Oldalak: 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272

 

Szófajaink rendszere és hierarchiája

    1. A szófajelmélet problematikája. - A szófajok lexikai és grammatikai szócsoportok, amelyek rendszerezésének a szükségessége már az ókorban jóval a nyelvtudomány kialakulása előtt felvetődött. Platon (i. e. V-IV. sz.) az ítéletben szubjektumot és predikátumot különböztetett meg, amely fogalmak főnevekkel és igékkel társulnak. Arisztotelész (i. e. IV. sz.) a főnév és az ige közötti viszonyt jelölő kopulát is feltüntette (vö.: S est/non P). Alexandriában Dionysios Thrax (i. e. I. sz.) nyelvtana 8 szófajt (főnevet, igét, melléknevet, névelőt, névmást, elöljárót, határozószót és kötőszót) különböztet meg. A rómaiak lényegében ezt a szófaji felosztást vették át a latin nyelv vonatkozásában, s nagyjából ugyanez a rendszer honosodott meg az európai nyelvek nyelvtanaiban is.

A nyelvtudományon belül a szófajelmélet foglalkozik a szótári szókészlet szavainak szócsoportokba való besorolásával. A szófajelmélet problematikáját négy főcsoportba sorolhatjuk pete1.gif (1781 bytes) 1. szükséges-e a szókészletet szófajokba sorolnunk, 2. a szavak szófaji besorolásának az ismérvei, 3. a szófajok hierarchiája, 4. a szavak szófajok szerinti felosztása. Kenesei Istvánnak az "50 éves a Nyelvtudományi Intézet" tudományos ülésszakon 1999. október 19-én "Szavak, szófajok" c. előadása arról győzött meg, hogy a szófajelmélet problémái nyelvtudományunkban - a kérdéskörrel eddig megjelent igen gazdag szakirodalom dacára is - megoldatlanok és napjainkban is aktuálisak.

    2. Szükséges-e a szavakat szófajokba sorolni? - A szavak szófajokba sorolásának ezeréves sikertelenségéből (a szófajok kiválasztásának a kritériumai váltakoznak, visszatérőleg ismétlődnek, a kritériumok nem felelnek meg a logikai osztályozás követelményének, számuk a 8 és a 15 között ingadozik, egyes szófajok hol megjelennek, hol eltűnnek, a szófajok határai elmosódottak stb.) egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a latin partes orationis tükörfordításaként meghonosodott parts of speech, Redeteile/Wortarten, pete2.gif (989 bytes) műszót újjal kell felcserélnünk, és a szókészletet a logikai osztályozás követelményei alapján kell szócsoportokba sorolnunk. A franciáknál (vö.: V. G. Gak i. m. 52-3) Ch. Bally a catégories lexicales, J. Dubois a classes, grammaticales, G. Guillaume a parties de langue, P. Guiraud az espces grammaticales műszót javasolta. Az angol nyelvű strukturalista nyelvészetben a word classes vagy a form classes műszók hivatottak utalni a szófajok új szemléletű osztályozására. Mások (pl. B. Pottier) "szófajok" és "szóosztályok" helyett "morfémaosztályok"-ról írnak, amelyek lehetnek kötöttek (affixumok) és szabadok (szavak). Az "Új magyar nyelvtan"-ból (= ÚMNyt. Szerk. Kiefer Ferenc, 1998.) talán ennek az irányzatnak a hatására [257] teljesen hiányzik a szófajelmélet. Kiefer Ferenc (ÚMNyt. 189) az alaktani kategóriákat morfémáknak nevezi, azok konkrét megvalósulását pedig morfoknak. É. Kiss Katalin (ÚMNyt. 17) szerint "a mondatösszetevők osztályait alaki kategóriájuk és funkciójuk szerint is megnevezhetjük; pl. a piros kendő piros elemét hívhatjuk melléknévnek és jelzőnek is. (Az 'alaki kategória' tágabb értelmű, mint a hagyományos 'szófaj' elnevezés; a szófajok mellett a szintagmafajok, például a 'melléknévi alaptagú kifejezés' is alaki kategóriáknak számítanak."

Megjegyzéseim: 1. Az "alaki kategória" és az "alaktani kategória" elnevezések nem szerencsések, mert könnyen összetéveszthetők. 2. a piros kendő szintagmában ismereteim szerint nincs melléknévi alaptag, melléknévi alaptag a szép piros, igen élénk piros típusú szintagmákban van. 3. A szintagmafajokat megnevezhetjük alaptagjuk és determinánsuk szerint is. Az alaptag jelölésekor a szófajokat használjuk, a determinánsok alapján történő elnevezéskor a szintaktikai funkció szerinti elnevezést. Az elemzés következő lépése annak megállapítása, hogy például a jelzői funkciójú mondatrészt milyen szófajjal fejezzük ki, és az alaptagként szereplő főnévnek mi vagy mi lehet a szintaktikai funkciója. 4. Két mondatösszetevő mondatrész felcserélhetősége csak azonos szintaktikai funkciót bizonyíthat (vö. szenvedő mondatok képzése), de számos esetben nem jelent szófajazonosságot is: Péter tanul. - Péter tanuló. - Péter okos. 5. A mondatösszetevők mondatrészszerepe és alaki kategóriája ezekben a példákban is "egyértelműen azonosíthatók" (nem tekinthetők másnak, mint amik), de nem azonosak. Vagyis a szófajokat nem keresztelhetjük át "alaki kategóriákká", a szófaji és mondatrészi elemzés tudatos megkülönböztetésére továbbra is szükségünk van. (Az ÚMNyt. is számos esetben használja a hagyományos szófaji elnevezéseket.) Sajnálatosnak tartom, hogy egyes strukturalista irányzatok a szófajokat és mondatrészeket kimondva vagy inkább kimondatlanul azonosítják: például a mondat NP-re és VP-re, és nem alanyi és állítmányi részre tagolódik. Tesniére az ige mindent meghatározó dominanciájáról ír (mások viszont az állítmányéról), mintha az igét mindig állítmányként használnánk, vagy nem is lennének Tévedni emberi dolog, Péter szabó, Péter szegény típusú mondatok, amelyekben nincs igei állítmány. Komlósy András (StNyt. 1: 402) is például ezt írja: "A jelzői funkciójú melléknevek argumentumai közül is kizárólag az alanyival mutathat kapcsolatot a jelzős szerkezet feje: Az edző büszke a fiúkra. A fiúk büszkék az edzőre." Ezekben a mondatokban nincs jelzői (!) funkciójú melléknév, ebből következőleg jelzős szerkezetről sem beszélhetünk. Van egy alany-állítmányi szerkezet, amelyben a melléknévi névszói állítmány megegyezik az alannyal, az állítmányi részben van egy tárgyas (vagy melléknévi) szószerkezet, amelynek a melléknévi alaptagja vonz egy -ra ragos tárgyat (kiegészítőt). A szavak vonzata szófaji tulajdonság (vö. Hadrovics László, A funkcionális magyar mondattan alapjai. Bp., 1969.), amely többé-kevésbé független a mondatrészi funkciótól, vö. Láttam a fiúkra büszke edzőt. - Láttam az edzőre büszke fiúkat. Ezekben a mondatokban a melléknév jelzős szerkezetet alkot, és annak alaptagja a tárgy nem egyeztetett jelzője. A jelzős szerkezet "fejének" semmi kapcsolata sincs az alannyal, amely a mondatban külön mondatrész formájában nem is jelenik meg. A Péter fiára/fiaira büszke apa mondatban pedig a melléknévi jelzői szerkezet alaptagja a névszói állítmány jelzője.

