Samyl, cserkesz vezér.
(ÉLETRAJZ)

Távol Kaukáz bérczei között, hol egykor őseink hazája volt, hol a regényes Kuma partján még nem rég álltak Magyarvár omladékai, miket egy orosz tábornok hordatott el onnan, távolabb egy telepitvényt épitve azokból, mellynek Kis-Magyari nevet adott; ottan él a cserkesz nemzet, viseletére, szokásaira nézve őseinkhez annyira hasonló, három törzsök még most is a magyarok maradékainak vallja magát, e törzsökök a Balkárok, Karacsajok és Rizinglik.

Mind össze sem nagy e nemzet; alig megy pár millióra a lelkek száma, és mégis ez a maroknyi nép az, melly az óriás orosz birodalommal tovább, mint félszázad óta vív egyenetlen, de dicsőséges harczot, melly egy örökké vérző seb a nagy birodalom oldalán, hová elvérzeni sietnek az orosz nép legjobb hadseregei, legvitézebb tábornokai, s annyi áldozat, annyi veszteség után is meghóditatlanok a bérczek, mik közt a cserkesz nép lakik.

A czár legjobb hadvezérei kifáradtak e harczban, sokan elveszték ott másutt szerzett babéraikat, maga a czár is megjelent már a harcz szinhelyén, s a korona örökös saját kardját is összemérte a cserkesz szablyákkal, és ki az, ki a tulsó oldalon annyi hatalomnak ellene áll? egy egyszerü seyk fia, kinek neve Samyl.

1797-ben látott napvilágot Samyl, Himri faluban s harminczhét éves volt, midőn a Csecsencz faj főnökévé lett. Gyermekkorában komoly, elzárt kedélyü volt, büszke és parancsoló. Erőtlen testalkatát gyakorlat által szilárditá meg, s gyakran naphosszant el volt a magányban, hol a bölcs Dzselaleddin a Korán szavait olvasá előtte. Itt szivá be azon hitet, melly szerint a választottak közvetlen magával Istennek érintkezhetnek, és ezen hit követőinek prófétájává lett.

Szabályos szenvedélytelen arcza, vereses szőke hajfürtjei és szakálla, nagy, magas homloka inkább szelid, mint hősi tekintetet ad neki, de ha lován ül, s kardját kivonva, seregeit a harczba vezeti, akkor kigyulad ez arcz, egy hős, egy proféta áll elő, kiről a cserkesz költő Berek bey igy szól: „ajkain virágok, szemeiben villám vannak.”

Életének minden eseménye csodákkal határos. Háromszor veszett ugy el, hogy holtnak tarták s megünneplék, meggyászolák halálát, s háromszor támadt ismét elé, hiveinek diadalára, ellenei rémületére.

1832. oktober 18-án Himrit ostromlá az orosz sereg. Az oroszoknak nagy ágyuik voltak, a cserkeszeknek csak kardjaik és lelkesülésük. Véres viadal után végre felhágtak az oroszok számtalan veszteség után a sziklasánczokra, a hős Muridák és vezérük Kasi Mollah harczolva estek el védett házaik előtt, maga Samyl is egy lövést és egy szurást kapott, s ott a rémséges viadal közepett egyszerre eltünt, senki sem tudta hová lett.

A cserkesz nép tüneményes képzelete tündérregét csinált e történetből, azt állitva, hogy Samyl valóban meghalt e csatában, de az Isten feltámasztá őt ujra, levágott fejét testéhez ragasztá, s maig is látszik a hős nyakán a vékony veres vonal kőröskörül, a hogy feje Allah által oda illesztetett.

Ez még erősebbé tette a ragaszkodást, mellyel saját törzsöke viseltetett hozzá.

Másszor az avarok khagánuja Murád támadá meg Samylt a templomban; ki nehány hű muridájával a toronyba menekült, s ott védte magát életre halálra. Murád végre felgyujtá a tornyot, a lángok mindig feljebb hatoltak, végre köröskörül összecsapták a torony felett, az egész épület egy zsarátnok halommá omlott, mindenki odaégett; egyedül Samyl szabadult meg ismét, ki nyom nélkül eltünt belőle.

Harmadszor Akhulko váránál látták őt elveszni. Magas kőszálak veszik körül e természet alkotta erősséget. E kőszálak tetején álltak a cserkesz asszonyok, és hajadonok, s onnan hajigáltak roppant kődarabokat alá az ostromló ellenség fejére, s midőn irtózatos vérpazarlás után végre elfoglalták az oroszok a várat, hogysem ellenségeik kezébe kerüljenek, több mint négyszáz asszony és leány, mindnyájan a szépség remekei, onnan a száz meg száz öles sziklákról ugráltak le a mélységbe. A vár be volt véve, a cserkesz őrség leölve, mert meg nem adta magát egy is, de Samyl nem volt sehol a leöltek között. Ekkor egy cserkesz szökevény szállt le a vár fölötti magas meredek szikláról, tudatva az oroszokat, hogy Samyl oda menekült fel harmad magával a kőszálra, honnan éjjel kötélen fognak majd leereszkedni, s elszökni. Az oroszok lesbe álltak, éjfél tájon lenyult a kötél a meredekről, s alácsuszott rajta elébb két cserkesz, végre a harmadik; hirtelen megragadták őket, s vitték a tábornok elé. De az egyik sem volt Samyl; ő ez alatt más oldalon ereszkedett le kötélen, s az oroszok szemeláttára tünt el a bejárhatlan szikla szakadékok között, s az utána lőtt golyók süvöltése között uszta át a Kojsza folyót.

