Nemzeti szinház.

Ezentúl állandó rovatot szánunk e nagy fontosságu nemzeti intézetünknek. Iparkodni fogunk nézeteink előadásában a jóakaratot szigorusággal párositani.

NOVEMBER. I. Bolnai (gróf Bethlen Miklós) föllépte. Egyik örvendetes tüneménye előhaladásunknak az, hogy semmi pályát sem tartunk többé megalázónak, a földmivelő, és kézmüves, a szinész és iró pályája ép olly tiszteletre méltó, mint az okleveles hivatalnoké.

Hogy Bolnai mégis nem saját neve alatt lépett fel, azt igen természetesnek találja, a kit tudja, millyen kétséges sikerre bizza magát, a ki szinpadra lép, hol a lehető kellemetlen eredménynek akárki is átallaná a közéletben használt nevét kitenni, bárha Kisnek, Nagynak hinák, a millyen név ezernyi van az országban. Legemlegetettebb szinészeink nagy része álneve alatt ismeretes, mint Laborfalvi Róza, Miskolczi Julia, Szigeti, Szigligeti, Telepi, stb.

Eddigelé két szerepben lépett fel a fiatal müvész, mint Antonius, Julius Caesarban és mint Hamlet. Mind kettőben fényesen bebizonyitotta e pályára való hivatását. Legmeglepőbb nála az, hogy ő elébb tanulta a szinészetet, azután gyakorlá, s a szinpadra, csak mint kész müvész lépett fel. Tehetségeink legvilágosabb jele: hogy érzi és érti szerepeit, s ez érzést és értelmet tökéletesen kifejezi arczán és hangjában. A mi még hiányzik, azt az idő és gyakorlat megfogja neki adni. Mi nem kételkedünk kimondani, hogy benne drámai müvészetünkre nézve nagyrabecsülendő nyereséget látunk s hozzá tehetjük, hogy e hitünkben mind a közvélemény, mind laptársaink önzéstelen nagyobb része osztozik.

II. Új eredeti szinmű. Mostoha körülmények miatt nagyon gyéren találkozunk most szinpadunkon eredeti szinmüvekkel. Legközelebb Obernyik Károly, kecskeméti tanártól került szinre először Khelonisz; a régi görög időkből vett szinmü tárgya gyönyörü: egy spartai király leánya, ki atyját és férjét gyöngéden szereti, kénytelen azon kellemetlen helyzetben találni magát, hogy férje elébb megbuktatja atyját s azt számkivetésbe küldi, majd meg atyja kerül felül s férjét számüzi, akkor Khelonisz az első esetben atyját követi e nyomoruságba, a másodikban férjét, mert a nőnek a szerencsétlen féllel kell tartani. A kidolgozás is költői és emelkedett; szinészeink müvészileg játszottak, az igazgatóság a müvet a legnagyobb gonddal és fénynyel állitotta ki, és mégis a jeles mü nem birta azt a tetszést kivivni, a mit megérdemelt. Közönségünk el van szoktatva hasonló dolgok élvezhetésétől. Csak a zene és félmeztelen tánczosnék ugrálása bir még osztatlan tetszéshez jutni s általuk a közönség izlése végképen el van rontva. A legroszabb éneklőnek több sikerre van kilátása, mint a legjobb drámának. Ez még most csak Pesten van igy, meg Aradon; vajha más vidéki városainkban meg ne honosulna az operadüh, mellyet ha vidéki szinigazgatóink a nemzeti szinmüvészetnek és saját maguknak megrontására elterjeszthetnek, akkor nem szükség azon zajoskodnunk, hogy szinházakat épitsünk; a dráma emeli nyelvünket, az opera ingerli füleinket, s a lelket, a nemzeti szellemet nem gazdagitja eléggé.

III. Drámai jutalom. Csak panaszkodunk már régóta, hogy nemzeti szinmü irodalmunk milly elhagyatott állapotban van; igaz biz az, mondják itt is amott is, de senkinek sem jutott eszébe baján segiteni, legfeljebb segitett szidni az igazgatóságot. Most egy derék hazánkfia száz aranyat adott által a Pesti Napló szerkesztőségének, mint ezt alább terjedelmesen közöljük, egy nemzeti tárgyu történeti drámára pályadijul. Az ajándék adó, ki ez áldozatot a nemzetiség szent oltárára hozta, Theodorovich Anasztáz, volt nagykörösi tanár, ki maga is Tomori név alatt ismeretes irodalmunkban, mint hasznos reálkönyvek szerzője. Mondják, hogy a tisztelt honfi nem rég gazdag örökséget kapott, de hányan örököltek gazdagon az utóbbi évtized alatt, a kiknek nem jutott eszükbe millióikból csak nehány fillért is ejteni valamellyik hazai oltárra? A tett maga legjobban magasztalja szerzőjét.