Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 9. szám · / · Figyelő

Radnóti Miklós: EGYÜTT ÉS KÜLÖN
Brassai Viktor verseskönyve

A fiatal erdélyi költő verseskönyvének néhány szép verse van és számos szép sora. Lírai vérmérsékeltéről és kitűnő költői hallásáról, sorainak lendületes elosztása, sokszor szerencsés enjambenant-jei tanúskodnak, és ezek segítik át a - sajnos oly gyakori közhelyeken is. Itt-ott sikerül neki egy-egy világnézeti tétel költői megfogalmazása, de ugyanakkor akadnak versei, melyek szinte poétikába illő példái a rosszul értelmezett költői és világnézeti kötelezettségérzetnek. Ilyen a Korszerűtlen ének című verse:

Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán vétek szeretni is ma.
Az érzelgés ma haszontalan holmi,
mikor az ember elméje s izma
meg kell, hogy feszüljön harcban egy jobb holnapért,

s következnek a szerelmes vers hagyományos közhelyei, majd

S hogy kezed' fogni (ó, nem símogatva,
de jó keményen s érezve benne
a hitet, mely a harcos akaratra
»együtt megyünk«-öt bátran felelne)
gyönyörüszép volna: ezt is megmondom neked.

Külön érdekessége az egész magatartásnak, hogy nyelvezete kopottan színes, gyakori szava a kacaj, a bilincs, halk zene szól, telt-ivű élet ép harmóniája zeng, régi lánc, égi csók és boldog álomország tündököl... szecessziós szókincs a világnézeti lírában. Eszközeiben sem válogatós. Kissé túlságosan gyakran csapja hátra az igekötőt rímnek, s gyakran villant ki rímben minden költői cél nélkül jelentéktelen kötőszavakat. De ha szabadul költői előítéleteitől, akkor lágy, kissé érzelmes szerelmes verseket ír, s nem tudom, nem ez az igazi hangja-e?

Mosolyod áldott sugarán
puha melegség hullna rám
s friss, tiszta vágyat hozna ma
tested üdítő jószaga.

Búcsú című versében pedig ilyen képeket találunk:

S mit matróz, kit a tengerbe temetnek,
úgy hullottam kékjébe mély szemednek...

"Világnézeti" költeményei közül sikerült a Történelem című, s szép a József Attila emlékét idéző vers, és annak is különösen a második versszaka:

s ahogy a görcsbe dermedt rögre mély
egek hullatják oldó pelyhüket,
úgy ejti már a tündöklő fehér
vigasztalást a szálló enyhület...

S ezek az utóbbi idézetek már egy következő, igen figyelemreméltó verseskönyv lehetőségeiről beszélnek.