    3. A szavak szófaji besorolásának ismérvei. - A szavakat hagyományosan jelentésük, morfológiai ismérveik és szintaktikai funkcióik egybeesését tükröző paradigmatikus asszociációk alapján sorolják szófajokba. A három szempontot azonban nem lehet minden esetben alkalmazni. A névmások és a számnevek például csak jelentésük alapján lehetnek önálló szófajok. Így a felosztás keresztező jellegű, amely nem felel meg az egyalapú logikai felosztás követelményének. A szemantikai alapú [258] felosztást a Meaning-Feindlichkeit irányzat hívei eleve elvetették (vö.: "egy jottányi engedményt sem szabad tenni a szemantikának"). Nehezményezték, hogy a több szempontot figyelembe vevő keresztező felosztás is a szubjektív szemantikai jellegű műszavakban ("in notional terms") határozza meg a szófajokat, s ezért a szófajok jelölésére a fent ismertetett és még más egyéb új elnevezéseket javasoltak, és azokat megkísérelték a jelentés ignorálásával formai szempontok szerint osztályozni pete3.gif (2306 bytes) H. Sweet (A New English Grammar Logical and Historical. Oxford, 1. Introduction, Phonology, and Accidence, 1891. 2. Syntax, 1898.) angol nyelvtanában a szavak morfológiai ismérveit tekinti döntőeknek, amikor "declinables" és "indeclinables" szófajokat különböztet meg. O. Jespersen (The Philosophy of Grammar, 1924.) az angol nyelv vonatkozásában egy hármas szempontú keresztező felosztást javasolt: a morfológiai és a szintaktikai ismérveken nyugvó felosztást kiegészítette a szófajok elsődleges (primary), másodlagos (secondary) és harmadlagos (tertiary) voltának az elméletével. Az elsődleges szófajok közé azok tartoznak, amelyek a mondatban alanyként szerepelhetnek vagy pedig egy szószerkezetnek a magját alkothatják. Például az a furiously barking dog szószerkezetben a dog főnév az elsődleges szófaj, az őt meghatározó barking szó másodlagos és az ezt meghatározó furiously határozószó a harmadlagos szófaj. Ch. C. Fries (The Structure of English. New York, 1952.) következetesen a szintaktikai pozíció (szórend) alapján 4 szóosztályt és 15 funkcionális szócsoportot (function words) különböztet meg. Minden olyan szó az első osztályba tartozik, amely a The concert was good mondathoz hasonlóan a concert szó helyén állhat, a 2. osztályba az is/was szavak helyén állók tartoznak stb. A function words A csoportjába tartoznak azok, amelyek a the helyén állhatnak stb. H. Gleason (vö. I. P. Ivanova i. m. 18) az alaktani formákat és a szórendet teszi meg osztályozási szempontul, rámutatva a szóképző affixumok szófajt meghatározó szerepére. A beautiful nem fokozható melléknév például a szélesebb "adjectivals" nevű osztályba tartozik, amely magába foglalja a szűkebb, fokozható fine típusú "adjectives" osztályt is. W. G. Admoni pete4.gif (1593 bytes) német nyelvi anyagon a szófajokon belül megkülönbözteti azoknak a magját és perifériáját. A maghoz tartozó szavak rendelkeznek az adott szófaj valamennyi tulajdonságával, a perifériához tartozók nem. Kenesei István fent említett előadásában azt a két szempontot ajánlotta figyelmünkbe, amelyeken Dyonysios Thrax szófaji felosztása is nyugszik: a morfológiai és a szintaktikai mutatókat. Egyes nyelvészek pete5.gif (1568 bytes) szerint a szófajok állománya nyelvenként egyedi, mások viszont a nyelvi univerzáliák szempontjából tipológiai alapon törekednek a szófajok meghatározására. Kiefer Ferenc (ÚMNyt. 187) például megállapítja, hogy "nem minden nyelvnek van morfológiája: míg nincs olyan nyelv, amelynek ne lennének mondattani és hangtani tulajdonságai, a toldalékolás nem kötelező tulajdonsága a nyelveknek".J. Kuryłowicz (La notion de l'isomorphisme. In: Travaux de Cercle Linguistique de Copenhague, 1949. 48-60) nyomán a halmazelméletből a nyelvtudományba is átkerült az izomorfizmus fogalma, amely szerint a fonológiai, morfológiai, lexikai, szintaktikai egységek között szerkezeti paralelizmus van, s ezek jegyeit ugyanazon módszerekkel kell leírnunk. A fonológiában bevált bináris osztályozási séma például a nyelvi rendszer magasabb szintjein azonban nem mindig vagy csak mesterséges szembeállítások alapján tudott érvényesülni, mivel a nyelvi rendszerben igen gyakoriak a háromtagú felosztások (pl. a főnevek nemei az oroszban, igeidők, igemódok stb.). W. G. Admoni (Der deutsche Sprachbau, 1982.) szerint a nem egy alapon történő, több szempontú felosztás nem tudománytalan, ha az megfelel a vizsgált objektum tulajdonságainak.[259]

Ch. W. Morris (Foundation of the theory of signs. Chicago, 1938.) a jeleknek (így a nyelvi jeleknek is) szemantikai, szintaktikai és pragmatikai aspektusát különböztette meg. A szó a legkisebb önálló megnevező funkciójú nyelvi jel, amelyben a jelek mindhárom szemiotikai aspektusa ilyen vagy olyan mértékben jelen van. A szófajok szavak csoportjai. Ebből következik, hogy a szavak szófaji besorolásának elsősorban egy lexikai jellegű osztályozási elv felel meg a legjobban. Ilyen elv a nomináció (megne-vezés) módja, jellege, tárgya és a szófajok valenciája. Ezektől függ a szavak legáltalánosabb szófaji kategoriális jelentése, amely a szófaj minden szavában jelen van, magába foglalja a szófajok lexikai jelentésének, szintaktikai pozícióinak és funkcióinak, a nyelvektől nagy mértékben függő morfológiai kategóriáinak és derivációs lehetőségeinek az általánosítását is.

    4. A szófajok hierarchiája. - A szófajoknak, először, van egy bizonyos szemiotikai hierarchiájuk, attól függően, hogy a szemantikai, szintaktikai és pragmatikai aspektus milyen arányban van meg bennük és ezek hogyan igazodnak egymáshoz. Az egyes szófajokban, másodszor, van belső hierarchia is, attól függően, hogy milyen mértékben van meg a szavak egyes csoportjaiban az adott szófaj valamennyi tulajdonsága. A szófajoknak, harmadszor, van morfológiai hierarchiájuk, amely a szófajok morfémaszerkezetének a típusait, a szóalakok képzésének a lehetőségeit és alaktani kategóriáiknak az egymástól való függőségét tükrözi. Negyedszer, beszélnünk kell a szófajok szintaktikai hierarchiájáról, amely a szintaktikai funkciók és pozíciók rangosságának a fokáról árulkodik. Ötödször, érdemes foglalkoznunk a szófajok kommunikációs hierarchiájával is. Az itt felsorolt hierarchiatípusok számomra fontossági sorrendet jelentenek a szavak szófaji osztályozásánál. Mindezek alapján a szófajoknak a következő hierarchiáját javaslom: I. Főszófajok: 1. főnév (köznév, tulajdonnév), 2. ige (főige, segédige, igenév) és melléknév, 3. határozószó, 4. számnevek (kvantorok). II. Helyettesítő szófajok: 1. névmások, 2. felelőszók. III. Viszonyszók: 1. névutó, 2. elöljáró, 3. formaszó, 4. kötőszó. IV. Pragmatikai szófajok: 1. névelő, 2. partikula (módosító szó), 3. modális szó, 4. indulatszó. V. Hangutánzó szavak.

    5. A szavak szófajok szerinti felosztása. - Keszler Borbála (A mai magyar nyelv szófaji rendszerezésének problémái: Nyr. 1995: 293-308) cikkében megtaláljuk Velcsov Mártonné, Berrár Jolán, Rácz Endre és Keszler Borbála részletes szófaji rendszerezését. Az itt javasolt szófaji felosztásunk lényegében ezekre az előzményekre épül, azt módosítja, a felosztás elveit újra fogalmazza.

