Verchovina. – Táj- és népismertetési rajz.

Ott, hol Marmarosmegye nyugoti alján, hajdani fényét romokban mutató Huszt–vára emelkedik mohos falaival, egy sebes folyó dagadt hullámai csapkodják Nagy–Ág név alatt a tágas meder sima köveit; míg közel Huszthoz a Tisza karolja fel, s fut el fele Ugocsába ama várnak alján, mellyben egykor II. Lajos atya elvonultan tölté napjait. – A Nagy-Ág mentén, be északra, egy tágas völgyet lát az utas a gallicziai szélső hegyek lábaihoz nyulni, –melly völgyet mindenütt, csak délen nem, erdős, s kopasz hegyek vesznek körül.

E külön határok által elválasztott, de Mármaros megyéhez tartozó földterület az, melly közleményem czimjét, mint az ő tulajdonképen való nevét viseli, – épen ugy, mint puszta Arábia, vagy hideg Szibéria. –E név orosz, – jelent: tetejes, magas vidéket, azaz ollyat mint a millyen valósággal; – mert, mintha az alkotókéz kiválogatta, s ide egymás mellé fektette volna a nagy föld puszta dombjait: ugy állnak ezek itt kopasz hátaikkal. Helyenkint magasabb ágazatok csucsai látszanak, mellyek nyáron át legelőül szolgálnak; –míg alattok szerteszét alacsonyabb dombokat kapál a kinlódó kéz legkevesebb rónáknak hagyott –sem rónák; hanem folyóktól s alacsony hegy – végektől felzilált fel- s legörbülések, – mellyek a verchovinai Nilus, a Nagy-Ág által ártatlan kövekkel hányatnak be, csak azért, hogy ne teremjenek semmit.

Széljelszórt falui ugy feküsznek, mint a hajdani Róma 12 dombon, mellyek mindegyike megannyi egymástól távol épitett apró telep, mellynek hős alapitója egy-egy öreg orosz atyafi vala, ki a sűrübe galibát, majd házat épitett, s később több szegény rokoni hozzá kerülvén, megnépesiték az erdők vadonhelyeit. – Már ma polgári szempontból egy-egy régibb faluhoz csatlakozának; de telepök nevét gondosan őrzik s használják. –A vallástanitók sorsa a megváltó korára emlékeztet, – mint azok városról városra: ugy ezek telepről telepre járnak gyóntatni vagy temetni. Találkozik olly beteg, ki illy alkalommal aztán az apróság tesz bámulást a papi fekete öltönyön; – mert némellyikének a szirdákon s gubán kivül létező ruhadarabokról fogalma sincs, – itt az első és utolsó divat ugyan az.

Lakházaikat összerótt gömbölyü fákból szokott mintára épitik, –gondosan megkimélve, hogy az épitésnél semmi ércznemü ne használtassék, – balta és furóval minden ház felépül. – Üvegablakot csak a tehetősebbek használnak, – a szegényebb sorsu hártyával pótolja az üvegek helyét. – Házaikra kéményt nem csinálnak, mi miatt aztán az utában gátolt füst mindent feketévé fest.

Lakházaik butorzata: darabosan faragott lócza a fal körül földbe vert czövekeken, – egy fonott, s betapasztott kandalló, melly területével a lakszoba egy harmadát ellepi. Az ablakok felett kendermadzagra, vagy hársfa héjból font kötélre aggatott rudak, mellyeken a vagyonosbaknál két három vászon párna van keresztül vetve czifrára varott végeivel, – e párnákon nem hálnak, csak házi ékesség  gyanánt tartják, – van még a rudakra vetve nehány kendő, és ritka helyen egy abrosz. – A falak virágos cserép tálakkal, tányérokkal, és kancsókkal aggattatnak be. –A lakszoba szegletében földbe vert czövekeken két vagy három deszka egymás mellé téve, melly fekhelyül használtatik a kandalló melletti tágas térrel, hova az apró gyintákat – gyermekeket – szokta hálásra belökdösni a mama, hogy aludjanak, és sirjanak ott, ha nekik tetszik két napig.

