezetoséget, s elrendelték, hogy az Állami Terv- és Statisztikai
Hivatal, a Szlovák Telepítési Hivatal és a földmuvelésügyi megbízott
záros határidon belül két új tervet dolgozzon ki. Az elso, a rövid
távú terv teljesítési határideje 1948 vége, a "távlati" terv azonban
újabb "külföldi szlovákok hazatelepítését" célozza meg. A tervek
"felügyeloje" a Belügyi Megbízotti Hivatal, ill. az állambiztonsági
osztály lett, mert elsodleges célként szerepelt a határövezet
állambiztonságának szavatolása. A betelepítési övezetben élo,
állambiztonsági szempontból "megbízhatatlan" személyek névsorát a
Belügyi Megbízotti Hivatal állítja össze.
Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának
Titkársága mellett is megalakult az a bizottság, amely a
lakosságcserén felüli kitelepítéssel, ill. a belso telepítéssel
foglalkozott. A bizottság tagjai: D. Okáli elnök, J. Eech helyettes,
tagjai: F. Vaąeeka, J. Lendár, J. ©imovie, M. Fal?an, K. Bacílek, ©.
Rendek, I. Szende és J. Bráník. Elso ülésükön - a terület
elszlovákosításának céljából - megtárgyalták a Dunaszerdahelyi,
Érsekújvári, Ógyallai, Komáromi és Párkányi járás iparosításának
lehetoségeit. Az Érsekújvári járásban gépgyártást, a Párkányiban a
mutrágya-gyártást, a Komáromiban a textilipart és a konzervgyártást
tartották a leggazdaságosabbnak. Emellett tervezték az építoanyagok
gyártását is. Felmerült a bau-xit kitermelésének lehetosége is, mert
feltételezték, hogy a dunántúli lelohelyek - a Duna medre alatt -
áthúzódhatnak a Csallóköz alá is, ezért tárgyaltak a feltárás
kö-rülményeirol is.
A magyarlakta területek belso telepítéssel történo
elszlovákosításának a terve a Szlovák Nemzeti Tanács 1948. március
15-i ülésén két határozat elfogadásával folytatódott. Az ún. rövid
lejáratú tervet az állambiztonság figyelembevételével készítették
el. Ebben megállapították, hogy Szlovákia déli határa Pozsony és
Párkány között ugyan "természetes határ", de magyar lakosság él a
Duna szlovákiai és magyarországi partján egyaránt, s a magyar
lakosság szlovákiai számaránya éppen itt a legmagasabb. Gazdag, jó
közlekedési lehetoségekkel rendelkezo vidék, de "ez vajmi keveset
ér, ha a lakosság nem megbízható". A jelentés azt bizonygatja, hogy
az ezen a vidéken élo jómódú magyar parasztság "mindig is
cseh-szlovákellenes volt", ezért a nemzetiségi összetételt további
szlovák betelepítéssel kell módosítani.
A lakosság nemzetiségi összetételének
megváltoztatását biztosító "távlati terv" megszilárdítja a szláv
elem jelenlétét, erosíti a reszlovakizáltak, a lakosságcserével
betelepült szlovákok szlovák nemzettudatát. Legjelentosebbek a
Galánta-Érsek-újvár-Verebély-Léva vonaltól délre fekvo községek.
Kevésbé tartják fontosnak az Ipolyságtól keletre eso terület
kolonizálását, de megjegyzik, hogy "az ide betele-pített s
betelepítendo szláv tömeg a már többségben lévo szlávság kovásza
lesz". Hangsúlyozták, hogy az elszlovákosítás folyamatába be kell
vonni a szlovákiai magyar társadalom minden rétegét. A
lakosságcserével társadalmi rétegek "tunnek el, ill. gyengültek
meg", pl. az értelmiség és a módos parasztság, de állandóan
tuda-to-sítani kell, hogy ezek azok az elemek, amelyek gazdasági
hatalmuk alapján a "magyar irrendentizmust támogatták". Az
irredentizmussal való fenyegetés továbbra is a szlovák politika fo
fegyvereként szerepel.
