Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 2. szám · / · Figyelő

Fenyő Miksa: A magyar politika hősei
Kornis Gyula könyve

»Avec le monde a commencé une guerre qui doit finir avec le monde et pas avant: celle de l'homme contre la nature, de l'esprit contre la matičre, de la liberté contre la fatalité... Dure jamais le combat! il constitute la dignité de l'homme et harmonie męme du monde«... Michelet vezeti be ezekkel a szavakkal az egyetemes történelemről szóló tanulmányát. Ennek az örök küzdelemnek magyar hőseiről írott tanulmányait gyüjtötte egybe és adta ki szép kiállítású, imponáló kötetben Kornis Gyula. Bizonyára nem véletlen, hogy Kornis Gyula ezekkel a tanulmányokkal, melyeknek legtöbbje már külön is megjelent, most egy összefogó kötetben a magyar közönség elé lép. Kornis Gyula a gondolkodóknak abból a fajtájából való, kikben megvan ugyan a képesség, hogy a világ dolgait sub specie aeternitatis nézzék és a létezés problémáit tudós magányukban, a kozmosz térképe és Minerva baglya mellett, a maguk számára kihüvelyezni próbálják - Kornis Gyulát tudása, műveltsége, látása és nyugtalan igazságkeresése egyformán képesítik erre -, de akik mikor gondolkozásuk eredményeivel a közönség elé lépnek, szívesebben prezentálják azokat a tételeket, melyek az adott körülmények között oktatni, javítani, cselekvésre késztetni hivatottak. Kornis Gyula nem ok nélkül viszi ma a magyar politika hőseinek dokumentumait a magyar közönség elé; ő ezzel politikai célt óhajt szolgálni. Ma amikor a magyar politikának gombamód teremnek hősei, kiknek minden hősiessége abból áll, hogy maguk ékesítik fel magukat hősi jelzőkkel és hősi jelvényekkel, akiknek szemében a Mussolini által oly szép gesztussal alkalmazott nietzschei mondás: vivere pericolosamente, azt jelenti, hogyan lehet az uszítás és gyűlölet jelszavaival megművelni azt, hogy néhány százezer vagy millió ember valóban veszélyesen éljen: akiknek egyetlen reformgondolatuk van: többet ígérni; akikről nem Carlyle vett volna mértéket, hanem Swift, vagy a nagyidai cigányok Arany Jánosa (pénzügyi elgondolásaik nagyon is emlékeztetnek Csóri vajda kincseire)... ebben a zavaros korban, mikor »az egész világ szőttje kibomlott« , a tehetségtelenek osztályharcának korában, bemutatni a magyar politika igazi hőseit, hogy okuljanak azok, akiknek okulásától esetleg valami józan változás várható a magyar közéletben - az »írástudók«-ra gondol, akiknek árulásáról megint cikket írhatna Benda, és az »olvasnitudók«-ra, kiket a közöny vagy a gyávaság vagy a lustaság hajlít e tábor felé: nyilván ez volt Kornis Gyula elgondolása, mikor összegyüjtött tanulmányainak kötetével a magyar közönség elé lépett.

És bár célzata politikai - ami nálunk azt jelenti, hogy szolgálatában bármilyen eszköz igénybe vehető -, Kornis Gyula óvakodik minden szirénhangú doktrinától, egyedül a tudásnak és műveltségnek eszközeivel él, szigorú tárgyilagossággal és a történelmi tények állandó kontroljával. Az egyetlen koncesszió, amit a korszellemnek tesz, hogy hőseit hősöknek nevezi; sokkal szerencsésebbnek tartom az emersoni elnevezést: representative men, vagy még inkább Burckhardtét: historische Grösse; a hős elnevezés közprédává vált s ma már kevésbé jár ki a csatatér névtelen halottjának, mint annak a derék vasuti hordárnak, aki mivel száz töltényt rejteget lakásán, Atlasznak érzi magát. De ismételjük, ez az egyetlen koncesszió ebben az essay-kötetben. S ha egyik vagy másik hőséről elmélkedve, bámulata az egyén iránt és rokonszenve az ideálokkal szemben, melyek hősében jutnak kifejezésre, melegebb hangokat is szólaltat meg húrján - mint pl. Pázmány Péterről vagy Klebelsberg Kúnóról szóló tanulmányaiban -, soha lírizmusa a történelmi tárgyilagosság határait át nem töri: a portrén, melyet alakító tehetsége elénk varázsol, mindig megérzik a földközelség realitása. Ilyen lehetett, mondjuk Kölcsey Ferencéről, akit a magyar politikai bölcseség hőseként vetít vászonra; ma is élnek az ideálok (bárha százszor leterrorizálva), melyeket II. Rákóczi Ferencről, a magyar szabadság hőséről szóló tanulmányában felvázol; ideálok, melyek a fejedelmet szabadságharcainak reménytelenségén keresztül a rodostói magány filozófiai emelkedettségéig követik.

