Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · HUNYADY SÁNDOR-KÁDÁR ERZSÉBET: TÖRÖK SOPHIE
Vannak írások, amelyek meghazutolják azt a perccel mérhető időt, míg elolvassuk őket; úgy tömörek, mint a nemesfém: tenyerünkön tartjuk, s valószínűtlenül nehéznek érezzük tömegüket.
A
Valami belső vegyi folyamat, lassú izzás árad ebben az írásban, a hang mélyről jön és nem veszít hőfokából, nem éri be néhány fehéren izzó szóval, nem nyúlik el ernyedten, nem hígul nyirkos hűvösséggé. Fegyelmezettek ezek a mondatok, makacs engedelmességgel és mélységes lázadással. Könnyelműen elkoptatott szóval fejezhetjük ki: élők, merészek, kegyetlenek és alázatosak.
Hogy mentette át ezt a hőfokot Török Sophie a legtudatosabb írásművészetbe? Prózája szinte salakmentes, nincsenek homályos foltjai, nem lágyítják el véletlenek. Az acél hajlékonysága ilyen törvényszerű: annál teljesebb, minél tisztább. A legremekebb kardpengét is kiontott vér, frissen vágott seb avatnak igazán fegyverré - fájdalmat, szorongást érzünk Török Sophie prózájában.
Holbein rajzain gyakran egyetlen vonal rögzíti a profil élét - de milyen vékony és éles ez az érzékeny vonal! Sugárzó erejű. Domborúvá teszi a felénk fordult fél arcot is, s mélységet lop az elforduló formába. De a pontos kifejezés saját értelmének eszenciájává is tisztul, s mint a Holbein-rajznál a pontos vonal életet ad az üresen hagyott lapfelületeknek, a pontos kifejezés az elhallgatottat is elmondottá teszi, átütőbb súllyal, mint az aprólékos leírás. Igazán egyszerűn (de nem az ártatlan tudatlanok egyszerűségével!) csak az tud írni, aki minden bonyolultságában érzi az anyagot. A valóság súlyával mérhetjük csak a vonal és a kifejezés pontosságát. Ez a súly fűti át Török Sophie rugalmas stílusát is.
*
A
A
Tiszta stílus - férfitulajdonság. Az az erőfeszítés, amelyre az ellenálló anyag kényszeríti az írót; az eszközök megbecsülése, ösztönös tájékozódás helyett az összefüggések keresése, a szigorú belső váz - ez mind-mind férfi írók érdeme. Török Sophie prózája nem hasonlítható senki máséhoz, férfierényektől súlyos anélkül, hogy férfias volna: különös világ, amelyet úgyszólván csak asszonyok népesítenek be. Nyugtalan, érzékeny, szívós és lázas asszonyaiban ösztön, test és lélek gyürkőznek. Fokozott vérkeringéssel élnek, remegő érzésekkel és önmagukon túlcsapó lánggal. Könnyen sebezhetők, vágyaik fojtogatva öntik el őket; testüket nem védi az epidermisz szigetelő hűvössége; a föld nedveinek keringése kitágítja ereiket, a nap átjárja őket, részegek a nyárban, mint a gyümölcsök és az állatok. Irtózva terpeszkednek ösztöneik ellen, végül belehullanak a végzetes vonzásba, az ösztön lángjában nőnek meg.
"Van-e tüzed élet, felgyúlt test primitiv
tüzénél pusztitóbb, mélyebb, halálosabb!"
Lányok szomjasan hullanak szerelembe, asszonyok anyák akarnak lenni. Nem férfi után vágynak, nem a kalandot, nem a pillanatot, nem az ernyedt teljesülést akarják... Vágyaik túlharsogják azt, amit elérhetnek. De mégse a szenvedést hajszolják: nem a láng vonzza őket, nem védettséget keresnek, a megsemmisülést sem. Olyanok ezek az asszonyok, mintha egy sebesen forgó égitestről vetődtek volna földünkre. Különös harcaikat önmagunkban vívják, a lomha világ csak nézőközönségük. Valahogy izmosak, magányosan és vigasztalanul nagyok, s halálukig nőnek; haláluk is ilyen magányos és szilaj asszonyi halál: előbb meghalnak, s még tovább élnek, egy egészen kegyetlen élet törvényei szerint.
Vers és próza elválaszthatatlanok - hány novellájában érzem, hogy verssorok szakadnak belé. "Két kezét utánam nyújtja - meleg ajkával mellemhez ér - és enni kér, és enni kér. - Életemből enni kér." A próza szárazabb, könyörtelenebb, a földön jár: "Milyen nehéz a konok, sötét testben a boldogság akadályozóját megtalálni, és milyen könnyű a pókhálón csüngő gyenge életet elszakítani!"
Margit, a
Margit irtózik ezektől a "lárváikat ápoló nőstényektől". Azután lassan-lassan erősödni kezd benne a vágy a gyerek után, saját szép, édes gyerekéről álmodozik, akinek azonban még mindig nincs köze a többi anya gyerekéhez, sem a világrahozás véres és ellenszenves folyamatához, amelyről a többiek oly szemérmetlenül kérkedve beszélnek. Évek múlnak el, meddő marad, de vágya mind mélyebben fúrja belé gyökereit, fojtogat, mérgezi, saját leheletéből csap rá vissza, gyanútlan idegen emberek arcából kiált felé. Már ott tart, hogy sunyin, alázatosan koldul pillanatnyi anyai káprázatokat. Már vállalná a véres árat is: "Kétségtelen, hogy a lány nem a férfi szerelme által válik asszonnyá, ez csak olyan társadalmi és formai meghatározás - asszony az, aki anya. Gyermektelen asszony közelebb áll a lányokhoz, azokkal ért egy nyelvet - és milyen ösztönösen tömörülnek azok a nők, akik már szültek!... És lassan már a kín is megszépül előtte, kívánatos lesz önmagáért, mert ismerete nélkül nem lehet igazi asszony, kimarad, kívülreked az asszonysors legnagyobb problémájából."
Margit kifog alkatán, merész ötlettel kiharcolja anyaságát: megmenti barátnője megszületendő gyerekét, világra segíti, örökbefogadja. De amikor már karján tartja a kislányt, amikor már kizárólag az övé, talán jobban és forróbban, mint igazi anyák gyerekei, akikért anyjuk nem harcolt, ravaszkodott és nem remegett - akkor is sápadtan ül a kíváncsiskodó és kínos kérdésekkel faggató "igaziak" között, irtózva a leleplezéstől.
Az anyai érzést, a legmélyebb ösztönt, a vérség misztériumát regény még nem fejtette meg ilyen teljesen, nem világított át ilyen józanul erős reflektorfénnyel, mint Török Sophie írása. A meddő asszony regénye, aki orvosi székek kínpadjaira hurcolja és kifacsart tagokkal sóhajtja a világba vágyát; remegve rejtegeti a lopott, megvásárolt, kiharcolt reményt, s életét adná azért a kínért, amellyel boldogságát teljesen magáévá válthatná. Ez is Török Sophie erénye: témája úgy kilombosodik, mint egy fa koronája, s utolsó gyökeréig kifejti, kiemeli; vissza-visszatér a forró motívumokhoz, megszólaltatja őket félelemben, örömben, beteljesülésben. A
A
Az
*
Nem hízelgő írások.
Hősei asszonyok, merészek, fáradtak, kérkedők. Kíméletlen őszinteséggel vall titkaikról. "Titkom az ember titka, nem fátyolos asszonyé... - Ha szóra bírsz: a szennyes szenvedőt találod." Titkuk? "Titok, ami állati léted egyensúlyban tartja."