A Megbízottak Testülete a tervet a
Belügyminisztériumba küldte, melynek megvitatására a belügyminiszter
értekezletet hívott össze. A határövezet "békéjének fenn-tartásában"
érdekelt fohivatalok közül a Honvédelmi Minisztérium terjesztette
elo a legrészletesebb javaslatot. A fohivatal a Megbízottak
Testületével, valamint a Szlovák Telepítési Hivatal Elnökségével
ellentétben azt javasolta, hogy erre a vidékre ne telepítsenek be
sem magyarországi szlovákokat, sem reemigránsokat, hanem "csak
tiszta szlovák etnikai területrol származó kolonistákat"; a
ma-gyarországi szlovákokat pedig az ország belso területeire kell
irányítani. A Szlovák Telepítési Hivatal jelenlevo képviseloje a
nemzetközi lakosságcsere-egyezményre hivatkozva elvetette a tervet,
s egyben megkérdezte, jogos-e az ország belsejében élo szlovákokkal
szemben, hogy lakóhelyük elhagyására s a déli síkságon való
letelepedésre kényszerítik oket. Hangsúlyozta, hogy a belso
telepítés alapelve az önkéntesség, de még az önkéntesek telepítése
is elháríthatatlan akadályokba ütközik.(5)
A kolonisták hivatalos csoportosítása és
jellemzése
Kolonista lehetett az a 18. életévét betöltött
csehszlovák állampolgár, aki önállóan tudott gazdálkodni, földet
muvelni. A kolonisták zömét a jelentkezo kisparasztok közül
választották ki, s el kellett utasítani a 10 kat. holdnyi szántó,
ill. 15 kat. holdas gazdaságok tulajdonosait.
A kolonistákat a korabeli hivatalok két csoportba
osztották. Az elsobe kerültek a Csehszlovák Köztársaság 1919-es
földreformját követo telepítésekkel a déli, ma-gyarlakta járásokba
telepített, többnyire morva nemzetiséguek, akik az 1938-as elso
bécsi döntést követoen visszatértek eredeti lakóhelyükre. Az
eltávozott kolonisták 1946 januárjában arra kérték a Megbízottak
Testületének Elnökségét, hogy az 1938 után keletkezett kárukat
minosítsék hadikárnak. Mivel rossz a gazdasági helyzetük, ezért a
Szlovák Nemzeti Tanács 130/1945. számú rendeletére hivatkozva
kárpótlást kértek. A gazdasági kérésekkel kezdodo kérvényük második
részében politikai követeléseket fogalmaztak meg. Az követelték,
hogy azokban a községekben, ahol ok képezik a lakosság zömét,
kezükbe vehessék a közigazgatás irányítását, vagyis közülük
kerüljenek ki a helyi komisszárok és a helyi nemzeti bizottság
tagjai. Ennek teljesítése esetén teljes erovel támogatják a szlovák
betelepítést. Új központi telepítési programot, új szláv telepes
községek létesítését javasolták, mert ebben látták a lakáskérdés
megoldását és "a déli vidékek szlovákokkal való betelepítésének
biztosítását".
Feltételeik lényegében megegyeztek a második
csoportba sorolt, a déli területekre 1945 után betelepített
szlovákokéval. Ezek "a délvidéki szlovák kolonisták", akik a
Dunaszerdahelyi, Somorjai és Komáromi járásba telepedtek be, 1946.
május 21-én 12 pontos határozatban összegezték a gazdasági
követeléseiket. Ebben a gazdasági tevékenységük, a napi megélhetésük
biztosítását kérték. "Éhínséget" emlegettek, s bár földmuvesek
voltak, élelmiszerjegyeket, élelmi-szerellátást kértek, valamint
"emberhez méltó szállást". A gazdálkodáshoz földek szükségesek,
ezért elvárják, hogy azt a leheto legrövidebb idon belül megkapják.
Követelik a zárolt bankbetéteik feloldását, alacsony kamatú
hiteleket, gazdasági felszerelést és háziállatokat kérnek.
