Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · ŐRJÁRAT

BÁLINT GYÖRGY: MÉG EGYSZER A «HÚSZ RIPORT»

Mint a «Húsz riport bemutatja a világot» című antológia egyik magyar szereplője, kénytelen vagyok rácáfolni Illyés Gyula jegyzetének optimista zárómondatára. Nem, «nem értem meg gyengeségét». Illyés Gyula olyan kitűnő író és - engedje meg a «személyesélű» megjegyzést, - olyan kitűnő ember is, hogy a könyvvel szemben tanusított gyengeségét nem tudom megérteni. A húsz cikk közül elolvasott egyet, rossznak találta a fordítását, ezért földhöz vágta a könyvet, - majd bírálatot írt róla. Ne értsenek félre: igazán nem tartottam rá igényt, hogy a könyvben közölt apró írásom a bírálatban szerepeljen. Nem személyes «sérelemből» szólok az ügyhöz. Egyszerűen csak helytelenítem, hogy a bíráló nem olvasta végig a könyvet, melynek minden cikkét más írta és majdnem mindegyiket más fordította. El kellett volna olvasnia Andrée Viollis, Albert Londres, Sherwood Anderson, E. E. Kisch, Boris Pilnyak, Agnes Smedley és John Reed riportjait, melyeknek igenis «közük van az irodalomhoz». Hogy Gide naplófejezete miért szerepel a riportok között? Mert mindegyik riport szociális helyzetképet ad a föld egy-egy darabjáról és Kongóról seholsem találni tökéletesebb «leleplezést», mint Gide útinaplójában. A fejezet elé írt pársoros szerkesztői bevezető egyébként teljes szerénységgel kijelenti, hogy ettől a nagy írótól mi sem áll távolabb, mint a riport. Kongói könyvének, ennek ellenére, riporthatása volt, mikor megjelent. De nem is ez a fontos. A módszer a fontos. Illyés Gyulának követnie kellett volna Gide módszerét, aki előbb végigjárta Kongót és csak azután vágta le. (Az ügyet különben főképp azért sajnálom, mert Illyés legkedvesebb íróink közé tartozik és rosszul esik, hogy kénytelen vagyok valamit nemhelyeselni nála.)