Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 9. szám · / · Figyelő

Kardos László: Magamtól Istenig
Kunszery Gyula versei

Édes kis lányom, Hogyishívták,
úgye most, e bús szombat estén,
maga is benn ül a fürdőkádban,
miközben combját mosogatja,
és szappanozza puha mellét,
szomorúan látja, hogy immár
kifakult síma szép bőrének
ő nyári büszke barnasága
s már alig látni a vállpánt helyét
s az úszónadrág kacér vonalát; -

írja Kunszery Gyula A lelkünk is egyre hámlik című versének elején. Maga a verscím s a közvetlen, könnyed hang, az enyhe humor, mely az idézett néhány sorból mosolyog, jellemzi Kunszery Gyula egész kötetét. Kedves, diákos frissesség csap ki itt-ott a versekből s ilyenkor sikerül elfeledtetnie azt az ellenszenvet, melyet ez a bizonyos értelemben frivol költői magatartás joggal vált ki abból az olvasóból, akinek a költészetről másfajta elképzelései vannak, s akinek a világhoz való viszonya felelősebb.

Az említett közvetlenséggel azonban együttjár az is, hogy programszerűen rángat a versbe közhelyeket, de ahhoz, hogy ez a veszélyes játék a vers javára váljék, hiányzik nála a kellő verselési készség és főleg a nyelvi humor. A felsorolás fogásával, a szóismétlésekkel és a jelzőhalmozásokkal túlzottan bőkezűen bánik. Rímeiben nem válogatós, nem találékony, pedig néhány új és ötletes rím teremtése ennek a különben egységes magatartásnak méltó dísze lehetne. De a vadorzó-korzó rímpár s még náhány, melyre kötetéből emlékszünk, régi ismerősünk.

Könyvének van komolyabb arca is, különösen a Szellemek és az Isten című ciklusban találunk néhány szép darabot. (Berzsenyi; Szent László királyhoz; Amo Te, ergo es), melyek megformálásukat, ihletük hőfokát tekintve szoros kapcsolatot tartanak azokkal a versekkel, melyekről korábban szóltunk.

Az egész könyvet ízlés, rokonszenvesen egységes hang és bizonyos poétai bölcsesség jellemzi, mely mindig megóvja olyan próbálkozásoktól, melyek tehetségétől idegenek, vagy annak határain kívül esnek.