Mi a szinészet?

Vidéki olvasók azon hirlapi czikkeket, mellyek szinészetet tárgyalnak, rendszerint mellőzik, elforditják és olvasatlanul hagyják; azt ütvén bele, hogy az efféle czik nekünk falusiaknak, – kik a szinészet élvezeteiben nem részesülünk, – érdektelen. Sokan a hirlapok olvasói közül Pesten soha sem voltak, oda jutni nincs is sem vágyások, sem reményök; a nemzeti szinháznak pompás épületét nem látták, benne gyönyörü estéket nem töltöttek, a szinészi személyzetet nem ismerik; következőleg illy dicső dolgok után nincsen semmi óhajtásuk és reményük. Még számosabb olvasóink lehetnek pedig ollyanok is, kiknek a szinészet felől helyes fogalmuk sincs. Mindezeket, a szinészet nagyszerü ügyének becsülésére birni, és nekik e fontos tárgyban némi felvilágositó eszmékkel előljárni: czélja jelen értekezésemnek, mennyire t. i. ezt elérni, mint szoba-tudós és falusi iró, képes lehetek.

Kezdjük azzal, hogy mindenek előtt e tárgynak nevét értsük meg világosan és teljes fényben.

A szinészet eleitől fogva a földön minden polgárisodott népeknél kisebb nagyobb mértékben, egyik vagy másik mód szerint gyakoroltatott. A chinaiak, régi görögök és rómaiak ide főleg példákul felhozandók, e két utóbbi hires nemzettől maradt müdarabok maig is kezünkben lévén és bámulattal olvastatván. Magyar fajunk is miután e hazában jól megmelegedett s a egyverzörejek csillapultával ráért, szelidebb mulatságokat keresni, – szomszédok nyomdokait követve, próbálta izlelni a szinészetnek nemes mulatságát; eleintén a játszók csak valamelly kis árnyékos helyen, szinben (félszerben, pajtában) tevén előadásaikat; – honnét van ma is magyar czime a játszási helynek. Ugyan e szótól viseli nevét, másféle játékoktól megkülönböztetés végett, szinjáték is. Értendő ez alatt valamelly költött vagy igaz történetnek előadása élő szóval, költészi stilben, személyzetekkel és cselekményekben; hozzá illesztett változatos jelenetek mellett. Mai időkben, népesebb városokon, az efféle játékok előadásához állandó és nagyszerü épületek hozattak létre; mindazáltal, kifejezésökhez megtartjuk folyvást a szin czimet (szinházak); – sőt ezt használjuk mind az előadandó egyes játékdarabokhoz (színmüvek), mind az illy játékoknak müvészi tanulmányozására magukat szánt egyének cziméhez (szinészek), – sőt az egész vállalatnak jelentéséhez is a szinészet szó van gyakorlatba véve és megállapitva, – míg azalatt minden europai nyelveken e czélra a görög theatron műszó divatozik, melly látványoságot fejez ki.

A köznép szájában forgó komédia és komédiás czimekről meg kell jegyezni, hogy azoknak az igy értelmezett szinészetben is van helyök, mennyiben a szinmü lehet vagy közönséges darab (dráma), vagy daljáték (opera), vagy szomorujáték (tragödia9, vagy bohózatos és nevettető vigjáték (komödia). De mit a köznép rendszerint komédiának nevez, az jelenti a faluzó alakosok és szemfényvesztők mutatványait állatokkal, babákkal, sipládákkal, mesterséges testmozgásokkal, kötélen tánczolással stb. – mellyek ugy különböznek a szinészettől, mint a csillagokból jóslás a csillagászattól, kuruzslás az okos ovoslástól, a házaló butyros zsidó a pesti boltos kalmártól. A kik efféle aljas mutatványokat üznek faluról falura vándorolván, azok (igenis) komödiások vagy alakosok, de nem szinészek, kiket tehát komédiásoknak czimezni vagy tudatlanság volna, és a szinjátéki nemes müvészetnek lealacsonyitása, csufolása.

Szinjátszónak, vagy röviden mondva szinésznek lenni tehát igen tisztességes hivatal; mellyre nem is alkalmas minden ember, mivel arra születni kell. Ahoz különös talentom és tudományos kimiveltetés kivántatik; – mellé ép test és érzékek, kellemesen zengő tiszta beszédhang, ékes éneklési szózat, éles emlék-tehetség, bátorság, sok gyakorlat és utazás. Egy-egy szinjátéknak előadásához pedig számos, illyen játszó egyén szükséges, férfiak és nők, gyermekek, öregek, kik közül a minden egyikre eső játékrészt szerep-nek (rolle) szokás hivni. Előadásaikhoz bizonyos igazgató alatt társulatba egyesülnek, vagy ide s tova vándorolva és népesebb helyeken ideig megtelepedvén, vagy nagyobb városokban, – mellyekben diszes szinház létez, (pl. Kolosvár, Szabadka, Győr, Miskolcz, Arad, Sopron stb.) már dandó állomást foglalván. Illy állomásokon jutalomban is, ügyességi fokozat szerint, ollyanban részeltetnek, hogy sorsuk biztositott uri jóllét. Elhiresült szinész vagy szinésznő (prima donna) évi diját pl. közép-számmal hatezer pftra tehetni.*) De a hazában szerte működő szinész társulatok még nem birták magukat valamelly középpontban egyesiteni, és mindnyájan a cs. k. magyar Helytartóság felügyelése alatt állnak, magát a nemzeti szinházat sem vevén ki Pesten.

