Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 11. szám · / · Egységes magyarság

Egységes magyarság
I. Illyés Gyula

Az országrészek fájdalommal szakadtak el, sajátos öntudattal térnek vissza. Az öntudat feltámadásában nyilván épp az elszenvedett fájdalomnak volt legnagyobb sarkaló ereje: az elszakadt részek kiállták a próbát; megálltak saját lábukon. Lehetett pillanat, midőn azt hitték: önállóan is megálltak volna. Hisz sorra külön szellemet teremtettek s egy testnek csak egy lelke lehet.

Milyen igéret és várakozás volt a felvidéki szellem. Fogadtuk, mint új színt, frissítő ojtást, tanulmányútról megtért fiút. Különös hatását én egyelőre semmiben sem látom.

A nyár elején egy-két órát Tamási Áronnal töltöttem. Ifjúkori nagy céljainkról beszélgettünk, a műveltséggel megerősödő népről, a néppel megerősödő műveltségről, arról az Új Magyarországról, melyre hajdan életünket tettük. Csüggedt voltam. A mindig higgadt Áron szinte kamaszos lelkesültséggel bíztatott: «Ne félj, jövünk mi; most már csak hetek kérdése».

Ők is visszatértek, meghatottan köszöntjük őket. Hozni azonban, azt hiszem, ők sem hoznak sokkal többet, mint amennyit az elszakadáskor vittek s közben hazulról úgy-ahogy kaptak. Vagy mégis? Hadd vigyem elébük várakozásunkat.

S hadd nyomjam meg a tollat, már magunk közt vagyunk, hadd segítsem őszinteséggel az őszinte választ. A felvidéki szellem nékem politikai parafrázis, az erdélyi szellem ma itt könyvkiadói sorozat. Erdély multja óriási: a két pogány elől erőnk gyakran odahúzódott. De most a jelenről s a jövőről beszélek. A felvidéki és erdélyi szellem közt egy harmadik szellemről, az egész magyarságéról.

Politikában a regionálizmus híve vagyok, a lehető legkisebb egységek függetlenségéé. Ennek köszönhetik a nemzetek is, egyének is szabadságukat. Szellem dolgában a lehető legnagyobb egységeket helyeslem, ez békítheti össze a félreértések miatt veszekvő népeket és egyéneket. Politikai egységnek Ozora, sőt Gyánt-puszta is sok, szelleminek Európa is kevés.

Az erdélyi szellemnek lesz pályafutása a politikában, ahogy a felvidékinek is volt, olyan, amilyen. Szellemi téren is a Felvidéket követi? Beolvad, vagy megőrzi különállását? A kérdés fogas, veszélye is van. De csak az írók, az erdélyiek oldhatják meg. Mi az ő hajlamuk? S mit tanácsolhatunk nekik? Ha van erejük, valóban országot hódíthatnak; ha nincs, örökölt szép állásukat is elvesztik. Én az előbbire bíztatnám őket, de némi figyelmeztetéssel.

Petőfi nem volt gyökeres alföldi, de Kún Lászlónál jobban megülte az Alföldet; aztán pacifikálta: az egész magyarság számára, az egész világ számára. A nevezetes debreceni szellemben a legjellegzetesebben debreceni, mint tudjuk, a rokokóval vegyített franciás enciklopédizmus volt egy dunántúli származék ujjmutatására, Csokonaiéra. Országrészeket általában írók szállnak meg tartósan. Ha Márai Kassán marad, ma az ő szelleme is tartomány. Ezer évi homály után a palócokat Mikszáth szervezte újra törzzsé. S ha holnap Göcsej is szül egy Nyírőt? Én dunántúli vagyok, hallottam már, hogy nekem is van külön szellemem, de leteszek róla. (Bár, ha úgy adódik, Babits-csal, akivel egy megyéből vagyok, elég jó folyóiratot szerkeszthettünk volna otthon is.)

Az erdélyiek sokat szenvedtek és derekasan állták. Mi tartotta bennük a lelket? Az erdélyi szellem-e, vagy az egész magyarságé? Az örömtől könnyezve tértek vissza, megadták a választ. De ifjúkori céljainkért, Áron, mi is szenvedtünk és álltuk a próbát.

Céljainkért... De mi is hát az erdélyiek célja, a mult nagy fegyvertárából mit őriznek a maiak, miben van erejük és mire? Ezt csak ők mondhatják meg. Mi csak azt mondhatjuk: a magyarságnak valóban egységre van szüksége. Ha csak azt hozzátok vissza, amit közös multunkból kaptatok, rengeteget hoztok.

Ime, az első kézfogás után megosztjuk gondunkat velük: az a legmeghittebb fogadtatás, a legőszintébb bizonyíték, vagy valóban testvérként üdvözöljük őket. Nem azt várjuk tőlük, hogy mik ők külön, hanem azt, hogy mik velünk. S hogy mit tegyünk immár együtt? Ha mondandójuk van, ne Erdély nevében mondják, hanem az egész magyarság nevében. Magyaros bátorságra bíztatnám őket; nekünk is van ebben iskolánk.