Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 7. szám · / · Cs. Szabó László: Mérleg

Cs. Szabó László: Mérleg
5.

A szavak súlyosak, a sebek könnyűek. Szeretném, ha mindenütt hamar begyógyulnának. Vannak írók, akik mindennap megsértve ébrednek fel s írótársaik vérében szépülnek. Nem irígylem a lelkiállapotukat. Nem is velük beszélgetek most írás közben. Szeretni könnyebb s jobb. Adjunk még egyszer számot a népi írók érdemeiről, hogy aztán a többiek érdeméről szólhassunk. Érdem kell, hogy érdem mellé álljon, így többre jutunk.

Féja, Kodolányi, Nagy Lajos, a szegedi fiatalok előkészítése után s Erdélyi, Illyés, József Attila költői példáján buzdulva a népi írók átvizsgálták a legnagyobb társadalmi réteget, amely szinte a teljes magyarsággal azonos. Nincs még egy irodalom Európában, amely a hatalmasoktól és gazdagoktól ennyire átpártolt volna a szegényekhez és megalázottakhoz. Megmutatták, hogy a középosztály lecsúszott a törzsökös népi alapról s ezzel Európa polgári fejlődéséből is kimaradt (Féja), hogy a rossz birtokeloszlás élettanilag is megtámadja a népet (Illyés, Kodolányi), hogy a paraszti életforma bomlik az Alföldön s új életforma híján lelkileg is alámerül (Kovács Imre, Veres Péter), hogy maga a parasztság is társadalmi osztályokból áll (Erdei, Kovács Imre, Ortutay), hogy a civilizáció állóvizéből helyenként kiemelkedő parasztkultúra magasabb, mint a nagyvárosi «szellem» (Illyés, Ortutay), hogy a fegyvertelen erkölcsi ellenállás még a szentistváni gondolatnál is erősebb (Tamási Áron) s hogy a magyar író leghatékonyabb megtestesülése a protestáns prédikátor. Ő az nekünk, ami a franciának az írástudó, az angolnak az irodalmár lelkész, az olasznak az udvari humanista. Belül Európát éli, de sorsát egy faluba helyezi. Folyton Európából érkezik s szüntelenül a nép közt munkál. Ilyen volt a korán elhúnyt erdélyi Balázs Ferenc, ilyen ma is Fülep Lajos. Sokáig ezen a metszőponton állt Németh László - (a Tanut európai tájékozódásnak szánta s a Választ a népi írók szolgálatára bocsátotta); - ez vonzotta Debrecenhez, a hajdani prédikátor fellegvárhoz.

A magyar azonban nemcsak nép, de nemzet is s az ország nemcsak az alföldi néptartályból áll, hanem kiterjedt peremvidékből is. És ott az idegenajkúak beárnyékolják a magyart. Olyan időket élünk, amikor minden erőnket a nép élettani megerősödésére kellene fordítani. (Nem tesszük, vagy nem eléggé tesszük s ebben igazuk van a népi íróknak.) De szellemileg nem bujhatunk vissza Tarpára s Szoboszlóra. Hany Istók a Fertő-tóban s Esze Tamás a nádban túléli a császáriakat, de Hany Istókot s Esze Tamást is csak Európa felől lehet egészen felszabadítani. A veszély s a szabadulás egyaránt mindig Európából jön. A népi mozgalom azonban hovatovább szellemileg is bezárkózik egy tiszaháti kismagyar világba, amely se nem nyugati-polgári, se nem keleti-nomád, hanem csak dunatáji: «kelet-középeurópai». Magyarok helyett ne legyünk elkeseredésünkben dunai parasztok. Hagyjuk ezt a román fáklyaevőkre és éjféli táltosokra. Nem is lehetünk: nem engedi az ország, amelyet más népekkel együtt lakunk.

Nemrég fentjárt Pesten egy erdélyi író. Szabó Dezső megcsontosodott katonája. Alkata, vérmérséklete a népi irányhoz köti. Néhány napos körültekintés után elpanaszolta nekem, hogy a hivatalok s az írók egyaránt készületlenek a nemzetiségi kérdésben. Nincs mit egymás szemére vessenek. Az országnagyobbodásnak alig van lecsapódása az irodalomban. A hivatalos vezetőket elzsongítja a szentistváni szólam s Joó Tibor felé nomád birodalmi gondolat, az írók javát leköti a parasztválság s a magyarországi földkérdés. Erdélyi s József Attila verseiben, Féja s Németh írásaiban fölmerül ugyan egy keleteurópai szövetség, a szocialisták pedig egy dunatáji paraszt- és munkásföderációval rázzák le magukról a gondot s gyorsan visszafordulnak igazi szívügyükhöz, alföldi gondjaikhoz. Szörnyű meglepetést tartogatna az íróknak ez a szövetség. A nemzetiségek nem kérnek Joó Tibor daliás magyar birodalmából, a magyar nép viszont nem találná helyét és hivatását a dunatáji parasztszövetségben. Lehet, hogy az első lelkesedésben valamelyik költőnket kikiáltanák az összes dunai népek költőfejedelmévé, de a nagy ölelkezés és költőválasztás után a népek harca hamarosan széttörné ezt a paraszttestvériséget és új huszita hitvallást. A magyarság az ősi ellenséges ösztönök közt az ukrán nép sorsára jutna. Nem lehet évszázadok emlékeit egy föderációs jelszóval betemetni. Én erdélyi vagyok, tudom, mit beszélek. Éppen ettől a szellemi légritkulástól döbbent meg az erdélyi látogató. Erdélyt megtartotta a magyarságnak a mosolyogva vérző székely, kalotaszegi és marosmenti néptömb, de szellemileg csak egy osztályfölötti eszme ölelheti vissza. A hódító megtört a nép, a papok s a tanárok csöndes ellenállásán. De ez még nem Erdély vagy legalább is nem a teljes Erdély. Erdély egy eszme, amely egyformán átizzik a fejedelmi leszármazotton s a kőrösfői lányokon.