Egyveleg.

Paskievics orosz marsal, varsói herczeg, ki most az alsódunai orosz hadsereg fővezérletét viszi, 1777ben született Mohilewben, Lithvánia határán, tehát lengyel eredetü. Legelső hadjárata Kosciusko lengyel vezér alatt történt Oroszország ellen, s midőn e hős elhunytával Lengyelország vége is bekövetkezett, 1792-ben orosz hadiszolgálatba állott. 1812 és 1813-ban mint tábornok, a Napoleon elleni hadjáratban vett részt. Több izben bizonyult be, hogy szerencse fia. Csak néhány példát emlitünk. 1814-ben, midőn a francziák elleni szövetséges hadak között, az orosz hadsereg egy része is Francziaországba nyomult, Paskiewics Párisban volt. Jul 15-én az orosz sereg hálaünnepet tartott a város egy nyilt piaczán s a rajta felállitott oltár előtt ő neki kellett elfoglalnia egy tiszteleti őrhelyet. Állomásáról az udvari tábornok egy fiatal nőt pillant meg a roppant népsokaság között, a mint egy jó helyért előre tolongott; leszáll tehát az emelvényről s parancsot ad segédének, hogy a nőnek helyet engedjenek. Ugy történik. Már épen vissza akar az emelvényre térni, midőn egy deszka, erős recsegéssel széttörik, s 3 főtiszt 30 lábnyi magasságból lezuhan, kiket nehezen megsebesülve azonnal haza kellett vitetni. Az eltört deszka épen az volt, mellyen az előtt Paskiewics állott. – Egy más hasonló eset. Ez időben a tábornok Páris közelében egy nyári kastélyban lakott, mellyet Napoleon ajándékozott volt egyik orvosának. Egyik ünnepély s vigalom a másikat követte, s estenként vidám csónakázást szokott rendezni Paskiewics a Szajna folyón, azon egyetlen ladikon, melly a kastély birtokában volt. Történt egyszer, hogy midőn társaságát, éjfél után a folyó tulsó partjára átszállitotta, egyedül akart visszaevezni, azonban ladikja tuskóba ütközött s szétzuzódott, ugy hogy Paskiewics uszásban volt kénytelen keresni szabadulást. A nagy árban elfogyott ereje és segitség után kiáltozott. Egy a parton lakozó favágó kutyája, meghallván a segély kiáltást, ugatása által előhivja gazdáját, s ennek sikerült a már már fuldoklót megszabadítani. – A tábornok e két kalandját meghallotta Sándor czár is, s miután bemutattatá magának, annyira megnyerte tetszését ezen, – mint ő hivé – a gondviselés által különösen pártfogolt férfiu, hogy tüstént egy granátos dandár parancsnokává nevezé ki. Későbbi életében is sokszor bebizonyult, hogy szerencse fia, most azonban nem akar többé olly fényesen ragyogni az ő csillaga. XIV. Lajos franczia király azt szokta mondani: „Nem szereti az öregeket a szerencse!”

Lóhus. Bécs népsége mindig jobban barátkozik meg a lóhussal. Ennek buzgó apostola doctor Wildner Ignácz, ugyanaz, ki korábbi években Magyarországon is hires ember volt, ő levén az, ki legelső izben magyarázta meg a magyar nemzetnek a váltótörvényt, a miért is az országgyülés indigenatussal ruházta fel. Ujabb időkben egész erejét a lóhus elleni balitéletek leküzdésére szentelte s addig irt és beszélt a dologról, hogy most 10,000 ember él Bécsben lóhussal, s a nagy város majd minden részeiben vannak lóhus-mészárszékek. Vannak még mindig, a kik undorodnak ez eledeltől, de más részről a lóhus napról napra több hivet nyer, különösen a szegényebb osztályokban, kik olcsó, de jóizü falatokat készitnek ezen eddig ok nélkül megvetett eledelekből.