    A) Főszófajok. - A nyelvi kommunikáció szempontjából ezek a legfontosabb szófajok, mivel a szemiotikai hierarchiának szemantikai és szintaktikai aspektusa dominál bennük, a valóság tárgyait és fogalmait önállóan, általánosítva, közvetlenül és tagoltan nevezik meg (vö. V. G. Gak i. m. 58-9). A főnevek (N), az igék (V), a melléknevek (A), a határozószók (Adv) és a számnevek (Num) ilyenek. Számarányuk a szótári szókészletben meghaladja a 95%-ot. A főnevek tárgyakat (szubsztanciát), az igék a tárgyak cselekvéseit, a melléknevek a tárgyak ismertetőjegyeit, a határozószók pedig a cselekvések vagy egy másik ismertetőjegy jellemzőit több szemantikai jegy (széma) alapján nevezik meg. A kerékpár főnévnek például van egy 'tárgy' jelentésű szófaji kategoriális szemantikai jegye, egy 'könnyű jármű' jelentésű egyesítő (integráló) szémája, több specifikus szemantikai jegye, amely megkülönbözteti ezt a járművet a többi könnyű járműtől: 'két kerekű' (a tricikli 'három kerekű'), 'pedállal, esetleg segédmotorral hajtott' (a moped viszont 'pedállal is hajtható könnyű motorkerékpár'), [260] 'egy személyes, ritkán több személyes', a szó valenciájára utaló szemantikai jegye (kerékpáron megy, jár vhová, vö. *kerékpáron utazik vhová), 'kissé választékos' stilisztikai jegye (vö.: bicikli, bicaj), 'sportág' jelentésű lehetséges szemantikai jegye (A versenyszámok közé a kerékpárt is felvették). A főszófajok szófaji valenciájának a terjedelme és morfológiai kategóriáinak a függősége alapján Otto Jespersen (i. m.) és Tadeusz Milewski (Językoznawstwo. Warszawa, 1967. 108) hatására megkülönböztetünk elsődleges (primer), másodlagos (szekunder) és harmadlagos (tercier) szófajokat.

    a) Főnevek. - A hierarchia csúcsán álló elsődleges szófaj a főnév, amely szófajnak a központi magját alkotó autoszemantikus főnevek a valóságban önállóan létező tárgyakat jelölnek. A szófaj periferiáján helyezkednek el a gyűjtő jelentésű, rokonsági és részfogalmakat, cselekvéseket, tulajdonságokat, mennyiségeket jelölő szinszemantikus főnevek (parasztság, apa, kéz, tető, érkezés, fehérség, egyes), amelyek más tárgyaktól függő fogalmakat neveznek meg. Ezeket a főneveket önmagukban ritkán használjuk (vö. a magyar parasztság, a tanuló apja, bal kéz, a hegy teteje, a vonat érkezése, a hó fehérsége, az egyes végállomása). A nyelvekben a főnevek száma a legnagyobb, a magyarban a szavak 57%-a főnév (Elekfi László, A magyar szókincs szófaji arányai a Magyar ragozási szótár tükrében. 1999. 217). Ez a szófaj a magyarban a határozószók kivételével bármelyik fő szófajjal képes alaptagként és determinánsként is szószerkezetet alkotni, bármelyik mondatrészi funkcióban szerepelhet. Határozószóval a főnév alaptagként ritkán szintén alkothat szószerkezetet: Ő még teljesen gyerek, az oroszban: pete6.gif (996 bytes). A névelők, a névutók, az elöljárók csak főnevekhez járulhatnak. A tulajdonfőnevek a köznevektől eltérően egyedi (individuális) tárgyakat neveznek meg. A főnevek morfológiai kategóriái önállóak.

    b) Igék, melléknevek. - A másodlagos szófajokhoz az igék és a melléknevek tartoznak. Ezek a szófajok főnevekkel és határozószókkal képeznek szószerkezeteket, morfológiai kategóriáik egy része önálló, másik részük a főnévtől függ: Péter nagyon gyorsan megold igen nehéz feladatokat. - Péter az igen nehéz feladatokat is nagyon gyorsan megoldja. Az igék a szavak 23%-át, a melléknevek pedig 11%-át teszik ki (Elekfi i. m. 218, 220). Az igék azonban sokkal inkább hajlamosak a poliszémiára, mint a főnevek. A megy igének például az ÉKsz.-ban 13, az ÉrtSz.-ban viszont 43 jelentése van.

Az igei szófaj központi magját a verbum finitumok alkotják, perifériáját pedig az igenevek (verbum infinitumok) és a segédigék (vö. Pete István, A magyar igeragozás típusai. In: A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei. III. Szeged, 1998. 133-5). A verbum finitumok, verbum infinitumok és a segédigék közös jellemzője az idő kategória. Ezzel a felfogással az igenevek, a segédigék és a segédigenevek önálló szófajisága megszűnik. "Megszabadulunk" a magyar szófaji osztályozásnak attól a furcsaságától is, hogy az igék összetett jövő idejének vagy szenvedő alakjainak (nyitva van) a képzésénél két különböző szófaj társítása eredményeképpen egy harmadik szófaj morfológiai alakját képezzük. A segédigéket azért soroljuk az igei szófajhoz, mert mindegyiküknek van önálló és segédigei használata is (Éva színházban volt. - Éva tanár volt.) A kutatók erről szinte teljesen megfeledkeznek. Keszler Borbála (i. m. 302) például, aki átfogó áttekintést ad a magyar nyelv szófaji rendszerezésének a problémáiról, a Beteg lévén nem ment el, Az asztalon levő könyvet nem vitte el mondatokban egyformán "képzőértékűnek tekinthető segédigenevekről" ír (302), holott a második mondatban önálló, egzisztenciális jelentésű igenév van (vö. Az asztalon fekvő könyvet nem vitte el). Lengyel Klára (Átmeneti kategóriák a nyelv különböző szintjein: Nyr. 1995: 319) a segédigéket "képzőszerű állexémáknak" tekinti, annak ellenére, hogy a segédigék ragjai és jelei ugyanazokat az alaktani kategóriákat jelölik, mint a főigékéi. A "-szerű" típusú elnevezéseket ugyanazon nyelvi szinteken belüli átmeneti jelenségek jellemzésére szokták [261] használni: a szuffixoid pl. 'képzőszerű tőmorféma', prefixoid 'prefixszerű tőmorféma', diftongoid 'kettőshangzószerű'.) A segédigéket csak akkor tekinthetnénk képzőértékűnek, ha az ige megfelelő alaktani kategóriáit egy képzővel jelölnénk. Az igék azonban segédigei használatukban is megőrzik alaktani kategóriáikat, ragozási paradigmájuk kevés kivételtől eltekintve (pl. kell) fő- és segédigei használatukban azonos, denotatív jelentésük azonban nincs, önálló jelentésű főnevekkel, melléknevekkel vagy igékkel alkotnak egy mondatrészt, mégpedig állítmányt, és közösen van egy tematikus vonzatuk. Az igei eredetű, feltételes módot képező volna, a régies múlt idejű alakokat képző volt, vala alakok viszont ma már nem segédigék, ezek valóban morféma értékű nem ragozható formaszók, nem is az alany pete7.gif (862 bytes) állítmányi viszony összekapcsolására, hanem analitikus grammatikai alakok képzésére szolgálnak. A segédigéket azért sem célszerű elválasztanunk az igei szófajtól, mert más szófajok is képesek alany és állítmány közötti viszony összekapcsolására, és jobb, ha ezeket sem választjuk el az adott szófaj többi tagjától: Péter tehát mégsem vadász. Péter inkább tömzsi. Egy szó annyi, mint száz. Az élet az küzdelem. Péter még csak gyerek. Ez már döfi! Ez aztán az autó! Ez bezzeg autó! Ez ám az autó! Ez bizony autó! Ez ugyan autó!

A segédigék az arisztotelészi logikára épülő alany-állítmányi központú elemzéshez kötődnek, mivel a nem igei állítmányt kapcsolják össze az alannyal állító vagy tagadó változatban: S pete8.gif (853 bytes) est/non est pete9.gif (854 bytes) P. Vö.:

 

pete10.gif (2568 bytes)

A kopula funkciója eredetileg az volt, hogy két névszó között alany pete7.gif (862 bytes) állítmányi viszonyt létesítsen, amely jelölheti az alanyt és annak tulajdonságát (Socrates is mortal 'Szókratész halandó'), az alanynak mint individiumnak osztályba való sorolását (Socrates is a man 'Szókratész ember'), azonosítást (This man is Socrates 'Ez az ember Szókratész', egy fajfogalomnak egy nemfogalomba való besorolását (The dog is an animal 'A kutya állat'), ok pete9.gif (854 bytes) okozati viszonyt (Das Leben ist Kampf 'Az élet küzdelem'). pete11.gif (2243 bytes)A kopula használata a jelen idő 3. személyében egyes nyelvekben (pl. az angolban és a németben) kötelező, más nyelvekben (pl. a magyarban és az oroszban) nem. Napjaink nyelvtanaiban az alany és állítmány között többféle típusú segédigét különböztetnek meg, a segédigék morfológiai vonzata (nem tévesztendő össze a tematikus vonzattal!) nemcsak alanyeset lehet, továbbá az összetett állítmány nemcsak névszói lehet, hanem igei is (főnévi igenévvel vagy más igenévvel).