Mélyen átgondolt, reálisan szemlélt kép, melyet Szent Istvánról, »az országépítés hősé«-ről ír. És milyen aktuális. Nemcsak azért aktuális, mert néhány esztendő előtt halálának 900 esztendős évfordulójáról emlékezett meg az ország, hanem inkább azért, mert alig látunk ma politikai cselekedetet, alig találkozunk politikai jelszóval, hogy az, aki a cselekedetet műveli, a jelszót világgá kiáltja, ne hivatkozna Szent Istvánra, a szentistváni szellemre, a szentistváni gondolatra. S minél haszontalanabb a cselekedet, minél öblösebb a jelszó, annál inkább: Szent Istvánnak kell helyt állania. A szentistváni gondolat az, mely a magyar alkotmány épségben tartását parancsolja. Szentistváni gondolat az, mely a parlamenti alkotmánynak valamelyik parlamenti párt vagy parlamenten kívüli csoportosulás szájíze szerint való reformját - értsd: használaton kívül helyezését nemzeti kötelességgé teszi. Szentistváni gondolat a többnyelvű ország harmonikus teremtő munkája és szentistváni gondolat Gobineau vagy H. St. Chamberlain vagy Alfred Rosenberg fajelméletének rideg alkalmazása. A szentistváni gondolat bunkójával minden vezér odasujt, ahova neki sujtani tetszik; egyikük sem hökken meg a gondolatra, hogy ebben az országban mégis akadhat néhány műveltebb ember, kik igazán számot tudnak adni arról, hogy mi az a szentistváni gondolat és van néhány gondolkozó ember, akiknek számára érdemes erről elmélkedni. Kornis Gyula ezek számára rajzolta meg az országépítés hősi alakját: Szent Istvánt. És ezek számára a magyar humanizmus hősét: Mátyás királyt. A magyar politikai világnézet hősét: Apponyi Albertet. Mert kinek, ha nem ezeknek? Ha nem azoknak, akik a sok merényletnek láttán, melyet a keresztény szellem, a humanizmus szelleme ellen minden nap és minden órában elkövetnek, Pázmány Péter vígasztalását keresik: sed est deus in coelo; et quamvis fluctuet, non mergitur illa navis. Ezekben kell és érdemes hitet ébreszteni, ezek számára kell példákkal igazolni, hogy jobbak vagyunk, különbre hivatottak, mint amilyen szerepre ma bennünket lenn tartanak, mint amilyen formát mutatni kényszerítenek. Kornis Gyula is tudja, amire Huizinga utal, hogy a heroizmus a korlátok áttörését jelenti, mert kell, hogy időnként a korlátok áttöressenek. »Senki sem kívánhatja, hogy a dolgok örök változatlanságukban topogjanak odább pályájukon, amelyre tökéletlen törvények és még tökéletlenebb erkölcsök taszították őket. Heroikus belenyúlás nélkül nincs nikäa-i zsinat, nincs a Merovingek elkergetése, nincsen Anglia elfoglalása és megalapítása, nincs reformáció, nincs a németalföldi fölkelés, nincs szabad Amerika. Minden attól függ, hogy ki nyúl bele, hogyan és kinek a nevében. « Ezt tudja Kornis Gyula és biztos kézzel - mely a tollat elegánsan forgatja - és tárgyköre által parancsolt ünnepélyességgel mutat azokra, kik hivatottak, hogy belenyúljanak vagy helyesebben, kiknek példája mértéket ad arról, hogy milyennek kell lennie, milyen szellemi és erkölcsi kvalitásokkal bírnia, aki jogot formál arra, hogy egy ország sorsának irányításába forradalmi módon belenyúljon és milyenek azok az ideálok, melyeknek nevében ez a belenyúlás megtörténhet. Kornis Gyula tanulmánykötetében - Horthy Miklós kivételével - elhúnyt magyarok példáit állítja elénk - az élők között hiába is kereskedne - és csupa olyan embert, akiktől épen azok a kvalitások voltak idegenek, melyek leginkább azokat a mai hősöket jellemzik, akik maguk promoveálják magukat hősökké: »Hysterikus felfuvalkodottság, nagyzoló szavak, barbár gőgösség, dresszura, parádé, hiúság és minden, ami önámítás, tudatos túlzás, hazugság és csábítás« (Huizinga szavai). Kornis Gyula az ellenkező síkról választotta magyar hőseit és ahogy elevenen elénk állítja őket, többet nyujt, mint amire a művelt és írnitudó essayista képes: bizalommal próbál eltölteni a jövő iránt és jobbnak mutatván bennünket, mint amilyenek valójában vagyunk, talán jobbá is tesz bennünket.