Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 10. szám · / · KÜLFÖLD

Reményi József: ÚJ AMERIKAI REGÉNY
«Gone With The Wind»

Amióta Harvey Allen Anthony Adverse című formátlan és terjedelmes regénye félmillió példány erejéig felkeltette az amerikai olvasók figyelmét, a newyorki kiadók, az üzleti lehetőségek reményében, lesve lesték az alkalmat, hogy hasonló méretű, történelmi tárgyú s romantikus hangsúlyozású regényt kiadhassanak. A «The MacMillan Company»-nak a többi kiadóval versenyezve szerencséje volt egy ismeretlen fiatal írónőnek, Margaret Mitchellnek Gone With The Wind című regényével. Két hónap leforgása alatt kétszázezer példány kelt el ebből a könyvből, s noha nem érzem magam jövendőmondónak, biztosra veszem, hogy az esztendő végéig ez a szám megduplázódik s a jövő évben hollywoodi verzióban ismerkedik meg Amerika és a világ közönsége ezzel a regénnyel.

Hadd állapítsam meg azonnal, mielőtt az ezer oldalas regényről pár kritikai megjegyzésemet megtenném, hogy feltétlenül érdekes mű. Cselekménye változatos, gazdag váratlan fordulatokban; úgy hat, mint egy kivételesen jó filmnek a szövege. Az írónő déli származású. A polgárháború előtti amerikai dél gentry környezetének, a polgárháború alatti vérontásnak és a polgárháborút követő zilált helyzetnek megfestésével nemcsak arról tett tanúbizonyságot, hogy a kérdést alapos tanulmányozás tárgyává tette, hanem arról is, hogy rokonszenve a délé, a dollárhandabandázástól mentes félig feudális légköré, azé a koré, amikor a fel nem szabadult néger rabszolgák állítólag jobban érezték magukat, mint a felszabadulás után. Miután az amerikai dél egy részét ismerem s tanúja voltam annak, amikor egy louisvillei ügyvéd a Lincoln-szobor jelenlétében ezt a kiváló amerikai elnököt a pokolba kívánta, s szintúgy az észak yankee lakósságát, tehát az írónő álláspontján nem lepődtem meg. Érzelgőssége, melegsége, a délhez való ragaszkodása «az elmult jó idők» romantikájának Wunschtraumjára emlékeztet, amelynek lélektani megokolása (ha tárgyilagos emberségességünk tiltakozik is ellene) érthetővé válik olyan ember esetében, akit hagyományai a déli multhoz kötnek s elmélázó érzékenységével összeegyeztethetetlen az ipari és kereskedelmi civilizáció lármája, könyöke és ökle.

A hősnő egy Scarlett O'Hara nevű hölgy, «a dél szépe». Apja ír származású s anyja elődei franciák voltak. Mellette a legfontosabb szereplő Rhett Butler, egy befolyásos charlestoni család tévútra tért fia; lelkiismeretlen, cinikus és önző, de a leghűségesebb regényes clichéknek megfelelően bátor is. Scarlett O'Hara egy Ashley Wilkes nevű déli gentlemanbe szerelmes. Wilkes, aki szeret zongorázni, verseket olvasni és álmodozni s gyakorlati szempontból tájékozatlan az életben, egy Melanie Hamilton nevű vézna termetű, gyöngéd szavú, mindent megértő «grand lady»-t vesz feleségül. Erre elkeseredésében Scarlett felesége lesz Melanie Charles nevű bátyjának, aki még a polgárháború elején meghal, majd egy másik férfinak, aki mint a Ku Klux Klan tagja veszti el életét, s végül Rhett Butlernek, akivel folyton veszekszik, mert a két önző lélek összeütközése elkerülhetetlen. A regény végén Rhett Butler, aki csalt, hazudott, aki mindenre képes volt a maga és az asszony kedvéért, ott hagyja feleségét, de ha a történet folytatódnék, igen valószínű, hogy újra magához venné. A regény keretében megismerkedünk Scarlett kitünően megrajzolt apjával, a zömök, leleményes, szívós, kedélyesen részeges Geralddal, Scarlett anyjával, Ellennel, aki ösztönösen és öntudatosan csüng a társadalmi formákon, a hősnő két nővérével, a «Tara»-nak nevezett plantationnel, a néger rabszolgákkal, Atlanta város előkelőségeivel és kétes hírű nőivel, a yankee hódítók zsákmányolásával, a dél hősi ellentállásával, a leszegényedett urakkal és hölgyekkel, a megváltozott értékelmélettel s azzal a lelki és gazdasági örvénnyel, amelybe az új politikai viszonyoknál fogva a dél sodródott. Egy-egy jelenetben, például Melanie és Scarlett menekülésében a yankeek elől, vagy Rhett Butler törekvésében, hogy kis leányára való tekintettel újra meghódítsa a rokonszenvét Atlanta előkelő társaságának, Margaret Mitchell érett írói készséget árul el. Párbeszédeiben sok a természetesség.

De értékei a story telleré, s nem a művészé, a magától értetődőt megállapító és ábrázoló pszichológusé, s nem az alkotóé. Dickens, Thackeray, Dumas hatások ébrednek fel az olvasóban, amikor ennek regénynek színes s gyors iramú cselekményére gondol, nyilvánvaló típusaira, az átlátszó viselkedés látszólag bonyodalmas okaira. A legtöbb szereplő vagy határozottan jó, vagy pedig elidegenítően rossz. Míg olyik fejezetben az írónő elfogadható fölénnyel ragadja meg anyagát s a fejezeten belül a művészi egység elvét nem szegi meg, a maga egészében a regény borzasztóan bőbeszédű. Az írónő nem ismeri a sűrítettség elvét, vagy ha igen, nem tud élni vele.

A regényről megbízható amerikai kritikusok is elismeréssel nyilatkoztak. Könnyű olvasmány, a mai kor végzetes problémáit elfeledtető. Alighanem ennek tudható be, hogy a Gone With The Wind miért hódította meg az amerikai olvasók százezreit.

(Cleveland, Ohio.)