Az utóbbi tíz évben a magyar nyelv segédigéivel a következő cikkek foglalkoztak: Kálmán C. György - Kálmán László - Nádasdy Ádám - Prószéky Gábor, A magyar segédigék rendszere: ÁNyT. XVII. 1989. 49-103; Molnár Katalin, A magyar segédigék rendszere. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Bp., 1993. 221-5; A magyar segédige terminus történetéhez. Nyr. 1997: 497-9; Lengyel Klára, Átmeneti kategóriák a nyelv különböző szintjein: Nyr. 1995: 320-5; M. Korchmáros Valéria, Ige vagy segédige? In: Nyíri Antal kilencvenéves. Szeged, 1997. 109-23; Uzonyi Kiss Judit - Tuba Márta, Hány segédigénk van?: Nyr. 1999: 108-16; [262] Lengyel Klára, A segédigék kérdéséhez. Válasz Uzonyi Kiss Judit és Tuba Márta cikkére: Nyr. 1999: 116-28); Uzonyi Kiss Judit - Tuba Márta, Újra a segédigékről: Nyr. 1999: 357-63). Ezek közül Lengyel Klára felfogása áll hozzám a legközelebb.A segédigék következő típusait különböztetem meg:

1. Összekötő segédigét vagy kopulát. A magyarban csak egy kopula van. Ez a van, volt, volna, lesz, lenne, légy. Ez csak az igék személyét, számát, idejét, módját fejezi ki. Az összetett állítmány másik tagja lehet főnév, melléknév, számnév, névmás, jelen, jövő és múlt idejű melléknévi igenév és szenvedő ige alakot képező határozói igenév. Vö. Én tanár vagyok. Te vagy a tanár? Ő tanár. Gábor okos. Éva első volt. Ez az enyém. Az -andó, -endő kerülendő. A feleségem rossz alvó. A villamos zaja idegesítő. Késői távolléte nyugtalanító. Az ajtó nyitva van.

A való határozói igenevet összetett jelző képzésére használhatjuk, amikor nem fokhatározót kapcsolunk a jelzőhöz: A munkához való jog állampolgári jog. A vele való találkozást nem tudom elfelejteni.

2. Időbeli segédigét: Én fogok (te fogsz, ő fog...) írni. - A Tollat fog. Nagy üzletbe fog típusú mondatokban a fog főige.

3. Félsegédigéket, amelyek a grammatikai jelentéseken kívül bizonyos tulajdonságokra utalnak. Ezek az igék többnyire részesesetet vonzanak: látszik, tűnik, bizonyul, tart, számít, marad, hív, nevez: Péter fáradtnak látszik (bosszúsnak tűnik, jó barátnak bizonyult, utolsónak maradt). Az aggodalom feleslegesnek bizonyult. Az ajtó nyitva maradt. Pétert gazdagnak tartják. Ez hibának számít. Te nem számítasz vendégnek. A tanítót Jánosnak hívják. A gyereket Lászlónak nevezték. Ezeknek a szavaknak félsegédige voltát bizonyítja, hogy felcserélhetők a van kopulával, anélkül, hogy a mondat jelentése lényegesen megváltozna. Vö. Péter fáradt (bosszús, jó barát, utolsó volt). Felesleges volt az aggodalom. Az ajtó nyitva volt. Ez hiba. Te nem vagy vendég. A tanító János, a gyereke pedig László. Mindegyik félsegédigének van főigei használata is. Vö. Ide látszik a falu tornya. Hová tűnt az a gyerek? Meddig tart az előadás? Nagy termésre számít.

4. Cselekvésmódokat képző segédigék. Ide soroljuk a cselekvések kezdetét jelölő fázisigéket és a gyakorító szokott igét. A cselekvések időbeli kezdetét, folytatását és befejezését kifejező fázisjelentések a cselekvésmódok egyik típusát alkotják, amelyeket elsősorban morfémákkal fejezünk ki: Eleredt/elállt az eső. Továbbtanul az egyetemen. A cselekvések kezdetét azonban főnévi igenévvel álló segédigével is kifejezhetjük: A gyerek kezd járni. A gyerekek elkezdtek rohangálni. Kezdett esteledni, amikor elindultunk. A gyerek meglátta a kutyát és futásnak eredt. A lesz ige állítmányi névszóval valamivé válást fejez ki: Péter tanár lett. A tanítvány nem lehet mindjárt mesterré. A cselekvések kezdetét, folytatását, befejezését főigékkel is kifejezhetjük: Elkezdte (folytatta, befejezte) az előadást. A szokott szó gyakorító jelentésű segédige. Ezt a cselekvésmódot többnyire a -gat/-get képzős gyakorító igékkel fejezzük ki: Esténként otthon szoktam lenni. Ezt az igét, mint minden segédigét, főigeként is használhatjuk, s ekkor jelen időben is: A kutya hamar a házhoz szokik.

5. Módbeli segédigék. Ezek az igék a beszélő szemszögéből valaminek a szükséges, lehetséges vagy kívánatos voltára utalnak. A cselekvések szükségességére utalnak a kell, az illik, a muszáj, kénytelen igék: Mindnyájunknak el kell mennünk. Mindnyájunknak illik elmennünk a temetésre. Nem muszáj azt mindenkinek tudni. Péter kénytelen lesz ezt maga megcsinálni. Ezek a segédigék is lehetnek főigék: Ez a könyv még kell nekem. Ez a fedél nem illik erre a dobozra. A cselekvés lehetőségét fejezik ki a bír, tud, talál, mer, merészel, lehet (a van ige ható alakja) igék, a szabad, tilos, lehetetlen melléknevek: A beteg fel bír kelni (fel tud kelni, fel talál kelni, fel mer kelni) az ágyból. Vö. A beteg felkelhet az ágyból. Ezek az igék is lehetnek főigék: Nem bírom felemelni ezt a bőröndöt. Nem bírom a hőséget. Az egyik zsonglőr egyszerre 6 labdával tud [263] játszani (vö. M. Korchmáros Valéria i. m. 114). Mindig találsz valami érdekeset az újságban. Aki mer, az nyer. Holnap már minden a mienk lesz, ha akarunk, ha merünk (Ady). Akarást jelölnek az akar, kíván, szándékozik, óhajt igék és a szeretne igealak: El akar menni (el kíván menni, el szándékozik menni, el óhajt menni) hozzá. Főigeként használva: Sok sikert kívánok Önnek. Nem szándékozik enyhülni az idő. A ház össze akar dőlni. Szeretetet óhajt. M. Korchmáros (i. m. 111) nem tudja elfogadni "az olyan mondattani elemzést, amely a ragozott igét modális jelentése miatt nevezve segédigének, főnévi igenévvel alkotott szókapcsolatait - a tényleges szintaktikai viszonyokat teljesen figyelmen kívül hagyva - egységes állítmányként fogja fel, amelyben a főnévi igenévi alak volna a 'tulajdonképpeni ige'. Ez a felfogás, amely idegen nyelvekre érvényes fogalmakat próbál ráhúzni a magyarra, önmagához képest is következetlen, mert mondattani vizsgálódását olyanfajta morfológiai szemléletre alapozza, amely gyakorlatilag a jelentéstani vonásokat hangsúlyozza túl, ha mégoly strukturális igénnyel kritizálja is a »hagyományos« elemzés szemantikai alapját."