Ezért bir olly büvös erővel Samyl neve a nép között, mellyet nem bir leverni a nálánál ötvenszer nagyobb hatalom.

Pedig régóta küzd már vele. Ez a harcz iskolája az orosz katonákra nézve.

Maga Paskevics is járt itt, s e hadjáratból maradt legkevesebb dicsősége. Utódát Pankratieff tábornokot tönkreverték az „ördög szorosában” a csecsenczek.

Szasz tábornok harczolt némi sikerrel ellenök, ugy hogy a cserkeszek ördögnek kezdték nevezni, egyébiránt e czimmel a többi orosz vezéreket is megszokták tisztelni.

Később Rózen tábornok lett a kaukazusi orosz fővezér. Az ő idejére esik Himri elfoglalása, ő alatta kezdett Samyl hirre kapni. Achalta mellett csaknem semmivé tette az ellene küldött Fezi tábornok seregét, s az egész hadjárat ismét el volt veszve az oroszok részéről.

Ekkor maga a czár jelent meg a harcz-téren, s a katonai vizsgálatban saját kezével tépte le Dadianoff tábornok válláról az aranyzsinórt, s Rózen helyett Golovint tette a hadsereg vezérévé.

Már ez 75 ezer emberrel kezdte meg a hadjáratot Samyl ellen. Parancsot adott Grabbe tábornoknak, hogy Ahulko várát vegye be, kerüljön akármibe.

Hogy mennyire pazaroltak ez ostrom alatt az emberélettel orosz részről, meg lehet érteni abból, hogy mikor reggel három zászlóalj kiindult egy sáncz ellen, a tisztek mondták maguk között. „Estére kettőt nem fogunk látni.” És valóban csak egy tért vissza a háromból.

Végre öt napig folyvást tartó harcz után elfoglalták az oroszok a várat, s a czár emlékpénzeket veretett e diadal örömére.

Azonban már 1840-ben ujra előtört hegyei közül Samyl, s Nikolajevsk várát ostrommal bevevé, Michaelov erőssége pedig kemény ostrom után az egész várőrséggel együtt a levegőbe repittetett.

Következő évben Vogelsang tábornok indult boszut állni a hegyek közé, de saját életét hagyta ott; ekkor Grabbe tábornok egyenesen Dargo vár ellen vivé seregeit, melly Samyl székhelyének tartatott; már tiz mérföldnyire jutott Dargóhoz, a nélkül, hogy csatát próbáltak volna ellene a cserkeszek, hanem körös-körül ugy elpusztitottak mindent, hogy az éhség miatt kénytelen volt a tábornok seregeit visszaforditani.

Ekkor visszafordult reá Samyl. Az icskéri erdőben utolérték a cserkeszek a visszavonuló orosz sereget, s minden oldalról reá rohanva teljes győzelmet vivtak ki felette; sz orosz had nyolczezer embernyi veszteséggel menekült meg. Tisztjei közül minden második elesett.

A hadügyminiszter épen jelen volt, midőn Grabbe vert hadai visszaérkeztek, mind a tábornok, mind a főkormányzó azonnal visszahivattak, s az orosz sereg kénytelen volt váraiban védni magát.

1844-ben Samyl ostrommal vette be tőlük Unszerilla várát, s a vár felszabaditására siető Klukenaui Kluke tábornokot tönkre verte; innen elpusztitá az egész orosz birtokot Avariát, s midőn a fővezér Neidhardt azt hivé, hogy egészen körülfogta a cserkesz vezért, ez gyorsaságával megelőzve, kivágta magát. Neidhardt is visszahivatott, s bujában meghalt Moszkauban.

Ekkor jött helyébe Voronzoff herczeg, az alatta álló hadsereg már 150 ezerre szaporitatott; a czár teljes hatalmat adott a kormánynak az egész tartomány felett, minő még soha orosz alattvalóra nem ruháztatott.

Voronzoff azzal szolgálta meg e bizalmat, hogy elfoglalta Dargó várát. Samyl, ki nem sokat törődött épületeivel, engedte azokat lerontatni, de hátra volt még Voronzoffra nézve az icskéri erdő. Ugyanazon végzetnek, melly Grabbe tábornokot érte, utol kelle érni Voronzoffot is. Ugyanazon a helyen utját állta a diadalmas ellenségnek Samyl, s ugy kőrülzárta a tábornokot a hegyszorosokban, hogy annak egész seregével elkellett volna pusztulnia, ha két avar szökevénynek nem sikerül Freitag tábornokot értesiteni a veszélyről, ki segélyével megérkezve, kivágta a fővezért. De igy is nagy volt a veszteség. Elesett négyezer harczos, és három tábornok azon a helyen, kőztük a sereg hőse, a katonák bálványa, Passzek tábornok, kinek levágott fejét diadaljelül vitték haza a cserkeszek.

(Vége következik.)