Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 2. szám · / · Figyelő

Ortutay Gyula: Kolombus Kristóf
Salvador de Madariaga könyve - Athenaeum

Aligha akad valaki, kinek ne lett volna élete egy szakán Kolombus az eszménye: a találgatások útvesztőjében bátran elinduló hős, aki tévedéseiben is fejjel nagyobb bárkinél, új világot fedez fel - sajátszerűen: Amerika felfedezésével együtt az új Európát is! - s akit a legnagyobb dicsőségből buktat alá a sors. Emlékszem mennyit forgattam a derék Danielik Nep. Jánosnak, a »pápa őszentsége t. kamarásának« 1856-ban megjelent könyvét: »Colombus vagy Amerika fölfedezése«; a könyv még ma is birtokomban van s a belső címlap gondos és unalmas metszetéről borongva tekint Kolombus a hullámzó tengerre s a kikötőben hullámzó hajóra, illetőleg karavellára, tán ép a Santa Maria-ra s kezében szorongatja Ferdinánd és Izabella adománylevelét az admirálisi és kormányzói ranggal s a hős kalandor-felfedező összes, jól átgondolt kikötéseivel. Kolombus valóban jelképe lehet az európai embernek, egyik jelképe az európai embert jellemző magatartásnak. Élete fausti kaland, melyet oly hieratikusan keretez a diadal és bukás. Jelentősége így, azt mondhatnók, szinte függetlenül felfedezése világtörténeti jelentőségétől (mely oly hazárd és csodálatos volt, mint minden nagy világtörténeti fölfedezés: a tűz, a guruló kerék, a beszéd »felfedezése«), önmagában is érvényes jelképes európai tragédia, műalkotás. Olyan sugalló hatása van ennek a tragikus tökéletességű, mintegy zártan »megkomponált« életnek, hogy az életírók nem egyszer alig is foglalkoznak a felfedezés jelentőségével, továbbmutató eredményeivel: lenyűgözi a felfedező élete őket, tovább nem merészkednek.

Madariaga is megbűvölten szinte kizárólag az admirális életével s nem életművével foglalkozik. Egyedül a keret, a ragyogó, fekete és arany színekből összeszövődött spanyol XV. és XVI. század állítja meg a spanyol karakter e szellemes ismerőjét, hogy a megszülető és politikai alakját megnyerő Spanyolország főalakjait is felvonultassa - mint a nagy dráma szereplőit. Műve alapjában egy tétel bizonyítására született: Kolombus zsidó volt, helyesebben zsidók voltak a Spanyolországból Genovába menekülő ősei a XIII. század végén s Kolombus ilyen áttért zsidók leszármazottja, akiben elevenen ég a zsidó leszármazás tudata s egyéniségét, sőt fölfedezését is az áttért zsidó ellentétek között való vergődése határozza meg. Madariaga okfejtését nem zavarja meg semminő ellenszenv vagy rokonszenv e ténnyel kapcsolatban s előadásában az európai keresztény humanizmus semmi kivetnivalót nem találhat. Sőt a kor spanyol világának rajzában a legtárgyilagosabban kiemeli a zsidók és áttértek nagy szerepét a szellemi életben, a közgazdaságban és magában az államvezetésben is. E vázlat alapján mintegy az derül ki, hogy a legfőbb papi, állami, pénzügyi és szellemi funkciókat zsidók vagy áttértek s ezek között is a titkos zsidózók látták el. Madariaga szerint - minden irónia nélkül beszéli el - még az inkvizíció körül is a legnagyobb szerepük az áttérteknek volt, ők lettek legádázabb ellenségei hitsorsosaiknak. Ebbe a keretbe könnyen beleillik, látszólag, Kolombus zsidó származtatása is. Úgy tetszik mégis, hogy Madariaga által felhozott bizonyítékok mind csak közvetett értékűek s ezért nem meggyőzőek. A megmérhetetlen Kolombus-irodalomban természetesen ez az elmélet már régebben is, többízben is felmerült s Madariaga az adatokat a maga ragyogó írásművészetével, lélektani elemzéseivel, interpretációival igyekszik valószínűsíteni. Bizonyítékai azonban inkább logisztikai játékok és lélektani bravúrok, semmint történeti tények. A Kolombus-kérdés ezen az alapon továbbra is eldöntetlen marad. Ha azonban a könyvből kikapcsoljuk az elméletet, nem veszítettünk semmit: elmélet és meggyőzés helyett egy csodálatos életrajzot kaptunk, feledhetetlen elemzését egy emberi sorsnak, valósággal jellemtragédiát a szó klasszikus értelmében. Kolombus tragédiájának: jellemének minden bizonnyal legmélyebb elemzése Madariagáé.

Végezetül csak néhány szót a kiadásról. Madariaga munkáját először angol kiadásban láthattam. Ez az angolnyelvű kiadás metszetekkel, térképekkel gazdagon ékített kötet volt, példája a szép angol könyveknek, melyeknek már a kötéstáblája is vásárlásra csábítja az olvasót. A magyar kiadás nem dicsekedhetik, sajnos, ezekkel az erényekkel. De a mai nyomdai viszonyok között nem is róhatjuk fel a kiadónak a papír s a vászon minőségét, korunk szerénységre tanít. (Bár azért a tipográfia gondosabb lehetett volna s a tartalomjegyzés elmaradása olyan könyvnél, hol a fejezeteknek címe van, érthetetlen!) Egyetlen komoly kifogásunk van: a fordítás. Madariaga eleven, szikrázó mondatait ilyen laposan és unalmasan bűn volt lefordítani nem egy ízben a fordítás egyenesen érthetetlen s a Nyugat Árkádia-rovatába kínálkozik. Csak egyetlen példát: »Itt hosszabb időt töltöttek, mert tűzifát, vizet, húst és más szükséges állatot és holmit vettek fel, melyekben a mai Amerika már bővelkedik, hála az admirális gondosságának.« (252. lapon.) A mondat komikus összevonásaitól eltekintve nem lenne nehéz meggyőznünk a fordítót, hogy víz, fa és hús már Kolombus előtt is volt Amerikában. Efféle mondatokra bőven akadhatunk a könyvben. Jeles művek gondosabb és alázatosabb fordítói munkát igényelnek.