Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 5. szám · / · FIGYELŐ

Schöpflin Aladár: Ady Lajos

Ady Endre testvéröccse, akit azzal a meleg családi érzéssel szeretett s aki hű társa, gyakorlati ügyeiben segítője, mondhatni titkára volt, most utána ment költő bátyjának. Külső megjelenésre hasonló volt bátyjához, különbözött is tőle, az anyjuk fejformáját, arc-típusát örökölték mindketten, de Lajosban ez valahogy polgáribb benyomást tett. A szeme nem volt olyan nagy és sötétcsillogású, mint bátyjáé, az örökfájdalmas vonás a költő arcán a tanár-öccs vonásain, tekintetén inkább kissé gúnyossá vált, egész feje szögletesebbnek tünt fel, alacsony, inkább zömök termete, határozott mozgása erélyt mutatott. Egész életberendezése ellenkezett bátyjáéval, nem volt benne bohémség, úgy élt, ahogy tanár-emberek élni szoktak.

Ifjú éveiben, mikor Budapestre került Zilahról, ahol első tanári éveit töltötte, próbálkozott irodalommal, novellákat írt álnév alatt lapokba - nem feltűnően jókat és nem is rosszakat, - aztán abbahagyta s inkább tanári hivatásával kapcsolatos dolgokkal foglalkozott, tankönyvet írt, szerkesztette a tanáregyesület lapját. Bátyjának mindig rendelkezésére állt, ha kiadókkal kellett tárgyalni, akciókat folytatni érdekében. Meg volt győződve Endre költői nagyságáról akkor, amikor erről még kevesen voltunk meggyőződve. Halála után megírta életrajzát, tapintatos mértéktartással csak adatok, emlékek összeállítására szorítkozva s épen ezért könyve forrásműve marad minden Ady-kutatásnak. A körülmények úgy adták, hogy a költő műveinek gondozása kicsúszott kezéből, az örökség körül bonyodalmas és kínos per kezdődött, éles viszály a család és az özvegy között, amelynek hullámai néha kicsaptak a nyilvánosságra is. Jóindulatú közbenjárók hasztalan igyekeztek elsimítani, a mindkét felől felizgatott szenvedélyek megmerevítették az álláspontokat.

Ady Lajos Debrecenbe került tankerületi főigazgatónak. Bátyja írói hagyatékának azt a részét, ami az ő rendelkezésére állott, kiadogatta, levelezéséből azt, ami kezében volt, sajtó alá rendezte. Egyébként hivatalának élt. Jó pedagógus volt, nem annyira tudományossága, mint inkább eleven lélektani érzéke tette azzá. Később Budapesten folytatta munkáját; időnkint feljött hozzá Érmindszentről az anyjuk, Ady Lőrincné, akit Lajos nagy szeretettel vett körül. A kedves öregasszony náluk is halt meg, mint emlékezetes, templomba ment, a Szent János-téren esett össze. Most már senki sem maradt az Ady-családból ezen a földön. Beteljesedett az, amit a költő több versében szomorúan jósolt: az Adyak érmindszenti ágának magva szakadt.