Megjegyzéseim: 1. A *nekem kell, *nekünk illik, *én bírok stb. szókapcsolatok azt bizonyítják, hogy ezek az igék a magyarban sem főigék. - 2. A Ma este elmegyek hozzád mondat "háttérjelentése" viszont tartalmazhatja mind a három kiegészítő modalitás valamelyikét: ma este azért megyek el hozzád, mert azt érzem, hogy "el kell már mennem" vagy "nagyon szeretnék elmenni", esetleg csak azért megyek, mert "körülményeim ezt lehetővé teszik". A módbeli segédigék által kifejezésre jutó kiegészítő modalitás (nem tévesztendő össze az értékelő modalitással: Valószínűleg ma este megyek el hozzád) nem kötelező tartozéka a mondatnak. - 3. Az "egységes állítmány" helyett az "összetett állítmány" elnevezés a használatos, a "tulajdonképpeni ige" és "segédszói segédige" helyett fő- és segédigékkel van dolgunk. - 4. Természetesnek azt kell tekintenünk, ha egy szemantikai dominanciájú felosztás principium divisionis-a is elsősorban szemantikai. - 5. A strukturalista nyelvészet egyes irányzataiban egyáltalán nincs segédige (vö. a morfémákat is magába foglaló közvetlen összetevők szerinti elemzést, az NP pete7.gif (862 bytes) VP bontású elemzést). A függőségi nyelvtanokban a segédigék, segédszavak a hierarchia magasabb csúcsán állanak, mint a főszófajok. (Az, hogy egyes strukturalista irányzathoz kötődő nyelvészek erről megfeledkezve szintén foglalkoznak a segédigék problematikájával, csak a hagyományos nyelvészet értékeit bizonyítja.) - 6. Nem hiszem, hogy M. Korchmáros Valéria egyetértene Az igazgató házon kívül van mondaton belüli viszonyok olyan elemzésével, amely szerint a mondat helyhatározója nem a házon kívül, hanem csak a kívül névutó, amelynek állandó vonzata a házon alak. Vö. Hol van? - Kivül van. Min kívül? - Házon kívül. A morfológiai, szintaktikai és szemantikai függőségi viszonyok ugyanis nem mindig esnek egybe. Morfológiailag a házon alak a névutótól függ (vö. a ház felett), szintaktikailag azonban a házon kívül szókapcsolat függ az igétől, s ezért egy mondatrészt alkot (vö.: A léc a kerítésen kívül van. - Ültess a kerítésen kívülre egy fát. - Onnan a kerítésen kívülről vedd be a lécet). Szemantikailag viszont a ház szó a fő szó (vö. *a són kívülre, *a són kívülről). - 7. A tényleges szintaktikai viszonyok azt mutatják, hogy a modális segédigék és a hozzájuk kapcsolódó főige az alanytól függ. Érdekes e vonatkozásban a főigei kell és a segédigei kell összevetése: Én nem kellek senkinek. - Nekem el kell mennem. Neked el kell menned. Mindkét esetben a főige egyezik meg az alannyal. Az alany kifejező eszközeinek a tipológiája ugyanis megkülönböztet nominativusi, aktív és ergativusi szerkezetű nyelveket. A nominativusi szerkezetűekben az alany kifejezőeszköze az alanyeset. Az aktív szerkezetű nyelvekben a tárgyas és tárgyatlan igék logikai szubjektumát nem egyformán fejezik ki. Az európai nyelvek alapjában véve mind nominativusi szerkezetűek. Az alany kifejező eszköze több nyelvben a nem aktív cselekvéseket kifejező mondatok [264] kisebbik részében azonban nem az alanyeset. Vö. például a németben: Ich lese 'Olvasok'. - Mich friert. 'Fázom'. Mir ist Angst 'Szorongok'; az oroszban pete12.gif (2058 bytes) 'Az anya rosszul érzi magát'. Ezeket a mondatokat személyteleneknek tekintik, annak ellenére, hogy szinte valamennyiük a nominativusi alanyú mondatokhoz hasonlóan bármelyik személyben állhat, és ezekben a mondatokban a szenvedő szerkezetű mondatoktól eltérően nincs egy másik olyan mondatrész, amely a cselekvések logikai szubjektumát jelölhetné. Ennélfogva ebben az esetben csak szemléletbeli akadálya van a logikai és a grammatikai szubjektum egyesítésének. (Az állítmány és az alany között a Tévedni emberi dolog típusú mondatokban sincs morfológiai egyeztetés.) Az ergativusi szerkezetű (vö. ergastulum 'dologház') nyelvekben (ilyenek a kaukázusi nyelvek nagy része, a baszk nyelv, az eszkimó stb.) az aktív tárgyas igék alanyát (ágensét) nem alanyesettel, hanem egy úgynevezett ergativusi esettel jelölik. A magyarban például A mindnyájunknak el kell menni. - Mindnyájunknak el kell mennünk mondatok jelentése között igen nehéz bárminemű különbség érzékelése. Ha azonban a mondatban két dativus van, akkor a mondat kétértelmű: A rendőrnek segíteni kell a járókelőnek - Kinek kell segítenie kinek? Az alannyal történő egyeztetéskor viszont már minden érthető: A rendőrnek segítenie kell a járókelőknek. - A rendőrnek segíteniük kell a járókelőknek. Az ilyen típusú mondatok összevetése bizonyítja, hogy a ragozott infinitivus a mondat alanyának is tekinthető dativusban álló főnévvel alkot predikatív szószerkezetet. (A borból maradt még egy üveggel mondatban egyes nyelvészeink partitivusi alanyról beszélnek.) A Nem érdemes szomorúnak lenni mondatban nincs összetett alany. Ez a mondat egy több tagú összetett állítmányból áll. Vö. Péternek nem érdemes szomorúnak lennie. A mondat alanya Péternek. A Péternek érdemes megnéznie ezt a darabot meggyőzőbben bizonyítja, hogy a mondat alanya Péternek, összetett állítmánya pedig érdemes megnéznie. A Szeretnék első lenni (Lengyel Klára i. m. 1999. 119) mondatban nincs összetett tárgy, mivel a modális ige nem tárgyas ragozású. Az egész mondat egy többtagú összetett állítmányból áll. A magyarban ugyanis egy mondatban több típusú segédige is állhat egy mondatban. A Szeretném megtanulni a leckét mondatban két tárgy van. A szeretném itt főige. Az a benyomásom, hogy a segédigéknek csak alanyi ragozása lehet.

6. Teljes jelentésű segédigék. Megkülönböztetünk egyenes, átvitt, analitikus és frazeológiai nominációt: ellop - elemel - lopást követ el - más zsebébe nyúl. Az analitikus nominációban az igei rész mint passzív elem segédigének tekinthető: győzelmet arat (= győz), tetszést arat (= tetszik), elismerést arat, sikert arat, rablást követ el, hibát követ el, tárgyalásokat folytat, esküt tesz.

7. Az angolban a do lehet kérdő és tagadó segédige.

Az igekötők nyelvtanainkban önálló szófajként szerepelnek. Velcsov Mártonnénál a határozószók negyedik csoportjában "önálló szói értékük nem teljes" megjegyzéssel. Berrár Jolán szófaji felosztásában az igekötő a viszonyszók első csoportjában a névelővel együtt szemantikai természetű (képzőértékű) szófaj. Rácz Endre a segédszók második nagy csoportjába sorolta őket az álszók, névutók, névelők, segédigék, tagadószók társaságába. Keszler Borbála szintén itt helyezte el az igekötőket, de kérdőjellel (vö. mindezekre Keszler i. m. 1995.). M. Korchmáros Valéria (i. m. 112) szerint az igekötőnek nem a toldalékok közé sorolásához, hanem szófajként való elismeréséhez az a bloomfieldi kritérium a legdöntőbb érv, hogy egyedül is állhat mondatként: Megírtad a levelet? - Meg. Ez a kritérium azonban a nyelvi aszimmetria törvénye következtében nem lehet perdöntő. A névutókat, névelőket, kötőszókat, elöljárókat, a partikulák egy részét nem használhatjuk önálló mondatként, mégis önálló szófajt alkotnak. Az angolban a bloomfieldi kritérium alapján alapszófajok sem igen lennének, mert helyettük [265] többnyire segédigéket használunk "felelőszóként". Az igekötőket egyébként is csak befejezett jelentés esetén használhatjuk önálló mondatban: Eladogattad már a mézet? - El. - Adogattál el már a mézből az idén? - Adogattam. Az igei eredetű megbocsátás, megírás típusú főnevekben, valamint a melléknévi és határozói igenevekben az igekötő egyáltalán nem válik el. Összetett igéink első tőmorfémáját is használhatjuk önálló mondatként, az adott szóban mégis morfémák: Otthagytad a könyvet? - Ott. Furcsállom, hogy nyelvészeink az igekötőkről megállapítják, hogy "képzőértékűek", de "nem merik" a morfémákhoz sorolni őket.

A melléknevek az igékkel ellentétben a főnévnek időhöz nem kötődő, de három szófajjal (főnevekkel, igékkel és határozószókkal) érintkező ismertetőjegyeit jelölik. E szófaj belső hierarchiája szerint a tulajdonságot jelölő melléknevek alkotják a szófaj központi magját, a vonatkozó melléknevek a perifériáját. A tulajdonságot jelölő melléknevek fokozhatók, jelzői és állítmányi funkcióban használhatjuk őket, jelentésük lehet dinamikus és statikus, korrelatív és nem korrelatív. A dinamikus melléknevek társulhatnak a lenni ige felszólító alakjával, a statikusok nem: Légy óvatos. Ne légy goromba. - *Légy magas (de: Nagyra nőj!). A korrelatív melléknevek jelentése attól a főnévtől függ, amelyhez kapcsolódnak. Ilyenek a parametrikus melléknevek. A legnagyobb hangya például kisebb, mint a legkisebb elefánt. A vonatkozó melléknév (szigeti, köves) nemigen lehet állítmány (Ez a szegedi vonat? - *Ez a vonat szegedi? De: Ez a vonat a szegedi?), nem fokozható, jelentése statikus és nem korrelatív.

