Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 2. szám · / · FIGYELŐ

Ortutay Gyula: Illyés Gyula: Lélek és kenyér
Kozmutza Flóra értelmiségi- és ösztönvizsgálataival. - Nyugat

Különös könyv. Teli nyugtalan és nyugtalanító kérdéssel. Ha a leszűrhető néhány tételt s eredményt tekintjük, azt is mondhatnánk, javarészüket ismerjük más területek kutatásaiból, legfeljebb néhány újabb adatot kaptunk, eddig nem kutatott tájairól népünknek. A parasztság társadalmi, gazdasági és szellemi világának alapvető problémáit e tételek csak erősítik, az eddiginél jobb plasztikát adnak. Azonban nemcsak erről van itt szó s alig hinném, hogy Illyés Gyulának egyéb célja nem volt, minthogy a parasztság, ez esetben egy falu legszegényebb társadalmi csoportjának nehéz gazdasági helyzetével, társadalomalatti társadalmi életével s ennek egynémely következésével ismertessen meg bennünket.

Vállalkozása sokkal vakmerőbb, társáé is: nem pár tétel után vadásztak s nem a szokott faluvizsgáló útra indultak csupán. Kísérletük legalább is annyira vakmerő költői kaland, mint tudományos lélektani vizsgálódás az újabb, Szondi-féle értelmességi- és ösztön-vizsgálatok módszerével. S ha szerepüket kissé meg is osztották, mindhárom részt ugyanaz az izgalom és vágy fűti, ugyanaz a szenvedély. Könyvük a parasztság leglényegesebb, exisztenciájukat alapjában meghatározó kérdésével foglalkozik, minden fejezet, minden ábra, grafikon és statisztika erről szól. Mi ez a kérdés? A lélek és a szellem (kettéválasztása nem mindig elég pontos a fogalmazás során) hogyan függ össze a társadalmi és gazdasági helyzettel, hogyan fejezheti ki magát sorsa ellenére, annak korlátai között? S ezt a problémát ráadásul nagyobbrészt a kezdeteknél, a kialakulóban lévő s szinte ellenállásra még alig képes gyermeki lélekben figyelik meg: száz szegény tiszántúli parasztgyermek vallomása alapján s a velük végzett kísérletekből vonják le következtetéseiket.

Síkos, veszedelmes talaj, szinte minden lépésnél, minden újabb fejezetnél érezzük az óvatos, figyelmes tapogatózást, az újabb lélegzetvételt, hiszen a legérzékenyebb s a legnehezebben megközelíthető «anyaggal» dolgoznak s ezer hibaforrást kell kikerülniök. Ha pusztán esztétikai szempontból akarnám tekinteni a könyvet, aminthogy erre távolról sem törekszem, a legnagyobb bravúr éppen az, hogy olvasás közben a kutatók minden izgalmát, a feltáruló világ rejtelmein való örömüket, elkeseredésüket velük együtt érhetjük át. Hogy néhol vitára késztet egy-egy megállapítás, egy-egy módszertani fogás, mit sem csökkent azon az örömön, hogy újonnan felfedezett területre jutottunk s a parasztság nagy perében újabb megfigyelések igazolják a vádlók eddigi keserű szavait. A lélek és a gyermek öntudatlan s ártatlan vallomása ismét a nép igazát mondja s egy-egy megrendítő «adatközlés», helyesírási hibáktól hemzsegő mondatok, különös, szorongató rajzok éles, kérlelhetetlen fénnyel világítanak rá, minden tudós megfogalmazásnál élesebben, a nép valódi állapotára.

Aki Illyés eddigi könyveit olvasta s kommentálta, mint magam is, az első sorok után ismerős a könyvben, úgy érzi, hogy mindezt hallotta már Illyéstől valamikor régen s közben mindegyre érik a váratlan s meglepő fordulatok. Azt hiszem, ez az otthonosság a stílus varázsa, bűvölete csupán, mert valóban minden egyes fejezet mondanivalóban egyre újabb meglepetések felé vezet. Aki hozzászokott a «falukutató» művek stílusához és anyagához, mindegyre hőkölve kapkodhatja a fejét. Holott, mint mondottam, a tételek szóról-szóra egyeznek egyéb társadalomrajzi, néprajzi vizsgálattal s a végső következtetések is a parasztság ugyanolyan társadalmi, gazdasági s művelési fölemelését követelik, mint ahogy ezt egyéb munkákból is hallhattuk. (Ugyan Illyés igen megszívlelendő józansággal mutat rá a parasztság jövőjét bogozó utópiák nehézségeire s ő éppen nem elégszik meg kényelmes formulákkal s látja a paraszti létben, a földmíves létben rejlő emberi s vonzó vonásokat is - anélkül, hogy bárki is azzal vádolhatná, hogy a parasztság mai sorsával megelégedett lenne!) Mégis megrendítő olvasnunk e vizsgálat eredményeit, e különös vallomásokat, fantáziákat a pénzről, tapogatózást az idő ismeretlen mélyeiben, álmok, félelmek, vágyak, mesék zűrzavaros s alig is értelmezhető világát. Erre a módszerre a kísérletező lélektani kutató mellett csakis költő vállalkozhatott, akit nem rettentenek az esetlegességek, s az alig megfogható jobban ingerli a közeli valóságnál, a megbúvó lélek a nyilvánvaló társadalmi s gazdasági tényeknél. Sőt e lelki mozdulatokból s a szellem önkéntelen megnyilvánulásaiból s az ösztön akaratlan ítéleteiből vonja le következtetéseit a környező világra, társadalomra. Alig akadhat valaki e könyv után, aki a faluvizsgálatot, de elsősorban Illyés Gyulát azzal vádolhatná, hogy a parasztság megismerésében megelégszik lapos gazdasági és szociológiai igazságokkal. De könyvéből kiderül, hogy a lélek titkosabb nyelvén is ugyanazt mondja, amit a környező világ érthetőbb beszéde s mintegy végső igazolását adja a sok kicsi lélek riasztó sorsa, jövendője, hogy sürgősen szükség van a népismeretből adódó gyakorlati konzekvenciák levonására.

