Vidéki hirek.

Muraköz szellemi élete. Minapi czikkünkben fölmutattuk a nép szokásait sz anyagi terményeket Muraközben: lássuk most a szellemieket. A muraközi pór – már régtül – ha csak szerét tehette, elvezette fiát Kanizsára oskolába, hol miután a gyermek magyarul megtanult s egypár oskolát elvégzett, Varasdra vagy Zágrábba jutott. Igy egyszer csak azt látja a szegény atya legnagyobb örömére, hogy az ő fia, kit először bő saruban és térdig érő szűk bugyogóban bocsátott oskolába: papi, zárdai vagy katonai egyenruhában, vagy pedig világiasan öltözködve jön haza látogatni. – Valóban e kis félsziget szülöttjeit találjuk: tisztviselők, katonák, ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek, papok és szerzetes barátok közt; és pedig sokan ugyan emberül betöltik helyüket!

Birtokosabb gazdák, magyar atyámfiai, talán jó lenne e részben is egy kis példát venni, s a helyett, hogy most a négy ökör etetésére otthon négy fiu is kijut, egyet oskolába vinnénk, egyet mesterségre adnánk! Ma holnap ha szemeinket bezárja a halál, nem darabolnák annyi felé lelkünket, s nem lenne a mostan jó téres ülésünkön annyi szegény veszekedő testvér. – Azonban én Muraköz jelesebb fiairól akarok szólani és hogy unalmas ne legyek, csak hármat hozok fel. Első Zvornik cs. kir. kapitány, született Perlakon a köznép osztályból: kimüvelt katona és lelkes hazafi volt. Meghalt őrnagyi rangban, de kis magyar könyvtára, mellyet közhasználatul ingyen adott, megvan a perlaki szép elemi iskolában. Ugyanott tett egy kis alapitványt is a tanuló ifjuság serkentésére. Mint ápolója a magyar nyelvnek, minden magyar leánynak 50 ftot ajánlott, a ki Muraközbe jönne férjhez. Ezek közt én is ösmerek egyet most már több gyermek atyját. – Noha távol élt hazájától, de szegény rokonai mindenkor közel álltak szivéhez: igy perlakon lakó testvérjének évenkint 100 pftot küldött, végrendeletében szinte hagyott nekik.

Minő szép látni mint szereti hazáját, ki még benne sem lakik, mint pártolja nyelvünket, a ki maga ritkán beszélhette, és önfáradságával tanulhatta meg csak. Miért ne pártolnók hát mi, hiszen mi sokan más nyelvet nem is tudunk? ez egyedül s egyetlen sajátunk! ne rakjuk tehát barátim, nehezen keresett pénzünket kártyára, sem a csaplárosnak szennyes asztalára zavaros boráért; hanem álljunk négyen, öten együvé, járassunk ujságot, elmulattat ez minket vasárnap délután, és a téli estéken; legalább nem rontjuk egészségünket, nem kerülünk veszekedésbe; és megtudjuk mi történik hazánkban, és mi történik azon országokban, mellyeknek csak neveit ösmerjük. Ekép egypár forintocskán megvesszük magunknak azon édes meggyőződést, hogy nyelvünk s irodalmunknak mi is pártolói vagyunk.

Második Vahtarits János zágrábi kanonok, szinte olly származásu Perlakról. Mint muraközi lelkész mig oskola nem volt, maga tartott tanitót hiveinek, s ingyen kosztosokat asztalánál. Midőn Zágrábba ment a kedves fárabelieknek minden tartozásukat elengedte, kettőt vivén magával: a közszeretetet s háladatosságot. Zágrábban még több tanuló ifjakat tartott évenkint saját asztalánál ingyen, s bármelly rangu vendégei miatt sem szoritotta volna azokat félre, ezeknek szállást adva tanulásukra maga is felügyelt. Utóbb az ottani akademia minden osztályában a legjobban tanulóknak ajándékot osztott. Végre egy régi ösmerőjét, ki öreg napjaira elszegényedett: holtig havipénzzel tartotta Muraközben. Többeket ösmerek, kik jeleni életpályájukat csak Vahtaritsnak emberszerető segitségével tudták megalapitani. Még taval nyáron láttuk a rohicsi fürdőben, mint az ottani vendégek szeretett dékánját s most már a zágrábbi sirboltban nyugszik: béke hamvainak!

Harmadik Szentpéteri Horváth József szinte zágrábi kanonok. Mint muraközi lelkész az esztergomi basilikára adakozott; mint kanonok a pesti vizáradáshoz nyujtott szép segélyt; végre a szentmártoni fárabelieknek (kiknek lelkészük volt Muraközben) alapitott egy orvost és egy magyar tanitót, mindeniket külön 150 pfttal. Jelenleg az orvos meghalt és fájdalom helyette senki sem választ mást; a magyar tanitó pedig huzza az alapitványát, de nem tanit magyarul. Bár a főtiszt. alapitó ur tenne e részben maga lépéseket, ki még él: az Isten éltesse!

Szóbeszéd közt értettem, mikép a mostani muraközi lelkészek között is egy páran jó czélu alapitványokat csinálandnak: a tudomány s a szegény ifjuság nevében kivánok Istentől sükert szándékukban.

Muraköz, december 5-én 1855.

Szőllősy.