A melléknevek főnévvel érintkező tulajdonságait bizonyítják, hogy a melléknévi szószerkezeteket felcserélhetjük főnévi szószerkezetekkel (szegedi vonat pete7.gif (862 bytes) Szegedre menő vonat/Szegedről érkező vonat), mellékneveket használhatunk főnévként, főneveket melléknévként (vak ismerős - ismerős vak, nagy kő - kőház), egyes főneveket tulajdonságot jelölő átvitt jelentésben lehet fokozni (rókább a rókánál), a melléknevek társulási képessége a főnevektől függ (*zöld kutya, *pej tehén). Egyes melléknevek valenciája különböző nyelvekben eltérő lehet. A magyar barna szék, barnamedve, barna haj, barna szem, barna sör, barna kenyér orosz ekvivalenseiben különböző mellékneveket kell használnunk: pete13.gif (2499 bytes) a németben sápadt (Der blasse Neid sprach aus ihm), az angolban az irigységnek nincs színe, az ember azonban zöld lehet az irigységtől (be green with envy), a németben viszont az irigységtől lehetünk zöldek, sárgák, sápadtak és szürkék (grün, gelb, blaß, grau vor Neid sein, werden). A melléknevek esetragjai nemcsak a jelentésüket kapják a főnevektől, hanem alakjukat is: Vettem neki csizmát, pirosat. Csizmában, pirosban táncolt.

A tulajdonságot jelölő mellékneveket az igékhez hasonlóan használhatjuk állítmányi funkcióban (Az apa beteg). Állítmányi funkcióban használt igét melléknévvel is fordíthatunk egy másik nyelvre (Örülök, hogy látlak. - I am glad to see you). Egyes nyelvekben előfordul, hogy ugyanazt a szót használhatjuk főnévi, melléknévi és igei jelentésben, pontosabban főnevet használunk jelzői és állítmányi funkcióban. Vö. pl. az angolban: a big stone 'egy nagy kő' - a stone wall 'egy kőfal' - stone to death 'halálra kövez'. Mellékneveket főnévként határozott névelővel használhatunk: Csak a szépre emlékezem. Én egy kissé óvatosabban, sőt egyáltalán nem használnám a "kettős szófajú" jellemzést és osztályozást. Faluvégi Katalin "Anyagneveink kettős szófajúságához" (In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Bp., 1993. 82) c. cikkében inkább arra hajlik, hogy az anyagneveket egyszófajúaknak, tisztán főneveknek tartsuk. Az "inkább" szót én bátran elhagytam volna. A kettős szófajúság számomra ugyanis azt jelenti, hogy egy szó mindkét szófaj valamennyi tulajdonságával rendelkezik. A Vettem [266] neki egy aranyórát/*egy órát, aranyat összevetése azt bizonyítja, hogy ez nem így van. Kissé értetlenkedve olvastam, hogy az -s képzős anyagnevekből képzett melléknevek jelentése azonos lenne alapszavával. Vö.: Vettem neki egy aranyos órát/egy órát, aranyosat. A gyümölcsfa és a gyümölcsös fa jelentése a mai nyelvben nem ugyanaz: a gyümölcsfán nem biztos, hogy van gyümölcs, a gyümölcsös fán azonban biztosan van, vö. Micsoda gyönyörűség, ha az ember a maga ültetett gyümölcsfáit gyümölcsösen látja. Nyelvtanainkban a nomen-verbumokat (vár, fagy, les stb.) szokták kétfajú szóként jellemezni. Ezek azonban nem teljes homonimák, ragozási paradigmáik, szintaktikai funkcióik nem esnek egybe. A melléknévi igenevek könnyen válnak melléknevekké, de azok sem kettős szófajúak: az idő kategória és igei vonzatuk igei periferiális voltukat bizonyítja.A tulajdonságot jelölő melléknevekből (néha a vonatkozást jelölőkből is) határozószókat képezhetünk: szép - szépen, jó - jól, angol - angolul. Az oroszban a melléknevek és határozószók egyszerű középfoka formailag megegyezik. A németben és az angolban (nem mindig) a tulajdonságot jelölő melléknevek és a határozószók alapfokban is egybeesnek: Das ist eine richtige Antwort. - Die Antwort ist richtig. - Er antwortete richtig.

c) Határozószók. - A határozószók harmadlagos szófajok. Latin elnevezésük (adverbium) azt jelenti, hogy 'igével álló' (ad + verbum). A határozószók azonban a másodlagos szófajokkal (az igékkel és melléknevekkel), egymással, ritkán főnevekkel is képeznek alárendelő szószerkezetet: Gábor lassan oldotta meg a nagyon nehéz feladatot. Éva nagyon szépen énekel. Minden teljesen rendben van. Ez majdnem remekmű. D. Mátai Mária "A határozószók helye a szófaji rendszerben" c. cikkében (MNy. 1988: 31-44) sokoldalúan mutatja be e szófaj problematikusságának az összetevőit. Néhány megjegyzésem, kiegészítésem ezzel kapcsolatban. 1. Örülök, hogy lényegében ő is úgy gondolja, hogy a szépen, magyarosan, lehetőleg, magyarul típusú volt határozóragos melléknevek a mai nyelvrendszerben már határozószók. 2. Teljesen igaza van, amikor megállapítja, hogy a határozószóvá válás problematikája minden szinkróniában jelen van (hozzátenném: nemcsak a magyar nyelvészetben, hanem például az oroszban és a németben is). Az ÉKsz. szerint például a hétfőn szó határozószó. Az -on/-en/-ön ragos vagy rag nélküli, időszakokat jelölő főneveink azonban nem minden esetben váltak teljesen határozószókká és ragjaik képzőkké. A határozószóknak nincs jelzőjük (melléknevekkel nem társulhatnak) és névelőjük sem lehet, bizonyos melléknévi névmások csak a főnevekkel egyeznek meg. Vagyis ha azt mondom, hogy Az este sokat dolgoztam. Azon a vasárnapon (a hónap első vasárnapján, utolsó hétfőjén) nem voltam Szegeden, akkor időhatározói funkcióban használt főnevekkel van dolgunk, a Tegnap este (korán reggel, vasárnap, hétfőn) utazott el mondatokban pedig időhatározói funkciójú határozószókkal. Ezek a szavaink tehát többjelentésűek: használhatjuk őket főnévként és határozószóként is, a határozószóvá válás tendenciája azonban erős. Azt mondhatjuk például, hogy Az este uszodába mentem, azt azonban nem, hogy *A reggel uszodába mentem, de a Minden reggel uszodába megyek jó mondat. A minden névmás nem társulhat határozószókkal: *minden holnap, *minden nagyban, *minden éjféltájban. Vö. ezen a tavaszon, de inkább minden tavasszal, az *ezzel a tavasszal pedig nem jó. A Minden éjfélkor kukorékol a kakas mondat jó. A -kor morfémás főneveket névelőkkel azonban nem használhatjuk. 3. Felemásnak tartom azt az álláspontot, amely a névmási határozószókat határozószói névmásokként továbbra is megtartja. Az itt, oda stb. szavak nem kettős szófajúak, vagyis nem névmások és egyszersmind határozószók, hanem elsősorban névmások, mivel közvetve utalnak a megnevezendő dolgokra, amelyek jelölői a mondatban határozók. Ha következetesek vagyunk, akkor a főnévi, melléknévi és számnévi névmások helyett is a főneveken, mellékneveken és számneveken belül névmási főnevekről, névmási melléknevekről [267] és névmási számnevekről kellene beszélnünk. Ez egyenlő lenne a névmásnak mint szófajnak a felszámolásával. Ezt azonban a nyelvi rendszer tényei nem teszik lehetővé.

Egy történeti nyelvtanban jó megoldásnak látszik a határozószók morfémaszerkezeti felépítése szerinti rendszerezés, mivel ez megfelel a kutatás tárgyának. Én e szófaj belső hierarchiájában a tulajdonságot jelölő határozószókat helyezem a szófaj központjába (hiszen ezek fokozhatók), a szófaji valencia hierarchiáját is figyelembe véve a fokhatározói funkciójú határozószók is a szófaj központjába tartoznak. A többi, a nem tulajdonságokat jelölő határozószók a szófaj központi magján kívül helyezkednek el, s ezeket D. Mátai Mária (A határozószók funkcionális csoportjai és jelentésváltozási típusai az ómagyar kor végéig: MNy. 1992: 385-98) későbbi felosztásához hasonlóan a szintaktikai funkciók alapján osztályozom.

