Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 6. szám

Berczeli A. Károly: Eső

Az égen füstös felhők göngyölődnek,
mint egymást tépő, izmos négerek,
fehér foguk cikázva villan, csikorog,
aztán az eső szépen megered.

A szél söprűn röpül, mint vén banya,
az út porát kavarja és sikong,
az eső döngicsél, mint szúnyogok,
sörényét rázza, nézd, a messzi domb.

A réten állok én is, itt lepett meg
e röpke zápor s nézd csak, hogy növök,
a sok kalász közt magam is kalász,
ki lisztet adni ég felé török,

úgy szív az eső, szív csak fölfelé,
hogy már-már nagy fa, óriás vagyok,
fejem lekókad s lustán csüngenek
le rólam, nézd, a hatalmas magok,

én ellátnám a népeket, tudom,
és lenne annyi, rengeteg kenyér...
De irigy fény suhog a domb felől,
derül - és minden, minden véget ér...