Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 5. szám · / · ŐRJÁRAT · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: FÜGGELÉK A "DOVERI ÁTKELÉS-HEZ

SZOLNOKI ISTVÁN: ALDOUS HUXLEX A BÉKÉÉRT

Boldogok, akiknek nincs fantáziájuk. Az írás emberei azonban, akiket sorsuk átlagosnál gyorsabb és élénkebb képzelőerővel vert meg, aggódva fürkészik a jövőt.

Néhány évtizeddel ezelőtt a polgári lakosság még tabu volt a háborús öldöklés számára. A még tökéletlen háborús eszközök hatása korlátozható volt. Ma - ha mégoly humánus is az ellenség hadvezére - a polgári lakosság szinte «szándéktalan» lemészárlása alig volna elkerülhető. A kockázat óriásivá nőtt. A veszély közelségét jelzi az a kétségbeesett küzdelem is, a szellem küzdelme, amely Angliában (tehát a «legbiztonságosabb» országok egyikében) napjaink béke-irodalmát kitermelte.

Aldous Huxley legutóbb essay-kötetében nemrég még úgy mutatkozott meg előttünk, mint aki a szórakoztatás és bizarrság kedvéért, ha úgy tetszik, a leghalálosabban komoly problémákat is szívesen fejtetőre állítja. Most kilépve játékos pózából, súlyos és töretlen logikájú tanulmányban szólítja fel az embereket, az angolokat egy aktív pacifista-mozgalomhoz való csatlakozásra (The case for constructive peace).

Érvelése néhány egyszerű tételből indul ki. Például: az emberi szellem mindenkiben ugyanaz és így az emberek mindenben megegyezhetnek. Minden gondolat vagy cselekedet, amely tagadja az emberiség alapvető egységét: rossz és hibás. Minden ember képes szeretni embertársait. Aki jól bánik embertársaival, azzal embertársai is jól bánnak. A viszonzatlan rossz - zavart, majd megbánást idéz elő elkövetőjében. Ezért a jó és a szeretet, csakúgy mint a rossz és a gyűlölet is - átplántálható, ragadós.

Huxley rendre megcáfolja azokat a tanokat, amelyek a háborút kívánatosnak, természetesnek vagy elkerülhetetlen örök szükségességnek mondják. Darwin elmélete nem igazolhatja a háborút, mert az állatvilágban ismeretlen a saját fajtája ellen hadbaszálló tömegek háborúja. A háború elsősorban a fiatalokat és életképeseket pusztítja el, helyes kiválasztódásról tehát - darwini értelemben - szó sem lehet. A háború nem szükségesség, mert pl. az Indus völgyében virágzó kultúrák nem ismerték a háborút, az elsüllyedt romok közt erődöknek nyoma sincs. Háromszáz évvel ezelőtt a párbaj még természeti törvénynek számított. Ma már a legtöbb európai állam törvényen kívül helyezte. Miért lenne a tömeggyilkosság inkább szükségesség, mint az egyéni ölés?

«De miként a békét a társadalmon belül, a békét a nemzetek között is csak az erő, az erőszak biztosíthatja» - mondják. Ezt az ellenvetést Huxley két irányból közelíti meg. - 1. Az erőszak szerepe a társadalomban aránylag szűk térre korlátozott s szinte nullára csökken, ha a helyébe lépő békés eszközöket sokáig alkalmazzák. Ma már az angol rendőr nem hord fegyvert. Az erőszak még a legelvadultabb társadalmakban sem lehet hosszú életű és nem igazolhatja önmagát. Ezért még a diktátor is igyekszik kormányát hatalmas propagandával népszerűvé tenni, igazolni. - 2. Az eszköznek a céllal egyeznie kell, mert az eszköz determinálja a célt. Ha mégoly ragyogó is elképzelésünk, helyes a szándékunk: egyszerű kovácseszközökkel nem gyárthatunk Rolls-Royce autót. Az állam, amely («jogos alapon») háborút indít, nem a békét teremti meg, hanem a bosszú csiráját veti el, a bosszú háborúját kelti életre.

Huxley a gazdag országokhoz fordul, hozzanak áldozatot a szegény országok javára. Minden embert külön felszólít, ha a békét akarja, mozdítsa azt elő tettekkel is. Sejt-mozgalmat akar indítani, amelynek tagjai - akár a test atlétái - állandó gyakorlással készítenék elő lelküket a békére.

Mondják, Dickens könyvei Anglia társadalmi viszonyainak alakulására egyenes hatással voltak. Így lesz-é az angol béke-könyvekkel is? A reálpolitika egyelőre halad a maga útján. A nyugati demokráciák felelős politikusai nem tudják, vajjon a béke érdekében hozott áldozatokkal nem az erőszak országainak elbizakodottságát, harcikedvét és erőbeli fölényét növelnék-e csak?

Szeresd ellenségeidet is, ismétli Huxley. Tétele a tapasztalaton nyugszik: igen, a makacs és állhatatos jót előbb-utóbb nem lehet mással viszonozni, csak jóval. Előbb, utóbb... De ezt kivárni csak hatalmas erkölcsi erejű emberek tudják. Nemzetek aligha képesek erre...