Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: Karlovszky Bertalan
1858—1938

Karlovszky Bertalan, aki kezdetben Münchenben Benczúrnál tanult, művészete kialakulásának döntő motívumait francia hatásának köszönhette. Párizsi tartózkodása alatt ismerkedett meg Meissoiner és utánzói aprólékos festési módjával, egy ideig aztán ő is hasonló témájú, zsánerképszerű, kisméretű és miniatűrszerű képeket festett. Amidőn hazatért Magyarországba, magyar népies tárgyú témákkal kísérletezett és számos illusztrációt készített képes folyóiratainkba. De tulajdonképpen csak akkor talált magára, amikor portréfestéssel kezdett foglalkozni. Ezen a témakörön belül Benczúr heroizáló, pompázó külsőségeket hangsúlyozó felfogását a legapróbb részletekre kiterjedő pontos természetutánzással egyesítette. De kétségtelenül a magából is hozzáadott egyet-mást ahhoz, amit mintaképeitől tanult: rendszerint valami condottiereszerű zordságba burkolta ábrázoltjait, igazi emberi jellemükbe nem igen tudott beléhelyezkedni. Portréi lelkiségük szempontjából ezért meglehetősen egyformára sikerültek valami hetyke, a tömeget lenéző kifejezése van ábrázoltjai arcának, aminek testük igényes elhelyezkedése is megfelel. Annyi bizonyos, hogy gőgös arcképei reprezentatív alkotások voltak, bár nem ritkán furcsállani kellett, hogy róluk jámbor és szelíd lelkű államhivatalnokok egy Colleoni büszkeségével néztek a szemlélőre. Persze a kaszt előkelőségének hízelgett az efféle ábrázolásmód; nem csoda, hogy Karlovszky rövid idő alatt egyik legkeresettebb arcképfestőnkké vált.

Kedveltségének másik okát nyilván abban kell felismernünk, hogy a díszmagyar anyagait meglepő hűséggel tudta utánozni. bársonyok, selymek, ékszerek csalhatatlanul pontos rajzzal és hű lokális színekkel jelentek meg portréin. Az arc részleteit ugyanilyen naturalista pontossággal törekedett ismételni. Mindent megfestett, amit néhány centiméter távolságból a szem meglát. Ezeknek az aprócska részleteknek összefoglalását aztán az előbb említett heroikus póz szolgáltatta, amely majdnem minden esetben megváltoztatta az ábrázolt jellemét. De a közönségnek a lélekbelátásnál, vagy a festőiségnél sokkal inkább az a kétségtelen virtuozitás kellett, amellyel Karlovszky festeni, azaz inkább rajzolni tudott, mert portréin a rajzos elem meglehetős túlsúlyban volt a többiekkel szemben.