Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET

FARKAS ZOLTÁN: MOLNÁR JÓZSEF ÉLETRAJZA

Művészettörténeti oktatásunk igen helyesen arra buzdítja hallgatóit, hogy kezdő tudományos munkásságukat magyar tárgyakra irányítsák. A doktori cím elnyeréséhez szükséges értekezések között ezért gyakoriak a régebbi magyar művészekkel foglalkozók, egyikük-másikuk nyilvánosságra is kerül és legrosszabb esetben, ha egyebet nem is, eddig ismeretlen adatokat közöl, aminthogy írójuk fiatalsága nem is engedi meg, hogy minden vonatkozásban kiérlelt és helytáló művet kívánjunk.

Örvendetes kivételszámba megy azonban Turcsányi Erzsébetnek nemrégiben megjelent első műve Molnár Józsefről, biedermeierkori művészetünknek erről a derék, fölötte szorgalmas, bár mindig másodsorban álló egyéniségéről. Több, mint kétszáz oldalon foglalja össze Molnár ritka szorgalommal összegyűjtött életrajzi adatait, aztán tárgyi körök szerint külön-külön jellemzi művészetét. Bőséges jegyzeteket csatol a szöveghez, majd katalógusba foglalja időrend szerint Molnárnak közel ezerháromszáz művét, miközben ismét számos adatot közöl, gyakran képleírást és elemzést is ad.

Ilyen kimerítően a részletes életrajz magyar biedermeierkori festőink egyikéről sem jelent még meg, sőt a későbbi korok művészetére vonatkozó művek között is alig akadunk párjára.

Turcsányi már ezzel az adatközlő szorgalmával is meleg elismerésre számíthat. De könyvének nemcsak ez ad értéket. Azok a részei is figyelemreméltóak, ahol Molnár művészetének értékelését, korához és művészkortársaihoz való viszonyát rajzolja. Egy kissé talán beleesik abba a hibába - ami fiatal írók munkásságában mindig rokonszenvesebb a fölényes kritika csillogtatásánál -, hogy a tárgyával való lelkes érintkezés közben túlbecsüli azt, akivel foglalkozik. De ettől eltekintve megállapíthatjuk, hogy egyetemi évei alatt szerzett ismereteit jól átélte, a megtanult módszert nem mechanikusan, hanem átérzéssel tudja alkalmazni. Jellemzései általában találók, megjegyzései gyakran finom megfigyeléseken alapulnak. Könyve határozott gazdagodását jelenti régebbi művészetünkkel foglalkozó irodalmunknak.