A főnevek (N) elsődleges, az igék (V) és melléknevek (A) másodlagos, a határozószók (Adv) harmadlagos szerepét a szófajok szemiotikai és valenciai hierarchiájában és szemantikai egyeztetésüket így ábrázolhatjuk (vö. pete14.gif (944 bytes) A K i. m. 54 francia szerzőkre való hivatkozását a különböző típusú hierarchiai függőségi viszonyok ábrázolásánál):

pete15.gif (1293 bytes)

A főszófajok itt ábrázolt szemantikai egyeztetése nem jelenti azt, hogy minden határozószót minden igével össze lehet kapcsolni. Lehetséges például Óvatosan/lassan kimenni a házból, lemászni a létráról, de nem lehet *Óvatosan/lassan elmenni/megjönni Szegedre.

A főszófajoknak van egy arisztotelészi attributív logikán és Frege matematikai logikáján alapuló szintaktikai hierarchiája is. Vö.

pete16.gif (1714 bytes)

Mindkét szintaktikai hierarchiának az a legnagyobb hiányossága, hogy feltételezi a szófajok és a szintaktikai funkciók közötti egyértelmű megfelelést. Ez azonban még akkor sem valósul meg, ha csak a szófajok elsődleges szintaktikai funkcióját vesszük figyelembe, mivel annak a megállapítása, hogy mi az elsődleges szintaktikai funkció, némely esetben szubjektív döntések eredménye. Az állítmányi funkcióban például a V-n kívül szerepelhet az A és az N is, az oroszban az Adv is. A V igen gyakran szintaktikai viszonyban van az alanyi funkciót betöltő N1-gyel és a tárgyi funkcióban lévő N2-vel is stb.

A nyelvi tények mintha azt bizonyítanák, hogy a legrangosabb szintaktikai funkció az alanyi, különösen akkor, ha azt N foglalja el. Az alanyi funkciót legrangosabbnak 3 tényező miatt tekinthetjük. Először, alanyi funkcióban legtöbbször a szófaji hierarchia csúcsán álló főnév szerepel. Másodszor, csak azok a mondatok vesznek részt a mondatok szenvedő, visszaható, kölcsönösen visszaható, mediális és műveltető szerkezeti típusainak (diatézisének) a kialakításában, amelyeknek az alanya főnév v. főnévi névmás. Harmadszor, az alany a mondat szemantikai központja. Tőle függ a mondat alapjelentése, mivel ő "ellenőrzi" (uralja) a mondat tagjainak a szemantikai egyeztetését, amely befolyásolja a mondat állítmányi részének is az összetételét és szerkezetét, de az esetek többségében az állítmány alaki egyeztetése is az alanytól függ. Vö. [268]  A Times a kormányon lévők újságja. - A Daily Mail a kormányon lévők feleségének az újságja. - A Guardian azok újságja, akik kormányozni szeretnének. - A Financial Times az ország tulajdonosainak az újságja. - A Daily Mirror azok újságja, akik egyszer már kormányozták az országot. - A Népszabadság Magyarország legkedveltebb napilapja. Dezső László (A főnévi csoport: ÁNyT. VI. 1969. 92, 72) megállapítja, hogy az időhatározó társulási lehetősége, a kopulás mondatok szerkesztése az alany valenciaértékétől függ. Vö. Az óra ma lesz. - *A fiú ma lesz. A fiú jól van. - *Az asztal jól van. Az alanyi funkcióban szereplő főnevek denotatív (referenciális) jelentésüket aktualizálják, az állítmányi funkcióban szereplők pedig szignifikatív (fogalmi) jelentésüket. Így például az Éva fiatal háziasszony mondat alanya a szituációtól függően lehet fiatal, középkorú és öreg nő is, az állítmány azonban minden esetben egy olyan nőt jelöl, aki nem régen lett háziasszony. A valóságban csak egyetlen nő van, vagyis a háziasszony szónak a denotatív jelentése "rárakódik" az alany jelentésére. Vö. A háziasszony fiatal. A fiatal háziasszony már öreg nő. De az igei állítmányú mondatok szemantikai egyeztetésekor is az alanyi funkcióban szereplő főnév uralja a mondatot. Tőle függ például az állítmányt jelölő szófaj egyes jelentéseinek és azok valencialehetőségeinek az aktualizálása. Azt mondhatjuk, hogy Egy hangya mászik a gyufásdobozban, de azt nem, hogy *Egy gyerek mászik a gyufásdobozban.

d) A számnevek annyiban különböznek az előbbi főszófajoktól, hogy a különböző mennyiségeket egyetlen széma alapján nevezik meg, továbbá ez a szófaj belső hierarchiája szerint nem egységes: vannak főnévi, melléknévi és határozószói tulajdonságú számneveink (ebben a névmásokra hasonlítanak). A csak mennyiségeket jelölő tőszámneveket a matematikában elsődleges szófajként is használhatjuk: Kettő meg kettő négy. Számneveink másik sajátsága, hogy írásban nemzetközi ideogrammákkal (arab és római változatban) is jelölhetjük őket. A tőszámnevek másodlagos funkcióban és a sorszámnevek csak a főnevekkel alkotnak szószerkezetet: Két diákunk lett második az atlétikai versenyeken. A gyűjtő számnevek (ketten), a szorzó számnevek (kétszer) és a nagyító számnevek (kétszerte több) határozószói jellegű harmadrangú szavak.

B) A helyettesítő szavak a valóság elemeit közvetve, egy már korábban megnevezett főszófaj, illetve mondat anaforikus (visszautaló) felváltásával, későbbiekben megnevezendő szavakra történő kataforikus előrejelzésével vagy pedig beszédszituációtól függő deiktikus rámutatással jelölik.

a) A névmások lehetnek főnéviek, melléknéviek, számnéviek és határozószóiak. Ennek alapján egyes nyelvtanok a névmások önálló szófajiságát is tagadják és a megfelelő szófajhoz sorolják. Ezekben a munkákban a névmási határozószók mellett névmási főnevekről, névmási melléknevekről és névmási számnevekről is olvashatunk. Felvetődhet, hogy vannak-e igei névmások vagy névmási igék? Igehelyettesítőnek tekinthető az angolban a do ige, a magyarban a csinál ige. De a mutató névmás is helyettesíthet igét: Ha tévedek, ezt szóvá teszik a kollegák. A főszófajok és a névmások szószerkezeteket képeznek, amelyek tagjai a mondatban önálló mondatrészként szerepelnek, párbeszédekben hiányos mondatokként használhatók: Te mondtad ezt neki? - Én. Vö. a szófaji valencia dominánciája alapján készült szófaji hierarchiát:

Főszófajok

Megnevezők

Mennyiséget megnevezők

Névmások

primer

főnevek

tőszámnevek

főnévi névmások

szekunder

igék,
melléknevek

tőszámnevek, sorszámnevek

melléknévi, számnévi, (igei helyettesítők)

tercier

határozószók

határozószói számnevek

határozószói névmások

[269]

b) A felelőszók anaforikusan egy már előzőleg megnevezett mondat jelentéstartalmára utalnak vissza. A névmásokkal ellentétben szervesen nem épülnek be szószerkezet formájában a mondatokba. Vö. Te mondtad ezt meg Évának? - Igen. (Nem.)

