Zólyomi vár.

Alig van történeti emlékekben gazdagabb vidéke édes magyar hazánknak, mint a felső vármegyék, különösen a bányavárosok. Ezek közül csak Zólyomot emlitjük most meg, melly történetünkben olly fontos nevet nyert.

Zólyomot I. Lajos épité 1350-ben, kit ritka személyes tulajdonai miatt méltán „Nagy”-nak nevezhetett az utókor. Neki lehet köszönni, hogy hazánk Európa legjelesebb országai sorában foglalt helyet hajdanában; hogy a magyarok hazája tengertől tengerig terjedett valaha. – Lengyel szomszédaink is tehát az ő fejére szánták volt koronájukat, midőn Kazimir, Lajos anyjának öcscse, s utolsó ivadék, szarvas vadászaton lovával elesvén, az életből kimult. De ezen ragyogó körülmények közt sem láthatá terveinek tartósságát a nagy király, mert fiakat megtagadott tőle a gondviselés,  az okosság javallá tehát, hogy leánya számára örökitse meg a trónt minden ellene tornyosodott nehézség férfias leküzdésével.  VII. Kelemen pápa a nápolyi eseményekből származott ellenséges indulatból 1381-ben egy levelet bocsátott ki, mellyben hirdeté, hogy a király leányai a lengyel trón iránt minden követelésből kizáratnak, egyenesen a Kujawi Wladislavot illetvén az. Illy körülmények közt a férfias eszközökhöz való nyulás annál sürgetősb leve, mivel épen akkor Wladislav Francziaországba menekült, a krakkói püspök pedig, ki az ország kormányzója volt, meghalálozott. A király tehát czéltalan nyilatkozatokkal idejét nem vesztegetvén, 1382-ben Lengyelhon nagyjait kedvencz várába Zólyomba hivá meg országgyülésre, kik itt meg is választák leányát s egyszersmind hódolatukat is bemutaták neki.


Zólyomi vár.

Zsigmond viharos kormánya után ausztriai Albertben kezdett a béke egy uj remény csillaga feltünni. De e csillag hamar elborult. Pártok marczangolák az országot s annál veszélyesebben, minél hatalmasban állottak ellent egymásnak. Erzsébet gyenge levén felekezetével megtartani fia számára a trónt, idegen segédet keresett Brandeis Giskrában, kinek pénz hiányában Zólyom várát és várost adá által 1440-ben azon igérettel, hogy szerencsésb fordulatával a dolognak, még gazdagabban is megjutalmazandja. – Cseh kiséretével menvén be a várba Giskra, Lajos király hadvezérének czimezé magát s a bányavárosokat és egész felső Magyarországot Kassáig Erzsébet kormánya alá hajtván, pusztitó dühvel nyitá meg a belháborut, s kétségbe ejté a vidékeket, mert erős karjának semmi sem állhatott ellent. Erzsébet és Ulászló közt 1442-ben béke köttetett, de Giskra adósságokat követelvén, nem akart az országból távozni, s a mit meghóditott, birtokában tartá; s miután Ulászló meghalt, s Albert utószülötte egyedül ismertetett királynak, ugyanannak lőn ellensége, kinek védelmére ezelőtt saját vérét ontá. Több derék vezér próbálkozott vele, de siker nélkül, mig Hunyady János ezen megboszankodván, 1451-ben maga indult ellene, s azonnal más fordulatot adott a dolognak, egyenként szedegetvén vissza a várakat ama rettenetes csehektől, kik vérszopó nadályokként gyengiték hazánkat, megfosztva minden életerejétől. Már csak Zólyom vala hátra, hova a hóditó Giskra szorult utoljára, midőn IV. Frigyessel háboru ütvén ki, parancsot vett Hunyady az országgyűléstől, hogy Giskrával békéljen meg, s Ausztria ellen menjen. De alig halt meg Prágában a házasuló László, ki helyett Mátyás a prágai fogoly emeltetett üldözője trónjára, a sorsnak szokatlan rendelése szerint, IV. Frigyessel szövetkezett Giskra, hogy az ifju királytól koronáját elragadják. De a hős Mátyás annyira megzabolázta őt, s minden ellenségét, hogy alkuba kénytetett ereszkedni, s nemcsak lemondott 1462-ben ellenségeskedéseiről, hanem a török ellen készülő ifju királynak valóságos szolgálatába lépett, s több adomány közt Zólyomot is megnyerte. Majd végre örökösök nélkül mulván ki, birtokai visszaestek a koronára, s Mátyásnak, kit lengyel és cseh dolgai gyakrabban az ország felső részeire szólitának, tetszvén Zólyom vára, azt magának mulató-helyéül választá, s pompásan fölékesité.

Ezt a halhatatlan emlékű uralkodót is megfosztá a sors örököstől, mert egyetlen fiát törvénytelen ágybóli származata homályositá. A század embere nem tartá elég erősnek magát a közvélemény elnyomására, lassankint akará tehát a nemzetet fia megkedveléséhez szoktatni s több jószág közt Zólyomot is annak adá, midőn liptói herczegségre emelte, hogy sem fény sem hatalom hiányával ne lenne. De hasztalan vala minden gondoskodás, a királyi pálcza ollyan kézbe jutott, melly azt legkevésbé volt képes megérdemelni, annál kevésbé méltólag hordani, s a dicső férfiunak sok tekintetben atyjához méltó fia 1502-ben a dicsőség mezején csatában hunyt el, hagyván hátra nagy számu hiveiben azon véleményt, hogy csak ő lett volna érdemes azon trónra, mellyet atyja tett fényessé.

