VII. A vagyonkezelés.

A vagyonkezelésre nézve ezt a főszabályt kell követni: kimélve és okosan használd vagyonodat, ne csinálj magadnak képzelt szükségeket, hanem csak valóban szükséges dolgokra költs, hogy jusson mindig a magad és mások boldogitására.

Vagy rövidebben: Vagyonod használásában légy takarékos és becsületes.

Bölcs és okos ember másképen nem is teszen, mert tudja, hogy a legnagyobb gazdagság is elfogyhat, és a tékozló, esztelen gazdag, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy koldussá lett. Becsületes ember megtakaritja vagyonát azért is, hogy ahol szükség, a szenvedőkön és szükölködőkön segithessen, és a közjónak előmozditására adhasson. A becsületes szükölködőknek, és a közügyoltárának részét a gazdagok kezére bizta az isteni gondviselés s a ki olly hűtlen, hogy ezeket az illetőknek ki nem adja, hanem maga költi el és emészti föl, annyi mintha elorozná azt. Hallottam egy gazdag emberről, hogy épen midőn iskola számára kéregetők érkeztek hozzá, keményen dorgálta cselédjét, miért sepert ki egy még használható irótollat. A kéregetők ezt hallván igy gondolkoztak: ezen fösvénynél nincs mit keresnünk; de mint ellepte őket a csudálkozás, midőn a bölcs és takarékos házi gazda a kérdéses tollal 100 forintot jegyzett be a kéregető jegyzőkönyvbe. Igy kell öszvekötni a becsületet a takarékossággal, mert a ki a takarékosságban a becsületre nem tekint, hanem tulságoskodik, az ama nevetséges és undok vétekbe, a fösvénységbe esik.

A fösvénység sokféle bünöknek gyökere. A fösvényt szüntelen kinozza a kiváncsiság és hajtja mint egy ostorral, hogy szerezzen minél többet. Mint a szomjuhozó a vizet ugy áhitja a fösvény a pénzt, és reszket belé ha csak emlegetik is azt. Minél többje van, annál nyugtalanabb, minden zörrenésre rablót sejt, minden emberben tolvajt lát, pénzéből senkinek nagy uzsora nélkül nem ád, s maga sem meri használni, és gazdag létére is koplalva, fázva, és rongyoskodva nyomorogja keresztül az életet.

A fösvény ember minden alávaló gaztettre reá vehető; ha biztos, hogy pénzt kap, és büntetés nem éri, nincsen erkölcsi kötelesség, mellyet meg ne tartana. Megsérti Isten, maga és mások iránti kötelességeit.

A fösvény már itt e földön is büntetve van vétkeért, mert az örökös pénz-szomjazás bizonyára nagy gyötrelem, a szent könyv pedig azt tanitja hogy: „a fösvény nem idvezülhet”.

Azonban vigyáznunk kell, hogy midőn a fösvénységtől őrizkedünk, a tékozlás vétkébe ne essünk. Tékozlás az, midőn az ember a maga vagyonát, esztelenül és szükségtelen dolgokra vesztegeti és hányja ki. A tékozlónak természeti büntetése ha meg nem tér, elébb később a koldusbot.