Deák Ferencz.

Mit küldhetnénk olvasóinknak karácsoni ajándékul kedvesebbet mint hazánk legnagyobb bölcsének arczképét?

Mindazok között, kik a legutóbbi évek alatt történetünkben szerepeltek, egyedül Deáknak jutott az a szerencse, hogy mind párthivei, mind ellenfelei által ép azon tiszteletben részesüljön, mellyben osztozott évek előtt.

A ki annyira szerette hazáját, s honszeretetével soha sem ártott, mindig csak használt annak.

A ki soha meg nem bánta azt, a mit mondott s soha meg nem másitotta véleményét.

A kit a kedvező sors el nem ragadt, a balszerencse le nem vert; ki mindig, minden körülmény között önmagához hasonló maradt: szerény, egyszerü honpolgár, dicsvágy és érdemrendek nélkül.

Egy vonás a nagy honfi életéből elég arra, hogy őt egész lényegében lerajzolja életünk.

Midőn megyéje Zala, a pártviszálkodás leggyászosabb szinhelye lőn- az ellenzék törekvéseit gyakran meghiusitá a fontolgató párt korteskedései által. Ekkor az őt bálványozó ellenzék hasonló eszközökhöz folyamodott s igy választák el az 1840-ki országgyülésre Deákot követül.

A rendithetlen elveire büszke hazafi viszautasitá e választást, mellynek eszközeit megveté és sem barátainak könyörgése, sem párthivei neheztelése nem indithatá őt arra, hogy székét elfoglalja az országgyülésen, melly e miatt mind végig üresen maradt, nem akadván senki a megyében, a ki azt elfogadja utána.

Illy jellemvonást csak a classicus Róma évkönyvei mutatnak fel.

Igazságszeretetét, polgári nagyságát, honfi erényeit sokáig fogja emlegetni az utókor, midőn másokat régen megbirált; Deák jellemének nagysága az évekkel csak nőni fog.

Jelenleg elhagyta falusi lakát s Pestre költözött át. – Ki ne óhajtaná velünk együtt: Adja Isten, hogy még számos boldog karáncsonra virradjon a köztiszteletben álló férfiu!