És most már ugyenezen Pesten diszelgő magyar nemzeti szinjáték–házhoz közelebb járulván, erről minden jó hazafinak és leánynak tudni kell legalább a következendőket. Áll ez az u. n. kerepesi ut elején, l836 és 1837 évek folytán Zitterbarth, pesti polgár és kőmives áltál épitve, Földváry alispán urnak felügyelése alatt. Felállitását az 1825 és 18326-dik országgyülésen maga a nemzet inditványozta, határozta és költségekkel is födözte. Elkészülvén, ritka örömünnepélylyel megnyittatott, 1837-ben aug. 22-én, melly alkalommal előjátékul Árpád ébredése adatott. Mint nemzetnek drágalátos tulajdona országos pártolás alatt áll; mindenkor egy külön országos választmányra bizva, melly hozzá igazgatót választ, a megkivántató diszitvényekről, zenéről, kivilágositásról, müdarabokról, személyzetről és költségről, – szóval a nagyszerü intézetnek minden szükségleteiről időről időre gondoskodik. Mind a mellyek (elgondolhatni) tömérdek pénzösszeget igényelnek. E czélra az 1844-dik évi országgyülés 450 ezer ezüst ft. tőkét határozott, egyedül a nemesi rend által fizetendőt. Az épületnek mesterséges belszerkezetét a nagy függönyön belül, a szinpadot (a játszók fellépési emelt terét), a sugónak buvó-helyét, a diszitvények és ruhák tárát, az öltözködési szobákat, az ezek mögött történt dolgokat, a csavarokkal és erőmüvekkel teledes alsó felső padlásokat, a szinészek számára készült ki- s benyiló sok ajtókat, a légszesz szeli kivilágitás és fütés gépezetét, és más ide tartozó több érdekes tárgyakat egy ollykor szinről szinre megnézni és gyermekeinknek is megmutatni, jobb, mint róluk papiron bár mennyit olvasni. Egyébiránt kivül az épületen semmi felirás sem olvasható.

