Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 1. szám · / · FIGYELŐ
Első pillantásra rendszertelen és nyugtalan kazal a kötet, de éppen ez a - mondanivalók legmélyén megbúvó - nyugtalanság teremt a versek közt valamiféle egységet, ez a folytonos nyugtalan leskelődés, szimatolás, töprengés, pörölés, kiáltozás ad felismerhető képet a költőről.
A versek még túlságosan bőbeszédűek és egyenetlenek; verselése helyenként törik, szókincse sem elég bőséges és költői eszközei, szóképei, hasonlatai még fátyolosak s nem bírják a mondanivalók súlyát; de mindezeken felül valami robogó, szinte férfias erő, valami követelő szomjúság, valami szándék van a versekben, valami olyan törtető szándék, mely már magában is eredmény, de - ami fontosabb - távlatokat nyit. Legjobban sikerültek azok a versek, amelyekben a költő riportszerűen éles, érdekes és színes képet rajzol valakiről, vagy valamiről. Ilyenek a
Talán nem is verseket találunk olvasás közben, nem is strófákat, hanem
Hát minden helyett csak Te vagy?
Máshol ezt mondja:
Szeretnék érdemes lenni a szenvedésre.
A féltékenységről így ír:
Idegen árnyak tapadnak hozzánk,
s élnek együtt vele és velem.
S a
Keresd meg táguló orrcimpákkal
A víz, a szél, az erjedés nyomát!
Igen a költő örökké keres, kérdez és kutat, s bár megoldást sohasem tud adni, az olvasó gondolataiban egy-egy mondatnál fölrémlik a megoldás.
És ez Bihari Klára verseinek legnagyobb értéke.