Öltözetök a férfiaknak: közép szélességü kalap, nyakatlan, rövid alju ing, mellyet tüsző egészit ki a lábravalóig, –lábokon bocskor, mellyet szőr madzaggal fűznek fel, körülkanyargatván azt sokszor lábszáraikon, –jő még ezekhez egy oldaltarisznya bőrből, mellyet sárga rézgombokkal aggatnak be, ebben tartják pipáikat, a hozzá tartozó készletekkel, –e tarisznya olly féltő kincse az orosznak, mikép azt magától távol soha sem hagyja. – Télen gubát is viselnek, mellyet cserfa-lével veresre festenek, – a módosabbak harisnyát is, mellyet veres czérnával keresztvarrással állitanak öszve, hogy igy azzal is szebb legyen . –Hajaikat gondosan megnevelik, de nem fésülik csak hébe-hóba….mikor a templomba szándékoznak, a mikor aztán ugy megkenik zsirral, hogy vállaikra csorog.

A nők öltözete: fejöket takaró tarka keszkenő; –a szegényebbeknél barna, kék, fehér petytyekkel, a vagyonosbaknál barna tobákszin veres virágokkal, – hosszu ing, kötő, mellyet derekokhoz szőrmadzaggal szoritnak, – az ing vállát és ujja alját veres fejtővel kivirágozzák, –nyakokon olcsó veres gránátot viselnek, melly mellökre sok sorban csüng, s mellyre sárga rézből készült pénzformáju karikákat aggatnak veres galandokra, –lábokon ők is bocskort viselnek, – némellyek piros csizmát is, de csak innepnapokon, –ha sár van csak a templomajtóban huzzák fel, ha kijőnek ismét levetik, s ugy természeti módon ¸mint a nyúl – sétálnak haza. – A leghidegebb telet is kiállják inggel és kötővel, – csak felül vesznek magokra egy mellényt báránybőrből készültet, és veres rózsákkal kivarrottat.

A lányok öltözete a nőkétől annyiban különbözik, hogy ezek fejökön keszkenőt nem viselnek, –hajaikat két ágba fonják, s hogy hosszabb legyen feketére festett szőrrel pótolják ki, s a két ág alsóvégét veres hajfonókkal kötik együvé, csüngvén legalól könnyü réz lemezek. – Nyak-kendőiket hátul kötik meg, s rojtját csüngeni hagyják, hogy a szél játszhasson velök. –Láthatni ritkán virágos kötőket, s mellettök bőr erszényt, mellynek szijára számos réz gyürük vannak felfüzve.

Kedves mulatságuk ünnepnapokon a táncz, mellyet egy hegedüs, vagy furulyás fülsértő nótája mellett is kedvtelve járnak, –a nótát fütytyel elegyitik s egy-egy orosz dallal, –melly dalok többnyire képzeletet felül muló üres gondolatnak tolmácsai, – e dalok közül egyetlen egyet – kegyes engedelmével az olvasó közönségnek –ide igtatok:

Ne budu já vadá piti K
Vadá sztudenénká;
Ne budu já zsoná biti K
Zsoná maladénká. –

Értelme szóról szóra:

Nem fogok én vizet inni –
Hideg vizet;
Nem fogok én asszonyt ütni K
Fiatal asszonyt. – –

Illy egyszerüek többnyire minden dalaik. Madárról, fáról, hegyről, vizről, tövisbokorról, folyó vizről, katonáról, tömlöczről: – illy egyszerü költeményeket tudnak, –s munka és táncz közben azt danolják sajátságos hangzattal.

A táncz alkalmával a nézők táborából kikeresi a mezitlábos gavallér mezitlábos aráját, derekon kapja – s hajhrá: olly sebesen mint a szél kelep. – Ha megunják a tánczot, pálinkáznak; – majd elszakadnak a tömegtől párjával, s összeölelgetőzve csókolódnak –hosszan – szélesen.

Vége lévén a táncznak, megfenyegeti a legény szeretőjét, – e fenyegetés azt jelenti, hogy a hugom asszony ne merjen senki fiával szót cserélni, annyival inkább csó….

Gyakori a fiatalságnál a lyányok miatti versengés, sokszor hajba-fogódzás, –illy alkalommal az a győztes fél, kit a lyány arra unszol, hogy ne verekedjék. A meggyőzött fél odább áll, s szivével ujra szabadon rendelkezik.

(Vége következik.)

Közli: Z. Y.