III. Fejedelmi párbaj.

Midőn Kopasz László fiai szent István tanácsára elhagyták az országot s Lengyelhonba futottak, azon időben Miksa herczegnek, a lengyel fejedelemnek harcza volt a pomeránokkal.

A katholikus Lengyelország a keresztet védte a pogány pomeránok bálványai ellen. Már szemközt állt a két sereg midőn előlépett az óriás pomerán vezér, s istenitéletére bízva a csatát, felhivta a lengyel fejedelmet, hogy víjon meg vele, kiméljék meg kölcsönösen a nép vérit, s a mellyik közülök elesik, annak népe hódoljon meg a másiknak.

A pomerán óriás láttára megdöbbenve lépett vissza Miksa herczeg, ő vén volt már e csatára s fiai még fiatalok; ekkor egy ismeretlen vitéz lépett elő a nép közül, egy jövevény, idegen alakú ruhában és fegyverzettel, s fölajánlá kardját a herczeg helyett megvíni.

Midőn a lengyel király kérdé tőle, hogy kicsoda? azt felelé, „magyar,” s midőn a pomerán kérdé a lengyel királytól, hogy ki az, kit maga helyett a küzdtérre állít, ez azt felelé: „fiam!”

Miksa herczeg oldalán egy szép lángszemü leány állt, a herczeg egyetlen leánya, ezt szánta ő legszebb jutalmul az ismeretlen vitéznek, kit nem ajánlott semmi más czím, mint a hősi bátorság.

A szemközt felállitott két sereg láttára, kiállott a két fejedelem csatázni; tomboló harczméneken ülve kelevézzel rontottak elébb egymásnak s Béla a roppant óriást az első összecsapásnál kivetette a nyeregből.

Ekkor gyalog kivont karddal csaptak össze. Hosszú volt keze és kardja a pomeránnak, de élt már a magyar példabeszéd: „ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel.” Hosszú kemény tusa után halva hevert a fövényen a pomerán fejedelem, mig a magyar vitéznek egy haj-szála sem görbült meg.

A nép örömrivalgása között fogadta keblére ismeretlen új fiát a lengyel herczeg, átadva neki, kiket meghódított, a pomerán népet s egyetlen leányát; azokat kardjával, ezt nemes szivével.

Igy nyert a számüzött fejedelem egy viadalban hírt, hatalmat és szerelmet.