Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 5. szám · / · Illyés Gyula: Bevezető egy kiáltványhoz

Illyés Gyula: Bevezető egy kiáltványhoz [+]
Másvilág e földön

«Kitaníttatjuk» - mondta, de se neki, sem a kérdezőnek nem jutott eszébe, hogy mivé is: pappá-e vagy - ami nagyapát különösen vonzotta - címzetes pénzügyőri szemlésszé-e. Erre különben én sem gondoltam. Akit inasnak vittek el a faluból, az indulása percében is tudta asztalosként, vagy kovácsként végzi-e életét. Előttem az egész világ nyitva állt, homályosan és veszélyesen. Kitaníttatásomban nyilván azon volt a hangsúly, hogy ki, - el, föl! Elpirultam, iszonyú volt elevennek lenni ebben a végtisztességben, legszívesebben belebujtam volna abba a kis fehérre gyalult ládába, amely a tragacson valóban olyan volt, mint egy gyerekkoporsó. Aztán mintha már bele is bujtam volna, mintha igazán halott lettem volna, képzeletben máris a lélek különös megoszló képessége folytán saját tetemem mögött bandukoltam, forró könnyekkel szememben.

Ahogy az már szokás volt, a vonathoz most is jó másfél órával korábban kiértünk. A halottat csak egyszer búcsúztatja el a pap, de a halott azt sem hallja. Nekem - mint valami kihűlt miniszternek - vagy húsz búcsúztatóban, siratásban is volt részem, eleven füllel, eleven szívvel. Megrázó szertartás volt. Annál is inkább, mert a búcsúztatók nem elmult életemről beszéltek, hanem az eljövendőről és nem engem sirattak, hanem önmagukat. Tudtam és mondták is, hogy «más világba» kerülök, de ez a más világ most valóban földöntúli világnak tetszett. Még apám is erről beszélt.

«Elveszítünk, fiam; örökre» - mondta könnytelenül, de annál komorabban bólogatva. Megkérdezhettem volna tőle, hogy akkor miért küld el. Amire ő - ha szavakba tudta volna önteni érzéseit - azt válaszolta volna, azért, hogy nekem jobb sorom legyen, vagyis tulajdonképpen ő és a család áldozza fel itt magát.

 

[+] A szerző «Csizma az asztalon» c. új könyvéhez.