Egyveleg.

– Egy kis kozákmulatság! Mult tél kellő közepén két ezred urali kozák vonult végig egy északi orosz városon. A lakosok a város határában levő folyóig kisérték vendégeiket, s a mit itt láttak, azon magok is elcsodálkoztak. Annál inkább bámulhatnak, a kik nem oroszok. Mint mondók, valóságos téli idő volt, a hideg 19 foknyi, s a folyó, mellyen keresztül ment a sereg, keményen befagyva. Ez utóbbihoz érve, több kozák elválik a csapatjától, leveti ruháját, bezuzza a jeget, s belemerül a vizbe, és fürdik, a mint csak fürödhetik. Különösen feltünt egy ősz szakálu katona, ki, a vizbe lóggatván le lábait, a jég szélére ült, a nélkül, hogy foga vaczogott, vagy csak legkevésbé is roszul érezte volna magát. Midőn a kozákok készen voltak a fürdői mulatsággal, végig nyultak szakálaikon, mellyeken már jégcsapok kezdtek alakulni, felöltöztek, lovaikra pattantak, s a szokott kurjantással ismét csapataikhoz száguldoztak.

– A franczia kormány ismét 600 franknyi jutalmat tüzött ki annak számára, ki a gőznek a tengeri hajóknál legczélszerübb alkalmazását fogja megfejteni. Már 1834-ben tüztek ki illy jutalmat, mellyet három megfejtő között osztottak ki nem régen; most azonban, ugy látszik, még jobban akarják tökéletesiteni a hadi gőzösöket.

Dobrudsáról, hol most a Dunán átkelt orosz sereg tartózkodik, igy ir egy angol utazó: „Soha sem láttam annyi és olly hatalmas sasokat, mint itt; olly vakmerők voltak, hogy csaknem ostorainkkal értük el, s ekkor is csak nagy nehezen emelkedtek fel pillanatnyira a régi hunhalmokról, a hova igen szeretnek telepedni. Fogolymadarak egész seregei csaknem lovaink patkói alatt röppentek fel hangos zugással az avarból, hol rendesen egy prédára leső ölyv kerengett felettök. A lassu tuzokok csapatonként emelkedtek fel, ha közelökbe értünk, s a darvak és a vadludak seregei csakugy zugtak a levegőben. A Duna melletti mocsárokban heverésznek a bivalok, csak orruk látszván ki az iszapból, s farkashoz hasonló kutyák ügetnek végig a mezőségen gazdátlanul. Egy dunai sziget mellett lovagoltunk el, mellyen anyakanczák legeltek; midőn megpillantottak, elkezdének nyeriteni, s nehány csikó a Dunába vágta magát, hogy ijedtiben a tulpartra uszszék. A vadréczék megrémülve iramodtak ki a sás közül, s egy nehéz röptü vad hattyusereg sebes karikákban kerengett a viz sima tükörén.” Gyönyörü alföldi tájkép!

– Mult évben a franczia miniszterium, belátván azon nagy csapást, melly Európában a szőlőbetegség terjedése által e fontos iparágat fenyegeti, több ezer frankból álló jutalmat tüzött ki annak számára, ki e betegség ellen a legbiztosabb gyógyszert fedezi fel. Most számos kisérlet és tapasztalás után hirdeti, hogy a nevezett bajnak legbizonyosabb orvossága, ha a szőlőtőke porrá tört száraz kénnel (Schwefel) fuvó segitségével háromszor évenkint behintetik, még pedig először az első csirázás alkalmával, másodszor virágzáskor, harmadszor a szőlő teljes megérése előtt.

Hogy bánik egy török basa a hanyag élelmezési biztossal. Egy görög liferáns Erzerumban egy idő óta igen rosz kenyeret szállitott a török seregnek. Heireddin basa magához hivatja a szállitót s szemére veti, hogy az ő kenyere rosz korpakenyér. A szállitó igéri, hogy más nap majd jobb lesz. De bizony más nap is csak ollyan sületlen dagaszték volt az, mint tegnap. Ekkor a basa valódi törökös módhoz nyult. Előhozat öt nagy kenyeret, kivájatja belőlök az egész emésztetlen tésztatömeget, s a szállitónak a basa jelenlétében meg kellett birkóznia vele, mig mind egy morzsáig le nem nyelte. Az eljárás kissé erős, de használt; azóta jó kenyeret kapnak a katonák.

