Az orosz táborból.

Vessük egy pillanatot a tulsó táborba is! Rajzaink, miket eddigelé közlénk, többnyire a török és segédseregek állapotát illették. A muszka táborból minél kevesebb rajz került még eddig a világ szine elé, a mi talán szintén be fog következni, ha egyszer az angolok és francziák, kiknek táborát számos rajzoló és festő müvész követi, találkozni fognak a muszkákkal.

Addig be kell érnünk a kevéssel, a mit kaphatunk. Jelen képünk egy jelenetet ábrázol a muszka katonai életből, midőn az oláh faluk szegényes kunyhóiba szállásolt csapatok a harcz fáradalmait kipihenve s ismét uj rohamra gyüjtve erőket, barátságos tűz körül sereglenek össze. Ki tudja, nem a rémületes Szilisztriáról folyik-e épen köztök a beszéd, hol annyi bajnoktársok találta a törökök vitéz ellentállása következtében végveszedelmét. E vad alakokból is kilátszik a muszka katona két elismert tulajdonsága: a kitartó erő s a vak engedelmesség. A mint a szigoru fegyelem nem volna képes, azt előteremti benne vallása és czárja iránti rajongó lelkesedése. Mindazáltal a harcz eddigi eredményei nem feleltek meg egészen a várakozásnak, mellyhez a fentebbi tulajdonságok tekintetbe vételével jogositva volt a világ.

Hogy a muszka katonák nem azon egyformaságban tünnek fel, mellyben az európai egyenruházott had fiait ismerjük, hanem majd minden rajzban uj meg uj formákkal találkozunk, ezen változatosságnak oka a muszka birodalom roppantságában s számos népeinek különféleségében rejlik. Hiszen nem régiben irták a lapok, hogy olly muszka csapatok érkeztek legközelebb a csatatérre, mellyek egy év óta folytonos utban vannak.