C) Viszonyszók. - A szófajok harmadik nagy csoportjába a viszonyszók tartoznak, amelyek a szófajok szemiotikai hierarchiájában elsősorban szintaktikai viszonyokat jelölnek, önálló mondatrészi funkcióban nem szerepelnek, és önálló mondatokként sem használhatók. A viszonyszókhoz a névutók, az elöljárók, a formaszók és a kötőszók tartoznak.

a) Névutók. - Főnevek és főnévi névmások után álló, velük határozói szerepet betöltő viszonyszók: A ház előtt egy ismeretlen autó áll. D. Mátai Mária (i. m. 1988. 42-3) szerint "a névmási határozószókon belül van egy - pontosan körülhatárolható - csoport, a velem, utánam-féle ún. »személyragos határozószóké«..., [de] jobb a »személynévmási határozó« elnevezés... Kialakulásukat, morfológiai felépítésüket tekintve ezek is határozószók: ragos főnevek személyraggal megszilárdult alakjai. Ha viszont a nyelvi rendszerben elfoglalt helyüket tekintjük, azt látjuk, hogy a személyes névmás paradigmáját alkotják, annak kiegészült alakjai, tehát egyúttal személyes névmások is. Tehát ez is kereszteződő szófaji csoport (a határozószó és a személyes névmás között), de úgy tűnik, ezúttal a funkcionális szempontok, a névmásrendszer szempontjai az erősebbek, ezért tárgyalásukra a személyes névmások között kerül sor". Ez így nagyon bonyolult, és nem is felel meg a nyelvi tényeknek (pl. hol vannak itt ragos főnevek?). Számomra rejtély, hogy a magyar nyelvészetben miért keveredik a szófajok és mondatrészek szerinti elemzés. Tudtommal után, mögött személyes névmásunk sincs. Szófaji vonatkozásban itt kéttípusú határozóként használt szófaji képződménnyel van dolgunk: személyragos névmási ragok és személyragos névutók fúziójával (vö. német in dem > im) és a névmások inkorporációjával (vö.: én látlak > látlak). Ha egy külföldinek tanítanám a magyar nyelvet, a személyes névmások ragozáskor az én - engem(et) paradigmasort úgy folytatnám, hogy most következnek a határozói funkciójú esetragok: énnekem, énvelem, énrólam stb. Ez alakok helyett azonban többnyire a velem, rólam stb. formákat használjuk. A névutók használatánál is hasonló folyamat megy végbe: énmögöttem, temögötted, őmögötte > mögöttem, mögötted, mögötte, de: Péter mögött. Vagyis a tárgyesethez hasonlóan (engem(et), téged(et)) kétféle alakja van a többi esetnek is, amelyekben ugyanaz az -m, -d elem szerepel. A mondatban az énvelem « velem, énmögöttem « mögöttem alakok határozók. Vagyis itt sincs semmiféle kereszteződő szófaji csoport.

b) Elöljárók (vö. Elekfi i. m. 221): ŕ (fr. 'darabja'), a dato 'keltezéstől számítva', ab Szeged (áru átvételére meghatározott hely), ab ovo 'elejétől fogva', ad acta 'irattárba helyezendő', ad hoc 'alkalmi, egyszeri, ideiglenes', ad maximum 'legfeljebb', ad minimum 'legalább', per cassa 'készpénzfizetés ellenében', per kopf 'fejenként'.

c) Formaszók. - Ebbe a csoportba az analitikus morfológiai alakokat képző, nem ragozható szavak tartoznak: volna, vala, volt, inkább, kevésbé (fokozás), leginkább, legkevésbé.

d) A kötőszók mellé-, alá- és hozzárendelő mondatrészeket és mondatokat kötnek össze.

D) A pragmatikai szófajok elsősorban a nyelvi jelek és használói közötti viszonyokat fejeznek ki. Ilyen jellegű szófajok a névelők, a partikulák, a modális szavak és az indulatszók.

a) A névelők a főnevek határozottságát és határozatlanságát fejezik ki a beszélő és a beszélőtárs szemszögéből. A nyelvek egy részében (pl. a latinban, a finnben) nincs névelő. Vannak olyan névelős nyelvek, amelyekben csak határozott (pl. a bolgárban, [270] a lettben, az ógörögben) vagy csak határozatlan (pl. a törökben, a perzsában) névelő van. A két névelős nyelvekben határozott és határozatlan névelő van, amelyeknek mindkét számban külön alakjuk van (pl. a spanyolban és a portugálban) vagy csak a határozott névelőnek van egyes és többes száma (pl. a magyarban, a németben, az angolban). A franciában három névelő van: határozott (le/la, les), határozatlan (un/une, des) és részt jelölő (du). A "névelők" állhatnak a főnév előtt és a főnév után. A főnév után álló morfémák: a románban pl. turist 'turista' - turistul 'a turista', a bolgárban pete17.gif (1684 bytes)

b) A partikulák (módosítószók). - Felhívom az olvasók figyelmét Kugler Nóra cikkére (A partikula: Nyr. 1998: 214-9), aki modális-pragmatikai és propozicionális partikulákat különböztet meg. Az előbbiek lehetnek a modális alapérték jelölői (ugye, vajon) és árnyaló partikulák (ám, ugye, csak), az utóbbiak becslők (alig, cirka, csaknem), fokozók (irtó, csupa, igen) és rémakiemelők (csak, főleg, kivált, már).

c) A modális szók a beszélő értékelő modalitását fejezik ki. Ezek a szavak bizonyos típusú mondatokban az egész mondat jelentését befolyásoló kísérő mondatrészként szerepelnek, és anaforikus utalószókként önálló mondatként is használhatjuk őket. Vö.: Természetesen | én is ott voltam. Ott voltál? - Természetesen. Az értékelő modalitást kifejező szavak általában kijelentő mondatokhoz kapcsolódnak: Valószínűleg írni fogok neked. - *Valószínűleg írj nekem. *Valószínűleg bárcsak írnál nekem. *Valószínűleg fogsz írni nekem?

d) Az indulatszók tagolatlanul a beszélő érzelmeit fejezik ki, anélkül hogy megneveznék azokat. Többnyire felkiáltó állító mondatokba illeszkednek felkiáltást erősítő, kísérő, szintaktikailag szervetlen tagként, de önálló mondatként is szerepelhetnek. Vö.: De késő van! - Tyű, de késő van. Jaj! - Jaj, de fáj! Állítmányi melléknévként és főnévként is használhatjuk: Jaj (lesz) annak, aki a törvényt nem tiszteli! (Vö. Rossz (lesz) annak, aki a törvényt nem tiszteli.) Egy jaj se hallik.

Az indulatszók a felelőszók társaságában Rácz Endre és Keszler Borbála szófaji felosztásában a szófajok III. nagy csoportját, a mondatszókat alkotják. Kugler Nóra (A mondatszók: Nyr. 1998: 337-47) a mondatszókhoz sorolja az indulatszókon kívül még a modális szókat, amelyeket H. Molnár Ilona (Módosító szók és módosító mondatrészletek a mai magyar nyelvben. NytudÉrt. 60. sz. 1968.) nyomán ő is módosítószóknak nevez, továbbá az interakciós szókat, amelyek lehetnek kapcsolatfelvevők és lezárók (szia, csaó, ámen), társalgásszervezők (ühüm, aha, ja, igen, lárifári), akaratkifejezők (hoho, hé, pszt, hess, sicc, csitt, hoci) és mutatók (íme, lám). Itt csak annyit jegyzek meg, hogy a "mondatszók" szintaktikai elnevezés (ezek a szavak a mondatokat nem képzik, csak módosítják), az interakciós szókat pedig a partikulák (ezek a módosítószók) között helyezném el.

E) A hangutánzó szavak. - A szófajok hatodik csoportját a hangutánzó szavak képezik, amelyek jelentése némiképp a hangalakjukból következik, ezért néha előfordul, hogy ezek a szavak több nyelvben alig különböznek egymástól. Vö. pl. a kutya hangjának az utánzását: vau-vau, német wau-wau, japán wan-wan, angol bow-wow, orosz pete18.gif (934 bytes). A hangutánzás alapján keletkezett szavak tőmorfémái sokszor kötöttek és egyediek (unikálisak). Vö. kunc-og, kurr-og, patt-og, katt-og, lob-og, vis-ít, vis-ong. Kijelentő mondatok elején vagy végén írásjellel elválasztva hangutánzásra használjuk őket: Hapci, náthás vagyok. Nagyot tüsszentett: hapci!

Pete István

 

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap

The system and hierarchy of parts of speech in Hungarian

From time to time, different classifications of parts of speech have been proposed in Hungarian linguistics. The main ‘parts of speech' recognised by most schools of grammar derive from the works of ancient Greek and Roman grammarians. The traditional classification is based on three main principles: (1) the lexical meanings, (2) the grammatical categories, and (3) the syntactic characteristics of the parts of speech. - In this paper, Hungarian parts of speech are classified according to (1) the categorial meanings of words, (2) the characteristics of nominalisation, and (3) semiotic systems. The first principle establishes the following hierarchy: (1) notional parts of speech: nouns, verbs, adjectives, adverbs, numerals, and pronouns; (2) syntactic parts of speech: postpositions, prepositions, function words, and conjunctions; (3) pragmatic parts of speech: particles, modals, and interjections; and (4) onomatopoetic words. By the second principle the notional words can be further divided into three main groups according to the valency of the parts of speech: the noun is the primary part of speech, in the function of subject it is the semantic centre of the sentence; the verb and the adjective are the secondary parts of speech. The verb functions as the predicate and is the structural centre of the sentence. The adverb is the tertiary part of speech. By the third principle, within the notional parts of speech, we distinguish the core from the periphery.

István Pete

 

Back to Contents

 

Main page