Mindezekből talán kiderül, hogy e könyv, mely a «lélek és kenyér» kérlelhetetlen kapcsolatát tárta elénk - külön nem akarok itt megemlékezni arról a lírai intermezzóról, melyben a dunántúli Illyés a Tiszántúllal való kapcsolatait véletlenül felfedezi, - a magyar népismeret, népkutatás egyik legfontosabb dokumentuma marad s remélhetőleg újabb kutatásokra is sarkall. Egyes fejezeteiből, így a pénzzel és a jövővel bajlódó gazdák nehézkes s bizonytalan, szorongó válaszaiból, az időérzéket elvesztő s a lélek primitív mélyeibe visszazuhanó faluvégi vénasszonyok kapkodásából s még annyi más részletből a falu, a parasztság legvégső, legrejtettebb titkait is megismerhetjük. Csak egy megjegyzést még: aki e gyermeki vallomásokat végigolvasta, sokkal többet megérthet ezután például a paraszti hiedelemvilág s a paraszti epikumok keletkezéstörténetéből s jobban megérti lényegüket, funkciójukat. Pedig olyan faluban vagyunk, ahol az úgynevezett néprajziasság, kivéve a népdalok bőségét, nagyobbára mulóban van már.

Befejezésül szabad talán néhány megjegyzést is tennem: elsősorban a harmadik részre vonatkozik. Attól tartok, egyetértve Veres Péter biráló megjegyzéseivel, hogy a vizsgálatok nem mindenben igazságosak a falusi gyermekek felé. Ha csak a képolvasás problémáját vesszük szemügyre (eltekintve a klisék belső csúfságától, multszázadvégi stílusától), a második s harmadik kép természeténél fogva elsősorban a városi gyermekekben indíthatja meg a gondolkodás, észlelés folyamatát. Látszik is, hogy az első képre adott válaszok nagyjában konkrétabbak, a valóságot jobban megközelítők, a másik kettőnél alig csillan meg az igazi megértés, vagy pedig a saját képzeteiket csempészik be (sétapálca helyett érthetően ostornyelet érzékel az egyik, stb.). Egyébként is azt hiszem, hogy az értelmességi vizsgálatok során kérdésekben, feladatokban külön módszert, külön rendszert kellene kidolgozni a falusi gyermekek számára), aminthogy a falut is alig látott tanyai gyermekek még rosszabbul felelnének igen sok kérdésre): az eddigi módszer nem nyugtat meg e falusi s tanyai gyermekek értelmességéről levont ítéletekről. [*] Valóban szűkebb a kör, melyben mozognak, azonban tapasztalataim szerint ítéleteik élessége és mélysége tagadhatatlan s nem találtam, hogy az évek során csökkenne. A paraszti lét szűkreszabott korlátai, a társadalom, gazdasági kényszerek, a műveltség kis köre, az élmények és események szűkös és monotón ismétlődő rendje természetesen akadály fejlődésük előtt, de magam úgy látom, mindez inkább értelmességük tartalmi és nem formai jellegére a döntő. A maguk határai közt ítéletük világos és célszerű. Mint ahogy nem egy városi ember a tartalmi korlátozások miatt tanácstalan és ostoba benyomást kelthetne egy tavaszi szántás előtt szemben a földmívessel. Úgy tetszik tehát, szükség lenne az eddigi módszer finomítására, alkalmazására, s nem hinném, hogy erre a munkára valaki is alkalmasabb lehetne Kozmutza Flóránál, kinek gondos és óvatos analíziséből nemcsak a hozzáértést és aggódó szeretetet olvashattuk ki, hanem a puszta lélektani érdeklődésen messze túlmutató nevelői program kereteinek kibontakozását is sejthettük.

Különös könyv, mondottam. Valóban, hogy újra meg újra lapozgatom a kaleidoszkópszerűen kapcsolódó fejezeteket, az az érzésem, kevés ilyen könyvvel találkozhattunk idáig a magyar faluvizsgáló irodalomban, eggyel sem, s ezután társunk marad a magyar parasztságról való gondolkodásunkban. Minden fejezetből újabb láng csap föl, a megismerés és a szeretet újabb lángja: kénytelenek vagyunk követni útjukon. Vajjon a lélek és szeretet útjain hová követjük még Illyés Gyulát e nehéz magyar évek alatt?

 

[*] Ilyen figyelmeztetéseket különben Várkonyi Hildebrand prof. szegedi kiadványa is tartalmaz a tanyai gyerekek test-jeivel kapcsolatban.