Önkritikusan bevallják, hogy soraikban sok a munkakerülo, s elvárják
a fohivataloktól, hogy tisztítsák meg soraikat a nem dolgozó,
ellenségeskedo, veszekedéseket provokáló személyektol, ill.
szigeteljék el oket. Kulturális téren szlovák iskolákat, szlovák
pedagógusokat, lelkészeket sürgetnek. Ez a kérésük teljesen
érthetetlen, hiszen 1945-ben Szlovákiában csak szlovák tanítási
nyelvu iskolákat nyitottak, magyar tannyelvueket nem. A szlovák
nyelvu hitéletben elofordulhattak hiányosságok, különösen azokban a
tiszta magyar falvakban, ahová csak egy-két szlovák családot
telepítettek.
Több kolonista kérte a Földmuvesek Egységes
Szövetségének, ill. a Kolonisták és Áttelepültek Szövetségének a
segítségét. Úgy vélték, hogy ha közvetítésükkel kérik a gazdasági
elonyöket, a kulturális és hitéleti segítséget, elvárásaik hamarabb
teljesülnek. A telepesek az elso években mindenben támogatást
vártak, s a szolgáltatásokért nem akartak fizetni. Természetesnek
vették, hogy az állami birtokok ingyen szántják fel a földjeiket, s
ingyen kapnak vetomagot. Különösen elégedetlenek voltak a Zselízi
járásba betelepítettek. Memorandumban kérték, hogy záros határidon
belül utalják ki nekik az elkonfiskált magyar kisgazdaságokat is. A
konfiskálás menetét lassúnak tartották, ezért "az összes magyar
vagyonának gyorsított elkobzását" és szétosztását kérték.
Elégedetlenek voltak a Földmuves Kamara és az Állami Állatfelvásárló
muködésével, ezért a feloszlatásukat kérték. Ezek jogkörét egy
kolonistákból szervezett szövetkezet venné át, vagyis a
vagyonszerzést ellenorzo intézmények megszüntetését követelik, mert
maguk akarnak rendelkezni a magyaroktól elkobzott földekkel,
gazdaságokkal, s az ellenorzést is ki akarják sajátítani. A kérelmek
általában kisebb földbirtokok megszerzését, nagyobb uradalmak
szétosztását tartalmazzák. A kérések között megjelentek a közösség
érdekei is, mint pl. a közlekedés, az úthálózat javítása, új
bekötoutak építése, az áramellátás javítása, a postai szolgáltatások
rendszerezése, például a kül-de-mé-nyek napi kézbesítése.(6)
Jegyzetek
1. Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony,
Földmuvelésügyi Megbízotti Hivatal, A-szekció, Titkár-ság,
182/47-Titkos. - Janics Kálmán: A hontalanság évei. Pozsony, 1992.
135. p.
2. Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, a Szlovák
Nemzeti Tanács jegyzokönyvei, 1945. május 25. - Szlovák Nemzeti
Levéltár, Pozsony, Földmuvelésügyi Megbízotti Hivatal, B-szekció,
116:856/45.
3. Állami Központi Levéltár, Prága,
Belügyminisztérium, B-szekció 1383, 1720:13 faszc, B 1383-4/12, B
1383-24/1-64I/2, B 1383, 1716:3 faszc., B 1383-2017-1945, B
1383-12/12/45.
4. Állami Központi Levéltár, Prága,
Belügyminisztérium, B-szekció 1383, 1716:3 faszc., az 1945. november
28-i ülés jegyzokönyve, B 1383-6/2 és 1383-28/1. - Purgat, Juraj:
Prvé kroky. Bratislava, 1970, 167. p. - Köztársasági Elnöki
Levéltár, Prága, 1023:1361/1/2-II, határozat: 79/biz.-1947. - Állami
Központi Levéltár, Prága, Miniszterelnöki Hivatal, 728: III-l, a
kormány 1947. január 10-i ülése. - Szlovák Nemzeti Levéltár,
Pozsony, Földmuvelésügyi Megbízotti Hivatal, Titkárság,
182/47-Titkos. - Állami Központi Levéltár, Prága,
Belügyminisztérium, 1009:1361/1/2.
5. Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Szlovák
Nemzeti Tanács Elnöki Hivatala, jegyzokönyv 1945. május 25. -
Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Belügyi Megbízotti Hivatal -
Elnökség, Legiszlatív oszály, 5478/45. - Szlovák Nemzeti Levéltár,
Pozsony, Szlovák Telepítési Hivatal, III. osztály, jegyzokönyv. -
Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Szlovák Nemzeti Tanács Elnöki
Hivatala, 935:6 faszc. 1946-1948-jegyzokönyv. - Szlovák Nemzeti
Levéltár, Pozsony, Belügyi Megbízotti Hivatal - Titkárság,
105:80/50-1948-Titkos. - Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony,
Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, Fotitkár,
titkos, GT, 2194-515/11. - Állami Központi Levéltár, Prága,
Belügyminisztérium 2:T-1023/7-26/5-48. - Külügyminisztérium
Levéltára, Prága, Kabinet-Fotitkár, 58:T-1023/2-2815/1948.
6. Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony,
Földmuvelésügyi Megbízotti Hivatal, B-szekció, 463:4971/46-augusztus
6. Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Földmuvelésügyi Megbízotti
Hivatal, Titkárság, 183/46-Titkos. - Szlovák Nemzeti Levéltár,
Pozsony, Föld-mu-velés-ügyi Megbízotti Hivatal, B-szekció,
464:5119/46. - Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Földmuvelésügyi
Megbízotti Hivatal, A-szekció, Titkárság, 12/1946, 164:2018/47. -
Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony, Szlovák Földmuvesek Egységes
Szövetsége, 22:5530/1946. - Szlovák Nemzeti Levéltár,
Földmuvelésügyi Megbízotti Hivatal, Titkárság, 1463/47. - Szlovák
Nemzeti Levéltár, Belügyi Megbízotti Hivatal, Elnöki Komissziók,
P-IX-4/418-48. - Szlovák Nemzeti Levéltár, Belügyi Megbízotti
Hivatal, NB, 62: Járási Közigazgatási Bizottság, Dunaszerdahely. Az
1947-es jegyzokönyvek, 67. old. és 9492/1946. - A kolonisták
többsége szegény ember volt, vagyont akartak, tisztességes munkát,
de akadtak közöttük "spekulánsok" is, akik ki akarták használni az
adott lehetoségeket éppúgy, mint a zsidók elhurcolását követoen.
Ilyen volt például Somorján az az Árva megyei kocsmáros, akinek
odahaza földbirtoka volt, felnott, önálló keresettel bíró gyermekei
voltak, egyikük pl. alezredes volt a csehszlovák hadseregben. Anyagi
biztonsága ellenére a Somorjai járásban iparengedély alapján
pálikafozdét üzemeltetett. Saját honfitársai jelentették fel, az
egyik kolonista partizán, aki a 255/1946. számú törvény alapján
"tartott igényt az ellátásra". A feljelento szerint az iparengedély
tulajdonosának csendestársa a "fasiszta rezsim ismert
tisztségviseloje". Az eset érdekessége, hogy a feljelento nyíltan
szól arról, hogy volt fasiszták kapják meg a déli betelepítési
övezetben az ipari üzemek egy részét, s élvezik a kolonista státus
minden elonyét, amit még az ipari tevékenység is növel. "Az
üzeleltetési jog" körüli vita rendezése 1948 márciusáig elhúzódott,
amikor a partizán elérte a célját, s megkapta az üzem üzemeltetési
jogát, míg az elozo üzemelteto visszatért régi otthonába. - Állami
Járási Levéltár, Vágsellye, Járási Nemzeti Bizottság, Somorja, 1947,
jegyzokönyvek.
(A tanulmány az Illyés Közalapítvány
támogatásával a Mercurius Társadalmi Kutató-cso-port munkatervének
keretében készült.)
|