Haladunk-e Magyarországon?

Semmiről sem olvasunk gyakrabban a hazai, de különösen külföldi lapokban, mint hogy a mi az ipart, gazdaságot, s ezzel karöltve járó vagyonosságot illeti, a magyar mennyire hátra van még más nemzetekhez képest.

Legyen szabad egyszer, kivételképen legalább, a dolgot a másik oldaláról is tekintve szólanunk, s lássuk abból itélve a mire rövid időn jutottunk, hogy mit várhatunk a jövőben, ha tovább is a megkezdett uton vállvetve iparkodunk s elkövetünk mindent, a mi népünk érekében erőnktől telik.

Nem azért jegyezzük fel e sorokat, hogy aztán annak elolvasása után elbizzuk magunkat; de még is szükséges: hogy méltó vigasztalást találjunk eddigi fáradalmainkért, s ne hallgassunk csak azok szavára, kik mindig ijesztgetnek, s erővel ránk szeretnék fogni, hogy már vérünk sem ollyan, hogy belőlünk egykor a nemzetek nagy családjának egyik hasznos tagja válhassék.

Legtávolabb maradunk pedig azon hiu, s nevetséges ábrándtól, mintha tagadni akarnók bármi részben is hátramaradásunkat. Csak annyi lesz az egészből a tanulság: hogy sokban jobban állunk már is, mint tán mások korholó beszédei után elhittük, miután másutt sem minden arany a mi fénylik. Végzetre pedig hogy ellenünkben a legszeretetlenebb következtetés, azt állitani, hogy hátramaradásunknak fő oka népünknek Ázsiából hozott tespedési hajlamából származnék kiválóképen.

Rövid körutat futva állapotunk vizsgálatában, inkább csodálkozni lesz okunk, hogy annyi ellenkező csapás, balsors, és kedvezőtlen körülmények között, e haza, mellynek derék szülöttei ugy is a test és lélek annyi megbecsülhetlen tulajdonival vannak felruházva, rövid idő alatt a haladás pályáján olly messze tért foglalt el, mire kevéssel ezelőtt még a legvérmesebb kilátásuaknak sem lehete reményök.