Szerkesztői könyvtár.

A sokszor hirdetett s ohajtva várt „Vázlatok Magyarhon népéletéből” czimü munka, mellynek szerzője báró Prónay Gábor úr, nemrég sajtó alól kikerült, s most már közkézen forog, mindkét u. m. magyar és német nyelven. Első pillanatra mindjárt a diszmunka kiállitása lepi meg az olvasót, ki a magyar elmetermékek illy pompás öltözékéhez nincs hozzászokva. Azonban még jobban, és méltán lep meg a diszmű beltartalma, melly sokévi tanulmányozás, adatgyüjtés és szellemi fáradozás gyümölcse, s melly Magyarország népszokásait, viseletét, a fajok szellemi tehetségeit és jellemét, az ország természeti kincseit s adományait stb. adatokon nyugvó, élénk szinekkel rajzolt előadásban tünteti föl a külföldnek ugy mint a hazafiaknak, kik közől nem egy, Japánt vagy Chinát jobban ismeri, mint saját hazáját. Részletes taglalata s fejtegetésébe e jeles műnek, mellyben szerző nem egy üdvös reflexiót tesz, nem bocsátkozhatunk; elég legyen itt annak tartalmát közölnünk, mellyet is következő főczikkek képeznek: a paraszt lakodalmak; az aratás; az alföld szérűi; a pásztorok (juhász, gulyás, bivalcsordás, csikós, kondás); a czigányok; a szüret; vadászat; halászat; drótos-tót; olajárus; oláh fuvaros; ludhajcsár; fonóka; falusi tanács; magyarhoni népviselet; a puszta; Pest (a pesti dinnyevásár, dunaviz-hordogatók, laczikonyha). Ezen egyes pontokat a szöveg lapjai közé illesztett 25 szinezett rajz diszíti Barabás, Veber- és Steriótól, mind eltalált jeles ábrázolatok, Arnz és társa düsseldorfi kőnyomdájában készitve. Helylyel-közzel korszerü észrevételek fordulnak elő, igy például az országos gazdászat emeltyüire vonatkozólag, eléggé jellemzetesen van emlitve, mikép „Pesten is létezik több évek óta egy „gazdasági egylet”, mellynek működése az országos iparra nézve hajdan buzditó elemül szolgált, de ez jelenben pangásnak indulván, fájdalom már csak teng.” Közbevetőleg szólva, nem tudjuk gondolni, hogy ez egyletet, melly közbirodalmi é shazai szempontokból egyiránt fontos, valódi ügyszeretet s egyedül a közjótól áthatott buzgalom nem volna képes ohajtott virágzásra lenditeni. De mi itt, sem a mű recensensei, sem közgazdászati tanácsadók nem vagyunk, s csak egyszerüen azt emlitjük még föl, mikép az érdemes szerző úr czélját: „fentartani az utókor számára a jelenlegi népéletnek valamelly vonásait, és (mondhatjuk kedves és tanulságos) időtöltést szerezni a népnek szokásait kedvelőknek, jelen munka által teljesen elérte. Kiadó Geibel Armin úr, ki a munkát tartalmához méltó diszszel kiállitotta, s ezért felsőbb helyekről már többrendbeli becses emlékekben részesülni szerencsés vala, azt bizonyára a nagyobb közönség, sőt a nép számára is hozzáférhető kiadásban fogja majd általánossá tenni. A jeles diszkiállitás ára 38 pft. Mint halljuk, a báró úr egy más nagyobbszerü munkán dolgozik.

*** E napokban Alsó-Lendváról egy igen becses régiséget kaptunk a következő sorok kiséretében:

„A folyó évi 6-ik számu „Vasárnapi Ujságban” „Lövő” eredete s multja közlésénél azon kérdést teszi ön: vajjon a kiásott régiségek meg vannak-e vagy elvesztek? Van szerencsém válaszolni, hogy a Mark Aurél által emelt sírkő Z.-Lövön egy rokonomnál van, s még e hó folytán birtokom leend; az archaeologiai kőlámpa szintén ott van, ez is rövid időn enyim. Mark Aurél és Faustina rézpénzei szinte emlitett rokonoméi voltak, mellyeket azonban volt fiumei kormányzó neje Kiss Pálné asszonyság, nála mulatván elkért s elvitt. – Alsó-Lendva és Rédics falu közt egy szép hegylánczolat mellett szintén római sírokra akadtunk; ezek csak egyszerü halmok, s miután az egész vidéken senki sem tudta, hogy ki által és miért emeltettek, egyet szétszórattunk, s ime benne régi római eredetü hamvvedreket, edényeket és műs temetkezési maradványokat találtunk. A többi halom még mind megvan; összesen mintegy 8 vagy több is, bizonyosan nem tudom, de annyi bizonyos, hogy ezek római sírok. – Már a megyei mérnök is volt ott künn, megtekintette s fekvésök helyrajzát is felvette. – Egy illy hamvveder tartalmát van szerencsém ezennel szerkesztő urnak felküldeni, s ha jónak látja, legyen szives nevemben a Nemz. Muzeumnak beadni. Majd a hamvvedret és a kőlámpát is felküldöm, ha szivesen veszi ön, legalább a szerkesztőségnek ne csak könyv-, hanem régiségtára is legyen.” Egyházasbükki Dervarics Kálmán.

Fogadja a t. küldő úr szives köszönetünket. S midőn az igért régiség-tárgyak beküldését kérjük s kutatásainak további folytatására felszólitjuk, biztositjuk egyszersmind, hogy a hozzánk érkezendő tárgyaknak a Nemzeti Muzeumba szállitását mindenkor édes kötelességünknek ismerendjük. Bár sikerülne minél több hazánkfiának figyelmét ez irányban felbéreszteni!