Az ifju halála után özvegyi jognál fogva Beátrixra, Mátyás özvegyére maradt a zólyomi vár. Erről ismét a Frangepánokra szállt, azonban 1520-ban már ismét azon jószágok közt emlittetik, mellyeket II. Lajos nejének, ausztriai Máriának engedett, ki Thuri Kristófra bizta annak igazgatását. A mohácsi vész után elhagyván az özvegy királyné az országot, pártok és polgárháboruk szaggatván el a fegyelem minden kötelékeit s az igazságot önkény váltván fel, jobbnak látta Thuri, tulajdonként tartani Zólyomot s ur lenni benne, mint más nevében igazgatni. Mihelyt magáénak vallá Zólyomot, szaporitani is kezdé azonnal javait s a szomszédságokat meghóditván magának, nem sokára második Giskrává lett; I. Ferdinánd fenyegetéseire és intésére sem hajtott, mig az 1542-ik országgyülés végrehajtó csapatokat rendelvén ellene, véget vetett rablásainak.

A Bocskay fölkelés alkalmával, ennek vezérei Homonnay Bálint, és Rhédey Ferencz 1605-ben megszállották Zólyomot, a midőn a Dersfyek birták II. Ferdinándtól zálogban, de az örizet vitézül fogadta őket, nem vevén el bátorságát azon körülmény, hogy Erdély már Bocskaynak hódolt s Kassa és Eperjes más egyéb városokkal az ő birtokába estek. Az ostromlók több rohanást próbáltak meg, de sikertelenül, végre ostromzárba tevék Zólyomot, s mindaddig sanyargaták, mig elfogyván benne minden élelem, legundokabb dolgokkal enyhittetvén az éhség, csakugyan fel kellett adni s a várparancsnokok: Thuri Ferencz, Kristóf unokája, és Strain Gábor némethoni szarmazásu nemes, a várőrizettel együtt szabadon bocsáttattak. Bocskay birtokában maradt a várnak egész 1606-ig, midőn a bécsi békekötés következtében többi hóditmányával együtt előbbi urainak visszaadá.

Nem illy vitézül védelmeztetett Bethlen ellen 1619-ben, mert alig jelent meg alatta Szécsi György, hogy urának felkérje, azonnal megnyittattak a kapuk Bethlen csapatainak befogadására. Bethlen később a várost is elfoglalta, ugyszinte Dévényt s a pozsonyi várat, hol az ország koronája kezébe jutott, mellyet mint nagy kincset bátorság okáért a zólyomi várba küldött; meg is akarta őt ott felekezete koronázni, de ő mélyebben tekintvén a jövendőbe, s megfontolva a nagy lépést, el nem fogadá a koronáztatást, hanem csak: „Magyarország választott királyának” nevezteté magát.

Ezen zivataros felhők is elmulának. 1628-ban lemondván Bethlen királyi cziméről, visszaadta a koronát, s Erdélybe tért vissza. Örvendve üdvözlé Zólyom ujonnan nyert urát az utóbb nádorrá lett Eszterházy Miklóst, ki Dersfy Orsolyával házasságra lépvén, 1611-ben lőn birtokosává.

1614-ben ismét kiütött a polgárháboru Rákóczy György alatt. Németekkel és felkelt nemes csapatokkal ment eléje a nádor Eszterházy, de mig ő szerencsésen hadakozott, azalatt Zólyom vára megadta magát az első ágyudörgésre.

Tököli szintén bevette. 1678-ban franczia segédseregeivel támadván meg éjjel, s Zólyom után Selmecz és Körmöcz is kénytetett hódolni, 180,000 darab aranynyal, sok veretlen ezüsttel s termékaranyérczczel adván meg magát. Ezen zavargó időkben felettébb sokat szenvedett Zólyom. 1703-ban Zabráczky Rákóczy vezére könnyen urává lett a gyenge lábon álló Zólyomnak, de onnan Forgács és Schlick császári hadvezérek kiűzték. – Rákóczy Bercsényire és Károlyira bizta visszavételét, tudván milly nagy fontosságu ezen vár, s azok 25,000 ezer emberrel meg is verék a császáriakat. Schlick visszavonult, Forgács pedig Beszterczére vette magát, hol sokáig vitézkedett az ostromlók ellen, mit azonban maga is megsokallott, s végre egy éjszaka észrevétlenül odább állott, s a város iszonyuan kizsákmányoltatott. Midőn Bercsényi dolgai hanyatlani kezdének, s Kassáig mindent vissza kellett neki adogatnia, mind a várost, mind a várat felégetteté.

Kiterjesztvén végre jótevő szárnyait az áldott béke a sokáig ostorozott magyar hazán, Zólyom is uj életre ébredt hamvaiból, s 1802-ig háboritatlan nyugalomban laktak benne az Eszterházy grófok, de terjedelmes erdeit szükségeseknek vélvén a magas kormány a bányászathoz, más jószágokkal cserélteték föl; Diószeg és Simontornya urodalmakat kapván érte az Eszterháziak. – Minő jelen állapota? arról jövőre.

(Vége követk.)