– Végre komoly készületek tétetnek ahhoz, a mit már évek óta beszélnek, de mindeddig lehetlennek bizonyult be. Angliát és Amerikát csakugyan összekötik egy tenger alatti telegráffal. Roppant nehézségek tornyosultak itt fel, de az emberi ész és találékonyság ezeket is leküzdi. A tenger a két ország között, a hol legkeskenyebb, még ott is 1600 tengeri mérföldet tesz. Ebbe kell belefektetni és megerősiteni a telegráf vas sodronyát, azt az 1600 mérföldnyi sodronyt (drótot), melly a jeltadó villanyszikrákat egyik világrészből a másikba repitse nehány percz lefolyása alatt. Figyelmezni kellett arra is, hogy a tenger vize, mellyen a sodrony átvonul, sem felette mély, sem nagyon sekély ne legyen. A feneketlenség a sodrony megerősitését nehezité; sekély vizü részeken pedig könnyen árthatnának neki a hajók, az uszó jéghegyek, horgonyok stb. Olly helyet sem lehetne választani, hol a tengerviznek az alsóbb rétegekben igen sebesen folyó árja van. – Amerikában annyira mentek az előkészitő vizsgálatok, hogy már egy nemzeti dijt szándékoznak kitüzni azon telegráfi társulat számára, melly az első távirati sürgönyt hozandja keresztül az atlanti tengeren.

Patent szippantások. Napier bátyáról annyit és annyiféleképen kezdenek irni és beszélni, hogy nemsokára „Napier szikrák” rovatot várhatunk valamellyik lapban. Mennyire eltérnek egymástól csak a német lapok, következőkből lehet hozzá vetni. Egyik lap az öreg ur magasztalására irja, hogy legényeit nem tartja kellő fegyelemben, s például felemlit egy esetet, midőn Napier bizonyos alkalommal megparancsolá: hogy a királyné tiszteletére „három hurrah”-t (éljen) kiáltsanak, a legénység ellenben a királyné nevét négy, Napierét pedig magát tisztelé meg „három hurrah” kiáltással. Egy másik lap ugy irja le a tengeri hőst mint valami hamupipőkét, egészen nevetségessé teszi a leirás által – maga magát M. P. szomszédasszony. Különösen kiemeli tobákoló tehetségét Napiernek, azt irván róla, hogy előinge, mellénye, orra vége csupa tobák, s hogy mindig három ujra szokta a kedves orrabrakot markolázni. Mennyire szereti Napier a tobákot, arról nincsenek mai napig hiteles adataink, hanem hogy „nagyokat szippant”, azt egy közhitelben álló bécsi lap is bizonyitja, melly szerint rövid idő alatt 480,000 p.forint értékü egyetmást „szippantott”*) el a muszkáktól a vén tengerész.

– Egy napi lap dicsérettel emliti egy pesti vendéglősnek azon intézkedését, miszerint az olly vizvezetést alkalmazott vendéglőjében, melly által a konyha, vendégszobák és pincze bőven elláttatnak fris vizzel. Mi sokkal dicséretesebbnek tartanók ezen vizfényüzést, ha a pincze semmit sem tudna felőle.

Vélemény-különbség. Egy pesti kávéház olvasó-szobájában, a mint a bécsi lapok megérkeztek, mellyek egyikében ez áll: hogy Paskievics herczeget nyomban követi 26,000 lovas, melly jelenleg legnagyobb lovassereg az egész világon, egy asztal körüli kevert társaságban a hány ember volt, annyiféleképen nyilatkozott. Egyik ügyvéd azt mondta, hogy nem kiván ő herczegségével perbe szállni, a másik kétkedett benne, hogy egy sem hibázik a huszonhat ezerből, egyik azt mondta: hogy ennyi lovassággal meg lehet hóditani az egész világot, mire egy huszár őrmester nagyot pödöritve bajszán azt mondá, hogy két ollyan huszár regimenttel mint az ő legényei, szembe szállanak velök stb. Mindegyik nyilvánitá véleményét az asztal mellett, csak egy koros uri ember kalkulált nagy sebbel, s megszólitva, valjon miben töri elannyira fejét? Azt számlálgatom, hogy ha egy évig minden porczióból egy szál szénát, meg egy szem zabot megtakarithatnék, mekkora jószág kerülne ki az árából, válaszolt a hajdani szalmakomiszárus. – Naturam furca expellas, mondá rá egy tanár.

Theafogyasztás. Azon italból, mellyet a telivér magyar ember eddigelé csak beteg állapotban ismert, melly soha sem lesz méltó, hogy a tokajinak, somlyainak, neszmélyinek s egyéb nemes borainknak saruszijját megoldja, Europában következő mennyiségben fogyasztatik egy év alatt: Angolhonban 40,000,000; Oroszországban 6,000,000; Hollandban 3,000,000; Németországban 2,000,000; Francziaországban csak egy millió font. Legotthonosabb Angolországban, hol minden embernek, matróznak, napszámosnak, targonczásnak ollyan mindennapi itala mint a legelőkelőbb lordoknak vagy bankároknak; legpazarabb fényüzést pedig Oroszországban gyakorolnak theával, hol 100–400 rubel egy font a legjelesebb theából. Nálunk is nagyon kezdnek vele élni a városiak és a divat emberei, hanem a magva nép sokkal hajlandóbb ital dolgában a pinczéhez mint a konyhához, sokkal vigabban járja a csárdást ollyan ital mellett, mellyet iczével mérnek, semhogy egyhamar megkivánná azt a melegvizet, mellyet latszámra mért asztalt fűből készitnek.