Mi pedig illeti a szinészet fontosságát és jelentőségét a polgári társaságban: az minden ép testü és lelkü honpolgárt és nőt érdekel; neki roppant nagy is levén publicuma, melly égető  szükségletét érzi. Azért népesebb városokban szinház, – sőt több is egynél, – elkerülhetlen intézet. Ez ügynek hirlapokban állandó czikk van szentelve, sőt külön szinészeti hirlapok is szerkesztetnek. Társalgásban a közbeszédnek szinészet a legszokottabb tárgya. Szinházak, a hol léteznek, mindenütt a városnak diszépületei közé számittatnak, mint a templomok. És ha e kétfélét összehasonlitani szabad, tehát Magyarhonban a mi templomok között az esztergomi bazilika (primási székes egyház), az szinházak között a pesti nemzeti szinjáték-ház. Látni kell csak, miként tódul ide a mindkét nemü és minden osztályu népsereg esténként; miként állnak zsufolva az ülőhelyek minden rétegei; miként siet ide a Pestre megérkező vidéki vendég vagy idegen utas, mindgyárt a legelső estvén; mint láttatnak a páholyokban (zárt szobácskákban) magyas rangu fi- és nőlátogatók, cs. k. főherczegek is szinte. Mert egy jól előadott szinmüdarab látásánál magasztosabb és nemesebb élvezet nincsen a nap alatt; ugymint a melly magában foglal és egyszerre nyújt minden szellemi gyönyört szemnek, fülnek, érzékeknek. Ugyanis: szereted-e a vers-költeményeket? A szinmű a költészetnek legfönségesbike és szemeidbe ragyogó megdicsőülése, –maga a megtestesült eleven poézis; a minthogy költészek osztályozásában a jeles szinmüvek iróit illeti a legfőbbik polcz. – Szereted-e az olvasmány? A szinmű neked azt fáradságod nélkül hozza, sziv és léleknek tápszeréül, –még akkor is, ha már szemeid homályba borulnának és a könyvolvasás terhedre volna. És pedig hallasz itt felolvasásokat könyv nélkül, szavalással, különféle egyénektől, taglejtési változatossággal; ujdonatos uj szókkal füszerezve, és a magyar nyelvnek olly ékes tiszta ejtésével és hangoztatásával, melly minden tájéki hibáktól mentesen csörög a vidéki vagy idegen vendégnek füleibe. Szereted-e az éneket és a zenét? Ott hallasz szemüvegezés nélkül mindenféle instrumentumokon olly édes hangokat, mellyek lelkedet megbájolják és ideiglen elragadják elemébe…a hetedik égbe; olly benyomást hagyván maguk után, hogy azok a szinházon kivül még utóbb is sokáig zengnek benned kellemesen. Szeretnéd-e látni tudomány és művészet mezején, katonai és polgári erényekben, férfi- és nőnemből fajod jelesbjeit, – példáit a közjóérti nagylelkü önfeláldozásnak, háláját a népnek, sujtoltatását a gonosznak, diadalát az igaznak és elnyomottnak? Mindezeket is a szinmű idézi elődbe láthatóan. Szereted-e a történelmet, és látni az ó-világ letünt nemzeteit, a hires görög és római népet, a vándorló népcsordákat, és köztük fajunk csapatait, miként sajátságos szokásaikban és öltözékeikben szerepelnek, véres hadakat viselnek; felmerülnek az idő tenger-hullámain, virágoznak s megint elenyésznek, de tiszteletes emlékeket hagyván maguk után? Ime! a szinészet az a büvös kaleidoscop (szépmutató tükör), melly mind e tárgyakat és személyeket előlépteti szemeid előtt, kimondhatlan kéj mellett. Szeretnél-e utazásokat tenni messze országokba, hires népek és nemzetek közé; átkelni hegyeken, széles folyamokon és tengereken; – megszállni a roppant városok hótel–eikbe (vendéglőikbe), társalogni a különbféle nyelvü és viseletü lakosokkal, fehérekkel, feketékkel, réz-szinüekkel és sárgákkal: ha szerencsés vagy szinházat látogathatni, ezt is az neked gazdagon kipótolja. Végre szereted-e a tündérek és kalandok csodás országát, a varázslás mütételeit, a némák s a virágok nyelvét, és a szerelmes regényeket? No, ezeknek szinte özönében fürödteti fiatal lelkedet a szinészet, melly levonván a fátyolt, melly az ősidők ködös képein, a nagy világ mysteriumain és a sötétségek titkain fekszik, azokat neked teljes pongyolában mutatja, homlokodról a mágiás (büvös) kötőléket leoldván, láttat veled rendkivüli dolgokat, és téged is pár óráig költészszé…..boldoggá tészen.

Ezek ugyan mind csak inkább kéjelgésre, mulatságra és időtöltésre, – szóval játékra vonatkoznak. Hanem van a szinészetnek komoly czélja is, t. i. a morális hatás az emberi szivekre. Erkölcsi iskola ez, mellyben a hallgató tanulhat okolni rut vétkektől és azok gyászos következményeitől; – ezektől visszafélemleni, az erényre pedig felbuzdulni. E hatás bár nem tünik ugy szembe, mint tapsokban a kedvtelés; és csak a vesék vizsgálójánál lehet tudva: mindazáltal hinnünk kell, hogy – ha a sok hitszónoklatok, könyvek és hirlapok az erkölcsi világban nem maradnak siker nélkül, – tehát a szinészeti élénk előadások is megtermik gyümölcseiket bizonyosan.

Mivel pedig az eddig mondottak, csak igen kicsiny publikumot illetnek a hazában, olly városokét, mellyek szinházzal dicsekesznek: azért most már felemlitem, miszerint az álladalomnak szinészettel még magasztosabb czéljai is vannak, mellyek az összes hazai publikumot és nemzetet  érdeklik, és a mellyeket nem adhatom velősebben, mint ha itt az 183 2/6-diki országgyülésnek 41-ik törvényczikkelyét idézem saját szavaival: „A jól elrendelt játékszinnek, a nemzeti kifejlődésre, a nyelv pallérozódásának előmozditására, és az erkölcsiségnek ezáltal is bővebb kimiveltetésére, az országos rendek által elismert jótékony hatása tekintetéből, Pesten felállittatni óhajtott nemzeti játékszinre nézve határoztatik, stb.”

Ezeket immár megértvén, tisztelt olvasóim, legyenek mindenkor hajlandók a szinészet ügyét nagyra becsülni. A magyar szinészeket, – bár mikor és bár melly vidékén szállanak meg a hazának, – részvétlenség és lenézés helyett fogadják munkás vendégszeretettel; és ne feledjék soha, hogy a külföld szemei előtt miveltségünk fokát semmi nem tükrözteti olly igazán, mint szinészetünk, – hogy szinjátszó társaságot pártolni annyi, mint  magyar nyelvet és a nemzetiséget pártolni; és hogy a szinészi előadásokat látogatni annyi, mint nelvünk felvirágzásához nemzetiségünk emeléséhez egy kis morzsával áldozatot vinni.

Edvi Illés Pál.