Egy királyné s egy orosz hadvezér.
(IGAZ TÖRTÉNET.)

Tifliszben, a Kaukazus vidékén fekvő Georgia vagy Görgényország fővárosában, a főegyházban egy sir látható következő felirattal:

„Lazareff Petrovics Iván, altábornok, a 17-dik vadászezred parancsnoka, több első rendü rendjelek vitéze, született 1765., szolgálatba lépett 1775, meghalt 1803. april 19-kén, 37. éves korában, hivatalos foglalkozása közben, midőn Mariam királynét, XIII. György király özvegyét, Oroszországba akarta kisérni.”

Ennyit mond a rövid sirirat, de mint minden siriratnál, ugy itt is nevezetesb az, a mit elhallgat. Kérdés támad az olvasóban, honnan a 37 éves hadvezérnek kora halála? s minő halál lehetett az, melly hivatalos foglalkozása közben érte, midőn a király özvegyét idegen országba akará kisérni? Most ez is tudva van, s im elmondjuk röviden a fontos eseményt.

Tudni kell, hogy Görgényország az előtt önálló, független ország volt, melly saját királyokkal s törvényekkel birt, s a görgények épen olly soká s olly vitézül harczoltak az orosz elnyomás ellen, mint most a cserkeszek s más kaukázi népségek. De végre kimerültek a kifogyhatlan óriási erő ellenében, s e század elején, 1803-ban Görgényország Oroszországhoz csatoltatott. Az utolsó király XIII. György volt, ki 1800-ban, egy évvel trónról lemondása után Pétervárott halt meg. Az orosz kormány e király fiának, Dávidnak, meghagyá ugyan az uralkodói czimet, de az ország egyes részeinek élére saját embereit állitotta. Ezek sehogy sem férhettek össze Dáviddal, kit a nép szeretett és tisztelt, s örökké küldözték a panaszokat és vádakat ellene Pétervárra. Az orosz kormány végre megsokalta a dolgot, Sándor czár megfosztá Dávid kir. herczeget minden hatalmától, s idegen országot tüzött ki tartózkodása helyeül. Görgényország kormányzójává Zizianoff Pál herczeget s orosz tábornokot nevezé ki, a ki a görgényi királyi családdal rokonságban is állott. Azt mindazáltal megengedé a kormány, bár mint szabadkozott is ellene Zizianoff, hogy György király özvegye, Mariam királyné kisebb gyermekeivel együtt Tifliszben maradhasson.

Zizianoff ismeré e fiatal nő ábrándos lelkét és honleányi érzelmeit, s előre látta, hogy nem sokára összeesküvéseket fog forralni az orosz kormány ellen, de miután az országban maradását nem gátolhatá, annál szigorubb őrizet alatt tartotta. Gyanuja igaz volt: Mariam elkészité a tervet, mikép szökhessék meg a psávok és tusok nevü görgény eredetü népekhez, kik nem messze laktak Tiflisztől, s a régi nemzeti királyi családnak igaz hivei valának. Közülök választattak a görgény királyok testőrei.

E veszedelmes terv titkos végrehajtója egy a királyné udvaránál élő, előkelő görgény, Kalatuzoff volt, s vele egy czélra munkált egy elismert bátorságu és hüségü psáv férfiu. Minden előre volt már készitve, s a hü hegyi lakos átjött Tifliszbe, tudtára adni a királynénak, hogy nyilt karokkal várják. Azonban egyszerre elfogják és Zizianoff kormányzó elé vezetik, ki tudtára adja, hogy a királyné szándéka fel van fedezve, s most halállal fenyegetés mellett felszólitja, hogy az igazat vallja meg. A bátor psáv hallgat, de a tábornok egy jelére belép Kalatuzoff, kinyilatkoztatván társának, hogy a tábornoknak mindent fölfedezett. A psáv megvető pillanatot vet reá, de semmi sem tántoritja meg, esküjét hiven megtartja, s inkább a tömlöczbe hurczoltatja magát.

Most a kormányzó ugy gondolá, hogy elég oka és joga támadt, a királynét eltávolitani az országból. Magához hivatja tehát Lazareff tábornokot, utasitásul adván neki, hogy másnap reggel tüstént a királynéhoz menjen, fogja el s kisérje ki az országból.

E parancs tüstént teljesedésbe ment. Mariam még aludt, midőn Lazareff gyorsan szobájába lépett. Hogy megbizatásának annál nagyobb fényt adjon, legfényesebb egyenruhájába öltözött, s a katonaság, melly a palota kijárásait foglalta el, hangos zeneszóval közeledett. A királyné rögtön fölegyenesedett szőnyeggel boritott fekhelyéről, mellyen ottani szokás szerint nyugodott, s egészen ingerülten kérdé Lazareffet, minő joggal mer igy betolakodni hozzá?

„Keljen fel! – mondá Lazareff parancsoló hangon – önnek el kell utaznia, Zizianoff herczeg parancsolja.”

E szavakra boszura gyulad Mariam arcza, szemei haragot szikráznak, s felkiált: „Czicziano Tsopfiani!” (Zizianoff, fajunk csufja!) Ezután kéri a tábornokot, hogy legalább gyermekei álmát kimélje, kik mellette szunnyadnak, s az elutazást nehány órával későbbre halassza.

Válasz helyett feléje lép Lazareff s baromi módon lábánál akarja megragadni. De nem volt rá elég ideje, – azon pillanatban, midőn a királyné ágya fölé hajlott, tőrszurást kapott baloldalába olly erővel, hogy a tőr az egész testén keresztül ment. Lazareff összeomlik. Mariam kihuzza melléből a tőrt, s azon véresen a tábornok arczába sujtja e szavakkal. „Igy hal meg, ki engem bántani merészel!”

Egy örmény tolmács, ki eddig egy szomszéd szobában tartózkodott, a haldokló Lazareff nyögésére elősiet, a királynéra rohan s kardjával több sebet ejt rajta. De a királyné anyja, Ilona herczegné, ki leánya mellett aludt, felugrik s megragadja kardját a dühös örménynek. Ezután csakhamar minden oldalról katonák nyomulnak a palotába, s Mariamot, mindamellett hogy sebei vérzettek, gyermekeivel együtt egy kocsiba teszik, melly a kapu alatt várta. Moszkvába vitték egy klastromba; később az orosz kormány visszaadta szabadságát s megengedé, hogy Tifliszben tartózkodhassék, hol még nehány évvel ezelőtt is élt.

Lazareff tábornok nem élte tul a királyné elutazását. Maga Zizianoff sem mult ki természetes halállal. Három évvel később egy kaukázusi faj khánjának parancsára Baku mellett megöletett.

Ez az értelme a tifliszi főtemplomban olvasható sir-iratnak.

(Az „Ausland” után.)