Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 2. szám · / · Őrjárat

Zelk Zoltán: Mestersége: író

Az író lakást keres, albérleti szobát. A bérbeadó természetesen özvegyasszony s az is természetes, hogy a lakójelölt foglalkozása után érdeklődik. Pontosabban a mestersége után. A kérdés így hangzik:

— Mi a mestersége?

Próbálták már, milyen kínos pillanat? Ha hazudik s azt feleli, hogy asztalos, ügynök, hivatalnok: föltétlen igazmondónak vélik, de később kiderül, hogy szélhámos. Ha azt feleli, író: igazat mond, de már abban a pillanatban szélhámosnak vélik. A bérbeadó özvegyasszony még megpróbál segíteni, rajta, mint a jó tanár, szájába adja a feleletet, megkérdezi:

— Újságíró?

— Nem. Író...

Most már menthetetlen. Ha tényleg író, akkor újságba ír — gondolja, sőt néha mondja is a jóságos özvegyasszony, látja, hogy nincs értelme a további kérdezősködésnek s most már pszichológussá változik, a lakáskereső arcától s modorától függ, hogy kiadja-e neki a szobát? Jelen esetben kiadja. Másnap az albérlő kiállítja a bejelentőlapot s elviszi az őrszobára. Az ügyeletes rendőr gondosan átnézi a kiállított rovatokat, az egyiknél, amely azt kérdezi: "állása, foglalkozása, tanult mestersége, szakképzettsége?" meghökken. Egyetlen szó felel a hosszú kérdésre: Író. A rendőr végül is megkérdezi:

— Milyen író?

Legszívesebben azt felelné, hogy szürrealista író, de ehhez gyáva.

— Hogy-hogy milyen? Hát író.

— De milyen író? Gépíró?

— Nem.

— Gyorsíró?

— Nem.

— Hát akkor hírlapíró?

— Az sem.

Végül, bár maga is érzi, milyen ostobán hangzik most ez a szó, kinyögi, hogy "szépíró"... A rendőr elcsodálkozik, mintha azt hallaná, hogy "szépkőműves", de már belefáradt a vallatásba és lepecsételi a bejelentőlapot. Albérlő hazamegy, másnap észreveszi, hogy a szoba poloskás, de nem mer felmondani, mert akkor egy hónap múlva újból megkérdeznék tőle: — Mi a mestersége?