Omer basa.

Lapunk programmjában megigértük az olvasó közönségnek, miszerint a tőlünk kikerülő czikkek sok mindent fognak tartalmazni, a mi a költészet, müvészet, gazdászat és napi élet körében nevezetességgel bir, s alig hisszük, hogy e sokoldalu igéretünket egyszerübben válthassuk be, mint e soraink alatt lovagló férfiu életének leirásával.


Omer basa.

A harcz a költészet legmagasztosabb neme; a süvöltő golyók, a dörgő harczrobaj, a kardcsattogás és a halálhörgés merész concertjében ott találjuk Omer basát.

A müárusok boltkirakatain ott látjuk arczképét; tehát a festőmüvészet is tárgyát leli benne, sőt miután Szent-Pétervárott jelenleg illy czimü darabot adnak elő: „a szinopei csata,” nem valószinűtlen, hogy Sztambulban egy másikat fognak szinre hozni: „oltenitzai ütközet” czime alatt, s igy a müvészet minden ágai összeköttetésbe jönnek Omer basa nevével.

Azt pedig emlitenünk sem kell, hogy széles ez országban zsirnak, tojásnak és lisztnek nevezetes haladása a drágaságban mind nem történik meg Omer basa nélkül; illyenforma a gazdászat, konyhászat és kereskedés minden ágazatai befolyása alatt állanak, s kötelességünkké teszik e férfiu életének megismertetését.

Született e hadvezér 1801-ben Horvátország Vlaski helységében, az ogulini kerületben, hol atyja aligazgató volt, s családi nevén nevezték Lattász Mihálynak. Ifju korában Erdélyben végzé tanulmányait, a károlyfehérvári mathematikai intézetben, s onnan a hidásztestbe tétetett át. Itt szerzé legelső katonai ismereteit. 1830-ban atyjának egy hibás lépése követeztében elkeseredvén, Törökországba ment, s ott a mohamedán hitre tért át, mellynek azóta is igen buzgó pártolója. Az akkori szeraszkier Khosrev basa megkedvelé, s gyámleányát, egy gazdag jancsárfőnök utódát, kit 1827-ben fejeztek le, nőül adta hozzá. Omer basának nincs is több egy nejénél, s az európai szokás szerint viseli magát s nincs a háremi elzáratásra kárhoztatva. A török hadsereg akkor kezdetett europai minta szerint ujra alakitatni, s ebben Omernak nagy része volt, kit nehány év mulva már mint ezredfőnököt találunk, s 1846-ban egész tartományok bizattak reá. Törökországban nincsenek születési előjogok, esze és vitézsége után a legszegényebb az ország legelső férfia lehet. Ez évben a szyriai és albán lázadások szolgáltattak neki alkalmat hadvezéri tehetségének kitüntetésére, mellynek után Kurdistan meghóditására küldettek ki, s azt végre is hajtá. 1851-ben Bosniába küldetett, mellynek főnökei nem akarták elfogadni a tanzimátot, igy hivták a diván által adott uj rendszert, melly alkalommal igen csekély haderővel leküzdé a tartomány beyjeit. Ez után következett a Montenegro elleni hadjárat, mellyet Ausztria közbenjárulása félbeszakitott. Jelenleg az europai összes hadseregek vezényletének élén látjuk őt állani, s hogy a hir sokat beszél róla, bizonyitéka annak, miszerint nem ok nélkül beszél.

Nem tartjuk fölöslegesnek némelly eseményt e hadvezér életéből feljegyezni, még pedig a maga egyszerüségében; – az összes események megitélése a historia dolga, az is csak a bevégzett pályafutás végén.

Omer basa Europa legtöbb mivelt nyelvén beszél, francziául, németül, olaszul és magyarul is.

Eleinte Husszán basa fiainak volt nevelője öt évig, azután irnok a portánál.

1845-ben az alban lázadókat tönkre verve, főnöküket Gyulékát vezérkarával együtt elfogta; ezen Gyuléka lett később legnagyobb kegyencze, s a montenegrinok elleni hadjáratban öletett meg. Halálát a vezér soha sem birta elfeledni.

Egy év mulva a drúz vezért Bebderhámát fogta el nyilt csatában.

Majd a rajahk lefegyverzése s Montenegro körülfogása tevé őt hirhedetté.

Jelenleg az aldunai csatatérről hordja szét nevét a hir.

Vezéri tehetségei el vannak ismerve.

Magánykörében nyájasnak, eszesnek rajzolják. Alakja hősi, tekintete átható.

Katonái szeretik; eljár sátraikba s neveiken szólitja őket s ételeikből eszik.

Nejét gyöngéden szereti, s kis leánya Emineh gyakran kiséri őt, midőn a tábor körül őrjáraton lovagol. Néha nyitott kocsiban látni, kis leányát ölében tartva; másszor egyedül jár egyik őrszemtől a másikig, csak egy csatlósa kiséri hosszuszáru pipájával, mint épen képünkön látható.

Jellemzi őt azon tette, a mit a bosniai győzelme után feljegyzének róla.

Gyuléka, kegyencz alvezére, a maga albanjaival megtámadta a lázadókat Ivánska város előtt, s kiverte őket onnan. Ekkor a győztes arnauták a viadal hevében kirablák a várost, s a foglyul esett nőket és gyermekeket is magukkal terelték. Omer basa ekkor maga elé parancsolá a lakosságot; azok remegve jelentek meg előtte. Az arnauták azt hitték, hogy ezeket is kifogja közöttük hadi zsákmányul osztani; s kölcsönös lőn a bámulás, midőn a basa azt parancsolá a fogoly lakosoknak, hogy keressék ki az elrablott jószágokból kiki a magáét, és térjenek azzal vissza a magok lakhelyére. Tizenöt görögnek pedig, kik a rablott holmira már előre megalkudtak a katonákkal, jó verset veretett a talpára.

Mint mondják, a pompát nagyon szereti, de azt is mondják, hogy van módja benne. Fentebbi képünk egyébiránt, ez állitásunkat nem igazolja, s ugy hisszük, a képnek van igaza. A régi török fényüzés helyett, mit a pompásnak nevezett Szoliman alatt láttak elődeink; a török is azt tartja, hogy sokkal jobban ékesiti a katonát a vas, mint az arany.

–.r