A Feketetenger viharai és Miklós czár.

A Feketetenger, melly régi időkben olly félelmes hirben állott a hajósok előtt, most, a hajózás körül tett haladások óta, s mióta valamennyi nemzet kereskedelmi hajói hasitják hullámait, nem olly veszedelmes többé. Vihar alkalmával minden tenger veszélyes, s a Feketetengeren nem gyakoribbak a viharok, mint más tengeren. Legnagyobb hibája a hajósok szerint az, hogy igen szűk tenger, minélfogva vihar alkalmával nem birnak elég térrel a hajók, hogy, mint mondani szokták, a szél elől megszökjenek; tenger, mellyben félnie kell a hajónak, hogy bármely pillanatban partot érint, a part pedig vihartól hányt hajóra nézve a legiszonyubb veszedelem, különösen háboru idején, s ha ellenséges partra verődik a hajó.

Miklós czárnak magának is alkalma volt illyféle kellemetlenségeket tapasztalni, 1828-ban, midőn egyszer Várnából Odesszába hajózott, kevés hija volt, hogy e rövid uton a hullámokban nem lelte sirját. Oroszország háborut viselt ekkor Törökországgal; Várna hosszu ostrom után, épen akkor adta meg magát az oroszoknak. A czár innen october 14-én szállott hajóra; vele volt öccse, Mihály nagyherczeg s több tábornok. A hajó parancsnoka egy angol tengerész volt. Nesselrode gróf és irodája s az idegen követségek, mellyek ekkor a főhadiszállásban tartózkodtak, egy másik hajón követték. A tengeren erős északi szél uralkodott. Alig hagyá el a két hajó a kikötőt, azonnal iszonyu orkán rontott rájok, és sürü köddel boritva őket, csakhamar elszakasztotta egymástól. A hullámok szörnyü magasságra csaptak fel, az árboczok és kötelek repedeztek, szakadoztak. Az éj sötétsége még növelé a czár hajóján uralkodó zavart, s másnap reggel épen olly sürü vala a köd, mint tegnap.

A másik nap éjszakáján attól féltek, hogy a török parthoz veri a vihar a hajót. A harmadik nap reggelén olly roncsolt állapotban volt a hajó, hogy a czár megmentése végett komolyan arról kezdtek tanácskozni, mikép a Bosporusba kellend vitorlázniok. Azonban mégis tartózkodtak e végső eszköztől s előbb minden módot felakartak még használni, mig a czárt, ellenségének, a szultánnak, kezébe szolgáltassák. Nagy erőködések után sikerült is a nyilt tengeren maradniok s négy napi veszélyesnél veszélyesebb ut után végre Odesszában köthetett ki a czár.

Nesselrode gróf s a többi diplomata hajója még több balviszályon ment keresztül. Elvesztve árboczait, vitorláit, s élelmi szerek nélkül, minden pillanatban közel állott az elmerüléshez; a szegény diplomaták, nem levén hozzá szokva a tenger iszonyaihoz, a legsiralmasb állapotban voltak. Az oroszok már halotti imáikat mormolák, s köpenyeikbe burkolva, reményt vesztve küzdöttek a vihar ellen. Csak 8 nap mulva győzhették le a vihart s érhették el a szerencsétlen hajósok a szebasztopoli kikötőt. Matrózok miniszterek s diplomaták félig megvoltak halva az éhség, hideg és fáradságnak miatta. De azért most is élnek és uralkodnak.

(J. d. d.)